EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóink küldték 74.

2012.11.06. 10:00 | Johnny Joker | 33 komment

A párom, akivel már 1 éve egy párt alkotunk ex JT. A nagyszülei, a nagynénje akik felnevelték mind máig is tagok.
Így is volt, mikor páromnál aludtam az első alkalommal,ugyanis buliban voltunk, és többen is nála aludtunk, köztük a legjobb haver is , aki JT. Másnap hatalmas ordibálásra és csapkodásra ébredtem, amikor is a nagynéni kiakadt, hogy ott aludtam. Persze nem értettem igazán. Tudtam, hogy vallásos a család, de mint említettem a párom már nem...

Az ordibálásban olyan szavak/ mondatok hangzottak el, hogy "Gusztustalan vagy!" ; "Beszennyezted a családot!";" Hazudtál a mamáéknak!" ;" Tanultál valamit, és eldobtad!" , és ezeket nem csak a párom fejéhez dobálták. Én remegve ültem a szobában , és nem mertem kimenni! Nem ismertem a vallást, nem ismertem az okát a reggeli zűrzavarnak. Majd szép lassan megtanultam a "szabályokat" . Nem mondom, hogy betartottuk. Idővel a kedélyek csillapodtak. 

Megismertem a párom legjobb barátját és annak menyasszonyát, akik JT-k. Előítéletek nélkül közeledtem feléjük. A srác részéről ugyanezt a nyitottságot éreztem. A lány később enyhült meg, mert mint kiderült rengeteg közös témánk volt, ami nem a vallás. Én benne lettem volna több közös programban is és a párom is, de ők nem erőltették a dolgot, hisz "nem lehet". 

Szombaton egy koncerten vettünk részt. 4-en mentünk. Nagyon is jó volt. A páromnak sokan köszöntek, mert ismerték őt, engem viszont megvetően néztek, sőt néha a páromat is . Mire megkérdeztem, hogy ők akkor mind ...? bólintott és tovább is léptünk... Nem mertem táncolni, nem mertem röhögni, 5x átgondoltam mit mondok, nehogy még megvetőbb pillantások áldozata legyek. Voltak páran akik nyitottak voltak felém, voltak akik mint egy rongyra bámultak.
Persze ez mind azok után történt, amikor odajött egy fiú, illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak, majd megkérdezte, hogy melyik gyülekezetből jöttem, amire aztán inkább nem is válaszoltam és tovább adtam a szót másnak.
Mind amellett a koncert jól telt, és örülök, hogy a párom legjobb barátját és párját megismertem. Fiatalok, és elfogadták, hogy én így vagyok boldog. Én elfogadtam őket, hogy ők így a boldogok. Van közös témánk rengeteg, ami nem ehhez kapcsolható!

Bár a barátom évek óta nem JT, de karácsonyt sosem ünnepelt még, és én annyi jót meséltem neki arról, hogy mi olyankor mit csinálunk, hogy most egyre jobban várja! :)

Semmi érdekes nincs a történetemben! De ezt muszáj volt most kiírni magamból! :)

névtelen 92

Címkék: ébredjetek! élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr634893217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.06. 11:08:59

Viszonylag olcsón megúsztátok. Csak az a fura az egészben, ha a párod nem JT, akkor egyáltalán mások, hogyan köszönhettek neki (nektek). Vagy lehet, hogy az időrendet nem vágom...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.11.06. 11:13:13

@Bumbumöcsi: Ha nem volt megkeresztelve, csak tanúként nevelkedett, akkor beszélhet vele mindenki, max. nem ajánlott. Bár nem keresztelkedett meg, lényegében exJT... én is így vagyok, gyülibe is mehetek, beszélgethetek bárkivel ELMÉLETILEG.

Gyakorlatilag nem hiszem, hogy van más, akit jobban utálnának nálam, talán csak a Sátánt :D

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.06. 11:23:46

@Johnny Joker: Jaaaaaj. Tesa. Én nem utállak.
Te vagy a szemnyitogató! Mi jehova Tanúi a Sátánt sem utáljuk már annyira, mint régen. Rehabilitáltuk szegényt. Karikás a szeme. (Mert az Ördög nem alszik).Jött az új világosság, ééééés bár Sátán a Hazugság Atyja :>) teokratikus értelemben követhető. :>DDDDD

mortiangie 2012.11.06. 11:27:07

Nem könnyű így elfogadtatni magad, az biztos, de tudod mit? Ha valaki a vallása miatt eleve előítélettel néz feléd, akkor az nem érdemli meg, hogy megismerjen. Mondom ezt úgy, hogy tudom: ők is rendszer csapdájában vannak. Másik lehetőség az, hogy a pároddal nem mentek olyan közösségbe, ahol a tanúk vannak. Még ha az ő családja miatt ez nehezen is valósul meg. Igazából szerintem a java még hátra van. Ha ugyanis nagyon megkomolyodnak a dolgok kettőtök közt (házasság, gyerek stb..), akkor számoljatok azzal, hogy a családja nagy valószínűséggel durva hadjáratba kezd. Nem mondom, hogy biztos teljesen megromlik a kapcsolatotok a családjával, de ha ennyire kiakadtak azok, hogy ott aludtál, akkor sajnos benne van a pakliban. Ismerettségi körömből sajnos van hasonló példa. Kitartás!

Maja vagyok 2012.11.06. 13:15:58

Érdekes az, hogy a JT-ék elvárják, hogy tiszteletben tartsák a hitüket, viszont Ők egyáltalán nem tisztelik azt, ha valakinek nem egyezik a véleménye velük. Lenézik, megvetik azokat akik nem JT-ék. "Egészségesen gondolkodnak és szeretik felebarátaikat ".

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.06. 13:41:16

@Maja210: Sziaaaaa!!!! már hiányoztál!! Egyébként ezen én is sokat gondolkodom. Tipikus ítélethirdetők. Pedig állítólag az egyik legfontosabb szabályuk az hogy " ne ítélj, hogy ne ítéltess" vagy mi

mortiangie 2012.11.06. 15:55:20

@Maja210: Abszolút egyetértek. Felsőbbrendűségi komplexusa van némelyik tanúnak, de azért mint mindenhol, köztük is vannak értelmes, normális emberek, csak valahogy egyre kisebb arányban.

Consuelo 2012.11.06. 17:13:19

Nem tudom, számomra, van pozitívum az olvasottakban. Nevezetesen azt olvastam ki a cikkből, hogy a JT fiatalok, járnak koncertre szórakozni, méghozzá táncos helyre. Az én időmben ez elképzelhetetlen lett volna. Halványan dereng csak már, hogy a társulat még a komoly zenét is elítélte, mert tartalmazhat rejtett sátáni elemeket. Szóval új szelek fújdogálnak és ezt én értékelem (az más kérdés, hogy a jelek szerint nem elegyednek a világiakkal). Mert szerintem, ha nem volnának annyira szigorúk a korlátok,(s most nem kicsapongó, hanem egészséges keretekre gondolok) annak sokkal nagyobb megtartó ereje volna, mint a sok tilalomfának. S, ha a mindennek rendelt idejét megadnák, így az ifjúság éveinek is, később kevesebb volna a későn észbekapott megnyomorított, kiábrándult sors, és talán élhetőbb volna a felnőtt lét rendelt ideje. Persze ez csak én véleményem.

Aaaron 2012.11.06. 22:49:13

Én a karácsonyos bekezdésre reagálnék. Igaz, hogy én kb. 25 éven keresztül nem ünnepeltem a karácsonyt, de az utóbbi években már részt veszek benne, semmi "elvi" problémám nincs vele. De annál több "érzelmi"! Legtöbbször nagyon feszélyező, zavarba ejtő érzés részt vennem, nem tudok mit kezdeni magammal, nem tudom, hogyan viselkedjek, nem tudom igazán átérezni az örömet, meghittséget, pedig a párom és családja mindent megtesznek ezért. Ti hogy vagytok ezzel?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.06. 23:00:49

@Aaaron: hát én sehogy. Én remélem, hogy kimarad az életemből. A többi bulival együtt. Társulat ide, hű és értelmes oda, én alapból nem szeretem ezeket az ünnepeket

Maja vagyok 2012.11.07. 05:31:19

@Aaaron: A karácsonyból nekem sem sok jutott életem során. Tavaly már volt az első amit a saját családommal töltöttem.Tulajdonképpen egy tudathasadásos állapothoz tudnám hasonlítani, mert a sok év alatt beleivódott a zsigereinkbe, hogy nem helyes megtartani.Egyébként az elvi oldalával nekem sem volt gondom.
A hangulatot, meghittséget azt hiszem sikerült hozni, legalábbis a gyerekem számára biztos :) . Az már más kérdés, hogy én nem tudom meghittnek érezni egyenlőre, bár lehet, hogy talán már sohasem.
Valaki írta, hogy mi exek " vallás károsultak " vagyunk, igen én is így gondolom és a karácsony nem hiszem, hogy egyszer igazi meghittséggel és örömmel fog eltölteni, mint sok " normális" embert, de ez nem csak karácsonykor van. Sok év után nehéz ezt érzelmileg helyes mederbe terelni úgy, hogy felszabadul legyen az ember és még netalán tán örömet is érezzen. Azt azért hozzá kell tennem már az is öröm volt, hogy láttam a gyerekem arcán a boldogságot :)

névtelenül 2012.11.07. 06:58:23

Az én agyam a karácsonyt teljesen két részre osztja, tőlem "függetlenül".
Az egyik része az otthoni ajándékozás, a másik része pedig egy igazi megemlékezés Jézus születéséről.
Az otthoni marháskodást megbeszéltem magammal, Névtelenülnével és a gyerekekkel is, hogy ez csak egy szimpla szokás, de mivel nem rossz így mi is csinálhatjuk. A gyerekek tudják, hogy az ajándékot apa meg anya veszi, semmi trükközés. Még sem próbálom érzelmileg összekeverni a vallási vonatkozással. Nem énekelünk a fa előtt, semmi mennyből az angyal, be is hánynék. Jó nézni, amikor a gyerekek bontogatják az ajándékot, meg finomakat főzünk.
A Jézusról való megemlékezés már más, az tényleg nagyon szép, sok istentisztelet van ebben az időszakban, bár nálunk reformátuséknál az istentiszteletek majdnem olyanok mint egy jobb tanulóbeszéd, az ember csak ül és elmélkedik. Aztán még a gyerekek is tanulnak verset, vagy részt vesznek a templomi előadásban. Természetesen tisztában vannak vele, hogy nem ekkor született Jézus, és hogy ez nem igazi születésnap, hanem annak hiányában egy nagyon szép négy hétig tartó megemlékezés.
Szerintem ha valaki nem keveri össze a faállítást a hittel, és helyén kezeli a dolgot, akkor rendben van a kari. De észnél kell lenni, és fel kell világosítani a gyerekeinket.
Üdv, Névtelenül.
ÁB.

Oswald Spengler 2012.11.07. 08:24:45

Hát kétségtelen,hogy ahányan vannak itt, annyiféleképpen látnak dolgokat :))
Sefa-hoz csatlakozom ebben a kérdésben, nem mintha ez bármit is jelentene.
Teljesen függetlenül JT-tól sohasem ünnepelném a karácsonyt. A legvisszataszítóbb ünnepnek tartom, ahol az emberi képmutatás a maximumra hág. Ha kell-ha nem vásárolnak az emberek az ajándékozási kényszer miatt. Sok család eladósodik csupán azért,mert nem szeretné ha a gyereke csak csekély ajándékot kapna és utána az iskolában cikiznék miatta.
Olyan rokonoknak küldenek képeslapot, hívnak fel telefonon, akiket egyébként egész évben le sem .......
Az egyébként egész évben haragban lévő rokonok 1 estére kibékülnek, utána a következő 364 napban folytatódik a gyűlölet.

Ezen gyerekkori emlékeim miatt hányingerem van ettől az ünneptől.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.11.07. 08:49:03

@Aaaron:
Megértem az érzéseid. Ahogy tudod, én nem JT családban nőttem fel, de JT koromban mégsem volt probléma a karácsony ne ünneplése, mert rengeteg rossz élményem kötődőtt hozzá gyerekkoromban. Apám állandóan részegen állított be, általában ledöntötte a karácsonyfát, anyu néha a szeméttárolóban kötött ki, nagy foltokkal a szeme alatt és soha nem kaptunk annyi üdvözlőlapot a rokonoktól, mint amennyit mi küldtünk, vagyis minden évben egyre jobban utálhattuk őket. Az ajándékok pedig sokszor csak zoknik vagy valami hasonló 'amúgy is szükség van rá' dolgok voltak. Szóval a karácson ygondolata a családi dráma, sok munka, nagy elvárások, nagy csalódások képét idézte fel az elmémben akaratlanul is. Ebből már elegem lett tizenéves koromra, kifejezett megkönnyebbülés volt, hogy nem "kell" ünnepelnem őket.

Így elsősorban a karácsonyi feszengésnek érzelmi okai vannak, mintha egy jégtömbön ülne az ember. Ezt használja ki az ŐT és megideologizálja vallásos hülyeségekkel, de ez a lényegen nem változtat. A lényeg pedig: NE KEZELD AZ ÉRZELMI GONDJAIDAT! Mert akkor ugye nem tudunk felhasználni, mint egy jó bábut.
Ugyanis a karácsony ezzel szembesít: egyfajta érzelmi 'zoknisággal'.
Ez az elsődleges oka, annak, hogy ezeket az ideológiákat elfogadtuk és azonosultunk velük, nem pedig a 'mi az igazság Jézus születéséről' álkérdés.

Bár a karácsonyi képmutatást én is rühellem és nem tartottam meg az ünnepeket amióta elhagytam a Tanúkat, de egyre jobban felismerem, hogy nem a tanítások miatt, hanem érzelmileg vagyok erre képtelen. Az utóbbi években megismertem egy nagyon kedves idős házaspárt, akik gyermekükként tekintenek rám , ők mindig küldenek nekem ajándékokat. Eleinte kellemetlen volt elfogadnom ezeket és egyre nagyobb vágyam van arra, hogy szerény körülmények között ugyan, de megteremtsem az ünnepi hangulatot, vagy legalábbis együtt tudjak örülni valakivel, aki átéli azt.

Úgy véle a 'jeget' kell felolvasztani előbb, a többi jön magától. Ahelyett, hogy mit szabad, mit nem szabad dolgokkal bármit is magunkra erőltetnénk.
El tudom képzelni, hogy egy Tanú nevelést kapott felnőtt esetében ez milyen nagy kűzdelem lehet.

Consuelo 2012.11.07. 09:15:16

@karalabe4:
Milyen érdekes, hogy ebben a témában is, az érzelmi megélésekben, a mélyen gyökerező „ múltbeli hitrendszerbeli* mintáink visszaköszönésében” mennyire különbözőek vagyunk.

JT családban nőttem fel, és nekem gyerekkoromban gondot okozott, hogy nincs karácsony, s semmilyen más ünnep sincs. Mikor ezt szóvá tettem a szüleimnek, azt mondták, hogy de nálunk van helyette más. Mindig azt kérdeztem magamtól, hogy de mi az a más? Hét évesen, azért elég pocsék érzés volt a téli szünet után a suliban, amikor az volt a feladat, hogy mindenki rajzolja le mit kapott karácsonyra. Kínosan éreztem magam, miközben mindenki lelkesen rajzolt. Rajzoltam egy labdát, amit még a nyáron kaptunk a testvéreimmel hárman együtt.

Amikor nagyobbacska lettem (12-13 éves), s felfedeztem, hogy a házassági évforduló ünneplését nem tiltják a tanúk. Így összegyűjtöttem a kis pénzecskémet és meglepetéseket késztettünk a testvéreimmel, a szüleinknek, s valahogy onnantól megünnepeltük a házassági évfordulókat, később is összejött a család.

Lelkiismeret furdalásom volt a gyerekeimmel kapcsolatosan, így ha nem is karácsonykor, de előtte mindig kaptak ajándékot és olyasmit, ami tényleg nem szükségszerű cucc volt.

„És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. „ (I. Móz. 1:14)
Itt a biblia, ünnepekről ír, nem egy ünnepről. Régen ezen sokat gondolkoztam.

Valójában az ünnepek iránti igény bennem azt hiszem mindvégig a családban megélhető meghittség vágyát tükrözte. Igen, egy biztonságos közegben megélni meghitten, nyugodt pillanatokat.

*A hitrendszerbeli mintákat, tágabb értelemben értem a „vallásos hitrendszereknél” gondolok itt a neveltetés, a szocializáció és a személyes megtapasztalásokból kialakult mintáinkra.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.11.07. 09:35:32

@Consuelo:
"A hitrendszerbeli mintákat, tágabb értelemben értem a „vallásos hitrendszereknél” gondolok itt a neveltetés, a szocializáció és a személyes megtapasztalásokból kialakult mintáinkra"

Ez így van.
Jóllehet JT-i egy homogén (arctalan) tömegnek vannak feltüntetve, már maguk a saját kiadványaik által is "egységes testvériség"-ként, valójában ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk.

Mindenkinek fontos megértenie és meglátnia a saját szocializációs és neveltetési mintázatát, mivel csak akkor tud a másikkal is empatikus lenni, ha magát megértette és elfogadta.

Erről sokat írtam a blogomban, pont azért, hogy ezt szorgalmazzam a volt-Tanúknál, mert a bibliai tanítások ismételgetésével csak tovább romboljuk egymást, mert azok mindenkinek mást és mást jelentenek, a neveltetésétől (ami egy szemüveget helyezett ránk) függően
Csak néhány ezek közül:

eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/08/csaladi-orokseg.html
eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/07/korlatozo-hiedelmek.html
eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/08/milyen-mintat-ismetelsz.html

vakulencsuk matróz 2012.11.07. 10:02:18

@karalabe4: Érdekes dolog ez a karácsony-téma,nekem gyerekkoromban boldog karácsonyaim voltak,hiányzott is rendesen tanúként,soha nem tudtam teljesen azonosulni a társulat merevségével ebben a témában,de persze bojkotáltam,föként megfelelésből,ahogy igy utólag látom.Mindenesetre jó volt újra ünnepelni,amikor kiszabadultunk.Ennek ellenére úgy látom,a legtöbb exjt nem tud megszabadulni az ünnepekkel kapcsolatos ellenérzéseitől,vagy csak lassan.És még tiltakoznak a hitvédők,ha agymosásnak nevezzük a szervezet módszereit.Pedig elég hatásosan csinálják.Persze,aki eleve rossz érzéseket táplált a karácsony iránt,azt értem,de a legtöbb embernek jó emlékei vannak róla.Mert nagyon meghitt,szép ünnep tud lenni,ha jól csinálják.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.11.07. 10:17:24

@Oswald Spengler: Ne haragudj, de ez a tipikus JT mantra, persze tudom hogy rajtuk kívül néhányan még így láthatják a helyzetet. Előítélettel vizsgálod a kérdést.

Most tekintsünk el a plázáktól, a csillogástól, a zabálásoktól. És nézzük meg azt is, hogy a legtöbb ember milyen okból ünnepel.

Láttad már a Dickens műve A Christmas Carol alapján készült filmet? Magyarul Karácsonyi ének, az 1999-es verziót ajánlom neked:
www.imdb.com/title/tt0216621/

Mindenképpen nézd meg! :)

Oswald Spengler 2012.11.07. 11:09:48

@Johnny Joker: akár mantrának tartod akár nem, ezt akkor is így gondolom és ennek semmi köze JT-hoz.
2x éves voltam amikor megkeresztelkedtem és előtte sem ünnepeltem(tük) a karácsonyt, pedig a szüleim sohasem voltak JT.
A plázáktól, a csillogástól a zabálástól azért nem szabad eltekinteni, mert az emberek döntő többségének erről szól a karácsony és pontosan ezért tartom visszataszítónak

Az említett művet nem olvastam és a belőle készült filmet -ezen okokból - nem láttam.

(Ezek után megkövezel, de ugyanígy vagyok a vérrel is. Menj el pár alkalommal véradásra olyan helyre, ahol némi juttatást adnak a plazmáért (virsli,sör,...) Idáig kétszer voltam vészhelyzetben, ebből az egyikben 5-10 percen múlt az életem, de akkor sem engedtem meg,hogy vért adjanak - bár végül nem volt szükség rá. Ennek sincs semmi köze JT-hoz, csupán higiéniai kérdés az egész.
Pár alkalommal jártam az USA-ba. CA államban 20-25 dolcsit adtak 1 egységnyi vérért (2000-ben). A véradó helyeken gusztustalan, büdös,tróger mekák álltak sorban. Igaz, előtte megszűrték őket AIDS-re meg pár fertőzésre, de ha teljesen negatív is az eredménye, Te magadba engednéd egy iszákos, agyondohányzott, züllött embernek a vérét ?
Kétlem.)

Consuelo 2012.11.07. 11:20:14

@Maja210:

"A valódi tragikum nem az igazság és az igazságtalanság, hanem az igazság és igazság közötti összeütközésben van. Ezt azonban nehéz elfogadni bárkinek is, aki csak egyetlen abszolút igazságot ismer, a magáét. Az ilyen ember sorsa a rettegés. A tévedéstől és a beismeréstől."

Hegel

Oswald Spengler 2012.11.07. 11:23:26

@Consuelo: „Az ember felfedezte, hogy sokkal kényelmesebb meghamisítani az igazságot, mint megjobbítani önmagát” (Charles Caleb Colton, XIX. századi angol lelkész).

Sheylla 2012.11.07. 12:38:50

A Karácsonyhoz, ünnepekhez való viszonyulást, meghatározza az, hogy mely életéveinket töltöttük el Jehova Tanúiként, és szüleink mennyire voltak hűségesek. Életem első 15 évét töltöttem JT között. Néha úgy éreztem valamiféle nem megalapozott fóbia volt mindenféle ünneptől nálunk a családban. Nem voltak virágcsokrok, ajándékok, egyedül az emlékünnep estéire emlékszem vissza.
Akkoriban nem voltak plázák, játékok csodálatos hada, maradt az otthon készített díszekkel ékesített Karácsonyfa, sütemények, mosolyok, nevetések. Nekem egyszerűen a szeretet hiányzott. Egy gyereket nem a mögöttes vallási ideológia megléte, hiánya érdekel. Emlékszem magányosan bolyongtam az utcánkban, és kirekesztetten bámultam a világiak díszben pislogó ablakait, úgy tekintettem minden Karácsonyfára, mint valami misztikus tárgyra. Hiányzott a csoda az életemből, az egyszerű, olcsó, „emberi érzésekből tákolt éves ajándék „ , amit Karácsonykor adnak át. Életemben először 23 évesen vettem részt ezen az ünnepen, de nem tudtam hová tenni magam. És ez nem vallási szorongás volt. Úgy éreztem magam, mint egy gyökerek nélküli fa, mely sodródik a szélben kitépetten. Nincsenek emlékeim, és nincsenek szeretteim, akikkel örülhetnék együtt. (szüleim még mindig tanúk, és kapcsolatunk fenntartáshoz mindkét félnek kopromisszumokra volt szüksége). Hiszem, hogy olyan az Ünnep, ahogyan éljük életünket, a jelen, a múlt szépségeivel. Mostanra már én díszítem a Karácsonyfát a pároméknál, bepótolok valamit az életemből.
Ha jól tudom a tanúk is ünnepeltek valamikor a múlt század elején. Életünket átszövi a történelem, népszokások. Úgy gondolom üres magyarázkodás mindenben a pogány motívumokat keresni. Ezt tartom a legügyesebb húzásnak ahhoz (értem ezalatt a szülinaptól, mindenféle ünneptől való tartózkodást), hogy mentálisan, fizikálisan izoláljanak a világi családtagjainktól, barátainktól, és a későbbiekben egy hozzátartozó kiközösítését is jól toleráljuk, aTársulatot helyezzük mindenek elé. A közös pillanatok hiánya érzelmileg elszakít környezetünktől.
Az a gond, a családommal kapcsolatosan nem sok emlékem van a tanulmányozásokon, és a gyülekezetben népszerű testi fenyítéseken kívül. Nekem a gyerekkori emlékeim erről szólnak. Amióta nem járok gyülekezetbe, és a szüleim szerencsére rájöttek, hogy a hétszerte gonoszabb kategória nem én lettem, egy picit engedtek merevségükből, elviselnek a világi szokásaimmal együtt, és helyenként még az életet is megpróbálják élvezni. Pl. el tudom vinni őket kirándulni, és nem görcsölnek, hogy mi lesz a vasárnapi összejövetellel. De 60 évesen már nekik is nehéz bepótolni az együtt kihagyott élményeket...
Megint láttam a vérkérdést felbukkanni, nem kívánok hosszú beszélgetésbe bonyolodni. Kérdés szívedre tett kézzel: 10 éves gyereked autóbaleset következtében masszív vérveszteséggel a halálán van. Nincs az a földi csoda, ami a megkezdett sebészi vérzéscsillapításon mellett a véren kívül segíthet ( laikusoknak vörösvérsejt massza). A közhiedelemmel ellentétben a fertőzés az egyik legelhanyagolhatóbb kockázat, a vér immunmoduláló tulajdonságától kell félni igazán. Én kérném az alkoholista vérét is, mert a vörösvérsejtjei szállítják az oxigént...”Egész jól lehet” életeket menteni vele, aki a halált válassza, az válassza...szíve joga.

Oswald Spengler 2012.11.07. 13:46:40

@Sheylla: Nem szeretném már ettől jobban szét offolni a topicot, ha lesz erről egy új beszélgetés, majd talán akkor..
Addig is egy filozófikus kérdés: esély vagy kockázat amiről beszélünk ?

(Jelenleg Hepatitis C-nél 1:100 000, AIDS esetében 1:825 000 az arány. Természetesen egységenként értendő az arány és nem esetszámonként)

Nεω 2012.11.07. 14:04:45

@Oswald Spengler:

Olvastad már ezt (karácsonyról):

www.apologia.hu/index.php/component/content/article/8-keresztenyseg-gyakran-ismetlodo-kerdesek/77-karacsony-szueletesnap-pogany-uennep

A blogon a vérrel kapcsolatban is olvashatsz komoly tanulmányokat.
Talán a kérdés nem is az, hogy elfogadni vagy megtagadni az infúziót menti meg a leginkább az életet, hanem az, hogy vajon csakugyan bibliai-e a társulat álláspontja, ami alapján gyehennára méltó vagy, ha elfogadod.

Az egy másik kérdés, hogy mibe halnak bele többen, abba ha elfogadják, vagy abba ha nem.

Nεω 2012.11.07. 14:05:18

@Johnny Joker:

Köszi a kiegészítést. Gondoltam keresgéljenek:-)

Oswald Spengler 2012.11.07. 14:23:54

@Τιμόθεος: "Talán a kérdés nem is az, hogy elfogadni vagy megtagadni az infúziót menti meg a leginkább az életet, hanem az, hogy vajon csakugyan bibliai-e a társulat álláspontja, ami alapján gyehennára méltó vagy, ha elfogadod."

Ha visszanézed, szándékosan nem kevertem bele JT tanításait. Kizárólag a saját véleményemet írtam le a trafóval kapcsolatban.

Átvonulok a másik topicba. :))))

leslie07 2012.11.08. 02:38:24

@Johnny Joker: Engem is úgy utálnak,mint téged.

Már elfelejtetted?

Custodia válasz | megnéz | könyvjelző 2012.11.04 21:37:12 © (14856)

Tisztelt moderátorok !

Leslie07 a Jehova Tanúi tévtan. topikban minden figyelmeztetés ellenére mániákusan ugyanazokat másolgatja be, egy nap alatt többször is (101 782, 790, 796, 800, 802, 923, 940, 942, 950, 952, 968, 972 és 101973 hsz a mai termése).

Egy kicsit keményebben kellene fellépnetek ellene, mert egyáltalán nem ért a szép szóból.

Ezt az ominózus állatszex nem vállóok OT cikk bemásolása miatt kaptam.

leslie07 2012.11.08. 02:42:15

@Johnny Joker: Nem vagy egyedul .

martirasz válasz | megnéz | könyvjelző 2012.10.30 17:09:18 © (9133)

Portalanító és Leslie már régóta semmibe veszi a figyelmeztetéseket, de valami miatt ők mégsem kapnak tiltást és törlést.

leslie07 2012.11.08. 02:44:53

@leslie07: Ez a Nándi-gyerek olyan, mit egy kis pisis óvodás,aki szalad az ovó néni után bemószerolni a másikat.

leslie07 2012.11.08. 02:47:56

@leslie07: Még szerencse, hogy a moderátorok átlátttak a szándékon. Így a Nándi-gyerek hamar repult.

leslie07 2012.11.08. 02:48:25

@leslie07: Murder Incorporated válasz | megnéz | könyvjelző 2012.10.30 17:15:57 © (9134)

Ühüm, tehát nem érted. Kaptál egy moderátori felszólítást levélben. Nem tettél eleget az abban foglaltaknak.

És most ismét root. Állásfoglalások 21.
Előzmény: martirasz (9133)
süti beállítások módosítása