1. Semlegesség: Vajon az, hogy „nem vagyunk része a világnak”, főként a szívállapotunkon múlik, vagy egyedül külsőségek határozzák meg? Máskülönben Isten sok szolgája, akik külsőlegesen részt vettek a világi politikában, de a szívükben nem voltak részei a világnak, Jehova elítélése alá esnének. Jehova szolgáinak semmikor sem volt szabad a világ részét alkotniuk – ez nem olyan új parancs volt, mely csak Krisztus eljövetelével lépett érvénybe (Héberek 11:24-27). Dániel két pogány udvarban is töltött be hivatalt; József egész Egyiptom második legfontosabb embere volt, Nehémiás pedig a pogány Artaxerxés király udvarában töltött be hivatalt; mégis az Őrtorony Társulat mindhármukat a régi idők hűségesei közé sorolta, akik úgy tartották, hogy ők „idegenek és ideiglenes lakosok azon a földön” (Héberek 11:13, 21-22), és akik egy „jobb helyre törekszenek, azaz olyanra, amely az éghez tartozik. Ennélfogva nem szégyelli őket az Isten, hogy Istenükként hívják őt segítségül, mert elkészített számukra egy várost.” (Héberek 11:13, 16, ÚVF). Ennek megfelelően egy keresztény felelősséget érezhet a közössége, vagy az országa iránt, anélkül, hogy szükségszerűen ezekbe, mint az emberiség problémáinak egyedüli megoldásába vetné a „hitét”. Még Keresztelő János is azt tanácsolta a katonáknak, hogy elégedjenek meg az ellátásukra kapott zsoldjukkal (nem pedig, hogy változtassák meg a hivatásukat -- 3:14). A világnak, és útjainak a SZERETETE az, amit a Biblia kimondottan elítél, és az ilyen dolgokat nem lehet mindig külső körülmények alapján megítélni (1János 2:15-17).

2. Gyilkolás és hadviselés: Jehova Tanúi megengedik az önvédelem gyakorlását, ha betolakodók ellen alkalmazzák, vagy olyan esetekben, amikor egy ember élete veszélyben van, és nincs más kiút. Az, hogy egyáltalán megengedik az önvédelmet, lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk, tulajdonképpen mi is bizonyul önvédelemnek. Hol húzhatjuk meg a vonalat? A saját otthonunk ajtajánál? Mi van, ha a szomszédunk feleségét a szemünk láttára gyilkolják meg, és lehetőségünk van arra, hogy megöljük a betolakodót néhány pillanattal a gyilkosság előtt? Vajon a saját ajtónknál húzzuk meg a vonalat, vagy a szomszédunkénál, a közösségünknél, az országunknál?
A Bírák könyvének 20. fejezetében azt olvashatjuk, hogy Jehova először megengedte, később egyenesen utasította a testvéreket, hogy erkölcsi kérdések miatt harcba menjenek egymással, mivel az erkölcstelenség eltűrése nagyobb bűn lett volna, mint a bűnösök meggyilkolása. Ábrahám fiai egymás ellen harcoltak, és ezrek haltak meg Jehova utasításának megfelelően. A vérontás a 11 törzsnek Benjámin törzse ellen táplált jogos haragjával kezdődött meg, amiatt, hogy azok elnézték a homoszexualitást; Jehova csak később csatlakozott, és vette át a harc irányítását. Az istenfélő embereknek jó volt az igazságérzetük; nem számított a felebarát iránti szeretet hiányának, ha bizonyos körülmények között megölték a gyilkosokat. Ha félreállnak, és semmit sem tesznek, az bizonyult volna a felebaráti szeretet hiányának.
Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy egy kardot és egy erszényt vigyenek magukkal, amikor útra indulnak (Lukács 22:35-36), mivel gyakran találkozhattak útonállókkal és meg kellett védeniük magukat. Ez nem állt ellentétben azzal, hogy valamivel később Péternek azt parancsolta, tegye el a kardját (Máté 26:52-54), amikor az „hús-vér karral” akarta megakadályozni egy prófécia beteljesedését. Akkor ő test szerint járt, és hús-vér karjában bízott; az ilyen ember sorsa az, hogy testi kard által haljon meg.

3. Fizetett papi osztály: Az 1Korintusz 9:15-ben Pál azt mondja, hogy ő nem használta ki azt a jogát, hogy pénzt kapjon a szolgálataiért. Azonban egyértelműen megmondja az önző korintusziaknak, hogy a nyáj pásztorának istenadta joga lenne erre, sőt a pénznek még egy feleség eltartására is elégnek kellene lennie. Jehova Tanúi teljesen figyelmen kívül hagyják a 13-14-es verset, ahol Pál erre a következtetésre jut: „Így az Úr is akképpen rendelkezett, hogy akik a jó hírt hirdetik, a jó hírből éljenek.” (ÚVF)
Ahelyett, hogy az Őrtorony Társulatot ezen a BIBLIAI módon finanszírozták volna, egy alternatív módszert választottak, mi szerint ajtótól ajtóra könyveket és folyóiratokat árusítottak, ez azonban kísértetiesen emlékeztet azokra, akik „házalnak az Isten szavával”, és akik ellen a Biblia figyelmeztet (2Korintusz 2:17). Noha önmagában az ilyesfajta tevékenység még nem lenne rossz, az Őrtorony állítja, hogy ők nem keresnek pénzt a kiadványok eladásából; a befolyt összeg csak a „nyomtatás költségeit” fedezi. A tanúk azonban nincsenek tisztában azzal, hogy a szervezet bevételeinek 70 %-a a könyvek és egyéb kiadványok eladásából származik.
Ezenkívül, az Őrtorony úgy hiszi, helyes, ha püspököket, és diakónusokat nevez ki, akiket átneveztek „felvigyázóknak”, vagy „véneknek”, és „kisegítőszolgáknak”, elvetve a pontosabb görög elnevezéseket: presbiter, püspök, és diakónus. Még az Őrtorony maga is felismerte, hogy technikai szempontból csak ezek az igazi szolgák, noha állandóan változtatták ezt a tanításukat. Néhány, a Vezető Testület által kinevezett ember a szervezettől fizetést kap, nevezetesen, a kerület-, és körzetfelvigyázók, és a misszionáriusok, valamint a Bétel-család tagjai. Az, hogy MENNYIT kapnak, nem lényeges. A lényeges csak az, hogy ezeket az embereket a Vezető Testület „felvigyázói tisztre nevezte ki”, és néhányuk FIZETÉST kap.
Ha a keresztények mint egyének tesznek olyat, ami az Ige, vagy az Ige alapelvei elleni engedetlenségnek minősül, a következményeket el kell szenvedniük. Az Őrtoronnyal ellentétben a keresztények nem hisznek egy különálló „szervezetben”, melynek tetteit igazolni kell; a hívők önálló egyéniségek, és Isten ennek megfelelően foglalkozik velük. Az olyan lelkészek, mint például Mr. Granville "Oral" Roberts - aki nemrég 4,5 millió dollárt kért, hogy ne  „vigye el az Úr” - már számos keresztény társától is feddést kapott a szeretet szellemében. Szolgálatára nem úgy tekintenek, mint amely Isten igazságának egyetlen csatornája a világ felé, mint ahogy az Őrtorony esetében van.
Összegezve, Jehova Tanúi bizonyosan NEM követik egyházuk pénzügyi támogatásával kapcsolatban a Pál által lefektetett szentírási útmutatást; saját külön módszerük alkalmazása mellett döntöttek, miközben arrogánsan kritizálják a többi egyházat, amiért azt teszik, amit Pál helyénvalónak talált.
Egy lojális Jehova Tanúja sohasem adná oda ingyen a kiadványokat - mivel a Királyság-szolgálatunk című füzeten keresztül az Őrtorony állandóan arra tanítja, hogy ezt NE tegye - mert ez feltételezhetően megzavarja azokat az embereket, akik általában fizetnek a kiadványokért. Ez nem az ő hatáskörük.

4. Pogány tanítások és gyakorlatok: A szorgalmasan tanulmányozó keresztények évszázadok óta tisztában vannak az ünnepnapok eredetével; ez nem valami újdonság, melyet Jehova Tanúi fedeztek fel; pusztán arról van szó, hogy a Tanúknak eszükbe sem jut megkérdezni a Biblia gondos tanulmányozóit, hogy MIÉRT tartják meg MÉGIS ezeket az ünnepeket. Jehova Tanúi is a Gergely-naptárat használják, mely a hét napjait, és az év hónapjait ókori istenekről és istennőkről nevezte el, de nem is törődnek vele. Miért? Mert ezek a „velejükig pogány kellékek” réges-rég elvesztették jelentőségüket. Kit érdekel manapság, hogy a pogányok századokkal ezelőtt fákat imádtak; hogy a tavaszi napéjegyenlőség valaha termékenységi jogok időszaka volt, és hogy néhány embert kivégeztek a születésnapjukon? Úgy tűnik, hogy még Jób, az igazságos férfi is megünnepelte gyermekei születésnapját (Jób 1:4), az angyalok pedig ünnepeltek, amikor Jézus megszületett (Lukács 2:8-14). Pál azt mondta, hogy nem ítélhetnek meg minket annak alapján, hogy egyes napokat többre értékelünk-e, mint másokat; mindenki a maga elméje szerint győződjön meg a dolgokról (Kolosszé 2:16; Róma 14:5).
Érdekes, hogy az Őrtorony nem tiltja a házassági évfordulók megünneplését, azonban elítéli az egyes emberek születésnapjának megünneplését!
Menekülnünk kell a bálványimádástól, és Pál azt mondja, hogy ne érintsünk „tisztátalan dolgot”, feltételezve, természetesen, hogy az még mindig a hamis imádat felismerhető formájában van. Az ünnepnapokat (legalábbis a nyugati világban) már nem tartják az egyes istenek imádatának szentelt napoknak, ez a gondolat legjobb esetben is csak mulatságos a nyugati ember számára, aki az ünnepnapokat pusztán csak a kikapcsolódás, és a családdal való együttlét stb. idejének látja.

5. Írásellenes tantételek és tanítások: Érdekes, hogy azoknak a „hamis” tanításoknak, amelyeket JT-i gyakran említenek, az alapja nemcsak, hogy megtalálható a Bibliában, de a tudósok már kétezer éve azonosítani is tudják őket. Már az egyház első 200 évében élt korai egyházatyák is sokat írtak Krisztus istenségéről, a Szent Szellem személyiségéről, a test feltámadásáról, a lélek természetéről, a pokolról, stb., és ezek az emberek voltak azok, akik meghatározták, hogy mi kanonikus (vagyis ihletett), és mi nem! Azonban önök, akik elfogadják, hogy a Bibliának ez a 66 könyve ihletés alatt íródott (honnan tudják, hogy mind a 66 könyv ihletett, ha nem értenek egyet a korai egyházzal?), elutasítják ezeket az embereket, akiknek a létezése és írásai pedig elengedhetetlenek ahhoz, hogy ezeknek a könyveknek a hitelességét megállapítsák. Az Őrtorony egyfajta történelmietlen értelmezési módszert használ (Vezető Testületüknek engedelmeskedve), és nem veszi figyelembe számos vers történelmi szövegkörnyezetét. A Tanúk egy példa nélkül álló, 20. századi magyarázatot próbálnak ráerőltetni egy antik könyvre. Ahelyett, hogy történelmi, nyelvtani, vagy értelmező módszert használnának a Biblia tanításainak megértéséhez, az Őrtorony brooklyni értelmező testületete dönti el, mit hogyan értelmezzenek – és ezzel pontosan azt a bűnt követik el, mellyel ők maguk vádolják a Katolikus Egyházat.
Jehova Tanúi képesek összeállítani egy olyan bibliavers-láncolatot, mely látszólag bizonyítja álláspontjukat, de az ilyen láncolatok nem veszik figyelembe az idézett versek történemi kontextusát.
Az, hogy Krisztus alá van vetve az Atyának, nem zárja ki a háromság meglétét, éppúgy, mint ahogy a nő alávetettsége a férfinak nem vonja kétségbe vele való egyenlőségét. Az sem igaz, hogy a háromsághívők ugyanazon személynek tartják az Atyát, és a Fiút, ahogyan önök feltételezik. Amit önök cáfolni próbálnak, az a háromságnak csak valamiféle szalmabáb-koncepciója.
A pokol létezését nem más, mint maga Jézus tanította, és a bibliaírók többsége szintén támogatta (Lukács 16:19-31; Máté 18:8-9, 24:48-51). Nyilvánvaló, hogy nincsenek tisztában a zsidó vallás pokollal, és az örökkévaló büntetéssel kapcsolatos, általánosan elfogadott magyarázataival – melyeket Jézus nemcsak, hogy nem tartott írásellenesnek, de még inkább ki is színezte őket, és figyelmeztetésként használta azok ellen, akik visszautasították a tanítását. Továbbá, milyen alapon utasítanak el önök egy olyan általánosan elfogadott tantételt, melyet követői nagyon is jól értettek? Vajon nem inkább csak azokat a dolgokat állítják be „jelképesnek”, amelyekben nem akarnak hinni? Mi alapján döntik el, hogy valami jelképes értelmű, vagy sem? Mi az értelmezési eljárásuk?

6. Isten nevének használata: Jézus azt mondja nekünk, hogy ő felmagasztalja az Atya nevét; de nem használja ezt a nevet hitpróba céljaira, vagy talizmánként. Az első századi varázslók nyilvánvalóan talizmánként használták az isteni nevet mágikus praktikáikban, de ez még nem tette őket Isten szolgáivá. NINCS BIZONYÍTÉK arra, hogy Jézus ténylegesen kiejtette az isteni nevet, mivel az Újszövetség egyik ma létező kézirata sem tartalmazza a JHVH nevet. Amikor Isten nevéről beszélt, valószínűbb, hogy Isten hírnevére, és személyiségére gondolt, nem pedig nevének kiejtésére. Úgy tűnik, hogy pont a KERESZTÉNYEK (és nem a zsidók) voltak azok, akik (mihelyt elkezdték szent könyveiket lefordítani), kihagyták belőlük a tetragrammatont (JHVH). Ügyesen fel tudták használni a Septuagintát (a zsidók korabeli görög Bibliáját) arra, hogy megmagyarázzák, sok ószövetségi írásszöveg mögött Jézus állt, nem pedig Jahve, ahogyan korábban gondolták. Ezért „a név, amely MINDEN névnek felette áll” az Újszövetségben, Jézus volt, és az Atya kedvesen úgy tervezte, hogy minden dolog Jézus nevében történjen, Isten, az Atya dicsőségére (Cselekedetek 4:12; Filippi 2:9-11). Jahve azt akarta, hogy Fiának a neve, ne a sajátja, legyen a megmentés eszköze, és hogy ily módon ő részesüljön dicsőségben. A hangsúly eltolása „Jehova” neve felé Isten akaratával éles ellentétben állna.
Az Új világ fordítás megpróbálta „helyreállítani” Isten nevét az Újszövetségben azon az alapon, hogy a korai egyház feltételezhetően használta ezt a nevet, amikor bizonyos ószövetségi szövegeket idézett, habár a bizonyítékok erősen ez ellen a következtetés ellen szólnak. Kevés bizonyíték van arra, hogy a korai keresztények valaha is kiejtették, vagy leírták volna az isteni nevet, vagy hogy használatát az igaz hit fő sajátosságának tartották volna. A kérdés nem az, hogy „kiejtjük-e az isteni nevet”, hanem inkább az, hogy magasztaljuk-e JÉZUS nevét. Ki az, aki nemzetközileg arról ismert, hogy Jézus (és nem „Jehova”) nevét használja?

7. Egység a hitben: Ha azt akarják bebizonyítani, hogy Pál azt kívánta a keresztényektől, hogy mindenben értsenek egyet, akkor tévednek. A korai egyház sokféle tekintetben elég sokszínű volt (Róma 14:1-6). Néhányan megrögzött vegetáriánusok voltak, mások fontosnak tarthattak bizonyos napokat (szent napokat), ha úgy tartotta kedvük (és nem volt szabad megítélniük azokat, akik ezzel nem értettek egyet). Az 1Korintusz 1:10 szövegkörnyezete nem a tantételekre vonatkozik önmagában, inkább a keresztények egymás iránt tanúsított civakodós, és elitista mentalitására vonatkozik. Korintusz volt a központja a gnosztikus gondolkodásnak, és mindenki büszke volt magára, ha olyasmit tudott, amit a többiek nem. Pál ezt gyerekes viselkedésnek nevezi, és sürgeti őket, hagyjanak fel kisded játékaikkal, és próbáljanak meg jól kijönni egymással. Ugyanezek a tendenciák ma is megtalálhatóak az egyházakban, mivel ez egyszerűen hozzátartozik az emberi természethez.
A fősodratú protestáns felekezetek általánosságban egyetértenek a háromságról, a lélek természetéről, az örök büntetésről, a testben történő feltámadásról, a mennyei reményről, és az új születésről, stb. szóló tanításokban. A kevésbé fontos kérdésekben vannak eltérések. Úgy tűnik, önök az abszolút egységességet keresik, olyasmit, ami sohasem létezett az igaz kereszténységben, csak a szektákban, amelyek elszakadtak a hittől. Ilyesfajta abszolút egységesség csakis úgy tartható fenn, ha kiközösítik mindazokat, akiknek a véleménye a legcsekélyebb mértékben is eltér attól, melyet a „próféta”, a csoport egyedüli szócsöve vall. Bármely szervezet teremthet effajta egységet, ha szektássá válik, ez azonban nem azonos a kereszténységgel.

8. Szekta jelleg: Egy szervezetben nem a tagság létszáma határozza meg, hogy az egy szekta vagy nem; a mormonok például sokkal többen vannak, mint Jehova Tanúi. Nem csupán egy ember követése az egyetlen (szekta) kritérium. A tagok férfiak egy csoportját is követhetik úgy, mintha egyetlen embert követnének (Russell volt az Őrtorony „hű és értelmes rabszolgája”, most a Vezető Testület hét tagja képviseli ezt a „rabszolgát”). Ha ez a csoport úgy határozza meg magát, mint a Biblia egyetlen helyes magyarázója, akkor ők egészen biztosan egy szekta vezetői. Az 1János 2:27 azt írja, hogy nincs szükségünk olyan emberekre akik megtanítanak minket az igazságra, mivel ilyen dolgokra a Szellem tanít minket. Jehova Tanúi úgy beszélnek a „Társulat”-ról, ahogyan a kommunisták beszélnek a „Párt”-ról, azt próbálva közvetíteni ezzel, hogy sokan vezetik a szervezetüket, amikor valójában csak egy kevés ember hozza meg az összes döntést és mondja meg másoknak, hogy miben higgyenek.

9. Hamis próféták: Az összes bibliai prófétáról tudjuk, hogy tökéletlen ember volt, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy megölettek, ha hamisan prófétáltak Jehova nevében (függetlenül attól, hogy  „elismerték a hibáikat”, amikor a próféciáik nem váltak valóra - minden idióta elismeri a hibáját, ha megjövendöli a világ végét és az nem teljesül be). Pál és Péter hibáztak, igen; hamis próféciák, nem! Jehova Tanúi az Érveljünk az Írásokból! technikát alkalmazzák e kérdés zavarossá tételéhez, majd ez után elkezdik támadni a Katolikus Egyház bizonyos gyakorlatait annak érdekében, hogy elvonják a figyelmet a korábban feljegyzett hamis próféciáikról. Továbbá nem áll szándékomban, hogy a Katolikus vagy Baptista Egyházat képviseljem, hanem a kereszténységet mint egészet.

10. A Királyság: A „jó hír” Pál apostol szerint Krisztus halála, eltemetése és feltámadása; azaz annak üzenete, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért. Ez volt az egyetlen üzenet, amely több mint 3000 embert mentett meg EGY NAPON, erről a Cselekedetek könyve második fejezetében olvashatunk (Cselekedetek 2:41, 47). Az Őrtorony másrészről azt állítja, hogy egy új evangéliumot hirdet, amelyet az elmúlt évszázadokban senki sem tanított; nevezetesen, hogy Krisztus 1914-ben lépett trónra és napjainkban a föld ügyeit az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulaton keresztül igazgatja! (Az Őrtorony, 1981. december 1., 8. o.) Pál személyesen figyelmeztette azokat, akik „más evangéliummal” hozakodtak elő (2Korintusz 11:4), továbbá Jézus figyelmeztette azokat, akik Krisztus „titkos visszatéréséről” tanítanak, mivel Krisztus valódi visszatérése mindenki számára nyilvánvaló lesz majd, hívőknek és nemhívőknek egyaránt (Máté 24:23-27; Jelenések 1:7). Az egyházak azok, akik a megmentésnek ugyanezt az egyszerű üzenetét prédikálják (ahogyan a Cselekedetek 2-ben), és nem Jehova Tanúi. Jehova Tanúi számára a „Királyság” a felkent maradék föld feletti uralkodását jelképezi; egy kereszténynek azonban ez nem csupán Isten jövőbeli, Krisztus által vezetett kormányzását jelenti, hanem különösen a hívőket betöltő Szent Szellemet - ez bizonyosan Írás szerinti!

11. Isten akaratának cselekvése: Azoknak, akik aggódva próbálnak azon munkálkodni, hogy Istennek tetszenek (mintha a megváltás a cselekedeteken alapulna), Jézus azt mondta, hogy „az Isten cselekedete az, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött” (János 6:29), nevezetesen Jézus Krisztusban. A kérdés NEM az, hogy járunk-e ajtóról ajtóra és egy hét fős brooklyn-i testület vagy a 144000 Jehova Tanúja kormányzásáról prédikálunk, hanem hogy megbántuk-e a bűneinket és újjászülettünk-e, vagy sem! (János 3:3, 5, 7) KIZÁRÓLAG EKKOR tehet egy ember tényleg Isten kedvére, mivel ekkor Isten az, aki cselekszik ŐBENNE (Filippi 2:13) Ha kihagyja valaki ezt a fontos lépést, akkor Isten haragja alatt marad az ő engedetlenségében (János 3:36). Pál azt mondta, hogy inkább nem prédikál semmi mást csak „Krisztus keresztjét”, mivel ez az az üzenet, amelyet a Szent Szellem választott, hogy munkálkodjék azon keresztül és megmentse az embereket -- nem okoskodó retorikán keresztül (1Korintusz 1:17-24).

12. Folytathatod a végtelenségig a szervezett vallások „kudarcainak” sorolását: Azonban ettől még nem fogod megtudni azt, hogy a kereszténység mit kínál valójában. Ezt szeretném megmutatni neked, ha őszintén meghallgatsz. Az Új világ fordításod szövege lényegesen különbözik a Krisztus természetéről, a feltámadásról és a bennünk lévő Szellemről szóló versekben. Bizonyára szívesen leülnél velem, hogy megbeszéljük, hogy miért változtatták meg ezeket a passzusokat és, hogy hogyan fogalmaznak más Biblia-fordítások, és, hogy hogy szól a görög vagy a héber szöveg.

13. A LÉNYEG: Egy sokkal jobb alternatívát ajánlok neked, mint az Őrtorony folyton változó tanításai, ha figyelmesen meghallgatsz. Krisztust személyesen ismerni a legnagyobb élmény, amelyben embernek része lehet; azonban újjá kell születned, hogy megérthesd Isten dolgait. Hajlandó vagy engedelmeskedni Jézus azon szavainak, hogy újjá kell születnünk? Én nem egy gyarló/esendő szervezethez foglak téged irányítani, hanem egy tökéletes és örökké tartó kapcsolathoz Isten Fiával, akiben az istenség egész teljessége megtestesül, és akiben minden teljes a mennyben és földön egyaránt. Mi többet kérhetnél még?

Fordította: Eve, Johnny Joker
Korrektúrázta: Ping-Pong