EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóink küldték 31.

2012.02.04. 10:53 | Johnny Joker | 244 komment

„A császárnak, ami a császáré”?

Jehova Tanúi újra és újra azzal kérkednek, hogy becsületesen megfizetik az adót, és úgy általában mindig betartják annak az országnak a törvényeit, ahol élnek. Nagyon sok tapasztalat jelenik meg kiadványaikban, amelyek ezen állításokat támasztják alá. Én most olyan tapasztalatokat szeretnék röviden ismertetni, amelyek megmutatják az érem másik oldalát, amellyel a Tanúk nem szoktak dicsekedni. Ezek nem valamilyen megbocsáthatatlan becstelenségek, de rámutatnak arra a tényre, hogy tanításaik és viselkedésük között lényeges különbségek mutatkoznak.
Az Őrtorony kiadványok sokszor hangsúlyozzák, hogy Jehova Tanúinak, mint „igaz keresztényeknek” becsületesen be kell fizetniük az adót. A gyülekezetünkben a vének számtalanszor kihangsúlyozták, hogy mennyire fontos megfizetni „a császárnak, ami a császáré”, vagyis az adót. Én és a feleségem ezzel összhangban becsületesen befizettünk mindent, amit a törvények előírnak. Egy idő után azonban arra lettünk figyelmesek, hogy a gyülekezetben nem mindenki tesz így. Egyes vének például előadásaikban az adók befizetéséről és a fekete munka kerüléséről prédikáltak, a valóságban azonban pont ők voltak, akik ellentétesen cselekedtek ezekkel az irányelvekkel. Az egyik vén pl. egyetlen este alatt keresett fekete munkával 20 000 forintot. Mint kiderült az ő esetében többször előfordult hasonló. Egy másik vén is gyakran vállalt fekete munkát, és ezt teljesen összeegyeztethetőnek találta azzal, hogy tanácsot adott másoknak a fekete munkával kapcsolatban. A gyülekezetünkben voltak vének, kisegítőszolgák és úttörők, akik méhészkedtek, mint őstermelők (volt, aki teljesen feketén), eladták a mézet, nem adtak róla bizonylatot, nem adóztak a jövedelem után, és aztán a becsületességről és az adózásról papoltak másoknak.
Egy másik tapasztalat a pénzügyekkel kapcsolatban: egyszer a gyülekezetünkben ki kellett adni egy bizonyos összeget. Amikor leültünk, hogy megbeszéljük a dolgot, mint vének testülete, kiderült, hogy a pénz már ki lett fizetve. Kérdeztük az egyik vén-társammal, hogy mégis, hogyan lehetséges ez, hiszen minden kiadást meg kell szavaztatni a gyülekezettel. Kiderült, hogy a gyülekezet titkára (vén) rendelkezett egy külön kasszával, aminek a létezéséről csak ő tudott és egy másik vén. Az történt, hogy az egyik testvér adományát a titkár nem tette a gyülekezet pénzéhez (ahogyan kellett volna), hanem a gyülekezet és a vének tudta nélkül rendelkezett vele. Amikor felháborodásunknak adtunk hangot, csak nevettek rajtunk. Teljesen természetesnek tartották, hogy a titkár úgy kezelte az adományt, mintha az ő pénze volna.
Az Őrtorony többször hangsúlyozta már, hogy a gyülekezeti kapcsolatokat nem szabad anyagi haszonszerzésre felhasználni. Azt a példát hozzák fel mindig, amikor Jézus kiűzte a pénzváltókat a templomból. A valóságban azonban nem sok valósult meg ezzel kapcsolatban. A gyülekezetünkben folyt az üzletelés minden téren, és nem csak a miénkben. Soha nem felejtem el, amikor egy vén egy másik gyülekezetből a kongresszuson oda jött hozzám és csak úgy szó nélkül elém rakta azt a terméket, amit forgalmazott. Olyan volt az egész, mintha egy kirakodó vásárban lennék. Amikor észre vette, hogy nem szólok semmit, elkezdte nekem propagálni a terméket. Volt olyan testvérnő (vén felesége, úttörő), aki az egyik illatszereket forgalmazó cég termékeit ajánlgatta az összejöveteleken.
Ezeket a tapasztalatokat nem azért írtam le, hogy pálcát törjek bárki felett is, és nem is akarom senkire sem ráerőltetni a saját értékrendemet. Azonban azt elvárom, hogyha valaki prédikál valamit, az éljen is úgy! Jehova Tanúi többek között becsületes adózásról prédikálnak és arról, hogy ne üzleteljünk a gyülekezetben, akkor miért nem élnek ezzel összhangban?

Ney

Kapcsolódó cikkek: biznisz

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr504064975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:03:46

@reboot: ez rám is érvényes. és nem vagyok róla meggyőződve hogy ez rossz. Biztos vagyok abban, hogy isten mindenkinél figyelembe veszi a neveltetését, kultúráját, gondolkodásmódját.
Engem itt többször ért az a vád, hogy jehova tanúi átmosták az agyam, és nem tudok tőlük szabadulni. lehet hogy ez igy van, de én azt hiszem, hogy a hitem nem az őrtoronyra épül, hanem a bibliára. és nem azt keresem máshol amit az őrtoronyban is megtalálok, hanem azt akarom most megtalálni, amit a bibliában olvastam. tehát ha valaki szerint van egy eljárásmód, egy cselekedet, amit fontosnak tart a megmentéshez, akkor mutassa meg, hogy ezt hol irja a biblia
én azért hagytam ott a gyülekezetet, mert nem bírtam már a képmutatást, ami szükséges volt a "békéhez". és sokan tették azt amit a biblia elitél. tehát én most az keresem, hogy ki, vagy kik azok, akik őszintén, szivből teszik azt amit olvasnak a bibliából, és úgy ahogy az oda le van irva

kicsella 2012.02.10. 22:05:10

@sefatias: "Milyen történelmi, régészeti bizonyítékot ismersz, mely azt mutatja, hogy Jeruzsálem ie. 607-ben pusztult el, ahogyan a Vzető Testület tanítja ma

2. ) : Alkalmaztad e bármikor az életedben, saját hited védelmében, a Máté 24 : 45--47 verseit megfelelő módon, tudniillik, hogy a "Hű és értelmes" szolga elfogadható voltának vizsgálata a Bibliakutatók 1918 őszéig tanított tanításait kell, hogy vizsgálja, hiszen a Vezető Testület érvelése szerint Jézus akkor jött vissza megvizsgálni a keresztény csoportokat, és Ő az akkori Bibliakutatókat választotta !! Vajon az akkori tanításaik alapján; ismerve Jézus "értelmét" tényleg őket választotta volna ..."

Ezeknek az ellenkezőjéről.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:11:29

én nem akartam semmit bizonyítani, egyszerűen csak leírtam a véleményemet
1, ismerem a történelmet, és tudom hogy nincs egyetlen világi forrás sem, ami alátámasztaná ezt az időpontot. több történelem könyvem van, amiben ezeket megnéztem.
2, ezt a kérdést nem teljesen értem, hogy mire akar kilukadni, de leírtam a véleményem jehova tanui kiadványaiban szereplő táplálékról, amit szerintük a hű és értelmes rabszolga adott ki.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 22:15:27

@sefatias: A neked (is) készülő fordítás tényleg mindjárt kész, csak igen hosszú szöveg és a héten sajnos akadt más dolgom is, de segítettek benne sokan! Az utolsó bekezdéseknél tartunk...

kicsella 2012.02.10. 22:26:45

@Johnny Joker: Kíváncsian várom én is(:

reboot (törölt) 2012.02.10. 22:31:44

@sefatias:

írod: "szerintem minden egyes egyház ezt vallja magáról."

jól írtad ... szerinted ... javaslom, kicsit jobban mélyedj el a témában :)

ráadásul a "szerintem" és a "minden" egy mondaton belül rávilágít arra, hogy nem érted, mit jelent az "általánosítás", mint érveléstechnikai hiba, és ezt most nem azért írtam, hogy elkövessek egy másik érveléstechnikai hibát, nevezetesen a "személyeskedés"-t :)

visszatérve a szóban forgó kritikára, végezz kutatást a kiadványokban és keress olyan részeket, ahol igenis azt tanulják a tanuk, hogy pl. a keresztelkedés elengedhetetlen a megmentéshez...

két felé beszél a vt, attól függően mi a cikk célja... nem igaz, hogy ezt nem vetted észre, hisz egykor tanító voltál...

a kétfelé beszélésről meg ezt írja isten szava -->>1 Tim 3:8

javaslom megnézni a 90-es őrtorony véni képesítésekkel foglalkozó részét, mert maguk ellen tesznek tanúbizonyságot a cikk írói, ugyanis az önmaguk által kielemzett képesítési szempontnak sem felelnek meg, pedig ott 'csak' ksz-ekről van szó, és a kétfelé beszélésről...

bigpast 2012.02.10. 22:33:12

@sefatias: Sejtettem, hogy megint én nem kapok választ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:34:04

@reboot: szerinted miért alapítanak egy vallást?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:35:06

@bigpast: na várj. mindent nem lehet egyszerre. mi is a kérdés, mert kezdem elveszíteni a fonalat :)

bereabeli 2012.02.10. 22:35:17

@sefatias:

Azt kérdeztem, hogy olvastad e Carl Olof Jonnson könyvét, mely összegzi a bizonyítékokat ?
Második kérdés, függ az elsőtől is : ha a 607-es dátum nem igaz, az 1914-es sem, akkor 1918 őszén Jézus nem tért vissza vizsgálni, hogy mit tanítanak a keresztény csoportok, nem nevezte ki a Bibliakutatókat "minden földi vagyona fölé", így Jehova Tanúinak semmilyen jogalapjuk nincs azt tanítani, hogy csak általuk lehet tisztán látni a Bibliát. Erre mutat rá a második kérdés alapos vizsgálata is. Tehát mit jelent ez a hitedre nézve ? Ha az alapok hamisak, rosszak, milyen lesz a rájuk épített épület ? Én azért félnék egy kicsit, hogy nem e fog rám dőlni ? ! Másrészt Jézusról tudjuk, hogy ugyanúgy nem változik, mint az Atyja, tehát ha lett volna vizsgálat annak a szempontjai benne vannak az Írásokban, így gyakorlatilag mi is meg tudjuk vizsgálni az adott szervezet, mint Jézus tenné !! Egyébként a társulati stikklikkel a mai napig baj van, de a szeretetlenség, képmutatás oka alapvetően az , hogy Jehova Szent Szelleme nem működik a Társulaton, mert ahol a "Szellem van " ott megtermi a "gyümölcsét is, ha tartósan rendszeresen nem így van, ott a "test cselekedetei", vagy ahogy Jakab írja, nem felülről való bölcsesség hanem ördögi és démoni. A tanúk azt mondják, hogy pl.: bizonyos Biblia fordítások így, meg úgy hibásak, de közben LE ELLENŐRIZHETŐEN elferdítették az Új Világ fordítást !! Ha a Szent Szellem vezette a fordítókat, mint ahogy nyíltan állítják is, akkor ez hogyan történhetett meg ?? Csakis úgy, hogy nem a Szellem vezette őket, Jehova pedig most mindent megenged mert a "konkolynak együtt kell nőni a búzával " !!

bigpast 2012.02.10. 22:43:27

@sefatias:
Ne haragudj, de egy dolog miatt nem ismétlem önmagamat /amúgy lásd a tényekről szóló neked címzett bejegyzésemet/:
'Én azt látom, hogy te a Tanúk alaptanításának minimum 50 %-ával nem értesz egyet (ezt valószínű nem csak én látom így!!!!).' Na már most, egy fontos kérdés van: Mi a nyílófélben lévő pitypangot vársz tőlük a jövőre nézve?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:43:48

@bereabeli: nemolvastam a könyvet, de már megrendeltem. bár félek hogy nem lehet már kapni. én sosem azt tartottam a hitem alapjának,ezeket a dátumokat. és azt is ezerszer leírtam, hogy nem tartom ezeket a kinevezéseket szent szellem általiaknak.13 magyar bibliafordítás van itt előttem, és amiben hiszek mindegyikben benne van.a tanúk jól mondják, hogy más fordítások hibásak, mert mindegyikben van valami ami nem jól sikerült. az új világ fordításban is.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:49:15

@bigpast: én abban hiszek amit a bibliában olvasok. de szerinted akkor a szellem hol működik?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 22:51:06

@sefatias: A szellem hol működött amikor már nem a zsidóság volt már az igaz vallás, de kereszténység sem volt még?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:53:01

@reboot: azért kérdezem, mert általában azért jön létre egy új vallás, mert valamivel nem ért egyet a régiben, és a lelkiismeretük arra ösztönzi őket, hogy a saját megmentésük érdekében másként higgyenek valamiben, vagy másképp csináljanak valamit. Ebből következik, hogy a sajátjukat jobbnak tartják mint a régit, vagy más vallásokat, mert különben ott maradtak volna, vagy máshová lépnek be. tehát a sajátjukat tartják igaznak

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:54:43

@Johnny Joker: ez mennyi ideig tartott? jézus halálától a keresztény gyülekezet megalapitásáig nagyon kevés idő telt el, de jézus három nappal a halála után már biztosította a tanítványait arról, hogy a szellem velük van

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 22:56:45

@sefatias: Pontosan így alakult ki a több mint 38.000 keresztény irányzat.

bigpast 2012.02.10. 22:57:03

@sefatias: Állj! Olyan felől akarsz választ, amiben alapvetően nem hiszel? Ez most hogy van?

reboot (törölt) 2012.02.10. 22:57:13

@sefatias:

az első kérdésem félre értetted, a másodikra nem válaszoltál :)

ezzel egyet értek: "Biztos vagyok abban, hogy isten mindenkinél figyelembe veszi a neveltetését, kultúráját, gondolkodásmódját."

DE: az első kérdésem nem arra vonatkozott, hogy isten miként tekint az emberekre, hanem arra, hogy TE hogyan tekintesz magadra

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 22:57:43

@Johnny Joker: igen. és ebből 37893 azt állitja hogy az övé az igazi, övé a jobb

reboot (törölt) 2012.02.10. 23:00:33

@sefatias:

"tehát a sajátjukat tartják igaznak" - itt tévedésben vagy, pontos kutatást kellene végezned, hogy megértsd miért is mondom ezt

a többi ok

bigpast 2012.02.10. 23:00:53

@sefatias: Mellé beszélsz, nem a felvetett gondolataimra felelsz!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 23:00:54

@sefatias: Igen. Most próbáld meg innen nézni: az egyik adventista leszakadás jó vállalkozóképességekkel (csodabúza) és kapcsolatokkal (coca cola, nemzeti bank, kiadók) vezetője a nyomdaiparban látta a potenciált a tagok leghatékonyabb toborzására, és ezért emelkedett napjainkra a középkategóriába.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:01:15

@bigpast: én hiszek a szent szellem működésében. de abban nem hiszek, hogy természetfeletti erőt, tudást ad az embereknek. de ha szerinted nem jehova tanúit segíti, akkor kit?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:02:31

@reboot: miért szerinted egy bizonyos vallás tagjai, másik vallást tartanak igaznak?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 23:04:10

@sefatias: Na pont ezaz! Pl a refik (névtelenül) nem azt vallják h KIZÁRÓLAG az övék a jó, hanem az ökumenizmust preferálják - eddigi tapasztalataim alapján.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:04:45

@Johnny Joker: a coca cola még sehol nem volt amikor az őrtornyot már rég nyomtatták.

bigpast 2012.02.10. 23:05:33

@sefatias: Akkor minek mondta Jézus, hogy küldi a segítőt? Másrészt, már megint tőlem/tőlünk akarsz választ kapni /nagggyyyooonnn Tanúúúússss/ ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:05:42

@Johnny Joker: hát én megnéztem a honlapjukat, és burkoltan bár de nem ez vallják

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:07:01

én nem értelek benneteket. itt ülök egyedül. keresem a választ a kérdéseimre, ti meg ahelyett hogy válaszolnátok, támadtok?

reboot (törölt) 2012.02.10. 23:07:12

@sefatias:

a kérdésedből látszik, hogy szűkében vagy az ismeretnek, ismét mondom kutass, meg fogsz lepődni

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 23:07:36

@sefatias: Használd a google-t és a wikipediát:
Wiki:
"Az új ital első reklámja 1885. május 29-én jelent meg az Atlanta Journal-ban. 1887-ben a morfiumfüggő Pemberton cégének egy részét eladta Asa Griggs Candler-nek, aki 1888-ban megalapította a Coca Cola Corporation-t."

"Majd 1881-ben Watch Tower Tract Society néven jegyezték be a szervezetet, melynek első elnöke L. H. Coonley volt. Charles Taze Russel és társai az 1870 es évek elején hozzáláttak a Biblia komoly tanulmányozásához."

bigpast 2012.02.10. 23:07:59

@sefatias: Lenne egy kérésem! Fogalmazd meg egy, vagy két egészséges mondatban, hogy mit szeretnél egy vallástól a jövődre nézve!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:08:00

@Johnny Joker: ha pedig mégis annyira toleránsak, akkor miért hagyták ott a katolikus egyházat, vagy miért nem mennek vissza?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:09:26

@Johnny Joker: látod a dátumok közötti különbséget? és ne feledd hogy akkor még csak egy kis cég volt a coca. egyébként én is megnéztem

bigpast 2012.02.10. 23:10:06

@sefatias: Nem lehet, hogy segíteni akarunk, csak te nem engeded, hogy kicsit szabadabban gondolkodj, és elengedd egy percre a társulatot?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:12:12

@reboot: milyen ismeretnek? azért itt győzködtök egy csomóan, de még egy bibliai idézetet nem mutattatok nekem, ami segítene, hogy elinduljak valamerre. mondjuk felétek. de szerintem ti is elég tanácstalanok vagytok, csak a saját értelmetek után mentek, amit egyénenként ki így ki úgy kiegészít mások írásaival

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:14:20

@bigpast: de mivel kapcsolatban gondolkodjak szabadon? igazából nem is mondtatok még semmit. semmi konkrét tanítást nem cáfoltatok meg, ti 100 évvel ezelőtt élitek az életeteket. engem nem 1914, 1925, 1874 érdekel, hanem 2012

kicsella 2012.02.10. 23:15:24

@sefatias: Részemről biztosítalak, hogy nem támadás, és a többiek részéről sem. De látom kapkodhatod a fejed, azt sem tudod hogy kinek válaszolj. Úgy látszik sokan törődnek veled.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:15:25

nem azt akarom tudni hogy mi volt rossz 100 évvel ezelőtt, hanem azt hogy most mit csináljak jól!!

bigpast 2012.02.10. 23:15:42

@sefatias: Drága kenyér! Értsd meg kérünk, hogy mi nem egy valláshoz, eszméhez akarunk irányítani! Nem ez a cél! Idézem az oldal lényegét: "Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában"!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:16:16

@kicsella: :) kapkodom is. de látom hogy teljesen feleslegesen.

bigpast 2012.02.10. 23:18:15

@sefatias: Az a bajod, hogy ugyan olvasol /lehet, hogy elolvasol erről az oldalról egy-két cikket/, csak nem tudsz értelmezve olvasni (vagy nem akarsz)! El kéne engedni a vágyaid rózsaszín ködét, és engedni először, hogy objektíven lásd a társulatot, amit el is fogadsz, meg nem is!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:18:33

@bigpast: és ti akkor élitek a hétköznapi életeteket, mit még kb 10 millióan itt az országban, nincsenek hittestvéreitek, nem hirdetitek az evangéliumot, és az összes vallásos cselekedetetek kimerül abban, hogy objektív nézőpontot segítetek kialakítani?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 23:18:43

A kezünkben a temérdek Biblia. Mégsem tudjuk kihez mennénk. Uram segíts nekünk megérteni a te szavad!

Őrült gondolat: Megfordult már valakinek az a fejében, hogy az utolsó idők tanúskodása nem csak az evangélium hirdetése, hanem a hamis vallások leleplezése is? Ha így nézzük mi is egy gyülekezet vagyunk. A bibliáról is beszélgetünk ill. egy hamis felekezetről is lerántjuk a leplet, napi 200-an olvasnak minket. Minősülhet ez gyülekezetnek, tanúskodásnak?

[nyugika nem fogunk semmilyen vallást alapítani -.-]

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:20:03

@Johnny Joker: tehát akkor vannak hamis vallások? és melyek ezek? és ha van hamis akkor vannak igaziak is? melyek azok?

bigpast 2012.02.10. 23:21:36

@sefatias: !!!Mikeás 6:8!!! Ez az össz, amit tudok neked nyújtani, de ezt em magamtól, hanem attól, aki az egész Szentírást ihlette!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:22:06

szerintetek mi különbözteti meg az igazit a hamistól?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:24:03

@bigpast: ebben igazad van. az egyik legjobb idézet a bibliában. de emelett még sok más vers van amelyek arra utalnak, hogy egy hívő személynek közösségi életet kell élnie, és szeretnie kell a hittestvéreit. nektek kik a hittestvéreitek?

bigpast 2012.02.10. 23:24:49

@sefatias: Szerinted? (már, hogy egy kicsit éljek a te módszereddel)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:26:41

@bigpast: te engem félreértesz, én nem kötekedésből kérdezek. én tudni akarok!!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:27:40

@bigpast: de szerintem nincs. szerintem egyedül vagytok, mindenki otthon, és itt a közösség

bigpast 2012.02.10. 23:27:52

@sefatias: Nekem például te is az vagy, mert keresed az utat Istenhez! Viszont nekem fontosabb az a hétmilliárd embertárs, aki szintén keresi Őt, mint akár egy hittárs is! Lehet, hogy nem vagyunk egy szó szerinti közösség tagjai, de erre még te sem állíthatsz fix Bibliaverset, ami ezt konkrétan megjövendöli mára.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.10. 23:30:28

@sefatias: " mi különbözteti meg az igazit a hamistól?"

Amióta a világ van, sok ember Isten iránt "hűnek és bölcsnek" mondta és tüntette ki magát és elvárta azt, hogy az emberek hasonló módon vélekedjenek róluk. Viszont az Úr Jézus egy igen fontos igazságot közölt a csupán "vallásoskodó", vagyis képmutató egyénekről: "a gyümölcseikről fogjátok felismerni ezeket az embereket" (Máté 7:20)

"Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!" (5 Mz 18:20-22)

“Támadnak majd hamis próféták”. (Máté 24,24)
Máté evangéliuma 7,15
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok."

Máté evangéliuma 24,11
"Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek."

7 Kérdést intéztek hozzá: "Tanító, mikor történnek meg ezek? Mi lesz a jele annak az időnek, amikor ezek megtörténnek?" 8 "Ügyeljetek - szólott -, el ne tévelyedjetek. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és EZT MONDJÁK: ÉN VAGYOK! Továbbá: AZ IDŐ KÖZEL! TI NE MENJETEK UTÁNUK.
(Lukács 21. fejezet, Csia)

Ezek a felekezetek a hamisak.

bigpast 2012.02.10. 23:30:32

@sefatias: Tudom, hogy nem vagy kötekedő! (bocsi, ha úgy vetted ki a szavaimból) Most akkor egy vallást kéne alapítanunk?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:31:05

@bigpast: őszintén bevallom, és talán ez minden nézetkülönbségünk oka, hogy engem egyáltalán nem érdekelnek a jövendölések. engem nem csak a múlt, de a jövő sem érdekel. én MOST akarok úgy élni, ahogy kell, Most akarom azokat tenni amiket isten kér, és egyáltalán nem érdekel, hogy ezért valaha is kapok e jutalmat, és az sem hogy mikor.

bigpast 2012.02.10. 23:33:51

@sefatias: Ezt eddig is így gondoltad? Mert ha igen, miért tettél dafke az ellen, amit szeretsz/elfogadsz?

bigpast 2012.02.10. 23:36:17

@sefatias: Ja, a másik! Barátom! Éppen MOST nem olyan a szervezet, mint amilyennek lennie kéne! Sof 2:3 " Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, a kik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján! "

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:36:50

és talán pont ezért nem érdekelt soha, hogy a társulat milyen hibákat követett el a múltban, és nem érdekel az sem hogy hogyan magyarázza a jelenések könyvét. Én az tanultam a bibliából, hogy őszinte önfeláldozó emberek, egymást segítve, támogatva teszik azt amit isten kér tőlük. és ezért vált nehézzé az életem a tanuk között, mert bár a tantételekkel maximálisan egyetértek, a gyülekezetben található erőltetett kedvesség, önzés, és képmutatás megbotránkoztatott

bigpast 2012.02.10. 23:37:11

@bigpast: Azt hiszem, hogy itt sem olvasol semmi olyat, hogy "itt, meg itt" találod meg!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:37:39

@bigpast: tudom hogy nem olyan. ez az oka annak hogy nem vagyok ott

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:38:50

@bigpast: mire kérdezted hogy eddig is igy gondoltam-e?

bigpast 2012.02.10. 23:40:04

@sefatias: Szerinted ez a nézőpont közelebb visz az igazsághoz? Nem lehet, hogy a "fejétől bűzlik a hal"? Amúgy abszolút nem értesz egyet maximálisan a tantételekkel! (ezt ugye nem kell kifejtenem?)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:41:42

@bigpast: hát én az alapokra gondoltam. szentháromság, lélek, földi örök élet, feltámadás stb

bigpast 2012.02.10. 23:43:16

@sefatias: Hát, hogy "most akarsz úgy élni, ahogy kell". Ez akkor is úgy volt, amikor direkt tettél olyat, amiért kiközösítettek? Mert, ha igen, akkor újabb szóbeli csapdádba estél...

bigpast 2012.02.10. 23:47:40

Na jó! Ne haragudj, de azt látom, hogy fogalmad sincs, hogy mit hiszel, és mit szeretnél hinni! Kettős éned van; van valami, ami nem enged el a társulattól, holott az alapvető hitnézeteiket is kétled! Ez így kettősség, és szerintem jelenleg nem 'kezelhető',. Elvárod, hogy mi mutassunk irányt, mert nem látod át azt sem amit eddig hittél! KUTASS!!!!!!!!!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:48:24

@bigpast: Egyébként nekem semmi bajom nem lenne akkor, ha azt ami uralkodik a gyülekezetbe, nem öltöztetnék a szent szellemes ruhába. ha elismernék, hogy tökéletlen emberek irányítanak, akik gyakran mellényúlnak. de azt nem veszi be a gyomrom, hogy hazug, képmutató, tolvaj, és parázna emberere azt mondják hogy a szent szellem nevezte ki, és tartja meg a tisztségében. Amikor engem leváltottak akkor is azt mondták, hogy a szent szellem akarta igy. és akik mondták azoknak a füle mögött komoly bajok voltak( én kezeltem) de őket nem váltotta le a szent szellem. aztán másfél év múlva meg mikor jöttek hogy bocs az igazságtalanságért, akkor meg csak annyira tellett, hogy, próbáljak megbocsátani, használjam fel amit tanultam, és törekedjek arra hogy megint vén legyek. azaz hozzam helyre amit ők elszúrtak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.10. 23:50:48

@bigpast: hát az én ügyem elég bonyolult. és tény hogy elég sok zavar van a fejemben. rengeteg kérdés zajong benne. nem értek egy csomó mindent, és látom hogy nem ez a fórum az, ahol segítenek. na jó éjszakát, egy élmény volt :)

bigpast 2012.02.10. 23:53:31

@sefatias: Kedves Barátom! Tedd próbára Istent (ez tudod mit jelent, mert tanultad/tanítottad!). Engedd el már a társulat vizes köteleit /te is látod, hogy az/, és hagyd, hogy Isten vezesse lépteidet. Lehet, hogy ez nem a következő percben lesz, de az úgynevezett "igazságot" sem egyről a kettőre tanultad meg (azt nem írom, hogy "hitted el", mert a mai napig nem hiszed).

bigpast 2012.02.10. 23:57:18

@sefatias: Amúgy lehet, hogy ez a fórum, ahol segítenek, csak engedned kéne egy kicsit neked is. Fel kéne építened újra a hitedet, de nem egy emberek által vezérelt valamibe, hanem Istenbe. Jó lenne, ha részletesen kiírnád magadból a helyzetedet (akár privátba is), mert így elég nehéz átlátni a dolgokat. (én is vén voltam, és látom, hogy csak a felszínt kapargatjuk) Neked is jó pihit, majd folytatjuk (én benne vagyok)!

bigpast 2012.02.10. 23:58:40

@sefatias: ki onnan, és azóta felszabadult, idegőrléstől mentes, normális emberi és családi életet élek/élünk. Jó éjt! /folyt. köv./

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.02.11. 06:39:29

@sefatias:

>>" hát az én ügyem elég bonyolult. és tény hogy elég sok zavar van a fejemben. rengeteg kérdés zajong benne."<<

Az,hogy ezt Te is felismerted,ez annak a jele,hogy Ébredsz, és (újra) Élsz.
Nem volt ez másként az itt íróknál, olvasóknál sem.

Úgy látom / tapasztalom,hogy ez egy jó értelemben vegyes, heterogén társaság.
Valaki (egyenlőre?) visszavonult a hitélettől, és próbálja feldolgozni a sérüléseit,valaki magányosan él hitéletet,-nagy téma,hogy ez egészséges-e, - valakik pedig megalkuvás, meghunyászkodás nélkül megtalálták keresztény közösségüket.

Valaki úgy,hogy tagja lett a közösségének, valaki úgy,hogy "kívülállóként"rendszeresen jár az alkalmakra.

Szeretettel Bátorítalak,hogy Kérdezzél,-akár privátban is- a kommentelő nevére kattintva előjön egy "profil",és a jobb oldalon felül, az "üzenetküldés"-re kattintva Tudsz privát üzenetet küldeni.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.02.11. 09:02:22

@sefatias:
"...Én az tanultam a bibliából, hogy őszinte önfeláldozó emberek, egymást segítve, támogatva teszik azt amit isten kér tőlük. és ezért vált nehézzé az életem a tanuk között, mert bár a tantételekkel maximálisan egyetértek, a gyülekezetben található erőltetett kedvesség, önzés, és képmutatás megbotránkoztatott..."

Tehát te magad látod, hogy a Bibliában leírt dolgok a testvéri szeretetről, nincsenek jelen a JT-i gyülekezetekben. Vagyis ők MOST hazudtak neked és ennek ellenére MOST akarsz velük kapcsolatban lenni mégis. Nem csoda tehát, gogy MOST nem vagy boldog, nem vagy teljes önmagadban.
A tények ott vannak körülötted, csak meg kell(ene) látnod őket. A legtöbb itt kommentelő szintén benne volt valaha ebben az álomvilágban, így értjük vergődésedet és hidd el, legjobb tudásunk szerint segíteni is próbálunk.

reboot (törölt) 2012.02.11. 10:23:16

@sefatias:

írtam az égi feltámadásról, keresd vissza, cáfold meg, ha tudod... de előtte értsd meg, amit leírtam, utána cáfolj :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.11. 10:30:34

@reboot: 220 komment van. most nem fogom visszakeresni. ird le mégegyszer

reboot (törölt) 2012.02.11. 10:41:20

@sefatias:

ctr f - [keresés funkció] argumentum: reboot

és már ki is listázza azt a pár hozzászólást amit írtam :)

szívesen bemásolom, de javaslom, ne ma reagálj rá, hanem először gondold végig mit írtam le, emésztgesd pár napig, nem biztos, hogy azonnal érteni fogod mire gondolok, tudom sok kérdést felvet akár református, akát jt valaki... mindenesetre a vt-t tanítását sztem cáfolja, de lehet tévedek, eddig senki sem cáfolta meg, pedig nem kispályás tanuk próbálták már meg :)
---
pl. a vt szerint a felkentek már megkapták/megkapják égi jutalmunkat, de ha tüzetesen elolvassa valaki az 1Tesszalonika 4:16-17-et, különös tekintettel a "velük együtt" szókapcsolatra, és végig gondolja mit olvasott, akkor a vt jelenlegi tanítása [[az utolsó napok kezdetén (1918-1919) feltámadtak a korábban meghalt felkentek, azóta pedig folyamatosan, azonnal feltámadnak azok a halottak, akik égi reménységűek]] egyszerűen nem állja meg a helyét, még a nwt szerint sem

legalább is a én megértésem szerint nem állja meg a helyét...
természetesen a tévedés jogát fenntartom :)
---
a merre továbbra még reagálok, egy kis segítségként

metanoia 2012.02.11. 14:24:46

@reboot:

Az általad idézett 1.Thess. 4:16,17 igéket megerősítendő a köv. B.vers

"A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az UTOLSÓ NAPON. " Jn. 6:54.

JT.-i szerint csak a 144 e. úrvacsorázhat.
Szerintük a felkentek feltámadása 1919-től folyamatosan történik, és egy kis része élve megy át Armageddonon.

A Jn. 6:54 másról tudósít. Az utolsó nap MÉG NEM JÖTT EL! És szó nincs folyamatosságról!

metanoia 2012.02.11. 14:46:40

Kedves Sefatias!

Hiányolod a B.verseket.
Amikor többen is idézünk a B.ból azt hallatlanra veszed.

Amikor irányvonalat kérsz tőlünk /emberektől/ és többen leírtuk, hogy kitől kérj iránmutatást szintén hallatlanra vetted.

Nehéz így kommunikálni.

Azt írod a JT. tanítást elfogadod, de a képmutatást, amit abban a közösségben tapasztaltál elutasítod.

Nem gondolod, hogy a tanításokból fakadnak a cselekedetek is?

Ahol ez a szóhasználat igen gyakori, hogy "mutasd ki", az eleve képmutatást eredményez. Valami vagy belűlről jön és az magától értetődően megtermi a jó gyümölcsöket, vagy csak erőlködés lesz a vége és képmutatás.

Azt mondod a keresztény közösségek mind azt hiszik, hogy egyedül ők az igazak.

Nagyon tévedsz!

A protestáns egyházak/közösségek/gyülekezetek
TÖBBSÉGE elfogadja a többit is, és Krisztus testeként kezeli.
Nagyon sok közösségben ezt tapasztaltam személyesen, és az Igehirdetésekben is ezt hangoztatják.

Természetesen vannak különbözőségek tanításaikban, de nem a lényeget illetően.

Pl. A Golgota gyülekezet kizárólag azért alakult meg, mert a 60-as évek végén és a 70-es évek elején a hippi mozgalomban és kábitószerben csalódott fiatalok keresték Istent, de külsejük miatt egyetlen keresztény közösség sem fogadta be őket. A hippi mozgalom is részben azért alakult, mert a képmutató társadalomból elegük volt a fiataloknak. Náluk nem a külső /ruha, hajhossz, szakáll/ a fontos, hanem ami a szívben van, ami az ember lényege.

Catilina. 2012.02.11. 21:06:40

@Johnny Joker: Az a részlet,amit bemásoltál Szalai András könyvéből,hihetetlenül fején találja a szöget azzal kapcsolatban,milyen a Bibliátol független tekintélyt épitett ki magának a Társulat,messze-messze tulmenve azokon a dolgokon,amik irva vannak,kötelező dogmaként kezelve ellenőrizhetetlen tantételeit,viselkedésbeli,öltözködésbeli,megjelenésbeli(haj,szakáll,ékszerek stb) szabályrendszerét.Megkérdőjelezhetetlen szabályok,melyekről a Biblia nem beszél,egy olyan embercsoporttol(vezetö testület),amelyröl a Biblia szintén nem beszél.Remek jellemzése a Társulatnak.

baland 2012.02.11. 22:59:55

@sefatias: Ne keseredj el ,nem vagy egyedűl!!!
Sokan vannak akik hasonlóan éreznek,csak még nem beszéltek róla.Kutatnak,keresnek de előbb utóbb biztos meglelik a megoldást ("zörgessetek")
Most valami konkrét érvet kéne írnom vagy tényeket (ahogy itt szokás). De sajnos nem tudok!!! Az igazság az,hogy én is csak keresek ahogy te!Viszont értem és tudom ,hogy min mész keresztűl. Nagyon szorítok neked,hogy sikerüljön megtalálnod amit keresel és legyen hozzá erőd és kitartásod! Üdvözlettel: egy "testvéred"

Catilina. 2012.02.12. 02:21:36

@sefatias: Kedves Sefatias,csatlakozom Balandhoz,aki szintén keres,kutat,mint itt bármelyikünk.Az pedig,aki komolyan kutat valamit,folyamatosan kérdésekkel szembesül,egy kérdés pedig gyakran újabbakat vet fel.Vannak kérdések,melyekre megtalálja az egyértelmű választ,vannak olyanok,melyekre többféle válaszlehetőséget kap,de már számára sem egyértelmű,hogy melyik a helyes,végezetül pedig vannak kérdések,melyekre jelenlegi tudásunk szerint nincs válasz.Nos,az általam feltett kérdések is inkább az utóbbi kategóriába esnek,és nem is igazán várok rájuk tőled válaszokat,mivel tudom,hogy a Biblia nem tárgyalja őket.Nem is igazán a te személyednek szólt,hanem annak az elit vezetői rétegnek,amely vindikálja magának a jogot az isteni kinevezésre és az egyetlen igaz bibliamagyarázói státuszra.Sajnos a teológia nem igazán egzakt tudomány.Nem úgy működik,mint a matematika,vagy a fizika,hogy ott a képlet:összeadni,kivonni azt négyzetre emelni majd elosztani ennyivel,és már meg is kaptuk az eredményt.És az eredmény meg a hozzá vezető képlet a világon mindenhol mindig ugyanaz.Bár a felvetéseid teljesen jogosak(kik a hittestvéreink,kik és hogyan prédikálnak,gyülekezetekkel kapcsolatos kérdések),és a Biblia beszél is az első századi példáról,azt már egyáltalán nem nevezi meg,hogy napjainkban a több ezer felekezet közül melyik vagy melyek ezek.Ha az Újszövetséget csak úgy natúrban-minden őrtornyos előfeltevést félretéve-elolvasod,figyeld meg mit mond,illetve mit nem mond meg konkrétan.Gondolok itt arra,hogy Jézus jövendöl- e például egy második-és ennélfogva az elsőnél fontosabb egyházalapítást,hiszen akkor az első századi semmivé lett a torony tanítása szerint-,vagy beszél-e egyetlen igaz vallásszervezetről,Isten kinevezett földi társulatáról,vagy egy központi vezető testületről,Isten profetikus szócsövéről,mely kifejezéseket a Társulat előszeretettel használ a kiadványaiban természetesen saját magára alkalmazva.Azután lehet elmélkedni azon is,hogy Jézus igaz hitről,igaz emberekről,az igaz embereket jellemző szellemi gyümölcsökről gyakran szólt.Szólt viszont az igazak(búzák)közt meglévő gonoszokról is(konkoly).Napjainkra azt jövendölte,hogy a konkoly ott baloldalt nő,a búza meg attól távol itt a jobb oldalon,jól elkülönülve egy "szervezetbe" begyűjtve?Ennek a két csoportnak már megtörtént a szétválasztása a napjainkra?Tudjuk azonosítani egyértelműen és kétségek nélkül ezt a "búzaszervezetet"?Jézus nem az angyalainak mondja majd közvetlenül Armageddon előtt,hogy válasszák el neki az igazakat a gonoszoktól?Itt is Jézus szervezetről vagy társulatról beszél,vagy csupán búzaszerű és konkolyszerű emberekről?Mond olyasmit valahol hogy a mi időnkben valami társulati tagság elengedhetetlen lesz a megmentésünkhöz?Érdemes azon is elgondolkozni,kiknek szóltak Jézus azon szavai,melyet a Máté evangéliumának utolsó mondatában olvashatunk....és én ímé veletek leszek MINDEN NAPON a világ végezetéig,ámen.Ez már csak azért is érdekes,mert a társulati tan szerint az ő megalakulásukig,tehát kb. a XX.század elejéig nem is voltak igaz keresztények.Tehát Jézus kikkel volt minden napon napjainkig,mintegy kétezer évig?Vagy Jézus szavait valahogy így kellene értelmezni:...és majd ha megalapítjátok az én igaz egyházamat,akkor majd veletek leszek minden napon,ámen?A Jézusról szóló jó hír az elmúlt kétezer év során elterjedt a világon szinte mindenhol,ahogy ő ezt megmondta?Ebben az Őrtoronynak van érdeme?Léteztek ők ebben az időszakban?A Jézusról szóló evangéliumot és annak elterjedését valamiféle kiválasztott,egyetlen igaz vallásszervezetnek,felekezetnek,vagy társulatnak köszönheti a világ?Beszél az Újszövetség Jehova Tanúiról vagy Isten egyetlen szent igaz részvénytársaságáról,az Őrtorony zrt-rő?És még folytathatnám reggelig a kérdések végtelen folyamát.Ezeket azért írtam le,mert érdemesnek tartom elmélkedni ezeken a kérdéseken,én is sokat tettem és teszem ezt a mai napig.Olvasd az Újszövetséget(is),az Őrtorony szemüveg nélkül,és saját magadnak add meg a válaszokat.Figyeld,hogy mit mond az Írás,de azt talán még jobban figyeld meg,hogy mit nem mond!Tudom, ezzel most én sem küldtelek el semmilyen tuti igaz vallásba,mert élek a gyanúperrel,hogy jelenleg a Földön ilyet nem igen tudunk a cilinderből előhúzni,bár mindet ki ismeri?Na persze Jahveh atyánk mindent tud és mindent lát,és nála minden lehetséges.De hát erős a gyanúm,hogy ez az egyértelmű szétválasztás még nem igen zajlott le ilyen téren.És még egy adalék ehhez:kérdezed Johnnytól,hogy melyik a hamis vallás.Ő erre válaszolt,én meg annyit még hozzátennék,hogy mindaz,amely nem vallja,hogy Jézus a felkent,az Isten egyetlen nemzett fia,aki meghalt értünk,hogy váltságával az Isten örök érvényű szeretetét kifejezze,és ezáltal örök élet reményét közvetítse felénk.Az ő múlhatatlan szeretetét és kegyelmét kívánom neked és szeretteidnek keresztény testvéri üdvözlettel.

bigpast 2012.02.12. 08:22:27

@Catilina.:

Lenne egy kérésem!
Ha ilyen hosszú kommentet írsz, legyél kedves bontsd bekezdésekre, mert mire elolvastam, keresztbe álltak a szemeim. ;-)))))))))
Köszi!

ui.: Amúgy nagyon tetszik amit írtál!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.12. 08:42:47

@Catilina.: nekem is nagyon tetszett. logikus haragtól, előítélettől mentes, és nagyon hasonlít arra, amit már kispekuláltam magamnak.. NAGYON KÖSZÖNÖM!!

metanoia 2012.02.12. 10:58:07

Az Aliansz mozgalom, Evangéliumi Világszövetség 1846-ban Londonban alakult meg.

Tagjai elsősorban az evangéliumi hitvalló egyházak és közösségek soraiból kerültek ki, akik azonosulni tudtak a reformáció sarkalatos igazságaival, nevezetesen: a Szentírás isteni ihletettségéről és tekintélyéről, az emberi természet romlottságáról, a Krisztusban történt megváltásáról, az egyedül hit által való megigazulásról szóló alapigazságaival.

Magyarországon 1936-ban Magyar Evangéliumi Szövetség néven egyesületté szerveződnek.

A mai napig is sikersen működnek.
Közös Istentiszteletet tartanak és együtt imádkoznak a protestáns közösségek közül több közösség/egyház/gyülekezet tagjai.

Idén januárban pedig egy hónapos böjtöt hirdetett meg szintén több protestáns közösség. Imádsággal és böjttel mentek Isten elé azok, akik erre indítást éreztek, mert nem volt kötelező.
Ki mennyi időt szánt a böjtre és imádságra.

Catilina. 2012.02.12. 14:59:09

@bigpast: Ok,majd legközelebb figyelek erre.:)))

answers 2012.02.13. 21:42:52

@sefatias: Kedves sefatias! Én jó néhány hónappal ezelőtt találtam ezt a web oldalt, nem véletlenül. Akkor már szinte biztos voltam benne, hogy rossz úton jártam több mint húsz évig, és ezért akartam saját szememmel látni, mit is írnak az ún. "hitehagyott oldalak".
Nos, a fenti hasonlattal élve, az én "viskó"-mat Isten egy hét alatt rombolta le, és nem adott helyette sem "kastélyt", sem másik "viskót". Egyszerűen csak egy hét leforgása alatt megértette velem, hogy egy hazug vallásszervezet tagja voltam addig. Teljesen elveszettnek és hontalannak éreztem magam egy ideig, egyszerűen úgy éreztem, kicsúszott alólam a talaj. Az Istenbe és Bibliába vetett hitem is alapjaiban megrendült, egy ideig komolyan fontolóra vettem, hogy talán nincs Isten, és a Biblia is félrevezetés. Most viszont ott tartok, hogy sokkal közelebb érzem magam Istenhez és Krisztushoz, mint bármikor a JT között töltött éveim alatt. Az utat maga Isten mutatta meg, különböző forrásokból. Még nem járok semmilyen gyülekezetbe, de mindennap olvasom a Bibliát, olvasok keresztény anyagokat a és hallgatok keresztény előadásokat a neten. Nekem most erre van szükségem, és amit az eltelt hónapok alatt kaptam Istentől, az arról győz meg, hogy a maga idejében azt is meg fogja mutatni, melyik gyülekezetbe járjak, de abban már biztos vagyok, hogy nem gyülekezethez és nem szervezethez, hanem Istenhez és Krisztushoz kell tartozni. A hitem ezalatt a néhány hónap alatt sokkal többet épült, mint az ezt megelőző több mint húsz év alatt. Az imáim bensőségesebbek lettek, és olyan személyes kapcsolatot tapasztalok meg nap mint nap Istennel, amit soha nem tapasztaltam, amíg JT voltam. Ha Isten úgy akarja, a te fejed felől is le fogja rombolni a "viskót", de ha nála keresel menedéket, biztosan meg fogod találni a "kastély"-t. De én valójában egy jobb hasonlatot találtam. Amikor valaki felismeri, hogy JT félrevezették, akkor nem a "viskó"-ja dől le, hanem az a fal, amit JT szervezete a tagjai és Isten közé épít.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.02.14. 07:11:59

@answers:
Köszönjük a gondolataidat, nagyon bátor vagy, hogy ennyi idő után volt erőd felvállalni magad.

mjt 2012.02.19. 15:27:24

@sefatias:

Annak idején én is bizonylat és aláírás nélkül vehettem fel rendszeresen százezreket a bétel kasszájából. Amikor meg elszámoltam a cuccokkal, akkor csodálkoztak, hogy "jé... nekem adtak pénzt ilyenre??"

mjt 2012.02.19. 17:21:04

@Tamara72:

Nálam az verte ki először a biztosítékot a csepeli építkezésben, hogy a felvonulási épületet a legdrágább olasz csempével burkolták, pedig köztudott volt, hogy 2 év múlva elbontják. Amikor rákérdeztem, hogy mire ez a pazarlás, akkor azt mondták, hogy adományba kapták a csempét Olaszországból. Nem éreztem indoknak... akkor is fel lehetett volna használni hasznosabban.

Az meg, hogy a körzetgyűléseken rendszeresen azt sulykolták. hogy mennyi "hiánya" van a körzetnek, és mennyit kell bedobni.... Még, hogy nincs pénzgyűjtés....

Gonosz Feketebárány 2012.02.19. 18:21:17

@mjt: "Az meg, hogy a körzetgyűléseken rendszeresen azt sulykolták. hogy mennyi "hiánya" van a körzetnek, és mennyit kell bedobni.... Még, hogy nincs pénzgyűjtés....". Nagyon jó meglátás! Ez is a pénzgyűjtésnek egy módja! Ez olyan, mintha azt mondaná egy utcai koldus, hogy nem kéreget, csak ismerteti a pénzügyi helyzetét.

szehenza 2012.02.19. 18:45:47

@Catilina.: nagyon tetszett amit írtál, igyekszem így olvasni a Bibliát.

reboot (törölt) 2012.02.19. 18:59:05

@Ney:

"Ez olyan, mintha azt mondaná egy utcai koldus, hogy nem kéreget, csak ismerteti a pénzügyi helyzetét."

Telitalálat! Jól megfogalmaztad azt, amit (szerintem) sokan éreznek a pénzügyi jelentéssel kapcsolatban.

Az is szépen meg van fogalmazva, amikor emlékeztetik a jelenlevőket, hogy a 'kongresszus költségeit teljes egészében a befolyt adományokból fedezik', magyarul: "fizessél"

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.02.19. 19:06:30

@reboot: ...és az ajtókban mit is mondanak? "Ez a kiadvány amit átadtam önnek, teljes mértékben önkéntes adományokból készült el. Ha szeretne, ön is adományozhat egy kisebb összeget."

A szolgálatin rendszeresen felhívják a figyelmet, hogy az adománykoldulást ne feledjék el a testvérek. Sőt mióta válság van még többször "emlékeztették" a tanúkat erre.

"Ebből a könyvből megismerheti az emberiség jövőjét... csekély adományait örömmel elfogadjuk."
vö.
"Hádde jöjjön már ide fiatalember! Pár forintért jáósolok a tenyerébűl!"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.02.20. 21:41:59

@bereabeli: elolvastam a könyvet. hála metanoianak, aki megajándékozott egyel. ahogy korábban irtam nekem az 1914-es dátum sosem jött be igazán. bár ezeket a régészeti bizonyítékokat nem ismertem, más gondjaim voltak. pl nem értettem sosem, hogy mi okból kell nebukadnezár álmát a pogányok idejére alkalmazni, mi köze nebukadnezár őrültségének isten királyságához. nem értettem sosem az összefüggést köztük. a másik, hogy sehol nem láttam okát annak, hogy egy napért ott egy esztendőt kell venni. és nem láttam igazán a kapcsolatot a dániel hét ideje, és a jelenések három és fél ideje között. szóval a hitemben nem rendített meg, inkább megerősített, hogy azért nem jár olyan rosszul az én agyam sem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.26. 23:26:32

@karalabe4: @reboot: @bigpast: @Zsolt520: @baland: @metanoia: @Catilina.: @Johnny Joker:

Hát srácok!!! Végigolvastam ezt a maratoni beszélgetést! NAGYON KÖSZÖNÖM A TÜRELMETEKET, ÉS A SOS SOK SEGÍTSÉGET!!!!!

reboot (törölt) 2012.07.26. 23:33:47

@sefatias: Régi szép emlékek, ugye :) tényleg minden jó, ha a vége jó ;)
süti beállítások módosítása