Amikor elérkeztek az 1970-es évek, tovább folytatódott a várakozáskeltés. Az ébredjetek! 1971. október 8-i száma újból arról beszélt, hogy a fáradozással és munkával teli hat időszakot követi a nyugalom hetedik (sabbati) időszaka, majd pedig az alábbi ábrát közölte:

Az információnak ez a folyamatos áramlása egyértelműen úgy volt megtervezve, hogy táplálja és felépítse a reményt, a várakozásokat. Nem úgy voltak tervezve, hogy lecsendesítsék, visszafogják az izgatott várakozásokkal teli légkört. Való igaz, a legtöbb kijelentés mellett ott volt néhány kiigazító kijelentés, hogy 'nem mondjuk ezt határozottan' vagy 'nem mutatunk rá konkrét dátumra', és hogy 'nem tudjuk a napot és az órát'. De emlékezzünk rá, hogy a szervezet nem volt kezdő ezen a területen. Egész története a kezdet kezdetétől fogva a körül forgott, hogy felépítse az emberek reményét bizonyos dátumok köré, de aztán ezek a dátumok a remények beteljesedése nélkül múljanak el. A korábbi esetekben a Társulat kiadványai sorozatosan arra törekedtek, hogy a felelősséget ne az információ forrására, hanem az információ befogadóira hárítsák, mintha ők vártak volna túl sokat. Ezért hát a szervezet felelős személyeinek fel kellett volna ismerniük a veszélyt, fel kellett ismerniük, milyen az emberi természet, és hogy mennyire könnyen lehet nagy várakozásokat kelteni.

Mégis, noha gondosan kerülték annak határozott megjövendölését, hogy egy konkrét dátum eljövetelekor meglátjuk a Millenniumot, ezek a felelős férfiak jóváhagyták olyan kifejezések használatát, mint "viszonylag néhány éven belül", "a közeli jövőben", "legfeljebb néhány éven belül", "legfeljebb csak egy pár év múlva", "az utolsó néhány év". Ezeket a kifejezéseket mind Az őrtorony és az ébredjetek! folyóiratban használták a millenniumi uralom elkezdődésére vonatkozóan, mégpedig mindet olyan szövegkörnyezetben, mely magában foglalta az 1975. évet. Jelentenek bármit ezek a szavak? Vagy csak dobálóztak velük, gondatlanságból használták őket? így lehet játszadozni az emberek reményeivel és terveivel? Ennek ellenére, Az őrtorony 1968. augusztus 15-ei angol száma még arra is utalt, hogy ügyelni kell, nehogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk Jézus Krisztus saját figyelmeztető szavainak [saját fordítás]:

35Egy dolog tökéletesen biztos: a beteljesedett bibliai próféciák által támogatott bibliai időrend megmutatja, hogy hamarosan, igen, ezen a nemzedéken belül véget ér az emberi létezés hatezer éves időszaka! (Máté. 24:34). Ezért hát, nem annak van itt az ideje, hogy közömbösek és érdektelenek legyünk. Nem annak van itt az ideje, hogy játszadozzunk Jézus szavaival, mely szerint “azt a napot és azt az órát senki nem tudja, sem az egek angyalai, sem a Fiú, csak az Atya.” (Máté. 24:36) Ellenkezőleg, olyan idő ez, amikor élénken tudatában kell lennünk annak, hogy a dolgok e rendszerének a vége sietve közeledik erőszakos befejezéséhez. Ne csapjuk be magunkat, elég az, hogy az Atya tudja "azt a napot és azt az órát" is!

Hogyan tehette meg egy "hű és értelmes rabszolga" azt, hogy gyakorlatilag azt mondja: Igaz, hogy az uram ezt és ezt mondta, de ne fújd fel ezt túlságosan. Ellenkezőleg, ismerd fel, hogy annak kell irányítania az életedet, amit én mondok neked.

A legnyíltabb kijelentések némelyike a brooklyni Szolgálati Osztálytól jött, mely a havi "Királyság-szolgálatunkat" jelenteti meg; ezt a kiadvány csak a Tanúknak szánják, nem pedig a kívülállóknak. Az 1968 márciusi szám a teljes idejű szolgálatra ("úttörőszolgálatra" buzdított az alábbiak szerint [saját fordítás]:

„Tekintettel a hátralévő rövid időre, olyan gyakran szeretnénk ezt végezni, amennyire csak megengedik a körülmények. Gondoljatok csak bele, testvérek, már csak kilencven teljes hónap van hátra addig, amíg eltelik az ember létezésének 6000 éve.”

A Királyság-szolgálatunk 1974. májusi száma ezt mondta, miután említést tett a "hátralevő rövid időről" [saját fordítás]:

„Jelentéseket hallottunk arról, hogy vannak testvérek, akik eladják otthonukat és tulajdonukat, és úgy tervezik, az úttörőszolgálatban fejezik be azokat a napjaikat, melyek még hátravannak a dolgok e régi rendszerében. Ez bizonyosan nagyszerű módja a gonosz világból még megmaradt rövid idő eltöltésének (1János 2:17).”

Jó néhány Tanú pontosan ezt tette. Voltak, akik eladták vállalkozásukat, feladták munkájukat, eladták otthonukat, földjeiket, és feleségükkel, gyermekeikkel más területre költöztek, hogy "ott szolgáljanak, ahol nagyobb a szükség", mivel úgy számítottak, elég pénzük van, amiből kijönnek majd 1975-ig.

Mások, néhány idős személyt is beleértve, pénzre váltották biztosítási kötvényeiket vagy más értékes kötvényeiket. Voltak, akik lemondtak sebészeti műtétekről abban bízva, hogy a millennium eljövetele szükségtelenné teszi ezek elvégzését.

Amikor elmúlt 1975, és elfogytak az anyagi eszközeik, vagy az egészségük rosszabbra fordult, akkor szembe kellett nézniük a szomorú valósággal, és újra kellett kezdeniük, ahogyan tudtak.

Hogyan gondolkodott ebben az időben a Vezető Testület?

A Testület néhány idősebb tagja személyesen átélte az 1914-es és 1925-ös várakozások kudarcát, valamint az 1940-es évek elején keltett fokozott várakozást. A többség, az én megfigyelésem szerint, úgy döntött, hogy "kivár". Vonakodtak attól, hogy mérsékletre szólítsanak fel. Hatalmas növekedés időszaka volt ez. Figyeljük csak meg, hogyan alakult a megkeresztelkedések száma 1960 és 1975 között:

A növekedés üteme 1960 és 1966 között csaknem teljesen megállt. 1966-ot követően viszont, amikor 1975-re irányították a figyelmet, hihetetlen növekedés következett be, ahogyan ez kiderül a táblázatból.

Az 1971 és 1974 közötti évekből, amikor a Vezető Testületben szolgáltam, nem emlékszem rá, hogy valamikor is hallottam volna komoly aggodalmat kifejező szavakat a Testület bármely tagjától a felkeltett izgatott várakozások miatt. Nem teszek úgy, mintha nem éreztem volna kezdetben én magam is lelkesedést, amikor 1966-ban megjelent a Life Everlasting in Freedom of the Sons of God című könyv, mely ragyogó képet festett az ezeréves jubileum közelségéről. Azt sem állítom, hogy egyáltalán nem volt részem a figyelmet az 1975-ös évre irányító kampány kezdeti szakaszában. De 1966 után minden egyes év elteltével ez a kilátás egyre kevésbé tűnt valóságosnak. Minél többet olvastam a Szentírást, annál inkább úgy tűnt, hogy az egész elképzelés kilóg belőle; nem volt összhangban Jézus Krisztus kijelentéseivel, olyan kijelentésekkel, mint például:

“Azt a napot és azt az órát senki nem tudja, sem az egek angyalai, sem a Fiú, csak az Atya.”

“Kitartóan virrasszatok hát, mert nem tudjátok, melyik nap jön el Uratok.”

“Emiatt ti is legyetek készen, mert olyan órában jön az Emberfia, amelyben nem gondolnátok.”

“állandóan figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor van a meghatározott idő.”

“Nem a ti dolgotok, hogy tudomást szerezzetek azokról az időkről vagy időszakokról, amelyeket az Atya a saját fennhatósága alá helyezett.”[1]

[1] Idézetek forrása: Máté 24:36, 42, 44; Márk 13:33; Cselekedetek 1:7.

De nem sokat lehetett tenni a főhivatal tagjaként, melyet elárasztott az öröm amiatt, hogy jelentős növekedést tapasztalhatott. Megpróbáltam mérsékeltebbé tenni néhány cikket, mely hozzám került szerkesztésre, de nagyjából ennyi volt az egész. Személyes tevékenységem során, magánbeszélgetésekben és nyilvános előadásokban is, megkíséreltem az imént említett bibliaversekre irányítani a figyelmet.

1974-ben egy vasárnap este, miután a feleségemmel hazatértünk egy előadásról az ország egy másik részéből, a nagybátyám, az akkori alelnök, átjött a szobánkba. (Mivel a szeme nagyon gyenge volt, általában minden héten felolvastuk neki a tanulmányozásra kerülő anyagot Az őrtoronyból.) A feleségem megemlítette neki, hogy a hétvégi előadásomban figyelmeztettem a testvéreket, nehogy túlságosan lelkesek legyenek 1975 miatt. Gyors válasza ez volt: "és ugyan miért ne lennének lelkesek? Ez olyan dolog, ami okot ad a lelkesedésre."

Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy a Vezető Testület minden tagja közül az alelnök volt a leginkább meggyőződve annak helyességéről, amit leírt, és amelyre mások építettek. Egy másik esetben, 1975 nyarán egy este szokása szerint csatlakozott olvasásunkhoz egy idős görög testvér, akinek a neve Peterson volt (eredetileg Papagyropoulos). Az olvasás után nagybátyám ezt mondta Petersonnak: “Tudod, nagyon hasonlít ez 1914-re. Egészen a nyári hónapokig minden csendes volt. Aztán hirtelen megindultak az események, és kitört a háború.”

Korábban, 1975 elején Knorr elnök világ körüli utat tett, melyre Franz alelnököt is magával vitte. Az alelnök beszédei az összes, meglátogatott országban 1975-re összpontosítottak. Amikor visszatértek, a Vezető Testület tagjai, akik több országból értesültek az alelnök előadásának felkavaró hatásáról, kérték, hadd hallgassák meg az Ausztráliában mondott előadás magnófelvételét [2].

[2] Ez az 1975. február 19-ei ülésen volt.

Előadásában az alelnök úgy beszélt 1975-ről, mint "a nagy lehetőségek, hatalmas bizonytalanságok évéről". Elmondta hallgatóinak, hogy a héber naptár szerint "már 1975 ötödik holdhónapjában járunk", és már kevesebb, mint hét holdhónap van csak hátra. Többször is hangsúlyozta, hogy a héber év ros hasaná-kor, a zsidó újévkor, 1975. szeptember 5-én fejeződik be.

Elismerte, hogy nagyon sok mindennek kell megtörténnie ebben a rövid időszakban, ha tényleg addig bekövetkezik a vég, ezért ez után arról beszélt, hogy lehetséges egy körülbelül egy éves eltérés az Ádám megteremtése és Éva megteremtése közötti eltérés miatt. Utalt az 1914-es és 1925-ös várakozások kudarcára, és idézte Rutherford megjegyzését, aki ezt mondta: "Szamarat csináltam magamból." Azt mondta, hogy a szervezet megtanulta, ne mondjon “nagyon bátor, szélsőséges jövendöléseket”. A vége felé arra buzdította hallgatóit, nehogy helytelen nézőpontot tegyenek magukévá, és azt gondolják, "még évek" telhetnek el a végső pusztulásig, és nehogy más ügyekre összpontosítsák a figyelmüket, mint például a házasodásra és családalapításra, egy üzleti vállalkozás felépítésére, vagy hogy éveket töltsenek valamilyen mérnöki tanfolyamon.

A felvétel meghallgatása után a Vezető Testület aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy még ha nem is hangzottak el “nagyon bátor, szélsőséges jövendölések”, néhány rejtett jövendölésre sor került, és a hatása vitathatatlanul látható volt az izgatottságban, ami létrejött.

Ez volt az első alkalom, amikor a Vezető Testület megbeszélésein aggodalom fejeződött ki. De ekkor sem került sor lépésekre, nem született döntés a követendő politikáról.

Az alelnök ugyanennek az előadásnak sok részletét megismételte 1975. március 2-án, a Gileád-iskola diplomaosztása után mondott beszédében [3].

[3] Lásd: Az Őrtorony, 1975. május 1.

Elmúlt 1975 - akárcsak 1881, 1914, 1918, 1920, 1925 és az 1940-es évek. Más források sokat beszéltek arról, hogy kudarcot vallottak a szervezet 1975 körül összpontosuló várakozásai. Maguk, Jehova Tanúi is sokat beszéltek róla egymás között. Saját véleményem szerint, az elhangzottak nagy része nem foglalkozott az ügy lényegével.

Úgy éreztem, hogy a valódi kérdés sokkal mélyebbre hatolt annál, hogy egy személy mennyire pontos vagy pontatlan, vagy mennyire megbízható vagy bizalomra nem méltó egy szervezet, illetve hogy a tagjai mennyire ésszerűek vagy becsaphatóak. Nekem az volt a véleményem, hogy a valóban fontos tényező az, milyen fényt vetnek végső soron az ilyen jövendölések Istenre és a Szavára. Ha az emberek ilyen jóslatokat találnak ki, és azt mondják, a Biblia alapján teszik, azt bizonygatják, hogy ők Isten kommunikációs "csatornája", akkor vajon milyen hatással jár az, ha előrejelzéseik hamisnak bizonyulnak? Vajon tiszteletet szerez ez Istennek, és hitet épít Benne vagy Szavának a megbízhatóságában? Vagy épp az ellenkezője lesz a következmény? Vajon nem újabb indíttatást ad ez némelyeknek arra, hogy kevés fontosságot tulajdonítsanak a Biblia üzenetének és a tanításainak? Azok a Tanúk, akik súlyos változtatásokat hajtottak végre az életükben, legtöbb esetben képesek voltak helyreállítani, és tovább folytatták életüket csalódottságuk ellenére. Nem mindenki volt képes rá. Mindenesetre több szempontból is súlyos károk keletkeztek.

1976-ban, egy évvel a széles körben hirdetett dátum után a Vezető Testület néhány tagja kezdte sürgetni, hogy valamilyen módon el kellene ismerni, hogy a szervezet tévedett, hamis várakozásokat keltett. Mások azt mondták, szerintük nincs szükség erre, mert "csak az ellenfeleinknek adnánk vele segítséget". Milton Henschel azt javasolta, hogy a bölcs eljárás az volna, ha egyszerűen nem hoznánk fel az ügyet, és akkor idővel a testvérek nem fognak óla többet beszélni. Egyértelmű volt, hogy nincs meg a döntés támogatásához szükséges többségi támogatás. Abban az évben az őrtorony július 15-ei száma említést tett a beteljesületlen várakozásokról, de a cikknek alkalmazkodnia kellett a Vezető Testületben uralkodó véleményhez, és nem volt lehetőség a szervezet felelősségének nyílt elismerésére.

A téma újból felmerült egy összejövetelen 1977-ben. Bár újból előjöttek ugyanazok az ellenvetések, az az indítvány született, hogy egy állásfoglalást kell belefoglalni egy olyan kongresszusi előadásba, melynek elkészítésével Lloyd Barry lett megbízva. úgy értesültem, hogy később Ted Jaracz és Milton Henschel, a Vezető Testület tagjai beszélgettek Lloyddal arról, hogyan vélekednek a kérdésről. Bármi történt is, amikor végül elkészült az előadás, nem esett benne szó 1975-ről. Emlékszem, hogy megkérdeztem Lloyd-ot erről, és ő azt válaszolta, hogy egyszerűen nem volt képes összekapcsolni a témával. Csaknem két év telt el, míg 1979-ben a Vezető Testület újból megvizsgálta az ügyet. Akkorra minden jel arra mutatott, hogy 1975 komoly "lyukat ütött a hitelességünkön".

A főhivatal személyzetéből többen is erre utaló kijelentéseket tettek. Egyikük úgy írta ezt le mint fejünk fölött keringő dögkeselyűt. Robert Wallen, a Vezető Testület egyik titkára így írt:

“Jóval több, mint 39 éve vagyok már megkeresztelt Tanú, és Jehova segítségével továbbra is lojális szolga leszek. De nem lenne igaz, ha azt mondanám, nem vagyok csalódott, ugyanis tudom, hogy a különböző kiadványokban olvasottak megerősítették az 1975-tel kapcsolatos érzéseimet, és úgy gondolom, nem helyes és tisztességes azt állítani, hogy tulajdonképpen csak magamnak köszönhetem, ha helytelen következtetésre jutottam. Mivel tudjuk, hogy nem dolgozunk tévedhetetlenül, szerintem teljesen helyénvaló, hogy amikor tökéletlen, bár Istent félő emberek hibákat követnek el, akkor ezek felfedezésekor megteszik a helyreigazításokat.”

Raymond Richardson, az írói Osztály egyik tagja ezt mondta:

“Vajon nem az alázatosság vonzza az embereket, és vajon nem inkább olyanokba vetik bizalmukat az emberek, ahol becsületességet látnak? A becsületesség legnagyszerűbb példája a Biblia. Ez az egyik legkiemelkedőbb ok, amiért igaznak fogadjuk el.”

Fred Rusk, aki szintén az Írói Osztály tagja, így írt:

“Minden kiigazító kijelentés ellenére, mely talán elhangzott mellékesen, hogy figyelmeztesse a testvéreket, nehogy azt mondják, Armageddon 1975-ben jön el, tényként kell elismerni, hogy számos cikk a folyóiratokban és más kiadványokban többet tett, mint csupán célzott rá, hogy a régi rendszert az 1970-es évek közepén felváltja Jehova új rendszere.”

Merton Campbell, a Szolgálati Osztály tagja ezt írta:

“Egyik nap egy testvérnő telefonált Massachusetts-ből. Épp dolgozott. A testvérnő és a férje is dolgozik, hogy ki tudják fizetni a számlákat, melyek betegségük miatt halmozódtak fel. Szavai szerint annyira bízott benne, hogy 1975-ben elérkezik a vég, hogy nehezen tudnak szembenézni ennek a rendszernek a gondjaival. Ez a példa jellemző sok testvérre, akivel találkozunk.”

Harold Jackson, szintén a Szolgálati Osztály munkatársa, ezt mondta:

“Most nem annyira olyan kijelentésre van szükség, amivel elismerjük, hogy tévedtünk 1975-öt illetően, hanem inkább olyanra, amely megmagyarázza, miért nem foglalkoztunk a kérdéssel olyan sokáig, tekintettel arra, milyen sok életet érintett a dolog. Most hitelességi válsággal állunk szemben, és ez katasztrofálisnak bizonyulhat. Ha egyáltalán mondani fogunk valamit, akkor beszéljünk teljesen egyenesen, és legyünk nyíltak és őszinték a testvérekkel.”

Howard Zenke, ugyanerről az osztályról, ezt írta:

„Azt bizonyosan nem szeretnénk, hogy a testvérek olvassanak vagy halljanak valamit, aztán a saját elméjükben azt mondják, hogy az eljárásmódunk egyenértékű a `Watergate.'-botránnyal.”

Mások is hasonlóan fejezték ki magukat. Ironikus módon, azok közül néhányan, akik a legerőteljesebb kritikát fejtették ki, 1975 előtt a legharsányabb szószólói voltak a dátum hangsúlyozásának, és az általa megkövetelt rendkívüli "sürgősségnek", ők maguk írtak néhányat a korábban idézett cikkek közül, jóváhagyták a Királyság-szolgálatunkban megjelent cikket, mely megdicsérte azokat, akik 1975 közeledtével eladták otthonukat és vagyonukat. Az 1975-tel kapcsolatos legdogmatikusabb kijelentések némelyikét az utazófelvigyázók (körzet- és kerületfelvigyázók) tették, akik mindannyian a Szolgálati Osztály közvetlen felvigyázása alá tartoztak.

A Vezető Testület 1979. március 6-ai ülésén ugyanazokat az érveket hozták fel az ellen, hogy bármit is megjelentessünk ezzel kapcsolatban --- hogy csak kiszolgáltatnánk a szervezetet az ellenfelek további bírálatának, hogy ilyen későn már semmi szükség arra, hogy elnézést kérjünk, és hogy valójában semmit sem érnénk el általa. De még azok is, akik így érveltek, kevésbé voltak eltökéltek, mint a korábbi üléseken. Ennek volt egy különleges oka: az elmúlt két évben jelentős mértékű csökkenést mutattak a világméretű adatok.

Az éves jelentésekből ez derül ki:

Úgy tűnik, ez a csökkenés minden más tényezőnél súlyosabban esett latba a Vezető Testület tagjainál. A szavazás eredményeként 15 a 3 ellenében amellett szólt, hogy legalább bizonyos mértékben el kell ismerni, hogy részben a szervezetet is felelősség terheli a hibáért. Ez az Őrtorony 1980. március 15-ei angol számában jelent meg.

Közel négy évbe telt, amíg a szervezet a képviselői által végül elismerte, hogy tévedett, és egy teljes évtizeden át hamis reményeket épített fel. Ez nem jelenti, hogy egy ilyen nyílt kijelentést le lehetett írni, még ha igaz is volt. A leírtaknak elfogadhatóknak kellett lenniük az egész Vezető Testület számára, hogy megjelenhessen. Tudom, hiszen engem bíztak meg ennek a megírásával, és ahogy hasonló, korábbi esetekben, most sem az vezérelhetett, amit én akartam elmondani, vagy amit szerintem a testvéreknek hallaniuk kellett volna, hanem ahhoz kellett igazodnom, aminek volt valamelyest esélye arra, hogy elnyeri majd a Vezető Testület kétharmados jóváhagyását, amikor eléjük kerül.

Ma az egy évtizeden át felépített, 1975-re összpontosuló reményeket egyszerűen semmibe veszik, mint aminek nem volt különös jelentősége. A szervezet újból kifejezésre juttatja Russell 1916-ban mondott szavainak lényegét: “bizonyosan nagyon ösztönző és megszentelő hatással volt több ezer emberre, akik mindannyian dicsérhetik az Urat – még a tévedésekért is.”