"Elég sokan, különösen Jehova Tanúi vénei között, fejezik ki abbeli őszinte reményüket, hogy valamiféle "reformra" fog sor kerülni, kijavítva mind a tanításbeli és szervezeti hibákat, amelyeknek tudatában vannak. Néhányan ennek eljövetelét a vezetés személyzetében történő változás által várják. Még mielőtt 1980 elején a szabadságomra távoztam volna a főhivatalból, az egyik nagy ország Fiókbizottságának egy tagja, aki éles eszű személy volt és felismerte a szorongásomat, amit a fennálló hozzáállások és helyzet miatt éreztem, ezt mondta nekem: "Ray, ne add fel! Ezek öreg emberek, nem fognak örökké élni." Ez a kifejezés nem egy kemény, érzéketlen, cinikus személyiséget tükrözött, a személy, aki ezt mondta éppen az ellenkező jellemű; ő egy nagyon kedves, melegszívű ember. Az ilyen kifejezések gyakran abban a hitben születnek, hogy valami változásnak el kell jönnie, hogy az egyre keményvonalasabb hozzáállás tendenciájának és az egyre dogmatikusabb álláspontoknak utat kell adniuk egy sokkal keresztényibb megközelítésnek, a hitnézetek egy sokkal szerényebb módon történő bemutatásának.

Én személy szerint nem hiszem, hogy alapvető változás várható pusztán a hatalmon lévő férfiak elhalálozásának eredményeként. Alapvető változást értek, hiszen különböző mértékű változások voltak tapasztalhatók a mozgalom történelme során, néhány Russell és Rutherford halálának eredményeként. Russell élete alatt jelentős mértékű autonómia létezett és bár a nézeteit érintő egyet nem értést elítélték, nem zúzta szét az ilyen eseteket hatalma gyakorlásával. Russell halála és az irányítás kérdése, amivel utódja szembesült, vezetett el ahhoz a "szervezet"-en, szervezeti hatalmon és ellenőrzésen lévő extrém/szélsőséges hangsúlyhoz, amely azóta is jellemzi a Tanú közösséget. Bármilyen mérséklő változások követték is Rutherford halálát, az alap ugyanaz maradt. A hatalmi struktúra változása 1975-76-ban a legnagyobb és leginkább kiigazító volt a szervezet egész történelmében. A hatalmat egy férfiakból álló testületre ruházták, sok új arc került előtérbe. Azonban a hagyományos hitnézetek és hagyományos irányelvek legyőztek minden erőfeszítést, amely valódi változást hozott volna a spekulatív értelmezéseket, a dogmatizmust, a talmudi törvényeskedést, az elit csoport általi irányítást és az elnyomó intézkedéseket illetően helyettesítve ezeket egy egyszerű testvériséggel, egyesült lényeggel, toleráns és megengedő a nem feltétlenül szükséges dolgokban, mind a hitben és a gyakorlatban.

Az ebben a fejezetben taglalt reform kilátásokra vonatkozó pontok érvényességét kérdőjelezi meg James Penton az Elmaradt Apokalipszis című könyvében (2. kiadás, 333.-334. o.) azokra a jelentős változásokra hivatkozva, amelyeket más szervezetek vezetésében történt változások idéztek elő. A könyv ezután megállapítja: "Nem helyes tehát alábecsülni/lebecsülni a felülről történő változás lehetőségét Jehova Tanúi esetében." Amint a Lelkiismereti válság című könyv jelen és korábbi kiadásaiban található anyagok vizsgálata mutatja, nem utasítom el az ilyen irányú/forrású változás lehetőségét de a következtetésem az, hogy a bizonyítékok egy nagyobb akadályra mutatnak, mint a vezetés személyzete.

A tizenegy férfiből, akik a Vezető Testületet alkották, amikor tagja lettem én is 1971-ben, én vagyok az egyetlen, aki még életben van. A könyv e negyedik kiadásának 81. oldalán található fényképen bemutatott tizenhét tagból, tizenhárman már meghaltak. A társaság elnöksége Nathan Knorr-ról Fred Franzra, majd Milton Henschelre és legutóbb Don Adamsre ruházódott át. Öt új tagot választottak be a Vezető Testületbe. Azonban mindezen személyi változások ellenére a szervezet jellege továbbra is lényegében ugyanaz maradt, a lényeges jellemzői változatlannak tűnnek. Amint ez a könyv is írja, egy koncepció irányítja e férfiakat, az az elgondolás, hogy az Őrtorony szervezetet isteni módon Jézus Krisztus választotta ki és Isten "kommunikációs csatornájának" minősül az ő összes földi szolgájának és, hogy az ő vezető testületként való működésük egy isteni elrendezés. A bizonyítékok azt mutatják, hogy az eddigi tanításbeli vagy irányelvekben történt változások, amelyek közül néhányat megvitat ez a könyv, a személyi változások helyett inkább a körülmények nyomásának eredményei.

Másrészt, akik úgy érzik, hogy valamiféle "alulról jövő" kifejezések változást hoznak majd, azok egyáltalán nincsenek tisztában azzal a szellemmel, amely a Vezető Testület üléseit jellemzi. Miután több száz ilyen ülésen vettem részt, ismerem azt a gyakran megvetéshez közel álló semmibevételt, amellyel a "közkatonáktól" érkező megkérdőjelezésekre és kifogásokra tekintenek."

Raymond Franz - Lelkiismereti válság, utolsó fejezet, részlet