Valószínűleg nem emlékszel rám, de én nagyon jól ismerlek. Évekkel ezelőtt találkoztunk először. A házunk ajtajában történt. Megérkeztél mosolyogva, elegánsan, lágy hangon beszéltél és egy Biblia volt a kezedben. Történeteket meséltél a paradicsomi földről és egy igazságos új rendszerről, amelynek hamarosan el kell érkeznie. Kicsit elcsábultam ezeket hallva és hagytam, hogy oktass engem arról, hogy szerinted hogyan is kell Krisztushoz méltóan élni.
Szerettelek, az egész életemet Neked áldoztam, lojális és engedelmes voltam és sose hittem volna, hogy egy nap majd máshogy fogom látni a dolgokat. Amikor először találkoztunk és a paradicsomról hallottam, nagyon keveset tudtam arról, hogy a paradicsomi áldások elérése érdekében keresztül kell sétáljak hőn szeretett családom, barátaim és ismerőseim hulláin, amiatt, mert ők nem akarnak Jehova Tanúi lenni. Lágy, édeskés hangod és megnyerő viselkedésed meggyőzött arról, hogy minden és mindenki, aki nem ért egyet Veled, az Ördögtől származik. Szépen lassan elhittem, hogy az összes vallás rossz és hogy azok mind a gonosz munkái, akárcsak azok az emberek, akik osztják a nézeteiket. Idővel az is kétségtelenné vált, hogy minden kormányzat bűnös, a sajátomat is beleértve és hogy nem is azért állnak fenn, hogy az országom érdekeit képviseljék. Hittem, bíztam Benned, szerettelek és szolgáltalak és sose hittem volna, hogy képes vagy becsapni engem.
Sőt, annyira szerettelek, hogy még a gyermekeimet is tanúknak neveltem. Oktattam őket arra, hogy megbízható vagy, Isten és Jézus igaz követője és arra, hogy minden szavadat igaznak fogadják el. Hogyan is gondoltam volna ezek után azt, hogy később a saját véremet fogod kiszakítani a karjaimból, lehetetlenné téve a találkozásainkat a miatt, mert én már nem értek egyet Veled? Sosem vettem észre, hogy azok mögül a barátságos szemek mögül valójában a leigázás és a zsarnokság néz vissza rám. Nem tudhattam azt sem, hogy miután az elmémet, a lelkemet és a szellememet adtam neked, nem kaphatom vissza többé, hiába szeretném. A gyermekeimet túszként tartod fogva és nincs a földön elég könyörgés vagy könny, ami segítene, hogy kiszabadulhassanak a szorításodból. És mindezt azért, mert én úgy neveltem őket, hogy Rád mint Istenre és ne mint pusztán emberekre tekintsenek.
Amikor Hozzád fordultam, fiatal voltam, csinos és naiv, aki a Teremtőjével, Istennel szeretett volna kapcsolatba lépni. Azonban az ügyesen formált szavak és üres beszédek meggyőztek arról, hogy valójában nem is Isten egyik gyermeke vagyok, hanem egy szervezeté, azé a szervezeté, amelyik pontosan megmondja nekem, hogy mit tegyek, és hogyan gondolkodjak. Az éveken át tartó uralkodás és manipulálás következtében szó nélkül elfogadtam azt a szegényes táplálékot, amit felajánlottak nekem, abban a hitben, hogy ez a táplálék fentről, az Igaz Istentől jön. Mégis, végig valahogy azt éreztem, hogy amit magamhoz veszek, az felfalja és rágja a testemet. Végül felismertem, hogy megfosztottak a vidámságomtól, az életkedvemtől, a szeretettől és az irgalmamtól. Tulajdonképpen egy teljesen hideg, jogászi tanra cseréltem le ezeket, mely aztán félelemmel, a bűnösség érzésével és szorongással töltötte el a szívemet. Amikor egyszer csendben felkiáltottam, hogy én ennél többre vágyom, Te a kis puha kezeddel finoman arcon csaptál, de ez az érintés most már a leigázás vasöklének érzetét kelti. Igen, végig csak bolondítottál, de a megtévesztés mögött az állt, hogy Téged is évekig bolondítottak azok az emberek, akik aztán foglyul ejtettek és diktatórikus terrorjuk alá hajtottak. Elhitetted velem, hogy az emberek szavai Isten gondolatai, hiszen Te is azt hitted, hogy ez így van. Elfogadtam ezeket, mert lágyan, kedvesen beszéltél és egy Bibliát tartottál a kezedben.
Szabadságot ígértél, de csak később, mikor már szabadulni akartam, vettem észre, hogy a vaskapu zárva van és az egyetlen remény számomra a Te kegyelmed, hiszen addigra már teljesen átadtam neked a gondolataim és érzelmeim feletti hatalmat. Sírtam és könyörögtem, hogy engedj szabadon, mire Te az akkor már kemény és mogorva hangoddal azt válaszoltad, hogy: „Csakis azután, miután teljesen mezítelenre vetkőztettelek”. Ez meg is történt. Megfosztottál a méltóságomtól, az önbecsülésemtől és a CSALÁDOMTÓL. Azt mondtad a családomnak és a barátaimnak, hogy démoni, gonosz és hitehagyott vagyok, egy szellemi parázna, aki semmire sem jó, csak arra, hogy dühös Istene teljesen megsemmisítse. Pont az az Isten, akit Te mindvégig a szeretet Istenének mutattál be. Ők hittek és még mindig hisznek Neked, mert szemeiket elvakítja a paradicsomi ígéret fénye, de a körülöttük lévő pokoli sötétséget nem veszik észre. A paradicsomi illúzióval pont úgy kecsegtetik őket, mint a nyuszit, mikor az orra előtt cérnán rángatják a répát, mellyel csendben elérik azt, hogy mindenüket, a családjukat, a barátaikat, a karrierjüket, a tanulmányaikat, valamint a reményeiket és álmaikat is feláldozzák az Őrtorony Társulat magasztos oltárán.
Most már idősebb és bölcsebb vagyok, de már késő… az élet elsuhant mellettem. Tengerré nőtt könnyeket ontottam a gyönyörű lányomért és unokámért, de Te mind szorosabban szorítottad őket magadhoz és azt mondtad nekik, hogy Te majd az anyjuk leszel. És igen, így van, Te lettél az!! Mennyit könyörögtem, hogy visszakaphassam a méltóságomat és a tisztességemet, de Te csak nevettél rajtam, kivillantva fényesen vakító fogaidat, ezt mondva: „Ne is álmodj róla, magadra maradtál!”
Azok a puha, csábító szavak már nem puhák és csábítóak többé. De vannak szavak, mint a rágalom, mocskolódás, gyűlölet és rosszindulat. Ezeket olyan formában használod, hogy az emberek elhiggyék, hogy Te vagy a jó, én pedig a rossz. Hazugságokat állítasz rólam, de mivel bíznak benned, egy percig sem gondolják, hogy Te vagy a hazug… hiszen Te mindig lágyan és kedvesen beszélsz, és egy Bibliát tartasz a kezedben.
fordította: Amarillo
Forrás: An open letter to Jehovah's Witnesses
Utolsó kommentek