EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Ajánló

2013.10.08. 22:46 | Johnny Joker | 187 komment

"Érted is, amit olvasol?"

Néhány hónapja a Miskolci Keresztény Gyülekezetben a fenti címmel beszéltem a Biblia olvasásának és megértésének témájáról. Az akkori gondolataimat újra rendszereztem, átdolgoztam és kibővítettem. Ennek eredményeként született meg az alábbi linkről letölthető jegyzet. Ez a Biblia megértéséhez igyekszik néhány lelki és gyakorlati javaslatot tenni, melyek tapasztalatom szerint hozzájárulnak ahhoz, hogy ne legyen Isten Igéje lepecsételt könyv a számunkra.

A teljes cikk: http://infaustus.wordpress.com/2013/10/09/erted-is-amit-olvasol-2/

***

Megjelent az Új világ fordítás 2013-as revideált kiadása

Jehova Tanúi Vezető Testületének tagjai az Őrtorony Társulat éves közgyűlésén bejelentették, hogy megjelent A Szentírás új világ fordításának (továbbiakban: ÚVF) revideált kiadása. Az ÚVF eredetileg 1950-ben jelent meg angolul az akkori szóhasználatot követve. Mintegy hatvan év alatt azonban sokat változott az angol nyelv, ezért szükségessé vált, hogy revideálják, felfrissítsék a szöveget.

Számos újdonság bekerült az új kiadásba, melyek ismertetését most mellőzöm. Akit érdekel, az Jehova Tanúi hivatalos honlapjáról letöltheti a teljes bibliafordítást, és elmélyedhet annak jellegzetességeiben. A kritikus igehelyek fordításánál (pl. Jézus személye tekintetében) továbbra is megőrizték a hagyományos fordítási megoldásaikat, melyek a bibliahamisítás határait súrolják.

A teljes cikk: http://infaustus.wordpress.com/2013/10/08/megjelent-az-uj-vilag-forditas-2013-as-revidealt-kiadasa/

***

Jehova Tanúi kapcsolata Jézus Krisztussal

http://zsotza.blogspot.hu/2013/10/es-mikozben-koveket-hajigaltak-istvanra.html

***

Világkép és világnézet

"Világkép: A világkép megkülönböztetve a világnézettől, az a többé-kevésbé rendszerezett tudás vagy azoknak a gondolati tartalmaknak az összessége, amelyek a világról az egyes ember vagy valamely közösség kialakít. Minthogy a "világ"-fogalom is többértelmű és az emberek is különbözően ítélik meg a világról alkotott ismeretek megbízhatóságát, ezért a világnézet számos típusa között tehetünk különbséget.

A teljes cikk: http://bratan-bratan.blogspot.hu/2013/09/vilagkep-es-vilagnezet.html

***

Mi a törvényeskedés?

Ez nem a saját írásom, hanem megosztom.
Úgy érzem, hogy sok keresztyén körben aktuális. Sokszor nagyon félünk a világtól, de vajon félünk e a törvényesedéstől? Egyáltalán a gyülekezetek, keresztények látómezejébe kerül?

A teljes cikk: http://literaty-nazo.blogspot.hu/2013/06/mi-torvenyeskedes.html

***

Az Őrtorony Társulat új, Warwickban épülő világközpontjának tervei (angol):

http://www.townofwarwick.org/departments/seqr_docs/watchtower_final_findings_statement_080112.pdf

Címkék: ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr935557999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaposnak 2013.10.13. 21:21:32

@Rovarölő: hát ez jó beszélgetés volt, tetszett. Arra gondoltam, hogy ilyen válaszok sose fognak születni, az - én ellenségem ellensége, az én barátom - "véd és dacszövetség miatt" (no, azért volt rá példa). Örülök az igazságnak. Az ilyen beszólásokon, meg hangosan felnevettem: "Ezek a privát jelenések nekem is meg voltak bizonyos mennyiségű Unicum után! Aztán én meg jt lettem, de aztán kijózanodtam és az Úr szólt, hogy ne igyak többet, de kevesebbet se, így áttértem egy másik hitre, az igaz Istenben való hitre!"
A "nevek" akiket említettetek, kérdés, hogy vajon tehettek-e vagy mondhattak-e volna valami mást, ha a pozíciójukban akarnak maradni ? Mert úgy néz ki, hogy maradni akarnak, de vajon miért, lehet, hogy hisznek abban amit csinálnak ?
No és a "régi öregek", róluk is tudnátok mit írni ? O.László, J.János, Z.István, V.Sándor, L.János stb.?

Oswald Spengler 2013.10.13. 21:26:04

@Rovarölő: "Együtt csücsültem vele anno a sitten. Már akkor annyi esze volt, mint ma."

Az eszével szerintem nincsen gond.
Sok alkalommal volt vele jó beszélgetésem.
Az első kérdésem akkor vetődött fel vele kapcsolatban, amikor bevették a Fiókbizottságba és adtak neki 2 évet, hogy megtanuljon angolul, hogy ki tudják küldeni Brooklynba a FB tagok oktatására,ami ugyebár angolul folyik.
Bevallotta nekem őszintén,hogy nem tudja felvenni a ritmust. Ki is tették a FB-ból.
Jelenleg a Mo-i FB-i tagok közül többségében a Russel által megálmodott cionista tv-ek vannak, K.H. vezetésével, helyettese pedig D.B..
Szerinted nincs Mo-on a 2x ezer tv-ből, aki magyarul beszél és képes vezetni a gyülekezeteket ?
Vannak. De azokat nem lehet befolyásolni a brooklyni szellemmel, mert ha bele látnak a dolgok mélyére, akkor borul a bili.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.13. 21:36:57

Mindegy, hogy itt milyen felekezetű valaki, amíg a Tanúkat cáfolja és nem evangelizál a saját pártja mellett, addig nyugodtan írogathat.

Aki nincs ellenünk, az velünk van ebben a betűkkel vívott háborúban.Sok gonosz van a világban, abból jól ismerjük az egyiket... azt támadjuk, arra koncentráljuk. Más gonoszokat mások ismernek jól, azokkal nekik kell majd megküzdeni.

Oswald Spengler 2013.10.13. 21:41:02

@csaposnak: Zelei Pistáról sokat, Völgyes Sanyi bácsi már csak egy eszköz volt.
A többiről csak azért nem írok, mert -sajnos- több embert gondolok a családneve alatt. :-)))

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.13. 21:43:57

@Oswald Spengler: Ez megoldható kerülőúton. felteszed egy file-share oldalra, - de lehetőleg többre, és direct link helyett, - mivel azt sem lehet, leírjuk, hogy a keresőbe milyen szavat kell beírni a pontos találathoz. És ez már nem jogsértő =)

A file-share oldalakat meg kergethetik. De amúgy a jwleaks oldallal is kapcsolatban állunk, oda is kitesznek bármit amit kérünk. Szóval hadd szóljon!!!

Rovarölő 2013.10.13. 21:53:19

@Oswald Spengler: J.Pista jó gyerek, de nincs saját véleménye semmiről, sőt soha sem volt!
Igazi hű rabszolga, bár nem értelmes, vagy legalábbis soha nem volt gondolkodó.
Nekem régen betette a kaput az, amikor a magyarul semmit sem tudó észlényeket kezdték futtatni és oktatni minket arról, amiről fingjuk sem volt soha!
Mi, akik kitartottunk az elnyomások alatt, titokban, de annál buzgóbban szolgáltuk a társulatot (Jehovát), lehúztuk a hitünk miatt járó börtönt, a katonai szolgálat megtagadása miatt, kézzel, írógéppel nyomtuk a szellemi táplálékot azzal a tudattal, hogy ezért börtön is járhat, mi egyszer csak a fiatal német suhancok által lettünk kioktatva és megtanítva, mi is a franyó!
A bételben számtalanszor voltam tárgyalni a fontos dolgokról a nácikkal, akik a nevükön kívül semmit nem tudtak magyarul, de osztották az észt és a tapasztalatokat.
Nincs kongresszus, hogy ne lenne a kulcs előadásnak olyan előadója, akinek szavát sem értik!
Vajon hol vannak az iskola vezérkönyvének feltételei, aminek meg kellene felelni egy jó előadónak?
A sok seggfej ott van az élvonalban, akiknek a sarokban lenne a helye, szórólapokat osztogatni, amire talán képesek lennének.
Voltak kongresszusok, ahol háromszor is színpadon szerepeltek, míg az értelmes és gondolkodó hazaiak kussoltak, mert nem kaptak programokat!
Sajnálom,hogy idáig jutott ez a szervezet emberek miatt, figyelmen kívül hagyva az Istent!
Az EU betette a lábát a gyülekezetbe is!
Itt már csak azok a fontos emberek, akik nyelvcsapásban rekordot döntenek, az eszüket nem használják, csak bólogatnak.
A bétel lakók csak megélhetési munkások, akik élvezik a testvériség által nyújtott luxus életmódot!
Ez egy ilyen szervezet, ami erről szól.

Oswald Spengler 2013.10.13. 21:53:21

@Johnny Joker: JJ ! Priviben majd toljuk.
Amcsi server az a tuti. Merjünk nagyokat gondolni !

Találkoztam a B.T. haveroddal !!
Besz@rás a fiú. (bocsánat, de ez kikívánkozott belőlem)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.13. 22:03:07

@Oswald Spengler: Jó arc. Csak kijöhetne már a mátrixból. De ha úgy vesszük, most kezdte az ÉLETet, előbb utóbb benő a feje lágya, hm?

Oswald Spengler 2013.10.13. 22:11:29

@Rovarölő: Kedves Insecticide ! Szándékosan írtam ide egy angol fordítást-egyébként nem túl helyesen-, hogy az olvasók ilyenkor szótár után fussanak.
Miért ? Talán mindenki rájön egy egyszerű szó láttán arra, hogy kutatni kell a pontos ismeret után.
Ezt a blogot nagyon sok Tanú is olvassa. Ösztönszerűen rádöbbennek arra, hogy nem csak a WT kiadványok léteznek a világon. Olvassanak mást is !
Kétségtelen, hogy a WT elárasztja őket "anyaggal",hogy ne legyen idejük mást olvasni.
Talán ez a szösszenet kicsit elgondolkoztat mindenkit arról, hogy, ha egy szót nem értünk csupán, lehet,hogy sok minden mást sem értenek ?

Kedves kétkedő és gondolkodó Tanúk !
A címemre bármikor írhattok privátban.
Részemről a bizalmasság teljesen tuti.

Oswald Spengler 2013.10.13. 22:22:56

@Johnny Joker: Hát, ahogy most beszélgettem vele, nem vagyok biztos benne.
Bele van zavarodva a Honda-jába, azzal nyomulnak mindenfelé.
Én sosem ismertem őt ezelőtt.
Megpróbált a beszélgetésünk során kioktatni egy technikai kérdésben(Szándékosan nem írom le, hogy mikor és hogyan).
Miután a header-file után megállt gondolkodni,lehajtottam a laptopot és mondtam neki, hogy a színpadon maradjon, az hitelesebb.

metanoia 2013.10.14. 00:15:46

@Oswald Spengler @Csaposnak

V.S. fénykorában nagyon is domináns volt.
/ügyesen taktikázott/
OraL.LakJ.ZelJ.-t felismertem, de J.J-t nem.

Akik "sztárok" voltak anno:
SalJ.HabE.SzaE.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.14. 09:49:55

@Oswald Spengler: >>A címemre bármikor írhattok privátban.
Részemről a bizalmasság teljesen tuti. <<

Akkor végre írhatnál nekem magadról, és, hogy honnan ismersz. Nálam is tuti a bizalmasság :)

Cogito. 2013.10.20. 01:03:06

@Rovarölő: "Együtt csücsültem vele anno a sitten. "

Csokis palacsinta! Akkor te ebben a fősuliban együtt voltál egy S.Z-vel is, nem?

Cogito. 2013.10.20. 01:11:14

@Oswald Spengler: "Bevallotta nekem őszintén,hogy nem tudja felvenni a ritmust. Ki is tették a FB-ból."

Tényleg vág az esze. Előadásait is több szálon futtatja párhuzamosan, ezért talán nem mindenki érti. Egy dolog biztos, hogy elég jó katona, mindig azt csinálja, mait elvárnak tőle. Mikor tették ki az FB-ből?

Cogito. 2013.10.20. 01:23:36

@Oswald Spengler: "Völgyes Sanyi bácsi már csak egy eszköz volt."

Neki az volt a szerencséje, hogy az ő nevén volt az átkosban a nem hivatalos Bétel. Így nem tették ki a hivatalos Bételből. Később sikerült visszajönnie az FB-be, némi megaláztatás után. A többieknek, akik korábban az elnöklő bizottságban voltak felajánlották a különleges úttörői munkát.

Az öreg előadását legalább a jó beszédtechnikája miatt lehetett élvezni. A régi énekeket ő énekelte fel kazettára és régebben ezek alapján énekeltek a gyülekezetekben a betiltás alatt.
Utolsó előadásai egyikén vendég szónok volt, és nem öltönyben jött előadást tartani Csepelre, és a színpad felvigyázó megkérdezte a köföt, hogy szóljon-e neki, mert nem öltönyben van, hanem csak zakó és másmilyen nadrágban. A köf mondta a testvérnek, hogy nehogy megpróbálja. :) Egyébként én bírtam az öreget, bár lehet, hogy nem lehetne jó példa az egyetlen lánya miatt, de ő lehetett.

Cogito. 2013.10.20. 01:33:05

Sza E-t pedig elnyomták korábban a betiltás alatt az akkori elöljárók, pedig Sz. E. tudós volt. Aztán a legelső 3 fős bizottságba bekerült a K.H és a másik német testvérhez, aki szemüveges volt, csak nem jut eszembe a neve. Ez a testvér egyedülálló volt és szerette az italt. Kellett nekik a tolmács, gondolom azért vették be, meg a régieket ki akarták takarítani egyébként is. Aztán ő első magyarként FB tag is lett. Az ő 60 perces előadásai nagyon jók voltak a különleges kongresszusi nap végén, ellenben az F.F-é minősíthetetlenül gyenge.

Rovarölő 2013.10.20. 18:50:30

@Cogito.: "Csokis palacsinta! Akkor te ebben a fősuliban együtt voltál egy S.Z-vel is, nem?"

Mákos guba! Egy S.Z. semmit sem mond!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.20. 21:06:20

@low gear: Van egy olyan érzésem, hogy te nem hiszel Istenben

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.20. 21:09:53

@low gear: 31Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. 32De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. 33Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. 34És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig - mondja az Úr -, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.20. 21:11:36

@low gear: A lényeget kiemelem neked az újszövetségből:

- Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom.

- többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat

- mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig

Emésztgesd egy kicsit az Újszövetség lényegét!

top gear (törölt) 2013.10.23. 07:38:28

@sefatias:

Jól írtad. Én nem hiszek Istenben, hanem tudom, hogy van.

Kivel és MIKOR köttetett az Újszövetség?
K.u. 100-tól, az utolsó apostol halála után milyen állapotok uralkodtak? Folyamatosan hígult a kereszténység és folyamatosan áramlottak be a hamis tanítások.
Hogy lett volna akkor a szívükbe írva bármi is?
Sok-sok évszázadon keresztül tartotta az egyház tudatlanságban az embereket, mégis ki ismerte akkoriban Istent? És nem egy-két emberről van szó, hanem a Föld összlakosságáról!!!

Az Újszövetség megköttetett, de amiről te írsz, az még nem jött el. Az a jövő zenéje.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.23. 08:20:01

@top gear: Kedves Top Gear testvér!

Amikor elhagytam a gyülekezetet, akkor értettem meg kristály tisztán azt, amit korábban csak halványan sejtettem, hogy Jehova Tanúi nem ismerik a bibliát. Ennek most ékes példája vagy te is, aki azt mondtad, hogy az új szövetség ugyan megköttetett, de még nem lépett érvénybe. Mindezt azért írtad csak, mert az amit a gyülekezetben és az igazságban tapasztalsz, az nincs összhangban azzal, amit a bibliából olvasol. Ezért kell olyan magyarázatokat kitalálnod, amit nem tudsz a bibliából alátámasztani, de mégis magyarázatnak számít.

Az új szövetség Jézus halála után érvénybe lépett. Annak minden pontjával. Olvasd el a Zsidokhoz írt levél10: 8-18 verseket, ahol Pál apostol idézi Jeremiást, és az érvénybe lépésről múlt időben beszél

Olvasd el ezt:

sefatias.blog.hu/2012/04/10/jezus_halalanak_az_emlekunnepe#more4381994

top gear (törölt) 2013.10.23. 08:36:33

@sefatias:

A leánykori nevem: low gear

Asszem ezután lépek, mert ma valahogy mindenki félreért, még az átlagosnál is jobban.

AZ ÚJSZÖVETSÉG MEGKÖTTETETT ÉS ÉRVÉNYBEN VAN!

De az az idő, hogy már senkit nem kel tanítani, és egyik embernek nem kell tanítani a másikat, az az idő még nem jött el...
Illetve bizonyos formában igen, de akkor is úgymond a kezdőlökés adatott meg, aztán komoly munka indult be, ami azóta is tart.

Hihetetlen, hogy volt tanúként nem veszed észre a csodát, hogy JT mindenkivel ellentétben mást tanítanak, de mégis nekik van igazuk!
Ez hogy lehetséges? Isten átvizsgálta a Földön lévő állapotokat, embereket, és bizonyos embereknek - akik a kedvére voltak szívállapot és nem tudás szerint!!! - azoknak sok-sok évszázad sötétség után megnyitotta a szívét és az elméjét, úgymond, a szívükbe helyezte az ismeret csíráját, ami sok-sok tanulmányozással, munkával, tanúskodással, tanítással szárba szökkent, és most virágzik.
DE! Még mindig tanulni és tanítani kell!!!!!!

top gear (törölt) 2013.10.23. 08:46:22

Ja, ezt még muszáj:

rovarölő szerint a jó Bibliaidézet, ami mindent visz: 1Mózes 1:1-Jelenések 22:21 :))

Amúgy szerintem is. Én is leírtam már, hogy a szövegkörnyezet az egész Biblia. Egy vers vagy csak egy versrészlet vizsgálatakor is bennünk kell lenni az összes ismeretnek, és annak a fényében kell beilleszteni a nagy egészbe, ill. következtetést levonni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.23. 11:15:28

@top gear: Neked egyébként semmi más bajod sincs csak az, hogy egyszerűen nem töltöttél elég időt a szervezetben. Most őszintén: hány évig jártál, hány órát prédikáltál, hány kongin voltál?

Akikkel itt beszélgetsz, azok évtizedekig voltak bent, sokkal jobban ismerik a kiadványokat és jól tudják mi megy a kulisszák mögött. Te meg még mindig a színpadnak tapsolsz, miközben azt hiszed, hogy hú de tudod már a tutit.

Amúgy nem kell siránkozni, beszéltem ping-ponggal az érdekedben és azóta nem törölt semmit tőled. Ha igen, >akkor< szólj.

Amúgy reagáltam neked itt:
jehovatanui.blog.hu/2013/10/18/tovabbra_is_elapadnak_az_adomanyok/fullcommentlist/1#c20862483

Tudsz válaszolni? Érdekelne!

Bár mit is várok, eddig sem válaszoltál semmire érdemben, csak ez az érzelmes maszlag meg a pusztulással való fenyegetőzés egy kis kereszténységtagadással megspékelve, amit kapunk tőled.

A tények, konkrétumok és adatok területét nagy gondossággal elkerülöd. No, ezt nem csak én látom ám, jó kis tanúskodás!!! =)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.23. 15:29:02

@top gear: >>De az az idő, hogy már senkit nem kel tanítani, és egyik embernek nem kell tanítani a másikat, az az idő még nem jött el...<<

Na erre írtam, hogy nem hiszel Istenben. Nem hiszel abban, hogy Isten személyesen tanítja az embereket. Te csak a hű és értelmesben hiszel, és az ellnt mond a bibliának, mert az újszövetség arról szól, hogy Isten személyesen tanítja az embert, és nem kell másnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.23. 15:33:11

@top gear: >>JT mindenkivel ellentétben mást tanítanak, de mégis nekik van igazuk!<<

Húsz évig voltam JT. Ráadásul a jobbik fajtából. Ismertem a Bibliát, és épp ezért vettem észre a korlátokat. Azért hiszed azt, hogy Jehova Tanúinak van igazuk, mert nem ismered a BIbliát. Én már csak tudom. Elég jól ismerem a kiadványokat ahhoz, hogy tudjak viszonyítani. Na de ha úgy érzed, hogy tévedek, nincs más dolgod, mint átmész a blogomra és posztról posztra megcáfolod az írásaimat. Eddig még egy JT-nek sem sikerült. Ha elolvassák, akkor tudják, hogy itt nincs miről beszélni. Na de talán neked sikerül. Hajrá!!!

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.10.23. 19:34:57

@top gear:

Írod:
"Isten átvizsgálta a Földön lévő állapotokat,
>
Ezt a kijelentést alátámasztó Biblia vers(ek)?
>
(+) annak alátámasztását is igazolni szükségeltetik a bibliából,hogy miért pont abban a bizonyos évben volt a nagy szemléje Jézusnak amit a HBRSZ tanít.

Írod:
" JT mást tanítanak, de mégis nekik van igazuk!"

Kérlek jelöld meg mi alapján jutottál arra a következtetésre,hogy nekik van igazuk ?!
Biblia versek is írj kérlek amiket ennek alátámasztásául használnál?

Írod:
"munkával, tanúskodással, tanítással szárba szökkent, és most virágzik."
>>>
Ha a teljesítményt növekedésben mérik,akkor miért van az,hogy más egyházak tagjai nagyobb növekedési rátát mutatnak mint a tanúk?

Például a Mormonok 2x többen vannak,de a HIT gyülekezet is jobban növekszik,...akkor őket tehát Isten jobban virágoztatja miközben JT szervezeti növekedése az éves beszámoló alapján is évek óta stagnál vagy éppen csökken?

>>>
Olvasd el az 1Kor 15:1-8 ig milyen munkát végeztek az apostolok,vagyis mi az egyetlen IGAZI evangélium lehetséges >>>tartalma.<<<

>>>
Hasonlítsd ezt össze azzal a fajta evangéliummal amit JT hirdetnek.
>>>
Olvasd el most a Gal 1:8-9.

>>
Ezen fenti vers alapján, Pál milyen komolysággal kezelte azokat akik eltértek az egyetlen evangéliumtól?

Vajon ha ő maga sem merte volna megváltoztatni az igazi evangélium tartalmát,s kijelentette azt is,hogy ezt az angyalok sem tehetnék meg...Vajon mire utal,ha mégis megmerte ezt lépni a JT VT-e ?

...Miért mondta ezeket a személyeket egyszerűen "átkozottnak"???..Elmélkedj.

Ha őszinte vagy magadhoz látni fogod ,hogy a szervezet nagyon ingoványos talajon jár.

csaposnak 2013.10.23. 20:18:56

@kingdom: üdv. bocs, hogy beleszólok, de ezt az érvelést már többször is olvastam, 1.Kor.15:1-8-ig, és az a meglepő számomra, hogy tanú voltotok ellenére, elhallgatjátok a Máté 24:14-et, miért ? Jézus nagyobb tekintély mint Pál, felidézem a Csia fordításból: A királyságnak ezt az örömhírét a nemzeteknek tanúságtételül az egész lakott földön hirdetni fogják, és akkor érkezik el a vég.

ORION 2013.10.23. 20:31:56

@top gear:
"""AZ ÚJSZÖVETSÉG MEGKÖTTETETT ÉS ÉRVÉNYBEN VAN!""" Kivel is köttetett az Újszövetség ??? EGY valakivel csak!!! KRISZTUSSAL!!!Gal,3 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről: És a te magodnak, aki a Krisztus.
17
Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten először megerősített a Krisztusra nézve, a négyszázharminc esztendő multán keletkezett törvény nem teszi erőtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.
18
Mert ha törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből; Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek. Hol van a mi örökségünk???KrisztusBANN!!!
23
Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.
24
Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.
25
De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.
26
Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
27
Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Kedves JT barátaim hányan meritek bevallani hogy Krisztust fel öltöztétek ???Mert ha nem igy van ,milyen örökségre vártok???

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.10.23. 21:16:38

@csaposnak: Nem halgatom el,..... a Máté 24:14 egy a zűrzavaros jövőben bekövetkező, utolsó nagy evangélium hírdetést jövendöli meg!
Ez a hirdetés azonban szintén nem fog tartalmat változtatni, és nem fogja a Korintuszi levélben leírtakat semmisé tenni. Az igazi evangélium magva továbbra is Krisztus marad, ami szabadulás igéretét és az Isten országába való belépést is lehetővé teszi.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.10.23. 21:50:20

@csaposnak:
További háttér infó az evangéliumról mivel szerintem alapvetően tiszta meghatározása az általános keresztény álláspontnak.

hu.m.wikipedia.org/wiki/Evang%C3%A9lium

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.10.23. 21:58:02

@kingdom:

Szerintem sics kihagyva a Máté 24:14, már én is írtam erről korábban:
eletazortoronyutan.blogspot.co.uk/2012/06/lelki-traumak-ara-leepules-vagy-kihivas.html

Egyébként amire annyira büszkék a Tanúk, hogy ők ezt a prófáciát beteljesítik - ami kétségtelen - pont ez helyezi őket a legveszélyesebb szekták élére, hiszen az egész fejezet a katasztrófákat és az elmúló "gonosz" világ végkifejletét, illetve "utolsó rúgásait" taglalja. Nem valami nagy dicsőség ezek közé kerülni!
DE ha már így ragaszkodnak hozzá, ám legyen meg az örömük. A szekták általi "evangelizálás" lélekromboló eredményei ismertek, ám ez is attól függ, hogy ki hogyan és milyen indítékkal végezte, mert aszerint veheti jutalmát. Éppen úgy, mint egy átélt katasztrófából meg lehet menekülni, a szekta karmaiból is ki lehet kerülni, mégpedig győztesen (vagyis a megfelelő tapasztalatokkal gazdagabban...).

apart (törölt) 2013.10.24. 09:03:34

@ORION:

Mindenek előtt: Engem nem tudtak volna megvezetni nem létező, vagy létező, de más szöveget tartalmazó bibliaversekkel.

Kérdeztem: Te szereted Jehovát? Amit viszont nem tettem hozzá: Legalább annyira, mint Jézust? És még lehetne tovább szűkíteni, pontosítani, és a szent szellemre kitérni, de szerintem kiakadnál.
Másrészt nagyon sok magát kereszténynek tartó ember nem, hogy nem szereti, de nem is ismeri Őt!!!!! - Vagyis gondoltam, hogy igenlő választ adsz, de szerettem volna, hogy lásd, ez sokaknál egyáltalán nincs így!

Tehát azt válaszoltad, hogy igen. Ez jó. Viszont nem tart semeddig kimondani/leírni. Én arra lettem volna kíváncsi, hogy mivel mutatod ki a szereteted, mert a hit halott cselekedetek nélkül!!!

Azért szeretünk valakit, mert megismertük és elfogadjuk olyannak amilyen.
De tudjuk, hogy vannak, akik félreismernek másokat.
Ők nem azért szeretnek valakit, mert olyan amilyen, hanem azért mert hisznek, elképzelnek róla valamit, és azt az idealizált képet szeretik.
Aztán amikor kiderül, hogy mégsem olyan, akkor kiábrándulnak, 'kiszeretnek' belőle.
Én ettől próbállak óvni (téged és másokat), hogy ez ne történjen meg.
Mert sokan - sajnos túl sokan - fognak rájönni arra, hogy félreismerték, félreértették Istent. És Jézust is!
Utána... Hogy ki, miként reagál utána? Ezen fog múlni az egyének jövője.
Pl dühös leszel, ráadásul Istenre(?!) és becsapottnak érzed magad, és ellene fordulsz, vagy beismered a tévedésed, és kéred Istentől, hogy bocsásson meg, igazítson ki, tanítson meg helyesen látni, értelmezni?
Ez a két választása lesz mindenkinek. Csak.

Szabad akaratot kaptál, de nem arra, hogy a magad képére formáld Istent, hanem arra, hogy (miután JÓL megismerted) elfogadod Őt olyannak amilyen, vagy nem.

Isten, nem rossz értelemben.. nem azért féltékeny Isten, mert önző, és nem akarja, hogy más isteneket is dicsőítsenek, hanem azért, mert nincs más Isten rajta kívül, és jól tudja, hogy akik hamis isteneket követnek, kárt fognak vallani a lelkükben, mert a hamis-, bálvány istenekbe démonok lehelnek lelket. És ebbéli tevékenységükben egyetlenegy dolog hajtja, űzi őket előre, hogy elfordítsák az embereket az IGAZ(I) Istentől.

Kivel köttetett meg az Újszövetség? Szerintem jelenleg nem ez a kérdés a mi szempontunkból. Hogy is mondjam... Ha azt írnám nem velünk (te és én), akkor nagyon kiakadnál?
Onnantól kezdve, hogy Ábrahámban minden nemzet megáldatik, az nekem untig elég, mert abban mindenki benne van. Te is. Én is. (aki engem kitörölget álnok módon, névtelenül, arctalanul, a háttérben megbújva az... na jó, az is :)
Sokkal fontosabb kérdés, hogy mit szúrtak el az őskeresztények, és MIÉRT?
A szent szellem nyilvánvalóan elhagyta őket, mert a történelemből láthatjuk, hogy rossz gyümölcsöt teremtek (hamis tanok, szektás szakadások), márpedig rossz gyümölcsöt csak rossz fa teremhet.

Nézd már csak az alapot: Péter jogutódjának vallják magukat
Most nem is azzal hozakodnék elő, hogy Jézus az alap (És most nem kell megmagyarázni, értem én, hogy miért Péter!!!), hanem Pált említeném meg (halkan).
Péter a körülmetéltekhez, Pál a körülmetéletlenekhez küldetett... Már sejted mit akarok?
Vagy nézd meg Pál munkásságát (a világban és a Bibliában).
És Péter? Elméletileg.. ismétlem ELMÉLETILEG! elbukott. (hű, vajon most hányan köveznének meg...)
De gondolj bele: Tehát Péter a körülmetéltekhez küldetett. Régen még többen, de ma hány zsidó fogadja el Jézust Isten fiának, a Messiásnak? - Ugye, milyen érdekes, ha így nézed?
De nem bántom Péter, mert Ő a Tesóm, és hasonló a habitusunk, és ítélni fog engem, és bár félek, hogy most magamra haragítottam, de mégis nagyon szeretnék már találkozni-, beszélgetni vele.

Ööö... már nem is tudom mit akartam eredetileg. Na mindegy, leírtam ami eszembe jutott a válaszod kapcsán, és ennyi.

Legyen mindenkinek szép napja! (kivéve, annak aki állandóan kitö... - várnátok, hogy ezt írom, de nem írom, szóval akik arra fogadtak volna, most bukták volna a pénzüket)

apart (törölt) 2013.10.24. 09:12:07

@ORION:

"Megállapodtak tehát vele egy napban, és nagyobb számban jöttek hozzá a szálláshelyére. És elmagyarázta nekik a dolgot: alaposan tanúskodott az Isten királyságáról, és meggyőzően érvelt nekik Jézusról a Mózes törvényéből is, és a Prófétákból is, reggeltől estig. És némelyek hinni kezdtek a mondottaknak, mások pedig nem hittek. Mivel tehát nézetkülönbség volt közöttük, távozni kezdtek."

- Látod, hogy csak két út van? Maradsz vagy mész.

Kitörlő ember: Már kitörölhetsz, ez volt az utolsó megnyilvánulásom itt. Ezután a sajátomat írom.
Ha gondolod, titokban olvashatod.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.24. 09:23:38

@apart:
Neked egyébként semmi más bajod sincs csak az, hogy egyszerűen nem töltöttél elég időt a szervezetben. Most őszintén: hány évig jártál, hány órát prédikáltál, hány kongin voltál?

Akikkel itt beszélgetsz, azok évtizedekig voltak bent, sokkal jobban ismerik a kiadványokat és jól tudják mi megy a kulisszák mögött. Te meg még mindig a színpadnak tapsolsz, miközben azt hiszed, hogy hú de tudod már a tutit.

Amúgy nem kell siránkozni, beszéltem ping-ponggal az érdekedben és azóta nem törölt semmit tőled. Ha igen, >akkor< szólj.

Amúgy reagáltam neked itt:
jehovatanui.blog.hu/2013/10/18/tovabbra_is_elapadnak_az_adomanyok/fullcommentlist/1#c20862483

Tudsz válaszolni? Érdekelne!

Bár mit is várok, eddig sem válaszoltál semmire érdemben, csak ez az érzelmes maszlag meg a pusztulással való fenyegetőzés egy kis kereszténységtagadással megspékelve, amit kapunk tőled.

A tények, konkrétumok és adatok területét nagy gondossággal elkerülöd. No, ezt nem csak én látom ám, jó kis tanúskodás!!! =)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.10.24. 16:40:10

@karalabe4:
"Éppen úgy, mint egy átélt katasztrófából meg lehet menekülni, a szekta karmaiból is ki lehet kerülni, mégpedig győztesen (vagyis a megfelelő tapasztalatokkal gazdagabban...)"

Áldás ha valaki valóban így élheti meg,és nem egy lelki tragédiaként ahonnan nincs tovább.
--------------------
Máté 24:14.-pedig valóban egy komoly vesszőparipa...Csak az ahogyan azt a tanúk alkalmazzák,sem tartalmilag sem kronológiailag nem passzolhat az 'igazi' evangéliummal.

Nyakig vannak egy olyan munkában amit soha nem kért tőlük Isten,sőt akaratlanul is tudatlanságukban ellene is munkálkodnak.

Pál szerint is minden 'más' evangélium csak is káros lehet,hiszen akkor nem mondaná ezekre határozottan,hogy "átkozott" Gal 1:9...ez tényleg nagyon komoly dolog,...az aki 'más' evangéliumot visz az Isteni "átok" alatt van.

Ezt az jelzőt Isten legelőszőr Sátánra az őskígyóra,aztán az első emberpárra alkalmazta....Mindkét "átok" kimenetele ismert.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.24. 18:31:47

@csaposnak: Az 1Kor 15:1-8 valószínűleg a legősibb keresztény Krisztus-himnusz, ami a szöveg keletkezése szempontjából időbeli sorrendben jelentősen megelőzi Máté evangéliumát. Ez természetesen egyáltalán nem kisebbíti a Máté 24:14 jelentőségét, de perspektívát mindenképpen ad.

Ehhez jön még az a szempont, hogy a Társulat valójában milyen evangéliumot is hirdet a tartalmát és időrendjét tekintve.

Itt két dolgot említenék meg:
A szervezet örömhíre összeadja Isten és ember munkáját, majd ebből a kettőből áll össze az üdvösség. Így aztán minden tanú félelemben él, hiszen ez az "üdvösség" természetesen elveszíthető (vö. Jn 10:28-29).

Időrendi szempontból pedig nagyon látványos az, ahogyan a Társulat a parousia jelentőségét (kiemelten!) kezeli, illetve időnként módosítgatta is azt.
Krisztus Királysága "láthatatlanul" már most is "jelen van"...? Ehhez a témához a 2 Thesszalonika 2:1-12-t ajánlanám, de különösen a 4. és a 8. verset... :-) (Elnézést kérek, ha esetleg túl felületesnek tűnnék, most ennyi jutott eszembe. :-)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.10.24. 20:53:50

@Columba:

A 2 Thesszalonikai levél nagyon odavág,és egyértelmű.

Mondod még:
"Így aztán minden tanú félelemben él, hiszen ez az "üdvösség" természetesen elveszíthető"
>>>>
Ez mellé mindennek a tetejében össze is kapcsolódik az elméjükben azzal a Páli kijelentéssel is az evangéliumuk hirdetése,hogy "Jaj NEKEM,hogy ha az evangéliumot nem hirdetem"

A hirdetésük egyik mozgató rugója a halálfélelem,bár ezt nem sokszor hangsúlyozták felénk,de azért ott lapult az elménkben.
Leegyszerűsítve :>Ha részt veszünk benne örök életük van,ha nem akkor van miért aggódni.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.10.24. 21:58:28

"Így aztán minden tanú félelemben él, hiszen ez az "üdvösség" természetesen elveszíthető"-A másik vers a Sofóniás 2:2,3 ami az eszembe jutott : "Mielőtt szülne a rendelet, mielőtt mint a polyva, tovaszáll az a nap, mielőtt rátok jön Jehova izzó haragja, mielőtt rátok jön Jehova haragjának napja, 3 keressétek Jehovát, mind, ti föld szelídei, kik végrehajtjátok bírói döntését. Keressétek az igazságosságot, keressétek a szelídséget! Valószínűleg rejtve lesztek Jehova haragjának napján."
A legnagyobb hangsúlyt a valószínűleg szóra helyezik, hogy nehogy nyugodt legyen az a Tanú, mert ha nem keresi úgy ahogy a Társulat előírja, akkor VALÓSZÍNŰLEG nem maradnak meg Jehova napján!
Nagyon hatásos.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.10.24. 22:46:06

@kingdom:
Hát én azt nem tudom, hogy ki az átkozott és ki nem az. De azt hiszem ez nem is az én posztom eldönteni, de egyikünké sem.
Az biztos, hogy elsősorban tőlünk függ, hogy mi hogyan válik javunkra és hogyan kárunkra. Nem az evangéliumtól. A JT-i egyféle módon közvetítik, mert ők ezt így fogják fel. Ebben te is még is így gondolkodtunk. Akkor most átkozottak vagyunk mindketten? Nem hinném. Nyilván a következményeket viselnünk kell, de ez még nem jelenti, hogy nem lehet tanulni az átélt helyzetből.
Nyilván, amikor az ember úgy érzi, hogy kirabolták és nem adtak érte semmit, akkor azt lelki tragédiaként élheti meg. De nem hinném, hogy nincs kiút, mert ha valaki ezt gondolja, akkor ő hogyan hirdette az evangéliumot, milyen szellemmel? Vagyis lehet, hogy az evangélium "becsapás" volt, de milyen volt az a szellem, amivel az illető részt vett a hirdetésben? Vajon az ítéletre, halálosztogatásra, armageddoni csatára koncentrált, vagy éppen a Paradicsomra és a túlélésre. Mert mindenki azt aratja, amit vetett.
Ha azt hirdette másoknak, hogy nem fogják túlélni, mert nincs kiút a számukra, hacsak meg nem térnek "Jehova szervezetébe", akkor nyilván kiúttalannak fogja magát érezni, ha megtudja, hogy ez a szervezet becsapta őt. De ebben az esetben tényleg egy átkozott evangéliumot hirdetett, amivel saját maga számára szűkítette be a lehetőségeit. De nem is az evangéliumot hirdette, hanem a szervezet propagandáját, ami nem ugyanaz. Tudod hány ilyen testvérrel, testvérnővel találkoztam annak idején? Aztán, amikor merted nekik mondani, akkor kiakadtak. Bementek a lakásokba, pofátlan módon, erőszakosan fenyegették a házigazdát stb. Az ilyen ember mit vár, hogy hova jut, ha a szervezetről kiderül a turpisság? Azt azért senki nem mondhatja, hogy neki ezt senki nem mondta soha, maximum csak nem vette figyelembe, sőt még azokat is inkább kipletykálták, kicsinálták, aki őket "megsértette". Szerintük.
Aztán meg úgy érzi az ilyen erőszakos alak, hogy neki nincs kiút? Pedig neki is van, csak lehet, hogy rendeznie kellene a dolgait a keresztényi tanítások szellemében, és akkor lenne kiút. Tehát akkor ki az átkozott?

Nem érzem úgy, hogy minden JT-t egy kalap alá kéne venni, mert meglehetősen különbözőek vagyunk, és másféle megéléseink vannak. Az Őrtorony doktrinákat is ahányan vagyunk, annyiféleképpen értelmeztük. Engem egyáltalán nem zavar, ha a Tanúk nyakig vannak az evangéliumhirdetésben. Ha ezt akarják csinálni önként és nem kényszer hatására teszik, akkor az teljesen jó. Az embernek mindig van továbblépési lehetősége, ha felismeri, hogy a döntéseit ő maga hozta, és azokból származó helyzetekből tanulni tud. Mert ő abból tud tanulni, más meg másból. PL a Tanúkat becsapták a rossz evangéliummal, másokat bankkölcsönökkel csaptak be, vagy a lakásmaffiával, de sorolhatnám. Az emberi kiszolgáltatottság - és sokszor a butaság is - számtalan formát ölthet. Ezeknek csak egyike az, amit az őrtorony művel.
Sokan mérgesek a társulatra (mellesleg joggal), de csak figyeld meg, hogy azok, akik azt hiszik, hogy őket becsapták, és nem nézik meg azt, hogy ők miért voltak becsaphatóak, bárhova mennek újra és újra becsapottnak fogják magukat érezni.

apart (törölt) 2013.10.25. 07:34:18

@Johnny Joker:

Na erre még muszáj:

"Neked egyébként semmi más bajod sincs csak az, hogy egyszerűen nem töltöttél elég időt a szervezetben. Most őszintén: hány évig jártál, hány órát prédikáltál, hány kongin voltál?"

- Ahhoz eleget, -en, hogy tudjam, nincs más. Jelenleg az egész földön nincs még egy olyan szervezet, amelyik olyan szinten törekedne az igazság feltárására, a hazug tanítások leleplezésére, az emeberek megsegítésére az életben maradáshoz, mint JT.

Az én kérdésem (ezredszerre) :
Hány magát kereszténynek valló ember (akik, ha történetesen Indonéziába születtek volna, akkor most muszlimnak vallanák magukat!!!) szereti, használja Isten nevét? És nem csak ismeri, és egy évben egyszer-kétszer talán hall róla - de nagy részük még csak nem is hall róla!!! -, hanem mélységes tisztelettel gondol Rá, Hozzá imádkozik Jézus által, és hívja segítségül a magával, a környezetével, a gonosz szellemi erőkkel vívott mindennapi harca során?

"Akikkel itt beszélgetsz, azok évtizedekig voltak bent, sokkal jobban ismerik a kiadványokat és jól tudják mi megy a kulisszák mögött. Te meg még mindig a színpadnak tapsolsz, miközben azt hiszed, hogy hú de tudod már a tutit."

- Ahhoz eleget, hogy lássam az emeberek, a testvérek erőfeszítését; Isten iránti szeretetét, odaadását; az örömét, hogy a gyülekezetben szellemi dolgokkal foglalkozhatnak, és egymás iránti - néha "csak" agapé - szeretet biztonságában lehetnek; hogy a pódiumon, az előadásába belesülő - mondjuk - asztalost nem fütyülik ki, nem dobálják meg műanyagpoharakkal, hanem az előadás végén kétszer annyian buzdítják "Ez az, jól csináltad!"; hogy ugyanazok alatt a próbák alatt állnak a többiek is, mint én; hogy Sátán és démonai céltáblái, mert nem alkudnak meg, és kitartanak a hiben; stb.
Hogy nem látok bele a véneknek írott levelekbe, amiben tanácsot kapnak, hogy miként járjanak el bizonyos esetekben? Éééés? Egyrészt fontos az egység, hisz ezt Isten, és Jézus várja el az egyházától, aminek a feje. Másrészt, ha érdekelne, törekednék a vénségre, de nekem más feladatom van.
Én elfogadom a rendet és nem lázadok ellene, mert tudom, hogy csak így lehet előre jutni.
Sehogy máshogy!

"Amúgy nem kell siránkozni, beszéltem ping-ponggal az érdekedben és azóta nem törölt semmit tőled. Ha igen, >akkor< szólj."

- Kitörölt low és top is. Szerinted miért van másik nevem?

"Amúgy reagáltam neked itt:
jehovatanui.blog.hu/2013/10/18/tovabbra_is_elapadnak_az_adomanyok/fullcommentlist/1#c20862483"

- Némi rekreáció után majd én is reagálok (nem túl is, és innen is)

"Tudsz válaszolni? Érdekelne!"
- Tudok, a magam módján... (Egyet tegyünk tisztába: Ti átléptetek egy határt. Ti egy külön kategória vagytok.
A ti bűneitek nem hasonlíthatóak senki máslhoz, mert ti egyszer már tudtátok az igazságot, megigazítattatok, megmosattatok, szent szellem által nyitva volt a szívetek és az elmétek, hogy átlásatok a sötétségen...
A ti bűneitek szellemiek, amik sehol sincsenek a testiekhez képest!
Jelen állás szerint elbuktatok. Egyelőre. Hogy a bennetek lévők miatt, vagy a gonosz gyűrt le titeket, mert nem hordtátok mindig a szellemi fegyverzetet, azt mi nem tudhatjuk, csak Isten, aki a szívekbe lát.
Tehát ti átléptetek egy határt, és aki titeket akar győzködni, annak is át kell lépnie egy határt.
Veletek nem lehet normálisan!
Veletek nem lehet hagyományosan!
Nektek egy szelemi beöntés kell, amit egy szellemi fojtófogás után lehet csak bevinni.), de nem biztos, hogy akarok.

"Bár mit is várok, eddig sem válaszoltál semmire érdemben, csak ez az érzelmes maszlag meg a pusztulással való fenyegetőzés egy kis kereszténységtagadással megspékelve, amit kapunk tőled."
- Érzelem? Húúú, az nagyon fontos!!!
"Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ő pedig így felelt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! ...
Harmadszor is szólt hozzá: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: "Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged." (Jn 21:15, 17)

Jézus megsiratta Lázárt, pedig tudta, hogy mire készül? Igen
Szeretni a jót, gyűlölni a rosszat. Szeretet... gyülölet... a két véglet. Tudod mennyi érzelem, érzelmesség, érzelgősség fér a kettő közé?

"A tények, konkrétumok és adatok területét nagy gondossággal elkerülöd. No, ezt nem csak én látom ám, jó kis tanúskodás!!! =)"

- Szerintem az érveléseim során, itt én ídéztem a legtöbb bibliaverset egy négyzetméterre számítva.
Tanúskodás? Ez nem feddi a ténykedésemet, ezért ez órában nem mérhető (nem is mérem!), de ezt a szót ismeri mindenki.

Végül:
Én, amikor el voltam idegenedve istentől sok-sok év után, egyszer csak bevillant "Úristen, énrólam már a világ megalapítása előtt megállapították, hogy rossz vagyok, hogy elbukom?
Tudod, akkor összeszorítottam a fogam, és azt mondtam magamban "Az nem lehet! Azt én nem akarom!"
Ez motivál. Bebizonyítani Istenek, hogy téved velem kapcsolatban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.25. 08:41:54

@apart: tesókám!!! Te olyan szinten nem tudod miről beszélsz, hogy az már fáj. Minden szavadból az Isten ismeretének hiánya, és az őrtorony ismeretének bősége árad.

Pl be akarod bizonyítani Istennek, hogy téved? Tesókám te normális vagy? Isten téved, és majd te leszel az aki helyre rakja? Atyaéééég!!!!

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.10.25. 08:56:27

@apart: "- Ahhoz eleget, hogy lássam az emeberek, a testvérek erőfeszítését; Isten iránti szeretetét, odaadását; az örömét,..."
Milyen örömről beszélsz? Az úttörők többsége a legörömtelenebb szolgálatot végzi fogcsikorgatva. Őszinteség nélkül nincs öröm. Mindenki a 'kényszer elvárás' miatt teszi a dolgát és prédikál. Fontosabb lesz az érdeklődő, mint egy családtag. Meghalnak a kapcsolatok Jehova szolgálata miatt. Aztán belül meghal az őszinteség és vele a öröm, amit még az elején érzett az a szegény hírnök.
"Tehát ti átléptetek egy határt, és aki titeket akar győzködni, annak is át kell lépnie egy határt.
Veletek nem lehet normálisan!
Veletek nem lehet hagyományosan!
Nektek egy szellemi beöntés kell, amit egy szellemi fojtófogás után lehet csak bevinni.), de nem biztos, hogy akarok."
Szóval, ne tépd itt a szád, mert hozzánk hasonló leszel és akkor mi lesz veled?

picket9 2013.10.25. 09:39:03

@apart:
"A ti bűneitek nem hasonlíthatóak senki máslhoz, mert ti egyszer már tudtátok az igazságot,"

Az a lényeg, hogy nem tudtuk és te se tudod, csak azt hiszed.
Ezért vagy ilyen elitista, és mindent a jó és rossz, fekete és fehér , mi és ők, barát és ellenség kategóriába sorolsz.
Olyan szektás gondolkodású vagy, hogy észre se veszed.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.25. 11:12:49

@apart:

Én soha nem voltam Jehova Tanúja semmilyen szinten. Velem miért nem beszélgetsz? Számos alkalommal írtam már neked, remélem nem bántottalak meg egyik alkalommal sem!

Az új "Ajánlóból" szeretném felhívni a figyelmedet erre az alábbi írásra és magára az oldalra is, aminek különös üzenete lehetne számodra, ha beleolvasnál... :-)

nyugodtleszazeleted.blogspot.hu/2013/10/jezus-ellenlabasunk-elitizmusunk-vagy.html

apart (törölt) 2013.10.25. 12:25:50

Ez hihhhetetlen... Elegem van!!! De mégsem :)

@sefatias:

Ha olyan szinten nem tudná senki, hogy miről beszél Isten Szavával kapcsolatban, mint én, akkor már most a paradicsomi földön élhetnénk.

Hónapok óta nem olvastam az Őrtornyot. Miattatok.

Isten TÉVEDHETETLEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De néha úgy csinál, mintha...
- Szodoma és Gomora? - Ábrahám. Isten barátja. Az igaz hit legnagyobb példája!!!
- Ninive? - Előkép. Jézus haláláról, feltámadásáról szóló!
- Ádám és Éva? Az egész végén hozzájuk, az ő elvesztett, elvesztegett lehetőségéhez jutunk vissza!!!
- Hányszor, de hányszor.. hány és hány száz éven keresztül győzködte Isten a népét, és áldozta fel miattuk a prófétáit - akiket kiválasztott, akiket nagyon szeretett -, és végül a Fiát?
Tévedett Isten? NEM!!! BÍZOTT... ÉS MÉG MINDIG BÍZIK BENNÜNK!!! - Csoda kell nektek (itt némelyeknek)? EZ AZ! Ez a legnagyobb csoda!

A titok (ezredszerre... akkor már lehet, hogy nem is titok?): A Biblia nem ész, hanem szív; nem külső ember, hanem belső ember.

A VT pénzügyei, hatalmaskodása? AZOK SEMMIK! Emberi gondolkozással valamik, de Istenhez közelítő gondolkodással semmik!
Olyat, és olyan módon erőltettek, amik nincsenek, amik nem probléma, amik csak titeket vezetnek tévútra.
Ez egy tanúnak semmi, és nem azért, mert agymosott, hanem mert átlát a dolgokon. Úgymond felülemelkedik.
És tudod mit? Inkább így, mármint gazdagodjanak, sokasodjanak, mert akinek van, még több adatik, akinek meg nincs, attól azt is elvetetik amije van.
Jó sáfárok és ennyi!
A jövőhéten nem kapok Őrtornyot? Na akkor van/lesz/lenne baj!
Érdekes... Júdás, mire hivatkozva igazolta magát, miközben ő lopott? ... Érted ezt?! Látod a hasonlóságot?

Nem akarok személyeskedni, de pont az én írásom mellett van:
FinalOmen, Rólunk (2013.10.25. 02:50)
És én miről, miket írok?
Tegyél már különbséget! Az ilyen típusú beszólásokkal, fikázással egyetértve, megtűrve gondolod, hogy a mennyországba jutsz? Ha lenne is (úgy ahogy te gondolod), nem fogsz bejutni.

De egyébként is! A Föld gyönyörű, semmihez sem hasonlítható, az angyalok irigyelnek minket miatta (azért jöttek némelyek a földre), Jézus az életét áldozta érte, Isten nagy műgonddal megtervezte, akkor NEKED miért nem jó? Miért kevés? Miért nem elég?

Tudod mi a durva? Olyanokról írok, amik egykor a sajátod volt.
Most meg elveted. Sárba tiprod. Megcsúfolod.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.25. 12:38:19

@apart: Az ilyen emberek miatt hiszek Istenben, mint te. Ékes bizonyítéka vagy annak, hogy porból lettünk. Mert neked még maradt vagy másfél kiló belőle a fejedben

apart (törölt) 2013.10.25. 12:43:08

@Egonymus:

Rosszul látod. Írhatnám, hogy jól látod, és emiatt akár össze is haverkodhatnánk, de akkor hazudnék.
Rosszul látod. Rosszul élted meg.

Az alap (amire építkezhetsz) : A szervezeten belül is EGYÉNEK vagyunk!
Valamit nem jól sajátítottál el (ami nem azt jelenti, hogy véged, hanem azt, hogy kiigazításra szorulsz ehhez viszont alázat kell, de nem ember, hanem Isten előtt!).

Már írtam: Évát csapták be (bocsi lányok, de ez van!) és nem Ádámot. Neki "csak" annyi volt a bűne, hogy az egyik (akkor még az egyetlen, de ha gyereke lett volna, akkor miatta is... Érted?!) családtagját fontosabbnak tartotta, mint Isten parancsolatát.
És a lényeg: Ha Istent törvénye (kérése?) lett volna fontosabb neki, akkor megmenekült volna ő is, és Éva is. Nem tette. Ismerjük a történet végét.

"Tudsz válaszolni? Érdekelne!"
- Tudok, a magam módján... , de nem biztos, hogy akarok."
Félreértettél. Nem azt akarom vagy nem akarom, amire te gondolsz.
Úgyhogy ne sértődj meg.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.10.25. 12:44:29

@sefatias: Ne bántsuk! Vitéz harcos a testvérünk.
"Ez egy tanúnak semmi, és nem azért, mert agymosott, hanem mert átlát a dolgokon. Úgymond felülemelkedik."
Ez a legszebb: 'f e l ü l e m e l k e d i k'.

apart (törölt) 2013.10.25. 12:47:10

@sefatias:

Köszi! Ezt lefelejtetem az Írásom végéről:
Atyaég!!!

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.10.25. 12:48:00

@apart: "...hanem azt, hogy kiigazításra szorulsz ehhez viszont alázat kell,..."
Nem nagyképűségből mondom, de húsz év 'vénség' után ez az érvelésed nevetséges.

apart (törölt) 2013.10.25. 12:58:44

@picket9:

Vagdalkozol. Haragodban?

Elitista? Én egy gyalog vagyok. Egy no name szélen ülő, sokak által félreismert senki (de én ezt nem rovom fel nekik, sőt szeretnék olyan lenni, mint ők).
Mi az igazság?
Öt mondat:
- Jehova az Isten.
- Jézus a Fia, a mi megváltónk.
- A szent szellem Isten tevékeny ereje, amivel mindenre képes (lásd a nevének jelentését)
- Sátán és a démonai hadat viselnek Isten és a Fia ellen, valamint a Isten népe ellen, és félrevezeti az egész lakott világot
- Ha jól csináljuk, mindvégig kitartunk (és nem csak 20-30-40.. 60 évig!)örökké fogunk élni egy paradicsomi Földön.

Aki mást mond, bajban van.

Nem bántásnak szánom: Miért akar valaki tömbismeretlenes egyenletet megoldani, amikor még összeadni sem tud?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.25. 13:02:18

@apart: tesókám! Akkor mi egy oldalon állunk, én is ezt az öt pontot vallom

apart (törölt) 2013.10.25. 13:18:47

@Egonymus:

A válaszodat nem olvasva írtam (vagyis még fel sem tetted a kérdést, én már válaszoltam :) :
"Ha jól csináljuk, mindvégig kitartunk (és nem csak 20-30-40.. 60 évig!)", azaz nem csak húsz évig voltunk vének, hanem mindvégig!

Segíteni akarsz JTnak? Itt? Így?
Menj vissza a gyülidbe, és teremts olyan hangulatot, hogy mindenki jól érezze magát.

Nem minden vonatkozik mindenkire!
A kiadványaink világraszólóak. Nehogy már ua. legyen a szükség Közép-Afrikában, mint Magyarországon!
A véneknek lokálisan, a helyi igényeknek megfelelően kéne átültetni az elméletet a gyakorlatba. Ez a feladatuk.
Családias hangulat, testvéri közösség, az együvé tartozás megteremtése?...
Sokat kérek szerinted?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.25. 13:22:04

@Egonymus: Ez egy zöldfülű, tapsikol a színháznak, a kulisszák mögé még nem lát be. Ahogyan írta is: "Ahhoz eleget, hogy lássam az emeberek, a testvérek erőfeszítését; Isten iránti szeretetét, odaadását; az örömét, hogy a gyülekezetben szellemi dolgokkal foglalkozhatnak, és egymás iránti - néha "csak" agapé - szeretet biztonságában lehetnek;"

...de ahhoz még nem eleget, hogy lássa, az újakat érő love-bombing később megszűnik, hogy lássa, nincs igazi szeretet, csak próbálják azt "kimutatni" és, hogy a legtöbben egy álarc mögött szenvednek. Hogy a szervezet Krisztus helyébe teszi magát, hogy JT lényegében bálványimádóak, hamis prófétákat követnek, hogy a vének nem szellemtől kinevezettek, stb., stb., stb.

Én nem haragszom rá ezért, egyszerűen IDŐ kell neki, hogy jól megpofozza és letiporja, bedarálja az Őrtorony gépezet.

Pár hónapos múlttal osztogat itt 3-4 évtizedes Tanú és vén múlttal rendelkezőket, beleszületetteket... én csak nevetek ezen.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.10.25. 13:24:49

@apart: Mondjuk, nem is kérdeztelek. Szerintem fiatal vagy még és nagy mellényű. A tapasztalat viszont hiányzik még. Nem kérsz sokat, csak milyen alapon(?) /Csak költői kérdés./

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.25. 13:28:19

Ki merem jelenteni, hogy az Őrtorony Zrt. történelmének és tanításainak kb. 95%-át jól ismerem, napi szinten 4-5 órát foglalkozom ezzel immár több, mint 3 éve. Előtte Tanú családban nevelkedtem 17 évig, az apám vén volt.

Ő, a kis 10%-os rálátásával próbálja meg bizonygatni, hogy azt mi nem is jól látjuk. :/

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2013.10.25. 13:34:54

@Johnny Joker: "Ha valaki ragaszkodik egy eszméhez, bármennyire igaz legyen is az, akkor alapjában véve ugyanabba a helyzetbe jut, amelyben az az ember van, aki egy oszlophoz kötözi magát, hogy el ne tévedjen. Ami a szellemi fejlődés egy bizonyos fokán kívánatos igazság lehet, az egy másik, magasabb fejlődési fokon akadálya lehet ennek a fejlődésnek és tévedés lehet." Nem én írtam, de találó a barátunk esetében

Aranyosi 2013.10.25. 13:40:34

@apart: Elismerésem a buzgóságodért, ahogy a szervezet tanításait véded. De a hited olyan mint egy léggömb. Csak vigyáz nehogy elpukkadjon,mert akkor nagyot fogsz csalódni.
Legyen a TE hited szerint.

apart (törölt) 2013.10.25. 13:49:29

Folyamatosan beskatulyázzátok az embereket.
95%, 4-5 óra, 3 év, 17 év, 10%, kis tudású, gyalog, mint tudhat egy ilyen...

Tudjátok mit sajnálok? Hogy ennyi tudásom van. Sokkal jobb lenne, ha kevesebb tudással szembesíthetnélek benneteket a tévedésetekkel, ami... ami sajnos bűn. - Nem ítélkeztem! Az lenne az ítélkezés, ha leírnám mi az ítélet az olyanok ellen, akik Isten népe ellen munkálkodnak:
"Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!" (Zak 2:12b) Isten szeme fényei voltatok, és most Isten szeme fényeit bántjátok?!
Ha nem változtatok, nem változtok, ha JTban látjátok továbbra is a hibát, amikor ti is egy veszett világban éltek, ami egyre rosszabb lesz...
Én elmondtam Figyelmeztettelek. Viszont a döntés a tiéd.
Ettől függetlenül szívesen látlak majd a saját oldalamon... egy 10%-os JT oldalán.

apart (törölt) 2013.10.25. 13:59:58

@Egonymus:

"Ha valaki ragaszkodik egy eszméhez, bármennyire igaz legyen is az, akkor alapjában véve ugyanabba a helyzetbe jut, amelyben az az ember van, aki egy oszlophoz kötözi magát, hogy el ne tévedjen. Ami a szellemi fejlődés egy bizonyos fokán kívánatos igazság lehet, az egy másik, magasabb fejlődési fokon akadálya lehet ennek a fejlődésnek és tévedés lehet."

- Nem tudom ezt kitől idézted, de nem is akarom megtudni!
A véleményem? Az illető Sátán szájából vette ki a szót... vagy talán éppen ő rakta bele?

Szerintetek, hogy hangozhatott, ahogy Sátán ott áll az angyalok sokasága előtt és szónokol nekik? Hergeli őket Isten ellen?
Azt sutalja nekik, hogy Isten valamit megvon, visszatart tőlük?
Tudjátok, nem csodálkoznék, ha a fenti idézet - többek közt - szó szerint elhangzott volna akkor is!
Képzeld el!
Gondolj bele!

És azt se felejtsd el, ha a fölötted sokkal magasabban álló angyalokat be lehetett csapni, akkor téged...?

Aranyosi 2013.10.25. 15:58:26

@apart: Nem a Bibliai ismereted és az Istenbe vetett hitedet támadják. Hanem azt a szervezetet, aki azt állítja magáról, hogy őt választotta ki Isten, igaz vallás gyanánt. Amit eddig nem tudott bizonyítani, hogy ez így van, csak állítja magáról, és Te köröm szakadtáig véded. Az őszinte keresztényi hitedet mindenki tiszteli, de alap amire építed sajnos futóhomok. Én még ebből a könyvből tanultam. Ajánlom figyelmedbe.
"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Rovarölő 2013.10.25. 16:39:41

@apart: Tengermély tiszteletem apart-man!
Őszintén szólva kezdelek megkedvelni!
Hihetetlen ambícióval igyekszel gyónásra invitálni a magunk féle bűnös egyedeket. Jól bírod szusszal!
Én nem írnálak le annyira téged, mint egyesek, nem vagy te töklámpa, csak a fény, ami megvilágít téged, nagyon váltakozik és villog.
Valami azt súgja nekem, hogy te csak ingerled az olvasókat, élvezed, ahogy reagálnak, miközben magad is tisztán látod a vizsgált ábrát! Én szinte biztos vagyok ebben, mert a szöveged tetszik, igazi provokatív, ami vonzza a válaszokat!
Nehezen hiszem el, hogy ennyire igaza lehet egy bajtársamnak, miszerint van vagy másfél kiló a fejedben abból, amiből lettünk.
Vannak, akik úgy próbálják biztossá tenni a megérzéseiket egy bizonyos igazsággal kapcsolatban, hogy azt erőltetik másokra, azokra,akikről tudható, hogy tagadják azokat és így azok válaszaival erősítik magukat is. Szerintem ez vagy te is. Mondom, szerintem! Ez a szó megtetszett nekem az új nemzedékmagyarázó őrtoronyból, ahol magukat köpik le azzal is, hogy amitől óva intettek, hogy ne használjuk a "szerintem" szót, csak azt, hogy a Biblia szerint, most mégis szerintük kell Jézus szavait másképpen érteni!
Nem nézem ki belőled azt, hogy ennyire sötét lennél valójában, hogy ne látnád magad is a bürgebutító, állandóan változtatott marhaságokat!
Pajtás! Nyomjad továbbra is a jt szöveget, ezzel is segíted ezt az oldalt és a ma még bizonytalankodók is hamarabb beérnek, veled együtt!

apart (törölt) 2013.10.26. 08:22:59

"Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak - hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét -, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek." (Gal 2:6)

- volt tekintélyeseknek: Sajnálom, de már nem vagytok vének, sőt! Majd ha újra vének lesztek, és újra terelgetitek Isten nyáját, akkor megint fog(tok) számítani.
Nekem is, de ami sokkal fontosabb, Istennek.

Én végig feltételes módban írtam. Senki nincs leírva, főleg általam nem - hozzátok hasonlóan mindenben bűnös emberként! Ezredszer írom: A különbség az igazság elfogadásában van. Tényleg "csak" ennyi.

Mondom újra, engem mi indít: Ha a halott igazságtalanok feltámadhatnak egy ideiglenesen megtisztított földre (akik, ha ma élnének, közülük nagyon sokan - a mostaniakhoz hasonlóan - elutasítanák JTt), és békében élhetnek, tanulhatnak (főleg Istenről!), dolgozhatnak (közülük sokan, akik ma elutasítóak, tökéletességre jutott emberként a sok tanulásnak köszönhetően, Isten mellett foglalnak állást a végső megmérettetésben), akkor a ma élő igazságtalanokért miért ne kéne megtenni mindent? (akik közül sokan, tökéletességre jutott emberként a sok tanulásnak köszönhetően, Isten mellett foglalnak majd állást a végső megmérettetésben)

Posztumusz díj? Egy embernek, ha már meghalt, mit számít, hogy később elismerik a munkásságát, hogy találnak benne "valami jót"?
Ahogy írtam, mindenkiben van valami jó. Ha más nem is , akkor az, hogy egyszer valamikor egy aranyos, zabálnivaló (közvetlenül kakilás után nem annyira), pufók kisgyerek volt a szülei örömére, és akiről Isten már akkor tudott, amikor még meg sem született.

Nem mindenkié a hit. Íródott ez akkor, amikor még messze nem volt felvilágosodás, meg evolúció, meg ateizmus.
Mindenki hívő volt. MINDENKI!
Akkor mi az, hogy nem mindenkié a hit? És akkor most ezt vesd össze: Isten ismeri az őt szeretőket... megfordítom, hogy érthetőbb legyen: Isten szereti az Őt ismerőket (persze mindenki mást is, hisz értük is a Fiát adta). Vagyis azokat, akik "szellemben és igazságban" ismerik-, fogadják el-, szeretik Őt; nem pedig egy kitalált, félremagyarázott, idealizált, bálvánnyá emelt hamis istenképet.

Rosszul gondolom? Nem vagyok benne annyira biztos, sőt!

@Columba:

Neked akartam válaszolni, csak a nagy kavarodásban elfelejtettem.

1. Péter alapvetően a körülmetéltekhez küldetett, Pál a nemzetekből valókhoz.

"Ellenkezőleg: elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé.
Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a pogányok között. És amikor Jakab és Kéfás meg János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez." (Gal 2:7-9)

2. Nem mindenki alkalmas mindenre. Ki erre, ki arra. (1Kor 12:4-11)

Vagyis én azokért jöttem, akik egykor közénk tartoztak. A többiek megsegítésére ott van kb 23 ezer másik tanú.

Te legalább a sajátodat írtad nálam és nem mások írásait ajánlgattad (akik ezt tették, azokhoz kérdések: Ne olvassam az Őrtornyot, vagyis más véleményét? Akkor miért olvasnám Szalait, vagyis más véleményét? Most akkor arról van szó, hogy magunkban olvasgatunk, értelmezgetünk, a saját gondolataikat osztjuk meg másokkal, vagy nem?), és az érdeklődésed is őszintének tűnt. Ez jó.

Az igazság megtalálása (amit úgy kell keresni, mint egy kincset!!!- vagyis ez munkát jelent!) úgy néz ki a gyakorlatban, hogy - kezdetben persze némi segítséggel - olvasod, tanulmányozod a Bibliát, és egyszer csak elkezded megérteni. Aztán a határ a csillagos ég... és még tovább!

A blogom elérhetőségét majd akkor közlöm, ha már lesz benne valami. Jelenleg csak a címében változott. De a kis különbség ellenére, minden más lesz.
Az első téma a karácsony lesz. (vagy nem)

U.i.: Néha olybá tűnhetett, hogy a válaszaim előtt, és/vagy után - rosszabb esetben közben - az ujjaimmal játszom, és buborékot fújok a nyálamból, de szeretnélek biztosítani benneteket, hogy nem.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.27. 12:38:52

@apart: Kedves apart!

Tiszteletre méltó az, ahogyan újabban elkezdtél evangélizálni a blogon. Igazából már csak egy dolog hiányzik belőled, ehhez viszont úgy gondolom időre lesz szükséged.

Isten szándéka és a Társulat aktuális tanítása közé lényegében egyenlőségjelet teszel. Ha ezt nem így látod, akkor javíts ki kérlek.

Ezt írtad: "Mindenki hívő volt. MINDENKI! "
Ez így jelentős méretű általánosítás, és mint ilyen nem is lehet vele mit kezdeni.

Azt tudtad, hogy a "nem mindenkié a hit" bibliai ige? (2Thessz 3:2)

Hozzám írt soraidat elfogadom, remélem nem foglak zavarni máskor sem, ha időnként reagálok az általad írottakra. :-)

"Ne olvassam az Őrtornyot, vagyis más véleményét? Akkor miért olvasnám Szalait, vagyis más véleményét? "

Én a következő javaslattal élnék: olvasd az Őrtornyot és Szalait is... Persze csak a Bibliád után!! Mit gondolsz? :-)
Egyébként azt tudtad, hogy Szalai nagyon sok régi Őrtornyot közöl forrásként a könyvében, bizonyítandó állításait? 42 oldalnyi eredeti forrás a Társulat történelméből, olyan dolgok, amikről ma már leginkább tudni sem szeretnének a brooklyni vezetők...

csaposnak 2013.10.27. 17:51:19

@kingdom: üdv. természetesen nem arra gondolok, hogy "töröltétek" ezt a verset, de szembe állítjátok a saját verziótokat a Jt verzióval. Természetesen tudod, hogy ha egy Jt hirdeti az evangéliumot és beszél a KIRÁLYSÁGRÓL, nem hallgatja el Jézus halálának értékét. Szerintem egyik ugyanúgy hozzátartozik az örömhírhez mint a másik. Nincs ok a szembeállításra, belenéztem a Wiki-be, (de nem ott kell megtalálnom a választ) és többek között ezt olvastam " A Keresztelő Jánosnak küldött üzenetből látható, hogy saját messiási mivoltának egyik bizonyítékaként az evangélium hirdetését hozza föl. Tanításának újra és újra visszatérő fordulata pedig az Isten országa, szó szerint: Isten királysága v. „királyi uralma” (βασιλεια)." Természetesen Jézus nem taníthatott a haláláról úgy mint múltbeli eseményről, (mint Pál) a királysága annyira fontos része volt tanításának, hogy tanítványai többször versengtek a helyekért, feltámadása után pedig, szinte ez volt az első kérdésük a tanítványoknak, hogy nem most ...? tehát, ha Jt azt hiszik, hogy közel a vég, miért ne lehetne hirdetésüknek fő eleme a királyság ? benne Jézus halála is. Ez nem más evangélium, úgy ahogy Te utalsz rá. És hogy "kronológiailag" ?? hogy hogy ? "a Máté 24:14 egy a zűrzavaros jövőben bekövetkező, utolsó nagy evangélium hirdetést jövendöli meg!" ezt meg honnan ? van olyan, hogy evangelizálási sorrend ? 1. 2. 3.? El tudod képzelni egy zűrzavaros világban, hogy kimondottan a Királyságról folyjon az evangelizálás, az EGÉSZ FÖLDÖN ? ki által, hogyan, ki ad "jelt", hogy mostantól ? Nem, nem, az az evangélium, amit Jézus tanított, szelektálás nélkül.
@Columba: az, hogy mi lett előbb leírva, ez mire utal ? írhattam én tegnap arról, hogy mit csináltam egy évvel ezelőtt és holnap pedig arról, hogy mi történt gyerekkoromban, de ez nem jelent kronológiai sorrendet. Az biztos, hogy Jézus előbb tanított mint Pál, sőt Pál sem taníthatott mást mint Jézus, hiszen akkor nem lehetett volna keresztény. Csak annyiban volt más, hogy Jézus haláláról és annak hatásáról, mint múltbeli eseményről beszélt.
Írod, "A szervezet örömhíre összeadja Isten és ember munkáját,.." itt a blogon ezt többször úgy nevezték, hogy a - teljesítmény számít -, sajnos ez igaz, beszélgettem egy testvérnővel, akinek sok problémája van, többek között az, hogy már nem tud úttörő lenni, csak annyit mondtam, hogy - és Jézus vére ? - hát igen, mondta, de kissé zavartan elballagott.
Van elég ok amit érdemes bírálni, de ezt ???

csaposnak 2013.10.27. 18:34:19

@Johnny Joker: nem nekem szól, de szeretném elmondani gondolatomat, mert rám is vonatkozott: "Neked egyébként semmi más bajod sincs csak az, hogy egyszerűen nem töltöttél elég időt a szervezetben."
Mégis mennyi időt kellet volna eltölteni a Szervezetben ? Mikor láthatnék világosan ? Bizony igaz az, hogy szinte "naprakésznek" kell lenni a Társulat tanításában, mert különben lemaradsz. Ha kihagysz "egy" összejövetelt, lehet, hogy olyasmit fogsz állítani, aminek már az ellenkezője "igaz". Volt már arról szó, hogy a tanúk "híréhesen" várják a kongresszusokat, - na, mi az újdonság ? - könyv, füzet, világosság ? képesek elutazni az ország első ker.kong.-ra, ha nem oda vannak beosztva, akkor is, hogy elsőként hallják, fogják meg. Normális dolog ez ? Az új tanítványoknak, a fiatal k.szolgáknak, véneknek csak a "ma" számít, - olvastad a legújabb Őrtornyot ? kérdezik, milyen nagyszerű a mai tanítás - (milyen szép ennek a háznak a kéménye)
Tehát, a tisztánlátáshoz, szerintem legalább 150 évesnek kellene lennünk, (mi ehhez képest az én X évem ?) Amerikában kellett volna születnünk és mielőbb találkoznunk kellett volna Russellel, hogy figyelhessünk tanításaira. (alapok) Ezek után makacsul (minden áron) ragaszkodnunk kellene ahhoz a szervezethez, melyet Ő indított el.
Nos, ha ez az ember lehetnénk, és kérdeznének hitünk felépüléséről, a hallgatók azt gondolnák, hogy az öreg össze-vissza beszél. Fektessétek le, hadd aludjon.
Akkor most mit lehet tenni, ha már nem lehetünk 150 évesek, hogy egyben láthassuk azt a Szervezetet amely az egyedül igaz vallást képviseli ? Van megoldás, olvassuk el.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.28. 00:00:58

@csaposnak: Kedves Csapos! :-)

Nem szeretnék nagyon ebben az előbb-később kérdésben elmerülni, de azt hiszem egyébként is "két malomban őrölünk"... "Isten országával" kapcsolatban két dolog keveredik véleményem szerint a beszélgetésünkben és ezt érdemes lenne különválasztani.

"Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: "Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! - Mert az Isten országa közöttetek van!" (Lk 17:20-21)

Hogyan lehet ebbe az országba belépni? Azt hiszem, ez a legfontosabb kérdés minden ember számára. Őszintén megvallom, hogy én nem vagyok evangélista, az elvont teológiai fejtegetést pedig nem érzem idevalónak, ezért itt inkább csak az igehelyeket emelném ki...

- "kisgyermekként" lehet belépni (Mk 10:14-15)
- "Istentől születés", vagyis "újjászületés" révén (Jn 1:12-13, Jn 3:1-21).

Sajnos a Társulat ezt a tanítást teljesen átértelmezte a "kétosztályos kereszténység" bevezetésével... (bár ezzel nincs minden Tanú tisztában, ezt tapasztalatból tudom).

Írtam még erről a témáról néhány gondolatot, azonban félretettem őket, mivel - ha elfogadod - Kingdomnak erről van egy sokkal jobb összefoglalója három részre elosztva, amit talán már ismerhetsz is a blogjáról... :-)

kingdome.blog.hu/

Isten Királyságának másik formája, vagy inkább "testet öltése" az "Ezeréves Királyság", ami az Úr Jézus Krisztus teljesen valóságos és látványos Földre jövetelével veszi kezdetét (Zakariás 14, Apcsel 1:6-12). Ez a téma nagyon komoly megoszlást okoz a hívők körében, ezért most nem is mennék bele, de érdemes foglalkozni vele, hiszen komoly hitbeli vigasztalást nyújt és megfigyelhetőek az efelé haladó történelmi folyamatok.
Az evangélium lényege azonban nem az Ezeréves Királyság, hanem Isten Királysága, ami az emberi szívekben valósulhat meg, Isten ajándékaként (Ef 2:8-9).
"Az én országom nem e világból való" mondta Jézus (Jn 18:36), és aki nem részesül ebből az országból, az a másikból sem fog majd (Jel 20:6)...

Remélem így jobban érthető, hogy mit szerettem volna korábban kissé homályosan elővezetni... :-)

csaposnak 2013.10.29. 20:23:38

@Columba: üdv. ha jól értem a különbséget, akkor Te úgy gondolod, hogy a királyság az újjászületettek által köztünk (bennünk) van, én pedig úgy, hogy egy valóságos királlyal, valóságos alattvalókkal, valóságos 1000 évig fog tartani(?).
Az a problémám evvel, hogy amikor ezt mondta Jézus, akkor senki nem volt még újjászületve, pláne nem a farizeusok.
Talán tudod, hogy a Társulat szerint itt, Jézus magára utal, mint királyra, aki tényleg közöttük volt. (tehát sem egy jövőbeli eseményről, sem az újjászületésről nem beszélt)
Írod: .."kétosztályos kereszténység" bevezetésével... (bár ezzel nincs minden Tanú tisztában, ezt tapasztalatból tudom)." érdekelne a tapasztalatod, mert mint tudjuk, Jt, niszán 14.-én ünnepélyesen megemlékeznek Jézus haláláról, és ide nagyon sok érdeklődő személy is eljön. Én nem hallottam olyan "botrányról", hogy az emberek előző vallási szokásuk szerint, tömegesen fogyasztottak volna a jelképekből. De miért nem ? Nos azért, mert fel vannak készítve a "kétosztályos kereszténységre". Ez nem igényel bonyolult magyarázatot. Annyi, hogy lesznek Jézusnak társkirályai az égben, ők fogyasztanak, akik pedig a Földön nyernek örök életet, ők nem fogyasztanak.
(Most nem a tan hitelességéről érveltem.)
A királyságnak vannak "földies" jellemzői, nincs betegség, halál, szelídek az állatok, bőséges termés stb., ezek nem a szívekben valósulnak meg.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.29. 23:34:58

@csaposnak: Nem egészen erre gondoltam. Nem "vagy", hanem "és" áll Isten országának két megközelítése között, amikről írtam.

Most csak röviden válaszolnék, holnap igyekszem jobban is kifejteni majd. :-)

Igen, én úgy gondolom, hogy Isten országa ilyen formában van közöttünk és bennünk.

Az újjászületett ember legfontosabb tulajdonsága, hogy Isten az Ő törvényét a szívünkbe írta be (Jer 31:33-34, Ez 36:26).
Az új szövetség lényege, hogy személyes közösségünk lehet lelki születésünk által Mennyei Atyánkkal és szeretett gyermekei lehetünk Jézus Krisztus által.

Többé nem mi élünk, mert mi meg vagyunk feszítve Krisztussal együtt, hanem Ő maga él bennünk (Gal 2:20)... (Tudom, hogy ezek elképesztő és hatalmas szavak, itt csak annyit szeretnék még elmondani, hogy mindezt a Római levél 7:14-25 versek figyelembevételével értelmezem és hiszem!)

Úgy szeretném nektek ezt igazán és szívből elmondani...!

A mi hitünk nem magányos hit... nekünk esélyünk sincs Jézus Krisztus, mint Szabadító Istenünk nélkül, egyedül csak Ő tud minket megeleveníteni... Nem kell egyedül küzdenünk azért, hogy szeressük egymást és kövessük a Biblia útmutatásait.
"nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" (Jn 15:5)
Én hiszem azt, hogy Isten Igéjének csodája révén Jehova Tanúi között is vannak, akik ilyen hitre jutnak el a Bibliájukat olvasva. Az Úr Jézus megszabadítja a népét mindenből, hiszen Ő a Szabadító Messiás.

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2Kor 5:17)

Mindezek mellett hiszem azt, hogy lesz egy "Ezeréves Királyság" itt a Földön, aminek Jézus Krisztus lesz a szemmel látható Királya. Azt, hogy ez szó szerint 1000 évig fog-e tartani, avagy sem, nem tudom... Egyet hiszek: "Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott." (Róma 11:2a) (Folyt köv...!)

leslie07 2013.10.30. 05:50:58

@Rovarölő: Ha bizonyíthatóan igazat írsz, amikor a szennyest teregeted, akkor senki sem perelhet be rágalmazás miatt. Ez azt jelenti, hogy már most is lehet teregetni, de csak bizonyítható dolgokat. Sokat olyan dolgot tártam fel jehova tanúival kapcsolatban, ami miatt egyesek perrel fenyegettek, de soha sem pereltek, mert tudják, hogy úgy is elveszítenék, mert igazat írtam.
Mindenesetre amióta a jehova tanúi egyház módosította a alapító okiratát abban az irányban , hogy a vének lekészi stádiumba
kerultek, ezzel a véneket kozszereplové is nyilvánították, hisz egy kozosség lekésze az kozszereplo.Mivel a felvigyázók is ugyanebbe a kategóriába tartoznak, ezért ok is kozszereplok. Ez azt jelenti, hogy véneket , felvigyázókat lehet kipellengérezni, amennyiben bizonyítani lehet az állítást.
Amennyiben nem, akkor van gond. Mellesleg a hazug állítás kozszereplok esetében is perveszéllyel jár.
A kérdés csupán az, hogy nincs-e hasznosabb idotoltés egy az OT bálványszervezetbol kiszabadult személy számára, mint JT véneinek a lejáratása. Mert uyge az koztudott,hogy az OT szervezetben az Ordog szellemei által uralt személyek kulonbozo bunoket gyakorolnak. Ki ezt, ki azt. Mindannyiuknak segítségre van szuksége , hogy megtérés útjára lépjenek, hogy Krisztus Urunk megszabadítsa oket ebbol a lealjasító helyzetbol. KOnnyu kivulrol kipellengérezni
azokat, akik ki vannak szolgáltatva az OT bálványszervezet gonosz szellemeinek koszonhetoen és kulonbozo titkolt vagy nem titkolt bunoket gyakorolnak.
Ezért én a magam részérol annyit tudok mondani, ahoygan az Úr Jézus is mondotta:" Az vesse rá az elso kovet, aki nem bunos."

leslie07 2013.10.30. 06:05:15

@csaposnak: A szervezet valóban utasít arra, hogy megemlékezzenbek annak a jézusnbak a haláláról, akiben o szerintuk hinnie kell jehova tanúinak. Csakhogy ok ne annak a krsiztusnak a haláláról emlékeznek meg, aki
Istenként emberi testté lett és itt járt
a foldon, tanított, csodákat tett.
Ok egy pusztító anygalt, névszerint Abaddont tisztelnek krisztusukként és királyukként.
Ennél fogva teljesen mellékes, hogy nizzán hó
14-én megemlékeznek, mert akkor nem a Megváltó Istenrol Krisztusról emlékeznek meg,
hanem Asherah jehovájának a fiáról, aki o szerintuk nem más mint Abaddon a pusztulás és a mélység anygyala.
Ezt a fontos tényezot nem szabad figyelmen kivul hagyni, amikor abban az iráynban gondolkodunk, hogy keresztények-e jehova tanúi vagy sem. Szerintem jehova tanúi csak akkor vállnának keresztényekké,elvetnék a hamis krsiztusukat Abaddont apukájával jehovával egyutt, és megtérnének a Megváltó Istenhez Krisztushoz.

leslie07 2013.10.30. 06:53:27

@apart: Az a Jézus, aki életét áldozta , azt azért tette, hogy megváltsa az emebereket az OROKLOTT bun kovetkezményétol,mésrészrol, hogy elokészítse a választottjainak az utat a harmadiik égbe a Paradicsoba.Valóban a foldet
a az ember Jézusban lakozó Isten Krisztus
alkotta a a bolcsesség és az értelem Szentszellemének a kozremukodésével.Péld. 8.fej.
De ugyanez az alkotó és ugyanez a Szentszellem azt is kijelentette, hogy ezt a foldet csak a végítéletig tartja meg,azután az istentelen emberek lekeinek és az engedetlen angyalok vesztohelyéul szolgálló tuztengerré teszi.2. Péter 3. fejezet.
Máté 24:35, Jel. 20:21
Aki attól írtózik, hogy az Úrhoz kell koltoznie, az bizony nem szereti az Urat.
Pál apostol alig várta, hogy levethesse a bunre emlékezteto porhuvelyét és az Úrhoz koltozzon.Fil. 1:22
Az ezer éves foldi királyság tehát nem a keresztényeknek adatott, hanem a zsidó maradéknak, akik megtérnek a Jákób Istenéhez,
Krisztushoz.
Ésaiás 10:20 "És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és aki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen; 21 A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez. 22 Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, csak maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal!"

2.Kir. 19:31 "Mert Jeruzsálemből fog származni a maradék, és a megszabadult a Sion hegyéről; a Seregek Urának buzgó szerelme cselekszi ezt."

Az Ortorony bálványszervezet ordogpapjai szuntelenul megtévesztik, félrevezetik jehova tanúit a fold sorsát és a reménységet illetoen.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.31. 18:34:44

@csaposnak: Elnézést kérek a csúszás miatt, ez a válasz most elég nehezen született meg... :-)

Valóban igazad van abban, hogy amikor Jézus a Földön járt, még senki sem volt újjászületve, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a gondolat csírájában ne létezett volna az ószövetségi időkben.

"Nikodémus megkérdezte tőle: "Hogyan történhet meg mindez?" Jézus így válaszolt: "Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod?" (Jn 3:9-10)

Jézus maga kéri számon ezt az ismeretet Nikodémustól.

Mire gondolhatott vajon az Úr? Én úgy hiszem, Dávid bűnbánó imája ennek szükségéről szól, előretekintve.

"Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsolt 51:11-12)

Ahhoz, hogy Isten országának polgárai lehessünk, új szívre van szükségünk és éppen ezt ígérte meg Isten az új szövetségben Izraelen keresztül minden embernek különbségtétel nélkül (Ez 11:19-20, Ez 36:25-27, Jer 31:31-34, 2Kor 3,3). Az eljövendő új teremtés először ilyen rejtett, burkolt formában nyilatkozik meg, gyümölcse pedig:

"Hiszen az Isten országa... igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm" (Róma 14:17).

Jézus szavait (Lk 17:20-21) úgy érti a Társulat, hogy Ő akkor éppen közöttük volt? Ez örömteli, hiszen végül is mi szintén így értjük... Isten országa ott van, ahol Jézus van. Ez teljesen bibliai gondolat. :-) Jézus ma is közöttünk van, hiszen Ő ezt megígérte...

"Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18:20)

Krisztus valóságosan bennünk is lakozhat:

"Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által." (Róma 8:10)

Az Emlékünneppel kapcsolatban csak egy dolgot írnék a Tanúknak... Aki ott megjelenik, hiszi-e vajon, hogy Jézus Krisztus az ő személyes bűneiért is meghalt? Ha hiszi, akkor miért nem vesz az emlékjegyekből?

A földi Királyságra térve, először is a zsidó nép Újszövetséghez fűződő viszonyát kell megnéznünk, ami a Róma 11-ben le van fektetve. Isten nem vetette el az ő népét örökre, hiszen eleve őket választotta ki, hogy rajtuk (a nekik adott ígéreteken) keresztül megáldjon minden népet. (1Móz 12:1-3) Ez az új szövetségre vonatkozó egyik igen korai utalás is egyben. :-)

"Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: "Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?" (ApCsel 1:6)

Az eljövendő testi, fizikai Királyság Izrael megígért királysága lesz, amelyben Jézus fog Királyként uralkodni a Földön. Úgy fog majd visszatérni a Földre, ahogyan egykor felment a mennybe, az Olajfák hegyéről (ApCsel 1:12).

"Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." (ApCsel 1:11)

Ezt az eseményt írja le Zakariás próféta könyve 14. részében (Olajfák hegye!), ahol érdemes nagyon figyelni a tetragramma többszöri megjelenésére is. Isten országa Jézus Krisztus által ismét a Földön lesz majd, az emberek között, annak minden csodájával együtt, amit a Biblia megjövendöl erről a Királyságról és amiben a Tanúk is hisznek, hogy egyszer megvalósul majd.

Jehova Tanúi tanításukban elvetették Izraelt, mint Isten testileg kiválasztott népét, ezért nem látják azokat a próféciákat sem, amik folyamatosan teljesednek be napjainkban is. Ezek a próféciák azonban éppen a Biblia isteni eredetének legfőbb bizonyságai, és ehhez nincs szükség semmilyen bűvészkedésre, mint pl. 1874, 1878, 1914, 1919, 1925, vagy 1975 esetében...

"Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre." (Ez 36:24)

"Hosszú ideig élnek majd Izráel fiai is király és vezér nélkül, áldozat és szent oszlop nélkül, éfód és házibálvány nélkül. Azután megtérnek Izráel fiai, keresni fogják Istenüket, az Urat és királyukat, Dávidot: remegve fordulnak az Úrhoz, az ő jóságához az utolsó napokban." (Hóseás 3:4-5)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.11.01. 08:31:51

@Columba:

Köszönjük a kommentedet. Nagyon értékesnek találtam.

"Az Emlékünneppel kapcsolatban csak egy dolgot írnék a Tanúknak... Aki ott megjelenik, hiszi-e vajon, hogy Jézus Krisztus az ő személyes bűneiért is meghalt? Ha hiszi, akkor miért nem vesz az emlékjegyekből?"

Személyes élményeim alapján elmondhatom,hogy nem feltétlenül a Tanúk hitével vagy hitetlenségével van a baj. A kérdés összetettebb ennél, mert - meglátásom szerint - két oldalról közelíthető meg. Az egyik a "személyes bűnöket" illeti, ugyanis ha felteszed a kérdést, hogy hiszel-e abban, hogy Jézus meghalt a bűneidért, a válasz az lehet, hogy igen. DE amikor megkérdezed, hogy neked mi a bűnöd (no nem azért, hogy nekem megmond, csak azért, hogy te tudatában vagy annak, hogy miért kéred Jézus váltságáldozatát), akkor erre a válasz az lehet, hogy: "nem tudom". Akkor pedig hogyan lehet a bűneltörlő áldozatban hinni? Valószínűleg sehogy. Tehát az ilyen személy igazából nem fogja tudni javára fordítania váltságáldozatot, melyet azzal is szemléltet, hogy nem vesz az emlékjegyekből.
A másik megközelítés a JT vallás hivatalos tanítása, miszerint csak a "kicsiny nyáj" tagjai vehetnek a jegyekből. És hacsak nem tudják biztosan, hogy ők ehhez tartoznak, nem fogyasztják az emlékjegyeket. Vagyis nem tudják biztosan, ugyanis tele vannak kétellyel. (Amúgy, ha fogyasztanának, rögtön "gyanúsakká" válnának a többiek szemében is...)

Így a Tanúk két szék közé esnek. Nekünk, akik belülről éltük meg ezt az ambivalenciát, rendkívül fontos megérteni ennek háttér okait a saját életünkben, mert ennek hiányában nem igazán tudunk továbblépni.

már ne (törölt) 2013.11.01. 11:30:41

@karalabe4:

Már tudom, hogy sokszor miért nem válaszolnak/reagálnak az írásaidra, mert nem teljesen értik.
És/vagy nem egyértelműen utasítod el JT tanításait, szervezeti felépítését.

Egy kérdés: Akik végül elhagyták a maguk gyülekezetét (pl ennek az oldalnak az áldatlan tevékenysége miatt), de nem járnak máshová, mert nem tudják elfogadni az írásellenes tanításaikat, mégis hol, kivel, milyen testvérekkel ünnepelhetik meg Jézus halálát és feltámadását, és hogy veszik magukhoz az emlékjegyeket?
Vesznek egy üveg vörösbort, meg egy csomag pászkát a sarki fűszeresnél, és otthon betolják, aztán megnézik a híradót vagy egy filmet?

Kis kiegészítő:
Lesznek Jézusnak társuralkodói, akik vele együtt ítélnek embereket, angyalokat? Ezek korlátozott számúak?
Lesz egy nagy sokaság, akik elfogadják Isten szuverenitását, és úgymond alattvalói lesznek Isten királyságának?
(megjegyzés azoknak, akik a mennybe vágynak: - A Föld fontos, így nyilván a Földön élők is fontosak!
- Jézus szellemi testből emberé lett, valamint az emberekért halt meg, és nem az emberekben lévő un. szellemteremtményért!!!
De mi is történt régen? Szellemteremtmények, emberi testet öltöttek, és szellemteremtményként emberekben éltek, vagyis embertestben 'halhatatlan' lelkekként, amit ti is gondoltok magatokról! - és mit ír Biblia erről? "Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére." (Júd 6)
Más megközelítésben: Ti is el akarjátok hagyni a számotokra kijelölt lakóhelyet!)
- Isten ígéretei az örök életet elnyerőknek mik is? Minden a Földre vonatkozik: élelem, munka, otthon, békés állatok, nem lesz fájdalom, betegség, öregség, halál, stb.

A fentieket nem neked írtam, de ismered a stílusom.
Képzeld megszületett az első. Még nem végleges, de végre belőttem az irányt.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.11.01. 12:53:07

@már ne:
Bingó. Nem érthet mindenki mindent. Ez van.

Én nem a JT szervezet vagyok, hanem azokat az elveket (képmutatás, kettős mérce, mások kizsákmányolása stb) utasítom el, melyekből a JT szervezet sajnos elég sokat megtestesít. De ezeket elutasítom máshol is, nem csak ott.
Egyébként hiszem, hogy bármilyen átélt nehézségből lehet tanulni - még a JT szervezetből is - mert ezt tanítja a Biblia. Vannak olyanok, akiknek szükségük van egy ilyen vallásra. Ez ellen nem lehet mit tenni.

A kérdésekre is azért nem válaszolok, mert azokat nem tőlem, vagy egymástól kell megkérdeznünk, hanem Istentől, és Ő ad arra válaszokat személyesen mindenkinek, ha követjük a Szellem útmutatásait. Én felismertem, hogy JT koromban mivel blokkoltam ezeket, és csak a tapasztalataimat osztom meg ebben a témakörben, mivel ez egy olyan fórum, ahol elvileg ezt meg lehet tenni.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.11.01. 12:54:15

@már ne:
Bocs: "...én nem a JT szervezet ellen vagyok..."
Egy szót kihagytam...

már ne (törölt) 2013.11.01. 20:03:58

@karalabe4:

Szerinted régen hogy működött az akkori VT?
Felépítésében? Szervezettségében? Céljaiban?
És ha az utolsó apostol halálával nem ért volna véget a történet, és kiteljesedett volna, akkor szétterjedve a világon, hogy nézett volna ki?
Szerintem nagyon hasonlított volna a mostanihoz.
Más. Akik most elutasítják, az akkorit nem utasították volna el?
Minden ami most baj, akkor is megvolt!
Máshogy. Ha az akkori embereket annyi inger érte volna... Nem, ha az akkori emberek a mai korban élnének, akkor milyenek lenének, hogy viselkednének, hogy állnának az igazsághoz?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.11.01. 20:17:50

@már ne:
Azt nem tudom, hogy mi hogyan működött akkor, de tegyük fel, hogy úgy volt ahogyan mondják és ők a modernkori VT. Ebben az esetben ha a szervezet még mindig azon a szinten van, mint 2000 évvel ezelőtt, akkor elég nagy a baj. Hiszen ez azt jelenti, hogy semmit nem fejlődött azóta. Maximum csak számban, de szellemben ugyanolyan csecsemők. (az Őrtorony több helyen leírja, hogy a számbeli növekedés = "jehova áldásával", nos ebben az esetben pl a katolikus vallás nagyobb számban van jelen, nem is említve, hogy mit jelent akkor a számbeli csökkenés - ami éppen most folyik Mo-on?)
Vagyis utánoznak, kopiznak, tehát nem belülről jön a dolog. Az utánozás, mint tudjuk, majomszokás, és attól még keresztény sem lesz senki, hogy beöltözik prédikálóruhába, és azt az egy bibliaverset ismételgeti, ami alátámasztja az ő tevékenységét. A Máté 24:14 a legtöbb Tanú Bibliájában sötét karikákkal van körbevéve, mert annyiszor mutogatták. Nekem ezzel nincs bajom, ahogy már írtam, de van más is, amit tudnak, vagy csak ezt az egyet? Ha nincs, akkor hol van a fejlődés?

már ne (törölt) 2013.11.01. 20:56:59

@karalabe4:

- Régen sem volt minden keresztény felkent. Már csak a számot nézve sem, hisz a 144 ezer az nem olyan sok. Biztos vagyok benne, hogy 144 ezernél több keresztény volt a földön.
Most sem a "csak" túlélők begyűjtéséről van szó.
Isten a rend, a szervezettség Istene. Ez jól látható.
Az ezer év alatt, ahogy a mennyben, úgy a földön is lesznek különleges személyek, akik közlik a néppel Isten akaratát, akik közvetítők lesznek.
Valamint lesznek munkavezetők, az oktatást megszervezők, valamint ezrek, százak, ötvenek, tízek elöljárói.
Isten számít rájuk, és már kiválasztotta őket az adott feladatra. Az ő begyűjtésük az elsődleges, de persze minden ember számít!!!
Ezt úgy kéne felfogni, hogy senki ne sértődjön meg, hogy ő miért nem. Két dolog ezzel kapcsolatban: 1. Isten dönt. ne vonjuk már kétségbe a döntését! 2. Senki se a mostani uralkodói viszonyokból induljon ki, amivel kapcsolatban úgy fogalmaz a Biblia, hogy ember embernek farkasa.
Viszont, aki csak arra apellál, hogy hozza szükséges minimumot, az nagyon vékony jégen jár, mert annak az ismerete nem megfelelő, és könnyen csapdába eshet. De ez nem azt jelenti, hogy azoknak annyi, de mindenképpen lesznek olyanok, hisz a Biblia ír róluk!!!

- A számbeli alakulásával kapcsolatban is a fentieket írom.

- Hogy utánozzák az őskeresztényeket? Ez a minimum!!!!!
Az a nagy kérdés, hogy jól vagy rosszul!

- a Mt 24:14 vitán felül benne van a Bibliában? Igen.
Félreérhetetlen? Igen.
Kik gondolják és csinálják is komolyan?
Erre nem válaszolok, mert elfogultsággal vádolhatnának.

- Fejlődés? Merre? Mi módon?
A világon a hitélet már most is, de egyre inkább egy nagy katyvasz.
Keresztül kasul keverednek különböző vallások egymásnak ellentmondó elemei/tanításai, ahogy már élő példaként említettem egy ismerősöm kereszténynek vallja magát, mégis a buddhizmus is bejön neki, plusz falja a filozófiai műveket, de én neki csak jehovista vagyok, vagyis még a legalapvetőbb dolgot Isten nevét sem ismeri (el).
És ezt az egészet megfejeli a nyílt vagy lopakodó spiritizmus.
Mindenhol ott van, szinte nincs téma amihez ne lehetne kapcsolni. Már a gyermekeknek szánt rajzfilmek túlnyomó részében is megjelent, és a egyre fejlődő látványvilágnak köszönhetően nem is akármilyen szinten!!!
A volt anyósom is kereszténynek vallja magát, mégis református létére katolikus templomba jár (mert az van közelebb), min. háromféle horoszkóp könyve/füzete van, a tévében is nézi azokat a műsorokat, és volt már jósnál is. ???

Van hiba a gépezetben, de korántsem annyi, mint a több versenyzőjében.
A végen csak egy marad, a többit diszkvalifikálják.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.11.01. 21:19:59

@már ne:
Nézd, legyen a te hited szerint. Ha szerinted csak egy van, akkor neked csak egy fog jutni. De akkor azzal boldoguljál!
Ezt már megpróbálták néhányan előtted....de hátha neked sikerülni fog.

Egyébként, ha neked a Máté 24:14 a mániád, beszélhetünk arról is. Mondjuk annak értelmében akkor nem itt kéne blogolnod, hanem az utcát rónod, vagy az ajtókon kopogtatni. Ha már minden áron abban hiszel.
Az tény, hogy a JT-i a legaktívabbak ebben, ezt senki nem tagadja. Ha ők személyesen abban látják az isteni akaratot, akkor tegyék azt, joguk van hozzá. Ahhoz nincs joguk, hogy ezt másokra erőltessék és ez alapján ítéleteket osztogassanak emberek felett, hiszen a Bibliában pont az van, hogy egyesek evangélizálók, másoknak más adatott. A sokféle szellemi ajándéknak inkább kiegészítenie kéne egymást, nem gondolod? De nem, a JT-k csak "nyomják az igazságot" ha tetszik, ha nem.

már ne (törölt) 2013.11.01. 22:08:37

@karalabe4:

Mind a kettőt elsütöttem már, de most sincs jobb:

- Ne csak nekem legyen a hitem szerint, hanem neked is. Hidd el, hogy te is sokkal jobban jársz.

- Ha beledöglök, akkor is élni fogtok!

:)

Komolyan pedig:
Istenről és Jézusról az igazság az nagyon fontos!
Abban nem lehet megalkudni!
Ahhoz mindenáron ragaszkodni kell!
Abban nem lehet tévedni... abban nem fogadnék el semmilyen tévedést senkitől, még a VT-től sem!!!
Ha Istennel és/vagy Jézussal kapcsolatban valami nem kósert tanítást adnának ki, már le is léptem! De biztos vagyok benne, hogy erre soha nem fog sor kerülni.

És van itt még valami... Ahogy én is, úgy közülünk nagyon sokan jól ismerik a Bibliát (természetesen a tanúknak, és a VT munkájának köszönhetően!), és emiatt nem lehet minket megvezetni.
Persze mindenhol vannak idealisták, akik inkább az elképzeléseiknek hisznek a saját szemük helyett, és vannak a gyengék, akiket segíteni kell, és vannak a .... bocsánat, nem akarok megbántani senkit, de a Bibliából idézek...
és vannak a nem közénk valók. - nekik az a jó hír, hogy ha el is estek, bármikor felállhatnak. Van rá példa az izraeliták idejéből, és az őskeresztények idejéből is, és a Biblia is erre buzdít mindenkit.

Hű, kezdem elveszíteni a fonalat, úgyhogy leléptem.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.11.01. 22:17:59

@már ne:
Köszönjük az ittléted, és a napi "prédikálás-adagot". (Ezt azért ne mond el a véneknek, hogy te ide "küldettél", mert nem biztos, hogy díjaznák...)

Cserébe csak annyit kérünk tőled, hogy - ha már ilyen renitens vagy tenmagad is - minket is aszerint ítéljél meg, és kicsit nyisd ki jobban az elmédet egy másfajta gondolatmenet előtt is. Az őrtornyosokat, hidd el, már ismerjük és a könyökünkön jön ki. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy te ne higyjél ezekben, csak tudjad, hogy azok már lerágott csontok nekünk.
(Persze én csak a magam nevében beszélhetek, lehet, hogy vannak mások, akiket ez érdekelhet...)

Én értékelem a szeretetet a mondandód mögött. Ez a mondatod pl különösen "krisztusi":
"- Ha beledöglök, akkor is élni fogtok!"

Azzal a kis különbséggel, hogy Ő tiszteletben tartotta a másik ember szabad akaratát, és nem tette kötelezővé az életet.

csaposnak 2013.11.02. 18:00:10

@Columba: hát itt gondolkodok, hogy hogyan tudnám röviden összefoglalni a válaszom, de nem megy. Inkább megvárom a leveled.
Két dologról röviden:
"Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18:20) Tudom, hogy ez egy kedvenc vers, DE itt is fontos a szövegkörnyezet, Ekkor Jézus nem az "általános" összejövetelekről beszélt, hanem egy "speciálisról". Mégpedig arról amikor a testvérünk bűnt követ el, és azt hogyan "intézze" a gyülekezet.
Másik az emlékünnepről: írod "Aki ott megjelenik, hiszi-e vajon, hogy Jézus Krisztus az ő személyes bűneiért is meghalt? Ha hiszi, akkor miért nem vesz az emlékjegyekből?" Azért, mert nem ezt érti alatta. Aki fogyaszt belőle, azonosítja magát Jézus társkirályaként, aki halála után az égbe kerül, aki nem fogyaszt belőle, azonosítja magát, mint aki a Földön reméli az örök életet.
Mely bibliai próféciákat látod teljesedni a mai Izraelen, majd írj erről is kérlek.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.11.07. 16:07:10

@csaposnak: @karalabe4: Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig gondolkodtam ezen a válaszon. Igazából eddig egy kicsit a "mit is mondhatnék még?" kérdése lebegett előttem.
Karalábénak is válaszolni szeretnék a számomra is elgondolkodtató kommentjére. :-)

Miért szeretnénk hát igénybe venni Jézus Krisztus váltságáldozatát, hogyan lehetünk közösségben vele...?

Erről nekem az alábbi igehely jutott az eszembe minden más helyett:

"Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta." (Jn 13:3-10)

"Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek." (Jn 15:3)

Én a magam részéről bele tudom élni magamat Péter helyzetébe, ami azt illeti nagyon szeretem olvasni a leveleit is. Árad belőle a személyisége mindamellett, hogy Isten igéjét olvassuk. Érződik mindaz, ami valóban megtörtént vele az evangéliumi beszámolók alapján. Ő megtalálta a Messiást.

Nekem is minden nap szükségem van a Megváltóra, szomjas vagyok igéjére, muszáj olvasnom azt.

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11:28)

Miért mondta volna Jézus ezt, ha ma már nem lehetne hozzá jönni? Mindenkit hív magához, aki úgy érzi szüksége van Őrá...

"De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek." (Tit 3:3-7)

Ami a földi paradicsomot illeti, az megér egy külön könyvet is akár. Átszerkesztem majd egy korábbi válaszomat, hogy ide kitegyem, de valószínű, hogy ez eltarthat egy darabig majd.

Az Izraelen ma beteljesedő próféciákról egész könyvek szólnak, amiket napok óta magamnál hordok, de ezt olyan nehéz néhány bekezdésben érthetően elmagyarázni. Azt kell látni, hogy Izrael egy testi nép, és mint ilyen kapott ígéreteket az Úrtól. Ezeknek az ígéreteknek a beteljesedése nem jelenti azt, hogy Izrael, mint nép el lenne fogadva Isten előtt tisztának és szentnek, sokkal inkább azt, hogy Isten szuverén Úr a történelem felett. Ahogyan egykor meg lett prófétálva az, hogy Jézus Krisztus megütközés kövévé válik a zsidóknak szívük keménysége miatt, az is meg lett mondva, hogy ennek ára a nemzeti szétszóratás lesz. Isten azonban azt is megígérte, hogy nem pusztítja el testi népét teljesen, sőt összegyűjti őket a végső időkben, beviszi őket országukba, megvédi őket ellenségeiktől, majd végül sok nyomorúság után megtérnek Izrael fiai a Messiáshoz.
Tudom, hogy ez most édeskevésnek tűnik, elnézést is kérek érte, de kiindulópontnak jó lehet reményeim szerint. :-)

Főként ezekből a könyvekből szeretnék majd gondolatokat meríteni:

Roger Liebi: Izrael és Irak, A közel-keleti tűzfészek a Biblia fényében, Ethos Kft., Bp, 2003.
Roger Liebi: Jeruzsálem - a világbéke akadálya? A zsidó templom drámája, Ethos Kft., Bp, 1999.

www.zsidok-keresztenyek.eu/fokusz_jeruzsalem/fokusz_jeruzsalem.html

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.11.09. 14:54:24

@csaposnak: Azt mondják, aki á-t mond, mondjon b-t is, így végre megérkezett a válaszom a zsidó néppel kapcsolatos kérdésedre. Jelentősen hosszabb lesz, mint az eddigiek, bár még így is rendkívül hiányos, viszont ennél kevesebb nem elég ahhoz, hogy érthető legyen, mit is szerettem volna a téma felvetésével megmutatni. :-)

Történetünk kiindulópontja tehát Ábrahám, akit Ábrámként a mai Irak területéről hívott el az Úr az Ígéret földjére.
"Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége." (1Móz 12:1-3)

Ez az igehely a történelem kulcsát adja az értő olvasó kezébe.

1. Az utolsó mondat egyértelműen a Messiásra vonatkozó ígéret, hiszen a világ Üdvözítője Ábrahám leszármazottja.
2. A megelőző kijelentés a világ népeinek sorsát vetíti előre. Minden nép jóléte, vagy romlása attól függ, hogy miként viszonyul Izrael népéhez.

A két jövendölés Jézus személyében kapcsolódik egybe, hiszen "az üdvösség a zsidók közül támad." (Jn 4:22)

Prófétai kijelentés is megerősíti a fenti igét, mely a szétszórt Izraelhez ugyanúgy szól, mint a népekhez, akik Izraeltől kapták örökségül ezeket az isteni kijelentéseket...

"Mert a Seregek Ura, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!" (Zak 2:12)

Vegyük hát szemügyre a beteljesedést, rendkívül vázlatosan.

Ábrahám utódai valóban nagy néppé lettek Egyiptomban, azonban végül menekülniük kellett. A történetet jól ismerjük a Bibliából, azt viszont valószínűleg kevesen tudják, hogy Biblián kívüli források is megerősítik a történet egyes elemeit, például beszámolnak egy szegény rabszolganép meneküléséről Egyiptomból, amelyet az országban káosz kísér... (Ipuwer-papirusz)

A Sínai-hegynél a zsidó nép Mózes közvetítésével megkapta a Tízparancsolatot, majd később 40 évnyi puszta vándorlás után Moáb földjén Mózes intő beszédeivel is szembesülniük kellett. Az 5Mózes 28. részéből kiderül, hogy a zsidó nép sorsa attól függ, hogy miként viszonyulnak Istenhez és az Ő igéjéhez. Ez a rész tehát Izrael történetének megértéséhez nyújt segítséget a számunkra, mint második történelmi kulcs.

"Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr." (5Móz 28:1)
"De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:" (5Móz 28:15)
"Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának."
(5Móz 28:25)
"Elhurcoltat az Úr királyoddal együtt, akit magad fölé állítasz, olyan néphez, amelyet nem ismertél sem te, sem atyáid, és szolgálni fogsz ott más isteneknek, fának és kőnek. Borzadva, példabeszédben, maró gúnnyal fognak emlegetni azok a népek, amelyekhez elhajt téged az Úr." (5Móz 28:36-37)
"Szétszór téged az Úr az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek. De még azok közt a népek közt sem pihenhetsz meg, nem lesz egy talpalatnyi nyugvóhelyed sem. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr. Hajszálon függ az életed, riadozni fogsz éjjel-nappal, és nem bízhatsz abban, hogy életben maradsz. Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell." (5Móz 28:64-67)
"Úgy elpusztítom én az országot, hogy még azok az ellenségeitek is megborzadnak tőle, akik ott fognak lakni. Titeket pedig szétszórlak a nemzetek közé, és kirántott karddal üldözlek benneteket. Országotok pusztasággá lesz, városaitok pedig romhalmazzá." (3Móz 26:32-33)

Izrael tehát elfoglalta Kánaán tejjel és mézzel folyó földjét, azonban nem tett eleget maradéktalanul az isteni útmutatásoknak, később pedig újra és újra elfordult Szabadító Istenétől. Ennek következtében aztán elkezdtek beteljesedni a megígért átkok...

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.11.09. 15:03:12

@csaposnak: Asszíria elpusztította az északi országrészt, népét pedig deportálta. Itt kezdődik a zsidó nép diaszpórája (5Móz 28:15). A felfuvalkodott asszír hódítókat is elérte azonban a számukra kilátásba helyezett ítélet, óriási birodalmuk teljes vereséget szenvedett alig több, mint száz éven belül.

A déli országrész, Júda sem volt azonban igazabb északi szomszédainál, így végül őket is elérte ítéletük a babiloni fogság formájában (5Móz 28:36-37). A dicső Babiloni Birodalomnak is hamar leáldozott azonban, amikor a perzsa Kürosz szégyenletes könnyedséggel elfoglalta a fővárost.

A perzsa korszak jelentősen hosszabb a korábbiaknál, de végül a perszák is egyre inkább antiszemitává lettek, így ítéletüket nem kerülhették el Nagy Sándor személyében, aki hihetetlen gyorsasággal taposta el az egykori világbirodalmat.

A Görög Birodalom és annak utódállamai sok szenvedést okoztak a zsidó népnek, így végül őket is elérte az elkerülhetetlen végzetük római légiók formájában.

Eközben a zsidók, már a babiloni fogságtól kezdve egyre fokozódó mértékben várták megígért Messiásukat. A kezükben volt Dániel könyve is, mely egészen pontos lehetőséget adott a Megváltó Király eljövetelének kiszámítására. Ez a könyv Kr.e. 538-ból származik, de még a legliberálisabb bibliakritikusnak is el kell ismernie a qumrani leletek miatt, hogy bőven időszámításunk kezdete előtt íródott, a benne szereplő prófécia pedig a Krisztus eljövendő idejéről precízen beteljesedett, ráadásul minderről három független külső forrás is megemlékezik a maga módján (Tacitus, Sueton és Josephus Flavius).

A Messiás azonban nem abból akarta megszabadítani a népét, amiből az szerette volna, így meg kellett halnia.

"A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz." (Dán 9:26a)
A nép nagy része elutasította a Messiást, s csak egy kisebbség fogadta el Őt.
Ennek természetesen szörnyű következménye lett a zsidó népre nézve (5Móz 18:15-19). "Ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom." (19. vers)

"Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt." (Dán 9:26b) Mindez Kr.u. 70-ben az utolsó szóig beteljesedett. Mintegy 60 évvel később a hamis Messiás Bar Kohba felkelése (132-135) végképp megtörte még a zsidó nép maradékát is, városaik elpusztultak, a maradék pedig elmenekült a nemzetek közé (3Móz 26:32-33). Ezt követően kezdődött a zsidó nép egészen a jelenkorig tartó szétszóratása és szenvedése (5Móz 28:64-67), melynek állomásait itt nincs hely tételesen felsorolni, de talán nem is szükséges úgy gondolom.... Az egykor csodálatos Szentföld, az Ígéret és az Ősatyák földje, a vidék, melyen egykor Jézus járt szolgálata során, kietlen pusztasággá vált pontosan úgy, ahogyan Mózes könyvei megjövendölték.

Vajon Isten örökre elvetette az ő népét? A válasz a Biblia és a történelem alapján határozottan "nem".

"Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott." (Róma 11:2a)
"hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok." (Róma 11:29)

Ezékiel próféta a Kr.e. 6. században, tehát igazolhatóan évszázadokkal a világméretű szétszóratás bekövetkezése előtt már megjövendölte a zsidó nép újbóli összegyűjtését is.

"Ezt mondja az én Uram, az Úr: Én kihozom Izráel fiait a népek közül, bárhová kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre." (Ez 37:21)
"Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre." (Ez 36:24)
"Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és nektek adom Izráel földjét." (Ez 11:17)
Jeremiás próféta még Ezékielnél is kicsit korábban ezt írta:
"De majd eljön az idő - így szól az Úr -, amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, hanem azt, hogy él az Úr, aki fölhozta Izráelt észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket. Mert visszaviszem őket földjükre, amelyet őseiknek adtam." (Jer 16:14-15)

Valóban: a zsidó nép tagjai különösen is "észak földjéről" tértek haza Izraelből nézve saját országukba. Az egykori SZU-ból zsidók százezrei tértek már haza eddig és ez a folyamat még ma is zajlik.

Más próféták is beszéltek erről a reményteljes jövőről Izrael népe számára. A fenti próféciák évezredek óta ismertek, mégis csak a 20. században kezdtek beteljesedni. Isten soha nem késlekedik valós ígéretei betartásával, minden nép szeme láttára cselekszi ezeket a dolgokat, amelyeket az ősidőkben megígért. Ezidáig több, mint 120 országból tértek haza zsidók atyáik földjére. Ez az exodus ugyanolyan üdvtörténeti jelentőséggel rendelkezik Jeremiás szerint, mint az Egyiptomból történő kivonulás!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.11.09. 15:11:44

@csaposnak: A zsidó nép azonban a templom lerombolása óta nem rendelkezik a központi jelentőségű állatáldozatok bemutatásának lehetőségével, így istentiszteletük erősen hiányos. A templom újjáépítésére irányuló minden eddigi erőfeszítés sikertelen volt. Hóseás próféta ezt is megjövendölte még jóval Krisztus születése előtt.

"Hosszú ideig élnek majd Izráel fiai is király és vezér nélkül, áldozat és szent oszlop nélkül" (Hósás 3:4). Érdemes itt odafigyelni az igére: nem azt mondja, hogy örökre megszűnnek ezek a dolgok, hanem azt, hogy "hosszú ideig" élnek majd Izrael fiai az említett dolgok nélkül.

Valóban: 1948 óta Izrael ismét rendelkezik saját állammal és vezetőkkel, 1967 óta pedig újra a kezükben van a templomhegy is, amelyen azonban az Omár-mecset áll jelenleg, pontosan azon a helyen, ahol a Második templom is állt korábban. Ez azonban egyszer meg fog változni a Biblia ígérete szerint.

Isten rendkívül hosszú idő óta nem engedi meg a zsidóknak az áldozatbemutatást, amelynek egyértelmű üzenete az, hogy a "bűnkérdés" immár megoldásra került a Golgotán (1Jn 1:7-9, 1Jn 4:10, Ézsaiás 53.). A Babilóniai Talmudból az is kiderül, hogy a jeruzsálemi áldozatok Krisztus halála után érvényüket vesztették.

www.yashanet.com/library/temple/yoma39.htm

Az itt leírtak megtörténtének matematikai esélye gyakorlatilag nulla, vagyis a zsidó rabbik anélkül, hogy felismerték volna, egy Jézus kereszthalálának valódi jelentőségét bemutató csodát írtak le!

A zsidó állam újkori története olyan kaliberű, elképesztő történelmi csoda, amiről nem lenne szabad soha megfeledkeznünk. Az 1948-as nagy függetlenségi háború 7 hónapja alatt összes létező szomszédjának lehengerlő túlerejével szemben sikeresen védte meg magát a megszületett kis zsidó állam.

Itt szeretném önmagamat ismételni: ez nem jelenti azt, hogy ettől a zsidó nép szent és tiszta lenne, ellenben jól illusztrálja Isten szövetségi hűségét velük szemben, ahogyan a történelem menetét irányítja.

Ismét, sokadszorra is beteljesedett az Ábrahámnak 4000 éve adott ígéret: "megátkozom a téged gyalázókat".

Később újra és újra emberi szempontból nézve elképesztő sikereket érhetett el Izrael. Az 1956-os Sínai-félszigeti hadjárat (ahol mi magyarok is "játszottunk" a színpadon, mivel a szovjetek itt beavatkozhattak cserébe az ottani vereségért), az 1967-es hatnapos háború, az 1973-as jóm kipúri háború, az 1982-es libanoni hadjárat mind igazolta az ősi isteni ígéretet.

"Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja. Nyugalmat ad nekik földjükön, jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. Fölkarolják és hazaviszik őket a népek..." (Ézsaiás 14:1-2)

Itt még nem ért véget a történet, a zsidó nép hazatérése ma is zajlik. Hihetetlenül részletes próféciák teljesedtek be az Öböl-háború elől éppen időben hazamenekülő iraki zsidóságról is, erről azonban nem tudom, hogy képes leszek-e jól követhető vázlatos kivonatot írni... (Ézsaiás 13-14. rész, Jeremiás 50-51. rész.)

Ha eddig érdekes volt, akkor természetesen szívesen megpróbálom. :-)))

Mellékelek ide némi ajánlót is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a jelzett oldalakon feltétlenül mindennel egyetértenék, ami ott található, de olvasásra mindenképpen érdemesnek tűnnek a cikkek. :-)

hetek.hu/hit_es_ertekek/201209/szombatok_szombatja

idokjelei.hu/2013/08/a-templom-intezet-keszul-az-allando-aldozatbemutatasra/

ORION 2013.11.09. 16:17:37

@Columba: Nagyon szuper írások!!! Történelem és biblia együtt.Olvastam már régebben a templomról amit fel akarnak épiteni a zsidók már a tervek is meg vannak.Jól látom? Ebbe a templomba kell hogy beüljön a bűn embere, a veszedelemnek fia, -- és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,
4
Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.2 thessz 2-3,4.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.11.09. 16:58:54

@ORION: Igen, ő lesz az "igazi" Antikrisztus a sok előkép után, aki csodáival meg fogja téveszteni a zsidó nép nagyobbik részét (meg az egész világot mellé), akik nem fogadták el addig Jézust Megváltójuknak.

Erre is van próféciánk:

"Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok." (Jn 5:43)

ORION 2013.11.09. 17:30:04

@Columba: Akkor a JT -k nyugodtan aludhatnak míg nincs kész a templom .Addig biztos nem lesz uj világvége .

csaposnak 2013.11.09. 18:54:35

@Columba: köszönöm munkádat, de miattam e témában, már nem kell írnod.
Majd küldök egy bővebb választ is.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.11.10. 12:20:13

@ORION: Hát ez miatt igazán nem kell fájjon a fejük valóban. :-)

Persze azért van ennek a történetnek egy másik oldala is, amiben mi úgy hiszem testvérek vagyunk... :-)

Bárcsak meghallanák a Tanúk a békesség evangéliumát...

ORION 2013.11.10. 13:16:20

@Columba: IGEN !!! """Bárcsak meghallanák a Tanúk a békesség evangéliumát."""Nem hisznek nekünk sajnos . De nem is ez a nagyobb baj.Nem hajlandók hinni a bibliának, nem hiszik el hogyha oda van irva hogy""" róma 9.5 Akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen. """ akkor az ugy is van. Az őrtoronynak viszont minden hazugságát elhiszik.A bibliát még egyelőre szabad nekik olvasni és mégsem hajlandók leellenőrizni minket is és az őrtorony állitásait is .Akik ellenőrizték a dolgokat el is hagyták a hamis hazug őrtornyot.Az igazság szabaddá tette őket.
süti beállítások módosítása