EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Még itt vagyunk

2019.11.23. 10:40 | Johnny Joker | 67 komment

Sziasztok!

Jo reg nem irtam semmit. Talan 4-5 eve mar. Ekezetem sincsen, remelem nem gond.

Ki latta az uj Joker filmet? Velemeny? En nem azt kerdeznem, hogy jobb volt e Heath Ledger Jokerenel, hanem azt, hogy miben volt mas?

Képtalálat a következőre: „the joker movie”

 

Lloyd legujabb interjujat latva Arthurral, kedvet kaptam visszajonni es leforditani a konyvet magyar nyelvre.

Megvan meg a regi csapat? Kerlek irjatok ra mindenkire aki anno ennek a csapatnak tagja volt, azokra is akik jelenleg is szerkesztik, es ujakat is szivesen varunk.

Aki szeretne resztvenni a forditasban, az dobjon egy emailt nekem: k.johnny.joker@gmail.com

Ki olvassa meg rendszeresen a blogot? Mi tortent veletek az elmult 5 evben?

Udv,

JJ

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr3715321018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atyek 2019.11.23. 14:17:05

Hali. "Marci" vagyok, vagyis voltam. :-) Örülök, ennek a posztnak. Imádok élni, boldog vagyok. Már egy vérszerinti családtagom sem tartja a kapcsolatot ezekkel, és azóta ők is jobb emberek lettek. Akik meg nálunk azóta sem látták az unokájukat, meg unokatestvérüket, stb, le vannak sajnálva. Láttuk a filmet. :-D
youtu.be/ZgpzfLNY5ZM

Atyek 2019.11.23. 14:24:34

Amúgy évek óta nem követem a szekeret. Marci és Zsófi tudja már, hogy hogyan hívják a szüleiket? Vagy még mindig apa és anya? Pedig a legfontosabb tanításuk, hogy tudják a neveket. Kimondottan a közeli családtagokét, kimondottan Istenét, és azt hírdetni kell. Érti ezt még valaki? :-)

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2019.11.24. 08:47:49

Szia Johnny, a filmet láttam, de nem tudom összehasonlítani a Heath Ledger változattal, mert azt nem láttam. Joachim Phoenix soha nem okoz számomra csalódást, eddig minden szerepét imádtam, de a Jokerre nem fogok visszaszaladni gyorsan, hogy újra megnézhessem :)

Arthur Weber az angolon és románon kívül magyarul is beszél. Ha egyszer lesz magyar fordítása Lloyd könyvének, akkor ő lesz a végső korrektora.

Zsályácska 2019.11.24. 10:48:09

Sziasztok!
Én viszonylag új vagyok a blogon, írni még nem írtam semmit, inkább csak olvasgatok. Ez az első kommentem :D
A filmet láttam, nekem nagyon tetszett. Több ponton is tudtam azonosulni a karakterrel (főleg az elején).

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2019.11.27. 14:17:28

Mit szolnatok ha ujra csapatban forditanank cikkeket es lenne egy blogtalalkozo? Ugy tudom Csilla, Columba es Jonas tartja meg a frontot. Lloyd Evans konyven kivul meg jelent meg valami az utobbi 5 evben, amit erdemes lenne? A reszvenytarsasag mely tanitasai valtoztak legutobb?

Egy_nick 2019.11.27. 16:14:43

@Atyek: Én is végignéztem ezt a klippet, de abszolút hidegen hagyott. Nem értettem meg belőle semmit. Biztos valamiről szól, de annyit értettem ebből, mint egy botfülű Beethoven 3. szimfóniájából.

Atyek 2019.11.27. 16:55:31

@Egy_nick:
:-) Nem a te hibád, valójában semmiről sem szól. Részletek vannak kivágva a filmből, ami alá beraktak egy Park számot.

Jónás_ 2019.11.28. 13:37:13

@Johnny Joker: Itt dicsekszenek a változtatásokkal.

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/1200277174#h=1

2018-as bejegyzések a legfrissebbek. Kardinális kérdésekben, mint pl. a 2013-as hbsz. vt. nincs változás.

szenvedélyes igazságkereső 2019.12.08. 03:24:37

A blogtalálkozó engem is érdekelne! Ti nem szeretnétek? Én még sosem vettem részt ilyesmin.

N.Gabi 2019.12.10. 12:30:26

Én is vissza-visszanézek alkalomadtán. Most a tanúkról írom a szakdolgozatomat és ez a blog nagyon hasznos kis forrás. :)
A filmet pedig nem láttam.

Kutató77 2020.01.12. 11:05:16

Sziasztok!
Régóta olvasója vagyok a blognak. Kutató és igazságkereső ember vagyok,és már nem fiatal....
A gyors beküldőn már leírtam ezeket a gondolatokat amit szeretnék megosztani. (nem jelent meg)

Ha jól értem a Bibliában az Újszövetségben a többek közt legfontosabb tanítás ........
Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
Ha valaki azt állítja: „Szeretem Istent”, és mégis gyűlöli a testvérét, akkor az hazug. Mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.
Tehát mindenkinek először embertársainkat kellene szeretni.
Ő azt akarja, hogy mindenfajta ember megmeneküljön, és pontosan megismerje az igazságot.
És azért imádkozom továbbra is, hogy egyre nagyobb legyen bennetek a szeretet, pontos ismerettel és teljes tisztánlátással.
A szeretet és pontos ismeret, ahol ezek vannak ott az igazság (igaz vallás)
Tehát az igazság az igaz vallás Isten Szavában a Bibliában található.
Posztmodern világunkban, ahol még az igazság megismerhetőségét is tagadják, a kérdésre adott válasz fontosabb, mint valaha. Mi az igazság?
Az igazság javallott definíciója
Az igazság meghatározása során segítségünkre van annak a meghatározása, hogy mi nem tartozik az igazsághoz:
• Nem az az igazság, ami célravezető és jól működik. Egy adott cél elérése és annak haszna igazolja az alkalmazott módszer helyességét, avagy a cél szentesíti az eszközt – ez a megközelítés a pragmatikus filozófia sajátja. Valójában azonban a hazugság nagyon is lehet is célravezető, sőt még haszonnal is kecsegtethet. Ettől azonban a hazugság, még mindig csak hazugság és kétségkívül nem az igazság.
• Az igazság nem mindig koherens és logikus. Emberek egy adott csoportja szövetkezhet és megállapodhat, hogy mindnyájan ugyanazt a hamis történetet mesélik el. Annak ellenére azonban, hogy a meséjük egy egybefüggő logikus egészet alkot, még messze nem igaz.
• Nem az az igazság, ami pusztán jó érzést kelt az emberekben. Kellemetlen és nem kívánatos hírek is lehetnek igazak.
• Nem az az igazság, amiről a legtöbben állítják, hogy igaz. Egy csoport döntő többsége is hozhat rossz döntést.
• Az igazság nem szükségszerűen egészleges természetű. A tények hosszadalmas és kimerítő felvázolása után is juthatunk helytelen következtetésekre.
• Az igazságot nem a szándékok határozzák meg. Jó szándékból is lehetséges rossz döntéseket hoznunk, jó szándéknak is lehet rossz gyümölcse.
• Az igazság nem a megismerésünk módjára, hanem annak tartalmára vonatkozik.
• Nem az az igazság, amit az emberek igaznak hisznek. Egy igaznak hitt hazugság, még mindig csak egy hazugság.
• Az igazság nem feltétlenül nyilvánosan ismert vagy bizonyított. Elképzelhető olyan eset, mikor csak egy valaki ismeri az igazságot, például egy elrejtett kincs létét és hollétét.
Az igazság szó a görög nyelvben az alētheia szónak felel meg, ami szó szerint annyit tesz, "felfed", "semmit sem rejteget". Ez a kifejezés azt a gondolatot hivatott közvetíteni, mely szerint az igazság mindig jelenlévő, mindenki számára mindig szabadon hozzáférhető, és nincsen benne semmi rejtett vagy homályos dolog. A héber nyelvben az „emet" szó az igazság megfelelője, ami egyben szilárdságot, állandóságot, és tartósságot is jelöl. Ez a meghatározás mintegy rámutat az igazság örökkévaló lényére, amiben meg lehet bízni, amire építeni lehet.
Filozófiai nézőpontból három egyszerű állítás mentén fogható meg az igazság jelentése:
1. Az igazság mindig összhangban van a valósággal.
2. Az igazság harmonizál az adott dolog értelmével és céljával.
3. Az igazság azt jelenti: egyszerűen úgy megmondani, ahogy van.
Először is az igazság összhangban a valósággal, azzal ami valóban van. Az igazság visszacsatolásos természetű, más szavakkal kifejezve tehát, az alany szempontjából is azonosítható azzal, amire vonatkozik. Az osztállyal szemben álló tanár például mondhatja azt, hogy a terem egyetlen kijárata a jobb oldalon található. A tanárral szemben ülő osztály szempontjából ugyanez az ajtó a bal oldalon helyezkedik el, azonban az állítás, mely szerint a professzor szemszögéből az ajtó a jobb oldalon található, teljesen igaz marad.
Az igazság harmonizál az adott dolog értelmével és céljával.

Folytatása következik....

Kutató77 2020.01.12. 11:13:44

Az igazság harmonizál az adott dolog értelmével és céljával. Teljesen igaz lehet az, hogy a kívánt hatás eléréshez egy bizonyos személynek egy bizonyos mennyiségre van szüksége az adott gyógyszerből, míg egy másik személynek ugyanazon hatás elérése végett többre vagy kevesebbre van szüksége ugyanabból a gyógyszerből. Ezen példánkban szemléltetett igazság nem egy relatív, viszonylagos igazság, hanem annak a kizárólagos és abszolút igazsága, mely szerint eltérő szervezetek más-más toleranciával rendelkeznek. Helytelen, és adott esetben veszélyes is volna a páciensnek az orvosától egy másik páciens dózisát követelnie arra hivatkozva, hogy a másik páciensnek a másik mennyiségű gyógyszer volt célravezető. Értelmileg legalább ilyen disszonáns volna orvosától egy másik gyógyszert kérnie azt állítván, hogy az más betegség esetében már hatásosnak bizonyult.
Röviden az igazság azt jelenti, hogy úgy mondjuk a dolgot, amint az tényleg van. Ennélfogva létezik egy igazság, és szükségszerűen minden más nézet hamis. Az abszolút igazság kizárólagos jellegű, hiszen nem lehet egyszerre jobb és bal oldalon a példabeli kijárati ajtó. A filozófia alapelve a hamis és a valós közötti különbségtételben áll.
Számos világnézet és filozófia vonja kétségbe az abszolút, kizárólagos igazság létezését. Ha azonban pontosan górcső alá vesszük ezeket a nézeteket, akkor kivétel nélkül önellentmondásokba botlunk.

Az igazság fontos
Miért annyira fontos az élet minden területén, így hitkérdésekben is, megérteni és magunkévá tenni az abszolút igazság koncepcióját? Egyszerűen azért, mert életünk során elkövetett hibáink következményeket vonnak maguk után. „Tény, hogy az igazság számít – főleg mikor éppen a hazugsággal nézünk farkasszemet." Nincs az életnek olyan területe, ahol a igazság jobban számítana, mint a hit és a vallás területén.

Jézus Krisztus hat meghallgatása során az igazság (becsületessége) és a hazugságok (tisztességtelensége) összetéveszthetetlenül álltak egymással szemben. Jézus, az Igazság maga, ott állván olyan emberektől ítéltetett el, kiknek minden tette a hamisság mocsarában fuldoklott. A zsidó vezetők majdnem minden egyes törvényt megszegtek, melyek eredetileg a vádlottat voltak hivatott védeni, a téves ítéletet elkerülendő. Lázasan dolgoztak rajta, hogy legalább egy terhelő bizonyítékot találjanak Jézus ellen, azonban egyet sem találván csalódottságunkban a hamis tanú hazug bizonysága alapján ítélték el. Céljukat azonban még így sem érték el. Így hát egy következő törvényszegéssel Jézust arra késztették, hogy saját magára tegyen terhelő vallomást.
Mikor aztán Pilátus előtt álltak, a zsidó főemberek újra hazudtak. Jól tudták azt, hogy az ő istenkáromlás miatti ítéletük nem elég ahhoz, hogy Pilátust rászedjék Jézus kivégzésére. Így hát azt állították, hogy Jézus Krisztus a Cézárral dacolván megszegte a római törvényeket, mert arra buzdította a tömeget, hogy ne fizessenek adót.
• . "A ki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;Azoknak pedig, a kik versengők és a kik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal"(Rómabelikehez 2:6-8, kiemelve).
• (A szeretet) „Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal" (1 Korintusbeliekhez 13:5-6, kiemelve).
A római helytartó költői kérdése vagy a miénk „Mi az igazság?" elsiklik annak ténye fölött, hogy sok dologban lehet igazság, de „az Igazság" kizárólag csak egy van. Az igazságnak kell legyen valamilyen eredete, valahonnan jönnie kell.
A valóság az, hogy Pilátus kétezer éve azon a korai reggelen egyenesen minden Igazság Forrásának szemébe nézett, mikor kérdését Jézusnak szegezte. Nem sokkal elfogatása előtt, mielőtt még a helytartó elé citálták volna, Jézus Krisztus egy egyszerű, de annál lehengerlőbb kijelentést tett: „Én vagyok az igazság"(János 14:6). De hogyan lehetne egy egyszerű ember maga Az Igazság? Ha azonban nem egy egyszerű emberrel van dolgunk, hanem pontosan azzal, akinek mondta magát, akkor mindez lehetséges. Jézus Krisztus önmagáról tett állításának igazsága bebizonyosodott, mikor feltámadt a halálból (Rómabeliekehez 1:4).

Üdv. mindenkinek!

Ta0066 2020.01.12. 15:29:46

@Kutató77:

Az Igazság Isten egyik neve.

Köszönöm az írásod.

keresemazutam 2020.01.13. 20:05:11

@Kutató77:

Üdv!

"Tehát az igazság az igaz vallás Isten Szavában a Bibliában található."

Ezt a kijelentésed objektív igazságnak tartod hindu vagy buddhista nézőpontból is?

red five 2020.01.14. 09:25:16

Az az igazság, hogy a Holt-tengerben több élet van, mint itt.
Ide is csak egy JT tudna tudna több életet hozni. Vajon miért?

red five 2020.01.14. 09:29:46

@Atyek: "Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt."

red five 2020.01.14. 22:29:02

Johnny, 4-5 év némaság után össze akar rántani egy filmklubbot, amolyan irodalmi kávéház típusú bájcsevejre.
Mert 4-5 év után ez a legfontosabb.
És a téma?
Egy pszichopata gyilkos, lázadó, anarchista, majd tömeggyilkos jellemrajzának kétféle megjelenítési formája.
Melyik pszichopata, lázadó, anarchista, tömeggyilkos megjelenítési forma hitelesebb?
Ezt szeretné tudni, Johnny, 4-5 év hallgatás után.
Ennyire kíváncsi belőletek.

Aztán jön a fordulat.
Fordítsunk csoportosan, mert az jó. Egyeseknek.
Aztán megint egy fordulat.
Itt dicsekszenek, azzal, hogy nem az idők szavára hallgatva, bírnak változni, változtatni, megújulni, és nem 1700 éven keresztül dogmatikusan nyomatják ugyanazt az ősszutykot, amit az atyáik nyomattak.
Aztán megint egy fordulat.
Majd a Lloyd jól megmondta, mert az Arthur király legendájában is volt legalább egy Lloyd. Vagy Llord?

red five 2020.01.14. 22:45:05

Amikor nekem nem volt egy ideig ékezetes billentyűzetem, letöltöttem egyet. Kicsit jobban oda kellett figyelni, kicsit tovább tartott begépelni egy üzenetet, de megtiszteltem ezzel a honfitársaimat.
Johnny, mit szólsz ehhez?

red five 2020.01.14. 22:57:00

@Kutató77: Ezzel mit akartál elérni? Mit reméltél? Mi volt a cél? Kit gondoltál megszólítani? Miért? Johnny egyetlen kérdésére se válaszoltál ezzel. Egyetlen addigi hozzászóló reakciójára sem reagáltál ezzel. Most akkor válaszoltál? Vagy kérdést tettél fel?
Mi az igazság, a hozzászoktatásoddal kapcsolatban?

A milyen lesz az időjárás holnap kérdésre, megírtad a puding receptjét.

Idős vagy, a saját bevallásod szerint. Szép még lehetsz. A korodhoz képest.

Idős vagy a saját bevallásod szerint. Félsz a haláltól?

red five 2020.01.14. 22:58:25

Red Five Standing By

red five 2020.01.14. 23:06:22

Régen mekkora élet volt itt.
Ezer hozzászólás egy témához.
Variációk egy témára.

De olvadnak a jéghegyek, égnek az erdők, változnak a pólusok, államférfiak helyett köztörvényes bűnözők irányítanak országokat.
Már semmi nem lesz ugyanaz, mint régen volt.

Boldog vagy egy szartenger közepén?
Egészségedre!

red five 2020.01.15. 00:05:55

Mi az igazság?
A szartenger közepén?
Buták vagytok.
Semmit nem változtatok.
Maradtatok, akik voltatok: Buták

Szeretnél többet tudni róla?
A butaságod történetéről?
igen?
Nem?
Leszarom, hogy mennyire buta vagy.
Azért nem azt írtam, hogy mennyire okos vagy, mert totál buta vagy. Ez darabra meg van, te buta ember?

Akarsz beszélni róla?

red five 2020.01.15. 00:26:52

Ez a sok butaság...

Úristen!
Olyan jó, hogy már csak kevesen maradtatok, ragadtatok bele ebbe az őrületbe.

Johnny, szerinted hol rontottad el?

Johnny, ékezetek nélkül, mivel tudsz előhozakodni a saját mentségedre?

red five 2020.01.15. 00:36:19

Annyira durva, hogy mindenki hallgat, és csak néz ki a saját fejéből ötlettelenül, hitetlenül, hiteltelenül, értetlenül.

Vannak gondolataid, amik fabatkát sem érnek?
Johnny pszicho világa...

Ne dőlj hátra.
Lesz itt még minden!

red five 2020.01.15. 01:00:01

Hallgatni arany?

Johnny távol, ti meg közel?
Messze és távol?
Így?
Most boldog vagy?

Régen ezer hozzászólás volt egy témához, most meg havonta kettő.
Mi változott?
Ékezetek nélküli havas Johnny, mi változott?

Én például nem változtam.
Még mindig kemény vagyok, mint a vídia.

red five 2020.01.15. 01:04:28

Havas Johnny, szerinted hol rontottad el?

Szerintem már a legelején, de kapsz lehetőséget, hogy kidumáld.
Akarod?
Vagy nem akarod, mert jó neked szarul, de büszkén?

A te döntésed.

red five 2020.01.15. 01:16:04

Oké.
Ennyi.
Beteg banda!
Viszlát a jövőben - egy kis időre.

Johnny, az ékezetek nélküli szociopata, majd megmondja a frankót...

L'amour

Egyszerűen buták vagytok.
Már sajnálom, hogy újra megpróbáltam 4-5 év után.
Szerintetek mégis kik mennek a levesbe Armageddonkor, 8-10 milliárdan, vagyis az egész emberiség?
Gondolkodjál már, ember !!!
Gondolkodjál már, ember !!!
Ne legyél már tök hülye, ember!

red five 2020.01.15. 01:33:26

Semmit nem tudsz az életről.
Semmit nem tudsz a halálról.

Semmit nem tudsz Istenről.
Semmit nem tudsz Isten fiáról.

Semmit nem tudsz a jövőről - a múltról, a jelenről.

Egy pszichopata gyilkos, akivel egyesek tudnak azonosulni köztetek, az jó... Szerintetek a jó.

És a fojtogató néma csend...
Legyen a ti aratatok szerint.
Legyen nektek.

red five 2020.01.15. 01:45:25

Ahogy kivár a fostalicska hitetlen sátánista, hogy támadási felületet találjon.

igen, én hirtelen rengeteg támadhatót tettem közzé, követ dobtam a láposba, te tök hülye, csak azért, hogy felrázzalak!
Belassult agyhalál.
Ti, ti... JT ellenesek.
Mesélj valamit az életről, te szerencsétlen boldogságcsináló.
Mi a boldogság?
Mesélj már róla valamit nekünk, akik kicsit sem ismerjük.
"örö bodotá" - neked, geci!
Mesél az erdő?

Úristen, ezek min csodálkoznak, miért csodálkoznak?
Ne csodálkozzál már annyira, hisz csodák nincsenek!

red five 2020.01.15. 02:21:57

Mennyi lecsapható labdát feldobtam, mennyi követ dobtam az állóvízbe, hogy felkavaródjon...
És a nagy semmi!

Balfék kis béna pöcs istentelenek.
Akarsz többet tudni róluk?
Nem?
Szerintem se akarj, hagyd a picsába az összeset!
Johnny az első és az utolsó - az alfa és az omega.

Bízd a köpcösre!

red five 2020.01.15. 07:51:08

Beszélgethettetek volna az Ifjú pápa c. sorozatról, vagy a Messiás c. sorozatról, vagy az Isten belájkolt c. sorozatról...
De, nem.

Ezek a Jehova Tanúi olyan izék.
Vannak köztük jók, meg kevésbé jók, meg van egy-két badass...
A szenvedélyek viharában.

Johnny Walker, tanárbának jelentem, az osztálylétszám: R.I.P.

Ta0066 2020.01.15. 09:23:41

@red five: Csak egy kérdés, te is hitetlen vagy?

red five 2020.01.15. 11:53:43

Bírom, ahogy az ősatya, a ti atyátok, Johnny, a lázadó hallgat.
Amikor keményen szembesítik az istentelenségével, akkor csak hallgat, és rábízza a piszkos munkát másokra.
Johnny nincs köztetek sem testileg, sem lelkileg, sem szellemileg (még ékezetes billentyűzete sincs).
Isten viszont mindig veletek van!
És csak ez számít !!!

red five 2020.01.15. 11:55:42

"Red five, standing by!"

red five 2020.01.15. 12:02:43

@Ta0066: A kérdésed minden elárult rólad.

A kérdésedre válaszolva: kurvára hívő vagyok!
Nehéz volt elfogadnom, sokáig tartott elfogadnom, hogy egy állatként is szeret Isten, és akar engem.
Egy állat vagyok!
És Isten így szeret.
Egy állatként.
Ezt el kell fogadnom.

red five 2020.01.15. 12:05:39

Sokfélék vagyunk. Vannak az emberek, meg vannak az állatok.

red five 2020.01.15. 12:08:25

Angyalok is vannak...
A zangyalok.
Tehát, vannak az angyalok, az emberek, meg az állatok.
Van különbség köztük, mert pl. vannak a kis állatok.

red five 2020.01.15. 12:10:21

A kis állatokat onnan lehet felismerni, hogy kicsik?
Minden kisállat kicsi? Ez biztos?

red five 2020.01.15. 12:22:41

Johnny, kéne állni a gáton.
Amit megszelídítesz (amit elvadítasz - vagy amit akartok), azért felelőőséggel tartozol.

Nem vagy korrekt.
Nem vagy karakter.

Millió dologgal védekezhetnék a támadásoddal szemben, de nem érdekel a butaságod története.
Még hacsak hülye lennél, de te egy geci vagy.
Nem látom, de érzékelem a belőled áradó gonoszságot. Folyamatosan.
Még engem is majdnem meg tudsz törni a gonoszságoddal, hát még a védteleneket...

Mi háborúban állunk - jó és rossz között.

red five 2020.01.15. 13:00:53

Növények is vannak.
Tehát vannak az angyalok, az emberek, az állatok, meg a növények.

De vannak baktériumok is.
Tehát, vannak a ...
Vírusok is vannak.
Tehát vannak a ...

Van klónozás is.
Tehát vannak a ..., meg a klónok.

Igazság Kereső 2020.01.15. 17:10:39

Mi a frász folyik itt? :D

Red, ez a kis közjáték milyen céllal történik? Hm? Elsőre arra gondoltam, hogy Te valami féle talaj vesztett ex-jt volnál, aki-mint a fenti ábra mutatja- "picinykét" bele zakkant a talajvesztettségébe-gondolom én! :) Egy nem "beavatott" számára a sok kommented nem hordoz jelentés tartalmat, max azt hiszik, hogy most szöktél a zárt osztályról! Akkor meg kinek/kiknek is szól?
Ennek mi értelme?

red five 2020.01.15. 17:37:48

@Igazság Kereső: Mi a frász folyik itt?
A klónok támadása.

Már leírtam. Nem figyeltél. Követ dobtam az állóvízbe.
Nyugodtság. Tök normális vagyok.

Akkor meg kinek/kiknek is szól?
Gondolatot ébreszt. Polgárt pukkaszt. "Keresztényt" "üldöz".

Egy Picasso képnek mi értelme?
Ön/arc/kép: cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1805/20180514picasso-le-marin-festmeny.jpg

Igazság Kereső 2020.01.15. 23:39:58

@red five: Mégis, pontosan mi a célod ezzel? Mit akarsz elérni?

Azt, hogy egy-kettőre úgy gondolkodjanak, ahhogy te, mert te tudod a "tutit"?

Sok önjelölt "gurut" láttam már, mind csak azt HITTE, hogy tudja a "tutit", de sajnos nem.

Csak azért, mert Te ide jössz, mint egy "őrült, ki letépte láncát", csúnyán "beszélve", ki osztva egyeseket, mintha bármi valódi jogod is volna mindehhez, majd húha mindenki megijed, "észhez tér", és fület-farkát behúzva "csilli-villi" keresztény lesz, vagy akármelyik felekezet önfeláldozó tagja? Nem, nem lesznek ilyenek!!!!

Mert ez sokkal összetettebb kérdés, mint elsőre képzeljük!

És nem, nem fognak úgy gondolkodni, ahhogy Te, vagy ahogyan azt Te szeretnéd!

Ne képzeld azt, hogy másnak nincs akkora rálátása a dolgokra, mint neked, sőt, vannak, akiknek sokkal szélesebb körű a rálátása, mint neked, és pontosan ezért gondolkodnak ahhogy!

Ne akarj senkit megváltoztatni, nem fog menni!

Ezzel a pökhendi stílussal végképp nem! :)

Zsályácska 2020.01.16. 18:07:45

Annyira bírom, amikor egyesek abban élik ki a beteg hülyeségeiket, hogy a számítógép mögött ülve, mint egy félőrült kommentelgetnek, mert hát ugye onnan mindent lehet, könnyen nagy a szánk. :)
Nem baj red five, legalább kiadtad magadból azt, amihez a való életben gondolom soha nem lett volna merszed. Ez is egy taktika. De szerintem érdemi reakciót, magyarázkodást, védekezést olyanoktól akikbe belekötöttél, ne várj, mert amit csinálsz gyerekes és abszurd. Szerintem nem azért nem reagál senki, mert hú, de megijedtek tőled, nem tudnak mit mondani vagy netalántán magukban fortyognak hanem azért, mert egy vicc ez az egész. Én legalábbis jót nevettem. :D

Zsályácska 2020.01.16. 18:08:43

Annyira bírom, amikor egyesek abban élik ki a beteg hülyeségeiket, hogy a számítógép mögött ülve, mint egy félőrült kommentelgetnek, mert hát ugye onnan mindent lehet, könnyen nagy a szánk. :)
Nem baj red five, legalább kiadtad magadból azt, amihez a való életben gondolom soha nem lett volna merszed. Ez is egy taktika. De szerintem érdemi reakciót, magyarázkodást, védekezést olyanoktól akikbe belekötöttél, ne várj, mert amit csinálsz gyerekes és abszurd. Szerintem nem azért nem reagál senki, mert hú, de megijedtek tőled, nem tudnak mit mondani vagy netalántán magukban fortyognak hanem azért, mert egy vicc ez az egész. Én legalábbis jót nevettem. :D

Igazság Kereső 2020.01.17. 00:30:10

@red five: Az ajtók bezáródtak?

Ja....te valami féle "hittéritő" munkát végeznél ezen a fórumon, vagy mi a fene? :D

Érvelni kellene tudni, de az nem nagyon megy neked! Amit Te itt csinálsz,annak végképp semmi értelme, csak azt éred el, hogy komplett idiótát csinálsz magadból!
Eredményt nem érsz el! De ha neked megéri...

Na jó...én ezt a magam részéről lezártam, értelmes emberekkel lehet értelmes diskurzust folytatni, Te nem tartozol közéjük...

További minden jót! :)

red five 2020.01.17. 15:04:43

@Igazság Kereső: Eszemben sincs téríteni!
4-5 évente kaptok három napot, hogy újragondoljátok.

Egész addig, amíg gyün a nagy nyomorúság, a nagy nyomorúság végén Jézus, aztán az Armaggeddon, aztán Jézus ezeréves uralma, aztán a túlélők fehér ruhában, aztán a feltámadók, aztán az ezer év végén a végső választás jó és rossz között, aztán a második halál, aztán az "örö bodotá".

Én téríteni? Egy állat vagyok. Ha nem lennék állat, nem lennék itt.

Isten szereti az állatokat?...

red five 2020.01.17. 15:07:29

@Igazság Kereső: "Az ajtók bezáródtak?"

Ez egy hosszú szám sok szöveggel. Neked ez jött le belőle?

red five 2020.01.17. 15:19:21

@CsEV: Nekem már volt dolgom a rendőrséggel - párszor. Fogdában is voltam.
Lázadó vagyok, és élvezem - nem úgy!

Bátor vagyok, és nőies (sajnos túl magas az ösztrogénszintem és ezért, szürreálisan érzékeny vagyok, de közben erősebb, és vadabb vagyok, mint egy férfi - kemény kombó ez!) ezért mindig kimondom, amit gondolok, és megteszem, amit akarok - a következményekkel nem számolva.
Következetesen nem számolok a következményekkel.

Vajon, Isten szereti az állatokat?...

red five 2020.01.17. 15:24:52

Egyelőre annyi látszik eddig, hogy én már most, ebben a világban jól döntöttem, túlélem Armageddont, és az ezer év végén is jól fogok dönteni, míg ti...
Nos, én nem ítélkezem.
(ítélkezhetnék, de akkor ítélkezőnek tartanátok, és azt nem szeretném... és szerintem ti sem szeretnétek - ezt pl az empatikus szürreálisan érzékeny magas ösztrogénszintem íratta le velem)

red five 2020.01.17. 15:39:16

Beszélgetni.
Nem tudtok.
Megvárod míg eltűnök, aztán utánam hajítasz pár követ.
Nem ismeritek fel a kötözködésen innen és túl, az őszinte érdeklődést.
Ha olyanok vagytok, amilyennek gondoljátok magatokat, fel kéne tudni ismernetek a különbséget!

Szerinted olyan vagyok, aki azt szeretnél, hogy meghaljál? (mint Sátán)
Szerintem olyan vagyok, aki azt szeretné, hogy mindenki megtérjen, és éljen! (mint Isten)

Hányan beszéltek veled szépen (csak az elmúlt 4-5 év során?), és nem értettél a szóból, nem hittél a Szónak?
Igen, én egy badass vagyok, de ebből nem azt veszed észre, hogy Isten így is próbál megszólítani téged, hanem ellenséges vagy.
És nem az enyém, hanem önmagadé!

red five 2020.01.17. 15:42:24

Sajnálom, hogy egy tapodtat sem mozdultatok a jó irányba újabb 4-5 év alatt.
Talán lesz újabb 4-5 évetek a változásra, a változtatásra, talán nem.

Ta0066 2020.01.17. 16:42:13

@red five:
Azt miből gondolod, hogy túléled Armageddont (bármi legyen is az)? Miből gondolod, hogy élsz addig? Miből gondolod, hogy holnap még élni fogsz?

Zsályácska 2020.01.17. 17:59:23

Ne haragudj red five, de egy szót sem értek abból, amit mondani akarsz. Mi az értelme ennek? Próbálom megfejteni, de igazából egy nagy katyvasz csak az egész. Értelmetlen fecsegés.
Te tulajdonképpen nem értesz egyet Jehova tanúival? Vagy a "hitehagyottakkal" van problémád? Vagy csak azok a hitehagyottak, akik aktívan a gyülekezet tanításai ellen vannak? Mégis ki lenne a célközönség? És egyáltalán mit akarsz elérni?
Nekem csupán annyi jön le, hogy pálcát törsz ismeretlenül mások felett, holott nem ismered sokak életét, körülményeit, döntéseiket nem látod át. Szerintem nincs jogod ítélkezni.
Ellenben olyan, mintha magaddal olyan nagyra lennél, tutira biztos abban, hogy te vagy a frankó, aki még Armageddont is túléli. Már nem azért, de aki úgy káromkodik, mint egy kocsis és az alázat teljes hiányát mutatja fel, annak inkább nem a saját háza táján kéne söprögetnie?! Csak úgy kérdezem...
Ha szerinted az ilyenek, mint te "öröklik Isten királyságát" akkor köszönöm szépen, de én nem kérek belőle. Isten óvjon az ilyenektől!!
Saját vélemény: szerintem azt kéne megérteni, hogy nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Nincs olyan, hogy csak ez a jó döntés, semmi más. Az embernek ki kell ismernie önmagát, hogy neki mi a jó. Ez mindenkinél mást jelent. Ha valaki boldog egy szektában, tud vele azonosulni, egészségére. Ha valakinek csak árt, rámegy mind mentálisan, mind érzelmileg, akkor kell annyi lelki erő, hogy felálljon és emelt fővel távozzon. Ha Isten a szeretet, (és még az állatias embereket is szereti) akkor biztos vagyok benne, hogy örül, ha kézbe veszed az életed, te magad irányítod, nem más helyetted, sőt jobbat mondok, még támogatni is fog ebben.
Visszatérve arra, hogy mi is a célod ezzel az egésszel... a konklúzióm ez: szerintem te csak azért vagy itt, azért csinálod ezt, mert élvezed, hogy "bosszanthatsz" másokat. Sőt, addig csinálod, míg halló fülekre nem találsz és feltölteted saját magad mások reakciójából. Mert őszintén: nem tök mindegy neked, ki hogy éli az életét? Ha pedig valaki, ennyire inkább másokét nézi, ott nagy valószínűséggel önmagában is problémát találhat. Amit persze könnyebb a szőnyeg alá söpörni, elterelni róla a figyelmet, mint foglalkozni vele. Ismertem személyesen is ilyen embert, eléggé a mentális zavar kategória felé hajlik a dolog. Őszintén és minden jóindulat által mondom, egy pszichoterápia sokat segíthet. :)

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2020.01.18. 21:54:19

@Johnny Joker: Szia JJ!
Követem a blogot, olvasok, de sajnos nincs időm a sajátomra se nagyon.
Láttam a filmet, nekem nem jött be, az igazság az, hogy a többi se. De hát én már csak ilyen vagyok. :D

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2020.01.18. 21:56:25

@red five: Már megint itt vagy nickaméleon?
Azt gondolná az ember, hogy lenyugodtál, megjött az eszed vagy ilyesmi. Erre, tessék, jössz megint az uncsi dumáiddal...

a századik juh 2020.01.20. 14:37:22

@Johnny Joker: Szia, nekem lenne egy javaslatom, mit lenne jó lefordítani: watchtowerdocuments.org/documents/1917_Facts_For_Shareholders.pdf Előre is köszönöm!

picket9 2020.01.21. 01:01:58

Szia Johnny,
Itt vagyunk, csapassuk!
Minden oké, bár én is élem az életem jt mentesen.
De a múlt kötelez, játszunk!
Irj pm-ben, vagy dumáljunk.
Csáó.

Kutató77 2020.01.21. 10:33:08

@picket9: De a múlt kötelez, játszunk!

Ezt hogy érted, ez játék nektek!!?

picket9 2020.01.22. 03:51:31

@Kutató77:
Ja, játék.
Azt elcsesztük, benéztük, hogy 20 évig álomvilágot kergettünk. De nagyon. Bánjuk is.
Most csak finom voltam.

Kutató77 2020.01.22. 12:50:22

@picket9: 20 évig nm volt kérdés, minden világos volt?

Mindent vakon hittél, embereket követtél?

Bocs próbálom megérteni, 20év sok idő.

Toronyőrbácsi 2020.01.24. 11:53:57

Érdekes a kis vörös!
Zagyvál, mint az usás higgsbozonok Joel sáskáiról!(új fény)Sírtam!

connectedly 2020.04.12. 00:32:47

"Még itt vagyunk" - hát ez az!
Még mindig itt tartotok, annyi év után...
Végül is nem rossz annyira, ahol tartotok, de nem is jó (igen, ez a jó, az a JÓ).

@Toronyőrbácsi: Szerintem nem sírtál. Csak írtad, hogy sírtál, mert jól hangzik.
Szerintem ezután lesz a sírás, meg a fogcsikorgatás.

connectedly 2020.04.12. 00:44:59

@Toronyőrbácsi: Mindig téged tartottalak a leglazábbnak a klubban - akivel a legszívesebben veséztem volna ki a kivesézni valókat.
De mégsem veled tudnék a legtartalmasabban érdemben vitázni a kialakult helyzetről - mindenki hasznára.

De egy jó kis adok-kapokra mindig vevő voltam, vagyok, és leszek is.

(Ezért, csak neked árulom el, hogy olyan tanúskodásba kezdek, hogy azután csak az nem fog hinni Istenben, aki nem akar!
Sajnos van egy rossz hírem: nagyon sokan nem akarnak hinni Istenben - még ha lehozod nekik a csillagokat az égből, akkor sem.
A vízözön körül történteket sose felejtsd el - laza srác -, mert az lesz most is. Csak most tűz által.
Jézus hasonlította össze a két eseményt - ezt sose felejtsd el, Jézust sose felejtesd ki a történtekből - laza srác.)
süti beállítások módosítása