EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Mint olvasod?

2014.02.21. 18:03 | Johnny Joker | 18 komment

Mint Olvasod?

 Megnyitás után a jobb alsó ikonra kattintva letölthető.

olvasodmint

Címkék: letölthető dokumentum

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr855825908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mint olvasod 2014.02.22. 11:04:32

Ebben az irásban elsősorban a kérdéseken van a hangsúly, nem a válaszokon. Minden meglátás érdekel: amikor a Bibliát olvasva mindezzel szembesültem, akkor sok időre volt szükségem, hogy valahogyan 'kirakjam a képet' ... ezidáig ez igy sikerült. Kiváncsi vagyok ki hogyan látja: van-e ennek irás szerinti alapja vagy csak a képzelet játéka? Annyit kérek szépen, mielőtt bárki kommentelne és elindulna az adok-kapok: a kommentelést előtt mindenki aludjon egyet a dologra. Bár ezt az irást megirtam, valójában nekem sem 'fér a fejembe' igazán és sok meglátás idegen mindattól, amit korábban gondoltam ebben a témában ... 'még szoknom kell' ... de ha az Irásokba nézek, akkor jelenleg ezt találom ott ... én igy olvasom ...

leslie07 2014.02.24. 06:50:24

@mint olvasod: Már évekkel ezelott észrevettem a Szentírásban, hogy Izrael Népéhez Két Isten személy lett elkuldve, akiket a Szentírás Anggeloszoknak nevez.A Mózes ot konyvét végigkiséri ez a jelenség.Aztán egyik alkalommal eljutottam az Ésaiás 48: 16, 17-ig,
ahol be is azonosította maga Isten, hogy kik is lettek személyesen elkuldve Izurael népéhez.

Ésaiás 48:16 Közelgjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az ő lelkét. 17 Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.

Itt maga Jákób Istene jelentette ki, hogy Ot magát és a Szent Szellemet is Isten kuldotte.

Ez a két Isten személy vitte végbe a Teremtés munkáját.

Jákób Istene tanuskodik itt az Isterol, aki elkuldte Ot, és arról, hogy nem egyedul lett
elkuldve, hanem a Isten Szelleme is vele egyutt.
Amíg az ember el nem jutt Ésaiás ezen Kijelentésének az elfogadásához,zavarban van
a Mózes konyvében szereplo két Isten személy kilétét illetoen.

Pl. az 1. Mózes 35: 1.-ben azt olvassuk, hogy egy Isten személy arra utasítja Jákóbot,
hogy amaz Istennek épitsen oltárt, aki megjelent neki látható formában.

1. Mózes 35:1 Monda pedig az Isten Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek, ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú előtt futsz vala.

Jákób Istenérol sokszor olvassuk, hogy látható alakban megjelent Izrael fiainak a választottak kozul. Péld. a 2. Mózes 24. fejezetében.

2. Mózes 24: 9 Azután felméne Mózes és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen; 10 És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég. 11 És Izráel fiainak e választottjaira nem bocsátá kezét: jóllehet látták az Istent, mindazáltal ettek és ittak is.

Ezzel szemben, amikor Jákób Istene megjelent,mint Krisztus, emberi testben kijelentette, hogy az Istenét és Atyját, aki elkuldte Ot, nem látta soha senki, de nem is hallotta.János 5:37 Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok. 38 Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek.

Itt tulajdonképpen az egszulott Isten, aki nem más volt Mint Jákób Istene Krisztus,ugyanarra a tényre mutat rá, hogy rajta kivul még van egy Isten személy, aki neki Atyja, akit soha senki a foldon nem láthatott és nem is hallhatott. Hogy miért a válasz egyszeru, mert a Teremto Istennek Jákób Istenének Atyja soha se jott be ebbe e teremtett világba, mert az Ot nem képes befogadni, ezért Isten Fiát és kisérojét, vagy nevezzuk elohírnokének a Szents szellem Istent kuldte el Izrael fiaihoz.
Az egyzsulott Istent Jákób Istenét látták is
és hallották is Mózes tanusága szerint. Sot Jób is kijelenti, hogy szemeivel látta a a vele beszélo Istent.

Kedves mint olvasod, jó úton haladsz a Szentírás megismerésében. Mindenki számára értékes és hasznos anyagot állítottál ossze.
Dicsoség érte az Úrnak!

magyarázó 2014.02.24. 18:44:57

Milyeh program kell ennek a megnyitásához androidon?
Semmivel sem sikerül.

leslie07 2014.02.25. 06:08:03

A 7. és nyolcadik oldalon tobb ellentmondást vélek felfedezni, amelyeket azokkal az idézett
bibliai kijelentésekkel is fel lehet oldani ,
amit ott találunk.

A 2. Mózes 33:20 idézése után azt olvasom, hogy
az Isten hellyettesként járt el, mert nem találkozhattak kozvetlenul az Atyával.

Ehhez a megállapításodhoz az szolgáltatott alapul,amit a 2. Mózes 33: 20-ból idéztél.

"20 Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.

A nagy kérdés most már csak az, hogy ki mondja Mózesnek, hogy az én Orcámat nem láthatod. Izrael Istene. Aligha, hisz ha kissé elobbre olvasunk a 2.Mózes 33. fejezetben, akkor épp arról olvasunk, hogy
Izrael Istene alászállott felhooszlopban a sátor ajtajához és ott Mózessel szemtol szembe beszélt.2. Mózes 33:9 És lőn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhő-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel. 10 És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az ő sátorának ajtajában. 11 Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, amint szokott ember szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.

Tehát Izrael Istene, hanem egy másik Isten személy volt az, akinek az orcáját nem láthatta még Mózes sem.

Hogy ki volt ez a másik Isten személy, aki Izrael Istene mellett tanuskodott , de nem engedte meg, hogy Ot magát imádják.
Nos ez az Isten személy ugyanaz az Isten személy volt, aki annak idején Jákóbot arra utasította, hogy építsen oltár AMAZ Istennek, aki megjelent néki.

1. Mózes 35:1 Monda pedig az Isten Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt AMAZ Istennek, ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú előtt futsz vala.

A kérdés az, hogy ki is volt az AMAZ Isten,akinek a vele beszélo Isten parancsára oltárt kelett építenie és aki megjelen Jákóbnak korábban is. aki megjelent Jákóbnak korábban, és akinek Jákób miután o és házanépe eldobálták a bálványisteneiket oltárt kellett, hogy építsen.

Nos a válsz ott van a beszámoló folytatásában az 1. Mózes 35:1 9-11-ben

9 Az Isten pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá őt. 10 És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek. 11 És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból.

Tehát azok az Anggeloszok , akik meglátogatták Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot
nem valami Istent helyettesító angyalhirnokok voltak, hanem egyikuk maga volt a Mindeható Isten, a másik pedig maga volt a Szetszellem Isten. Ok ketten teremtették a látható világot, benne az emberrel.

magyarázó 2014.02.25. 06:57:10

@leslie07: Ha a Minndenható Isten látogatta meg Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, akkor Pál az 1Tim 6:15,16-ban kiről beszél?

leslie07 2014.02.25. 07:24:56

@mint olvasod: 132539

A Tény, hogy a Jákóbhoz tobb alkalommal alászálló Isten maga volt Izrael Istene és Atyja magából Jákób késobb mondott áldásából
vállik igazolttá,amikor az atyáinak Ábrahámnak Izsáknak Istenét AMAZ Anggelosznak nevezi.

1. Mózes 48: 15 És megáldá Józsefet s monda: Az Isten, akinek előtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig:

16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.

Akkor felmerul a kérdés, hogy kinek volt
az Anggelosza Ábrahámnak Izsáknak, Jákóbnak,
Mózesnek az Istene a Mindenható Isten és a vele egyutt munkálkódó másik Isten személy,
akit O maga egyik kijelentésében Orcájának
nevez. Nos a válasz ott van a Szentírásban.
Te magad is felfigyeltél rá írásodban az 5. oldalon, idézve a 45. zsoltár 7, 8-ban:

7 Trónod oh Isten örökkévaló; igazságnak pálcája a te királyságodnak pálcája. 8 Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.

Nos itt arról olvasunk, hogy egyik Isten személy,felkeni a másikat a társai folé.
Ebbol a kijelentésbol egyértelmu, hogy nem egy Isten személy létezik, de az Isten személyek kozul csak egynek adatott meg, hogy
hatalma legyen társai folott.Késobb a Zsoltárok írói úgy utalnak a felkent Istenre,
mint az Istenek Istenére.

Zsoltárok 51:1 Asáf zsoltára. Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig.

82.Zsoltár 1:1 Aszáf zsoltára. Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.

Pál beazonosítja azt az Isten személyt, akit Istene felkent mindenható hatalommal társai folé, és akit imádni kell. A Zsidókhoz írt levél elso fejezetében ezt írja:

5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? 6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.7 És bár az angyalokról így szól: Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává, 7 És bár az angyalokról így szól: Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává, 8 Ámde a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája. 9 Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett. 10 És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek;

Pál nemcsak úgy azonosítja be a feleknt istent a Fiút, hogy Ot kell imádni, de úgy is, hogy O Teremto.Sot azt is megtudjuk ebbol a beszámolóból ,hogy a teremto Istennek van Atyja, aki Ot felkente hatalommal társai folé.

leslie07 2014.02.25. 07:26:15

@mint olvasod:
Maga a Teremto Isten a Fiú is tanuskodott arról, hogy neki van Atyja, aki elkuldte Ot, azaz O maga az Atyja KUldotte.De azt is mondja, hogy az O Atyját soha senki nem látta, de mégcsak nem is halotta Izarel fiai kozul. Ez azért fontos, mert magát az Izrael istenét a mindenhatót, akit Izráel fiai Atyának is hívtak látható alakjában és értheto hangon szólott választottaihoz .

Egyértelmu hát, hogy a szentírásból három Istenszemélyrol tanuskodik,akik Izrael fiainak , de késobb Krisztus kovetoinek is a tudatában állandóan jelen volt.

Ismerték elsosorban az istent, akit láttak a
Mindenhatót, a Teremtot, és a O huséges társát, aki mellette volt a teremtéskor, majd késobb, amikor megjelent Izarel fiainak,
akit Mózes az Orcájának is emleget, aki vezette is Izrael népét, miután azok magukra haragították a Minenható Istent. Nos e ez az Isten személy, az Úr Orcája, akinek az o orcáját nem volt hajlandó megmutatni Mózesnek nem lehetett más, csak a Szetszellem Isten. Hogy miért állítom?
Nos azért mert már a teremtési beszámolóban is a Teremto Istennel egyutt munkálkodott a Szentszellem azaz az igazság és bolcsesség Szent Szelleme. (Péld. 8. fejezet.)
De nem utolsó sorban maga a Teremto Isten iagazolja, hogy az Úr Isten rajta kivul a Szellemét kuldte el Jákóbhoz ill. népéhez.

Ésaiás 48:12 Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első és én az utolsó. 13 Hiszen kezem veté e föld alapját, és jobbom terjeszté ki az egeket, ha én szólítom őket, mind itt állnak. 14 Gyűljetek egybe mind, és halljátok meg: ki jelenté meg közülök ezeket? az, kit az Úr szeret, elvégzi akaratját Bábelen, és karja lészen a Káldeusokon. 15 Én, én szóltam, és őt el is hívtam, elhoztam őt, és szerencsés lesz útja. 16 Közelgjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az ő lelkét. 17 Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.

Felmerul tehát a kérdés: A Szentírás tanusága szerint csak egy Isten személyben kell hinnunk?

Nem ez ellentmod úgy az Izrael népe, mint a keresztények hitvallásának.Mind Izrael prófétái, mind Krisztus apostolai tobb Isten személyrol tanuskodtak.Ezen Isten személyek kozul hárommal kozosséget is válaltak.

Egyik Isten személy volt a felkent isten a Mindenható, akire Ábrahám , Izsák és, Jákób is úgy utal, mint Kovetre.

A Másik Isten szuemély, aki felkente a mindenható Istent Izrael Istenét az Urat a Szestszellemmel egyutt Izraelhez.Az Istent, aki felkente a mindenható Istent a Szentírás az O Istenének és Atyjának nevezi. Amikor
Izarael istene a Mindenható megjelent etstben,mint Krisztus szintén tanuskodott Istenérol és Atyjáról.

A harmadik Isten személy a Szetszellem, aki segítoje volt már kezdettol a Mindenható istennek. Ot is Angelsoznak azaz Kovetnek nevezi a Szentírás.Erre az isten személyre bízta Izrael népét a Mindenhaó, amikor Izrael megharagította Ot, hogy vezesse, tanítsa, ha kell megfedje Izraelt.Ugyanerre az isten személyre bízta a Mindenható isten és az O Atyja a Krisztusban hivoket, hogy tanítsa, vezesse , megigazítsa, majd megszentelje a keresztényeket.
Az Istennek tobbi fiaiis Isten személyek, ahogyan Pál ki is lelenti, hogy az ében sok Isten van.De imádni csak egyett szabad, a Felkent Isttent, mert ezt várja el tolunk az Atyja ,aki felkente Ot. Ezt a zsidók 1. fejezetébol már meismertuk.
Tehát hinni kell mindegyikben, akikrol a Szentírás tanuskodik, hisz ha nem fogadjuk el ellene szegulunk Isten igaz kijelentéseinek. De imádni csak egyett szabad a Felkent Istent a Fiút.

Óvva intenék mindenkit attól, hogy csak egy Isten személy létezését fogadja el, a tobbit pedig megtagadja. Aki ezt teszi vagy a Mindenható istent a Fiút tagadja meg, vagy az Atyját, aki felkente Ot, vagy a Szentszellem Istent , aki tanuskodik az iagazságról.

Ez az Ordog csapdája, aki csak egy Isten személyben hisz az bizony az Ordogot imádja,
még akkor is, ha azt nem tudatosítja

leslie07 2014.02.25. 07:35:55

@magyarázó: Ott Pál a Tremto Isten azaz a Fiú Atyjáról ír. Hisz azt állítja, hogy soha senki nem láthat. Egyértelmu, hogy nem a Mindenható Istenrol azaz Krisztusról van szó, mert Jákób Eros Istene a Mindenható tobb alkalommal is megjelent a foldon megszentelt szolgái szemei elott, és hallható hangon szólott hozzájuk.
Pál maga azonosította be a Tremto Istent a Fiúval, azaz Krisztussal.

Ellenben Pál azzal is tisztában volt, hogy a Teremto Istent a Mindenhatót van Istene és Atyja. Nos O róla tanuskodik az 1. Tim. 6: 15, 16-ban.

leslie07 2014.02.25. 07:47:12

@leslie07: Amikor a Szentárásban mennyei anggeloszokról olvasunk , nem azonosíthatjuk oket azokkal, akikrol a Szentírás kijelenti, hogy az Isten fiai, mivel épp a Zsidókhoz írott
levél 9. fejezetében hangsúlyozza ki Pál hogy Isten az szelemhirnokoket ,nem nevezi Fiának.

Tehát három lehetoség van.

A Szentírás beszél Isten személyekrol, mint Anggeloszokról,beszámol még angeloszoklról, akik menynei hírnokok ugyan, de nem Istennek Fiai, majd beszél angeloszokról, mint emberekrol.

Nagy kárt okozott, hogy kulonbozo vallási dogmáktól befolyásolva a magyar bibliafordítók eltorzították az Angelsoz szó jelentését, amit ahelyett, hogy lefordítottak volna, egy a magyar nyelvtol idegen anygal szóval helyettesítettek be. Igy nehezen tudja megtalálni ao olvasó a Szentírásban, hogy mikor kit nevez Anggelsznak a Kinyilatkoztatás.

Ugyanez a helyzet az egyistenhit dogmájával, amely annyira eluralta a kulonbozo vallásokat,hoyg az emberek félnek elfogadni azokat a kijelentéseket a Szentírásból, amelyek egyértelmuen tobb Isten személyrol tanuskodnak, így aztán az igazság megtagadásának a bunébe senek, és kóvályognak az írások kozott, de Igaz hitre és értelemre soha se jutnak.

ORION 2014.02.25. 08:22:56

@leslie07: ITT EGY angelosz!!! NEM SEMMI.www.youtube.com/watch?v=8mh67dCF54w

mint olvasod 2014.02.26. 11:42:43

@leslie07: Köszönöm a sok hasznos infót, még csak most volt időm átolvasni. Hamarosan irok ...

leslie07 2014.02.28. 05:41:14

@mint olvasod: Ha akarsz írhatsz privátban is.

leslie07 2014.03.04. 09:13:41

Ami a teremtési beszámoló látszólagos ellentmondásait illeti, azt maga a Szestszellem kinyilatkoztatásai teszik
helyre.A Mózes elso konyve 1. fejezetében arról
olvasunk, amit a Teremto Isten a Szentszellem
kozremukodésével teremtés útján szerzett.
Ez a hatodik teremtési nap elteltével le is zárult.Ezt az 1. Mózes 2.fejezete az elso verseiben kihangsúlyozza:

1.Mózes 1:

1 És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. 2 Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. 3 És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.

A hangsúly nem azon van, hogy Isten minden munkájától szunt meg a hetedik napon, hanem csak arról, hogy attól a munkától szunt meg,
amit teremtés által szerzett.

Ez azt jelenti, hogy azok a dolgok, amelyeket ezek után vitt véghez már nem része
a teremtésnek. A teremtés által szerzett dolgok, a mennyei dolgok állandóak,míg a teremtés után szerzett dolgok alá vannak vetve a mulandóságnak és az enyészetnek.
Ezek a foldi dolgok. Ide tartoznak a novények a foldon,a foldi azaz érzéki emberi test, amely csak addig menekul meg az enyészettol,és az elmullástól,ameddig abban
a már korábban a teremtés által megteremtett
ember azaz a lélek jelen van.

Egyszeruen ezért nincs ellentét a két beszámoló kozott. Csupán arról van szó,
hogy a mennyeit, azaz amelyek az Isten teremtés által az Úr szavára állottak elo
megkulonbozteti a folditol, amelyeket az Úr a már megteremtett fold anyagából formált meg
a hetedik napon. Ezért van az, hogy foldi nem koveti a menyneinek a sorrendjét.
A Teremto Isten eloszor teremtés útján létre hozta az állatok lekét azaz a mennyeit, majd az ember lekét. Ezekrol jelentette ki:
"....és látá Isten , hogy jó..."

A hetedik napon azonban már nem az Úr szavára , teremtés útján áltak elo a dolgok,
hanem a már teremtett anyagból formálta meg
az érzéki testet,és abba helyezte bele a teremtés által már korábban létrehozott embert a leket és a szellemet, ami Istentol van.
Ebben az esetben a sorrend eltér a teremtés
által létrehozott teremtett dolgok sorrendjétol.Sot maga a kuldetése is más volt az Isten képére teremtett embernek a mennyeinek, mint a fold anyagából megformált foldinek.

Az elsorol kijelenti:

" 26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. 27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.

A másodikról ellenben így:

... mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;

15 És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.

A Szentírás nem a foldire azaz az érzékire helyezi a hangsúlyt, hanem a mennyerire, az állandra azaz a lélekre. Ezért is beszél az emberekrol és állatokról is , mint lekekrol.

Ezt a tényt hangsúlyozta ki az Úr amikor emberi testben megjelent :

Máté 10:28 És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.

Az Úr a lélek udvosségét, azaz megmentését tartja fontosnak, nem pedig a foldi test megmentését.

Jakab 5:20 Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez.

leslie07 2014.03.04. 09:47:53

Az Úr mindig is utalt a Kijelentései által
a kulonbségre ami a mennyei ember a lélek kozott ésa foldi, a mulandó ember kozotti
kulonbséget illeti. Az Isten képére teremtett
ember a lélek arra teremtetett, hogy uralkodjon.A fodbol megformált pedig arra, hogy
dolgozzon, és véghez vigye a lélek akaratát.
A foldi, azaz érzéki embernek nincs hatalma a lélek, azaz a menynei ember felett, amely Isten képére teremtetett.A mennyei állandó,
a foldi mulandó. A foldi kiszolgálja a mennyeit arra az idore, amíg a foldi be nem tolti kuldetését.

Ezt próbálta elmagyarázni Pál apostol a Korintusiaknak írt elso levél 15:40-ben:

40 És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.

50 Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

Egyértelmu hát, hogy a feltámadás nem foldi testben megy majd végbe hanem menynei testben.

Ezt Pál tobb alkalommal is nyomatékosan kihangsúlyozta. Pl. a Fil. 1: 21-24-ben

21 Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. 22 De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. 23 Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; 24 De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek. 25 És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre;

Az Ordog által létrehozott kulonbozó álkeresztény szekták errol a tényrol próbálják elterelni a kovetoik figyelmét,
mint például az edventista-jehovista ordogpapok, akik a menyei ember azaz a lélek tagadásával a foldi testuk felett aggódó halálfélelem kihasználásával pusztulással fenyegetik az emberiséget, amennyiben nem lesznek az általuk vezetett vallásszervezet
finanszirozó rabszolgákká.

A Dániel konyvében szereplo Mihály- aki egyike volt a Babilonból elhurcolt királyi sarjaknak, és akinek a Dániel 12. fejezetében Dániellel egyutt meg lett ígérve, hogy az utolsó napon a nagy nyomorúság idején feltámadnak a tobbi halottal egyutt-azért harcol majd a menynben
a Sátánnal és az o angyalaival, mert a feltámadáskor mennyei testet kap és az Úrhoz koltozuik a mennybe, amint azt Pál apostol is
egyértelmuvé tett, no meg az Úr Jézus is az Úr Szavát kiforgató farizeusoknak, amikor azok a halottak feltámadásáról faggatták.

Máté 22: 30 Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben. 31 A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-é, amit az Isten mondott néktek, így szólván: 32 Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.

Ezzel az Úr egyértelmusítette, hogy Ábrahám, Izsák, Jákób habár a foldi testuk az enyészeté vált ok maguk élnek, hisz a Teremtett ember a lélek nem hal meg a test halálával.Azzal, hogy az ÚR kijelentette , hogy a feltámadáskor az ember teste olynná lesz, mint a menynei angyaloké,kizárta az akkori ordogpapok azon okoskodását, hogy foldi testben támadnak majd fel a halottak,azaz, hogy Isten ezen a foldon való
végnélkuli életet szánna az embereknek.

leslie07 2014.03.04. 09:49:15

@leslie07: Az elején az 1. Mózes 2. és nem elso fejezetére akartam utalni. Elnézést az elírásért.
süti beállítások módosítása