EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Jehova Tanúi eszkatológiája

2014.07.09. 18:33 | Johnny Joker | 197 komment

„Mindig is úgy találtam, hogy a kegyelem nagyobb sikerre visz, mint a szigorú igazságosság.” - Abraham Lincoln

Jehova Tanúi és általában a laikusok számára az eszkatológia szó nem sokat mond, sőt, ha megszólítanánk valakit az utcán, hogy mit gondol az egyháza eszkatológiájáról, nagy valószínűséggel csak feszengő mosoly lenne a válasz. Persze a teológia berkeiben, sok esetben komoly viták alapját képezi a téma, az írástudók pedig rendre összecsapnak a betűk és hagyományok országában. Szemükben nem kicsi a tét, hiszen Isten igazságosságáról van szó, a mindennapi tapasztalat és az isteni igazságosság ellentmondásának feloldódásáról, a végső és láthatatlanul igazságot osztó Isten hitelességéről.1 Vagy ha egy kicsit önzőbben nézzük, akkor a mi sorsunkról is, az egész kozmosz teljes átalakulásáról és fölemeléséről, ahol bűnnek, szenvedésnek és mulandóságnak semmiféle formában nem lesz helye.2

Tudtukon kívül persze a laikusoknak is számít a téma, de ők sokkal földhözragadtabb módon közelítik meg a kérdést. S még a legelvetemültebb teológusnak is be kell látnia, hogy ha változás történik egy-egy eszkatológiát érintő dogmában, nem mindegy, hogy milliók hördülnek-e fel, vagy sóhajtanak megkönnyebbülve, amikor elmagyarázzák a földi halandók nyelvén a történteket.3

Mint oly jól tudjuk, Jehova Tanúinak mindenben el kell térniük a „mainstream” kereszténység tanításaitól, hogy egyedi pozíciójukat a vallási piacon megőrizhessék. Nem kell hát csodálkoznunk, hogy az eszkatológia sem kivétel ez alól. Az emberiség végső sorsáról talán hasonlóan nyilatkoznának, mint az előbb idézett lexikon. A kérdés csak az, vajon a cél szentesíti-e az eszközt? Vajon Jehova Tanúi nézetei, hogy „jönnek ki” az igazságosság nemes eszméjének és a szeretet szívhez szóló tanának összeegyeztetéséből?

Nem fogom hittételek szerint leírni, hogy Jehova Tanúi mit vallanak ezzel kapcsolatban. Az a szűk réteg, amely Jehova Tanúival foglalkozik, már amúgy is ismeri nagyjából. Úgy vélem sokkal jobban és – legyen elnézve nekem a hatásvadászat – drámaibban mutatja be a helyzetet, ha megismerkedünk egy-két halálra ítélttel, és olyanokkal, akiket ez a vallási csoport „továbbjuttat a következő körbe”. Döntse el az olvasó, hogy mindez mennyire egyeztethető össze az igazságosság fogalmával.

(Felhívom a figyelmet arra, hogy bár a példák sarkítottak, és valóban egy széles skála kicsiny szeletét képviselik, sőt néhány név fiktív, de ettől még a minták részét képezik. Nagyon is! Az összehasonlító elemzést Sam Harris egyik előadása „ihlette”, amit ajánlok mindenkinek a figyelmébe: http://youtu.be/-i3mX0YRrjM, főként 1:28-3:40 között).

 

Ismerd meg Fehér farkast

Fehér farkas, a komancs indián az 1800-as évek Amerikájában született meg. A spanyol hódítók már meggyötörték nemzetét, ijesztő betegségeket és fura új vallást hozva magukkal az óvilágból. Az általuk létrehozott új nemzetállam, Mexikó folyamatosan zaklatja őket. Még azt az egy jó dolgot is elveszik tőlük, amit ők adtak.4 Az amerikai nemzet erőszakos térnyerése újabb áldozatokat követel népétől, így itt az ideje cselekedni. A nemes törzs leszármazottja vérengző barbárrá vedlik vissza. Kegyetlenül megkínozza áldozatait. Idővel a pszichikai hadviselése rendkívül „kifinomulttá” válik, megöli a telepesek csecsemőit, társaival nemi erőszakot követ el a nőkön, elevenen megnyúzza, megcsonkítja, és végül elégeti a foglyul ejtett gyermekeket és csecsemőket. Nem, nemcsak ő, a férfi, a harcos, hanem a nők is részt vesznek a brutális mészárlásban. Az eszeveszett gyilkolásban nem veszi észre, hogy ugyanolyan emberiség elleni bűntetteket követett el, vérben és mocsokban tobzódva, mint a hódítók.5

De semmi baj, fel a fejjel, hiszen Fehér Farkas meghal. Van remény! Jehova Tanúi szerint Fehér Farkas felmentetett minden mocskos bűne alól a halálával. Most már egy békés, új világ várományosa. Ott pedig még csak szóba sem kell hozni, hogy milyen aljasságokat követett el korábban. Örökké boldogságban élhet a szeretteivel. Hát nem csodálatos reménység ez?

 

Ismerd meg Petrát

Petra 2006-ban született egy angliai kisvárosban, Slough-ban. Szülei régi vágású brit emberek, akik az anglikán egyház tagjai. Melyik másikéi is legyenek? Ebben nőttek fel a nagyszüleik, ide tartoztak a szüleik is, és ők tisztelik az örökséget. Jó keresztények, de nem tökéletesek: ha berúgják a lábukat az ágyba, káromkodnak. Ha elveszítik a kulcsukat, idegesek lesznek. Petra sokszor unatkozik istentiszteleten. Legtöbbször nem érti, hogy miket is magyaráz a pap bácsi. „De hát mit lehet tenni?” – sóhajt nyolcévesekhez illő „lazasággal”. Petra szorgalmasan tanul, illendően köszön mindenkinek, átadja a helyét a buszon az idős néniknek, bácsiknak. Minden este rendesen megírja a háziját, fogat mos, és aztán irány az ágy. Egy szó mint száz, éli boldog mindennapjait nyolcévesként.

Petra sajnos nem tudja, hogy Isten egy hét múlva hozza el a világvégét. Isten szemében minden bizonnyal a szülők bűnei a gyermekekre is kivetülnek egy ilyen fontos eseménynél. Petra szüleinek „aljas bűne” nem más, mint hogy a több mint 35000 keresztény felekezetből rosszra tippeltek. Hiába tették meg ugyanazokat a dolgokat, amelyeket a másik gyülekezetben is tettek volna, meg kell halniuk. De várjunk, akkor Petra is ott lesz „a békés, új világban, ahol a korábbi dolgok nem is említettnek többé”, nem? A halálával lefizette azt a zsoldot, vagy mit? Nem. Petra ÖRÖKRE meghal.6 Isten szemében ő „csótány”, akit ki kell irtani, hogy meg legyen védve a család.7 Az ilyeneknek nincs hely a paradicsomban.

 

 Ismerd meg Edward Lowt

Edward „Ned” Low 18. századi kalózkapitány, a kalóz „aranykorszak” végén volt tevékeny. Szegény londoni „proletárként” nem volt más választása, mint hogy a bűnözés útjára lépjen. Már fiatalkora óta zsebmetsző volt, mind az óhazában, majd később Bostonban. Később a Karib-térségben kezdi meg kalózi pályafutását, és egy három, négy hajóból álló kisebb flottát hoz létre. Sikereivel a szadizmusa is nőni kezd. Ez az írástudatlan, dührohamokra hajlamos „ember” foglyait kegyetlenül megkínozza, mielőtt kivégzi őket. Levágja ajkaikat, megsütteti, majd arra kényszeríti őket, hogy egyék meg. Sir Arthur Conan Doyle leírása alapján Low egy „elkeseredett vadember”, aki „groteszk élvezetet talál a brutalitásban”. A The New York Times szerint kínzási módszereinek „leleményessége vetekszik a spanyol inkvizíció legsötétebb napjaiban alkalmazott módszerekéivel”.8

Vajon probléma ez? Nem. 1724-ben Nednek is megszavazták az égben a tabula rasát. Összes mocskos vétke elfelejtetett. Az új világban együtt tanulhat a szeretetről és megbocsátásról másokkal. Örökké élhet gazdagságban, nem kell a pénzre gondolnia, mindene meglesz.9 Legénységével együtt kétségkívül jól fogják érezni magukat, talán együtt hajókázva a tengeren, horgászgatva, koccintgatva.10

 

Ismerd meg Adarsh-t

Adarsh Indiában született. A szülei tradicionális hindu hit szerint nevelték őt, tehát politeista. A szegénysége ellenére Adarsh (’ideális’) igyekszik a nevéhez méltón élni. A szüleivel sikerült annyi pénzt összegyűjteniük, aminek segítségével továbbtanulhatott, és most külföldön dolgozik. A családjának rendszeresen küld haza pénzt, hogy támogassa őket és a testvéreit, akik szintén továbbtanulnak, hogy valahogy legyőzzék szegénységüket. Adarsh becsületesen dolgozik, soha nem lop, nem csal. Hite és becsülete tiltja ezt. Nem tökéletes. Amikor berúgja a lábát az ágyba, káromkodik. Amikor elveszíti a kulcsait, mérges. De soha nem ártana egy légynek sem. Sőt, vegetáriánus, mert szerinte az állatoknak is joga van az élethez.

Sajnos Adarsh nem érti, hogy mindez nem elég. A kemény munkája helyett arra van szükség, hogy hetente eljárjon kiadványokat osztogatni és összejövetelre járni. Mivel ezt nem tette meg, egy hét múlva Adarsh-t is eléri az örök vég.6 Családjával együtt, illetve több mint 6,993 milliárd emberrel együtt, jobb esetben hamuvá ég, rosszabb esetben holttestüket az ég madarai fogják meggyalázni több ízben.11

 

Ismerd meg Adolf Hitlert

Na jó, az urat nem kell bemutatni. Korunk legnagyobb bűnöse, akinek még csak az a mentsége sincs, hogy nem ismerte Jehova Tanúi teológiáját. Még kedveskedő levelet is kapott az Őrtorony Társulat akkori elnökétől, amit nem sokan mondhatnak el magukról.12

De jó hír! Isten eltörölte Hitler vétkeit. A halálával lefizetett minden árat, ami csak kérhető tőle. Így az új világban esélye van, hogy békében éljen, és kedvenc téli kedvtelésének hódoljon azokon a számára ismerős hegyeken, ahol „előző” életében is rengeteg idejét töltötte. Ja és persze megjavul.

 

Ismerd meg Akikót

Akikó Japánban született. Kutatóorvosnak tanult, és minden idők egyik legnagyobb bűnét követte el: nem talált bizonyítékot Isten létezésére, és nem akart belemenni egy lehetetlen szerencsjátékba.13 Mint olyan, rosszabb a megtévelyedetteknél. Persze ő erről „arrogánsan” tudomást se vesz. Éli tovább a mindennapi életét. Rákkutatással foglalkozik. Az édesanyját leukémia miatt veszítette el, és ezért az egész életét annak szenteli, hogy soha többé senki ne szenvedjen ebben a rettenetes kórban, amelyet néhányan „Isten büntetésének” tudnak be. Akikó sem tökéletes: ha berúgja a lábát az ágyba, káromkodik. Ha elveszíti a kulcsait, mérges.

Sajnos Akikó mindent elkövet, hogy megágyazzon az örök halálának Armageddonkor egy hét múlva. Felesleges volt az életét ilyen bohó módon oly nemes ideáknak szentelni, mint a fájdalom megszűntetése. Az ítélet: örök eutanázia.14 

 

Epilógus

Ha valaki tényleg elgondolkodik ezeken, és jogosan felháborodik, jó ha észben tartja: nem árt, ha a véleményünket már most kifejezzük, nehogy úgy járjunk, ahogy annak a bizonyos szegény Földnek a lakosai Douglas Adams művében, akik túl későn kezdtek protestálni „a bekötő út” ellen…15

 

Referenciák:

1 http://hu.wikipedia.org/wiki/Eszkatológia

2 http://lexikon.katolikus.hu/E/eszkatológia.html

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/1549439/The-Pope-ends-state-of-limbo-after-800-years.html

4 http://www.ng.hu/Magazin/magazincikk/2014/1405/lovak_es_emberek

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2396760/How-Comanche-Indians-butchered-babies-roasted-enemies-alive.html

6 http://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/1101988039#h=30:0-34:335

7 http://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2005881#h=17:0-21:560

8 http://en.wikipedia.org/wiki/Edward_Low#cite_note-nyt-4

9 http://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/102007163#h=12:0-18:526

10 http://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2013644#h=0:0-22:378

11  http://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2014122  18. bekezdés

12 http://exjt.hu/standfirm.html http://exjt.hu/hitler.html

13 https://www.youtube.com/watch?v=Gcw1YEtTQCw

14 http://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2006361#h=7:0-7:739

15 http://www.mkk.szie.hu/dep/talt/czi/khv/Galaxis%20utikalauz%20stopposoknak.pdf 8. oldal

 

Írta: KMZ_hyperion

Címkék: ébredjetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr46494015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aaaron 2014.07.09. 21:44:26

Szenzációs!
Köszönöm.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.09. 22:15:52

Szuper gondolatébresztő tanulmány. Jók a hivatkozások, el lehet bennük merülni...

timeshift (törölt) 2014.07.10. 10:28:57

Ismerethiány.
Kiforgatás.
Cinizmus.
Stb.

Nem az a baj, hogy nem érted.
Nem is az, hogy nem érted, és mégis osztod az észt.
És még az sem akkora baj, hogy ezzel félrevezetsz másokat.
A legnagyobb baj, hogy ezt volt JT-ként teszed!

Isten kegyelme hatalmas, de van egy határ, mert Istennek gondolnia kell az őt ismerőkre, szeretőkre.
Tény, hogy vannak JT közt Jónások (és Jónásnék), de ha eljön az idő, megkapják a lehetőséget, hogy kiigazítást eszközöljenek a gondolkodásmódjukban a bibliai Jónáshoz hasonlóan.

De itt van a másik baj... a nagyobb, amiért nem lehet mindenkinek mindig megbocsátani:
"Még ha kegyben részesül is a gonosz, akkor sem tanul igazságosságot.
A becsületesség földjén is igazságtalanul cselekszik, és nem látja meg Jehova fenségét."

Hogy a fent felsorolt személyek közül ki választja az életet, és ki a halált, azt nem mi döntjük el.
Sem én, sem te, sem a gúnyolódó, aki összeállította ezt az anyagot.

KMZ_hyperion 2014.07.10. 13:39:07

@timeshift: Ismerethiány? :D:D Hogy ki ismeri jobban az Őrtorony teológiát, azt mindenki döntse el maga. Én, aki több mint egy évtizedig szorgalmasan végeztem a személyes tanulmányozást, összejövetelekre való felkészülést, és még a szellemi táplálék elkészítésében is segédkeztem, kontra egy sosemvolt Jehova Tanúja, aki saját bevallása szerint összejövetelekre sem jár, Őrtornyot sem olvas.

Ó értem, tehát szerinted a JT-k közül sem mindenki hűséges, de Ők kapnak lehetőséget a kiigazításra, a többi normális ember, aki szeretetben, hűségben, hitben köröket ver rájuk, az nem? Hol ebben az igazságosság cukorfalat?

Egyébként a saját bibliaverseddel cáfolod meg az előző gondolatodat. Minek lehetőséget adni a gonosz JT-nek, ha úgysem tanul igazságosságot? Sokkal inkább érdemes esélyt adni a fent felsorolt, halálra ítélt karaktereknek.

Ez a ki választja az életet, meg ki a halált egy orbitális baromság. Sokan nem is tudják, hogy választaniuk kellene. Sem azt, hogy mi között kéne választaniuk. Nézd meg Sam Harris előadását, és gondolkodj el az erkölcsiségeden.

vegyészmérnök (törölt) 2014.07.10. 13:39:26

@timeshift:

"Sem én, sem te, sem a gúnyolódó, aki összeállította ezt az anyagot."

Nem bizony, hanem néhány vénember New Yorkban.

KMZ_hyperion 2014.07.10. 14:19:05

@timeshift: Ott vannak a linkek az Őrtorony cikkekhez, ha kiforgattam valamit, bárki szól konkrétumért, javítom.

Az irónia (nem cinizmus) meg egyáltalán nem annyira elvetendő dolog, mint képzeled:)

Toronyőrbácsi 2014.07.10. 15:19:36

@timeshift: Próbáld úgy elolvasni, hogy érted is. Nem olyan nehéz.

@KMZ_hyperion: Jogos az észrevétel. Ha valaki pörögni akar , akkor legyen helikoptere:)

Szájenszfiksön és horror keveréke a post, de azért tetszik. Nekem már Jehova Tanúiról csak egy Freddy Krueger és Charles Manson keveréke jut eszembe. Az egyikkel úgy vagyok, hogy álmomban se jöjjön elő, a másikkal pedig az életben ne találkozzak :D
A szvasztikán (minden náci beütés nélkül) én is gondolkodtam az arcomra tetkóként, de elhagyott volna a nejem, meg a gyerekeim. Így most sumér feliraton agyalok.
Azé a zenét nem hagyom ki:
www.youtube.com/watch?v=Qk91T5t-91I

KMZ_hyperion 2014.07.10. 15:52:20

@Toronyőrbácsi: Ez a brutális valóság néhány emberről. Fehér Farkas egy valódi komancs törzsfőnök volt, és bár ő nem követett el ilyesmit, de kellett egy név:) A többi teljesen a valóság.

Ékírással vagy latin betűkkel?

Te is kapsz egy kis ájtatos zenét:D Nisi tu Deus noster.
www.youtube.com/watch?v=M0d4qM7gCH8

Toronyőrbácsi 2014.07.10. 16:57:31

@KMZ_hyperion: Köszönöm a zenét. Erről furcsa mód egy - a posthoz nem illő - sztori jutott az eszembe, de kikívánkozik belőlem.
Fura, mert pont erre a zenére ugrott be.
Miskóci Egyetem kolesza (ez halálosan komoly, nem vicc): Sörfesztiválról hoztam el három fazont, mert az egyik fejbeűberelt sörösüveggel egy "disznót". Csajozás és piálás közepette kiderült ,hogy az egyik izraeli, a másik palesztin, a harmadik török. Aztán megjelent a sötét bőrű kisfiú, aki Remi Bonjaskyhoz volt hasonló; azt mondták rám, hogy én furcsa vagyok. Én is visszakérdeztem, hogy a tükröt ismerik-e. Szétröhögtük az agyunkat. Ez csak a zenéről jutott eszembe, bocs.

KMZ_hyperion 2014.07.10. 17:06:56

@Toronyőrbácsi: És ezt csak most mondod?:D a közel-keleten még mindig megy a huzavona, pedig a Miskóci Egyetem koleszában van a megoldás:D

küzdős 2014.07.10. 18:11:15

A bűn zsoldja a halál.
Mindannyian bűnben születtünk, tehát a végünk a halál.
Ez így megy évezredek óta és mindenki meghalt, mert bűnös.
Kérdésem: Akik az egész életüket Isten szolgálatára áldozták, ugyan úgy bűnösként, talán szenvedések közepette haltak meg, vagy végezték ki őket hitük miatt, mint azok, akik szándékos gazemberek, tömeggyilkosok, Isten ellen lázadóak voltak, akkor mi a különbség az életmódok értékelése között? Csupán azért érdekel, mert a jt tanítások alapján mindkét fél feltámad és újra indulhat! Az egyik azért támad fel, mert frankón rothadt meg, a másik meg lefizette a halállal a szemétségeit!
Ez szerintem is korrekt!:D
Ez lenne Isten igazságossága és szeretete?
Akkor mit jelent az, hogy az egyik az élet feltámadására jön elő, a másik az ítéletére?
A jt tanítást jól ismerem, de az egy hatalmas baromság!
Szerintük tök mindegy, hogy miképpen élsz, ha nem vagy a milliók közt, akik most élnek és sosem kell meghalniuk, akkor mindenkinek a szar a bére!
Most még gondolkodom és újra olvasom a Mit tanít valójában a Biblia könyvet, talán újra megértem.

ORION 2014.07.10. 19:09:08

Ha minden ember a halálával megfizet minden bűnéért akkor mit fizetett meg Jézus Krisztus??? TANUK ÉBRESZTŐ!!! EZ HÜLYESÉG!!! Ilyet akkor se higyjetek el ha 20 vén állítja!!!

ORION 2014.07.10. 19:12:26

Jó kis post. TETSZIK!!!

Niro 2014.07.10. 19:43:02

@ORION: Hát nem érted? Mivel "ma millióan vannak akik sosem halnak meg", ezért az ő bűneikért halt meg Jézus, akik mégis meghalnának, azok a halálukkal, stimt?:) Persze akkor nem stimmel ha az idézett szöveg mikor elhangzott mégsem jött be, bejött?:D

ORION 2014.07.10. 20:01:35

@Niro: Vágom cimbora !! Azt hitem -HOGY !! közben meg DEHOGY -metszem cimbi!!!:D:D

KMZ_hyperion 2014.07.10. 20:07:55

@küzdős: Sztem ebből nem lehet jól kijönni:D

@ORION: Örülök, ha tetszik.:)

KMZ_hyperion 2014.07.10. 20:29:49

@küzdős: Ja, nem úgy értettem, hanem a tanítások nem jönnek ki jól ebből:D

Abból, amire te gondolsz, gyere ki gyorsan:D

KMZ_hyperion 2014.07.10. 20:30:30

@ORION: Akkor a kérdés megoldódott:D

Nεω 2014.07.11. 00:04:03

@KMZ_hyperion:

Elóször is (másodszor):-) Gratula a cikkhez.

Évek óta zavart a kérdés még aktív úttörőzős koromban is.

Megkérdeztem egyszer egy nagy menő KÜLÖNLEGES!!! bizony, különleges úttörőt (akit tán, még egyesek itt is ismerhetnek:-) vagy :-( ...

Naszóval, err ő:

"Miért, nem látod milyen az emberek reakciója?"

Há mondom nem! Azt se tudja a fele, hogy melyik bolygón van.

NO meg aztán itt a hatalmas teológia meg fordítói/ ferdítői prosztata is.

Zsidók 9: 27

"És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik"

ÚV:

"És ahogy az embereknek fenn van tartva,+ hogy egyszer s mindenkorra meghaljanak, azután pedig ítélet"

Kérdéseim:

1. Mi az, hogy fenn van tartva?? i tartja fenn?
2. HOgy lehet egyszer s mindenkorra meghalni?
3. Ha egyszer s mindenkorra meghaltam (és JT szerint ítéletben ez a plafon, mert ugye az egyszer s mindenkorra azt jelenti, hogy örökre), akkor minek utána még az ítélet? Ja, és hol, mikor?

Az van, hogy ennél ostobább tanításuk talán nincs is. Hagynák a fenébe azokat a kérdéseket, amikhez segg hülyék. De neeem. Nekik mindenről kell, hogy legyen véleményük, még akkor is, ha akkor baromság, hogy akkorát még a világ nem látott.

Tájmsift ezt bogozd ki. Ja meg megmagyarázhatnád a cikkben kifejtett gondolatok ellenérveit is. Mert csak annyit írtál, hogy az írójának ismerethiánya van és kiforgat.

Ismerethiány és kiforgatás? Ha, Ha

teremtett ember 2014.07.11. 06:38:18

Nekem egyszer valaki azt találta mondani, hogy mindenki tudatlan, csak más-más témában. Valahol a Cselekedetek könyve írja, hogy Isten elnézi a tudatlanságot. Kérdésem: Petra és sok hozzá hasonló cipőben járó személy esetében nem nézi el? Itt ebben a gondolatmenetben valami nem stimmel. Kérdésem: lesz olyan időpillanat a Földön, amikor mindenki objektíven tisztában lesz a Jehova tanúi által hirdetett ítéletüzenet súlyával? Magyarán Isten végrehajthatja tiszta lelkiismerettel az armageddoni csatát, ahogy a hivatalos Őrtorony-ideológia tanítja?

Niro 2014.07.11. 09:56:17

@teremtett ember: Hidd el Isten fogja a fejét hogy ezek mit hirdetnek... A vezetőik ateisták, akik azért ilyen emberek mert nem hisznek Istenben, és mivel csak az a céljuk hogy életükben az MLM rendszer csúcsán legyenek, rohadtul nem érdekli őket Isten. Aztán haláluk után megszívják. Nem az ateizmussal van a baj, hanem azzal mikor az ateisták mások hitéből táplálkozva élnek és ők maguk játsszák felettük az Istent.

rea23 2014.07.11. 10:12:57

Nagyon tetszik a cikk! Ugyanezt nem tudtam én se megérteni, hogy egy tömeggyilkos, aki már meghalt, miért érdemes jobban a paradicsomi életre, mint mondjuk egy tűzoltó, aki élete kockáztatásával életeket ment, de éppen nem jár házalni az Őrtorony kiadványokkal? Egy olyan Isten, aki maga a szeretet, hogy lehet ilyen igazságtalan?

rea23 2014.07.11. 10:18:42

@Τιμόθεος: Nagyon jó ez a vers! Nem semmi, milyen agyatlanra sikeredett az ŐT által átferdített változat!
És érdekes, hogy akármennyire is átírták a Bibliát, kilóg a lóláb, Isten igazsága kibújik még ebből a változatból is.

ORION 2014.07.11. 11:48:29

@Τιμόθεος: De jól írod!!A biblia az örök életről tanít!Az őrtorony meg az egyszer s mindenkori meghalásról! NEM UGYANAZ!

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 12:10:20

jt úgy tekintenek adolf hitlerre, mint aki biztosan vétett a szent szellem ellen, és nem fog feltámadni

leírva ez nincs, de ha megkérdezitek jt-t a túlnyomó többség arra fog szavazni, hogy nem kap még egy esélyt az új világban

timeshift (törölt) 2014.07.11. 12:18:03

Olyan jó látni (vagy mégsem?), amikor együtt értenek az együtt nem értők...

A sok (forrókása) kerülgetés helyett elmélyedünk az ismeretben?

@KMZ_hyperion:

Szted Őrtorony, sztem Biblia.

13 évesen az öledbe hullt, most meg harcolsz ellene...
Nem én vagyok bajban. Ez biztos!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 12:20:17

@timeshift:
"Ismerethiány.
Kiforgatás.
Cinizmus."

Így van az Őrtorony teológia szerint vagy nincs így?

IGEN VAGY NEM?

Légy gerinces és válaszolj egyenesen!

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 12:27:47

@timeshift: kérlek :) alázd meg ezt a sok tudatlan figurát, mint már annyiszor tetted

segítek: a fő kérdés, hogy jehova?! a többi már magától jön :)

múltkoraszontadkardkikard ... na, csapj az arcukba ezeknek az agybeteg hitehagyottaknak

a vonal túlvégén sok-sok ember várja, hogy végre eldőljön ez a csata köztük és közted, vidd hát be a kegyelem döfést, és általa térítsd meg a sok titokban olvasó tévelygő jt-t :DDD

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 12:29:50

@timeshift: eszembe jutott rólad egy providencia reklám ... hogy is volt?

'moderáációóó és egyenesbe jössz'

:D

timeshift (törölt) 2014.07.11. 12:30:37

@Johnny Joker:

Te olyanra vágysz, ami NINCS.
Azt a szeretet mechanizmust, amit a világ vallásai közvetítenek a híveik felé, az NINCS.
A hamis vallások istenképe NINCS.

Igazából, semmid NINCS.

És tőlem kérsz VALAMIT...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 12:36:27

@timeshift: Rohadtul utálom az összes vallást haver, egyáltalán nem vágyom egyikre sem. Tőled meg nem kérek semmit, csak egyenességet, tiszta beszédet, ha már itt vagy többszáz ember szeme előtt.

timeshift (törölt) 2014.07.11. 12:41:24

@Johnny Joker:

"Rohadtul utálom az összes vallást haver"

- Mégis JT a fiksza ideád. Miért?

Egyenesség? Tiszta beszéd?
Megkapod. Hogy nem tudsz vele mit kezdeni, az viszont nem az én bajom...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 12:41:50

@timeshift:
"Ismerethiány.
Kiforgatás.
Cinizmus."

Így van az Őrtorony teológia szerint vagy nincs így?

IGEN VAGY NEM?

Légy gerinces és válaszolj egyenesen! Igen? Nem?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 12:46:45

@timeshift: Azért mert engem már anyám hasában is vittek a gyülekezetbe... aztán 17 évig KELLETT csinálnom, apám vén volt.

Az összes vallást megvetem, de ezt a szart emiatt különösen jól ismerem és könnyen és hatékonyan tudok harcolni a hülyeség ellen és így kevesebb embernek kell végigmennie mindazon a sok szemétségen és károkozáson amit ez a rohadt vallás csinál. hogy kevesebb család szakadjon szét, hogy kevesebb gyerek haljon meg, hogy kevesebben menjenek tönkre idegileg, hogy kevesebben legyenek öngyilkosak, hogy kevesebben sétáljanak bele a Zrt. csapdájába. Ezért!

timeshift (törölt) 2014.07.11. 12:47:50

@Johnny Joker:

NEM!

Ha így volna, Isten szerint volna így, de Isten szerint nincs így.

Neked az a legnagyobb bajod, hogy a saját képedre próbálod formálni Istent.
NEM! Neked kell alkalmazkodnod Hozzá.
Igazából egy kérdés van: Tudsz vagy nem tudsz?

timeshift (törölt) 2014.07.11. 12:50:40

@Johnny Joker:

Akkor nézzük így:

Hány család szakad szét JT miatt, és hány család szakad szét a paráznaság, az anyagiasság, vagy a kommunikáció hiánya miatt?
Arányaiba nézd a dolgot!

KMZ_hyperion 2014.07.11. 12:51:46

@teremtett ember:

Ahogy írod is Jehova Tanúi ezt az ellentmondást úgy igyekszenek feloldani, hogy senki nem önszántából tudatlan, mindenkinek volt lehetősége megismerni a jó hírt, hiszen hirdették. Egyrészt ez nem igaz, mert rengeteg országban nem érik el az embereket, például Indiában is elég kicsi a százalék (Adarsh).

Egy kisgyermek soha nem lehet vallásos, mert nem érti meg ezeket a dolgokat. Jehova Tanúi szerint a kisgyermekek valószínűleg(!) a szüleik után lesznek megítélve. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert nem jelentik ki dogmatikusan, viszont egy nemrégi videóban egy vezető testületi tag arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekeknek is meg kell keresztelkedniük. Mert különben kampec, mert Jehova idézem "soha nem volt szentimentális".

"Lesz olyan időpillanat a Földön, amikor mindenki objektíven tisztában lesz a Jehova tanúi által hirdetett ítéletüzenet súlyával? Magyarán Isten végrehajthatja tiszta lelkiismerettel az armageddoni csatát, ahogy a hivatalos Őrtorony-ideológia tanítja?"

A kérdés nem csak ez. Rengeteg olyan vallás van, amelyik tanít az ítéletről és mindegyik azt mondja, hogy ő az igaz vallás. Tehát elvben mindegyik vallás tanítását végig kéne venned a döntésedhez. Tehát még ha Jehova TAnúi az összes országban jelen lennének is, akkor sem lenne olyan egyszerű a helyzet a konkurencia miatt.

timeshift (törölt) 2014.07.11. 13:00:44

@KMZ_hyperion:

JT semmilyen ellentmondást nem próbálna feloldani!
Ők fújják a magukét, ha kell (alkalmas idő), ha nem (alkalmatlan idő).

Titkot árulok el. Újra.
Jelenleg a szolgák begyűjtése van folyamatban (égieké, földieké).
Ha olyan vagy hallgatsz a hívó szóra, ha nem vagy olyan, akkor nem ("Olyan vaaagy!").
De ez nem azt jelenti, hogy a többi ember nem marad életben!
A többi ember, aki életben marad, ők 'csak' élvezik Isten áldását.
A gond ott van, hogy senki nem tudja ki a 'többi' ember.
Jó vagy? Jó. De miért?! - na az erre a kérdésre adott válasz a lényeg!

Legyetek jók, ha tudtok...

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:05:14

@timeshift: Nofene, végre elismered, hogy az Őrtorony nem a Biblia? Ki hitte volna? :D

Csak vagdalkozol, de bizonyítékod nincsen, én őszintén belinkeltem az összes cikket az őrtoronykönyvtárból, mindenki utánanézhet.

"Ha így volna, Isten szerint volna így, de Isten szerint nincs így."

Így van az Őrtorony teológia szerint, ne aggódj. A nálad jártasabbak tudják ezt. Ha az egyéni elképzeléseiddel nem vág össze, annak csak örülök. Ez azt jelenti, hogy kezdesz eltávolodni attól, amit JT tanítanak. Bár ahogyan korábban is írtam neked, ez azzal a veszéllyel jár, hogy kiközösítenek, ha nem vonod vissza az állításaidat.

"Hány család szakad szét JT miatt, és hány család szakad szét a paráznaság, az anyagiasság, vagy a kommunikáció hiánya miatt?
Arányaiba nézd a dolgot!"

Más mocsokságával nem takaródzhatsz. Ha bíróság előtt állsz azzal, hogy vered az asszonyt, nem védekezhetsz úgy, hogy "dehát a szomszéd is veri már húsz éve, tehát arányaiban hosszabb ideje". Nem fog senkit érdekelni, hogy

timeshift (törölt) 2014.07.11. 13:06:37

Én mér láttam...
A jó emberek is csőcselékké/a csőcselék részévé tudnak válni egy szempillantás alatt, ha úgy alakul a helyzet.

Akkor ki/mi a jó?

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:11:42

@undercover: "jt úgy tekintenek adolf hitlerre, mint aki biztosan vétett a szent szellem ellen, és nem fog feltámadni"

Ez a testvérek közötti népi hagyomány, én az Őrtorony teológiáról írtam. A katolikus egyház sok tagja sem tudott a limboról, és azt hitték, hogy a kereszteletlen gyermekük egyből a menybe jut. A testvérek között is rengeteg hibás elképzelés kering, mármint olyan ami szembe megy az Őrtorony-teológiával. Például sokan azt hiszik, hogy Lucifer az Ördög. Pedig az Őrtorony egyértelműen leírja, hogy a Nabukodonozortól kezdődő dinasztia az újbabilóniai birodalomban. Azt is hiszik a testvérek közül néhányan, hogy az új világban fel fognak támadni a kiskedvenceik, pedig az Őrtorony teológia szerint nem. Stb. Stb.

Ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy a testvérek moralitása erősebb, mint az Őrtornyé. Ők már elítélnék Hitlert. De ha ő nem meggyőző, akkor helyettesítsd be Pol Pottal. Arról halvány lila gőzük sincs, hogy ki volt.

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:13:11

@timeshift: értem, tehát jt kevesebb kárt okoznak, mint a paráznaság, kvázi jók :DDD

sztem most sokan röhögnek ezen, akik csak olvasók :)

tipikus jt, azért vagytok ti jók, mert nem vagytok olyan szarok, mint mások :D

magas a mérce, nem mondom

a világiak között arányában több a boldog házasság, mint jt között - tapasztalatból mondom :)

az egész paráznás, házasságos, udvarlós tanításotok szart se ér, csak a boldogtalan, funkcionálisan működésképtelen házasságok szolgatársi összeláncolására jó

ez gáz!

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:13:51

@timeshift: "A jó emberek is csőcselékké/a csőcselék részévé tudnak válni egy szempillantás alatt, ha úgy alakul a helyzet."

Na megint kirándulás volt szervezve a gyülekezetben? És hogy sikerült mesélj?

timeshift (törölt) 2014.07.11. 13:14:56

@KMZ_hyperion:

Őrálló vagyok. Istent szolgálom a maga valóságában.
Olyan ismeretem van, ami az átlag tanúknak sem, de velük vagyok, mert velük van az Isten.
A válasz vagyok Isten népét érő mocskolódásra.
Nem közösítenek ki, mert elfogadom és szeretem Jehova Istent - MINDENESTÜL!
Nem távolodom, hanem közeledem.

Szerinted vagdalkozom?
Derítsük ki...

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:15:55

@KMZ_hyperion: ja, de ezt így nem énekelted ki a posztban, a jts olvasók, meg sztem ebbe a gondolatba biztosan bele akadt, mármint hitler a paradicsomban

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 13:16:48

@timeshift: Tényleg azzal mosdatod a szervezetet, hogy mások sárosabbak? Ha más egyházak sárosabbak, akkor az Őrtorony kevésbé az?

Ez lenne az egyetlen igaz vallás, mert kevésbé sáros arányaiban? Na ne röhögtess =D

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:17:21

@undercover: Igazad van. De ha elolvassák a kommenteket most már tudni fogják:)

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:18:45

@timeshift: aztabetyár mindenit :) a glória is csillog már a fejed fölött :D ja nem, mert abba nem hisztek, de te lehet h igen :DD

nyomjad tesó, ne fogd vissza magad!! hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift, hajrá tájmsift

oká, nem biztos h kopasz vagy ... akkor nem hajrá, hanem húzz bele :D

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:20:15

@timeshift: "Olyan ismeretem van, ami az átlag tanúknak sem."
Hát az biztos, hogy az átlag tanúk nem ismerik az egyéni filozofálgatásaid eredményeit, de egyáltalán nem biztos, hogy azt mondanák, hogy velük vagy.

"Szerinted vagdalkozom?
Derítsük ki..."
Szerintem nincs mit ezen kideríteni, elég ha csak ránéznek a korábbi kommentjeidre.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 13:20:31

@timeshift: Írod: "Olyan ismeretem van, ami az átlag tanúknak sem"

Óh mesélj még erről! Mesélj még a különlegességedről. Igazán megtisztelő, hogy leereszkedsz közénk.

Valójában fingod sincsen az Őrtorony tanításairól és ha a vének előtt elmondanád azt, amit itt leírsz, akkor páros lábbal rúgnának ki.

De te ó különleges hülyegyerek ezt sem mered.

Nem hogy egy egyenes IGEN vagy NEM választ sem tudsz hanem még a vallásod szent szellem által kinevezett vezetői előtt sem mered vállalni magad te "Olyan ismeretem van, ami az átlag tanúknak sem".

A tudatlanságod párosul a vakhiteddel.

timeshift (törölt) 2014.07.11. 13:21:17

@undercover:

Nem érted. Már.
A válaszaid alapján, neked a 'kis' prófétákat ajánlom az értelem visszaszerzésére.

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:23:09

@timeshift: na, megfenyegetsz valakit végre, hogy 1 kezeddel meg tudod ölni???

nehogy elpattanjon az ér a fejedbe, mert a végén úgy fogsz röhögni, mint a joker és akkor kurvára ideges leszel, ha tükörbe nézel ... mindennap!

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:23:25

@Johnny Joker: Hogy merné? Nincs fórum, ahol meghallgatnák csak a hitehagyott oldal:D

@timeshift: Milyen érzés timeshift, hogy az agymenéseidet a szerető gyülekezeted alapból lekapcsolja, a hitehagyott oldalon mi meg szóba elegyedünk veled?

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:24:42

@timeshift: aszonja a jtfőtoronyőrálló, hogy nem értem, de ő azt se tudja, mi a jtk aktuális tanítása :DDD

én vagyok elméjében beteg ti szerintetek - hát tudod mit, tőletek ez dicséret :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 13:27:16

@KMZ_hyperion: @undercover: Igazi érték, hogy a technika segítségével mások is beleláthatnak a JT gondolkodásmódba.

Most komolyan, semmilyen cikkel nem lehetne ezt jobban bemutatni!

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:27:21

@timeshift: sztem téged az istened is megvet!

"Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerüen küzd." 2Tim 2,5

ÉÉÉÉÉBRESZTŐŐŐŐ istenembere!!

szól hozzád az isten!! 2Tim 2,5

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 13:28:34

@timeshift:
"Ismerethiány.
Kiforgatás.
Cinizmus."

Így van az Őrtorony teológia szerint vagy nincs így?

IGEN VAGY NEM?

Légy gerinces és válaszolj egyenesen! Egyetlen szó is elég: IGEN vagy NEM?

Na, légy egyenes!

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:29:06

@Johnny Joker: komolyan mondom, néha azt hiszem, hogy ezt a figurát te bérelted fel, hogy a blogot látogatottságát pörgesse, és a jt-ket lejárassa, mer ennél jobban senki sem tudja, mint ez az önjelölt hitvédő

timeshift (törölt) 2014.07.11. 13:32:36

@Johnny Joker:

Akkor nézzük innen: JT-nál nincs (nem tiszta) tisztább, (nem jó) jobb, (nem igazmondó) igazmondóbb, a Bibliával (a lehető leg)jobban összhangban lévőbb.
Igen, az elég a beazonosításhoz.
Tudod, az összes többi vallással kapcsolatban halomra lehet hányni a szennyet, a hitetlenséget, a koca hívést, a képmutatást, a templomok ürességét, plusz olyanokat tanítanak Istenről, ami nem igaz.
Ezek után mégis mi alapján döntsön egy ember?

Jézus az egyház feje. Kérdezel. Én visszakérdezek: Melyiké? Írd le a NEVÉT!!!!!!

timeshift (törölt) 2014.07.11. 13:42:00

@undercover:

Szabályszerűen küzdök. Hogy nem a te szabályaid szerint? Bocs!

Lejáratni? Tudod, hogy milyen kevés tanú dől már be nektek?
Az igazság nincs odaát...

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:50:12

@timeshift: "JT-nál nincs (nem tiszta) tisztább, (nem jó) jobb, (nem igazmondó) igazmondóbb, a Bibliával (a lehető leg)jobban összhangban lévőbb." Istenem megint elmorzsoltam egy könnycseppet ez annyira szép és szívhezszóló volt.

"a koca hívést," EZT PONT TE ÍROD?????

"mi alapján döntsön egy ember?" komolyan, járjál már összejövetelre, meg prédikálni. Komoly meglepetések fognak érni, hidd el.

KMZ_hyperion 2014.07.11. 13:52:27

@timeshift: "Tudod, hogy milyen kevés tanú dől már be nektek?" És azt tudod, hogy hány tanú dől be annak, amit te tanítasz? Menj el végre az összejövetelre, olvasd az Őrtornyot, csináld a személyes tanulmányozást, bibliaolvasást, szólj hozzá az összejöveteleken. Kérlek, tedd meg a kedvemért, hogy elmész. És ott tárulkozz ki hittestvéreidnek.

Utána visszavárunk.

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 13:59:10

@timeshift: a szervezet szabályai szerint vagy szabálytalan

oké értem, te a rabszolgát is leszarod, meg jt tanításait is, ahogy ezt már ki is fejtetted többször is

haver, én kapok magán leveleket az olvasóktól, nem te :DDD béna blöff volt, ja :)

és megint HAZUUUUDSZ

te, a démonok is kimenekülnek belőled lassan, mert ezt már ők se bírják, amit te itt hazudozol

timeshift (törölt) 2014.07.11. 14:00:44

@KMZ_hyperion:

Mindenre van válaszom. Tapasztalatból.
Erre is van.

Tudod mit szoktam mondani egy olyan hétre, amikor nem megyek gyülibe?
"Újabb hét a pokolban." - És képzeld, tényleg így érzem!
Nagyon vágyom arra, hogy 'jó' tanú legyek, és leszek is...

Gondoltál már arra, hogy a magyarországi hitehagyottak vannak a legjobb helyzetben az egész világon?
Akkor most képzeld el...

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:09:16

@timeshift: leírom, kapaszkodj meg ... bevetted a nyugtatódat? és az antidepresszánst? egyszerre??? óóó baszki .... attól bekómálsz megint :/

katolikus, vagy a kaotikus ... most így hírtelen

mert aszonta péternek, hogy a pokol kapui se vesznek rajta erőt ... de lehet, hogy vmi másra gondolt, vagy csak viccelt :)

de hogy nem jehova tanúiról beszélt, az tuti

az a piramis-számmisztikás vállalkozó ... na az még jézust is lezsibbasztotta, amikor nem jött el 1914-ben hogy kinevezze az igaz vallást, amit azóta az igaz vallás is revideált, hogy mégiscsak 1919 volt

és én vagyok az elmebeteg :DDD nem az aki ezt elhiszi

timeshift (törölt) 2014.07.11. 14:10:28

@undercover:

Emlékszel? "Nincs több mondanivalóm neki."
Sztem maradjunk ennél, mert egy idő után értékelhetetlené (válaszfeleslegessé) válnak a megnyilvánulásaid. Pro és kontra is.

Neked két istened is van: money & beauty, hát áldozz azoknak, és örülj - amíg élsz.

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:10:33

@timeshift: mindenre? megint HAZUDSZ!!

"mindenre" nem lehet, te kis hazudós :)

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:19:49

@timeshift: dehogyis, ott van a pl a családom is, akiket nem pénzen vettem meg, hanem - kapaszkodj meg erősen - szeretnek engem :)

aztán itt van a jó kis melóm - szintén kapaszkodj meg - szeretem csinálni, és jó fejek 90%-ban a kollégáim ... na jó ... a főnökkel jóban kell lenni, de ... de tényleg jó fejek :)

mi is maradt ki? ja a SÁTÁN, akit te követsz minden egyes alkalommal, amikor hazudsz és rágalmazol!

eeeeez halál komoly dolog!

és ezt az olvasóink is megértik :)

na légy jó, mert most elég rossz vagy

KMZ_hyperion 2014.07.11. 14:23:19

@timeshift: "Tudod mit szoktam mondani egy olyan hétre, amikor nem megyek gyülibe?
"Újabb hét a pokolban." - És képzeld, tényleg így érzem!
Nagyon vágyom arra, hogy 'jó' tanú legyek, és leszek is..."
Hát akkor menj, menj drágaságom. Hidd el én csak örülni fogok neki. Kérlek, azt is tedd meg, hogy hasonló szellemben, mint itt kinyilvánítod a gondolataidat. Hozzászólásban, kellemes testvéri beszélgetésekben gyülekezet előtt és után. Nem kell félni a káromkodástól sem, hiszen az is te vagy.

"Gondoltál már arra, hogy a magyarországi hitehagyottak vannak a legjobb helyzetben az egész világon?
Akkor most képzeld el..." Nagyon-nagyon remélem, hogy ez miattad van így. Kérlek, ezt is mondd majd el az összejövetelen, jó? Mondd el mennyire ügyesen prédikálsz itt az oldalon másoknak, jó? A kedvemért tedd meg, kérlek. Add át mindenedet Jehovának, ahogyan ígérted.

timeshift (törölt) 2014.07.11. 14:23:49

@undercover:

Minden viszonylagos (azt feltételeztem ezt legalább tudod).
A viszonylagos mindenre!

A puding próbája a "zevés"...

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:32:20

@timeshift: dehogyis, ez csak egy műveletlen figura trollkodása, amit te csinálsz ...

de mint mondtam nyomjad neki, hagy szóljon :)

timeshift (törölt) 2014.07.11. 14:36:09

@undercover:

"és ezt az olvasóink is megértik :)"

- Sztem is megértik. Napi több száz olvasó, igen. És a reakció?
Biztos sorban állnak, a JT szervezetet elhagyni vágyók, és az itt kommentelni akarók. Te így látod?

Hiábavalóság... minden hiábavalóság...
Kivéve az Élő Isten szeretete!

Szeret a családod? Jó.
De meddig? Jobb eseteben kinek a haláláig?
Vagy: Hányszor csaltad meg, és csaltak meg?
Mert biztos volt valamelyik (és akkor most rajtad a sor, hogy HAZUDJ országnak-világnak).
És aki téged szeret, szereti Istent (az életadóját, az életének fenntartóját?)
És aki szereti Istent (az életadóját, az életének fenntartóját), azt te képes vagy meggyűlölni és elhagyni ezért?

Te azt hiszed, hogy ilyen egyszerű, pedig nem... de mégis, de nem úgy, nem azért...

KMZ_hyperion 2014.07.11. 14:42:09

@timeshift: "akkor most rajtad a sor, hogy HAZUDJ". Ejj-ejj-ejj, timeshift. Ez beismerő vallomás. Vigyázz. Most nagyot csalódtam.

timeshift (törölt) 2014.07.11. 14:45:48

@KMZ_hyperion:

Nem mehetek csak úgy, mintha mi sem történt volna (mert olyat teszek, hogy magam is megbántam).

Nézd az eredményesség oldaláról.
Újra: Tömött sorokban állnak az itt olvasgató tanúk, hogy elhagyják a maguk gyülekezetét, vagy nem?

Sztem "vagy nem."
Ezek után a kérdésem: Mi a nagyobb kunszt, megnyerni valakit az igazságnak, vagy megtartani az igazságban?
Sok félék vagyunk. Ki erre alkalmas, ki arra...

KMZ_hyperion 2014.07.11. 14:50:13

@timeshift: Hffff. Timeshift. Komolyan. Hát most mit is mondjak? Várj csak, megvan. (wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2012123#h=22:0-24:821)

Annyira sajnálom timeshift, hogy ezt kell mondjam, de ... eltitkolod a helytelenséged. Adok egy ésszerű időt, mondjuk egy hetet, hogy beszélj erről a vénekkel. Ha nem teszed, akkor sajnos nekem kell megtennem. Annyira sajnálom. De hidd el a fegyelmezés érted van.

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:50:29

@timeshift: a többség csak csendben olvas egy ideig, mert hamar rájön, hogy nem érdemes többet pazarolnia az életéből a jts marhaságokra - ez a csúnya igazság

arról nem is beszélve, hogy hányan olvasnak olyanok, akik bent maradnak, mert a meló, család, stb ... eljátsszák a szerepet, mert el kell ez miatt a rohadt, embergyilkos szekta miatt

sosem csaltam meg a feleségem, és ő se engem, és remélem ez így is marad, de ha meg is történne, attól a jehova tanúi szekta még nem lesz több a szememben, ugyanis tudok, amit tudok :)

kishaver KONKRÉT NEVEKET TUDNÉK NEKED MONDANI BÉTELES NŐKRŐL, AKIK ÉRZELMILEG HOGY FINOM LEGYEK MEGBICSAKLOTTAK MÁS FÉRJE UTÁN ... ÖHÖM ...

a te szektád egy grammal nem jobb mint az összes többi! tudom!

tudod az előző kommented is jól megmutatja a jehova tanúi egyház képviselőinek degenerál érzéseit

"Szeret a családod? Jó.
De meddig? Jobb eseteben kinek a haláláig?"

ezek vagytok ti

depis, minden szar, jajj de szar .... d majd az új világ, meg az isten ...

boldogtalanul, elmebetegek tanításaiban hitet gyakorolva fogtok meghalni - és ehhez jogotok van ...

timeshift (törölt) 2014.07.11. 14:51:06

@KMZ_hyperion:

?????

Ez nem beismerés volt, hanem a vitapartner szóhasználatával éltem.
Más néven nevezve: szarkasztikus ráutalás.

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:53:10

@KMZ_hyperion: óóó produkált ő már ennél szebbet is

simán lefikázta a rabszolgát, nem ért egyet a szervezeti tanításokkal :) volt már piával, dühkitöréssel is gondja, halálosan megfenyegetett egyeseket ...

hazugság? simán befér nála

hajtja a troll vére, és sajna a vérátömlesztést el kell utasítania, pedig nála tényleg életet mentene :DDD

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:54:02

@timeshift: lóf...szt :) beismerted, hogy hazudtál, és most letagadod, vagyis megint hazudsz :DDD

te :)

KMZ_hyperion 2014.07.11. 14:54:14

@timeshift: Jajj tájmsift, még rontassz rajta? A tagadás nem segít. (wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2001407#h=0:0-23:87)

Kérlek olvasd is el a cikkeket, amelyeket belinkelek. Ezek segítenek a szellemi gyógyulásodban. Kérlek jelentsd magadat a véneknél, hogy ne nekem kelljen. Annyira szeretném, ha megtennéd, hogy Jehova előtt újra helyeselt állapotba kerülhess.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.11. 14:54:46

@timeshift: Nézd, ez a blog egy nagyon vékony rétegnek szól.

Magyarországon 22.000 JT van. A blogot 4 éve csinálom, eddig kb. 480 tanúról >tudom biztosan< hogy a segítségünkkel szabadult ki, persze ez a szám lehet nagyobb. Minden lélek számít!

Természetesen a szomszédos országokból is sokan olvasnak minket, napi 300 rendszeres olvasónk van, bal oldalt alul láthatod a statisztikát.

Te hány embernek prédikáltál a héten? És hányat sikerült eddig beszervezned? =D

timeshift (törölt) 2014.07.11. 14:55:43

@KMZ_hyperion:

Tedd meg, amit meg kell tenned. Talán kapsz érte 30 ezüstöt - vagy nem.

Fogalmad sincs, hogy mi folyik itt...

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:56:49

@timeshift: az igazság az, hogy a jehova tanúi egyház össze vissza manipulál, hazudik a saját történelmét illetően, kiforgatva idézi a tudósokat, és még a jehova névről sem tanítja meg mindazt, amit illene - hogy benne sincs az újszövetségben, hogy önkényes alapon belehamisították :)

ez az igazság, és mi ebben segítünk az érdeklődőknek :)

KMZ_hyperion 2014.07.11. 14:57:04

@undercover: ó te jó ég!!! És ti nem figyelmeztettétek a véneket? Hagytátok, hogy ez a szegény bárány itt kallódjon? Micsoda pásztorok vagytok ti! Azonnal szellemi segítségre van szüksége. A vének meg kell védeniük a gyülekezetet, mert egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. ... :)

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 14:58:39

@timeshift: mert te tudod? dehogy tudod ... ha tudnád, abbahagynád, de nem hagyod, mert nem tudod :)

KMZ_hyperion 2014.07.11. 14:59:05

@timeshift: Hogy mondhatsz olyat, hogy én elárullak, mikor a cikkek, amelyeket belinkeltem, egyértelműen rámutatnak, hogy ez egy keresztény kötelessége!! Szégyeld magad. Akkor is muszáj lesz ezt megtennem, mert nem szeretném, ha Jehova gyülekezete ki lenne téve az olyan ártó befolyásnak, amit képviselsz!

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 15:02:36

@KMZ_hyperion: sztem a környéken miatta nem működik az isten szelleme a gyülekezeteken! ez a gyerek nem kis kovász, hanem maga a kovászgyár

volt amikor jtk írtak neki, hogy hagyja már abba, mert ez már tényleg a szervezet lejáratása ... azoknak is elmondta, hogy mi folyik itt ... aztán nekem meg írtak privátban, hogy megugrották a cukaharát a tesótól ... pedig kómába estek előtte

ettől a gyerektől még katolikusok is buzgóbbak lesznek - látva milyenek jt

KMZ_hyperion 2014.07.11. 15:05:39

@undercover: Nem találok szavakat. Azonnal írok a Bételbe. Ilyen nem fordulhat elő. Ez rosszabb, mint az első század utáni hitehagyás!! Akkor már meghaltak az apostolok, de most van nekünk Vezető Testületünk, aki gondoskodik a megfelelő szellemi táplálékról!!! ;)

timeshift (törölt) 2014.07.11. 15:06:37

@undercover:

Tudom, és abba akartam hagyni nem egyszer, mert a káromra van ez a történet (pont azok miatt, amiket felemlegettél - ami nem vagyok!), de... de nem lehet. Még.
De elárulok valamit: Pont ezért... Nem, mégsem árulom el.

KMZ_hyperion 2014.07.11. 15:07:31

@undercover: Eddig úgy érveltem, hogy nem vitatkozom hülyékkel, mert lehúznak a szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. De rá kellett döbbenjek, hogy ebben az esetben nekem van nagyobb rutinom a hülyeségben, úgyhogy harcolok azon a szinten:D

KMZ_hyperion 2014.07.11. 15:11:11

@timeshift: "De elárulok valamit: Pont ezért... Nem, mégsem árulom el." Nem, nem kedves timeshift. Nem jó. Ne nekünk áruld el. A vénekhez kell fordulni. Kérlek tedd meg.

timeshift (törölt) 2014.07.11. 15:14:33

@undercover:

Komám, te... ti járatjátok le a szervezetet. Erre tettétek fel a hátralévő (fél)életeteket.
Ha figyeltél volna, rájöttél volna, hogy amiket a Biblia alapján írtam, igencsak közel áll a társulat által tanítottakhoz. Amiket ti írtok, az meg nem. Ééééés... ennyit erről!

KMZ_hyperion 2014.07.11. 15:20:04

"amiket a Biblia alapján írtam, igencsak közel áll a társulat által tanítottakhoz" CSAK KÖZEL ÁLL??? Hozzátok a repülősót, elájulok. Hogy ilyet, egy testvér, aki csak megközelítőleg tanítja a Szervezet (nem társulat már, ez a szó be lett tiltva, mert az csak a jogi eszközökre szűkíti az elnevezést, ezt sem tudod) tanításait. Ha őszinte kételyeid vannak a tanításokkal kapcsolatban, nem itt kell rendezned wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2001083#h=6:467-15:938

KMZ_hyperion 2014.07.11. 15:34:58

@undercover: @Johnny Joker: Na vajon sikerült az ördögűzés?:D

Toronyőrbácsi 2014.07.11. 15:36:50

Hűha! Nem érdemes vele vitázni. Valahogy senki nem nő fel ehhez a feladathoz? Ez egy "jó szándékú" elmegyagyás. Ha nem hagyjátok abba (főleg Jokernek szól),minden kommentet törlök,és csak rólam olvashattok. Érdemes gondolkodni:::)))
www.youtube.com/watch?v=7ytprHwzNJ0

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 15:50:10

@timeshift: ne áruld el, nem vagyok rá(d) kíváncsi ...

ajjajajajjajaj !!!!

abba ne hagyd, mert a benned levő feszkó (démonok) belekergetnek valami másba ... inkább a mi vérünket szívd a virtuális térben, mint másokét, hisz azok úgyis meghalnak armagedonkor, amikor a szerető istened kinyír mindenkit, még a jt közül is jó párat :)

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 15:51:00

@KMZ_hyperion: megedződtünk a sok idióta vén között ...

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 15:56:03

@timeshift: ne magadból indulj ki, engem ez a téma tényleg nem érdekel, mert baromság

én csak akkor vagyok itt, amikor épp nincs jobb dolgom, és vágyok egy kis zizire, amihez te adod az alaphangot :D

amiket te írsz, az mind baromság túlzás nélkül, csak fosod a hülyeséget, érdemben a kérdésekre nem reagálsz, mert nem is tudsz ... ez megy immár 2 éve

csak az újszülöttek nem tudják, hogy téged hányan-hány féle képpen semmisítettek már meg intellektuális szempontból - úgy írom h értsd: bibliailag a tudásod nulla

ott megragadtál, hogy nincs háromság, jehova az isten neve, és már ki is hirdetted a győzelmed mindenek felett

szerencsére a többség nem ilyen kétbites

KMZ_hyperion 2014.07.11. 16:02:02

@Toronyőrbácsi: szerintem máris nyugodtan törölheted

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 16:08:04

@Toronyőrbácsi: nem is tudod törölni :P

sztem a célzott, kifejezetten rá szabott azonnali moderáció lenne célra vezető, fél év után megunná, hogy állandóan megy a kukába amit művel ... vagy felkötné magát, vagy valaki mást

f i n i t o (törölt) 2014.07.11. 16:10:02

nah, kezdődik a hétvége, mindenkinek a legjobbakat :) leléptem

Nεω 2014.07.11. 16:27:28

@KMZ_hyperion:

Azért vannak szürke zónák feltámadás témában, amire nem mondhatod, hogy ez a hivatalos szervezeti állásfoglalás.

Szerintem a Hitler kérdés nem egy olyan dolog volt, ami "népi hagyomány", holott egyértelmű társulati állásfoglalás van annak ellenkezőjére.

A feltámad-e a kedvenc éppen ezért nem jó példa.

Hitler irtotta "Isten népét", sőt, harcolt a "felkentek" ellen, magyarán a teológiájuk szerint szürke zóna, hogy feltámad e (vétett e a szentszellem ellen vagy nem).

Ha abból a szemszögből akarom megfogni, hogy mi az a bűn, ami a szentszellem elleni vétek (ami a gyehennára juttatja tulajdonosát), akkor a társulat azt mondja, hogy ezt mi nem tudjuk eldönteni.
DE azt is tanítja a szervezet, ha megbánod, és szánod-bánod amit tettél, akkor valószínűleg nem vétettél ellene. Hitler nem bánt meg semmit. Júdás, Sátán más kategóriák, mert ők működés közben látták, tapasztalták a szentszellem működését, ennek ellenére vétettek ellene.

Nεω 2014.07.11. 16:31:53

@undercover:

Akartál írni valami tanulmányt 14-ről, azt nem kapjuk meg?

Niro 2014.07.11. 16:34:43

Nickkaméleonon nem tudom mit agyaltok. Tudjuk róla, hogy:

1. Nem full JT, hiszen mászkál másfelé is
2. Nincs teljesen tisztában JT tanításokkal
3. Érvelni nem tud, egyszerűen nem válaszol a kérdésre
4. Csak azért van itt mert még a gyülekezetében sem kíváncsiak rá
5. Ő nem átlag tanú az biztos, hiszen akkor nem lenne itt, így még a JT-kre is sértő hogy őt közéjük soroljuk, attól függetlenül, hogy "még" nem közösítették ki.

timeshift (törölt) 2014.07.11. 16:41:06

@undercover:

Írod a... semmit. Észrevetted?

A mindenben kétkedés nem válasz. Ahogy mások válaszainak megkérdőjelezése sem.
Márpedig neked nincsenek válaszaid - úgy saccperkábé SEMMIRE.

kétbittes? Én úgy emlékszem nem miattam ragadtunk le ezen a szinten.
Én építeném már a házat, de homokra nem akarom.
Amíg nem fogadod el Jézust a maga valójában, addig nem is lehet folytatás.

De itt már régen nem erről van szó, hanem pont arról, amit te mutatsz fel: Már nem vagy tanú, és azzal a lendülettel a bibliaismereted erősen megkopott, Isten és Jézus iránti érzett tiszteleted, hited, szereteted kiüresedett.
Tényleg nem látod ezt...?

timeshift (törölt) 2014.07.11. 16:57:54

@Niro:

1. Full JT vagyok.
2. Tökéletesen tisztába vagyok a tanításaikkal. Ami az érdekesség, hogy csak a Biblia olvasás felől közelítve is ugyanoda jutok. Mindig. (a gyakorlatban: olvasom a Bibliát, és gondolok valamire, aztán a kezembe kerül egy kiadványunk, és ua olvasom, amire gondoltam - hát nem érdekes?)
3. Biblia verseket idéztem. Ha nem tudjátok elfogadni Isten Szavát, az hadd ne az én hibám legyen.
4. Piszkosul kíváncsiak rám.
5. Tényleg nem vagyok átlag tanú, de rátok nézve sértés az ittlétem.

:)

Nεω 2014.07.11. 17:03:36

@timeshift:

Az a baj kartárs, hogy ostobán fűzöd a gondolatokat, mert a gerinced gumiból van ami összevissza hajlik, ahogy éppen a tulajdonosának hasznos. De ezt már írtam neked párszor, ugyanis ezzel van a baj.

Az, hogy te levonsz egy következtetést, hogy undercover nem tiszteli már annyira a Bibliát, vagy az Istent, szerinted azért van mert elhagyta az egyedüli üdvözítő egyházat, ahol aranytálcán tálalták a hamisítatlan szellemi eledelt?

Hm.

1.
Kérdés: ha mindez így van, hogy lehet, hoy a tanításaitok nagy részével te magad sem értesz egyet??

2.
Olvasgass más honlapokon is. PL, ex-mormondoknál, ex-hitgyüliseknél, ex-adventistáknál, ex-buddhistáknál, und also weiter.

Van egy élethelyzet (majdnem mindegy melyik autoriter szektáról van szó), amikor ráébredsz, hogy addigi életed egy hazug szektára épült, ahol átvertek, kihasználtak, kiszipolyoztak stb, és te ezek után megkérdőjelezed az összes truyit.
Na és? Mindenkinek joga van hozzá.

Ha Isten létezik, akkor majd ő!! felemeli az ilyen "megtört" embereket,
de nem egy idegbeteg, pszichopata, gerinctelen Don Quijote szélmalomharcos tevékenysége révén.

KMZ_hyperion 2014.07.11. 17:25:43

@Τιμόθεος:

"Hitler irtotta "Isten népét", sőt, harcolt a "felkentek" ellen". Ez nem számít szent szellem elleni véteknek a tanúk ideológiájában. Tudatlanságból tette, ahogyan Pál is. Ő is tudott a keresztények érveléseiről, tanairól, de ortodox judeaistaként nem fogadta el ezeket, ahogyan Hitler sem a neki írott leveleket stb. stb. A szándékosság nagyobb fokmérő a szent szellem elleni vétekben, de azt elismerem, hogy a tanúk nem dogmatikusak ebben a témában.

Hitler nem pécézte ki jobban a Tanúkat, mint a zsidókat, cigányokat, keresztény pártokat, homoszexuálisokat vagy a kommunistákat.

Ez aligha mondható el a Jézussal szembeszálló farizeusokról, akik az "igazság" pontos ismeretével rendelkeztek, igaz hívők voltak, de nem voltak hajlandók elismerni Jézust Isten küldötteként.

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/102003084#h=0:0-16:50

Egyébként a szürke zóna is eléggé ciki, szerintem egyértelmű, hogy mi járna neki. És le lehet cserélni Pol Potra, aki talán még nagyobb szörnyűségket követett el, s neki is belépője van az új világba.

KMZ_hyperion 2014.07.11. 17:29:30

@Τιμόθεος: Jajj találtam még egy aranyos gyöngyszemet. Tehát, ha arról van szó, hogy szent szellem elleni vétek, akkor inkább mi vagyunk sárosak, a hitehagyottak, barátom. 20 bekezdés:

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2007525#h=0:0-26:82

timeshift (törölt) 2014.07.11. 18:11:02

Tudjátok mi a baj? @teremtett ember:

Témába vágó, őszinte, nagyon jó (és nagyon összetett) kérdést tett fel.
És persze, hogy nem kapott választ (kivéve az ufókkal biciklizőtől).

Emberek, az egymás bántása helyett itt a lehetőség a bizonyításra. Válaszoljunk neki. Egyenként. Mindenki a hite szerint...

Nεω 2014.07.11. 18:22:26

@KMZ_hyperion:

Nem kötekedésből írok pajti, majd ne tessék haragudni! Nevezzük együttgondolkodásnak. Ha majd rájövök, hogy tévedtem, beismerem ám:-)
Meg hát illik válaszolni is:-)

nos:

Persze, hogy egyértelmű, hogy mi jár Hitlernek. Tanú fejjel gondolkodva írtam, amit.

Első és legfontosabb Lényeg:

Simán nagyobb bűnöm van mint Hitlernek!

Ehhez kétség sem férhet. Főleg, mivel lelkiismereti válságból hagytam abba ezt az egész szektáskodást!
Egyszerűen képtelen voltam terjeszteni a hazugságaikat, így hát a fény sem ragyoghatott át tovább számomra.
Mindegy, azt azért megnyugtató tudni, hogy még Adolfka is több eséllyel fut neki az újrakezdésnek..

Szerintem a társulat egy-két példától eltekintve a feltámadás témában (és nagyon jól teszi, bölcsen?? de hallgat.

Korábban úgy hitték pl, hogy akiket Isten személyesen ölt meg, azok nem támadnak fel, de aztán rájöttek sokukról a Biblia azt írja, hogy a seolban vannak, kvázi onnan van kiszabadulás (ez csak arra példa, hogy ők maguk sem tudják 20-30 évente, hogy miben higgyenek)

Elolvastam az idézett cikkeket. THNX! A téma azért ennyiben (véleményem szerint) nem áll meg.

Szerintem ezek alapján egyértelműen nem állítható, hogy Hitler feltámad a tanú "teológia" szerint (ahogy azt te is írtad, hogy nem dogmatikusak ebben).

Emlékeim szerint volt egy cikk régen, amiben azt írták, hogy ha valakiről Isten úgy ítéli meg, hogy "javíthatatlanul gonosz", az nem fog feltámadni (kvázi, a gyehennában van, vagyis a szentszellem ellen vétett, hisz másként feltámadna). Márpedig ezzel a mondattal a Hitler félékről akaratlanul is, de kimondják a véleményüket, hogy Istentől függ, de lehet, hogy nem fog.

A példák:

- Pál irányt váltott (megbánta amit tett), és később maga is sokat üldöztetett.
Hitler nem bánt meg semmit (ok, esélye sem volt rá, mert meghalt, de akkor is úgy halt meg, hogy semmit se bánt meg, legalábbis nem tudok az ellenkezőjéről).

- A farizeusok a szentszellem ellen vétettek a cikk szerint. (Egyértelmű társulati állásfoglalás).

-Júdás nem bánt meg semmit (egyértelmű társulati állásfoglalás.

- Manassé megbánta tetteit. (Egyértelmű társulati állásfoglalás.

- "A káromlás megbélyegző, sértő vagy becsmérlő beszéd"

Hitler: "Kiirtom ezt a fajt Németországból"

Talán ez itt most megint gyenge érv, (ahogy azok, amiket előző hozzászólásomban írtam), ahhoz, hogy Hitlerkét bedugjuk a szellem elleni káromlók táborába, de akkor sem lehet biztosan tudni arról semmit???, hogy Gyűlöletes tetteit milyen szintű Isten elleni javíthatatlan gonoszsággal művelte?
No meg...
Arról sem tudok, hogy megbánta volna a tetteit.

(Itt egyébként FONTOS, és megjegyzendő, hogy a Jehova Tanúi nagyobb veszélyben vannak mint bárki, ugyanis, ők a mai csodákat sátáni eredetűnek tartják, ahogy a farizeusok tartották Jézus csodáit).

Ez az önvizsgálati kérdés azonban tetszett:

"Hitehagyott vagyok, aki elutasítja a szellemi világosságot"?

timeshift (törölt) 2014.07.11. 18:26:26

@Τιμόθεος:

"szerinted azért van mert elhagyta az egyedüli üdvözítő egyházat, ahol aranytálcán tálalták a hamisítatlan szellemi eledelt?"

- Igen. Ha nem fogadod el Isten elrendezését - bármennyire ésszerűtlennek tűnjön is, vagy bármennyire elfogadhatatlannak tartsd -, azzal Istent nem fogadod el. Ez régen is így volt, ma is így van.

1. Például mit nem fogadok el? Én úgy emlékszem mindent elfogadok.
2. Miért, az mit használna? (Egyszer régen beleolvastam a mormon bibliába, de egy agyhalál volt. Szó szerint!)

"Ha Isten létezik," - Látod, ez itt a baj :(

KMZ_hyperion 2014.07.11. 18:45:09

@Τιμόθεος: Nem kukacoskodásnak vettem, hanem együtt gondolkodásnak:))

Kíváncsi lennék erre a cikkre, ha meg tudod találni.

Olyat találni, amiben konkrétan Hitlernek zöld utat adnak, háááát:) Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem dogmatikusak:)

Pál irányt váltott, miután megtudta, hogy bűnös, egészen addig azt hitte, hogy Istenért cselekszik. Csak úgy tudsz megbánni egy bűnt, ha tudod, hogy az bűn (kb. a rómaiakhoz írt levél:)). Hitler szerinted tudta, hogy az bűn? Tisztában volt Jehova Tanúi törvényeivel, ideológiájával?

Júdás Jézus tanítványa volt. Mit nem tudhatott?

Manassé izraelita király születése óta Isten népének felszentelt tagja, akit elméletileg gyermekkora óta tanítani kellett Isten törvényére.

Insight: What is unforgivable sin? alcímben csak egy mondat: Knowledge brings greater responsibility. Majd olvasd el azt is, szerintem az a legegyértelműbb: wol.jw.org/en/wol/d/r1/lp-e/1200004132

"A káromlás megbélyegző, sértő vagy becsmérlő beszéd" ide nem teszed hozzá, hogy a szent szellem ellen kell irányulnia:)

Hitler: "Kiirtom ezt a fajt Németországból" rengetegen mondtak már ennél durvábbakat is Jehova Tanúiról, és akkor szent szellem elleni vétket követtek el?:) Bulgáriában a csőcselék, amelyik összedobálta az Emlékünnepet?

Sztem nem ugyanaz, ha valaki a népet támadja, mintha valaki szándékosan, tudva az igazságot kijelenti, hogy Jehova Tanúit ma az Ördög működteti, az ő hatalmával végzik a dolgaikat, és különben is a szent szellem egy nagy humbugparádé.

Persze, hogy mennyire egyezetethető össze ez a moralitással, az más kérdés.

Nem a megbánást akartam lekicsinyelni. Csak azt mondom, hogy már az első feltétel sem teljesült teljes mértékben, vagyis a tudás.

Nεω 2014.07.11. 18:49:17

@timeshift:

Figyelj már ember!

Nem azt mondtam, hogy olvasgasd a mormonkönyvét.

Látszik, hogy szövegértési gondjaid is vannak.

Pszichológiai problémáról beszéltem, ami univerzális, és nem csak az ex-jt-kre jellemző.

Ha szép nem vagy, hülye ne legyél. Gondolkodj mielőtt felelsz.

Tudod, aki felel, mielőtt hallaná (értené) a kérdést, az ostoba!

KMZ_hyperion 2014.07.11. 18:50:54

@Τιμόθεος:
Te tudod szerkeszteni a kommentjeidet? Hogyan?

Nεω 2014.07.11. 19:05:01

@KMZ_hyperion:

Te, ne bosszants:-)

Nem, Hitler nem tudta, hogy amit tesz az bűn, és gonoszság. Honnan is tudta volna, hogy milliókat gázkamrába dugni az bűn. Meg a terhes kísérletek, meg a többi.

Neki nem volt szüksége JT ostoba tákolmány teológiájára, mert még az emberi törvények is halálra ítélték őt és és összes csatlósát is.

Majd megkeresem neked, amire hivatkoztam (de most vacsorázni hívtak, úgyhogy indulok:-) hátha tetszik a menyecske:-))),
az is lehet, hogy valamelyik könyvben volt a feltámadás témakör alatt. Létezni létezik, abban biztos vagyok.

Valahogy így hangzott:

"Jehova sosem fog feltámasztani valakit, akiről úgy ítéli meg, hogy javíthatatlanul gonosz"

Ugye itt most az is baj, hogy össze lett mosva a feltámadás, és a szentszellem elleni vétek.
Ez egy részt nem teljesen jogos (mert két külön céltábor, ahogy írod is)
- Szentszellem ellen zömében azok véthetnek, akik MÁR ismerik az Istent és a tanait, meg látják a munkáját
- Feltámadás magában foglalhat BÁRKIT

DE, végeredményét tekintve valahol mégis metszi egymást a két kérdés.

Magyarul indirekt levezetéssel, logikával, ha valaki nem fog feltámadni, mert annyira gonosz volt, akkor a gonoszsága a szellem ellen olyan szinten nyilvánult meg, hogy nem érdemli meg az életet.

Éppen ezért a Hitler félék ide sorolandók, akikről majd dönt az Isten.

Még ha a JT teológia szerint, a JT-kről nem is tudtak eleget (vagy Istenről), gonoszságuk az Isteni szellem (szeretet) ellen dolgozott kibékíthetetlen módon.

Na most léptem, folyt köv, írj ha még van hozzáfűzni valód.

Meg az ismeretlen embernek is írok, amint lesz időm.

Puszi lányok

Nεω 2014.07.11. 19:05:57

@KMZ_hyperion:

Hogy érted, hogy szerkeszteni? Amúgy, ha akrom, tudom:-) De általában kapkodva írok, úgyhogy nem szerkesztek semmit:-)

KMZ_hyperion 2014.07.11. 19:52:34

@Τιμόθεος: Heh. félreértettél. Én "Isten népének" üldözéséről (és annak tudatosságáról) írtam, mert csak ez alkotja azok szerint, amiket írtál a szent szellem elleni vétek fogalmát:D Persze, hogy egyértelmű a milliók kivégzése és a többi. Akkor fogjuk meg innen: Több császár végzett keresztényüldözést. Tehát ők Isten állítólagos népét támadták. Vajon szent szellem elleni vétket követtek el és nem fognak feltámadni? Míg mondjuk azok, akik sokkal nagyobb kegyetlenségeket követtek el, de nem az állítólagos isteni néppel szemben, azok csak sima halálalvásban vannak?

"Magyarul indirekt levezetéssel, logikával, ha valaki nem fog feltámadni, mert annyira gonosz volt, akkor a gonoszsága a szellem ellen olyan szinten nyilvánult meg, hogy nem érdemli meg az életet."

Szerintem a kettőt nem kell összemosni. Azert, mert két cikk szerint (?) két dolognak (javíthatatlan gonoszság (?) és a szent szellem elleni véteknek) ugyanaz a végeredménye, akkor attól még nem biztos, hogy a kettő egyenlő egymással:)

Abban meg félreértés ne essék én nem akarom védeni Hitlert:) Szerintem igenis fel kéne támasztani, és egy kicsit megfizetni neki:D

Jóétvágyat:)

KMZ_hyperion 2014.07.11. 19:53:46

@Τιμόθεος: Hát úgy, hogy amikor elkezdtem válaszolni a Τιμόθεος 2014.07.11. 18:22:26 kommentedre, akkor még tök máshogy nézett ki, mint utána:D

timestift (törölt) 2014.07.11. 19:55:43

azt hiszem feladom, ti tényleg nem értitek … MÁR NEM ... csak gúnyolódni tudtok! elvenni! adni azt már nem!!!!!!!

igazatok van, nyugtatókon élek egy jó ideje, de attól még az igazság IGAZSÁG marad!!!!!!!!! gúnyolódjatok csak ....

én megpróbáltam, véretek a fejeteken! lelépek, mielőtt szétverem a lakáááááást!!!!!!!

ti Isten ellenségei vagytok!!!!!

Niro 2014.07.11. 20:12:45

Mi a különbség Hitler és JT-k között? Az, hogy Hitler hitt abban, hogyha kiírt pár népcsoportot az az emberiség hasznára válik, JT-k pedig abban hisznek, hogyha kiírtja majd Jehova az emberiség 99%-át, milyen jó lesz az ő szektájuknak. Nos el lehet gondolkodni melyik a veszélyesebb felfogás.

timestift (törölt) 2014.07.11. 20:30:52

@Niro: Hitler Isten népének az ellensége volt, Jehova Tanúi meg Isten népe!!!!!!!

Köztetek egy normális is meghülyül!!!! Ezt nem lehet épp ésszel bírni!!!!!!

Niro 2014.07.11. 20:33:26

@timestift: A vezető testület akkor nem tudom miért nyalta körbe a levelükben! :D

22es 2014.07.11. 20:36:04

Hinni kell, hinni muszáj, mert ha nem hiszel akkor véged van. Csak akiben hiszünk, ő hisz e bennünk?
Ezt nézzétek meg!

www.moovie.cc/online-filmek/hatartalan-szeretet-online-2013

küzdős 2014.07.11. 20:49:59

@timestift: Nyugi tesó! Ezt előre kellett volna látni, hogy itt kevés vagy, mint múmiának a Nívea krém!
Tudom, hogy tudod!
Nem vagy abban a helyzetben, hogy itt ezzel az általad is tudott és ismert jt kínnal lépést tarts!
Már az első kommentjeid is olvasva, sokat fordultál, de vigyázz, a szellemi skizofrénia meg fog viselni! Szerintem már is megviselt!
Tudod, hogy itt nem jt újszülöttek vannak jelen, hanem olyanok, akik már tudják, mitől döglik a légy a szervezetben!
Ezért bízom abban, hogy te is be fogsz törni, mert ugye az elméd és ismereted szerint már ez régen megtörtént! Lehetsz te az utolsó mohikán, de ez már nem neked való sport!
Tesó! Meddig még? Már nem vagy anyira erős, mint az elején hitetted!
Na majd megbeszéljük, ha te is akarod.

timestift (törölt) 2014.07.11. 21:06:50

@küzdős: Erősebb vagyok, mint voltam!!!! Közelebb vagyok Jehovához, mint valaha!!!!!

Lelépek, mert ... mert le

Laci7000 2014.07.11. 21:18:42

@timestift:
a lakást ne verd szét, még jól jöhet!
Azt mondod, itt mindenki csak "elvesz", de senki se ad neked semmit? Hát nem te vagy az, aki semmit se fogadsz el, lényegében sose???... olyan dolgokat se, amik igazából talán jól jönnének neked is, de sajnos mivel nem egyezik meg azzal a butasággal, amihez hozzászoktál, nem kéred.
Az igaz, hogy időnként tényleg megpróbálunk tőled elvenni téves és torz agyszüleményeket, de csak azért, mert hát nem jó az igazából neked se!

Laci7000 2014.07.11. 21:26:49

@timestift: tudod, mihez vagy közelebb?
Nem "Jehovához", hanem a "Jehova" név alatt jegyzett torz istenképhez, ahhoz vagytok közel.
De hát az egy torzszülött valami/valaki, (majdhogynem szinte már "szörnyszülöttnek" is lehetne nevezni), a lényeg az, hogy olyan torz Isten a valóságban nincsen, ahogy az definiálódik JT-i közt.
Ezért sokan azt mondják arra az istenképre, hogy "távozz tőlem, Sátán!"
Lényegében mindenki, aki ért a teológiához, nagyjából ezt mondja, kivéve Jehova Tanúit. Nem hinném, hogy azért, mert mindenki annyira gonosz. Sokkal inkább azért van ez, mert a "JT-féle Jehova" el van torzulva/torzitva, de nagyon.

Niro 2014.07.11. 21:32:22

@Laci7000: Így van, a hazugságokat elvesszük, de nem azért van a blog hogy új "világosságot" hozzon, az mindenkinek a maga feladata hogy az igazságot megtalálja, aki fél keresni, gondolkodni, és egy szekta "biztonsága" többet ér a hazugságaival neki, hát arról biztos tudod mi van a Bibliában...

timestift (törölt) 2014.07.11. 21:39:50

@Laci7000: te mit tudsz adni??? német sanyi imádatát, habzó szájú fetrengéssel?????????

akkor 10000000000szor inkább Jehova Tanúi!!!!!!!

timestift (törölt) 2014.07.11. 21:41:04

@Niro: tudom mi van a bibliában ... ufók nincsenek!!!!

Niro 2014.07.11. 21:43:34

@timestift: Akkor engem átvertek! :D

Laci7000 2014.07.11. 21:57:44

@timestift: én a magam részéről Jézus Krisztus imádatát javaslom, fetrengés nélkül, vagy fetrengéssel, teljesen mindegy... csak őszinte szivből és hitből legyen. Hogy miért ajánlom ezt, azt pedig hajlandó vagyok teológialiag akár részletekbe menően is alátámasztani, vagy akár csak beszélgetni erről életszerűen, akár igék rendszeres idézgetése nélkül is. Ezen kivül imádkozok érted, hogy segitsen meg téged az Úr, és áldjon meg minden dolgodban téged is!

timestift (törölt) 2014.07.11. 22:03:16

@Laci7000: Jézust nem fetrengve kell imádni!!! Kösz, nem kérek belőle!!!!!!

Laci7000 2014.07.11. 22:08:16

@timestift:
most mondtam, hogy a fetrengés nem kötelező! :))) de azért megkérdezhetnéd Pál apostolt vagy Jánost arról, hogy miért nem maradtak illedelmesen, egyenesen állva, amikor a damaszkuszi úton illetve Pathmos szigetén találkoztak Vele. Nem tudom, tudnának-e elfogadható magyarázattal szolgálni neked ez ügyben.

timestift (törölt) 2014.07.11. 22:24:16

@Laci7000: nem fetrengtek ők sem, max térdre rogytak!!!

Laci7000 2014.07.11. 23:06:53

@timestift: ok, ez legyen neked a te hited szerint! :)

Laci7000 2014.07.11. 23:10:24

@timestift: mindenesetre már az is szép dolog, hogy azon vitatkozol, hogy Jézust hogyan kell imádni, ugyanis imádni ugyebár csak Istent szabad, tehát te azon vitázol velem, hogy Jézust mint Istent hogyan kell imádni, ez már jó jel! :))

timestift (törölt) 2014.07.11. 23:14:57

@Laci7000: nem fetrengve, nem imádva kell tisztelni Jézust !!

Laci7000 2014.07.11. 23:38:35

@timestift: ezt megtanithatnád a szent angyaloknak is, hogy "nem imádva" kell tisztelni. Lásd:
---
Zsidó levél:1:6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És IMÁDJÁK őt az Istennek minden angyalai.---

Nεω 2014.07.12. 01:09:13

@KMZ_hyperion:

Na, értelek. Jól összeszedted a gondolataidat:-) Megdolgoztatod a tekervényeimet, mit ne mondjak:-)

Nos,

Szerintem van különbség, ha valaki Isten népét támadja, vagy ha valaki csak általánosságban gonosz
1. a Biblia ezt tanítja
2. a józan ész is ezt diktálja (te is őrjöngnél, ha valaki bántja a fiadat, kínozza, megerőszakolja, stb, jobban, mint ha mást bántanak, bár az is felingerelne).

De ehhez kell az, hogy feltételezzük, hogy JT az Isten egyháza.

Ettől függetlenül én nem erről beszéltem. Én csupán annyit mondtam, hogy a JT teológia sem tanítja, hogy a Hitler félék feltámadnak. Szerintem ebből a szemszögből nem állítanak semmit, amit egyébként helyesen tesznek.

A sima gonoszság mértéke (függetlenül attól, hogy érinti e "Isten népét" vagy sem, még lehet oly mértékű, hogy Isten javíthatatlan gonosznak (ezt kérdőjelezted, pedig ez benne van a tanukban, és megkeresem majd neked, csak nincs semmim már a gépemen) ítéli majd, akit nem fog feltámasztani.

Engem különösebben nem érdekel amúgy, hogy mit tanítanak már, csak "megütötte" a fülemet, amit undercovernek írtál a népi hiedelmekről, amit továbbra sem tartok annak, hanem JT tanai alapján feltételezhető felvetésnek (nem úgy, mint pl amit írtál, hogy feltámad e a házi kedvenc, amiről VAN állásfoglalás, mert NEM.

Hogy a császárok, akik népírtást és keresztényüldözést végeztek e, mit von majd maga után (a JT szerint, véleményem szerint nincs egyértelmű állásfoglalás. Én így látom.

Hogy ki mennyire gonosz, eléri e azt a szintet, hogy javíthatatlan és nincs esélye második esélyre, erről már írtam.

Hogy ez egyenlő e a szentszellem elleni vétekkel, az jó kérdés.

Elsőre azt mondanám, hogy nem, mert a szellem ellen csak olyan véthet, aki ismeri azt, ismeri az a működésben, mégis ellene tesz. De valahol meg azt mondom, hogy (csak eljátszva a gondolattal) létezik. Erről is írtam már pár szót.

Ami az egész témában szerintem a legnagyobb logikai bukfenc, az nem ez (szerintem), hanem az, hogy míg sok embernek nyilvánvalóan csak 1 esélye van, addig másoknak nyilvánvalóan kettő.

És mindez csupán egy időpont miatt. Bár még ezt is ki lehet magyarázni azzal, hogy Isten előre néz majd az időben, és megnézi, hogy az a bizonyos személy őt választotta volna e ha kap egy második esélyt.

Persze JT ezt sem írják le, pedig sokkal jobban tennék. Egy igazságos Istentől így lenne fair.

Inkább írnak ilyet is, meg olyat is, ami a végén semmilyen.

Elpusztít ha nem vagy JT!

Nem pusztít el, mert nem a mi dolgunk eldönteni, hogy ki marad életben.
Nesze semmi, fogd meg jól. Sőt mit több, ez politika.

Ha rendes JT vagy, akkor azt olvasod ki, hogy nem pusztít el, csak ha javíthatatlan gonosz vagy, ha egy kis köcsög, aki alig várja, hogy mindenki megdögöljön, csak ő nem, akkor a második (magyarán meghósz ha nem vagy JT).

A VT a kis köcsög kategória amúgy, mert a kettős beszédet megint a megfélemlítésre és a profitszerzésre használja.

Itt a kutya elásva kérem. Kettős beszéd, célirányosan.

'Ha a végeredmény ugyanaz, két dolog még nem biztos, hogy egyenlő egymással'.

Nos, igaz is meg nem is (szerintem).

Mondok egy példát bár nem vagyok matematikus, te biztos jobb vagy belőle)

5-5=0
-5+5=0

Egyenlő a két állítás?
Háát... nem, mert az egyik egy összeadás (de a végeredmény azért nulla)
a másik egy kivonás, ahol a végeredmény ugyancsak nulla.

Egyenlő a két állítás? Végeredményét tekintve igen.

Erről eszembe jutott egy vicc:-)
Hülye gyereket tanítja a z apja számolni.

- Kis fiam, kettő meg kettő az mennyi?
- Nem tudóóóóóm
- Na figyelj kis fiam.
Van két almám, meg veszek még két almát, az mennyi?
- Mééé, vettéé almáát??

Na, szal, ha a példa nem is védhető 100%-ban, arra talán jó, hogy megmutassa mire gondoltam.

Ha valaki Istentől nem kap örök életet(JT szerint)

az azért van, mert:

- elveszik tőle örökre / meghal armageddonkor / kipurcan
(vétett a szent szellem ellen?? igen, bizonyos szempontból muszáj volt neki) ugyanis, minden más bűn MEGBOCSÁTTATIK, az illetőnek joga van az új esélyhez.

- nem adják neki vissza
(nincs joga a feltámadáshoz)
Vétett a szent szellem ellen?
Bizonyos szempontból igen, lásd fent.

"Abban meg félreértés ne essék én nem akarom védeni Hitlert:) Szerintem igenis fel kéne támasztani, és egy kicsit megfizetni neki"

Ez jó:-)

Na megyek aludni, élvezet veled vitázni:-)

komolyan mondom direkt csinálom, valakivel legalább lehet:-)

Nεω 2014.07.12. 01:11:41

@Τιμόθεος:

ui.

Ezért hiányzik a ping-pong:-(

Neki is szívtam a vérét, akkor is ha igazat adtam neki, de mivel a beszélgetés konstruktív volt, próbáltam idegelni és kérdezgetni:-)

de a tájmsiftektől mit várhat az ember?

Már írtam neki, hogy sajnálom, és ez igaz is.

Jobb lenne, ha komolyan venné a JT-t és tenné a dolgát. Ezt javaslom neki, mert elengedni sem tudja. Nem nőtt fel, oda még kell egy kis marcipán meg túró rudi.

KMZ_hyperion 2014.07.12. 01:33:43

@Τιμόθεος: Köszi a választ, majd holnap folytatjuk:)

ORION 2014.07.12. 06:30:58

@KMZ_hyperion: @Τιμόθεος: Minden ember fel fog támadni akár milyen gonosz is volt.Ez biztos. Az hogy sokan az örök kárhozatra támadnak fel az is biztos.Márk Evangéliuma:3:29 De aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;--Máté Evangéliuma:25:46 És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

Nεω 2014.07.12. 11:43:04

@ORION:

JT "teológiáról" beszéltünk, nem arról, hogy mit tanít VALÓJÁBAN a Biblia, vagy, hogy mi az "igazság"

timeshift (törölt) 2014.07.12. 11:51:22

@Τιμόθεος:

"Nem azt mondtam, hogy olvasgasd a mormonkönyvét.
Látszik, hogy szövegértési gondjaid is vannak."

- Nincsen szövegértési gondom - esetleg figyelmetlen vagyok néha.
A mormon dolgot nem válasznak szántam bármire is, csak felötlött bennem az emlék, és gondoltam érdekességként megosztom másokkal.

@timestift:

Te meg ki vagy és mit akarsz? És miért hasonlít feltűnően a nickneved az enyémhez?

skybell 2014.07.12. 11:54:40

@timeshift:

Ezt próbáld meg feldolgozni!

jehovatanui.blog.hu/2012/08/23/jehovah_es_jezus_tulajdonsagai_az_o-_ill_ujszovetsegben_697

skybell 2014.07.12. 12:01:10

@timeshift: a kék sarokban timeSHIFT

@timestift: a piros sarokban timeSTIFT

ez kész....:-))))

"Let's get ready to rumble!....."

.......és GONGGGGGGGGGGG!!!!

BOXXXX

a menetek 2 percesek kedves nézőink:-))))

Nεω 2014.07.12. 12:11:08

@timeshift:

De a lényeget akkor sem értetted meg.

Mindegy melyik szektából szabadulsz ki. Ugyanazok a "tünetek" illetve hatások figyelhetőek meg univerzálisan.

A hitehagyott mormon épp úgy szkeptikus lesz mint az ex-jt.

Ezek a szekták egy Istenhívő emberben is akkora kárt tudnak okozni, hogy az szinte felmérhetetlen.

Ezért mondom neked pajti, hogy ne itt bohóckodj, hanem éld a "keresztény"???? életedet, és tedd, ami szerinted helyes.

Ha jó szívállapottal teszed, akkor nem hiszem, hogy bármi károd lesz belőle.

A WBTS Zrt épp arra épít, hogy életképtelen klónokat gyártson, akik valóban elhiszik, hogy "nincs élet a (zűrtorony) után"

Szellemi csecsemőkorban tartanak titeket, akik nem vagytok képesek dönteni a jó és a rossz között, (holott a Krisztusban már el kellett volna érni a felnőtt kort, merthogy a törvény a KRISZTUSHOZ vezető nevelő volt, semmi több), de ti újra és újra értéktelenné teszitek azt amit tett azzal, hogy újra valami torz emberi törvénynek akartok megfelelni (aminek persze nem is lehet).

Szóval pajti, én nem haragszom rád meg semmi, de azt javaslom vedd komolyan a vallásod és felejtsd el ezt a blogot. A te érdekedben.

timeshift (törölt) 2014.07.12. 13:13:38

@skybell:

Meg fogom 'próbálni'.

És @teremtett ember felvétésére is 'megpróbálok' válaszolni. Ahogy látom senkit nem izgatott fel az általa feszegetett téma.
Pedig sok minden kiderült volna a különböző válaszokból. Legfőképp az ismeret - vagy annak hiánya:

"Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust."

timestift (törölt) 2014.07.12. 13:18:21

@timeshift: hahaha jó vicc, nagyon szellemes vagy

te sem érted , MÁR NEM !!!

nem haverkodok Jehova ellenségeivel !!!

Nekem innen tényleg menekülnöm kellene, de ... de még dolgom van itt. Addig nem!

Hiába bujsz az én nickem mögé. Nem leszel sikeres!! Nem tudsz megtéveszteni. Már mindent láttam itt. Ez jó hír nekem, neked ...

Dolgozd fel!!!!!

Újra kérdezem. Ki az Isten???? Mert nem Jézus, az tuti.

Laci7000 2014.07.12. 13:42:24

@timestift: ajjaj! jól látom, hogy most magaddal beszélgettél? Mert a stilus pont ugyanaz...tehát itt baj van!!!?? még a végén kiderül, hogy néha a benned lévő démonok beszélgetnek itt egymással irásban? Ha igen, akkor gyorsan könyörögj az Úrhoz, hogy megszabadulj!

skybell 2014.07.12. 14:09:16

@Laci7000: Mondjuk, ha komolyan belegondolunk ez az igazi dráma, hogy mit és hogy okoznak az ilyen szekták instabil emeberekben. Riasztó!

Laci7000 2014.07.12. 14:22:17

@skybell: riasztó.... mert amilyen az istenkép torzulása, olyan a személyiségtorzulás is egy idő után, ahogy Dávid is utalt erre:
----
Zsoltárok könyve:115:8 HASONLÓK legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, akik bíznak bennök!
----

skybell 2014.07.12. 15:13:59

@Laci7000: Vagy fordítva! A nem két lábbal a valóság talaján álló (segítségre szorulók), illetve egézséges védőernyő nélküli emberekben az Isten képet is torzítják a szekták - mert hát azt nagyon tudják, sajnos! Ez az egyik alap recept az új tagok megnyerésére - hogy majd ők "segítenek", azt mondják, közben pedig csak még többet el és kivesznek az emebrekből azok tudta nélkül akik mit sem sejtve még ehhez bőszen asszisztálnak is. Miközben ha adottak lennének a feltételek és egézségesek lennének akkor kitudnák védeni az ilyen kerítőket, viszont a sérűltek ezt nem tudják kivédeni. Kellene a társadalmi/akár állami prevenció, ami sajnos nincs - mert hát ügye vallás szabadság van. Ez a szitú egy rossz vicc:-(

timestift (törölt) 2014.07.12. 18:37:40

@Laci7000: tanulj meg görögül, azt tiszteletnek is lehet fordítani, sőt kell fordítani

Laci7000 2014.07.12. 20:37:06

@timestift: úgy tudom, hogy görögben kicsit bonyolult ez az ügy, ezért nem mennék most bele, ráadásul nem is vagyok görög-szakértő se... (te az vagy egyébként?) ... viszont a szövegkörnyezet és az ehhez kapcsolódó természetes logika nagyon sokat segit.
Tudtommal van külön szó az imádatra és tiszteletre, de amikor olyan eset van, hogy ugyanaz(!) a szó vonatkozik Jézusra és Istenre e tekintetben, akkor például Jehova Tanúi azt szándékosan kétféleképpen forditják, teológiai izlésük szerint(!!) Ez nem becsületes.

zenészz 2014.07.12. 21:22:33

Jézusthoz imádtkozot mindenki aki látta,kicsit gondolkodni kénne,hogy miért.Azt mondta Péter segíts Uram.Vagy a vakok,vagy a leprások....Kihez imádtkoztak?Kihez szóltak,hogy segítsen nekik?Ki előtt hajoltak meg és térdeltek le?Péter előtt letérdelt Kornéliusz feláította és mondta,hogy ő is ember...János Jelenések.Jöj Uram Jézus,nem bün Jézust meg szólítani.A farizeusok nem hittek benne mint most sokan sem hiszenk Jézusban,csak mondják,hogy hisznek.

timestift (törölt) 2014.07.12. 21:41:39

@Csak egy kérdés: Istennek a szív a fontos !!! Nem a diploma !!!

KMZ_hyperion 2014.07.12. 21:50:25

Hát erre a személyiségtorzulásos, zoknibábozós hülyeségre csak egyet lehet mondani: Hol a moderátor???????????

KMZ_hyperion 2014.07.12. 22:08:53

@Τιμόθεος: Na én is végre ideértem, de sokmindent még olvasok azért, de nagyjából:

"Szerintem van különbség, ha valaki Isten népét támadja, vagy ha valaki csak általánosságban gonosz
1. a Biblia ezt tanítja
2. a józan ész is ezt diktálja (te is őrjöngnél, ha valaki bántja a fiadat, kínozza, megerőszakolja, stb, jobban, mint ha mást bántanak, bár az is felingerelne)."
Tökéletesen egyetértünk. A kérdésem inkább az volt, amit később te is felteszel, hogy: ez egyenlő-e a szent szellem elleni vétekkel. Szerintem nem. De attól még igazad van, hogy a rosszabb rossz rosszabb, mint a sima rossz. :D

"JT tanai alapján feltételezhető felvetésnek (nem úgy, mint pl amit írtál, hogy feltámad e a házi kedvenc, amiről VAN állásfoglalás, mert NEM.)" Igazad van. Rossz volt a példám. De azt fenntartom, hogy amennyire feltételezhető ez a felvetés, szerintem annyira cáfolható is, tehát kilogikázható így is úgy is. Maradjunk a szürke zónánál:D

"Ami az egész témában szerintem a legnagyobb logikai bukfenc, az nem ez (szerintem), hanem az, hogy míg sok embernek nyilvánvalóan csak 1 esélye van, addig másoknak nyilvánvalóan kettő." Egyetértek. A cikkem ezt spékeli meg, hogy (mégha konkrétan Hitler személyében nem is tudunk megegyezni)
1. spék: alapvetően szenyó emberek kapnak két esélyt, míg alapvető jó emberek csak egyet.
2. spék: kicsit burkoltbban az, amit rea23 is írt, hogy egy morális, becsületes, szorgalmas, jóságos, kedves ember ugyan mennyiben alábbvaló, mint az a Tanú, aki 24 órában prédikál?

"És mindez csupán egy időpont miatt." Hehh nekem ez a 144000 kiválasztásánál jött fel először. Hogy a föld mindenteldöntő bíráinak, királyainak és papjainak az alkalmassága attól függjön, hogy Jézus után, illetve Russel után éltek? Nonszensz.
"Bár még ezt is ki lehet magyarázni azzal, hogy Isten előre néz majd az időben, és megnézi, hogy az a bizonyos személy őt választotta volna e ha kap egy második esélyt." De azt tanuljuk, hogy ilyen nincs, mert a prédikálás a vízválasztó...

"Elpusztít ha nem vagy JT!

Nem pusztít el, mert nem a mi dolgunk eldönteni, hogy ki marad életben.
Nesze semmi, fogd meg jól. Sőt mit több, ez politika." Lehet tényleg az a bajunk, hogy logikát próbálunk találni ott, ahol nincsen:D:D

Folyt. köv.

KMZ_hyperion 2014.07.12. 22:25:24

"'Ha a végeredmény ugyanaz, két dolog még nem biztos, hogy egyenlő egymással'.
Nos, igaz is meg nem is (szerintem).
Mondok egy példát bár nem vagyok matematikus, te biztos jobb vagy belőle)
5-5=0
-5+5=0
Egyenlő a két állítás?
Háát... nem, mert az egyik egy összeadás (de a végeredmény azért nulla)
a másik egy kivonás, ahol a végeredmény ugyancsak nulla.
Egyenlő a két állítás? Végeredményét tekintve igen."

Hát a végeredményét tekintve persze:D:D:D De ha így van, akkor lehet dinamittal halászni. Ki van fogva a hal? Hát ki van nem?:D:D

Ha valaki Istentől nem kap örök életet(JT szerint)

az azért van, mert:

"- elveszik tőle örökre / meghal armageddonkor / kipurcan
(vétett a szent szellem ellen?? igen, bizonyos szempontból muszáj volt neki) ugyanis, minden más bűn MEGBOCSÁTTATIK, az illetőnek joga van az új esélyhez." Szerintem meg pont ott bukik meg a JT-teológia, amit most ide írtál, hogy muszáj volt szent szellem ellen véteni, különben armageddonkor, hogyhogy nem kap felmentést? Az armageddonkor meghalókról soha nem írja az Őrtorony, hogy a szent szellem ellen vétettek volna, mindig a kecske juh összehasonlítgatás megy a prédikálás alapján. Ezt csak mi próbáljuk most beleerőltetni a logikánkkal, hogy minden más bűn megbocsáttatik. Amúgy tök logikus, amit írsz. Csak ők nem írják, és így borul az egész. Nincs rz végiggondolva, de sztem ezen nem kell csodálkoznunk.

"- nem adják neki vissza
(nincs joga a feltámadáshoz)
Vétett a szent szellem ellen?
Bizonyos szempontból igen, lásd fent." Ez megint csak ugyanaz, hogy a JT teológia nem veszi figyelembe ezt a verset, vagy a szent szellem elleni vétket nem definiálja pontosan. A megbánás nélküli bűn nem szent szellem elleni vétek. Rengeteg ilyen halt meg az évszázadok során. A Javíthatatlan bűnös (ezt azért kérdőjelezem mindig, mert soha nem hallottam róla, de hitelt adok a szavadnak) pedig nem a bűnelkövetés mértékére, mint inkább a szívállapotra utal szvsz. Akiről a szervezet egyértelműen kijelenti, hogy tuti nem támad fel, az jelenleg a hitehagyottak. Miért? Mert ők káromolják a szent szellemet azzal, hogy Isten szervezetét khm finoman szólva nem annak tartják, ami, és mondjuk ördögpapoznak, mint itt valaki:D (Igen, az ellenségek a seolban történetet ismerem, meg a villanykapcsolgatást:D)

Nadjából most ez juttott eszembe.

KMZ_hyperion 2014.07.12. 22:30:11

@Τιμόθεος: Röviden arra próbálok reflektálni, hogy a jó hír elutasítása napjainkban ma szerintem a megadott definíciók szerint nem számít szent szellem elleni véteknek (egy zsigerből ajtóbevágó nem tud semmit JT-ről, max annyit, hogy házaló szekta, tehát tudatlanságban van. A tudatlanság idejét el kéne, hogy nézzék.), ennek ellenére örök halált von maga után, nem bocsáttatik meg, és így ellentmondásba kerül az általad idézett verssel. Na így a legtisztább talán.:D

timeshift (törölt) 2014.07.13. 10:13:34

@timestift:

Egy biztos, ilyen még nem volt.
Úgy váltok nevet, hogy nem akarok. Sok mindent kifejez a mostani, és megtartottam volna (A) Végig.

Légy szíves ne jelentkezz be az enyémhez hasonlóval, mert ezzel megtévesztesz másokat, ami nem szép...

Én nem tudom már? Foggaglmad sincs róla mit tudok - vagy mit nem.

Jehova ellenségei? 5 vagy 10 vagy 15 évvel ezelőtt te mi voltál?
És 5 vagy 10 vagy 15 év múlva vajon mi leszel?
Isten megbízottja Jézus fog ítélni... de az még nem most van!
"Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet." (1Kor 4:5).
Máshogy: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess."

Mint mindenhol itt is emberek vannak, akik ezért vagy azért megtévedtek, akik "nem tudják mit cselekszenek".
Nem szabad elfelejteni a saját gyengeségeinket, az öröklött bűnt, és a hatalmas szellemi erőket, amik mind ellenünk dolgoznak.
Ma így, holnap úgy - "Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen!"

Szóval továbbra is áll a kérdés:
Te ki vagy és mit akarsz?

Én a fogatlan prókátor vagyok, és kérem alássan, én itten evangelizálok (sí... tűzzel, vassal, nádi hegedűvel).

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.07.13. 12:10:27

@timeshift: Légyszíves ne állítsd, hogy JT vagy, mert megtévesztesz másokat.

Mi nem tudjuk már? Foggaglmad sincs róla mit tudunk - vagy mit nem.

5 vagy 10 vagy 15, 20, 30 évvel ezelőtt mi hol voltunk?
És 5 vagy 10 vagy 15, 20, 30 év múlva vajon te hol leszel?

Te, aki azt állítod, hogy elhagytuk Jehovát és ellenségei vagyunk, pont te írod, hogy "Ne ítélj, hogy ne ítéltess." HÁHHÁ rossz vicc.

Továbbá ez a blog nem kíván felületet nyújtani SEMMILYEN EVANGELIZÁLÁSHOZ!!! Semmilyen tanításunk nincs semmilyen vallásos iránymutatást nem kívánunk nyújtani, úgyhogy az evangelizáló kommentek is törölve lesznek. Nem mi mondjuk meg a tutit, annak mindenkinek magától kell rájönnie... mi főként a kritikai gondolkodást szeretnénk átadni.

Nεω 2014.07.13. 12:16:21

@Johnny Joker:

Mondjuk inkább úgy, hogy a tényeket a JT szektáról. A kritikai gondolkodásba még belekötnek itt mindjárt mert, hogy nem adunk helyette semmit csak kritizálunk.

A tények viszont makacs dolgok. Joga van mindenkinek tudni őket, akkor is ha fájdalmasok.

Nεω 2014.07.13. 12:18:45

@KMZ_hyperion:

Ne csodálkozz, hogy ellenmondásba kerül bármi is, az egész "teológiájuk" tele van ellentmondásokkal. Zömében csak úgy kezelik ezeket, hogy hallgatnak róluk. Mint írtam, a kettős beszédhez/fenyegetéshez/félelemben tartáshoz viszont tökéletesek az átláthatatlan/be nem bizonyított tanaik is.

f i n i t o (törölt) 2014.07.13. 21:15:50

@Τιμόθεος: 90%-ban kész ... már 3 éve, frissíteni kellene. 2010-2014 és részt ... amúgy a nemzedékről szól, de kicsit más oldalról közelítve, mint eddig

river flows (törölt) 2014.07.13. 22:19:51

@Johnny Joker:

JT vagyok. Kicsit más... kicsit máshogy, de igen, az vagyok.
SOHA nem voltam olyan közel Istenhez, soha nem láttam olyan tisztán, és soha nem kértem olyat Tőle, mint mostanában...
Régen eszemben sem jutott volna... nem mertem volna...
De már egy ideje minden más... (nem, nem akarok a mennybe menni, jó itt nekem a Földön!!!)

Csak neked: Óriási bajban vagy!!!
Az egész világon a legrosszabb dolgot teszed, amit csak tehet egy ember.
Mert te nem egy vagy a sok közül, te a vezetője vagy valami olyasminek az emberek között, mint aminek Sátán az szellemteremtmények között.
Ugyanaz a szellem - a lázadás szelleme munkál benned (nézd csak meg a választott képed).

Annyi mindent csinálhatnál, de te nem...
Te csak mész előre és pusztítod Isten templomát. Mégis mit gondolsz, mi lesz ennek a vége?

Itt nem evangelizálok, az más, de azt a szót találtam a legkifejezőbbnek.
'Evangelizálni' a saját oldalamon fogok.
És remélem az általad tévútra térített négyszáz akárhány emberből pár tucatot sikerül visszafordítanom az Élő Istenhez.

Amíg nem fogod fel, hogy csak az IGAZSÁG ISTENRŐL számít és semmi más, addig semmit nem fogsz érteni, addig "bolondságnak" fogod tartani Isten szolgálatát, a Benne való hívést, a Neki való elkötelezettséget, az Iránta érzett szeretetet.

Nincs több dolgom itt. Ami írtál nekem az egy újabb kör végét jelenti.
Nem kezdek újabb körbe. Nem tudok mást mondani, mint eddig.
A megnemértés már nem az én felelősségem.
Az intés megvolt - sokadszorra.

over

www.youtube.com/watch?v=UVUwqxuDb9A&list=RDUVUwqxuDb9A

Laci7000 2014.07.14. 01:26:32

@river flows:
erre sokadszorra is csak annyit mondhatunk, hogy: jajj, Istenem!
A szűk látókör mindenkinek jár, neked dupla adag jutott, és bizonyára még repetáztál is!
Tényleg jó ez neked igy?
Tudod, kinek számitott "csak az igazság istenről, és semmi más"??? A farizeusoknak!
Jézus véleménye pedig emiatt kemény és lesújtó volt rájuk nézve! Ezen elmélkedj, hátha jót tesz. Minden jót kivánok, és felszabadulást a téveszmék kötelékéből!

river flows (törölt) 2014.07.14. 07:19:34

@Laci7000:

Csak és kizárólag a "szűk látókör" megjegyzésed miatt.
Csak neked, csak itt, csak most. Utoljára.
Mert van nekem jobb dolgom is, az állandó vitatkozásnál.

Ez még csak piszkozat, de talán már látszik belőle a célom:

"Istenben hinni

Eleinte nagyon bonyolultnak tűnt - az ismeret hiány miatt.

Aztán nagyon egyszerűnek tűnt - csak az ismeret felől közelítve.

Ma már azt mondom, nagyon összetett az Élő Istenben való hit. Nem bonyolult, nem nehéz, hanem összetett, és ez vonatkozik az analfabétától a sokdiplomásig bezrólag mindenkire.

A cél a szeretet. Isten szívből jövő szeretete. Ez viszont csak a megfelelő ismeret által érhető el.
Miért?
A válaszkérdés: Mégis, hogyan, mi alapján lehet szeretni valakit, akit nem ismer az ember?

Sokan, akik ismerni vélik Istenet, azok mit szeretnek Istenben, hisz valójában másmilyen, máshogy gondolkodik, más céljai vannak, más válaszai/megoldásai vannak a felmerülő problémákra, mintahogy sokan azt képzelik.

Akkor ők mit szeretnek: Istent a maga valójában, vagy egy kitalált, idealizált istenképet?
Bizony, hogy a második mellé kerül a pipa.

Mi ezzel a baj?
Amikor majd szembesülnek a Valóságos Istennel, nem fog tetszeni nekik, amit látnak, sőt, egyesek csalódásként fogják megélni a vele való 'találkozást', mert olyannyira különbözik az addig általuk kialakított, dédelgetett képtől.

Gyakorlati példa: Sokan, akik azt hiszik a mennyországba kerülnek, de kiderül, hogy mégsem, vajon, hogyan reagálnak majd?
Vajon lesz elég erejük, alázatuk, hitük, hogy kiigazítsák a gondolkodásmódjukat, vagy inkább azok mellé állnak csalódottságukban, akik szembeszegülnek Isten akaratával?"

Persze lesz sok más is, de az alapoktól (alaptévedésektől) próbálok elindulni.
Szóval "felszabadulásra" szükség van, de nem nekem, hanem akik téveszmékben élnek.

"és az igazság (ismerete) szabadokká tesz titeket."

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.07.14. 11:51:35

@river flows: Új nap, új név. Nagyon kellett már, ugye? Csak folyt-folyt és akkor beugrott ez a nicknév. Mi? :)
A viccet félretéve. Ahogy írod: "és az igazság (ismerete) szabadokká tesz titeket."
Sok Krisztust követő mondja ugyanezt és még sincs igazság és egységes értelmezés.
Te is szabad akaratodból vagy itt. Valójában mi a célod? Mit szeretnél elérni velünk, csúnya hitehagyottakkal, akik ócsároljuk Isten népét, Jehova Tanúit?
Csak reménykedem, hogy épkézláb választ kapok.

Laci7000 2014.07.14. 12:53:58

@river flows:
Két dolog:
az egyik:
az ismeret és a szeretet viszonyáról ezt mondja az Ige:
---Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.
2
Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell.
3
Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle.
---
ezt is figyelembe kellene venned néha, valamilyen módon.

A másik dolog: ezt irod:
"és az igazság (ismerete) szabadokká tesz titeket."
A zárójeles részt te raktad bele a mondatba azért, hogy már megint az "ismeret"-ről legyen szó, de Jézus nem erről beszél. Ha megfigyeled, ő a beszédeiben nem tananyagokat adott le, nem ismeretterjesztést tartott, hanem rengeteg példabeszédet mondott, amit sokszor nem is értett meg a hallgatóság elsőre, annyira nem volt benne semmiféle "ismeret" sem, hanem csak isteni bölcsesség, de mégis azt mondta Jézus, hogy az ő beszéde az élet és szellem, ami megszabadit. Na, ezen gondolkozz el, mert hogy ez miért van, azt nem lehet megérteni JT-módon, hanem csak Jézusra hallgató módon.

Nεω 2014.07.14. 14:39:48

@f i n i t o:

Micsoda neveket vagy képes kitalálni. Inkább segíts a barátunknak kicsit felbosszanni:-)

river flows (törölt) 2014.07.14. 19:24:13

@Τιμόθεος:

Az új nevem timestift miatt kreáltatott.
Ha igazán poénosra akarta volna venni az ember, a timeshit nevet választotta volna.

DE! A nevemnek csak a küldött nótával együtt van értelme.
De itt az értelemnek nem sok szerepe van, így teljesen mindegy...

A barátunkat nem akarom bosszantani, ahogy a látszat ellenére senkit sem.
Hogy bosszantónak találnak, na az egy másik kérdés...

küzdős 2014.07.14. 19:25:27

@timestift: "Erősebb vagyok, mint voltam!!!! Közelebb vagyok Jehovához, mint valaha!!!!!

Lelépek, mert ... mert le"

Basszus! Most nézem csak, hogy milyen rafkós névvel beszélgetek én!
Kis változás a névben és máris beszívtam!
Tesó! Be kell vallanom, bekaptam a dudlit!
Te már be is törtél, ezután legyél keményebb!!!:D

küzdős 2014.07.14. 19:30:16

@river flows: A név variálása miatt zavarban vagyok, mint vasorrú bába a mágneses mezőben.
Szerencsére lassan képben vagyok és várom az újabb érveidet!
Hit dolgában mi az újság nálad? Mikor beszélünk legközelebb?:D

küzdős 2014.07.14. 19:33:03

@f i n i t o: Te is gyanús vagy most valamiért!
Miért finito?
Nincs finitó!

river flows (törölt) 2014.07.14. 20:00:40

@Laci7000:

Ne má!

Ismeret egy: Akit nem ismersz nem szeretheted. Mert miért is?
Ismeret kettő: Ha azt hiszed, hogy ..., akkor az csapda lehet a számodra.
Ne mosd már össze a kettőt!

A zárójeles résszel kapcsolatban:
Elolvasnád a teljes verset?

"!!! megismeritek az igazságot,!!!
és az igazság megszabadít titeket."
"Megismerni az igazságot" a kulcsgondolat.
Tudod, az az igazság, amit nem ismersz, vagy félreismersz, nem fog szabaddá tenni. Soha.

A szent szellem működésének ma egyetlen egy jele van: Az igazság ismerete.
A ránk váró vészterhes időszakban, nem a nyelveken szólás, a csudagyógyítás, vagy a Jeruzsálemben tébláboló zsidók fognak megmenteni, hanem az igazság ismerete. Csak. Nem a felfuvalkodott, önhitt, fitogtatós, hanem az igazi, a szív mélyén lakozó, az Igaz Isten Szent Nevét szerető, (el)ismerő, segítségül tudni hívó.

Látod, már csalódtál is, pedig ez az igazság.
Most gondold el, ha a ezeket Jézus mondja a szemedbe. Harcosként. "Isten búsuló haragjának" beteljesítőjeként, ítélet végrehajtójaként...

DE! Bár Jézus ezt fogja tenni, ha eljön az idő, Ő jó, és jót tesz, ahogy az Atyja is jó.
Aki nem ismered őket (aki nem ismeri az Atyát nem ismeri a Fiút, és aki nem ismeri a Fiút, nem ismerheti az Atyát!), csak azok tartják ezt rossznak.

Nεω 2014.07.14. 20:03:07

@river flows:

Nem talállak bosszantónak, hanem sajnállak. Amikor felhúzol, akkor én vagyok a hibás, hogy engedem.

Komolyan mondom neked, sokadjára:
Ha nem igaz az, amit küzdős állít rólad, akkor menj vissza, légy hithű JT, felejtsd el ezt itt mert úgy sem tudsz segíteni rajtunk. Hallgass a bölcsebb rabszolgára, akiket Krisztus választott ki 19-ben és nem mint te, aki saját magát választotta ki nem túl régen.

Légy úttörő, legyél vén, menj be a Bételbe, vagy menj el a EBI-re, vagy amit akarsz. Lényeg, ismerd meg az "egyházadat" rendszer szinten.

Nekem hiába jössz itt a háromság témával, mert nem ezen áll vagy bukik az egyházad Istentől ihletettsége vagy támogatottsága.

Az, hogy ebben a témában sem Láttok tisztán , nem érdekel mit Biblia, csak mentek a fejetek után, a ti dolgotok.

Én is megyek a fejem után mostanában, de legalább nem térítek másokat tűzzel vassal, hogy ha nem követ meghal, és nem teszem tönkre az életét sem.

Szóval, szerintem ha nem akarsz ideg összeroppanást kapni, akkor menj vissza és nyomasd ezerrel. Az majd leköt egy pár évre.

Nεω 2014.07.14. 20:04:58

@küzdős:

Ja, hát az nem ő..

Az első körből én is kimaradtam, ha ez megnyugtat:-)

Laci7000 2014.07.14. 21:20:21

@river flows:
nem akarok csak EGY mondatodba belekötni, mert az nem mindig korrekt eljárás, de mégis reagálok valamire, ami fontos.
Ezt irtad:
"A szent szellem működésének ma egyetlen egy jele van: Az igazság ismerete."
Hűha!! ??
A Szent Szellem működésének a legfőbb jelei a Biblia szerint ezek:
Galátzia levél:5:22 De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
-------------
Látod-e te ezek közt az "igazság ismeretét"????
Én nem. Tehát talán mégsem az a legfontosabb "működés" olyan módon, ahogy te hangoztatod?

river flows (törölt) 2014.07.15. 07:45:30

@Τιμόθεος:

Hogy ki kit választ ki azt nem tudhatjuk... csak érezhetjük.
Persze van aki rosszul gondolja, hogy mit is érez valójában...
Ha nem bánod, most nem beszélnék az érzéseimről :)

Amíg valaki az Élő Istent dicsőíti, addig nincs túl nagy baj.
Miért?
Mert aki nem képmutatóan, hanem őszintén, szívből, és igazság szerint dicsőíti az Istent, az azt jelenti, hogy Isten szelleme munkálkodik benne.
Ugyanis Isten szent szelleme nélkül nincs megértés.
Újra. A szent szellemtől senki nem lesz tökéletes, hanem megérti és el is tudja fogadni az igazságot Istenről.
De most ne azon akadj ki, hogy ... - fogalmam sincs min; inkább tarts önvizsgálatot, hogy mi az ami miatt, már nem látod tisztán az igazságot. Mert valami oka van neki!

Nem akarok funkcionárius lenni.
Régebben már leírtam párszor mi szeretnék - nem akarok, csak szeretnék - lenni, ha nagy leszek.

Minden a háromságon áll vagy bukik!
Az egész világ - benne az egész keresztény világ - a gonosz hatalmában van, és az egész keresztény világ a háromságot tanítja (meg minden más írásellenes dolgot is) - hát nem érdekes?

"Tűzzel vassal" - Hogy is fogalmazzak finoman, hogy ne bántsak meg másokat...?
Humorizáltam - feszültséget oldandó. Semmi jelentése nincs a szóhasználatnak.

Köszi, az "idegösszeroppanáson" túl vagyok!
(azért idézőjel, mert az állapot neve nem idegösszeroppanás volt, hanem valami egész más...)

Le fog kötni pár évre, de nem a visszamenetel, hanem a saját oldal, ahol valójában csak és kizárólag Biblián alapuló JT tanításokról lesz szó... egyedi stílusban.
Mert van egy réteg, amelyik nem érti a nyakkendős-vasalt-inges-nadrágos, térd-alá érő-szoknyás szóhasználatot, de köztük is vannak igazságra éhező emberek szép számmal.

Ne sajnálj, mert nem kell. Inkább utálj - még az is jobb :)

river flows (törölt) 2014.07.15. 08:03:12

@Laci7000:

A szent szellem gyümölcseiről máshonnan.

Vannak jó emberek, akik megtermik a szellem gyümölcsei -hez hasonlót. DE!
Ők nem Istenért jók, hanem mert... olyanok a génjeikben, az alaptermészetükben, a környezetük miatt, stb.
Viszont, amikor Istenről hallanak, elutasítják Őt.
Ugyanakkor, aki ismeri a Bibliát (jól), házasságtörést követhet el, vagy haragudhat, vagy önzővé válhat.
Nem, a szent szellem működése, és a szellem gyümölcsei két külön dolog.

Igazságról máshonnan.

Azt mondják nem a tudás, nem a cselekedet, hanem hit és kegyelem.
DE!
A rosszban hinni nem jó, az rossz!
Kegyelem? Kinek? A rossznak, aki nem fogadja el Isten fenségét?

Sátán miért bukott el? Mert "nem állt meg (vagy nem állt erősen) az igazságban"!!!

Csak "az igazságosak öröklik a földet."
Az új világban nem lesz senki, aki ne ismerné Istent.
És nem lesz senki, aki bár ismeri, de nem tudja Őt elfogadni.

zenészz 2014.07.15. 10:52:47

@river flows: De nagy színész vagy. :-) Ön góólokat rugsz magadnak,szép beszéddel.Az életben senki ne mtermi meg a szelem gyümölcsét,nincs olyan ember Jézus teremtette meg,de te meg én?Messze állunk ettől.

Laci7000 2014.07.15. 11:37:37

@river flows: Nos, az Isten Szellemének tevékenységéről nagyon gyenge képed van, kb. annyi, amit JT-i tudnak róla, azaz szinte semmi. Ezért gondolod azt, hogy a Szent Szellemnek az a fő feladata, hogy az "igazságot", mint tantételrendszert akarja lenyomni az emberek torkán, mintha ebben élné ki magát az Isten Szelleme.
A valóság teljesen más.
Keress rá a Károli Bibliában arra, hogy "Lélek" és hogy "Lélek"+"által" (sajnos a Szent Szellem "Léleknek" van foridtva a Károliban, de most ne ezzel foglalkozzunk...) szóval a lényeg, hogy látni fogod, hogy rengeteg mindenben részt vesz az Isten Szelleme az újszövetségben is, nem csak az Ige érvényesitésében és tanitásában.
Ebben benne van a Szellem gyümölcsei, ajándékai, és még sok minden más is, ami közvetlenül kapcsolódik a hitélethez.
Attól még, hogy a Szellem gyümölcseiben felsorolt dolgokat valamilyen szinten fel lehet mutatni Isten nélkül is, attól még a Szellem gyümölcsei léteznek, és azok a hivőkben elsősorban a Szent Szellem munkájának eredményei.
Megjegyzem, hogy a szellem ajándékaira például már valóban igaz az, hogy Isten nélkül azokat nem lehet "megcsinálni", felmutatni... és lám-lám, ilyet nem is mutatnak fel Jehova Tanúi sohasem, mert ahhoz kellene maga Isten is, direkt módon. Elgondolkodtató, nem?
És még a Szellem gyümölcseit is "külön dolog"-nak nevezed a Szellem munkájától?
Hát miféle fogalmad van neked a Szellem működéséről, ha szerinted "külön kell választani" a munkáját a gyümölcsöktől?

Laci7000 2014.07.15. 11:43:04

@kocsiss: szerintem Jézus a Szellem gyümölcseit maximális(!) szinten mutatta fel, de a hivőknek is igyekezni kell rá, hogy ha nem is jézusi, de legalább egy jól látható/valóban tapasztalható szinten megjelenjenek bennük. Ugyanis a gyümölcsök felsorolása szembe van állitva azoknak az embereknek a gyümölcseivel, akik nem követik az Istent, és bűn hatalma alatt élnek.
Tehát a hivőknek egyik jellemzője normális esetben, hogy a Szellem által vannak jó gyümölcseik a viselkedésükben, jellemükben.
A Szellem gyümölcsei tehát nem elérhetetlen dolgok, amit "csak Jézus tudott felmutatni", hanem a keresztény jellemformálódás iránymutatója, hogy miben kell előre haladnunk NEKÜNK IS.

river flows (törölt) 2014.07.15. 20:43:19

@kocsiss:

Félreértettél.

Pont arra próbáltam rávilágítani, hogy vannak olyan emberek, akik a szellem gyümölcseihez hasonló jó tulajdonságokkal rendelkeznek, de nem ismerik, sőt, nem is akarják megismerni Istent.
Bennük biztos, hogy nem munkálkodik a szent szellem. Kicsit sem.

Míg vannak olyan Istent kereső, ismerő, szerető emberek, akik nem mindig képesek megteremni a szellem gyümölcseit, hiába ismerik azokat.
De mégis ők állnak közelebb Istenhez, és ahhoz, hogy végül jól döntsenek.

De mielőtt megkapnám: Nincs leírva senki! Mindenkinek lesz lehetősége a változásra, változtatásra, hisz Szodoma és Gomora lakóinak is lesz (Mt 10:15; 11:23, 24).
DE egyet azért ne felejtsünk el soha: Jel 20:7, 8!
A kétkedőknek: Úgy tartják Szodoma és Gomora Istenítélet következtében pusztultak el.
És tényleg.
Csak gondolj bele logikusan:
Minek feltámasztani a már Istenítéletben egyszer elpusztított városok lakóit?
A feltámasztásukkal (újra teremtésükkel) dolgoznia kell Istennek és Jézusnak is.
A feltámadás után kinyitják csórik a szemüket, aztán zutty a tűz tavába, ami a második halál, amiből nincs feltámadás?
Neeem, Isten lehetőséget fog nekik adni, hogy átgondolják az életüket (és a halálukat), és biztos lesznek köztük olyanok, akik jól döntenek.

De akkor minek ez a mostani?
Minek már most jóra törekedni, Istenért megváltozni, lemondani, sokak ellenségévé válni?
Mert ez ajándék!
Mert ez kincs!
Mert Isten már most ismeri az Őt szeretőket!
És bizony a véghajrában nagyobb eséllyel indulnak azok, akik már a Sátán uralta rendszerben, megtanultak kitartani, próbáltak szeretni, igyekeztek jók lenni, és szolgálták az aratás Urát.

Hát így...

river flows (törölt) 2014.07.15. 20:55:10

@Laci7000:

Az egyszerűség nem feltétlenül jelent keveset/kevesebbet.

Milliók olvassák a Bibliát, és nem értik.
Miért?
Min múlik az, hogy valaki érti, valaki meg nem érti Isten Szavát, hisz ugyanazokat a sorokat olvassák mindketten.

Máshogy. Szerinted Allah létező isten?
Egy hithű muszlim miért tud jobb lenni, mint egy hívő keresztény?
Egy hamis nem létező istenben hívő, a Bibliát és Jézust egyáltalán nem ismerő jobb ember? Ez hogy lehetséges?
Neki milyen "szellem" ad erőt?
süti beállítások módosítása