Jehova Isten a mostani időkben egyetlen egy szervezeten keresztül működik - az Őrtorony Társulaton keresztül. Az ehhez való ragaszkodás az, ami valakit Jehova Tanújává tesz. Ez a közös szervezeti gondolkodásmód az, ami elméjük, szívük és életük minden területét uralja.
Ha Jehova Tanúival szeretnéd úgy megosztani az evangéliumot, hogy az hatékony legyen, alapvetően fontos, hogy alaposan megértsd ezt a gondolkodásmódot és mindazt, ami ebből következik. Ez az, ami megmagyarázza, hogy az evangélium bemutatásának szokásos módja, amit mindannyian ismerünk, náluk miért nem ér el semmiféle hatást.
A következő posztokban olyan, Tanúknak feltehető kérdéseket fogok megosztani, amelyek számításba veszik ezt a fajta gondolkodásmódot. De most ebben az írásban azt mutatom be, hogyan hozták létre és tartják fönn ezt a szervezeti (szintű) gondolkodásmódot.
Hogyan alakítja ki az Őrtorony ezt a szervezeti szintű közös gondolkodásmódot? Alapvetően négy lépésben:
- lépés: Azt állítja, hogy Istenek egy, és csakis egy világméretű szervezete van.
Az első lépés ennek a szervezeti gondolkodásmódnak a létrehozásához annak “bizonyítása”, hogy Istennek pontosan egy világméretű szervezete van. Milyen érvelést alkalmaz az Őrtorony arra, hogy meggyőzze az embereket erről?
Az “Érveljünk az Írásokból” című könyv “Szervezet” címszavánál, (angolul) a 283. oldalon, az Őrtorony a következő kérdést teszi fel: “Valóban van Jehovának itt a földön szervezete?” Pozitív válaszukban a következő érveket hozzák fel (mindegyikhez bibliai idézetet is csatolnak):
- Isten nem a zűrzavar Istene.
- A világegyetem maga is szervezett.
- Isten mennyei teremtményei, az angyalok szervezettek.
- Isten a múltban a családfők által adott utasításokat (Nóé és Ábrahám), majd később Izrael népének.
- Mindezek fényében Isten vajon szervezetlenül hagyja a keresztényeket? Nem, az Őrtorony érvelése szerint ő a keresztény gyülekezetet felvigyázók és egy központi vezető testület által fogta össze.
- Továbbá a keresztényeknek egységeseknek kell lenniük, nem pedig megosztottaknak (1Korintusz 1:10), ez pedig nem jellemzi a kereszténység különböző egyházait.
- Jézus azt mondta a János 10:16-ban, hogy az ő követői egy nyáj lesznek egy pásztorral. “Hát nem nyilvánvaló”, kérdezi az Őrtorony, hogy “nem lehetnek szétszórva a kereszténység vallásaiban?”
- lépés: Azt állítja, hogy csak az Őrtorony Társulat teljesíti a Biblia követelményeit.
Amint Jehova Tanúi meggyőztek egy személyt arról, hogy Istennek egy és csakis egy világméretű szervezete van, a következő lépés meggyőzni őket arról, hogy kizárólag az Őrtorony Társulat teljesíti a bibliai elvárásokat.
Ugyanebben a könyvben (magyarul a 354-358. oldalon) az Őrtorony megkérdezi: “Hogyan azonosítható napjainkban Jehova látható szervezete?”, és a következő választ adja (ismét csak szentírási idézetekkel, amiket én itt mellőzök):
- Jehovát, az egyedüli igaz Istent dicsőíti, és felmagasztalja az ő nevét.
- Teljes mértékben elismeri Jézus Krisztus létfontosságú szerepét, amelyet Jehova szándékában tölt be: ő Jehova szuverenitásának igazolója, az élet Főközvetítője, a keresztény gyülekezet feje, az uralkodó Messiás-Király.
- Szorosan ragaszkodik Isten ihletett Szavához, tanítását és a viselkedési irányadó mértékeit csakis a Bibliára alapozza.
- Elhatárolja magát a világtól.
- Őrködik tagjainak kiemelkedő erkölcsi tisztasága felett, mivel Jehova maga is szent.
- Fő törekvése a Bibliában napjainkra megjövendölt tevékenység végrehajtása, nevezetesen az Isten Királysága jó hírének prédikálása tanúságul az egész világon.
- Az emberi tökéletlenség ellenére tagjai felmutatják és ápolják Isten szellemének gyümölcseit, vagyis a szeretetet, örömet, békét, hosszútűrést, kedvességet, jóságot, hitet, szelídséget és önuralmat, éspedig olyan mértékben, ami megkülönbözteti őket a világtól.
Azáltal, hogy szentírási hivatkozásokat csatol mindegyik ponthoz, az Őrtorony azt a látszatot kelti, hogy ezek a Biblia követelményei ahhoz, hogy valaki keresztény legyen. Az Őrtorony-irodalom olvasóinak döntő többsége egyszerűen azt feltételezi, hogy a hivatkozott versek azt tanítják, amit az Őrtorony állít róluk. Hatalmas időt és erőfeszítést igényel elolvasni mindegyiket a szövegkörnyezetével együtt.
Ezen túlmenően vegyük észre, hogy mit hagy ki. Nem említi meg egy átformáló, új születés szükségességét. A fókuszban a szervezet van. Isten tetszésének elnyerése a helyeselt szervezethez való csatlakozáshoz és annak utasításai követéséhez kötött.
- lépés: Folyamatosan ismétli ezeket az állításokat, hogy Jehova Tanúi kérdés nélkül fogadják el őket.
Ha a Tanúk egy Jehova Tanúja családba születnek és ott nőnek fel, akkor ez minden, amit tudnak. Ezeket az “igazságokat” sulykolják beléjük egész életükben.
Ha egy másik vallásból vagy korábbi vallás nélkül tértek meg, akkor ezeket a dolgokat tanítják nekik a megtérési folyamat részeként. Nem keresztelkedhetnek meg addig, amíg ki nem fejezik hitüket ezekben az állításokban, valamint nem szánják oda magukat Jehova szolgálatára az “ő szervezetén” keresztül.
Ezeket a kijelentéseket ismétléssel erősítik meg ilyen vagy olyan formában összejövetelről összejövetelre és kiadványról kiadványra. A Tanúkat olyan emberek veszik körül a királyságteremben, akik hisznek ezekben a dolgokban, és akik folyamatosan megerősítik egymás hitét bennük. Még fel is készítik őket arra, hogyan mutassák be ezeket a kérdéseket az “igazság” részeként, amikor “házi bibliatanulmányozásokat” tartanak házról házra.
Jehova Tanúi újra és újra visszatérnek ezekhez a kérdésekhez annak bizonyítékaként, hogy egyedül ők “vannak az igazságban”.
- lépés: Ezeknek az állításoknak a megkérdőjelezését rágalomnak és üldözésnek állítja be.
Még akkor is, ha Istennek egy és csakis egy szervezete lenne a földön, és még akkor is, ha ezek lennének a követelmények, mi bizonyítja, hogy az Őrtorony megfelel mindennek?
Például honnan tudjuk, hogy az Őrtorony magasabb rendű erkölcsi tisztaságot tart fenn, mint bármely más csoport? Az Őrtornyot nemrégiben vizsgálta egy parlamenti vizsgálóbizottság Ausztráliában, mivel állítólag több ezer gyermekmolesztálási vádat fedett el számos Jehova Tanúja ellen 1950 óta. Néhány ex-Tanú hölgy perli az Őrtornyot az Egyesült Államokban, azt állítva, hogy az nem védte meg őket ettől a fajta bántalmazástól.
Az Őrtorony mindenfajta ilyen vádat üldözésként mutat be, amely a Sátán irányította világrendszertől ered. Azt tanácsolja Jehova Tanúi számára, hogy kerüljék el az ilyen “rágalmak” meghallgatását.
Ez az oka annak, hogy az Őrtorony írói által a szervezetről festett rózsaszínű kép egyenes megkérdőjelezése gyakran visszaüt. A legtöbb Tanú nem fogja megnézni a bizonyítékokat, amiket megpróbálsz bemutatni nekik (mint például a bírósági tárgyalások eredményeit vagy az előbb említett parlamenti vizsgálóbizottságot). A Tanúk ezt Sátántól jövő üldözésnek tekintik és annak további bizonyítékaként, hogy ők valóban “az igazságban” vannak.
Minél jobban megérted a Tanúk gondolkodását és szívét, - hogy honnan jönnek és miért - annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy képes leszel szolgálni feléjük, hogy hatásosan tudsz beszélgetni velük, és meg tudod mutatni nekik a feltétel nélküli keresztény szeretetet és együttérzést.
Te jössz:
Ha beszélgettél már Tanúkkal, tapasztaltad már ezt a szervezeti gondolkodásmódot? Hogyan próbáltak meg meggyőzni téged arról, hogy az Őrtorony “Isten szervezete”?
Oszd meg gondolataidat a hozzászólásokban.
Forrás: http://daenglund.com/mindset-how-its-fostered/
Fordította: Athown, Columba
Utolsó kommentek