EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Világvége - Jehova tanúi - Pszichopata

2013.01.15. 09:03 | Johnny Joker | 107 komment

A januári őrtorony cikkhez
http://www.jw.org/hu/kiadvanyok/folyoiratok/wp20130101/felni-kell-a-vilagvegetol/  ) kapcsolódó gondolataimat  szeretném én is megosztani veletek.

Biztos vagyok abban, hogy az ókori múltban is, sok hamis próféta „kampányolt” Isten nevében és már akkor is komolyabb tömegeket tudott maga köré gyűjteni. Ez a mai napokban sincs másképp. Jézus még figyelmeztetett is előre, hogy mindig lesznek hamis próféták, tanítók, akik az én nevemben ezt, meg ezt, fogják csinálni.. Mivel már ezen a blogon is, többször ki lett vesézve a téma, így csak az ó-és az újszövetségből idézném az idevágó verseket. Hiszem, hogy Istennek célja volt ezekkel a versekkel is, nem véletlenül vannak benne a Bibliában.

Ó-szövetség:
Az a próféta, aki olyat mer mondani a nevemben, amit nem parancsoltam neki, és aki más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg!
Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog, azt az igét nem az Úr mondta. Elbizakodottságból mondta azt a próféta, ne félj tőle! V. Mózes 18:20-22

Új-szövetség:
( Jézus) Monda pedig nékik:NEM a TI DOLGOTOK TUDNI az IDŐKET vagy ALKALMAKAT, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett. Apcs 1:7

Az apostolok kérdeztek (mikor lesz?), és Jézustól megkapták a választ (nem a ti dolgotok). Ennél egyértelműben megválaszolni nem lehet ezt a kérdést. Ennek ellenére mégis igen népszerű az emberiség körében a jövő, a vég kutatása.

Láthatjuk, hogy az Ószövetségben rosszabb esetben megkövezés, jobb esetben egy utasítás (hagyd ott) járt azoknak akik, az Úr nevében prófétáltak, de az nem valósult meg.


Egy kis rövid történelmi áttekintés, a konkrét időpontokkal:
Az advent mozgalom kezdte (1843-1844), ami sok csoportra szakadt. Az egyikből nőtt ki a russellista "komoly bibliakutatók" (1874, 1914), majd Jehova tanúi (1918, 1925, 1942, 1975).
A Társulat érvelése azért mellébeszélés, mert az, amit ők műveltek, egészen más kategória, mint az apostolok téves várakozásai.
A Társulat konkrét dátumokat adott meg (kijelentett, nem csak kérdezett, nem is elképzeléseinek adott hangot), azt világméretű kampánnyal nyilvánosan hirdette, a népektől engedelmességet, csatlakozást várt el, a tanúkat éveken át „heccelte” prédikálásra. Sosem történt semmi, de sosem vállalta a felelősséget, sosem kért bocsánatot azoktól, akiknek sokba
került. Az egészet pedig úgy kezdte, hogy figyelmen kívül hagyta az apostoloknak adott választ (nem a ti dolgotok).

Néhány kérdés a tanúknak:
Ha Isten egyedüli csatornája, a Vezető testület és az alapító C.T Russel, ekkora hibát vétett, nem is egyszer, akkor hibázhatott-e még másban is??? A többi egyház miért nem jósolgat hozzájuk hasonlóan? Miért engedelmeskedik inkább a Bibliának, mint a Tanúk?

Találtam egy kis csemegét azoknak, akik szeretnének tisztábban látni, kik, mikor jósoltak már tévesen. Érdekesség, hogy konkrét felekezet a Jehova Tanúin kívül, nem nagyon cselekedett így, többnyire magányos „prófétákkal” van dolgunk…
Itt a link: http://vilagvegek.p8.hu/ , vagy táblázatban    http://www.scribd.com/doc/116559083/Vilagvege-joslatok-gy%C5%B1jtemenye


Felfedeztem egy érdekes párhuzamot az Őrtorony és egy bizonyos fajta viselkedés típus mögött. A három fő jellemzője:

  1. Ki az, aki nem tanul a saját hibáiból? Nem látják be, hogy hibáztak és ennek megfelelően nem is változtatnak korábbi életvitelükön.
  2. Ki az, aki nem érez? Nem érez megbánást, bűntudatot vagy lelkiismeret furdalást a tettei miatt, sokszor elhárítja magáról a felelősséget.
  3. Ki az aki, nem szorong? Mivel csak önös érdekeik vezérlik őket, ezért nem riadnak vissza a hazudozástól, álnévhasználattól, csalástól, mások becsapásától sem.


Az Őrtoronyra vonatkoztatva a válaszok:

  1. Az egyház fennállása óta több konkrét évszámot adott meg, sohasem történt semmi.
  2. Soha nem kért, se a saját híveitől, sem a többi kereszténytől bocsánatot, végig hárított.
  3. Tudatosan félrevezet/becsap másokat. Bibliahamisítás, Jézus Istenségének a tagadása, más egyházak lejáratása, stb.


A 3 kérdésre a válasz: PSZICHOPATA

Az antiszociális (pszichopata) viselkedés végtelenül önző és egocentrikus, mindent azért tesz, hogy a saját céljait elérje. A mások feletti kontroll megszerzésére bármit hajlandó bevetni, legyen az a személyes kisugárzása, manipuláció, erőszakos viselkedés, szex vagy megfélemlítés. Az áldozatok sokszor csak késve ismerik fel, hogy az elbűvölő álarc mögött ki is lakozik valójában. Jellemző még rájuk, hogy kimagasló vezetők pl. politikusok is válhatnak belőlük, a sajátos viselkedésük miatt.

Nagyon sokszor olvastam ezen a blogon is, a volt tanúktól, hogy a valódi isteni (agapé) szeretet hiányzik a JT gyülekezetekből. Ehelyett, teljes engedelmesség megköveteléséről, megfélemlítésről, elme kontrollról, minden más egyház lejáratásáról, velük való együttműködés teljes hiányáról, annál inkább. Beszámolóitok alapján sokan áldozatnak/fogolynak éreztétek magatokat, akik egy „szellemi börtönből” szabadultak. Úgy érzem, hogy ezzel a fajta viselkedés típussal (szellemiséggel) nem szeretnék szoros kapcsolatba kerülni, ill. akik kapcsolatban vannak még vele, azoknak üzenném, hogy van hívő élet az Őrtornyon kívül is. Nem is olyan rossz!!!

svtor

Címkék: ébredjetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr1005019226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nεω 2013.01.15. 18:21:32

@világítótest:

Nem szeretnélek megbántani a világért sem, de hogy került a fiad a WBTS Zrt áldozatává?

Engem is úgy neveltek fel mint tanút, és hát mondhatom szívok is miatta szépen... de bízom benne, hogy nem igazságtalan az Isten... a töbit tudjátok.

reboot (törölt) 2013.01.15. 18:32:58

A hírdetők könyvben a hamis prófétálásukkal kapcsolatban azt a magyarázatot adják, hogy pl. az 1914-es dátumot pontosan számolták ki, csak nem az történt, amire számítottak... De a dátum, az bizony jó ! Aztán ezt felhasználják annak bizonyitására, hogy jt Isten igaz népe. (Ld. a pár éve megjelent DVD-t, ahol Anthony Morris III. a Russel által előre megjövendölt 14-et ennek bizonyítékaként értelmezi)

Fordítsuk ezt le magyarra :)

Valamilyen matematikai művelet alapján kimutatom, hogy jövő héten pénteken xy megnyeri az ötös lottót ... sajna szegény nem hogy nyereményhez nem jut, hanem kirugják a munkahelyéről ... Mire én előállok azzal, hogy oké-oké, valóban nem nyertél, de az időpont jó volt, csak téves volt a várakozásom ...

Srácok ! Így bármelyik idióta tud jövendölni ...

Kedves jt ! Gondoljátok végig, milyen buta érvekkel vezetnek félre titeket. Tisztességes ember ilyet nem csinál...

---
Reboot bácsi viszont szeret rosszalkodni, ugyhogy halljátok próféciámat :)

Holnap egy 30 körüli Tímea nevű olvasónak bejelenti a főnöke, hogy elő fogják léptetni :)

Holnap délután 4-től várom a próféciám beteljesedésről szóló beszámolót.

:D

küzdős 2013.01.15. 19:41:36

@reboot: Bezzeg azt nem jövendölted meg, hogy amíg te pihentettél, ülepítettél, nekem felhalmozódnak a kérdéseim a jós csapattal kapcsolatban, azokat elő is terjesztem nekik, ezért kirúgnak a jósdából!
Reboot bácsira ezért haragszom!
Nekem van egy teljesen biztos igaz, beteljesedő próféciám: Ezen a héten még biztosan nem kérem vissza magam a jósdába!
Aki ismer, látni fogja a beteljesedést!
Ezt azért merem megkockáztatni, mert elmúlt az a nemzedék, amiről a jósdában etettek, miszerint nem múlik el. Az enyém be fog teljesedni, ha másért nem, hát csak elmúlik addig.

névtelenül 2013.01.15. 21:57:38

Nálunk a ref gyülekezetben az történt, hogy egy családfő fogta magát és úgy ahogy volt átment tanúba.1 éve.
A családot most karácsonykor nem engedte a templomba, és arról hallani sem akart, hogy a gyerekei fellépjenek.
A felesége ki van borulva.
Azt mondta a faszi, hogy ez év vége felé már nem is hagyhatják el a települést sem, mert 2014-ben jön a világ vége, és együtt kell lenniük amikor itt lesz.
Új belépő. Kicsit beleélte magát. Még az a jó, hogy aki ennyire lángol, az nagyon hamar kialszik. Keserű de reményteli ébredés.

névtelenül 2013.01.15. 22:00:38

Ja, még én beszéltem neki a hülye tanításokról, meg az egészről egy bő éve. Azt sem tudtam, hogy közben meg oda is jár. Na szép, ha tudtam volna akkor teljesen máshogy állok hozzá, de hát nem is sejtettem, hogy olyan emberrel beszélek, akinek el kell magyaráznom hogy Jézus nem angyal.

Laci7000 2013.01.15. 22:31:45

Eszembe jutott valami erről a témáról, de nehogy félreértsétek! Amikor Jézus megkezdte a földi szolgálatát, ezzel a "prófécia-jellegű" felszólítással indított: Máté Evangéliuma:3:2 És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa. (eredetiben mennyek királysága,.... jehovista nyelven akár Jehova királysága is lehetne, ha úgy vesszük)
Jézus ezt időpont NÉLKÜL hirdette, de azt mondta, hogy már az Ő eljövetele által közel jött, elközelített. Igazából ami miatt húzza-halasztja az Úr a "világkorszakzárást", az az, hogy az üdvtervben benne van a pogányok megtérése, de ez a terv nem volt kijelentve sokáig, mert Istennek ez egy titka volt, amit az evangélium és az apostolok levelei által jelentett ki a maga idejében. Tehát most tulajdonképpen viccesen szólva "időhúzás" megy az emberek érdekében, hogy legyen idejük megtérni. Teszem hozzá, hogy ez Jehova Tanúira is ugyanúgy vonatkozik, főleg, ha már annyira részesülni akarnak a "Királyságban"! A feltétel nem egy egyedi, speciális, téves tanítású felekezethez való tartozás, hanem a MEGTÉRÉS! Jézus szerint legalábbis... ezért jó lenne, ha jt-i is ráeszmélnének erre, adjon nekik az Úr kegyelmet, azért kell imádkozni. üdv : L.

Oswald Spengler 2013.01.16. 05:45:20

@Laci7000: "Tehát most tulajdonképpen viccesen szólva "időhúzás" megy az emberek érdekében, hogy legyen idejük megtérni."

Ezt most hogy érted ????
A Földön élő emberek száma nem konstans, naponta több millió ember születik és több millió hal meg.
Ezzel az elgondolással, soha nem szabadna eljönni a végnek, mert mindig születnek új "pogányok" akiknek idő kell a megtérésre.

Maja vagyok 2013.01.16. 06:30:01

Milyen "rendesek" nem? Igaz, hogy a hamis dátumok miatt emberi életek mentek tönkre, de szerintük ez a normális.

"Megeshet, hogy egy őrszem hibás riasztást ad ki, mert a távolban füstöt vél felfedezni. Máskor viszont életeket menthet az éberségével."

Ja, csak embert is ölhet vele ami valljuk be nem mindegy!

Niro 2013.01.16. 06:38:45

Jézus is olyan volt mint őrtorony, közel a vég, mondta majd 2000 éve... A közel azt jelenti, hogy életünkben még megtörténhet, de egy csecsemő számára aki 100 évig él majd, annak tuti, na a csecsemőnek sem jött össze, 2000 év óta 1nek sem, Jézus hamis próféta volt tehát, bár szerintem csak megváltozott a vezetés ufóéknál:-)

névtelenül 2013.01.16. 06:58:40

@Laci7000:

"... eredetiben mennyek királysága,.... jehovista nyelven akár Jehova királysága is lehetne, ha úgy vesszük ..." Nem lehetne, mert nem vesszük úgy.

Az én olvasatomban nem időben közelített el a mennyeknek országa, hanem a lehetősége jött el számomra a bűneim eltörlése miatt, amelyet az Úr Jézus ad ingyenkegyelemből. Bűnös létemre.
Tehát elközelített, mert nemsoká eltöröltetnek a bűneitek - ha megbánjátok azokat-, és ez által lehetőségetek lesz oda bemenni. De nem ma vagy holnap, hanem mindenki akkor, amikor.
Szerintem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 07:04:55

@névtelenül: Én arra a következtetésre jutottam,hogy a bibliában az idő fogalmát, vagy éppen az idővel kapcsolatos fogalmakat jobban át kell értékelni, és az ahhoz rendelt történéseket pedig nem feltétlenül az egyház, vagy a saját értelmezésünk szerint kellértelmezni, hanem úgy ahogy azt pl. Jézus mondta

Niro 2013.01.16. 08:11:12

@névtelenül:

- Jó napot kívánok, Jézust keresem
- Jó napot, én vagyok, mit parancsol?
- A bűneimet szeretném eltöröltetni
- Rendben, megbánta azokat?
- Igen
- Pillanat, folyamatban
- Akkor már nem leszek bűnös úgye?
- Nem, tök ártatlan lesz mint egy frissen született csecsemő
- De hát bűnösként születünk mindnyájan, nem?
- Elnézést, rendszerhiba, próbálkozzon később!

:-D

Laci7000 2013.01.16. 08:15:35

@Oswald Spengler: igazad van, tényleg születnek mindig "új pogányok", akiknek meg kellene térni, és a vég így "sose jöhetne el", de én itt elsősorban egy ELVI kérdésről beszéltem, nem arról, hogy MINDENKIT megvár Isten. Nézzük meg ezt az igehelyet: II. Péter levél:3:9 Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. --- azt mondja: NEM AKARVÁN... de ez itt egy "kívánság-jellegű" akarat Isten részéről, nem olyan, amit Isten végre is hajt, mert akkor mindenki megtérésre jutna, lásd az igehely mondat végét. Ez az "optimális eset" lenne, de nem ez lesz. A megtérés LEHETŐSÉGÉRE van idő jelenleg még.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 08:27:25

@névtelenül: hát úgy hogy amikor Jézus azt mondta, hogy valami közel van, akkor jobbanutána kéne járni,hogy az a valami valójában mi, mert kétlem,hogy jézus egy 2000 év múlva történő eseményre aztmondaná a tanítványainak, hogy már közel van. Ha nekem azt mondaná,hogy 4013 közel van, akkor megkérdőjelezném a jóindulatát

Laci7000 2013.01.16. 08:35:06

@Niro: Na, pont azzal kezdtem, hogy nehogy félreértsétek. Jézus egyáltalán nem volt olyan, mint az Őrtorony. Jézus messiási próféciákra hivatkozva hirdette a királyság eljövetelét a saját eljövetelével összefüggésben, ráadásul az Isten Királyságának az EREJÉT már el is hozta "előzetesként", és az által cselekedte a csodáit.
Hogy a fizikai eljövetele Isten Királyságának hogyan lesz, és pontosan mikor is, azt direkt nem mondta meg ő sem, hanem feladatot adott: az evangélium hirdetését. Az igehelyekkel nem "fárasztanék" most egyelőre senkit, de az evangéliumról úgy is beszél a Biblia, mint amit előre senki sem értett igazából, hogy pontosan hogyan is valósul majd meg, ez Isten titka volt. Ezért végül az evangélium a már végső, most már ismert, megvalósult formájában szinte mintegy "újdonság" ékelődik be a korábbi próféciákba, időszámításokba, és új, jobb értelmet ad Isten prófétikus menetrendjének, és kijelentéseinek, de úgy, hogy végső soron nem borítja fel azokat. Csak annyit tesz hozzá, hogy közben a gyakorlatban megtörtént a megváltás, és ezzel eljött a Messiás, és az Ő ideje, időszaka is. A Messiási Királyság eljövetelét, elhozását az apostolok is várták Jézustól, de Ő azt válaszolta erre, hogy azt majd az Atya intézi, ahogy jónak látja, most aktuálisabb tennivaló van: a megtérés hirdetése.

Niro 2013.01.16. 08:47:55

@Laci7000: Mi történik azzal aki megtérhetne, de nem ismeri fel a vallási káoszban helyesen hogy melyikhez is, így nem tesz inkább semmit, még Jézust sem ismeri el, de amúgy életében úgy élt, hogy azt Isten jobban nem is várhatta volna el, csak ez az egy hibája volt?

Laci7000 2013.01.16. 09:02:11

Szia! A Biblia nem foglalkozik azzal, hogy mi van a "vallási káoszban". A Biblia igazából azzal foglalkozik, hogy meg kell térnünk, mert a szívünk nincs jó állapotban, és ebből származik az, hogy nem jó az életvitelünk, bűneink vannak, stb.... a megtérés által, ha Istent megkérjük, hogy változtasson meg minket, akkor egy állapotváltozáson megyünk át, aminek az a lényege, hogy isteni természet részeseivé leszünk. Ennek a jogalapja pedig a Jézus Krisztusban megtörtént megváltás. Emiatt nagyon nehezen képzelhető el, hogy valaki Jézus nélkül úgy éljen, hogy Isten nagyon meg legyen elégedve vele. Isten a szíveket vizsgálja elsősorban, és az alapján ítél. A Biblia szerint ezért meg KELL térni. Ellenkező esetben semmi garancia nincs az üdvösségre, sőt, az Ige arról beszél, hogy az emberek elvesznek, ha meg nem térnek. Vannak kisebb utalások arra is, hogy bizonyos speciális esetekben talán-talán van remény, de ez ici-picit sem jogosít fel senkit sem arra, hogy ne keresse Istent, és ne térjen meg! Mert ha nem keressük életünkben Istent, Jézust, akkor miért gondoljuk azt, hogy az életünk végeztével a "folytatásban" Ő benne lesz, és velünk lesz? Hol lenne akkor az igazságosság, a folytonosság?

reboot (törölt) 2013.01.16. 09:33:20

@küzdős: szevasz tesó, hát, pedig ezt jobb hatásfokkal meg lehetett volna jósolni, mint ábrahám feltámadását 1925-re :)

amúgy mi van veled, mi az aktuális státuszod? azt tudom, hogy neked estek, de nem tom mi lett a végeredmény ... kinyifáztak?

Niro 2013.01.16. 09:37:25

@Laci7000: Logikus, Hitler mehet, a nem keresztény Béke Nobel díjasok meg pokolra, ez tényleg igazságos.
Én nagyon sok szentfazekat láttam, de Isten óvjon tőlük, na meg Istent. Én többnyire önelégültséget, felsőbbrendűséget, egoizmust láttam a szentfazekaknál amivel különbek, de egyáltalán nem jobbak, sőt!

reboot (törölt) 2013.01.16. 09:42:57

@küzdős: na, ilyen az új avatárom :))) gyorsan nézd meg, amíg megrovást nem kapok :D

reboot (törölt) 2013.01.16. 09:45:02

@reboot: nem jóóóó, a tanumagazinon nem láccik... hm, akko leszedem

Laci7000 2013.01.16. 09:51:06

@Niro: Szó sincs róla, hogy gonoszok mennének a Mennybe. Oda nem lép be tisztátalan szívű ember. A hit fontosságának hangsúlyozásával NEM TAGADOM a cselekedetek fontosságát, de az üdvösség szempontjából a hit ELSŐDLEGES. A hit MELLÉ kell a Biblia szerint JÓ CSELEKEDETEKET ragasztani. Ezért mondja a Biblia, hogy a hit cselekedetek nélkül, szeretet nélkül, változás nélkül nem ér semmit sem. Mégis szükséges a hit, mert az Istenhez segít közeledni, aki majd megjavít minket, hogy a szívünkben tiszták legyünk. Még ha ez meg is van, nem azt jelenti, hogy onnantól minden cselekedetünk jó lesz mindig, de a szívünk változása miatt, amit Isten végez bennünk, reménykedünk joggal Isten kegyelmében. üdv: L.

névtelenül 2013.01.16. 10:14:20

@Niro:

- Jó napot kívánok, Niro vagyok, Jézust keresem.
- Jó napot, én vagyok, mit parancsol?
- A bűneimet szeretném eltöröltetni.
- Rendben. Kedves Niro, hiszi ön hogy én ezt meg tudom tenni?
- Ö... nem igazán.
- Elfogadja a Bibliát mint abszolút választ?
- Ö... nem igazán.
- Hisz ön Istenben?
- Ö...nem igazán. Mindenféle vallás érdekel, meg a földönkívüliek. Van egy blog ott szoktam írkálni ilyesmiről. Általában összezavarom vele az igaz hívőket.
- És mondja csak, Niro. Egyáltalán volt önnek alkalma arra, hogy megismerje Istent? Olvasta a Szentírást?
- Igen. De a többi könyv érdekesebb volt.
- Nos, még egy utolsó kérdés, kedves Niro. Most hogy lát engem, belátja hogy tévedett?
- Nem. Túlságosan nehéz dolgom volt lent a Földön, nem tudtam eldönteni a sok vallás közül, hogy melyik a helyes. Folyton keresgéltem.
- Értem. Köszönöm a válaszait, az eredményről három munkanapon belül írásos választ küldünk önnek. Addig is kellemes itt tartózkodást.

Niro 2013.01.16. 10:20:54

@névtelenül: pontos, de azért hiszek Istenben, bár nem tartom szükségszerűnek, meg szerintem a bűnt Jézus sem törli ki, szóval nem hívom fel érte:-)

Niro 2013.01.16. 10:23:48

@Niro: ya hogy meghaltam úgy vesszük, köszi:-D

Niro 2013.01.16. 10:31:14

@Laci7000: Hitler miért gonosz? Szerinte ő volt a jó, mert a zsidók a rosszak. Ne ítélj, hogy...:-) Semmi nincs a Bibliában ami szerint Hitler nem mehetne a mennyországba, sőt, keresztény volt, bizonyitott is más vallássúakkal szemben, szóval a Biblia alapján pont Ő kerül 100%ban a mennybe:-) Megkérdőjelezed Isten igazságosságát?:-)

Toronyőrbácsi 2013.01.16. 10:49:01

@Niro: Akkor te most egy amolyan agnosztikus,fallibilista,paleoasztronauta hívő keveréke vagy? Csinálj új vallást:)

bornagain 2013.01.16. 11:00:43

@Niro:
Udv, Nirokám!
Szal, amiket itt osszehordasz: fuggetlenul, hogy hiszel vagy agnosztikus vagy - kész anyag egy zárt osztályra! :DDD

Laci7000 2013.01.16. 11:03:59

Kedves Niro! Semmi nincs a Bibliában, ami alapján Hitler nem mehetne a mennyországba???? Tessék: két igehely az újszövetségből:
EGY: Jelenések könyve:21:8 A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és GYILKOSOKNAK, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.
KETTŐ: 1 János 3,15: Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne.
De szerintem csak kötözködni akartál :)))

Laci7000 2013.01.16. 11:04:36

@Niro: Kedves Niro! Semmi nincs a Bibliában, ami alapján Hitler nem mehetne a mennyországba???? Tessék: két igehely az újszövetségből:
EGY: Jelenések könyve:21:8 A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és GYILKOSOKNAK, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.
KETTŐ: 1 János 3,15: Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne.
De szerintem csak kötözködni akartál :)))

Laci7000 2013.01.16. 11:05:15

@Laci7000: opp, kétszer, ment, bocs, mert először nem válaszként küldtem.

Niro 2013.01.16. 11:12:41

@Toronyőr: Hasonló:-) Azon vagyok, nyáron fedem fel az ismerhető igazságot, full ingyenes lesz, mobilappban is elérhető lesz, az adományozás a vallás terjesztésére szigorúan kötött lesz, lesz egy 5 dolláros app ami tartalmilag megegyezik ingyenessel, szigorúan NEM kötelező, valamint csak az éves nettó jövedelem 1%a adományozható, üvegzsebes lesz, 1 fillért sem költhetek belőle önös célra, és nem is fogok. Csak azért írom mert másokkal ellentétben nem ebből akarom megszedni magam. Elsőre magyar és angol nyelven fog megjelenni, az angol fordítást hivatásos fordító, hitelesítéssel (azaz a fordító biztos jól jár, de legalább anyanyelvi szintű lesz) fogja végezni, ez talán elsőre rövidebb lesz, költégmegtakarítás címén. Videóblog is elképzelhető belőle. Hogy lesz-e belőle világvallás nem tom, de úgy érzem ezt fel kel fednem, ha másért nem, hogy következő életemben már ne kelljen az igazságot annyit keresnem, hiába...

Niro 2013.01.16. 11:23:55

@Laci7000: Tehát a több ezer embert meggyógyító, de műhibát vétő, 1 ember halálát okozó orvos sem jut a mennybe, 1 szabadságért, hazájáért, terror ellen küzdő katona sem jut mennybe, egy ember sem aki támogatja a halálbüntetést, 1 önvédelemből ölő sem, stb. És egy sem ki a kereszténység védelmében ölt, érthető, logikus, csak az nem, hogy a bibliai isten mit keres a mennyben, miker nemzeteket, városokat, embereket kegyetlenül ölt, vagy öletett:-)

bornagain 2013.01.16. 11:28:51

Még "nickkaméleón" hiányzik - és le lehet húzni a redonyt! :D

Niro 2013.01.16. 11:42:40

@bornagain: Mérsékelt agnosztikus vagyok, az első:-), valamit hiszek, pár dolgot, többihez ott a tudomány. Most én mivel jellemezzem a keresztényeket?:-) Remélem meg nem feszítenek majd:-) Szerintem pont a keresztények hisznek egy ufóalapú vallásban, csak nem esik le nekik, hogy a szekér csészealj, az égő csipkebokor hologram, az angyalok stb. ufók.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.16. 11:53:05

@bornagain: Két hét türelmet kérek és rendezzük a sorokat, addig mehet az IQ fight :)

no persze nem személyeskedve!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.16. 11:55:14

@Niro: LOL ha beismerném, hogy kb így látom én is, akkor köznevetség tárgyává válnék, amit nem engedhetek meg sajnos... szóval nem ismerem be ;)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.16. 11:57:02

@bornagain: Ez lehet hogy a "föld spirituális felemelkedésének" és "új szellemi korszakának" kezdete azzal indul, hogy az első pár hétben kicsit mindenki begolyózik?
Másra nem tudok már gondolni :D

Laci7000 2013.01.16. 12:01:19

@Niro: Nehéz kérdések ezek, mert valóban megöletett Isten nemzeteket az Ószövetség idejében, de azt azért tudni kell, hogy az a Megváltó előtt volt, és megvolt az oka. A Megváltó óta nem történt ilyen, mert pont a Megváltó hozta el azt a helyzetet, hogy most már Isten irányába VAN egy út. Amíg nem volt meg ez az út, addig Bibliai értelemben azok a népeknek, akik gonoszok és istentelenek voltak, mindenképpen végük volt, mert nem volt még isteni "módszer" arra, hogy megváltozzanak...... Ha cselekedeteikben, gondolkozásmódjukban szándékosan, durván szembementek saját népeik sötét hagyományával, akkor még lehetett belőlük valami esetleg. Tudom, hogy ez csúnyán hangzik, de mondok erre valamit: mindenki meghal, a "jó emberek" is, nem??. Ez is ugyanolyan "csúnyán hangzik", mint a fentebb leírtak, mégis tudjuk, hogy IGAZ.

bornagain 2013.01.16. 12:14:57

@Niro: Kutyafulét feszítunk meg! :)
Majd szépen megsutunk - mint Dozsa Gyorgyot! :DDD

Niro 2013.01.16. 12:39:52

@Laci7000: egy egyetemes út van, a szeretet. Isten szeretetéről van szó mindig, de az mindenkit hidegen hagy, hogy a Biblia szerint ha nem térsz meg örök pokol a juss, lássuk be, elég hülye elvárás több száz vallás közül pont ezt kiválasztani, földrajzi, kulturális határokat átlépve. Ez nem szeretet, hanem perverz gondolat inkább, de ha szerintetek ilyen Isten, sok sikert...

reboot (törölt) 2013.01.16. 13:08:08

@Johnny Joker: dzsoni, ezt már többször elismerted itt a blogon, szóval ...

reboot (törölt) 2013.01.16. 13:08:55

@Johnny Joker: ja, látod velem is mit tett az újrakezdés öröme, pedig van melóm 1000-rel :)

Virago_1000 2013.01.16. 13:42:48

@Johnny Joker:

"LOL ha beismerném, hogy kb így látom én is, akkor köznevetség tárgyává válnék, amit nem engedhetek meg sajnos... szóval nem ismerem be ;) "

- akkor hogyhogy futtatod ezt a blogot?

@bornagain: Keresd a hibat magadban eloszor is.

Definiald, mi a szeretet.

bornagain 2013.01.16. 13:43:07

@reboot:
téged inkább nem is kommentellek...
S/M rád :DDD

bornagain 2013.01.16. 13:44:04

@Virago_1000:
Most ennek mi koze velem?????????????????

Laci7000 2013.01.16. 13:44:23

@Niro: VALÓBAN egy egyetemes út van, a szeretet, de ajánlom figyelmedbe János apostol leveléből a következőket, nézd meg figyelmesen, mit ír! Logikailag ELVÁLASZTHATATLANUL összeköti a szeretet útját Isten Fiával és Isten Lelkével(eredetiben Szellemével) is. Nézzük csak, mit ír?
1 János 3,
8
Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.
9
Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.
10
Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.
11
Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.
12
Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk:
13
Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Lelkéből adott minékünk.
14
És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül.
15
Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben.
16
És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
--- ez nem egy "általános értelemben vett" szeretet, hanem Jézus személyéhez és áldozatához kötődik szorosan.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.16. 13:49:07

@Virago_1000: Ahogy a tanúk is megmondták már: Én ezért rengeteg pénzt kapok a vatikántól!

Komolyra fordítva a szót:

Nem szeretném, hogy mások is annyit szenvedjenek és sérüljenek, mint a mi családunk tagjai.

Ehhez pedig meg kell szólítani az ébredező Tanúkat. Ezt pedig csak keresztényi, biblikus hangvételben lehet. Mellesleg, ha mégis úgy vannak a dolgok, nem szeretném, hogy vérbűn terheljen, mert esetleg Istentelenné tettem volna egyeseket.

Ami hajt, röviden: az embertársi szeretet.

Fizetségem: a köszönőlevelek, kommentek.

No nem fényezni akartam magam, csak válaszoltam neked.

reboot (törölt) 2013.01.16. 13:51:00

@bornagain: mi az az s/m ??

Félsz hogy elszabadul a pokol mi? Pontosabban a mennyország :)

bornagain 2013.01.16. 13:58:50

@reboot:
jó bocs - durva volt.
Sclerosis multiplex...vagy talán egyéb???
Csak engedd ki a dzsinnt az uvegbol...majd látod! :D

bornagain 2013.01.16. 14:01:41

Palackból - pontosabban...

reboot (törölt) 2013.01.16. 14:07:16

@bornagain: aztán majd dzsonika úgyis kitörölgeti az offtopic agyamenéseket :)

Amúgy a dzsint én inni szoktam :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.16. 14:08:51

@reboot: Nem törlök én már semmit.

Az offtopicolásnak direkt csináltam egy külön helyet:

jehovatanui.blog.hu/2012/09/13/blog_forum_723

Bár nem nagyon jött be az ötlet, hogy oda offoljanak az olvtársak...

bornagain 2013.01.16. 14:13:37

Megyek "keresni magamban a hibát"...
Meg - definiálni mi a szeretet. Bár - nem tom, miért...én arról nem írtam fikarcnyit sem... :v

reboot (törölt) 2013.01.16. 14:17:35

@Johnny Joker: elvannak a gyerekek, ha játszhatnak ;)

bornagain 2013.01.16. 14:32:21

@reboot:
Jaja: "Panem et circens" - régi tapasztalat! :DDD

Niro 2013.01.16. 15:37:03

@Laci7000: Ő persze hogy összeköti, különben minek a vallás:-) És a világegyetem többi értelmes fajával mi van? Mindenkinek van Jézusa?

küzdős 2013.01.16. 16:22:59

@reboot: "na, ilyen az új avatárom :))) gyorsan nézd meg, amíg megrovást nem kapok :D"
Drága pajtásom!
Ne lássam többet a gázszámlásunkat, ha látok valami új ravatalodat, vagy mit!
Szerintem erről lecsúsztam, mint fehír ember a szociális segélyrűl.
Egyébként a jelenlegi státuszom: HITEHAGYOTT! Az ilyeneknek meg nincsen joga ahhoz, hogy szépen besunnyogjon a szellemi Noék által kormányozott bárkával az Isten országába!
Kétségbe vontam a kapitány tehetségét, amit bele is mondtam a szemébe, az összes tiszt füle hallatára. Nem volt őszinte a mosolyuk.
Nem értettek meg, miért kételkedek este, amikór szembe hajózunk a nappal, abban, hogy most kelet felé megyünk!!!! Kérdeztem, hogy lehet az, hogy reggel, amikór szintén szembe sütött a nap, akkór is azt mondták, kelet felé megyünk? Azt válaszolták, hogy a kapitány követi a napot a teljes délig, aztán egészen végig! Ez nem jelenti azt, hogy alkalmatlan a vezetésre, csak azt mutatja, hogy rugalmas és aki ezt nem hiszi, azt kidobják a bárkából, mint Jónást!
Mivel én továbbra is csak kérdzgettem kellemetlen dolgokat, hát betartották az eddigi egyetlen igaz ígéretüket, amiben nem lehetnek rugalmasak és kidobtak az egyedüli megmentés helyéről.
Szerencsére sok csónak volt a közelbe, melyek szívesen felvennének, de egyenlőre szabad úszó vagyok, ha majd nem bírom, lehet, hogy felkérem magam valamelyik hajóra, de az még nem most lesz.
Most családom kóstolgatják, mert ez egy ilyen veszélyes, kíváncsi család. Nem tudom, mi lesz a vége Én olyan voltam, mint az öngyilkos merénylők, tudtam mi lesz a végem, de azért nagyot durrant a dolog. Többen megfertőződtek a hitehagyás repeszeitől.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.16. 16:28:39

@küzdős: LOL ez a hasonlat nagyon jó a nappal meg a kapitánnyal!!! :D

reboot (törölt) 2013.01.16. 16:35:28

@küzdős: szép történet ... mondom én, hogy a legjobb fejek, mennek el, vagy rakják ki őket :/ bár én mondjuk örülök, hogy véget ért a jt féle sztori részemről, de lehet tényleg fordítva vagyok bekötve :)

küzdős 2013.01.16. 16:56:05

@reboot:" bár én mondjuk örülök, hogy véget ért a jt féle sztori részemről, de lehet tényleg fordítva vagyok bekötve :) "
Ez mit jelent? Téged is nyugállományba helyeztek, vagy mi? Fordítva vagy bekötve, hova?

Catilina. 2013.01.16. 17:12:25

@sefatias: Arra is gondolj,hogy Isten időtervét az Ő szemszögéből nézd!Ami nekünk ezer év,az Neki csak egy nap.A Zsoltárok könyve például azt írja:"...még egy kevés idő,és nincs gonosz...,nézed a helyét,és nincs ott...,a gonoszok ideje pedig rövidre van szabva...,és eltűnnek,mint a pára."
Figyeld meg,hogy már jóval Jézus előtt is úgy ír a Biblia erről,hogy"még egy kevés idő",és "rövidre van szabva",holott azóta kb 3000 év eltelt,és gonoszok ma még többen vannak.Vagy gondolj Mózesre,Ábrahámra,Dánielre,akik 3000-4000 évvel ezelőtt olyan ígéreteket kaptak Istentől,amik még ma sem váltak valóra,tehát nemhogy ők,de még mi sem biztos,hogy meglátjuk ezeket.Ezek alapján vagyok abban biztos,hogy az időket,időszakokat Isten időről alkotott nézőpontjából kell tekintenünk,és nem emberi nézőpontból.Jézus is ebből a nézőpontból utalt a "rövid időre",meg a "közelségre".

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 17:51:12

@Catilina.: Nem vagyok meggyőződve arról. hogy Az Isten, aki az emberek szemszögéből írt le mindent a Bibliában, pont az időt írta volna le a saját szemszögéből. Ezekről az igéretekről beszélhetnénk, Kiváncsi lennék, hogy Ábrahám hány olyan igéretet kapott, amiről azt hitte, hogy meglátja, de valójában évezredek múlva "kapta" meg

Volt Tanú 2013.01.16. 18:07:03

Az 500-as év a Noé bárkájának méreteiből kiszámolva csak kicsit jobb, mint Russell piramisa.

bornagain 2013.01.16. 18:31:44

Se Alfa, se Béta...
Akkor most én vok (an)alfabéta?? :)

Catilina. 2013.01.16. 18:58:26

@sefatias: Azt nem tudom,mit gondolt Ábrahám az ígéretekről,vagy Dániel és az apostolok a végidő eseményeiről,de hogy nem látták meg,az biztos.Azt sem tudom,milyen várakozásai lehettek a Zsoltárírónak akkor,amikor leírta,"..még egy KEVÉS IDŐ,és nincs gonosz...,nézed a helyét és nincs ott,de az biztos,hogy ő sem látta meg.Vagy Jézus azon kijelentései,hogy:..."elközeledett a mennyek királysága...,eljövök HAMAR,és megfizetek kinek-kinek ...,de ez sem történt még meg.Mivel ezek az ígéretek több ezer éve lettek lejegyezve,és mind a mai napig nem történtek meg,holott azt olvashatjuk ,hogy "kevés idő,elközeledett,hamar stb",így nem marad más,csak az,hogy nem emberi szemszögből van szó "kevés időről",hanem Isten szempontjából nézve.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.01.16. 19:00:30

Egy kicsit le vagyok maradva ,....de nagyon jó cikk !!!

...kedves svtor még több hasonlót :)

Toronyőrbácsi 2013.01.16. 19:00:50

@küzdős: Hihi, ez szemléletes! Hát ez fajza! Hajóskapitány WTkaktusszal a popójában, miközben a hullámok csak jönnek, és csak jönnek, és egyre nagyobbak lesznek. Mi lehet ennek a vége? Csakis שביעות רצון מלאה. Tehát drága "kezdős" Küzdős barátom, még csak most jön az élet! Priviben majd írok, amikor már bármilyen szinten nem fogom a belem kiköpni. Már bocsáss meg, hogy hülye gyereknek nevezlek, de aki meg akarja menteni magát, meg a családját, az nem nevezhető öngyilkos merénylőnek. De, ha tévednék,allah akbar:::)))

svtor 2013.01.16. 19:31:35

@kingdom: köszi szépen, a fejemben már megvan a következő téma....igazi ínyencség lesz, ha elkészül! A mostaniba még bele lehetett volna azt is írni, hogy az Atyának lassan totóznia kell, hogy mikor jöjjön vissza Jézus. A sok jóslás időpontok a jövőre nézve lassan nem hagynak neki teret, hogy megmutassa, hogy mégis enyém a dicsőség és nem a tiétek. A saját blogodon kicsit megállt az élet, neked van valamilyen jó témád, amit tervezel megosztani velünk?

küzdős 2013.01.16. 19:45:07

@Toronyőr: Mi lehet ennek a vége? Csakis שביעות רצון מלאה.
Na maraggyá má! Én egy magyar proletár vagyok. Külföldiül ne vakeráljál nekem.
Rád nem haragszom, ha hülye gyereknek nevezel, szeretem én a viccet, csak nem bírom.
Azért, mert öngyilkos merénylőnek neveztem magam, az csak a jt életemre vonatkozott. A család sem marad sokáig, bár ezt ők tudják, meg a kapitány.
Meghaltam úgy, de már feltámadtam másképpen és mentem a famíliát, akik már cak formailag vannak jelen.
Tényleg! Tudod, mi van az orosz temető bejáratára írva? - ? - Fel! Támadunk!

Toronyőrbácsi 2013.01.16. 20:26:37

Szerintem én félreértelmeztem, bocs. Én azt hittem, hogy a hajóskapitány a VT. A tisztek meg az MOJT (vagy a helyi vének, vagy mindkettő). Gyakorlati szempontból nem mindegy, de elvileg és főleg GYAKORLATILAG mindegyiknek adnék egy "vasszüzet" ajándékba.Használnám rajtuk egészséggel. De semmi indulat, csak egyszerűen, amit elszenvedtem miattuk.:::::))))http
www.harmonet.hu/psziche/5722-kozepkori-vallato-modszerek-vi..htmlEztmegcsakaz istenlegfőbbföldicsatornájánakküldöm
www.youtube.com/watch?v=IWsQgmq-fNs
Most mennem kell.

küzdős 2013.01.16. 20:40:59

@Toronyőr: Te mindent jól értettél! Mehetsz. Őrségváltás a toronyban.

Catilina. 2013.01.16. 20:46:00

@Toronyőr: "Senkinek a rosszért rosszal ne fizessetek!" Evangelista Paulus.

Toronyőrbácsi 2013.01.16. 21:01:23

@küzdős: "Tényleg! Tudod, mi van az orosz temető bejáratára írva? - ? - Fel! Támadunk! " Nem, tényleg nem tudom. De szerintem egy-két betű és írásjel ki lett törölve és hozzá lett adva :). Az eredeti lehet, hogy így hangzik: Heil! Támadunk! De már vissza is szívtam. Nem vagyok se rasszista, se antiszemita, se neonáci, se jobbikos, se Ku KLux Klán tag. Ezt most csak azért írom ide, mert ellenszenvet táplálni velük szemben """hiba"""!!!??? Úgyhogy kérem, ne töröljön ki a főnök! De amúgy nem "érzek" így:)
"mentem a famíliát, akik már cak formailag vannak jelen" Mentsed, amíg lehet, ezerrel! Ezzel kapcsolatban: bátorság, én már legyőztem a WT világot!
www.youtube.com/watch?v=XS30BC3D5WM
Remélem, nem voltam genya.

Laci7000 2013.01.16. 21:16:06

@Niro: Jánosnak nem hiszem, hogy lett volna "vallása", neki sokkal inkább Istentől való kijelentése és hite volt, sőt, ő látta Jézust és tetteit is élő egyenesben, közelről, éveken át :) Nem volt tehát "vallásos kötelezettsége" arra, hogy bármit is bármivel direkt összekössön... Hogy a világegyetem "többi értelmes fajának", (ha léteznek) van-e "Jézusuk", azt nem tudom, de hogy nekünk van, AZ TUTI! Ezért mi ezzel szeretnénk foglalkozni :)))

küzdős 2013.01.16. 22:22:00

@Toronyőr: Amikór te genya vagy egyeseknél, na az nekem tetszik. Te Sém fiainak pártolója vagy, az látszik, csak nehogy bálványimádatba menjen át a dolog.
A család mentése sínen van, mint József Attila.

küzdős 2013.01.16. 22:27:20

@Toronyőr: Jaa! Azt akartam még kérdezni, hogy ez hanyas ének, amit ajánlottál? Kongresszusi bevezető ének volt, az üdvözlünk a paradicsomban jeligéjű kongin?

bornagain 2013.01.16. 23:21:34

@küzdős:
Sokan álmodnak a paradicsomról - s a végén lecsó lesz belole! :)

névtelenül 2013.01.16. 23:24:22

@Niro:

" És a világegyetem többi értelmes fajával mi van? Mindenkinek van Jézusa?"

Nem, hanem nekik nincs Nirojuk. :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.01.17. 13:09:49

@svtor: Jó ha tolakodnak az ötletek'..sajnos én most időszükében vagyok'a munkahelyemen csúcsra járatás van... - témám az van bőven csak be kellene fogalmaznom őket'...a hétvégén remélem sikerül majd belefognom...

Toronyőrbácsi 2013.01.17. 19:28:15

@Catilina.: Jogos! Csakhogy nincs se rossz, se fizetség. Amúgy nem akarsz a feleségem lenni? Van már 300, plusz 700 ágyas, de azért beleférsz. :::))) Kedves Catilina! A vicc egy olyan kategória, amit nem kell mindig komolyan venni. Bonyolult, Cicamica? Mijau Pedigreefranz.:::))) Remélem veszed, Nyuszómuszó.:D

Catilina. 2013.01.17. 20:17:56

@Toronyőr: És a feleségeid,ágyasaid közt nincs férfi,azért keresel azt?

Toronyőrbácsi 2013.01.18. 16:23:56

@Catilina.: WT security-nál sok mindent megtanul az ember: hogyan kell bánni a gyerekekkel (gyerekszeretet alias pedofília), hogyan szeressük egymást (nem olyan agapé, meg egyéb nyalánkságok). Na szóval, láttam én már karón varjút, szóval beleférsz a keretbe, Cuncimókus! (ó--ó):::)))
U.i.: A nick neved alapján nyilván mindenkinek az esik le, hogy te egy értelmes pasi vagy. Na pá, Tündérbogár!

küzdős 2013.01.18. 17:19:58

@Toronyőr: Nomen est omen! Mennyire bejött most is.

leslie07 2013.01.19. 09:20:54

Erdemes megfigyelni, hogy az ortorony szervezeten kivul,elsosorban hitetlen zsidó rabbik,katolikus puspokok, kardinálisok, pápák szokása volt a világvége jóslás.

Ez azonban megragadta a figyelmemet:

Az Őrtorony magazin januári számában egy bizonyos
MihranAsk
nevezetű kalifornai lelkész beszélt arról, hogy 1957. április16 és 23 között Armageddon fogja elpusztítani a Földet. Jóslata(nem meglepő módon) nem vált be.

Utána néztem a tagnak, valami Maradék Egyház lekésze volt.

De ,hogy mi koze az ortorony magazinhoz, azt jó lenne kideríteni.

Niro 2013.01.20. 13:44:51

@Laci7000: foglalkozzunk. Én ezt a bűnös dolgot nem értem, pünkösdistákkal már sokat dumáltam erről, de a vége az lett, hogy engem nem lehet megmenteni (evangelizálni):-) Abba az almába már mindent bemeséltek nekem, de akkor sem értem, logikátlan. Magyarázd el a Te verziódat, köszi.

Volt Tanú 2013.01.20. 14:11:09

@Niro: Mi az, amit nem értesz?

Volt Tanú 2013.01.20. 14:17:35

@leslie07: Az Őrtorony 1958. október 15-i száma idézi ezt a lelkészt, és hamis prófétának nevezi, mert többek között miatta nem veszik komolyan az emberek Armageddon témáját.

Niro 2013.01.20. 15:20:23

@Volt Tanú: miért lenne bárki bűnös? Jézus meg tudta ki akarják nyírni, akkor meg minek ment oda?

Laci7000 2013.01.20. 17:33:42

@Niro: Szia! Szóval a "bűnösségről" és a megváltás szükségességéről szeretnél valami igazán értelmes magyarázatot. Ez egy nehezen megoldható feladat, mert maga a Biblia mondja azt, hogy a megváltásról szóló beszéd "bolondság" jellegű. Lásd:
I. Korintus levél:1:21 Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
és : 1Kor 1,18: Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy "hülyeség" a dolog. Az egésznek az a lényege, hogy a világban lehet látni, hogy az emberek arra hajlamosak, hogy olyan dolgokat cselekedjenek, úgy gondolkozzanak, viselkedjenek, ami Isten Igéje szerint NEM JÓ. A Biblia ezt onnan eredezteti, hogy Ádám az Istentől kapott Igének ellene állt. Ez egy szellemi dolog, aminek eredménye aztán fizikai, lelki szintre is "lejött" nála.
Lásd:
Róma levél:5:12 Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.
-- Ádámnál ez tudatos volt, nem véletlen, mert ő benne nem volt erre még "hajlam". Ezt a tudatos ellenszegülést pedig a Sátán buzdítására cselekedte.
Ádám szívében, szellemében egy olyan állapotváltozás állt be, ami azóta örökölhető, és halálos végkimenetelű. Ebből származik az is, hogy mindenki meghal. Főként ebből származnak az Isten Igéjével szembeni kötözködések is... Fontos tudni, hogy Jézus is csak azért támadt fel halála után három nappal, mert Ő benne nem volt semmi bűn.
A kereszténységnek meg az a lényege, hogy ennek az örökölt "lázadásnak" az erejét felülbírálja, felülírja Isten érintése, és az emberek elkezdenek megváltozni az által, hogy Istentől kapnak egy másik "szívet", olyat, ami Isten tulajdonságait hordozza, amiből valódi új élet fejlődik/fejlődhet ki bennük. Ezt a változást az indítja el, hogy Isten olyat tett, ami miatt át tudjuk adni neki magunkat. Feláldozta magát értünk, szeretetből, a bűneinkért való áldozat formájában. Azért, hogy ezek hatása alól mentesülhessünk, és NE az legyen utána már a hozzáállásunk lényege, mint Ádámé volt, ne az, amit tőle örököltünk. Elsőre így sikerült leírnom. üdv: L.

bornagain 2013.01.20. 17:44:40

Vik - kérdezd meg tole! :-)

Volt Tanú 2013.01.20. 18:14:05

@Niro: Azért mert Ádám fellázadt Isten ellen és minden utódjára átörökítette a bűnös állapotot, így mindenki inkább hajlik az Isten elleni lázadásra, mint a neki való engedelmességre. Ettől önmagunktól, a cselekedeteinkkel nem tudunk megszabadulni, ezért jött Jézus a földre, hogy bűntelenként magára vegye a halálos ítéletünket, hogy Isten bűntelenként tekinthessen ránk és kapcsolatban lehessünk vele. Ez nagyjából válaszol a második kérdésedre is. Szólj, ha valami nem világos vagy kérdésed van.

svtor 2013.01.27. 12:09:47

@világítótest: Esetleg megpróbálhatnád, hogy egy veled jóban lévő, hasonló korú, komoly élettapasztalattal bíró JT-t bevonnál, aki az iskola kérdéssel hasonló véleményen van mint te. Feltéve, ha van ilyen személy a környezetedben...?! Egy külső személy sokszor nagyobb hatással tud lenni az emberre... ismerjük a mondást: senki nem próféta a saját házában!
Sok sikert a tárgyaláshoz.

Orvosirnok (törölt) 2013.07.17. 18:39:42

@világítótest: Hát, mikor fiatal Tanú voltam, és köthettem volna egy lejáratos biztosítást nem tettem, mert úgyis mindjárt itt van a világ vége. Azóta már rég profitáltam volna belőle! Aztán mikor eljött az az idő, hogy már kaptam volna a pénzt, de nem lett ugye belőle semmi, akkor kötöttem egy LTP-t. Azóta már a lakásfelújításunk is kb. 2 éve lezajlott a LTP-ből... Még jó, hogy megkötöttem! A tovább tanulással kapcsolatban is az van, hogy valóban, az lehet a legjobb ha valaki teljes időben szolgál, de mi lesz ha később meggondolja magát és kiöregszik már a tanulásból? Muszáj lesz megélnie egy kevés/kevesebb fizetést adó munkából, mert nincs végzettsége...
Nem tudjuk mennyi idő van hátra... épp ezért talán egy köztes megoldást érdemes találni...
Egy testvérnő is feladta a gyülekezetbe járást, mert mikor még csak alsós volt a fia, azt mondták, hogy mindjárt itt a vég. Azóta már huszonéves a fiú...
Én is azt hittem, hogy nekem már az Újvilágban fog iskolába járni a gyerek. De már most lesz 3-os.
süti beállítások módosítása