EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Vannak-e a keresztényeknek emberi vezetőik? - 1. rész

2011.12.16. 14:03 | Johnny Joker | 49 komment

[a 2. részt a cikk alján találod]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az olajfák hegyén Jézus egy olyan kérdést tett fel, amely Jehova Tanúi számára mélyreható jelentéssel bír: Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura kinevezett a háziszolgái fölé, hogy megadja nekik eledelüket a kellő időben?(Máté 24:45) Ezen az egyetlen passzuson függ Jehova Tanúi hitének [és hitrendszerének] központi tanítása. Ez az egyetlen bizonyíték amelyet az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat előhoz a (jelenleg) több mint 7 millió Jehova Tanúja fölött gyakorolt hatalma igazolására. Az értelmezésük szerint Jézus a 27. versben az ő létjogosultságukat biztosítja: Bizony mondom nektek, mindene fölé kinevezi.” Jehova Tanúi gyülekezetében nyilvánvaló helyzet [egyértelműen elfogadott], hogy emberek vezetnek más embereket Krisztus gyülekezetében. Jehova Tanúi minden más tanítása ettől az egytől függ, mivel minden tanú úgy köteles engedelmeskedni, minden tanítását követni és tanácsait megfogadni ennek a forrásnak, mintha maga Isten beszélne azon keresztül.

„Ma megvan nekünk Isten teljes ihletett Szava, a Szent Biblia. Ezenkívül van a „hű és értelmes rabszolga” is, akit Jézus nevezett ki, hogy szellemi ’táplálékot adjon a kellő időszakban’ (Máté 24:45–47, Vida fordítás). Isten tehát még mindig szól hozzánk. De mi vajon figyelünk rá? Hogyan reagálunk például, amikor tanácsot kapunk az öltözködéssel és az ápoltsággal vagy azzal kapcsolatban, hogy milyen szórakozást és zenét választunk? Vajon ’figyelünk’, vagyis odafigyelünk a hallottakra, és engedelmeskedünk azok alapján?” - Őrtorony 7/15/1998 p.12

„Ahhoz, hogy összhangban cselekedjünk a keresztelkedésünkkel és a Nagyobb Noéval, alá kell vetnünk magunkat és együtt kell működnünk ezzel a szolgával és annak jogi eszközével, az Őrtorony Társulattal. - Őrtorony 10/1/1959 p.583

„A gyülekezet minden tagja aláveti magát annak, hogy Jézus elrendezése szerint „a hű és értelmes rabszolga” gondoskodik szellemi eledelről a kellő időben (Máté 24:45–47).” - Őrtorony 3/15/2008 p.4

„Engedelmeskednünk kell a hű és értelmes rabszolgának ahhoz, hogy Jehova helyeslését élvezzük. - Őrtorony - Simplified English Edition 7/15/2011

Rengeteg további példát is találhatunk, azonban mind csupán variációk egy témára [különböző megfogalmazásai ugyan annak a dolognak]. Tehát kit azonosítanak Jehova Tanúi ezzel a “hű és értelmes rabszolgával”? Valójában ez egy igen zavaros téma még a tevékeny, hosszú ideje szolgáló és jártas Jehova Tanúi számára is. Az ember azt gondolná, hogy könnyedén képesek azonosítani ezt a “rabszolgát” ha már neki engedelmeskednek és őt követik. Talán az Őrtorony - Jehova Tanúi tanításainak és információinak fő forrása - vet majd némi fényt erre [szolgál majd némi magyarázattal].

„De akkor hogyan lehetünk a barátai [Jézusnak]? Ennek egyik módja az, ha engedelmeskedünk annak az útmutatásnak, melyet a hű és értelmes rabszolga osztálytól, vagyis Jézus még földön élő, szellemmel felkent testvéreitől kapunk.” - Őrtorony 10/15/2009 p.15

Bárki aki ismeri Jehova Tanúi tanítását az tudja, hogy ez a Jelenések könyvének 7. és 14. fejezetében említett “144,000”-re vonatkozik. Úgy hiszik, hogy legnagyobb részük már meghalt és a néhány ezer maradék alkotja “a hű és értelmes rabszolgát”. Isten kente fel őket egy égi [mennyei] elhívatásra hogy királyok és papok legyenek (Jel 5:10, 20:4-6) egy új föld felett (2Pt 3:13). 2010-ben, több mint 11,000 Jehova Tanúja hirdette magát ehhez a csoporthoz tartozónak azzal, hogy magukhoz vették az emlékjegyeket az évenként megtartott Emlékünnepen, Krisztus Úrvacsoráján. Erről a csoportról néhány érdekes dolgot találhatunk a Bibliában.

„Ami pedig titeket illet, a felkenetés, amelyet tőle kaptatok, megmarad bennetek, és nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson titeket” – 1János 2:27

„Titeket azonban ne hívjanak rabbinak, mert egy a ti tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Ezenkívül senkit se hívjatok atyátoknak a földön, mert egy a ti Atyátok, az égi. »Vezetőnek« se hívjanak benneteket, mert egy a Vezetőtök, a Krisztus.” – Máté 23:8-10

Úgy tűnhet, hogy Jehova Tanúi "felkent"-jei egyedül Krisztusnak felelnek és csodálatos módon [csoda útján] szellemi tudás hatja át őket, míg az átlagos Jehova Tanúit egy másodlagos státuszú "társaságban" kapnak helyet, "Krisztus testvérei" között. Ha ez így van, akkor mit jelentenek a következő idézetek?

„A felkentek és társaik, a más juhok tudják, hogy ha elfogadják a modern kori Vezető Testület irányítását, akkor valójában a Vezetőjüket, Krisztust követik.” - Őrtorony 9/15/2010 p.23

„Nem gondolkodnak úgy, hogy mivel felkentek, kivételes tisztánlátásuk van, olyan, amely felülmúlja még a „nagy sokaság” néhány tapasztalt tagjáét is.” - Őrtorony 6/15/2009 p.23

Ha a “felkentek” és “a hű és értelmes rabszolga” ugyan az az embercsoport, akkor miért vannak nekik tanítóik és vezetőik? Jézus azt mondta az apostolainak, hogy ők egymás testvérei és amikor az egymás fölötti pozíciókért versengtek [ügyeskedtek, helyezkedtek, mesterkedtek], Krisztus így intette őket:

„De ti ne legyetek ilyenek. Hanem aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a legifjabb, és aki vezetőként tevékenykedik, mint aki szolgál.” – Lukács 22:26

De ettől még ezek az emberek alkotják “a hű és értelmes rabszolgát”, nem? Jézus mondta, hogy megbízta őket, nem? - kérdezheted. Nos nézzük meg, hogy mi mást mondott még Jézus:

„De ha az a gonosz rabszolga azt mondaná valamikor is a szívében: »Késik az én uram«, és verni kezdené rabszolgatársait, és enne, inna a megrögzött részegesekkel, akkor olyan napon jön meg annak a rabszolgának az ura, amelyen nem várja, és olyan órában, amelyet nem tud, és megbünteti őt a legnagyobb szigorral, és a képmutatók közé jelöli ki a részét. Ott lesz neki sírás és fogcsikorgatás.” – Máté 24:48-51

Jehova Tanúi hosszú történelemmel rendelkeznek a világvége dátumok felállításában, és ezek a dátumok az előrejelzett események megtörténte/bekövetkezése nélkül múltak el. A kezdetekben, amikor még mindig "Bibliakutatók"-nak nevezték őket, úgy hitték, hogy Krisztus láthatatlanul visszatért 1874-ben és hogy minden keresztény a Mennyekbe ragadtatik 1914-ben. Ez nem történt meg. Adtak Jézusnak még 3 és fél évvel többet, hogy végre visszatükrözze az ő földi szolgálatát és már türelmetlenül várták, hogy az örök jutalmuk elérkezzen 1918-ban. Ez sem következett be. Hasonló világvége dátumokat 1920, 1925 és 1975 - sok más időpont és határidő mellett - számítottak ki és prédikálták lelkesen, azonban mindegyik elbukott. Talán a "rabszolga" egy része kezdte úgy érezni, hogy “Késik az én uram” és elkezdte "ütlegelni" a többit a saját feltételezett nagysága kimutatásával?

De ki lehet az “a hű és értelmes rabszolga”, ha nyilvánvalóan nem az a 7 férfi (a cikk írásakor), aki az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat Vezető Testületét alkotja? Jézus vajon azonosította őket valaha is? Nem egyértelműen. Valójában rengeteg dolog történik a Máté 24. fejezetében mielőtt ezt a “hű és értelmes rabszolgát” egyáltalán említené a 45-47 versekben. Hogyan is tudhatnánk, hogy ki ez a rabszolga, anélkül, hogy láttuk volna ezeket a feltűnése előtti dolgokat megtörténni?

„mert akkor nagy nyomorúság lesz, olyan, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig; nem, és nem is lesz többé.” – Máté 24:21

„Mindjárt ama napok nyomorúsága után a nap elsötétül, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrázkódnak.” – Máté 24:29

„Akkor két férfi lesz a szántóföldön: az egyiket elviszik, a másikat otthagyják; két asszony őröl majd a kézimalomnál: az egyiket elviszik, a másikat otthagyják.” – Máté 24:40-41

Van egyáltalán értelme azt hinni, hogy Krisztus követői számára az Őrtorony nyomdabirodalom élén álló 7 ember mutatja be hitelesen Isten szándékát, amint azt a következő Őrtorony idézetek állítják?

„Jehova kitöltötte rájuk szellemét és rájuk ruházta annak felelősségét, hogy az ő egyedüli, látható csatornájaként szolgáljanak és, hogy egyedül rajtuk keresztül érkezzen a szellemi útmutatás. Azoknak akik felismerik Jehova látható teokratikus szervezetét tehát el kell ismerniük és el kell fogadniuk a "hű és értelmes rabszolga" ezen kinevezését, és alázatosan engedelmeskedniük kell annak.” – Őrtorony 10/1/1967 p.590

„Amiképpen Jehova az első századi keresztény gyülekezet által nyilatkoztatta ki igazságát, úgy teszi ma is a jelenlegi keresztény gyülekezeten keresztül. Ennek tevékenységén keresztül végzi a prófétálást intenzívebb és párhuzam nélküli mértékben. Mindez a tevékenység nem véletlen. Jehova az, aki mindemögött áll. A bőséges szellemi táplálék és Jehova céljainak lenyűgöző részletei amelyeket feltárt Jehova felkent tanúinak az egyértelmű bizonyítékok arra, hogy ők azok akiket Jézus említett amikor megjövendölte a "hű és értelmes rabszolga" osztály létét.” – The Watchtower, June 15, 1964 (p. 365)

Jehova Tanúi saját írásai jelentik ki, hogy kizárólag a Vezető Testület viseli a felelősséget. A többi 11.000+ "felkent"-nek nincs semmi beleszólása a tantételek kidolgozásába vagy a nekik való engedelmesség igényléséhez/követeléséhez. Minden hatalom és a Biblia értelmezéséhez való jog is férfiak egy parányi csoportja kezében van, akik azt állítják, hogy övék a vezetőség.

„Vajon az összes felkent személy kapcsolatban áll egymással szerte a világon, és így valamilyen módon részt vesz az új szellemi igazságok kinyilatkoztatásában? Nem. … egy felkentekből álló, korlátozott számú csoportnak a felelőssége, hogy képviselje a rabszolga osztályt. Ők alkotják Jehova Tanúi Vezető Testületét.” Őrtorony 6/15/2009 p.24 [jelenleg csupán hét férfi!]

Ismételten, a Szentírás óva int mintket az emberi vezetéstől, így hát lenne értelme annak, hogy Jézus férfiak egy csoportját olyan hatalmi pozícióba helyezze, amelynek vakon kell engedelmeskedni, amelyet nem szabad megkérdőjelezni és úgy kell a tagjaira tekinteni mint Isten prófétáira? Mi Isten véleménye az embereket vezető emberekről?

„Ne bízzatok az előkelőkben, Se földi ember fiában, akinél nincsen megmentés.” – Zsoltárok 146:3

„A magatok érdekében maradjatok távol a földi embertől, akinek lehelete az orrában van, mert ugyan mi alapján kellene őt tekintetbe venni?” – Ézsaiás 2:22

„Jobb Jehovánál menedéket keresni, Mint a földből való emberben bízni.” – Zsoltárok 118:8

„Ezt mondja Jehova: „Átkozott az az életerős férfi, aki földi emberben bízik, és hús-vér lényt tesz karjává, és akinek szíve elfordul Jehovától.” – Jeremiás 17:5

A Biblia egyértelműen Jézus Krisztust azonosítja a keresztények vezetőjeként (1Kor 11:3, Ef 5:23-24). Voltak más idők is, amikor Isten egy vezetőt nevezett ki a népe számára, de az emberek elutasították azt, a saját önző vágyaik miatt. Az egyik ilyen időszak a zsidó nemzet történelmének elején volt. Mielőtt még letelepedhettek volna és még mindig a pusztában vándoroltak az Egyiptomból való kivonulásuk után, Isten Mózest nevezte ki prófétájaként és Izrael vezetőjeként az Ígéret Földjére. Mózes negyedik könyvében, a 16. fejezetben 250 lázadóról olvashatunk akik felkeltek és ezért Mózessel szembesültek. Úgy hitték, hogy nem csupán egyetlen prófétának kellene vezetnie őket, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a próféta ossza meg a pozícióját velük.  Akkoriban Jehova nagyon közvetlen kapcsolatot ápolt a népével és ezeket a férfiakat elnyelte a föld az ő óriási elbizakodottságuk miatt. Ironikusan, az Őrtorony épp Kórah példáját használja azok ellen, akik megkérdőjelenzék a Vezető Testület önjelölt jogát arra, hogy tagjai Krisztus uralkodásán osztozzanak.

Miuán Izrael leigázta a nemzeteket, amelyek nem voltak hajlandóak lemondani arról a földről amelyet Isten ígért Ábrahámnak, és miután megalakult mint fizikai nemzet, a zsidók már nem tekintették Sámuelt Isten képviselőjének. Emberi királyt követeltek, úgy ahogyan minden más nemzet körülöttük (1Sámuel chapter 8). Jehova megengedte, hogy királyuk legyen egy "Én megmondtam" figyelmeztetéssel intve őket, amelyet figyelmen kívül hagytak. Évszázadokig ez a királyi vonal vezette Izraelt a Mindenható helyett más istenek hamis imádatába és óriási problémákat is hozott a népre, amely könnyedén elkerülhette volna ezt, ha hagyja, hogy Isten uralkodjon felettük az ő kiválasztott nagykövetén keresztül.

Elutasítani Isten királyát, Krisztust, egy nagyon komoly dolog. Azonban sokkal komolyabb, ha Isten imádatával egy emberi vezetőt illetünk. Ez már túllépi a tiszteletlenséget és egyenlő az istenkáromlással és bálványimádással. Ez egy nagyon komoly állítás, tehát alá kell támasztanunk néhány nagyon komoly bizonyítékkal. A Miriam-Webster szótár a következőképpen határozza meg az imádatot: "nagy vagy túlzó tisztelettel, megbecsüléssel vagy odaadással illetni" [eredeti: “to regard with great or extravagant respect, honor, or devotion”]. Van okunk azt hinni, hogy Jehova Tanúi ilyen jellegű tisztelettel adóznak a Vezető Testületnek, vagy azt, hogy a Vezető Testület ezt így követeli meg tőlük? Nem elég kézenfekvő bizonyíték, hogy a kitartóan ragaszkodó Jehova Tanúi elutasítják Krisztus saját maga által megállapított kizárólagos/egyedüli vezetését a gyülekezete feWouldn’t simply insisting Jehovah’s Witnesses reject Christ’s self-stated sole leadership of his congregation as evidence enough? Ha nem, akkor nézzünk még meg pár további idézetet. Hogyan imádjuk Istent?

  • Alávetjük magunkat neki.

Fentebb már megtárgyaltuk a Vezető Testület ismételten fenntartott igényeit a teljes engedelmességünkre vonatkozóan.

  • Tanulmányozzák a szavát.

„„A hű és értelmes rabszolga” által mindent megkapunk, amire csak szükségünk lehet szellemi értelemben.” Őrtorony 3/1/2001 p.16

„Először is lépést kell tartania a "megfelelő időben felszolgált táplálékkal" amely Isten igazolt csatornáján keresztül érkezik és amelyet az Őrtorony Társulat publikál. Senki sem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen szellemi étkezést is kihagyjon. Ezen felül a személyes tanulmányozás is elengedhetetlen a minden héten megtartott gyülekezeti tanumányozásokon való részvételhez. A tanulmányozási összejövetelek kihagyásával az egyén szellemileg elhatárolja magát, szellemileg sovány és gyenge marad. Ha valaki ilyen gondatlanul táplálkozik, az nem lesz elég erős ahhoz, hogy lépést tartson az Új Világ társadalom gyors menetelésével.” – Őrtorony 7/15/1960 p.442

„Jehova látható szervezetről is gondoskodott: ’hű és értelmes rabszolgáról’, akit szellemtől-felkentek alkotnak... Ha nem vagyunk kapcsolatban ezzel az Isten által felhasznált közlési csatornával, nem haladhatunk előre az élet útján, akármennyit olvassuk is a Bibliát.” Őrtorony 8/1/1982 p.16

  • Engedelmeskedünk neki.

“Milyen a hozzáállásod "a hű és értelmes rabszolgától" kapott irányelvekhez? A lojalitás arra kell, indítson, hogy "kész legyél engedelmeskedni."” - Őrtorony 12/1/1981 p.14

  • Tiszteletet mutatunk ki felé.

„Krisztus ezt a rabszolgát nevezte ki „minden vagyona fölé”. A rabszolga tisztsége ezért tiszteletet érdemel mindenkitől, aki kereszténynek vallja magát.” Őrtorony 3/15/1998 p.20

  • Hiszünk és bízunk benne.

„A hit a felkent szervezetben, amelyet Jehova felhasznál napjainkban, szintén nagyon fontos” – Őrtorony 6/1/1955 p.341

„Hit Jehovában, hit azokban, akiket szócsöveként használ, igen, hit az ő szervezetében! Amikor manapság ’kivonulunk’ Jehova szolgálatába, mennyire fontos, hogy ezzel a hittel rendelkezzünk!” - Őrtorony 2/1/1985 p.16

“Hit Jehova Győzedelmes Szervezetében” - Article in 3/1/1981 Watchtower

  • Énekelünk róla.

„A hű rabszolgád dicsőít, szent fenségedet hirdeti. Táplál a kellő időben, hogy érted éljünk szüntelen.” – Énekeljünk Jehovának, 11. ének Örvendeztessük meg Jehova szívét

„Mindig éber légy, láss tisztán, szívből engedelmeskedj! Jól figyelj a hű szolgára, általa Krisztus vezet. Megfogadd a vének bölcs szavát, pásztorokként gondjuk van reánk.” – Énekeljünk Jehovának, 43. ének Maradj ébren, állj szilárdan, erősödj meg!

  • Áldozatokat hozunk érte.

„Amikor a tudtunkra adta, hogy a következő vasárnap keresztény összejövetelt fognak tartani egy másik faluban — Záhorban —, elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, ott leszek. Hajnali 4-kor felkeltem, és körülbelül 8 kilométert gyalogoltam az unokatestvéremék házáig, hogy kölcsönkérjem a biciklijüket. Miután megjavítottam a bicikli lyukas kerekét, további 24 kilométert tettem meg Záhorig.” – Őrtorony 11/1/2004 p.25

„Minden részt karib nyelvre, egy íratlan nyelvre kell lefordítani. Néhányuknak az előtte lévő napon 40 kilométert kell gyalogolnia, hogy elérjen az összejövetelekre. Már mindenki ül, mielőtt az összejövetelek elkezdődnek, és bár az ülőhelyek támla nélküli lócák, a mozgolódás csak minimális.” – Jehova Tanúi évkönyve 1995 - 64. o.

„A korábbi időkben fiatalok ezrei haltak meg azért, mert Istent tették az első helyre. A fiatalok még mindig Istent teszik az első helyre, azonban ma a dráma a kórházakban és a bírósági tárgyalótermekben játszódik le a vérátömlesztés kérdése miatt.” – Ébredjetek! 5/22/1994 p.2



Vannak-e a keresztényeknek emberi vezetőik? - 2. rész

Címkék: ébredjetek! erről kérdezd a véneket győződj meg személyesen letölthető dokumentum hbr

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr453410076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

névtelenül 2011.12.14. 22:04:13

Én azt gondolom, szükséges lenne elgondolkodniuk a Tanúknak, hogy ki is valójában számukra ez a néhány fős vezetőség.
Úgy vélem, nem feltétlenül ördögtől való, ha adnak maguknak egy pár őszinte percet, és mélyen belegondolnak, hogyan tudnának élni mondjuk egy évig Őrtorony és Ébredjetek nélkül, kongresszusok nélkül.
Kedves Tanúk!
Mit csinálnátok, ha egy éven át nem kapnátok folyóiratokat, nem használnátok a libraryt, nem nyúlhatnátok a könyveitekhez? Mondjuk kezdjük az első összejövetellel. Ima, ének, a 130-as, mert az a kedvencem. /Tényleg/. És aztán? Miről tudnátok beszélgetni? Hogyan zajlana az a két óra? Két óra tömény beszélgetés. Semmi tanulóbeszéd, hisz nem lenne felülről jövő feladat egy évig. Gondoljatok bele, kérdéseket tennétek fel, mert lenne rá időtök. Felvetnétek a gondolataitokat egymás és a vének előtt, amiket addig nem mertetek. Mert hiszen szeretet van köztetek, nem lehet egy kérdés sem rossz kérdés. Látom magam előtt, ahogyan hétről hétre, alkalomról alkalomra szikráznának a jobbnál jobb témák, merész kérdések, mindenki elmondaná a véleményét. Azon vennétek észre magatokat, hogy nem elég a két óra, egyre tovább maradnátok. Fenébe a stopperrel! Izgalommal, élettel telnének meg az összejöveteleitek.
De ez csak álom.
Számotokra.
De nem az én számomra.
Én ugyanis minden héten részt veszek ilyen összejöveteleken, ahol minden úgy történik, ahogy leírtam, természetesen egy tanult szakember vezetésével, aki 6 évig tanulta a Biblia korának történelmét, irodalmát, filozófiáját, hagyományait, földrajzát, aki olvas héberül, ógörögül. Aki mindezen szempontok alapján válaszolja meg a kérdéseimet, ha tudja, akár azonnal. De előre nem eldöntött módon. Ahol minden héten úgy épül a tudásom, hogy közben szabad maradhatok, és ha valamivel nem értek egyet, azért meghallgatnak a barátaim. Pedig még sohasem mondtuk magunkról, hogy köztünk szeretet lenne. Csak van. Vagy hogy miénk lenne az igazság. Á dehogy.
Kedves Tanúk! Hogyan helyettesítheti számotokra a library egy tanult lelkész, vagy pap tudását? Hol áll ez a kettő egymáshoz?
Én azt gondolom, szükséges lenne elgondolkodniuk a Tanúknak, hogy ki is valójában számukra ez a néhány fős vezetőség. És szükséges lenne elgondolkodniuk azon, milyen fajta hiányt éreznének nélküle.
Én úgy gondolom, a Tanúk számára a vezetőség maga Isten. Ezt minden Tanú tagadta még, akivel beszélgettem, de minden Tanú mégis úgy védte a vezetőségét, mintha Istent védte volna. Sajnos mást mondtak ezek az emberek, és megint máshogyan viselkedtek.
Nagyon sajnálom ezt a dolgot. Mindig őszintén elszomorodom, amikor ezekre az összejövetelekre gondolok. És mindig hiányoznak a Tanú barátaim, amikor a református bibliakörben ülök, és Istenről beszélgetünk.
S csak akkor lesz jobb kedvem, amikor eszembe jut, hogy még nem dőlt el semmi, még tart Isten kegyelmi ideje. Még van idejük.
Még van egy kis időtök.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.16. 14:43:42

Magyarázó! Itt a válaszom egy része, ebben a két cikkben található! Szerintem rövidre zárja az ihletett vs. vezérelt és a próféta vs. kommunikációs csatorna témánkat, de még készül plusz egy cikk, ami a válaszom része!! Jó olvasást és elmélkedést!

koffein 2011.12.16. 16:07:46

@névtelenül: Nekem egy percig se hiányozna...
Bárcsak így lenne, ahogy leírtad...

koffein 2011.12.16. 16:10:59

És ebből, amit írtál, rájöttem arra is, hogy az emberek hiányoznak, a barátok, és azok a bibliai alapelvek, amiket nemigen lehet kollektíve tapasztalni, de ez a 'menetrend' ez nagyon nem...

Ping-Pong 2011.12.16. 23:19:06

A "hű és értelmes"(nek nevezett) rabszolga(tartó) osztálynak a tekintélye elvileg azon alapul, hogy őket vezeti a szent szellem, tehát nélkülük a külső párt tagjai nem tudnák, hogy mi a tuti. Ezért őket vakon követni kell. A rabszolgaosztály ugye pedig azonos az ÖSSZES felkenttel. Ennek ellenére ezt olvasom:

*** w07 5/1 31. o. Olvasók kérdései ***
...az igazi felkent keresztények nem igényelnek különleges figyelmet. Nem hiszik azt, hogy mivel felkentek, olyasmiket is megértenek, amiket a nagy sokaság tapasztalt tagjai közül némelyek talán nem. Nem gondolják, hogy feltétlenül többet kapnak a szent szellemből, mint a más juhokhoz tartozó társaik. Nem várnak el különleges bánásmódot, és nem érzik úgy, hogy az emlékjegyekből való fogyasztás a gyülekezet kinevezett vénei fölé emeli őket.

- - - -

Ezek szerint a Vezető Testület tagjai nem igazi felkentek, hiszen ha azok lennének, akkor nem vánának el különleges bánásmódot, nem hinnék azt, hogy fölötte állnak a közönséges tagoknak. Nem szabadna azt sem hinniük, hogy ők többet kaptak abból a bizonyos "szent szellem" nevű áramocskából, stb.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.17. 07:56:37

@névtelenül:
Nagyon tetszett a leírásod. Valóban egy óriási tehertől szabadul meg az ember, amikor felhagy a gyülekezettel (mármint a JT szabályrendszer követésével).

névtelenül 2011.12.17. 12:09:04

@karalabe4: Akkor szembesültem ezzel, amikor először kerültem "emberi" környezetbe. És amikor először hallottam IGAZI prédikációt.
Az első alkalommal, amikor kijöttem a templomból, egy igazi templomból, egy igazi prédikáció után, sok minden kavargott a fejemben. Azonban egyvalamit azonnal megértettem: tanulatlan emberek soha, de soha nem fogják tudni így látni Isten igazságait.
A következő mondataimat, ami a kettőspont után következik, nagyon komolyan gondolom:
Elnézést és bocsánatot kérek minden tisztelt véntől, és minden tanútól, aki előadást tartott, vagy szokott tartani. Nem célom, hogy sértegessem őket, mert ők a legjobb tudásuk szerint, a legnagyobb akarással készülnek fel azokra az előadásokra. És vannak jó előadásaik, ezt itt mindenki tudja, és elismeri. Vannak jó előadásaik, de ez nem az a színvonal, ami alkalmas a gondolkodó ember tanítására, ami alkalmas lenne a szabad gondolatáramlás beindítására. Egy valódi prédikáció és egy átlagember, egy vén, vagy egy tanú által tartott előadás között akkora a különbség, ahol már nem is a különbséget, de a hasonlóságot kell keresnünk, mert abból van a kevesebb. Ugyanis egy katolikus pap, vagy egy református lelkipásztor soha nem átlagember amikor evangelizációról, tanításról van szó. Amikor a Bibliáról van szó. Ezek az emberek mindamellett, hogy a teljes földi életüket ennek az ügynek szentelték, rengeteget tanultak is, hogy minél jobban tudják végezni ezt a szolgálatukat. De! Itt óriási a felelőssége a Társulatnak, aki hagyja, hogy ez megtörténhessen. Az nyilvánvaló hogy a Társulat tudja: hihetetlenül infantilis a nyelvezet, a nézőpont, a megközelítés. Ami ott folyik, az infantilizálás. Engem ne dicsérjen meg senki, amiért felszólaltam, vagy elmentem az összejövetelre. "Olyan ügyes voltál! Olyan ügyesek vagytok, hogy megint eljöttetek!" Nem vagyok én taknyos gyerek! Ennek ez az eredménye. Akivel így bánnak, az így fog bánni a többiekkel. Infantilissá váltak, és egyre inkább azzá válnak, ahogy telik az idő. Ami ott folyik az először is gyerekes, másodszor pedig a Társulat irányításával az. Úgy látszik, a Társulatnak az ezen a szinten lévő emberek kellenek. Illetve nem hogy úgy látszik, mit szépítem a helyzetet. Tehát újra a mondat: A Társulatnak az ezen a szinten lévő emberek kellenek. Mert ez nem "csak" úgy látszik, hanem ez így van.
Persze vannak kivételek, én most nyilván nem MINDEN tanúról beszélek, de legalább a 99 százalékról. Egyébként az az egy százalék az, aki eljön. Ezt onnan tudom, hogy egy bizonyos életkor felett már nem találok olyan tanút, akivel érdemes lenne akár csak fejben sakkozni is. Még a fiatalok, akik ide lázadják magukat, és meg-meg mernek szólalni, szóval bennük még van valami csillogás. Azok, akik ide, vagy az ilyen fórumokra merészkednek, és látszólag nagyon kemények, jól beszólnak, stb., még talán azoknak van valami esélye az életre, mert ők nem velünk, hanem magukkal vitázni jönnek ide, csak ezt csak később értik meg.
Amikor először kijöttem egy igazi templomból, és először hallgattam végig egy igazi prédikációt, ne tudjátok meg, mennyire szerettem volna, ha a tanú barátaim is átélték volna velem az elmúlt egy órát. Annyira hiányoztak, hogy fájt a hiányérzet. És azóta is, minden egyes Istentiszteleten eszembe jutnak, ők, az én Jehova Tanúi barátaim, és hiányoznak. Nagyon szeretném, ha velem lennének, ott. Nagyon szeretném, ha el tudnának annyira csendesedni, hogy meghallják lelki füleikkel azt a pici, halk kis kopogtatást. Hogy ráeszméljenek. Hogy felálljanak. Hogy odasétáljanak az ajtóhoz, hogy elfordítsák a kulcsot. Hogy megfogják a kilincset, azt a rohadt kilincset! És kinyissák végre az ajtót, és beengedjék végre Azt, aki amióta élnek, ott áll kint, és csak arra vár, hogy beengedjék, de Aki annyira szereti őket, hogy soha, a világért sem tolakodna. Aki ha kell, egy életen át vár inkább, de aki tiszteletben tartja az ő akaratukat. Akinek az a neve, hogy Jézus Krisztus.
Gyakran énekeljük ezt az éneket a templomban, megmutatom nektek:

"Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.
Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel:
Ó szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

Ó Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz;
Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz.
Ó áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár!
Ó bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!

Ó Jézus, szólsz s a szívhez a szó szelíden ér:
"Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér!"
Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már.
Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár."

Sajnos nem sokan hallják meg azt a kopogtatást. És erről legalább annyira tehetnek a tanúk is, mint a gonosz Társulat. A vásár ugyanis mindig kettőn áll.
A Tanúk többsége egész életében erőszakos bűntény elkövetője: saját magukat erőszakolják meg. Ki azért, hogy ne szakadjon el a szeretteitől, ki azért, mert meg akarja menteni az életét, és nem veszi észre, hogy így csak elvesztheti, hiszen nem Istenre, hanem a jutalomra emeli a tekintetét egész életében. Normális egyházban nem beszélnek ennyit a jutalomról! Normális egyházban: "...De előbb keressétek az Ő országát, és igazságát, és ezek is mind, ráadásként megadatnak nektek..." /Hegyibeszéd./ A Tanúknál a ráadással foglalkoznak, hát ez az ami összetartja őket! De így nem lehet, így nem szabad! A ráadás az ráadás, a feladat nem a ráadás keresése! Évszámok. Az elmúlt 100 évből. Egymás buzdítása. Szakadatlan újvilágozás. Meg az oroszlán nem fog majd bántani. Ez van, ott ezzel foglalkoznak a legtöbbet.
Én meg a legkevesebbet, mert nekem erre nincs megbízatásom. Én Isten országát keresem, és igazságát, és elhiszem Krisztusnak, hogy a többi megadatik. Elhiszem neki, mert hiszek benne.
Nekem tehát tanulatlan emberek ne prédikáljanak egy hamis bibliából hamisságokat úgy, hogy közben mindennek nincsenek is tudatában részben a saját hibájukból kifolyólag. Mert velük elhitetik, hogy övék az igazság. Az igazság, egy hamis bibliából. Egy gonosz Társulattól. Tanulatlan emberektől.
De ha a bennük levő világosság valójában sötétség, akkor szerintetek mekkora az a sötétség?
Mire ezeket leírtam, nagyon elszomorodtam.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.12.17. 12:33:21

@Névtelenül:

Nemcsak "Jehova Tanú" korszakomban, de pár évig még azután is azt vallottam: nem helyes,hogy valaki lelkipásztorként alkalmazásban áll.

Ahogy jobban megismertem a Szentírást, és a történelmet, rá kellett döbbennem: aki a Bibliát ma tanítja,annak " szellemi hidat kell építeni" , tolmácsolni kell a több évezredes Közel-keleti kultúrában megfogalmazott tanításokat a mai magyar nyelven,-úgy,hogy nagyon sok kifejezés,amit 100 évvel ezelőtt értett egy átlag-ember, ma már ismeretlen,vagy erősen félreérthető ( Megváltó,bűn,üdvösség,megszentelődés, stb...)

Ezért _is_ vallom: a Szentírás tanítása,és a gyülekezetek pásztorolása teljes embert kíván, ezt nem lehet napi 8-10 órás főállás mellett (után) kiégés nélkül, magas színvonalon végezni.

>>" "Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára."<<
1Tim. 5:18

névtelenül 2011.12.17. 13:38:23

@Zsolt520: Erre csakis egy IGEN lehet a válaszom.
Üdv, Névtelenül.

Toronyőrbácsi 2011.12.17. 15:06:45

@Zsolt520: Gabi blogján @guess_U_who_I-am-nek pont ezt akartam írni. "Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára." 1Tim. 5:18

magyarázó 2011.12.17. 17:17:09

@névtelenül:

Érdekes meglátások!
Akkor ahogy értelmezem Péter,János,Jakab tanításai mert, hogy ők csak tanulatlan halász emberekként éltek fel sem értek Pál tanításaival aki Gamálieltől a törvény nagy tudósától tanult?

Akkor vajon miért voltak Istennek ilyen gondolatai, ha Ő magas képzéssel rendelkező prédikátorokat akart "szóvivőknek"?

"1Kor 1:26
Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan
[hívattak] bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
1Kor 1:27
Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy
megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az
Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;"

"Luk 19:38
Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és
dicsőség a magasságban!
Luk 19:39
És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld
meg a te tanítványaidat!
Luk 19:40
És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a
kövek fognak kiáltani."

Én sem szeretném bántani a vallási vezetőidet, de azt különösen érdekesnek tartom, hogy pont ennél a postnál hozod fel őket példának a tanításban!

Mert valljuk be, hogy ők szólíttatják magukat atyának és igen szeretnek a dicséretekben fürödni.
Tisztelet a kivételnek de ritka az a lelkiismeretes pap, aki a juhainak törődne a prédikáción túl a személyes szükségleteivel.
Hiszen még a saját vallásuk tagjait sem temetik el ha nem fizette az egyházadót!
Ezenkívül nem annyira nehéz szép szavakkal lelki nyugalmat adni a pokoltűz, örök szenvedés, és kárhozat terhe mellett ha megkérdőjelezné valaki a prédikáció értelmét már ha van olyan aki meg meri tenni.
A kérdés az, hogy a prédikáció mire jó ha nincs mögötte tett?
Mit ér a magas teológiai végzettség ha nincs példamutatás?
Milyen értéke van annak a bibliai oktatásnak, szent beszédnek ahol semmibe veszik a fő tankönyvet?
Mit érnek az égig üdvözítő szavak ha az is megszegi a törvényt aki azt tanítja?
Mit ér az a tanítás amit passzív módon hallgatnak a juhok és egy gondolatot sem tudnak belőle hasznosítani?
Milyen mélyítése az a hitnek amikor a bárány a Bibliából még egy verset sem tud kikeresni nemhogy értelmezni?

Tehát nem gondolom, hogy a világi oktatás magas szintjét kellene elérni ahhoz, hogy a Bibliát helyesen tudjuk tanítani.
Az meg még érdekesebb részedről, hogy "hamis Bibliából hamis tanítás" még ha így is lenne, ami nincs így, akkor is jobb mint igaz Bibliából hamisan tanítani!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.17. 17:24:27

@névtelenül:
Nagyon köszönjük, hogy megosztottad velünk szívből jövő szavaidat. Érthető, hogy elszomorít az a tehetetlenség érzés, amit akkor érzel, ha egy Tanúnak akarsz segíteni.
"...De ha a bennük levő világosság valójában sötétség, akkor szerintetek mekkora az a sötétség?..."

Erről ez a bibliavers jutott eszembe: "....eljutottál-e a tenger forrásáig? Bejártad-e a mélység alját? Föltárultak-e előtted a halál kapui?..." (Jób 38:16,17)
Isten teremtményei még a legnagyobb mélységekben is ott vannak, ahol az örök sötétség honol. Lehet, nem mernek kijönni onnan, mert nem tudnak a fényben élni, azonnal elpusztulnának. Némelyik olyan ijesztő, hogy szinte hihetetlen, hogy Isten teremtette őket, olyanok, mint valami torzszülöttek vagy selejtek.

DE nem, ők ugyanúgy részei a teremtésműnek és Isten gondoskodik róluk és ő szépnek látja őket, mert gyönyörködött bennük.

Bármennyire is elborzasztja az embert az, ami a JT gyülekezetekben folyik, az Isten engedélyével történik. Az is lehet, hogy valami célja van ezzel, hogy átmeneti sötétségben tart embereket, ki tudja.

Másrészről, gondolj bele, hogy a történelmi egyházaknak is mennyi időre volt szükségük, hogy eljussanak oda, hogy képzett lelkipásztorokra van szükségük, akik lelkigondozást is végeznek, mert az, hogy 'Jézus szeret téged' még nem biztos, hogy mindenki számára olyan evidens. Bizony voltak olyan korszakok, amikor még ők is fenyegetőztek, kiátkoztak meg máglyára küldtek embereket.

Hogy JT-i eljutnak-e valaha is eddig (mármint a képzett körzetfelvigyázók, vének alkalmazásáig), ezt nem tudni (nem néz ki biztatóan,... sőt pont az ellenkezője..), de addig is biztos lehetsz abban, hogy Jézus onnan is össze tudja gyüjteni a juhait, ezért nem kell felettébb elszomorodnod.

Ahogy utaltál rá, egy felnőtt személyiség hamar észreveszi az ott folyó infantizálást és besokall abból, hogy nem lehet továbblépni csak vigyorogva gügyögni. Ebből is látszik, hogy sajnos a nagy többség nem tud eljutni valami miatt a teljes érettségre, ami inkább mentális kérdés, mint vallási.
A véneknek az is sokat segíthetne, ha egyáltalán elolvasnák a saját (mármint társulati) kiadványaikat, gondolok itt az Ébredjetek cikkekre, ha jobban meg szeretnék érteni a bajban levők szükségleteit. Saját tapasztalatom szerint, ezt is csak kevesen teszik meg. De még ha vannak is jószándékúak (és miért ne lennének), a Társulatnak nem az a célja, hogy valódi szereteten alapuló közösség jöjjön létre, ezért sem áldoz a megfelelő képzésre.

névtelenül 2011.12.17. 18:57:40

@magyarázó: Az a helyzet, hogy akikre hivatkoztál, Péter, Jakab, János, ihletett emberek voltak. Évekig közvetlenül tapasztalták Isten bölcsességét. Mutass nekem ma egy ilyen halászt, és akkor majd én is összehasonlítom őket.
De amíg nem mutatsz, addig én inkább választok magamnak tanult tanítót az emberek közül, mint tanulatlant. Mondd, te milyet választottál? Te kitől fogadsz el írásmagyarázatot? Ja, hogy nem ismered? Bocsánat, hogy ezt mondom, de akkor te veszélyes vizekre eveztél. Te az életeddel játszol!
Az ismeretlen írásmagyarázóid ugyanis semmit sem tettek még le az asztalra, hogy elnyerjék a bizalmadat, még csak be sem mutatkoztak, és sohasem láttad őket. Te mégis nekik adod a bizalmadat, mégpedig a semmiért. Az én ismert írásmagyarázóim pedig nagyon sokat tettek már le az asztalra, és mindig bemutatkoznak, és láthatod őket. De mégsem bízol bennük. Pedig a folyóirataitok másból sem állnak ki, mint idézetekből az én írásmagyarázóimtól. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de a Társulat más f......al veri a csalánt. Nem láttam még ugyanis aláírt őrtorony cikket, sem bibliát, kivéve mikor a vezetőség dedikálta azt. De láttam nagyon sok őrtorony cikkben mindenféle vallás kiemelkedőitől idézeteket. Össze-vissza, hiányosan, szövegkörnyezetéből kiemelve, megerőszakolva a mondanivalót. Tehát ha nem hiszel azokban az írásmagyarázókban, akiket látsz, hogyan hihetsz azoknak, akiket nem látsz?
Ha pedig nem hamis az ÚVF, akkor add már meg légyszi annak a múzeumnak a nevét, telefonszámát, ahol azt a görög másolatot őrzik, amiben megnézhetem az Újszövetségben 255 helyen a tetragrammát. Biztos fenn van a neten is, de én még nem találtam. Az én bibliámból ugyanis mind a közel 7000 helyen ott van a tetragrammára legalább az utalás az Ószövetségben és a magyarázat, miért nem használják. És én ezt elfogadom. De az Újszövetségben? Hasra ütés alapján?
Az idézetet, amelyet pedig azért írtál le nekem, hogy belássam, egyszerű emberekre van szükség, tudniillik, hogy:
"Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy
megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az
Isten, hogy megszégyenítse az erőseket", nem azért értelmezed-e félre, mert nem jól tanítják neked sem az értelmét? Nem úgy van-e, hogy ha neked lenne igazad, akkor ezek alapján csak bolondok és erőtlenek taníthatnának? Megfordítottad már te is magadban, mint én? Lám, visszafelé nem jó. Akkor hát ti nem jól értitek.
Na és a vallási vezetőim, akikre hivatkozok? Tudod kik ők? Tudod, melyik felekezethez tartoznak? Tudod hogy kikre gondoltam? Szerinted csak az én református vezetőimre gondoltam, vagy minden Krisztust követő nagyszerű elmére? Látod, míg te vallási irányzatban, egészen pontosan a tiédben hiszel, és csak abban, én a Biblia alapján Krisztus testében hiszek, az egyetemes, a katholikus egyházban. Mert mindenki testvérem, aki Krisztust méltón követi, legyen az református, baptista vagy katolikus. Esetleg felekezeten kívüli. És senki sem testvérem, aki Krisztust nem méltón követi, legyen az református, baptista vagy katolikus. Vagy felekezeten kívüli. Mert vagy Krisztussal, vagy ellene. Nincs közép út. A Társulat mégis a középutat választotta, amikor lefokozta Krisztust félistenné, amilyen lény nem létezik. Tette ezt a János 1:1 ben, ahol kicsi-pici "i" betűvel írta az isten szót, amely Krisztusra vonatkozik, hivatkozva egy nem létező görög nyelvtani szabályra. És még sok más helyen, csak most erről nincs kedvem írni, de ne is akard, mert nagyon csúnya hamisításokkal tudok szolgálni, és nagyon sokkal az ÚVF Újszövetség részéből.
Végül, az aggályaid, hogy ezek az én vallási vezetőim bort isznak, de vizet prédikálnak, akkor lennének helyesek, és méltó megválaszolásai a véleményemnek, ha a tanú véneknél legalábbis nem ugyanilyen arányban lennének jelen ugyanezek a bűnök. De amíg ugyanilyen arányban vannak jelen, addig én inkább választok magamnak tanult-bűnös tanítót magamnak a földi emberek közül, mint tanulatlan-bűnöst. Te milyet választottál magadnak? És miért?
Látod, látod.
Légyszives, és soha többé ne példálózz nekem se a Társulattal, se a vénekkel, csak ha valami olyat tudsz mondani, amiben tényleg jobbak. De ha amiket felhozol, ugyanúgy elmondhatóak róluk is, akkor inkább ne fárasszuk egymást, nem méltó ez se hozzád, se hozzám.
Azért nincs harag.
Kegyelem, irgalmasság és békesség néked attól aki volt, aki van, és aki eljövendő!
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

vakulencsuk matróz 2011.12.17. 19:08:18

@magyarázó: Amit írtál a keresztény felekezetekről az ismerős,mert sokat hallottam anno Jtként.Csak nem igaz,mint a társulat legtöbb tanitása.Külön kell választani a "névlegesen" vallásos tömegeket,és azokat,akik pld.a Református vagy Katolikus vagy bármely màs egyház keretei között öszintén megélik a hitüket.Erröl beszélt névtelenül is.Szerintem el sem tudod képzelni,mennyire pezsgő hitélet és közösségi élet van ezeen a helyeken.Anélkül a fojtó és dogmatikus légkör nélkül,ami a jt gyüliket jellemzi.Van tanitás,és nem közösitenek ki,ha más a véleményed...

névtelenül 2011.12.17. 19:22:32

@vakulencsuk matróz: Ámen.
Egyébként Magyarázó azért írta, amit írt, mert:
"Bizony, bizony mondom néktek: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de ti nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket." /János evangéliuma./
Magyarázó ezt a hitéletet még nem látta, ezért van, hogy nem tehet róla bizonyságot, csak ellene. De hogy látja-e valaha, az csak tőle függ.
Azért szeretjük Magyarázót. :)
Üdv, Névtelenül.

vakulencsuk matróz 2011.12.17. 19:30:36

@névtelenül: Szerintem látni fogja...Csak iszonyú nehéz áttörni azokat a falakat,amiket a társulat épít az emberi szívekben és lelkekben.Ez saját tapasztalat...De Istennek semmi sem lehetetlen!Dicsőség neki ezért!

metanoia 2011.12.17. 19:35:30

Az infantizálásról jut eszembe:

Tanulmányozás.
Kérdés. Mi az Isten neve?
30 éve JT. tvnő lelkesen jelentkezik.
JEHOVA mondja boldogan.
Jól van, jól feleltél! - mondta a tanulmány vezető.

"Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre." Zsid.5:12.

metanoia 2011.12.17. 19:53:16

Nem azzal van a probléma, hogy egyszerű emberek tanítanak, ha az Isten Szelleme munkálkodna bennük/általuk.

De se háttér tudás, se Szent Szellem, na ez már gond!

Az apostolok egyszerű halász emberek voltak, ez igaz, de nem a maguk "bölcsessége" által szóltak, hanem a Szent Lélek által.

Kornya Mihály egy egyszerű, iskolázatlan paraszt ember volt, de a Szent Szellem vezette őt. A wikipédia ezt írja róla:

"vajasdi Kornya Mihály (Nagyszalonta, 1844. február 22. – Diószeg, 1917. január 3., ) a több mint másfél évszázados magyar baptista misszió legdinamikusabb időszakának meghatározó egyénisége. Négy évtizedes munkássága során, miközben sok visszautasításban és üldöztetésben volt része, Szadától Brassóig több száz helyen megfordult: számos gyülekezetet alapított, és mintegy 11 000 hitvallót keresztelt meg. Gyakran nevezik parasztapostolnak illetve paraszt-prófétának is. Gödöllőn utca van róla elnevezve; itt található a Baptista Imaház."

névtelenül 2011.12.17. 19:59:25

@metanoia: Az ebben a hozzászólásban megbújó humort, ezt a típusú humort, nagyon nagyon kedvelem. Lehet hogy nem annak szántad, de van humor-tartalma, és nekem nagyon bejön. Amikor valaki nem akarja megmagyarázni a viccet, csak elmondja. Amikor a poén nem látható, csak ez emberben áll össze.
Ez megmelengeti a szívemet.
"Az infantilizálásról jut eszembe... " hozzászólásodról beszéltem, köszönöm.
Üdv, Névtelenül.

metanoia 2011.12.17. 20:18:34

@magyarázó:

"Mit érnek az égig üdvözítő szavak ha az is megszegi a törvényt aki azt tanítja?"

Drága Magyarázó!

Mutass nekem egyetlen egy embert ezen a Földön, aki nem szegte meg a törvényt.
Amikor a JT. hibáiról/bűneiről/mulasztásairól van szó, akkor : hát ők is tökéletlen emberek.
Nem érzed a kettős mércét?
Őszintén.

Csak a katolikus egyházban szólítják atyának a lelkészt.

"A kérdés az, hogy a prédikáció mire jó ha nincs mögötte tett?
Mit ér a magas teológiai végzettség ha nincs példamutatás?
Milyen értéke van annak a bibliai oktatásnak, szent beszédnek ahol semmibe veszik a fő tankönyvet?"

Ismersz egyetlen egy lelkészt/pásztort is? Vagy csak a JT panelt használod?

Mint ahogy az a panel, hogy üresek a templomok.

Akkor tessék csak elmenni Pasarétre, ahol a nagy terem, 4 kisterem és az udvar is tele van emberekkel. De sorolhatnék más templomokat és imaházakat ahol még ülőhely sincsen annyaian vannak.
És:
CSAK A BIBLIÁT HASZNÁLJÁK!!!
Nem ilyen-olyan állandóan változó tanítású füzeteket, könyveket, amik mesekönyv szinten vannak, hanem szilárd tanítást hallani kizárólag a Bibliából.

metanoia 2011.12.17. 20:29:36

@névtelenül:

Ezt sajnos megtörtént eset alapján írtam le, de valóban volt benne irónia is.

Amikor szóban mesélem el, akkor még utánozni is szoktam a vént tv-t ahogy mondta
Jóóóóól van tvn-ő jóóóóóól feleltél.
Mintha fogyatékos lett volna a tv-nő, úgy beszélt hozzá a vén.

Amúgy némely brossúra is olyan színvonalon van, hogy... még azt se mondom, hogy gyerek szinten van, mert a gyerek nem hülye, csak kicsi. De ezek az írások mintha szellemi fogyatékosoknak készült volna.

névtelenül 2011.12.17. 20:59:17

@metanoia: Erre egészen egyszerűen, a szó legegyértelműbb jelentésében csak annyit mondhatok, hogy igen, ez tényleg így van.
Sajnos a feleségemmel mi is nagyon sokszor jöttünk ki úgy a királyságteremből, hogy ez most mi volt? Meg hogy miért dicsérgetnek minket, mint a gyerekeket? De ugyanez az érzés az Őrtorony cikkek után is elő szokott jönni belőlünk, amikor nosztalgiázás miatt el-el olvasunk egyet-kettőt.
Egyébként nem éppen ide tartozik, de ha már a humornál tartunk, képzeljétek múlt vasárnap mi történt velem. Megyek a templomba, erre látok két Jehova Tanúját, velem szemben jöttek, a régi gyülekezetből ahová jártunk. Régi motorosok, természetesen jól ismerjük egymást. Nálam az énekes könyv, nyilván való, hogy hová megyek vasárnap kiöltözve háromnegyed tízkor, 100 méterre a tempomtól, a templom irányába. Egymás mellé értünk, megálltam, köszöntem, direkt nem áldás-békességet, nehogy provokációnak vegyék, szóval mondtam nekik, hogy sziasztok! Nyújtom a kezem, erre bemutatkozik, eldarálja a rizsát, hogy kik ők, meg hogy miért vannak most pont ott, és megkérdezte, hogy mivel "éppen" van nála folyóirat, elfogadnám-e. Annyira megdöbbentem, hogy leállt az agyam. Mondom neki, hogy ne hülyéskedj már! Akkor nézett rám, és akkor ismert fel. Most értitek?
Szerintetek mekkora frusztráció van valakiben, aki nem mer a másikra nézni Isten nevében sem? Lehajtott fejjel eldarálni a cuccot. Ez aztán a meggyőződéses evangelizáció!
Másfél óra múlva meg jövök ki a templomból, erre kit látok? A két tanút. És mit csinálnak? Na mit? A református testvéreket szólongatták a főbejárat előtt. Mondja is a lelkipásztor barátom, hogy na nézd meg, a Jehova tanúi mit művelnek, hová fajult a házról-házra járás. És tudjátok mit? Igaza volt, hogy felháborodott ezen.
Még hogy éppen van nálam folyóirat! Éppen. Ja, csak úgy véletlenül. 30.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

metanoia 2011.12.17. 21:28:06

@magyarázó:

"Mit ér az a tanítás amit passzív módon hallgatnak a juhok és egy gondolatot sem tudnak belőle hasznosítani?"

Ezt honnan vetted?
Hallgattál már élő hitü lelkészt Isten tiszteletet tartani? Megáll a levegő. Szinte érezhető a Szent Szellem/Lélek jelenléte.
Még hogy semmit nem tudnak hasznosítani!

Ugye ismered :
"Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait." Zsid. 4:12.

Pont ma gondoltam rád, amikor egy korábbi szolgálatot hallgattam meg.
Én is arra gondoltam
/mint "névtelenül" amikor a tanú barátaiért fáj a szíve, hogy nem hallhatják azt amit ő/
hogy milyen kár, hogy te nem hallod ezt. Biztos tetszene neked.

De tudod: megy érted az "imakommandó" :)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.17. 21:45:42

@névtelenül:
Nagyon jó (és szomorú is egyben) ez a történet, amit írtál; mutatja, hogy JT-i mennyire vannak JELEN abban, amit csinálnak.

Van egy nagyon érdekes magyar film, ami egy olyan csoportot mutat be, akiknek a világ egyik leghálátlanabb feladatát kell végezniük, kétes főnökökkel, ráadasul még sötét erőkkel is meg kell küzdeniük.

A film címe: Kontroll.
(némely része, kissé drasztikus, de nagyon jó humora van)

névtelenül 2011.12.17. 22:03:08

@metanoia: Az imakommandó hatott, nagyot röhögtem. Pont most fejeztem be a "Fesz van" című könyvet. Mindenkinek ajánlom.
De viccen kívül, az ima az segít, és én sokat imádkozok a tanúkért.
És igen, megáll a levegő.
És igen, hiányoznak onnan a barátaim, az én Jehova Tanúi barátaim.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség, Istennek Dicsőség! Jó pihenést mindenkinek!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.22. 16:20:20

Magyarázó! Vannak-e a keresztényeknek emberi vezetőik? Várom válaszod, vitánk folytatását!

magyarázó 2011.12.22. 16:36:10

@Johnny Joker:

Szia!
Gratulálok, nagyon szép munkát végeztél!
Sok gondolatot sikerült kigyűjtened, amit át is másoltam hátha jó lesz még valamikor.
Értékelem, hogy mennyi időt szentelsz a (te szemszögedből) jó ügyért!
De nem hiszem, hogy ez végleges válasz a „vita” lezárására.
A héten ezt tanultuk, és szerintem tovább viszi a gondolatot a vezetésről, és a szervezésről.
Különösen a legutolsó bekezdésre hívnám fel a figyelmed!
Jó olvasást!

„*** bt 14. fej. 111. o. 10. bek. „Teljes egyetértésre jutottunk” ***
Ahogyan az előző fejezetben láttuk, ma Jehova Tanúi Vezető Testülete követi az első századi testület példáját, és Jehovától, a világmindenség Szuverénjétől és Jézus Krisztustól, a gyülekezet Fejétől várja a vezetést mindenben (1Kor 11:3). Hogyan? Albert D. Schroeder, aki 1974-ben lett a Vezető Testület tagja, és 2006-ban fejezte be a földi pályafutását, elmagyarázta: „A Vezető Testület minden szerdán összeül. Az összejövetelt mindig imával kezdik, melyben Jehova szellemének útmutatását kérik. Nagy erőfeszítést tesznek azért, hogy minden felmerülő ügyet a Szentírás szerint rendezzenek, és minden döntést Isten Szavával, a Bibliával összhangban hozzanak meg.”

HOGYAN VAN MEGSZERVEZVE MA A VEZETŐ TESTÜLET?
Ahogy az első századi keresztényeket, úgy Jehova Tanúit is a Vezető Testület irányítja. Ez a testület ’a hű és értelmes rabszolgát’ képviseli, és olyan férfiakból áll, akik átadták az életüket Istennek, és fel lettek kenve szent szellemmel (Máté 24:45). A Vezető Testület minden héten összeül. A tagjai az alábbi hat bizottságba is be vannak osztva, és ezek mindegyikének megvan a saját feladatköre.
● Az Írói Bizottság felügyeli az írott formában megjelenő szellemi eledel előállítását, mely a gyülekezetek és a nyilvánosság számára készül. Válaszol a bibliai kérdésekre, felügyeli az egész világon végzett fordítói munkát, és jóváhagyja a drámák szövegkönyvét, az előadásvázlatokat és az ehhez hasonló anyagokat.
● A Kiadói Bizottság felügyeli a bibliai kiadványok nyomtatását, kiadását és szállítását. Felvigyázza azoknak a nyomdáknak és ingatlanoknak a működtetését, melyek a Jehova Tanúi által felhasznált társaságok tulajdonában vannak, valamint a fiókhivatalok építését, és azoknak a Királyság-termeknek és kongresszusi termeknek az építését, melyekre a szűkös anyagi helyzetű országokban van szükség. Ezenkívül a befolyt adományok felhasználását is felvigyázza.
● A Koordinátorok Bizottsága a többi bizottság koordinátoraiból, valamint egy titkárból áll, aki szintén a Vezető Testület tagja. A koordinátorok bizottsága segíti a többi bizottság zökkenőmentes és hatékony működését. Felvigyázza a jogi ügyeket, és ha szükség van a média bevonására ahhoz, hogy a nyilvánosság pontos képet kapjon a hitnézeteinkről, akkor az ezzel kapcsolatos teendőket is felügyeli. Ez a bizottság teszi meg a szükséges intézkedéseket a világ minden részén természeti katasztrófa vagy üldözés esetén, és más vészhelyzetekben, melyek Jehova Tanúit is érintik.
● A Személyzeti Bizottság felelős a Jehova Tanúi fiókhivatalaiban szolgáló önkéntesek szellemi és fizikai szükségleteinek a kielégítéséért, és felügyeli az új önkéntesek meghívását.
● A Szolgálati Bizottság felügyeli a prédikálómunkát, valamint a gyülekezeti vénekkel, az utazófelvigyázókkal és a teljes idejű evangéliumhirdetőkkel kapcsolatos ügyeket. Felvigyázza a Királyság-szolgálatunk elkészítését. Meghívja a misszionáriusok képzésére szolgáló Gileád Iskola és az egyedülálló gyülekezeti vének és kisegítőszolgák képzésére létrejött szolgálati kiképzőiskola tanulóit. A tanulók a megbízatásukat is ettől a bizottságtól kapják meg.
● A Tanítói Bizottság felvigyázása alá tartozik a kongresszusokon és a gyülekezeti összejöveteleken elhangzó programok és az audio- és videofelvételek készítése. Összeállítja a Gileád Iskola, az úttörőszolgálati iskola, illetve más iskolák tananyagait, és szellemi programokról gondoskodik a fiókhivatalokban szolgáló önkéntesek számára.

A Vezető Testület Isten szent szellemének az irányítását követi. A tagjai nem úgy vélekednek magukról, hogy ők Jehova népének a vezetői. A többi földön élő felkent keresztényhez hasonlóan ők is „követik a Bárányt [Jézus Krisztust], bárhová megy is” (Jel 14:4). „

magyarázó 2011.12.22. 17:14:55

@metanoia:
Ezt nem értem!
"imakommandó"

bigpast 2011.12.22. 18:53:08

@magyarázó:

jehovatanui.blog.hu/2011/04/26/istennek_kell_inkabb_engedelmeskedni_sem_mint_embereknek

Ezt a cikket légyszi olvasd el, meg a kommenteket is... Ott ki van erről fejtve a vélemény!

magyarázó 2011.12.22. 20:45:04

@bigpast:
Elolvastam a cikket, a kommenteket nem mindet.
De annyira élesen látszik, hogy különbség van Krisztus vezetése és a vezető testület irányítása között, akkora tátongó szakadék van, hogy erősen kell koncentrálni, hogy ne vegyük észre!
Hasra ütés szerűen eszembe jutott erre egy kis ártatlan szemléltetés.
Biztos lehet benne hibákat találni, de már nem tudom máshogy érzékeltetni a különbséget.

Gyanítom, hogy sok itteni olvasónak van jogosítványa!
Emlékezzetek a forgalmi vizsgára!
Nem tudom, hogy mindenhol így zajlott, de nekem a következőképpen.
Én a kormánynál, oktató mellettem, vizsgabiztos hátul.
Vizsgabiztos kijelölte a vizsga útvonalat, közölte az oktatóval, ő meg nekem adta a végrehajtandó feladatokat.
vizsgabiztos = Jézus
oktató = vezető testület
én = JT

Bár én fogom a kormányt és a feladatokat mástól kapom, de a valódi vezető a vizsgabiztos.
Úgy is mondhatnám, hogy a valódi vezető a vizsgabiztos és én fogom a kormányt, de végrehajtandó feladat nélkül nem indulok.
Vagy az oktató adja a feladatokat, és a valódi vezető a vizsgabiztos, de nélkülem nincs kit irányítani.

névtelenül 2011.12.22. 21:09:33

@magyarázó: Kedves Magyarázó!
Van egy könyv, el kell olvasnod. A címe: Fesz van. Bartus László írta. Aki szereti Heller humorát (22-es csapdája, Valami történt, Isten tudja, Záróra stb...) annak biztosan bejön. De csak úgy is.
Keress rá, vedd ki a könyvtárból, vagy vedd meg a vaterán, de olvasd el. Nem a Jehova Tanúiról szól.
Hálás leszel nekem. Olvasmányos, le sem fogod tudni tenni.
Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

bigpast 2011.12.22. 22:17:14

@magyarázó:

Tudom, előre szóltál, de kérdeznem kell valamit:

Ha a 'vizsgabiztos kijelölte a vizsga útvonalat, közölte az oktatóval, ő meg nekünk adta a végrehajtandó feladatokat', akkor milyen jogon változtatgatja az útvonalat az oktató!?

Tudtommal "egy a közbenjáró Isten és emberek között", és az semmi esetre sem a "hű és értelmes"!

Akkor most ki kicsoda a szemléltetésben?

metanoia 2011.12.22. 22:50:25

@névtelenül, @magyarázó:

Bartus László: Fesz van

mek.niif.hu/03200/03271/03271.pdf

metanoia 2011.12.22. 23:00:21

@magyarázó:

Imakommandó = több testvér/nő intenzíven imádkozik ugyanazon személyért, vagy eseményért. Jelen esetben Érted kedves Magyarázó :)

Egyébként Bartus László könyvében olvastam én is először erről a kifejezésről, erre utalt névtelenül is.

névtelenül 2011.12.22. 23:04:39

@metanoia:

Köszi Metanoia. Talán egyszer még megszoríthatom ezért a kezed.
Amúgy lassan jön le.
Mit jelent az, hogy metanoia?
Névtelenül.

névtelenül 2011.12.22. 23:07:43

@magyarázó:

Kedves Magyarázó!
Lassan jön le, de ne add fel.
Névtelenül.

metanoia 2011.12.22. 23:18:41

@névtelenül:

Nekem egyből lejött.
De ha beírjátok a Googleba a nevet és a könyv címét akkor több verzióban is bejön, hátha valamelyik gyorsabb.

Metanoia = megbánás, visszafordulás, megtérés
Görög szó.

Shalom! :)

névtelenül 2011.12.22. 23:31:15

@metanoia:

Köszi, beírtam, nekem innen sikerült:

www.4shared.com/get/rE6bAmyc/Bartus_Fesz_van.html

Névtelenül = névtelenül, név nélkül, anonim
Magyar szó. :))

Azt jelenti, van két Tanú barátom, akik miatt egyelőre nem a saját nevemen írok, mert azt gondolom, talán olvashatják az oldalt, és nem akarom, hogy ellenérzést váltsak ki belőlük. Így is minden gyanús nekik, amit mondok mióta elhangzott a "köszi de ne tanulmányozzunk többet" című mondat. Meg még más is.... Egyébként már ma ideírnám a nevemet. :)
Üdv, Névtelenül.

névtelenül 2011.12.22. 23:33:05

@metanoia:

Ja, és neked is Shalom! :)

Ping-Pong 2011.12.23. 01:58:39

@magyarázó:
Javaslom nézz bele Franz könyvében (jehovatanui.blog.hu/2011/08/27/raymond_franz_lelkiismereti_valsag) mondjuk innentől:

jehovatanui.blog.hu/2011/07/23/5_fejezet_hagyomany_es_torvenykezes_1_resz

ezt írtam neked pár hete:
"A Társulat egy zárt, titkolózó közösség, a vezetőség megbeszélései, ülései nem nyilvánosak, a ügymenetről szinte semmit sem árulnak el. Pedig szerintem ha valaki olyan korlátlan bizalmat vet néhány emberbe, nem ártana tudni, hogy kik ezek, honnan jöttek, hogyan döntenek, és hasonlók. Végül is ők azt állítják, hogy Istennel olyan speciális kapcsolatban állnak, ahogy egyetlen más ember sem, ők Isten közvetítő csatornája. Az ember mégis csak kíváncsi, hogy ugyan kik lehetnek azok, akik ezt állítják magukról. Vajon van ennek bármilyen jele?

Mi olyan emberek tapasztalatait dolgoztuk fel, akik helyi Bételekben, vagy akár a brooklyni Főhivatalban dolgoztak. Olyan dolgokról szerezhető tudomás, amikről Te, pusztán a hivatalos közleményekből kiindulva, soha nem tudnál. A Tanúk legtöbbike a központot csak képen látta, mi meg olyan emberek tapasztalatait közöljük, akik benne dolgoztak évtizedekig. Talán az ő véleményük csak számít valamit, csak van némi súlya, nem gondolod?

Nem azt várjuk, hogy „minden lépésről” legyen tájékoztatva minden hírnök. De hát még a sátáninak elhírlelt államok működése is sokkal nyíltabb. Egyre több országokban hoznak törvényeket a törvényhozás, a kormányzat illetve a közigazgatás minél inkább átlátható működéséről. Az országok parlamentjeinek ülései nyilvánosak, a döntéshozatal szintén nyilvános. A parlamenti képviselők kötelesek nyilvános vagyonnyilatkozatot készíteni. Az államok költségvetési tételei is nyilvánosak. Ellenben az Őrtorony nem készít nyilvános videó- vagy hangfelvételt a Vezető Testület üléseiről, nem ad részletes beszámolót a befolyt pénzekről és annak elköltéseiről. Nem ad semmi információt a vezetőség anyagi helyzetéről. Ez bizony titkolózás, és méltatlan egy olyan közösséghez, amely magát Isten szócsövének tartja. Nem furcsa belegondolni, hogy még a sátáninak nevezett államok is becsületesebben tájékoztatják az állampolgáraikat a döntéshozatal menetéről, illetve a közpénzek elköltéséről, mint az Őrtorony Társulat saját híveit? Ez a titkolózás államok esetében diktatúrákban szokás: ott elég hinni a bölcs vezérben, aki tudja mi a jó népének – hogy mit, hogyan és miért tesz, azt nem kell az alattvalóknak tudni."

magyarázó 2011.12.23. 05:05:47

@névtelenül:
Köszönöm az ajánlatot!
Letöltöttem azonnal tele reménnyel mert szeretem a jó könyveket.
Gyorsan a gyerekeket lefektettem, és elkezdtem olvasni!
Eljutottam a harmadik fejezet feléig, de ne haragudj nekem nem köti le a figyelmem, érdekes a mondanivalója és fogom olvasni tovább, de rá kell magam erőszakolni.
Közben találkoztam a háttérben dolgozó "imakommandóval".
És még tetszett ez is:
"Ezután elindult az élveboncolási verseny: ki tud minél borzalmasabb
információkat az ellenségről."

Meg ez is:
"etnikai elhárítás”

Olvasás közben, (mert hát tudom az ajánlás célját) próbáltam magamra, a vénekre, a vt-re alkalmazni az eseményeket és megelégedéssel nyugtáztam, hogy azért ezt túlzás lenne rólunk állítani, hogy ilyenek lennénk!
Nyugodt lelkiismerettel a szívemre merem tenni a kezem és kijelentem, hogy JT gyülekezeteiben általam ismert és ismeretlen testvérek ilyen gyakorlatokat nem engednek meg maguknak.

A vt tagjairól csak annyit szeretnék mondani, nem mintha az én védelmemre szorulnának, én kedves embereknek ismertem meg őket!
Személyes találkozásom annyira korlátozódott egy-két tagjával, hogy a hallgatóság soraiból élveztem az előadásaikat.
Járt nálunk egy köf. aki Amerikában is szolgált és ő mondta, hogy egy kongresszus alkalmával megismerte az egyik vt tag közvetlenségét és egyszerűségét.
Amikor két ülésszak között a feleségével kerestek helyet, hogy ebédeljenek nem nagyon találtak.
Észrevették, hogy van egy asztal és egyetlen testvér foglalja el, odamentek és akkor látták, hogy a vt egyik tagja (a nevére már nem emlékszem) és bár helytelenül de azt gondolták, hogy őt mégsem zavarhatják.
A testvér felismervén a helyzetet szólt nekik, hogy bátran üljenek csak le és egyenek.
A köf. házaspár feszült volt, de ez nem tartott sokáig mert a vt testvér oldotta a feszültséget beszélgetett, poénkodott és jól érezték magukat.
A köf. testvér elmondása alapján tapasztalhatta, hogy nem tartják magukat nagyobbnak a többi testvérnél és nem kérkednek a helyzetük miatt, sőt alázatosak.

Olvasom tovább a könyvet!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.23. 08:27:04

@magyarázó:
Hasonló tapasztalatok elmondhatóak kommunista diktátorokról, náci vezetőkről is, ez még nem bizonyít semmit.
Érdekes, mi nem erről az oldalukról ismerjük őket. Ha ennyire kedvesek és együttérzőek, miért nem válaszolnak azokra a levelekre, amelyek a panaszokkal foglalkoznak? Vagy talán, akkor az egyéniségük valami 'sötétebb' oldala kerül előtérbe?

Ping-Pong 2011.12.23. 08:42:27

Ha már szóba hoztátok a hitgyülit, akkor bemásolok pár dolgot amit még a témában találtam. Nagyon jellemző ez a szektás hozzáállás az Őrtoronyra is, hiszen ők szinte minden egyes kiadványban szeretnek egyet rúgni a "babiloni egyházakba", a "névleges keresztényekbe", erősíteni a "mi különbek vagyunk mint mindenki más" életérzést és felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos engedelmeskedni a rabszolga osztálynak.

Lássul:

Az imakommandókról: leporollak.hu/hitgyuli/BL_KOMM.TXT

"Németh Sándor a "dühöngő zsoltárt" prédikálja

1999 végén a kezembe került Németh Sándornak, a HGY vezető lelkészének egy magnókazettára felvett prédikációja, amelyben arra biztatja nyáját, hogy az őket rágalmazó ellenségeik ellen bátran intézzenek Istenhez olyan imákat, amelyekben ezen ellenségekre csapásokat és romlást kérnek. Az indoklás: csak így döbbenhetnek rá az illetők arra, hogy rosszat cselekszenek, és csak így térhetnek meg. Az átkozódó ima tehát NS szerint a keresztényi szeretet nélkülözhetetlen eszköze.

A prédikációt szóról szóra begépeltem, és postáztam az Index fórumra. A dologból sértődés lett, mert NS zalai tájszólását is hűen lekottáztam. Az ott hadakozó HGY-sek rosszindulatúnak és uszítónak bélyegeztek engem, de érdemben alig mertek érveket felhozni a prédikáció mellett - és amit mondtak, az is inkább őket minősíti, mint engem cáfol. Másrészt felháborodásukkal legalább a hitelességét igazolták az írott szövegnek, így immár nincs arra szükség, hogy honlapomra hitelesítés végett hangfájlokat rakjak. A vita hosszan folyt, hátráltatva néhány HGY ellen acsarkodó fórumtárs fedezetlen mocskolódásaitól, aztán elhalt. A tartalmasabb hozzászólásokat kigyűjtöttem és elérhetővé tettem:
* leporollak.hu/hitgyuli/ROMLVIT1.HTM
* leporollak.hu/hitgyuli/ROMLVIT2.HTM
* leporollak.hu/hitgyuli/ROMLVIT3.HTM
* leporollak.hu/hitgyuli/ROMLVIT4.HTM
* leporollak.hu/hitgyuli/ROMLVIT5.HTM
* leporollak.hu/hitgyuli/HGYTV.HTM

Sajnos az alacsony színvonal miatt nem volt kedvem tisztességesen megformázni, sok virnyogást kellett törölnöm, és a végét, ahol a téma kiúszott a képből, egyszerűen levágtam.

Magát a prédikációt háttéranyagnak szánom, ezért stilisztikailag megszerkesztve külön is megjelentetem: leporollak.hu/hitgyuli/NS_ROMLA.HTM A topikban sokan azt mondták, hogy ezzel szerzői jogot sértek, de ez az a helyzet, amikor e szemrehányás csak a tehetetlen dühöt leplezi. Cserébe nem fűztem hozzá bírálatot, csak stilisztikailag fésültem meg némiképp."

"E prédikáció visszhangjai

Annak hatására, hogy Bartus László az Országgyűlés emberi jogi bizottsága előtt panaszt emelt ellene, Németh Sándor a Hetek című újság hasábjain próbálta védelmezni a fenti romláskövetelő prédikációját, és Bartust mindennek elmondta. Az Index fórumra elküldtem (leporollak.hu/hitgyuli/NS_ROML2.HTM ) ennek a cikknek a teljes szövegét és bírálatot adtam rá. Itt sietek leszögezni, hogy nem értek egyet Bartus Lászlónak azzal a döntésével, hogy a közvélemény után immár a politikusokat is bevonja a HGY elleni agitációjába. Kívánom, hogy se Németh Sándort, se a Gyülekezetet semmi bántalom ne érje. Amikor én több ízben kiálltam Bartus mellett, nem úgy tettem, mintha Németh Sándor romlása a fő célom volna. Képességeim szerint az igazság mellett kívánok kiállni, és ezt nem fogom egyetlen emberhez sem hozzáláncolni, még ha nagyjából egyetértek is vele.

Ennek nyomán Molnár Róbert kisgazda képviselő a HGY-t az országgyűlésben megtámadta és banánköztársaság-szerűnek (stb.) nevezte. Azt javasolta, hogy parlament szigorítsa meg az egyházalapítás feltételeit, ezzel módosítsa az egyházügyi törvényt. A plenáris ülés a Ház vallási, kisebbségi és emberi jogi bizottsága elé utalta az ügyet. A hír hallatán előbb a BAGY presbitériuma (leporollak.hu/hitgyuli/BAGYMOLN.HTM ), majd huszonkét kisegyház (leporollak.hu/hitgyuli/KISEGYH.HTM ) is ellenvéleményt juttatott el a bizottsághoz. Ezen kívül mellékelem Molnár Róbert egy televíziós vitájának (leporollak.hu/hitgyuli/MOLNAR.HTM ) részletét a HGY-be járó SZDSZ-es Mészáros István képviselővel."

Ping-Pong 2011.12.23. 08:52:56

@magyarázó:
Szerintem leginkább ezt kéne elolvasnod, mert ez legalább JT-iról szól: www.4shared.com/office/grlaDUdy/Raymond_Franz_-_Lelkiismereti_.html

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.27. 14:40:55

Ennek a cikknek van ám egy második része is! Alul található narancs színnel kiemelve. Csak azért szólok, mert úgy látom, hogy csak az elsőt olvassátok...

Ez egy nagyon fontos cikk szerintem, ajánlom mindenkinek!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.27. 15:06:06

elolvastam a második részt, ott valamiért nem lehet hozzászólni.
Az olvasóik kérdései gyüjtemény nagyon tetszett. A sok-sok szabályra-szabály, leginkább arra jó, hogy a tagok teljesen elbizonytalanodjanak. A rettegés attól, hogy valamivel 'véletlenül' is megsértik 'Jehovát' távoltartja őket mindentől és egy meglehetősen siralmas, unalmas élethez vezet.
Minél hosszabb ideje olvassa valaki társulati kiadványokat, mint 'szellemi táplálékot', annál távolabb fogja magát érezni a Paradicsomtól. Ez növeli a depresszió és az öngyilkosság esélyét, nem beszélve az önmagukat felemésztő vagy pszichoszomatikus betegségekről.

vakulencsuk matróz 2011.12.27. 15:14:55

Lehet,hogy én csekély értelmű medvebocs vagyok,de én türelmesen várakoztam a folytatásra...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.27. 15:21:47

@vakulencsuk matróz: no problem :) most már tudod, hogy itt van a 2. rész is...

Neo 2013.05.21. 12:05:15

Nagyon jó összeszedett cikk. Mindenképp én is felhasználom a továbbiakban. Gratula érte!
süti beállítások módosítása