EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

LÁBNYOMOM...

2020.06.01. 19:00 | Columba | 112 komment

LÁBNYOMOM...

Nagy valószínűség szerint, hozzám közel álló emberek úgy fognak meghalni, hogy nem fogják megismerni azokat az eseményeket, amik a saját döntéseik és az én álláspontom mögött állnak. Ennek igencsak összetett, messze nyúló okai vannak. Férfiak kis csoportja hetente zárt ajtók mögött összeül, hogy megszavazzák bizonyos témákról, mi isten véleménye! Egy ilyen, a nyolcvanas évek elején történt zárt ajtós szavazás, döntően befolyásolta az én életem is. Történetem azonban messzebbre nyúlik vissza, életemet jóval a születésem előtti események alakították.

Szüleim gyermekkorukban lettek tanúk, és még 1956 előtt Budapesten a Reuter Ferenc utcai királyság teremben ismerték meg egymást. Mindkét ágon nagyszüleim is csatlakoztak az “igazsághoz” bár ez nagyapáim esetében a dohányzás elhagyása miatt  később történt. Apukám nem hitt az 1975-ős Armageddon elméletben, ezért családunkat akkor ”csak” a  szokásos sürgősség érzete jellemezte! Így senkit nem ért meglepetés, hogy nem Armageddon, hanem én jöttem, nyolc gyerek közül a hetediknek. Kis koromban szinte csak tanúkat ismertem, ezért a szervezeti tanítások magát a valóságot jelentették nekem. Hamar úgy szocializálódtam, hogy vagyunk mi tanúk, és a világiak.

Az életem első szakaszának a 6 éves koromig terjedő időszakot tekintem. Ezt jól el tudom különíteni egy ekkor bekövetkező költözés miatt. A Társulat kiadványai és a Bibliával kapcsolatos első emlékeim is erre az időre tehetők. Emlékszem rá, hogy anyukám esténként a “Hallgass a nagy tanítóra” könyvet olvasta nekem, és a Bibliát is, amiből József kalandos és fordulatos története volt a kedvencem. Az összejövetelek végtelenül hosszúnak tűntek,  és rendkívül unalmasnak. Mint később megtudtam valóban hosszabbak voltak, még az előírtnál is. Szerencsémre  nagyon szerettem rajzolni, így ezzel jól elfoglaltam magam. A “tanulásokat” (akkoriban így neveztük az összejöveteleket) az örök élethez vezető szükséges nyűgnek könyveltem el. Ezért felnőtt koromban mélyen együtt éreztem az összejövetelen nyűglődő gyerekekkel!

Már akkor tudatosodott bennem, hogy vallási tevékenységünk illegális. Tudtam a házunk falába épített rejtett irodalom tárolóról, az írógéppel végzett irodalomsokszorosításról, arról hogy a hatóságok üldöznek minket, és hogy a nyomozóknak miről nem szabad beszélni! Ez kiegészítve azokkal a bibliai és modern kori történetekkel, amik azt igyekeztek igazolni, hogy Jehova mindig megvédi a népét, izgalmas, kalandos dolognak tűnt. Az óvodában találkoztam először “világiakkal”. Volt egy tanú évfolyamtársam, így nem éreztem magam egyedül hitnézeteinkkel. Sok tanú volt a falunkban, (ma város) az ovi már “jól bejáratott” volt, ismerték és tolerálták az ünnepekhez való hozzáállásunkat. Mivel nem szerettem oviba járni, az ünnepek kapcsán keletkezett plusz szünnapoknak csak örültem. Alapvetően ez egy boldog időszak volt, azonban hiányoztak a velem egykorú játszó társak.

Ez azért is furcsa volt, mert lett volna tanú családoknál is lehetőség erre, szinte a szomszédban. A szolgálati kiváltságok birtoklása azonban egy kimondatlan versenyhelyzetet teremtett, a hétköznapi kapcsolattartás minimálisra volt csökkentve. Később értettem meg, hogy ennek oka a  szülők “teokratikus karrierrel” kapcsolatos neheztelésében keresendő!

Amikor azonban a hatóságok megvezetéséről, a szervezet érdekeiről volt szó, a családok példásan együttműködtek. Ezt láthatóan őszintén, Istennek végzett szolgálatnak élte meg mindenki.

Apu ekkor körzet, később kerületfelvigyázó munkát látott el, ez teljes idejű munka, másod állás mellett, a hétvégeken történt. Mivel nagy családról is gondoskodott, ez azt eredményezte, hogy meglehetősen kevés időt tudott velünk tölteni. Ez szerény életmód mellet is (alapvető dolgokat nem nélkülöztünk) emberfeletti teljesítményt kívánt meg. Egyensúly a család és a teokratikus tevékenységek közt, nem is említhető, de ez akkoriban nem volt egyedi eset. Meggyőződésem, hogy a folyamatos “Armageddon a küszöbön“ hangulatkeltés a felelős azért az érték eltolódásért, ami sok családot  jellemzett! (Ma is létező jelenség!)

Hat éves koromban költöztünk egy dunántúli nagyvárosba. Ekkor már két idősebb bátyám nem lakott a családdal. Kis létszámú gyülekezet volt. Magánházaknál jöttünk össze többek közt nálunk is. Nyáron rendszeresen voltak erdei programok. Ez változatosságot jelentett, de mivel sokszor muszáj volt elkísérni aput, egy-egy programot hallottam a Bőnyi erdőben, a Bakonyban, a Tatabánya és Dorog melletti erdőkben is! Gyakran túltápláltnak éreztem magam szellemileg. Vigaszt a programok utáni focik jelentettek. Az illegalitás alatt a testvérek sokkal több időt töltöttek egymással. Gyerekként a legérdekesebb teokratikus programok a diavetítések voltak. Ezt nem bántuk, ha sokszor kellett ismételni. Kilenc éves voltam mikor az első ausztriai kongresszuson részt vettem. Meghatározó élmény volt, ahogy az ottani testvéreink fogadtak minket, az “üldözött” hittársaikat! Ez valóban egy nemzetközi testvériség hangulatát nyújtotta.

Házunk gyakori állomása volt az irodalom csempészetnek. Sok őszinte és odaadó testvért ismertem meg más országokból. Volt, hogy egy olasz házaspárral az erdőbe mentünk átpakolni a “csomagot”, máskor egy német testvér az autóját a garázsunkban szerelte szét így kerültek elő az irodalmak. Mások Ausztriából a pótkerék helyén hoztak könyveket (soha nem kaptak defektet), vagy egy nagy karton banán alá rejtettek irodalmat. (A banánt is itt hagyták :) ) Volt, akit a határnál letartoztattak egy napra, de következő hónapban, már egy másik autóval ismét jött. Ismertem olyan ausztriai testvért, aki azért nem nősült meg, mert rendszeresen a Szovjetunióba szállított irodalmat és szó szerint az életét kockáztatta, nem akart senkit özvegyen hagyni! Ezek az emberek őszintén azt gondolták, hogy Istennek végeznek szolgálatot és valóban keresztényi életet éltek. Mindig mondták, hogy milyen jó nálunk Magyarországon a hangulat a testvérek között. Nehezen tudtuk elképzelni azt a fagyos légkört, amit ők a legális működés káros velejárójaként elénk vetítettek. (Igazuk volt.) Az irodalmat Budapestre továbbítottuk, lehetőleg gyerekek is utaztak a “csempész” autóban, mert így kevésbé volt gyanús esetleges ellenőrzésnél. Megvolt a jól betanult történet, lebukás esetére, a “teokratikus hadviselés” szerinti hazugság kb. így szólt:

“Egy német rendszámú műszaki hibás kék Mercedeses turista kért meg minket, hogy vigyük el a csomagot egy szakállas pesti barátjának, aki egy zöld Moszkvicsban ülve vár minket az Osztyapenkó szobornál!“

Azért megvolt a fílingje a tanús életnek is! Sok olyan történet miszerint Jehova támogatja a munkánkat, a nemzetközi testvériség, és a sok tapasztalat arról miként lettek emberek farkasból báránnyá az igazság hatására, (fogalmam sem volt róla, hogy a Biblia vagy akármilyen más “megvilágosodás” más vallású embereknél pont ilyen drámai változásokat idézhet elő.) az alámerítkezés felé terelt.

Bár voltak bennem kérdések a próféciák értelmezéseit illetően, láttam, hogy másoknak sem tiszta minden, de a vezető testületet körülvevő magasztos bizalom átlendített ezeken, mondván “majd a maga idejében”... Egészen kis koromtól emlékszem, hogy amikor megtudtuk mi is az új “évi szöveg”, ilyen megjegyzések hangoztak el: ”Ez már biztos azt jelenti, hogy nagyon közel van Armageddon!”. Először ez lelkesítő volt, de a sokadik után már csak annyit mondtam az ilyenekre: ”Aha, ja”. Ettől függetlenül azt tudtam, hogy az 1914-es nemzedék már idősödik, konkrétan a nagyszüleimet figyeltem, mert ők ehhez a korosztályhoz tartozók voltak.

Az ausztriai kongresszusok alatt nem tudtam nem észrevenni az osztrák és a magyar életszínvonal közti különbséget. Pl. a mi Wartburgunk és a szállásadónk Mercedese ugye nem egy kategória! Érdekelni kezdett, miből adódik mindez. Sokat kérdezgettem szüleimet és idősebb testvéreimet, míg végül kezdtem megérteni a magyarországi rendszer hatásait, hogy mi történt 1956-ban, hogy nem természetes az orosz laktanya a városunkban. Láttam, ahogy az utcánkon keresztül, egy másik ország hadseregének harckocsijai vonulnak ki gyakorlatozni és vissza. Ezt figyelembe véve felértékelődött bennem a politikai semlegességünk, és kezdtem rá büszke lenni, hogy én nem vettem részt az olyan szerveződésekben, mint a kisdobos és úttörőmozgalom. Az iskolában úgy azonosítottam magam, hogy én politikailag semleges vagyok, ezért nem veszek részt az ünnepeiken.

Egy kiemelkedően kedvelt tanárom, aki rajz - földrajz szakos volt, rajzszakkört is tartott! Ezeket a plusz órákat rendszeresen látogattam. Sok érdekes történetet mesélt, sokszor a saját életéről. Tudtam róla, hogy családjából egyedüli túlélője a második világháború zsidó üldözésének! Szerettem volna, ha ez a kiváló ember is élhetne az új világban, ezért megajándékoztam két társulati könyvvel! Elolvasásuk után zavarba ejtő tényt osztott meg velem a gyermekkorából. Elmondta, hogy bár elgondolkodtatónak találta ezeket a könyveket, ő mégis úgy érzi, tartozik hűségével a katolikus vallásnak, mivel Hitler katonái elől a katolikus papok mentették meg, ezért maradhatott életben zsidó gyerekként. Később hálájának jeléül tért át a katolikus hitre. Ez a történet szemben állt minden ismeretemmel, amit eddig más vallási vezetőkről tudtam. Mindig csak azt hallottam, hogy a katolikus vallás támogatta Hitlert, bezzeg Jehova Tanúi… Ez a történet gyerekként ébresztgetni kezdte azt a gondolatot, hogy azért nem minden fekete-fehér!

Megtörtént a rendszerváltás, és láttam miként válnak semmivé bebetonozottnak tűnt ideológiák! A tanukat törvényesen elismert vallásnak nyilvánították, a kelet-európai változások a szervezeten belül egyértelműen euforikus hangulatot szültek. A hitnézeteink hiányosságaikkal együtt is stabilnak látszottak a változó világhoz képest. Mivel mindig is tanúnak tartottam magam, nem láttam semmi akadályát az alámerítkezésnek. Az 1990-es Budapesti Kongresszuson ez meg is történt! (Akkor még a keresztelkedés szláv eredetű, idegen, és félreérthető kifejezését nem használtuk!) Legális működésünk új szolgálati ágak nyitása is volt. Emlékszem az első és egyben utolsó Bétel szolgálati tájékoztatóra, amin részt vettem! Az ausztriai Bétel-család egyik tagja tartott egy jól sikerült kedv csinálót a Bétel életéről. Elmondta, hogy a Bétel gyakorlatilag egy szerzetesrend. Ezt nagyon zavarónak éreztem. Nem elég, hogy Jehova Tanúi EGYHÁZ néven lettünk bejegyezve, most már SZERZETES-rendünk is van! Mi következik? Gyónás? Cölibátus? Úgy éreztem máris többet tudok a Bétel-szolgálatról, mint szeretnék, többet nem pazaroltam ilyenre az ebédszünetet! Lehet túlreagáltam az egészet. Öcsémet, aki szintén jelen volt, nem hatotta meg az infó, ő később a Bétel-család tagja lett.

Néhány dolog, amire most is pozitív előjellel emlékszem vissza: A katonai szolgálathoz való társulati irányelveket most is biblikusnak érzem, és úgy gondolom a szervezet segített helyes döntést hozni ez ügyben, hogy felvállaljam a bírósági procedúrát és igazán mélyen elgondolkozzak a kérdésről. Nekem személy szerint nem okozott problémát az ünnepek kihagyása, sőt, hasznosnak találom azt, hogy megtapasztaltam, lehet a tömegek által diktált iránnyal szembe menni!

Az első engedélyezett körzetkongresszusokon bárki vállalhatott rendezői szolgálatot, nem volt feltétel a “teokratikus rang”! Tenni akartam én is a programjaink sikere érdekében, ezért mikor megkérdezték szeretnék-e ily módon szolgálni, igent feleltem. Hamar rájöttem, hogy ez a teokratikus kiváltság sem nekem való! Amikor azt a feladatot kaptuk, hogy “tereljük be a program alatt kint bóklászó testvéreket” vonakodtam ezt tenni! Nem éreztem magam felhatalmazva arra, hogy mások lelkiismerete legyek! A kilencvenes évek közepén volt egy Őrtorony cikk, ami szembetűnően elkezdte használni a “vének hatalma” kifejezést. Amikor a tanulmányozás vezető feltette a kérdést, hogy: - Milyen értelemben van a véneknek hatalma a gyülekezetben? Látványosan jelentkeztem és fel is szólított. A válaszomat egy bibliavers felolvasására korlátoztam az 1Péter 5:3-ra, jól megnyomva a ne hatalmaskodjanak szavakat!

Néhány év elteltével a vének hatalma megszokott kifejezéssé vált. Sokan közülük a szolgálat szellemét is az uralkodásra cserélték! Ezek az öncélú teokratikus karrierek mélyen elszomorítottak. Látva, hogy a kiváltságok milyen könnyen célt tévesztettek lehetnek fontossági sorrend, és indíték tekintetében, kifejezetten elhatároztam, hogy nem fogom ily módon szolgálni a testvéreimet!

Egy kongresszusi napot követő estén betoppant az egyik tanulmányozóm, egy kissé alvilági megjelenésű, de egyébként igen intelligens sráccal, aki a tanúk segítségét kérte, mondván, egy ismerősének családját megszállták a gonosz szellemek! Mondtuk neki, tudunk segíteni, de nem mi, hanem a Biblia! Holnap felkeressük őket. Ekkor megszólalt a mobiltelefon a zsebében (a mobilt akkor még igen kevesen engedhettek meg maguknak) és egy kétségbeesett hang kérdezte: ”Ugye el tudnak jönni? Most azonnal jönnek?” Látva, hogy ez tényleg sürgős, az öcsémmel és egy másik testvérrel együtt még este felkerestük őket. Mielőtt indultunk, a fiatalember azt kérdezte. “Aki kicsit gengszter, lehet-e Jehova Tanúja?” Szemlátomást ő pont “kicsit gengszter” volt. Bibliatanulmányozást javasoltunk neki a feltételek pontos megismeréséhez. Megérkeztünk a ”megszállt házhoz”, kicsit gengszter barátunk magával hozta népes társaságát is, alig fértünk a nappaliba. A nem mindennapi karakterek sorfala közt áttanulmányoztuk a paradicsom könyv gonosz szellemekkel foglalkozó részét. Közben a házigazda elkezdte mesélni, hogy ”eleinte ő nem hitt a démonok tevékenységében, de történtek olyan dolgok, amit nem tud megmagyarázni... mint most is…” (Kapkodva vette a levegőt szemei kimeredtek, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatná!) Tényleg ijesztő volt! Elérkeztünk oda, hogy a bibliai példát követve, minden spiritizmussal kapcsolatos dolgot el kell égetni! Én is izgultam, hogy mi fog történni? Előkerültek a szentképek, házi bálványok spiritizmushoz kicsit is köthető dolgok, és ott rögtön tüzet raktunk a kertben. A jelen lévő “kicsit gengszter” csapat nem sokat mérlegelve, segített szelektálni a ház berendezési tárgyait. A lobogó tűznél kifejezte aggodalmát a háziasszony, hogy ”a  macskát ugye nem kell elégetni, mert az is furcsán viselkedett?” A segítőkész társaság, csak egy intésre várt! Megnyugtattuk, a macsek maradhat! A megszentelt démonűző nyakláncaikat nem merték a tűzbe dobni, ezért azokat átadták, hogy csináljak velük valamit! Hazafelé egy iparcsatorna vizébe dobtam. A macskán kívül volt még más is, ami kimaradt, amit eltitkoltak, de később kiderült. Egy szerencsét hozó toll, ami magától ír, és az egyik lány az érettségijén hasznosnak találta! (Nem láttam a tollat.) Mindenesetre a Biblia iránti érdeklődésük rövidnek bizonyult, azonban a “kicsit gengszter” és több barátja is tanú lett. Az ő életükre mindenképp volt pozitív hatása annak, amit a tanúk közt ismertek meg! Az én kételyeim mellett a másik oszlopban, ez az egész történet egy megerősítésként könyvelődött el!

Voltak olyan hiányosságok, amiket helyi problémának tartottam. Ezek érthetetlenek, de nem a szervezetbe vetett hitet érintők voltak! Egy költözés miatti gyülekezetváltás első tapasztalatai közt volt, hogy egy vak testvérnőnek kisebb háborút kellet vívni néhány vénnel azért, hogy a vak vezető kutyát bevihesse az össze jöveteli helyre! Hol volt ilyenkor az együtt érző szeretet? Kiket azonosít egy ilyen “gyümölcs”?

Ami nem helyi probléma volt, az a vezető testülettől jött! A nemzedék prófécia 1995-ös újra értelmezése! Fogalmazhatnék úgy is, hogy újraértelmezhetetlensége!!! És itt nem az a probléma, hogy időpontfüggő lenne az ember odaadása! Egyáltalán nem! A bajom az új világosság logikátlansága volt! Az rendben, hogy kell kezdeni valamit az értelmezéssel, mert kifutunk az előző megértés adta időkeretből! Azonban az a minden konkrétumot nélkülöző új magyarázat, a sürgősség megőrzésére tett kétségbeesett erőfeszítés minden jelét magán hordta. Amikor ennek hangot adtam minden voltam, talán csak jó szellemiségű nem! Az ezzel kapcsolatban felmerült gondolatok mindig egy visszatérő kérdéshez vezettek. Ha a vezető testület sem nem ihletett, sem nem tévedhetetlen, hogyan irányított a szent szellem által, és milyen logikai megértés vezeti az ilyen súlyú értelmezéseknél? Az 1995-ös magyarázat nem is volt hosszú életű, és egy másik logikátlan magyarázattal lett helyettesítve. Rengeteget kutattam a témával kapcsolatban, és bár az ima széles spektrumban történő használatával kapcsolatban fenntartásaim voltak, ez ügyben hittel, és buzgón kértem pontos megértést. Úgy tűnt, a Társulat magyarázata azért erőltetett, mert semmiképp nem akarnak elengedni semmit, ami azzal jár, hogy esetleg mégsem Armageddon küszöbén élünk. Ezért megpróbáltam tanús ismereteimet félretéve újravizsgálni mindent, ami az utolsó napok témával, és a Máté 24, Márk 13, és a Lukács 21-el kapcsolatos. Az első felfedezésem az volt, hogy János bár jelen volt a négy tanítvány egyikeként a nemzedék prófécia elhangzásakor, de mégsem említi az evangéliumában! Mivel János az evangéliumát a hetvenes jeruzsálemi pusztulás után írta lehetséges volna, hogy a nemzedék próféciát már megtörtént, aktualitását vesztett témának tartotta? Egyre erősebben gondoltam arra, hogy esetleg nincs is második teljesedés! Elkezdtem azt kutatni, mire alapozza a vezető testület a kettős teljesedést. Egy 1995-ös Őrtoronyban azt az érvet találtam, hogy egy bibliatudós azt mondja sokkal könnyebben megértjük a próféciát, ha rájövünk, hogy kettős teljesedése van! Ennyi? Ez volna a szent szellem vezetése? Ettől kezdve minden kettős teljesedést fenntartással kezeltem! A téma mélyebb megértése érdekében elolvastam Josephus Flavius: A zsidó háború c. könyvét. A korszak alaposabb megismerése után a 2Tim 3. részében említett utolsó napok, napjainkra történő alkalmazása sem volt egyértelmű, különösen az ott használt igeidőket tekintve! Kezdtem barátkozni a gondolattal, hogy nincs konkrét bizonyíték arra, hogy bármilyen utolsó napokban élünk. Nem arra gondoltam, hogy ne történne meg Jézus második eljövetele... csak arra, hogy a nem tudjátok mikor, azt jelenti, hogy nem tudjuk mikor! Így aztán az a buzgalmam is megcsappant, hogy másokat azzal bíztassak, hogy hamarosan, nem sokára, karnyújtásnyira... stb. Az az alaposan elültetett érzés azonban, hogy a vezető testület sokkal többet tanulmányozta a Bibliát, mint én, ezért minden logika ellenére is esélyes, hogy én tévedek, még nagyon sokáig élt bennem.

Megpróbáltam félretenni a nemzedékkel kapcsolatos kérdéseimet, és titkon reméltem, hogy az első logikusabb értelmezés még életképes, elvégre még élnek 1914-ig született emberek!

Sógornőm apósa elkülönült és eljuttatta hozzám Lothar Gassmann Jehova Tanúi c. könyvét.

Mivel ezt egy teológus írta a tanukról, nem tekintettem hitehagyott könyvnek. Erősen kritikus hozzáállással olvastam. Mivel több tanúknak felrótt pont azonnal cáfolhatónak tűnt, feltételeztem, hogy ez a helyzet azzal is, ami elsőre magyarázhatatlannak látszik! - Biztos csak utána kell járni! - Gondoltam.

Mindössze két dolog maradt meg mélyebben bennem. Az egyik az a fejezet, aminek címe “Misszió Jehova Tanúi iránt”.

Egyrészt azt gondoltam ugyan mit akarnak ők nekünk segíteni? Másrészt a Társulat más vallásokat úgy emleget, mint “az ellenfeleink” ez viszont egész más hangnem az irányunkban... Krisztusibb? Hümm!

A másik megragadó az Raymond Franz! Már maga a léte is, (a Társulattól soha nem hallottam róla). A tőle vett idézeteken nehéz fogást találni. (Ebben a könyvben olvastam először arról, hogy a vezető testület ⅔-os többséggel határoz meg tanításokat. Korábban azt gondoltam, hogy köztük valami misztikus egyetértés alakul ki!)

Megmutattam az öcsémnek is a könyvet, aki belelapozott, és gyorsan kiszúrt egy idézetet Raymond Franztól, valami olyasmit, amiben azt mondja, hogy a legmagasabbra jutott a szervezeten belül! Ez így a szövegkörnyezetből kiemelve tényleg nem szerényen hangzott. Öcsém kijelentette, hogy többeket személyesen ismer a vezető testületből, és nem ez a hozzáállás jellemzi őket! Ez megnyugtatóan hangzott, és azon kezdtem el gondolkozni, talán pont Raymond Franz lehet az a bizonyos gonosz szolga? (Később, amikor végig elolvastam a “Lelkiismereti válság” könyvet olyanok fordításában, akik ismerik a teokratikus szóhasználatot, már egész ellenkezőleg láttam Ray egyéniségét).

Elérkezett az az idő, amikor már mind a négy nagyszülőm meghalt, és kénytelen voltam szembenézni a ténnyel, hogy bizony elmúlik az a nemzedék! Az 1914-es!

Már kezdtem arra az álláspontra jutni, hogy lehetetlen meghatározni, hol is tartunk az isteni idő tervben, amikor egy nyilvános előadás új lelkesedést öntött belém!

Sefa (akkoriban Kovács testvér) volt a gyülekezetünk vendégszónoka, és egy érdekes előadást tartott arról, hogy Isten módszeresen 6+1-es rendszerben cselekszik és gondolkodik! Hat nap teremtés, hetedik pihenő nap. Izraelben is a 6+1-es felosztás. Ezen elmélet szerint (figyelembe véve a feltételezett 7000 éves teremtési napokat) Éva teremtése (a teremtés vége) és Armageddon közt 6000 év kell, hogy elteljen, utána Krisztus 1000 éves uralmával véget ér isten pihenőnapja. Ez is meglehetősen komplikáltnak tűnt, de még mindig logikusabb volt, mint az aktuális nemzedék magyarázat! Azon gondolkoztam talán ez a remek előadás válasz az imáimra?

A mi gyülekezetünk is szeretett volna királyságtermet építeni, de megfelelő anyagi háttér hiányában társulati kölcsön vált szükségessé. Ehhez nem kevés határozatot kellett a gyülekezetnek elfogadni. Úgy történt a határozathozatal, hogy egy vén felolvasta a határozatot, egy kisegítő szolga indítványozta, hogy fogadjuk el, és… A gyülekezet egységesen ellenszavazat nélkül elfogadott mindent! Azaz majdnem mindent! Az egyik határozat arról szolt, hogy a TÉB (Területi építő bizottság) minden javaslatának alárendeljük magunkat. Amikor azt kérdezték, „van-e ellenszavazat?” én bizony jelentkeztem! Úgy gondoltam nem kellene mindent elfogadni, hiszen még azt sem tudjuk, mit javasolnak! A terem természetesen megépült, aminek én is nagyon örültem.

Szerettem volna az összejöveteleken kívül is életet vinni a gyülekezet életébe ezért elkezdtem heti rendszerességgel focit, időnként pedig kirándulásokat szervezni. Nehéz volt olyan időpontot találni, amikor nem volt egy aktuálisan elvárt teokratikus elfoglaltság!

Eljutottunk oda, hogy a Társulat minden vallási és állami munkaszüneti napra rendkívüli szántóföldi összejövetelt irányzott elő.

A könyvtanulmányozásokon már a Dániel könyvénél is voltak fenntartásaim, pl. az északi és déli királyok váltakozó szereplőinek pontos beazonosításával kapcsolatban! Az Ézsaiás könyvének magyarázatai viszont már túllépték az ingerküszöböm, ezért ezt a Jelenések könyv ismételt átvételével együtt hanyagoltam.

Apukám, aki ekkor is aktív vén volt, nem tudott mit kezdeni a magyarázatok alaptalanságát feszegető kérdéseimmel. Az ilyen témájú beszélgetéseink általában azzal értek véget, hogy kötekedőnek tartott, én pedig őt vakbuzgónak! Sokszor volt olyan érzésem, hogy csak a mundér becsületét védi, bár ez nem volt mindig egyértelmű. Alapvetően konfliktusfelvállaló természet volt. Szerette az igazságot. Nem a társulati tanításra gondolok, hanem magára az igazságosságra! Volt vélemény különbsége a fiókbizottsággal is, és néha meglepően szembe ment az aktuális teokratikus útmutatásokkal. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy ugyan mi van a vének Ügyeljünk könyvében, ami miatt olyan titkos? Azt felelte: Semmi! Akkor mért nem olvashatja mindenki? - kérdeztem. Válaszul kinyitotta a szekrényajtót és a kezembe nyomott egy példányt, “Olvasgasd nyugodtan!” felszólítással! Ez a válasz olyan meggyőző volt, hogy bár a könyvet emlékként most is őrzöm (elfelejtettem visszaadni :), nem olvastam el! Szokása volt a kazánházba kirakni, régi selejtezni való iratokat begyújtásra. Kezemben a gyufával, egy  összegyűrt lapot készültem lángra lobbantani, amikor feltűnt,  hogy ez apu kézírása! Valahogy úrrá lett rajtam a kíváncsiság. Mit tartalmazhat az írás? Elfújtam a gyufát kisimítottam a papírt. Egy levél piszkozatnak tűnt! Olvasni kezdtem:

“Kedves testvérek!

Van néhány dolog, ami mellett nem mehetek el szó nélkül! Ezek nem összeegyeztethetők sem a krisztusi mintával, sem a Szentírással...”

Itt megálltam és gyorsan összegyűrtem, majd a kazánba dobva meggyújtottam, gondolván, ez minden valószínűség szerint nem rám tartozik! Azóta is sokszor eszembe jut ez a levél. Bár kettőnk kapcsolata életének utolsó évtizedeiben szorosabbá vált, ezt a levelet 2014-ben bekövetkezett haláláig sem hoztam szóba. (Most már sajnálom.) Annak ellenére, hogy sok dologban volt magán véleménye, a vezető testület tekintélyre épülő hatalmának szorításából nem lépett ki!

A 48m2-es házrészünk többszöri átrendezések mellett is kicsinek bizonyult öttagú családunk részére, ezért a költözés mellet döntöttünk! Az új lakóhelyünk a gyermekkori gyülekezetem területére esett. Az egyik testvér így fogadott: “Visszatértetek a gyökerekhez?” Kicsit kétértelműnek tűnt a kérdés, ezért azt válaszoltam: “Én nem mernék így fogalmazni!” Néhány héttel később, az egyik vén megkérdezte, hogy érezzük magunkat az új gyülekezetben? Pozitív reagálásomra meglepő kijelentéssel válaszolt: “Meglátszik, hogy még nem sikerült megismerni a testvéreket!” Azt gondoltam milyen humoros... Később már nem volt annyira vicces a megállapítás. Itt szeretném leszögezni, hogy soha nem lehet általánosítani egy gyülekezet, sőt egy család tagjait sem! Itt is teljesen eltérő megnyilvánulásokat tapasztaltam. A gyülekezet tagjainak nagy része egy kisváros lakóiból tevődött össze, akiknek többsége ráadásul még rokoni kapcsolatban is állt egymással. Nem sok igény merült fel a gyülekezeten kívüli, megszervezett kapcsolattartásra! A távolabb élők, így mi is könnyen elfelejtődtek. A 2009-es gazdasági összeomlás a mi bevételi forrásunkat is elapasztotta, ezért néhány hónapig ellehetetlenült az összejövetelek látogatása. Elkeserítő volt, hogy csak a körzetfelvigyázó látogatásához történő munkajelentés plasztikázás miatt hívtak fel. Nem kevés mérlegelés után felhívtam az egyik vént, hogy a családom szellemi érdekei miatt  a gyülekezetváltás mellett döntöttünk! Egy kb. 40 km-re lévő kisváros apró gyülekezetét választottuk. Ez sok szempontból jó döntésnek tűnt. Itt több olyan személyt sikerült megismerni, akire már kis híján barátként tekintettem. Elmondtam a véneknek, hogy sok tisztázatlan kérdés van bennem, megnyugtattak, hogy sorra vesszük őket. Kezdetben nagyon segítőkészek voltak. Az átjelentésünk kb. fél évvel a gyülekezetváltás után érkezett meg. Furcsálltam, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a tartalmát, sem az átjelentő, sem a fogadó gyülekezet nem ismertette! Ez csak akkor kezdett zavarni, amikor egy kis távolságtartást véltem felfedezni a korábban közvetlen véneknél. Nem tudtam konkrétumokkal alátámasztani, inkább csak egy érzés volt, aminek mintha köze lett volna az átjelentéshez. Egy idő után rákérdeztem Zolira (így hívták azt a vént, akit innentől nevén nevezek) van-e valóságalapja érzéseimnek, és mit tartalmazott az átjelentés, valamint miért nem mutatták azt meg nekem. Válasza elég nyakatekert mondatokból állt, többek közt az is benne volt, hogy ez a levél tulajdonképpen hivatalosan nem is létezik, adatvédelmi okokból. Nem mondta ki, de a szavak közt azt sugallta, hogy megsemmisítésre került. Másrészt azt éreztette, hogy a levél tartalmáról az átjelentő gyülekezet feladata az esetleges tájékoztatás, és ezzel én nagyjából egyet is értettem, nem firtattam tovább a kérdést. Kicsit döcögősen, de csak elérkezett a nap, amikor leültünk Zolival megbeszélni a kérdéseimet. Ez egy baráti, nem két vénes megbeszélés volt Zoliék étkezőjében. Elmondtam neki kételyeimet a nemzedék, és az utolsó napok értelmezéseit illetően, ő pedig elismételte a Társulat általam is ismert verzióját. Kértem, hogy mivel a vezető testület nem ihletett, hanem logikai úton az azonos témával foglalkozó szentírási gondolatok összevetése által határoz meg egy tanítást, mutasson rá azokra a logikai összefüggésekre, ami miatt ez ilyen egyértelmű. Válaszában kifejtette, hogy ő bizalmi alapon elfogadja a magyarázatokat. Felvetette, hogy talán egy “olvasók kérdései” formában a vezető testületet kellene megkérdeznem. Miközben az asztalnál ülve azon gondolkodtam lehetséges-e, hogy milliók nem kíváncsiak az érvekre, csak vakon követnek másokat, perceken belül ennek legdurvább mélységét tapasztaltam. A gyülekezetünk egy fiatal általános úttörő testvérnője ugrott be Zoliékhoz, és közénk ülve kíváncsian kérdezte miről is folyik a diskurzus? Röviden összefoglaltam a kérdéseimet, érveimet. Utána egy darabig elképedve hallgatott, végül annyit szólt, hogy ilyeneken ő inkább nem gondolkozik, mert ez gyengíti a hitét! Erre nem reagáltam, de az a kérdés merült fel bennem, hogy van egyáltalán saját hite?

Néhány anyagilag küzdelmes év után, engedve elveimből, elvállaltam egy félhivatalos ausztriai állást. Több közvetlen munkatársam szintén tanú volt, kisebb-nagyobb törvénymegkerüléssel alkalmazva! Tanú munkatársam, aki egyben unokaöcsém is, kérdezte van-e kedvem hétvégén királyságterem építésre menni? “Kedvem lenne, de én rossz példa vagyok a rendszertelen munkajelentés miatt, ezért nem mehetek!” -válaszoltam. Mire ő: ”Nem baj, a jó példák most nem érnek rá, ezért pillanatnyilag mindenkinek őrülnek!” Elmentem. Egy építési családban dolgozó testvérnővel együtt, egy idős kőműves testvérhez osztottak be segítségnek. Kis csapatunknak sikerült a leglassabban épülő falrészt produkálni! Megtudtam, hogy a testvér mennyi személyes tragédián (halálesetek) ment keresztül, és fontos, hogy valahol hasznosnak érezze magát… Nap végén látva testvérünk boldogságát, úgy éreztem valami nagyon fontos dolgot tapasztaltam. Mennyivel fontosabb az ember, mint a teljesítmény! Az egész építkezés egyébként pozitív visszacsatolásként jelentkezett. Amikor sokan őszinte hittel összefognak egy konkrét cél érdekében, az mindig produkálhat látványos eredményeket.

Gyülekezetünk közös buszos Bétel-látogatást tervezett. Nem rajongtam a buszos utazásokért, de támogattam minden közös kötetlen tevékenységet, ami közelebb hozhatja egymáshoz a gyülekezet tagjait ezért mi is jelentkeztünk. Túravezetőnk a mosoda bemutatásánál élénken ecsetelte a költséghatékonyságot, majd lehetőséget adott a kérdezésre. Mivel rendre kaptuk a buzdítást, hogy egyszerűsítsünk az életünkön, jelentkeztem, és megkérdeztem, hogy nekik ezekkel a nagyszerű megoldásokkal mennyire sikerül leszorítani a költségeket, konkrétan mennyibe kerül egy Bétel-munkás? Alapos volt a gyanúm, hogy a tanácsokat kapó hírnökök kevesebb pénzből élnek, mint a Bétel-család tagjai. Válaszában elismételte mivel hogyan spórolnak, de semmi konkrétumot nem mondott, majd megkérdezte, kielégítő volt-e a válasz? Közöltem vele, hogy szerintem csupán mellébeszélt! Azt reagálta: “Mellébeszélésben jók vagyunk!” Egyetértettünk!

Munkahelyemen gyakran dolgoztunk hármasban, unokaöcsémmel és egy fiatal testvérrel, aki egyetemi tanulmányai szüneteltetésével próbált nehéz családi körülményeiből adódó helyzetén anyagilag könnyíteni. Mindketten nagyon közel álltak hozzám. Sokszor volt nagyon mély, és tartalmas szellemi beszélgetés köztünk. Gyakori téma volt az is, hogy vajon Jehova hogyan tekint a szürkegazdaságban dolgozó testvérekre? Nem tagadtuk, hogy valamilyen formában mi is sárosak vagyunk. Megtettünk mindent, amit még a munkahely megtartása mellett el lehetett érni. A téma még inkább felszínre került egy új körzetfelvigyázó érkezésével! Sz. Ferenc-nek hívták. Jelleme egy hadvezérre emlékeztetett. Megkezdte küzdelmét a gazdaság kifehérítése érdekében. Előadásaiban kijelentette, hogy Jehova előtt csak a makulátlan munkahely megfelelő, semmi játék nem megengedett a bejelentéssel, és természetesen egy tanú vállalkozó mindenről számlát ad! Mindenki tudta, hogy ez nem így van. A kiváltságot élvezők ultimátumot kaptak, hogy rendezzék soraikat, a keresztelkedni szándékozóknak szintén szigorúan meg kellett felelni a követelményeknek. A sima mezei szürkéző hírnökök megúszták azzal, hogy egyszerűen csak rossz példák! A bibliai alap megvan: ”Adjátok meg a császárnak, ami a császáré”! Alapvetően ezzel egyet lehet érteni, a gyakorlat azonban árnyaltabb. Sz. Ferenc szerint, ha első helyre helyezzük a Királyságot Jehova keze nem csak az osztrák határig ér! A magam részéről nem hiszem, hogy bárkinek az életébe ilyen konkrétan beleszólhatnánk! Figyelembe véve azt, hogy a Társulat nem javasolja a felsőoktatást, az olyan többműszakos munkarendet, ami gátolná az összes összejövetel látogatását, ez mellett bár nem kötelez, de inspirál az anyagi jellegű hozzájárulásokra, elvárja az összejövetelek, kongresszusok esetenként megterhelő költségeinek felvállalását,  ez így meglehetősen beszűkíti a mozgásteret. Az egyműszakos, hivatalos bejelentéssel rendelkező, túlórák nélkül is megélhetést adó állások többsége felsőoktatáshoz kötött. Ismerek olyan tapasztalatokat, amikor egy tanú megpróbál minden feltételnek megfelelni, története azonban nélkülözi azt a pozitív végkifejletet, ami miatt bizony nem fog az évkönyv lapjaira felkerülni! Ez a téma összekapcsolódik a sokat emlegetett “egységünkkel“ is. Munkahelyemen jól láthatóvá váltak a szervezeten belüli különbségek. Az egyik Sz. Ferenc felvigyázása alatt álló gyülekezetet látogató kollégánk azért nem lehetett kereszteletlen hírnök, mert nem a valós munkaidőre volt bejelentve. Egy másik tanú munkatársam, aki a szlovákiai magyar nyelvű szükségterületen élt, ugyanazzal a bejelentéssel kisegítőszolga, általános úttörő, ideiglenes Bétel-munkás volt. A két személy közti alapvető különbség csak az volt, hogy ez utóbbi addig hazudozta magának, hogy minden rendben, míg talán el is hitte! Na meg persze nem egy gyülekezetbe jártak.

Egyik összejövetel után a vének behívtak a kisterembe, és azt kérték ne beszéljek a testvérekkel a bennem lévő kérdésekről (kivéve vénekkel), mert nem mindenkinek a hite elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon ezekkel a gondolatokkal!

Kérésüknek igyekeztem eleget tenni, bár nem igazán értettem, ha az, amit feszegetek az igazság, minden ellenérv felett kell, hogy álljon! Ha nem, akkor meg nem jogos megkérdőjelezni?

Meglehetősen elsilányult így a gyülekezeti életem. Lehet ugyan bájcsevegéseket folytatni, de arról pont nem lehetett beszélni, ami igazán érdekelt.

Látva, hogy nem halogathatom válasz-kereséseimet, kértem, hogy a körzetfelvigyázó tegyen nálam pásztori látogatást, és meghívtuk ebédre is. Nem akartam úgy levelet írni a vezető testületnek, hogy az engem nyomasztó tanítási kérdéseket előtte nem próbálom tisztázni a körzetfelvigyázóval. Ebéd után volt egy szűk órája, röviden felvázoltam néhány kérdést, főként azt szerettem volna tudni, mire alapozza a vezetőtestület a nemzedék legújabb értelmezését? Válasza kiábrándító volt. Arrogáns hangnemben közölte:

”A vezetőtestület nem fog semmit az orrodra kötni, neked az a dolgod, hogy engedelmeskedj és menj prédikálni!”

Ezt elfogadhatatlan válasznak tartottam, abban maradtunk, hogy a pásztorin visszatérünk rá!

Minden a témával kapcsolatos irodalmat előkészítettem, és átolvastam még egyszer. Zolival érkezett a pásztori látogatásra. A szokásos oldalról közelítették meg a témát. Azt hangsúlyozták mennyi igazságot tanultunk már a szervezettől ezért joggal bízhatunk benne. Sz. Ferenc kifejtette, ha ezt én nem teszem, és kétségeket ébresztek a testvérekben, akkor ő meg fogja védeni tőlem azokat a juhokat, akikért Krisztus az életét adta! Tehát a lényeg nem az, hogy mi kérdéses, hanem az, hogy ne beszéljek róla. Nem értettem hevességét, tudtommal én is az említett juhok közé tartozok! Azt reagáltam, hogy nem érzem úgy, hogy bármire is választ kaptam volna, ezért kérdéseimet megírom a vezető testületnek. Véget ért úgy a pásztori, hogy egy bibliavers sem lett kikeresve!

Leírtam Sz. Ferenc kirohanásait és kérdéseimet, de halogattam postázását. Úgy éreztem ez a levél az utolsó dobásom lehet, ugyanis milyen magyarázattal szolgálok magamnak, ha a vezető testület is a körzetfelvigyázóhoz hasonlóan reagál? Még mindig azt szerettem volna látni, hogy csak helyi problémák vannak! Egyre finomítottam a piszkozatot, míg végül a körzetfelvigyázó negatív reakcióiból csak annyi maradt, hogy tőle sem kaptam választ kérdéseimre.

Íme, a levél:

Kedves testvérek!

Szeretnék pontosan érteni néhány bibliai kérdést.

Mi alapján tudhatjuk, hogy valaminek többszöri teljesedése van?

A 2 Timóteus 3. részében leírt jellegzetességek jól illenek napjainkra is, azonban a szövegösszefüggést vizsgálva, úgy is tűnhet, hogy Pál ezt nem egy távoli időszakról írta, hanem egy olyan közeli eseményről, amit Timóteus személy szerint tapasztalni fog. Ez jól illett az i. sz. 70-es események előtti időszakra is. Honnan tudhatjuk, hogy Pál nem a zsidó rendszer utolsó napjaira gondolt?

Másik kérdés:

A Jelenések könyvében említett apokalipszis lovasai, és a Máté 24 (Márk 13, Lukács 21) tartalmi egybeeséséből biztosak lehetünk abban, hogy ugyanarról az eseményről szolnak, és nem csupán ugyan olyan eseményről?

A Lukács 21:24-ben történő gondolatváltás után, nem lehetséges, hogy a 29-es verstől Jézus ismét gondolatot vált, és visszatér Jeruzsálem pusztulásához?

Az, hogy János, bár jelen volt, amikor Jézus erről beszélt, de az i. sz. 70-es események után írt evangéliumában erről nem tesz említést, történhetett azért, mert már beteljesedettnek tekinthette?

Biztosak lehetünk abban, hogy az utolsó napoknak és a nemzedéknek, több beteljesedése van?

Azt is szeretném pontosan érteni, hogy az Őrtorony 2014. január 15. számában a 31. oldalon a nemzedék magyarázata előtt álló “úgy gondoljuk” kifejezés, az egész értelmezést feltételes módba helyezi?

Azért küldöm kérdéseimet közvetlenül nektek, mert a helyi vénektől és a körzetfelvigyázótól nem kaptam kielégítő választ! Bízva abban, hogy a Szentírásból szerzett ismereteiteket mindenkivel megosszátok, várom válaszotokat. Jehova áldását kérem munkátokra, testvéretek: Keresemazutam

Válaszlevél:

Kedves Keresemazutam testvér!

Örömmel válaszolunk a 2014. 08. 04-i leveledre, melyben néhány bibliai próféciával és azok értelmezésével kapcsolatban kérdeztél.

Az első kérdésed az volt, hogy mi alapján juthatunk arra a következtetésre, hogy a próféciáknak több mint egy beteljesedése is van. Értékes információhoz juthatsz ezzel kapcsolatban az Éleslátás könyv (2. kötet 692. oldal 2. hasáb 1. bekezdéstől a 693. oldal 1. hasáb 1. bekezdés) tanulmányozásával. További forrásanyagok: „Mit tegyél a téged aggasztó kérdésekkel?” és „Isten kiigazítja a népe gondolkodását” (w72 08. 15. 498-505. o.) Ha konkrét próféciák esetében szeretnél választ kapni a többszörös beteljesedésre, arra szeretnénk ösztönözni, hogy végezz alapos kutatást az Őrtorony kiadványok indexe, a kutatási segédlet és az Őrtorony könyvtár segítségével, melyek elektronikusan is elérhetőek.

A második kérdésed azzal volt kapcsolatban, hogy a 2Tim 3:1-7 csupán a zsidó rendszer utolsó napjaira vonatkozik-e és esetleg nem alkalmazható a dolgok jelenlegi rendszere utolsó napjaira.

Az itt megemlített állapotok a hitehagyás eredményként jöttek létre, mely csupán a második században indult el (2Te 2:3, 2Ti 2:23, 3:8-11). Hasznos lehet ezzel kapcsolatban áttekinteni, amit az olvasók kérdései 1976. 08. 15-i cikk ír az 512. oldalon. Ez a cikk kifejti, hogy „az utolsó napok, melyet Pál a 2Ti 3:1-7-ben említ, sokkal azután következik be, mint amikor a 2Te 2:3-12-ben említett törvénytelenség embere felbukkan. Mindazok a dolgok, melyeket a 2Ti 3:1-7 leír, a hitehagyás gyümölcsei, melyek napjainkban válnak nyilvánvalóvá. Vagyis az első századra egyáltalán nem vonatkoznak, mint ahogy a törvénytelenség embere sem volt egyértelműen beazonosítható akkor.” Mindazok a gyümölcsök napjainkban váltak nyilvánvalóvá, az „utolsó napokban”, vagyis a dolgok rendszere befejezésekor, melyben mi élünk.

Azt a tényt is figyelembe kell vegyük, hogy a Pál által említett hitehagyás azok között kellett bekövetkezzen, akik magukat keresztényeknek vallják. Ezért az Éleslátás könyv (2. kötet 207. oldal) a következőket mondja az időszakról, melyet Pál utolsó napokként említ; „Ennélfogva a szövegkörnyezetből tisztán láthatjuk, hogy Pál jó előre figyelmeztette Timóteust azokra a jövőbeni fejleményekre, melyek az úgynevezett kereszténységen belül fognak bekövetkezni, egyértelművé téve a gyümölcsöket is, melyek végül a hitehagyás megterem." További információk végett ebben a témában javasoljuk, olvasd át Az Őrtorony 1980. 10. 1-i szám 23. oldal 16. bekezdését. Valamint az Őrtorony 2003. 01. 27. o. „Mi segíthet, hogy helyesen használjuk az igazság szavát?” című cikket.

Mint az egész Biblia tanulmányozói, vigyáznunk kell arra is, hogy a 2Ti 3:1-7-et ne a Biblia többi részétől és az utolsó napokra vonatkozó más próféciáktól elszigetelten tanulmányozzuk. A dolgok jelenlegi rendszere befejezésének a jele egy összetett jel, mely számos elemet tartalmaz, melyek együttesen adják az azonosító jelet, melyek Jézus jelenlétét jelzik. Az evangéliumírók Máté, Márk és Lukács, gondosan jegyezték fel Jézus szavait (Máté 24, Márk 13, Lukács 21). Más bibliaírók további információkkal egészítették ki a jelet (2Ti 3:1-5, 2Pé 3:3,4 Je 6:1-8, 11:18, w 2005. 10. 1. 5-7. old). Összességében tehát biztosak lehetünk benne, hogy ezek a napjainkban a teljes földgolyón és példátlan méretekben tapasztalható jellegzetességek, melyekről Pál beszélt, jelentik a beteljesedését a 2Ti 3 szavainak.

A harmadik kérdésed a Máté 24, a Márk 13, a Lukács 21, és a Je 6-ban említett három végzetes lovassal volt kapcsolatban, ezt kérdezted: „Milyen okok mutatják, hogy ezek nem csupán hasonló, hanem ugyanazok az események?” Szeretnénk meghívni, hogy vizsgáld meg ezzel kapcsolatban a Jelenések csúcspontja könyv 92-99. oldalait a 12-32. bekezdésekig. Látni fogod, hogy a három evangéliumban említett próféciák az utolsó napokról párhuzamosak a Jelenésekben megjelenített három lovassal. Itt is hasznos lehet a tisztánlátásban a kutatási eszközök használata, amiről a hű és értelmes rabszolga gondoskodik (Máté 24:45).

A negyedik pont a Lukács 21:24 volt. Lehetséges-e, hogy ezek a szavak évszázadokkal későbbre vonatkoznak, majd a Luk 21:29-ben leírtak leszűkített értelemmel csak a Jeruzsálem i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásáról szólnak.

Az Őrtorony 1994. 02. 15-i szám tartalmazott részletes azonosítást arról, ami a három párhuzamos beszámolóban van (Máté 24, Márk 13, Luk 21). A táblázat a 14. és 15. oldalon a Lukács beszámolójából a 8-24. verseket jelöli meg, mint ami a Jézus által említett 1914 óta láthatatlan jelenléte jeléhez tartoznak. Azonban a 25-28-ig terjedő verseket dupla szaggatott vonal választja el, ahogy a Máté 24:29-31-et és a Márk 13:24-27-et is. A 16. oldal 3. bekezdése magyarázza meg, hogy ezek a versek „a fejlemények egy újabb sorozatát írják le, amely egy további „jelet” foglal magában, ’a dolgok rendszere befejezésének’ az összetett jelén” kívül, Máté 24:3.” Ezek a későbbi fejlemények Máté szavai szerint „mindjárt ama napok nyomorúsága után” következnek be, ahogy a nagy nyomorúság kezdetét veszi, vagyis ahogy a Nagy-Babilont megtámadják. Ehhez hasonlóan Márk is említi, hogy a nyomorúság kezdete után fog beteljesedni mindez (Máté 24:29, Márk 13:24).

Azonban a Lukács 21:29-33-ban Jézus egy szemléltetést mond a fügefáról, mellyel visszautal azokra az eseményekre, amit korábban mondott a jelenléte összetett jelével kapcsolatban, mely időszak 1914-től a nagy nyomorúságig terjed. Az ott megnevezett dolgok, melyeket „látnak megtörténni” jelezni fogják, hogy „közel az Isten királysága”. A párhuzamos beszámolók is használják a „mindezeket” és a „közel van, az ajtóknál” kifejezést (Máté 24:32-35, Márk 13:28-31). Figyelemreméltó, hogy a következő versekben mindhárom beszámoló „azokra a dolgokra” fordítja a figyelmet, melyek „ama napon” történnek, amikor Jehova eljön: „Mert eljön az mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Maradjatok hát ébren, minden időben könyörögve, hogy sikerüljön megmenekülnötök mindattól, aminek meg kell történnie, és megállnotok az Emberfia előtt.” (Luk 21:34-36, Máté 24:36-44, Márk 13:32-37)

Ha figyelmesen megnézed, amit a Luk 21:29-35 ír, akkor láthatod, hogy a Jézus által említett események világméretűek, nem csupán Jeruzsálem pusztulására vonatkoznak. Például a 31. versben találjuk, hogy Jézus azt mondja a követőinek, hogy amikor mindezeket látják, abból „tudjátok meg, hogy közel az Isten királysága.” A királyság azonban nem volt közel i.sz. 70-ben, viszont 1914-ben fel lett állítva és teljessé csak Armageddon után teszi uralmát. A 35. versben olvashatjuk a kifejezést, hogy ez érinteni fogja mindazokat, „akik az egész föld színén laknak”, nem csupán Jeruzsálem lakóit. Itt tehát ismét olyan világméretű fejlemények vannak említve, melyek 1914 után tudnak teljesedni, nem pedig egy nagyon korlátozott területen i.sz. 70-ben.

Az ötödik kérdés, amit megfogalmaztál János apostollal volt kapcsolatban, hogy ő nem foglalta bele az evangéliumába (melyet i.sz. 98-ban írt) az utolsó napok jeleit. Jehova ihletése alatt János apostol a többi három evangéliumtól jelentősen eltérően írt. Ez igaz volt abból a szemszögből is, hogy mi legyen az írás célcsoportja, kiterjedése, témája. Ha szeretnél, erről bővebben olvashatsz igazán felvilágosító információkat a „Teljes írás Istentől ihletett” c. könyv 193-199 oldal, az Éleslátás könyv 2. kötet 91-94. oldal és Az Őrtorony 1961.12.1. 728-732. oldal, valamint az 1976. 01. 1-i szám 25-27. oldal és az 1982. 05. 1-i szám 20-23. oldalakon.

Az utolsó kérdésed az volt, hogy mit értünk a kifejezésen, hogy „ahogy értjük” az adott próféciák beteljesedését. A „hű és értelmes rabszolga” szorgalmasan kutatja Isten szavát és kéri Jehova szellemének a vezetését, hogy megérthesse a próféciákat, az általános bibliai tanításokat, Jehova szándékát és az emberi történelem aktuális fejleményeit is (Máté 24:45). A kutatások eredményeit megosztják a háziszolgákkal, mint a jelenlegi értelmezését a próféciáknak. Amikor az „ahogy értjük” kifejezést használjuk, az nem utal semmilyen kétségre, vegyes érzelemre vagy bizonytalanságra a magyarázatot illetően. Ez a „hű szolga” kifejezett álláspontjára utal, mely segít nekünk, hogy mint háziszolgák, a nézőpontunk, gondolkodásunk, megértésünk, egységes tudjon lenni (1Ko 1:10).

Szeretnénk megdicsérni Keresemazutam testvér, hogy vágyakozol a pontos megértésére Isten szavának (Péld 2:1-5)! Ahogyan láthattad is, minden válasz, amit adtunk - a teljes információ,- a „hű szolga” által kiadott kiadványokban található. Óriási mennyiségű információ hozzáférhető az Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR - ban is a wol.jw.org oldalon. A jövőben, ha kérdéseid vannak olyan témákkal kapcsolatban, melyet a Bibliában olvastál, javasoljuk, hogy kövesd azt az időt álló javaslatot, melyet Az Őrtorony 2011. 10. 15-i száma „olvasók kérdései” rovat tartalmaz.

Reméljük, hogy ezek az információk hasznosak voltak. Kérjük, fogadd forró keresztényi szeretetünket.

A történetet két részben adjuk közre technikai okból. A történet szövege elérhető PDF formátumban is a második rész végén.

Címkék: Keresemazutam

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr7715733954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2020.06.02. 22:10:25

@keresemazutam: Ha nekem akkor annyi eszem lett volna, mint neked...

Igazság Kereső 2020.06.02. 23:41:33

@keresemazutam:

Köszi Tesó tisztelettel a burám felfényesítését! :)

Igazság Kereső 2020.06.03. 00:08:09

"Ha a vezető testület sem nem ihletett, sem nem tévedhetetlen, hogyan irányított a szent szellem által, és milyen logikai megértés vezeti az ilyen súlyú értelmezéseknél?"

A poszt írójának esetében többek között pontosan azok a kérdések merültek fel,mint nekem is.

Ezek a kérdések, pontosabban az azokra kapott válaszok indítottak el azon az úton, amely egyenesen vezetett a Szervezetből való elkülönülésemhez.

Kutató77 2020.06.03. 15:04:48

A poszt írójának kérdéseit én is feltettem, valamint a szeretet vagy a szeretetszolgálat hiányát is firtattam.

Több Tanuval és Vénekkel próbáltam a kérdésekre választ kapni, személyesen valójában kitérő témával reagáltak, e-mail, messenger, skype - on nem is reagáltak, válaszra sem vagy, keressem a honlapukon (éleslátás stb)

Isten Királysága uralkodik! cimű kiadvány Egy kulcsfontosságú év felismerése alcim alatt téves elgondolások egy magyarázatát találtam ami igy hangzik,...MÉG HA Isten szolgái időnként AZELŐTT próbálnak is MEGISMERNI RÉSZLETEKET Jehova szándékáról, hogy A SZENT SZELLEM SEGITENE NEKIK EBBEN, azt nem kell kétségbe vonnunk, hogy Jézus vezeti őket. Ezért a hűségesek készségesen elfogadják a helyreigazítást, és alázatosan kiigazítják az elgondolásaikat........

Tehát valóban emberi elgondolásokat, értelmezést tanitottak, fontos Bibliai irásokról.

Felvetettem a Véneknek is, hogy a téves tanitások időnként azért vannak mert a Szent Szellem segitsége nélkül próbálják értelmezni, tanitani az irásokat.
Addig nem fogadták el még el nem olvasták a kiadványban......2014 - es könyv, senki nem ismerte....

A vezető testület sem nem ihletett, sem nem tévedhetetlen, Tanuk mégis jobban biznak az emberekben........?????????

Igazság Kereső 2020.06.03. 17:47:00

@Kutató77:

"MÉG HA Isten szolgái időnként AZELŐTT próbálnak is MEGISMERNI RÉSZLETEKET Jehova szándékáról, hogy A SZENT SZELLEM SEGITENE NEKIK EBBEN, azt nem kell kétségbe vonnunk, hogy Jézus vezeti őket. "

Ha MIND téves, főként gondolok itt a világ vége dátumokra, de sok tanítást ide lehet sorolni, amit oda-vissza változtatgattak, amik logikailag sem megalapozottak, vagy amiket nyíltan letagadnak, hazudnak velük kapcsolatban stb, akkor ha az összes TÉVES, akkor melyiket ihlette a szellem, Jézus vezetése réven?!

Honnan tudjam melyik a helyes, ha láthatóan egyik sem tűnik Jézustól eredeztethetőnek?

Eddig egyik sem állta ki az idő próbáját.

A változtatások nem egymásra épülőek, sőt teljesen ellentmondanak az azt megelőző információnak, hatálytalanítva azt!

Ha mindíg hatálytalanítva van, mi a biztosíték arra, hogy az éppen aktuális értelmezésük nem lesz az enyészeté?

Ami később lesz hamissá nyilvánítva, az sosem volt igaz, így Jézus sem közölhette azt!

Igaz,hamis,igaz,hamis....

Mint valami disco-fény...

Így egyáltalán, marad valami, ami igaz marad?

Az "út végén" csak hamis, nem valós, emberi okoskodásokat találunk a hátunk mögött!

Akkor mikor is vezette Jézus a "rabszolgát", és mi erre a bizonyíték?

Sok ilyen s ehhez hasonló kérdést próbáltam feltenni, de még arra sem méltatott senki a Tanúk közül, hogy beszélgessenek ezekről velem!

Nem akarták megvitatni sem, nem akartak szembenézni a kérdésékkel sem,nem hogy az esetleg felmerülő válaszokkal!

Nem akarják tudni!

Akkor mennyire sajátjuk a sajátjuknak nevezett hitük?

Miért félnek azt próbára tenni?

Talán.....félnek legbelül attól, mi lesz velük, ha mégsem igaz,amiben hisznek!

Persze,ez még ennél is összetettebb kérdés. :)

Igazság Kereső 2020.06.03. 18:00:33

@Dr. Ötzi:

Hóóó..... Meg jött Felejtős, vagy Kaméleonka, vagy a t@köm tudja ki is vagy, lehet már magad is elfelejtetted! :D

Ez valami gúnyirat akart lenni?

Már ezer méterről felismerem a stílusod!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2020.06.07. 19:31:00

@Igazság Kereső: Nem kell ezt az egészet Jehova Tanuira kihegyezni. Ha az ember egy kicsit körülnéz a világban, mindenhol ugyanazt látja. Önálló gondolkodásra képtelen, befolyásolható emberek vannak mindenütt, akik mások véleményét szajkózzák, és minden baromságot elhisznek

mint olvasod 2020.06.07. 22:06:48

@sense 8: Ezt nem lehet szó nélkül hagyni, annyira vicces.

Készülhetne egy fórumvideó, amin mindenki azt énekli, hogy "Túl geci vaaaagy!" (kicsit vidékiesen 'ááááá'-al ejtve) Zoltán Erika dallamaira.

www.youtube.com/watch?v=u8lhLDai3Ys

Ex-JT karaoke feat. DJ Gecimegmondó Nickkaméleon

:))

mint olvasod 2020.06.07. 22:07:46

@mint olvasod: Irjunk már rá szöveget!!!! :)))

Igazság Kereső 2020.06.07. 23:53:30

@sefatias:

Igaz.

Talán éheznek a vezetésre, talán ez amolyan ösztön, ezért is mennek vakon első szóra abba az irányba, ami személy szerint kinek-kinek tetszik.

Amolyan "pásztor nélküli juhok".

Vagy olyanok, akiknek pásztoraik is csak juhok, hogy egy kis képzavarral éljek.

Senki sem tudja merre menjen, hogy mit tegyen, tanácstalanok.

De akkor kérdem, hol az IGAZI PÁSZTOR?

Igazság Kereső 2020.06.07. 23:58:50

@sense 8:

Te ezzel a csúnya szájjal Jehova Tanújának, vagy mondjuk úgy kereszténynek mered nevezni magad????

Ez minden, csak NEM keresztényi!!!!

Az "állatok" nem mi vagyunk, ezzel a viselkedéssel Te minősíted magadat annak, vagy még az állatnál is alacsonyabb szintűnek!!!

Viselkedj már ember,ha annak tartod magad!

Így meg is érdemled, hogy kizárjanak.

Ez tipikusan amolyan antiszociális viselkedés!

Ezzel magadat sem mented meg, nem hogy minket!

Térj már észhez!

Undorító a viselkedésed!

no one 2020.06.08. 12:25:06

@Igazság Kereső: Bezony!

Te a szép száddal vagy "Isten ellen harcoló" - Isten választott népét gyűlölő.

Végül ki hal meg - a csúnya szájú, vagy a szép szájú?

A "csúnya száj" miattad van.
Én tudok szépen is meg csúnyán is, de te csak csúnyán tudsz.

Végképp eltöröltök?
Ez csak július egyig lesz így.
Utánam a vízözön !!!

no one 2020.06.08. 12:31:11

@Igazság Kereső: Térjek már észhez?

Egy beteg pusztulásra ítélt istentelen világban, beteg pusztulásra ítélt istentelen emberek között?
Soha nem voltam ennyire észnébb.

no one 2020.06.08. 12:35:16

@Igazság Kereső: Ami nem teszik neked bennem, az te vagy - valójában.

Amit kimondok csúnyán, az a te lelked - valójában.
Gyűlölőd Istent - ez vagy te, valójában.

no one 2020.06.08. 12:53:55

Én egy senki vagyok!
Érted már?
Én nem szeretek senkit - csak Isten tud szeretni engem.
Isten szeretete nagyon kemény...
Ha utálna Isten, azt jobban bírnám, de Isten szeret engem - ezt nehezen bírom.

no one 2020.06.08. 12:55:26

Miért szeret engem Isten? - ez egy jó kérdés.

no one 2020.06.08. 12:58:53

Van az a csúnya szájam, ami felháborító.

no one 2020.06.08. 13:06:18

Ez a választás szabadsága - hogy egyáltalán szóba állok egy Istent gyűlölővel.

Ez a szólás szabadsága, amit ti végképp eltöröltök.

no one 2020.06.08. 13:12:43

Just you and me - mindig is mi voltunk egymásnak.
Csak mi - just you & me

no one 2020.06.08. 13:15:43

Beteg a lelked.
Akarsz beszélni róla?

no one 2020.06.08. 13:19:37

A sok honvédő hol marad?

Harcolni kéne - pl. ellenem!

Fel vagy készülve a harcra - ellenem?
Egy állat voltam, a hatodik napig.

Most már nem vagyok egy állat.

no one 2020.06.08. 13:33:02

Bezony, amiről én beszélek az a te lelkedben van - csúnyán.
Igazság kereső de az igazságot soha meg nem találó.
Akarsz beszélni rólad - csúnyán?
Az őrült nők ketrece pl. tetszett - anno

no one 2020.06.08. 13:34:26

Olyan szép, ahogy nem tudsz semmit Istenről.

no one 2020.06.08. 13:42:40

Kizársz?
Szerinted ez mennyire érdekel engem?

Ágy állat vagyok - erre a hetedik napon jöttem rá.

no one 2020.06.08. 13:43:37

Pont azon a napon, amikor Kovács testvér.

no one 2020.06.08. 13:44:58

Túl keveset alszom - ezért vagyok ágyhalott.

no one 2020.06.08. 13:48:59

Az a sok istentelen testvér...

Ta0066 2020.06.08. 13:51:39

@Igazság Kereső:
Hol az igazi pásztor?

érdekes elgondolkozni rajta, hogy a kereszténységen kívüli vallások ugyan ezt a krízist élik? ott sincs pásztor? Például a kereszténységgel egyre inkább szembeállított iszlám. Ők sem tudják mit tanítanak?

no one 2020.06.08. 13:53:09

Élni sem tudsz.
Csak egy életimitátor vagy, aki szeretne élni.

Még élni sem tudsz!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2020.06.08. 15:51:06

@Igazság Kereső: "De akkor kérdem, hol az IGAZI PÁSZTOR?"

Ki mondta neked, hogy van olyan?

Igazság Kereső 2020.06.08. 18:11:24

@no one:

Te beteg vagy!

Szót sem pazarlok Rád többé!

Ezt már megígértem, de azt hittem lehet beszélgetni veled, de neeeem!

Csak azért nem írok Rád csúnyákat,mert nem akarok lesüllyedni a szintedre s nem akarom, hogy kizárjanak- de Téged már ki kellene!

Isten bocsásson meg Neked!

Viszlát! :)

(Ne is válaszolj)

Igazság Kereső 2020.06.08. 18:14:15

@sefatias:

Ki mondta?

Elvileg a Biblia.

Mit gondolsz erről?

Azt gondolod, hogy az egészből semmi sem igaz, vagy nem pont abban a formában az?

Igazság Kereső 2020.06.08. 18:24:27

@Ta0066:

Nem tudom, amazok kríziseit nem ismerem behatóbban.

De a kereszténységgel nagy bajok vannak, azt viszont nagyon is észre vettem!

Az igazi pásztorra utalva természetesen Jézus Krisztust értettem.

"Az én juhaim figyelnek a hangomra, és követnek engem."

Na de hol a Hangja????

Mi a fene történik a kereszténységgel?

Mi az igazság vele kapcsolatban?

Aki SZERETNE keresztény azaz Krusztus igazi követője lenni, Az önmagát ámítja, mint bármely vallás követői?

Vol van ISTEN, hol van Jézus?

Ők tehetnek az emberek tévhiteiről, ha hallgatnak s nem nyilvánítják ki magukat, tudatva

Igazság Kereső 2020.06.08. 18:27:17

@Ta0066: upsz lemaradt:
tudatva és bizonyítva kilétüket és szándékukat.

De mindezt nem teszik meg!

Így marad a tanácstalanság.

Vagy igaz valami, vagy nem.

Vagy elfogadja valaki, vagy nem!

Nincs semmi ezen túlmenően!

no one 2020.06.08. 19:52:30

@Igazság Kereső: "Ki mondta?

Elvileg a Biblia.

Mit gondolsz erről?

Azt gondolod, hogy az egészből semmi sem igaz, vagy nem pont abban a formában az?"

Mondom én, még élni sem tudsz (a lehetőségeiddel).

Az én mélységem, valójában magasság.
Hozzád süllyedtem le a magasságból.
Vágod?

Ezért kapod a blogom az arcodba (kell-nem kell, nem kapsz mást), és pont ezért nem fogok vitatkozni veled a blogomon.

no one 2020.06.08. 19:54:24

Elég volt a mélységből !!!

no one 2020.06.08. 20:46:01

Egy ötéves gyerek (az én unokám) komolyabbakat kérdez, mint, te.
És még Isten szóba sem került...

Kemény a kissrác ezért kemény válaszokat fog kapni.
Már tud 16-ig számolni (17-ig már nem tud). Ennyi pont elég.
Most elmagyarázom neki a halált - úgy, hogy értse.
Mert megszületni, az egy dolog...
De meghalni, az egy másik dolog...

no one 2020.06.08. 21:56:23

Meghalni - nem lehet elég korán elkezdeni.

Félsz?
Jó!

no one 2020.06.08. 21:59:50

Mitől fél az, aki semmitől sem fél?

Ez például egy jó kérdés.

no one 2020.06.08. 22:48:49

Egy állat vagyok, a hetedik napon váltam emberré.

no one 2020.06.08. 22:51:01

Totál beleszarok, hogy mit gondolsz rosszul - Istenről.

Hülye vagy.
Csak.

no one 2020.06.08. 22:57:39

Bírom, amikor egy állat vagyok.

Erre nincsenek szavak!

no one 2020.06.08. 23:00:56

Tombol bennem az ösztrogén - egy szinten felül.

no one 2020.06.08. 23:02:47

Ti annyira hülyék vagytok, hogy el sem hiszem !!!

no one 2020.06.09. 08:06:14

Sergey Leonidov a barátod - vagy, nem.

ORION 2020.06.09. 08:25:22

@Igazság Kereső:Csak igy röviden megjegyezném szives engedelmeddel-XDD
1 A keresztények NEM ámítanak senkit!
2 A keresztyénség nem egyfajta vallásirányzat, nem is filozófia, hanem egy ÉLŐ KAPCSOLATBÓL fakadó, és szüntelenül abból táplálkozó életforma „új életstílus”. Egy személyes, folyamatos, valós idejű szeretetkapcsolat formálta élet, melyben egyértelműen megjelenik annak a SZEMÉLYNEK(PÁSZTORNAK) természete, jelleme, és tulajdonságai Akivel(KRISZTUS URUNK) kapcsolatban vagyunk.
3 Isten nem veszett el hogy keresni kéne-ott van benned!!!Vedd észre HIDD el!Krisztus Urunk azt mondja, hogy elég egy mustármagnyi hit -pl minden pici magban, már benne van a nagy fa! Előre programozva, elkészítve készen! Ott van, ugyan még rejtve a szemek elől, de ott van a kész kifejlett növény. És minden Istentől való MAG SORSA az, hogy mindenképpen KIFEJLETT NÖVÉNNYÉ LESZ! Ez TÉNY nem pedig kérdés, itt nincs helye semmiféle kételynek!

ORION 2020.06.09. 08:28:33

@no one:TESÓ!!! Ilyeneket még ha 20-an biztatnak se írjál nekünk!!!

Ta0066 2020.06.09. 11:25:43

@no one:
"Tombol bennem az ösztrogén - egy szinten felül."

Gratulálok kedves no one. Teljes sikerként elkönyvelni, hogy még a saját testeden sem vagy képes uralkodni, ez már teljesítmény.

Ta0066 2020.06.09. 11:32:40

@Igazság Kereső:
Hol van ISTEN, hol van Jézus?
Ők lennének felelősek, hogy nem nyilvánítják ki magukat?

Úgy olvastam a Bibliában, hogy a Krisztus előre megmondta, aki követni akarja őt, ne számítson diadalmenetre. Üldözésre, értetlenségre, botrányra annál inkább.

A felvetődő kérdéseidre van válasz. Mindegyikre. Mindig van válasz.

Igazság Kereső 2020.06.09. 18:02:21

@Ta0066: @ORION:

Én egyáltalán nem vagyok semmiről sem meggyőződve!

Sokan csak annyit mondanak, "hidd el", meg, "személyes kapcsolat Jézussal"....

Mióta nem vagyok Tanú, összeomlott a kereszténységben való hitem, belső bizonyosságom.

Amit eddig hittem, csak mese volt csak ámítás és önámítás.

Mi a biztosíték, hogy azok akik Jézussal ápolt személyes kapcsolatot hangoztatják, nem épp úgy ámítják magukat?

Az a bizonyos belső bizonyosság is csak egy kondicionált beidegződés.

Amit sokszor mondogatsz magadnak, végül belső bizonyossággá fejlődik(mint ahogy elhittük a Tanúk tanításait is) és igaznak bizonyul SZÁMODRA!

De attól még koránt sem biztos, hogy igaz! Amint hogy a Tanukról is kiderült.

A Tanúk, pontosabban annak felismerése, hogy azok sem igaz vallás, és hogy átvertek, talán bibliai értelemben is hitehagyottá tettek!

Sokat tanultam azóta, olvastam, és az olvasottak még messzebbre vittek.

Lassan azon kapom magam, hogy inkább vagyok ezotéria-hívő, mint keresztény. Abban több rációt látok!

Az efféle frázisok: "Hidd el", "Személyes kapcsolat Jézussal", "Jézus benned kinyilvánítja magát" stb stb.

Engem ezek nem győznek meg!

Pont a fentebb leírt okok miatt.

Közben meg mégis van bennem egy legbelső huza-vona a keresztényi-nem keresztényi lét között.

Azt hiszem, még mindíg ott van bennem a Tanúk évtizedek alatti lassu de alapos kondicionálásának hatása.

Nem tudom hogyan rendezzem ezt el magamban, magammal!

Na és hogy mit kezdjek a kereszténységgel.

Nagyon sok hibát látok a bibliában és magában a kereszténységben is.

Már nem tudok megbízni benne, úgy,mint amire feltétel nélkül az életemet merném feltenni.

Számomra kevesek a bizonyítékok!

Azt sem tudom mi volna elég....

Sok ember vívódik hozzám
hasonlóan, Istent meg szemlátomást nem izgatja egyrészt a vívódás, másrészt az, hogy mit tudnak róla, mint hisznek róla!

Isten felelős ezért a helyzetért!

Ez a bizonytalanság, és Isten, mondjuk úgy elrejtőzése egyre inkább kiöli belőlem a keresztény hitet!

Nem beszélve arról, hogy a hit a Biblia tanítása szerint Isteni ajándék, Tőle kapod vagy nem kapod!

De akkor meg hogy lehet feltételként szabni az elfogadottsághoz?

Úgy tűnik, én nem kaptam ebből az "ajándékból"!

Na mindegy....

Ta0066 2020.06.09. 19:42:29

@Igazság Kereső:
:) szerintem kevés kiváltságos kivételtől eltekintve mindenki átmegy azon, amit most te megélsz. Márha Istent kereső.
A vívódás nem elkerülhető, legalábbis tapasztalataim szerint. Ki így, ki úgy, de szembekerül azzal, hogy az élete, amit addig élt nem mehet ugyan úgy tovább. A vívódás az a krízis, az a válság, aminek a legsötétebb pontján végül dönteni kell. Nem lehet megspórolni ezt az időszakot, szerintem.
Ezért a krízisért nem Isten a felelős, hanem Isten hiánya. A hit azok ajándéka, akik ebben a krízisben győznek. Furcsa győzelem, mert a sokat hangoztatott megmentés és túlélés és megmenekülés helyett ebben a krízisben akkor győzöl, ha belehalsz.
Mit mond Pál? Krisztussal együtt megfeszíttettem (és meghaltam, és alászálltam a poklokra - egészíthetnénk ki). És élek többé nem én, hanem a Krisztus él énbennem.
Ettől más a valódi hit. Valaminek a végérvényes halála (benned) és valaminek a megszületése (kegyelemből). Nem valaminek az elfogadása, amiben bízol, hogy igaz.
Kitartást hozzá kedves Igazság Kereső, ha jól csinálod akkor életed legnehezebb időszaka következik.
Ha nem jól csinálod, akkor hamar túljutsz rajta és gondolsz valamit, majd csinálsz valami teljesen mást.

mint olvasod 2020.06.09. 22:30:26

@Igazság Kereső: Az élet soha nem lesz jobb vagy rosszabb, letisztultabb vagy 'élhetőbb', mint most, amikor én irom és te olvasod ezt. Mindig minden pillanatban adott a teljesség (hiszen benne vagyunk, velünk együtt teljes), de nem tudjuk azt befogadni.

Az élet képlete számomra: a közvetlen tapasztalat + képzelőerő + akarat + elfogadás eredője.

Közvetlen tapasztalat:

1. amiről tudjuk, hogy tudjuk: ami az emberi logika, elme, idegrendszer, érzelemvilág számára elérhető, feldolgozható és a végső következtetés nem paradox. Pl. Érzed, hogy élsz? Tudsz rá egyszerű és megbízható választ adni.

2. amiről nem tudjuk, hogy tudjuk. Intuíció és olyan képességek, amelyek többnyire a tudatalattiban szunnyadnak. Sokkal, de sokkal nagyobb és összetettebb, mint hinnénk, érdemes esélyt adni neki olyan módszerekkel, mint meditáció (a praktikus módszerekre gondolok, ami valóban fókuszáltabbá és 'ütőképesebbé' teszi az egyént. Igen, önmagad megismerése az egy harc minden és mindenki ellen: akkor tudod kiaknázni a benned lévő potenciált, ha komolyan veszed magadat, kiállsz önmagadért és megtanulod a másoktól jövő zavaró interferenciát építően használni)

3. amiről tudjuk, hogy nem tudjuk: ami az emberi logika, elme, idegrendszer, érzelemvilág számára nem elérhető VAGY elérhető és feldolgozható és a vége egy paradox. Pl. tud-e mindenható isten akkora követ teremteni, amit nem tud felemelni? Fizikailag végtelen-e a világegyetem vagy véges? Az ember egyszerűen nem tud választ adni ezekre a kérdésekre.

4. amiről nem tudjuk, hogy nem tudjuk: meglehet még soha egyetlen ember sem látta a teljes képet. Meglehet senki sem látja a teljes képet. Meglehet a valóság (a kép, ami akkor látható, ha az utolsó puzzle is a helyére került) valami olyasmi, amire eddig senki sem gondolt.

Képzelőerő:

Aki elismeri, hogy nem képes látni a teljes képet, az idővel túlléphet a közvetlen tapasztalatok által beidegződött és determinált gondolkodáson és az összes kondicionáltságán, amit koncepciók és elméletek formájában 'programozott' bele az élet/társadalom/emberek és elkezdi számításba venni mindazt ami 'csak' lehetséges, amiről nincs közvetlen tapasztalata. Ha ez a fajta elmélkedés nem 'egzisztenciális megoldáskeresés' (nem görcsösen a megmentést keresi ez ember ill. nem az adott kor/társadalom véleményvezérei által kitaposott utat követi), akkor szabadon játszva a koncepciókkal valóban nyitottá válik a gondolkodás és ettől eltűnik a kontroll utáni vágy és a félelem is: neki már nem kell olyan dolgok mellett kiállnia, ami "nem áll ki közvetlenül és láthatóan önmagáért" a jelenben. Ha feldobsz egy almát, a gravitáció közvetlenül érzékelhetően 'kiáll majd önmagáért'. Ettől a gravitáció még nem megfellebbezhetetlen 'tény' (még a jelenleg legnépszerűbb tudományos kozmológiai modell szerint is csak átmeneti állapot: ahogy az anyag 'evolúciója' halad, még a pillanatnyilag állandónak hitt értékek is változnak. Az elménk által készített pillanatkép szerint a gravitáció és magerők értéke/létezése állandó, de az anyag teljesen más formában volt évmilliárdokkal ezelőtt és lesz évmilliárdokkal ezután... ha az idő egyáltalán 'valós'). Minél több dolgot vesz valaki számításba, annál több dolog árnyalja a képet: egy új információ/gondolat teljesen feje tetejére állíthat egy lineáris logikával jól felépitett elgondolást. És a szabadon szárnyaló gondolkodás egyszer csak végérvényesen belefut egy paradox-ba, amit nem tud feloldani... de a megválaszolatlan kérdések egy idő után már nem félelmetesek.

mint olvasod 2020.06.09. 22:31:15

@Igazság Kereső:

Akarat:

Ha nem tudsz igazi választ találni magad körül (elérkeztél abba az állapotba, hogy hiába mondja már bárki: "hidd el!"), akkor ideje valóban magadba nézni. Ha nincs senki aki igazán értene (pl. mert az emberi nyelv szimbolikája nem elég, hogy valóban kifejezd magadat: pl. beszélsz te a szeretetről - amire a görögben négy szó is van - de senki sem érti igazán, hogy amikor azt mondod: szereted az életet akkor a fagyi izére gondolsz-e vagy valami nemesebb érzésről beszélsz. Próbálod 'lefordítani',a nyelv szimbólumaira önmagadat, a kérdéseidet, de a válasz és a megértés mindig csak annyi lesz amennyire érthetően meg tudod 'fogalmazni' a kérdésedet).

A Bhagavad Gita által használt 'hit' szó az eredeti nyelven szó szerint annyit tesz: amit a szívbe helyeztek.

Lehet csak én érzem így, de én ma úgy vagyok vele, hogy az egyetlen hiba amit újra és újra elkövettem életemben: megkérdőjeleztem önmagamat (ami mindig is megváltoztathatatlanul a szívembe volt helyezve), amikor mások megkérdőjeleztek. De pont ez a tapasztalat kellett ahhoz, hogy felvállaljam - akár Istennel/istenekkel, akár emberekkel szemben) azt ami mindig is megkérdőjelezhetetlenül én voltam anélkül, hogy érveléssel próbálnám bizonyítani bárkinek, hogy miért jó, helyes, szép, okos dolog az ami az én szívemben van.

Ehhez kell is Jézus, meg nem is: ez annyira igaz, mint az a mondás, hogy az az ember tehet minket teljessé, aki segít meglátni, hogy önmagunkban is teljesek vagyunk.

Számomra fontos mérföldkő volt megismerni Jézus tanítását, személyét, de ma úgy érzem, hogy mindig is bennem volt az, amit pl. a Tanúktól tanult dolgok előhoztak belőlem. Pl. sosem vállaltam volna katonai szolgálatot. A dolgok szimbolikája ma is megfog, de a teljes keresztényi tanításról mégis azt gondolom, hogy inkább egyfajta 'pálizmus': ha létezett is valaha az a személy, akiről Pál apostol beszél, én soha nem szereztem közvetlen tapasztalatot róla, hozzám közvetlenül egy árva szót nem szólt. 'Nem állt ki magáért'. Ha közvetlenül szólt volna, azzal is csak a mondandójának a szimbolikáját és tartalmát ismerem meg, nem magát a személyt. Az egyetlen amiről közvetlen tapasztalatom van a jelen ismereteim alapján, az én magam (ill. többnyire csak egy felszíni tudatos részem) vagyok

Elfogadás:

Ha az ember komolyan veszi önmagát és képes kiállni önmaga mellett, akkor nincs más hátra, mint vállalni és elfogadni mindazt, amit ez jelent vagy jelenthet: életet, halált, örömöt, kapcsolódást, szeretetet, megvetést... az emberi élet és tapasztalás teljes skáláját. Az életet, ami mindig csak az adott pillanatban van (a mostból sosem tudunk kilépni, mindig a jelenben vagyunk) és az ehhez a pillanathoz való kapcsolódásunkat. A pillanatot ami minden pillanatban hozzákapcsol minket valami nagyobbhoz és amit soha nem nyerhetünk meg (látszólag nincs felette hatalmunk), de elveszithetünk, ha nem vagyunk benne teljesen. A klasszikus mondást én úgy módositottam, hogy számomra betü szerint is vállalható legyen: szinte minden ember tudatában van annak, hogy meghalhat, de csak kevesen vannak tudatában annak, hogy élhetnének is.

Az élet számomra annyi, mint szabad utat adni annak aki vagyok és a lehető legaktívabban annak lenni, aki vagyok, bármit is jelentsen ez.

mint olvasod 2020.06.09. 22:47:28

Ez lemaradt az akarat pontból:

Ha nincs senki aki igazán értene... akkor magadat kel l megértened ill. meg kell tanulnod kérdőjelek nélkül elfogadni önmagadat. Amíg ez nincs, addig igazából akaratod sem lesz, nem tudsz lendületet venni és elindulni valamilyen általad választott irányba, mert mindig másoktól fogod várni ehhez a jóváhagyást. Mintha te nem lennél elég a saját életedhez (vagy lehet továbbra is ragaszkodni a klasszikus keresztényi ideológiával, mely szerint te önmagadban nem vagy elég).

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2020.06.11. 21:47:59

@mint olvasod:
"...magadat kell megértened ill. meg kell tanulnod kérdőjelek nélkül elfogadni önmagadat. Amíg ez nincs, addig igazából akaratod sem lesz, nem tudsz lendületet venni és elindulni valamilyen általad választott irányba, mert mindig másoktól fogod várni ehhez a jóváhagyást. Mintha te nem lennél elég a saját életedhez..."

Hát erről szólt a Tanú-lét, nem? Azért ha valaki évtizedekig, sőt gyermekkorától ennek volt kitéve, az nem tudja csak úgy egyszerűen ezt levetkőzni csupán azáltal, hogy megértette az Őrtorony hazugságait és képmutatását. A továbblépéshez ennél többre van szükség, mert a szervezet tévtanításainak feltárása csak kivisz bennünket onnan maximum (már az is jó), de a kinti életben nem biztos, hogy azt fogjuk megtalálni, amit kerestünk. Lehet, hogy inkább azt, amit maga a WT doktrina akar láttatni velünk, hogy a kizárt tagok megkeseredettek, haragosak stb.
A továbblépéshez pont az kell(ene), amit itt írsz, hogy nézzünk önmagunkban, tanuljunk meg önmagunkban bízni, de ez egy teljesen idegen dolog, a Tanú gondolkodási keret ezt nem ismeri, mert arra van kondícionálva, hogy mások mondják meg neki, hogy mit higyjen.

no one 2020.06.11. 23:47:35

Amikor ide (vagy máshová) írok, előtte néha, közben sokszor, végül mindig elborzadok magamtól...
Mármint nem magamtól, hanem egyedül, magamtól, segítség nélkül a világon... a világ állapotán... az emberek züllésén, ahogy egyre jobban lezüllesztik, és ahogy egyre züllöttében képesek elfogadni.

Csak a természet szépsége rántja már őket vissza néha a valóságba, de már az is csak néha.

@ORION: TESÓ!!! Mégis mi ilyesmiket ne írjak, még ha 20-an biztatnak is?
Hogy: Sergey Leonidov a barátod?
Hogy: Tombol bennem az ösztrogén - egy szinten felül?
Hogy: próbáltam egyensúlyt teremteni magasság és mélység között - a saját káromra is?
Hogy: Ti annyira hülyék vagytok, hogy el sem hiszed?
Hogy: "geci" ?

Így beszélnek az egész világon egymással az emberek - már (szép új világ - az angol gyerekek a klímaváltozástól félnek a legjobban, ez frusztrálja őket a legjobban, és ettől válnak agresszívé) !!!
Nem haladsz a korral, tesó!

Te (sem) attól leszel jó, hogy szépen beszélsz valamiről.
Tudod, valamiről lehet szépen beszélni, de sok mindenről, meg nem !!!

Képzeld, meg van az új nevem - az utolsó.
Julius elsején történik meg az aktus, a blogom nyilvánosságra hozatala napkán, az ősbemutatón - mert, ahogy ősileg be tudok mutatni, nem tud úgy bemutatni senki!

De félre a tréfával: Imádni fogod - és érteni fogod egyből - TESÓ!!! (egyből fel fog szállni az Orion...)

no one 2020.06.12. 00:08:00

Sajnálom !!!
Sajnálom, hogy csak utalok arra, amire gondolok, és nem fejtem ki jobban, érthetőbben, hogy mire gondolok, mire is próbálok utalni - sokszor átvitt értelemben.
ű
Cseppben a tenger.
Amikor írok valamiról - bármiről - minden együtt, az egész (világ) benne van. Akár egy mondatban is az egész.
Sajnos ez az egyik hibám - hogy magamban azt feltételezem másokról... más értelmes tanult emberekről, hogy náluk is annyira teljes az ismeret, hogy egy cseppben is meglátják az egészet.

Hogy miért engedem el magam sokszor illiterálisra hajazó módon?
Mert úgyis kitörölnek. akkor nem mindegy mit írok, mennyire "szállok" el?

Hidd el, én egyenlőre mindenki "ellensége" vagyok.
Jehova Tanúi pont annyira nem értenek engem, mint ti.
Nekem ettől izgalmas az élet - az a sok majdnem meghalás ezt hozta ki belőlem.

A blogom?
Az jó lesz.
Attól sokat remélek.
Abban bízok.
Hogy mindenki megért engem - végül...
Mert csak az számít, hogy mi lesz végül!

no one 2020.06.12. 00:27:30

Természetesen Isten már akkor értett engem, amikor még meg sem teremtette-nemzve, Jézust - akinek az első neve BIZTOS(!), hogy nem Jézus volt (gondolom azt hitted, azt írom "a világot", de világ megteremtése, az ősrobbanás, Kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt volt - és az egy NAGYON kicsi szám).
Tudod, Istennél máshogy telik az idő - ha telik egyáltalán...
Az örökkévalóságban, hogy telik az idő?
Isten, simán múltidőben beszél a jövőről.
Azért ez elég kemény, ha belegondolsz...
(egy tanács: Ne gondolj bele jobban, mert beleőrülsz. Stop. Anyád. Stop. Hogy. Stop. Van. Stop. ? Stop. - a távírók szoros, elévülhetetlen közösségének ajánlásával. Stop.)

no one 2020.06.12. 00:50:48

De ez nem eleve elrendezés/elrendelés - a sors!
Ez előre tudás - a hit!
Képzeld, Isten hisz az emberekben !!!

Amit a Bibliában olvasol, az történelem, a múlt, amiben az emberek nem azt tették, amit kellett nekik, hanem azt tették, amiben hitt Isten, hogy meg tudják tenni.
A jövő? Nincs leírva, hogy Jóska-Pista, Kata-Klára mit fog tenni...
Az van leírva, hogy sokan jól döntenek majd, még többen meg rosszul.

Persze le van írva, hogy a világ teremtése előtt ki lettek választva egyesek... bla-bla-bla...
De az van, Tesó, hogy a világ teremtése előtt sok ember/angyal ki lett választva - AKIK VÉGÜL ELBUKTAK.
Hit bennül Isten, reménykedett, szeretett - de végül elbuktak.
Minden lehetőséget megkaptak - LEHETETT VOLNA MÁSHOGY, HA MÁSHOGY DÖNTENEK.
De nem döntöttek máshogy, és a rossz döntéseik eredményeként való bukásuk lett leírva a Bibliában.

Érted ezt?

De ez ma már csak történelem.
Hagyjuk a múltat - ami elmúlt!
A számunkra csak a jövő létezik - ez a miénk, ez a mi harcunk!

no one 2020.06.12. 00:51:45

A múltat nem tudod megváltoztatni, csak a jövőt.

no one 2020.06.12. 01:06:20

"The day is my enemy
The night my friend
The day is my enemy
The night my friend

Get down, down, down, down"

Hogy megérts:
Csak azért küldtem el ezt a számot, csak azért nyerészkedtem az érzelmekkel csúnyán ennek a számnak az alapján, hogy meglásd a háború arcát - Warface.
Hogy lásd mi vár rád, mit tartogat neked - vagy ha te nem érd meg, a leszármazottaidnak - Sátán, aki Istennek, és az egész teremtett világnak az ellensége... Igen, a te ellenséged is!

Amíg a rosszat véded a jó ellenében... nos, addig rossz vagy te is.
Isten hisz benned, neked is megadott mindent, hogy jól dönts.
Mi lesz végül a múltad - eleve elrendelés szerinti sors, vagy előretudás szerinti remény a változtatásra?
Nem egyszerű a válasz...

ORION 2020.06.12. 10:16:50

@no one: Tudod tesó ORION már rég felszállt a gonosz hazug világ fölé ,a járványok,a háborúk, a kormányok,a vallások , a sátán fölé stb st. Magasan szárnyalok mint a sasmadár és nézem a világban történő dolgokat!Nincs pontos ismeretem de van bizalmam Istenemben Krisztusban!!!Látod a választásomat - ISTENT választottam!!! Aki elmondta nekem hogy csúnya dolgok fognak történni a közel jövőben de egy cseppet se nyugtalankodjon a szívem !Én nem harcolok sem a világgal, sem az sátánnal-csak nézem ahogy az utolsókat rúgja ez is ,az is!!! Azért néha (mint ahogy észrevehetted itt)ha van kedvem vitézkedem egy kicsit a Krisztusért -megtehetem hisz Isten Fia vagyok!!!
TE IS AZ VAGY!!!Ha a modorodon változtatnál egy kicsit jókat tudnánk itt csevegni!?

ORION 2020.06.12. 10:59:14

@no one:"de világ megteremtése, az ősrobbanás, Kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt volt - és az egy NAGYON kicsi szám)."Ez mese óvodásoknak!!!
" Tudod, Istennél máshogy telik az idő - ha telik egyáltalán.."-
-Ha egyszer örökkévalóság- akkor ott nem lehet idő! A teremtésben ami mulandó ott van az idő!Ha most azt mondanám neked hogy Istennél minden hónap -30 nap-és minden év -360 nap stabilan! ELHINNÉD???Gondoltad volna??? -Pedig ezt a titkot megfejtve helyre áll a kép az utolsó idők idejével is! Mert ugye az "ember" összezagyválta ezt is!Na de hagyjuk!!!

Ta0066 2020.06.12. 11:02:23

@no one:
"A múltat nem tudod megváltoztatni, csak a jövőt."

Ennek bármilyen alátámasztását kérhetném?

mint olvasod 2020.06.12. 13:18:56

@t.csilla:

Úgy érzem, ahogy a Tanúk kondicionáltak arra, hogy 'légvárak'-at épitsenek biblia érvelésekkel, ugyanúgy az emberek is kondicionáltak arra, hogy légvárak épitsenek érvelésekkel, lineáris logikával, ahol végül elérkeznek egy végkövetkeztetéshez, ami aztán egy 'elmebeli' biztonság alapja lesz. Egy elkerülhetetlenül hibás végkövetkeztetéshez. Vagy van olyan ember, aki mindent számitásba véve választ kapott az "életre, a világmindenségre, meg mindenre" (42: hu.wikipedia.org/wiki/Galaxis_%C3%BAtikalauz_stopposoknak), és a minden élő számára müködő abszolut igazságot olyan részletesen átlát és ért, hogy a következtetése objektivnek mondható a szó legteljesen értelmében?

"Ennek bármilyen alátámasztását kérhetném?"

Persze! De mégis hogyan?:)

Kondicionáltak vagyunk arra, hogy azt gondoljuk az értelmi képességeinket kell használni ahhoz, hogy békét és megoldást találjunk. Pedig az emberi élet sokkal inkább olyan, mintha egy ködben sétálnánk, ahol az orrunkig sem látunk, mintha a 'játék' lényege pont ez lenne, hogy az ember 'feladja' a múló dolgok feletti kontrol és irányitás iránti vágyát és felismerje és elfogadja azt ami megváltoztathatatlan: az élet alapvető természetéz és ebben az egészben önmagát. Bármi legyen is az.

Ez sokkal inkább 'megadás', mint megoldás:
www.youtube.com/watch?v=KfpHLsCUv74

Ahogy Gandhi mondta: "Nem létezik a békéhez vezető út! Csak a béke van."

Igazság Kereső 2020.06.12. 17:35:02

@mint olvasod:

Jelenleg Jane Roberts
"Seth megszólal" c. könyve után "Seth könyve" c. könyvét olvasgatom.

Ezeket a műveket az 1960-as 70-es években írta az író állítása szerint, egy Seth nevű nem anyagi entitás-vagyis szellem-irányításával, sokszor mély transzban.

Akárhogy is, olyanokat állít,ami ma, a könyv megírása után 50 évvel vált tudományosan is igazolttá.

A bennük leírt ismeret-bárki is ihlette-feltűnően emberfeletti inteligenciát tükröz!

Nagyon elgondolkodtatóak a könyvben leírtak!

Persze, ezek is nehezen bizonyíthatók, ha egyáltalán bizonyíthatók...

mint olvasod 2020.06.12. 21:28:52

@Igazság Kereső: Izgalmas és inspiráló olvasmány a Seth anyag, nagyon szeretem.

At llresearch 'Egység törvénye' anyaga is hasonló 'keretben' készült: egy entitás beszél a médium által. Teljesen más hangvételű és egészen más dolgokra fókuszál. A Seth anyag mellé téve lehet ellentmondó vagy jól kiegészitő olvasvasmányként kezelni. Hogy igaz-e? 'Bizonyitható'-e? Sztem ezeket az anyagokat akkor sem lehet 'igazságként' kezelni, ha 'valódiak' ("Az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." :)). Az entitás ott sokszor kihangsúlyozza, hogy bár többet lát a valóságból, Ő(k) sem látja a teljes képet az életről, teremtőről (és hát az 'istenkép' ill. is teljesen más, mint a legtöbb keresztény megközelitásmód antropomorf istensége).

"Nem akarjuk, hogy a Teremtő igazságának végső képviselőinek gondoljatok bennünket."

Az entitás ott sokszor beszél arról, hogy a 'csatornázás' kapott információ soha nem 'krisztálytiszta', a 'dimenziók közötti' információátvitel miatt. Még az emberi nyelvek között sem valósitható meg a tökéletes forditás (lost in translation), de ha az entitás realitása alapetően különböző, akkor max. érzékeltetni lehet dolgokat, de nem leht pont úgy átadni a gondolatot, ahogy van. Érdekes, hogy ott az entitás úgy forgalmaz, ahogy ember nem igazán tenné. Mint egy külső szemlélő.

www.llresearch.org/library/the_law_of_one_hungarian/hungarian_translation.aspx

Ha egy betű sem igaz ezekből az olvasmáyokból, akkor is inspiráló: kinyitja az elmét a lehetőségekre. Arra, hogy a fogalmak szintjén is újra tudjunk 'deffiniálni' olyan dolgokat, mint 'Isten' vagy 'teremtő'. Kinyitja az elmét, hogy ne ragaszkodjon olyan dolgokhoz, amelyekre a félelem és a megoldáskeresés miatt vált kondicionálttá, mint'valóságra' (ahogy pl. Stephen Hawking 'az idő rövid története' könyve is segit meglátni, hogy még az olyan, emberi szemszögből látszólag könnyen meghatározható dolog, mint az 'idő' sem egy 'valós' dolog. Inkább az emberi elme optikai csalódása.)

Számomra inkább az a fontos, hogy mit mozgat meg bennem és hogy én hogyan viszonyulok ehhez. Arra tanit, hogy kompromisszumok nélkül vállaljam azt, ami számomra az élet kvintesszenciája: minden élet és élő tiszteletét.

Ez is érdekes olvasmány lehet: orokseg.files.wordpress.com/2013/12/beszelgetes-rejtettkezzel-a-teljes-anyag.pdf

Szintén hivatkozik az llresarch anyagra.

mint olvasod 2020.06.12. 21:29:31

@Igazság Kereső: Izgalmas és inspiráló olvasmány a Seth anyag, nagyon szeretem.

At llresearch 'Egység törvénye' anyaga is hasonló 'keretben' készült: egy entitás beszél a médium által. Teljesen más hangvételű és egészen más dolgokra fókuszál. A Seth anyag mellé téve lehet ellentmondó vagy jól kiegészitő olvasvasmányként kezelni. Hogy igaz-e? 'Bizonyitható'-e? Sztem ezeket az anyagokat akkor sem lehet 'igazságként' kezelni, ha 'valódiak' ("Az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." :)). Az entitás ott sokszor kihangsúlyozza, hogy bár többet lát a valóságból, Ő(k) sem látja a teljes képet az életről, teremtőről (és hát az 'istenkép' ill. is teljesen más, mint a legtöbb keresztény megközelitásmód antropomorf istensége).

"Nem akarjuk, hogy a Teremtő igazságának végső képviselőinek gondoljatok bennünket."

Az entitás ott sokszor beszél arról, hogy a 'csatornázás' kapott információ soha nem 'krisztálytiszta', a 'dimenziók közötti' információátvitel miatt. Még az emberi nyelvek között sem valósitható meg a tökéletes forditás (lost in translation), de ha az entitás realitása alapetően különböző, akkor max. érzékeltetni lehet dolgokat, de nem leht pont úgy átadni a gondolatot, ahogy van. Érdekes, hogy ott az entitás úgy forgalmaz, ahogy ember nem igazán tenné. Mint egy külső szemlélő.

www.llresearch.org/library/the_law_of_one_hungarian/hungarian_translation.aspx

Ha egy betű sem igaz ezekből az olvasmáyokból, akkor is inspiráló: kinyitja az elmét a lehetőségekre. Arra, hogy a fogalmak szintjén is újra tudjunk 'deffiniálni' olyan dolgokat, mint 'Isten' vagy 'teremtő'. Kinyitja az elmét, hogy ne ragaszkodjon olyan dolgokhoz, amelyekre a félelem és a megoldáskeresés miatt vált kondicionálttá, mint'valóságra' (ahogy pl. Stephen Hawking 'az idő rövid története' könyve is segit meglátni, hogy még az olyan, emberi szemszögből látszólag könnyen meghatározható dolog, mint az 'idő' sem egy 'valós' dolog. Inkább az emberi elme optikai csalódása.)

Számomra inkább az a fontos, hogy mit mozgat meg bennem és hogy én hogyan viszonyulok ehhez. Arra tanit, hogy kompromisszumok nélkül vállaljam azt, ami számomra az élet kvintesszenciája: minden élet és élő tiszteletét.

Ez is érdekes olvasmány lehet: orokseg.files.wordpress.com/2013/12/beszelgetes-rejtettkezzel-a-teljes-anyag.pdf

Szintén hivatkozik az llresarch anyagra.

mint olvasod 2020.06.12. 22:13:46

Még egy pár gondolat a bizonyithatóságról: Einstein relativitáselméletét sok ember abszolut bizonyitott tényként kezeli (annak ellenére, hogy a hivatalos elnevezés is 'elmélet'-ként cimkézi azt).

Pár hónapja találtam egy angol fórumot (most próbáltam újra megtalálni, egyelőre nem sikerült), ahol neves kutatók, egyetemi tanárok, 'kiművelt fők' beszélgettek a relativitáselméletről és nagyon sokféle álláspont volt.
A nyelvi, matematikai, fizikai felkészültségem miatt sok érvelésmenetnél már rögtön az elején elveszitettem a fonalat, de az jól leszűrhető volt, hogy az sem egy cáfolhatatlanul bizonyitott dolog. Az elmélethez kapcsolódó számitásokra jó eredménnyel lehet alapozni, de maga az elmélet nem használható fel egy megcáfolhatatlan világkép igazolására.

ORION 2020.06.12. 23:25:32

@mint olvasod: JÓL mondod-- és ez van newton gravitációs ELMÉLETÉVEL IS!!!MESE MESE MESKETE!!!

Igazság Kereső 2020.06.13. 00:15:58

@mint olvasod:

Egyetértek.

Én is hasonlóan vélekedem ezekről
a művekről.

Kicsit kizökkent a keresztényi nézőpontból. Segít a látóköröm kiszélesítésében.

Számomra az az érdekes ezekben a könyvekben, hogy nagyon is hasonló módon és keretek között, bár más-más perspektívából írja le az általuk képviselt világnézetet.

Olyan módon teszik, hogy úgy tűnik számomra, hogy valóban emberfeletti személyiségek állnak ezek mögött.

Mindenképpen emberfeletti értelmet vélek felfedezni bennük!

Eszembe jutott az is, hogy talán valóban Démonok ihlette művek...

Példánál maradva a Seth-könyveket egyes világhírű Egyetemeken is újszerű és elfogadódott műként tartják számon.

Olyan dolgokról beszél, amit abban az időben még nem ismertek, valamint, amint láttam az író nő személlye sem valószínű, hogy eredője volna a bennük fellelhető információnak, nem beszélve az ESP-kísérletekről.

Ha válós, ha nem, mindenképp egy felé újszerűbb rálátást ad a dolgokra.

mint olvasod 2020.06.13. 11:06:54

@Igazság Kereső: "Az üzenetet ismerjük, de az üzenetküldőt nem"

A Béthel-ben ötlött fel bennem először a gondolat, hogy én valójában nem ismerem Jehovát. Az üzenetet ismerem ami róla szól. Hiszem, de nem tudom. A tudás az más: ott nincs tovább kérdés, mert az ember annyira éli a választ.

Ábrahám hitt Jehovában, de ez sem tudás. Ő is egy üzenetet kapott (az üzenaet megerősitéséhez kapott jeleket, történtek dolgok... de mindez lehet egy évezredeken átivelő félrevezető manőver része is, ahol egy emberfeketti lény valamilyennek be akarja mutatni magát, miközben az ő igazi arcát soha senki sem ismeri. Jehova az örökkön örökké élő, szerető mindenhatóként bemutatkozó entitás lehet pont olyan félrevezető, mint egy magát leszbikus ex-tanúnak lgabi-nak kiadó férfi :))).

Persze, akkor elhessegettem ezt az eretnek gondolatot, kérdést. Megválaszolhatatlan kérdés, bebizonyithatatlan koncepció: az ember hozhat egy döntést arról, hogy bizik és hisz. De ebben a koncepcióban hinni nem több, mint a reinkarnációra, Séth-be, Buddhába vagy Allah-ba vetett hit.

A régi görögöknél a démon nem volt feltétlenül gonosz. Emberfeletti lények voltak, melyek tehettek jót pl. inspirálhattak vagy rosszat pl. megszállhatták az ember. A keresztény hitben ismereteim szerint mindig gonosz a ‘démon’.

Asimov ‘Az Istenek is…’ müvében a tudósok egy másik dimenzióban élő intelligens lényekkel kerülnek kapcsolatba. Ha Jehova Tanúi tudósok lennének, akkor ez lelkiismerti kérdés lehetne :)) … de mindenképp dilemma:

"- Lehetséges - sóhajtott fel Bronowski -, de ők az én intelligenciámmal próbálkoznak. Amely néha talán nagyobb, mint az átlagos emberi intelligencia, de nem sokkal. Néha, mikor éjszaka elkerül az álom, és fekszem a sötétben, azon töprengek, vajon a különböző intelligens lények egyáltalán kapcsolatba kerülhetnek-e egymással? Kommunikálhatnak-e? Vagy, ha különösen nehéz napom volt, azon gondolkodom, mit jelent az a kifejezés, hogy „különböző intelligenciájú lények". Jelent-e bármit is?"
users.atw.hu/asimov/downloads/Encyclopedia%20Galactica/06.%20k%C3%B6tet%20-%20Encyclopedia%20Galactica%20Alternativa/Isaac%20Asimov%20-%20Az%20istenek%20is.pdf

Igazság Kereső 2020.06.13. 17:01:04

@mint olvasod:

"Ábrahám hitt Jehovában, de ez sem tudás. Ő is egy üzenetet kapott (az üzenaet megerősitéséhez kapott jeleket, történtek dolgok... de mindez lehet egy évezredeken átivelő félrevezető manőver része is, ahol egy emberfeketti lény valamilyennek be akarja mutatni magát, miközben az ő igazi arcát soha senki sem ismeri. Jehova az örökkön örökké élő, szerető mindenhatóként bemutatkozó entitás lehet pont olyan félrevezető, mint egy magát leszbikus ex-tanúnak lgabi-nak kiadó férfi :)))."

Sajnos nem tudunk semmit. Az is lehet, hogy a bibliai történetek nem igazak, vagy nem pont úgy igazak. Ki képes igazolni s vagy cáfolni ezt? Benne valóban csak hinni lehet.

Láttam is egy videót korábban, ami hasonló módon közelíti meg a kérdést, közben másra is kitér. Miközben ez is csak spekuláció!

Link:
m.youtube.com/watch?v=GOs9Hcf16AE

Ta0066 2020.06.14. 17:53:50

@Igazság Kereső:

Végignézve a belinkelt videót elég nagy katyvasz a hölgy véleménye és "tanítása". Az egyetlen kétségtelen pozitívuma az egész beszélgetésnek Hamvas Béla könyvének felbukkanása benne.

2020.06.16. 08:48:03

@Igazság Kereső: Nos ha az "igazságot" keresed, nyitottnak kell lenni. Nem lehet úgy hozzáállni, hogy "alap, hogy a Biblia Isten Szava, és mindent ehhez viszonyítok". A Bibliakutatók ugyanis ezt tették, mint ahogy sok más felekezet is, és jöttek a dátumok, meg a beteljesületlen várakozások. Miközben lehet, hogy egészen más hit a megoldás. Lehet, hogy Isten nem létezik, és mindenféle hit időpazarlás. Ezeket mind számításba kell venni mint kiindulási alapot, ha az igazságot keresed.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.06.16. 16:13:00

@HanSolo2020: A tisztesség kedvéért azért erre szeretnék röviden válaszolni. Nem létezik olyan összefüggés, hogy aki azt hiszi, a Biblia Isten Szava, az szükségszerűen dátumokat fog felállítani a világvége időpontjára, ahogyan itt ezt lényegében megállapítottad. Ha valami, akkor a Biblia éppen az a könyv, amely számos kiemelt, jól érthető helyen óv a dátumok felállításától! Azonban természetesen minden szent szöveggel vissza lehet élni, erre vonatkozóan viszont ismét igen sok figyelmeztetés található a Szentírásban. A hiba, ahogyan mondani szokták, "a mi készülékükben van". Persze sokan már ezt is megkérdőjelezik...

Igazság Kereső 2020.06.16. 17:30:10

@HanSolo2020:

"Lehet, hogy Isten nem létezik, és mindenféle hit időpazarlás."

Számomra evidencia, hogy inteligens tervezés eredménye a körülöttünk lévő világ és benne mi magunk is!

A puszta anyagból nem keletkezhet információ!

Ha mi értelmes lények vagyunk, akkor ésszerű arra következtetni,hogy az a valaki, vagy valami is értelmes, ahonnan alapvetően származunk.

Az már más kérdés, hogy valójában MI vagy KI ez az Istennek nevezett értelmes energia forrás...

Én így látom. :)

2020.06.16. 18:11:49

@Columba: Minden keresztény egyház, amely a Bibliát tekinti Isten Szavának, várta, várja Krisztus visszatértét és Armageddont. Ebből születtek a
19. századtól a dátumok, számítgatások, a Bibliakutatóknál is, meg más felekezeteknél is - erre utaltam, és ez tény. De a Bibliának sehol sincs már meg az eredeti példánya, csak másolatok léteznek, senki sem tudja, hogy eredileg mi állt benne.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.06.16. 18:29:16

@HanSolo2020: A 19. századtól kezdve egyre sűrűbben megjelenő világvége dátumok az Isten Szavával való felelőtlen és súlyosan engedetlen magatartás következményei, de hogy ez fog majd történni, azt valóban előrejelezte a Szentírás elég sok alkalommal.

Attól, hogy nincsenek meg az eredeti példányok, a Szentírás szövege hiteles, ezt még teljesen világi kutatók is simán elismerik. A szövegből levont következtetések azok, amik rengeteg válaszlehetőséget kínálnak.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.06.16. 21:07:06

@Igazság Kereső: "A puszta anyagból nem keletkezhet információ!"

ezt hogyan erositened meg??

Igazság Kereső 2020.06.16. 23:47:20

@Johnny Joker:

Bővebben nem fejteném itt ki,mert sok mindent kellene érinteni, de erre ez a fórum nem alkalmas.

Ajánlom olvasásra Werner Gitt Kezdetben volt az információ. c. könyvét. Ott részletekbe menően, alapos és pontos tudományos megközelítéssel fejtegeti a témát.

2020.06.17. 07:00:12

@Columba: Lehet, hogy hitelesek az iratok, de ez még önmagában nem jelenti azt, hogy Isten Szava. A benne leírt Isten egyik percben még a szeretetról beszél, aztán meg nőket és gyermekeket ölet meg. Rengeteg a - nem csak látszólagos- ellentmondás. Sok story van, ami teljességgel hihetetlen, pl. Ninive lakóinak a bűnbánata. Amit tudunk az asszírokról, sokkal valószínűbb, hogy karóra tűzték volna Jónás fejét... Szóval nem igazán tudom már annak elfogadni, aminek nevezik, persze erről jórészt a Tanúk is tehetnek, a viselkedésükkel meg a kiforgatott tanaikkal.

Igazság Kereső 2020.06.17. 17:39:35

@HanSolo2020:
"Szóval nem igazán tudom már annak elfogadni, aminek nevezik, persze erről jórészt a Tanúk is tehetnek, a viselkedésükkel meg a kiforgatott tanaikkal."

Igen, sajnos én is így látom, és részben azonos okokból kifolyólag.

Amennyire tehettem, alapos kutatást végeztem a Biblia iratai, és az ehhez kapcsolódó témák kapcsán.

Magát, csak a bibliát alaposan vizsgálva nehezen, vagy egyáltalán fel sem oldható problémákat ismertem fel. Nem csak én vagyok ezzel így.

Igazság Kereső 2020.06.17. 17:48:13

@HanSolo2020:

Nem rég ezt a hozzászólást írtam Sefa blogjára. Egy ideje ez jár a fejemben, és nem tudom megoldani a dilemmát.

Nos:

Milyen volt az emberi nem a fáról való evést megelőzően, mielőtt "megnyíltak szemeik"?

Pontosan milyen képességeknek voltak híján ill. lettek birtokában a "bűnbe esés" következtében?

Mert ezt írja:

" Hirtelen, mintha mindkettőjüknek felnyílt volna a szeme, mindent másképp láttak. Azt is azonnal észrevették, hogy meztelenek - ezért összekötözött fügefalevelekből valami ágyékkötő-félét készítettek, és azt vették magukra."
/1Mózes 3:7; EFO/

és...

" Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta: „Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen."
/1Mózes 3:22; EFO /

Mi ez az új esetleges képesség, ami a leírtak szerint felbukkant bennük, bennünk s amit a jelek szerint Isten szándékával ellentétes?

Esetleg a jó és a rossz közötti különbség felismerésének képessége?

Az Írás erre enged a nyers olvasat alapján következtetni.

Mit ért az Írás azon, hogy Isten kijelentése szerint:
"az ember olyanná lett, mint egyikünk"?

Miben lett olyan?

Azt írja erre:
"ismeri a jót és a rosszat."

A következő, erre való reakció, hogy emiatt nem engedhetjük meg, hogy szakítson a másik fáról is, és annak következtében őrökké éljen!

Istennek miért volt problémája azzal, hogy az ember FELISMERI a különbséget a jó s rossz között?

Ha ez probléma, miért pont ezzel tette próbára?

Amint elsőként kérdeztem, vajon milyen volt az ember maga, mielőtt evett a fáról és az Írások szerint megnyíltak szemeik?

Mi az amit nem tudott?

Nekem úgy tűnik, hogy valamiféle robot,vagy kómás állapotban lévő ember, vagy mint egy állat.

Inkább hangzik mitológiai történetnek, mint valós, történelmi eseménynek.

Mindenesetre, nagyon sok kérdés nincs tisztázva!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.06.17. 18:59:23

@HanSolo2020: Jó ideje látom már a Társulat tevékenységének elképesztő hatásait azoknál, akik kapcsolatba kerültek velük, beleértve ebbe még engem is, noha én sosem voltam Tanú. Valóban az istenképek próbája is ez a folyamat.

Nyilván nekem nem volt lehetőségem belülről megtapasztalni a Tanú létet, és a továbblépést, de a hit oldalán valóban ennyire szükségszerű minden Bibliával kapcsolatos gondolat kifordulása? Talán láthattad korábban, hogy voltak azért elég pozitív példák egy a hithez ragaszkodó megközelítésre is, ami azonban messze nem foglal magában olyan kemény ítélkezést, mint amit a Társulat erőltet. Találkoztál esetleg konzervatív bibliakommentárokkal, mint például William MacDonaldé?

Jónás története számomra éppen nem tűnik olyan hihetetlennek, a kutatások alapján igenis létezik egy olyan időszak, amikor ez a történet a valóságban is megvalósulhatott és ez az elfogadott időrendhez illeszthető. Ami pedig még sokkal fontosabb: Jézus is történetinek tartotta Ninive egykori ideiglenes megtérését. Számomra legalábbis ez sokat jelent. :)

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2020.06.17. 19:15:33

@Igazság Kereső: Én így látom: az ember az Istennel való közösségben élt, élő szeretetkapcsolata volt a teremtőjével, Istennel. Nem tudott vétkezni. Most vajon mi a helyzet? Isten a jelek szerint azt szerette volna, ha Ő lehetne a jó és a rossz meghatározója Ádám és Éva számára továbbra is, ellenben az első emberpár úgy gondolta, ezt ők maguk szeretnék meghatározni. Arra nem gondoltak, hogy a döntésükkel egy másik, számukra hatalmas lény szolgálata alá kényszerülnek majd!

Ta0066 2020.06.17. 20:53:47

@Igazság Kereső: @Columba:
Columba megközelítése alapvetően helyes, a vallási magyarázat a bűnbeesésre ez.
Egy másik rátekintésben azonban Ádám nem csak szeretetkapcsolatban volt Istennel, hanem egy volt vele. A bűnbeesés előtti ember a világ centruma, Isten általa teremti és tartja fent a világot, ami nem különül el az embertől. Ha Ádám a világra tekint, Önmagát/Istent látja, tapasztalja és éli át (nem pedig egy tőle különálló valóságot, nincs más valósága, csak Isten, ezért tud az állatoknak nevet adni). Ahol nincsen más csak Önmagam/Isten, ott pedig nincs jó és rossz, ott minden belőlem fakad, közöm van hozzá, minden az enyém. Ez a szentség kategóriája, az Egység. Ahol ez elvész, ott megjelenik a morál, a jó és a rossz, a kettősség; és megjelenik a szenvedés, mert az ember vágyni kezd a jóra és el akarja kerülni a rosszat.
Amíg Ádám bűntelen, addig a teste nem jelenik meg számára külső valóságként, nem úgy tekint rá, mint mi (ha a tükörbe nézel, amit ott látsz, az voltaképpen egy ő, amire azt mondod, hogy én vagyok). A bűntelen ember számára a test eszköz, ami célokat szolgál, és nem tekint rá kívülről, mint egy tárgyra.

szimbolikusan a Biblia a két fával fejezi ki a bűnbeesés természetét: az élet fája egy függőleges tengelyként ábrázolható, a jó és rossz tudásának fája egy erre merőleges horizontális tengelyként. A bűnbeesés cél tévesztés: elfordulás a fönttől (az Égtől) és odafordulás a jobb és bal felé (a világ, mint világ felé). Ami pedig kifelé tekint, az előbb utóbb süllyedni is kezd, elhagyja azt a létrendi helyet, ahol a fönttel való kapcsolata addig megtartotta, ha pedig elhagyja, akkor az emberi állapotból fokozatosan egy állati állapotba süllyed (egy emberi létállapotban átélt állati állapotba).

Igazság Kereső 2020.06.18. 00:39:14

@Ta0066:
"egy állati állapotba süllyed (egy emberi létállapotban átélt állati állapotba)."

Szerintem meg pont a bűneset előtt volt hasonló állapotban az ember.

Milyen az az ember, amely NEM IS TUDJA mi az a rossz???

A bibliai történet szerint a fáról való evés után tudta csak FELISMERNI, egyáltalán megkülönböztetni a jót a rossztól, magyarul, fogalma sem lehetett arról, hogy mi az a rossz!

A bibliai történet nyers olvasata, mentesen bármely dogmától, ezt ábrázolja a számunkra.

Etekintetben nevezhető-e bűnösnek az, aki az sem tudja, hogy bűnt követ el?

"Megnyíltak a szemeik",tehát észre vettek valamit, tudatosult bennük valami, ami addig a pontig nem volt jelen, a történet leírása szerint ez pedig a jó és a rossz fogalmának
felismerésének vagy megértésének képessége.

Miért nem akarta a bibliai Isten azt, hogy az ember képessége legyen egyáltalán különbséget tenni a jó és a rossz között?

A megszokott dogma szerint, ők akarták megszabni vagy eldönteni Isten helyett, hogy szerintük mi a jó és a rossz.

Ez nagy nagy tévedés!!!!

A történet nem ezt írja!

A többi már csak belemagyarázás!

Nem azt akarták, hogy maguk dönthessenek a jó s rossz felett, mert a leírtak szerint nem is tudhatták, mert a "bűneset" előtt nem "nyíltak meg a szemeik" tehát nem is ismerték a két fogalom közti különbséget.

Azt írja: "Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat."

Olyanná LETT , hogy ismeri a két fogalom közti különbséget.

Ismeri a jót és a rosszat.

Lett...VAGYIS NEM VOLT OLYAN!

NEM ISMERTE A JÓT ÉS A ROSSZAT!

Aki nem ismeri a rosszat, mit ismer?

Hát csoda, hogy Sátán át tudta verni??? (Ha igaznak vesszük a történetet)

Egy kis gyermeket nem de könnyen át lehet verni?

Nincs tapasztalata arról, hogy mi a hazúgság, hogy vannak rossz szándékú és hazúg emberek, ezért mindent elhisz, amíg meg nem tapasztalja, hogy mi a hazúgság, mi a rossz, s azt hogy nem szabad mindenkinek mindent elhinni!

Nem pontosan ez, de valami hasonló sterilitás lehetett jelen az első emberpár esetében is.

Azt sem tudták mit tesznek.

Arról nem is beszélve, hogy fogalmuk sem lehetett arról, hogy milyen szörnyű következményekkel jár mindez az utánuk következő sok évezrednyi nemzedék számára!

Vajon, ha látták volna az utánuk következő világ sorsát, ugyan úgy cselekedtek volna?

Tisztában voltak minden egyes következménnyel?

Szerintem egyáltalán nem!!!

Ha igaz a story!

De több sebből vérzik az egész!

Több a kérdés, mint sem a válasz!

Lehet valami hasonló történt, de maga a bibliai történet szerintem egy mitológikus, és szószerint nem megtörtént esemény!

Túl kévés biztosat tudunk az a baj!

A többi már csak hit, mert hinni akarunk valamiben, kapaszkodni valamiben!

:)

2020.06.18. 05:57:31

@Columba: Értem az érveid, de szerintem pusztán hit kérdése, hogy elfogadsz-e egy 1600 éven át, sok ember által íródott könyvet, amely tele van fura történetekkel, egységes egésznek, és Isten Szavának. Ez mindenkinek az egyéni döntése.

Ta0066 2020.06.18. 07:28:17

@Igazság Kereső:
Az az ember, aki nem tudja milyen a rossz, az a szent.

"Aki nem ismeri a rosszat, az mit ismer?"
Istent (a jó és rossz kettősségét felülmúló egységet; az abszolút valóságot)

"Aki ilyen, az megvezethető és átverhető."
A Krisztus ilyen? Az élő minta egy állatias embert mutat? Nem tudja mit tesz, kicsit debil, ostoba és bárgyú? A Sátán egyszerűen jön és átveri?

"Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat."
1. Az ember olyanná lesz, mint az istenek közül egy. De Isten egyetlen. Az ember Isten helyett olyanná lesz, mint isten (a teljesség helyett már csak részt birtokol).
2. Az ember a teremtmények urából a teremtmények közül egy lesz.

Igazság Kereső 2020.06.18. 17:26:56

@Ta0066:

Bocs,de ez akkora sületlenség,mint ide a Fiastyúk! :D

Jesszus!

Na jó....no komment!

Ta0066 2020.06.18. 19:24:30

@Igazság Kereső:

Nos a Seth könyvekhez képest ez a nézőpont valóban más. Sem kvantumfizika, sem az újjászületés hatására megváltozó DNS, sem regressziós hipnózis, sem távoli entitás, aki médiumon keresztül beszél, sem reinkarnáció. Hogy milyen irányban inspirálnak ezek, az mondjuk egy nagyon jó kérdés.
Ezek közül egyik sem, szerencsére.

Igazság Kereső 2020.06.18. 23:57:25

@Ta0066:

Abban legalább megegyezhetünk, hogy sem te sem én nem tudjuk bizonyítani a magunkét?

Annak nagyon örülnék, mármint ha ebben legalább egyetértenénk.
:D :)

Ta0066 2020.06.19. 08:43:34

@Igazság Kereső:
Még mielőtt megegyeznénk.

Az ezen a blogon kommentként, cikként felvetődő témák iránt általában kétféle ember érdeklődik.
Az egyik alapvetően elégedett az életével, de unatkozik, más dolgokat is meg akar ismerni, kíváncsi. Beleolvas, otthagyja, mert alapvetően elégedett az életével, nem akar rajta különösebben változtatni semmit.

A másik típus nem elégedett az életével, annyira nem elégedett, hogy eljut odáig, hogy ezen változtatni akar. Tehát nem csak a konstatálás van meg, hogy valami nem stimmel, hanem felmerül egy akarat is, hogy a szükséges lépéseket megtegye. A változás eléréséhez viszont egy határozott irány kijelölésére van szükség, hogy akkor milyenné akarja tenni az életét? Ha most nem jó, akkor mégis milyen legyen?

Ezt a legtöbben nem tudják azonnal megfogalmazni, csak a változtatás szükségessége jelentkezik, de az irány általában azonnal még nem. Ekkor keresni kezd.
Először igazság olvasgató. Megnézi ezt is, azt is. Óriási a választék. A középkori keresztény misztikától elkezdve a tantrikus jógán át az agykontrollig mindent meg lehet találni. Számtalan keresztény és nem keresztény egyház működik, és rengeteg vallási irányzat van.

Ezeket megnézi, és egyéni preferenciák alapján választ. Ez a választás nagymértékben esetleges, jó eséllyel választhatna valami teljesen mást is. Amit kiválasztott, amellett többé-kevésbé elkötelezi magát; tapasztalataim szerint inkább kevésbé és tovább olvasgat, csinálgat valamit. Olyan is előfordul, mint a Jehova Tanúihoz megtérők esetében, hogy totálisan elkötelezi magát és teljes erőbedobással csinál valamit, amit az adott rendszer előír.

Hogyan lehet ezt elkerülni? Hogyan lehet elkerülni a csapdákat, amiket ez a kezdeti bizonytalanság mindenki számára magában rejt? Talán úgy, ha már az elején tisztázzuk magunkban, hogy az az irányzat, amit éppen vizsgálunk nem csak elméleti vonatkozásokkal fog bírni az életünkben. Azaz nem úgy veszünk kézbe mondjuk egy agykontroll könyvet, hogy milyen érdekes, elolvasgatom; hanem úgy, hogy amit ebben találok, azt meg is fogom csinálni. Azért ez ad egy súlyt és komolyságot a dolognak. Mert az agykontroll sem bizonyítható, nem bizonyítható a működése, de ha komolyan próbálkozom, akkor gyakorlati következményei lesznek, valóság lesz a számomra. És ezzel megvalósul az eredetileg kitűzött cél, az élet egy határozottan más irányba fordul. (akkor is, ha az agykontroll történetesen hazugság, és nem működik, a benne való hit és a végzett gyakorlatok önmagukban elegendőek ehhez)

Vegyük most szemügyre az általad linkelt könyveket ilyen szemszögből. A Seth könyveket például. Lépjünk túl az olvasgatás és az érdekesség körén és vessük fel, milyen gyakorlati lépések megtételéhez vezethetnek ezek. Amiről ezek szólnak: médiumitás, embertől eltérő entitások, reinkarnáció, regressziós hipnózis. Akkor tehát, ha ezeket meg is akarom gyakorlatként ismerni, ha nem csak igazság olvasgató akarok lenni, hanem tényleg változtatni, akkor keresek médiumot, hipnotizőrt, felkészülök a következő reinkarnációmra, vagy kiderítem ki voltam előző életemben. Mindegyikhez fogok találni gyakorlati segítséget Budapesten belül.
Maguk a Seth könyvben előadottak nem bizonyíthatók, de el lehet indulni egy gyakorlat felé az általuk kijelölt úton. A magam részéről ezt a gyakorlatot utasítom el a lehető leghatározottabban. NEM fogok médiumot keresni, nem fogok regressziós hipnotizőrhöz menni és egyiket sem a fent felsoroltak közül. Akkor viszont mi értelme vele foglalkozni: elméletben bizonyíthatatlan, a gyakorlati működésének próbájáról pedig egy rövid, de komoly meggondolást követően lemondok. Amint komolyan szóba kerülne, hogy akkor most itt egy regressziós hipnotizőr, aki egy érdekes, de bizonyíthatatlan módszer segítségével hipnotizál, NEM engedném neki.
Ha a te válaszod erre más, akkor nyugodtan csináld. Ha viszont megmarad egy elolvasgatott érdekesség szintjén például a Seth könyv, akkor ne haragudj, de a saját törekvésedet az igazság keresésre nem veszed komolyan. Nem lesz az életedre gyakorlati hatása, nem éri el a kívánt célt. Nem változik a gyakorlati életedben semmi. Az érdekes dolgokkal való foglalkozás ad egy pótlékot, amivel az élet nem kielégítő volta elfedhető. És ezzel ugyan azt csinálod, mint Jehova Tanújaként: ott a folyamatos szolgálat és a sulykolt tantételek, itt az érdekesség és különlegesség érzése fedi el ugyan azt. Ne érts félre, évekig éltem ezzel a pótlékkal, ezért írom le, nem pedig ítélkezésként.

Ha eleve úgy vennél a kezedbe egy ilyen könyvet, hogy előtted van egy budapesti hipnotizőr telefonszáma és elhatározod, hogy ha tetszik, amit olvasol, akkor felhívod és hajrá, a kezedbe vennéd ezt a könyvet?

Igazság Kereső 2020.06.19. 17:36:26

@Ta0066:

Az általad fentebb leírt érvek alkalmazhatóak a bibliára és effektíve a kereszténységre is!

"Ha eleve úgy vennél a kezedbe egy ilyen könyvet, hogy előtted van egy budapesti hipnotizőr telefonszáma és elhatározod, hogy ha tetszik, amit olvasol, akkor felhívod és hajrá, a kezedbe vennéd ezt a könyvet?"

Igen!

Elárulom, foglalkozom egy ideje a gyakorlati oldalával is.

Mindeközben persze alaposan meg akarom ismerni a hátterét, az elméleti oldalát is, mert az elmélet nélkül nincs gyakorlati értelme sem.

Eszembe sincs senkit rábeszélni semmire! Többször is írtam, hogy mindenki abban hisz, amiben hinni akar.

Én leírtam, hogy jelenleg hol tartok az útkeresésem szakaszán.

A keresztények azok, akik mindinkább ráerőszakolónák a nézeteiket másokra, s ha nem sikerül elküldik a pokolba....

Holott, az sem bizonyíthatóbb!

Ezt írtam le többször s többféle képpen! :)

Ta0066 2020.06.19. 18:08:22

@Igazság Kereső:
"Az általad fentebb leírt érvek alkalmazhatóak a bibliára és effektíve a kereszténységre is!"

Természetesen alkalmazhatóak. Annak is vannak gyakorlati vonatkozásai. Előkerül az irányzat és a gyülekezet megválasztása, és sok egyéb más is; a kereszténység elhagyásáig elmenően.

A hipnózisról nincs több kérdésem.

mint olvasod 2020.06.19. 22:00:40

Amikor az igazságkeresés kerül szóba, mindig eszembe jut az aforizma:
"Az élet nagyon igazságos. Ezt az is jól mutatja, hogy akinek rossz a látása, annak többnyire jobb a hallása (... hasonló példák sora ...) ill. akinek rövidebb az egyik lába, annak hosszabb a másik."

Számomra ma már az igazság és igazságosság melletti összes 'érv' olyan üresen hangzik, mint azt mondani, hogy "igazságos az élet, mert akinek rövidebb az egyik lába, annak hosszabb a másik". Az önmagát győzködő, bizonytalanságában megoldást kereső ember módszerének érzem ezt. Az őszinte ember erre sztem annyit mond: "Bicegek. Hát, ez van. Ebből még nem tudok következteti az életre alapvető természetére: az élet az ami."

Nem fura, hogy a legtöbb elmélet arról szól, hogy az ember kivetiti azt a vágyát az életre, hogy az legyen vele szemben 'igazságos' ill. legyen benne valamiféle 'értelem'?

Isten legyen igazságos és akarjon jót nekünk. A karma szolgáltasson igazságot. Jézus visszatér és megszabadit: összeszedi a gyomot elégetésre, aztán begyűjti be a búzát a raktárába.

Antropomorf aforizma az, amikor az ember saját képére formálja az életet? Mivel az embernek 'megoldásra' van szüksége, ezért mindenben ezt keresi ill. véli megtalálni: a próféciákban, a koncepciókban, az elméletekben, a szent iratokban, az információáramlásban... és még a bicegésben is.
süti beállítások módosítása