Csemegézzünk kicsit a kiadványokban:

Nincs más hely, ahova menni lehetne

 Ha szem előtt tartjuk, hogy nincs más hely, ahova az örök életért menni lehetne, az arra fogösztönözni bennünket, hogy szervezetével együtt lojálisan szolgáljuk Jehovát. Amikor Jézus kijelentése miatt „sokan visszavonulának az ő tanítványai közül”, ő megkérdezte apostolait: „Vajjon ti is el akartok-é menni?” Péter így válaszolt: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (János 6:66–69).

 Az örök életnek beszéde nem volt megtalálható az i. sz. első századi judaizmusban. Fő bűne az volt, hogy elutasította Jézust mint a Messiást. ... A judaizmus nem élvezte Isten kegyét; de Jehova megáldotta a Fiának követőiből felépülő szervezetet — a „népet, jó cselekedetre igyekezőt” (Titus 2:14). Ez a szervezet még mindig létezik, és Jehova egy régóta szolgáló Tanúja ezt mondta róla: A legfontosabb dolog számomra az, hogy közel maradjak Jehova látható szervezetéhez. Egy korai tapasztalatom megtanított arra, mennyire helytelen emberi érvelésben bízni. És amikor aztán az elmém elhatározásra jutott ebben a dologban,úgy döntöttem, hogy a hűséges szervezettel maradok. Hogy is kaphatná meg valaki másképpen Jehova kegyét és áldását?” Nincs más hely, ahova az isteni kegyért és az örök életért menni lehetne.

 Szívünknek arra kellene indítania bennünket, hogy működjünk együtt Jehova szervezetével — hiszen tudjuk: egyedül ez áll szellemének irányítása alatt, s egyedül ez ismerteti az ő nevét és céljait. ... Ma a lojális keresztények együttműködnek ’elöljáróikkal’, mert Jehova megköveteli ezt (Zsidók 13:7, 17). Lojalitásunk bizonyítékához tartozik a keresztény összejöveteleken való rendszeres részvétel, valamint a hozzászólások, amelyek másokat „a szeretetre és a jó cselekedetekre” buzdítanak (Zsidók 10:24, 25).

 Időről időre támadnak olyanok Jehova népének soraiban, akik mint az eredeti Sátán független, gáncsoskodó magatartást tanúsítanak. Nem szolgálnak „vállvetve” a világméretű testvériséggel. (V. ö. Efezus 2:19–22.) Ehelyett konok elutasítással reagálnak Jehova szavaira (Zak 7:11, 12). Gyalázva a „tiszta nyelv” mintáját, amelyre Jehova oly kegyesen megtanította népét az elmúlt évszázad folyamán, ezek a kevély egyének megpróbálják eltávolítani a „juhokat” az egyetlen nemzetközi „nyájtól”, amelyet Jézus gyűjtött össze a földön (Ján 10:7–10, 16). Megpróbálnak kételyeket támasztani és elválasztani a gyanútlanokat a szellemi táplálék bőséges „asztalától”, amit Jehova tanúi királyság-termeiben terítenek meg, ahol valóban ,semmiben nincs hiány’ (Zsolt 23:1–6). Azt mondják, elég kizárólag a Bibliát olvasni, akár egyedül, akár kisebb csoportokban otthon. De érdekes módon az ilyen ,Biblia-olvasás’ által éppen azokhoz a hitehagyott tanításokhoz térnek vissza, amelynek magyarázatait a kereszténység papsága évszázadok óta tanította, sőt néhányuk még a kereszténység olyan ünnepeinek gyakorlására is visszatért, mint amilyen a december 25-i római szaturnália! Jézus és apostolai előre figyelmeztettek az ilyen törvénytelen személyek ellen (Máté 24:11–13; Csel 20:28–30; 2Pét 2:1, 22).

Óvakodjunk a független gondolkodásmódtól!

 Sátán már a lázadása legelején kétségbe vonta Isten cselekvési módjának helyességét. A független gondolkodásmódért szállt síkra. ’Te magad döntheted el, hogy mi jó és mi rossz’ — mondta Évának. ’Ne hallgass Istenre. Ő nem mondja meg neked az igazat.’ (1Mózes 3:1–5). Még ma is ezzel a ravasz cselfogással igyekszik Sátán megfertőzni Isten népének gondolkodásmódját (2Timótheus 3:1, 13).

 De vajon miben nyilvánul meg ez a független gondolkodásmód? Általános módja ennek az, amikor kétségbe vonják az Isten látható szervezetétől kapott tanácsot. Isten szervezete például időről időre óva int bizonyos fajta erkölcstelen és a képzeletre ható zene hallgatásától, diszkóba vagy másfajta világi táncklubokba járástól, ahol ilyen zenét játszanak és ahol az emberek köztudottan erkölcstelen viselkedésre adják magukat (1Korinthus 15:33). Ennek ellenére néhányan azt vallották, hogy ők ezt jobban tudják. Fellázadtak az ilyen tanács ellen. Azt tették, ami jónak látszott a saját szemükben. És mi lett az eredmény? Sok esetben szexuális erkölcstelenség lett a vége és súlyos szellemi kárt szenvedtek. De még ha elkerülték is az effajta súlyos károkat, vajon nem marasztalhatók el azért, mert mások — az ő példájukat követve — bizony súlyos következményeket szenvedtek el? (Máté 18:6).

 Nem lehet eléggé hangsúlyozni: Mi emberfeletti ellenség ellen vívunk harcot, ezért állandóan ébereknek kell lennünk. Sátán és démonai valóságos személyek; nem csupán a képzelet szülöttei. Ők a „sötétség világuralkodói’, és nekünk szellemi harcot kell folytatnunk ellenük (Efezus 6:12). Feltétlenül létfontosságú tehát, hogy felismerjük ravasz terveiket és ne engedjük magunkat becsapni. Nagyon is helyénvaló ezért, hogy most azt vizsgáljuk meg, hogyan fegyverezhetjük fel magunkat a gonosz szellemek elleni harcra.

Harc a független gondolkodás ellen

 Amikor a Bibliát tanulmányozzuk, azt látjuk, hogy Jehova mindig szervezett formában vezette szolgáit. És ahogy az első században is csak egyetlen igaz keresztény szervezet létezett, Jehova ma is csak egyetlen szervezetet használ fel (Efezus 4:4, 5; Máté 24:45–47). Vannak azonban, akik kihangsúlyozzák, hogy a szervezet kénytelen volt a múltban helyreigazításokat végezni, és így érvelnek: „Ez azt mutatja, hogy nekünk kell eldöntenünk, mit higgyünk el.” Ez bizony független gondolkodás. Vajon miért veszélyes?

 Nos, az ilyen gondolkodás a büszkeség jele. A Biblia pedig azt mondja: „ A bukást büszkeség előzi meg, a botlást pedig gőgös szellem” (Példabeszédek 16:18). Ha kezdjük azt gondolni magunkról, hogy valamit jobban tudunk, mint a szervezet, tegyük fel a kérdést: „Hol tanultuk meg először a bibliai igazságot? Vajon megismertük volna az igazság útját a szervezet vezetése, útmutatása nélkül? Valóban képesek lennénk boldogulni Isten szervezetének vezetése nélkül?” Nem, nem lennénk képesek! (Vö. Cselekedetek 15:2, 28, 29; 16:4, 5.)

 Ha figyelembe vesszük, milyen hatalmas szellemi erők harcolnak ellenünk, be kell látnunk, hogy a saját erőnkből képtelenek lennénk megküzdeni velük. Isten támogatásával, valamint szervezetének — az egész világon élő testvéreinknek — segítségével nem veszthetjük el a csatát! (Zsoltárok 118:6–12; 1Péter 5:9). Sohasem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy szellemi háború folyik, a háborús idők pedig nem arra valók, hogy szórakozzunk, hogy csak a szabad időt élvezzük, és az élet örömeit keressük. Ez bizony az erőteljes edzés, az éberség és az önfeláldozás ideje. Az ellenségnek sikerült rávenni néhányat közülünk arra, hogy lazítson az éberségén: az ilyenek aztán a hadifoglyai lettek. Bár sohase fordulna elő velünk ilyesmi! Nem is fog előfordulni, ha magunkon tartjuk „Isten teljes fegyverzetét” és ’szilárdan megállunk az Ördög cselszövéseivel szemben’! (Efezus 6:11, 12).

Gyűlölni, amit Jehova gyűlöl

 Az Isten Szavának tanulmányozásával nem az a célunk, hogy csupán tényekkel tömjük tele a fejünket. Amikor engedjük, hogy szívünkbe vésődjenek Isten gondolatai, az érzéseit is kezdjük átélni. Mennyire fontos ez! Mit eredményezhet, ha nem fejlesztünk ki ilyen érzéseket? Talán képesek leszünk elismételni, mit mond a Biblia, ámde kívánatosnak tarthatjuk majd a tiltott dolgokat, vagy esetleg tehernek fogjuk érezni a követelményeket. Az igaz, hogy még ha gyűlöljük is a rosszat, küzdelemre lehet szükség az emberi tökéletlenség miatt (Róma 7:15). De ha nem teszünk komoly erőfeszítéseket, hogy összhangba hozzuk belső énünket azzal, ami helyes, vajon számíthatunk-e arra, hogy örömet szerzünk Jehovának, „a szívek vizsgálójának”? (Példabeszédek 17:3).

 Az Isten szerinti gyűlölet hatékony védelmet nyújt a rossz cselekedetek ellen, ugyanúgy, ahogy az Isten szerinti szeretet is örömtelivé teszi a helyes dolgok cselekvését (1János 5:3). Az Írások újra meg újra arra intenek, hogy fejlesszük ki mind a szeretetet, mind a gyűlöletet. „A kik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt!” (Zsoltárok 97:10). „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz” (Róma 12:9). Ezt tesszük?

 Jehova világosan kijelentette: szándéka az, hogy gyökerestül kiirtsa a földről a gonoszokat és helyet adjon egy új földnek, amelyben igazságosság fog lakozni (Zsoltárok 37:10, 11; 2Péter 3:13). Az igazságosságot szeretők alig várják már, hogy eljöjjön ez az idő. Teljesen egyetértenek Dáviddal, a zsoltárossal, aki így imádkozott: „Vajha elvesztené Isten agonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem! A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába[méltatlanul, NW] veszik fel, a te ellenségeid” (Zsoltárok 139:19, 20). Dávid nem vágyott arra, hogy személyesen ölje meg az ilyen gonoszokat. Azért imádkozott, hogy Jehova kezéből jöjjön a megtorlás (5Mózes 32:35; Zsidók 10:30). Ezek nem olyan emberek voltak, akik csupán Dávid személyét támadták valamilyen módon. Hamis színben tüntették fel 
Istent, miközben méltatlanul vették szájukra a nevét (2Mózes 20:7). Becstelen módon azt állították, hogy szolgálják őt, de arra használták fel a nevét, hogy saját ármánykodásaikat mozdítsák elő. Dávid nem érzett szeretetet azok iránt, akik úgy döntöttek, hogy Isten ellenségei lesznek.

 Több milliárdra tehető azok száma, akik nem ismerik Jehovát. Sokan közülük a tudatlanság miatt gyakorolnak olyan dolgokat, amelyeket gonosznak mond Isten Szava. Ha makacsul ragaszkodnak ehhez az úthoz, akkor azok között lesznek, akik elpusztulnak a nagy nyomorúság idején. Jehova azonban nem gyönyörködik a gonosz halálában, s nekünk sem szabad így érezni (Ezékiel 33:11). Amíg az idő engedi, arra törekszünk, hogy segítsünk az ilyeneknek megtanulni és alkalmazni Jehova útjait. De mi van akkor, ha némelyek mélységes gyűlölettel viseltetnek Jehovával szemben?

 Ami őket illeti, ezt mondta a zsoltáros: „Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellenedlázadókat ne útáljam-é? Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, [igazi, NW] ellenségeimmé lettek!”(Zsoltárok 139:21, 22). Dávid azért tekintett rájuk irtózattal, mert mélységesen gyűlölték Jehovát. A hitehagyottak is azok közé tartoznak, akik gyűlölettel viseltetnek Jehovával szemben, mivel fellázadnak ellene. A hitehagyás valójában Jehova elleni lázadás. Egyes hitehagyottak azt állítják, hogy ismerik és szolgálják Istent, de elvetnek bizonyos tanításokat vagy követelményeket, amelyeket nyilvánvalóvá tett a Szavában. Mások azt bizonygatják, hogy hisznek a Bibliában, de nem ismerik el Jehova szervezetét, és aktívan próbálják akadályozni a tevékenységét. Amikor szándékosan döntenek az ilyengonoszság mellett —miután megismerték, mi a helyes , amikor annyira beléjük ivódik a rossz, hogy az természetük szerves részévé válik, ilyenkor egy kereszténynek a szó bibliai értelmében gyűlölnie kell azokat, akik végérvényesen a gonoszság mellett kötelezték el magukat. Az igaz keresztények úgy éreznek az ilyen hitehagyottak iránt, mint Jehova; nem kíváncsiak hitehagyott eszméikre. Ellenkezőleg, „utálják” azokat, akik Isten ellenségeivé tették magukat; a bosszúállást azonban Jehovára hagyják (Jób 13:16, NW; Róma 12:19; 2János 9, 10).

A nagy sokaság bizonyítja a hitét

 A felkent keresztények gyülekezetének társai, a más juhok többféle módon bizonyítják a hitüket. Először is támogatják a felkenteket Isten Királyságának a hirdetésében (Máté 24:14; 28:19, 20). Másodszor, készségesen alávetik magukat a Vezető Testület irányításának (Héb 13:17; olvassátok fel: Zakariás 8:23).

 Harmadszor, a nagy sokaság tagjai azáltal támogatják felkent testvéreiket, hogy összhangban élnek Jehova igazságos alapelveivel. Igyekeznek kimunkálni az olyan tulajdonságokat, mint a „szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hit, szelídség, önuralom” (Gal 5:22, 23). Napjainkban, ha valaki „a test cselekedetei” helyett ilyen tulajdonságokat mutat ki, valószínűleg nem lesz népszerű. Ennek ellenére a nagy sokaság tagjai eltökélték, hogy kerülik a ’paráznaságot, tisztátalanságot, gátlástalan viselkedést, bálványimádást, spiritizmus gyakorlását, ellenségeskedéseket, viszálykodást, féltékenységet, haragkitöréseket, perlekedéseket, meghasonlásokat, szektákat, irigykedéseket, italozós tivornyázásokat, dorbézolásokat és efféléket’ (Gal 5:19–21).

 Mivel tökéletlenek vagyunk, talán nehéz keresztényi tulajdonságokat kimutatnunk, kerülnünk a test cselekedeteit, és ellenállnunk a Sátán világától jövő nyomásnak. Ennek ellenére elhatároztuk, hogy nem engedjük, hogy az elkedvetlenedés – amit a személyes gyengeségeink, időleges sikertelenségeink vagy fizikai korlátaink okoznak – gyengítse a hitünket vagy a Jehova iránti szeretetünket. Tudjuk, hogy Jehova megvalósítja, amit megígért: életben fogja tartani a nagy sokaságot a nagy nyomorúság idején.

 Mindazonáltal folyamatosan résen kell lennünk, mivel tudjuk, hogy a valódi ellenségünk az Ördög, és ő nem adja fel egykönnyen. (Olvassátok fel: 1Péter 5:8.) A hitehagyottak és mások által megpróbálja elhitetni velünk, hogy hamis tanításokat követünk. De ez a taktika általában kudarcot vall. Például az üldözés időnként lelassítja a prédikálómunkát, ám gyakran csupán megerősíti azok hitét, akiket üldöznek. Ezért Sátán egyre többször használ egy olyan módszert, amelyről valószínűleg úgy gondolja, hogy az gyengíti leginkább a hitünket. Kihasználja az elkedvetlenedés érzését. Az első századi keresztényeket is figyelmeztették erre a veszélyre: „tekintsetek figyelmesen [Krisztusra], aki ilyen ellentmondást tűrt kitartással a bűnösöktől, akik ellene voltak saját érdekeiknek”. Miért? „Hogy meg ne fáradjatok, és el ne lankadjatok lelketekben” (Héb 12:3).

 Érezted már valaha azt, hogy feladod? Vagy azt, hogy neked semmi sem sikerül? Ha igen, akkor ne engedd, hogy Sátán arra használja ezeket az érzéseket, hogy eltérítsen Jehova szolgálatától. Az alapos bibliatanulmányozás, a buzgó ima, az összejövetelek rendszeres látogatása és a veled egy hiten lévők társasága meg fog erősíteni, és megóv attól, hogy ’ellankadj lelkedben’. Jehova ígéretet tett arra, hogy segít megújítani az erejüket azoknak, akik szolgálják őt, és az ő ígérete biztos. (Olvassátok fel: Ézsaiás 40:30, 31.) Összpontosíts a szolgálatra. Kerüld az időrabló, figyelemelterelő dolgokat, és mások megsegítésén fáradozz. Így megerősödsz majd, és az elkedvetlenedés ellenére is ki tudsz tartani (Gal 6:1, 2)