Gyülekezeti "könyv"-tanulmányozás kr 5. fej., 18–25. bek.
18 Ettől kezdődően Krisztus arra ösztönözte a népét, hogy a nagy sokaság tagjainak begyűjtésére összpontosítsa az erőfeszítéseit, mely csoport élve és biztonságban fog kijönni a nagy nyomorúságból. Ám a begyűjtés eleinte nem járt látványos eredménnyel. Rutherford testvér egyszer a következőket jegyezte meg: „Úgy tűnik, hogy a »nagy sokaság« végeredményben nem is lesz olyan nagy.” Természetesen ma már tudjuk, milyen nagyszerűen megáldotta Jehova az aratást! Jézus és a szent szellem vezetésével a felkentek és a más juhokhoz tartozó társaik „e g y nyáj” lettek, és egy pásztor vezetése alatt szolgálnak, ahogyan azt Jézus megjövendölte.
Tehát ettől kezdődően!
Vajon miért pont ettől kezdődően?
Talán Jézus is csak 1935-ben értette meg az igazságot a nagy sokaságról?
Lehet, hogy ő is pont Rutherford kongresszusi programjából?
Miért nem előbb, pl. 1885-től (2.fej. 23-26.), vagy 14-től, ha akkor kezdődött az aratás (5.fej.11.), vagy 19-től (5.fej.12.), hanem ettől kezdődően, 1935-től?
Először a bibliai szóhasználat jut eszembe, amikor a szolgálatról, begyűjtésről van szó. Ott ugye csak annyi van, hogy "a jó hírt hirdetik majd minden nemzetnek", esetleg más szavakkal a "juhok begyűjtése".
Külön a nagy sokaság begyűjtése, külön a felkentek begyűjtése, plusz még külön logisztika, hű és bölcs szolga, ösztönzés, buzdítás, ilyenek nincsenek a Szentírásban. Nyilván ezért nem nevez meg a 18. bekezdés egyetlen bibliai forrást sem annak alátámasztására, hogy 1935-től kezdődően Krisztus kizárólag a nagy sokaság begyűjtésére ösztönzi a népét. Ugyanúgy, ahogy a 11. bekezdésben sem találtunk olyat, ami a felkentek külön begyűjtésére vonatkozna 1914-től. A Bibliában sincs ilyen!
Viszont feltárul egy újabb kudarc az isteni tervben. Ezúttal Jézus nem boldogul úgy ahogy szeretné. Szolgálatra ösztönöz, de hiába, nem jár eredménnyel. Még az is megfordul Rutherford elnök fejében, hogy a "nagy sokaság", nem is lesz nagy, mivel az aratás nem úgy alakul, ahogyan ő elképzelte. Jól jellemzi a szervezeti hozzáállást, hogy hamarabb jut eszébe a bibliai szóhasználatot felülbírálni, mint inkább a saját okoskodását újragondolni! És mindez 1935 után, amikorra már annyi tarthatatlan tanítást meg kellett változtatniuk, és mégsem arra gondol, hogy ismét elszúrhattak valamit. Micsoda magabiztosság és gőg!
Még, hogy Jézus Krisztus nem tudna eredményesen ösztönözni, ha tényleg azt akarná!
A végén azt mondják, Jézus és a szellem vezetésével egy nyáj lettek! Mintha Jézusnak meg kellene várnia az egy nyájba tereléssel, amíg beképzelt, büszke emberek a földön megértenek valamit! Ha annyi mindent nem vettek észre, amit csak kényszerűségből bevallottak eddig, miért nem lehet, hogy azt sem észlelték, hogy már régen egy nyáj lettek? Különben meg 1935-ig négy nyáj voltak, attól kezdve meg kettő, a Szentírás meg valóban csak egyről beszél. Attól, hogy ők vakok voltak erre, Jézus még tekinthette őket egy nyájnak sokkal korábban is, sőt valószínűbb, hogy egészen más juhai vannak, mint azt a szervezet elképzeli!
Majd a 19. bekezdés, egy az előzőhöz hasonló, Írásos alapot nélkülöző megjegyzéssel zárul,
"19 A körülményeinkhez mérten tegyünk meg mindent, hogy a nagy sokaság tagjainak száma továbbra is növekedjen, és így még többen dicsőítsék Jehova nevét! (Olvassátok fel: Lukács 10:2.)
Kíváncsi lennék, ki az aki ennek a buzdításnak a hatására a következő hétvégén azzal az elhatározással szolgál majd, hogy kizárólag a nagy sokaság számát növelje! A Lukács idézet itt is csak megtévesztésnek van odatéve, hiszen egyetlen szó sincs benne nagy sokaságról. Hogyan is lehetne ezt eltervezni?
Ha ez nem működik elhatározásra, mert ugye a begyűjtés az nem felkentek vagy a más juhok között való válogatás, akkor mi értelme van külön megemlíteni, vagy hangsúlyossá tenni, és még külön dátumokhoz is kötni az eseményeket! Általános buzdításnak megfelelne a Lukács 10:2 is, de ebből kizárólag a nagy sokaságra asszociálni nem tudom, hogy lehetett! Hogy mi lesz a szolgálat eredménye, azt a szellem dönti el és nem más! Nem a mi hozzáállásunkon múlik, hogy a felkentek száma, vagy a nagy sokaság száma növekedjen és láthatóan semmi köze nem volt ezekhez 1914-nek, de 1935-nek sem.
Ha Jézus csak a nagy sokaság számának növelésére ösztönzött volna 1935-ben, a felkentek száma miért nőtt azóta, méghozzá jelentős mértékben?
Esetleg egy célzásnak kellene tekinteni a fenti buzdítást arra, hogy az érdeklődőknek is hangsúlyozzák, hogy a felkenetés már nem opció, mert annyira kínos, hogy a valóság nincs összhangban sem a tanítással, sem Jézus Krisztus 1935-ös elhatározásával?
Mára már az lenne a szellem bizonyságtétele, hogy mennyire ügyesek a hírnökök, vagy az emlékünnepi előadó, hogy lebeszéljenek az úrvacsora fogyasztásáról?
Mit jelent a Királyság iránti lojalitás?
20 Az Őrtorony 1922-ben rámutatott, hogy két szervezet működik: Jehováé és Sátáné.
A Biblia ugyan egyről sem ír, de a következő bekezdések besorolják a világot Sátán és Jehova szervezetébe, utóbbit az Őrtorony nyomtatványok kiadói vállalatával és a bizonyos hű rabszolga (ami akkoriban nem is úgy létezett mint ma) vezetésével jelölve meg.
"20 Miközben Isten népe egyre jobban megismerte a Királyságot, azt is pontosan meg kellett értenie, mit jelent lojálisnak lenni hozzá...Az Őrtorony 1922-ben rámutatott, hogy két szervezet működik: Jehováé és Sátáné. Sátán szervezete a kereskedelemből, a vallásból és a politikából áll.
Ha Krisztus követői szeretnének lojálisak lenni Isten Királyságához, akkor Sátán szervezetének egyik részével sem szabad túl szoros kapcsolatot ápolniuk (2Kor 6:17). Mit jelent ez a gyakorlatban?"
A megértéssel kapcsolatban korábban használt kifejezéseket (pl. 1922-re világos lett, v. egyértelművé vált, stb.) itt most nem látjuk. Helyettük a jóval visszafogottabb szóhasználat szerint, egyre jobban megértették. Vagyis ezek szerint még 1922-ben sem volt elég jó a megértés, egyre jobbnak kellett lenni, hiszen nem egyértelműzik a 20. bekezdés, ahogy máskor szokott, így 1922 előtt, sokkal pontatlanabb lehetett az a megértés!
És milyen témában???
A LOJALITÁS kérdésében!!!
A Királysággal kapcsolatban az 1922 előtti időből a következők voltak eddig hangsúlyozva:
- Russell, az isteni követ megjelenése 1874-től,
- A Királyság beiktatása, Krisztus uralkodásának kezdete 1914-től,
- A rabszolgai kinevezés, amit az állítólagos lojalitásukért cserébe kaptak 1919-től
és mégis 1922-ben még mindig nem elég pontos, nem elég érthető, mi is a megfelelő lojalitás!
Miközben a Teremtő Isten szándékainak megvalósulása van folyamatban, 48 éven keresztül, nem tudatná pontosan és időben a szolgáival, hogy mit vár el tőlük lojalitás kérdésében?
Ugyanakkor a lojalitás feltételként van szabva a helyeselt állapot érdekében?
Az isteni helyeslés vagy elutasítás múlik azon, hogy világos-e a Királyság vagy megfelelő-e a lojalitás!
Valóban olyan Istent ismertünk meg a Bibliából, aki képes fél évszázadon keresztül tétlenül nézni, hogy szolgái bizonytalanul kísérletezzenek és ne tudjanak dönteni a sátáni szervezetek és a Királysághoz való lojalitás között?
Ez olyan kommunikáció, amire egy Teremtőtől vagy Fiától számítana az ember ilyen fajsúlyú kérdésben?
Akármelyik ember tevékenységével kapcsolatban is rettentően kínos lenne egy ilyen végtelenül gagyi magyarázat, nemhogy még a Teremtőt is így bemutatni! És mégis, ennyi képtelen állítás után azt olvassuk a következő bekezdésben:
21 A hű rabszolgától jövő szellemi táplálék következetesen leleplezi az üzleti világ romlottságát, és óva inti Isten népét a túlzott anyagi törekvésektől (Máté 6:24).
Igen, mindezek az előzmények, amik azt bizonyítják, hogy nincs időtálló tanítás, évtizedeken keresztül tévedésben vannak kardinális bibliai témákban, ha változtatásra kényszerülnek, hiányzik belőlük az őszinteség, beismerés legkisebb szikrája is, mindezeket képesek következetes szellemi tápláléknak nevezni!
Még ha abban az időben annak is tekintették a tévedésben levő Bibliakutatók, amíg rá nem jöttek a tévedésükre, hogyan lehetne 2016-ból úgy visszatekinteni arra a "szellemi szemétre", mint ami következetes szellemi táplálék volt?
Ha mindazok amiket ma már nem vallanak, nem tanítanak, jelenleg nem tekinthetők megfelelő szellemi tápláléknak, hogyan lehettek volna bármikor is azok a múltban a legcsekélyebb mértékben is?
Ha bármikor szellemi táplálékot jelentett az, hogy pl. 1878-ban vette kezdetét Krisztus uralma az égben (5.bek), akkor arra büszkék lehetnének és bátran megmutathatnák a világnak!
Hiszen szellemi táplálék!
Hű és bölcs szolgától!
Egyenesen Jézus Krisztustól, de legalábbis a földi követétől, a szellem vezetésével!
Miért kell ezeket rejtegetni és a korabeli Őrtornyokból csak szavanként, mondatonként idézgetni, kínosan ügyelve arra, nehogy kiderüljön a teljes igazság?
Mennyivel érdekesebb lenne, ha az egész kiadványt, mi több az egész archívumot elérhetővé tennék tanulmányozásra és kutatásra?
Ez a rejtőzködés annak a bizonyítéka, hogy vállalhatatlan, szégyellnivaló a történelmük, a múltjuk, tanításaikkal, szokásaikkal együtt.
Még hogy szellemi táplálék, és főleg, hogy következetes!
Továbbá a 2Kor 6:17 nem támasztja alá azt a kijelentést aminek a végéhez illesztették a 20. bekezdésben. A korintusziaknak Pál nem arról ad útmutatást, hogy mennyire mehetnek közel a sátáni szervezetekhez, ami még nem jelent túl szoros kapcsolatot! Nem tesz engedményt, nem fogalmaz elnézően egy teljesen szubjektív emberi szempontból tekintve, hogy mi lenne ezen a téren már túl szoros, vagy még éppen elfogadható. Ehelyett kereken kijelenti,
17 „»Így tehát jöjjetek ki közülük, és különítsétek el magatokat — ezt mondja Jehova —, és ne érintsétek többé a tisztátalant«”; „»és én befogadlak titeket«”.
A feladat: kijönni, elkülönülni, érintetlenül hagyni! És mit? A tisztátalant!
Ezt mondja Pál, a Szentírás, a Teremtő!
Mennyire hű az a rabszolga, aki idézi ugyan a szavakat, de a magyarázata szerint csak a túl szoros kapcsolatra vonatkoztatja?
Vagyis, Isten Igéjét felülbírálva, egy laza kapcsolatot azért még megenged a tisztátalannal !
Nyilvánvaló, hogy a bekezdés Sátán világával való kapcsolattartás rugalmasságát akarta kifejezni, mert az elődeik hozzáállása a mai mércével nézve az volt, de ahhoz ez a Bibliavers láthatóan nem megfelelő.
21 ...Az Őrtorony 1963-ban egyértelműen rávilágított, hogy „Nagy Babilon” nemcsak a kereszténységre utal, hanem a hamis vallás egész világbirodalmára. Ezért Isten népe minden országban és kultúrában segítséget kap ahhoz, hogy elhagyja Nagy Babilont, és megszabaduljon a hamis vallásos szokásoktól; erről részletesebben olvashatunk majd ennek a könyvnek a 10. fejezetében (Jel 18:2, 4).
A probléma ezzel az egyértelmű rávilágítással az, hogy ilyet olvastunk már korábban is az elkülönüléssel és lojalitással kapcsolatban. Ha a 2. fejezet 15-18. bekezdései nem egy szépített változatát írták volna le a 1914 előtti állapotoknak elkülönülés és lojalitás kérdésben, és a gyakorlat is olyan lett volna, mint amit láttatni szeretnének, akkor 1963-ban nem kellett volna egyértelműen rávilágítani semmire sem. Ha Jézus Krisztus egyszer már valóban megvizsgálta volna a hamis vallásoktól való elkülönülésüket, a Királysághoz való lojalitásukat és rendben talált volna mindent, annyira, hogy még jutalmat is adott (hbsz kinevezést), akkor elég furcsán hangzik, hogy az Őrtoronynak 1963-ban lehet egyértelműbb valami annál, mint amit arról a dologról Jézus Krisztus 40 évvel korábban gondolt. Abban az időben, legalábbis a 2. fejezetben használt érvelés szerint, Isteni követelmény volt Nagy Babilon elhagyása ahhoz, hogy Russell Isteni követként a Bibliakutatókat helyeselt állapotba hozza 1914-ig. Azok a bekezdések mind arról szóltak, hogy Jézus és Jehova együttes vizsgálatán is megfeleltek az akkori állapotok, ill. maguk a Bibliakutatók.
Hogyan lehetséges, hogy ami Krisztusnak megfelelt 1874-től, több mint 80 éven keresztül, arra az 1963-as Őrtorony egyértelműen úgy világít rá, hogy korrigálni kell?
Igaz, hogy sok minden változott a tanításban az 1914 közeli években is, de, hogy még további 40 év elteltével is javítani kell, miközben azt képzelik, hogy mindvégig megfeleltek az Isteni követelményeknek az elkülönülés és lojalitás terén, ez elég sajátos gondolkodás. A Királyság iránti lojalitás, a szó igazi értelmében, több állandóságot igényel annál, mint ameddig az egyes variációk "életben" voltak.
Jelentheti a Királyság iránti lojalitást az, hogy a közel 90 év alatt (1874-1963), legalább négyféleképpen definiálták, ill. gyakorolták azt a bizonyos elkülönülést, vagy kifutást sátán szervezeteiből?
Az ilyen kiszámíthatatlanság, nem pont az ellenkezője a lojalitásnak?
Ha elcsodálkoztunk azon, hogy a hamis vallásoktól való elkülönülés ilyen tessék-lássék módon is megfelelt Jézusnak, de a szervezetnek mindenképpen, akkor még meglepőbb lesz ami a 22. bekezdésben következik a politikai rendszertől való elkülönülés értékeléséről, továbbra is azt sugallva, hogy ebben is a Királyság iránti lojalitás bajnokai voltak. Az 5. bekezdésben felsorolt szégyenletes tévedések és azoknak körmönfont kimagyarázása után újabb, még súlyosabb bűnök lepleződnek le.
Meg lehet figyelni, hogy nagyon is helyénvaló kérdésekkel indít a bekezdés, amire sajnálatos módon nem ad egyenes választ, mert annak egy beismerő, sajnálkozó önkritikának kellene lenni! A közvetett válasz viszont, a 22. bekezdés logikája szerint az, hogy igen, keresztények részt vehetnek háborúkban, összetűzésekben, Sátán politikai rendszerében. A bekezdés akkor is ezt jelenti, ha nem ez van szó szerint leírva, mert felbontja a sátáni szervezetben való részvételt háborús részvételre és emberölésre úgy, hogy az egyikről elnézően beszél és csak a másikat ítéli el, igaz semmilyen bibliai indokot nem mutat erre. Egyúttal azt sejteti, hogy az emberölést is csupán az I. világháború idejétől ítélik el, ráadásul nem is a szeretet törvénye alapján, mert a Máté 26:52 amire utal, inkább a büntetéssel való fenyegetésre épít. Feltétlenül ellenőrizzük le mindezeket a 22. bekezdésben:
22 De mi a helyzet Sátán szervezetének politikai részével? Vajon az igaz keresztények részt vehettek a nemzetek közötti háborúkban és összetűzésekben? Az I. világháború idején a Bibliakutatók megértették, hogy Krisztus követői nem ölhetik meg az embertársaikat (Máté 26:52). Ám a Róma 13:1-ben található felszólítást – vagyis hogy rendeljék alá magukat „a felsőbb hatalmaknak” – sokan úgy értették, hogy csatlakozniuk kell a hadsereghez, katonai egyenruhát kell hordaniuk, sőt még fegyvert is kell viselniük. Viszont amikor arra utasítják őket, hogy öljék meg az ellenségeiket, akkor a levegőbe kell lőniük.
Még a legtöbb ateista olvasó fejében is más válasz fogalmazódik meg arra a kérdésre, hogy "az igaz keresztények részt vehettek-e a nemzetek közötti háborúkban és összetűzésekben", mint ami itt olvasható. Ez a kérdés egyszerűen érthetetlen vakmerőség egy olyan szervezettől, aki egyértelmű, hogy legszívesebben letagadná a múltját, elsősorban a háborúban való részvételük miatt. Nem lehet tudni mi járt azok fejében, akik mégis engedélyt adtak ennek a mondatnak a megjelenésére, de a bűnbánat, vagy a sajnálkozás afelett, hogy Istent ezzel megszomorították, egészen biztosan nem. Hogy borzasztóan kínos ilyesmit leírni az abból is látszik, hogy a kérdésre nincs egyenes válasz. Pedig az vitán felüli, hogy keresztények, háborúkban, összetűzésekben
NEM! NEM VEHETNEK RÉSZT!
De miért nem merik ezt leírni?
Miért olyan válasz következik, amivel kapcsolatban nem is volt feltéve kérdés? A katonásdi, nem kérdés egyetlen kereszténynek sem!
Bűnös dolog szánalmasan átlátszó és nyilvánvalóan megtévesztő módszerrel való leplezésére törekszenek. Azt a bűnt, hogy a Bibliakutatók részt vettek háborúkban, megpróbálják kimagyarázni. Úgy látszik, hogy az akkori szervezeti elrendezés lehetővé tette nekik anélkül, hogy felelősségre vonták volna azokat akik így döntöttek.
Az ugye nem vitás, hogy Krisztus követői megölhetik-e embertársaikat, hiszen pont az olyan vallásokra történnek harsány utalások, melyekben ezt minden további nélkül megtették. De, ha nem ölhetik meg embertársaikat, akkor mi keresnivalójuk lenne bármiféle háborúban? Azt lehet tudni előre, hogy a háborúban pont az, és szinte kizárólag az fog történni, amit Krisztus követői nem tehetnek meg. A bekezdésben mégis elismerik, hogy sokaknak az akkori felkentek közül, ezzel semmi problémájuk nem volt. Bár a mai megfogalmazás próbálja a felelősséget az egyénekre hárítani az ilyen döntésekben, de ez nyilván lehetetlen akkor, ha egyúttal igaz kereszténynek és Krisztus követőinek is nevezik azokat, akik úgy értették, hogy csatlakozniuk kell a hadsereghez, katonai egyenruhát kell hordaniuk, sőt még fegyvert is kell viselniük. Közben nyoma sincs, hogy ezt szankcionálták volna az akkori szervezetben. Miért is büntettek volna igaz keresztényeket vagy Krisztus követőit?
Így tehát nem csak azok értették úgy akik bevonultak, hanem azok is akik továbbra is igaz keresztényeknek és Krisztus követőinek tekintették őket. Hogy "sokan úgy értették", semmit sem csökkent azok felelősségén, akik passzívan vettek részt ebben, félrenézve azért, hogy ez következmények nélkül megtörténhessen, minimum 25 éven keresztül (1914-1939).
Hogy személy szerint az az ún. "igaz keresztény" vagy "Krisztus követője", magát felkentnek valló keresztény, aki a politikai rendszer hadseregében, töltött fegyverrel a kezében mit csinált amikor szembetalálta magát az ellenséggel, azt rajta és a Teremtőn kívül nem sokan tudhatják biztosan. De az egészen biztos, hogy a parancs aminek így engedelmeskedett, katonai, politikai és egyértelműen a sátáni szervezetektől származott, nem volt Bibliai a legcsekélyebb értelemben sem. A katonáknak az a parancsuk van, hogy lőjék le az ellenséget. Lőjenek bele egy másik emberbe, sőt minél többe, azért, hogy meghaljon, mert valaki kijelölte számukra ellenségnek. És az nem Jézus Krisztus volt és nem is a Teremtő. De Jehova Tanúi mai szervezete azt állítja és szeretné elhitetni az olvasókkal, hogy ezt bizony nem tették meg, mert a levegőbe lőttek!
Természetesen a 22. bekezdés nem az akkori hadsereg egyik Bibliakutató veteránjától idézi, hogy ez így is történt a gyakorlatban. Ha így lett volna, nyilvánvalóan nem lenne egyetlen túlélő sem aki ezt megerősíthetné. Ha pedig nem így volt, akkor azért nem lenne publikálva, mert egyértelműen gyilkosságban volt vétkes az egyik tagjuk és ezt szégyen lenne vállalni.
Aki azt állítja, hogy igaz keresztény volt az ilyen, mert ő bizony a levegőbe lőtt, az egyszerűen súlyos fogalomzavarban van az igaz és hamis dolgok közötti különbségtételben. A szervezetre hozott szégyent egy cseppet sem csökkenti, hogy Krisztus felkent követőinek nevezett tagjaik emberi célpontokra, vagy máshova lövöldöztek, egyáltalán ott voltak-e a fronton. A tény, hogy ez engedélyezett volt, büntetlenül, olyan időben, amikor a Királysághoz kellett volna lojálisaknak lenniük, éppen elég botrányos. Különösen, ha figyelembe vesszük az azóta eltelt évtizedek gyakorlatait, melyek egy teljesen másik végletbe csaptak, amikor még polgári szolgálatokat, vagy egyszerűen hivatali dokumentumokat sem fogadtak el, azt is a lojalitás jegyében.
Manapság minden további nélkül paráznaság vádjával kiközösítik azt a személyt, aki 3 óránál tovább kettesben van egy másnemű személlyel, aki nem a házastársa, hiába állítja az illető, hogy nem történt erkölcstelenség. (Ilyen esetben nem vizsgálják a fegyverhasználat módját, a célzást, vagy a célbatalálást, sőt az sem számít enyhítő körülménynek, ha mind a ketten életben maradtak 3 óra elteltével!)
Az ilyen embert paráznának kell tekinteni, hamis kereszténynek, antikrisztusnak, meg ki tudja még miket fognak pletykálni róla a gyülekezetben.
Viszont azt, aki 1939 előtt hónapokig (nem 2óra 59percig!) a hadsereg kötelékében, éles lőszerrel állítólag az ellenség feje fölé lövöldözött, őt igaz kereszténynek, Krisztus követőjének nevezik a mai napig is. Még csak azt sem vizsgálják, hogy az a fegyveres igaz keresztény hányszor talált célba (a levegőbe) és hányszor vétette el (úgy, hogy véletlenül embert talált el)!
A világ legkülönb, legbarátságosabb, a szeretetet legmagasabb fokon művelő népeként kívánják bemutatni magukat, miközben kénytelenek elismerni, hogy a szervezeti elrendezésben semmiféle szankció nem volt a fegyveres katonai szolgálatot a fronton teljesítő tagjaikkal szemben, akik ettől függetlenül égi elhívásban reménykedtek. Láthatóan ezt még ma 2016-ban sem tartják problémásnak, egyszerűen csak túllépnek rajta, mint ami jelentéktelen. Pedig legalább 25 éven keresztül volt ez az állapot azért, mert egész egyszerűen összetévesztették Jehovát és Jézus Krisztust a sátáni világ uralkodóival.
Természetesen nem azt mondom, hogy lehetetlen lenne ilyen fatális tévedés. A 2.Korintus 11:14 pontosan leírja, hogyan történhet ez meg. De, hogy ennek semmi jelentősége sincs az Isten előtti állapotukra nézve és képesek még mentséget is keresni és találni is arra, hogy mindez negyed századon keresztül megtörténhetett, pont olyan időszakban, amikor Isteni vizsgálat is zajlik a szervezettel kapcsolatban és ennek a megmérettetésnek nem az az eredménye, hogy a Teremtő elveti őket, ez egész egyszerűen elképesztő. Jelenthet ez mást, mint, hogy jelenleg is a 2.Kor. 11:14 állapotában vannak?
Annál is inkább, mert ugyanerről a magatartásról rögtön a következő bekezdésben úgy írnak, hogy borzalmas vérbűn.
A 23. bekezdés így szól:
23 Kevéssel azután, hogy 1939-ben kitört a II. világháború, Az Őrtorony részletesen tárgyalta a semlegesség kérdését. A cikkből világosan kiderült, hogy a keresztények egyáltalán nem vehetnek részt a Sátán világához tartozó nemzetek háborúiban és összetűzéseiben. Ez az időszerű útmutatás megóvta Krisztus követőit attól a borzalmas vérbűntől, amely a háborúban részt vevő nemzeteket terhelte. 1929-től kezdve pedig úgy érveltek a kiadványaink, hogy a Róma 13:1-ben említett felsőbb hatalmak nem a világi uralkodók, hanem Jehova és Jézus. De még pontosabb megértésre volt szükség.
Mennyire ésszerű azt állítani, hogy valami csak akkor borzalmas vérbűn, ha más csinálja, de csupán téves elgondolás, ha a szervezet kötelékében zajlik?
Vagy arról lenne szó, hogy a minősítés dátumokhoz lenne kötve? 39-től vérbűn részt venni egy háborúban, de 14-ben nem volt az?
Ha a borzalmas vérbűn minősítés 1939-től időszerű, akkor a korábbi állapot is időszerű volt 1939 előtt, még ha utólag az derült is ki róla, hogy meg kell változtatni.
De milyen isteni célt lehetett elérni egy 1939-ig érvényben levő hazugsággal, amit igazsággal nem lehetett volna elérni?
Milyen álszent fogalmazás, hogy még pontosabb megértésre volt szükség?
Ha valamennyire is pontos volt a korábbi, akkor arra lehetett volna építeni, megtartva és kiegészítve! Ha viszont azt teljesen elvetik, akkor az semmilyen szempontból nem volt pontos, így a további megértésnek semmilyen módon nem alapja, vagy kiindulópontja!
A 24. bekezdés szerint "a szent szellem segített pontosabb megértésre jutni" semlegesség kérdésben, de az nem pontosabb volt mint a korábbiak, hanem ugyanolyan, mint amit 1929-ig tanítottak!
Miért egy Őrtoronyból derül ez ki, ami akkor jelenik meg amikor már javában tart a 2. világháború, vagy évtizedekkel utána, holott a Szentírásból kellene, ami egy kicsit korábban is írt már erről?
Miféle szabályok ezek?
Mekkora bátorság kell ilyeneket leírni és isteni eredetűnek beállítani!
Mindezek a szellemi fényfelvillanások a Róma 13:1 változó értelmezéseinek a következményei. Az ott olvasható felső hatalmak beazonosítása a 22-24. bekezdések szerint a következőképpen alakult:
- 1914-29 -ig a világi hatalmak
- 1929-63 -ig Jehova és Jézus
- 1963- tól ismét világi hatalmak
A felső hatalmak értelmezésének ezek a variációi eredményezték azt, hogy az egyik háborúban nem volt borzalmas vérbűn részt venni, de a másikban igen. Az ilyen morbid helyzetek szépítésére valók a következő kifejezések,
- megfelelő idő,
- kiderült,
- egyértelmű, világos,
- időszerű útmutatás,
- pontosabb megértés
Ezeket mind fel is vonultatja a 23. bekezdés, és valószínűleg a 8 millió tanúból akik tanulmányozni fogják, egyik sem tesz fel majd nyíltan kérdéseket.
Pedig érdekes lenne megtudni, hogy a borzalmas vérbűntől miért nem volt időszerű megóvni őket 1939 előtt, és hogyan tudták megállapítani az Őrtorony szerzői, hogy ennek 39-ben jött el az ideje?
Mi lehet az a küszöbérték, amit a borzalmas vérbűnökből még 25 évig (1914-39) tolerálni tudott Jézus és honnan tudták meg 39-ben, hogy változtatniuk kell a borzalmas álláspontjukon?
Mennyire hiteles azt állítani, hogy ez idő alatt mindvégig hű és bölcs szellemi gondoskodásban részesültek?
Ha a Róma 13:1-et már 1929-től Jehovára és Jézusra alkalmazták, akkor miért engedelmeskedtek továbbra is a világi hatalmaknak háborús, fegyveres szolgálat, vagyis semlegesség kérdésében, és miért csak 10 évvel később 1939-ben tárgyalta részletesen az Őrtorony?
Miféle lojalitás az aminek 10 éven keresztül nem világos, hogy Isten Királysága legyen az iránya vagy Sátán szervezete, miközben a 20. bekezdésben ki is jelentették, hogy nincs más opció a két szervezeten kívül? És a kettő közül pont a rosszat választják ki!
Ha ez idő alatt bevallottan nem voltak semlegesek, mert ezt a kérdést csak 39-ben tárgyalta az Őrtorony részletesen, akkor addig, 1939-ig, hol máshol lettek volna, mint Sátán szervezetében?
Visszatekintve az 5. fejezetben olvasottakra, összegezhetjük, hogy nem csak Nagy Babilonból nem futottak ki (80 éven keresztül) úgy ahogy saját megértésük szerint is kellett volna, de még a hadseregben is szolgáltak (65 éven át 1874-1939.) egyenruhában és fegyverrel lövöldözve, mégis úgy gondolják, hogy éberen várták a Királyságot. Majd amikor eljött, úgy voltak mellette lojálisak, hogy időnként összekeverték a Jehovának való engedelmességet a Sátánnak való engedelmességgel. Mindezeket az utolsó bekezdés (25.) így összegzi:
- értékes igazságok,...
- Jézus Krisztus ... segített ...
- a hű rabszolga felismeri...
- Micsoda áldás,...
- Krisztus és a szent szellem vezetnek bennünket
Még hogy mindezekben Jézus segített, meg a szent szellem vezetett! Ha ez igaz lett volna, akkor hogyan lehetett ez a folyamat ilyen gyötrelmes, kaotikus és kiszámíthatatlan?
Ez a könyv nem tesz mást, mint bizonyos momentumokat kiragad a maguk idejéből, torz magyarázatokkal egészen más jelentőséget tulajdonít nekik, mint a valóság volt a maga idejében, miközben fontos részleteket elhallgat. Ide-oda ugrál, előre-hátra évtizedeket a történelemben, blőd szemléltetésekkel cifrázva az amúgy is zavaros gondolatmeneteket. Ezzel szinte követhetetlenné teszi a folyamatokat és mindezt Krisztus és a szent szellem vezetésének állítja be. Ez a fejezet különösen jó példa erre, de még nincs vége. Ha azt gondolnánk időnként, hogy ezt már nem lehet alulmúlni színvonalban, Istengyalázásban, újra és újra tévednünk kell, mert a java még hátra van. Időnként jusson eszünkbe a vezető testület levelének záró mondata, különösen amikor ilyen meghökkentő "őszinteségi rohamokkal" találkozunk, mint ebben a fejezetben is, így szólt:
Imádkozunk azért, hogy ez a kiadvány a segítségedre legyen abban, hogy minden eddiginél jobban értékeld a szellemi örökségedet (Máté 24:45).
Ezt kínálja nektek kedves testvérek szellemi örökségként a mai vezető testület!
Szerintük ilyen az, amikor "A Király fényt áraszt a Királyságra"!
P.J.
Utolsó kommentek