CHARLES Taze Russell, aki úgy hivatkozott magára, mint “Isten szószólója”, 1916-ban hunyt el. Örökségként olyan időpróféciákat hagyott hátra, amelyek egyike sem hozta meg az előre megjósolt eredményeket. Emellett több ezer zavarodott követőt is hátrahagyott.

Az Őrtorony által kiadott Világosság I. (Light I.) című, 1930-ban megjelent könyv a 194. oldalon a helyzetet eképpen írja le:

Az Úr minden szolgája örömteli várakozással tekintett előre 1914-re. Amikor ez idő eljött és elmúlt sok csalódás, teher és gyász követte és az Úr népét kigúnyolta a papság és különösen a szövetségeseik és megvetéssel mutattak rá, mivel oly sokat prédikáltak 1914-ről és arról, hogy mi fog akkor bekövetkezni és a ‘próféciáik’ nem teljesültek be.

Miután 1914 majd 1915 is eltelt minden királyság és emberi intézmény teljes megdöntése nélkül, anélkül, hogy Krisztus királysága átvette volna az egész föld vezetését, a felkentek mennyei életre történő elragadtatása nélkül, “Nagy Babilon” elpusztítása nélkül, Izrael Kereszténnyé válása nélkül - komoly kétségek merültek fel az Őrtorony hívei között. Igaz, hogy az Első Világháború akkor tört ki, azonban nem végződött a megjósolt világméretű anarchiával. 

1916 októberében, röviddel a halála előtt Russell Az idő elérkezett [The Time is at Hand] című könyv egy új kiadásának előszavában igyekezett lebecsülni az 1914-re jövendölt események pontatlanságát. Az alábbiak jól illusztrálják az általa felvett megközelítést:

A szerző elismeri, hogy ebben a könyvben azt a gondolatot mutatja be, hogy az Úr szentjei azt várják, hogy Vele legyenek dicsőségben a pogányok idejének végén. Ez egy természetes hiba volt amibe beleesett, azonban az Úr felülbírálta azt az Ő népének áldásaiért. A gondolatnak, hogy az egyház egésze dicsőségre gyűlik össze 1914 októbere előtt, minden bizonnyal nagyon ösztönző és megszentelő hatása volt ezrekre, akik mind ennek megfelelően dicsérhetik az Urat - még a hibáért is. Sőt sokan az Úrnak hálásként fejezhetik ki magukat, hogy az egyház reményeinek betetőzése nem az általunk várt időben valósult meg; és, hogy nekünk, az Úr népének, további lehetőségeink vannak a szentség tökéletesítésére és arra, hogy résztvevők lehessünk a Mesterünk mellett az Ő üzenetének további bemutatásában az Ő népe számára.

Isten és Krisztus bevonása az elkövetett hibákba azzal, hogy Isten "felülbírált" bizonyos jóslatokat egy nagyon kényelmes menekülést biztosít az elől, hogy vállalni kelljen az igazi, teljes felelősséget a hamisan bemutatott "Isteni időpontok" miatt, olyan dolgok miatt, amelyek nem Isten dátumai voltak, hanem egyszerűen illetéktelen emberi spekuláció termékei. Érdemeket talált még a hamis jóslatokban is, mert azoknak "ösztönző és megszentelő hatással" jártak, és így egyesek "dicsérték az Urat - még a hibáért is". Ez a megközelítés szentesített még több hamis jóslatot, azok "ösztönző" hatása miatt. Az igaz próféta bemutatására Isten szavai így emlékeztetnek minket: 

Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg, s a világosságot sötétségnek, ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek. - Ézs. 5:20

Amíg életben maradt és néhány évig a halála után is, Russell követői továbbra is bizakodóak maradtak. Amikor a háború véget ért és a dolgok kezdtek normalizálódni, minden év eltelte egyre több kérdést hozott a felszínre az előrehaladott kronológiáról. 

Ez az a helyzet, amit Rutherford bíró örökölt. (Őt választották meg az Őrtorony Társulat elnökének 1917 januárjában az éves vállalati közgyűlésen.) Két lehetőség közül választhatott: helyesbít a hibák becsületes beismerésével vagy megpróbálja igazolni elődje jóslatait. Az indoklás folyamatát választotta. 

*** 

Részlet Raymond Franz - Lelkiismereti válság című könyvének 8. fejezetéből, nyers fordítás