EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Jehova Tanúi legfontosabb Bibliahamisításai - 3.

2013.09.11. 18:09 | Johnny Joker | 18 komment

Magánhangzókat is jelöltek sokszor az iratok, csak nem magában a szövegben, hanem felé, vagy az irat szélére írva. Na már most mivel a zsidóknak tilos kiejteni Isten nevét, ahol ez volt írva, ott "Ádonáj"-t mondtak, ezt általában a JHVH felé írták. Végül a nagy kavarásban és a szakértelem hiányában a JHVH mássalhangzóit és az Adonaj magánhangzóit összeolvasva született meg a Jahovah, ebből a Jehova név. 
Ami ezzel kapcsolatban inkább érdekes, hogy amikor Jézust keresztre feszítették, azt írták a keresztre többek közt héberül is, hogy Jézus Krisztus a Zsidók Királya, ami így festett: Jesu HaNocri VeMelek HaJehudim. A kezdőbetűk: JHVH.

Zsidók 2:14 

ÚVF FERDÍTÉS:

14Mivel tehát a „kisgyermekek” vér és test részesei, ő is hasonlóképpen részesedett ugyanezekből, hogy halála által semmivé tegye azt, akinek megvannak az eszközei, hogy halált okozzon, vagyis az Ördögöt; 

Károli: 


14 Mivel tehát a gyermekek testbõl és vérbõl valók, õ is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,

 

/Since, then, the children have partaken of flesh and blood, in like manner He Himself also shared the same things, that through death He might cause to cease the one having the power of death, (that is, the Devil);/

 

Piros szöveg vs. zöld szöveg??? Nem ugyanaz a jelentés.

 

Az ember sok ferdítésre akad rá az Új Világ Ferdítésű Bibliában.

 

A szomorú a dologban az, hogy ezek a Ferdítések mind szándékos félrefordítások, és azokon a helyeken tapasztalhatóak, ahol a Szentírás útjában áll az Őrtorony szervezet Vezető Testülete tévtanításainak. 

Igen, ezek mint tények, amelyeket a Szentírás tartalmaz, de ellentmondanak az Őrtorony bálványszervezet tévtanítói által elsősorban JT felé, majd általuk az egész világ felé árasztott hamis tanításnak.

Ezért az Őrtorony bálványszervezet Új Világ Ferdítés készítői aljas, de egyben veszélyes tettet hajtottak végre. A János 17. fejezetében ezeken a helyeken meghamisították a Szentírást.

A János 17: 23-ban az " te énbennem" helyett azt írják, hogy "te pedig velem egységben".

Ugyanez a helyzet a János 15. fejezetének a 4. versében, ahol a "maradjatok én bennem és én tibennetek ......."hanemha én bennem maradtok" helyett az Új Világ Ferdítés készítői így ferdítenek: Maradjatok egységben velem, és én egységben maradok veletek "Maradjatok egységben velem"......csak ha egységben maradtok velem.

Ugyanez az helyzet a János 14:10,11-ben.

A Károlyi fordítás szerint e két vers így hagzik:

10
Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.
11
Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.

Az Új Világ Ferdítők ezt a két verset így adják vissza:

10. Nem hiszed, hogy én egységben vagyok az Atyával,, és az Atya egységben van velem?Amiket mondok néktek azt nem saját magamtól szólom, hanem az Atya ,aki egységben marad velem, o viszi véghez a cselekedeteket.
11. Higyjétek el nekem, hogy ,hogy én egységben vagyok az Atyával, és az Atya egységben van velem,ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higyjetek.

Még mielőtt valaki azzal vádolna az olvasók közül, hogy ártatlanul vádolom szándékos ferdítéssel ezeken a helyeken az Új Világ Ferdítés készítőit, szeretném figyelmébe ajánlani, hogy a -ban -ben ragokat csak azokon a helyeken változtatták az "egységben lenni vele" kifejezésre, ahol az Atya Isten, az Úr Jézus, valamint a Szentszellem személyéről van szó.

Minden más esetben a Szent Szellem kifejezéseken kívül az Őrtorony szervezet ferdítői megengedik, hogy a szellem az illetőben, és ne csak vele egységes nézeten legyen.

Például a tisztátalan, azaz az ördög szellemei esetében. Érdekes módon ott ugyanazokat a benne lenni szavakat nem fordítják az ŐT szervezet Új Világ Ferdítés készítői egységben lenni vele.

Ime a bizonyíték:

Máté 12:45
Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is.

Itt az Úr Jézus arról beszél, hogy a tisztátalan lelkek bemennek az emberbe és benne lakoznak. Érdekes, hogy az Új Világ Ferdítők itt megengedik, hogy a szellem emberben lakozzék, mert tisztátalan szellemről van szó.
Itt nem változtatták meg a BENNE lakozik kifejezést egységben voltak vele kifejezésre, mint az az Isten, mint szellem Jézusban lakozása, illetve az Úr Jézusnak, mint Szellemnek az emberben való lakozása lehetőségének a kizárása érdekében tették.

Ugyanez a helyzet a Máté 11:18, a Luk. 7: 33 a János 7:20 , 8: 48 esetében, ahol az Új Világ Ferdítők nem változtatták át a benne van kifejezéseket az egységben van vele kifejezésekre.

Ez azt bizonyítja, hogy az Új Világ Ferdítés készítői, szándékosan és csak ott hamisítottak, ahol azt az Őrtorony szervezet tanításának az érdeke megkívánta.

Fordításuk LEGYEN ÁTOK, Pál szavaival élve.

 

Gal. 1:8 De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.

Ha viszont az Őrtorony szervezet azt állítja, hogy Jézus azonos Abaddonnal, akkor Abaddoné, nem igaz? 

A világon a sátánistákon kívül senkiben sem merülne fel az a gondolat, hogy Abaddont tekintse megváltó királyának. 

Az Őrtorony szervezetben ez is elképzelhető.

 

Méghozzá nem tudatlanságuk miatt, hanem tudatosan választották az Őrtorony bálványszervezet "bölcs értelmesei" Brooklynban Abaddont Jézus helyett királyukká.

 

Erre mondja az apostol:

 

2. Kor. 11:4Mert hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, akit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, amit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, amit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.

 

Kedves megtévesztett jehova tanúk, papjaitok más krisztust, más szellemet, más evangéliumot hirdetnek nektek, olyat, amit az apostolok nem hirdettek.

 

Az apostolok soha, de soha nem tanították, hogy Jézus Krisztus azonos személy lenne, a Sátán angyalával Abaddonnal. 

Az apostolok azt sem tanították, hogy a Szentszellem nem valós személy, hanem csak egy erő. 

Az apostolok soha nem tanították, hogy a keresztényeknek van földi reménysége.

Csakis a mennyei reménységet hirdették.

 

1. Péter 1:
1Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,2Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.3Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,4Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra,5Akiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.

 

Az apostolok azt tanították, hogy a Föld az Ítélet napjáig marad fenn csupán.

 

2. Péter 3:
7A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.8Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.9Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.10Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.11Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,12Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!13De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.

Újabb ferdítéseket találtam:

 

A Zsidókhoz (héberekhez) írt levél 12:22-23 versei többszörösen is ki vannak forgatva. Egyrészt az angol ÚVF szövegéből készített magyar verzióban fordítási hiba van : "general assembly" >> az ÚVF ferdítői szerint "általános gyűlés" :)  Csak egy szótárt kellett volna elővenni...

 

A durvább az maga az eredeti szöveg meghamisítása, ott ugyanis az áll, hogy a földön élő keresztényeknek közösségük van a mennyben élő, már elköltözött, értsd meghalt szentekkel, azaz a Mennyben élnek emberek, szellemben és lélekben.

 

Mivel a Társulat hamis tanítása szerint a halál után öntudatlan állapotba kerül mindenki, szerintük a mennyben nem lehetnek tökéletessé tett igaz emberek. Csak azért, mert csak. Még akkor se, ha ez a Bibliában van. Tehát mi a megoldás? Átírták a Bibliát itt is. Pirossal jelöltem a betoldást. Szellemek, vagy szellemei helyett szellemi életéhez.....

 

ÚVF:  22hanem egy Sion-hegyhez járultatok, és az élő Istennek egy városához, az égi Jeruzsálemhez, és angyalok sokaságához,23általános gyűlésen, és az egekbe írt elsőszülöttek gyülekezetéhez és Istenhez, mindenek Bírájához, és a tökéletessé tett igazságosak szellemi életéhez 

 

Eredeti szöveg: 
KÁROLI: Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élõ Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, 23 Az elsõszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez

 

REFORMÁTUS: Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihezJel 14:1Jel 21:20 23 az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez

 

CSIA: 
[Héb. 12.22] - hanem Sion hegyéhez és az élő Isten városához járultatok, a mennyei Jeruzsálemhez, aztán angyalok tízezreihez,
[Héb. 12.23] a mennyekben összeírt elsőszülöttek ünnepi odagyülekezéséhez és eklézsiájához, a Bíróhoz, mindenek Istenéhez, a bevégzett igazságosak szellemeihez

 

MKJV  "to the general assembly and church of the first-born who are written in Heaven, and to God the judge of all, and to the spirits of just men made perfect"

 

A határozatlan névelők kitételéről nem is beszélek ("egy Sion hegyhez" a Sion hegyéhez helyett), vagy az "egekbe írt" ferdítésről mely helyesen a mennyekben felírt lenne. Itt is tetten érhető a Bibliai szöveg tanításhoz igazítása.

 

Másik, több helyen előforduló ferdítésük, hogy mindenhol ahol a Biblia arról ír, hogy Isten BENNÜNK van, Isten Szelleme, vagy Krisztus bennünk van, azt úgy ferdítik, hogy "Isten velünk van egységben". Egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy a Biblia, úgy eredeti mivoltjában igaz legyen. Ezért is írták átt mindenütt. Pl. 1 János 4:15

 

Eredeti: 1. János 4:15:

A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és õ [is] az Istenben. És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten [is] õ benne.

 

ÚVF: 15 Aki vallja, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, azzal az Isten egységben maradő pedig egységben az Istennel. 16 És mi magunk megismertük és elhittük azt a szeretetet, amelyet az Isten érez irántunk. Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, egységben marad az Istennel, az Isten pedig egységben marad ővele.

 

Mindez itt nem tűnik nagy dolognak, azonban amikor Krisztus beszél arról, hogy Ő az ATYÁBAN van, és az ATYA ŐBENNE, nos itt már lényeges ferdítés történik, mivel Krisztus személyét érinti! János evangélium 14:10-11

 

Hamisított ÚVF verzió: Nem hiszed, hogy én egységben vagyok az Atyával, és az Atya egységben van velem? Amiket mondok nektek, azokat nem saját magamtól szólom, hanem az Atya, aki egységben marad velem, ő viszi véghez a cselekedeteit.11Higgyétek el nekem, hogy én egységben vagyok az Atyával, és az Atya egységben van velem; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek. 

 

EREDETI VERZIÓ(Károli): Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, õ cselekszi e dolgokat. 11 Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.

 

Az a gond, hogy gyakorlatilag szinte az egész ÚVF minden lapján lehetne találni, fordítási hibát, stilisztikai hibát, és szánt szándékkal elkövetett hamisítást....

Zsoltárok 49:16 Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela.

 

Zsoltárok 68: 
19Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten!


20Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.21Ez a mi Istenünk a szabadításnak Istene, és az Úr Isten az, aki megszabadít a haláltól.22Csak Isten ronthatja meg az ő ellenségeinek fejét, a bűneiben járónak üstökös koponyáját.

 

Ef. 4:
7Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.8Ezokáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.

 

Nem teremtmény a megváltó, ahogyan azt az Őrtorony bálványszervezet sátánpapjai tanítják, hanem ISTEN.

Kérem szépen, ez egy egyszerű kérdés. A fordítónak nincs joga megváltoztatni a szöveget, vagy, ha ezt teszi, azt jeleznie kell. 

Egy olyan komolyságú szövegnél, mint a Biblia, (ahol Jézus a legkisebb betűk fontosságát is kiemelte) vagy akár egy jogi szerződés a fordítónak a lehető legszöveghűbbnek kell lennie! 

Tehát: A szövegben az van, hogy "mielőtt Ábrahám lett, én VAGYOK"? IGEN. 

A JT fordításban így van? NINCS így. 

Az a gond, hogy felvállalta a Társulat az önkényes "mindentudó" szerepét. 

Nem véletlenül volt ez így. Ugyanígy Jézus nem véletlenül szegi meg a görög nyelvtan szabályait, amikor a Szent Szellemről beszél. 

A fordító lehet OKOSABB Jézusnál itt is? Szerintem nem. Egy becsületes fordító mindig jelöli, ha belepiszkál valahol a szövegbe.

 

Lássuk mit tett az ÚVF két olyan verssel, amely "úgymond" görögül nem teljesen pontosan van fogalmazva! Jézus megszegi a görög nyelvtan szabályait, és az odaillő semleges nem helyett hímnemet használ, amikor a Szent Szellemről beszél, azaz úgy hivatkozik rá, mint AKI, mint egy SZEMÉLYRE.

János 15:26, vagy János 16:13-ban. A magyarban ez nem annyira érzékeltethető, de pl angolban, amely szintén 3 nemet különböztet meg, már igen.

26"When the Counselor comes, whom I will send to you from the Father, the Spirit (pneuma) of truth who goes out from the Father, He (ekeinos) will testify about Me. John 15:26
       
13But when He (ekeinos), the Spirit (pneuma) of truth, comes, He (ekeinos) will guide you into all truth. He (ekeinos) will not speak on His own; He (ekeinos) will speak only what He (ekeinos) hears, and He (ekeinos) will tell you what is yet to come. John 16:13

 

A hímnemű névmás (Ő) görögül "ekeinos", amely azonban nem illeszkedik a pneuma szó semleges neméhez.  Aki tud görögül megnézheti eredetiben is, de hivatkozhatunk a "Robertson's Word Pictures of the New Testament" kommentárra is, mely pl a János 16:13 vonatkozó említett részéről ezt írja: "whenever he comes.Note ekeino (masculine demonstrative pronoun, though followed by neuter pneuma in apposition.

 

Lássuk a hivatkozott részeket az Újvilág fordítás angol és magyar verziójában! Az egyszerűbb ellenőrizhetőség kedvéért a versek után a magyar Bibliatársulat változatát, és egy angol fordítást is bemásolok, hogy látható legyen melyik a helyes, szöveghű fordítás. A Ferdítéseket Piros színnel, félkövérrel jelöltem. A helyes fordítást zöld félkövérrel.

 

János 15:26

 

Magyar ÚVF26Amikor megérkezik a segítő, melyet elküldök majd nektek az Atyától, az igazság szelleme, amely az Atyától jön, az tanúskodni fog rólam; 

 

Angol ÚVF: When the helper arrives that I will send ​YOU​ from the Father, the spirit of the truth, which proceeds from the Father, that one will bear witness about me;

 

Magyar Bibliatársulat: "Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam

 

New Revised Standard Version: "When the Advocate comes, whom I will send to you from the Father, the Spirit of truth who comes from the Father, he will testify on my behalf.

 

János 16:13

 

Magyar ÚVF: 13Amikor azonban megérkezik az, az igazság szelleme, bevezet titeket a teljes igazságba, mert nem önmagától indíttatva szól majd, hanem azt szólja, amit hall, és kijelenti nektek az eljövendő dolgokat.

 

Angol ÚVF: However, when that one arrives, the spirit of the truth, he will guide ​YOU​ into all the truth, for he will not speak of his own impulse, but what things he hears he will speak, and he will declare to ​YOU​ the things coming.

(Érdekes módon itt bennmaradt a hímnemű "he", a fordítók azonban a mondat elején lévő személyes névmást "that one"-ra (az) változtatták, és valamilyen oknál fogva úgy érezték, hogy a TITEKET, és NEKTEK szavakat kiemeli....) 

 

Magyar Bibliatársulat: amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.

 

New Revised Standard Version: When the Spirit of truth comes, he will guide you into all the truth; for he will not speak on his own, but will speak whatever he hears, and he will declare to you the things that are to come.

 

 

Nos érdemel-e valamilyen elismerést az a Bibliafordító, aki két helyen is koncepciózusan meghamisítja szöveget, és ezt, avagy az eredeti szövegvariánsot még csak nem is jelöli, míg a másik két beidézett fordítás fordítója simán helyesen fordítja a szöveget???

 

Hát nem! Ismét kérdem: Milyen jogon dönti el egy képzetlen fordító, hogy az eredeto forrászöveg nem jó???? A Saját értelme szerint? Pedig úgy tudom, hogy ami kétszer háromszor is bennevan a Bibliában ugyanúgy az különösen fontos és megszívlelendő...

 

Szóval lehet, hogy a JT-i szerint az eredeti szöveg is "blőd ostobaság", míg a társulat tudja egyedül a tutit? Szerintem nagyobb tisztelettel kellene állni ahhoz a forrás-szöveghez, mely Isten által ihletett!

 

Jól írod, hogyha egy teremtmény megválthatta volna az embert, akkor nem kellett volna az Istennek megváltania.

 

Lukács 1:

67És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván:68Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,

 

Ésaiás 63:
16Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.

 

 5.Mózes 32:
18A Kősziklát, aki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, aki nemzett téged.

 

2. Sám 22:
32Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül? S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?

 

2. Kor. 10:
4És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.

 


9Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülök kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt.

 

Nehémiás 9:20És a te jó lelkedet adád nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vonád meg szájoktól, s vizet adál nékik szomjúságokban. 

Nem véletlen ez az új világ fordítás ferdítés a János 8:58-al kapcsolatban. Ugyanis itt valóban az van hogy, hogy mielőtt ábrahám lett én vagyok. Mert akkor az Úr Jézus az ó-szövetségi Vagyok aki vagyok is. Mint ahogy a Jehova név is a lenni szó ragozott alakja. Voltam aki voltam, Vagyok aki vagyok, Leszek aki leszek. Ezt csak az Úr Jézus mondhatja magáról. Mert ma még én is mondhatom hogy vagyok aki vagyok, de ezt 200 évvel ezelőtt nem mondhattam, és 200 év múlva sem mondhatom. Azt hogy Vagyok minden időben csak a teremtő mondhatja magáról.

Ha már előkerült a Vagyok kérdés, akkor hadd mondjam el, minden igazságot szerető embernek, hogy ebben a kérdésben is hazudnak Jehova Tanúi, csak, hogy ne Jézus legyen az Isten, ezért itt is képesek voltak a Bibliát elferdíteni!

Az eredeti szövegeben ez áll:

 

1. Ószövetség:
"13De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik?  14Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: Vagyok küldött engem hozzátok.  15Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre!" (2Mózes 3:13-15) MBT

2. Újszövetség:

"58Jézus így felelt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok."  59Erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból." (MBT)

 

 

 

A Jehova Tanúi Új Világ Fordításában ezek az Igék így lettek módosítva és elferdítve:

 

1. Az Ószövetségben

"13Mózes azonban így szólt az igaz Istenhez: „Ha most elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom nekik: »Ősatyáitok Istene küldött hozzátok«, és ők erre megkérdezik tőlem: »Mi a neve?«, akkor mit mondjak nekik?”14Isten erre ezt mondta Mózesnek: „AZZÁ VÁLOK, AMIVÉ VÁLNI AKAROK.” Majd hozzátette: „Ezt mondd Izrael fiainak: »Az AZZÁ VÁLOK​ küldött engem hozzátok.«”15És Isten még egyszer elmondta Mózesnek: „Így szólj Izrael fiaihoz: »Jehova, a ti ősatyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött hozzátok.« Ez az én nevem időtlen időkig, és erről fognak emlékezni rám nemzedékről nemzedékre."
Forrás: http://www.jw.org/hu/kiadvanyok/biblia/2M%C3%B3zes/3#v-13

2. Az Újszövetségben
"58Jézus ezt mondta nekik: „Bizony, bizony mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett, én már voltam.”59Ezért köveket kaptak fel, hogy ráhajigálják, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból."
Forrás: http://www.jw.org/hu/kiadvanyok/biblia/J%C3%A1nos/8#v-58

 

 

 

Miért fontos Jézust Istennek és a Vagyoknak elismerni? Erre kérdésre a Biblia kielégítő választ ad a János 8:24-ben!
Ott így szól az Isten szent Igéje:

"24Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben."(János 8:24) MBT

Vagy az 1 János 4:

 

Károli: 

Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentõl vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. 2 Errõl ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentõl van; 3 És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentõl: és az az antikrisztus [lelke,] a melyrõl hallottátok, hogy eljõ; és most e világban van már. 4 Ti az Istentõl vagytok fiacskáim, és legyõztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van. 5 Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok. 6 Mi az Istentõl vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentõl, nem hallgat reánk. Errõl ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét. 

 

ÚVF: 

Szeretteim, ne higgyetek minden ihletett kijelentésnek, hanem tegyetek próbát az ihletett kijelentésekkel, hogy lássátok, vajon az Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba.

2Erről ismeritek fel az Istentől való ihletett kijelentést: minden ihletett kijelentés, amely vallja Jézus Krisztus testben való eljöttét, az Istentől származik,3de amely ihletett kijelentés nem vallja Jézust, az egy sem az Istentől származik. Továbbá ez az antikrisztus ihletett kijelentése, amelyről hallottátok, hogy jön, és most már a világban van.

4Ti az Istentől származtok, kicsiny gyermekek, és legyőztétek azokat a személyeket, mert nagyobb az, aki veletek van egységben, mint az, aki a világgal van egységben.5Ők a világból származnak; ezért szólják azt, ami a világtól ered, és a világ hallgat rájuk.6Mi az Istentől származunk. Aki megszerzi az Isten ismeretét, hallgat ránk; aki nem az Istentől származik, nem hallgat ránk. Így ismerjük fel az igazság ihletett kijelentését és a tévelygés ihletett kijelentését.

A Róma 10 volt már?

 

Károli:

 

Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta õt a halálból, megtartatol. 10 Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. 11 Mert azt mondja az írás: Valaki hisz õ benne, meg nem szégyenül. 12 Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik õt segítségül hívják. 13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

 

ÚVF:

 

Mert ha nyilvánosan hirdeted azt a ’saját szádban levő szót’, hogy Jézus Úr, és szívedben hitet gyakorolsz abban, hogy az Isten feltámasztotta őt a halottak közül, megmentésben részesülsz.10Az ember ugyanis a szívével gyakorol hitet az igazságosságra, de a szájával tesz nyilvános kijelentést a megmentésre.

11Mert azt mondja az Írás: „Senki sem fog csalódni, aki belé veti hitét.”12Mert nincs különbség zsidó és görög között, mert ugyanaz az Úr van mindenek fölött, aki gazdagon ad mindazoknak, akik segítségül hívják őt.13Mert „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben fog részesülni”.

 

A Róma 10 végig Jézusról és az Ő nevének segítségül hívásáról szól.

***

Jehova Tanúi Új Világ Ferdítésű Bibliájáról ITT olvashatsz bővebben

 

Amennyiben érdekesnek találtad a posztot, nyomjál bátran egy LIKE-ot, mert fontos nekünk a visszajelzésed. 

Címkék: úvf

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr835507785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virago_1000 2013.09.11. 18:54:31

"Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;
És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak."

- ennyi, tobb komment nem is kell.

ORION 2013.09.11. 21:06:53

Hát ezért tudják becsapni a hiszékeny embereket a saját forditásu bibliájukkal. Ennek az UVF forditásnak a fele sem igaz!!! Még ilyet!!!!!!!!!!!!!!!!

Laci7000 2013.09.12. 11:04:46

Ismét egy nagyon jó cikk!!
Hát ez kiütötte nálam a biztosítékot, hogy:
"tökéletessé tett igazságosak szellemi életéhez" meg az is durva, hogy:
"AZZÁ VÁLOK, AMIVÉ VÁLNI AKAROK"....
Basszus, kis túlzással azt lehet mondani, hogy Jehova Tanúi igazából NEM IS BIBLIÁT OLVASNAK!!!!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.09.12. 14:56:04

Nagyon jó cikk, szerintem is. Csak az a baj, hogy a Tanúk többsége fel se fogja ezt az egészet. Nem látják a különbséget vers és vers között. Addig nem is, amíg a szervezetbe való hitük meg nem rendül, és rá nem jönnek, hogy hazudnak nekik. Mert ilyen és hasonló esetekben azt szokták csinálni, hogy előkapják az Érveljünk könyvüket és abban minden választ megtalálnak, hogy miért lettek úgy fordítva ezek az ominózus versek ahogy. Maga az Érveljünk könyv nagyon jó agymosási technikával lett megírva.
Amikor a teokratikus iskolán feladatot kaptunk, és az Érveljünk könyv alapján kellett elkészíteni, mindig úgy kellett rá hivatkoznunk,mint enciklopédiára. Egy enciklopédiától pedig elvárja az ember, hogy úgy idézzenek benne tudósokat, más könyveket stb,, hogy az megfeleljen a valóságnak. Nos, az Érveljünk könyvet ez alapján nem igazán lehetne annak nevezni. A Háromság címszó alatt több verset is megmagyaráznak miért is lettek így vissza adva az Új világ fordításban. Köztük a János 8:58-at is.
Most bemásolom mit írnak elöljáróban: „Olyan írásszövegek, amelyekből az egyes bibliafordításoktól függően többféle következtetést lehet levonni
Melyik a pontos fordítás, ha a nyelvtan lehetőséget ad egy szöveg többféle tolmácsolására? Az, amelyik a Biblia többi részével is összhangban van. Aki figyelmen kívül hagyja a Biblia más részleteit, s hitét valamelyik vers neki tetsző fordítására alapozza, annak hite a valóságban nem Isten Szavát, hanem a saját elgondolását vagy talán más, tökéletlen emberek gondolatait tükrözi vissza” És még egy : „A szövegkörnyezet alapján melyik fordítása a helyes?
Az a helyzet, hogy ők pontosan ezt csinálják! Úgy fordítanak, ahogyan szerintük az adott vers összhangban van a Biblia többi részével. Ráadásul megnézik mások hogyan fordítottak és ha tetszik nekik az idézett fordítás alapján fordítanak. Ez abszurdum! Sőt, úgy állítanak valamit, hogy abból a gyanútlan olvasó azt hiszi a Társulatnak van igaza. De csak addig, amíg utána nem néz a dolognak!
Ezt írják az Érveljünk könyvben a János 8:58-ról
Az ÚRB szerint így hangzik: „Jézus így felelt nekik: »Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok [görögül: e·gó′ ei·mi′].«” (A B.—D., Káldi, Kár., Kat. és KNB is azt írja: „én vagyok.” Egyes angol fordítások még nagybetűvel is írják, hogy egy fajta címet sugalmazzanak vele. Így próbálják meg összekötni a 2Mózes 3:14 kifejezésével, ahol az ő fordításuk szerint Isten a „Vagyok” nevet adta önmagának.) Az ÚV azonban a János 8:58 második részét így adja vissza: „mielőtt Ábrahám lett, én már voltam.” (Ugyanezt a gondolatot közvetíti a Czegl.)

Kedves Tanúk, megmutatom mit ír a Czeglédy fordítás:Szólt nekik Jézus: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.  
 Akárhogy is nézem, itt vagyok-ot ír, de mindegy.
Vagy a János 1:1-nél így hivatkozik a Kecskeméthy fordításra „Ezzel összhangban a Kecsk., 1931 így fogalmaz: „és isten volt az íge.”
Bemásolom mit ír ez a fordítás : „Kezdetben volt az ige, és az ige az Istennél volt, és Isten volt az ige.”
Nem tudom ki hogy van ezzel, de ha valaki hamisan hivatkozik valamire, abban nekem már nincs nagy bizodalmam. Lehet amikor kiadták ezt a könyvet nem számítottak arra, hogy pár év múlva az egyszerű ember is utána tud nézni a neten ezeknek a dolgoknak, nem kell, hogy oda haza legyen neki ilyen fordítása.

Hm,a Társulat valóban írt egy nekik tetsző Bibliát...

Ping-Pong 2013.09.12. 15:07:17

@nicku:
Óh, de rühelltem mindig azt az érvelést, hogy előkotortak egy egyébként gyakran teljesen marginális fordítást, ami egyes pontokon valami így, vagy amúgy fordított. Ez után feltehetik a cinikus álkérdés álnaiv hangsúllyal: "vajon ők is Jehova Tanúi voltak?"
Naja, ebből maximum az következik, hogy mások is tévedhettek, a fordítók emberek, álmos volt, benézte, paff. Csak míg mások egy-egy ponton tévedtek, ők szándékos hamisításokkal élnek, betoldásokkal, tudatos teológiai megfontolásokból.
Hiszen az nem érv, hogy de más is benézte, hiszen nem más fordításoknak, hanem az eredeti görög szövegnek kell megfelelni.

Ha X a kútbaugrik, te is a kútba ugrasz?

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.09.12. 15:46:27

@Ping-Pong:
Pontosan azért írtam amit írtam, hogy a Tanúk is láthassák, milyen lesz egy olyan fordítás amit szövegkörnyezet alapján fordítanak, nem pedig úgy ahogy ami oda van írva. Vagy mire gondolhatott itt az író vagy beszélő érvelésből mi sülhet ki? Hát semmi jó. De az Érveljünk bizonyításuk is ingatag talajon áll, ott az előző két példa amit leírtam (mert nem is azt írja amire hivatkoznak , nem tudom kinek akarnak vele bizonyítani, biztos saját maguknak).
A Keresztény Görög Iratok első sorban a Westcott és Hort féle alapszövegből készült. Adva volt egy alapszöveg, erre ők úgy fordítanak benne kulcsfontosságú verseket,ahogy az SZERINTÜK összhangban van a Biblia többi részével. Mert szerintük így kell. Így lesz jó egy fordítás. Hát meg is lehet nézni az Újvilág fordítást!

Cogito. 2013.09.12. 23:38:11

@nicku: "Vagy a János 1:1-nél így hivatkozik a Kecskeméthy fordításra „Ezzel összhangban a Kecsk., 1931 így fogalmaz: „és isten volt az íge.”
Bemásolom mit ír ez a fordítás : „Kezdetben volt az ige, és az ige az Istennél volt, és Isten volt az ige.”
Nem tudom ki hogy van ezzel, de ha valaki hamisan hivatkozik valamire, abban nekem már nincs nagy bizodalmam. Lehet amikor kiadták ezt a könyvet nem számítottak arra, hogy pár év múlva az egyszerű ember is utána tud nézni a neten ezeknek a dolgoknak, nem kell, hogy oda haza legyen neki ilyen fordítása."

Bocsáss meg, de attól tartok, nem voltál alapos a neten való utánanézésnek a Kecskeméthy fordítással kapcsolatban.
Ezen a linken egy Árpád nevű, háromságot támogató hozzászóló elismeri, hogy Kecskeméthy elöször így fordította: „és isten volt az íge.”
Ezt írja: "Kecskeméthy egyébként csakugyan így írta ő a Károli-revíziójában. De ugyanő az ennél később keletkezett (befejezetlen) önálló fordításában már nagybetűvel adja vissza."
eloviz.punkosdi.hu/node/120
Szíves engedelmeddel csak a tárgyszerűség kedvéért.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.09.13. 08:34:20

@Cogito.: Semmi gond, köszönöm a kiigazítást.Kecskeméthy fordítást találtam, nem gondoltam, hogy ez nem a 31-es kiadás . Egyébként a magyar fordítások között nem találtam többet, ahol úgy lett volna fordítva ez a vers, ahogy a Társulat fordított. A János 8:58 rendben van?
Szíves engedelmeddel.:))

Cogito. 2013.09.13. 12:18:27

@nicku:
Ha nem veszed rossz néven, szíves figyelmedbe ajánlanám további megvizsgálás végett az alábbi linken található gondolatot a Ján 8:58-cal kapcsolatosan:

58 Jézus azt felelte nékik: Bizony, bizony mondom néktek: mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. (*Mint Istenige öröktől fogva volt.)

El kell ismernem, hogy nem tudtam megfejteni, hogy ez az idézet a Masznyik vagy Czeglédy vagy esetleg egy harmadik fordításból való-e, de valóban közvetítheti az Érveljünk könyvben levő gondolatot.
ujtestamentum.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=77:8-resz&catid=4:janos-evangelioma&Itemid=7

Biztosan egyetértünk benne, már ha nem sértelek meg, hogy az Érveljünk könyv magyar fordításához a VT-nek igazából nincs közvetlen köze. Az angol itt a következőképpen fogalmaz:
"However, in NW the latter part of John 8:58 reads: “Before Abraham came into existence, I have been.” (The same idea is conveyed by the wording in AT, Mo, CBW, and SE.)"

A Czeglédynél is érdemes lenne megvizsgálni az 1924-es első kiadást és nem a közkézen forgó 1930-as 2, kiadást, amiből idéztél Te is. Sajnos az első kiadás nekem sincs meg így érdemes lenne felkutatni egy könyvtárban és utána tudnánk erről véleményt kialakítani, ha nem sértelek meg.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.09.13. 14:35:32

@Cogito.: Nem sértesz meg, nem veszem rossz néven, nem kell ennyiszer leírnod :)
Tudod, jó pap is holtig tanul. Nekem is van még mit tanulnom. Akkor az előbbieket visszaszívom.

Ismeretlen név 2013.09.13. 17:33:26

Kicsit áttekinthetetlen ez a cikk szerintem, de lehet, hogy csak így pénteken egy húzós hét után már túl fáradt vagyok hozzá... Persze a mondanivaló sajnos igaz. Kis átfogalmazással és átszerkesztéssel még jobb lehet.

Ta0066 2020.08.26. 14:36:27

ezt nem találtam a felsorolásban, pedig szerintem Nr. 1. Tuti befutó a ferdítési versenyben:

Máté 27 51-53
51 Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, 52 sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. 53 Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. (Szent István Társulati Biblia, de a többiben is hasonló)

És Új Világ Fordítás:
51 Ekkor a szentély függönye+ kettéhasadt,+ felülről az aljáig,+ és a föld megrázkódott, a sziklák pedig széthasadtak. 52 A sírok* megnyíltak, és sok, alvásba merült szentnek a teste a felszínre került, 53 és láthatóvá vált sokak számára. (És az emberek, akik Jézus feltámadása után kifelé jöttek a sírok közül, bementek a szent városba.)
Aki nem hiszi: wol.jw.org/hu/wol/b/r17/lp-h/nwt/40/27#study=discover

ORION 2020.08.26. 17:26:09

@Ta0066: Sajnos sok a fordítási hiba és van bőven ferdités is!!!-pl gyakran félreértett igevers a Filippi levélben: munkáljátok ki az üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel.Ez nagyon kiverte nálam a biztosítékot!!!A görögök a Foveros és Tromeros szavakat használják, hogy leírják a lenyűgözését és csodálatát valaminek ahelyett, hogy a félelem és rettegés szót használnák. De a bibliafordítók úgy adták vissza ezeket a szavakat a görögből, ahogy az a kor teológiai elvárásainak, dogmáinak tökéletesen megfeleljen. A görögben a Filippi vers így szól: Istenfélelemmel és csodálattal lesz előhozva a (bevégezett) üdvösségetek.
Szóval a tiszta jelentés ez:Istenfélelemmel és lenyűgözve, Isten csodálatával fog előjönni az üdvösségetek (ami elvégeztetett)!!!

Ta0066 2020.08.26. 19:05:40

@ORION:

Vannak fordítói hibák, ez kétségtelen, akár tudatosak is.
Azért akadtam fenn a Márk 27 51-53 szakaszon, mert valljuk be egyik keresztény felekezet sem tud vele mit kezdeni, egyik standard keresztény tanrendszerbe sem illeszkedik. Ettől függetlenül lefordítják az adott szöveget a lehető legpontosabban. Az Új Világ Fordításban azonban nem. Nem illeszkedik? Hát majd fog :) Mert így logikus, ésszerűnek kell lennie és kész.

A Filippi levél alternatív fordításod nekem tetszik.

ORION 2020.08.26. 20:01:29

@Ta0066: "" Márk 27 51-53 szakaszon--ilven nincs is?!

Ta0066 2020.08.26. 20:20:41

@ORION:
Nincs bizony, mert benéztem. Máté evangéliumában van a hivatkozott rész.

ORION 2020.08.26. 21:49:35

@Ta0066:- aha igy már más--mi ezzel a gond???Mind feltámadunk- előbb, utóbb!!!hehehe

Ta0066 2020.08.27. 09:34:46

@LeftBehind:

Csak azt jegyeztem meg, hogy az említett szakasz Új Világ fordítása finoman szólva megkérdőjelezhető.
süti beállítások módosítása