Tisztában vagyok azzal, hogy sokaknak más véleménye van arról, hogy Jehova Tanúi véni elrendezése egy Biblián alapuló rendszer lenne, de ez másik vita. A kérdés itt, amit meg kellene vitatnunk, hogy - van bármi rossz abban, hogy „papsága” van az adott hitednek?

Az 1Korintusz 9:15-ben Pál azt mondja, hogy ő nem használta ki azt a jogát, hogy pénzt kapjon a szolgálataiért. Azonban egyértelműen megmondja az önző korintusziaknak, hogy a nyáj pásztorának istenadta joga lenne erre, sőt a pénznek még egy feleség eltartására is elégnek kellene lennie. Jehova Tanúi teljesen figyelmen kívül hagyják a 13-14-es verset, ahol Pál erre a következtetésre jut: „Így az Úr is akképpen rendelkezett, hogy akik a jó hírt hirdetik, a jó hírből éljenek.” (ÚVF)
Ahelyett, hogy az Őrtorony Társulatot ezen a BIBLIAI módon finanszírozták volna, egy alternatív módszert választottak, mi szerint ajtótól ajtóra könyveket és folyóiratokat árusítottak, ez azonban kísértetiesen emlékeztet azokra, akik „házalnak az Isten szavával”, és akik ellen a Biblia figyelmeztet (2Korintusz 2:17). Noha önmagában az ilyesfajta tevékenység még nem lenne rossz, az Őrtorony állítja, hogy ők nem keresnek pénzt a kiadványok eladásából; a befolyt összeg csak a „nyomtatás költségeit” fedezi. A Tanúk azonban nincsenek tisztában azzal, hogy a szervezet bevételeinek 70 %-a a könyvek és egyéb kiadványok eladásából származik.
Ezenkívül, az Őrtorony úgy hiszi, helyes, ha püspököket, és diakónusokat nevez ki, akiket átneveztek „felvigyázóknak”, vagy „véneknek”, és „kisegítőszolgáknak”, elvetve a pontosabb görög elnevezéseket: presbiter, püspök, és diakónus. Még az Őrtorony maga is felismerte, hogy technikai szempontból csak ezek az igazi szolgák, noha állandóan változtatták ezt a tanításukat. Néhány, a Vezető Testület által kinevezett ember a szervezettől fizetést kap, nevezetesen, a kerület-, és körzetfelvigyázók, és a misszionáriusok, valamint a Bétel-család tagjai. Az, hogy MENNYIT kapnak, nem lényeges. A lényeges csak az, hogy ezeket az embereket a Vezető Testület „felvigyázói tisztre nevezte ki”, és néhányuk FIZETÉST kap.
Ha a keresztények mint egyének tesznek olyat, ami az Ige, vagy az Ige alapelvei elleni engedetlenségnek minősül, a következményeket el kell szenvedniük. Az Őrtoronnyal ellentétben a keresztények nem hisznek egy különálló „szervezetben”, melynek tetteit igazolni kell; a hívők önálló egyéniségek, és Isten ennek megfelelően foglalkozik velük. Az olyan lelkészeket, mint például Mr. Granville  „Oral” Roberts-et - aki nemrég 4,5 millió dollárt kért, hogy ne  „vigye el az Úr” - már számos keresztény is társától is feddést kapott a szeretet szellemében. Szolgálatára nem úgy tekintenek, mint amely Isten igazságának egyetlen csatornája a világ felé, mint ahogy az Őrtorony esetében van.
Összegezve, Jehova Tanúi bizonyosan NEM követik egyházuk pénzügyi támogatásával kapcsolatban a Pál által lefektetett szentírási útmutatást; saját külön módszerük alkalmazása mellett döntöttek, miközben arrogánsan kritizálják a többi egyházat, amiért azt teszik, amit Pál apostol helyénvalónak talált.