A főszereplő egy kedves tanárnő, kit nemes egyszerűséggel nevezzünk most T. néninek (azért néni, mert nyolcvanas éveinek derekán jár). Emlékeimben egészen a hetvenes évekig kell kutatnom, hogy felidézzem kedves, mosolygós arcát, meleg hangját. Körülbelül ekkortájt kezdtem egy kisváros alapiskoláján a tanulmányaimat, s itt ismerhettem meg egy kedves pedagógus házaspárt. Pontosabban a pár egyik fele volt kedves, szintén tanár férje amolyan mackós típus, mély dörmögő hanggal, állandó borostás kinézettel, egyáltalán nem keltett bizalmat bennünk. Teltek az évek, én felnőttem, ő egyre idősebb lett, nagyon sokáig még csak nem is láttam.

Mígnem egyszer azt hallottam, hogy meghalt a férje, és gyásza alig múló napjaiban, megkeresték TANÚ kollégák, s biblia tanulmányozást folytatnak vele. Műveltségének köszönhetően gyors előrehaladást tett, s üde színfoltjává vált gyülekezetének. Ám a vér nem válik vízzé, hogy teltek múltak az évek éles elméjét egyre nehezebb volt homályos és állandóan változó „igazságokkal” félrevezetni.

Az igazi változást azonban az hozta a gondolataiban, mikor egy balszerencsés botlást követően eltörte karját. Mindaddig nagyon szoros kapcsolatot ápolt egyik 3Királyokkal (Primus inter pares című írásomban olvashatsz róluk). Felvigyázó feleségek minden percüket a szolgálatban töltik, ilyenkor nagyon jól jött a T.néni segítő keze (házi sütik, finom vacsik, s még sorolhatnám). Ám e segítő kézre gipsz került, komplikációk miatt kórházban operálni kellett, jött a neheze.

Bár 3 gyermeket szült, mindhárom messze élte napjait, ki is gondoskodhatna róla betegségében? Ha már világi gyermekeit megtagadta, természetesen a gyülekezete! Ekkor kapta az első pofonokat. Még kórházban volt, mikor 3Király házaspár határozottan tudtára adta, csak nem gondolod mama, hogy most mi fogunk törődni, főzni, mosni, vasalni rád? Hazahozunk és mehetsz az idősek otthonába! Ekkor mintha tört szúrtak volna a szívébe, ki életét adta értük, visszaköszönt hálájuk.

Magas kora ellenére sem adta fel, s mondta, még a lábai viszik, csak boldogul kéz nélkül is. Ettől kezdve azonban hatalmas törés állt be az életében. Saját bőrén tapasztalta azt a hatalmas szeretet–elméletet, ami a tanúkra oly jellemző.

Akkor már mert saját véleményt is nyilvánítani dolgokról, (mint tudjuk ez főbenjáró bűn a tanúknál) s nagyon gyorsan „persona non grata” lett. Csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják kiközösíteni.  Emlékszem arra a rengeteg könyvre a polcain, szépirodalom mellet, filozófia, távol keleti vallások, szakirodalom szép számban akadtak. (Pedagógus körökben talán természetes, ha a tanúknál nem is…) amit később szintén bűnként róttak fel számára.

A legnagyobb hibát azonban akkor követte el, amikor befogadott magához egy árvaházból épp kiebrudalt 18 éves fiúcskát. Vagy inkább leánykát, mert igazából senki sem tudta a valódi nemét. Talán ezzel próbálta azt az űrt betölteni, (s magányát gyógyítani) amit a gyülekezeti tagok elfordulása okozott, vagy csak így próbálta meg az igaz szeretetet alkalmazni, nem tudom.

Elindult a lavina, gyorsított eljárásban távolítottak el a tiszta nép közül. Paráznaság, hamis tanok, spiritizmus, sarlatánság, szóval kígyót – békát kapott rendesen. (Nyolc elemis ítélőszék tört pálcát felette, ki a debreceni, pécsi és pozsonyi kampuszokban kapta tudása javát a Trianon utáni Magyarországon.)

Sosem felejtem el, mikor a mi gyülekezetünkben is kihirdették az ítéletet, félrehívtam húszas évei végén járó 3Királyt, s megkérdeztem, mond kőszikla, el tudod képzelni, hogy a 80 éves T.néni szexuális kapcsolatot létesített egy 18 éves valakivel? A másodperc ezredrésze alatt jött a válasz: IGEN! S a szexuális abúzust megtetézte még spiritizmussal, mert nem volt hajlandó a távol keleti vallásokkal s egyéb filozófiákkal foglalkozó könyveit máglyára vetni. (no comment)

Már nem kérdezek, értelmetlen.

Néha – néha ha találkozunk képes még vallásról, történelemről, természettudományról vagy csak úgy a hétköznapokról egy jót beszélgetni, azonban már látom a kezdődő demencia jeleit. Nem csoda, évei száma inkább kilencven, mint nyolcvan s ebben a korban vagy a test vagy a lélek indul romlásnak.

Televíziót sem néz, nemhogy kibervilág, így ezen írásomat sem fogja soha elolvasni. Talán egyszer elküldöm az egyik leányának, akit szeretett és közelebb állt hozzá, most még nem tudom. 

Epilógus: „Soha ne légy az igazságtalanság és az ostobaság néma szemlélője. Keress érveket és vitasd meg azokat az érintettek érdekében, mert lesz időd csendben maradni – a halálod után.”