„A császárnak, ami a császáré”?
Jehova Tanúi újra és újra azzal kérkednek, hogy becsületesen megfizetik az adót, és úgy általában mindig betartják annak az országnak a törvényeit, ahol élnek. Nagyon sok tapasztalat jelenik meg kiadványaikban, amelyek ezen állításokat támasztják alá. Én most olyan tapasztalatokat szeretnék röviden ismertetni, amelyek megmutatják az érem másik oldalát, amellyel a Tanúk nem szoktak dicsekedni. Ezek nem valamilyen megbocsáthatatlan becstelenségek, de rámutatnak arra a tényre, hogy tanításaik és viselkedésük között lényeges különbségek mutatkoznak.
Az Őrtorony kiadványok sokszor hangsúlyozzák, hogy Jehova Tanúinak, mint „igaz keresztényeknek” becsületesen be kell fizetniük az adót. A gyülekezetünkben a vének számtalanszor kihangsúlyozták, hogy mennyire fontos megfizetni „a császárnak, ami a császáré”, vagyis az adót. Én és a feleségem ezzel összhangban becsületesen befizettünk mindent, amit a törvények előírnak. Egy idő után azonban arra lettünk figyelmesek, hogy a gyülekezetben nem mindenki tesz így. Egyes vének például előadásaikban az adók befizetéséről és a fekete munka kerüléséről prédikáltak, a valóságban azonban pont ők voltak, akik ellentétesen cselekedtek ezekkel az irányelvekkel. Az egyik vén pl. egyetlen este alatt keresett fekete munkával 20 000 forintot. Mint kiderült az ő esetében többször előfordult hasonló. Egy másik vén is gyakran vállalt fekete munkát, és ezt teljesen összeegyeztethetőnek találta azzal, hogy tanácsot adott másoknak a fekete munkával kapcsolatban. A gyülekezetünkben voltak vének, kisegítőszolgák és úttörők, akik méhészkedtek, mint őstermelők (volt, aki teljesen feketén), eladták a mézet, nem adtak róla bizonylatot, nem adóztak a jövedelem után, és aztán a becsületességről és az adózásról papoltak másoknak.
Egy másik tapasztalat a pénzügyekkel kapcsolatban: egyszer a gyülekezetünkben ki kellett adni egy bizonyos összeget. Amikor leültünk, hogy megbeszéljük a dolgot, mint vének testülete, kiderült, hogy a pénz már ki lett fizetve. Kérdeztük az egyik vén-társammal, hogy mégis, hogyan lehetséges ez, hiszen minden kiadást meg kell szavaztatni a gyülekezettel. Kiderült, hogy a gyülekezet titkára (vén) rendelkezett egy külön kasszával, aminek a létezéséről csak ő tudott és egy másik vén. Az történt, hogy az egyik testvér adományát a titkár nem tette a gyülekezet pénzéhez (ahogyan kellett volna), hanem a gyülekezet és a vének tudta nélkül rendelkezett vele. Amikor felháborodásunknak adtunk hangot, csak nevettek rajtunk. Teljesen természetesnek tartották, hogy a titkár úgy kezelte az adományt, mintha az ő pénze volna.
Az Őrtorony többször hangsúlyozta már, hogy a gyülekezeti kapcsolatokat nem szabad anyagi haszonszerzésre felhasználni. Azt a példát hozzák fel mindig, amikor Jézus kiűzte a pénzváltókat a templomból. A valóságban azonban nem sok valósult meg ezzel kapcsolatban. A gyülekezetünkben folyt az üzletelés minden téren, és nem csak a miénkben. Soha nem felejtem el, amikor egy vén egy másik gyülekezetből a kongresszuson oda jött hozzám és csak úgy szó nélkül elém rakta azt a terméket, amit forgalmazott. Olyan volt az egész, mintha egy kirakodó vásárban lennék. Amikor észre vette, hogy nem szólok semmit, elkezdte nekem propagálni a terméket. Volt olyan testvérnő (vén felesége, úttörő), aki az egyik illatszereket forgalmazó cég termékeit ajánlgatta az összejöveteleken.
Ezeket a tapasztalatokat nem azért írtam le, hogy pálcát törjek bárki felett is, és nem is akarom senkire sem ráerőltetni a saját értékrendemet. Azonban azt elvárom, hogyha valaki prédikál valamit, az éljen is úgy! Jehova Tanúi többek között becsületes adózásról prédikálnak és arról, hogy ne üzleteljünk a gyülekezetben, akkor miért nem élnek ezzel összhangban?
Ney
Kapcsolódó cikkek: biznisz
Utolsó kommentek