• Van-e Istennek szervezete?
• Mindig volt egy szervezete?
• Izrael Isten szervezete volt?
• Ma Jehova Tanúi az Ő szervezete?
• Szolgálhat-e egy szervezet Isten prófétájaként vagy szócsöveként?
• Mondja-e a Biblia a keresztényeknek, hogy keressék meg Isten szervezetét, illetve, hogy legyenek hűségesek ahhoz?

Az alábbi írás kifejezetten azok részére készült, akik kapcsolatban vannak, vagy voltak Jehova Tanúival. A fenti kérdésekkel kapcsolatban megvizsgálja azokat a bibliai bizonyítékokat, amelyek mindegyike az Őrtorony Társulat azon állítását illetően merül fel, hogy Isten mindig egy szervezeten keresztül tevékenykedett. Megvizsgálja azt az elméletet is, mely szerint Jehova Tanúi részben vagy egészben Írás szerinti felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy az Isten és az emberiség közötti kommunikációs csatornaként? működjenek.

A Biblia-idézetek forrása:
A Biblia-idézetek a Keresztény Görög Iratok új világ fordításából (2000. évi kiadás), illetve az Újfordítású Bibliából (ÚB, 1994. évi kiadás) származnak.


Isten egy szervezeten keresztül tevékenykedik?

Az Őrtorony Társulat kijelenti, hogy Isten mindig egy szervezeten keresztül kommunikált, és irányította szolgáit. Napjainkban - tanítják - Isten szervezete Jehova Tanúival azonosítható, akik Vezető Testületüket és annak jogi képviselőjét, az Őrtorony Társulatot úgy tekintik, mint Isten által kijelölt kommunikációs csatornát Isten és az emberek között.

Azt tanítják, hogy Isten e szervezet által irányítja az Ő ügyeit a földön, és a kívülállóknak nincs lehetőségük sem a megmentésre, sem Isten helyeslésére. A "szellem által irányított szervezet" fennhatóságának elfogadása része Jehova Tanúi keresztelkedési feltételeinek. A nyomtatott kiadványok és képviselői által az Őrtorony Társulat főhivatali személyzete rendszeres, részletes irányítást nyújt Jehova Tanúi gyülekezetei ezreinek szerte a világon. Ők irányítják a "szántóföldi munkát", kiigazítják a magyarázatokat tantételi és szervezeti témákban, szabályokról és rendeletekről gondoskodnak vallási és világi kérdések szabályozására, és fegyelmi eljárásokat írnak elő azoknak, akik nem alkalmazkodnak. A főhivatal munkatársai is rendszeresen kapnak "szántóföldi" jelentéseket a képviselőktől.1

Az Őrtorony Társulat kiadványaiban a "Jehova szervezete" kifejezés többet jelent, mint imádók csoportja. Beleértik azt is, hogy Isten mindig kinevezett egyéneket vagy kisebb csoportot földi népén belül azért, hogy a többi helyeselt szolgája felé továbbítsa vagy értelmezze azokat az információkat és útmutatókat, melyeket ő(k) közvetlenül Istentől kapott (kaptak). Valamint, hogy Istennek nincs személyes kapcsolata e "kommunikációs csatornán" kívüli egyénekkel.

Ez hát az a kérdés, melyet az alábbi oldalakon megvizsgálunk. Vajon Isten felhasznál-e egy olyan szervezetet, melyet egy kisebb csoport irányít a Földön, s amelyet nem lehet mellőzni vagy megkerülni? Mit tanít a Biblia?

Ádámtól az Özönvízig

Isten közvetlenül beszélt Ádámmal és Évával. Megáldotta őket, és elmondta nekik, mit vár el tőlük. (1Móz 1:28-30). Miután bűnbe estek, kérdőre vonta őket, és közvetlenül velük és a kígyóval közölte ítéletét (1 Móz 3: 9-19). A Káin és Ábel által bemutatott áldozatokat egyénenként ítélte meg.

Amikor Káin helytelen hozzáállást mutatott, Isten neki személyre szólóan adott útmutatást és figyelmeztetést a bűn ellen. Miután megölte testvérét, Isten személyre szólóan ítélte el őt (1 Móz 4:6-15). A hosszú patriarchális időszak alatt az Isten embereknek adott parancsai iránti engedelmesség (ti., hogy szaporodjanak, és töltsék be a Földet) azt kívánta meg szolgáitól, hogy szétszóródjanak a Földön, nem pedig, hogy egybegyűljenek. Ebből következik, hogy nem említik Isten szolgáinak egy csoportját sem, akik egy központi helyen imádták volna őt, vagy mint csoport kaptak volna üzenetet Istentől, hogy továbbítsák másoknak. Amikor Isten elhatározta, hogy özönvíz által megtisztítja a Földet az igazságtalanságtól, kiválasztotta Noét, hogy kövesse az utasításokat, melyek az emberi és állati családok megőrzését célozták. Isten közvetlenül beszélt Noéhoz.2 Az "igazságosság hirdetője" (2Pt 2:5), Noé, prófétaként tevékenykedett, s mint ilyen, isteni üzenetet közvetített. Az özönvíz után Noé áldozatot mutatott be Istennek családjáért, és sok századra mintát adott (Jób 1:5). A családfők képviselték családjukat Isten előtt, és ők viselték a pap vagy a közbenjáró szerepét bizonyos korlátozott értelemben.

Az özönvíztől a Sínai hegyig

Az özönvíz után Isten megismételte parancsát, mely úgy szólt, hogy "szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet" (1Móz 9:1). És továbbra is közvetlenül beszélt az egyénekhez, illetve angyalokon, álmokon, látomásokon és olyan prófétákon keresztül szólt, akik elfogadták az Istentől jövő üzeneteket, és készek voltak arra, hogy átadják azokat a címzetteknek. Amikor lázadók egy csoportja arra szövetkezett, hogy közös erővel egy nagy tornyot építsenek, - részben abbéli félelmük miatt, nehogy "elszéledjenek az egész föld színén" - Jehova Isten összezavarta nyelvüket, engedelmességre kényszerítve őket, legalább arra az időre, míg betöltik a földet (1Móz 11:4, 8).

Évszázadokkal később Isten megígérte barátjának, Ábrahámnak, egy kiemelkedő hitű férfinek, hogy "nagy néppé" teszi (1Móz 12:2). Ezzel valami új kezdődött el: egy kiváltságos család különleges figyelemben részesül majd, és annak leszármazási vonalán jön el a Messiás. Vajon ez az emberiséggel való kommunikáció új, "szervezettebb" módját jelentette?

Ahogy Ábrahám családja növekedett, Isten folytatta a szolgáival való közvetlen kommunikációt, olyan személyeket is ideértve, akik időlegesen vagy folyamatosan prófétaként tevékenykedtek. Úgy tűnik mégis, hogy senki sem látta a teljes képet, és Isten sem csak egyszerre egy "csatornán" (vagy rabszolgán) keresztül tevékenykedett. József, a pátriárka és próféta, például gyermekkorában, amikor még az apjával élt, egy ihletett álmot látott, mely megmutatta a jövőt. Jehova Egyiptomba küldte Józsefet, hogy előkészítse az utat Jákób nemzetté növekedő családjának. Azonban Jehova nem fedte fel Jákóbnak, hogy mit visz véghez, noha Jákób még mindig pátriárka és próféta volt (1Móz 42:36). Isten vezetése alatt Ábrahám hetvenöt leszármazottja ment alá Egyiptomba. Amikor négyszázharminc évvel később kijöttek onnan, számuk már milliókra rúgott.

Amikor Isten arra készült, hogy kiszabadítsa népét az egyiptomi rabszolgaságból, személyesen beszélt Mózessel egy égő bokorból, és csodák véghezvitelével bízta meg őt, hogy megmutassa Izráelnek és az egyiptomiaknak a Jehova név mögött rejlő erőt. Az izraeliták készsége arra, például, hogy elfogadják és imádják az aranyborjút a Sínai hegy alatti síkságon (és a gyenge hit egyéb jelei), arra utal, hogy mialatt Egyiptomban voltak, - mint csoport ? nem tartották fenn a tiszta imádatot, melyet ősük, Ábrahám gyakorolt.

Az izraeliták - miután elhagyták Egyiptomot - különleges szerződéses viszonyba kerültek Istennel. Megkapták a Törvényt, amelynek polgári, vallási és erkölcsi ügyekben iránymutatást kellett biztosítania. Az Őrtorony úgy mutatja be ezeket az eseményeket, mintha azok annak párhuzamai lennének, ahogyan Jehova Tanúi kijöttek a "világból" - ezt a fogalmat legfőképpen a kereszténységre értve -, és ahogyan központi irányítást kaptak egy földi "kommunikációs csatornán" keresztül, mely azután jelenlegi szervezeti formájuk kiépüléséhez vezetett. Izráelt mintegy a jól szervezett Őrtorony Társulat mintájaként, illetve előképeként kezelték. Vajon igaznak bizonyul-e ez a kép? Vajon a mózesi törvény egy olyan központosított közigazgatási struktúrát hozott létre, mint amilyen napjainkban Jehova Tanúit irányítja?

Hogyan szerveződött Izráel?

Mózes valóban egy "kommunikációs csatorna" volt Isten és az izraeliták között. Az Írás úgy beszél róla, mint "közbenjáróról" (4Móz 12:7; Gal 3:19). Ebben a szerepében Jézus Krisztust árnyékolta elő (2Móz 18:18,19 vö. Apcsel 3:19-23). Mózes próféta volt, és Izráelt vezette. Utódja, Józsué Izráel vezetője volt, de nem volt sem próféta, sem közbenjáró. És Mózes testvére, Áron, illetve annak leszármazottai, a papok sem voltak azok.

A léviták, éppúgy, mint törzsük más tagjai, mindössze vallási funkciót töltöttek be, nem pedig vezetői vagy prófétai tisztet. Ezek után ki irányította a dolgokat Izráelben? Nem volt szükségük központi vezetőségre, mert Izráel népe valójában egyetlen család volt. Ez a nép a családok leszármazási vonala mentén szerveződött. Izráelben a véneket és a "törzsfők százait és ezreit" nem népszavazással választották, s nem is Isten jelölte ki őket. Ők azoknak az embereknek a rokonai voltak, akiket képviseltek. Minden törzs egy család volt, mindannyian egy közös őstől származtak, és ezáltal vérrokonok voltak.

A mózesi törvény erkölcsi és vallási iránymutatást nyújtott az izraelitáknak. Széles körben tárgyalja a mindennapi életben előforduló bűnös gondolatokat, illetve tetteket, a bűnnel szemben tanúsítandó viselkedéssel és az azzal kapcsolatos különleges eljárásokkal egyetemben. Azonban nem állít fel semmilyen emberi kormányzatot vagy vezető testületet. A törvény alatt lévő izraelitákat sokkal inkább személyes lelkiismeretük kellett vezesse, nem pedig emberi uralkodók, akik a rendőrségen vagy más erőszakszervezeten keresztül juttatták volna érvényre hatalmukat. A törvényszegők és bűnösök elleni szankciókat minden közösségben az emberek maguk hajtották végre, a vének felügyelete alatt. A papok felügyelték a bűnért való áldozatokat és más vallási eljárásokat. Minden egyén a saját viselkedéséért volt felelős családja, a közösség és Isten előtt. Ez egy valódi értelemben vett teokratikus kormányzási forma volt: a földi uralkodók helyett Isten maga cselekedett. Nos, működött ez a fajta kormányzat?

A Sínai hegytől Sámuelig

Miután beléptek az Ígéret földjére, az izraeliták több, mint háromszázötven évig éltek emberi uralkodók, vagy központi vezetés nélkül. "Azokban a napokban Izráelnek nem volt királya, mindenki úgy cselekedett, amint helyesnek látta" (Bírák 21:25). Ez a teokratikus elrendezés nem eredményezett anarchiát. A bizonyítékok azt mutatják, hogy mindez nagyszerű eredményekhez vezetett.

Isten időről-időre szükség szerint kiválasztotta, és kinevezte a bírákat. Ezek az emberek ugyan vezetőkként tevékenykedtek, de sokkal inkább katonai, mint kormányzati értelemben. Volt, amikor egyszerre több bíró is működött, és volt, amikor egy sem. Sem különleges végrehajtói hatalmuk nem volt, sem királyként nem ténykedtek Izráel felett, mert Isten kellett legyen az egyetlen uralkodójuk. A Bírák Könyve utolsó fejezetei tartalmaznak egy érdekes és különös történetet arról, hogyan nyert teret az igazság ez alatt az elrendezés alatt egy különösen erőszakos bűncselekmény esetén. A bibliai feljegyzés megmutatja, hogy a bírák idejének több, mint kétharmada alatt békesség uralkodott azon a földön. Azon alkalmakat követően, amikor a bírák megmentették Izráelt az ellenségtől három negyven évig tartó és egy nyolcvan évet felölelő olyan időszak volt, amikor "béke" volt a földön (Bír 3:11, 30; 5:31; 8:28). A bírák ideje után már soha többé nem volt ilyen sok békés időszak. Ezen idő alatt pedig valójában ? a Biblia beszámolója szerint - mindössze egyetlen próféta (Debóra) küldetett Izráelhez. Miért változott meg ez a helyzet, és mitől szakadt meg ez a békés időszak e földön?

Egy rossz elképzelés gyökeret ver

Végül az izraeliták kezdtek királyt követelni maguknak. Egy látható, központi vezetést akartak. De miért? Netán azért történt ez, mert az a teokratikus uralkodási forma, mely békét és fejlődést hozott generációkon keresztül, többé már nem működött? Nem. Vagy az emberi uralom talán megvédte őket a hitehagyástól? Nem. Akkor miért?

Azt mondták: "Azután olyanok leszünk, mint az összes többi nemzet, egy királlyal, aki vezet minket, aki kimegy előttünk, és harcol csatáinkban" (1Sám 8:20). Azért követeltek királyt, hogy olyanok lehessenek, mint a körülöttük lakó pogány népek. Ez az elképzelés önző, evilági és teokráciaellenes volt. Isten pedig pontosan ezt mondta. Sámuel azt gondolta, hogy Izráel visszautasította őt, mint prófétát, de Jehova Isten kiigazította őt. Isten kijelentette, hogy a visszautasítás az Ő királyi szerepének szólt. Isten figyelmeztette Izráelt, hogy egy központosított hatalom sok problémához vezethet, de ők továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy Isten adjon nekik emberi uralkodót (1Sám 8-10). Isten engedett a kívánságuknak. Egy jó és alkalmas embert választott első királyukul: Sault. Az idő múlásával a jó tulajdonságok - melyekért Saul kiválasztatott - megromlottak. Isten elvetette Sault, és másik királyt választott Izráelnek, az ifjú Dávidot, aki "Isten szíve szerint való" emberré növekedett (1Sám 13-14). Még ez a csodálatos "ajánlólevéllel" rendelkező ember sem volt azonban mentes a sorozatos bukásoktól. Dávid személyes botránya és családi tragédiája megrontotta uralkodását.

Fiát, Salamont "az emberek közül a legbölcsebbnek" nevezték. Negyven éves uralkodását béke, fejlődés és boldogság jellemezte, de - kora előrehaladtával - ő szintén hűtlenné vált Istennel szemben (1Kir 11:4-6). Ennek következtében, amikor Salamon fia, Roboám elfoglalta a trónt, Jehova mindörökre két királyságra választotta szét a nemzetet: tíz törzs volt északon /Izráel/, és kettő délen /Júda/ (1Kir 11:913).

Az egész Izráel feletti központosított vezetés szánalmas kudarcot vallott. Mindössze három generáción át tartott, ráadásul úgy, hogy Isten maga választotta ki királyaikat. Az izraeliták és a huszadik századi Jehova Tanúi összehasonlítása a zsidó történelem e pontjától kezdve még bonyolultabbá és nehézkesebbé válik.

Két királyság - egy szervezet?

A királyság két részre szakadása után a zsidók számára minden megváltozott. Dávid leszármazottai egymást váltották Júda trónján, mialatt Izráel királyságában - időnként véres harcok árán ? több dinasztia is cserélődött. A két királyság a külső ellenségekkel és egymással is háborúkat vívott. Mindkét országban létezett egy saját királyi leszármazási vonal.

Az északi királyság inkább Szamáriában állított fel imádati központot, mintsem, hogy Jeruzsálembe kelljen menniük, mely a két törzs királyságának területén volt, és a lévita papságot nem-lévita papokkal helyettesítették, ami hamis imádathoz vezetett.

Nehezen elképzelhető, hogy a zsidóság államszerkezetét bármi módon is össze lehetne hasonlítani egy összehangoltan működő, központi irányítású szervezettel. Nem arról volt szó, hogy az egyik királyság hű volt Istenhez, a másik pedig egyértelműen hűtlen. Az egyik oldalon éppúgy voltak jó és rossz királyok, mint a másikon. Isten nem utasította el sem az egyik, sem a másik királysággal való törődést. Prófétákat küldött mindkét országba. Mindkét királyságban - amikor istentelen királyok voltak - gonoszság uralkodott. Azonban az igazságra hajló királyok alatt rendszerint visszatértek a tisztább imádati formához, és ebből áldások származtak.

Az északi királyság (Izráel) az i.e. nyolcadik század közepétől végleg az asszír Szalmanasszár király kezeibe esett. Idővel utódaik közül némelyek visszatértek Szamáriába, Észak-Palesztina régi fővárosába. Jézus napjaiban ők voltak a szamaritánusok, és zsidó unokatestvéreik gyűlölték őket.

Az északi királyság pusztulása után a déli királyságban, Júdában egymást váltották a jó és a rossz királyok. Az i.e. hatodik században Isten végül is megengedte, hogy - hűtlenségük miatt - Nebukadnezár fogságba hurcolja őket Babilonba. A fogság után egy viszonylag kis csoport visszatért Jeruzsálembe, hogy újjáépítse a templomot, és helyreállítsa az országot. A zsidók többsége azonban sohasem tért vissza Palesztinába.

Majd' húsz évszázad telt el aközött, hogy Isten megígérte barátjának, Ábrahámnak, hogy leszármazottai nemzetté válnak, és aközött, hogy Jézus eljött a földre. Az izraeliták, főleg azokban az évszázadokban, amikor még nem voltak királyaik, hűségesen végezték a közös istentiszteleteket. Azonban távolról sem rendelkeztek olyan közigazgatási testülettel, mely az Őrtorony Társulatra formájában vagy működésében hasonlítana. Mégis, egész idő alatt Isten választott népe maradtak. Honnan tudhatjuk ezt?

Jézus "Izráel elveszett juhaihoz" küldetett

Mikorra Jézus eljött, Izráel minden volt, csak jól szervezett nem. Idegenek uralkodtak felettük. Nem gyakorolták a tiszta imádatot. Többségük (részben a tíz törzs királyságának elhagyói, másrészt annak a számos zsidónak a leszármazottai, akik sohasem tértek vissza Palesztinába a babiloni fogság után) szétszóródott szerte a földön. Így jónéhány nemzet és uralkodó irányítása alatt álltak. Hitükben megosztottak voltak. Olyan mértékig hozzátettek a Törvényhez, és kiszínezték azt, hogy még az olyan egyszerű parancsolatok is, mint a szombat megtartása, szinte lehetetlenné váltak. A Jeruzsálemben folytatott imádat korrupt és elüzletiesedett, tartalom nélküli rituálé és formaság volt.

E helyzet ellenére azonban Jézus szolgálata mégis inkább a zsidóknak és a szamaritánusoknak szólt, mint a pogányoknak. Miért? Saját szavai szerint Jézus "Izráel elveszett juhaihoz" küldetett (Mt 15:24). Hűtlenségük és hitehagyásuk dacára ők még mindig Isten választott népe voltak. Csak miután elutasították a Messiást, történt az, hogy "elhagyatottá lett a házuk" (Mt 23:38).

Hogyan érintkezett Isten Izráellel?

A Bibliában számtalan példa van arra, hogyan kommunikált Isten az övéivel. Néhányukhoz közvetlenül beszélt (1Móz. 46:1-4; Józs 8:1), illetve angyalokon keresztül (Bír. 6:11-24; 13.fej.). Mások, a prófétákat is ideértve, látomásokat vagy álmokat kaptak (1Kir 3:5-15; 9:1-9; Ésa 1:1; Am 7:1-9; Ez 1:1). Isten emberei azonban a legtöbb üzenetet a prófétákon keresztül kapták. Amint a Zsid 1:1 megállapítja: "Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által...".

A próféták leggyakrabban akkor jelentek meg Izráelben, amikor Isten népe hűtlen volt. Egyszerűen átvették Istentől az üzenetet, és továbbították a többiek számára. Ezek az Istentől jövő üzenetek, illetve próféciák figyelmeztették az embereket, hogy térjenek meg a hamis imádatból, valamint a Törvény megtartására és az igaz imádat gyakorlására buzdítottak. Ki nevezte ki ezeket a prófétákat? Nos, nem a nép vezetői, a papok vagy más próféták. Maga Isten jelölte ki őket a szent szellem által (4Móz 11:24-29).

Mivel a Törvényben sem a próféták kijelölésére, sem pedig a hitelesítésükre vonatkozó egyéb hivatalos eljárásra nem szerepelt utasítás, minden izraelitára személyesen rábízatott, hogy eldöntse: vajon amikor valaki prófétának nevezi magát, igazán Istent képviseli-e? Ezért a Törvény három jelet határoz meg az igaz próféta (vagy prófécia) azonosításához:
1. a próféta Jehova nevében szól,
2. a prófécia beteljesedik,
3. a prófécia előmozdítja az igaz imádatot (5Móz 18:20-22; 13:1-4).

Ahogy a Bibliában olvassuk, a próféta szerepköre kevés vagy semmilyen tekintéllyel, illetve hatalommal nem jár. A próféták népszerűtlenek voltak. Isten választott népe a legtöbbjükkel rosszul bánt. Sokukat kegyetlenül üldözték, vagy megölték a nép vezetői.

Vajon Isten prófétái alkottak-e valaha is egy olyan központi testületet, mely utasításokat adott Izráel népének? A Biblia néhány helyen említi ugyan próféták csoportjait (1Sám 10:5,10; 2Kir 2:3,5 és 4:38), de azok sosem úgy tevékenykedtek, mint Istentől származó egyfajta szabályszerű "kommunikációs csatorna". Valójában akkoriban a prófétáknak nem volt tudomásuk más prófétákról, de még más igaz imádókról sem.

Például, az északi királyság hűtlen időszakainak egyike alatt, Illés az egyedülinek hitte magát Izráelben, aki nem hajolt meg a Baál előtt. Amíg Isten meg nem mutatta neki: "De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baál előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt." (1Kir 19:18). Ezeket a hithű személyeket kétségtelenül hűtlennek tartották, ami a hatalmon lévő király iránti hűséget illeti. Azonban nyilvánvalóan mégsem voltak semmiféle csoporttá szervezve. Csendesen gyakorolták Istenbe vetett hitüket, bár Isten (még mindig választottnak számító) hűtlen népe vette körül őket.

Véges-végig, a teljes kereszténység előtti időszak alatt, a Biblia említést tesz hithű egyénekről, akik a nemzet vezetőinek hitére való tekintet nélkül lojálisak maradtak Istenhez. Ez igaz volt egészen Jézus eljöveteléig. Egy Simeon nevű igaz próféta - egy prófécia beteljesedéseként, melyet a szent szellem adott neki - látta a kisgyermek Jézust. Az Írás említést tesz egy hűséges prófétanőről, Annáról is (Lk 2:25-38).

A keresztény korszak kezdetei

Jézus eljövetele inkább egy új szószóló, mint egy Isten és ember közötti, újfajta kommunikációs módszer megjelenését jelenti. A Zsid 1:2 azt mondja: "ezekben a végső időkben (Isten) a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette." Jézus vajon szervezetet alapított, hogy az képviselje érdekeit a földön, vagy pedig minden egyén "Krisztusért jár követségben"? (2Kor 5:20).

Amikor Jézus éberségre bíztatott, "Péter így szólt: ?Uram, nekünk mondod ezt a szemléltetést, vagy mindenki másnak is?? Az Úr így válaszolt: ?Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál! Bizony mondom néktek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt.?" Jézus ezután megmutatta, hogy különféle lehetőségei vannak az engedetlen rabszolgának. Így fejezi be: "arra a rabszolgára, amelyik értette ura akaratát, de nem készült fel, vagy nem cselekedett összhangban annak akaratával, sok ütést mérnek. Amelyik pedig nem értette, és úgy tett ütéseket érdemlő dolgokat, arra keveset mérnek. Bizony mindenkitől, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni; és akire sokat bíztak, attól a szokottnál többet fognak követelni.". (Lk 12:41-48).

Az Őrtorony Társulat Jézusnak a Mt 24:44-51 párhuzamos részében lévő szónoki kérdését alkalmazza feltételezett hatalma alapjául, miszerint ők lennének "az [egyetlen] hű és értelmes rabszolga", akit "[mestere] minden java fölé" kinevezett. Azt azonban nehéz elképzelni, hogy ez a példázat több vallási szervezetre vonatkozna, melyek mindegyike több-kevesebb felelősséggel tartozik aszerint, amit tud. Ez inkább csak egy buzdítás, hogy az egyes keresztény folyamatosan legyen tudatában a mások irányában (különösképpen a többi keresztény irányában) való helyes viselkedés fontosságának, mindig emlékezve arra, hogy egy nap mindenki számot ad majd egy nagyobb Mesternek.

Az apostolok vajon egy "Vezető Testületet" alkottak?

Ha Jézus egy kommunikációs csatornát akart volna létrehozni, mely az Írások értelmét fokozatosan nyilatkoztatja ki, akkor bizonyára hűséges apostolai lettek volna az elsők, akiknek egy ilyen "új világosságot" felfedett volna. A feljegyzések azonban azt mutatják, hogy nem ez a helyzet. Az apostolok némelyike gyakran megjelenik a kereszténység terjedéséről szóló ihletett feljegyzésekben. Közülük azonban mindössze hárman szerzői néhány bibliai résznek: Máté, Péter és János. A többi a tizenkettő közül nem játszott olyan kiemelkedő szerepet a kereszténység növekedésében és elterjedésében, mint például Pál, Silás, Barnabás és Timóteus. Az ihletett keresztény iratok nagy része nem a tizenkettő, hanem mások által íródott. Nevezetesen Pál, Márk, Lukács, Jakab és Júdás által.

Jézus élete, halála és feltámadása az apostolok napjainak vallási tanítói által előre nem látott módon teljesített be sok próféciát. A keresztényeknek segítségre volt szüksége ezek megértéséhez. Miként értették meg a korai keresztények Jézus messiási szerepét? A Lk 24:13-35 szerint Jézus feltámadása napján megjelent két tanítványnak - egy Kleopás nevű férfinak (és talán a feleségének?) - az emmauszi úton. "És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik [és nem pedig a tizenegynek] mindazt, ami az Írásokban róla szólt." A Jézusra vonatkozó zsidó próféciák ilyen részletes kifejtése kiváló példája az isteni kinyilatkoztatásnak. Jézus velük evett, majd távozott. Ők pedig azonnal visszatértek Jeruzsálembe, ahol megtalálták a tizenegy apostolt, és elmesélték nekik Jézussal való találkozásukat. Mialatt történetüket mesélték, Jézus megjelent az összegyűlteknek.

Mennybemenetele előtt Jézus már jelezte a tizenegynek, hogy neki adatott a hatalom mindezért személyes felelősséget vállalni: "Nekem adatott minden hatalom az égben és a földön. Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, mit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a dolgok rendszerének befejezéséig." (Mt 28:18-20).

Jézus, mielőtt meghalt, elmondta tanítványainak, hogy küld majd egy vigasztalót (segítőt, illetve tanácsadót), hogy helyettesítse őt a földön, miután visszatér a mennybe: "én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, ... ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz." (Jn 14:16,17, NIV). Később, a szent szellem munkájáról szólva Jézus így folytatta: "amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek." (Jn 16:13,14, ÚB).

Vajon a szent szellemnek csupán egy rövid időszakban kellett működnie - a keresztény gyülekezet indulását követő, mondjuk egy generáció alatt -, azután pedig a Jézus szervezte egyház átvette a szent szellem "kötelezettségeit", táplálva a tanítványokat, "elvezetve őket minden igazságra", és Jézus nevében szólva? Nem. Jézus azt mondta, hogy a szent szellem "mindörökre" velük lesz, és nem szükséges azt helyettesíteni.

Mivel Jézus ? a szent szellemen keresztül - feltámadása után állandó kapcsolatban lehetett tanítványaival, ezért nem volt oka arra bátorítani őket, hogy emberi képviselők valamiféle központi irányítású csoportjának létrejöttét várják, melynek feladata a vezetés és az iránymutatás lenne. Jézus sem másra utalt, amikor azt mondta: "... ahol ketten vagy hárman egybegyűltek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20).

A jeruzsálemi "tanács" - "új világosság" forrása?

Az Őrtorony Társulat azt a látszatot kelti, hogy a jeruzsálemi gyülekezet vénei (azé a városé, ahonnan az evangélium az egész világra kezdett elterjedni) Jehova Tanúi Vezető Testületéhez hasonlóan tevékenykedtek, döntéseket hozva más gyülekezetek ügyeiben, és a növekvő szellemi világosság forrásaként működve. Azt állítják, hogy a jeruzsálemi vének a fenti minőségben cselekedtek, amikor egy körülmetéléssel kapcsolatos kérdés merült fel. Vajon ezt tanítja a Biblia? Mi volt a jeruzsálemi gyülekezet szerepe, és hogyan cselekedett Jézus és a szent szellem a kérdés megoldásában? Vizsgáljuk meg az Apcsel 15:1-35 - ben és a Gal 2:1-14 ?-ben található feljegyzést!

Apostolok Cselekedetei szerint a kérdés akkor merült fel, amikor néhány férfi érkezett Jeruzsálemből ("Jakabtól" - lásd Gal 2:12) Antiókiába, és valami újat kezdett tanítani. Olyat, amit Pál nem tanított ezeknek a pogányból lett hívőknek. Mi is volt ez a Jeruzsálemből érkező "új igazság"? "Ha nem metélkedtek körül Mózes szokása szerint, nem részesülhettek megmentésben." - mondták. Ez homlokegyenest ellentmondott annak, amit maga Jézus jelentett ki Pálnak, tudniillik, hogy egyedül hit által lehetséges a megmentés. Pál keményen vitába szállt ezzel az "új tanítással". A jeruzsálemi férfiak azonban kitartottak amellett, hogy helyesen gondolkodnak a dolog felől, így Pál és Barnabás felment Jeruzsálembe "az apostolokhoz és az idősebb férfiakhoz e vita ügyében". Pál Galata levélbeli beszámolója bemutatja, hogy ő magának az Úrnak az utasítására ment fel Jeruzsálembe, "kinyilatkoztatás eredményeképpen". Miként az kiderült, bizonyos zsidókból lett keresztények úgy hitték, hogy a körülmetélés szükséges az üdvösséghez.

Pálnak a galáciabeliekhez írott beszámolója mutatja, hogy egy magánjellegű találkozón vett részt azokkal, "akik valaminek látszottak" a gyülekezetben, a "kiemelkedő emberekkel". Azt mondta: "... eléjük tártam a jó hírt, melyet a nemzetek között prédikálok", és "ezeknek mi nem engedtünk ... egy órára sem..." (Gal 2:2,5). Ezek az istenfélő férfiak a szent szellem vezetése alatt felismerték, hogy tévedtek, elfogadták a Krisztustól jövő, Pál által adott helyreigazítást és egy nagyobb összejövetel alkalmával (a többi vénnel együtt) felemelték szavukat ? a szent szellem vezetése alatt. Így azután mindenki eljutott a helyes nézőpontra. Ezután írtak egy magyarázó-levelet, kifejezetten az antiókiai pogányból lett keresztényeknek címezve, néhány dolog elkerülését ajánlva azért, hogy közreműködjenek a zsidók és a pogányok közötti békességben, valamint az ő egészségükért és jólétükért.3

Ez a történet semmi esetre sem bizonyíték arra, hogy bármilyen "új megértés" származott volna ebből a találkozóból. A jeruzsálemi vének inkább egy helyreigazítást fogadtak el, mintsem utasításokat adtak volna. Ez a beszámoló nem bizonyíték arra, hogy Jeruzsálemben egy, a többi keresztény számára szabályokat és előírásokat alkotó "vezető testület" működött volna. A helyzet éppen ennek az ellenkezője volt. Ez a beszámoló arra egyértelmű bizonyíték, hogy Isten szelleme a hithű egyéneken keresztül működött, kivezetve a keresztény gyülekezetet a tévedésből.

A korai keresztényeken Isten szelleme működött

Jézus azt mondta tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben, de csak addig, "míg fel nem ruháznak benneteket erővel a magasból." (Lk 24:49). Ez pünkösdkor be is következett. Péter erről beszélt Jóel próféciáját alkalmazva a történtekre. E prófécia tartalmazta azt a jövendölést, mely a kereszténység egész időszaka alatt teljesedett: "... kitöltök az én szellememből mindenfajta hústestre, és fiaitok meg leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, és idős férfiaitok álmokat álmodnak; és még rabszolgáimra és rabszolganőimre is kitöltök szellememből azokban a napokban, és prófétálni fognak." (Apcsel 2:17,18). Ez a prófécia kijelenti, hogy Isten a szent szellemen keresztül fog kommunikálni a keresztényekkel, pontosan úgy, ahogyan a kereszténységet megelőző időben; közvetlenül, látomásokon, álmokon és prófétákon keresztül. Kideríthető az Írásokból, hogy így történt-e?

Az Apostolok Cselekedetei tele van olyan beszámolókkal, amelyek rávilágítanak Jóel próféciájának beteljesedésére. Megmutatja Jézusnak, valamint a szent szellemnek, az angyaloknak, a látomásoknak és az álmoknak a korai keresztény gyülekezetben való igen tevékeny közreműködését. Ez magában foglalta az emberek megtérését, a gyülekezet terjedését, apostolok és misszionáriusok kiválasztását és vezetését, és visszatartotta a gyülekezetet a romlástól és hamisságtól. Ezen kívül bátorította és támogatta a keresztényeket a próbákban és nehézségekben, és irányt mutatott a kereszténység számára az eljövendő korszakokban szükséges és fontos tudnivalók feljegyzésében és megőrzésében - egyszóval a Keresztény Iratok megírásában. Egyetlen olyan lényeges területe nem volt a kereszténység növekedésének, amelyet ne Jézus vagy a szent szellem vezetett és irányított volna.

Figyeljük meg Fülöp és az etióp esetét! Fülöp Szamáriában prédikált. Egy angyal elküldte őt a Jeruzsálemből Gázába vezető útra. Az úton találkozott egy eunuch etióppal. A szellem odaküldte Fülöpöt annak szekeréhez. Miután megkeresztelte, Isten szelleme továbbküldte Fülöpöt (Apcsel 8:36, 39, 40).

Egy másik példa a jámbor, istenfélő férfi, Kornéliusz példája. Látomása volt Isten angyaláról, aki elmondta neki, hogy küldjön embereket Joppéba, Péterhez. Időközben Péter, aki a háztetőn imádkozott, révületbe esett, és egy hang azt mondta neki, hogy azok a dolgok, amiket régebben tisztátalannak tartott, most tiszták. A szent szellem beszélt neki azokról a férfiakról, akiket Kornéliusz küldött. Péter elment Kornéliusz házába, ahol egy népes csoportnak hirdette az evangéliumot, akik kereszténnyé lettek (Apcsel 10:1-46).

Pált maga Jézus térítette meg (Apcsel 9:3-6, 15). Saul (Pál) a szent szellem segítségével kiemelkedett az apostolok közül a keresztény üzenet nem-zsidókhoz való eljuttatásában. Sok gyülekezetet ő indított útjára. Ki hatalmazta fel, hogy így tegyen? Talán a jeruzsálemi gyülekezet volt az, vagy éppen az antiókiai, melyből elindulva megkezdte missziós útjait? Nem. Saul és Barnabás a szent szellem különleges irányításával lett felhatalmazva és kiküldve, mint misszionárius (Apcsel 13:1-4).

Az Írás rámutat, hogy azokat, akiknek Pál prédikált, arra buzdították, hogy inkább közvetlenül magára Krisztusra tekintsenek vezetésért, semmint a jeruzsálemi (vagy máshol lévő) vének valamiféle csoportjára. Amikor Pál a filippibeli börtönőrnek beszélt, egyszerűen Isten szavát szólta a férfinak "és mindazoknak, akik a házában voltak", röviddel csodálatos kiszabadulásuk után, valamivel éjfélt követően. Virradat előtt a börtönőr és teljes háznépe (talán a gyerekeket és szolgákat is beleértve) megkeresztelkedtek. Vajon Pál - "oktatásukat" befejezendő - egy helyi gyülekezetre irányította figyelmüket? Nem, mert ott nem is létezett gyülekezet, mindössze egy másik újonnan megtért, egy Lídia nevű asszony (Apcsel 16:30-34).

Sok más példát is felhozhatnánk, de az üzenet világos: maga Jézus Krisztus és a szent szellem játszották a legnagyobb szerepet a korai keresztények irányításában - sokkal inkább, mint valamely ember, vagy emberek egy csoportja. A szellem vezette Pált és társait missziós útjaik alatt (Apcsel 16:6-10; 18:9-11; 20:22, 23; 21:4), megmentette őket a veszélyből, ihlette őket a fáradozásaik nyomán létrejövő gyülekezeteknek küldött levelek írásakor, és kinevezte a felvigyázókat (Apcsel 20:28, 32).

Amiként az izraelitáknak, a keresztényeknek szintén megvan az eszközük arra, hogy különbséget tegyenek az igaz és a hamis próféta - és azok tanításai - között. János apostol, a kérdésről szólva, nem javasolt semmi fajta szervezetileg meghatározott jóváhagyási eljárást. Azt mondta inkább, hogy próbáljuk meg az "ihletett kijelentéseket" ("lelkeket", NIV): "...minden ihletett kijelentés, amely vallja Jézus Krisztus hústestben való eljövetelét, az Istentől származik, de amely ihletett kijelentés nem vallja Jézust, az egy sem az Istentől származik. Továbbá ez az antikrisztus ihletett kijelentése, amelyről hallottátok, hogy jön, és most már a világban van." (1Jn 4:2,3). János nem a prófécia forrására, vagy a próféta viselkedésére koncentrál, mintha az alapján lehetne megítélni a (feltehetőleg Istentől származó) üzenetek szellemét. Egy prófécia jobban megítélhető annak központi témájáról. Ha annak középpontjában Krisztus és megváltó munkája áll, az Istentől való. Ha nem, akkor az antikrisztustól (Vö. Jel 19:10).

Isten egyéneken és egy szervezeten keresztül is cselekszik egy időben?

Látva a bizonyítékok elsöprő tömegét, melyek azt mutatják, hogy Isten mindig egyéneken keresztül közölte akaratát, egyesek megkérdezhetik: lehetséges, hogy Isten bizonyos dolgokat egyénenként közöl velünk, más dolgokat pedig egy olyan jóváhagyott szervezeten keresztül, amely prófétaként tevékenykedik? Ez a feltételezés azon az elméleten alapszik, hogy egy szervezet úgy cselekedhet, mint egy személy. Egy szervezettel való kapcsolat abba az irányba befolyásolhatja a tagokat, hogy magukévá tegyék a vezetők véleményét, hasonló módon fejezzék ki magukat, vagy egységesen cselekedjenek. Úgy tűnhet, hogy a szervezetnek magának van "esze". De ez nem így van. Egy szervezet nem rendelkezik önálló gondolkodásra, érzelmekre vagy véleményalkotásra való képességgel. Nem önálló lény, mint egy személy.

Szervezetek akkor alakulnak ki, ha egyének egyesíteni szeretnék erőiket, hogy végrehajtsanak egy feladatot, megvalósítsanak egy célt, vagy társaságban legyen részük. A szervezet lehet kicsi vagy nagy, nyitott vagy zárt. A csoport tagjai alkothatnak jogi társaságot, mellyel üzleti tevékenységet folytathatnak. Kinevezhetik a csoport vezetőit vagy szóvivőit, és ráruházhatnak feladatokat a különféle tagokra. Alkothatnak eljárási szabályokat és valamely cél elérése érdekében követendő módszereket. Bár gyakran fejezzük ki úgy magunkat, hogy ?a szervezet megvalósított valamit?, valójában nincs olyan tevékenység, melyet a szervezetnek tulajdonítunk ugyan, mégis az egyes tagoktól függetlenül történne, akár egyedül, akár együtt tevékenykednek. Minden gondolat vagy cselekvés az egyénektől ered. Egy szervezet teljesen képtelen a tagjaitól függetlenül gondolatokat létrehozni, közölni vagy kivitelezni. Ez azt jelenti, hogy bármely kijelentés, ami "a szervezettől" származik, valójában egy személytől ered, még akkor is, ha az a tag őszintén megkísérel a csoport képviseletében beszélni. Ez azt is megmagyarázza, hogy miért olyan nehéz időnként az őszinte Tanúknak eldönteni, hogy mi a "Társulat véleménye" bizonyos témákban, mivel az írott és a szóbeli közlés egymásnak ellentmondó lehet. Ez azért van így, mert azok egyszerűen csak visszatükrözik a társulati kiadványok íróinak eltérő nézőpontjait.

Egy szervezet egyszerűen csak a dolgok elintézésének egyik módját jelenti. Nincs saját véleménye, emlékezete vagy lelkiismerete. Nem képes sem szeretetre, sem gyűlöletre. Nincsenek érzelmei vagy érzései. Nem tud jót vagy rosszat tenni. Egy szervezet magában semmit nem tud tenni. Csak az emberek tehetik ezeket a dolgokat. Csak egy személy lehet kapcsolatban Istennel (vagy bárki mással).

A II. világháború után a náci szervezet soha nem állt bíróság elé a háborús bűnök miatt. De azok az emberek, akik tagjai voltak, igen. Egy szervezet nem követhet el bűntettet, és nem is ítélhető el. Nem visel felelősséget. Az emberek azonban igen. Ezért mondta Jézus, az ő dicsőséges eljövetelére utalva, hogy akkor ő "szétválasztja az embereket, egyiket a másiktól, mint a pásztor elválasztja a kecskéket a juhoktól". Majd tovább folytatva megmutatja, hogy ítéletének alapja sokkal inkább a személyes életvitel lesz, mint a vak hűség egy szervezet szabályaihoz, hitnézeteihez (Mt 25:31-46).

Ez nem azt jelenti, hogy a szervezetek önmagukban rosszak vagy gonoszak. De azt látnunk kell, hogy mit jelent egy szervezet, és mit nem.

Mit jelent az, hogy szervezet

Az organizáció (szervezet) szó a görög organon szóból származik, melynek jelentése eszköz, készülék vagy szerszám. Tehát a szervezet több, mint emberek csoportja. Mint a szerszámokat vagy a készülékeket, a szervezeteket is valamilyen cél betöltésére hozzák létre, illetve arra, hogy más - a kérdéses csoporton kívül eső - csoportokat befolyásoljanak. A fogalmat leggyakrabban az üzleti, politikai tevékenységgel, a munkásmozgalommal hozzák kapcsolatba; melyek mindegyikének az ereje sok ember egyesített erőforrásaiból származik, és olyan célok kivitelezésére használják fel, melyek lehetetlenek lettek volna csupán egyetlen személy számára.

Egy konkordanciából kiderülne, hogy az organon szó sehol sem szerepel a Bibliában, sőt a fogalomra való utalás sincs benne. A héber szó, melynek jelentése "szerszám" vagy "eszköz", betű szerint szerepel, de ezeket a kifejezéseket nem használják Isten helyeselt imádóinak közösségére. Ezzel szemben a Biblia a "gyülekezet", "templom", vagy "test" szót használja a keresztények közösségére, melyek létezésének célja a "testen" belül található. Ámbár befolyással lehetnek a testen kívül lévőkre, az igaz keresztények kizárólag a "test" "feje" miatt és -ért, Jézus Krisztusért élnek. A Keresztény Görög Iratok újra meg újra kihangsúlyozzák a fő ? Jézus Krisztus ? és a minden egyes hívő közötti nagyon erős személyes kapcsolatot.

Ellentétben a Bibliának a hívők test(ület)ével kapcsolatos kijelentéseivel, az Isten által az olyan munkákra, mint például a prédikálás, az ítélet bejelentése és egyebekre szerszámként vagy eszközként felhasznált "látható szervezet" fogalmát igen erőteljesen hangsúlyozzák az Őrtorony kiadványok. Ezekben e szervezetnek mindig van egy olyan tulajdonsága, melyet üzleti, politikai vagy munkásmozgalmi szervezetekben is megtalálunk: a vezetők kis csoportja felhatalmazást kap arra, hogy irányítson, döntéseket hozzon a csoport többi tagjának nevében, akik kérdés vagy panasz nélkül kötelesek elfogadni azt. És, mint az üzleti, politikai vagy munkásmozgalmi egyesületek esetében, a szervezethez való lojalitás kulcsfogalom. Ebben a környezetben a személyes lelkiismeret és egyéni megítélés kevésbé fontos, mint az "egység" (pontosabban egyformaság), mert abban a pillanatban, hogy a szervezet vezetőségének nem engedelmeskednek a tagok, a szervezet megszűnik létezni. Ez azt jelenti, hogy a szervezet felhatalmazása kizárólag a tagok elméjében létezik, akik engedelmeskednek a szervezeti szabályoknak és előírásoknak. (Vö. Rm. 6:16) Egy szervezet képviselői által adott utasításoknak való engedelmesség úgy is felfogható, mint a szervezetnek való engedelmesség. De ez nem így van. Ez egyszerűen azon emberek akaratának való engedelmesség, akik ezeket a szabályokat megfogalmazzák. Egy szervezetnek nincs saját akarata, mert a szervezetek nem szabad akarattal, vagy intellektussal és képességekkel rendelkező személyiségek vagy lények. Könnyű szem elől téveszteni ezt az egyszerű tényt, amikor szembesülünk olyan hatalmas teljesítményekkel, melyek csak akkor lehetségesek, ha az egyes emberek közös erőfeszítéseket tesznek. De egetverő építményekkel és más anyagi teljesítményekkel nem lehet Isten elismerését kivívni, s ezek nem feltétlenül jelzik Isten jóakaratát és áldásait sem (1Móz11:6).

Nem szabad, hogy megfélemlítsenek vagy félrevezessenek bennünket egy vallási szervezet vezetői, amikor sikereik látható jeleit annak bizonyítékaként hozzák fel, hogy Isten megáldotta őket, és támogatja munkájukat. Isten abszolút határtalan forrásokkal és képességekkel rendelkezik. Egyáltalán nincs szüksége épületekre, nyomdákra, anyagi támogatásra, vagy bármilyen szervezeti felépítésre, hogy megsokszorozza anyagi javait, mintha léteznének olyan dolgok, melyeket nem tudna egymaga elvégezni.

A szervezetekre jellemző korlátok egyike sem érvényes Istenre. Olyan szervezeti szabályok és előírások például, melyek talán a legjobb kompromisszumos megoldást jelentik az egyénekből álló csoport viselkedésének irányítására, méltánytalanok lehetnek a csoport egyes tagjaival szemben. Isten viszont, éppen ellenkezőleg, képes személyre szabott irányítást adni mindenkinek. Bízhatunk abban a tényben, hogy mennyei Atyánk ismeri a mi személyes szükségleteinket, és azokat a lehető legjobb módon fogja kielégíteni (Mt 6:31-33, 1Jn 5:13-15,20).

"Jöjjetek énhozzám!"

Az apostolok halála óta eltelt évszázadok során sok vallási szervezetet hoztak létre - gyakran nagyon őszinte törekvéssel - a közösségről való gondoskodásra, az üldözéstől való megmenekülésre és, hogy megpróbálja a hívőket megvédeni a hamis tanításoktól. Mégis, idővel az eredeti alapítók meghalnak, a tagság megnövekszik. E szervezetek aktív, befolyásos tagjai előbb vagy utóbb szem elől tévesztik a közösség, vagy a szervezet megalapításának eredeti célját. Elveszítve a Jézusnak azon képességébe vetett hitet, hogy képes tanítványai szükségleteit kielégíteni, illetve talán a kötelezettség érzése, vagy anyagi nyereségre, hatalomra, presztízsre nyíló lehetőségek által indíttatva, elrejtőzhetnek a magasztosan kinyilatkoztatott szervezeti célok mögé, és úgy irányíthatják a dolgokat, hogy egyre növekvő hatalmat szerezzenek mások felett. Azok a borzalmas következmények, melyeket végül ez a folyamat kiteljesedve eredményezett, vérrel és könnyekkel íródtak be a történelem lapjaira. E szervezetek vezetői azt állítják talán, hogy Krisztust képviselik, és ragaszkodnak ahhoz, hogy felhatalmazásuk van arra, hogy az ő nevében beszéljenek. Kijelentik, hogy joguk van értelmezni a Bibliát, és kizárhatnak bárkit, aki nem ért egyet ezekkel az értelmezésekkel. Saját nézeteikkel helyettesíthetik a Biblia tiszta üzenetét, és a tagság számát olyan emberi eszközökkel próbálják növelni, mint pl. a szervezeten belüli biztonság ígérete. A tagságot zsarolással, kényszerrel, fenyegetéssel tartják vissza, szabályokat és utasításokat írnak elő a tagoknak, lojalitást és anyagi támogatást követelnek, és az őszinte embereket a hatalom zsarnokságával félemlítik meg.

Ezek a cselekedetek nagy gyalázatot hoztak Jézus Krisztusra. Miután hosszan tárgyalta a szeretetteljes viselkedés jellemzőit, melyeket az ő igaz követői felmutatnak, Jézus így figyelmeztetett:" Ügyeljetek a hamis prófétákra, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok". Azt mondta, hogy: "azok az emberek" (nem mint szervezet, hanem mint egyének) életmódjukról, illetve "gyümölcseikről" ismerhetőek fel (Mt 7:15-20). Ez az, amiért egy szervezet növekedése vagy nagysága nem szükségszerűen mutatja Isten helyeslését és áldását. Mert Jézus azt mondta: "sok hamis próféta támad és félrevezetnek sokakat" (Mt 24:11).

A szervezetek önmagukban nem rosszak. Segíthetik egy csatornába terelni az erőforrásokat: időt, energiát, vagy pénzt. Rossz kezekbe kerülve azonban egy vallási szervezet ezeket az erőforrásokat olyan célokra is felhasználhatja, melyek nem Jézus Krisztust és az ő megváltó munkáját magasztalják. Azután, ha a szervezeten belül egyes személyek a szervezet vezetősége helyett a lelkiismeretüket követik inkább, hátrányos helyzetbe kerülhetnek a szervezet többi tagjához képest. Ebben az esetben a szervezet vezetői megfenyegethetik őket, megbélyegezhetik, mint olyanokat, akik a többi tagra "veszélyesek", vagy kizárhatják őket.

Ebben semmi új nincsen. Ha egy vallási szervezet tagjai gyűlölnek minket, vagy "hitehagyottnak" neveznek azért, mert lelkiismeretesen Isten és az ő Fia követését választottuk inkább, mint a szervezet vezetőiét, és ennek eredményeként kizárnak minket a közösségükből, emlékezzünk Jézus vigasztaló szavaira: "Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket és, kitörlik neveteket, mint gonosz nevet, az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal.? (Lk 6:22-23, vö. 3 Jn 9,10).

Péter kijelentette:" Nem részrehajló az Isten, hanem minden nemzetből kedves előtte, aki féli őt és igazságosan cselekszik" (Apcs 10:34, 35). Pál kiegészítette: "[Isten] nincs messze egyikünktől sem" (Apcs 17: 26-27). Isten hívására válaszolhatunk bárhol és bármikor, csak személyes alapon történjen. Isten mindannyiunkat egyenként vásárolt meg az ő Fiának vére által. Ő mindannyiunkat személy szerint szeretne megváltani bűneinkből, ha elfogadjuk megbocsátását, és Jézushoz megyünk. "Jöjjetek hozzám", mondta Jézus, "és én felüdítelek titeket" (Mt 11:28).

Hová mehetnénk?

A Biblia azt mondja, hogy Isten a kereszténység előtti időben próféták által szólt az emberiséghez, a keresztény korszakban pedig Fián keresztül. Egyáltalán nincs arra bizonyíték sehol a Bibliában - még csak nem is sugallja ezt -, hogy Isten valaha is különleges képviselőinek kis csoportján keresztül alkotott vagy munkálkodott volna (akik teljességgel, mint az ő ügyintézői cselekedtek, kijelentve üzeneteit és kifejezve akaratát a hithű nép maradéka felé). Ez az, amiért nincs egyetlen figyelmeztetés sem a Bibliában Isten szolgái számára, hogy ti. mutassanak lojalitást, hitet vagy engedelmességet egy ilyen helyeselt, Istent képviselő csoport irányában.

Nem ruházhatjuk át személyes, Isten előtti felelősségünket más személyre, és mint láttuk, egy szervezet sem viselhet felelősséget semmiért. Pál kijelentette: Így hát mindegyikünk önmagáról fog számot adni az Istennek" (Rm 14:12). Azon a napon, amikor számot kell adnunk Istennek arról, hogy miként éltünk, egy szervezet iránti lojalitásunkról szóló feljegyzés nem fogja helyettesíteni az Istenbe vetett hitünkrűl szóló feljegyzést, és nem eredményez mások iránti (különösen Jézus követői iránti) helyes keresztény magatartást.

Ha elfogadják az itt bemutatott végkövetkeztetést, az problémát jelenthet azoknak a személyeknek, akik azt fontolgatják, hogy vajon továbbra is kapcsolatban maradjanak-e az Őrtorony Társulattal. Ha a távozást választják, szeretnék tudni, hova menjenek. Még ha komoly tantételbeli ellentéteik vannak is a Társulattal, megfontolhatják, hogy ezzel együtt maradjanak-e a szervezetben, mivel az elhagyás következményei, különösen, ha az tantételbeli alapon történik, majdnem biztosan a barátok és a család részéről jövő elutasítást, valamint rágalmazást és pletykákat is magába foglal. Úgy tűnhet, hogy a gyalázkodás miatt nem érdemes a szervezetet elhagyni, különösen, ha valaki az "igazság" keresése miatt egy másik csoporthoz, vagy egyházhoz csatlakozik, és azt találja, hogy új egyháza bizonyos tantételei helyesek ugyan, ám nem tartalmazzák "a teljes igazság"-ot. A vallási szervezetek közötti keresgélés, hogy tudniillik az "igazságot? találjuk meg, gyümölcstelen és frusztráló lehet. De ez bizonyosan nem az egyetlen, s legjobb lehetőség. Valójában egyáltalán nem kell választanunk a szervezetek között. S miért nem?

Az Őrtorony kiadványok azt tanítják, hogy az igaz vallásnak a teljes igazságot kell tanítania, és hogy ha csak egy tanítása is helytelen, az összes tanítás gyanús. Az Őrtorony szemében az "igazság" magába foglalja "a pontos tanítást", vagy "alapos magyarázatokat", melyek valósághűnek tűnnek; olyan értelmezéseket, melyeket emberi magyarázatokkal alá lehet támasztani, vagy ?bizonyítani, mindezt bibliai hivatkozások felhasználásával - ugyanúgy, ahogy a tudósok vagy matematikusok megkísérlik megmagyarázni a fizikai világmindenség működését, az elfogadott matematikai vagy fizikai axiómák és módszerek segítségével.

Ez a megközelítés nem használható Isten megismerésére. Pál figyelmeztetett az ismerethez való ilyen hozzáállással kapcsolatban: "Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet épít. Ha valaki azt hiszi, hogy ismert valamit, nem ismerte meg annyira, amennyire ismernie kéne. De ha valaki szereti az Istent, az megismeri őt" (1 Kor 8:2,3). Pál rávilágít, hogy Istent szeretni sokkal fontosabb, mint, hogy mit gondolunk bibliai részekről, vagy különböző tényekről. Sem személy, sem személyek csoportja, sem szervezet, egyház vagy vallási csoport nem tud mindent Istenről és az ő útjairól. Tehát senki sem találhatja meg "az igazságot, mely örök élethez vezet", bibliai részek "pontos" magyarázatát kutatva, vagy tantételi álláspontokat "bizonyítva?. Az "igazság", bibliai értelemben, egyszerűen nem található meg így.

Jézus mondta:" Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki nem mehet az Atyához, ha nem én általam" (Jn 14:6). Ennek következtében az "igazság? megismerése bibliai értelemben azzal kezdődik, hogy kapcsolatot alakítunk ki Isten Fiával, Jézus Krisztussal, egyszerűen elfogadva őt, mint Megváltónkat, Közbenjárónkat, Urunkat és Királyunkat, és behívva őt az életünkbe (1 Kor 3:11, Jel 3:20). Amikor sokan elhagyták Jézust a tanítványai közül, mert nem értették meg néhány tanítását, megkérdezte a tizenkettőt: "ti is el akartok menni?". Péter így válaszolt: "Uram, hová mehetnénk? Te mondod az örök élet beszédeit, és a mi hitünk, hogy te vagy az Isten Szent Egyetlenje". Jézus apostolai nem akarták elhagyni őt és máshova menni, keresve az "igazságot".

Péter válasza Jézus kérdésére megmutatja, hogy ő megértette, a kérdés nem az volt, hogy hova menjünk, hanem, hogy kiben bízzunk. Az apostolok tudták, hogy nem bízhatnak egy másik személyben vagy személyek csoportjában, hogy megadja nekik az örök életre vezető tanítást.

János apostol biztosít minket, hogy nekünk megadatott "a megértés, arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet."(1 Jn 5:20).

János így folytatja: "Kis gyermekeim, őrizzétek meg magatokat a bálványoktól" Miért ez a figyelmeztetés? Olyan könnyű más személyeket, vagy vallási rendszereket követni Jézus helyett. Az Őrtorony kiadványok ugyanazokat a kifejezéseket használják a szervezetre, mint amilyeneket a Bibliában Jézusról olvashatunk. A Tanúk azt mondják, ők "az igazságban" vannak, ezalatt azt értve, hogy "a szervezetben" vannak. A szervezetet úgy mutatják be, mint "a Királyság érdekek egészének" kezelője a Földön ? azoké a dolgoké, melyeket egyébként Jézus kezelne személyesen. Egy szervezetnek olyan képességeket tulajdonítani, hogy az Isten szellemének, áldásainak és vezetésének csatornája; és hogy az a tiszta tanítás, valamint az ellenségtől való védelem és a helyeselt vezetés egyedüli forrása, az lényegében nem más, mint bálványimádás (vö 2Móz 32:4). És azok a személyek, akik a figyelmet egy szervezetre irányítják, és nem Jézus Krisztusra, egyértelműen hamis próféták.

Ne engedjük magunkat félrevezetni semmilyen ember vagy embercsoport ellentmondást nem tűrő követelűdzésétől. Csak Jézus Krisztust kövessük. Övé "minden hatalom az égben és a földön" (Mt 28:18). Ezen a szilárd alapon keressünk közösséget más keresztényekkel. Isten feltétlenül segít téged, hogy találj más igaz keresztényeket, akikkel osztozhatsz a Jézus Krisztushoz tartozás és az ő szeretetéből való részesedés igaz örömében, Isten szellemétől és a Bibliától vezetve, örök hasznodra.

Copyright és jegyzetek

Ezt az anyagot Tom Cabeen, egykori Jehova Tanúja készítette, aki a Brooklynban (New York) lévő Őrtorony Főhivatal tagja volt 1968-tól 1980-ig.
Ez a dokumentum részben vagy egészében a szerző írásbeli engedélye nélkül másolható és terjeszthető, amíg az ingyenesen történik.

A magyar fordítást a jehova tanúi-levelezőlista közössége készítette 2001. nyarán. A magyar nyelvű változatra szintén a fenti feltételek vonatkoznak.

A kérdéseket és megjegyzéseket a szerző az alábbi címre várja (angolul):

Thomas W. Cabeen
57 Plains Road, 3rd Floor,
Milford,
CT 06460-2573
E-mail küldhető a tcabeen@brci.com címre.

A fordítás az alábbi forrás alapján készült:
Does God Work Through An Organization?

Thomas W. Cabeen engedélyével

életrajza: [kattints]

jt - levelezőlista 2001 (magyar fordítás)

Minden jog fenntartva

Jegyzetek:

1 Egy ilyen fajta világméretű szervezet, mely rendszeres beszámolókat kap, és egy, a tagok (akik a föld különböző, távoli helyein szétszórtan találhatók) fölött álló központi csoport által rendszeres irányításról gondoskodik, nem létezhetett még két évszázada sem. A "világméretű szervezet" fogalma teljes egészében meglehetősen új keletű, a hírközlés nagyjából a múlt században történt óriási fejlődésének a következménye.

2 Az Őrtorony Noé bárkájához hasonlítja szervezetüket. A bárka - azt mondják - Isten gondoskodása volt az üdvösségre, amelybe az akkor a földön élő minden igazat begyűjtötték, hogy megmeneküljenek az özönvíz pusztításától. Érdemes megjegyezni, hogy Noé maga az egyetlen, akit a bibliai beszámoló kifejezetten, mint igazat említ; az 1Móz beszámolójában csakúgy, mint Jézus és Péter vízözönre való utalásában (Mt 24:38, 2 Pt 2:5). Jóllehet felesége, három fia és három menye menekült meg az áradatból vele együtt, a Biblia nem helyez súlyt annak megállapítására, hogy Noé családja igaz volt-e, illetve, hogy csak igaz személyeket engedtek-e be a bárkába. Néhányat közülük végül is kihagyhattak volna mind Noé, mind az emberi faj jövője érdekében. Később az igazságos Lót teljes családja és rokonsága részére felkínálták a menekülést Szodoma és Gomorra pusztulása elől, de azok nem mutattak erős hajlandóságot az igaz imádat terén.

3 Levelében a pogányokat buzdítja, hogy tartózkodjanak "a bálványnak áldozott ételtől" és "a fúlvaholt állattól". Később azonban Pál a hús- és egyéb ételek evését fejtegeti, és rávilágít, hogy az azoktól való tartózkodás lelkiismereti kérdés, és hogy a keresztények számára elsődleges ösztönző tényező, hogy minden olyan cselekedetet elkerüljenek, amely botránkozást okozhat másoknak (Vö. Rm 14:14, 20, 21;1 Kor 10: 19-33). 

A cikk letölthető: Isten egy szervezeten keresztül tevékenykedik?