EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Hétről-hétre tartsunk lépést az égi szekérrel! 1.

2014.03.29. 14:49 | Nεω | 55 komment

Mikor jön el Isten Királysága?

Hát nem jött már el kétszer is? I sz.sz 33 és 1914? Hányszor jön még el?

 

„Amikor látjátok mindezeket, tudjátok meg, hogy ő közel van, az ajtóknál”

(MÁTÉ 24:33)

______________________________________________________________________________________________

Hogyan tükrözi a világ állapota 1914 óta, hogy teljesednek a bibliai próféciák?

Vajon szentírási kérdés e ez?  

______________________________________________________________________________________________

Mit mutat az, hogy a világ egyre gonoszabb? ______________________________________________________________________________________________

 

Az Őrtorony 2014 január 15-i száma, amely Március 31 és Április 6 között lesz tanulmányozási fő cikk Jehova Tanúi gyülekezeteiben világszerte, felvet jó néhány jogos kérdést. Célom a cikkel, hogy gondolkodásra ösztönözzek mindenkit, aki érdekelt bármilyen szinten is a témában. Néhány kérdést, linket megadtam a cikkben, ugyanakkor biztosra veszem, hogy további gondolatcserére ad lehetőséget a cikk. Nézzük, mennyire hű Istenhez, a Bibliához, és mennyire értelmes, aki kiadja ezt a  folyóiratot!

 

MIÉRT fordul elő, hogy ugyanarról az eseményről a szemtanúk különbözőképpen számolnak be? Miért nehéz olykor visszaemlékeznünk az orvos utasításaira? Miért nem találjuk a kulcsunkat vagy a szemüvegünket, jóllehet ott van a közelünkben? A kutatók szerint ez az emberi agy működésének tudható be. Megfigyelték, hogy ha valami leköti vagy eltereli a figyelmünket, akkor más dolgokat nem veszünk észre, vagy nem emlékszünk rájuk.

Így, így! Ha lekötik a figyelmünket azzal, hogy 100 éves a királyság, akkor nem fogunk arra emlékezni, hogy mennyiszer prófétáltak hamisan, és hazudtak.

2 Ehhez hasonlóan sokan nem veszik észre, milyen jelentőségük van napjaink eseményeinek. Azt talán elismerik, hogy a világ sokat változott 1914 óta, de nem tudják, miért. Mi, akik tanulmányozzuk a Szentírást, tisztában vagyunk azzal, hogy Isten Királysága 1914-ben eljött abban az értelemben, hogy Jézus királyi hatalmat kapott az égben.

Itt érdemes megállni. Tudjuk? Tényleg történelmi tény lenne, hogy Isten királysága 1914-ben eljött? Miből is tudjuk? Abból, ahogy C. T. Russel kiszámolta a 14-es dátumot a piramisokból, vagy abból, ahogy egy történészek által 100%-ban megcáfolt történelmi dátumra szeretnék ráépíteni ezt az „újra felfedezett” lejárt a pogányok ideje „tantételt”?

  1.      Jeruzsálem nem 607-ben pusztult el (amiből kiindulva a „hét idő” fogalom segítségével eljutnak 1914-hez).
  2.      Az egész számítgatásuk nem több mint spekuláció*

Honnan tudhatjuk ezt? Minden világvégevárás/nemzedékszámítgatás, ami a 14-re épült, meghiúsult. Lásd később nemzedék. Ennek ellenére tényként kezelik, hogy Jézus 14-ben kapott hatalmat az égben! *

http://jehovatanui.blog.hu/2011/08/09/10_fejezet_1914_es_ez_a_nemzedek_1_resz

http://jehovatanui.blog.hu/2011/11/30/ortorony_felrevezetesek_a_korai_1914_es_profeciakrol

http://jehovatanui.blog.hu/2012/01/04/607_vs_587_ujabb_kiserlet_a_tenyek_elkendozesere_carl_olof_jonsson

http://jehovatanui.blog.hu/2013/04/29/1914_kiszamithato_a_bibliabol

De azt is tudjuk, hogy ezzel még nem teljesedett be minden részletében a következő ima: „Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is” (Máté 6:10). Ez csakis úgy valósulhat meg, ha véget ér a jelenlegi gonosz világ.

1–2. a) Mi történhet, ha valami leköti vagy eltereli a figyelmünket? b) Mit tudunk Isten Királyságáról?

3 Mivel rendszeresen tanulmányozzuk Isten Szavát, látjuk, miként teljesednek a bibliai próféciák. Az emberek többsége viszont olyannyira belemerül a mindennapi tevékenységekbe, hogy nem látja a bizonyítékát annak, hogy Krisztus 1914 óta uralkodik, és hamarosan végrehajtja Isten ítéletét

Ez most komoly?

Ha vizsgálom a Bibliát, arra fogok jutni, hogy Krisztus 1914-óta uralkodik?

MEGJELENNEK A SZÍNEN A LOVASOK

4 Azóta, hogy Jézus Krisztus 1914- ben királyi koronát kapott az égben, a Jelenések könyvének 6. fejezetében feljegyzett prófécia szerint fehér lovon vágtat, hogy teljessé tegye a győzelmét, vagyis hogy elpusztítsa Sátán gonosz világát. (Olvassátok fel: Jelenések 6:1, 2.) Ez az élénk prófécia arra enged következtetni, hogy Isten Királyságának a létrejötte után a világ állapota gyors hanyatlásnak indul: háborúk, élelmiszerhiányok, járványok lesznek, és sok más olyan esemény, mely emberek millióinak a halálához vezet. Mindezeket a Jézus Krisztus nyomában vágtató három lovas jelképezi (Jel 6:3–8). 3.

Tényleg így van ez 1914-től? Ha az első századtól nézzük, akkor még talán igazat is adhatunk… de hogy mindez csak 14-től… Szalai András részletesen beszél könyvében a meghamisított adatokkal való manipulációról.

http://jehovatanui.blog.hu/2013/04/16/szalai_andras_miert_szekta_jehova_tanui_vallasa

 

4–5. a) Mit tesz Jézus 1914 óta? (Lásd a képet a cikk elején.) b) Mit jelképez a három lovas, és mi a következménye a vágtájuknak?

5 Noha a nemzetek azt ígérték, hogy összefognak és együttműködnek, a bibliai jövendölés beteljesedett, az egyik lovasnak „megadatott, hogy elvegye a békét a földről”. Az I. világháború csupán a kezdete volt a háborúknak, ahogyan azt az elmúlt évtizedek eseményei is tükrözik. Az is megfigyelhető, hogy 1914 óta a gazdasági fellendülés és a tudományos fejlődés ellenére máig súlyos gond az élelmiszerhiány, a világon bárhol könnyen konfliktusokhoz vezethet. Emellett évről évre járványok, természeti katasztrófák és más halálos csapások milliók életét követelik. A történelem folyamán soha nem volt ennyi pusztító csapás. Te elgondolkodsz azon, miért történik mindez?

Én inkább azon gondolkodom el, hogy ez mekkora ostobaság; nagy, vagy nagyon nagy?!

6-7. bekezdést részben vagy egészben kihagytam.

… Miért nem látják, hogy ami a világban történik, az azokat a bibliai próféciákat teljesíti be, amelyeket Isten népe már hosszú ideje hirdet? Lehetséges, hogy azért, mert csupán azt látják, ami a szemük előtt van? (2Kor 5:7) Vagy olyannyira lekötik őket a mindennapi elfoglaltságaik, hogy nem látják, mit tesz Isten? (Máté 24:37–39). Esetleg a sátáni propaganda tereli el a figyelmüket? (2Kor 4:4). Hitre és tisztánlátásra van szükség, hogy megértsük, mi történik a szellembirodalomban. Mennyire boldogok lehetünk, hogy mi érthetjük!

Valóban ők várják egyedül a „világvégét”? Ennyire értelmesek és hűek volnának? 

Valóban nem várják a keresztények az isteni ítélet végrehajtást egyáltalán?

7. Miért nem érti a legtöbb ember, hogy mi a jelentősége a világban zajló eseményeknek?

A VILÁG EGYRE GONOSZABBÁ VÁLIK

8 Másrészt azért lehetünk meggyőződve arról, hogy Isten Királysága hamarosan kézbe veszi a földi ügyek irányítását, mert az emberi társadalom egyre gonoszabbá válik. A 2Timóteusz 3:1–5 szavai közel egy évszázada szemmel láthatóan teljesednek, mi több, egyre nagyobb mértékben. Te is érzékeled ezt? Vizsgáljunk meg néhány bizonyítékot a prófécia teljesedésére! (Olvassátok fel: 2Timóteusz 3:1, 13.)

Pál ezeket a szavakat nem a saját társadalmára értette első sorban, mielőtt az akkori Jeruzsálem fel lett dúlva?

Mi van akkor ha én nem érzékelem, amit ír a cikk? Akkor én is alszom szellemileg, vagy csupán nincs annyira kicsúcsosodva a dolog, mint amennyire a VBTS Zrt azt láttatni kívánja? A 9. bekezdést kihagytam.

10 Elgondolkodhatunk azon is, kit tartottak lázadó fiatalnak az 1950-es években, és mi mondható el napjaink fiataljairól. A szülők legfőbb félelme akkoriban az volt, és joggal, hogy a gyermekük rászokik a dohányzásra, az alkoholra, vagy a barátai érzéki táncra csábítják. Napjainkban sajnos mindennaposakká váltak a következőkhöz hasonló, megdöbbentő beszámolók: „Egy 15 éves diák tüzet nyitott az osztálytársaira, 2 személyt megölt, 13-at megsebesített.” „Egy csoport részeg tizenéves különös kegyetlenséggel meggyilkolt egy kilencéves kislányt, összeverte a gyermek apját és unokatestvérét.” A jelentések arról számolnak be, hogy az egyik ázsiai országban az elmúlt tíz évben elkövetett bűncselekményeknek a feléért a fiatalok tehetők felelőssé. Tagadhatja-e bárki is, hogy a világ állapota egyre romlik?

Az olvasóra bízom, hogy ezt a bekezdést véleményezze.

8–10.a) Hogyan teljesednek a 2Timóteusz 3:1–5 szavai? b) Miért állíthatjuk, hogy a világ egyre gonoszabbá válik?

11 Péter apostol ezt írta: „az utolsó napokban gúnyolódók jönnek majd a gúnyolódásukkal, akik a saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: »Hol van ez a megígért jelenléte? Hiszen attól a naptól fogva, hogy ősatyáink halálalvásba merültek, minden pontosan úgy megy, mint a teremtés kezdetétől fogva«” (2Pét 3:3, 4)…

Jelenlét vagy eljövetel? Bekezdés második felét kihagytam, aki érdekel, megtekintheti a JT hivatalos honlapon.

 

11. Miért nem tűnik fel az embereknek a világ romló állapota?

12. bekezdést kihagyom.

13 Jó, ha szem előtt tartjuk, hogy Pál ezzel a kifejezéssel kezdte az utolsó napokról szóló leírását: „Azt pedig tudd meg”. Ezek a szavak azt mutatják, hogy az utána következő jövendölés biztosan beteljesedik. Nem fér hozzá kétség, hogy az Istentől elidegenedett társadalom egyre gonoszabbá válik egészen addig, amíg Jehova el nem pusztítja. Az emberi történelem folyamán már előfordult, hogy egy-egy társadalom erkölcsi hanyatlásnak indult, majd összeomlott. Ám még sohasem volt tapasztalható olyan mértékű erkölcstelenség, mint napjainkban.

Igaz ez? Szodoma Gomora idején, Noé idején, valóban nem voltak gonoszabbak? Más példákat, időszakokat, kultúrákat is hozhatnánk példának.

Sokan talán nem tulajdonítanak jelentőséget ennek, de mi tudjuk, hogy az 1914 óta megfigyelhető események azt bizonyítják, hogy Isten Királysága hamarosan megszünteti a gonoszságot. „SEMMIKÉPPEN NEM MÚLIK EL EZ A NEMZEDÉK

Miért van az, hogy a nemzedékről szóló tanításuk oly sokszor módosult? Miért van az, hogy egyetlen próféciájuk (25, 75, hogy csak néhányat említsek) sem teljesedett be?

12–13. a) Miért ne keseredjünk el a világban tapasztalható események láttán? b) Minek a felismerése segíthet, hogy szembe tudjunk nézni „a nehezen elviselhető” időkkel?

14 Jézus fenti szavai rávilágítanak a harmadik okra, amiért bízhatunk abban, hogy közel a vég. Mielőtt Isten Királysága létrejött az égben, a felkent keresztények lelkesen szolgálták Istenüket. De hogyan élték meg, amikor 1914-ben nem vált valóra minden elképzelésük? A többségük hűségesen szolgálta tovább Jehovát, és kitartott a megpróbáltatások és az üldözések közepette. Közülük valószínűleg már csak kevesen élnek itt a földön, sőt az is lehet, ?????? hogy már mindegyikük befejezte földi pályafutását.

Ez most komoly? Tényleg ismernek ezek olyan embert, aki több mint 110 éves, és már születésekor köztük volt? Ha valaki 1914-ben született, akkor se lett volna képes felfogni semmit a külvilágból, mint csecsemő! Ha meg nyilvánvalóan tudják, hogy ilyen ember nincs, akkor miért teszik fel ezt a manipulatív kérdést?

15 Jézus a következőket mondta a jelenlegi világrendszer befejezéséről szóló, részletes próféciájában: „semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.” (Olvassátok fel: Máté 24:33–35.) Úgy gondoljuk, hogy Jézus az „ez a nemzedék” kifejezésen két, felkent keresztényekből álló csoportot értett. Az első csoportot olyanok alkotják, akik látták az 1914-es eseményeket, és megértették, hogy ebben az évben Krisztus uralkodni kezdett. Őket Jehova 1914-ben vagy már azt megelőzően felkente a szellemével (Róma 8:14–17).

Olvassuk el az idézett verseket, és döntsük el magunk, hogy Jézus beszélhetett e arról, hogy "ez a nemzedék" két 1914 előtt/utáni csoportot FOG majd jelölni. Hogy kerülne oda az 1914-es év Jézus szavaiba? Azt elismeri a WBTS Zrt is, hogy az "ez a nemzedék" kifejezés első beteljesedésében az első századi keresztényeken teljesedett be, mielőtt Jeruzsálem elpusztult. Kérdés, hogy ha akkor egy rövid 40 éves időszakot ölelt fel a nemzedék kifejezés, akkor (még ha el is fogadnánk, hogy van egy másik beteljesedése, amire egyébként semmi nem utal), hogy lett belőle 2 csoport? 

 

16 Mi jellemzi a nemzedéket alkotó második csoport tagjait? Az, hogy már akkor felkentként szolgálták Jehovát, amikor az első csoport néhány tagja még a földön élt. Tehát ma nem minden felkent tartozik a nemzedékhez, melyről Jézus beszélt. Napjainkban a második csoport tagjai már előrehaladott korúak. De Jézusnak a Máté 24:34-ben mondott szavai alapján biztosak lehetünk benne, hogy a nemzedéknek legalább néhány tagja „semmiképpen nem múlik el” azelőtt, hogy látná a nagy nyomorúság kezdetét. Ez bizonyíték arra, hogy Isten Királyságának a királya rövid időn belül elpusztítja a gonoszokat, és egy igazságos új világot hoz el (2Pét 3:13).

Nem. Ez arra bizonyíték, hogy hazudnak, hazudnak, és kiforgatják az Írásokat!!

KRISZTUS RÖVIDESEN VÉGSŐ GYŐZELMET ARAT

14–16. Mi a harmadik ok, amiért bízhatunk abban, hogy Isten Királysága hamarosan eljön?

17 Mire következtethetünk a most megvizsgált bibliai próféciákból? Jézus figyelmeztetett, hogy a pontos napot és órát nem fogjuk tudni (Máté 24:36; 25:13). De ahogy azt Pál írta, „az időszakot” felismerjük. (Olvassátok fel: Róma 13:11.) Mi most ebben az időszakban élünk, az utolsó napokban. Ha figyelmet fordítunk a bibliai próféciákra, és arra, amit Jehova Isten és Jézus Krisztus megvalósít, nem fogunk kételkedni abban, hogy a világrendszer vége közel van.

Minden keresztény szerint Krisztus földre jövetele óta az utolsó napokban élünk. Ez nincs ellentétben a Bibliával. Az 1914-es utolsó napok viszont Istenkáromló, hazug, manipulatív és tarthatatlan!

17. Mire következtethetünk a most megvizsgált bibliai próféciákból?

Na mire?

18 Azoknak, akik nem hajlandók elfogadni Jézus Krisztusnak, a fehér lovon vágtató, győztes lovasnak a hatalmát, hamarosan be kell ismerniük, hogy tévedtek. Nem látnak majd kiutat, és sokan rettegve így kiáltanak: „ki állhat meg?” (Jel 6:15–17). A Jelenések könyvének 7. fejezete választ ad erre a kérdésre. A felkentek és földi reménységű társaik megállnak majd azon a napon, mert Isten tetszését élvezik. A más juhok nagy sokasága túléli a nagy nyomorúságot (Jel 7:9, 13–15).

19 Ha továbbra is nyomon követjük, hogyan teljesednek a bibliai próféciák, Sátán világa nem fogja elterelni a figyelmünket, és meg fogjuk érteni a világban történő események jelentőségét. Krisztus hamarosan igazságos háborút vív, és végső győzelmet arat a mai istentelen társadalom felett (Jel 19:11, 19–21). Sose feledjük hát el, milyen boldog jövő vár ránk a Biblia ígérete szerint! (Jel 20:1–3, 6; 21:3, 4).

18. Mi vár azokra, akik nem hajlandók elismerni Isten Királyságát? 19. Mi az, amit nagyon vársz, tudva azt, hogy közel a vég?

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr75884586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aranyosi 2014.03.29. 15:31:33

2014-es dátumra nagy figyelmet fordítanak, mert már csak így tudják a tanúkat ösztönözni.
Ez a cikk is ennek a fényében tetszeleg. A vég mindig közel, de valami kézzelfogható mindig kell.

Nεω 2014.03.29. 15:38:46

@Aranyosi:

Így van... Ösztönözni esetleg pár hónapra, maximum néhány évre...

Vagy ahogy ők maguk is nagyon jól rávilágítanak a cikk elején, elterelik az emberek figyelmét, és már nem is foglalkoznak a fontosabb, komolyabb figyelmet érdemlő tényekkel, például azzal, hogy az egész 14 egy kacsa

Aranyosi 2014.03.29. 17:07:45

@Τιμόθεος: Mivel a tanú generáció cserélődik, a régi őrt. ébred. már nem érhető el az újak számára. Így a már nem is tudják azt, hogy mi volt a szervezet tanítása régen. Sőt tagadják, ha valaki esetleg valami infót szerzett és kérdezni mer. Nem véletlen,hogy a jv org. csak 2000 -től van. Nehogy a kívül állók is észre vegyék az ellenmondásokat. A generáció cserének szerintem meg felettébb örülnek, mert minden új szülöttnek minden vicc új. Tehát lehet hülyíteni megint az ifjakat. Az ingyen dolgos kézre, szüksége van a szervezetnek. Ők pedig már semmit sem tudnak a piramis elméletről, Bethsarimról a nemzedék kérdésről. Nem kell gondolkodniuk, azt megtesz helyettük a szervezet.

LPoti 2014.03.29. 17:20:48

azon gondolkodtam, hogy ha pár éve valaki tanú, bárki, előállt volna ezzel a két generáció elmélettel, hitehagyásért hamis tanításért 1 perc alatt rövid úton kivágták volna a gyüliből.
Ma meg az egy generációt nem mondhatod, mert akkor vagy hitehagyott.

Hát akkor ezt így most hogy??? Az isteni tanítás ellentmond egymásnak???

Ugye hogy nem az mond ellent. És még ami személy szerint tetszik, az a fennhéjázó magabiztosság, amivel az aktuális - lehet, hogy 1-2 év múlva már megtagadott - hülyeségüket írják.

Az a döbbenetes, hogy a JT droidok hogy nem veszik észre a hazugságnak, öntelt képmutatásnak ezt a csimborasszóját.

orvosirnok 2014.03.29. 17:44:59

@Aranyosi: "Az ingyen dolgos kézre, szüksége van a szervezetnek." 7
Kérlek szépen téged (vagy bárki mást...), hogy ezt magyarázd már meg nekem!!! Miféle ingyen munkáról van szó 1-1 hozzászólásban???
Én voltam általános úttörő, állítólag miután abbahagytam az úttörő szellemem megmaradt, de soha egyetlen töredék másodpercre sem jutott eszembe, hogy amit teszek (prédikálok) azt nem Jehovának, nem az embereknek teszem, hanem a Szervezetnek.

Adományt a kiadványokért nagyon ritkán kaptam. Én magam vagy tudtam adni, vagy nem.

Számomra a prédikálásnak a célja az volt, hogy a sok hamis kép amit az emberek Istenről vélnek (hogy gyilkos, szeretetlen, nem törődő, stb.) az megdőljön és a Teremtő csodálatos személyiségét megismerjék. És nem utolsó sorban még az is célom volt, hogy minél több embert megmentsek (persze mindenki a saját bőrét mentheti majd meg), megmentéshez segítsek és mindenki boldogan éljen örökké.

Én így, ezekkel a célokkal végeztem a szolgálatot és hiszem még most is, hogy a prédikálásnak ez a két célja van (ahogy én értelmeztem).

Ezért nem értem, nem fér a fejembe, hogy hol a pénz a prédikálásban, mi az ingyen munka, kinek "dolgozik" aki prédikál?

Szóval ezt megírná valaki?
Köszönöm! :-)

orvosirnok 2014.03.29. 17:51:17

@LPoti: "azon gondolkodtam, hogy ha pár éve valaki tanú, bárki, előállt volna ezzel a két generáció elmélettel, hitehagyásért hamis tanításért 1 perc alatt rövid úton kivágták volna a gyüliből.
Ma meg az egy generációt nem mondhatod, mert akkor vagy hitehagyott."

Ez szerintem is egy nagyon értelmetlen - megkockáztatom: nevetséges - belemagyarázás ami ráadásul következményekkel jár.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.03.29. 17:52:15

@LPoti: Az Armagedonig vezető mézes madzag (pedig) olyan rövid, de amint a vége látható lenne, mindig hozzákötnek egy pár évtizednyit.

LPoti 2014.03.29. 17:55:47

@orvosirnok: a királyság termek, kongresszusi termek, WT létesítmények szerinted hogyan épülnek? A nyomdákat, fordítócsapatokat, karbantartást, autópark fenntartást, létesítény üzemeltetést szerinted hogyan végzik?

LPoti 2014.03.29. 17:58:36

@orvosirnok: belemagyarázás.
Rendben.
Felkérlek, hogy a hétvégi összejövetelen menj oda a gyülekezet felvigyázóihoz és közöld velük, hogy Te továbbra is az eredeti 1914-es nemzedékben hiszel és nem fogadod el az új világosságot az részben egymással párhuzamos két nemzedékről.
Kérlek, hétfőn írd meg a beszélgetés végeredményét.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.03.29. 18:01:28

@orvosirnok: Ha képes lennél meggyőzni embereket, hogy havi 5-10 ezer forintot adjanak neked cserébe 1-2 ezer forintnyi kiadványért, amely kiadványok arra buzdítanák őket, hogy menjenek és még több embert győzzenek meg erről, azután ők is és így tovább, nőne nőne egy többmilliós piramissá... szóval ha képes lennél erről meggyőzni embereket, majd rávenni őket arra, hogy ők is győzködjenek másokat erről, akkor megtennéd-e? Tudod mennyi bevételed lenne 7-8 millió taggal?

Na ezt még spékeld meg azzal, hogy adsz nekik hitelt, amit visszafizetnek neked, plusz önkéntes munkával építenek belőle egy értékes ingatlant a te nevedre. És ezt szorozd meg több ezernyi ilyen épülettel világszerte, mind a te vagyonod lesz.

Na, tetszik már a gondolat?

És vedd hozzá, hogy még adóznod sem kell!!

Hát nem ez a legtutibb biznisz?

orvosirnok 2014.03.29. 18:02:42

@LPoti: Ja, hogy ott az ingyen munka!!! Az igen... azzal egyetértek. :-) De azért azt nem hiszem, hogy ezekre a munkákra kell úgymond gyűjteni az embereket. :-) Mert gondolom úgy lett igény 1-1 terem építésére, hogy a nagy létszám miatt szükség volt rá. Nem? Nem úgy volt, hogy eltervezték, hogy építeni kellene egy Királyság-termet, szedjük össze hozzá Tanúkat...
De nekem is volt egy takarítógépem, amivel dolgoztam is, de persze amikor a Teremhez kellett azt ingyen megcsináltam, pedig alkalmasint egy ekkora megbízást jó pénzért (több tízezerért) tudtam volna vállalni. Akkor jól jött az ingyen munka, valóban. :-)

rea23 2014.03.29. 18:03:08

Néha amikor valamiért sürgetni akart a JT hölgy, aki járt hozzám, megemlítettem, hogy már 100 éve minden nap várják Armageddont és ha Istennek 1 nap ezer év, akkor talán meg sem érjük. És mindig volt valami "biztató jele". Egyszer az, hogy már halmozzák fel a készleteket, mert szóltak nekik, egyszer valami földrengés volt valahol, egyszer vulkánkitörés, egyszer meg valamilyen szórólapra azt mondták nekik, hogy sürjősen vigyék ki a házakhoz és ha nincsenek otthon, dobják be a postalába, mert iszonyúan sürgős és fontos. Persze ilyenkor én is mindig megszeppentem. De hogy lehet ilyen stresszben élni, hogy minden pillanatban, minden jelre a világ végét várják!

Nεω 2014.03.29. 18:07:37

@orvosirnok:

Ez most hol volt leírva? Ki írta itt hogy ingyen munka? Nem kötekedésből kérdezem, csak nem látom.

Na jó, próbáljuk meg azért idekapcsolni kérdésedet a cikkhez a következő logikai síkon:

királyság, 1914, prédikálás, NO DE
Ingyen van e? Istennek vagy embernek? Számít e, hogy én milyen érzületből teszem?

Nos nézzük miket írsz:

- Te jó szívvel tetted Istennek, nem embernek
- az emberek számára hasznos dolgokat IS hirdettél (a tudatlanságon kívüli hazugságok/féligazságok mellett)
- Nem kaptál pénzt, de nem is kérted.

Erre azt mondom első körben, hogy ugyanígy gondolkodtam!
Istennek tettem mindent, amit tettem, még ha HAZUG dolgokat is hirdettem tudatlanságom miatt.
Részben ezért nem bánom amit ott tettem, mert az akkori tudásomhoz mérten a legtöbbet igyekeztem adni mások javára.

Hogy ez mindent elfogadhatóvá tesz e abból, amit hirdettem, ezt válaszold meg magad.
Hogy ez ki számára képezett értéket, válaszold meg ugyancsak magadnak.

Szerintem Isten ebben az esetben maximum az indítékodat és a jó szándékodat tudja díjazni, de semmiképpen nem a munkát amit elvégeztél (vagy csupán egy részét).

No de ezzel ne is foglalkozzunk, ezt majd eldönti ő maga, hogy milyen értékeket látott akkori munkánkban, ami kétségkívül TARTALMAZOTT értékeket is.

A lényeg:

- A szervezet neked nem fizet akkor sem, ha átküld az ország másik felére, nincs se pénzed semmid, csak röhög rajtad!

- Az üzenetük több ponton erősen megkérdőjelezhető, néhány helyen pedig egyenesen káros, romboló az emberek életére

- tedd fel ugyanazt a kérdést egy mormon, egy cientológus vagy bármi más kisegyház kapcsán.

Ha nem kapnak pénzt, vajon ingyen dolgoznak e?

Tedd fel a kérdést TANÚ FEJJEL:

Ha egy nem tanú, aki nem ismeri az IGAZSÁGOT prédikál (háromságról bármi egyébről, amit a tanúk nem hisznek el vagy hamis tannak vélik):

- Isten előtt elfogadható áldozatnak tartják e vagy démonáldozatnak?

- úgy vélik e, hogy a vallásuk kihasználja őket (hamis vallási vezetőik, akiket oly serényen gúnyoltak és gúnyolnak a mai napig is?!!

Bizony ez ingyen munka!

Semmit nem kapsz érte, csak elveszik a fiatalságodat, a tehetségedet, az energiádat.

Hogy Isten hogyan tekinti amit jó szívvel neki ajánlunk, azt meg döntse el ő.

Remélem válaszoltam a kérdésedre!

LPoti 2014.03.29. 18:32:33

@orvosirnok: mindannyian tudjuk, hogy van az az ideológia, ami kényszeríti az egyént, hogy megcselekedjen valamit. Hol fenyegetésért, hol kilátásba helyezett jutalomért, hol a közösség elismeréséért, stb. stb. stb.

Nem megyek bele a történelem során létezett és létező diktatórikus ideológiák vonásaiba, ezt is ismerjük mindannyian.

A Vezető Testület bűne, ahogy Τιμόθεος is írja, hogy "elveszik a fiatalságodat, a tehetségedet, az energiádat".. és ezt soha nem kapod vissza.

Ingyen dolgoztál egy amerikai Részvénytársaságnak (Inc.)

Vajon ha az Apple, vagy Microsoft megkérne, hogy
'figyelj már barátom, te olyan rendes gyereknek tűnsz, reklámozz már ingyen minden héten engem, osztogasd a szórólapjaimat, rendszeresen, hetente kétszer járj el munkaértekezletre, építsd az üzleteimet, boltjaimat, takarítsd őket, karbantartsd, nagy hipermarketet is építs, ahol évente két-háromszor nagy termelési értekezletet tartunk, ja meg az amerikai központjaimat is mindig szépítsd kollágáiddal, építs nekem új luxus főigazgatóságot, tóparton,
és mindezért cserébe, majd egyszer - de mostmár tényleg nagyon hamar és nagyon közel az idő - fogsz kapni - igen, fogsz kapni ! - a termékemből. Igazából akkor, amíg még élnek azok, akik 1914-ben éltek. Aztán egy másik munkaértekezleten kihirdetem, hogy mindig is úgy gondoltam, hogy nem ekkor, hanem akkor kapsz a termékemből, amikor azok élnek még, akik éltek még részben egy időben az 1914-esekkel. Stb.'

Nos, miután már évtizedeket dolgoztál így, ilyen hangulatban egy cégnek, INGYEN, akkor, miután többször átvert már a cég, nos, dolgoznál neki a következő években is?

Eddig tulajdonképpen jószándékból tévedtek 100 évet, de most, most, most biztosan érzem, hogy igazat mondanak.
És hamarosan tényleg megkapom a terméket. Már csak egy kicsit, talán csak pár évet kell INGYEN dolgoznom a termékért."

Nos, ha bárki így gondolkozna, milyen sürgősen kellene azonnali pszichiátriai kezelésen részt vennie?

Nεω 2014.03.29. 18:36:28

@LPoti:

Jól írod. Persze még az apple is meg tudná ideologizálni.

Figyu tesó, ezt Istenért teszed, mert az Úr azt mondta hogy jobb adni mint kapni, vagy mert így a hívek majd tudnak jobban terjeszteni...

Tök mindegy, Isten címszó égisze (ő érte, neki) alá mindenki be tudja vonni a pénzcsinálást.

Ez a lényeg!

orvosirnok 2014.03.29. 18:48:35

@LPoti: "Felkérlek, hogy a hétvégi összejövetelen menj oda a gyülekezet felvigyázóihoz..."
Hát, már régóta nem járok összejövetelre, de holnap valóban terveztem, hogy megyek, igaz úgy, hogy később érkezem, korábban távozom mint a többiek (semmi kedvem senkivel sem beszélni). De tudod mit? A kedvedért lehet, hogy előbb megyek és bizony megkérdezem. :-) Én is kíváncsi leszek! :-) Ha összejön, mindenképp elmondom az eredményt.

LPoti 2014.03.29. 18:50:54

Az őrtorony tanulmányozásról (vagy ahogy egyes helyeken mondják, a Biblia tanulmányozása az Őrtorony segítségével) az alábbi jutott eszembe:

"Szabad Nép-félóra
Az 1950-es évek első felében, a munkahelyeken tartott politikai „viták” mindennaposan használt kifejezése volt. Tömegével alakultak „Szabad Nép baráti körök” a munkahelyeken, az ott folyó vitákon a dolgozóknak kötelező volt részt venniük. Nevét arról kapta, hogy az irányított beszélgetés során a kommunista állampárt hivatalos lapjának, a Szabad Népnek legfontosabb híreit és vezércikkeit kellett egyetértően kommentálni"

némi hasonlóság mintha észrevehető lenne...

orvosirnok 2014.03.29. 18:52:50

@Johnny Joker: Igen, értelek, de nem hiszem, hogy így van. Az anyagi növekedést (ami már ugye nemigen van) mellékhatásnak tartom, urambocsá' Isten áldása? Majd kiderül. Elfogadom a nézeted, hogy te így gondolod, de... :-)

orvosirnok 2014.03.29. 19:00:44

@Τιμόθεος:
"Aranyosi 2014.03.29. 17:07:45
@Τιμόθεος: Mivel a tanú generáció cserélődik, a régi őrt. ébred. már nem érhető el az újak számára. Így a már nem is tudják azt, hogy mi volt a szervezet tanítása régen. Sőt tagadják, ha valaki esetleg valami infót szerzett és kérdezni mer. Nem véletlen,hogy a jv org. csak 2000 -től van. Nehogy a kívül állók is észre vegyék az ellenmondásokat. A generáció cserének szerintem meg felettébb örülnek, mert minden új szülöttnek minden vicc új. Tehát lehet hülyíteni megint az ifjakat. AZ INGYEN DOLGOS KÉZRE, SZÜKSÉGE VAN A SZERVEZETNEK. (kiemelés tőlem) Ők pedig már semmit sem tudnak a piramis elméletről, Bethsarimról a nemzedék kérdésről. Nem kell gondolkodniuk, azt megtesz helyettük a szervezet."

Itt írta Aranyosi az ingyenmunkát.
Abban egyetértek veled, hogy sok értékes évet "vett el" a Társulat sok embertől.

Bár a sok sírás és nehézség ellenére amit a közel 20 évem alatt megéltem, azért azt kell mondjam, hogy életem legkielégítőbb és legboldogabb időszaka is volt egyben amíg a szolgálatnak, Jehovának éltem - gondolkodás nélkül.

leslie07 2014.03.29. 19:07:21

@rea23: Jehova témában átt kellett menni egy jehova nevével foglakozó posztra, hogy itt ne zavarjuk a témát.

Itt megtalálod:

jehovatanui.blog.hu/2011/07/12/howard_professzor_is_igy_gondolja#comment-form

leslie07 2014.03.29. 19:18:18

@LPoti: Egy ilyen eligazításon 1975 nyarán
egy jehova tanúja kijelentette, hogy 1975-ben
eljon Armaggedon. Munkatársai megkérdezték tole: "Bandi, ha nem úgy lesz szembekophetunk?"
Erre azt válaszolta: "Nyugodtan szembekophettek,de biztosan eljon, mert jehova
megígérte,és o nem hazudik.
Amikor eljott 1976 január elseje, az azt koveto reggeli eligazításon sokan odamentek
és szembekopték a Bandit.O pedig némán turte.

Nos ez a helyzet ezzel az 1914-es hazugsággal is. Russell ,aki elhitette az Ortorony szervezet tagjaival, hogy 1914-ben
eljon Armageddon, és a Bibliakutatók mind elragadtatnak, addig épp akkor kezdett aranybánya vásárlásba és más világi cégekben
való befektetésekbe.Még temetkezési vállalatban is tulajdonrésze volt.
Russell az OT Társaság ideológia alapjait rakta le. 1916-ban a vonaton érte a halál.

Az ot koveto Rutherford bíró,aki alkoholista
volt elkezdte terjeszteni, hogy eljott Jézus
csak láthatatlanul. Sot meglátogatta 1918-ban
az Ortorony kozpontot és kozolte az épp a viszkis uveggel beszélgeto Rutherforddal,
hogy az irányítása alatt álló szervezetet
találta egyedul rendben. Ennek alapján hirdetik ma jehova tanúi, hogy az ovék az egyedul igaz vallás.

Nεω 2014.03.29. 19:20:48

@leslie07:

Ez haláli:

"Sot meglátogatta 1918-ban
az Ortorony kozpontot és kozolte az épp a viszkis uveggel beszélgeto Rutherforddal,
hogy az irányítása alatt álló szervezetet
találta egyedul rendben"

De igaz!!

leslie07 2014.03.29. 19:21:26

@orvosirnok: Ebben igazad van.
ěsha az idosebb jehova tanúk, esetleg megpróbálják felvilágosítani a fiatal generációt a régi és az új hujítés kozotti eltérésre utalva, akkor megbélyegzik oket,
mint hitehagyottakat, és eltávolítják az útból.

leslie07 2014.03.29. 19:24:41

@Τιμόθεος: No azért kaphatnak jehova tanúi valami jutalmat is azért, hogy hazugságot
terjesztenek a Vezeto Testulet kedvéért.
Ha kiderul a hazugság, valaki jól szembekopheti oket.

Valamelyik szigetországban , ha valakit lekopnek az nagy dicsoségnek számít.

leslie07 2014.03.29. 19:26:47

@Τιμόθεος: De az is lehetséges, hogy Rutherford nem hazudott, csak alkoholos mámorában a neki megjeleno Bakust osszetévesztette az Úr Jézussal.
Csakhogy ezt ma sem merik bevallani.
Úgyhogy maradt a régi verzió.

Nεω 2014.03.29. 19:27:00

@leslie07:

Sajnos nem az átlag tanú bűne. Én is jó szándékkal tettem amit, de persze tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve...

No de az indítékokat ítélje meg az akinek van rálátása!

Nεω 2014.03.29. 19:27:45

@leslie07:

Te figyelj már, a vicces oldaladat eddig nem ismertem! De tetszik:-)

orvosirnok 2014.03.29. 19:36:08

@leslie07: Ebben személyes tapasztalatom nincs, de el bírom képzelni, hogy így van.
Nálam is az húzta ki a gyufát, hogy eddig így tanítottak egy dolgot aztán meg úgy. És nem is a megváltozott tanítás húzott fel, hanem az, hogy akik a régi "módi" szerint éltek, egy csomó nehézségben volt részük, a mostaniaknak meg már sokkal könnyebb. És mi lesz azokkal akik évekig a régi tiltás szerint voltak és szenvedtek miatta?
Ezt nem bírtam befogadni.

Nεω 2014.03.29. 19:37:40

@orvosirnok:

Kérdezd meg Freiheitet! Majd megmondja, hogy az igazság oltárán lettek feláldozva a jobb megértésért...

leslie07 2014.03.29. 19:46:09

jehova tanúi kozul kevesen tudják,hogy miért kellett elhalasztani jehovának az 1914-ben Russell által beigért Armaggedont.

Az Ortorony bálványszervezet krisztusa Abaddon
meglátogatja Russellt és arra utasítja, hogy vegyen neki egy aranybányát, mert már nem bírja
a korulményeket a mélységbe ahová helyzeték.
Cserébe megigérte Russellnek hogy a Jelenések 16:14-próféciáját korábban teljesíti, mégpedig 1914 oktoberében osszecsodíti a fold királyait a Meggiddó
volgyébe, aztán egymásnak úszitja oket,
és egymást leoldoklik.
Mindenesetre Russell nagy próféta lesz, hisz
1914-re meghírdetett Armageddon jóslata beteljesedik.

A probléma abból adódott, hogy Russell nem tartotta be az ígéretét, és az aranybányát,
amelynek vásárlásába 1914-ben belefogott saját magának akarta, és már nem érdekelte annyira, hogy eljon-e Armageddon .

jtinfo.blog.hu/2014/03/19/russell_banyaja

leslie07 2014.03.29. 19:50:08

@Τιμόθεος: Igy igaz. De sajnos a jutalom is igaz. Mert voltak sokan a megtévesztett tanúk kozul, akit szembekoptek, mert meggyozodésbol hirdette, hogy 1975-ben eljon az új világ, mert
az emberiség hatezer éves torténelme lejárt, és a hetedik évezredbe már nem lehet gonosz.

Nεω 2014.03.29. 19:55:16

@orvosirnok:

És akkor nem beszéltünk a több ezer megerőszakolt nőről (lásd Lelkiismereti válság), a pártigazolvány kapcsán (ami gyakorlatilag egy személyinek felelt meg).

Undorító, amit műveltek, és művelnek ma is!

leslie07 2014.03.29. 20:11:29

Sok tényezot lehetne megemlíteni, ami miatt az
1914-re bezengett Úr Jézus visszatérése hazugságnak bizonyult.

Az Úr Jézus azt állította, hogy csak a nagy nyomorúság UTÁN fog eljonni.

Máté 24: 29 Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. 30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. 31 És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.

Sem a nagy nyomorúság nem jott el 1914-ben,
sem a halottak nem támadtak fel, amit a nagy nyomorúság idejére az Ember Fia Dánielnek és fejedelemtársának Mihálynak megígért.

Dániel 12:

1 És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben. 2 És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. 3 Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.
13 Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.

leslie07 2014.03.29. 20:13:51

@Τιμόθεος: Meg kellene kérdezni a modikat, ha szabad-e Ortornyos vicceket leírni.
Ha nem majd a legkozelebbi blogtalálkozón
minden esetre jó lenne egy párat elsutni.

Nεω 2014.03.29. 20:15:22

@leslie07:

Nyomasd kolléga! Max ha nem tetszik nekik majd törlik:-)

leslie07 2014.03.30. 00:13:46

A Jelenések könyvének 7. fejezete választ ad erre a kérdésre. A felkentek és földi reménységű társaik megállnak majd azon a napon, mert Isten tetszését élvezik. A más juhok nagy sokasága túléli a nagy nyomorúságot (Jel 7:9, 13–15).

Ezt írja az OT kiadvány. A Kérdés az, hogy vajon az Úr Jézus igért-e ilyet.

Figyeljuk meg!

Máté 24:22 És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.

Vagyis a választottak miatt lesz az, hogy megrovidíttetnek ezek a napok, és ezért
az emberek kozul lesznek akik megmaradnak
a foldon.

A Jelenések 7. fejezet tanusága szerint a nagy sokaság tagjai a mennybe kerulnek, ezért nem értem, hogy miért is kellene
az Úr Jézusnak arra torekednie , hogy a foldi testuk ne haljon meg, amikor úgy is
mennyei testet kapnak , hogy oda bemehessenek?

Enyit mondott az Úr Jézus, nem tobbet.

No meg ezt is mondotta:

Máté 10:28 És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.

leslie07 2014.03.30. 00:44:24

17. Mire következtethetünk a most megvizsgált bibliai próféciákból?

Nos egyet biztosan tudunk, maga Russell nem hitt a saját 1914-re szóló próféciában.

Mert ha hitt volna benne, akkor nem alapított
volna ujjabbnál újjabb cégeket kozvetlenul 1914 elott, nem kezdett volna aranybánya vásárlásba pontosan 1914-ben, hacsak nem Abaddon utjait szertte volna bearanyozni,
amikor kiszabadul az Abuszbol, azaz a mélység helyérol.

rea23 2014.03.30. 08:57:16

@leslie07: Azt sem értem, hogy ha az első világháború júliusban tört ki és Jézus októberben kezdte meg odafenn a rendrakást és utána hajította le az égből sátánt, akkor hogy okozhatta sátán a világháború kitörését. Mert állítólag az első VH az égből lehajított sátán dühe miatt volt.

leslie07 2014.03.31. 05:56:33

@rea23: Ez nagyon jó megfigyelés. Gratulálok kedves @rea23!

Ebbol is látszik, hogy Ruttherfordot nem az Ór Jézus látogatta meg 1918-ban "láthatatlanul"
hanem Bacus hagját hallhatta alkoholos mámorában.

Nem mindenki hallja meg az Úr Jézus hangját.

Azok a jehova tanúk, akik meghallják kifutnak
az Ortorony bálványszervezetbol.

2. Kor. 6: 11-18

Virago_1000 2014.04.01. 22:26:58

@leslie07: Az idosebbek sokszor fel sem fogjak a kulonbseget a tanitasok kozt.

Nεω 2014.04.02. 00:44:17

@Virago_1000:

Még a tanítások/alaptanok nagy részét sem, persze a Vt tett arról, hogy még a művelt fogós eszűek előtt is úgy megszűrje a cuccot, hogy csak higgyék hogy bármit is értenek..

HALO (törölt) 2014.04.02. 08:27:01

@rea23:

"és ha Istennek 1 nap ezer év, akkor talán meg sem érjük"

Az örök élet ajándék. Olyan jutalom, amit nem lehet kiérdemelni, de nem ezért a jutalomért kell szeretni Istent.
Igazából az Isten szeretete az, hogy elfogadjuk az Ő szeretetét, és ezzel Őt magát is.
Sokan mondják, hogy szeretik Istent. De egy nem létező istennek nincs is szeretete, ahogy semmi mása sincs (5Móz 4:28, Ézs 44:9, Zsolt 115:1-8).
Egy nem létező istent szeretni pedig illúzió.

Egyébként is ez az egész félreértés. Bár várják JT az új világot, ami természetes is, hisz ke nem szeretne végre igazi békében élni, de bizonyos szempontból nem az a lényeg.
A lényeg Istent ismerni, szeretni, közeledni hozzá. Ez önmagában az öröm forrása.
A többi csak ráadás. Ajándék.

"Azt sem értem, hogy ha az első világháború júliusban tört ki és Jézus októberben kezdte meg odafenn a rendrakást..."

Ez alapvetően részletkérdés. De összelehet hangolni. Mivel senki nem tudja pontosan, csak találgatni lehet.
Az én tippem: Jézus júliusban kezdte meg az uralkodását, és a démonok ettől már önmagában megzavarodhattak, és őrjöngeni kezdhettek, mert nem hitték, hogy tényleg eljön ez az idő. És októberben kezdődött meg a háború az égben.

Azért azt ne felejtsük el, hogy az egeknek egei hatalmas lehet és az angyaloknak is vannak elrendezni való ügyeik. Nem tudom elképzelni, hogy Jézus királlyá való kinevezését követően azonnal hadakozni kezdett.
A Biblia nem arra utal, hogy azon nyomban harcra kel! Hanem azt írja, hogy Jézus uralkodni kezd az ellenségei között,
és első cselekedete az egek megtisztítása lesz.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.02. 08:44:22

@HALO: Ahhoz képest, hogy az első hozzászólásod, JT-ja szakértőt üdvözölhetünk körünkben. Érdekes látnoki képességed van. Csak ez nem egy kvízjáték, ahol tippelni lehet az esetleges égi történésekre. Még az égi bürokráciában is otthon vagy. Bámulatos! Szerintem egy új/régi színfolt vagy. :)

ORION 2014.04.02. 09:27:22

@HALO:""" Ez alapvetően részletkérdés. De összelehet hangolni. Mivel senki nem tudja pontosan, csak találgatni lehet. Jézus júliusban kezdte meg az uralkodását, és a démonok ettől már önmagában megzavarodhattak, és őrjöngeni kezdhettek, mert nem hitték, hogy tényleg eljön ez az idő. És októberben kezdődött meg a háború az égben. """EGYET ÉRTEK EZZEL HOGY A TALÁLGATÁSOKAT ÖSSZE LEHET HANGOLNI!!!Az meg hogy igazak -e a találgatások senkit sem érdekel!!!

Aranyosi 2014.04.02. 09:32:46

@HALO: "Az én tippem: Jézus júliusban kezdte meg az uralkodását, és a démonok ettől már önmagában megzavarodhattak, és őrjöngeni kezdhettek, mert nem hitték, hogy tényleg eljön ez az idő. És októberben kezdődött meg a háború az égben. "
Az én TIPPEM meg júniusban kezdett uralkodni, és szeptemberben tört ki a háború.
Gondolom érted.
Tipp Mixben lehet találgatni. De mit mond a Biblia.

f i n i t o (törölt) 2014.04.02. 10:08:18

@HALO: hát ezzel több baj is van ...

1.) jt hivatalos tanítása szerint a 7 idő isz. 1914 októberében járt le! tanításukban a 7 idő leteltét Krisztus MEGKORONÁZÁSÁVAL kapcsolják egybe .... vagyis a Jézus júliusban elkezdett uralkodni egy jt szájából egy kisebb hitehagyás ... na mindegy, tárgyi tévedésben vagy!

2.) tipikus félrevezetés, hogy rugóztok a részleteken :) a fő kérdés az, hogy a 14 egyáltalán megállja-e a helyét? a korrekt válasz a NEM! ez egy vallási hazárdjáték Tivi!! a hét idő értelmezésének csúnya 2500 éves története van a szekták között, ahol jt csk egy a sok közül - a 607-ről nem is beszélve, meg arról se, hogy neked még nem esett le, hogy a 7 idős prófécia kezdőpontja a jt értlmezés szerint múltba megy vissza! ezt most meg kellene értened, mielőtt értetlenkedsz! oké?! tessék szépen felfogni mit írok!

úgyhogy sztem a 14 egy nagy adag félrevezetés, mert amíg azzal foglalkoztok, addig fel se teszitek, hogy gyerekek, nem lehet, hogy ez az egész egy kolosszális nagy baromság????

3.) a rásszel féle 14 meg maga a röhej, olvastál te már korabeli őrtornyot? sztem nem ... rásszel egy elmebeteg, kókler volt ... csak a sok buta ember felült a 14 es buszra ...

f i n i t o (törölt) 2014.04.02. 10:10:06

@HALO: tehát a földi háborgó hamarabb kezdődött, mint az ég megtisztítása :D na ez a baj, mert a biblia nem ezt írja!

amúgy felfogod te, hogy a vallási magyarázataiddal kimeríted a TÉVELYGÉS bűnét?

csak szólok, hátha észhez kapsz ...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.04.02. 10:23:15

@HALO: 6 nap alatt megteremti az univerzumot, de a haditervet hónapokig készíti =) logikus!

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.02. 10:30:03

Megint egy ismerős hitvédő, "komment forgalom-generátor".

rea23 2014.04.02. 10:40:42

@HALO: Kár tippelni, meg találgatni, mert az egész számítgatás 1914-el nem stimmel. Amúgy se lehet senkit se meggyőzni "szerintem" válasszal.

"A történészek alátámasztása mellett a Biblia önmaga utal Jeruzsálem elpusztításának dátumára. A Zakariás 1:12 ben ezt olvassuk

"......Meddig nem könyörülsz meg Jeruzsálemen és Júdának városain, amelyekre haragszol immár hetven éve?"

Zakariás olyan képet jegyzett fel, amiben egy angyal kérdezte ezt. A kérdés egyértelműen mutatja, hogy a büntetésként kiszabott 70 év még nem telt le amikor Zakariás a könyvet írta. A Zakariás által írt könyv befejezésének dátuma, ie. 518 volt és a könyv történeti periódus átfedése ie. 520-tól -ie.-518 ig tartott.(lásd Watch Tower Bible and Tract Society kiadásában referencia Biblia NWT. 13 oldal táblázat.) A "hetven" év (évkőzi dátum)hozzáadásával jutunk el a büntetés kezdetének dátumához. Az ie. 587-es dátum tehát meghatározó a bibliai kronológiában. "
www.bibliaexaminer.org.uk/1914%20page%203.html

Aranyosi 2014.04.02. 14:21:27

@rea23: "......Meddig nem könyörülsz meg Jeruzsálemen és Júdának városain, amelyekre haragszol immár hetven éve?"
Ez egyszerű korrekt válasz adás. Lájk

ORION 2014.04.02. 15:48:40

@Johnny Joker:Régebben nekem is volt ilyen dilemmám, 6 nap alatt megteremti a világot de a 10 parancsolat lediktálására már 40 napra volt szüksége,most meg ez a haditerv hónapokig készül.MI LESZ KÉSŐBB???
süti beállítások módosítása