Ki a sötétségből 2. rész

Ezt a részt öcsémmel írtuk, mivel róla szól. 

Sziasztok, Dave vagyok, és három évvel vagyok fiatalabb a bátyámnál. Bátyám kiválása (2006 december) után továbbra is jártam gyülekezetbe, először önként, örömmel, de aztán a dolog kezdett egyre inkább kényelmetlenné válni. Egyikünk sincs kiközösítve. Bátyám kiválásának bejelentésekor tisztán emlékszem a Fekete sith úr szabálytalan bejelentésére a gyülekezet közben, a helyi bejelentésekben. Bejelentette azt, hogy Johnny tovább már nem kereszteletlen hírnök, majd hozzáfűzte, hogy ez, hogyha meg lett volna keresztelkedve, olyan lenne, mintha kiközösítették volna (Johnny magától vált ki), majd egy félmondat erejéig megjegyezte, hogy mivel ez nem így van, továbbra is lehet vele beszélgetni, próbálják a gyülekezet tagjai visszaterelni őt a gyülekezetbe.

Tehát bátyám kiválása után továbbra is jártam a gyülekezetbe, és buzgón prédikáltam. Volt rá példa, hogy 20 órát mentem egy hónapban (2007. augusztus).

Buzgalmam azonban idővel lankadni kezdett. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy barátaim nincsenek, már a bátyám sem jön velem a gyülekezetbe, a fiatalok elmentek a gyülekezetből, és már az egész dolog szürkének tűnt. Egyszer ki is próbáltam, hogy nem köszönök senkinek egy gyülekezeti alkalommal. Nem ért meglepetés, 3 embernél több nem jött oda és nem köszönt nekem. Megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon ez lenne az a közösség, ami olyan szépen le van írva a kiadványokban, az együtt mosolygó fiatalokkal, akik felkarolják az elesetteket, és azokat is, akik nem úgynevezett partyarcok? Hogy mehet ez így Isten szervezetében? Amikor feltettem a kérdést egy-egy testvérnek, akikkel előfordult, hogy beszéltem vallási kérdéseimről, azt kaptam válaszként, hogy nekem kell tenni annak érdekében, hogy legyenek barátaim és jól érezzem magam a gyülekezetben.
Ilyen hangulatban (2008.–ban) júniusban és júliusban csak 1-1 órát adtam le a munkajelentésemben. Augusztusban nem prédikáltam és a munkajelentések leadása idején Mihály véntestvér megkérdezte, hogy miért nem adtam le eddig munkajelentést, és hogy most tudok-e leadni. Azt válaszoltam, hogy sajnos most nem. Erre rögtön, gondolkodás nélkül (már előre kitervelte, már alig várt erre a pillanatra) a következőket mondta: „Jó, akkor gyere a kisterembe.” Útközben szólt a Zrinyi testvérnek, a 160 szavas testvérnek, és bementünk a kisterembe… 

Itt megjegyezném, hogy bárki (bármely hírnök) a gyülekezetből csak két hónap után számít rendszertelennek, és hat hónap után tétlennek. Továbbá a fiatalok ilyen ügyeiben a hivatalos szervezeti elrendezés szerint a problémát mindenképpen az érintett fiatal szüleivel együtt kell tisztázni, abban az esetben, ha a fiatalnak a szülei is Jehova Tanúi. Az én apám vén volt (akit a Fekete nagyúr el akart távolítani, és vagy az ő megbízására, vagy azért, hogy Mihály a kedvében járjon, történt ez az intézkedés), mégsem szóltak neki erről semmit, sőt, én meséltem el neki hazafelé. Ennyit Mihály véntestvér teokratikus eljárásmódjáról. A saját szabályaikat sem tartják be.  

A kisteremben a szokásos fejtágítás közben a Zrinyi egész végig csak bólogatott, nem véletlenül őt választotta őt társának ebben az ügyben (ugye az elrendezés szerint két vénnek kell jelen lennie a problémás fiatalon és a SZÜLŐJÉN kívül), mert saját véleménye nincs semmiről, csak bólogat, ezért is vették be a triumvirátusba, és ezért is hívják ”a 160 szavas testvér” – nek a gyülekezetben. A probléma valódi okának megbeszélése hiányában és a kötelező bibliaversek után elhangzott a következő, ominózus mondat: „Egy heted van gondolkodni, választhatsz: nem prédikálsz, a kereszteletlen hírnökségedet felfüggesztik és tanulmányozol egy vénnel, VAGY nem leszel kereszteletlen hírnök.” Kaptam tehát egy hét gondolkodási időt, ez pedig a második dolog, amiben szintén szabálytalanul jártak el. A teokratikus elrendezés szabályai között sehol sem szerepel ilyen egy hetes határidő!!! Hozzáfűzte még: „Azért szeretnénk téged ÚJRA látni.” – mintha már ki is léptem volna, vagy nem lennék tagja a gyülekezetnek. 

Már akkoriban is voltak kételyeim a vallás tanaival, a gyülekezet tisztaságával és hangulatával kapcsolatban, rohadtul nem az, amit a kiadványokban hazudnak és lerajzolnak a szépen mosolyogva kezet fogó fiatalokkal, és a szeretetteljesen tanácsot adó vénekkel. Valamilyen szinten magam alatt voltam, de örültem is a lehetőségnek, mert magamtól nem mertem volna kilépni, mert tudtam, hogy ezzel támadási felületet adok a triumvirátusnak az apám véni tisztsége ellen folytatott hadjáratában. Az egy hét lejárta előtt még külön behívott engem meg apámat a Fekete sith nagyúr egy kis beszélgetésre a kisterembe (nem véletlenül nevezik a gyülekezetben a kistermet ’csontozónak’). Erre nem egy gyülekezeti alkalom után került sor, mint ahogy szokott lenni. A szokásos fejtágítás után elmondtam, hogy miről mit gondolok, a válasz természetesen tipikus bibliaverses felpofozás volt, mosolyogva, kedves álarc mögül, kimérten, számítóan, minden lépést előre megtervezve, és minden lehetőséget számba véve utasított helyre, irányította a beszélgetést. Itt elmondtam azt is, hogy engem csak az zavarna, ha apám nem lehetne továbbra is vén, és felolvastam a következő bibliaverseket:
Jeremiás 31: ²⁹ Azokban a napokban nem mondják többé: »Az apák ették az éretlen szőlőt, de a fiak foga vásott el.« ³⁰ Mindenki a maga vétke miatt fog meghalni. Minden embernek, aki az éretlen szőlőt eszi, a saját foga vásik el.” ,  2Királyok 14: ⁶ A gyilkosok fiait nem ölte meg, éspedig a Mózes törvényének könyvében megírtak szerint, amelyben Jehova megparancsolta: „Az apák ne ölessenek meg a fiak miatt, és a fiak se ölessenek meg az apák miatt. Mindenki a maga bűnéért haljon meg.”

Ezek ellenére a rutinos szóforgató módján kimagyarázta a helyzetet. 

Később tudtam meg, hogy más gyülekezetekben szolgálnak olyan vének is, akiknek több gyermeke is kiközösített, illetve VOLT kereszteletlen hírnök. Amikor ezt apám a későbbiekben a saját védelmére felhozta, a válasz az volt, hogy a mi eseteink (bátyám és én) két éven belül történtek, és hogy igazgassa a gyülekezetet az, aki a saját házanépét sem tudja helyesen igazgatni. 1Timóteusz 3: ⁴ olyasvalaki, aki jól igazgatja a saját háznépét, és akinek gyermekei alárendeltségben vannak, teljes komolysággal ⁵ (valóban, ha valaki nem tudja, hogyan igazgassa a saját háznépét, akkor hogyan fogja gondját viselni az Isten gyülekezetének?); hozzátenném, hogy apánk helyesen igazgatott minket, minden gyülekezeti alkalmon jelen voltunk, otthon is tanulmányoztunk szüleinkkel.  

Tibi megkérdezte még egyszer a véleményemet, elmondtam még egyszer ugyanazt, amire ugyanazt a választ mondta. Hiába mondtam, hogy oké, de én nem erre gondoltam, ugyanazt hajtogatta, amíg meg nem untam, és úgy jöttem ki a beszélgetésből, hogy én vagyok a hülye. Ne felejtsük el, hogy egy tizenhat éves fiatal és egy ötven év körüli, a „szakmában” már jártas vén és ravasz róka között volt az eszmefuttatás. Csak az erőviszonyok ismertetése végett. Időközben eszembe jutott, hogy a csontozó kifejezést a kisteremre egy – azóta már leváltott – kisegítőszolga miért ragasztotta rá. A beszélgetés eredménye az lett, hogy apa véni alkalmassága nem rám tartozik, ettől függetlenül döntsek. 

Az egy hét lejártával, a következő gyülekezeti alkalommal, a szolgálati iskola után, az ének alatt behívott a FEKETE véntestvér engem és apám a kisterembe, amiatt, hogy az nem egy szokványos dolog, hogy jelen van az illető, mikor bejelentik, hogy nem kereszteletlen hírnök többé. Még egyszer megkérdezte: „Dávid, biztos, hogy nem akarsz kereszteletlen hírnök lenni?” Válaszom: „De igen, ha édesapám vén maradhat.” FEKETE véntestvér: „Bocsánat, testvérem, de te szabsz nekem feltételeket?”  Ebben a beszélgetésben már elég erőteljesen terelt afelé, hogy a végén azt mondjam, nem akarok kereszteletlen hírnök lenni. Mivel feleslegesen nem akartam az maradni, a végén kihúzta belőlem, hogy nem. Magyarul behúzott a csőbe, és akkor, az ének és a helyi bejelentések után, a véntestvér felment a pulpitushoz és 70-80 ember előtt (most már szabályosan) bejelentette:”Kozák Dávid a kérésére nem kereszteletlen hírnök többé.” 

A gyülekezet végén néhányan odajöttek hozzám, igencsak meglepődve, azt kérdezve, hogy pont te, Dávid? A néhány fős, körém gyűlt csoporthoz |3erkes |\/|ihály véntestvér gyermeke, Dávid is csatlakozott és mindenki füle hallatára a következő, ominózus kijelentést tette:

„Nomen est omen” – melynek jelentése: A név intő jel (figyelmeztet arra a rosszra, ami valakivel történt, vagy történhet, amire a neve utal). Szó szerinti fordítása: a név végzet.
Forrás: Wikipedia

Ezen több jelenlévő is durván megbotránkozott ( az 0láh családból ketten is, csak az utánajárhatóság végett), mivel Dávidka, aki oly büszke arra, hogy latint tanult, ezt a kifejezést Johnnyra és rám értette. A kijelentés nem lett tisztázva, bocsánatkérés sem történt miatta, sem a testvérnőtől, aki a leginkább megbotránkozott a PÉLDAMUTATÓ véntestvér PÉLDAMUTATÓ gyermekén, sem a fültanúktól, sem a szüleimtől, illetve tőlem, vagy Johnnytól. Mindössze annyi történt, hogy a véntestvér, gyermekét óvandó azt mondta rám, hogy rossz társaság vagyok, nem beszélhet velem, ezt megtiltotta neki. Hogy ezt igazából miért tette, gondolom, nem kell ecsetelnem. Kár, hogy nem emlékezett a FEKETE bejelentésére Johnny kiválásakor: „… továbbra is lehet vele beszélgetni, próbálják a gyülekezet tagjai visszaterelni őt a gyülekezetbe.” A gyülekezeti barátaim nem kerestek többé, ahogyan Johnnyt sem a legjobb gyülekezeti barátai. 

Édesapám ezután is elvárta, hogy járjak a gyülekezetbe, függetlenül attól, hogy én kereszteletlen hírnök vagyok-e, vagy nem. Jártam is. Október végén, amikor az események okozta sokk már csillapodott, indulás előtt bejött a szobámba és azt mondta, hogy „Megyünk a gyülekezetbe.” Én éppen az Antigoné elemzését írtam az asztalomnál. Felpillantottam, és mondtam, hogy „Jó, menjetek.” Így végül is elengedett. Először nem mentem gyülekezetbe…

The Joker Bros.