Beszélnél kicsit bővebben az "áldásokról, lehetőségekről"?

Még a JT közösségben voltam, de már kezdtem legyőzni a „félelmet” a más közösségekben élő, tevékenykedő keresztényektől. Ebben feleségem előbbre tartott, bennem még erősen dolgozott a „hajszál” szindróma.

Egy galyatetői nyaralás során elmentünk Mátraházára, mert egy akkoriban olvasott – „Kapcsolatom a Református egyházzal és annak Urával” című – Tüdős Klára könyvben az állt, hogy az ottani református lelkészüdülőben kapta a késztetést az írásra. Emlékszem az érzésre, amikor nagy nehezen bementem a gondnokházaspár lakásába. Mintha vesztőhelyre mentem volna. Jó beszélgetés kerekedett a gondnokkal, aki nem mellesleg lelkészvégzettségű valaki volt. Említették, hogy vasárnap istentisztelet lesz az üdülőben, szeretettel hívnak.

Elmentünk. Egy fiatal lány volt a lelkész, és minden, a női lelkészekre vonatkozó averzióm ellenére kénytelen voltam elismerni, hogy megragadó, és teljesen igei volt a szolgálata. Alkalom után beszélgettünk, és említette, hogy a héten még lesz egy bibliaóra, amit református diakónusoknak tart, és szívesen lát minket is. Ha egy üzlet beindul! Elmentünk arra az alkalomra is. A beszélgetős, interaktív résznél csak a lelkésznőnek és nekünk kettőnknek volt mondanivalónk az elhangzottakhoz, a fölmerülő kérdésekhez. Ja, kérem, a tanús gyakorlat!

Jó, testvéri kapcsolatba kerültünk vele. Az Ő meghívására mentünk el a Gyökössy Bandi bácsi vezette Pasztorálpszichológiai szemináriumra, mely Bandi bácsi halála után is megmaradt, és máig tagjai vagyunk. Ez a havonta egyszeri alkalom is sokat tanított nekem a jó értelemben vett ökumenizmusból. Ezt úgy értem, hogy Istennek más közösségbe tartozó gyermekeivel testvérek vagyunk. Jézusnak a különböző aklokból való juhai! Akiknek Ő a fontos, akik hallják, és hallgatják a hangját, akik követik élő vizekhez, jó legelőre, akik a nyájat választják a karám helyett. A ma ökumenikusnak nevezett mozgalom inkább szinkretizmus, - elfogadják, és összeadják egymás tévelygéseit.

Kilépésem utáni hónapban a föntebb említett református lelkésznő meghívott minket egy, szintén a mátraházai lelkészüdülőbe szervezett alkalomra. Lelkészek jöttek össze és igeszolgálatok hangzottak el, és gyakorlati témák megbeszélése. Nem is akartam elhinni, de engem is megkértek egy igehirdetésre. Ami viszont az igazi élmény volt, hogy éjszakába nyúló beszélgetésünk volt olyan lelkészekkel, akik már lelkészként bemerítkeztek, mert így látták biblikusnak, egyetértően beszéltek olyan kollégáról, aki nem hajlandó a gyerekkeresztséget elvégezni. Mivel mi nem voltunk az egyházuk tagjai, velünk felszabadultan beszélgethettek.

Szintén közvetlen a kilépésem után elkezdtünk egy Teológia Főiskolát. Mivel az előzetes ismertetőben az állt, hogy természetesen az anyagot megkövetelik, de tiszteletben tartják a hallgatók lelkiismeretét; ezért nyugodtan jelentkeztünk. Nem üres beszéd volt, amit ígértek! Mondok példát. Egy dolgozatomra közepest kaptam. A rektornál reklamáltam. Mondta, hogy Ő, és a Főiskola fönntartói nem értenek velem egyet, mégis, mivel a Szentírásból bizonyítottam, amit írtam, jelesre javítja a jegyemet.

A Főiskolán többekkel jó kapcsolatba kerültem. Több közösségből jöttek, és senki nem vallásháborúzott. Illetve aki igen, azt elkerülte az ember. Főiskolai nyári táborok, és bibliai táborok is jó nevelőim voltak. Bár egyetlen közösséghez sem köteleződtem, köteleződtünk el – a bibliakörünkön kívül –, testvérnek tudtam tekinteni a másik keresztényt. Megszívleltem a figyelmeztetést: „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik.” Róm. 14,4. MBT Ezeken az alkalmakon is nagyon sokan kerestek föl minket lelki beszélgetésre, mivel nem voltunk az illető közösség tagjai, bátran mondták el a kétségeiket, a hivatalossal nem egyező meglátásaikat.

Amikor az Őrtornyon kívül került, feleségem sokat imádkozott azért, hogy adjon a Mindenható szolgálatot. Adott. Megkértek egy telefonos lelki segély szolgálatra. Ezt egy ifjúságsegítő egyesület működtette. Körülbelül egy évig végeztük, és a jelentősebb része a tevékenységünknek az volt, hogy az egyesület fiatal munkatársait lelkigondoztuk.

Ezután levelező lelkisegély szolgálatra kért ugyanaz az egyesület. Csaknem 3 évig végeztük. Az ifjúságsegítő egyesület jellegéből adódóan főleg fiatalok, kamaszok, tinédzserek fiatal felnőttek írtak. Feleségem a lányoknak, én a fiúknak válaszoltam. Nagyon nagy felelősség, kinek mit válaszol az ember. Csak egy példa, valakinek az első levelében ez állt: "Amikor leültem az asztalhoz, sokáig gondolkodtam. A halált vagy az írást válasszam. Az írást választottam (egyelőre). Ti vagytok az utolsó reménységem.” Természetesen sokan ateista háttérből, hitetlenül fordultak hozzánk. Nekünk viszont az volt a meggyőződésünk – és ma is az –, hogy értelmes lelkigondozást csakis Isten igéje alapján lehet végezni. Mi ezt tettük. Gyakran úgy, hogy „van egy régi bölcsesség, mely szerint…” Vagy „egy hasznos tanács ezt mondja…” Ezek után a Szentírás gondolatait osztottuk meg. Többen kezdtek a Biblia iránt érdeklődni.

Természetesen voltak kudarcos élményeink is. Ebbe azt is bekalkuláltuk, hogy a levelezők életkorából adódóan kialakulatlan elköteleződésük, labilis lelkiállapotuk, biológiai változásaik miatt ez várható. Voltak személyes találkozásaink is, - különböző eredménnyel. Egyet leírok. Egy kis gimnazista lány volt nálunk – szülei engedélyével –, aki a látogatás után többek között a következőket írta. A kamaszos hevület, lelkesedés, irreális túlzások ellenére meghatóan.

"... A Pesten töltött három nap életem eddigi legboldogabb napjai. A szerda esti gyülekezet pedig szintén egyedülálló élmény nekem. Életemben először voltam idegen emberek társaságában úgy, hogy azokban nem volt előítélet és én nem éreztem magam kiközösítettnek. ... Ahogy mentem ki az állomásra, egyre rosszabb lett a kedvem. Ez nagyon meglepett, mert a 3 nap alatt minden percben egyfolytában boldog és derűs voltam. A szám lekonyult és olyan szürkés volt az ég is. Egyszer csak elbőgtem magam, és akkor rájöttem mi a baj. Amíg nálatok voltam, olyan volt, mintha az otthonotokba beköltözött volna az Isten. Tudod, mint a "Napország"-ban. Szóval ott olyan biztonságban volt az ember, és ott mindig olyan boldog voltam, és olyan kedves emberekkel voltam körülvéve, akik lelkében a Szent Lélek lakozik. És amikor a vonaton elbőgtem magam, csak úgy akaratlanul kiáltottam magamban: 'Istenem, nem akarom, hogy elhagyj!' ... Nem akartam, hogy a Szentlélek Pesten maradjon. Féltem, ha kisétálok Pestről, kisétálok a Krisztusból. Azután a vonaton elkezdtem imádkozni, és teljesen megnyugodtam, és nagyon boldog lettem. Elkezdtem olvasni Ruth könyvét..."

A fönt leírt áldások, lehetőségek nagyon hamar, a tanú-szervezetből kikerülés után jöttek. Ez volt az első 3-4 évben. Mintha az Örökkévaló azt mutatta volna nekünk, hogy szolgálat, hitélet, testvérek a Krisztusban továbbra is vannak. Sőt Krisztusban testvérek – Jehova Tanúinak az Üdvözítőhöz való viszonya miatt – kizárólag az Őrtorony Társulaton kívül vannak. Hosszú ideig dolgoztunk hajléktalanellátó intézményben. Főleg feleségem, – én hamarabb nyugdíjba mentem. Éjjeli menedékhelyen és nappali melegedőn nem, de átmeneti szálláson bibliaórát tarthattam. Mivel nem azonos intézményben dolgoztunk, egy ideig két helyen is volt ilyen alkalom. Ez nagyon érdekes, de nem könnyű szolgálat volt.

További lehetőség is adódott a hitet megvallani. Amikor egy hajléktalanokkal foglalkozó intézményt vezettem, a hétfő reggeli értekezletet rendszeresen Igével, bibliai megbeszéléssel kezdtük. Ugyanis hívők is voltak a munkatársaim között, és a többiek is szívesen részt vettek; bár megbeszéltük, hogy aki nem akarja ezt, az csak a szakmai résznél csatlakozzék. Áldott alkalmak voltak. A Szentírással foglalkozás után, sokkal együttműködőbbek voltunk az egyéb kérdésekben is.

Közben, miután befejeztem a teológiát, kiváltságom volt egy Lelkészképző Főiskolán két évig tanítani. Az Örökkévaló ajándéka volt, hogy megoszthattam a bibliai gondolataimat a hallgatókkal, illetve együtt örülhettünk annak, amire elvezetett mindnyájunkat a Szentszellem. Mennyire más volt ez, mint amikor a véneknek tartottam az iskolát! Bár azt is nagyon szerettem, és hasznosnak tartottam.

A Főiskolát fönntartó egyház illetékesei – többek között a rektor – felkérésére vidéki gyülekezeteikben többször hirdettem az Igét. Azután, úgy alakultak a körülmények, hogy egy dunántúli városban évekig igen gyakran kellett helyettesíteni a lelkészt. Mindig azt mondtam, amit a lelkiismeretem diktált. Nem kerestem a megbotránkoztatást, a konfliktusokat, de ami a bibliai meggyőződésem, ezt prédikáltam.

Valahogy – nem is értettem, hogyan –, egyik megbízatás után jött a másik, néha egyik hozta a másikat. Nem gyakran, de rendszeresen az egyik budapesti idősotthonban beszélek a Bibliáról, Bibliából. 2002 óta havonta egy kórházban betegeknek szolgálhatok beszélgetéssel, vigasztaló szóval, igehirdetéssel.

Nemsokára 18 éve lesz, hogy egy felekezettől független, bibliailag elkötelezett rádióműsort vezethetek két hetenként egy órában.

Tizenöt évvel, ezelőtt szerveztünk először egy péntektől vasárnapig tartó összejövetelt főleg a tanúktól szabadult, vagy szabaduló félben lévő testvéreknek. Többen, más közösségekhez, vagy sehová nem tartozók is eljöttek, akiknek semmilyen JT kötődésük nem volt. Az első alkalommal, olyanokkal is találkoztunk, akik még a szervezetben voltak, sőt még „regnáló” vének is jöttek. Az egynapos látogatókkal 50 fő körül voltunk. Több mint 10 évig tavasszal és ősszel jöttünk össze egy misszióotthonban, amit az Evangélikus egyház működtet. Az utóbbi néhány évben csak ősszel jövünk össze a testvérekkel. Főleg Budapestről, de más településekről is érkeznek a résztvevők. A létszám kb. 30 és 60 között váltakozik.

Egy hajléktalanok számára létesített nappali melegedővel van jelenleg is rendszeres kapcsolatom. Szerencsétlen felebarátaink közül sokat temettem. Isten igéjéről is beszélek nekik; hogy ennek van-e valami értéke a számukra, van-e akár csak egy mag is, ami elfogadható talajba hull – azt csupán a Mindenható tudja!

Átolvasva a leírtakat, kicsit vegyes érzéseim vannak. Nem szeretném, hogy dicsekvésnek tűnjenek a föntiek, de szeretném, ha világos lenne, hogy Istenünk a Jehova Tanúi vallásszervezeten kívül is feladatokkal látja el az Őt keresni, Neki szolgálni akarókat. Mivel kipótolja a mi hiányosságainkat, nem is elsősorban az emberileg mért alkalmasságra néz a megbízásoknál. Ellenkező esetben nem sok feladatom lett volna!

Tapasztalataid szerint milyen nehézségekre számíthat, aki egy bibliakört szeretne indítani?

Először azt kell tudatosítani, hogy bibliakörről és nem gyülekezetről van szó. (Nincs szervezeti szabályzat, dogmák, liturgia, tisztségviselők.) Önkéntes testvéri, baráti kör van. A testvéri azt jelenti, hogy az Atya egy másik gyermekéről van szó. Jó, ha leszögezzük, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, meglátását az adott témáról, de senki nem erőltetheti azt a másikra. Ha valamiben nem értünk egyet, lehet a Filippi 3:15-höz igazodni:

„és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek”

A megbeszélthez ragaszkodni. Lehet téma, de főleg egy-egy bibliai könyv. Nem szabad engedni, hogy valaki nagyon rátelepedjen a körre. Nem egyvalakinek kell hirdetni a bölcsességet. Lehetőség szerint mindenki működjön közre. A távolmaradókról valódi szeretettel érdeklődni szükséges, felelősségre vonni őket tilos.

Továbbá nem szabad a számok bűvöletébe esni. Minél nagyobb létszámú kört létrehozni! A Mindenható Isten emberi gyülekezete a teremtés után 1600 évvel, mindössze 8 főből állt! Akinek semmilyen ismerete nincs, aki nagyon eltér a többiek szintjétől, azzal talán jó külön foglalkozni. Ugyanis vagy nem fog érteni egy kukkot sem, vagy nagyon megkeseríti a többiek életét az „ábécéhez” való örökös visszatéréssel.

Ne alakuljon át a bibliakör evőkörré! Ha igény van – és természetesen van – szeretetvendégségre, kötetlen alkalomra, azt eleve így kell megrendezni, nem menetközben „átalakulni”.

A kör vezetéséről is valamit. Nem főnök, nem mérce, nem egyszemélyi vezető, aki a kört vezeti. Talán kicsit többet kell törődnie a közös ügyekkel, mint a többieknek. Jó, ha ő ad szót, hogy ne legyen Bábellé a találkozás. A bibliakörre is igaz, hogy a legnagyobb tisztség: a testvér!

Fontos tudatosítani, hogy nem vagyunk ugyan gyülekezet, de sok tekintetben hasonlóan működjünk. Az egymás segítésének anyagi, fizikai dolgokban is természetesnek kell lennie. Furcsán hangzik egy bibliakörrel kapcsolatban, de szükség esetén az „egyházfegyelmet” is kell alkalmazni. A szándékosan összeférhetetlen, a tudatosan romboló, a Bibliát méltatlanul kezelő, Istent tagadó személyt megkérni, hogy ne látogassa az összejövetelünket. (Ahogyan egy természetvédő egyesületben sem lehet helye egy állatkínzónak.)

Bár kevés részletre tértem ki, és még nagyon sok szempontot nem érintettem; gondolom, dióhéjban elég ennyi a bibliakörök létrehozásával kapcsolatosan. Csupán a téma volumenét érzékeltetendő, elmondom, hogy egy Lelkészképző Főiskolán a „Kiscsoportos bibliatanulmányozások szervezése és vezetése” címmel 10 órában tartottak szakszemináriumot.

Keresztények tömege, nem empirikusan bizonyítható istentapasztalásokra alapozza a hitét, olyan személyes élményekre, amire mások racionális magyarázatokat látnak. Ezek a "bizonyságtevések" nem olyan eldönthető elemeket tartalmaznak, mint mondjuk Mózes esetében az "égő csipkebokor". Mi az a többlet, ami miatt a bibliai megközelítést az istenkeresés valóságos útjának lehet tekinteni? Nem tekintjük részrehajlónak a teremtőt, vagy válunk elitistává, ha a kereszténységre korlátozzuk a hozzá vezető utat?

Az „isten-bizonyítás” nem úgy történik, nem is történhet, mint egy fizikai, vagy matematikai tételnél, hogy lépésről lépésre levezetve a végén levonják a konklúziót, megállapítják a törvényszerűséget. (Bár nekem sajnos az iskolában hiába tette a föntieket a tanár, ritkán értettem meg, hogyan kerül a levezetés végére a „Q.E.D.” azaz a quod erat demonstrandum = ami bizonyítandó volt.) Különben minden okos ember istenhívő lenne, és a kevésbé bölcsek nem annyira. Érdemes odafigyelni, hogy sok természettudós számára abszolút istenbizonyíték, amit tudományában meglát. A biológia, csillagászat, geológia, informatika jelesei Istent ismerik föl munkájuk során. (Werner Gitt: „Kezdetben volt az információ” c. könyve nem könnyű, de fantasztikus.

Tudom, sok rajongó, nem kevés szélhámos, még több pszichésen labilis embernek is vannak úgynevezett megtapasztalásai, élményei. Ezek nem zárják ki, hogy másoknak igaziak legyenek. Csakhogy ez olyan személyes, mint például a szerelem. Attól, hogy sokan hazudják, mások megélhetik. Lehet, hogy természettudományosan érzelem-mentes definíciót kap; de aki érzi, annak mást jelent, számára egészen valóságos.

Hová tegyük a más vallások isten-megtapasztalásait? Főleg a hinduizmusra, természeti vallásokra gondolok. Azokra is lehet egzakt magyarázat, de szerintem az sem a valóság lenne. Meggyőződésem, hogy azok mögött is transzcendens személyiség áll.

Gondolom, a lényeg a kérdésed utolsó soraiban van. Miért a Kereszténység, és nem az azt elfogadni nem tudó, akaró mások vallása. Részrehajló-e az Isten? Egy közel 20 éves írásomat csatolom, mely valamelyest válaszol a kérdésre.

Természetesen lehetne köteteket megtölteni pro és kontra érvekkel, látszat-érvekkel. Akkor sem lehetne egyetértésre jutni. Részben a téma jellegéből adódóan, de főleg az emberi természetünk miatt. Sokszor nem vagyunk hajlandóak még meghallgatni sem a másikat, a véleményével szóba állni, a magunkét fölülvizsgálni. Mindig az Úr Jézus példázatára gondolok, amit a gazdag emberről és a szegény Lázárról mondott. Nevezetesen a befejezésére, a konklúzióra: „az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” Lk.16:31. Még egy idézet nagyon ide kívánkozik. Nagyon sokszor éreztem ezt a beszélgető – helyesebben: vitatkozó partnereknél.

„Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”  Mát. 13,15

Még a Biblia felsőbbrendűségéről szeretnék szót ejteni. Csak érintőlegesen foglalkozom vele. Még a Katolikus fordítások apokrif könyveit olvasva is érzi az ember az idegen „ízt”! (A Makkabeusok 1. könyve azért kakukktojás, mert az igazi, fontos, hiánypótló történelemkönyv – ha nem is kanonizált szent irat.) A Biblián kívül bármilyen úgynevezett szent könyvet olvas az ember, nem érzi a hitelességet. Mesét, fantáziálást, még hazudozást is, igen. Nem az a meggyőződésem, hogy szerető édesatyám nekem írott levelét tartom a kezemben. Tudom, ez meglehetősen szubjektív megfogalmazás volt, de a transzcendenciát nem lehet csak racionális megközelítésben kezelni. Példa: amennyiben gyermekeid kezébe adnának egy levelet, melyben az áll, hogy Te írtad Nekik, biztosan azonnal tudnák, hogy ez hamisítvány, vagy valóban az édesapjuk sorai gyermekeihez.

Én a más vallások szentnek nevezett írásaiból csak szemelvényeket, részleteket olvastam – azt sem sokat. Egyedül a Koránt tanulmányoztam alaposabban. Minden esetben az az élményem volt, amit az iménti példában leírtam. (A Koránról készült írásomat is elküldöm dokumentumban. „Megtúrhatod”, de nem kell, hogy nagyon fáraszd magad vele.)

Isten semmiképpen nem részrehajló! Nem akarok bibliaverseket idézni, csak a meggyőződésemet, az évtizedek során bizonysággá vált ismereteket vallom: senki nem marad „kívül”, akinek „bent” a helye; és ez megfordítva is így van. Aki azt mondja, hogy az Örökkévaló szándékainak minden részletével tisztában van, az hazudik, azt kerülni kell. (Én például a gyengébb szintű matematikával sem vagyok tisztában. Hogyan ismerhetném a Mindenható titkait?) Amire viszont az életemet is fölteszem: „tudom, kinek hittem”. 2. Tim.1:12.

Hogy látod, mi az a gyakori zsákutca, amibe a JT szervezetet elhagyók gyakran megfordulnak?

Ez a legkényesebb és egyben a legfontosabb téma a korábbi közösségüket elhagyók esetében.

Más közösségek esetében is így van, de minél zártabb, másokat kirekesztőbb egy vallás, egyház, gyülekezet, annál súlyosabb ez a kérdés. Mivel Jehova Tanúi közösségénél nem sok diktatórikusabb, a tagokat megnyomorítóbb, a magán-, és családi életbe jobban beleavatkozó közösség van, főleg a JT szervezetet elhagyókra igazak az alábbiak.

Sokan csupán egy szervezethez csatlakoztak, és istenhitük másodlagos volt a számukra. Mivel nem filatelista klub tagjai lettek, nem bélyegekkel, hanem a Bibliával, az ahhoz kapcsolódó témákkal kezdtek foglalkozni. A „klubtagság” volt számukra fontos, nem egy szerető, megismerhető, személyes mennyei Atyához tartozás. A Szentírás ismerete is jó néhányuknál mindössze lexikális tudás volt, mely főleg összefüggéseiből kiragadott részleteket jelentett. Tipikusan „az írott betű megöl, a Szellem pedig megelevenít” (2. Kor. 3:6 Balázs Károly fordítás) szindróma negatív esete a bibliaismeretük. Amikor vagy ők nem tudtak megfelelni a közösségnek, vagy ők találtak valamit a közösségben, amit nem akartak, vagy nem tudtak tovább vállalni; kikerültek a gyülekezetből. Mivel nem volt személyes kötődésük az Örökkévalóhoz, és a Bibliát nem tekintették gyönyörűségüknek – elhagyva a JT szervezetet, azzal együtt Istent, Szentírást, legtöbbször kereszténységet, azaz Krisztushoz tartozást és erkölcsi normákat is elhagytak.

Egyeseknél a tanúkhoz csatlakozás egy önmegvalósítási lehetőség volt. Ismerünk olyan csatlakozókat, akiknek az élet más területein nem volt sikerélményük, és a tanú gyülekezetben lehettek „valakik”. Mint a katonaságnál, ahol a „krumplivirág” kiemelte a sima bakák közül a máshol nem érvényesülőt. Korábban csak a Bodrinak parancsolhatott, most pedig akár egy tucatnyi embernek is. JT gyülekezetben egy kis igyekezet árán „sarzsit” lehetett szerezni. Ezeknél a személyeknél a Szervezettől elszakadás a legritkább esetben azért történik, mert észrevennék a Biblia igazságainak meghamisítását. Ezért a Szentírást és az istenhitet is föladják.

Ismertem olyanokat – nyilván sokan mások is –, akik azért lettek Tanúk, mert a családi elrendezésben a férfi főségét, és az asszony engedelmességét a tanú tanítás alapján megkövetelhette a saját családjában. (Az említett elrendezést a Biblia összefüggéseinek ismeretében kellene értékelni!)

Ennek a típusnak egyébként sem volt túl sok köze a szellemiekhez, ezért szintén az egész JT kapcsolat-csomagot kidobja szakítás esetén.

A – megítélésem szerint – leggyakoribb ok, amiért a Szervezetet elhagyók zsákutcába kerülnek, az, ahogyan a tanúk az iskolázást kezelik.

Sheridannek, az amerikai polgárháború hősének tulajdonítják az ismert szólást: „a legjobb indián a halott indián.” Bár ki nem mondva, az Őrtorony Társulat álláspontja pedig ez: „a legjobb tanú a tudatlan tanú.” Igen, mert azzal mindent elhitethetnek, annak könnyebb beadni az elfogadhatatlant. Mindig a továbbtanulás veszélyeire hívták föl a figyelmet, meg, hogy inkább úttörőzz, szolgálj, képezd magad a Társulat kiadványaiból. Természetes következmény, hogy a Szervezetből kikerülve mindent szeretnének bepótolni. Ide nekem minden tudományt! Elkezdik falni autodidakta módon a teológiai, szociológiai, filozófiai munkákat. Vagy bepótolják a kimaradt iskolákat; gimnáziumot, egyetemet végeznek. Főleg ez utóbbi nagyon helyes. A baj csak azzal van, hogy a kiéhezett elme mindent befal! Ahogy a JT „igazságokat” benyelték, úgy tesznek kontroll nélkül az új ismeretekkel is. Nincs fokozatosság, kevés a megalapozottság, és úgy érzik, kinyílt a világ! Mindent megkérdőjelezünk, elvetünk, ami az eddigiekhez tartozott. Lelkesednek A filozófusért, de B filozófus bebizonyítja annak tévedéseit. Van még C, D és további filozófus is!

Belemélyednek a bibliakritikába. Persze, nagyon érdekes, de, ha elolvasom a következő tanulmányt, kiderül, hogy az előző melléfogott. És, így tovább!

Azután milyen érdekes az ezotéria, a buddhizmus, az indiai vallások is soha nem hallott különlegességeket tanítanak. Az egészben az érthetetlen, ha valaki nem csupán a Tanú vallással, hanem a Szentírással, annak Istenével, az Üdvözítő Jézus Krisztussal is találkozhatott; az az ember hogyan mehet tovább ezen a vágányon. Vagy igazából csak egy hamis vallásig jutott?

Még egy lehetséges buktatóról szólok, ami minden volt tanú számára lehet veszély. Azt sulykolták a testvérekbe, hogy az összes más vallás az Ördög műve. Ezért sokan nem mernek szabadult tanúként sem kapcsolatba kerülni más keresztényekkel. A magányos ember elgyengülhet, elszáradhat szellemileg; de semmiképpen nem növekedik. Amennyiben néhányan együtt maradnak, de így gondolkodnak, akkor nagyon belterjesek, terméketlenek lesznek. Nem beszélve arról, hogy ez valójában elitizmus az ilyen volt tanú közösség részéről. Szinte azt mondják, amit Jehova Tanúi – bár a Tanúk nyilvánosan tagadják –, hogy mi vagyunk az egyedül üdvözítő közösség.

Mit tanácsolsz egy frissen a JT szervezetet elhagyó vagy elhagyni szándékozónak?

Nagyon fontos kérdés, miért akarja valaki elhagyni JT szervezetét!

Amennyiben személyes konfliktusok tagokkal, vezetőkkel, vagy sértődöttség, talán mellőzöttség miatt, esetleg a szorosnak érzett korlátok, az ok; sőt, a bibliai erkölcsi normák áthágása miatt akar eltávozni, – ez esetben nincs érdemben mondanivalóm. Az illető bármelyik közösséget elhagyná, ha annak lenne a tagja.

A kérdés és a válasz is azokra vonatkozik, akik bibliai okok miatt nem kívánnak tovább a Szervezethez tartozni. Az alábbiakban nekik próbálok meg néhány tanáccsal szolgálni. Természetesen ezek nem érintenek minden helyzetet, nem minden személy esetére szabottak. Meggyőződésem, ha tökéletes, minden igényt kielégítő tanulmányt tudnék írni, abban is a legtöbben találnának kákát, csomót, és azt sem olvasnák végig, főként nem fogadnák meg a benne leírtakat. Nem ez történik Isten igéjével, a Szentírással?!

Kezdem. Az lenne a jobb megoldás, ha még kilépés előtt tisztázná magában a Szervezetet elhagyni szándékozó az alant következőket. Aki már elhagyta a JT közösséget, annak számára is nagyon hasznos lehet.

– Tisztázd magadban, hogy amikor tanú lettél, mi motivált. Elsősorban egy szervezethez kívántál csatlakozni, vagy az élő Istent szeretted volna megismerni, szolgálni?

– Ne engedd, hogy összemosódjék benned a JT Szervezet és az Örökkévaló. A Társulat kiadványai és a Biblia. Az így szól a gyülekezeti funkcionárius és az „így szól az Úr”!

– Kezdd el a Szentírást „szemüveg” nélkül olvasni. Ajánlom, hogy többféle fordítást használj, ha lehetséges. Ideális lenne, ha társsal, társakkal tehetnéd. De, egyedül is kezdd el!

– Ne erőszakold meg a lelkiismeretedet. Másoknak se engedd, hogy átvegyék fölötte az uralmat. Diktátorok szokták mondani, hogy ők az alattvalók lelkiismerete. Azután lehet mentegetőzni: „parancsra tettem.”

– Vizsgáld meg magadban, miért tartottad meg az erkölcsi normákat? Mennyei Atyád és elrendezése iránti szereteted miatt nem voltál hazudozó, részeges, tolvaj, házasságtörő, stb., - vagy a Szervezet szankcióitól féltél? Ez utóbbi esetben valamit nagyon gyorsan helyre kell tenned, hogy tovább léphess.

– Mi a helyzet a családtagokkal? Ha csak miattuk, az ő várható reakciójuk miatt nem teszed, amire Isten indít, akkor a magad lelkében kárt vallasz, és szeretteidnek is elmulasztod az esetleges segítséget megadni. Nem is beszélve arról, hogy Jézus ezt mondja: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám” (Mt. 10,37 MBT) Hasonló lehet a helyzet barátok, munka-, és üzleti kapcsolatok esetében is.

– Gondolkodj el Jézus Krisztussal való kapcsolatodról. Nem az Isten, nem Isten kérdésére gondolok! Csupán arra, hogy életét adta érted, kifizette a bűn-adósságodat, neki adatott minden hatalom, ítélni fog, fölkent király, stb., stb., - megköszönted már Neki? Beszélgetsz Vele? Most nem imát mondok, beszélgetést! A JT gyülekezetekben csak a kiközösítettel, és az Úr Jézussal nem beszélnek. Pedig: ahol ketten, hárman összejönnek az Ő nevében, köztük van. (A másik opció, hogy Ő nincs jelen JT összejövetelein, ezért nem szólnak hozzá!)

– Fontos végiggondolni az Úrvacsora kérdését. A tanús két osztály-tanítás ebben a kérdésben is megnyomorító. Az Emlékünnep szorongó, gyakran kétségekkel vívódó emberek összejövetele. Félve, vagy elfojtott vágyakozással nézik az emlékjegyeket. A tanú-tanítás szerint a nagy sokaságra az Evangéliumnak csak egy kis hányada vonatkozik. Egyik-másik igeszakasz igen, a következő már nem. Például itt hogyan érted a „mindnyájan”-t?

„Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan” (Mt. 26,27 MBT) Vagy „Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.” (Jn. 6,53 MBT) Nem elgondolkodtató?

– Vizsgáld a két osztályt a Biblia fényében. Csak a 144000 Isten fiai? Csupán néhány vers elmélyült gondolkodásra, melyekből az egyértelműen kiderül, hogy az embernek vagy Isten, vagy az ördög az atyja. Vagy a világosság, vagy a sötétség fia. Vagy gyermek, vagy fattyú.

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” Gal. 3,26 (MBT)

„a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai” Mt. 13,38 (MBT)

„Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni.” Jn. 8,44 (MBT)

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” Róm. 8,14 (MBT)

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” Jn. 1,12 (MBT)

„mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Zsid. 12,6, 8. (MBT)

– Tedd rendbe magadban a más közösségekkel, más hívőkkel kapcsolatos nézetedet. A JT szervezet azt ültette az agyakba, hogy rajtuk kívül mindenki a Nagy Babilon része, mindenki elpusztul, ha nem lesz végül Tanú. Jézus ezt mondta – bár, természetesen a Társulat ezt is félreértelmezi:

„Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” Jn. 10,16 (MBT)

Nem gondolom, hogy okvetlenül taggá kellene lenni egy közösségben. Azt viszont feltétlenül fontosnak tartom, hogy ne zárkózz el a Bibliát komolyan vevő gyülekezetektől. Hiszem, ha előítélet nélkül nyitsz más keresztények felé, akkor megtapasztalod, hogy testvéreket találsz. Alapelv legyen, hogy mindent vizsgálj meg, és a jót tartsd meg. (1.Thessz. 5:21)

– Ne igyekezz mindent gyorsan bepótolni, amit a Szervezetben nem tehettél. Természetesen csakis a tisztességes dolgokra gondolok! Például a tanulásra. Ne akard az összes főiskolát, egyetemet elvégezni. Ne habzsold a tudományosnak látszó szenzációkat, ne bújd mérték nélkül a filozófusokat, - főleg, ha eddig nem volt semmilyen alapod. Még ennél is veszélyesebb a kontroll nélküli teológiai búvárkodás. A bibliakritikus, az ihletést, csodákat, próféciákat megkérdőjelező, elvető teológia. (A hangsúly a kontroll hiányán van. Amennyiben a „mindent vizsgáljatok meg, a jót, tartsátok meg” (1.Thessz. 5:21) értelmében jár el valaki, akkor minden OK!")

Vigyázz a „rugó-effektusra”! Az összeszorított rugó az elengedést követően alig kontrollálhatóan messzire ugrik. A diktatórikus módon nevelt gyerekek elérve a nagykorúságot, gyakran úgy elmennek a szülői háztól, hogy hírt is alig hallani felőlük. A parancsuralmi egyházi közösségekből kiszabadult emberek nagyon sokszor igen helytelen szélsőségekbe mennek el. Ne kapkodd el a döntéseidet, ne akarj egészen mást, mint ahogy eddig éltél. Ha Mennyei Atyánkhoz és Igéjéhez ragaszkodsz, akkor a legnagyobb változás, amire szükség van az életedben, hogy személyes, közvetlen, beszélő viszonyba kerülj Isteneddel.

Bízva abban, hogy gyakorlati haszna lehet az elhangzottaknak, köszönöm a beszélgetést, hogy megosztottad tapasztalataidat. Külön értékesnek érzem a tanúk egykori magyarországi vezetésébe történő, kozmetikázatlan betekintést, közvetlen forrásból. Sokak, és a magam nevében is, köszönöm azokat a gyakorlati segítségeket, amiket feleségeddel együtt, az Őrtorony szervezetet elhagyóknak nyújtotok!

A teljes interjú PDF-ben letölthető erről a hivatkozásról.