EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Egy elgondolás rabjai - 14. fejezet

2015.01.24. 15:00 | Johnny Joker | 7 komment

“Emberek rabszolgái vagy Isten szolgái?”

A fenti cím egy cikksorozatot vezet be az 1998. március 15-i Őrtoronyban. Arra figyelmeztet, hogy “Veszélyes embereket követni”:

Az erős, vezetőközpontú kapcsolat egészségtelen érzelmi és szellemi függőséghez vezethet.187

Azután, ahogy várható is, a Vezető Testület biztosítja az olvasót, hogy Jehova Tanúi esetében nem ez történt. Majd ezt mondják:

Némelyeknek talán azt mondták, hogy Jehova Tanúi olyan vallásszervezethez tartoznak, amely rabul ejti tagjait, hatalmi szóval irányítja őket, jogtalanul megfosztja őket szabadságuktól.188

A Vezető Testület bármennyire is szeretné azt hinni, hogy ők nem irányítanak hatalmi szóval vagy korlátozzák Jehova Tanúi szabadságát, hivatalos kijelentéseik meghazudtolják az ilyen irányítás tagadására irányuló összes kísérletüket.189 Például:

1. Az 1954-es Walsh bírósági eset szerint az, hogy ragaszkodnak a "hitbeli egységhez mindenáron" szükségessé teszi, hogy a Tanúknak muszáj legyen elfogadniuk még a Társulat hamis tanításait és próféciáit is azon időszak alatt, amíg ezeket hirdetik—vagy kiközösítik őket. (77. old.)

2. Az 1986. április 1-jei Őrtorony szerint szükséges, hogy elfogadják a Vezető Testület tanításainak “teljességét”, beleértve azokat is, amelyek nem igazak, különben kiközösítik őket. (80. old.)

3. Az 1980. szeptember 1-jei vezető testületi levél szerint a Tanúk még csak nem is hihetnek olyasmiben, ami ellentétes a Vezető Testület éppen aktuális tanításával, még akkor sem, ha igaz, amit hisznek, amit a Vezető Testület tanít, az meg nem (mint az 1914-es generációs tanításuk esetében) – mert különben kiközösítik őket. (78. o.)

Hát lehet egy szervezet még ennél is tekintélyelvűbb?

187 Jehova Tanúinál ez ‘egy erős szervezet-orientált kapcsolat’, amely “egészségtelen érzelmi és szellemi függőséghez vezetett”. Nem tudják elképzelni, hogy Istent a “szervezetétől” függetlenül imádják. Ez az egyik tényező, amely annyira megnehezíti a számukra, hogy távozzanak, még akkor is, amikor nagyon súlyos igazságtalanságokról szereznek tudomást.

188 A cikk ezután így folytatja, “Jehova Tanúi tudják, hogy ezek az aggodalmak alaptalanok. Ezért megkérik önt, hogy ezt vizsgálja meg személyesen. S miután alaposan megvizsgálta, vonja le saját következtetéseit. Vajon a Tanúk Isten szolgái, amint állítják, vagy valóban emberek rabszolgái?” A válasz a kérdésükre nyilvánvaló mindenki számára, kivéve Jehova Tanúit.

189 Lásd a 10. fejezetet, “Miért van Jehova Tanúinak hitbeli egységük.”

A Vezető Testület tagadja, hogy tekintélyelvű uralmat gyakorol Jehova Tanúi felett

Kit követnek Jehova Tanúi?

Kit követtek Jehova Tanúi, amikor elhitték azt a 48 tanítást, amelyet a 3. fejezetben említettünk? Egészen biztosan nem Istent, Jézus Krisztust, a Szent Szellemet vagy a Bibliát. 1943-ban miért szűntek meg abban hinni, hogy Jézus 1874-ben visszatért? Mindenki pontosan ugyanekkor jutott erre a meggyőződésre a Biblia személyes tanulmányozása során? Vagy azért történt ez, mert a Társulat elnöke 1943-tól többé nem ezt tanította?

Kit követtek Jehova Tanúi a Róma 13:1-ben említett “felsőbb hatalmasságok” kilétének tekintetében? 1929-ig azt mondták volna, Isten Szavát, a Bibliát követik abban, hogy úgy hiszik, ezek a “hatalmasságok” a földi kormányzatokra utalnak. De ha ez egy igaz bibliai tanítás (aminthogy valóban az), akkor miért szűntek meg mindannyian hinni benne, amikor Joseph Rutherford megszüntette ennek tanítását 1929-ben? És ha valóban igaz “bibliai igazság” volt, amit Rutherford tanított, miért szűntek meg hinni ebben a tanításban, amikor a következő elnök beszüntette ennek tanítását 33 évvel később, 1962-ben?

Ez a második példa alátámasztja azt a rendkívül fontos gondolatot, hogy még amikor a Társulat történetesen valamely igaz bibliai tanítást hirdet is, Jehova Tanúi nem emiatt hisznek benne. Azért hisznek benne, mert “Isten Szervezete” ezt tanítja. Ha erről megkérdeznénk őket, őszintén azt mondanák, hogy ez nem igaz – nem azért, mert tényleg nem igaz, hanem egyszerűen nem ismerik fel, hogy igaz.

A legalapvetőbb oka annak, hogy miért hiszik Jehova Tanúi azt, amit hisznek, nem az, hogy a Biblia azt tanítja, hanem hogy “Isten szervezete” azt tanítja.

Hát lehet egy szervezet még ennél is tekintélyelvűbb?

A következő ábra bemutatja, hogy a Davidiánus Ágat és a Népek Templomát hogyan kötözték meg a vallási vezetőik parancsai—amit a Tanúk képesek észrevenni:

David Koresh

Jim Jones  

Davidiánus Ág

A Népek Temploma

 

Az 1998. március 15-i Őrtoronyban a Tanúknak elmondják, mit tegyenek, hogy ne keltsenek olyan benyomást, hogy ők ugyanúgy  hozzá vannak kötve az ő vallási vezetőik utasításaihoz:

A félreértések elkerülése végett Jehova Tanúi megpróbálnak óvatosak lenni abban, hogy milyen kifejezéseket használnak. Nem azt mondják, hogy „a Társulat azt tanítja”, hanem sok Tanú inkább olyan kifejezéseket használ, mint például: „a Biblia azt mondja”... Ezáltal... azt is elkerülik, hogy hamis kép alakuljon ki a Tanúkról, mintha valamilyen vallásos szekta előírásaihoz kötődnének.

Ahogyan azonban azt bemutattuk, őket valóban megkötik a vallási vezetőik parancsai. Így tehát annak érdekében, hogy elkerüljék egy hamis kép kialakulását, azt kellene mondaniuk “a Társulat azt tanítja”, ahelyett, hogy “a Biblia azt mondja.” Ez az, amit mondaniuk kellett volna a 3. fejezet minden egyes tanításáról, mivel azok közül egyiket sem mondja a Biblia.

A következő ábra azt mutatja, hogyan is volt mindez az Őrtorony-vallásban, amelyet a Tanúk nem képesek észrevenni.190

Russell - Rutherford - Knorr - Vezető Testület       

Jehova Tanúi


190 Az egyik fő oka annak, hogy a Tanúk még nem vették észre, hogy csupán embereket követnek az, hogy azok az emberek, akiket követnek, tagadják ezt. A Hirdetők könyv 117. oldalán a Vezető Testület ezt mondja: “Jehova Tanúi azonban semmiképpen sem váltak szektává, amely e férfiak (Russell, Rutherford, Knorr, Frederick Franz, vagy a jelenlegi Vezető Testület) valamelyikének a személyisége köré épült volna. Ehelyett nekik egy vezetőjük van, „a Krisztus”. Ez annak a számos alkalomnak egyike, amikor amit mondanak, az nem úgy van. Jehova Tanúi elkövetik azt a hibát, hogy automatikusan feltételezik, amit mondanak, az úgy is van.

A Biblia személyes tanulmányozása miért veszélyes Jehova Tanúi számára

Nem hamis benyomás az, hogy Jehova Tanúit megkötik a vallási vezetőik parancsai. Lásd a 10. fejezetet.

A 2002. december 1-jei Őrtoronyban van pár cikk, melyek útbaigazítják a Tanúkat azzal kapcsolatban, hogyan “Találj[atok] örömet Isten Szavának a személyes tanulmányozásában!” Noha ez számos gyakorlati tanácsot nyújt arról hogyan tegyük ezt, ugyanakkor olyan szabályokat is meghatároz, melyek korlátozzák, hogy ők mit tanulhatnak Isten Szavának személyes tanulmányozásából:

Nem elég magunkban olvasni a Bibliát. Jehova... arra használja fel a hű és értelmes rabszolga osztályt, hogy segítsen nekünk a megfelelő időben megérteni a Szavát. – Máté 24:45-47.

Amikor valaki először kezd el tanulmányozni az Őrtorony Társulattal, azt mondják neki, hogy mindössze a Bibliára van szüksége, hogy általa “teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen.”191 Később azonban, amikor már ‘elkapták’, azt mondják neki, hogy a Biblia nem felel meg ezekre a célokra, hacsak nem kap “segítséget” “Isten hű és értelmes rabszolga osztályától.”

A Társulat vezetősége azonban nem csupán “segít az embereknek megérteni az ő Szavát,” hanem megköveteli mindenkitől, hogy ugyanolyan módon értsék és értsék félre a Bibliát, ahogyan ők. Azok a Tanúk, akik nem képesek, vagy nem akarják olyan módon érteni, ahogyan a megértésre ‘segítik’ őket, kiközösítésre kerülnek hitehagyás miatt. A bibliatanulmányozás ki nem mondott valósága ebben a vallásban valahogy így néz ki:

‘Tanulmányozd Isten Szavát, a Bibliát—de győződj meg róla, hogy nem értelmezel benne semmit úgy, hogy az ellentmondjon annak az értelmezésnek, amit mi várunk el tőled, még akkor is, ha neked van igazad és mi tévedünk - mert különben!

<- A valóság

Nem csupán sokkal egyszerűbb Jehova Tanúi számára, hogy minden komoly bibliatanulmányozást a vallási vezetőikre hagyjanak, de ez sokkal biztonságosabb is.

Kiket követtek a Tanúk?

Illúzió

Valóság

Jézus Krisztus

1976 előtt: Az Elnök
1976 óta: A Vezető Testület

 

191 2Timótheus 3:17

A Tanúk nem érthetnek semmit a Bibliából másképpen, mint ahogy ‘segítettek’ nekik megérteni.

KÖVETKEZŐ: Mi a helyzet a lelkiismereti kérdésekkel?

 

Fordította: Eve, Columba

Kapcsolódó írások: Egy elgondolás rabjai (Innen minden eddig lefordított rész elérhető, illetve az egyes részek folyamatosan végiglapozhatóak a cikkek végén található linkek segítségével!)

Egy elgondolás rabjai - 15. fejezet, Biblia által vagy Őrtorony által kiiskolázott lelkiismeret – Melyik legyen?

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr377104493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Volt Tanú 2015.01.25. 08:58:41

A lényeg: Jehova Tanúi nem Krisztust követik, hanem emberek tanításaihoz ragaszkodnak körömszakadtáig. Ez az Őrtorony-cikk zseniálisan adja el ezt mint "Krisztus követését" (a második felét másolom be):

*** w11 5/15 26–27. o. Kövessük Krisztust, a tökéletes Vezetőt! ***

Működjünk együtt azokkal, akik Krisztust képviselik

Nem sokkal a halála előtt Jézus megemlített egy másik módot is, ahogyan követhetjük az ő vezetését. Ezt mondta: „aki befogad valakit, akit én küldök, engem is befogad” (Ján 13:20). Valójában Jézus úgy beszélt a felkent képviselőiről, mint ’testvéreiről’ (Máté 25:40). Miután Jézus feltámadt az egekbe, a ’testvérei’ lettek kijelölve a helyébe, hogy „Krisztust helyettesítve”, nagykövetekként kérjenek másokat, hogy engedjék magukat megbékéltetni Jehova Istennel (2Kor 5:18–20). Ha elismerjük Krisztus vezetését, akkor a ’testvéreinek’ is alá fogjuk vetni magunkat.

Fontos elgondolkodnunk azon, hogy mennyire fogadjuk meg a kiadványainkban található időszerű szentírási tanácsokat. Amikor a Bibliát tanulmányozzuk, és részt veszünk a gyülekezeti összejöveteleken, emlékeztetve vagyunk Krisztus útmutatásaira (2Pét 3:1, 2). Azáltal fejezhetjük ki, hogy szívből értékeljük ezt a szellemi eledelt, ha rendszeresen táplálkozunk belőle. Hogyan reagáljunk azokra a tanácsokra, melyek újra és újra elhangzanak? Isten Szava például azt a tanácsot adja a keresztényeknek, hogy „csak az Úrban” kössenek házasságot (1Kor 7:39). Már több mint egy évszázada jelennek meg ezzel kapcsolatban cikkek Az Őrtoronyban. Krisztus testvérei a szerető törődésüket mutatják ki a szellemi jólétünk iránt azáltal, hogy ezzel a témával és más ihletett tanácsokkal kapcsolatos cikkeket jelentetnek meg. Úgy is kimutathatjuk, hogy követjük a tökéletes Vezetőnket, Jézus Krisztust, ha odafigyelünk ezekre az emlékeztetőkre.

„Az igazságosak ösvénye ... olyan, mint a hajnal világossága, mely egyre világosabb lesz a teljes délig” – jelenti ki a Példabeszédek 4:18. Az, ahogy Jézus vezeti a gyülekezetet, dinamikus; pozitív változásokat hoz. Azáltal is kimutathatjuk, hogy együttműködünk Krisztus ’testvéreivel’, ha helyes szemléletmóddal fogadjuk azokat a szentírási igazságokkal kapcsolatos finomításokat, melyeket „a hű és értelmes rabszolga” jelentet meg (Máté 24:45).

Azzal is azt bizonyítjuk, hogy alávetjük magunkat Krisztus ’testvéreinek’, ha együttműködünk a kinevezett felvigyázókkal a gyülekezetben. Pál apostol ezt mondta: „Engedelmeskedjetek azoknak, akik vállalják köztetek a vezetést, és vessétek alá magatokat nekik, mert ők a ti lelketek felett őrködnek” (Héb 13:17). Például lehet, hogy egy vén kedvesen felhívja a figyelmünket arra, hogy mennyire fontos a rendszeres családi imádatra szánt este, vagy javaslatokat tesz a szántóföldi szolgálatunkkal kapcsolatban. Vagy egy utazófelvigyázó néhány hasznos szentírási tanácsot adhat a keresztény élet valamely területére vonatkozóan. Ha készségesen alkalmazzuk az ilyen tanácsokat, az azt mutatja, hogy követjük a Vezetőnket, Jézust.

Sajnálatos módon a világban nincs hatékony vezetés. De milyen felüdítő követni Krisztus szerető vezetését! Engedelmeskedjünk hát a Vezetőnknek, és működjünk együtt azokkal, akik napjainkban őt képviselik.

névtelenül 2015.01.28. 19:19:31

Nem tudjuk, hogy kik azok. Ez így nem működik, minden eszme mellet és ellen is lehet éppen ugyanolyan meggyőzően érvelni. Akár alátámasztva az érveket is meg az ellenérveket is bibliai idézetekkel. Egyénenként változik, hogy kinek mi a biblikus vagy egyáltalán erkölcsös.
Ez olyan régóta megy már, hogy részemről felesleges időpocséklás megpróbálni eldönteni, kik is képviselik napjainkban Krisztust. Ugyan megpróbaltam, de persze nem ment.
Itt valami egyéni dologról van szó.
Megfelelően ellentmondásos a biblia szövegzése, Jézus szavai, hogy észrevehessük: nem szószerint, nem foggal-körömmel. Éppen Jézusig ment ez a vaskalaposság, amit felváltott a kesze-kusza stílusa, amiből -gyakorlatilag- semmi konkrétumot nem lehetséges leszűrni. Ennek persze több oka is lehet, én viszont csak arra tudok gondolni, hogy mert így akarta.
Voltak a parancsolatok, zsidó törvények egy háttal, erre jött Jézus, "hót totál" zavaros dumával, aminek nyilván fontos tartalma van, viszont - szintén jól láthatóan - nem az egyértelműség infantilis szintjén. Erre azért vigyázott. Hát ha már a törvény fölött állva abba mintegy beleírt, isteni joggal mert mi mással, nehogy már azokat eltörölve véletlen újakat alkosson!
Amit mondott, az egyénben munkálkodhat, és más-más gyümölcsöt teremhet vagy nem teremhet.
Azt is mondhatnám, hogy Istenben hinni az nem csapatmunka, ez egyéni sport.
A jehova tanúi az meg valami egészen más.

ORION 2015.01.29. 16:50:33

@névtelenül: -""" erre jött Jézus, "hót totál" zavaros dumával,"""-Milyen zavaros dumára gondolsz???
"""Azt is mondhatnám, hogy Istenben hinni az nem csapatmunka, ez egyéni sport."""-Hinni nem sport hanem pihenés Krisztusban !!! A vallások űznek, űzetnek sportot Krisztus követéséből!!SAJNOS!!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.29. 17:14:11

@ORION: Talán erre gondolhatott névtelenül?

"Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Példázatokra nyitom meg számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki." (Mt 13:34-35)

A hit és a cselekedetek viszonyát le lehet írni a pihenés és a versenyfutás paradoxonával is, nem?... :-))

névtelenül 2015.01.29. 17:42:42

Arra a zavaros Jézus-idézetekre gondolok, amelyek mentén haladva azután mára kialakult egyfajta keresztényi magyarázat arra vonatkozóan, hogy mi újság az istenhittel, meg hogy hogy kell élni. Szóval a nagy kavarodottság, ami tényleg van, amit bárki azonnal levág, aki egy kicsit is komolyabban megfigyeli a kereszténységet.
Merthogy mindenki máshogy érti.
Kétezer éve történt valami, amit leírtak. Hogy, hogy nem, ennek hatására ma mindenki össze-vissza érti a leírtakat. Szinte semmiben nem értenek egyet azok, akik szakértői a témának. Hát nézd meg mi van a különböző felekezeteknél. Keresztelés, imádkozás, háromság, predesztináció, női papok legyenek-e, á napestig lehetne sorolni.
Mindenki a bibliát lóbálja maga előtt, mert ugye abban meg van írva amit ő állít. Mhm.
Hát nem mondhatod, hogy ez tiszta lenne.
Az istenhit nem tömegsport. Mindenki egyedül van, az isten szava egyénenként eltérő módon hathat. Itt nincsenek szabályok. Nincs gyermekkeresztelés, de az ellenkezője sincs. Nem lehet sem állítani, sem cáfolni. Háromság sincs, de van is. Ezt sem lehet sem állítani, sem cáfolni. Meg még egy jócsomö dolgot.
Amíg valaki ilyen állítások igazolására használja a bibliát, addig az csak játék a betűkkel.
Nagyon nehéz bármit is mondani, kijelenteni meg aztán egyenesen veszélyes.
A kereszténység csak kérdéseket vethet fel, legfeljebb ha elmélkedhet az elhangzottakon, aztán kiből mit hoz ki.

ORION 2015.01.29. 19:04:57

@Columba:Én a hitemből fakadó cselekedeteimet lazán végzem .Ez ugy működik nálam ,hogy mire el kell végeznem a cselekedetet akkorra azt már én is akarom!Vagyis nincs olyan hogy én nem akarom csinálni de kell!! Amit én nem akarok akkor azt nem is kell!Vagy ha esetleg mégis kell akkor Isten elvégzi hogy én is akarjam!A lényeg hogy nincs semmi görcsölés az egészben! Filippi levél:2:13 Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.

ORION 2015.01.29. 19:42:32

@névtelenül: Egyet értek veled a vallások mindenen vitatkoznak ahogy írod!Az ő dolguk !Az a gond hogy a viták hevében ép a hittel, Krisztussal nem foglalkoznak!Mind a maga igazát keresi!Az Isten hit az személyes dolog ,vagy te és a Krisztus!AZt mondja Jézus neked örök életed van!!!Az pedig az ÖRÖK ÉLET, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. (János 17:3)
Jn. 3,36 „Aki hisz a Fiúban, annak ÖRÖK ÉLETE VAN,” Ez már most a jelenre vonatkozik !!! Aztán azzal folytatja, hogy még ÍTÉLETRE SEM mennek !!! Jn. 5,24 „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak ÖRÖK ÉLETE van; sőt ÍTÉLETRE SEM MEGY, hanem átment a halálból az életbe.”Természetesen Jézus kifizette az árat bűneink bocsánatáért, mivel a meg nem bocsájtott bűnök akadályként álltak közénk és Isten közé. Foglalkozni kellett vele, és Jézus ezt meg is tette.Ha az Ige azt mondja, meg vannak a bűneid bocsájtva, ha azt mondja Isten gyermeke vagy, ha azt mondja nincs kárhoztatásod, ha az mondja tőle senki el nem szakíthat, mert mindörökre az övé vagy, tökéletes és szent, akkor ezt el kell hinni és ennyi! Nem bonyolult dolog ez!
süti beállítások módosítása