EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Elkülönülő levél

2012.02.13. 21:15 | Johnny Joker | 64 komment

Noha ez egy elég hosszú elkülönülő levél, amelyet hamarosan be fogok nyújtani a helyi vének testületének, gondosan kifejti, hogy miért nem hiszek már abban, hogy ez az egyetlen igazság a földön napjainkban. A levelem nem bizonyos emberekkel szembeni nézeteltérésen vagy egyedi tapasztalatokon alapszik (bár van bőven ilyen is). Ehelyett az elkülönülés melletti döntésem kizárólag ésszerű, logikus és gondosan átgondolt alapokon nyugszik. Az egészet talán a vértranszfúzióra vonatkozó álláspontunk kezdeményezte. De ahogy azt majd láthatod, végül sokkal kiterjedtebbé vált mint csupán ez az egy kérdés.
Minden jót,
vinny

Kedves Testvérek,

Azért írok, hogy megosszam veletek az eseményekben legutóbb bekövetkezett fordulatot, mely meglehetősen jelentős változást okozott bizonyos nézőpontjaimban, melyekhez azelőtt ragaszkodtam, és az életemben egyaránt. Igazán úgy gondolom, hogy mindig is egy nagyon buzgó személy voltam Jehova felé az igazságban eltöltött egész életemben. Már több mint 15 év telt el 1990 júniusa, azaz a megkeresztelkedésem időpontja óta, azt megelőzően pedig három éven át tanulmányoztam. A családommal együtt mindig is rendszeresen jártunk az összejövetelekre, ahogy ezt mindannyian jól tudjátok; rendszeresen és tevékenyen vettünk részt a szolgálatban, mindig jelen voltunk a körzet- és a kerületkongresszusokon is. Mindig részt vettünk a Királyságtermünk takarítási és fenntartási feladataiban. Gyakran kisegítő úttörők voltunk. Sok éven át vénként szolgáltam. Évekkel azelőtt irodalomszolgaként és kisegítőszolgaként is szolgáltam, egy darabig titkár voltam, majd évekig a szántóföldi területeket kezeltem éppúgy, ahogyan néhány éven át a könyvelést is elvégeztem. Amennyire vissza tudok emlékezni, soha nem utasítottam vissza semmilyen kiváltságot, és - mint többen közületek is - már több előadást tartottam, mint amennyire vissza tudnék emlékezni. Vénként töltött éveim alatt vezettem könyvtanulmányozásokat, és a Teokratikus Szolgálati Iskolát is. Az életemben az igazság iránti nagyra értékelésem mindig is központi helyet töltött be. Mindig is fontosnak tartottam, hogy rendszeres családi tanulmányozásunk legyen a feleségemmel és a gyermekeimmel. Mindig megpróbáltam élvezetessé és valamelyest szórakoztatóvá tenni a tanulmányozásokat. Valahányszor valami hibát követtek el, vagy csak kevésbé szellemi hozzáállást tanúsítottak, mindig megbeszéltem velük a dolgot, és próbáltam buzdítani, bátorítani őket és segíteni nekik. Amikor súlyosabb probléma történt, a saját korrigáló és segítő szándékú mértékeimen felül, segítettem nekik meglátni annak szükségességét is, hogy a vénekhez forduljanak, és megkapják a szükséges fegyelmezést és tanácsot. Soha semmit sem kellett titokban tartanunk. Mindig mindannyian részt vettünk az összejöveteleken. Mindig arra buzdítottam a családomat, hogy legalább egyszer hozzászóljanak minden összejövetelen. Majdnem mindig sikerült lépést tartanom a napiszöveggel és a heti bibliaolvasással is. Széleskörű ismeretségre tettünk szert, több éjszakába nyúló beszélgetéssel és baráti összejövetellel mint ahányra emlékezni lehetne. Gyakran mi voltunk a legutolsók, akik elhagyták a Királyság-termet. Soha nem volt semmilyen kételyem a Jehova iránt érzett szeretetemben. Ő mindig is nagyon valóságos volt számomra. A vele való kapcsolatom mindig is különleges volt nekem, mint ahogy most is az!

A közelmúltban azonban néhány olyan probléma adódott az életemben, amelyek kihívás elé állították ezeket a meggyőződéseket, az alapvető hitnézeteimet, és még magába a szervezetbe vetett határozott bizalmamat is. Mindig csak egyszerűen “megbíztam” abban, amit a hű és bölcs rabszolga tanít nekünk, még akkor is, ha nem értettem bizonyos nézőpontokat. Például 1990-re visszatekintve, amikor a megkeresztelkedési kérdéseken mentem keresztül, emlékszem, nem voltam teljesen meggyőződve a Társulat vérátömlesztéssel kapcsolatos álláspontjáról. (Az alatt) a második kérdéscsoport alatt, az otthonomban, a vén azt sugallta, hogy csak próbáljak megbízni a Társulat útmutatásaiban ez alkalommal (mivel ez volt az egyedüli komoly kétségem), és talán később, ahogy haladok az úton, majd tisztábban kezdem megérteni az ezzel a kérdéssel kapcsolatos álláspontunkat. Így hát azt tettem, amit ajánlott nekem. Ha a szervezetnek igaza lehet a paradicsomi földdel, a halottak állapotával vagy a Háromság elutasításával stb., stb. kapcsolatban, akkor igaza lehet ezzel az üggyel kapcsolatosan is. Végülis, mi igazán hiszünk abban, hogy Jehova ezt az egyetlen szervezetet használja fel napjainkban. Ebben megbízni mindig is nagyon könnyű volt nekem. Nem voltak kérdéseim! (megkérdőjelezhetetlen volt számomra...)

Nos, amint a híreket olvastam egy novemberi napon, észrevettem egy nagyon hízelgő cikket az MSNBC Hírek weboldalának kezdőlapján; a cikk címe a következő volt: “Jehova tetőfedő szolgálata”. Jehova Tanúiról szólt, akik önkéntes munkával egy új tetőt építettek a Katrina hurrikán egyik áldozata számára. A cikk olyan biztató volt, hogy sok igazságban lévő testvéremnek is elküldtem emailben; ilyet igazán ritkán vagy talán sohasem tettem még. A cikk alján azonban észrevettem, hogy néhány ember nyilvánosan kommentálja a cikket hozzászólásaival. Az első nap elteltével körülbelül 30 ilyen komment volt olvasható. A következő nap már több mint 100 darab. További néhány nap után végül lezárták a kommentelést, összesen körülbelül 300 hozzászólással. Némelyik kritikus szemléletű volt (főként “a tanúk csak egymáson segítenek” verzió), néhány pedig hétköznapi és kedves, de a többségük más, hozzánk hasonló tanúktól származott, amint az igazságot védik ezekkel az úgynevezett “kritikusokkal” szemben. Valójában én is küldtem volna egy kommentet, amelyben az igazságot védelmezem, de nem került ki, mivel nagyon sok hasonló volt már. Azonban a vége felé volt egy olyan hozzászólás, amely sokszor, komolyan elgondolkodtatott a következő néhány hét folyamán. Valójában egy kissé megingatott a hitemben, ahogy szoktuk mondani. Olyan negatív megjegyzéseket mutatott be az igazságról, amelyeket még sohasem hallottam azelőtt. Olyannyira ismeretlen dolgokat, hogy muszáj voltam kikeresni az idézett Őrtorony és Ébredjetek! cikkeket, hogy megbizonyosodjam arról, hogy ezek az állítások valóban igazak-e. Nos, egy kis kutatás után rájöttem, hogy ezek a hozzászólások valóban igazat állítottak. Az egyik állítás, amely nem hagyott nyugodni, azt fejtegette, hogy az Aranykor (Golden Age) folyóirat (most Ébredjetek!) évekkel ezelőtt azt írta, hogy a védőoltásokat nem szabad elfogadniuk Jehova Tanúinak. Erről még soha sem hallottam korábban. Egy másik kérdéses dolog amit megtudtam ugyanebből a kommentből, hogy 1967-től 1980-ig a Társulat szintén megtiltotta Jehova Tanúinak a szervátültetés elfogadását. Még olyan messzire is elmentek, hogy egyenesen “kannibalizmusnak” nevezték. A szervátültetést elfogadók számára a következmény kiközösítés volt; teljesen megvetették azokat, akik nem követték ezt a rendeletet. Több mint 12 év elteltével a Társulat végül visszavonta ezt, és a tiltás helyett “lelkiismereti kérdéssé” nyilvánította. Miután tudomást szereztem erről a két tényről, egyből azon kezdtem agyalni, hogy vajon hány ember veszítette el az életét a Társulat utasításainak követése miatt, amelyek ezt a két orvosi eljárást érintették? Ez az információ zavart egy kicsit.

1945 óta a vérátömlesztés teljesen elfogadhatatlan Jehova Tanúi számára, sőt 1961 óta kiközösítés a következménye, ha valaki megszegi ezt. Ezt a vérátömlesztéssel szembeni állásfoglalást az évek során számtalan Őrtorony kiadványban publikálták is. Bizonyos “vérfrakciók” alternatívaként való elfogadása is csak mostanában vált “lelkiismereti kérdéssé” inkább, minthogy tiltanák. A saját vérünk tárolása egy operációhoz, mint ahogyan a világ vérkészletéhez való hozzájárulás is, mindig elítélendő cselekménynek számítottak. Mint ahogyan korábban már említettem, én mindig is nyugtalanul gondoltam a Társulat vérátömlesztést (még mint utolsó lehetőségként is) tiltó álláspontjára. Ennek ellenére, ahogyan már azt fentebb is említettem, mindig is a “Bízz a Társulatban” álláspontra helyezkedtem olyan ügyekkel kapcsolatban, mint például ez is, amivel talán nem értettem egyet, és nem is értettem meg teljesen. Mostanra már felismertem ebből a számomra újabb információból, hogy a Társulat helytelenül foglalt állást a múltban a védőoltásokkal és a szervátültetésekkel kapcsolatban (azóta már visszavonták ezeket), ami egy még nagyobb aggodalmat okozott az elmémben a vérátömlesztést illetően napjainkban. Azután, hogy megtudtam ezeket a dolgokat, az utóbbi pár hónapban hatalmas mennyiségű időt és erőfeszítést fektettem abba, hogy jobban megértsem ezt az álláspontot mind a Társulat, mind az orvosi közösség nézőpontjából. Túl sok cikket tanulmányoztam, kutattam át, jegyzeteltem ki és hasonlítottam össze ahhoz, hogy ebben a levélben mindet fel lehetne sorolni. Átfogóan tanulmányoztam és összehasonlítottam még bibliafordításokat is abból a célból, hogy a lehető legteljesebb mértékű megértésre jussak. Annak a ténynek köszönhetően, hogy emiatt emberek haltak meg, és ez így folytatódik tovább, szükséges számomra, hogy teljesen megértsem az álláspontunk okait. Bár a gyermekeim már teljesen felnőttek, és meg tudják hozni a saját iskolázott döntéseiket, én még mindig aktívan részt veszek a házról házra végzett szolgálatban, és arra buzdítok másokat, hogy imádják Jehovát, mint az Ő Tanúi. Ez a vérátömlesztéstől tartózkodó álláspontunk nagyon is érintheti azokat a személyeket és gyermekeiket, akiket esetleg a szervezethez irányítok. Jó néhány hónapnyi folyamatos lélekbúvárkodás, ima, kimerítő kutatás és a kutatásról való elmélkedés után arra a szilárd meggyőződésre jutottam, hogy a Társulat vértől való tartózkodó álláspontja hibás. Pontosan úgy, ahogyan a védőoltásokkal és a szervátültetésekkel kapcsolatban volt korábban, amelyek azóta vissza lettek vonva. Ezt a következtetésem az alábbi számos tényezőkre alapozom:

*** A vér *transzfúziója* - a Társulat által gyakran használt szemléltetéssel ellentétben - nem egyezik meg a vér megevésével vagy megivásával: “Ha egy orvos azt mondaná neked, hogy tartózkodj az alkoholtól, akkor ahelyett, hogy meginnád, vajon az ereidbe ömlesztenéd azt transzfúzióval...” Ha egy személy az éhhalál szélén áll, és többszöri vérátömlesztést kap étel helyett, attól még ugyanúgy meghal. A vér, transzfúziója az elvesztett vérmennyiséget helyettesíti (nagyon hasonlóan egy szerv helyettesítéséhez), amely szükséges az élet fenntartásához, semmi több. Semmilyen táplálékot nem kap a vérátömlesztésen áteső személy, nem a vérevés vagy vérivás esete áll fenn, ami tiltott dolog. Ez a Társulat által gyakran használt szemléltetés megállja a helyét az alkohol és más emészthető ételek esetében, de nem a vér esetében. A vér egyszerűen a vérkeringésben marad a “végtelenségig”.

*** Az írások a Biblia héber és görög részein is a következőket mondják: “a vért le kell ereszteni” és hogy “tartózkodjatok a... vértől” - ez mindig közvetlenül az állati vér evésére vagy ivására vonatkozik. A megölt állatok vérét “le kellett ereszteni” [ki kellett véreztetni] ahelyett, hogy megették vagy megitták volna. Ezzel a jelképes hitbeli aktussal Jehovának mutatták ki, hogy a kioltott élet csak őhozzá tartozik. Az állat vére az állat életét jelképezi. Az embereknek csak azért van joguk az állatok elejtéséhez táplálékszerzés céljából, mert a teremtő ezt lehetővé tette számunkra. A vér kiöntése ezt a megállapodást ismeri el. A modernkori vértranszfúzió ezeknek a verseknek a jelenlegi alkalmazásába foglalásával azonban (ami nem ugyanaz, mint az állati vér evése vagy ivása), a Társulat túlmegy azon ami valójában erről az alkalmazásmódról megíratott. Ezen felül egy személy, aki vért ad egy transzfúzióhoz, még nem hal meg teljesen, viszont az állatok kivéreztetésekor mindig ez volt a helyzet. Egy “élő” donor ehelyett azt a szükséges vér-folyadék mennyiséget biztosítja amelyet egy másik “élő” személy elveszített. És sok esetben az évek folyamán, utolsó megoldásként ez volt és még mindig ez az életmentő orvosi beavatkozás. Más esetekben, ennek az orvosi kezelésnek a megtagadásával a vérátömlesztés-ellenes álláspontunk miatt, életek múltak ki és továbbra is életek vesznek el. Ez lenne Jehova akarata, továbbá az élet ily módon történő idő előtti elvesztése valóban szükséges?

*** Szintén tanulhatunk valamit erről Jézus saját példájából. Jézus hajlandó volt csodákat tenni sabbatnapon (ez a mózesi törvénnyel ellentétben állt) annak érdekében, hogy életeket mentsen meg, vagy akár csak betegeket gyógyítson. Vajon Jézus kivételt tett volna egy táplálkozási szabály miatt, annak érdekében, hogy megmentsen egy emberi életet? A Lukács 14:5-6 verseiben a bibliai beszámoló a következőket írja: “És ezt mondta nekik: „Ki az közületek, aki, ha a fia vagy a bikája kútba esik, nem húzza ki azonnal sabbatnapon?” 6 És nem tudtak ezekre mit felelni.” Máté beszámolója a 12:11-ben még tovább megy, ezt írja: “Meg is kérdezték (a farizeusok) Jézustól: „Szabad-e gyógyítani sabbaton?”, hogy vádat találjanak ellene. 11 Ezt mondta nekik: „Ki lesz az az ember közöttetek, aki ha egyetlen juha van, és az verembe esik sabbaton, nem fogja meg, és nem emeli ki? 12 Végtére is, mennyivel többet ér egy ember egy juhnál! Szabad tehát jót tenni sabbaton.”” Ha Jézus hajlandó volt egy ÁLLAT életét annyira értékelni, hogy megmentse az állatot, annak ellenére, hogy ez sabbatnapi “munkának” minősült, akkor mennyivel inkább egy emberi lény életének kellene elsőbbséget élveznie, mint a törvény szigorú értelmezésének? Nos, nem kell nagyon törnünk a fejünket ezen a kérdésen, mivel Jézus maga adott választ erre, amikor a 12. versben a következőket mondta: “Végtére is, mennyivel többet ér egy ember egy juhnál!”. Igen, egy bárány kimentése a gödörből sabbat napon igazán szerető és irgalmas cselekedet. Továbbá Jézus még sok más csodálatos “munkát” végzett sabbatnapokon. Mégis, ha valaki sabbatnapon végzett munkát, az halálbüntetést vont ezzel a saját fejére/magára. És valóban, az Írások ténylegesen rögzítették, hogy ezt a büntetést kell kiszabni egy szombati törvénysértőre. (Lásd: 2Mózes 25:2; 4Mózes 15:32-36) Itt egyértelmű bizonyítékát láthatjuk annak, hogy Jézus milyen nagyra értékelte azt az alapelvet, hogy a szeretet diadalmaskodik a törvény fölött [legyőzi a törvényt]. Így, amikor az élet forog kockán, (még ha egy állat élete is), a szabályokat hatályon kívül lehet helyezni a körülményektől függően. Az ÉLET értékes és drága. Jézus az élet és az emberek szeretetét újra és újra bemutatta. Míg ezzel szemben az elnyomó, szabályokhoz és betűkhöz ragaszkodó vallási vezetők gyakran figyelmen kívül hagyták a törvény egészének célját. Azzal, hogy nem engedélyezik a vérátömlesztés elfogadását, különösen az utolsó lehetőségként alkalmazott helyzetekben, hanem inkább engedik meghalni a tanúkat ehelyett, vajon az élet megfelelő “tiszteletét” mutatják be úgy, ahogyan azt Jézus egyértelműen bemutatta? Elképzelhető lenne, hogy ez a szó lehetővé teszi az egyik “közülünk való” halálát a Társulat egy ilyen szigorú álláspontjának következtében?

*** Szintén nagyra értékelek egy másik példát, amely Jézusnak ugyanezt az “alapelvét” mutatja be egy személy életének az írott törvénynél magasabbra való értékeléséről. Ez az elv egy 12 éve vérfolyásos betegségben szenvedő nőt érintett. A mózesi törvény szerint ezt a nőt a betegsége “tisztátalanná” tette; ha bárki hozzáért, annak meg kellet mosakodnia, és aznap estéig tisztátalannak kellett tekinteni azt a személyt is. Azonban ez a nő sokkal tovább ment ennél azzal, hogy titokban megérintette Jézus ruhájának szegélyét, azt remélve, hogy meggyógyulhat anélkül, hogy ez bárki tudomására jutna. Mint tudjuk, Jézus észrevette, hogy erő áramlott ki belőle, és rájött arra, hogy ez a nő mit tett. Ezt mások is látták. Figyeljük meg, hogy ahelyett, hogy tette miatt elítélte volna, Jézus könyörületesen a következőket mondta neki: “A hited gyógyulást szerzett neked. Menj békével, és kínzó betegségedtől megszabadulva légy jó egészségben!” Ismét láthatjuk, hogy a törvény szelleme (és az emberi élet értéke) elsőbbséget élvezett a törvény állítólagos betűjével szemben, amelyet ez a nő egyértelműen megszegett.

*** A Cselekedetek 15:28-29-ben (amely versek az alapját képezik a Társulat vérátömlesztés ellenes álláspontjának, mivel a mózesi törvény már nincsen érvényben - ez szintén a Társulat álláspontja -) a következőket olvashatjuk: “Mert a szent szellem és mi magunk jónak találtuk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok a következő szükséges dolgokon kívül: 29 tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól. Ha gondosan megőrzitek magatokat ezektől, jól lesz dolgotok. Legyetek jó egészségben!” A Társulat úgy véli, hogy ez egy mindent magába foglaló, abszolút és örök parancsolat. Azonban figyeljük meg, hogy a vértől való tartózkodás mellett egy másik parancsolatot is hallunk a “bálványoknak áldozott dolgoktól” való tartózkodásról. Most, ha elolvassuk az 1Kor 8:4-8 verseket láthatjuk, hogy Pál itt az olvasót abban segíti, hogy meglássa, a “bálványoknak áldozott étel elfogyasztása” valójában egy lelkiismereti kérdés. Nyilvánvaló tehát, hogy az Cselekedetek 15:28-29 versei nem annyira átfogó, abszolút és egyetemes jelentéssel bírnak, mivel ugyanennek a szentírásnak más részein Pál apostol ugyanezt a témát lelkiismereti kérdésnek tekinti egy másik versben. Ez a döntés azért született, hogy az újabb, “pogány” keresztényeket intse, hogy ne botránkoztassák meg a hagyományokhoz sokkal jobban ragaszkodó zsidó keresztényeket, mivel a legtöbbjük magatartása még mindig a mózesi törvényben gyökerezett. A döntés elismerte, hogy ők sem állnak már tovább a mózesi törvény alatt. Azonban, hogy megóvják ezeket a hagyományokhoz ragaszkodó zsidó keresztényeket a szükségtelen megbotránkoztatástól, ezt a rendeletet adták közzé. A bibliakutatók döntő többsége is így értelmezi ezeket a verseket. A Cselekedetek 21:20-32 beszámolója további bizonyítékkal szolgál arra, hogy ezt a rendeletet azért hozták, mert az idősebb, hagyománytisztelő zsidó keresztények folyton megbotránkoztak, hiszen ismét ugyanezt a tilalmat (Cselekedetek 15:28, 29) találhatjuk megismételve tíz évvel később is az Cselekedetek 21:25-ben. Különösen azt figyeljük meg, ahogyan a 24. versből kiderül, hogy ezt a rendeletet azért hozták, mert a zsidó keresztények azt gondolták, hogy Pál eltörölte az összes zsidó törvényt és szokást, és emiatt váltak ezek a zsidó keresztények feldúlttá és megbotránkozottá. Pál fentebb idézett szavai az 1Kor 8:4-8 verseiből ismét csak további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy ez a parancs nem egy örökérvényű, egyetemes törvény Istentől mivel, itt leszögezi, hogy a “bálványoknak felajánlott eledelek evése” (a Cselekedetek 15:28-29 verseiben szintén említve, a vérrel együtt) egy személyes döntés minden egyes keresztény számára. A parancs, hogy óvakodjanak a paráznaságtól azonban egy abszolút, örökérvényű, egyetemes parancsolat, mivel egyértelműen és gyakran ismétlődik a Keresztény Görög iratok egészében. A vérre vonatkozóan egyáltalán nem ez a helyzet. Sehol máshol nincs említve. Az 1Korintusz 6:9-11 és a Galácia 5:19-21 számos konkrét intést tartalmaz a keresztények számára, azonban a vér egyikben sem szerepel. És szintén nem említik sehol máshol a görög iratok. És még ha ez egy egyetemes, örök parancsolat is lenne - bár egyértelműen nem az -, a rendelet ebben az esetben is kizárólag az állati vér EVÉSÉRE vonatkozna és nem a folyékony vér átömlesztésére az egyik élő emberi donorból egy másik élő emberi donorba.

*** Ha a vér fogyasztása egy ilyen nagy és főbenjáró bűn lenne, akkor Saul emberei miért nem lettek kivégezve amikor a vért is megették a hússal együtt? (1Sámuel 14:31-35)

*** Azt is szerettem volna megtudni, hogy a hagyományokhoz legjobban ragaszkodó, konzervatív és ortodox zsidók napjainkban hogyan tekintenek a vértranszfúzió elfogadására, mivel ők még mindig tartózkodnak minden vértől, ami a húsokban található, és a Biblián alapuló más szigorú táplálkozási irányelveket is követnek például azzal, hogy kizárólag kóser ételeket fogyasztanak. A kutatásaim eredményeként azt találtam, hogy ők ELFOGADJÁK a vérátömlesztést, figyelembe véve azt, hogy ezek a bibliai parancsok az állati vér evésén és ivásán alapulnak, egy olyan dolgon, amihez nincsen köze a vér transzfúziójának.

*** Egy további dolog, ami még beárnyékolja a vérátömlesztés kérdését a számomra, a 2000-ben kiadott rendelet, amely szerint bizonyos vér “frakciók” most már elfogadhatóak. Ezek nagyrészének az elfogadását most már lelkiismereti kérdésnek tekintjük. Csupán néhány évvel ezelőtt ezek még tiltva voltak. Nagyon gondosan és alaposan tanulmányoztam ezt a témakört. Ezen “frakciók” némelyikének az előállítása sokkal több vért és donort igényel, mint a teljes vér változatlan formában történő elfogadása. Néhány vérzékeny betegek esetében alkalmazott kezeléshez például (amely már régóta engedélyezett), a vér nagy mennyiségű gyűjtése és tárolása szükséges (akár 2500 véradó egyetlen kezeléshez). Ez nem csupán néhány kitalált és idevetett szám, hanem könnyen ellenőrizhető és pontos adatok. Más sokkal közönségesebb “frakciók” kivonásához szintén sok liter vér szükséges, sok különböző adományozó ember véréből. Ez gyakran csupán a vér egy “koncentrált” formája. Ezek a tények két különböző, problémás kérdést vetnek fel az elmémben. Az egyik, hogy hogyan hangsúlyozhatjuk azt Jehova Tanúiként, hogy “tartózkodunk a vértől”, miközben az összes olyan frakció amelyet az Őrtorony Társulat most már engedélyez, például az albumin, EPO, hemoglobin, vér-szérumok, immunoglobulinok és a vérzékeny kezelések (VIII és IX véralvadási faktorok) egyértelműen érintik a világ vérellátását/vérkészletét, továbbá Jehova Tanúi napjainkban már felhasználhatják (és fel is használják ezeket). A másik, hogy ha mi Jehova Tanúiként napjainkban már tiszta lelkiismerettel HASZNÁLHATJUK ezeket a frakciókat amelyek a vérellátásból származnak, akkor miért van továbbra is megtiltva számunkra a vér adományozása ugyanennek a vérellátó szolgálatnak amelyet most már engedélyezetten igénybe vehetünk/kihasználhatunk? És miért nincs még mindig engedélyezve a saját vérünk ideiglenes tárolása? A vér “vissza a földre” öntésének gyakorlata már réges-rég a kínoszlopra lett szegezve, amikor Jézus feláldozta az életét; így mi már nem állunk tovább a számos mózesi törvény hatálya alatt. Számomra egészen biztosnak tűnik az, hogy már nem tartózkodunk a vértől, kihasználhatjuk és ki is használjuk a világ vérkészletét, gyakran óriási mennyiségekben, azonban még mindig nem engedélyezett a számunkra, hogy adományozzunk ugyanennek a készletnek, de még a saját vérünket sem tárolhatjuk egy későbbi műtéthez.

Egy további probléma (számomra) a frakciókkal, hogy bizonyos frakciókat, mint például az “albumin”, ELFOGADHATÓNAK tekint a Társulat, míg más, a vérben sokkal kisebb arányban jelen lévő frakciókat nem. Az “Albumin” például egy vérplazma fehérje, amely a májban termelődik és a jelentős részét képezi az összes plazmafehérjének. Ez a “jóváhagyott” frakció, az Albumin azonban a teljes vér csupán 2,2 százalékát alkotja, és újra megjegyezném, hogy ELFOGADHATÓ a Társulat útmutatása szerint. A fehérvértestek/fehérvérsejtek másrészről viszont NEM ELFOGADHATÓAK és nem engedélyezettek a Társulat útmutatása szerint, pedig ezek a fehérvérsejtek a teljes vérnek kevesebb mint 1 százalékát alkotják. A fehérvérsejtek elengedhetetlenül szükségesek a fertőzések elleni küzdelemben és gyakran kulcsfontosságúak a balesetet szenvedett és a műtét utáni betegek kezelésénél. Még egyszer megjegyezném, hogy a fehérvérsejtek nem elfogadhatóak a Társulat álláspontja szerint. Egy másik frakció, a vérlemezkék (trombociták) szükségesek a véralvadáshoz, hogy az emberek ne vérezzenek el (különösen fontos a kemoterápiához és egyéb daganatellenes kezelésekhez, és a vérzékenyek kezeléséhez). Azonban a vérlemezkék egy másik olyan frakció, amelynek az elfogadása NEM ENGEDÉLYEZETT. A vérlemezkék a teljes vér csupán 0,17 százalékát alkotják. Ez még nulla egész egy negyed százalék sincsen (jóval kisebb rész mint az albumin). Ennek ellenére ezeket a vérlemezkéket tiltja a Társulat. Többször áttanulmányoztam az irodalmunkat, de nem sikerült rájönnöm ennek az “elfogadhatjuk” - “elutasítjuk” listának a logikájára, mivel minden érdemi magyarázatot nélkülöz. Érdemes megjegyezni, hogy ha összeadjuk az összes olyan frakciót, amely ELFOGADHATÓ a Társulat szerint, akkor ez összesen 97%-át adja annak a teljes vérnek, amely az ereinkben folyik jelen pillanatban is. Azonban ezeket nem fogadhatjuk el együttesen, teljes vérként, hanem ehelyett fel kell azt bontani részekre és külön-külön elfogadni azokat, kisebb frakciók formájában. Ez a következő példához hasonlítható: meg szabad ennünk a sonkát, kenyeret és sajtot addig amíg ezeket külön tároljuk és külön fogyasztjuk el. Azonban ezeket együtt már nem szabad elfogyasztanunk, például egy sajtos-sonkás szendvicsként. Én sajnos nem látom az ésszerűségét egy ilyen jellegű tanításnak. A “hemopure” egy olyan vérkészítmény, amelyet Jehova Tanúi elfogadhatnak. Ez tisztított szarvasmarha-, vagy egyszerűbb szavakkal tehén-vérből készül. Hogyan engedhető meg nekünk embereknek ennek a megtisztított állati vérnek az elfogadása napjainkban, míg a saját vérünk vagy egy másik élő emberi donor vérének felhasználását el kell utasítanunk?

JT és a sonkás szendvics.png
Így aztán, amikor összesítettem a fentebb felsorolt tényeket, arra a következtetésekre jutottam: hogy a vérátömlesztés nem ugyan az mint a vér evése. Hogy a Szentírás mindig az állati vér “evésére vagy ivására” hivatkozik tiltott dologként (nem a vérátömlesztésre). Hogy a Pál által az 1Kor 8:4-8 és az Cselekedetek 15:29 verseiben bemutatott parancsolat nem egy mindent átfogó parancsolat, hanem egy adott célra vonatkozott. Hogy Saul embereit nem ölték meg miután vért fogyasztottak. Hogy a legszigorúbb szabályok szerint élő zsidók napjainkban elfogadják a vérátömlesztést. Hogy Jézus világosan bemutatta számunkra, hogy az élet (még ha egy állaté is) sokkal fontosabb mint a törvény szűk és szigorú értelmezése, a “sabbatnapon gödörbe esett állat” példázatával és a “vérfolyásos asszony” valós példájával. Hogy ha valaki vért adományoz az egy ÉLŐ donor és ezt a vért egy másik személynek adományozza aki még szintén ÉL és szüksége van erre. Hogy a Társulat tévedett korábban a védőoltások és a szervátültetések tiltásával és később visszavonta ezeket a döntéseit. Sok hűséges Tanú halt meg ennek ellenére ezek miatt az álláspontok miatt. És a Társulat mára ismét megváltoztatta az álláspontját, a teljes vér elutasítása helyett most már elfogadhatóak a vér bizonyos “frakciói”, bár az egyes frakciók jóváhagyásának és elutasításának úgy tűnik nincs különösebb oka, se füle se farka, és még mindig nem szabad vért adományoznunk vagy a saját vérünket tárolni. Azonban elfogadhatjuk a tehenek vérét. Viszonylag ésszerűnek tűnik a számomra ezek után arra a következtetésre jutnom, hogy nem támogathatom tovább a társulat mai, vérátömlesztésekkel szembeni álláspontját. Valójában úgy vélem, hogy a kezdetektől fogva hibás döntés volt kiállnom emellett, és az egész kérdés csak még zavaróbbá és ingatagabbá vált a legújabb “frakciókat” érintő kiigazításokkal.

Mit tehet ilyen helyzetben egy Tanú? Szeretem az igazságot és természetesen az igazságban lévő barátaimat is. Egyáltalán nincs problémám senkivel aki az igazságban van, és mostanra már majdnem az életem felét töltöttem a szervezetben. Úgy hiszem, szinte mindenkivel jól kijövök, és ez egyáltalán nem túlzás. Ez kizárólag egy személyes álláspont, egy lelkiismereti kérdés azokra a szervezeti álláspontokra vonatkozóan, amelyekkel nem tudok továbbra is egyetérteni és elfogadni. Ha egy személy, akit én hoztam az igazságba megengedné, hogy az egyik hozzátartozója meghaljon emiatt az álláspont miatt, amelyet segítettem nekik elfogadni, az igen megnehezítené a további életem [hogy szembenézzek önmagammal]. Nem csupán arról van szó, hogy nem tudom tovább tiszta lelkiismerettel támogatni ezt a vérpolitikát, hanem arról is, hogy miután alaposan megvizsgáltam úgy hiszem, ez igazán rossz. Nem tudok továbbra is tiszta lelkiismerettel embereket hozni a szervezetbe, mivel a vérrel kapcsolatban nagyon elválaszthatatlan és jól ismert Jehova Tanúi álláspontja. Nem látom módját e dolog megkerülésének. Még ha a Társulat meg is gondolná magát teljes egészében, hogyan vélekedne erről valaki, aki egy szerettét veszítette el az álláspont 60 éves hatálya alatt, csupán a nézőpontnak kellett megváltoznia teljesen? És, hogy mi tartott nekik ilyen sokáig nekik az monumentális problémákat jelentene sokak szemében. Képzeljétek el, milyen sok munkába tellene az összes irodalmunk kijavítása, ha ez az álláspont megváltozna. A ‘Bibliai beszédtémák’ című részt például az új világ fordítású bibliákban meg kellene változtatni, de még rengeteg más kiadványt is... túl sokat ahhoz, hogy itt felsoroljam. Így hát igen kevés esélyt látok arra, hogy ez a visszavonás belátható időn belül vagy egyáltalán valaha megtörténik. Annak ellenére sem, hogy ezt a módosítást mások már nagyon a küszöbön állónak érzik.

Ami ezt az egész kérdést számomra még tovább bonyolítja most és egy másik gondot is hozzáad ahhoz ahogyan eddig a szervezetről gondolkodtam az egy teljesen más dolog (amit szintén nagyon zavarónak találok), amely az álláspontom megváltozását fogja nyomon követni az alábbiakban. HA ugyanis nem tudom továbbra is támogatni a vérrel kapcsolatos tanítást és ha nem tudom tiszta lelkiismerettel aláírni a vér elutasítására szolgáló kártyámat, akkor én olyannak számítanék, mint aki “elkülöníti” magát Jehova Tanúi szervezetétől ezáltal a sajátos állásfoglalással. Ha egy testvér vagy egy testvérnő megkérdezné tőlem: “miért nem mész a szolgálatba (prédikálni) továbbra is”, vagy “mi történt a szellemiségeddel”, vagy például “úgy néz ki, megváltoztak a dolgok körülötted” stb. stb.; ha válaszolnék nekik és megosztanám velük az őszinte véleményemet a szervezet múltban elkövetett tévedéseivel kapcsolatban és mivel ez a vélemény nem egyezne az Őrtorony Társulatéval, így hitehagyás miatt kiközösítenének. Ez a tény önmagában nem igazán tetszik nekem, már csak azért sem, mert nem tettem semmi rosszat. Még mindig szeretem Jehovát, a feleségemet és a családomat. Nem iszom és semmi olyat nem csinálok, amiről a Biblia elítélően nyilatkozik. Megfizetem az adókat, becsületesen próbálok élni és jó befolyást próbálok gyakorolni a családomra és másokra. Egyáltalán nem változtam meg a személyiségemben. Mégis, egy ‘lelkiismereti’ kérdésnek köszönhetően, és annak, hogy nem tudom a továbbiakban támogatni a szervezetet egy olyan kérdésben, amiről igazán úgy gondolom, hogy egy tévedés (v. kétes ügy), el leszek szakítva a szervezetben levő testvéreimtől. Ez az eljárás szintén nagyon igazságtalan! Az Őrtorony Társulat számtalan esetben nyomtatásban elismerte, hogy nem tévedhetetlen: valóban KÖVETNEK EL hibákat és tévedéseket. Még ennek ellenére is, hogy ilyen hibák történnek, tőlünk hírnököktől megköveteltetik, hogy úgy fogadjuk el akármit tanítanak is, mintha magától Istentől jönnének ezek a tanítások. Azokat, akik nem értenek ezzel egyet és kifejezik vagy megosztják a véleményüket (jóllehet semmi rossz vagy írásellenes dolog nem történt) következetesen kiközösítik. Az életed, mint ahogyan azt tudjátok is, megtörik (szétszakad) ezzel. Kiközösíteni valakit csak azért, mert nem ért egyet egyféle megközelítéssel (vagy tanításbeli értelmezéssel) egész egyszerűen igazságtalanság. Az eltelt történelem teljesen alátámasztja a gondolatot, hogy a Társulatnak voltak tévedései és most is tévedhet. Szervátültetések, védőoltások, világvége jövendölések és egyéb tanításbeli hibák, hogy csak néhányat említsek. Világos, hogy tévedtünk ezekben a dolgokban. Életek voltak és még mindig vannak érintve a jelenlegi vértranszfúziós vezérelv szerint. Azt elvárni, hogy vagy teljesen támogassa ezt az elrendezést valaki, vagy ha nem akkor kizárják, ez egyszerűen logikátlan és nincs összhangban azzal, amit Jehováról tudunk. Arra buzdítani embereket, akikkel a szolgálat végzése közben találkozunk, hogy “vizsgálják meg a vallásukat”, de ugyanakkor ugyanez nekünk meg van tiltva, enyhén szólva is képmutatás. Arra vagyunk tanítva, hogy megvizsgálhatjuk a hitünket, bár ezt “házon belül” kell tennünk. Más szavakkal, csakis a saját társulati kiadványainkon keresztül vizsgálhatjuk meg a saját vallásunkat.

Bármilyen más egyéb kritikus forrás hitehagyottnak és veszélyesnek van minősítve. Ahhoz lehetne hasonlítani a szervezetnek ezt az álláspontját, mintha például egy Nikon fényképezőgépet szertenék vásárolni. Képzeljük el, ha a Nikon azt mondaná nekem, hogy CSAKIS az ő saját referencia anyagaikat használhatom információszerzés céljából. A Vásárlói Vélemények, Népszerű Fényképezés (ez valami magazin lehet) és egyéb “partizán” kiadványok teljesen ki lennének zárva. Ha mégis ezekhez a “külső” forrásokhoz folyamodnék és megosztanám a kritikámat/véleményemet másokkal, akkor nem csak hogy nem vehetném meg többé a cég termékét, hanem azok, akik ragaszkodnak a Nikon márkához, ki kell hogy zárjanak maguk közül. Mennyire tűnik ez ésszerűnek? Pedig éppen ez az, amit a Társulat tesz. Azok, akik jól ismernek, tudják rólam, hogy akármikor is komolyabb vásárlást tervezek, házi feladatként egy kiterjedt kutatásba kezdek. Csak nemrég vásároltunk egy modern szkennert; legalább két hónapot töltöttem azzal, hogy összehasonlítsak különféle készülékeket, vásárlói véleményeket olvassak és lehetőleg minél többet tudjak meg a megvásárolandó készülékről. Ha ésszerűnek tűnik, hogy “megvizsgáljunk” egy ilyen műszaki cikket mielőtt megvásároljuk és ha a szolgálatban arra kérjük az embereket, hogy alaposan “vizsgálják meg” a vallásukat, ahova tartoznak, akkor az miért ésszerűtlen, ha alaposan “megvizsgáljuk” a saját vallásunkat és Isten imádatunk értelmezéseit? És ha valaki mégis megvizsgálja hitét és problémákat talál és aggodalmait a tanultakkal kapcsolatban kifejezésre juttatja, hogyan lehetne annak a személynek a ”teljes eltávolítását” másképpen tekinteni, mint teljes igazságtalanság?

Az álláspontomhoz szintén nincs köze a saját fiam elkülönülésének, bár néhányan biztos vagyok benne, hogy azt választják, hogy másként vélekedjenek erről. Én azonban hozzátenném ezt ehhez a személyes torturámhoz, amely rávilágít egy másik problémára is: Miután egy nagyon érzelemteljes telefonhívást kaptam az elkülönült fiamtól, aki mérföldek ezreire volt tőlem 2004 szeptemberében, az egyik vén azt mondta, "rossz dolog volt fogadni azt a telefonhívást." Ehelyett, szerinte azt kellett volna mondanom, hogy "keresse fel a véneket a saját környékén", vagy hogy "az itteni gyülekezetben rendezze a dolgait." Ez a legérzeketlenebb tanács amit valaha hallottam, az igazságban eltöltött éveim alatt. Az anyja öngyilkosságot követett el csupán néhány évvel ezelőtt, éppen csak 18 éves lett ez életében először saját magára volt utalva, kiközösítették, 5000 mérföldre volt az otthonától, és rendkívül magányosnak, szomorúnak és csüggedtnek érezte magát. Természetesen “elintézhettem” volna így is ezt a hívást. Ki az aki jó lelkiállapottal képes egy ilyen dolgot megtenni a fiával vagy a lányával, amikor annak inkább a megfelelő támaszra lenne szüksége egy ilyen pillanatban? Azután 9 hónappal később az egész családdal megbeszélve a dolgot megengedtük, hogy visszatérjen az otthonunkba Maui-ból. (Ez a döntés a következő dolgoknak volt köszönhető: a nagyon mély depressziójának, az öngyilkossági kísérleteinek, a kábítószer-függőségi problémájának és a térdében történő ínszalag (ACL) szakadásának... mindez egy időszakban, egyszerre történt). Megegyeztünk arról, hogy hazaengedjük, hogy megkapja a talpraállásához szükséges segítséget, mindezt az általam megszabott nagyon szigorú körülmények között (amint az Őrtorony előírja), ideértve, hogy jár az összejövetelekre, nem hoz kovászt (Jehovának nem tetsző dolgokat) az otthonunkba, és teljesen visszafordítja az életét Jehova szolgálatára (amit meg is tett hat hónapig egyébként). Ezek után ugyanez a vén a következőket mondta nekem: a döntésem, hogy hazaengedtem “Jehova kezének a rövidre vágása és egy másik óriási hiba”, és, hogy emiatt a hibás döntésem miatt én, mint az ő apja “Armageddon napján lehet, hogy el leszek pusztítva”. Ugyanez a vén ezután kitörölt engem az őrtorony felolvasók listájáról, történt ez először az ezen a szigeten töltött nyolc évem alatt. (Ez nem jelentett gondot a számomra, de úgy éreztem, hogy legalább értesíthetett volna erről). Amikor megkérdeztem, hogy csupán egy véletlen egybeesés vagy egy döntés miatt hiányzom erről a listáról, azt válaszolta, hogy ez döntés volt, és hogy “több is van ott, ahonnan ez jött”. Miközben ez az ésszerűtlen “lista” arról, hogy segítettem a saját fiamnak miután kiközösítették teljesen méltánytalannak és sokkal kevésbé szeretettelinek látszhat, maga a testvér teljesen meg volt győződve róla, hogy helyesen cselekedett. Hozzátenném, hogy csak nagyon kevés személyes sértődés volt ebből kettőnk között. Ő őszintén hitte, hogy azt teszi, amit a Társulat kívánt. Az egyik dolog, amit nem tudok megérteni, az az, hogy Jehova Tanúiként hogyan tölthetünk rengeteg időt azzal, hogy más embereket segítünk a szolgálatunkkal -- olyan embereket, akik gyakran depressziósak, szenvedélybetegséggel küzdenek, nyelvi nehézségeik vannak, egyes esetekben nagyon istentelenül élnek -- hogy jobb legyen nekik, és végül is megadjuk nekik a segítséget és támogatást, amire szükségük van, hogy jobban szolgálják Istent. De ha valamelyik SAJÁT emberünket vagy családtagunkat kiközösítették, és hasonlóan veszélyes állapotba kerül (amely gyakran minden eddiginél szeretettelibb támogatást igényel), akkor minimális kapacitásunk van arra, hogy segítsük ezeket a mieinket, hogy lábra állhassanak. Valójában őket teljesen “el kell szakítani” magunktól és őrizkednünk kell tőlük, akkor amikor sokuknak éppen a legjobban szükségük lenne a segítségre. A fiam példája, amit fentebb említettem, jól illusztrálja ezt. Egy olyan ember, aki ilyen fiatalon (15 évesen) elvesztette az anyját, aki főbe lőtte magát egy szájába tartott fegyverrel, egyáltalán nem meglepő, hogy a lázadás útjára lépett. De hogy teljesen ki kellene vágni egy ilyen személyt, anélkül, hogy a gyülekezettől bármiféle segítséget kapott volna, főleg akkor, amikor a erre a LEGINKÁBB szüksége lenne, ez ellentétben van azzal, amit az írások Jehováról tanítanak nekünk. Ő kitartóan kérte az izraelitákat újra meg újra, hogy térjenek vissza hozzá. Sőt még segített is ezeknek a korábbi lázadóknak, hogy újra visszanyerhessék a kegyét. Most, mert ugyanez a személy (a fiam) kiköltözik az otthonomból, tőlem, mint apjától, szintén azt várják el, hogy szakítsak meg vele minden kapcsolatot és ne találkozzak vele. Még az üzleti ügyeket is a minimumon kell tartani. Vannak nehéz idők (hullámvölgyek) az életünkben, amikor segítségre, támogatásra és szeretetre van szükségünk inkább, minthogy csak úgy vakon és korlátlanul (teljesen) eltaszítsák ezeket tőlünk. Hol van az egyensúly, a szeretet és a segítségnyújtás egy ilyen eljárásmódban? Még az ilyen kiközösítettek is megváltoztathatják az életüket, megházasodhatnak, hűségesek és becsületesek lehetnek stb. Azonban azáltal, hogy hat hónapig (minimum) nem jöhetnek az összejövetelekre vagy néha sokkal tovább is ebben a megvetett állapotban kell szenvedniük, majd ezután visszatérve egy bírói bizottság előtt találják magukat, hogy megítéljék valóban megbánást tanúsítottak-e, ezek az emberek nagy eséllyel az életük végéig kiközösítettek maradnak.

Ez a levél, amit írok és a szervezetről alkotott álláspontom változása nem alapul sem a fiammal kapcsolatos helyzeten, sem pedig egyéb “személyes” problémán. Csakis kizárólag azon, hogy egy ésszerű, logikus és mindenre kiterjedő vizsgálódást végeztem bizonyos társulati eljárásmódokkal kapcsolatban, melyeket mi, mint Jehova Tanúi gyakran vakon elfogadunk anélkül, hogy megkérdőjeleznénk őket. Ez a szemlélet változásom nem valamilyen személyes problémán alapul vagy azon, hogy el akarnám hagyni a szervezetet. Valójában a kilépés volt az UTOLSÓ dolog amire gondoltam. Mindig is nagyra értékeltem a szervezetet. A kimerítő kutatás után is, amely hónapokat vett igénybe. És azok után is, hogy sok olyan dolgot megtanultam, amit még nem tudtam korábban, amikor még fiatalabb és sokkal naivabb voltam mint ma. Négy olyan különleges kérdés van, amely megváltoztatta a mai Őrtorony Társulat támogatásáról alkotott véleményem.

1- A fentebb olvasható számos, egyértelműen kifejtett ok miatt alaposan meg vagyok győződve arról, hogy a vérátömlesztéstől tartózkodó álláspont helytelen. Az őszinte véleményem szerint életek vesznek el szükségtelenül emiatt a veszélyesen hibás tanítás miatt. Az egyes vér “frakciók” engedélyezése 2000 óta, csak tovább bonyolítja és még zavarosabbá teszi ezt az álláspontot. A világ vérellátásából származó bizonyos frakciók HASZNÁLATÁNAK engedélyezésével, de ugyanennek a vérkészletnek történő adományozás, vagy a saját vér orvosi felhasználására történő tárolásának tiltásával csupán egy ‘képmutatási tényezővel’ toldja meg a szervezet azt az álláspontot amelyről Jehova Tanúi az egész világon ismertek. Az indoklások hiánya arról, hogy bizonyos frakciók miért elfogadhatóak, míg más (sokkal kisebb) frakciók miért tiltottak, tovább mélyíti a dilemmát amiben a társulat találta magát napjainkban. Ez az álláspont általában nem ad jó tanúbizonyságot és egyáltalán nem hagy jó benyomást sem az emberek elméjében.

2- A Társulatnak hosszú listája van más tanításbeli tévedéseiről, és orvosi melléfogásokról, például az oltások és szervátültetések tiltása a nem is olyan távoli múltban. Ezek az utasítások rosszak voltak, már amikor először kijöttek a nyomdából, és rosszak voltak sok évvel később is, amikor visszavonták őket. Ezeket a visszavonásokat felelőtlenség “az egyre növekvő világosságnak” tulajdonítani. Jehova nem változtatja ilyen módon a véleményét. Ő az “igazság Istene” “aki nem hazudhat”. Felvigyázói hatalomhoz jutott tökéletlen emberek hozták ezeket a tanításbeli döntéseket, amelyekkel életeket rövidítettek meg indokolható ok nélkül. Bocsánatot sem kértek miatta. Ez a gyenge és hibákkal teli előélet a jelenlegi vértranszfúzióval kapcsolatos álláspontot még inkább gyanúsabbá teszi. Egy olyan szervezetben való fenntartás nélküli bizalom, amelynek ilyen mérvű hibalajstroma van, egyszerűen ostoba, veszélyes és felelőtlen. Különösen, ha ezt az eljárást fiatalabbakra, tapasztalatlanokra, gyámoltalanokra kell ráerőltetnünk. Az sem hangzik jobban, hogy az újonnan csatlakozókat “gyakorlati útmutatások” elfogadására kényszerítjük, hogy jobban ki tudjanak állni a vérátömlesztés ellen.

3- A jóslatok száma, amikorra a Társulat megjövendölte a “világvégét” meglepően nagy. Sosem gondoltam volna, hogy milyen gyakran megtörtént ez. A világvégét - az irodalmunkban megkereshető - a következő évekre jósolták: 1874, 1875, 1881, 1888, 1914, 1915, 1918, (megtörténhet 1920-ban), 1925, ("fejedelmek feltámadása" 1929-ben), 1932, 1940, ("most már bármely pillanatban" 1942-ben), ("miért ne most" 1951-ben), 1975, és mielőtt az 1914-ben született generáció meghalna, amelyet visszavontak 1996-ban, mivel világos lett, hogy az is hamis jóslat. A fenti minden egyes írásban megjelent jóslat hamisnak bizonyult. Emberek adták el az otthonaikat, nem alapítottak családot, nem helyezkedtek el, nem kezdtek tanulmányokba, hanem helyette a végítélet üzenetét hirdették, amely egyszerűen nem volt igaz egyetlen megjósolt időpontra sem. Mindegyik hamisnak bizonyult. A világban főként ezekről a hamis “világvége” próféciákról vagyunk híresek. Amikor világi (nem hitehagyott) forrásokból pl. enciklopédiákból nézünk utána a dolgoknak, minden szakértő alapvetően ugyanazt a dolgot mondja: hogy Jehova Tanúit az egész világon a “számos be nem teljesült világvége jóslataikról” ismerik. Az 5Mózes 18:20-22 félreérthetetlenül kimondja: “De ha a próféta olyan szót mer mondani az én nevemben, melyet nem parancsoltam, hogy mondjon, vagy más istenek nevében beszél, annak a prófétának meg kell halnia. Ha pedig azt kérdezed szívedben: ,Honnan tudjuk, melyik szót nem mondta Jehova?’; ha a próféta Jehova nevében beszél, és az a szó nem lesz meg vagy nem teljesedik be, akkor ez az a szó, amelyet nem mondott Jehova. Elbizakodottságból mondta azt a próféta. Ne rémülj meg tőle.”

4- A tanításokban levő számtalan hiba, orvosi tévedések, hamis világvége jóslatok, és a nem biblikus vérátömlesztés tiltása dacára, amely megtölti történelme könyveit, a Társulat ma is töretlenül elvárja az eljárásmódjainak és tanításainak teljes támogatását. Figyeljd meg ezt a részletet az Őrtorony 5/1/72 számának 272. oldaláról. "Nekik [Jehova Tanúinak] teljes mértékben ragaszkodniuk kell a Társulat döntéseihez és bibliaértelmezéséhez, mivel Isten helyezte ezt a hatalmat az ő népe fölé." Ha ez Isten egyetlen és igaz csatornája, akkor hogyan tévedhetnek ilyen gyakran a tanításokkal, orvosi kérdésekkel, világvége jóslatokkal kapcsolatban, és hogy várhatják el mégis a teljes engedelmességet a tagjaiktól, akiket a kapcsolat megszakításának veszélyével fenyegetnek? Ha bármely megkeresztelt Tanú *kifejezi* a gondolatait (még akkor is, ha csak vélemények) amelyek ellentétben állnak azzal, amit jelenleg tanít a Társulat kiadványaiban, kiközösítik őket az egység megbontásáért. Eltapossák őket, mint egy bogarat. Ez az “elhallgattatási mechanizmus”, ahogy én hívom, egészségtelen félelemben tartja az egyszerű tagokat, hogy ne lógjanak ki a sorból. Elveszteni minden kapcsolatot a barátokkal és a családdal egyszerűen legtöbbeknek túl sok. Az általad ismert életnek vége van. Ráadásul nem egyszer figyelmeztetnek minket, hogy véletlenül se nézzünk bele külső forrásokba. Az összes ilyen “külső anyagot” “hitehagyott irodalomnak” nevezik. A “Hitehagyott” fogalmat egyetlen egyszerű kritériumra alapozzák: kritikus-e a szervezet felé? A legtöbb forrás, ami kritizálja a szervezetet, nem hitehagyott. Világiak, és gyakran egyszerűen a tényeket közlik erről a szervezetről. Tényeket, amelyeket a társulat el akar titkolni a tagjai elől. Azt mondják nekünk, hogy a társulatot megvizsgálni CSAK a szervezeten belül lehet. Így aztán, mivel nincs megengedve, hogy külső források által vizsgáljuk meg a saját hitünket, és ott van a mindig jelen levő fenyegető kiközösítés, ha kritikusan beszélünk a szervezetről, a legtöbb Jehova Tanúja nem is tud arról a sok kérdésről, amelyeket fent leírtam. Közel 20 éve tanúként én sem tudtam sok dologról (mert azt mondják, ne tudjunk róluk) míg végül a fent említett szokatlan körülmények hatására eldöntöttem, hogy vizsgálódom, és megnéztem egy cikket egy nemzeti újság weboldalán, amely lehetővé tette kritikus megjegyzések írását a cikk után a szervezetről. A megjegyzések annyira megrendítették a hitemet, hogy tovább vizsgálódtam. Ezek olyan megjegyzések voltak, amelyeket nem szabadott volna megnéznem, még gondolnom sem szabadott volna rájuk, mert “Hitehagyottnak” voltak bélyegezve.

Továbbá vannak más (bár talán kevésbé súlyos) kérdések is, amelyek kétségeket támasztanak bennem. Például sok testvért sokkal jobban izgatja a saját “pozíciója”, mint az EMBEREK valódi jóléte a gyülekezeteken belül. Erről újból és újból megbizonyosodtam. Szomorú látni. Ez akkor a legnyilvánvalóbb, amikor a körzetfelvigyázó évente kétszer látogatóba jön. Az a mód, ahogy sok ember megváltozik ezekre a látogatásokra, a megjegyzéseiket, az gyülekezetben való megjelenésüket tekintve, hogy végre időben érkeznek, és barátságosabbak, az néha elég árulkodó. Az is, hogy minden hónapban össze kell számoljuk az prédikáló időnket, és be kell azt nyújtani a központnak, láthatólag elvesz az értékéből annak, hogy akarjunk tanúskodni másoknak. A szolgálat néha csak abból áll, hogy beírhassuk a kétjegyű számunkat, minthogy igazán segítsünk másoknak. A tanúság valódi értelme elveszhet. Sokakat ismerek, akik hasonlóan éreznek. Néha egyszerűen túl sok szabály van amit muszáj betartani, ha az ember jó hírben akar maradni. A férfiak nem növeszthetnek semmiféle szakállt. Nem dolgozhatnak katonai vagy [más egyház] egyházépületen sem, ha vállalkozók. Nem arról van szó, hogy istentiszteleten vesznek részt ott, hanem még az ilyen helyeken való munka is tiltott. Egy másik egyházba még akkor sem mehetünk el, ha egy barátunk, családtagunk vagy rokonunk temetése vagy esküvője van. A gyerekeinket nem engedik semmiféle szervezett sportot játszani, vagy klubba belépni akár iskolai, akár nem. “Nem javasolják” a pszichológiai kezelést azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. A testvérnőknek szoknyában kell megjelenniük minden gyülekezeten, a szolgálatban, kongresszusokon, stb. Tudom, hogy sok ezek közül kisebb jelentőségűnek tűnik, de azt illusztrálják, hogy szervezetként úgy irányítanak minket, hogy egy halomnyi szabálynak kell megfelelni, amelyek nem mind biblikusak. Ezt a listát hosszan lehetne még tovább folytatni.

A sok fenti kérdés közül BÁRMELYIK komoly kételyeket ébreszthet bennem, hogy vajon ez a vallás-e az egyetlen igazság. Amikor azonban MINDEN ilyen problémás kérdést összesítek (és sok más kérdés még nincs is fent felsorolva), akkor azt az elkerülhetetlen következtetést kell levonnom, hogy ez nem az egyetlen igazság ma a földön. Hogy ez nem az egyetlen szervezet, amelyet Isten használ, mint ahogy korábban mindig hittem. Ez volt és még lesz is az egyik legnehezebben felfogható és elfogadható dolog számomra. Szeretem a barátokat és nincsen neheztelés vagy gyűlölet bennem egyikükkel szemben sem. Eggyel szemben sem. Ez a döntés nem a szervezetben lévő emberekről szól. Sok barátom van, és mindig is élveztem a társaságát minden Jehova Tanúja testvéremnek. Ehelyett az “álláspontokról” van szó, a tanításbeli eljárásokról; a lelkiismeretem nem engedi, hogy ezeknek továbbra is részese legyek. Igen, még mindig látok pozitív dolgokat, amelyeket ez a szervezet megvalósít, és próbáltam is ezeket mérlegelni, mielőtt végleges döntést hoznék. Szóval nem egyoldalúan ítélkezem, amikor a szervezetet értékelem, és amikor következtetéseket vonok le, hogy mit tegyek. Ezt a dilemmát ahhoz lehetne hasonlítani, mintha egy különleges sportkocsit vezetnék: lehet benne néhány igazán “jó” dolog, amire képes. Hatalmas teljesítmény, jó kezelhetőség, talán még a külső szépség is. De ha tudnád, hogy vannak az alábbi úgynevezett “problémái” is: talán ismert, hogy a fékjei nem fognak, vagy a benzintartály felrobban, ha hátulról ütés éri, vagy nagyon gyenge a megbízhatósági mutatója, akkor őszinte véleményem szerint felelőtlenség lenne ezeket figyelmen kívül hagyni, vagy “másmerre tekinteni”, ha szóba kerülnek a kétségtelen hibák, amik itt nyilvánvalóak... még akkor is, ha van bizonyos mértékű jó is. A jármű, amit választottam, hogy Istent tiszteljem (ez a szervezet) őszinte véleményem szerint nagyon hibás. Mivel így van, nem találom többé elfogadhatónak, hogy rajta keresztül tiszteljem Istent. Nem próbálok valamiféle nagyítólencsét használni, hogy felnagyítsam a társulat általános negatívumait vagy kifejezetten a vérátömlesztéssel kapcsolatban. Nem befolyásol az úgynevezett “hitehagyott” propaganda sem. Amit fentebb írtam, az teljes mértékben az enyém, az én saját véleményem. Ahogyan érzem, a saját értékelésem szerint, olyan körültekintő vizsgálatra alapoztam, amennyire csak tőlem telik. Ezek a kérdések valóságosak, és az én gondolkodásomban mind nagyon jelentős problémák.

Mivel kész vagyok megosztani ezt az információt és kutatást azokkal akik esetleg szeretnék megkérdezni, hogy miért nem tudom továbbra is támogatni a szervezetet napjainkban (amit remélem, hogy mások megtennének értem), emiatt hamarosan kiközösítenének a szervezetből a helyi gyülekezetem által. Kiközösítenének egyszerűen azért mert olyan információkat osztanék meg, amelyekről a szervezet nem szeretné, hogy a tagjai saját maguktól rájöjjenek. Kiközösítés az olyan elfogulatlan, ésszerű, logikus és alaposan átkutatott vélemények megosztásáért, amelyeket az Őrtorony Társulat nem támogat. Így tehát nincs más választási lehetőségem amelyre gondolhatnék, csak az, hogy elkülönülök Jehova Tanúi szervezetétől. Véleményem szerint igazságos és ésszerű elvárás lenne, hogy lehetőségem legyen csak egyszerűen a saját új utamra lépni miközben tiszteletben tartjuk egymás hitnézeteit az út mentén. Ehelyett azonban úgy fognak kezelni mint egy kiközösítettet. ugyanúgy tekintenének rám, mint egy megátalkodott tolvajra, gyilkosra, iszákosra, házasságtörőre, stb. Teljesen megvetnének egyszerűen azért, mert nem értek egyet az Őrtorony Társulat tanításával. Egy olyan tanítással amelyről korábban többször bebizonyosodott, hogy helytelen. Ha valakinek van más ötlete vagy javaslata amit még nem említettem meg, vagy ami esetleg segíthet, én még mindig nyitott és hajlandó vagyok megfontolni azokat is. Azonban már végignéztem az összes dolgot olyan lelkiismeretesen és alaposan, amennyire csak tőlem telik az elmúlt több hónap folyamán. Őszintén nagyra értékelem azokat, akik vették az időt hogy végigolvassák mindezt. Ők legalább tudni fogják, hogy miért nem leszek tovább Jehova Tanúja. Csak jót kívánok mindenkinek a szervezetben. Nagyon kedves emlékeim is vannak.

A legjobbakat kívánom nektek,

VKT

Utóirat:

Már több, mint két hét eltelt azóta, hogy ezt a levelet írtam. Mind a szigeten, mind az ország belsejében lakó testvérek közül sokakkal volt alkalmam beszélgetni a fentebb említett kérdésekkel kapcsolatos aggodalmaimról. Természetesen olyan emberek között, akik igazán törődnek velem, ezt nem is lehetne eltitkolni. Azonban azt is el kell mondanom, hogy törődésük ellenére egyikük sem volt képes (még a nagy tapasztalattal rendelkezők sem), érdemben foglalkozni azokkal a kérdésekkel, melyeket az előzőekben leírtam. És még csak meg se próbálkoztak vele! Ehelyett mindegyik beszélgetésben ugyanazokat a dolgokat fújták: “Várj Jehovára,” vagy, “A világosság majd növekszik.” Hallottam néhány “Jehova képes visszahozni a halottakat” -típusú megjegyzést is. A fanatikusabb testérek még ennél rosszabbakat is mondtak, de azokat inkább hagyjuk. Ezek a kijelentések egyáltalán semmit sem segítettek nekem ezeknek a nagyon fontos kérdéseknek a megoldásában. Tulajdonképpen megbízhatatlan és érzéketlen megjegyzések voltak, és őszintén szólva nem is kapcsolódtak logikailag a problémához. Egyáltalán nem tükröztek szeretetet. Könnyű azt mondani, hogy Jehova majd “rendbehozza,” amit a Társulat elrontott. A “VÉR NÉLKÜLISÉG” álláspontja már 60 éve érvényben van. Meddig kellene még várnunk? Mióta írom ezt a levelet, még tovább haladtam ennek a vizsgálatában. A bizonyítékok elsöprőek arra nézve, hogy Jehova Tanúinak ez a vezérelve (melyet kiközösítéssel, és most automatikus elkülönüléssel rájuk kényszerítenek) hibás, és nem Szentíráson, vagy szereteten alapuló eljárás. Az emberek szükségtelenül haltak meg, és ez továbbra is így folytatódik. Mindazonáltal ezt a vezérelvet ma is minden Jehova Tanújára rákényszerítik. Én személy szerint nem tudom tovább tiszta lelkiismerettel támogatni ezt az igazságtalan tantételt. Nem vagyok képes többé embereket behozni ebbe a szervezetbe, hogy aztán őrájuk is rákényszerítsék ezt. Amikor egyesek azt javasolják, hogy várjak Jehovára, nem lenne pontosabb azt mondani, “Várjunk a Társulatra”? Nem, én nem fogok többé a Társulatra várni, miközben még több ember szükségtelenül veszíti el az életét. Felelőtlenség lenne ma is ezt az álláspontot vallani. A vének, akik meglátogattak, bebizonyították, hogy egyszerűen az, hogy “nem értettem egyet” ezzel a vezérelvvel, már önmagában is elegendő ahhoz, hogy “Hitehagyottá” nyilvánítsanak. Még ha nem is mondom el másoknak, és nem is kapok vérátömlesztést, egyszerűen ezt “hinni” is már bűn. Ezt kizárólag a hitehagyottság Érveljünk könyvben leírt meghatározására alapozták. De ez persze egyáltalán nem igaz. Én egyetértek a Biblia tanításaival (hiába mondják, hogy nem így van), viszont egyszerűen nem értek egyet azzal, ahogyan az Őrtorony Társulat értelmezi ezt a bibliaverset, és mindenkire rákényszeríti, hogy együttműködjön az ő értelmezésével, mert ha nem, akkor bírói eljárással és kiközösítéssel kell szembenézniük. Ugyanennek az Őrtorony Társulatnak a múltban egyértelműen nem volt igaza az oltásokkal, a szervátültetéssel, és sok világvége-jóslattal kapcsolatban. A testvérek most három lehetőséget tártak elém: vagy mindenestül visszavonom az álláspontomat (és még akkor is minimum megrovást kapok), vagy kiközösítenek, vagy teljesen elkülönítem magamat a szervezettől. Milyen igazságtalan, hogy nincs más lehetőség. Mondanom sem kell, hogy ez csak újabb ok arra, az előzőekben felsoroltakon kívül, hogy kétségbe vonjam, ez az egyetlen IGAZ keresztényi gyülekezet a földön napjainkban. Hivatalosan a harmadik lehetőséget választottam. Ezennel hivatalosan lemondok a Jehova Tanúi szervezetében viselt tagságomról. Mindannyiótoknak sok sikert és boldogságot kívánok. Köszönöm az időtöket, figyelmeteket, és a sok-sok évi testvériséget.
A levelemhez hozzáírtam egy utóiratot, mely jónéhány bekezdéssel később került közlésre. A fentiekben látható az a teljes levél, amelyet a vének testületéhez benyújtottam.

Címkék: titkok ébredjetek! erről kérdezd a véneket élettapasztalatok győződj meg személyesen vérkérdés

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr473167999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.13. 21:36:23

Ezt a levelet szeretettel küldöm mindenkinek, de különösképpen Seaftias-nak. Íme, elkészült. Remélem érdemes volt rá várni. Köszönöm a segítséget a csapatunk tagjainak, akik a szabadidejükből áldozva segítettek a szöveg fordításában és korrektúrázásában.

bigpast 2012.02.13. 22:56:55

@Johnny Joker:

Kíváncsi leszek a cáfolatokra; hangsúlyozom: a CÁFOLATOKRA!

cáfolat= valami ellen ÉRVELNI

gabrielle81 2012.02.14. 06:09:11

@Johnny Joker: Ez a levél tényleg magáért beszélt. Én is elkülönültem egy ideje már hasonló okok miatt amit le is írtam nekik. Én a modern levél változatot használtam az e-mailt .Amire jött úgy 3 hónap múlva egy telefon is egy véntől, hogy a fiókhivatal visszaküldte, mert nem volt rajta az aláírásom, így még mindig tanu vagyok.:D Ezen csak nevetni tudok azóta is.Miért mit gondoltak valaki a nevemben levelet ír, fogva tart nehogy összejövetelre menjek hónapokig? Előtte aktív voltam nem tétlen és jártam az össz.jöv.-re.Mondtam aláírás nem lesz, de megemlítettem neki ha már hallotta tőlem, hogy elkülönültem, így fül tanu is lesz nem csak JT :D. Szóval érdekes dolgok ezek. Azért a hivatalos verzióra is kíváncsi lennék, hogy bárki kérheti -e az én saját szignómat egy levélhez? Majd hozzászoknak, mert egyre több ilyen lesz szerintem.

bigpast 2012.02.14. 06:22:03

@gabrielle81: Mindaddig nem hivatalos az elkülönülésed, amíg nincs egy aláírt papírjuk tőled. Ez azért van, mert ugye valószínű, hogy a hírnökkártyád is aláírtad anno. Másik opció (amihez nem kell az aláírásod), ha általuk bizonyíthatóan olyan nyilvánvaló tettet hajtottál végre, amellyel elkülönítetted magad a társulattól.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.14. 08:12:35

Elolvastam. Köszönöm hogy én lehetek az akinek ez ajánlva lett. Amikor ilyeneket olvasok akkor mindig sajnálom, hogy én egy kicsit nehézkes agyu ember vagyok. Ezek a gondolatok évek óta pörögnek az elmémben, rakosgatom egyik polcról a másikra, mert nem tudok velük mihez kezdenni. Én magam os többször elgondolkodtam ezeken akérdéseken, és nem véletlenül mondtam az engem elitélő birói bizottságnak, hogy én a jelen álláspont szerint hitehagyott vagyok. De biztos vagyok abban, hogy eljön az idő, amikor a hozzánk hasonló őszinte, gondolkodó emberek rehabilitálva lesznek. Sok minden ben kételkedem már, de egyben teljesen biztos vagyok: jehova igazságosságában.
Köszönöm a munkátokat. Eszembensincs cáfolni.

reboot (törölt) 2012.02.14. 10:10:02

@gabrielle81:

hát elég amatőr vének voltak :)

az aláírás kérésének az egyik oka az, hogy 'hivatalos' legyen az elkülönülési levél [bár ezt pl. egy állami szerv nem tekintené annak..., joggal]

egyébként a vének ezt úgy szokták megoldani, hogy felhívnak, kihangosítják a telefont, és egy másik vén is végighallgatja a beszélgetést, így két fültanúja van annak, hogy szóban kijelentetted, hogy nem kívánsz jt lenni

aztán a hallottakat leírják egy levélben, tanúként aláírják, majd egy másik levelet készítenek, amiben válaszolnak a kötelező 8 kérdésre, egy 3 tagú bizottság aláírja [nem ugyanazok, mint akik tanúskodtak a kijelentésedről] és elküldik a fiókhivatalba az elkülönülésedről készült jegyzőkönyvet, és a kijelentésedről tanúskodó levelet

ha kicsit is szerettek téged korábban, vagy azt gondolják, hogy hirtelen felindulásból, meggondolatlanul 'döntöttél' az elkülönülés mellett, akkor megkérnek [ez a tanács], hogy ne telefonba mond el, hanem írásban ad be az elkülönülésedről szóló döntésedet

ennek hátterében már nem csak a 'hivataloskodás' áll, hanem az is, hátha a levél írása közben meggondolod magad, és mégse különülsz el

baland 2012.02.14. 10:54:03

@Johnny Joker: Köszönöm a munkátokat!Szerintem ez egy mérföldkő,legalábbis számomra!!

reboot (törölt) 2012.02.14. 11:31:36

a le nem fordított részben még ír egy két érdekességet:

volt lehetősége több személlyel is beszélnie a leírtakról, egyesek azt mondták 'várj jehovára', mások a 'világosság egyre nő', olyanok is voltak, akik azt mondták, hogy 'jehova fel tudja támasztani ezeket a személyeket' [mármint akik meghaltak a vértranszfúzió elutasítása miatt]

azt írja, hogy a fanatikus testvérek ennél sokkal rosszabbakat is mondtak, de ezeket nem részletezi

megemlíti még, hogy a 'várj jehovára' tanács sokkal pontosabb lenne, ha azt mondanák helyette 'csak várjunk a társulatban' -->> hm, mennyire igaz!!

döbbenet, hogy egy gyilkos tanítást elintéznek annyival, hogy majd isten feltámasztja őket..., meg se fogalmazódik bennük, a vt [és jt] esetleges felelőssége (Jn 8:44a)

valóban igaz, leszoktatták jt-t a gondolkodásról, legalábbis a többséget biztosan

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.02.14. 12:57:20

Miközben olvastam ezt a levelet, azon gondolkoztam, hogy egyáltalán elolvassák az ilyen leveleket azok a testvérek, akik megkapják ezeket. Hiszen onnantól kezdve, hogy egy személy elkezdi felnyitni a szemét és gondolkodni kezd, mintegy kiterjeszti a tanult alapelveket az Őrtorony társulatra is, már a továbbiakban nem számít 'értékes' alanynak az agymosás szempontjából.
Mehet a süllyesztőbe!

Biztosan sok ilyen vagy ehhez hasonló levelet kapták már és el tudom képzelni, elég fárasztó lehet nekik az ilyeneket végigolvasni.
Mert ha még 'csak' valaki megingott vagy 'őszinte' kérdései merülnek fel, akkor arra válaszolhatnak valami kis nyúlfarknyi 'megnyugtató' általánosságot, de mit lehet kezdeni egy olyannal, aki ennyire leásott a dolgok aljára. És még csak nem is haragos vagy mérges!

Azért a kiadványokba leírják, hogy mennyire 'végletekig' elmennek a hitehagyottak 'megmentésében', hogy az egyszerű hírnök megnyugodjon és nehogy kiköpje a mézesmadzagot....

Ha mégis van valakinek olyan tapasztalata, hogy a problémái/kétségei ellenére is a társulat komolyan (egyáltalán emberszámba) vette és normális emberi hangnemben válaszolt is a felvetéseire, akkor az tényleg komolyan érdekelne.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2012.02.14. 14:14:53

@sefatias: Őszinte, gondolkodó ember nem akar rehabilitálódni ebbe a sz@rságba. Boldog, hogy újra szabad az elméje és felfedezi a világot. Nem biztos, hogy talál (biztos, hogy nem!) egy "IGAZSÁG"-ot, de szabad lesz arra, hogy megismerjen eszméket, gondolatokat,
tudományt.

gabrielle81 2012.02.14. 14:46:11

@reboot: Egyébként amatőrségük már abban is megmutatkozott, hogy 3, vagy 4 hónapja már bejelentették az elkülönülésemet :D . Tehát tudomásul vették. Egyébként meg élveztem, mert ezt is csak JT találják ki más vallástól még ilyet nem hallottam.

reboot (törölt) 2012.02.14. 16:27:32

@karalabe4:

azok a vének, akik élvezik, hogy ők fontos embereknek lettek, nem igazán érdekeltek abban, hogy végigolvassák, és meg is értsék egy ilyen levél tartalmát

a világban nem járhatnak fehér ingben, meg nyakkendőben, nem mehetnek öltönyben dolgozni, nem tapsolják meg őket a munkahelyükön, nem oszthatják az észt, meg az irányelveket, nem szólhatnak bele mások magánéletébe, mert ott egy kis ’senkik’ [tisztelet a kivételnek]

persze isten nem a ruhát nézi, hanem a szívet :), de aki a saját ruháját nézi, az szeretne fontosnak látszani

természetesen a vének között is vannak nagyszerű emberek, ők azok, akik elolvassák, és meg is akarják érteni, miért döntött így vagy úgy xy, meg akarják érteni a MIÉRT-eket, hátha segíthetnek másoknak is, nehogy ’elsodródjanak az igazságtól’ de az ilyen jellegű levelek kitörölhetetlen nyomot hagynak bennük, az elméjükben és a szívükben is, és hát az ismeret felelősséggel jár, később pedig döntéseket indukál

a bétel max. annyit reagál, hogy küld egy levelet minden gyülekezetnek, hogy "megkülönböztető képességgel" olvassák a testvérek a régebbi kiadványokat

Csuti77 2012.02.14. 17:27:17

@karalabe4: Pont ezen gondolkoztam el én is,hogy mi van azokkal a vénekkel,akik megkapják az ilyen leveleket,vagy el sem olvassák,vagy ők tisztában vannak a dolgokkal,és tudatosan vezetik félre az embereket,amig lehet.Szerintem soknak egy a lényeg,a hatalom.Akik pedig naivan hittek a társulatnak,de vannak kérdőjelek,az ha kiváncsiságból is de kutakodni fog,ami egyenes út a szabadulásig,már ha akar.Én három kategóriába sorolnám a tanúkat:az elsőbe a tudatos félrevezetőt,(pl vének)a másodikba a félrevezetett Istenkeresőt,akik idővel rájönnek,hogy meg vannak vezetve,és nem maradnak a szervezetbe,már csak lelkiismeretes okokból sem,a harmadikba azok akik lehet,hogy kapizsgálják,hogy valami nem stimmel,de már csak megszokásból is de maradnak,alávetve magukat a szervezetnek.Ez egy nagyon jól megtervezett,és kivitelezett ördögi rendszer.

Gonosz Feketebárány 2012.02.14. 17:51:55

Köszönöm, hogy közzé tetted a leveledet! A szavaidból látszik, hogy komoly, gondolkodó ember vagy. Az is egyértelmű számomra, hogy nem hirtelen hozott döntésről van szó. Nagyon elgondolkodtató dolgokat írtál. Nehéz lehetett meghozni a döntést, mint, ahogy nekem is annak idején. "Sajnos" a gondolkodó emberek így járnak egy idő után: gondolkodnak. Ez sokszor fájdalmas, de egy idő, után örömteli, mert egy igaz ember nem szeret hazugságban élni. Egy dolgot azonban megjegyeznék az egyik hozzászólással kapcsolatban: Safatias-sal ellentétben én nem bíznék feltétlenül "Jehova igazságosságában".

Virago_1000 2012.02.14. 23:23:21

@bigpast: en soha sem irtam ala hirnokkartyat, sot azt sem kotottek az orromra, hogy az milyen.

Virago_1000 2012.02.14. 23:27:02

@karalabe4: "Miközben olvastam ezt a levelet, azon gondolkoztam, hogy egyáltalán elolvassák az ilyen leveleket azok a testvérek, akik megkapják ezeket. "
- tudod, a kivancsisag alapveto emberi tulajdonsag, es erosebb, mint hinnenk, tudja ezt a tarsulat is, fel is tole rendesen.

gabrielle81 2012.02.15. 05:33:57

@Csuti77: Érdekes kérdéseket vetettél fel, hogy elolvassák-e a leveleket. Azt mondanám erre, hogy igen, de biztos nem mindenki. Én azt láttam több helyen is , hogy alapvetően maguk a vének is félre vannak vezetve biztos van kivétel ez alól is, de általában jó szándékú emberek(nem védem őket csak amit tapasztaltam), Van , olyan is akit a hatalom vágy űz, de anyagi nem hisz pénzt biztos nem kapnak ez biztos.Maguk Jehova Tanui általában szinte mind valahol isten kereső emberek, vagy rájönnek arra, hogy nem jó helyen vannak, vagy választják a könnyebb utat maradnak JT, bár érzik valami nem stimmel, mert nem érzik magukat jól, depressziósak, lehangoltak a megszokásnak élnek és nem Jehovának.Félnek attól, ha elkülönülnek össze omlik az az élet amit akár hosszú időn át éltek és nem fogják a helyüket megtalálni a valós életben.Én úgy látom sokan vannak ezzel így struccpolitika és nem homokba dugják a fejüket, hanem betonba az viszont fáj .Az aki elkülönül nagy lépést tesz meg és bátorság kell hozzá , főleg ha jó ideje JT. De az idő és az , ha próbál nyitni mások felé ,mert egy zárt közösség tagja volt és csak ott voltak "barátai"biztos, hogy átlendíti az első nehezebb időszakon és főleg a saját akarata, tudatossága, hogy magának megtudja magyarázni azt miért különült el és, ha ezekre visszaemlékezik valószínűleg sikerül neki fennmaradnia. Nem egyszerű, de megéri!

Csuti77 2012.02.15. 06:03:54

A levél önmagáért beszél,cáfolhatatlan,az egyik fő tantételük a vértranszfúzióról szól.Valahogy nem látnám a kedves tanúk reagálását,jó lenne elolvasni a másik oldal véleményét is.

Csuti77 2012.02.15. 06:25:51

@gabrielle81: "alapvetően a vének is félre vannak vezetve",szerintem meg nagyon is tudatos az egész.Nem hiszem,hogy ennyire vakok,alapjába véve ők diktálják a szöveget a közösségekbe.Csak fel tudják mérni,mikor azt a tanácsot adják az embernek,hogy kerülje a kiközösitett családtagját,hogy nem helyes,egyenesen Isten ellenes.Talán ez a legszörnyűbb az egészben,a családok szétzilálása.Mindet mintha valami gonosz erő irányitaná.Másoknak lehet segiteni,de csak addig,mig van rá esély,hogy bekerüljön a szektába.Aki közömbös a szekta iránt,a szekta is közömbös iránta.Itt senkit nem a jó szándék,nem a segiteni akarás vezérel,hanem a tagszám növelés a lényeg,egyszóval egy álca az egész.

reboot (törölt) 2012.02.15. 09:07:29

@Virago_1000:

írod: "a kivancsisag alapveto emberi tulajdonsag, es erosebb, mint hinnenk"

ez igaz, de sok olyan vén van, főleg akik már régóta húzzák az igát, aki nem olvas végig egy ilyen - főleg nem egy ilyen hosszú - levelet

egyszerűen nem is érdekli őket, örülnek, ha nem kell az idejüket pazarolni erre, ott a családjuk, a munka, vagy a vállalkozás, gyülekezetbe járás, prédikálás, stb, elég fásultak, és fáradtak ahhoz, hogy ne érdekelje őket

[legalább is az én tapasztalataim szerint]

egyébként nem kell egy elkülönülő levélről minden vénnek tudnia, csak azoknak, akik jegyzőkönyvezik, vagyis három fő, a többiek a bizottságtól kaphatnak nem éppen pontos, és tárgyilagos felvilágosítást

előfordul, hogy a többieknek nincs is lehetősége a levelet kézbe venni, mert (1) amikor még aktuális az ügy, a jegyzőkönyv készítőjénél van az elkülönülő levél (2) a jegyzőkönyv elkészülte után a jegyzőkönyv mellékleteként a bételnek postázzák

mivel semmilyen másolatot nem lehet megtartani bírói ügyről, így utólag már nem lehet elolvasni ezeket a leveleket

reboot (törölt) 2012.02.15. 09:14:44

@gabrielle81:

a leleményesebb vének azért képesek pénzt kovácsolni a kapcsolati és tisztségbeli tőkéjükből

itt egy kis fusi munka, ott egy kis segítség, itt egy tízezres, ott egy húszezres..., természetesen adómentesen :)

az termékértékesítéseket meg már más, valahol kifejtette, jt nem űzik ki a kt-ből a 'pénzváltókat' :)

baland 2012.02.15. 09:16:24

@Csuti77: Kedves Csuti!
A levélíró országában valószínüleg nincs lehetőség olyan egészségpénztárba lépni ahol a vér nélküli orvosi ellátásban segítenének.Magyarországon van.De szerintem ez egyedülálló a világon.Nem az Őrtorony társulat finanszírozza.Sőt semmi köze hozzá!
Mikor elindúlt ez a TEST-VÉR egészségpénztár,
(www.tvep.hu/) megtiltották,hogy bárkit "beszervezz"tagnak. Nem az hangzott el előadásként,hogy milyen jó hogy van ilyen lehetőség,hanem az,hogy semmi közünk hozzá ez nem a társulat része.
Így nem meglepő,hogy a magyarországi testvéreknek kevesebb mint a fele nem tag.Plusz a pénztárban nem Jehova Tanúja magán személyek is tagok ( nem csupán meggyőződésből) hanem felismerve a jobb orvosi ellátás lehetőségét és előnyeit.
Bár mostanában enyhült a szigor( vagy nem figyelnek rá)és több területen is tartanak a pénztár vezetői tályékoztató előadásokat.
Érdemes kutatni a honlapon:www.tvep.hu/.
Sok érdekes dolgot olvashatsz. És ebben a kényes kérdésben is több információhoz jutsz.
Teljesebb képet kapsz.
Sőt meg kockáztatom,hogy a jelenlegi hazai egészségügyi helyzetre való tekintettel még tag is lehetsz :))))))))

gabrielle81 2012.02.15. 10:06:48

@Csuti77: Nézd Én nem tudom te mit tapasztaltál meg a vének oldaláról nekem gyermekkori barátaim vének lettek 4-en is és ők is félre lettek vezetve.A szekta egyik jellemzője ez és az agymosásnak is, hogy akár a családtag ellen hangolják a személyeket, de azért, mert nem gondolkodnak, hanem csak az őrtoronyt olvassák. Velük is megszakadt a kapcsolatom nem tartom őket ettől gonosznak csak tudom, hogy azért ilyenek, mert dogmákban gondolkodnak, és én úgy tartom mint ahogy semmit így a JT-re vonatkozóan sem általánosítok és nem szeretek feketén, vagy csak fehéren gondolkodni, mert az nem a valóság.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.02.15. 11:00:50

@Csuti77:
"..,szerintem meg nagyon is tudatos az egész.Nem hiszem,hogy ennyire vakok,alapjába véve ők diktálják a szöveget a közösségekbe"

Biztosan van ilyen is meg olyan is a vének között is. Na meg a tudatosságnak is vannak 'fokozatai': lehet, hogy valaki csak érzékel valamit, ami nem teljesen jó és csak idővel jön rá, hogy meg lett vezetve. Addig is esetleg hozhat olyan döntéseket, amelyek igazságtalanul érinthetnek másokat. Ilyen módon a vének az egyik legsérülékenyebb láncai lehetnek az egész szervezetnek, mert velük hozatják meg a döntéseket, amikor aztán valami gond van, akkor ott hagyják őket a trutyiban (vagy éppen kimentik őket belőle attól függően, hogy barát vagy nem barát...). Aztán "amit vetettek azt fogják learatni" és nem fogják egykönnyen megérteni, hogyan is kerültek abba a helyzetbe, amibe kerültek....hiszen ők csak jót akartak és azt tették, amire utasították őket.

Persze lehet nemet is mondani a véni kinevezésre is, mint ahogy mindenre, de hát a hatalomvágy, az érvényesülés és az önismeret hiánya elnyomhatja a józan ész érveit bizonyos esetekben.

Azt mondjuk nehezebb már elképzelni, hogy a felsővezetők között lennének olyanok, akik nagyon félre lennének vezetve és valahova be kell futniuk ezeknek a leveleknek. Akik ezeket iktatják/kezelik, azoknak igen "edzetteknek" kell lenniük, hogy ne kezdjenek el gondolkodni dolgokon.

gabrielle81 2012.02.15. 12:59:40

@karalabe4:Igen, egyetértek " a felsővezetők között lennének olyanok, akik nagyon félre lennének vezetve "közöttük nem valószínű, hogy van akit megvezettek,de ahhoz nagyon fenn kell lennie. Körzetfelvigyázó, különleges úttörő is megvezethető, de bárki, ha nem kapcsol időben volt ilyen is már Ő sincs a JT-ék között.Nem minden az aminek látszik sokszor a náluk magasabb pozícióban lévők és nagyon közel ülők a tűzhöz a hunyók és abból kevés van Magyarországon azok sem a vének, sem a körzetfelvigyázó,de a kerületfelvigyázó is kiesik a körből. A piramis rendszer csúcsán kell keresni ott viszont sokáig nem kell, mert mind tudja , hogy kamu az egész.

Virago_1000 2012.02.15. 14:02:33

@Csuti77: "alapvetően a vének is félre vannak vezetve",szerintem meg nagyon is tudatos az egész.Nem hiszem,hogy ennyire vakok,alapjába véve ők diktálják a szöveget a közösségekbe"

- szerintem - es a tapasztalataim alapjan a helyi venek tobbsege komolyan hisz abban, amit csinal. Sot, meg a korzetfelvigyazok is.

@gabrielle81:
gabrielle81 2012.02.15. 12:59:40
- igy, ahogy irod.

gabrielle81 2012.02.15. 14:45:25

@Virago_1000: Én sem írtam alá és tudom pofátlanságnak hangzik, de én bizony amikor a körf.ott volt megnéztem :D.(nem részletezném milyen körülmények között.Kíváncsiság :). )
Rajta van a neved, mikor keresztelkedtél és 1 hónapban mennyit prédikálsz. Ez volna a titkos hírnök kártya ezt nézegeti meg a körzetfelvigyázó és ebből állapítja meg, hogy te jól szolgálod Istent, vagy nem , ha nem akkor beszélgetnek veled egy nagyon "buzdítót" ami után félig lelki nyomorék leszel, vagy nem.

gozlika 2012.02.15. 19:18:21

ezt a 'joslast' miszerint "mielőtt az 1914-ben született generáció meghalna, amelyet visszavontak 1996-ban", melyk folyoiratban vagy konyben irja?

fekete joci79 2012.02.16. 14:27:22

@Virago_1000: ezzel kapcsolatban csak annyit,hogy mikor megtaláltam ezt az oldalt és kutattam az itt olvasottakkal kapcsolatban kérdéseket tettem fel a véneknek akik akkor voltak 7-8-an mindenki tudott mindenről.Meg lepődtem .A válaszuk csak az volt,hogy ne foglalkozzak ezekkel a dolgokkal.Nem rám tartoznak.
tehát a vének többsége legalább is a Ferenváros-Kelet gyülekezetében tudnak nagyon sok dologról csak NEM FOGLALKOZNAK VELE.

mjt 2012.02.18. 09:48:32

Én ezzel zártam annak idején a levelemet:

"Ezúton szeretném kijelenteni, hogy szabad akaratomból úgy döntöttem, hogy ezután nem szeretném, ha
a Jehova Tanúi egyház tagjaként lennék azonosítva. E kijelentésemmel együtt kérem, hogy az 1992. évi LXIII.
Törvény (a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról) értelmében a rólam szóló
adatokat Ti és a Társulat is törölje a 11. § 1/b pontja alapján, mert azokhoz a 3. § 1/a. pontjához képest soha nem
járultam hozzá, és nincs tudomásom arról, hogy a Biblia tanítása alapján „inkább Istennek engedelmeskedve”
erre jogosultságotok lenne. Ugyanakkor kérem, hogy a 15. § szerint járjatok el, azaz: értesítsetek a törlésről."

Azóta sem reagáltak rá...

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.02.18. 11:11:26

@joci79:

Érdekes, de már nem tudok meglepődni.
Nekem több nagyon buzgó (túlságosan is),de annál kevésbé "teokratikusan lojális" Tanú írt levelet, erőteljes szóömlésekkel, bombáztak az ismert téves Őrtorony-érvekkel.

Hogy nem félnek,hogy megfertőződnek?
Miért nem fogadnak szót a "Hű és Értelmes/Bölcs Rabszolgaosztály"-nak,amely megtiltja a kapcsolatot a szabadult ex-Jehova Tanúival? Nem akarnak "Örökké élni a Paradicsomban"?? Vagy érzik a "Szellemi Paradicsom" szagát?
Szerintem ők sem hiszik,hogy "Jehova" vezeti a Szervezetet,és a brooklyni Vezető Testület által irányít.

@mjt: Nagyon jól Tetted,hogy a Törvényre hivatkozva Érveltél!
Bár -ismerve a Szervezet mentalitását- megkérdezem: Értesítettek a törlésről?

mjt 2012.02.18. 11:40:20

@Zsolt520:

Mint írtam is a hozzászólásomban, azóta sem reagáltak. Ez tavaly május végén volt. A törvény szerint 30 napon belül meg kellett volna tenniük a törlést, és engem tájékoztatni róla.

Persze azért tettem ezt bele a levelembe, mert tudtam nagyon jól, hogy továbbra is tárolni fogják az adataimat (lakcím, telefonszám minimum, meg persze a hírnök múltam). Lehet, hogy megérne egy próbapert, de nekem nincs rá pénzem, meg energiám sem.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.02.18. 14:17:59

@mjt: Nem voltam elég figyelmes,-sorry! :-(
De azért "Várj....a Társulatra!"
Lehet,hogy éppen most ragasztják a borítékra a bélyeget! Persze hivatalosan rég kifutottak az időből,de hát egy nap annyi,mint ezer esztendő.... Pl.: engem nem kerestek meg a vének az elmúlt több mint 16 évben,hogy nem -e szeretnék pásztori látogatást.

(Kicsit "OFF":
Hivatalos email-cím, -ha létezik- igen titkos lehet.
Volt nem egy érdeklődő,hogy tőlem(!) kérdezte.
A hivatalos honlapon sem láttam.
Furcsa... még mindig a régi, postafiókos rendszer.... /OFF)

mjt 2012.02.18. 15:08:47

@Zsolt520:

sokáig nem volt e-mail cím, és hivatalos most sincs tudtommal. De domain nevekkel már feltöltötték magukat egy ideje.

gabrielle81 2012.02.18. 15:11:23

@mjt: Ez engem is érdekelt és érdekel, hogy az adataimmal mit csinálnak, vagy rájuk milyen jogszabály vonatkozik.
A 2003. évi XLVIII. törvény
a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról
szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról 15. § A helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.Talán az utolsó mondat az amivel nekik kikerülhető a tájékoztatás, de nem tudom.Ezt a 1992-es törvényt valamelyest bővítették 2003-ban.Biztos találnak valami kibúvót ez alól.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.18. 15:23:55

@Zsolt520: az olyanokat, akikről tudják, hogy tevékeny hitehagyottak, azokat nem kell felkeresni

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.02.18. 16:43:07

@sefatias:

Ezt miből állapítják meg?
1.: Egy lojális Tanú,-pláne ha felvigyázó- nem olvas kritikai írásokat. Elvileg.

2.: >>" Könyörüljetek azokon, akik kételkednek,
mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett. "<<

Nem lettem ateista, nem gyűlölök senkit, -Jehova Tanúit sem. Hiszek Jehovában, és az Úr Jézus Krisztus az Uram.

Szerintem igen következetlen a "látogatási szabály".
Ami előnyt látok: megkímélnek egy fárasztó, panel-közhelyekben gazdag "beszélgetés"nek látszó véni monológtól.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.02.18. 16:51:06

@mjt: Igen!

Már nem ragaszkodnak a "szervezet" (organization) = .ORG domain kizárólagosságához, már nemzeti domain neveket is használnak: Német, ".de" végződés: www.jehovaszeugen.de/1/default.htm ,
Tongai, ".to " végződés: www.jehovah.to -bár ez utóbbiról nem tudom,hogy mennyire hivatalos.

poti lala 2012.02.18. 17:40:01

@mjt: nincs hivatalos, az egyedi feladatokra van, osztálynak, csoportnak, de az nem publikus, csak a feladatot végzők tudják és az, akikkel kapcsolatban állnak, vagy privát cím van.

mjt 2012.02.18. 17:47:03

@Zsolt520:
www.jw,org
www.jw.media.org
www.watchtoer.org

A jw.median voltak további linkek, nem csak a jehobaszeugen, de egy francia link is

és a jw-medan korábban bejelentkezezési lehetőség is volt. talán most is megtalálható valahol, valahogyan. nincs kedvem kedvem kutatni utána...

mjt 2012.02.18. 17:52:27

Biztos nagyon negatív, de nekem most ez megy:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=O6JnETo18wc#!

Cs.

mjt 2012.02.18. 17:54:30

@Zsolt520:

a tongai ránézésre nem az, mindjárt nézem.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.02.18. 18:02:02

@mjt: Kowalsky meg a Vega - Új templom épül

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=O6JnETo18wc#!

Erős, súlyos zene,és szöveg.
Lehetne vitatkozni a szöveggel,de az üzenetet pozitívnak érzem. Érdemes a szövegre is figyelni: www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/41848/kowalsky-meg-a-vega/uj-templom-epul-zeneszoveg.html

mjt 2012.02.18. 18:14:47

@Zsolt520:

"De aranyból, nem kőből!! Hogy hiszek-e benne? A végtelenségig!"

Tényleg erős, és súlyos.... De a szívünkben majd új templom épül. Legalábbis az enyémben még nem kezdődött el az építkezés. De el fog jönni az ideje.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.03.08. 20:19:11

A gyorsbeküldőn érkezett a következő üzenet:

"A vérkérdéssel kapcsolatban szeretném elmondani a kutatási eredményeim.
A biblia tiltja a vér megevését! Ezen nincs mit vitatkozni.
Ez akkoriban is keményen az állati vérre vonatkozott és áldozati célokra hivatkozott.

Az intravénásan beadott vér nem táplálja a testet. Egy hematológus főorvos igy nyilatkozott "a vér nem tápszer" egyetlen pikojoulni energiát nem nyer belőle a szervezet.
Ha az etióp éhezőnek naponta lecserélik a vérét ugyanúgy etióp éhező marad és rövid idő alatt meghal ha nem kap enni. Transzfúzióval tehát nem lehet a testet táplálni és életben tartani. A transzfúzió célja a szöveti oxigenizáció biztosítása.

A kórházban fekvő emberek nem áldozati állatok hanem kezelendő páciensek. Jézus nem itélné őket halálra a szent jelszavak imádata miatt,hanem kihúzná szombat napon is a veremből őket, mert az élet szent.Neki igen,de az Őrtorony Zrt.-nek nem. A feleségem 10 éve nyomorék mert elutasitotta a vérátömlesztést. Az oxigénhiányos állapotban elpusztult az agya jelentős része.
Ez most jó a Hű de bölcs szolgának? Ez kell a vallási identitáshoz?
Nincs a földön olyan ember szervezet, testület akinek joga van mások számára értelmezni a bibliát. Mindenkinek van annyi amennyi értelmi képessége és lelkiismerete mindenkinek magának kell döntéseket hozni ebben a kérdésben."

L.J.

katica.b 2012.04.03. 12:08:22

Sziasztok! Nagyon új vagyok itt még, ma találtam rá az oldalra.
21 éves lány vagyok, tanúként nőttem fel, de csak két éve vagyok megkeresztelve.
Augusztus óta viszont már nem járok a gyülekezetbe, világi barátom van és szeretnék kijelentkezni. Lehetőleg véni megbeszélések nélkül a lehető leggyorsabban, legegyszerűbben mivel dolgozom és mellette egyetemre járok. Mi ilyenkor a teendő? Elég egy levelet írnom?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.04.03. 12:17:32

@katica.b: Szió! Örülök, hogy ránk találtál! A kilépés legegyszerűbb módja, ha írsz egy elkülönülő levelet, amiben leírod, hogy nem kívánsz többé Jehova Tanúja lenni és, hogy ne keressenek. Ha egy kicsit segíteni is szeretnél a szabadítómunkánkban, akkor az oldalunkról mondjuk bemásolhatod ezt az elkülönülő levelet, átfogalmazva, mert így "szöget üthet" a fejükben az igazság az "igazságról". Ha lenne egy kis időd, megírhatnád nekünk a történetedet (névtelenül is) a veled történteket, hogy mások is tanuljanak belőle.

Üdv,
JJ

katica.b 2012.04.03. 12:45:22

Köszönöm a gyors választ JJ.
Az én esetemben egyszerű okokról van (közel sem olyanokról, mint amiket itt az oldalon találtam).
Személyiségemből adódóan nem szeretek senkit rábeszélni semmire tehát a prédikálómunka ami egyébként az alapja lenne az egész életvitelnek számomra nagyon nehéz volt mindig is. Illetve nem szeretem ha megszabják hogy hogyan gondolkozzak, érezzek, döntsek.
Az elmúlt héten egy tanú "barátnőm" látott a barátommal kézen fogva sétálni, másnap jött az email, hogy vagy én szólok a véneknek, vagy ő.
Ennél a pontnál döntöttem el teljesen véglegesen, hogy én fogok szólni. Minél előbb!
Szóval egyszerű emberi dolgokról van szó az esetemben.

Nεω 2012.04.03. 13:28:37

@katica.b:

Szia!

Megértelek. Évekkel ezelőtt a saját barátommal ugyanazt tettem, amit most veled a tanú társad. Sajnos meg voltam győződve arról, hogy bent az élet, kint a biztos halál. Bízom benne, hogy családot és igazi barátokat nem kell elveszítened a kilépéseddel. Az sokszor hozza évek múltán azt, hogy visszatér valaki.

T.

Nεω 2012.04.03. 13:30:48

@katica.b:

Pár napja betettem egy cikket a tanú ismerkedéssel kapcsolatban. (Egyedül maradottak kérdései, kétségbeejtő válaszok) címen. Ha van kedved elolvasni, érdekelne a véleményed...

Ha nincs rá időd se gond.

All the best:-)

katica.b 2012.04.13. 23:22:30

@Τιμόθεος: szia! elolvastam a cikket, tetszett és teljesen egyetértek vele:)

Tegnap pedig elküldtem a levelem. kíváncsi leszek a következményekre..

Nεω 2012.04.13. 23:52:36

@katica.b:

Várjuk a következményeket, ha szívesen megosztod velünk is.

T.

kicsella 2012.04.14. 09:37:54

@Johnny Joker:
" A feleségem 10 éve nyomorék mert elutasitotta a vérátömlesztést. Az oxigénhiányos állapotban elpusztult az agya jelentős része.
Ez most jó a Hű de bölcs szolgának? Ez kell a vallási identitáshoz?
Nincs a földön olyan ember szervezet, testület akinek joga van mások számára értelmezni a bibliát. Mindenkinek van annyi amennyi értelmi képessége és lelkiismerete mindenkinek magának kell döntéseket hozni ebben a kérdésben."
Most olvastam, és nagyon elszomorított a házaspár esete.
eszembe jutott, hogy az egyik nyári kongresszus alkalmával az előadó közzétette, hogy az egyik tnő életveszélyben volt, de nem fogadta el a vérátömlesztést, és Jehova hogy megáldotta őt, mert most itt ül közöttünk. Erre nagy tapsvihar tört ki.
Vajon a fent említett házaspár esetével miért nem dicsekszenek?
Sajnos az ő életüket tönkretette ez a vallás.

nina:) 2012.04.14. 13:16:36

@kicsella: az én gyerekem 20 éves.Mondhatom hogy megúsztuk annyival hogy ő tud beszélni,megmondja mi a baj.Sokszor mondták hogy nem kell keseregni mert majd az ÚJ Világban szökdellni fog mint a szarvas.De mi van addíg?Mindennap a fájdalom hogy miért?meddíg még?Aztán még meg is taposnak ha nem vagy ott mindíg,hamar kijelentik hogy nem vagy jó szellemiségű.Az anyagiakról meg ne is beszéljünk hogy mennyibe kerül egy sérült családtag gondozása.De én olyant is kaptam hogy akinek beteg gyereke van az milyen sok pénzt kap.Szívesen cserélnék egy -két emberrel aztán majd megtudnák. Nem arra van szüksége az embernek hogy sajnálják,hanem legalább ne bántsák!

kicsella 2012.04.14. 16:44:11

@nina:): Kedves Nina!
Nagyon könnyen mondja az illető, hogy nem kell keseregni, de csak addig, míg vele nem történik valami tragédia vagy , ami megkeseríti az életét.
Kíváncsi vagyok, hogy magára tudná e alkalmazni azt ilyen esetben hogy előretekint a jövőre.
Az is nevetséges, hogy folyton szajkózzák: legyél itt az összejövetelen, mert különben Jehova rossz szemmel néz rád,és fenyegetnek, hogy ha nem így vagy azt teszed, akkor meg fogsz halni.
Az, hogy ott legyél az összejövetelen nekik fontos, mert ha nem vagy ott, kevésbé hat rád az elmekontroll, amelynek a hatására olyan egyen emberek születnek, akikből egyre jobban kihal a természetes érzelem.
Nagyon nehéz lehet neked, számotokra minden nap egy küzdelem.
Jehova áldását kívánom neked, sok erőt és kitartást!

kuchiki (törölt) 2012.05.06. 20:09:47

Kedves Tanú testvérek és volt tanú testvérek!
Én 6 éven keresztül tanulmányoztam a bibliát heti rendszerességgel ,mire elkezdtem gyülekezetbe járni. Engem is nagyon megérintett a közösség ,és jól éreztem magam a társaságukba ,mígnem kaptam egy finom feddést, amiért részt vettem egy április 30-án megrendezett főzőversenyen , és elmentem a fiam anyák napi ünnepségére. Nem éreztem és most sem érzem, hogy bűnt követtem volna el. Pedig még kereszteletlen hírnök sem vagyok, de már most beleszólnak az életembe amit nehezen viselek.Örülök, hogy rátok találtam!

szehenza 2012.05.06. 20:49:46

@kuchiki: szia!
ez, ha megkeresztelkednél, csak rosszabb lenne.Akkor már a ruházatodtól kezdve mindenbe bele szólnának.Sajnos a társaság is sok helyen, (persze nem mindenhol)csak addig olyan jó amíg meg nem keresztelkedsz.Onnantól már nem igazán fontos az ember.

kicsella 2012.05.06. 20:53:19

@kuchiki: Szeretettel üdvözöllek!
Jó hogy időben rátaláltál a blogra, így sok kellemetlenségtől, (hogy finoman fogalmazzak) és csalódástól megmenekülhetsz, mert ez az oldal segít tisztább képet kapnod JTról.
Az majd rajtad áll, hogy miket tudsz az itteni írásokból a javadra fordítani, illetve tanulságképpen levonni.
Ahhoz, hogy már most beleszólnak az életedbe, csak annyit fűznék:
Isten az embernek szabad akaratot adott, ne is hagyd hogy mások irányítsanak!
Különben is, ki hatalmazta fel őket erre?

kuchiki (törölt) 2012.05.06. 21:20:40

Kedves kicsella! Köszönöm a bátorító szavakat. Most jelenleg ott tartok, hogy a hírnököm folyamatosan hívogat és sms-eket küldözget mivel én nem akarok személyesen beszélni vele. Már előre tudom, hogy mindenre tud megfelelő magyarázatot adni.Tényleg örülök, hogy rátaláltam erre a blogra. Felnyitotta a szemem , mielőtt meghoztam volna egy életre szóló döntést.A testvérek azt hiszik, hogy egy mostanában kiközösített személy hatására cselekedtem, pedig még csak nem is találkozok vele.

Nεω 2012.05.06. 21:36:49

@kuchiki:

Légy szeretettel üdvözölve a blogon! Örülök, ha jó döntést tudsz hozni.

Nem tudom láttad-e a Brian életét. A következő idézet elég jól példázza a tanúk életét is:

Biran a tömegnek (aki azt hiszi, hogy Brian a messiás)

"ti mind egyéniségek vagytok"

Mire a tömeg:

"igen, mi mind egyéniségek vagyunk"

No, hát a tanúk is kb ennyire maradhatnak egyéniségek. Egy megkeresztelt férfi tanú, pl. ne is álmodjon arról, hogy szakállal bármire is felkérik majd. De ez még hagyján, ha egyszer lepasszol (szellemileg, szerintük) és megjelenik szakállal, kb. úgy néznek rá mint a véres rongyra...
És ez még csak egy nagyon gyengus példa...

kicsella 2012.05.06. 22:03:01

@kuchiki: Szerintem fog is még egy jó darabig zargatni, nem fogja annyiba hagyni, hogy már nem akarod sem vele, sem a gyülekezettel tartani a kapcsolatot.
Megértem hogy ennek az okát nem akarod az orrára kötni, mert jól látod, órákig tartó magyarázatokat, és érveléseket hallgathatnál, amire te nem vagy kíváncsi.
Viszont ha a hírnököd helyébe képzelem magam, őt is meg lehet érteni, hogy ott a kérdés a fejében, amire nem tudja a választ.
De hát tanulja meg tiszteletben tartani a másik döntését és kész.

"A testvérek azt hiszik, hogy egy mostanában kiközösített személy hatására cselekedtem, pedig még csak nem is találkozok vele. "

Igen jellemző , mikor magukra kellene alkalmazni a tanítást, hogy ne alkoss rosszhiszeműen véleményt , az nem megy, csak ha másokat kell erre oktatni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.06. 22:09:09

@kuchiki: Szia! Én is csak gratulálni tudok a döntésedhez, rengeteg fájdalmat spóroltál meg magadnak. Örülök, hogy ránk találtál! Javaslom, hogy olvass el minél több cikket (pl ezt: jehovatanui.blog.hu/media/file/Az%20%C5%90rtorony%20betan%C3%ADt%C3%A1si%20elj%C3%A1r%C3%A1sa.pdf ) és kérdezz/beszélgess bátran.

Orvosirnok (törölt) 2013.07.20. 01:04:37

Ez a levél fantasztikus!!! Szelíd szellemű, nyugodt, megfontolt, átgondolt. Most hirtelen Jézus jutott eszembe, aki nyugodtan megfonta ostorát, majd szétverte a templomban árusítókat.
Szerintem még párszor elolvasom és könnyen lehet, hogy néhány gondolatot átvéve megírom a saját levelem.
Én is nem azért mert bárkire haragudnék, hanem mert ha - ahogy egyre több írást olvasok az oldalon - belátok a színfalak mögé és látom, hogy szakadozik és dől össze az egész, akkor nem akarom látni az színi előadást sem, ami még mindig arról szól, hogy milyen szép minden. Hátul nem ez van... Nemde az egészet kell nézni?

"az olyanokat, akikről tudják, hogy tevékeny hitehagyottak, azokat nem kell felkeresni"
Mikor én ki voltam közösítve 2 évig, engem egyszer sem keresett meg senki, pedig én még alkalmilag tanúskodtam is! Maradtam Jehova Tanúja csak épp társat kerestem... mindegy. A lényeg, hogy akkor én megkerestem az összes kiközösített tagot és mintegy pásztori látogatást végeztem nálunk, hogy segítsek nekik és együtt térjünk vissza.
Aztán mikor visszafogadtak, elmondtam, hogy én végigjártam a kiközösítetteket. Igen? Kérdezték. És mit mondtak? Szóval én referáltam a véneknek, mert senkit senki sem keresett meg, hogy segítene visszatérni...
süti beállítások módosítása