EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Robert M. Bowman előadásai Jehova Tanúiról 4. előadás, 3. rész

2016.08.18. 21:00 | Johnny Joker | 27 komment

                Lukács 23:43

                Itt Jézus azt mondja a bűnbánó latornak a mellette lévő kereszten: „Bizony mondom Neked, MA velem leszel a Paradicsomban!”

                Jehova Tanúi, felismerve, hogy eme vers alkalmazása: AZON a napon, amikor Jézus és a lator mindketten MEGHALTAK  azt jelenti, hogy mindketten egyfajta szellemi birodalomba mentek, amit Paradicsomnak hívtak és ezt NEM akarták így alkalmazni, ezért az ÚVF-ben – és ezt az ötletet az adventistáktól vették – a Lukács 23:43-at ÍGY fordítják:

                Bizony mondom Neked MA, (vessző) velem leszel a Paradicsomban.

                Nos, NAGYBAN segítene, ha az ősi görög kéziratokban LENNÉNEK vesszők, de gyakorlati okokból NINCSENEK.

                Igen RITKÁN láthatunk egy-egy pontot valahol, valamiféle szünetet jelölve, amit LEHET VESSZŐKÉNT ÉRTELMEZNI, de a kéziratok DÖNTŐ TÖBBSÉGÉBEN a Lukács 23:43-ban még ilyen pontot SE fogunk találni! EGY kézirat van, ahol LEHETSÉGES egy ilyen pont, de lehet, hogy az írnok nem vigyázott a tollával (és tintapacát ejtett – a ford.). A tudósok NEM biztosak ebben! De ÁLTALÁBAN az ősi görög kéziratokban NINCS vessző!

                Tehát HOGYAN mondod meg, angolban HOL legyen a VESSZŐ? ÚGY, hogy megnézed, MILYEN MÓDON ÁLL ÖSSZE a nyelvezet az adott mondatban, és megfigyeled a mondat SZERKEZETÉT! MINDEN esetben így kell tenned! És EBBEN az esetben NAGYON VILÁGOS JELZÉS van arra, HOVÁ KELL TENNI A SZÜNETET!!

                Mert AZ A KIFEJEZÉS: „ Bizony mondom Nektek” (Neked – a ford.) egy olyan kifejezés, amit CSAK JÉZUS MOND az Újszövetségben, az Jézus EREDETI mondása, CSAK Ő BESZÉLT ÍGY! És amikor egy állítást szó szerint ÚGY vezet be, hogy „amen”, ÉN mondom NEKTEK, vagy „amen” EZT mondom nektek (ez három görög szó), EZ volt az Ő MÓDSZERE arra, hogy bevezessen egy MÉLY, MEGLEPŐ vagy FENNKÖLT IGAZSÁGOT! Más szóval: Figyeljetek! Meglehetősen megrázó, meglepő, megbotránkoztató, amit mondok Nektek, de MONDOM NEKTEK, HOGY EZ AZ IGAZSÁG!

                És miután ezt mondta: „amen”, mondom Nektek, az igazság, amit el akart mondani, MINDJÁRT KÖVETKEZETT! És ezt a kifejezést TÖBB, MINT 70-szer használják az evangéliumok.

                És mit gondoltok, MI történik?

                Az ÚVF-ben az EGYETLEN hely, ahol a szünet NEM AZONNAL az „amen”, azaz „mondom Nektek” kifejezés UTÁN következik, a Lukács 23:43-ban van! Az EGYETLEN hely!!

                MIÉRT teszik a szünetet a „ma” szó után? Ha az evangéliumokban MINDEN más helyen, ahol Jézus azt mondja: „amen”, mondom Nektek, a szünetet, vesszőt  AZONNAL a Nektek/Neked UTÁN teszik?

- 2 -

                 A TEOLÓGIA az OKA! Mert NEM FELEL MEG az Ő eszkatológiájuknak! A halál UTÁNI életről alkotott nézőpontjuknak! Ezért, hogy a verset ÖSSZEEGYEZTESSÉK, HOZZÁIGAZÍTSÁK ahhoz, amit ELŐRE ELDÖNTÖTTEK, amit HINNI KELL, ODATESZIK a vesszőt, ahová valójában NEM tartozik! (És nagyon ravasz módon a Kingdom Interlinearban a lábjegyzetben azt írják, mivel az eredeti kéziratokban nem volt írásjel, ezért itt a vesszőt elhagyjuk. De ez NEM igaz, mert NEM hagyják el, hanem ÁTHELYEZIK eggyel arrébb. Tehát ugyan IGAZ az, hogy OTT, ahol volt, elhagyták, de OTT, ahol NEM volt, oda KITETTÉK, egy szóval odébb! Eggyel arrébb tehát már NEM igaz az az állítás, hogy az eredeti kéziratban NEM voltak vesszők, ezért elhagyjuk! EZ az egyik LEGOCSMÁNYABB bibliahamisítás, amit a Tanúktól láttam. Mert ANNYIRA NYILVÁNVALÓ, MÉGSE érdekli őket! – a ford.)

                Sok minden mást lehetne elmondani a Lukács 23:43-ról, de tovább haladok, mert egy kicsit a feltámadásról akarok beszélni. És már ki is futottam az időből.

                Már beszéltünk erről múlt héten. Hogy Jézus feltámadása FIZIKAI feltámadás! FIZIKAI testének feltámadása. Ugyanaz a test, ami meghalt, lett feltámasztva a sírból, jött vissza az életbe! Isten hatalma által. Ez KÜLÖNÖSEN FONTOS! És ELSÜLLYESZTI Jehova Tanúi teológiáját! SOK MÓDON! De az EGYIK, amit meg akarok említeni, hogy MEGSEMMISÍTI a keresztények KÉT osztályának elképzelését! A megváltottak KÉT osztályát az idők végén. A történelem végén. Mert Jehova Tanúi fenntartják, hogy a megváltottaknak KÉT osztálya van. A DÖNTŐ TÖBBSÉGÜK a Földön fog élni. A Föld újjá lesz alakítva, át lesz formálva, meg lesz tisztítva az 1000 év alatt. Jehova Tanúi PONTOSAN EZT tanítják! Az 1000 év OKA, CÉLJA, hogy eltörölje a romokat, megszüntesse a zűrzavart, rendetlenséget. Armageddon után a megmaradó emberek részvételével, amikor megkezdődik a Millennium, egy 1000 éves tisztogatási hadművelet kezdődik, hogy a Földet Paradicsommá tegye, ahol élni lehet. A megmentett emberek döntő többsége a Földön fog élni. SOHA nem fogják látni Istent, se Krisztust, alkalmanként láthatnak angyalokat, de nem tudom, így lesz-e, viszont SOHA nem fogják TÉNYLEGESEN látni Istent, se Krisztust. Ők a MENNYBEN LESZNEK. A megváltottak döntő többsége pedig a Földön fog élni.

                DE: VAN EGY KIVÉTEL! Van egy embercsoport, aki a MENNYBEN fog élni, gyakorlatilag majdnem mindannyian MÁR OTT IS VANNAK! És egy PONTOS SZÁMOT is megadnak nekünk a Biblia alapján Jehova Tanúi, és ez a 144.000.

                Ha ismered a Bibliát, akkor tudod, hogy ez a szám csak kétszer fordul elő, ugyanabban a könyvben, a Jelenések könyvében, a 7. és a 14. fejezetben. Jelenések 7:14 –144.000, ezek a 7 többszörösei: 7:14! Jehova Tanúi szerint a megváltottak a Földön fognak élni, KIVÉVE egyfajta „elit magot”, aki a mennybe fog menni, és ott fognak élni, „szellem-teremtményekként”. Az angyalokhoz hasonlóan „szellem-testük” lesz (amiről múlt héten elmondtuk, hogy NEM bibliai kifejezés!). Jehova Tanúi fenntartják, hogy a 144.000, akiket ők „felkent osztálynak” hívnak, a MENNYBEN fognak élni szellemlényként, „szellem-testekkel ”, mint az angyaloké és Krisztusé. És természetesen, ha Jézusnak FIZIKAI teste van, EGÉSZ teológiájuk DARABOKRA HULLIK, mert egyetértenek abban, hogy a „felkent osztálynak” OLYAN teste lesz, mint KRISZTUSNAK!

- 3 -

                Nos, ha Jézus FIZIKAI testben támadt fel, akkor ezt KI KELL DOBNI az ablakon! De Jehova Tanúi úgy gondolják, a Biblia tanítja ezt az elgondolást, hogy  a 144.000 egy különleges osztálya lesz a hívőknek, amely a mennybe megy, míg a „más juhok” – ahogyan őket nevezik - milliói vagy milliárdjai a Földön fognak élni.

                Itt a keresztényeknek ismét KÜLÖNBÖZŐ magyarázatai vannak a 144.000-re nézve. Nem akarok erről sokat beszélni. Tehát csak annyit mondok, hogy KÉT FŐ MAGYARÁZATA van a Jelenések könyve 7. fejezetének és a 144.000-nek a történelmi ortodox kereszténységben. NEM sorrendileg alább az egyik:

                A 144.000 BETŰ SZERINT 144.000 ZSIDÓT jelent. Mert a Jelenések könyve 7. fejezete azt mondja, hogy Izrael 12 törzséből származnak. Tehát néhány keresztény úgy hiszi, ez 144.000 BETŰ SZERINTI zsidóra utal. A zsidók száma tehát SZÓ SZERINTI, hogy zsidók AZ IS, hogy a 12 törzsből valók, AZ IS, más szavakkal ez a szövegnek egy olyan magyarázata, amely ANNYIRA SZÓ SZERINTINEK VESZI A LEÍRTAKAT, AMENNYIRE AZ CSAK LEHETSÉGES! Ez is a cél, annyira szó szerint venni, amennyire csak lehetséges. És ez általában összekapcsolódik egy MEGHATÁROZOTT eszkatológiával, egy meghatározott magyarázatával a Jelenések könyvének, amely azt mondja, hogy ez a 144.000 zsidó ÚJONNAN MEGTÉRT lesz, akik hisznek majd Jézusban, ÚJONNAN MEGTÉRTEK, valamikor a nagy nyomorúság korszakában, vagy annak környékén lesz, amit általában egy 7 éves periódusnak tanítanak, amely megelőzi Krisztus MÁSODIK eljövetelét.

                SOK eszkatológiai és teológiai elmélet van itt és spekuláció, amibe nem akarok belemenni, de AZ A LÉNYEG, hogy EZ a nézet, amiről itt beszéltem, KÖVETKEZETES abban, hogy azt mondja: a 144.000 SZÓ SZERINTI, a 12.000 minden törzsből SZÓ SZERINTI, a törzsek száma 12, ez is, a törzsek, a zsidók SZÓ SZERINTIEK, MINDEN szó szerinti! Ez egy KÖVETKEZETES álláspont!

                A kereszténység MÁSIK nézőpontja, és ez volt a TÖBBSÉGI álláspont mostanáig, de most inkább már a kisebbség véli így, legalábbis Rob úgy gondolja, az a nézet, hogy a 144.000 egy SZIMBOLIKUS kép, NEM szó szerinti, hanem szimbolikus, az EGYHÁZRÓL. És úgy szemlélteti az egyházat, mint új Izraelt - és ezek szóharcok -, mint egyfajta SZELLEMI IZRAELT (ismét olyan szó, amit egyes emberek lehet, hogy NEM kedvelnek), de ez az EGYHÁZ ábrázolása.

                ENNÉL a nézőpontnál: a zsidók JELKÉPESEK, a 12 törzs IS, és a 144.000 IS. Tehát ez a nézőpont KÖVETKEZETESEN jelképesen magyarázza a fentieket a Jelenések könyve 7. fejezetében.

                Úgy vélem, már LÁTHATÓ, hová akarok kilyukadni!

                Jehova Tanúinak a két lehetséges magyarázat után a LEGROSSZABB VAN! Ők a 144.000-et az egyházra utalásként értelmezik. Amit „keresztény gyülekezet”-nek hívnak. És úgy értelmezik, hogy a keresztény gyülekezet zsidókból és pogányokból is fog állni, akik hisznek Jézusban. (Amint a hagyományos keresztény nézet is vallja!)

                DE: a 144.000 az SZÓ SZERINTI szám! A 12 törzs JELKÉPES, a zsidók is JELKÉPESEK, de a 144.000 SZÓ SZERINTI szám! Más szavakkal Jehova Tanúi szerint az EGYETLEN dolog, amit SZÓ SZERINT kell venni a szövegrészben a 144.000! SEMMILYEN más szám NEM SZÓ SZERINTI, és a zsidók SEM! A törzsek SEM!

- 4 -

                Mi ennek az értelme?

                Őszintén: Rob NEM ÉRTI! Ez egy OLYAN magyarázat, amit egy történelmi helyzet idézett elő! MILYEN történelmi helyzetre utal?

                Nagyon egyszerű. Jehova Tanúi, MIELŐTT Jehova Tanúi lettek volna, még BIBLIAKUTATÓKKÉNT, akiket C.T. Russell, majd J.F. Rutherford vezetett büszkén, a következőket hitték: az „igaz keresztények”, akik részét alkotják ennek az „elit” keresztény testvériségnek, s akik a mennybe fognak menni - ezek az Ő idejükben AZON EMBEREK voltak, akik társultak Russellel, az Ő BIBLIAKUTATÓI, plusz az ELSŐ SZÁZADI keresztények, és a KÖZTES IDŐBEN élt keresztények, de csak valószínűleg NÉHÁNY EZER -, nos, ők úgy következtettek, hogy a vég BÁRMELY pillanatban eljöhet, úgyhogy BIZTOSAK voltak abban, hogy a Tanúk száma, (ahogy KÉSŐBB nevezték magukat) vagy a BIBLIAKUTATÓK száma NEM FOGJA MEGHALADNI a 144.000-et!! Tehát a szentek, a hívők száma, akik ennek a keresztény gyülekezetnek vagy egyháznak a tagjai voltak, SOHA nem fogja meghaladni a 144.000-et!

                Nos, 1914 eljött, majd elmúlt. Jehova Tanúi [nem sokkal később, 1931-ben] megkapták új nevüket, miközben FOLYAMATOSAN NÖVEKEDTEK létszámban, és a csoport TÚLNŐTTE a 144.000–t mint létszámot! Úgyhogy őszintén szólva volt egy kis problémájuk, méghozzá a SIKERÜK MIATT!! TÚL SOK EMBERT TÉRÍTETTEK MEG!

                NEM tarthatták fenn többé AZT a nézetet, hogy MINDEN Jehova Tanúja a mennybe megy, a 144.000 tagjaként! Úgyhogy előálltak [1935-ben] a KÉTSZINTŰ MEGMENTÉS elgondolásával! NÉHÁNY ember a mennybe fog menni, a TÖBBI pedig NEM! NÉHÁNY ember Krisztussal és Istennel lesz, MÁSOK a FÖLDÖN! És ezek SOHA nem fogják látni őket! (Mármint Krisztust és Istent – a ford.)

                Ahogy Jehova Tanúi nőttek és sokkal népesebbek lettek, nyilvánvalóvá vált, hogy Jehova Tanúinak KELL egy olyan teológia, amelyben az emberek DÖNTŐ TÖBBSÉGE NEM FOG A MENNYBE MENNI! Úgyhogy végül előálltak egy „város a felhők fölött” teológiával.

                Ez azt mondja:

                A „szellemi vezetők” elit magja valójában a 144.000, a „felkent osztály” – amely „véletlenül”, de Rob nem úgy gondolja, hogy valójában véletlenül, a VEZETŐKBŐL ÁLL FŐLEG, azon rétegekből, akik a vallás meghatározói. Ahhoz, hogy vezető lehess Jehova Tanúinál, általában elvárás, hogy a „felkent osztályhoz” tartozz! Ez egyre KELLEMETLENEBBÉ kezd válni, mert a „felkentek” száma folyamatosan CSÖKKEN (utóbbi időben, a tantételbeli változtatások hatására újra megnőtt néhány ezerrel – a ford.) –mármint azok száma, akikről elismerik, hogy a „felkentek osztályához” tartoznak - kevesebb, mint 10.000. (Most 14.000 körüli, a ford.) És folyamatosan CSÖKKEN. Úgyhogy ez PROBLÉMÁT JELENT újra! Az óra ketyeg közöttük.

                De a LÉNYEGE annak, amit mondtam, hogy ők BELEKÉNYSZERÜLTEK ebbe a KÉTSZINTŰ megmentési rendszerbe a SIKEREIK miatt! TÚL SOKAN LETTEK! Tehát ki kellett igazítaniuk eszkatológiájukat!

- 5 -

Attól tartok, a keresztények válasza erre az elképzelésre egy kissé NEM túl szabatosnak, pontosnak tűnik! Megmondom, miért! Mert tudjuk, hogy a legtöbb keresztény ezt mondaná: MINDEN keresztény a mennybe megy! Szünet. Mert ők nagyon sértve érzik magukat attól az elgondolástól, hogy CSAK 144.000 keresztény megy a mennybe és a keresztények DÖNTŐ TÖBBSÉGE a FÖLDHÖZ van kötve, és ITT kell éljen. KI AKAR ITT MARADNI? Mi a MENNYBE akarunk menni! A keresztények gyakran EZT mondják!

Sajnos, amikor EZT mondják, NEM értik meg a Biblia eszkatológiáját!

Mert ABBAN az emberi lét VÉGSŐ célja, az emberi megmentés NEM egyszerűen azt jelenti, hogy szellemekként élünk a mennyben!

A népszerű elképzelés, amit a filmekben látunk, egy csodálatos élet, mint Shirley Temple kék madara sok-sok évvel ezelőtt. És sok MÁS filmben is: emberi lények meghalnak, mennybe mennek és angyalok lesznek, vagy angyalokhoz hasonló lények és a mennyben élnek. És ha EZ IGAZ,  HOL VAN A FELTÁMADÁS? EBBEN a forgatókönyvben? NINCS BENNE! És ez sok ember eszkatológiájának a sebezhetősége, amit Jehova Tanúi kihasználnak és ÉPÍTENEK RÁ! Mert EZ SE biblikus! ITT van a probléma! NEM teljes!

Amikor meghalsz, a lelked/szellemed a mennybe megy. Ha keresztény vagy! Krisztussal leszel. A Filippi 1:21-24, amit Jehova Tanúi KIFORGATNAK, és most NINCS IDŐM arra, hogy elmondjam, hogyan, de higgyétek el, eltorzítják! Amikor meghalsz, szellemed/lelked elmegy, hogy Krisztussal legyen, VÁRVA A FELTÁMADÁST! Amikor a feltámadás megtörténik, ennek a korszaknak a végén, tested ÚJRA EGYESÍTVE lesz lelkeddel/szellemeddel, és ÚJRA TELJES SZEMÉLY LESZEL! TELJES emberi lény! Test ÉS lélek! És ott fogsz élni, amit az Újszövetség úgy hív: „Új ég és új Föld”! HALHATATLAN TESTI életre leszel feltámasztva! FIZIKAI életre! Egy FIZIKAI birodalomban fogsz élni! Amit „új ég/új föld”-nek hívnak! Ami egy bibliai megnevezése egy ÚJ UNIVERZUMNAK!

Tehát az itteni kép hasonló, és RÁÉPÜL a Biblia Jézusról szóló tanítására! Jézus HALANDÓ EMBERKÉNT élt a Földön, FEL LETT TÁMASZTVA, és felment a mennybe és VISSZA IS JÖN a Földre!

Vajon MINEK jön vissza a Földre? Hogy lesöpörje az embereket a Földről? NEM! És itt NEM beszélek az „elragadtatásról”, a VÉGEREDMÉNYRŐL beszélek! A végső, MÁSODIK ELJÖVETELÉRŐL Krisztusnak!

Mit fog csinálni? MEGÍTÉLI az élőket/holtakat, felállítja Isten ÖRÖK Királyságát és a bibliai teológiában, amikor a hívők a mennybe mehetnek, az ÁTMENETI! Mert halhatatlan életre lesznek FELTÁMASZTVA az Új Földre! Az „Új ég és Új Föld”-re! Isten az EMBEREKKEL FOG LAKNI! Lejön, és velük fog élni! EZT mondja a Jelenések könyve 21. fejezete! Az Isten lakóhelye AZ EMBEREKKEL VAN! Tehát az „Új ég/Új Föld”-ön fogunk élni! Hogy fog az kinézni? NEM TUDOM! MI lesz az „Új ég/Új Föld” KAPCSOLATA a JELENLEGI éggel és Földdel? A keresztények vitatkoznak erről! De TUDUNK azért néhány dolgot!

- 6 -

                FIZIKAI lesz! HALHATATLAN lesz! A Halál NEM LESZ TÖBBÉ! NEM lesz BETEGSÉG többé! BŰN SE LESZ TÖBBÉ! Se a Bűn KÖVETKEZMÉNYEI NEM LESZNEK TÖBBÉ!

Csak az IGAZAK, a MEGVÁLTOTTAK fognak ott élni, mert Krisztus ŐKET váltotta meg a kereszten! Tudjuk, hogy HALHATATLANOK leszünk! LÁTNI fogjuk Istent!

Jézus azt mondta: „Boldogok a tiszta szívűek, mert látni fogják az Istent!”

NEM csak 144.000-en! De MINDEN tiszta szívű! És TE TISZTA SZÍVŰ vagy Isten kegyelméből, ha BÍZOL Jézus Krisztusban és a szívedbe zárod!

Tehát az „Új ég/Új Föld”-ön fogunk élni, feltámasztott lényekként, FIZIKAI testben, ami NEM olyan lesz, mint a mostani, mert TELJESEN MEGDICSŐÜLT lesz, fantasztikus, halhatatlan, haláltól NEM érintett, NEM kísértésnek kitett, annak ellenálló, a hústest kísértéseinek NEM kitett, de még mindig, mint FIZIKAI lények fogunk élni! És MIND együtt leszünk! NINCS elkülönítés a Biblia eszkatológiájában azok között, akik a mennyben, illetve a Földön élnek. NINCS „felhők közti város” –teológia!

TUDJUK, hogy MIND Istennel leszünk és Krisztussal! VELE leszünk és VELE élünk! A Biblia SOHA NEM KÜLÖNÍTETTE EL a hívőket, hogy egyesek Krisztussal lesznek, mások NEM! De pl. a mormonok ugyanezt a hibát követik el!

Azt állítják, hogy HÁROM menny van! HÁROMSZINTŰ rendszerük van! (Egy keveset beszéltünk már róla.)

Jehova Tanúinak csak KÉTSZINTŰ!

Van MÉG EGY vonatkozása annak, amit a kérdések előtt szeretnék elmondani (noha túlléptem az időm, de lesz lehetőség kérdezni).

A „felkent osztálynak” ez a tantétele, amely megkülönbözteti őket a „más juhoktól”, a sokaságtól, akik a paradicsomi Földön fognak élni, úgy tűnik az Újszövetség tanításainak TELJES KUDARCÁT, összekeverését jelenti.

Mert Jehova Tanúinak el KELL ismerniük, hogy csaknem MINDEN, amit a LEVELEKBEN találunk, a „felkentekre” vonatkozik! Mert a levelek beszélnek „Isten gyermekeiről”, hogy Istennel leszünk, Krisztussal leszünk és mindezen dolgok Jehova Tanúi teológiájában csak a „felkent osztályt” jellemzik! Valójában Jehova Tanúi szerint néhány valóban meglepő dolog csak a „felkent osztályra” vonatkozik. Például: Hit általi megigazulás! Csak ŐK veszik magukhoz az „emlékjegyeket” évente egyszer az Úrvacsorán, amit Ők „Emlékünnepnek” neveznek.

És ez azt jelenti, hogy 7-8.000 (nem emlékszik Rob a pontos számra) Jehova Tanúja képezi a „felkent osztályt” ma. Úgy vélem, a szám jócskán csökkent az utóbbi időben a csúcshoz képest. (Ez az utóbbi néhány évben ismét 10.000 fölé emelkedett a tanítás „kiigazításai” kapcsán – a ford.) És néhány MILLIÓ Jehova Tanúja van világszerte! Ez azt jelenti, hogy 1:1000-hez van közel az arányuk Jehova Tanúin belül! De mondjuk 1:400-hoz körülbelül a „felkent osztály” tagja. És ez azt jelenti,

- 7 -

 hogy évente egyszer, amikor összegyűlnek erre az „Emlékünnepi” szolgálatra csak 1 minden 400-ból veszi magához az „Emlékjegyeket”. Ez egyfajta kínos dolog, körülnézni és látni, hogy összejövünk egy alkalomra és csak minden 400. veszi magához a dolog célját, az „emlékjegyeket”. Ez azért van, mert csak nekik van megengedve, csak Ők részei a szövetségi kapcsolatnak, amit az egyház, a keresztény gyülekezet élvez. Csak 144.000-en alkotják az EGYHÁZAT!!

Jehova Tanúinak ÁLLANDÓAN ezt kell mondaniuk, amikor az Újszövetséget olvassák: Ez MINDENKINEK szól, vagy CSAK a „FELKENT OSZTÁLYNAK”?

A keresztényeknek NEM kell feltenniük ezt a kérdést, mert ők úgy veszik, amit az Újszövetség mond, amint ennek a NYILVÁNVALÓ értelme, hogy MINDENKI, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, MINDENKI, aki bízik Benne, mint Messiásban, az Istentől született. (újjá – a ford.) NEMCSAK a 144.00! [Lásd pl. 1 Jn 5:1.]

Még egy: az újjászületés is CSAK a „felkentekre” vonatkozik! Mert ez egy olyan utalás, ami a szellemi életre a mennybe menőkre vonatkozik. Ami NEM bibliai értelmezése annak, amit Jézus értett ez alatt!

Ahogy látjátok, végigvonul az Újszövetségen és Jehova Tanúi teológiáján és komoly problémákat okoz, bárhová nézünk! EZÉRT volt 1980-ban nagy lázadás az Őrtorony Központban, amikor néhány Jehova Tanúja kissé TÚL SZORGALMAS tanuló lett, TÚL GONDOSAN tanulmányozták a Bibliát, és rájöttek erre az egész dologra, hogy ez egy kártyavár, és NEM MŰKÖDIK! Biblikusan NEM működik! Hogy ELVÁLASSZÁK a „felkent osztályt” a „más juhoktól”, (A „lázadás” persze nemcsak erről szólt – a ford.)

Nos, befejeztem a Tanúk eszkatológiájáról szóló dolgokat. Lehet, hogy ráléptem néhány tyúkszemre, ami a Te SAJÁT eszkatológiádba NEM illik bele.

Egy kérdésre szeretnék válaszolni, amit Pete tett fel (menet közben – a ford.)

Kérdés: Mit értett Jézus azon, amit a János 14. fejezetében mondott: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.”?

Rob válasza: Ez a szövegkörnyezetben NEM jelentheti azt, hogy Jézus a mennybe megy, hogy ott valamiféle „házat” építsen, amiben lakni lehet, vagy hogy kibővíti a „mennyei palotáját”, hozzájut további „szobákhoz”, hogy legyen ott helye a hívőknek!

Amit Jézus itt mond, az az, hogy Ő megy a mennybe, hogy FIZIKAI szóhasználat szerint egy „helyet” készítsen elő, de amit IGAZÁN előkészít, az az új ég és az új Föld. Ami el fog jönni számunkra, amikor Isten céljai megvalósulnak.

Tehát NEM azt mondja: felmegyek a mennybe és ott további „házakat” építek fel, vagy további szobákat nektek. De azt mondja:

- 8 -

Először: Amikor meghaltok, a ti szellemetek újra Krisztussal együtt lesz a mennyben, és ott Ti JÓL FOGJÁTOK ÉREZNI magatokat, NEM fogtok szenvedni, de NEM lesztek TELJESEK sem! Mert amit VÉGÜL Isten tartogat számotokra, az a FELTÁMADÁS utáni élet! Amit Jézus is megkapott, amikor FELTÁMADT! A János 14. fejezete csak EGY RÉSZÉT vázolja fel a képnek, és ha az EGÉSZRE vagy kíváncsi, akkor EBBŐL csak egy TORZ képet kapsz!

Most abbahagyom, lehet kérdezni. A Theology Program tagjai elsőbbséget élveznek. Valaki MÁS lesz a moderátor, NEM én. Időnk korlátozott, de tovább maradok, hogy lehessen még hosszabban beszélgetni. A kurzusnak vége, a kulcskérdéseknek is. És a teszteket Cary kiértékeli és közli Veletek.

Vége a  4. előadásnak. A kérdések és Rob válaszai következnek.

Címkék: Robert M Bowman

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr7710426344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picket9 2016.08.18. 23:10:01

Ez egy elég bonyolult magyarázat.
de, arra mindeképpen jó, hogy megmutassa,
van magyarázat az Örtornyon kivül is.
:)
A válszokat mindenki találja meg magának.
Ez nem a "csakis az egytlen igazat megmondó" platform.
Erre az Örtorony vállakozott csak.

kiterjesztett valóság 2016.08.23. 22:40:10

Az első érdekes megjegyzésem:

"Ugyanígy kezdték gyalázni még a rablók is, akiket vele együtt feszítettek oszlopra." (Mt 27:44)

"Még azok is gyalázták, akiket vele együtt feszítettek oszlopra." (Mark 15:32b)

"Az oszlopra akasztott gonosztevők egyike pedig ezt mondta neki becsmérlően: „Te vagy a Krisztus, nem? Mentsd meg magad, és minket is!”
Feleletül a másik megdorgálta őt, és ezt mondta: „Egyáltalán nem féled az Istent, most, hogy ugyanazon ítélet alatt vagy? És mi bizony jogosan, mert teljes mértékben azt kapjuk, amit megérdemlünk a tetteinkért, de ez az ember semmi kivetnivalót nem tett."

Itt valami történt közben!!!
Eleinte mindkét Jézussal megfeszített elítélt gyalázta Jézust, aztán az egyik az idő előrehaladtával, Jézus viselkedését látva, a szavait hallva változtatott a véleményén.
Megtért a kereszten... megtért keresztre függesztve a jogos bűneiért.

Pl most lehet sokat gondolkodni.
(ha nem akarsz, nem kell)

kiterjesztett valóság 2016.08.23. 23:11:58

>>Bizony mondom Neked MA, (vessző) velem leszel a Paradicsomban.

Nos, NAGYBAN segítene, ha az ősi görög kéziratokban LENNÉNEK vesszők, de gyakorlati okokból NINCSENEK.<<

- Akkor ezt meg is beszéltük.

De mi a lényeg, a NAGY kérdés?
Jézus a halála után a paradicsomba került?
NEM!!!
Jézus meghalt.
Mióta paradicsomi állapot a halál, az emberiség és minden élő LEGNAGYOBB ellensége?

A halál, mint utolsó ellenség fog eltöröltetni, miután felemésztett mindenkit, akik az ÉLET ellenségei.

A megfeszített zsidó bűnöző ugyanúgy tudta, értette a feltámadás lényegét, mint Márta.

"Jézus ekkor így szólt: „A testvéred fel fog támadni.”
Márta pedig így felelt: „Tudom, hogy feltámad a Feltámadáskor, az utolsó napon.”" (Jn 11:23, 24)

Amikor az a bizonyos keresztre feszített bűnös megtért, nyilvánvalóan erre gondolt, amikor arra kérte Jézust, hogy emlékezzen meg róla, és nem arra gondolt, hogy a halála után egyből jó lesz neki.

Mikor lesz a föld újra Paradicsom/Éden, amilyen Ádám és Éva idejében volt?
A nagy nyomorúság után.
Armageddon után.
Jézus ezeréves uralkodása alatt.

Puzzle.
próbálod kirakni a képet, de úgy hogy minden egyes kis alkotóelemet próbálsz beleerőltetni oda, ahová nem való.

Ez a kép nem Picasso.
Ez egy gyönyörűséges tisztán látható képfolyam, és nem csak egy hunyorogva nézve talán hasonlít valamire, valami absztrakt.

Mária: "Igen, tudom, az utolsó napon..."

kiterjesztett valóság 2016.08.23. 23:57:24

Nyilván ismered a Bibliát oda meg vissza (hisz jobban ismered azoknál, akik szerinted ismerni vélik).

Nyilván ismered az "utolsó nap" fogalmát is.
Mi az utolsó nap?
Van néhány.
Melyik miért, és miben az utolsó?

Konkrét bibliaversek?
Mint a tenger árja.

"Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait."

Tudod mi történik veled?
Olvasod a Bibliát, de valami hiányosság van benned, és ezért nem tudod elfogadni Isten Szavát úgy, ahogy van.

Miért?
Erre csak te tudod a választ, de keresned, kutatnod kell magadban, hogy felismerd mi akadályoz ebben.

Bajban vagy.
Ez biztos!
Nálam sokkal nagyobb bajban vagy, pedig én is benne vagyok a bajban ezerrel.
A különbség köztünk?
Én tudom miért vagyok bajban, de te még azt sem tudod, hogy miért - ezt írd és mond.

Jót akarni...
Azt hiszem végül csak ez számít.
(de ne csapd be magad, ne keverd Isten jóságát az emberek jóságával - mert ég és föld a kettő)

picket9 2016.08.24. 00:26:32

@kiterjesztett valóság:
[Bizony mondom Neked MA, (vessző) velem leszel a Paradicsomban]

Mindegy, hogy a bűnöző mit gondolt, Jézus amit mondott, azt mondta.
Neki ez egy mondása, stílusa volt, hogy "Bizony mondom Neked" és akkor ma lesz valami.
Miért csak itt nem így fordítják, és miért nem jön a vessző rögtön a "neked" után.
Előfordul ez még valahol másként a bibliában?

kiterjesztett valóság 2016.08.24. 00:51:46

@picket9:

Mi a lényeg?
Mindig a lényeg számít.
Ami nem lényeges, az nem számít.

Pl mi lényeges?
A zsidók mind a mai napig nem fogadják el Jézust Isten fiaként.
A keresztények mind a mai napig nem fogadják el Jézus Istenét és Atyját Istennek.

És közben nem ismerik el egymás Istenét.
A zsidók nem ismerik el a keresztények Istenét (Jézust), míg a keresztények nem ismerik el a zsidók Istenét (JHVH-t).

Van közös nevező?
NINCS!
Vannak ők, meg vagyunk mi.
Két külön világ.
És ez MINDIG így lesz ebben a világrendszerben!!!

:(

tikikus55 2016.08.24. 14:31:05

@kiterjesztett valóság: Szokás szerint mellébeszélsz, Drága barátom! NEM az a kérdés itt, ki tért meg, meg ki nem, hanem AZ, hogy MINDEN MÁS HELYEN Jehova Tanúi is a Bizony mondo után teszik a vesszőt, EGYEDÜL ITT a MA után!! VAJON MIÉRT? SEMMI CÉLZAT NINCS BENNE? IGAZ? SEMMI HAMISÍTÁS? Ráadásul a Kingdom Interlineárban itt azt írják ezek a becsületes emberek, hogy mivel az eredeti szövegben nem voltak írásjelek, ezért itt elhagyják a vesszőt a bizony mondm után. Igen, OTT elhagyják és ÁTHELYEZIK a MA után, ahol SZINTÉN NEM VOLTAK ÍRÁSJELEK!! TELJESEN BECSÜLETES ELJÁRÁS . IGAZ?? ENNYIRE DEBILNEK NÉZNEK MINDENKIT!! FŐLEG TÉGED, meg azokat, akik még mindig védik őket és hinni akarnak nekik!!

kiterjesztett valóság 2016.08.27. 00:54:15

@tikikus55:

Szokásom - ezek szerint rossz -, hogy mellébeszélésnek tűnik a véleményem.

Jézus a legnagyobb, a leghűbb Tanú (Isten, JHVH isten tanúja).
Tudod, mekkora tanúskodás lett volna a világ számára, minden ember számára, ha Jézus beszélt volna a halála utáni, a mennyországba kerülő lelke, és az ott megtapasztaltakról?
Egy szót sem mondott erről, ezzel kapcsolatban.
Miért?
Mert nincs ilyen!

Jézus meghalt emberként, ahogy a vele együtt megfeszített kereszten megtérő is.
Jézus sem a halála, sem a feltámadása után sem került a paradicsomba.
Jézus visszakerült abba a szellemvilágba, amiből eljött közénk, és leült az Atyjának jobbjára várva, hogy megkezdje királyként az uralkodását, ami a történtek után közel 1900 évvel utána következett be.
A vele megfeszített?
Neki az jár, mint mindenki másnak... mint Jézusnak: A feltámadás.
És akkor, csak akkor lesz újra Jézussal a paradicsomban.

A Paradicsom ígérete nem az angyaloknak, a szellemvilágban élőknek adatott, hanem nekünk, embereknek.
Ez csak NEKÜNK szóló ígéret, ez csak a MI reménységünk, és senki másé!

Mi volt?...
Mi lesz?...
Most az van, hogy Jézus királyként uralkodik - Isten királyságának királyaként.
Örülsz ennek?
Égre emeled a tekinteted, a kezeidet, és hálát tudsz adni ezért Istennek - VÉGRE MEGTÖRTÉNT!?

A baj most van... mindig "most".
Mindig "most" volt.
Mindig "most" lesz.

Most is sokan.. túl sokan gondolják rosszul (ezt már ismerjük), ahogy régen is sokan... túl sokan gondolták rosszul (ezt már ismerjük), ahogy a jövőben is sokan... túl sokan fogják rosszul gondolni (ezt már ismerjük).
Ez egy különleges korszak.
Ismerjük a múltat, a jelent, a jövőt.
Ilyen még sosem volt.
Nem tudod miből maradsz ki, ha kizárod magad ebből :(

kiterjesztett valóság 2016.08.27. 00:59:35

@picket9:

>>Egy zseni vagy!<<

- Nem!!!

Kérdezted: "Hülye vagy?"
Válaszoltam: "Igen."

Akkor mi vagyok?
Hüüü, azt hittem tudok egy mondatban válaszolni, de nem tudok.
Ez is azt mutatja, hogy nem vagyok zseni :)

tikikus55 2016.08.27. 08:31:13

@kiterjesztett valóság: Valóban rossz szokás, a politikusok gyakorolják leginkább. Nálad a Tanúk hatása, akik jobbak ebben a politikusoknál, s a legjobb válaszuk: no comment. Természetesen most sem az előadásban elhangzottakra reagálsz.Ezt azért tartom szomorúnak, mert egyébként a saját körforgásodban képes vagy ugyanazt 123-féleképpen elmondani. Egyszer ki kéne lépned belőle.

kiterjesztett valóság 2016.08.27. 11:23:14

Oké, pár dolgot be kell ismernem.
1-től 10-ig: Nem bírom végigolvasni ezeket a cikkeket.
Tényleg elkezdem, de nem bírom sokáig.
Igazából nem felbosszantanak, hanem egy idő után nem látom az értelmét.
Ha nem ismerném a Bibliát talán látnám az értelmét, de így nem.
Ezért csak különböző pontokon beleolvasok.
Igazából nem is a cikkre reagálok, hanem a hozzászólásokra.

Tudod mi a közös bennünk (bennetek és bennem)?
Mindannyian az életünkkel játszunk valójában.
A különbség az, hogy melyik oldalon.
Csak két oldal van.
Az egyik oldalon biztos, hogy meghalsz, míg a másik oldalon nem biztos.
Ez tényleg így van.

Harcolsz valami ellen, de közben rossz neked.
A világ rossz, és egyre rosszabb lesz. Sőt, amikor majd azt mondja magáról a világ, hogy most jó (ne mozogj), akkor lesz a legrosszabb.
Ti ebben a világban vagytok, ebbe a világba pozicionáltátok magatokat.

A hazugságot kéritek számon az igazságkeresőkön, miközben töménytelen hazugságban éltek.
MINDEN hazugság!
Megcsal a feleséged.
Megcsalod a feleséged.
Hazudik a gyerek.
Hazudik a nagymama.
hazudik a barátod.
Hazudnak a politikusok.
Hazudnak a kereskedők.
Hazudnak a papok.
Mindenki hazudik!

Mi ezzel a baj?
Hogy egy olyan világ, amiben mindenki hazudik, az nem valós, mert nem igaz.
Kitörni ebből lehet?
Lehet.
Nagyon sok ezer évig nem lehetett, de mi egy olyan korban élünk, amikor lehet.
Mi a (fő)bűnöd?
Hogy nem élsz a lehetőséggel.
Hogy meg sem próbálsz kiszakadni ebből.
Sőt, fennen hirdeted ennek a hazug világnak a létjogosultságát, mert azt mondod: "Így jó (még ha rossz is). Maradjon minden így. Nem kell a változás. Nem élek az eséllyel."

Persze közben félsz a következményektől, mert érzel valamit...
Régen elég volt érezni valamit (ismeret nélkül), de ma már nem (amikor bőséges az ismeret).

---

Én...
Hú de utálom magamat!
Hú de utálok magamról írni (de csak ezt ismerem)!
Nézem az arcom a tükörben: "Ez ki?"
Van egy testem, ami hordozza a lelkem.
Ha a test meghal, meghal a lélek is.
Amíg élek, él a lelkem is.
Csak ezért tartom életben a testem - a lelkem miatt, mert a lelkem többet érdemel(ne).

Igaz, 123-féleképpen tudok írni erről, de az első ugyanaz, mint a 123., és emiatt... csak emiatt van létjogosultsága mégis a körforgásnak.
Amíg a körben vagy, van remény, de ahogy kilépsz a körből meghal a remény.
Vannak akiknek elég a mókuskerék: teszek-veszek-eszek.
Neked ez elég?

Isten a saját hasonlatosságára teremte az embert.
El tudod képzelni Istenről, hogy csak azért van, hogy legyen?

----

Miért probléma, hogy két osztály van?
Nem lehet mindenki király.
Milyen világ lenne az, amiben csak királyok vannak?
A trónok harca.
Az a baj, hogy ezt is - mint mindent - emberi szemszögből nézel.
Tudod, vannak, akik nem akarnak királyok lenni (velük mi lesz?), csak egy igazságos kormányzásra vágynak, ami alatt békében élhetnek, alkothatnak.

Isten szeretet.
Hogy királyként szeret, vagy nem királyként (direkt nem írtam alattvalót, mert ez is olyan emberi), édes mindegy!
Isten szeretete tölti fel a lelket, pótolja ki a hiányzó részt, ami után elmondhatja egy ember, és egy angyallá váló ember is: "Boldog vagyok."

Mózes csak egy volt.
És voltak a többiek.
Mózes is boldog volt.
A többiek is boldogok voltak.
Meddig voltak boldogok?
Amíg közel maradtak Istenhez, és nem fordultak el tőle.
Ádám és Éva is csak addig voltak boldogok, amíg közel maradtak Istenhez, és nem fordultak el tőle.
Ez most is így van, és ezután is így lesz - MINDIG.

Ahhoz hogy ezt megértsük, kell a megértés, és az elfogadás.
megtehetjük, hogy nem értjük meg és/vagy nem fogadjuk el?
Igen.
De akkor nem is leszünk boldogok, és nem lesz jövőnk.
Isten megértése, elfogadása a jövő záloga.
Ki ne akarna örökké élni boldogan?

Ki akar örökké élni?
Kezeket a magasba!
És mond: "Hé"
És mond: "Ho"

(Megint elhülyültem, pedig ez halálosan komoly dolog.
Azt hiszem valami baj van velem.
Bocsánat!)

tikikus55 2016.08.27. 17:30:13

@kiterjesztett valóság: Drága Barátom! Azt látom, hogy nem olvasod el a cikkeket, csak beszélsz róluk. No, akkor csak most az egyszer erre az egyre válaszolj - ha tudsz:
1./ a Kingdom Interlinear ugye a Tanúk kiadványa, ez tagadhatatlan. A Lukács 23:43 alá a következő megjegyzést teszik: A görög eredetiben nem használtak írásjeleket, ezért az itteni vesszőt elhagyjuk. és mi történik? NEM elhagyják, hanem a ma görög megfelelője UTÁN teszik. Miért, ott VOLTAK az EREDETIBEN ÍRÁSJELEK? Ha pedig NEM, akkor miért tettek oda mégis? Eszerint NEM elhagyták a vesszőt, hanem ÁTHELYEZTÉK!! Mi ez, ha NEM SZÁNDÉKOS HAZUGSÁG?
Továbbá: 69 másik helyen a Bibliában, az ÚVF-ben is a "Bizony, bizony mondom nektek UTÁN KÖZVETELNÜL teszik ki a vesszőt, CSAK ITT NEM!MIÉRT eme eltérés? MILYEN nyelvtani avagy szövegbeli sajátosság indokolja? SEMMILYEN! Pusztán az, hogy itt teológiailag NEM stimmel nekik, ezért HAMISÍTNAK! Lennél szíves kivételesen KONKRÉTAN ERRE válaszolni - ha tudsz.

kiterjesztett valóság 2016.08.27. 21:13:10

@tikikus55:

>>a Kingdom Interlinear ugye a Tanúk kiadványa, ez tagadhatatlan.<<

- Sose hallottam erről.
Lehet, hogy tényleg többet kéne olvasnom?

Arra gondoltál már, hogy tök mindegy hol a vessző?
A Bibliában nagyon sok látszólagos ellentmondás van.
Ez egyfajta beépítette védelem.
Ha hiszel, még ha nem is érted teljesen, túl tudsz lépni rajta simán.
Ha nem hiszel, botláskő neked.
Vagy leteszed, és/vagy megkérdőjelezed, és/vagy támadod.
Habitusa válogatja.

Nem a vessző hol léte a lényeg (sokáig nem is volt vessző - emberek sokasága született-halt meg úgy, hogy nem volt vessző... emberek sokasága született-halt meg, akik még csak nem is hallottak a Bibliáról, Istenről, Jézusról, de Istennek rájuk is gondja van, Jézus értük is meghalt), hanem, hogy mi történt.

Mi történt?
Miért halt meg Jézus?
Jézus miután meghalt, mi történt vele?
Hol volt a feltámadásáig?
Ki támasztta fel?
Hol van most Jézus?
Ha ezekre megtalálod a választ, a vessző hol léte lesz a legkisebb problémád ebben az életben.

Itt a vessző-hol a vessző?
Bocsánat!

De tényleg ne ragadjál már bele ebbe, ne ragadj le ezen a szinten.
Az élet, az istenismeret több ennél!

Gyere, harcoljunk egy kicsit.
A saját démonainkal.
Mert megérdemeljük.

www.youtube.com/watch?v=dJ-QLl5qjLg

tikikus55 2016.08.27. 22:06:41

@kiterjesztett valóság: A Kingdom Interlinear egy sorközi fordítású Új Szövetség, ahol a görörg eredeti (Westcott-Hort-féle mesterszöveg) alatt a szó szerinti angol Tanú-fordítás és jobbra az Új Világ Fordítás végleges angol szövege található.
Jól láthatóak a zárójelekben levő betoldások, amik NINCSENEK az eredeti szövegben, majd az ÚVF már ELHAGYJA a zárójeleket. VILÁGOS a Biblia meghamisítása. Ajánlom, rendeld meg, és nézz bele. No ebben írja a Lukács 23:43 lábjegyzete azt, amit írtam. Nem árt megismerni saját kiadványaidat.

picket9 2016.08.28. 06:27:04

@tikikus55:
Szia,
azt se érti miről beszélsz neki!
mint disznók elé gyöngyöt..
Tök jók a biblia versek, és görög fordítás!

tikikus55 2016.08.28. 14:38:05

@picket9: Sajnos, nagyon sok Tanú van így ezzel... Egy tapasztalatom a közelmúltból: Szovátán jártam és a Medve-tónál ott voltak a "talicskával" a Tanúk. (Ez a legújabb módszer: kirakják egy állványra a kiadványokat, ez az állvány összecsukható és húzható, ez a "talicska".)Mondom az ott álló férfiúnak, hogy nem ártana a Kingdom Interlineart olvasni, mert igen jól kiderül, hol hamisítanak, pl. Jézus istensége tekintetében. erre azt mondja: az mi, mert sose hallott róla. Elmondtam, hogy a saját kiadványa, rendelje meg. Mellesleg megkérdeztem, hogyan akar engem a Bibliáról oktatni, ha nem ismeri a saját kiadványait. Csak hebegni bírt, erre odajött a felesége is hallgatózni, de az se tudott megmukkanni erre. Hát ez van.

a századik juh 2016.08.28. 21:47:18

@tikikus55: "talicska"

Az megvan, hogy énekel is?

Más:

Engem is hitehagyással vádolnak bizonyos testvéreim.

Mondtam nekik, sorry, a kiadványainkból idéztem.
Sőt, bármikor hajlandó vagyok leülni veletek, csak a teokratikus kiadványokat használva.

Tényleg?

Igen, mondjatok csak egy dolgot, amit felvettetek, vagy amiket tanúkkal tudtok alátámasztani, és nem idézhető a kiadványokból!

Ööööö...

2 tanú támasztja alá, hogy hitehagyott vagyok???

Pontosan mit is mondtam?

Ööööö.... ezt, meg ezt.

Ime az idézet, ami alapján mondtam... év, hónap... és máris nem hitehagyás!!! Csak túlasszociálták a testvéreim... nem ismerik a kiadványokat! Nekem van okom panaszra!

Pl Franz testvér 1929-ben bebizonyította, hogy a piramisos tanítás nem a szent szellemtől való... innentől kezdve meg miről beszélünk?

Mindegyik exjt állítás bebizonyítható a kiadványokból... úgyhogy még mindíg Jehova tanúja vagyok!

Nem azért, mert egyetértek a tanításokkal, hanem azért, mert úgy néz ki, megadatik, hogy teljesítsem, amire az őrtorony buzdít:

"13 Függetlenül attól, hogy mióta ismerjük az igazságot, kötelességünk megismertetni másokkal Jehova szervezetét."

Tegyük még szebbé a szellemi paradicsomunkat!

w15 7/15 9–10. o

pöckölő 2016.08.29. 18:16:00

@kiterjesztett valóság:>> Mi történt?
Miért halt meg Jézus?
Jézus miután meghalt, mi történt vele?
Hol volt a feltámadásáig?
Ki támasztta fel?
Hol van most Jézus?
Ha ezekre megtalálod a választ, a vessző hol léte lesz a legkisebb problémád ebben az életben. <<

Ezek a kérdéseid nagyon klasszak, nekem is tetszenek, mert ezekre nem könnyű normális, hihető választ adni. Mondom, hogy miért. Akik szerint Jézus az Isten, azok Isten öngyilkosságáról beszélnek. Viszont, ha Isten halt meg, egy kevés időre klinikai halálban volt, mondjuk annál tovább is. Ha tényleg feltámadt, az a kérdés, hogy magába programozott ébresztő, vagy az Apukája ébresztette fel? Ha van Apukája, akkor azt hívhatjuk Atyának, aki Jézus szerint nagyobb nála, de akkor ki az Isten? Ha viszont az Atya a saját fiát küldte a saját hülyeségének tisztázására, akkor az Atya, a te jehovád egy nagy ...! Testvér! Te ugyan olyan lökött vagy, mint a többi Jézuska magyarázó, akik szerint már szinte mindenki istenke. Boldogságos szűzmária, boldogasszony és a többi hasonló bibliás sztory, már teljesen tönkre tesznek. Nem fura, hogy mindenkinek igaza van, pedig ugyan az a forrásuk? A bibliai mesék támasztanak ellenségeket, vallási különbözőségeket. A magad féle jehovisták meg senkinek se tetszik, még a saját szektád se tűrne meg, ha tudnák, merre jársz.
Válaszolj arra, hogy mitől szerető a jehova istenkéd? Miért élvezkedik a sok szenvedésen? Miért nem saját maga tisztázta a saját tévedéseit? Miért kell a folytonos áldozat, bele értve a saját gyerekének halálba küldését is? Miért? Miért?

JeremiaSiralmai 2016.09.17. 13:57:01

Jó napot!

A biblia más részeit, ha megfigyeljük és összevetjük egyértelmű, hogy a földön lesz a feltámadás (Zsoltárok 37:29 , 115:16 ; Prédikátor 1:4 ; Máté 5:5)

Jézus mindenkinél jobban ismeri a Szentírást. Ha vessző nélkül mondta, akkor is gondolhatott a jövőbeni feltámadásra.
Gondoljunk bele jobban, két ember gyötrelmes haláláról van szó, egyikük biztos nagyon megrémül, gonosz bűnöző létére megbánja bűneit szívből és elfogadja Jézust a Messiásnak, Királyának, Isten Fiának.
Jézus egyből megszereti és megbocsát neki, de közben nagyon szenved, tudja a mellette kiszegelt, tökéletlen újdonsült követője, még ennél is sokkal nehezebben viseli a kínzásokat.
Mondta volna neki, hogy: "Talán majd valamikor kétezer év múlva, nem tudom pontosan mikor, csak az Atya tudja egyenlőre ( Máté 24:36), feltámaszalak a paradicsomban (Máté 5:5, Jelenések 21:4) ! "
Mily vigasztaló lett volna, új barátja számára.

Viszont azzal tisztában van, hogy amikor eljön az ideje (Ő sem tudja még mikor) ez a férfi ahogy felébred a halálalvásból, olyan lesz neki, mintha csak aznap hunyta volna le a szemét, nem fogja érzékelni az eltelt egy-két ezer évet.

Volt már rémálmod, hogy meghaltál? Zuhansz a mélybe, lelőnek stb. és hirtelen felriadsz, " Most a paradicsomban vagyok?" kérdezed magadtól?

Na ennek a férfinek pontosan ilyen lesz a paradicsomban, ébredés után az első pillanat, és amikor rájön: " Ez valóban megtörtént! " - akkor is olyan lesz neki, mintha csak MA beszélt volna újdonsült Királyával, Jézussal.

JeremiaSiralmai 2016.09.17. 20:36:57

@pöckölő:
Minden gyűlölettel, gúnnyal, megvetéssel tele kérdésre, Isten és az Ő Felkentje iránt, megtalálható a válasz, a Szentírásban.

a századik juh 2016.09.18. 05:11:38

@JeremiaSiralmai:

Elnézést:

"Minden gyűlölettel, gúnnyal, megvetéssel tele kérdésre, Isten és az Ő Felkentje iránt, megtalálható a válasz, a Szentírásban."

Helyesen: Minden gyűlölettel, gúnnyal, megvetéssel tele kérdés ELLENÉRE Isten és az Ő Felkentje iránt, megtalálható a válasz, a Szentírásban.

Abban megeggyezhetünk, hogy gyűlöletért és gúnyért nem kell a szomszédba mennie a tanúknak, ugye?

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a 2016-os kongresszus pénteki napjának feldolgozásait a blogomom, és hogy kiemeljek belölle egy részletet, ami számomra a gyűlölködés és a gúny magasiskolája:

"Mire gondolnak egyáltalán azok az emberek, akik a hamis vallással kötik össze azt, hogy Hosszú Katinka nyert az olimpián??? Jehovának útálatos dolog ez...

Jehovának az is útálatos, hogy Katinka felállt a dobogóra, (maga Katinka is egy két lábon járó bálvány a társulat szerint) és meghallgatta a himnuszt.

Jehova ennél csak egyvalamit útál jobban:

Azokat, aki eredetileg feljátszották az a himnuszt, amit Katinka meghallgatott!

De azokat a hűtleneket is megveti, akik Katinkával együtt énekelték a himnuszt... állva, ülve, térdelve... mindegy."

aszazadikjuhblogja.blog.hu/2016/08/29/jehova_tanui_es_a_himnusz_ahogyan_meg_sohasem_hallottam

A 2016-os kongresszusnál gyűlölködőbb és gúnyosabb programot nem sokat hallottam... igaz, engem nem kötött le a kamerába integetés, és üzengetés, nem fogott meg, hogy ki hány évtizede él ingyen a béthelben, és a könnyek sem akadályoztak a látásban, mert annyit sírni, mint ott sírtak az emberek... érzelemhajhászásból 5-öst érdemelnek, az biztos!

JeremiaSiralmai 2016.09.18. 13:05:38

@a századik juh:
Én itt két ember, gyötrelmes kínhalálával kapcsolatban írtam, az egyikük halála a legismertebb, legnagyobb visszhangot kiváltó halál volt, az emberiség történelmében.
Az Emberfia, Isten Fia a föld Királya, Jézus Krisztus halála, aki a világegyetem második személye lett végérvényesen a halála által, mivel végrehajtotta megbizatását, nem tántorodott el kínszenvedése ellenére sem. A jelenlegi időszámításunkat is hozzá igazították, akivel az előttem hozzászóló gúnyolódott.
Ön pedig jön nekem Katinkával.
Lehet, hogy közelebbről ismerem Katinkát, mint gondolná és tisztelem őt. Nem az eredményeiért. A jó tulajdonságaiért, ami önből hiányzik.
Kitartásáért, az iránt amit elvállalt, hogy mily szívvel és szeretettel végzi feladatát, kemény naponta végzett munkájáért, hogy az általa helyesnek - (hozzáteszem, nem fájt a Teremtőnek annyira az amikor a Katinka énekelte a himnuszt, mint az előttem hozzászóló, vele- és szeretett Fiával szembeni gúnyolódása és gyűlölködése) - életút, sikeres legyen.
Az említett eseményen nem voltan jelen, de majd informálódom hitelesebb forrásból, mert az eddig olvasottakat három szóval tudnám jellemezni:
rágalmazó
ellenszegülő
gúnyolódó

Jó helyen van mindenhol a vessző?

JeremiaSiralmai 2016.09.18. 13:15:06

@JeremiaSiralmai:
elnézést: "az általa helyesnek VÉLT életút, sikeres legyen"

kiterjesztett valóság 2016.09.18. 14:38:19

Katinka keresztbe tett a magyar államnak - egyedül.
A magyar farizeusoknak, a magyar pöffeszkedő gnómoknak.
Nem kellet neki a pénzük, meg a tanácsaik... meg úgy nagyjából nem kellett neki semmi tőlük.

Megmutatott valamit - igaz, nem azt, de mégis -, nem kell a sok ember ahhoz, hogy valaki jól tudja.

"Az, hogy kisebbségben van, ha akár egymaga alkotja a kisebbséget, még nem jelenti azt, hogy őrült valaki. Van igazság, és van hazugság, s ha akár az egész világ ellenében is az igazsághoz ragaszkodunk, még nem vagyunk őrültek." /OW/

Áttételesen:
Az egész világ rosszul tudja!
Csak páran... páran egyedül tudják jól.
Ezt én akartam?
Én nem ezt akartam!
Csak beleszülettem valamibe, és próbálom megtalálni a legjobbat az útvesztőben.
Bárcsak mindenki a legjobbat akarná keresni, kutatni, megtalálni...

Mindent Istentől kaptunk.
Oké, benne sokan sok rossz életet is, de az ígéretet is... a jövő ígéretét.
A szebb jövőért élünk, születtünk meg.
Itt csak átutazók vagyunk.

Nem mindenki kapja meg a lehetőséget most (vagy kapta meg az adott korban, helyen), de mindenkinek a legjobbat kell kihoznia a kapott lehetőségeiből.

Lelkiismeret.
Isten a maga képére formált minket.
E téren is.
Istennek a lelke, lelkiismerete igazolja vissza számára, hogy mindig jól gondolkodik, mindig jól cselekszik.

A szellem lelke...
Amikor a szellem lelke egybeforr a mi lelkünkkel... na, ott aztán van minden.
Bűnben született emberként elsősorban az önvád, aztán bűn és bűnhődés, de mindent felülír a remény, hogy lehetünk jók, hogy lesz ez még jobb is.
Azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, de ez nem igaz, mert a remény soha nem hal meg!
Mert a remény az utolsó éltető erő, amikor már mindent elvesztett az ember, amikor már semmi nincs, ami életben tarthatna.

A remény rabjai vagyunk

kiterjesztett valóság 2016.09.18. 14:46:42

Rabosítottként még mit is írhatnék?
Ami az eszembe jut.
Ami nem jut az eszembe, azt nem írom le.

a századik juh 2016.09.18. 16:30:37

@JeremiaSiralmai:

"rágalmazó
ellenszegülő
gúnyolódó"

Hát igen... ki mit tárol a rejtett helyeken...

Nos, válaszolni a kérdésemre az nem jutott eszébe... ez jellemző!
süti beállítások módosítása