- 66 -
7. Összegzés
Úgy gondolom most 30 éves fejjel, hogy egy túlkapásokra is hajlamos szervezet, túlkapásokra is hajlamos tagjának a családjában nőttem fel, és nem tudtam megfelelően kezelni ezt a helyzetet.
Nagyon hálás vagyok Jehova Tanúinak sok mindenért, elsősorban azért, hogy segítettek megismerni Jehovát, mint valóságos személyt, a fiát Jézus Krisztust, és azt, hogy az ő váltságáldozatába vetett hitünk által lehetőségünk van egy jobb életre. Azért is hálás vagyok nekik, hogy megtapasztalhattam egy olyan közösség légkörét, amely felülemelkedik az e világban tapasztalható ürességen és nagy hangsúlyt fektet a szeretetre.
Ezt a hangulatot különösen akkor tapasztaltam, amikor a 2002-es római nemzetközi kongresszuson a záró 212-es ének (új énekesben 002-es) alatt lehetőségük volt a magyar küldötteknek a stadion futópályáján végigmenni, és hallani, ahogy a 80.000 testvér különböző nyelveken azt énekli, hogy „Nagy Jehova hálás a szívünk Neked….”
A szervezet mellett hálás vagyok a szüleimnek, azért, hogy nem tartották közömbösnek a nevelésemet, és igyekeztek a legjobbat nyújtani nekem, és szinte biztos vagyok benne, hogy édesapám tetteinek hátterében is az állt, hogy szerette volna, ha az életem e régi romlott világban is a lehető legjobban alakulna.
Fentiek mellett azonban elgondolkodtató a Wikipedia (angol változat) „spiritual abuse” címszó alatti leírása (2010. szeptember 1-én). A „spiritual” szó jelentése szellemi az „abuse” szó pedig az alábbiakat jelenti, és nehéz magyarul jól visszaadni: durva bánásmód, gyalázkodás, helytelen használat, mocskolódás, rongálás, túlkapás, visszaélés, félrevezetés, megbecstelenítés, meggyalázás, sértegetés, ócsárlás. Én most „szellemi túlkapás”-nak adom vissza a kifejezést, de ez nem pontos fordítás, és a rendelkezésre álló lehetőségek közül a „legenyhébb” kifejezés. A Wikipedia tehát a következőket írja a „Szellemi túlkapás” címszó alatt angolul, amiből kivonatosan idézek:
„Szellemi túlkapásnak nevezzük azt, amikor egy vallási hatalommal rendelkező, vagy különleges szellemi gyakorlatokat alkalmazó személy Isten, vagy az egyház nevében félrevezet, vagy rossz bánásmódban részesít egy másik személyt … A szellemi túlkapás során Isten, egy hit, vagy egy vallás nevében rosszul bánnak egy személlyel, akár egyszeri alkalommal,
Memoire 30
|2010.
- 67 -
akár egy hosszabb idő alatt, és ezt a helyzetet az alábbi felsorolás bármelyike jellemzi:
- pszichológiai és érzelmi zsarolás (abuse),
- bármilyen tett, vagy szó, amely aláássa, megalázza, vagy megszégyeníti egy adott személy természetes értékét és emberi méltóságát,
- szellemi hatalomnak való alárendeltség bármilyen nem tetsző vélemény kinyilvánításától való jogfosztottság mellett, megfélemlítés,
- egy adott személy szellemi kérdésekben való saját véleménynyilvánítási jogának ésszerűtlen korlátozása,
- téves vádak és ismételt kritika azáltal, hogy az adott személyt rombolóan engedetlennek, lázadónak, hit nélkülinek, sátáni befolyás alatt állónak, hitehagyottnak, és Isten, valamint az egyház ellenségének nevezik,
- a hit gyakorlásának korlátozása,
- a családtól és a barátoktól való kiközösítés a vallási álláspontok miatt,
- fizikai bántalmazás, amely magában foglal testi sértést, élelemmegvonást, és szexuális zaklatást,
- kizárólagosság; kívülállók véleményének, kritikájának visszautasítása, és a kívülállók gonosznak való beállítása,
- információ visszatartása, és csak egy néhány kiválasztott személynek való átadása,
- azonosulás veszélyes és természetellenes vallási nézetekkel és gyakorlatokkal,
- ellenséges viszonyulás, amely magában foglalja a kirekesztést, (agressziót a kapcsolattartásban, szülői elhidegülést) és az üldözést.
A „szellemi túlkapás” szót először a XX. század vége felé kezdték használni a vallási vezetők hatalommal való visszaélésével kapcsolatban.
A szellemi túlkapást gyakran nagyon nehéz tényekkel alátámasztani. Az áldozatok gyakran nincsenek is tudatában, hogy mi történik velük a társaktól jövő nyomás, vagy a vallási vezetőség iránti engedelmességükkel kapcsolatos bűntudat, stb. miatt. Általában az az elfogadott álláspont, hogy ha valakinek nehezére esik elfogadni a vallási túlkapással kapcsolatos helyzetet, akkor az adott személy a hatalomtól függetlenné akarja tenni magát, és gyakran ez oda vezet, hogy az illető személyét szélsőséges módon megbélyegzik (személyesen és nyilvánosan is).
Memoire 30
|2010.
- 68 -
Egy olyan környezetből kikerülni, ahol szellemi túlkapás tapasztalható, általában több hónapos, vagy több éves folyamat. Érzelmileg és pszichológiailag kimagaslóan nehéz és fájdalmas érzéseket élnek át azok, akik képesesek kikerülni egy ilyen helyzetből. Bizonyos esetekben a szellemi túlkapást tapasztaló személynek maga mögött kell hagynia a közvetlen családtagjait és barátait, akik még akár meg is tagadhatják őt. Fontos, hogy az ilyen személyek segítséget és tanácsot kapjanak olyan „külsősöktől” akik nem részei a szellemi túlkapást felmutató csoportnak.” – eddig az idézet.
Úgy gondolom, hogy a fenti leírás illik a helyzetemre. 12 évesen, amikor elkezdtem a körzetfelvigyázó jelenlétében sírni a családi tanulmányozás alatt, nem tudtam pontosan, hogy miért sírok. 18 évet kellett várnom még mire összeállt a kép. Azért sírtam akkor, mert ellentétet éreztem a Krisztusi tanítás szelleme és a családi tanulmányozáson érzett hangulat között, és úgy érzetem, hogy az ilyen gondolataimnak nem adhatok hangot.
Ugyanígy, jelenleg leküzdhetetlen akadálynak tűnik számomra, hogy megértsem, miért állítja be jó példaként Jehova Tanúi szervezete azt, amikor gyerekek már 12-14 évesen, vagy még fiatalabb korban megkeresztelkednek, amikor Jézus a tökéletes ember – aki életével példát hagyott számunkra – 30 éves korában keresztelkedett meg. Saját bőrömön tapasztalom, hogy a személyes meggyőződés nélküli megkeresztelkedés nem egészséges dolog. Egy fiatal pedig, aki érzelmileg, anyagilag a szüleitől függ, könnyen befolyásolható akarva-akaratlanul, ezért a szülőkön rendkívüli felelősség van ilyen tekintetben.
Ahogy a könyv előszavában írtam, hosszú alagútból értem ki, és végre eljutottam oda, hogy nem kényszerülök a homokra épült házam szép látszatának a fenntartására. Egy hatalmas terhet tettem le, és sok, hosszú ideig homályosnak tűnő kérdést látok ma már tisztán, ilyen például a családom házasságomhoz való hozzáállása. Véleményük szerint a feleségem áldozata vagyok, és ő az oka annak, hogy kiközösítésre okot adó életet éltem. Való igaz, ha Márti úgy állt volna hozzá, akkor elképzelhető, hogy még hosszú időn keresztül próbáltam volna a homokra épült házam szépnek tűnő látszatát megőrizni, de ő ennek nem sok értelmét látta, mint ahogyan én sem. Nem akarta, hogy csakis az ő hatására, vagy az ő kedvéért járjak gyülekezetbe.
Memoire 30
|2010.
- 69 -
Hálás vagyok neki, hogy a minket körülvevő emberek döntő többségétől eltérően ő átlátott a felszínen és – felvállalva a vele járó nehézséget és áldozatokat – támogatott abban a folyamatban, aminek a vége az, hogy felismertem, honnan is jövök valójában, milyen értékek formálták eddig az életemet. Ezzel azonban a történetnek nincs vége. Barack Obama amerikai elnök mondta Irán nukleáris törekvéseivel kapcsolatban a hivatalba lépését követően nem sokkal, hogy „egy nemzet erejét nem az határozza meg, hogy mit tud lerombolni, hanem az, hogy mit tud felépíteni”.
Én le tudtam rombolni a meglévő, sokak szemében szépnek tűnő, de homokra épült szellemi házamat és – bár komoly erőfeszítéseket igényelt mindkettőnk részéről – nem tekintem erénynek, erősségnek, dicsőségnek. Egy rövid pihenő, szusszanás után célom hozzálátni az építési koncepció átgondolásához, tervek készítéséhez és utána a megvalósításához. Bízom benne, hogy a Memoire 40 kiadásával be tudom majd mutatni az olvasóknak ezt az új, sziklára épített házat és azt, hogy milyen élményeken, érzéseken mentem át az építési munkálatok során. Addig is Pál szavaival búcsúzok:
„A szeretet hosszútűrő és kedves. A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik illetlenül, nem keresi a maga érdekeit, nem válik ingerültté. Nem tartja számon a sérelmet. Nem örvendezik az igazságtalanságnak, hanem együtt örvendezik az igazsággal. Mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent kitartással tűr. A szeretet soha nem vall kudarcot… Amikor kisgyermek voltam úgy beszéltem, mint egy kisgyermek, úgy gondolkodtam, mint egy kisgyermek, úgy okoskodtam, mint egy kisgyermek; de most, hogy férfi lettem, elhagytam a kisgyermek jellemvonásait… Jelenleg részleges ismeretem van, de akkor majd pontos ismeretem lesz, mint ahogy engem is pontosan ismernek. Most azonban megmarad a hit, a reménység, a szeretet, ez a három; de ezek közül a
legnagyobb a SZERETET.”
1 Korintusz 13: 4-13 (kivonatosan)
Memoire 30
|2010.
Utolsó kommentek