Noha ez egy elég hosszú elkülönülő levél, amelyet hamarosan be fogok nyújtani a helyi vének testületének, gondosan kifejti, hogy miért nem hiszek már abban, hogy ez az egyetlen igazság a földön napjainkban. A levelem nem bizonyos emberekkel szembeni nézeteltérésen vagy egyedi tapasztalatokon alapszik (bár van bőven ilyen is). Ehelyett az elkülönülés melletti döntésem kizárólag ésszerű, logikus és gondosan átgondolt alapokon nyugszik. Az egészet talán a vértranszfúzióra vonatkozó álláspontunk kezdeményezte. De ahogy azt majd láthatod, végül sokkal kiterjedtebbé vált mint csupán ez az egy kérdés.
Minden jót,
vinny

Kedves Testvérek,

Azért írok, hogy megosszam veletek az eseményekben legutóbb bekövetkezett fordulatot, mely meglehetősen jelentős változást okozott bizonyos nézőpontjaimban, melyekhez azelőtt ragaszkodtam, és az életemben egyaránt. Igazán úgy gondolom, hogy mindig is egy nagyon buzgó személy voltam Jehova felé az igazságban eltöltött egész életemben. Már több mint 15 év telt el 1990 júniusa, azaz a megkeresztelkedésem időpontja óta, azt megelőzően pedig három éven át tanulmányoztam. A családommal együtt mindig is rendszeresen jártunk az összejövetelekre, ahogy ezt mindannyian jól tudjátok; rendszeresen és tevékenyen vettünk részt a szolgálatban, mindig jelen voltunk a körzet- és a kerületkongresszusokon is. Mindig részt vettünk a Királyságtermünk takarítási és fenntartási feladataiban. Gyakran kisegítő úttörők voltunk. Sok éven át vénként szolgáltam. Évekkel azelőtt irodalomszolgaként és kisegítőszolgaként is szolgáltam, egy darabig titkár voltam, majd évekig a szántóföldi területeket kezeltem éppúgy, ahogyan néhány éven át a könyvelést is elvégeztem. Amennyire vissza tudok emlékezni, soha nem utasítottam vissza semmilyen kiváltságot, és - mint többen közületek is - már több előadást tartottam, mint amennyire vissza tudnék emlékezni. Vénként töltött éveim alatt vezettem könyvtanulmányozásokat, és a Teokratikus Szolgálati Iskolát is. Az életemben az igazság iránti nagyra értékelésem mindig is központi helyet töltött be. Mindig is fontosnak tartottam, hogy rendszeres családi tanulmányozásunk legyen a feleségemmel és a gyermekeimmel. Mindig megpróbáltam élvezetessé és valamelyest szórakoztatóvá tenni a tanulmányozásokat. Valahányszor valami hibát követtek el, vagy csak kevésbé szellemi hozzáállást tanúsítottak, mindig megbeszéltem velük a dolgot, és próbáltam buzdítani, bátorítani őket és segíteni nekik. Amikor súlyosabb probléma történt, a saját korrigáló és segítő szándékú mértékeimen felül, segítettem nekik meglátni annak szükségességét is, hogy a vénekhez forduljanak, és megkapják a szükséges fegyelmezést és tanácsot. Soha semmit sem kellett titokban tartanunk. Mindig mindannyian részt vettünk az összejöveteleken. Mindig arra buzdítottam a családomat, hogy legalább egyszer hozzászóljanak minden összejövetelen. Majdnem mindig sikerült lépést tartanom a napiszöveggel és a heti bibliaolvasással is. Széleskörű ismeretségre tettünk szert, több éjszakába nyúló beszélgetéssel és baráti összejövetellel mint ahányra emlékezni lehetne. Gyakran mi voltunk a legutolsók, akik elhagyták a Királyság-termet. Soha nem volt semmilyen kételyem a Jehova iránt érzett szeretetemben. Ő mindig is nagyon valóságos volt számomra. A vele való kapcsolatom mindig is különleges volt nekem, mint ahogy most is az!

A közelmúltban azonban néhány olyan probléma adódott az életemben, amelyek kihívás elé állították ezeket a meggyőződéseket, az alapvető hitnézeteimet, és még magába a szervezetbe vetett határozott bizalmamat is. Mindig csak egyszerűen “megbíztam” abban, amit a hű és bölcs rabszolga tanít nekünk, még akkor is, ha nem értettem bizonyos nézőpontokat. Például 1990-re visszatekintve, amikor a megkeresztelkedési kérdéseken mentem keresztül, emlékszem, nem voltam teljesen meggyőződve a Társulat vérátömlesztéssel kapcsolatos álláspontjáról. (Az alatt) a második kérdéscsoport alatt, az otthonomban, a vén azt sugallta, hogy csak próbáljak megbízni a Társulat útmutatásaiban ez alkalommal (mivel ez volt az egyedüli komoly kétségem), és talán később, ahogy haladok az úton, majd tisztábban kezdem megérteni az ezzel a kérdéssel kapcsolatos álláspontunkat. Így hát azt tettem, amit ajánlott nekem. Ha a szervezetnek igaza lehet a paradicsomi földdel, a halottak állapotával vagy a Háromság elutasításával stb., stb. kapcsolatban, akkor igaza lehet ezzel az üggyel kapcsolatosan is. Végülis, mi igazán hiszünk abban, hogy Jehova ezt az egyetlen szervezetet használja fel napjainkban. Ebben megbízni mindig is nagyon könnyű volt nekem. Nem voltak kérdéseim! (megkérdőjelezhetetlen volt számomra...)

Nos, amint a híreket olvastam egy novemberi napon, észrevettem egy nagyon hízelgő cikket az MSNBC Hírek weboldalának kezdőlapján; a cikk címe a következő volt: “Jehova tetőfedő szolgálata”. Jehova Tanúiról szólt, akik önkéntes munkával egy új tetőt építettek a Katrina hurrikán egyik áldozata számára. A cikk olyan biztató volt, hogy sok igazságban lévő testvéremnek is elküldtem emailben; ilyet igazán ritkán vagy talán sohasem tettem még. A cikk alján azonban észrevettem, hogy néhány ember nyilvánosan kommentálja a cikket hozzászólásaival. Az első nap elteltével körülbelül 30 ilyen komment volt olvasható. A következő nap már több mint 100 darab. További néhány nap után végül lezárták a kommentelést, összesen körülbelül 300 hozzászólással. Némelyik kritikus szemléletű volt (főként “a tanúk csak egymáson segítenek” verzió), néhány pedig hétköznapi és kedves, de a többségük más, hozzánk hasonló tanúktól származott, amint az igazságot védik ezekkel az úgynevezett “kritikusokkal” szemben. Valójában én is küldtem volna egy kommentet, amelyben az igazságot védelmezem, de nem került ki, mivel nagyon sok hasonló volt már. Azonban a vége felé volt egy olyan hozzászólás, amely sokszor, komolyan elgondolkodtatott a következő néhány hét folyamán. Valójában egy kissé megingatott a hitemben, ahogy szoktuk mondani. Olyan negatív megjegyzéseket mutatott be az igazságról, amelyeket még sohasem hallottam azelőtt. Olyannyira ismeretlen dolgokat, hogy muszáj voltam kikeresni az idézett Őrtorony és Ébredjetek! cikkeket, hogy megbizonyosodjam arról, hogy ezek az állítások valóban igazak-e. Nos, egy kis kutatás után rájöttem, hogy ezek a hozzászólások valóban igazat állítottak. Az egyik állítás, amely nem hagyott nyugodni, azt fejtegette, hogy az Aranykor (Golden Age) folyóirat (most Ébredjetek!) évekkel ezelőtt azt írta, hogy a védőoltásokat nem szabad elfogadniuk Jehova Tanúinak. Erről még soha sem hallottam korábban. Egy másik kérdéses dolog amit megtudtam ugyanebből a kommentből, hogy 1967-től 1980-ig a Társulat szintén megtiltotta Jehova Tanúinak a szervátültetés elfogadását. Még olyan messzire is elmentek, hogy egyenesen “kannibalizmusnak” nevezték. A szervátültetést elfogadók számára a következmény kiközösítés volt; teljesen megvetették azokat, akik nem követték ezt a rendeletet. Több mint 12 év elteltével a Társulat végül visszavonta ezt, és a tiltás helyett “lelkiismereti kérdéssé” nyilvánította. Miután tudomást szereztem erről a két tényről, egyből azon kezdtem agyalni, hogy vajon hány ember veszítette el az életét a Társulat utasításainak követése miatt, amelyek ezt a két orvosi eljárást érintették? Ez az információ zavart egy kicsit.

1945 óta a vérátömlesztés teljesen elfogadhatatlan Jehova Tanúi számára, sőt 1961 óta kiközösítés a következménye, ha valaki megszegi ezt. Ezt a vérátömlesztéssel szembeni állásfoglalást az évek során számtalan Őrtorony kiadványban publikálták is. Bizonyos “vérfrakciók” alternatívaként való elfogadása is csak mostanában vált “lelkiismereti kérdéssé” inkább, minthogy tiltanák. A saját vérünk tárolása egy operációhoz, mint ahogyan a világ vérkészletéhez való hozzájárulás is, mindig elítélendő cselekménynek számítottak. Mint ahogyan korábban már említettem, én mindig is nyugtalanul gondoltam a Társulat vérátömlesztést (még mint utolsó lehetőségként is) tiltó álláspontjára. Ennek ellenére, ahogyan már azt fentebb is említettem, mindig is a “Bízz a Társulatban” álláspontra helyezkedtem olyan ügyekkel kapcsolatban, mint például ez is, amivel talán nem értettem egyet, és nem is értettem meg teljesen. Mostanra már felismertem ebből a számomra újabb információból, hogy a Társulat helytelenül foglalt állást a múltban a védőoltásokkal és a szervátültetésekkel kapcsolatban (azóta már visszavonták ezeket), ami egy még nagyobb aggodalmat okozott az elmémben a vérátömlesztést illetően napjainkban. Azután, hogy megtudtam ezeket a dolgokat, az utóbbi pár hónapban hatalmas mennyiségű időt és erőfeszítést fektettem abba, hogy jobban megértsem ezt az álláspontot mind a Társulat, mind az orvosi közösség nézőpontjából. Túl sok cikket tanulmányoztam, kutattam át, jegyzeteltem ki és hasonlítottam össze ahhoz, hogy ebben a levélben mindet fel lehetne sorolni. Átfogóan tanulmányoztam és összehasonlítottam még bibliafordításokat is abból a célból, hogy a lehető legteljesebb mértékű megértésre jussak. Annak a ténynek köszönhetően, hogy emiatt emberek haltak meg, és ez így folytatódik tovább, szükséges számomra, hogy teljesen megértsem az álláspontunk okait. Bár a gyermekeim már teljesen felnőttek, és meg tudják hozni a saját iskolázott döntéseiket, én még mindig aktívan részt veszek a házról házra végzett szolgálatban, és arra buzdítok másokat, hogy imádják Jehovát, mint az Ő Tanúi. Ez a vérátömlesztéstől tartózkodó álláspontunk nagyon is érintheti azokat a személyeket és gyermekeiket, akiket esetleg a szervezethez irányítok. Jó néhány hónapnyi folyamatos lélekbúvárkodás, ima, kimerítő kutatás és a kutatásról való elmélkedés után arra a szilárd meggyőződésre jutottam, hogy a Társulat vértől való tartózkodó álláspontja hibás. Pontosan úgy, ahogyan a védőoltásokkal és a szervátültetésekkel kapcsolatban volt korábban, amelyek azóta vissza lettek vonva. Ezt a következtetésem az alábbi számos tényezőkre alapozom:

*** A vér *transzfúziója* - a Társulat által gyakran használt szemléltetéssel ellentétben - nem egyezik meg a vér megevésével vagy megivásával: “Ha egy orvos azt mondaná neked, hogy tartózkodj az alkoholtól, akkor ahelyett, hogy meginnád, vajon az ereidbe ömlesztenéd azt transzfúzióval...” Ha egy személy az éhhalál szélén áll, és többszöri vérátömlesztést kap étel helyett, attól még ugyanúgy meghal. A vér, transzfúziója az elvesztett vérmennyiséget helyettesíti (nagyon hasonlóan egy szerv helyettesítéséhez), amely szükséges az élet fenntartásához, semmi több. Semmilyen táplálékot nem kap a vérátömlesztésen áteső személy, nem a vérevés vagy vérivás esete áll fenn, ami tiltott dolog. Ez a Társulat által gyakran használt szemléltetés megállja a helyét az alkohol és más emészthető ételek esetében, de nem a vér esetében. A vér egyszerűen a vérkeringésben marad a “végtelenségig”.

*** Az írások a Biblia héber és görög részein is a következőket mondják: “a vért le kell ereszteni” és hogy “tartózkodjatok a... vértől” - ez mindig közvetlenül az állati vér evésére vagy ivására vonatkozik. A megölt állatok vérét “le kellett ereszteni” [ki kellett véreztetni] ahelyett, hogy megették vagy megitták volna. Ezzel a jelképes hitbeli aktussal Jehovának mutatták ki, hogy a kioltott élet csak őhozzá tartozik. Az állat vére az állat életét jelképezi. Az embereknek csak azért van joguk az állatok elejtéséhez táplálékszerzés céljából, mert a teremtő ezt lehetővé tette számunkra. A vér kiöntése ezt a megállapodást ismeri el. A modernkori vértranszfúzió ezeknek a verseknek a jelenlegi alkalmazásába foglalásával azonban (ami nem ugyanaz, mint az állati vér evése vagy ivása), a Társulat túlmegy azon ami valójában erről az alkalmazásmódról megíratott. Ezen felül egy személy, aki vért ad egy transzfúzióhoz, még nem hal meg teljesen, viszont az állatok kivéreztetésekor mindig ez volt a helyzet. Egy “élő” donor ehelyett azt a szükséges vér-folyadék mennyiséget biztosítja amelyet egy másik “élő” személy elveszített. És sok esetben az évek folyamán, utolsó megoldásként ez volt és még mindig ez az életmentő orvosi beavatkozás. Más esetekben, ennek az orvosi kezelésnek a megtagadásával a vérátömlesztés-ellenes álláspontunk miatt, életek múltak ki és továbbra is életek vesznek el. Ez lenne Jehova akarata, továbbá az élet ily módon történő idő előtti elvesztése valóban szükséges?

*** Szintén tanulhatunk valamit erről Jézus saját példájából. Jézus hajlandó volt csodákat tenni sabbatnapon (ez a mózesi törvénnyel ellentétben állt) annak érdekében, hogy életeket mentsen meg, vagy akár csak betegeket gyógyítson. Vajon Jézus kivételt tett volna egy táplálkozási szabály miatt, annak érdekében, hogy megmentsen egy emberi életet? A Lukács 14:5-6 verseiben a bibliai beszámoló a következőket írja: “És ezt mondta nekik: „Ki az közületek, aki, ha a fia vagy a bikája kútba esik, nem húzza ki azonnal sabbatnapon?” 6 És nem tudtak ezekre mit felelni.” Máté beszámolója a 12:11-ben még tovább megy, ezt írja: “Meg is kérdezték (a farizeusok) Jézustól: „Szabad-e gyógyítani sabbaton?”, hogy vádat találjanak ellene. 11 Ezt mondta nekik: „Ki lesz az az ember közöttetek, aki ha egyetlen juha van, és az verembe esik sabbaton, nem fogja meg, és nem emeli ki? 12 Végtére is, mennyivel többet ér egy ember egy juhnál! Szabad tehát jót tenni sabbaton.”” Ha Jézus hajlandó volt egy ÁLLAT életét annyira értékelni, hogy megmentse az állatot, annak ellenére, hogy ez sabbatnapi “munkának” minősült, akkor mennyivel inkább egy emberi lény életének kellene elsőbbséget élveznie, mint a törvény szigorú értelmezésének? Nos, nem kell nagyon törnünk a fejünket ezen a kérdésen, mivel Jézus maga adott választ erre, amikor a 12. versben a következőket mondta: “Végtére is, mennyivel többet ér egy ember egy juhnál!”. Igen, egy bárány kimentése a gödörből sabbat napon igazán szerető és irgalmas cselekedet. Továbbá Jézus még sok más csodálatos “munkát” végzett sabbatnapokon. Mégis, ha valaki sabbatnapon végzett munkát, az halálbüntetést vont ezzel a saját fejére/magára. És valóban, az Írások ténylegesen rögzítették, hogy ezt a büntetést kell kiszabni egy szombati törvénysértőre. (Lásd: 2Mózes 25:2; 4Mózes 15:32-36) Itt egyértelmű bizonyítékát láthatjuk annak, hogy Jézus milyen nagyra értékelte azt az alapelvet, hogy a szeretet diadalmaskodik a törvény fölött [legyőzi a törvényt]. Így, amikor az élet forog kockán, (még ha egy állat élete is), a szabályokat hatályon kívül lehet helyezni a körülményektől függően. Az ÉLET értékes és drága. Jézus az élet és az emberek szeretetét újra és újra bemutatta. Míg ezzel szemben az elnyomó, szabályokhoz és betűkhöz ragaszkodó vallási vezetők gyakran figyelmen kívül hagyták a törvény egészének célját. Azzal, hogy nem engedélyezik a vérátömlesztés elfogadását, különösen az utolsó lehetőségként alkalmazott helyzetekben, hanem inkább engedik meghalni a tanúkat ehelyett, vajon az élet megfelelő “tiszteletét” mutatják be úgy, ahogyan azt Jézus egyértelműen bemutatta? Elképzelhető lenne, hogy ez a szó lehetővé teszi az egyik “közülünk való” halálát a Társulat egy ilyen szigorú álláspontjának következtében?

*** Szintén nagyra értékelek egy másik példát, amely Jézusnak ugyanezt az “alapelvét” mutatja be egy személy életének az írott törvénynél magasabbra való értékeléséről. Ez az elv egy 12 éve vérfolyásos betegségben szenvedő nőt érintett. A mózesi törvény szerint ezt a nőt a betegsége “tisztátalanná” tette; ha bárki hozzáért, annak meg kellet mosakodnia, és aznap estéig tisztátalannak kellett tekinteni azt a személyt is. Azonban ez a nő sokkal tovább ment ennél azzal, hogy titokban megérintette Jézus ruhájának szegélyét, azt remélve, hogy meggyógyulhat anélkül, hogy ez bárki tudomására jutna. Mint tudjuk, Jézus észrevette, hogy erő áramlott ki belőle, és rájött arra, hogy ez a nő mit tett. Ezt mások is látták. Figyeljük meg, hogy ahelyett, hogy tette miatt elítélte volna, Jézus könyörületesen a következőket mondta neki: “A hited gyógyulást szerzett neked. Menj békével, és kínzó betegségedtől megszabadulva légy jó egészségben!” Ismét láthatjuk, hogy a törvény szelleme (és az emberi élet értéke) elsőbbséget élvezett a törvény állítólagos betűjével szemben, amelyet ez a nő egyértelműen megszegett.

*** A Cselekedetek 15:28-29-ben (amely versek az alapját képezik a Társulat vérátömlesztés ellenes álláspontjának, mivel a mózesi törvény már nincsen érvényben - ez szintén a Társulat álláspontja -) a következőket olvashatjuk: “Mert a szent szellem és mi magunk jónak találtuk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok a következő szükséges dolgokon kívül: 29 tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól. Ha gondosan megőrzitek magatokat ezektől, jól lesz dolgotok. Legyetek jó egészségben!” A Társulat úgy véli, hogy ez egy mindent magába foglaló, abszolút és örök parancsolat. Azonban figyeljük meg, hogy a vértől való tartózkodás mellett egy másik parancsolatot is hallunk a “bálványoknak áldozott dolgoktól” való tartózkodásról. Most, ha elolvassuk az 1Kor 8:4-8 verseket láthatjuk, hogy Pál itt az olvasót abban segíti, hogy meglássa, a “bálványoknak áldozott étel elfogyasztása” valójában egy lelkiismereti kérdés. Nyilvánvaló tehát, hogy az Cselekedetek 15:28-29 versei nem annyira átfogó, abszolút és egyetemes jelentéssel bírnak, mivel ugyanennek a szentírásnak más részein Pál apostol ugyanezt a témát lelkiismereti kérdésnek tekinti egy másik versben. Ez a döntés azért született, hogy az újabb, “pogány” keresztényeket intse, hogy ne botránkoztassák meg a hagyományokhoz sokkal jobban ragaszkodó zsidó keresztényeket, mivel a legtöbbjük magatartása még mindig a mózesi törvényben gyökerezett. A döntés elismerte, hogy ők sem állnak már tovább a mózesi törvény alatt. Azonban, hogy megóvják ezeket a hagyományokhoz ragaszkodó zsidó keresztényeket a szükségtelen megbotránkoztatástól, ezt a rendeletet adták közzé. A bibliakutatók döntő többsége is így értelmezi ezeket a verseket. A Cselekedetek 21:20-32 beszámolója további bizonyítékkal szolgál arra, hogy ezt a rendeletet azért hozták, mert az idősebb, hagyománytisztelő zsidó keresztények folyton megbotránkoztak, hiszen ismét ugyanezt a tilalmat (Cselekedetek 15:28, 29) találhatjuk megismételve tíz évvel később is az Cselekedetek 21:25-ben. Különösen azt figyeljük meg, ahogyan a 24. versből kiderül, hogy ezt a rendeletet azért hozták, mert a zsidó keresztények azt gondolták, hogy Pál eltörölte az összes zsidó törvényt és szokást, és emiatt váltak ezek a zsidó keresztények feldúlttá és megbotránkozottá. Pál fentebb idézett szavai az 1Kor 8:4-8 verseiből ismét csak további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy ez a parancs nem egy örökérvényű, egyetemes törvény Istentől mivel, itt leszögezi, hogy a “bálványoknak felajánlott eledelek evése” (a Cselekedetek 15:28-29 verseiben szintén említve, a vérrel együtt) egy személyes döntés minden egyes keresztény számára. A parancs, hogy óvakodjanak a paráznaságtól azonban egy abszolút, örökérvényű, egyetemes parancsolat, mivel egyértelműen és gyakran ismétlődik a Keresztény Görög iratok egészében. A vérre vonatkozóan egyáltalán nem ez a helyzet. Sehol máshol nincs említve. Az 1Korintusz 6:9-11 és a Galácia 5:19-21 számos konkrét intést tartalmaz a keresztények számára, azonban a vér egyikben sem szerepel. És szintén nem említik sehol máshol a görög iratok. És még ha ez egy egyetemes, örök parancsolat is lenne - bár egyértelműen nem az -, a rendelet ebben az esetben is kizárólag az állati vér EVÉSÉRE vonatkozna és nem a folyékony vér átömlesztésére az egyik élő emberi donorból egy másik élő emberi donorba.

*** Ha a vér fogyasztása egy ilyen nagy és főbenjáró bűn lenne, akkor Saul emberei miért nem lettek kivégezve amikor a vért is megették a hússal együtt? (1Sámuel 14:31-35)

*** Azt is szerettem volna megtudni, hogy a hagyományokhoz legjobban ragaszkodó, konzervatív és ortodox zsidók napjainkban hogyan tekintenek a vértranszfúzió elfogadására, mivel ők még mindig tartózkodnak minden vértől, ami a húsokban található, és a Biblián alapuló más szigorú táplálkozási irányelveket is követnek például azzal, hogy kizárólag kóser ételeket fogyasztanak. A kutatásaim eredményeként azt találtam, hogy ők ELFOGADJÁK a vérátömlesztést, figyelembe véve azt, hogy ezek a bibliai parancsok az állati vér evésén és ivásán alapulnak, egy olyan dolgon, amihez nincsen köze a vér transzfúziójának.

*** Egy további dolog, ami még beárnyékolja a vérátömlesztés kérdését a számomra, a 2000-ben kiadott rendelet, amely szerint bizonyos vér “frakciók” most már elfogadhatóak. Ezek nagyrészének az elfogadását most már lelkiismereti kérdésnek tekintjük. Csupán néhány évvel ezelőtt ezek még tiltva voltak. Nagyon gondosan és alaposan tanulmányoztam ezt a témakört. Ezen “frakciók” némelyikének az előállítása sokkal több vért és donort igényel, mint a teljes vér változatlan formában történő elfogadása. Néhány vérzékeny betegek esetében alkalmazott kezeléshez például (amely már régóta engedélyezett), a vér nagy mennyiségű gyűjtése és tárolása szükséges (akár 2500 véradó egyetlen kezeléshez). Ez nem csupán néhány kitalált és idevetett szám, hanem könnyen ellenőrizhető és pontos adatok. Más sokkal közönségesebb “frakciók” kivonásához szintén sok liter vér szükséges, sok különböző adományozó ember véréből. Ez gyakran csupán a vér egy “koncentrált” formája. Ezek a tények két különböző, problémás kérdést vetnek fel az elmémben. Az egyik, hogy hogyan hangsúlyozhatjuk azt Jehova Tanúiként, hogy “tartózkodunk a vértől”, miközben az összes olyan frakció amelyet az Őrtorony Társulat most már engedélyez, például az albumin, EPO, hemoglobin, vér-szérumok, immunoglobulinok és a vérzékeny kezelések (VIII és IX véralvadási faktorok) egyértelműen érintik a világ vérellátását/vérkészletét, továbbá Jehova Tanúi napjainkban már felhasználhatják (és fel is használják ezeket). A másik, hogy ha mi Jehova Tanúiként napjainkban már tiszta lelkiismerettel HASZNÁLHATJUK ezeket a frakciókat amelyek a vérellátásból származnak, akkor miért van továbbra is megtiltva számunkra a vér adományozása ugyanennek a vérellátó szolgálatnak amelyet most már engedélyezetten igénybe vehetünk/kihasználhatunk? És miért nincs még mindig engedélyezve a saját vérünk ideiglenes tárolása? A vér “vissza a földre” öntésének gyakorlata már réges-rég a kínoszlopra lett szegezve, amikor Jézus feláldozta az életét; így mi már nem állunk tovább a számos mózesi törvény hatálya alatt. Számomra egészen biztosnak tűnik az, hogy már nem tartózkodunk a vértől, kihasználhatjuk és ki is használjuk a világ vérkészletét, gyakran óriási mennyiségekben, azonban még mindig nem engedélyezett a számunkra, hogy adományozzunk ugyanennek a készletnek, de még a saját vérünket sem tárolhatjuk egy későbbi műtéthez.

Egy további probléma (számomra) a frakciókkal, hogy bizonyos frakciókat, mint például az “albumin”, ELFOGADHATÓNAK tekint a Társulat, míg más, a vérben sokkal kisebb arányban jelen lévő frakciókat nem. Az “Albumin” például egy vérplazma fehérje, amely a májban termelődik és a jelentős részét képezi az összes plazmafehérjének. Ez a “jóváhagyott” frakció, az Albumin azonban a teljes vér csupán 2,2 százalékát alkotja, és újra megjegyezném, hogy ELFOGADHATÓ a Társulat útmutatása szerint. A fehérvértestek/fehérvérsejtek másrészről viszont NEM ELFOGADHATÓAK és nem engedélyezettek a Társulat útmutatása szerint, pedig ezek a fehérvérsejtek a teljes vérnek kevesebb mint 1 százalékát alkotják. A fehérvérsejtek elengedhetetlenül szükségesek a fertőzések elleni küzdelemben és gyakran kulcsfontosságúak a balesetet szenvedett és a műtét utáni betegek kezelésénél. Még egyszer megjegyezném, hogy a fehérvérsejtek nem elfogadhatóak a Társulat álláspontja szerint. Egy másik frakció, a vérlemezkék (trombociták) szükségesek a véralvadáshoz, hogy az emberek ne vérezzenek el (különösen fontos a kemoterápiához és egyéb daganatellenes kezelésekhez, és a vérzékenyek kezeléséhez). Azonban a vérlemezkék egy másik olyan frakció, amelynek az elfogadása NEM ENGEDÉLYEZETT. A vérlemezkék a teljes vér csupán 0,17 százalékát alkotják. Ez még nulla egész egy negyed százalék sincsen (jóval kisebb rész mint az albumin). Ennek ellenére ezeket a vérlemezkéket tiltja a Társulat. Többször áttanulmányoztam az irodalmunkat, de nem sikerült rájönnöm ennek az “elfogadhatjuk” - “elutasítjuk” listának a logikájára, mivel minden érdemi magyarázatot nélkülöz. Érdemes megjegyezni, hogy ha összeadjuk az összes olyan frakciót, amely ELFOGADHATÓ a Társulat szerint, akkor ez összesen 97%-át adja annak a teljes vérnek, amely az ereinkben folyik jelen pillanatban is. Azonban ezeket nem fogadhatjuk el együttesen, teljes vérként, hanem ehelyett fel kell azt bontani részekre és külön-külön elfogadni azokat, kisebb frakciók formájában. Ez a következő példához hasonlítható: meg szabad ennünk a sonkát, kenyeret és sajtot addig amíg ezeket külön tároljuk és külön fogyasztjuk el. Azonban ezeket együtt már nem szabad elfogyasztanunk, például egy sajtos-sonkás szendvicsként. Én sajnos nem látom az ésszerűségét egy ilyen jellegű tanításnak. A “hemopure” egy olyan vérkészítmény, amelyet Jehova Tanúi elfogadhatnak. Ez tisztított szarvasmarha-, vagy egyszerűbb szavakkal tehén-vérből készül. Hogyan engedhető meg nekünk embereknek ennek a megtisztított állati vérnek az elfogadása napjainkban, míg a saját vérünk vagy egy másik élő emberi donor vérének felhasználását el kell utasítanunk?

Így aztán, amikor összesítettem a fentebb felsorolt tényeket, arra a következtetésekre jutottam: hogy a vérátömlesztés nem ugyan az mint a vér evése. Hogy a Szentírás mindig az állati vér “evésére vagy ivására” hivatkozik tiltott dologként (nem a vérátömlesztésre). Hogy a Pál által az 1Kor 8:4-8 és az Cselekedetek 15:29 verseiben bemutatott parancsolat nem egy mindent átfogó parancsolat, hanem egy adott célra vonatkozott. Hogy Saul embereit nem ölték meg miután vért fogyasztottak. Hogy a legszigorúbb szabályok szerint élő zsidók napjainkban elfogadják a vérátömlesztést. Hogy Jézus világosan bemutatta számunkra, hogy az élet (még ha egy állaté is) sokkal fontosabb mint a törvény szűk és szigorú értelmezése, a “sabbatnapon gödörbe esett állat” példázatával és a “vérfolyásos asszony” valós példájával. Hogy ha valaki vért adományoz az egy ÉLŐ donor és ezt a vért egy másik személynek adományozza aki még szintén ÉL és szüksége van erre. Hogy a Társulat tévedett korábban a védőoltások és a szervátültetések tiltásával és később visszavonta ezeket a döntéseit. Sok hűséges Tanú halt meg ennek ellenére ezek miatt az álláspontok miatt. És a Társulat mára ismét megváltoztatta az álláspontját, a teljes vér elutasítása helyett most már elfogadhatóak a vér bizonyos “frakciói”, bár az egyes frakciók jóváhagyásának és elutasításának úgy tűnik nincs különösebb oka, se füle se farka, és még mindig nem szabad vért adományoznunk vagy a saját vérünket tárolni. Azonban elfogadhatjuk a tehenek vérét. Viszonylag ésszerűnek tűnik a számomra ezek után arra a következtetésre jutnom, hogy nem támogathatom tovább a társulat mai, vérátömlesztésekkel szembeni álláspontját. Valójában úgy vélem, hogy a kezdetektől fogva hibás döntés volt kiállnom emellett, és az egész kérdés csak még zavaróbbá és ingatagabbá vált a legújabb “frakciókat” érintő kiigazításokkal.

Mit tehet ilyen helyzetben egy Tanú? Szeretem az igazságot és természetesen az igazságban lévő barátaimat is. Egyáltalán nincs problémám senkivel aki az igazságban van, és mostanra már majdnem az életem felét töltöttem a szervezetben. Úgy hiszem, szinte mindenkivel jól kijövök, és ez egyáltalán nem túlzás. Ez kizárólag egy személyes álláspont, egy lelkiismereti kérdés azokra a szervezeti álláspontokra vonatkozóan, amelyekkel nem tudok továbbra is egyetérteni és elfogadni. Ha egy személy, akit én hoztam az igazságba megengedné, hogy az egyik hozzátartozója meghaljon emiatt az álláspont miatt, amelyet segítettem nekik elfogadni, az igen megnehezítené a további életem [hogy szembenézzek önmagammal]. Nem csupán arról van szó, hogy nem tudom tovább tiszta lelkiismerettel támogatni ezt a vérpolitikát, hanem arról is, hogy miután alaposan megvizsgáltam úgy hiszem, ez igazán rossz. Nem tudok továbbra is tiszta lelkiismerettel embereket hozni a szervezetbe, mivel a vérrel kapcsolatban nagyon elválaszthatatlan és jól ismert Jehova Tanúi álláspontja. Nem látom módját e dolog megkerülésének. Még ha a Társulat meg is gondolná magát teljes egészében, hogyan vélekedne erről valaki, aki egy szerettét veszítette el az álláspont 60 éves hatálya alatt, csupán a nézőpontnak kellett megváltoznia teljesen? És, hogy mi tartott nekik ilyen sokáig nekik az monumentális problémákat jelentene sokak szemében. Képzeljétek el, milyen sok munkába tellene az összes irodalmunk kijavítása, ha ez az álláspont megváltozna. A ‘Bibliai beszédtémák’ című részt például az új világ fordítású bibliákban meg kellene változtatni, de még rengeteg más kiadványt is... túl sokat ahhoz, hogy itt felsoroljam. Így hát igen kevés esélyt látok arra, hogy ez a visszavonás belátható időn belül vagy egyáltalán valaha megtörténik. Annak ellenére sem, hogy ezt a módosítást mások már nagyon a küszöbön állónak érzik.

Ami ezt az egész kérdést számomra még tovább bonyolítja most és egy másik gondot is hozzáad ahhoz ahogyan eddig a szervezetről gondolkodtam az egy teljesen más dolog (amit szintén nagyon zavarónak találok), amely az álláspontom megváltozását fogja nyomon követni az alábbiakban. HA ugyanis nem tudom továbbra is támogatni a vérrel kapcsolatos tanítást és ha nem tudom tiszta lelkiismerettel aláírni a vér elutasítására szolgáló kártyámat, akkor én olyannak számítanék, mint aki “elkülöníti” magát Jehova Tanúi szervezetétől ezáltal a sajátos állásfoglalással. Ha egy testvér vagy egy testvérnő megkérdezné tőlem: “miért nem mész a szolgálatba (prédikálni) továbbra is”, vagy “mi történt a szellemiségeddel”, vagy például “úgy néz ki, megváltoztak a dolgok körülötted” stb. stb.; ha válaszolnék nekik és megosztanám velük az őszinte véleményemet a szervezet múltban elkövetett tévedéseivel kapcsolatban és mivel ez a vélemény nem egyezne az Őrtorony Társulatéval, így hitehagyás miatt kiközösítenének. Ez a tény önmagában nem igazán tetszik nekem, már csak azért sem, mert nem tettem semmi rosszat. Még mindig szeretem Jehovát, a feleségemet és a családomat. Nem iszom és semmi olyat nem csinálok, amiről a Biblia elítélően nyilatkozik. Megfizetem az adókat, becsületesen próbálok élni és jó befolyást próbálok gyakorolni a családomra és másokra. Egyáltalán nem változtam meg a személyiségemben. Mégis, egy ‘lelkiismereti’ kérdésnek köszönhetően, és annak, hogy nem tudom a továbbiakban támogatni a szervezetet egy olyan kérdésben, amiről igazán úgy gondolom, hogy egy tévedés (v. kétes ügy), el leszek szakítva a szervezetben levő testvéreimtől. Ez az eljárás szintén nagyon igazságtalan! Az Őrtorony Társulat számtalan esetben nyomtatásban elismerte, hogy nem tévedhetetlen: valóban KÖVETNEK EL hibákat és tévedéseket. Még ennek ellenére is, hogy ilyen hibák történnek, tőlünk hírnököktől megköveteltetik, hogy úgy fogadjuk el akármit tanítanak is, mintha magától Istentől jönnének ezek a tanítások. Azokat, akik nem értenek ezzel egyet és kifejezik vagy megosztják a véleményüket (jóllehet semmi rossz vagy írásellenes dolog nem történt) következetesen kiközösítik. Az életed, mint ahogyan azt tudjátok is, megtörik (szétszakad) ezzel. Kiközösíteni valakit csak azért, mert nem ért egyet egyféle megközelítéssel (vagy tanításbeli értelmezéssel) egész egyszerűen igazságtalanság. Az eltelt történelem teljesen alátámasztja a gondolatot, hogy a Társulatnak voltak tévedései és most is tévedhet. Szervátültetések, védőoltások, világvége jövendölések és egyéb tanításbeli hibák, hogy csak néhányat említsek. Világos, hogy tévedtünk ezekben a dolgokban. Életek voltak és még mindig vannak érintve a jelenlegi vértranszfúziós vezérelv szerint. Azt elvárni, hogy vagy teljesen támogassa ezt az elrendezést valaki, vagy ha nem akkor kizárják, ez egyszerűen logikátlan és nincs összhangban azzal, amit Jehováról tudunk. Arra buzdítani embereket, akikkel a szolgálat végzése közben találkozunk, hogy “vizsgálják meg a vallásukat”, de ugyanakkor ugyanez nekünk meg van tiltva, enyhén szólva is képmutatás. Arra vagyunk tanítva, hogy megvizsgálhatjuk a hitünket, bár ezt “házon belül” kell tennünk. Más szavakkal, csakis a saját társulati kiadványainkon keresztül vizsgálhatjuk meg a saját vallásunkat.

Bármilyen más egyéb kritikus forrás hitehagyottnak és veszélyesnek van minősítve. Ahhoz lehetne hasonlítani a szervezetnek ezt az álláspontját, mintha például egy Nikon fényképezőgépet szertenék vásárolni. Képzeljük el, ha a Nikon azt mondaná nekem, hogy CSAKIS az ő saját referencia anyagaikat használhatom információszerzés céljából. A Vásárlói Vélemények, Népszerű Fényképezés (ez valami magazin lehet) és egyéb “partizán” kiadványok teljesen ki lennének zárva. Ha mégis ezekhez a “külső” forrásokhoz folyamodnék és megosztanám a kritikámat/véleményemet másokkal, akkor nem csak hogy nem vehetném meg többé a cég termékét, hanem azok, akik ragaszkodnak a Nikon márkához, ki kell hogy zárjanak maguk közül. Mennyire tűnik ez ésszerűnek? Pedig éppen ez az, amit a Társulat tesz. Azok, akik jól ismernek, tudják rólam, hogy akármikor is komolyabb vásárlást tervezek, házi feladatként egy kiterjedt kutatásba kezdek. Csak nemrég vásároltunk egy modern szkennert; legalább két hónapot töltöttem azzal, hogy összehasonlítsak különféle készülékeket, vásárlói véleményeket olvassak és lehetőleg minél többet tudjak meg a megvásárolandó készülékről. Ha ésszerűnek tűnik, hogy “megvizsgáljunk” egy ilyen műszaki cikket mielőtt megvásároljuk és ha a szolgálatban arra kérjük az embereket, hogy alaposan “vizsgálják meg” a vallásukat, ahova tartoznak, akkor az miért ésszerűtlen, ha alaposan “megvizsgáljuk” a saját vallásunkat és Isten imádatunk értelmezéseit? És ha valaki mégis megvizsgálja hitét és problémákat talál és aggodalmait a tanultakkal kapcsolatban kifejezésre juttatja, hogyan lehetne annak a személynek a ”teljes eltávolítását” másképpen tekinteni, mint teljes igazságtalanság?

Az álláspontomhoz szintén nincs köze a saját fiam elkülönülésének, bár néhányan biztos vagyok benne, hogy azt választják, hogy másként vélekedjenek erről. Én azonban hozzátenném ezt ehhez a személyes torturámhoz, amely rávilágít egy másik problémára is: Miután egy nagyon érzelemteljes telefonhívást kaptam az elkülönült fiamtól, aki mérföldek ezreire volt tőlem 2004 szeptemberében, az egyik vén azt mondta, "rossz dolog volt fogadni azt a telefonhívást." Ehelyett, szerinte azt kellett volna mondanom, hogy "keresse fel a véneket a saját környékén", vagy hogy "az itteni gyülekezetben rendezze a dolgait." Ez a legérzeketlenebb tanács amit valaha hallottam, az igazságban eltöltött éveim alatt. Az anyja öngyilkosságot követett el csupán néhány évvel ezelőtt, éppen csak 18 éves lett ez életében először saját magára volt utalva, kiközösítették, 5000 mérföldre volt az otthonától, és rendkívül magányosnak, szomorúnak és csüggedtnek érezte magát. Természetesen “elintézhettem” volna így is ezt a hívást. Ki az aki jó lelkiállapottal képes egy ilyen dolgot megtenni a fiával vagy a lányával, amikor annak inkább a megfelelő támaszra lenne szüksége egy ilyen pillanatban? Azután 9 hónappal később az egész családdal megbeszélve a dolgot megengedtük, hogy visszatérjen az otthonunkba Maui-ból. (Ez a döntés a következő dolgoknak volt köszönhető: a nagyon mély depressziójának, az öngyilkossági kísérleteinek, a kábítószer-függőségi problémájának és a térdében történő ínszalag (ACL) szakadásának... mindez egy időszakban, egyszerre történt). Megegyeztünk arról, hogy hazaengedjük, hogy megkapja a talpraállásához szükséges segítséget, mindezt az általam megszabott nagyon szigorú körülmények között (amint az Őrtorony előírja), ideértve, hogy jár az összejövetelekre, nem hoz kovászt (Jehovának nem tetsző dolgokat) az otthonunkba, és teljesen visszafordítja az életét Jehova szolgálatára (amit meg is tett hat hónapig egyébként). Ezek után ugyanez a vén a következőket mondta nekem: a döntésem, hogy hazaengedtem “Jehova kezének a rövidre vágása és egy másik óriási hiba”, és, hogy emiatt a hibás döntésem miatt én, mint az ő apja “Armageddon napján lehet, hogy el leszek pusztítva”. Ugyanez a vén ezután kitörölt engem az őrtorony felolvasók listájáról, történt ez először az ezen a szigeten töltött nyolc évem alatt. (Ez nem jelentett gondot a számomra, de úgy éreztem, hogy legalább értesíthetett volna erről). Amikor megkérdeztem, hogy csupán egy véletlen egybeesés vagy egy döntés miatt hiányzom erről a listáról, azt válaszolta, hogy ez döntés volt, és hogy “több is van ott, ahonnan ez jött”. Miközben ez az ésszerűtlen “lista” arról, hogy segítettem a saját fiamnak miután kiközösítették teljesen méltánytalannak és sokkal kevésbé szeretettelinek látszhat, maga a testvér teljesen meg volt győződve róla, hogy helyesen cselekedett. Hozzátenném, hogy csak nagyon kevés személyes sértődés volt ebből kettőnk között. Ő őszintén hitte, hogy azt teszi, amit a Társulat kívánt. Az egyik dolog, amit nem tudok megérteni, az az, hogy Jehova Tanúiként hogyan tölthetünk rengeteg időt azzal, hogy más embereket segítünk a szolgálatunkkal -- olyan embereket, akik gyakran depressziósak, szenvedélybetegséggel küzdenek, nyelvi nehézségeik vannak, egyes esetekben nagyon istentelenül élnek -- hogy jobb legyen nekik, és végül is megadjuk nekik a segítséget és támogatást, amire szükségük van, hogy jobban szolgálják Istent. De ha valamelyik SAJÁT emberünket vagy családtagunkat kiközösítették, és hasonlóan veszélyes állapotba kerül (amely gyakran minden eddiginél szeretettelibb támogatást igényel), akkor minimális kapacitásunk van arra, hogy segítsük ezeket a mieinket, hogy lábra állhassanak. Valójában őket teljesen “el kell szakítani” magunktól és őrizkednünk kell tőlük, akkor amikor sokuknak éppen a legjobban szükségük lenne a segítségre. A fiam példája, amit fentebb említettem, jól illusztrálja ezt. Egy olyan ember, aki ilyen fiatalon (15 évesen) elvesztette az anyját, aki főbe lőtte magát egy szájába tartott fegyverrel, egyáltalán nem meglepő, hogy a lázadás útjára lépett. De hogy teljesen ki kellene vágni egy ilyen személyt, anélkül, hogy a gyülekezettől bármiféle segítséget kapott volna, főleg akkor, amikor a erre a LEGINKÁBB szüksége lenne, ez ellentétben van azzal, amit az írások Jehováról tanítanak nekünk. Ő kitartóan kérte az izraelitákat újra meg újra, hogy térjenek vissza hozzá. Sőt még segített is ezeknek a korábbi lázadóknak, hogy újra visszanyerhessék a kegyét. Most, mert ugyanez a személy (a fiam) kiköltözik az otthonomból, tőlem, mint apjától, szintén azt várják el, hogy szakítsak meg vele minden kapcsolatot és ne találkozzak vele. Még az üzleti ügyeket is a minimumon kell tartani. Vannak nehéz idők (hullámvölgyek) az életünkben, amikor segítségre, támogatásra és szeretetre van szükségünk inkább, minthogy csak úgy vakon és korlátlanul (teljesen) eltaszítsák ezeket tőlünk. Hol van az egyensúly, a szeretet és a segítségnyújtás egy ilyen eljárásmódban? Még az ilyen kiközösítettek is megváltoztathatják az életüket, megházasodhatnak, hűségesek és becsületesek lehetnek stb. Azonban azáltal, hogy hat hónapig (minimum) nem jöhetnek az összejövetelekre vagy néha sokkal tovább is ebben a megvetett állapotban kell szenvedniük, majd ezután visszatérve egy bírói bizottság előtt találják magukat, hogy megítéljék valóban megbánást tanúsítottak-e, ezek az emberek nagy eséllyel az életük végéig kiközösítettek maradnak.

Ez a levél, amit írok és a szervezetről alkotott álláspontom változása nem alapul sem a fiammal kapcsolatos helyzeten, sem pedig egyéb “személyes” problémán. Csakis kizárólag azon, hogy egy ésszerű, logikus és mindenre kiterjedő vizsgálódást végeztem bizonyos társulati eljárásmódokkal kapcsolatban, melyeket mi, mint Jehova Tanúi gyakran vakon elfogadunk anélkül, hogy megkérdőjeleznénk őket. Ez a szemlélet változásom nem valamilyen személyes problémán alapul vagy azon, hogy el akarnám hagyni a szervezetet. Valójában a kilépés volt az UTOLSÓ dolog amire gondoltam. Mindig is nagyra értékeltem a szervezetet. A kimerítő kutatás után is, amely hónapokat vett igénybe. És azok után is, hogy sok olyan dolgot megtanultam, amit még nem tudtam korábban, amikor még fiatalabb és sokkal naivabb voltam mint ma. Négy olyan különleges kérdés van, amely megváltoztatta a mai Őrtorony Társulat támogatásáról alkotott véleményem.

1- A fentebb olvasható számos, egyértelműen kifejtett ok miatt alaposan meg vagyok győződve arról, hogy a vérátömlesztéstől tartózkodó álláspont helytelen. Az őszinte véleményem szerint életek vesznek el szükségtelenül emiatt a veszélyesen hibás tanítás miatt. Az egyes vér “frakciók” engedélyezése 2000 óta, csak tovább bonyolítja és még zavarosabbá teszi ezt az álláspontot. A világ vérellátásából származó bizonyos frakciók HASZNÁLATÁNAK engedélyezésével, de ugyanennek a vérkészletnek történő adományozás, vagy a saját vér orvosi felhasználására történő tárolásának tiltásával csupán egy ‘képmutatási tényezővel’ toldja meg a szervezet azt az álláspontot amelyről Jehova Tanúi az egész világon ismertek. Az indoklások hiánya arról, hogy bizonyos frakciók miért elfogadhatóak, míg más (sokkal kisebb) frakciók miért tiltottak, tovább mélyíti a dilemmát amiben a társulat találta magát napjainkban. Ez az álláspont általában nem ad jó tanúbizonyságot és egyáltalán nem hagy jó benyomást sem az emberek elméjében.

2- A Társulatnak hosszú listája van más tanításbeli tévedéseiről, és orvosi melléfogásokról, például az oltások és szervátültetések tiltása a nem is olyan távoli múltban. Ezek az utasítások rosszak voltak, már amikor először kijöttek a nyomdából, és rosszak voltak sok évvel később is, amikor visszavonták őket. Ezeket a visszavonásokat felelőtlenség “az egyre növekvő világosságnak” tulajdonítani. Jehova nem változtatja ilyen módon a véleményét. Ő az “igazság Istene” “aki nem hazudhat”. Felvigyázói hatalomhoz jutott tökéletlen emberek hozták ezeket a tanításbeli döntéseket, amelyekkel életeket rövidítettek meg indokolható ok nélkül. Bocsánatot sem kértek miatta. Ez a gyenge és hibákkal teli előélet a jelenlegi vértranszfúzióval kapcsolatos álláspontot még inkább gyanúsabbá teszi. Egy olyan szervezetben való fenntartás nélküli bizalom, amelynek ilyen mérvű hibalajstroma van, egyszerűen ostoba, veszélyes és felelőtlen. Különösen, ha ezt az eljárást fiatalabbakra, tapasztalatlanokra, gyámoltalanokra kell ráerőltetnünk. Az sem hangzik jobban, hogy az újonnan csatlakozókat “gyakorlati útmutatások” elfogadására kényszerítjük, hogy jobban ki tudjanak állni a vérátömlesztés ellen.

3- A jóslatok száma, amikorra a Társulat megjövendölte a “világvégét” meglepően nagy. Sosem gondoltam volna, hogy milyen gyakran megtörtént ez. A világvégét - az irodalmunkban megkereshető - a következő évekre jósolták: 1874, 1875, 1881, 1888, 1914, 1915, 1918, (megtörténhet 1920-ban), 1925, ("fejedelmek feltámadása" 1929-ben), 1932, 1940, ("most már bármely pillanatban" 1942-ben), ("miért ne most" 1951-ben), 1975, és mielőtt az 1914-ben született generáció meghalna, amelyet visszavontak 1996-ban, mivel világos lett, hogy az is hamis jóslat. A fenti minden egyes írásban megjelent jóslat hamisnak bizonyult. Emberek adták el az otthonaikat, nem alapítottak családot, nem helyezkedtek el, nem kezdtek tanulmányokba, hanem helyette a végítélet üzenetét hirdették, amely egyszerűen nem volt igaz egyetlen megjósolt időpontra sem. Mindegyik hamisnak bizonyult. A világban főként ezekről a hamis “világvége” próféciákról vagyunk híresek. Amikor világi (nem hitehagyott) forrásokból pl. enciklopédiákból nézünk utána a dolgoknak, minden szakértő alapvetően ugyanazt a dolgot mondja: hogy Jehova Tanúit az egész világon a “számos be nem teljesült világvége jóslataikról” ismerik. Az 5Mózes 18:20-22 félreérthetetlenül kimondja: “De ha a próféta olyan szót mer mondani az én nevemben, melyet nem parancsoltam, hogy mondjon, vagy más istenek nevében beszél, annak a prófétának meg kell halnia. Ha pedig azt kérdezed szívedben: ,Honnan tudjuk, melyik szót nem mondta Jehova?’; ha a próféta Jehova nevében beszél, és az a szó nem lesz meg vagy nem teljesedik be, akkor ez az a szó, amelyet nem mondott Jehova. Elbizakodottságból mondta azt a próféta. Ne rémülj meg tőle.”

4- A tanításokban levő számtalan hiba, orvosi tévedések, hamis világvége jóslatok, és a nem biblikus vérátömlesztés tiltása dacára, amely megtölti történelme könyveit, a Társulat ma is töretlenül elvárja az eljárásmódjainak és tanításainak teljes támogatását. Figyeljd meg ezt a részletet az Őrtorony 5/1/72 számának 272. oldaláról. "Nekik [Jehova Tanúinak] teljes mértékben ragaszkodniuk kell a Társulat döntéseihez és bibliaértelmezéséhez, mivel Isten helyezte ezt a hatalmat az ő népe fölé." Ha ez Isten egyetlen és igaz csatornája, akkor hogyan tévedhetnek ilyen gyakran a tanításokkal, orvosi kérdésekkel, világvége jóslatokkal kapcsolatban, és hogy várhatják el mégis a teljes engedelmességet a tagjaiktól, akiket a kapcsolat megszakításának veszélyével fenyegetnek? Ha bármely megkeresztelt Tanú *kifejezi* a gondolatait (még akkor is, ha csak vélemények) amelyek ellentétben állnak azzal, amit jelenleg tanít a Társulat kiadványaiban, kiközösítik őket az egység megbontásáért. Eltapossák őket, mint egy bogarat. Ez az “elhallgattatási mechanizmus”, ahogy én hívom, egészségtelen félelemben tartja az egyszerű tagokat, hogy ne lógjanak ki a sorból. Elveszteni minden kapcsolatot a barátokkal és a családdal egyszerűen legtöbbeknek túl sok. Az általad ismert életnek vége van. Ráadásul nem egyszer figyelmeztetnek minket, hogy véletlenül se nézzünk bele külső forrásokba. Az összes ilyen “külső anyagot” “hitehagyott irodalomnak” nevezik. A “Hitehagyott” fogalmat egyetlen egyszerű kritériumra alapozzák: kritikus-e a szervezet felé? A legtöbb forrás, ami kritizálja a szervezetet, nem hitehagyott. Világiak, és gyakran egyszerűen a tényeket közlik erről a szervezetről. Tényeket, amelyeket a társulat el akar titkolni a tagjai elől. Azt mondják nekünk, hogy a társulatot megvizsgálni CSAK a szervezeten belül lehet. Így aztán, mivel nincs megengedve, hogy külső források által vizsgáljuk meg a saját hitünket, és ott van a mindig jelen levő fenyegető kiközösítés, ha kritikusan beszélünk a szervezetről, a legtöbb Jehova Tanúja nem is tud arról a sok kérdésről, amelyeket fent leírtam. Közel 20 éve tanúként én sem tudtam sok dologról (mert azt mondják, ne tudjunk róluk) míg végül a fent említett szokatlan körülmények hatására eldöntöttem, hogy vizsgálódom, és megnéztem egy cikket egy nemzeti újság weboldalán, amely lehetővé tette kritikus megjegyzések írását a cikk után a szervezetről. A megjegyzések annyira megrendítették a hitemet, hogy tovább vizsgálódtam. Ezek olyan megjegyzések voltak, amelyeket nem szabadott volna megnéznem, még gondolnom sem szabadott volna rájuk, mert “Hitehagyottnak” voltak bélyegezve.

Továbbá vannak más (bár talán kevésbé súlyos) kérdések is, amelyek kétségeket támasztanak bennem. Például sok testvért sokkal jobban izgatja a saját “pozíciója”, mint az EMBEREK valódi jóléte a gyülekezeteken belül. Erről újból és újból megbizonyosodtam. Szomorú látni. Ez akkor a legnyilvánvalóbb, amikor a körzetfelvigyázó évente kétszer látogatóba jön. Az a mód, ahogy sok ember megváltozik ezekre a látogatásokra, a megjegyzéseiket, az gyülekezetben való megjelenésüket tekintve, hogy végre időben érkeznek, és barátságosabbak, az néha elég árulkodó. Az is, hogy minden hónapban össze kell számoljuk az prédikáló időnket, és be kell azt nyújtani a központnak, láthatólag elvesz az értékéből annak, hogy akarjunk tanúskodni másoknak. A szolgálat néha csak abból áll, hogy beírhassuk a kétjegyű számunkat, minthogy igazán segítsünk másoknak. A tanúság valódi értelme elveszhet. Sokakat ismerek, akik hasonlóan éreznek. Néha egyszerűen túl sok szabály van amit muszáj betartani, ha az ember jó hírben akar maradni. A férfiak nem növeszthetnek semmiféle szakállt. Nem dolgozhatnak katonai vagy [más egyház] egyházépületen sem, ha vállalkozók. Nem arról van szó, hogy istentiszteleten vesznek részt ott, hanem még az ilyen helyeken való munka is tiltott. Egy másik egyházba még akkor sem mehetünk el, ha egy barátunk, családtagunk vagy rokonunk temetése vagy esküvője van. A gyerekeinket nem engedik semmiféle szervezett sportot játszani, vagy klubba belépni akár iskolai, akár nem. “Nem javasolják” a pszichológiai kezelést azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. A testvérnőknek szoknyában kell megjelenniük minden gyülekezeten, a szolgálatban, kongresszusokon, stb. Tudom, hogy sok ezek közül kisebb jelentőségűnek tűnik, de azt illusztrálják, hogy szervezetként úgy irányítanak minket, hogy egy halomnyi szabálynak kell megfelelni, amelyek nem mind biblikusak. Ezt a listát hosszan lehetne még tovább folytatni.

A sok fenti kérdés közül BÁRMELYIK komoly kételyeket ébreszthet bennem, hogy vajon ez a vallás-e az egyetlen igazság. Amikor azonban MINDEN ilyen problémás kérdést összesítek (és sok más kérdés még nincs is fent felsorolva), akkor azt az elkerülhetetlen következtetést kell levonnom, hogy ez nem az egyetlen igazság ma a földön. Hogy ez nem az egyetlen szervezet, amelyet Isten használ, mint ahogy korábban mindig hittem. Ez volt és még lesz is az egyik legnehezebben felfogható és elfogadható dolog számomra. Szeretem a barátokat és nincsen neheztelés vagy gyűlölet bennem egyikükkel szemben sem. Eggyel szemben sem. Ez a döntés nem a szervezetben lévő emberekről szól. Sok barátom van, és mindig is élveztem a társaságát minden Jehova Tanúja testvéremnek. Ehelyett az “álláspontokról” van szó, a tanításbeli eljárásokról; a lelkiismeretem nem engedi, hogy ezeknek továbbra is részese legyek. Igen, még mindig látok pozitív dolgokat, amelyeket ez a szervezet megvalósít, és próbáltam is ezeket mérlegelni, mielőtt végleges döntést hoznék. Szóval nem egyoldalúan ítélkezem, amikor a szervezetet értékelem, és amikor következtetéseket vonok le, hogy mit tegyek. Ezt a dilemmát ahhoz lehetne hasonlítani, mintha egy különleges sportkocsit vezetnék: lehet benne néhány igazán “jó” dolog, amire képes. Hatalmas teljesítmény, jó kezelhetőség, talán még a külső szépség is. De ha tudnád, hogy vannak az alábbi úgynevezett “problémái” is: talán ismert, hogy a fékjei nem fognak, vagy a benzintartály felrobban, ha hátulról ütés éri, vagy nagyon gyenge a megbízhatósági mutatója, akkor őszinte véleményem szerint felelőtlenség lenne ezeket figyelmen kívül hagyni, vagy “másmerre tekinteni”, ha szóba kerülnek a kétségtelen hibák, amik itt nyilvánvalóak... még akkor is, ha van bizonyos mértékű jó is. A jármű, amit választottam, hogy Istent tiszteljem (ez a szervezet) őszinte véleményem szerint nagyon hibás. Mivel így van, nem találom többé elfogadhatónak, hogy rajta keresztül tiszteljem Istent. Nem próbálok valamiféle nagyítólencsét használni, hogy felnagyítsam a társulat általános negatívumait vagy kifejezetten a vérátömlesztéssel kapcsolatban. Nem befolyásol az úgynevezett “hitehagyott” propaganda sem. Amit fentebb írtam, az teljes mértékben az enyém, az én saját véleményem. Ahogyan érzem, a saját értékelésem szerint, olyan körültekintő vizsgálatra alapoztam, amennyire csak tőlem telik. Ezek a kérdések valóságosak, és az én gondolkodásomban mind nagyon jelentős problémák.

Mivel kész vagyok megosztani ezt az információt és kutatást azokkal akik esetleg szeretnék megkérdezni, hogy miért nem tudom továbbra is támogatni a szervezetet napjainkban (amit remélem, hogy mások megtennének értem), emiatt hamarosan kiközösítenének a szervezetből a helyi gyülekezetem által. Kiközösítenének egyszerűen azért mert olyan információkat osztanék meg, amelyekről a szervezet nem szeretné, hogy a tagjai saját maguktól rájöjjenek. Kiközösítés az olyan elfogulatlan, ésszerű, logikus és alaposan átkutatott vélemények megosztásáért, amelyeket az Őrtorony Társulat nem támogat. Így tehát nincs más választási lehetőségem amelyre gondolhatnék, csak az, hogy elkülönülök Jehova Tanúi szervezetétől. Véleményem szerint igazságos és ésszerű elvárás lenne, hogy lehetőségem legyen csak egyszerűen a saját új utamra lépni miközben tiszteletben tartjuk egymás hitnézeteit az út mentén. Ehelyett azonban úgy fognak kezelni mint egy kiközösítettet. ugyanúgy tekintenének rám, mint egy megátalkodott tolvajra, gyilkosra, iszákosra, házasságtörőre, stb. Teljesen megvetnének egyszerűen azért, mert nem értek egyet az Őrtorony Társulat tanításával. Egy olyan tanítással amelyről korábban többször bebizonyosodott, hogy helytelen. Ha valakinek van más ötlete vagy javaslata amit még nem említettem meg, vagy ami esetleg segíthet, én még mindig nyitott és hajlandó vagyok megfontolni azokat is. Azonban már végignéztem az összes dolgot olyan lelkiismeretesen és alaposan, amennyire csak tőlem telik az elmúlt több hónap folyamán. Őszintén nagyra értékelem azokat, akik vették az időt hogy végigolvassák mindezt. Ők legalább tudni fogják, hogy miért nem leszek tovább Jehova Tanúja. Csak jót kívánok mindenkinek a szervezetben. Nagyon kedves emlékeim is vannak.

A legjobbakat kívánom nektek,

VKT

Utóirat:

Már több, mint két hét eltelt azóta, hogy ezt a levelet írtam. Mind a szigeten, mind az ország belsejében lakó testvérek közül sokakkal volt alkalmam beszélgetni a fentebb említett kérdésekkel kapcsolatos aggodalmaimról. Természetesen olyan emberek között, akik igazán törődnek velem, ezt nem is lehetne eltitkolni. Azonban azt is el kell mondanom, hogy törődésük ellenére egyikük sem volt képes (még a nagy tapasztalattal rendelkezők sem), érdemben foglalkozni azokkal a kérdésekkel, melyeket az előzőekben leírtam. És még csak meg se próbálkoztak vele! Ehelyett mindegyik beszélgetésben ugyanazokat a dolgokat fújták: “Várj Jehovára,” vagy, “A világosság majd növekszik.” Hallottam néhány “Jehova képes visszahozni a halottakat” -típusú megjegyzést is. A fanatikusabb testérek még ennél rosszabbakat is mondtak, de azokat inkább hagyjuk. Ezek a kijelentések egyáltalán semmit sem segítettek nekem ezeknek a nagyon fontos kérdéseknek a megoldásában. Tulajdonképpen megbízhatatlan és érzéketlen megjegyzések voltak, és őszintén szólva nem is kapcsolódtak logikailag a problémához. Egyáltalán nem tükröztek szeretetet. Könnyű azt mondani, hogy Jehova majd “rendbehozza,” amit a Társulat elrontott. A “VÉR NÉLKÜLISÉG” álláspontja már 60 éve érvényben van. Meddig kellene még várnunk? Mióta írom ezt a levelet, még tovább haladtam ennek a vizsgálatában. A bizonyítékok elsöprőek arra nézve, hogy Jehova Tanúinak ez a vezérelve (melyet kiközösítéssel, és most automatikus elkülönüléssel rájuk kényszerítenek) hibás, és nem Szentíráson, vagy szereteten alapuló eljárás. Az emberek szükségtelenül haltak meg, és ez továbbra is így folytatódik. Mindazonáltal ezt a vezérelvet ma is minden Jehova Tanújára rákényszerítik. Én személy szerint nem tudom tovább tiszta lelkiismerettel támogatni ezt az igazságtalan tantételt. Nem vagyok képes többé embereket behozni ebbe a szervezetbe, hogy aztán őrájuk is rákényszerítsék ezt. Amikor egyesek azt javasolják, hogy várjak Jehovára, nem lenne pontosabb azt mondani, “Várjunk a Társulatra”? Nem, én nem fogok többé a Társulatra várni, miközben még több ember szükségtelenül veszíti el az életét. Felelőtlenség lenne ma is ezt az álláspontot vallani. A vének, akik meglátogattak, bebizonyították, hogy egyszerűen az, hogy “nem értettem egyet” ezzel a vezérelvvel, már önmagában is elegendő ahhoz, hogy “Hitehagyottá” nyilvánítsanak. Még ha nem is mondom el másoknak, és nem is kapok vérátömlesztést, egyszerűen ezt “hinni” is már bűn. Ezt kizárólag a hitehagyottság Érveljünk könyvben leírt meghatározására alapozták. De ez persze egyáltalán nem igaz. Én egyetértek a Biblia tanításaival (hiába mondják, hogy nem így van), viszont egyszerűen nem értek egyet azzal, ahogyan az Őrtorony Társulat értelmezi ezt a bibliaverset, és mindenkire rákényszeríti, hogy együttműködjön az ő értelmezésével, mert ha nem, akkor bírói eljárással és kiközösítéssel kell szembenézniük. Ugyanennek az Őrtorony Társulatnak a múltban egyértelműen nem volt igaza az oltásokkal, a szervátültetéssel, és sok világvége-jóslattal kapcsolatban. A testvérek most három lehetőséget tártak elém: vagy mindenestül visszavonom az álláspontomat (és még akkor is minimum megrovást kapok), vagy kiközösítenek, vagy teljesen elkülönítem magamat a szervezettől. Milyen igazságtalan, hogy nincs más lehetőség. Mondanom sem kell, hogy ez csak újabb ok arra, az előzőekben felsoroltakon kívül, hogy kétségbe vonjam, ez az egyetlen IGAZ keresztényi gyülekezet a földön napjainkban. Hivatalosan a harmadik lehetőséget választottam. Ezennel hivatalosan lemondok a Jehova Tanúi szervezetében viselt tagságomról. Mindannyiótoknak sok sikert és boldogságot kívánok. Köszönöm az időtöket, figyelmeteket, és a sok-sok évi testvériséget.
A levelemhez hozzáírtam egy utóiratot, mely jónéhány bekezdéssel később került közlésre. A fentiekben látható az a teljes levél, amelyet a vének testületéhez benyújtottam.