Jehova Tanúi betiltották az imát és a Biblia használatát

Nem tévedés, nem csak az ellenség szokott ilyet csinálni, volt rá példa saját elhatározásból is. Nagy különbség, hogy ha az állam tiltja meg ezeket a dolgokat, mint pl. 2017. április óta Oroszországban, a vezetőtestület akkor is tiltakozik és amikor az állam “követeli”, hogy gyakorolják a vallásukat rendesen, a vezetőtestület akkor sem együttműködő. Na jó, az utóbbi miatt nem fellebeztek és nem szaladgáltak az ENSZ szakértőit segítségül hívni vagy a Nemzetközi Hitszövetséghez, hogy közbenjárjon Jézus Krisztus érdekében, de mégis, inkább évekig ellenkeztek.

Ha ez egy vicces sztori lenne, mondhatnám azt, hogy a szervezet tévesen próféciaként értelmezte Dániel történetét az oroszlánok vermében és igyekezett beteljesíteni azt. 2015-ben már bevallották, hogy a múltban túlságosan élénk fantáziával magyarázott a vezetőtestület egyes próféciákat (1), ezért úgy gondolom, hogy nem estem túzásba, amikor ezt a párhuzamot megfogalmaztam. Nem meglepő, hogy a modern Dániel némiképp más értékrendet mutat, mint az ókori. Az ókorival közös szál, csupán az ima tilalma. Lényeges különbség viszont, hogy a modernkori Dániel, önként hagyta el az imát és a Biblia használatát, nem kellett hozzá oroszlánfalka. Sőt, ha jól emlékszem, de ezt már alig merem írni, mert úgysem hihető, hogy a sztori végén, maga az oroszlán kényszeríti Dánielt, hogy Imádkozzon, (különben bekapja). Lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de van egy szolga, aki hű és bölcsnek tartja magát, miközben ilyeneket csinál.

Na, de mégis csak leírtam, mert eszembe jutott, hogy happy end a vége. Dániel engedelmeskedett a vadállatnak és az önként vállalt "imaböjtöt" végül feladta. Így nyilván Jehova és mindenki más előtt is kihúzhatja magát. Azóta pedig vidáman meséli a haveroknak, mint valami jópofa régi sztorit.

Azért annyira nem is régi, különben meg a "dicső múlt" feljegyzésre került a szellemi események albumába, (2) ami ebben az esetben eléggé érdekes olvasmánynak bizonyult.

A történet Mexikóban kezdődött, amikor az ottani fiókszervezet bejegyeztette a Nemzetközi Bibliakutató Társaságot, 1930-ban. (3)
1932-ben nevet változztattak, Őr Torony Társulatra. (4) A Bibliát elhagyták belőle.
1943-ban a szervezet úgy döntött, hogy ha már a neve sem emlékeztet egyházra, akkor a társasági formát is jobb, ha egyháziból polgári társulattá minősíti a mexikói fiókszervezete esetében, ennek minden következményével együtt.

Fontos kiemelni, hogy Mexikóban a hatóságok lehetővé tették a szabad vallásgyakorlást Jehova Tanúinak, akár vallásszervezetként jegyeztették magukat, akár oktatási szervezetként. A két státusz között a szervezet vezetősége szabadon választhatott. Mexikó állam azonban kisajátította a vallásszervezetek ingatlanait úgy, hogy a tulajdonjog  az államé volt, de a vallásszervezetek használták azokat, ki-ki a saját szokásainak és szükségleteinek megfelelően. Jehova Tanúi-nak Igazgatótanácsa (akkor még nem volt vezetőtestület), ezért úgy döntött, hogy kipróbál egy adminisztrációs trükköt, hogy Jézus Krisztus ingatlanvagyonát hazugság, de legalábbis féligazságok és bizonyos jogi manőverek által megvédelmezze az állami tulajdonlástól. Erről ír az Évkönyv 1995 212–213. o. 

A szabad vallás gyakorlás tehát semmilyen szemponból nem volt érintve, pontosabban korlátozva, de a bizonyos hű és bölcs szolga 1943-ban a következő kérdést tette fel magának mexikói érdekeltségeivel kapcsolatban:

1) Átengedi az inatlanjainak tulajdonjogát az államnak, miközben megtarthatja ugyanazon ingatlanok kizárólagos használati jogát a szabad és becsületes vallásgyakorlás, esetükben a jó hír, Jézus Krisztus evangéliuma, a Királyság, stb. terjesztése érdekében vállalva vallási identitását (mint hogy az is).

vagy,

2) Ragaszkodik ingatlanjainak tulajdon és használati jogához, azzal az egyetlen megoldással, hogy lemond vallási státuszáról és az összes vallási azonosító jegyről is egyben.

Mindkét megoldás törvényesen kivitelezhető, de jól látszik, hogy utóbbi esteben súlyos megalkuvás árán nem szellemi előnyökre tesznek szert, sőt azok rovására kizárólag anyagi előnyöket élveznek majd. Az első esetben alávetik magukat Mexikó állam törvényeinek és Jézusra, Jehovára bízzák magukat és küldetésüket, hisz amúgy is tőlük kapták a megbízatást. Ha törvénytisztelő magatartásuk megtetszik nekik a mennyben, akkor talán áldás lesz a tevékenységükön, mégha átmenetileg nem is birtokolnak ingatlanokat.

Az utóbbi mellett döntöttek, amit az Évkönyv úgy fogalmaz, hogy “a Társulat úgy határozott, ez lesz a bölcs döntés”.
Természetesen, ha ez bölcs döntés, akkor a megalkuvás sem helyénvaló minősítés, sokkal inkább az átrendezés. Figyeljük mennyivel másképpen hat ez a szó, a döntéssel együttjáró következmények felsorolásában:

Ezeknek a változtatásoknak az őszinte indítékait latolgatva, csupán mejegyzem, hogy az írás-olvasás kampányuk még fedősztorinak is jó lett volna ezekhez a spekulációkhoz, pardon, "átrendezésekhez", csak hogy arra a hatóságok miatt semmi szükség nem volt, mert a így is, úgy is engedték a működésüket, hatósági üldözés vagy korlátozás nem volt. Kizárólag a vezetőtestületen múlott, hogy mit választanak.

Mi lett az eredménye az 1943-as döntésnek, "a bölcs döntésnek" melynek lényege a vallási identitásuk elrejtése és oktatási tevékenységgel való leplezése? A “teokratikus manőver” olyan jól sikerült, hogy a hatóságok titkos szervezkedésnek gondolták tevékenységüket, ezért bizalmatlanok voltak. De semmi több nem történt közel fél évszázadon át addig, amíg a 80-as évek elején felszólították a szervezetet, hogy (6) fejezzék be végre a bohóckodást és tisztességesen jegyeztessék be magukat, ingatlanjaikat, ugyanúgy mint ahogy rajtuk kívül minden más vallás ezt meg tudta tenni. De talán fogatlan volt az oroszlán, mert a mexikói fiókszervezet még további 9 évig vonakodott eleget tenni a kérésének. Végül sikerült ennek a “furfangos Dánielnek” 1989-ig (7) ellavíroznia ebben a helyzetben, amikorra már változott annyit a mexikói politikai helyzet, ezzel együtt az egyházi törvények is, hogy az ingatlantulajdonaik megtartása mellett is felvállalhatták vallási identitásukat. Ekkor minden más vallás is egyidőben visszakapta ingatlanjaik tulajdonjogát, amiket használtak addig is.

Ahogy bemutatja az Évkönyv, maga a szervezet kezdeményezte a korábbi változtatások mindegyikét, melyek következtében tulajdonképpen letagadta az összes mexikói Jehova Tanúja keresztényi, vallási mivoltát. Az utolsó változás következménye, melyet az állami rendszer, kényszerített ki, hogy a korábban eldobott keresztényi, vallási megkülönböztető jegyeket ismét viseljék.

Az Évkönyv azonban félrevezető módon úgy állítja be a mexikói testvérek örömét, mintha egy betiltás utáni szabadság ideje köszöntött volna be 1989-ben. A szabadság és az azzal járó örömök lehetősége azonban mindvégig adott volt, csak azt egy úgynevezett hű szolga bölcsen elutasította. Az Évkönyv 1995. ugyan elmondja, valószínűleg az igazságot, de annyira szétszabdalja az ezzel kapcsolatos információkat, hogy a folyamat szinte követhetetlenné válik. Az események nem egy következetes tematikus, vagy időrendi sémát követnek a hosszú leírásban. De, ha valaki egymás után illeszti az összetartozó epizódokat, akkor meggyőződhet róla, hogy a végeredmény, a poszt címében tett állítást alátámasztja.

A következő mondattal zárul az Évkönyv elbeszélése:

Az Évkönyv tanúsága alapján a helyzet az volt Mexikóban, hogy azt az életformát Jehova Tanúi vezetőségén kívül, az égvilágon senki nem fenyegette, saját maguktól pedig láthatóan nem tudták megvédeni 50 éven keresztül.

 Forrás: vezetőtestület, jw.org

P.J.