A következő vasárnapon először látogattam el egy gyülekezetbe. Rémült voltam! Minden, amit akkor tudtam az egyházakról az volt, amit a Királyság Teremben tanultam, hogy az egyházakat ellepik a démonok és hogy igazi keresztény soha nem teszi be a lábát egyikbe se. De végig az Őrtoronyból való exodusom alatt elmémben tartottam a Szentírási verset, hogy erőt adjon nekem: " A gyáváknak pedig [...] része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz" (Jel 21:8) Mint alapelvet elhatároztam, hogy ha isten kinyit egy ajtót előttem, én bemegyek rajta, történjen bármi is.

Keresztül mentem az Evangéliumi Szabadegyház előcsarnokán a Clinton Corners-en Braddal és Leslie-vel. A lépcsőn felmentünk a karzatra és leültünk. Ahogy a szolgálat elkezdődött, az orgonista valami lágy dallamot játszott és ellazultam valamelyest. Ekkor a pásztor, Jon Heymann ment az emelvény elejére és megkérdezte: "Van itt valaki aki először látogat el hozzánk? Volnál szíves felállni és elmondani nekünk a nevedet, meg hogy honnan jöttél?"" Felálltam egy kissé tétován és válaszoltam "Kevin Quick-nek hívnak és Hyde Parkból jöttem." Elakadó lélegzeteket hallottam magam körül a gyülekezetben. "Nagyon jó, hogy itt vagy ma velünk, Kevin". Elmondhattam hogy Jon őszintén elégedett volt, hogy ott voltam aznap, és a szolgálat után sok ember odajött, hogy bemutatkozzon és elmondták, hogy imádkoztak értem.

Élveztem a szolgálatot és élveztem a találkozást új testvéreimmel és nővéreimmel utána. Kezdeti félelmen elszállt, ahogy megértettem, milyen az igazi keresztény közösség. Habár éppen hogy megismertem őket, igazán szerettem ezeket az embereket. Nem annyira az ismeret egyesített minket, melyet az elménkben hordoztunk, mint Jehova Tanúi, hanem inkább a személyes kapcsolat, mely mindannyiunknak a szívében volt Jézussal. Mint azon az éjszakán, miután elfogadtam Krisztust mint Megváltómat, amikor a szívem önkéntelenül felkiáltott "Dicsőség Istenek", most hogy közösségben voltam ezekkel az újjászületett keresztényekkel, a szívem szólta, hogy ez volt "Amen! Amen" Te is szereted Jézust? Ámen!". Tudtam, hogy egy vagyok közülük, és szerettem őket! Mi mindannyian egyek voltunk Krisztusban (Rm 12:5) .

Néhány hónapi közösség után az Evangéliumi Szabadegyházban, megkeresztelkedtem Jon pásztor által "Az Atya, a Fiú ls a Szent lélek nevében" (Mt 28:19)

Az élet keresztényként és az élet Jehova Tanújaként annyira különböző mint a nappal és az éjjel. Új életem alapja, a személyes kapcsolatom Krisztussal, dicsőséges és megingathatatlan alap (Mt 7:24,25). Az igazságom többé nem az enyém; valójában nincs igazságosságom magamban, De helyzetem által, mint minden igaz keresztény, "Krisztusban" elválaszthatatlanul csatlakoztam Őhozzá mindörökre. Az Ő feddhetetlen igazsága tulajdoníttatik nekem, nem az én cselekedeteim által, hanem az általa értem tett cselekedet által, mely igazságosságot én csak egyszerűen elfogadok hit által (Ef 2:8-10) És tapasztalatból tanúsíthatom, hogy Isten munkálkodik bennem, az akarat és a cselekedet is az Ő jótetszése szerint van (Fpi 2:13) Ahogy vele járok napról napra, tapasztalom az Ő megszentelő munkáját bennem, belülről kifelé. Képes vagyok minden időben a bennem lakozó Szent Szellem által hogy olyan életet éljek, amely kedves a mennyei Atyámnak. Sok régi testi vágy mely gyötört mielőtt és miután Jehova Tanúja lettem, teljesen eltűnt, miután elfogadtam Krisztust. És amelyek még megmaradtak, egyike sem olyan nagy a bennem lakozó Szent Szellemnek, amint odaadom Neki az életem.

Krisztushoz jövetelem óta a Biblia vadonatúj könyv számomra. Szakaszok, melyek valaha sötétek voltak és rejtélyesek, most dicsőségesek, telve élettel és fénnyel. Oh, mily boldogító megtapasztalni a Szent Szellem tanítói szolgálatát (Jn 14:24, 1Jn 2:27)! Gyakran örömkönnyekben és hálaadásban török ki, amikor olvasom, mit tett a Megváltóm, mennyire szeretet engem és milyen türelmesen készít fel minket a Vele töltendő örökkévalóságra.

A Bibliatanulmányozás átváltozott kötelező unalomból az élet egyik legcsodálatosabb kalandjává. Bibliatanulmányozás, akár a gyülekezetben, a vasárnapi iskolán, kis csoportokban összegyűlve, vagy egyedül otthon, a szellemi táplálkozás gazdag forrásának bizonyult számomra. Eltérően az Őrtornyos "betanítástól" az igaz keresztény tanulmányozások kötetlenek. A tudósok munkái szinte minden elképzelhető témában rendelkezésre állnak a tárgyilagos tanulmányozáshoz. a tanulmányok a keresztény teológiáról és egyháztörténetről készen állnak és csak várják a keresőket. A keresztény könyvesboltok tömve vannak referencia-Bibliákkal , könyvekkel és a hangfelvételekkel a keresztények oktatására. Mielőtt belépek egy keresztény könyvesboltba, mindig fontosnak tartom, hogy imádkozzam Atyámhoz, hogy vezessen el azokhoz az anyagokhoz a boltban, melyek leginkább áldásomra lennének. Még nem csalódtam!

Heti gyülekezeti szolgálat, amilyen nehéz volt számomra az első időkben, olyan csodálatos keresztény közösség és épülés forrásának bizonyult. Közösségem más keresztényekkel nem valami erőltetett szervezeti egység, hanem valódi szeretet és másokkal való törődés alapján örömteli. Az Úrvacsora különösen szép és megható számomra, mert visszautasítottam ezt a különös közösséget Krisztussal annyi éven át. A tantételbeli egységet illetően megegyezést találtam a kereszténység lényegi hitében több tucat evangéliumi ("újjá született") egyház közt és amelyet én látogattam az utóbbi néhány évben, együtt az elviselhető véleménykülönbségekkel viszonylag lényegtelen témákban. Az Őrtorony folyamatos vádaskodását az evangéliumi gyülekezetek közötti mély tantételbeli egységnélküliség miatt teljesen alaptalannak találtam.

Isten imádata egy másik nagyszerű területe a keresztény élet nem, melyet egyáltalán nem ismertem mint Jehova Tanúja. Tanúként soha nem imádtuk Istent. Sokat beszéltünk "Jehova tiszta imádatáról", voltak összejöveteleink, énekeltünk énekeket, de soha nem imádtuk Istent. Most a keresztény összejöveteleken, személyes imában, lényegében mindig, az imádatot találom életem legtermészetesebb és örömtelibb területének. Az első "Dicsőség Istennek!" óta, mely önkéntelenül tört fel szívemből azon az éjszakán, mikor elfogadtam Krisztust, egészen a mai napig, új szívem őszinte imádatot fejez ki szüntelen Felé.

Isten szolgálata többé nem unalmas munka, amint volt Jehova Tanújaként. Kötelesség helyett inkább a szeretetem ösztönöz, szeretet Isten iránt és szeretet az emberek iránt. Ahogy megadom magam Neki, ahogy szeretete átjárja szívemet, készek valamit Isten részvétéből a mi elveszett világunk iránt, valamit a szeretetből, mely Jézust ösztönözte hogy elhagyja dicsőséges helyét a mennyben és a földre jöjjön és meghaljon értünk. Éppígy, most már nem azért szolgálom Istent, mert az övé vagyok, hanem én akarom. És ahogy azt elképzelheted, eltöltve számos évet Jehova Tanúival, különösen a szívembe zártam őket. Habár erőfeszítéseim, hogy egykori testvéreimet elérjem Krisztus szeretetével, gyakran nagyon feszültséggel telik és érzelmileg fájdalmasak számomra, továbbra is szeretem őket és teszem amit tehetek. Néhány példa szemléltetni fogja, hogyan próbálom elérni őket és ők hogyan reagálnak. Néhány héttel a Szervezetből való elkülönülésem után, ahogy egy délután hazatértem a gyülekezetből, egy csoport "Farm testvér" jött szembe az utcánkban, "szántóföldi szolgálatban". Egy Atyámhoz intézett csöndes ima után lementem a kocsifelhajtón, ki az utcára Bibliával a kézben és kezdtem bizonyságot tenni nekik. Ahogy Jézusról beszéltem nekik, úgy mentek tovább, mintha ott se lettem volna, nem vettek tudomást sem az ottlétemről! Mintha a falnak beszéltem volna! Mégis, legalább megmutattam m hogy nem félek tőlük, hogy szerezem Jehova Istent és Fiát, Jézust jobban mit valaha, és hogy igazán szeretem őket. "Adj egy esélyt Jézusnak az életedben", mondtam végül ahogy az utcánk végén a Királyság Terem közelébe értünk. Ekkor megfordultam és hazamentem.

Nagyjából hat hónappal később újra egy délután a gyülekezetből hazatérvén, észrevettem hogy a körzetfelvigyázó lakókocsija parkol a Királyság Terem mellett. Vágyván megmutatni egykori testvéreimnek, hogy alapos okom volt hogy azt tegyem amit tettem, és hogy nem vagyok "olyan mint a farkas, igyekezvén elnyelni Jehova gyengébb juhait a gyülekezetből" ahogy a Társulat vádja szerint a "hitehagyottak" szoktak tenni, odahajtottam a Királyság Teremhez. Ahogy beállta a parkolóba, Bob, az egyik gyülekezeti vén észrevett engem és berohant a Teremben. Ima után bementem a Királyság Terembe tanulmányomnak egy másolatával kezemben. A vének szűk körben álltak a Királyság Terem végéven, a körzetfelvigyázóval beszélve. Ahogy közelítettem, tekinteteik rámszegeződtek. "Szeretnék a körzetfelvigyázóval beszéli" mondtam. A körzetfelvigyázó válaszolt "Miről?" "Biztos vagyok benne, hogy tudod, ki vagyok én" mondtam. "Megláttam kint az autódat és gondoltam, be kellene jönnöm és beszélnem veled, tudnod kellene pontosan ki vagyok én, miben kezdtem hinni, és mért tettem azokat a dolgokat, amiket tettem (Ekkor már elkezdtem a rögzített üzenetes telefon szolgálatomat a területen, annak érdekében hogy elérjem Jehova Tanúit)" "Valaha voltam ott, ahol te vagy" felelte hidegen a körzetfelvigyázó. Felkínáltam neki egy tanulmányomnak egy másolatát, melyet neki hoztam, de nem vette el. Visszautasítva minden további velem való beszélgetést, a vének kivezettek az ajtón.

Egy üzleti úton Coloradoba négy napot Colorado Springsben töltöttem és megkíséreltem bizonyságot tenni barátainak Manitou Springsben, néhány mérföldre onnan.

Először Rex zongoraüzletébe mentem, Rex egy vén volt a Foothills-i gyülekezetben, akinek társaságát nagyon élveztem. Gyakran megálltam és meglátogattam őt boltjában, és mindkettőnk gyönyörűségére kipróbáltam a zongoráit egyszer vagy kétszer hetente. Ezen a bizonyos napon Rex nem volt benn. Segéde, Tracy, hosszú éveken át közeli barátom volt, vette fel a kaputelefont. Tracy látott engem és először nem vette tudomásul a jelenlétemet. Amikor felvette a telefont, ezt mondta "Kevin, nem akarok semmit hallani amit te mondani szeretnél. Tudod, mit tettél elhagytad Jehovát és az Ő Szervezetét és én nem szeretnék bármit is tenni veled. Kérlek, távozz. Próbáltam védeni magam "Tracy, én nem hagytam el Jehovát, legalább egy percig hadd beszéljek ..." Lerázott engem. "Ha nem mész el azonnal, elmegyek és hívok valakit, aki eltávolít innen". Úgyhogy elmentem a bolttól, megdöbbenve, mennyire hatásos a Társulat rágalmazó taktikája, még a legközelebbi barátságokat is elpusztítja.

Ekkor Tony és Karla lakásához mentem. Tony és Karla szintén nagyon közeli barátaim voltak, akikkel sok sítúrán stb-n vettem részt. Sok - sok bensőséges időt töltöttünk együtt. Kopogtam és Karla jött az ajtóhoz. Érthetően, nagyon meglepett volt, hogy engem lát, Bibliával a kezemben. "Tony itthon van?" kérdeztem. "Nincsen" felelte. "Nos," mondtam "úgy vélem, azt mondanád, hogy szántóföldi szolgálatban vagyok és reméltem, hogy veled és Tonyval a Bibliáról beszélhetek". "Attól tartok, nem érdekel minket" mondta. Becsukta az ajtót.

Dean házához mentem és kopogtattam az ajtón. A rácsos ajtó zárva volt, de a bejárati ajtó nyitva, Keresztülnézve a rácson Dean felsége, Jean észrevette hogy én vagyok az és ezt mondta "Nem beszélhetek veled" "Tudom, Jean, " mondtam "de te és én mindketten tudjuk, hogy ha ez az egész kettőn közt volna, nem így bánnál velem. Van valamim, amit szeretnék neked adni és Deannek...." Ahogy Jean az ajtó felé jött, ezt mondta "Azt hiszem, jobb lesz, ha ...." és bezárta az orrom előtt az ajtót. Miután elmentem, tanulmányom egy másolt példányát amit nekik hoztam bedobtam az ajtó melletti postaládába.

Visszatérve Hyde Parkba, újabb lehetőségem volt bizonyságot tenni Larrynak, a vénnek akivel sok évig tanulmányoztam. Felesége, Dotti, az "úttörő", meglátogatta Maryt, közeli barátját fiatalabb húgomnak Cherylnek. Amikor említette Dottinak, hogy a barátjának bátyja (én) elhagyta a Tanúkat és utána egy másik barátja (Steve) többé nem beszélt vele, Dotti azt felelte, hogy az én döntésem volt elhagyni "Jehova népét" nem az övék. Azt a benyomást keltette Maryven hogy én nem akartam többé bármit közöm legyen barátaimhoz, Jehova Tanúihoz, és ezáltal az én Steve általi száműzetése az én választásom volt.

Úgy egy héttel később, ismét hazafelé a gyülekezetből, láttam Larryt kijönni a Királyság Teremből az autója felé. Gyors ima után beálltam a Királyság Terem parkolójába, kiszálltam a kocsiból, és megközelítettem Larryt, aki még az autójánál volt. "Larry, " mondtam "mondanom kell neked valamit. Tudom, hogy az a szóbeszéd a gyülekezet tagjai közt, hogy én nem szeretném ha közöm lenne barátaimhoz, Jehova Tanúihoz. Ez egyszerűen nem igaz. Ha ti azt választjátok, hogy semmi közötök hozzám, ez teljesen a ti választásotok, nem az enyém. Én szeretném tisztázni ezt a gyülekezettel" "Kevin," mondta Larry idegesen rángó arccal, "te döntöttél úgy, hogy elhagyod Jehova szervezetét. Ez a te döntésed volt. Senki sem kényszerítette rád. Ismerted ennek a szervezetnek a szabályait, tudtad, mik lesznek a következményei." " Igen, Larry" feleltem. " de a helyzet nem így áll. Igen, én választottam, hogy elhagyom ezt a szervezetet, de nem, nem volt az a vágyam, hogy semmi közöm ne legyen Jehova Tanúihoz. Most, hogy keresztény lettem, jobban szeretem Jehova Tanúit, mint valaha" Larry láthatóan képtelen volt ketté választani a két dolgot. "Nem, Kevin, ez a te döntésed volt." Kezdett harag feltűnni a hangjában ahogy folytatta " Olyasmit terjesztesz, amit mi tisztátalan tanításnak tartunk. A te döntésed volt, hogy ne legyen közöd Jehova népéhez." " Larry, " feleltem oly könyörületesen, ahogy csak tudtam "te egy intelligens személy vagy , nagyon rövid idő alatt bebizonyíthatnám neked kétség nélkül, hogy az Őrtorony Társulat nem Isten szervezete. Nem volna jobb neked és minden Jehova Tanújának megérteni, ki Jézus és Hozzá menni megváltásért...." Már szinte ellenőrizhetetlenül remegve Larry folytatta "Kevin, te meghoztad a döntésedet, ez van! " Visszaült autójába és bezárta az ajtót.

Képtelen voltam bizonyságot tenni bátyámnak Steve-nek [most, 1998 februárban ez a helyzet - KQ.]. Találkoztunk időnként. Mindig mondtam, hogy "szia" ás próbáltam tudatni vele, hogy szeretem, és hogy szeretnék vele beszélni, de egyszerűen hidegen elfordult és nem akarta hogy bármi köze legyen hozzám. Brad, mivel ő soha nem volt Tanú, beszélhet és beszél Stev-vel időnként. És természetesen mindketten imádkozunk érte.

Úgyhogy, habár látom Jehova Tanúi barátaimat és gondolok rájuk ás bátyám, Steve gyakran nagyon fájó nekem, nem vagyok letört annyira, amennyire lehetnék. Megértettem, hogy mint keresztény számítanom kell arra, hogy üldöznek Krisztus keresztjéért (Gal 6:12). És Isten folyamatos Szent Szellem általi alkalmassá tétele által meg tudom tartani Jézus figyelmeztetését "szeresd ellenségedet és imádkozz azokért, akik üldöznek téged." (Mt 5:44) És szívem mélyéből őszintén mondom együtt Urammal "Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek" (Lk 23:34)

<<< Vissza a tartalomjegyzékhez                

Tovább >>>