EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 9. rész/5

2017.07.25. 12:00 | Johnny Joker | Szólj hozzá!

- 108 -

AZ ŐRTORONY TÁRSULAT VALÓBAN ISTEN CSATORNÁJA?

            Az Őrtorony Társulat, Jehova Tanúi vezető testülete úgy azonosítja magát, mint aki Isten „egyetlen kollektív csatornája a bibliai igazság kiáramoltatása számára a földön lévő emberek felé” ezekben az utolsó napokban. (Az Őrtorony, 1960. július 15. 439. old.) Mióta használja Isten a Társulatot erre?

            „Az ŐRTORONY BIBLIATÁRSULAT a világ legjelentősebb társasága, mivel megszervezése idejétől kezdve mostanáig az Úr úgy használta fel, mint az Ő csatornáját, amelyen keresztül ismertté teszi a Jó Hírt” (Az Őrtorony, 1917, 22. old.; idézi az Írástanulmányok, VII. kötet, 144. old.)

            Azt állítják, hogy a bibliafordítások és magyarázatok Istentől erednek. „Azokat továbbítják a Szent Szellemnek, aki láthatatlanul kommunikál Jehova Tanúival – és a sajtóosztállyal” (ma Írói Osztály – a ford.) F. W. Franz szerint, aki az Őrtorony Társulat alelnöke. (Scottish Daily Express c. újság, 1954. nov. 24.) A következő részben tíz példán keresztül – de több százat említhetnénk – mutatjuk be, hogy az öntelt Őrtorony-kijelentések nem támaszthatóak alá az Őrtorony kiadványok vizsgálata során.

1.) Ruth – történelmi könyvből prófétai könyv.

 

ÁLLÍTÁS: „Noha Ruth könyve nem prófétai, csak pusztán történelem, értékes számunkra különböző módokon.” (Őrtorony Utánnyomatok, IV. kötet, 1902. nov. 15. 3110. old.)

ELLENTMONDÁS: „A könyv nemcsak történelmi, de prófétai is, amelynek a próféciája a jelenlegi napokban valósul meg. …Arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Ruth könyve Isten Szavának vagy üzenetének részeként készült el, mint olyan prófécia, amely az utolsó napokban élő maradék számára különösen hasznos. …a könyv egy prófécia” (J. F. Rutherford, Megőrzés (Preservation), c. könyve, 169; 175; 176. old.)

 

2.) Abaddon, Apollyon – Sátántól Jézus Krisztusig. Ez a példa a jelenések 9:11-re vonatkozik, és a feneketlen mélység angyalának azonosítása.

 

ÁLLÍTÁS: „A levegő hatalmának uralkodója.’ Ef 2:2 … Azaz a Megsemmisítő (Pusztító). De magyarán szólva az ő neve Sátán, az Ördög”. (Írástanulmányok, VII. kötet, 159. old.)

ELLENTMONDÁS: „Héberül a neve Abaddon, ami azt jelenti „Pusztító”, a görögben pedig Apollüon, ami „Megsemmisítőt” (Elpusztítót) jelent. Mindez világosan azonosítja az „angyalt”, aki Jézus Krisztus ábrázolása, aki Jehova Isten Fia.” (Akkor lesz Befejezve az Isten Titka című kiadvány, 232. old.)

- 109 -

3.) Ádám – a feltámadástól a megsemmisülésig.

 

ÁLLÍTÁS: „Hogy Ádám pontosan mikor lesz felébresztve, azt csak az Úr tudja. Ez megtörténhet a helyreállítás korszakának a kezdetén, vagy a végén.” (J. F. Rutherford: Összehangolás (Reconciliation) c. könyve, 323; 324. old.)

ELLENTMONDÁSOK: „Az Írásokban nem található olyan ígéret, hogy Ádám megváltása és feltámadása és megmentése bármilyen időpontban is megtörténne. Ádám megfelelő próbát kapott az életére vonatkozóan és teljesen megbukott azon.” (J. F. Rutherford: Megmentés c. könyve, 43. old.) Az újabb írásokban Ádámot és Évát úgy tekintik, mint olyanokat, akik javíthatatlan bűnösök, akik bebizonyították, hogy nem voltak méltók az életre, és ezért ők nem lesznek feltámasztva.” (Az Elveszett paradicsomtól a Visszanyert Paradicsomig c. könyv, 236. old.)

 

4.) Sodoma és Gomora – a feltámadás meg van ígérve, a feltámadás meg van tagadva, feltámadás visszaállítva.


ÁLLÍTÁS: „Így a mi Uruk azt tanítja, hogy a Sodomabelieknek nem volt meg a teljes lehetőségük; (megbánást mutatni – a ford.) és ő biztosít nekik ilyen lehetőséget…” (C. T. Russell, Írástanulmányok, I. kötet, 110. old.)

ELLENTMONDÁS: „Ő hajszálpontosan rámutatott a váltság teljes lehetetlenségére hitetlenek számára, vagy azok számára, akik szándékosan gonoszok, mivel Sodoma és Gomora visszavonhatatlanul el lettek ítélve és meg lettek semmisítve mindenféle helyreállítás lehetősége nélkül.” (Az Őrtorony, 1954. február 1. 85. old.)

VISSZATÉRÉS A KORÁBBI ÁLLÁSPONTHOZ: „Amint Tírusz és Szidón esetében is, Jézus rámutatott, hogy Sodoma – amely gonosz volt – nem jutott el addig az állapotig, amelyben képtelen volna bűnbánatot gyakorolni… Így a Sodomában meghalt emberek szellemi helyreállítása nem reménytelen.” (Az Őrtorony, 1965. március 1. 139. old.)

 

5.) Jézus Krisztus imádása – az elfogadástól a visszautasításig.

 

ÁLLÍTÁSOK: „Kérdés. … őt valóban imádták, vagy a fordítás hibás? Válasz. Igen, mi úgy hisszük, hogy a mi Urunkat, amíg a földön volt, valóban imádták és ezt helyesen tették. … Helyes volt a mi Urunk részéről, hogy elfogadta az imádatot…” (Őrtorony Utánnyomatok, III. kötet, 1898. július 15. 2337. old.)

- 110 -

Ő meg nem feddett imádat tárgya volt már csecsemő korában is, azok által a bölcs férfiak által, akik eljöttek, hogy lássák az újszülött királyt. … Ő soha nem dorgált meg senkit olyan imádati aktusokért, amelyeket Neki ajánlottak fel. … Ha Krisztus nem lett volna több mint ember, akkor ugyanezen okból tartózkodnia kellett volna attól, hogy imádatot fogadjon el…” (Őrtorony Utánnyomatok, I. kötet, 1880. október, 144. old.). „Ennek a Társulatnak a céljai: …a Mindenható Isten és Jézus Krisztus nyilvános keresztény imádata; megszervezni és fenntartani helyi és világméretű gyülekezeteket az ilyen imádat céljából…” (A Pennsylvániai Örtorony Társulat Alapító Okirata, II. cikkely).

ELLENTMONDÁSOK: „Semmilyen megkülönböztetett imádatot nem kell adni Jézus Krisztusnak, aki most megdicsőítve a mennyben van. A mi imádatunknak Jehova Istenre kell irányulnia.” (Az Őrtorony, 1954. január 1. 31. old.) „Például a keleti mágusok és Heródes király azt mondták, hogy ők „hódolni” akarnak (proskyneo) a csecsemőnek, aki a zsidók királyának született.” Hódolatot bemutatni, vagy hódolni” itt helyesebb szóhasználat, mivel sem a mágusok, sem Heródes király nem úgy értették, hogy imádni akarják Istenként a csecsemőt. (Az Őrtorony, 1954. május 15. 317. old.)

             A Héberek 1:6 sajátos probléma Jehova Tanúinak, mivel világosan kijelenti, hogy az angyaloknak megparancsolták, hogy imádják Krisztust: „…És imádják őt Isten összes angyalai.” Megkísérelve, hogy félremagyarázza az imádat jelentését az egyik Tanú-író így következtetett: „Ha az „imádat” szó megadását részesítjük előnyben, akkor ezt úgy kell érteni, hogy az ilyen „imádat” csak annak egy viszonylagos fajtája.” (Az Őrtorony, 1970. november 15. 704. old.) Még az ilyen magyarázatot is elutasítják a Tegyünk Biztossá Minden Dolgot című kiadvány 178. oldalán! „Meghajolni emberek vagy angyalok előtt még „viszonylagos” I M Á D A T K É N T is tilos.” (Jó fejtegetések találhatóak a Krisztusnak adott imádat tárgyában Anthony A. Hoekema: A Négy Fő Szekta című művében, a 339-344. oldalon és F. W. Thomas: A Megtévesztés Mesterei című műve 29-37. oldalán).

 

6.) A halottak feltámadása – mindenkitől az egyesekig.

 

ÁLLÍTÁSOK: „Mindenkit fel kell majd ébreszteni az ádámi halálból, mintha alvásból ébredne, a megadott váltság alapján…” (C. T. Russell, Írástanulmányok, V. kötet, 478. old.) „Ennek az újszövetségnek a hatálya alatt az egész emberi fajnak meg lesz a lehetősége, hogy visszatérjen Istenhez Krisztuson keresztül, aki a közbenjáró.” (J. F. Rutherford, Isten Hárfája c. könyve, 328. vagy 334. old., a kiadástól függően.)

ELLENTMONDÁS: „Sokan úgy tartották, hogy az Írások biztosítékot adnak arra, hogy „mindenkinek vissza kell térnie a halálból” Krisztus visszatérésekor és az ő ezer éves uralma folyamán. (Írástanulmányok, Ötödik kötet, 478-486. oldalak) Ez a következtetés úgy tűnik, nem kap támogatást a józanész és az Írások által.” (J. F. Rutherford, Megmentés c. könyv, 224. old.)

 

7.) Izrael – a betű szerinti Izraeltől a szellemi Izraelig.

 

- 111 -

ÁLLÍTÁSOK: „Hogy Izrael újra megalapítása Palesztina földjén az egyik olyan esemény, amelyet az Úr eme Napján kell várnunk, arról teljesen biztosít minket a Próféta fenti kijelentése [magyarázza az Ámósz 9:11,14,15-öt]. Vegyük észre főként azt, hogy a próféciát nem magyarázhatjuk semmiféle szimbolikus felfogás értelmében” (C. T. Russell, Írástanulmányok, III. kötet, 244. old.). Az ígéret újra és újra megismétlődik, hogy az Úr újra össze fogja gyűjteni és meg fogja áldani őket a földön és megtartja ott őket és megáldja őket örökre. Mindez meggyőző bizonyíték arra, hogy az ígéretnek be kell teljesednie. …Lássátok meg, hogy az idő most elérkezett”. (J. F. Rutherford, Vigasz a Zsidóknak c. műve, 55. old.) (Lásd még Rutherford Élet című könyvét is.)

ELLENTMONDÁS: A zsidók modern kori visszatérése Palesztinába és Izrael Köztársaság létrehozása semmilyen összhangban nincs a bibliai próféciákkal, amelyek Jehova neve népének visszaállítására vonatkoznak az ő kegyelméből és szervezése által… A szellemi izraeliták maradéka Jehova Tanúiként már világszerte hirdették Isten királyságának létrejöttét 1914-ben” (Isten Legyen Igaz című könyv, második kiadás, 217, 218. old.).

 

8.) „És a csillagot Ürömnek nevezték” (Jel 8:11) – három különböző magyarázat.

 

ÁLLÍTÁS: „Kálvin jogosult lett arra a dicsőségre, hogy egy időben pápai csillag legyen. …Amit Ürömnek neveztek. – Mennyire tökéletes név ez annak a tanításnak, amely több keserűséget és haragot keltett Isten ellen, mint bármely más tantétel, amit valaha is tanítottak és mennyire tökéletes név ez annak a férfinak, aki megégettette Szervétet a kínoszlopon” (Írástanulmányok, VII. kötet 151. old.).

ELLENTMONDÁS: „A ’nagy csillag’, amely leesett a mennyből, mint egy égő lámpa Sátán volt. … Ezt a csillagot ’Ürömnek’ nevezték, ami keserűt, fanyart jelent. A mennyből kivetett állapotában Sátán „keserű, mint az epe” és a „keserű harag” állapotában van. (J. F. Rutherford: Világosság c. könyv I. kötet 126, 127. old.)

ELLENTMONDÁS: „Az erről szóló ezen jellegzetességeket figyelembe véve az embereknek melyik más vallásos osztályát ábrázolhatja ez a lángoló, lehulló „nagy csillag”, ha nem a kereszténység hitehagyott papságát, katolikusokat, ortodoxokat, protestánsokat és másféle szektásokat? ,,De aminek szellemi „víznek” kellene lennie azért, hogy fenntartsa és megőrizze a népek szellemi életét, ezt a hitehagyott keresztény papság átváltoztatta ihatatlan, halálos, keserű üröm vizeivé… hamis, pogány, nem keresztény, nem bibliai tanításokká… (Akkor Lesz Teljessé az Isten Titka, 224, 225. old.

- 112 -

9.) A Rómaiakhoz írt levél 13. fejezetében említett „felsőbb hatalmak”.

 

ÁLLÍTÁS: 1929-ig azt tanították, hogy a „feljebb lévő hatalmasságok” vagy „felsőbb hatalmak” (Új Világ Fordítás) földi uralkodók, akiknek a keresztények adót fizettek, stb. (C. T. Russell, Írástanulmányok, I. kötet, 266. old.)

ELLENTMONDÁS: 1929-től 1962-ig a „felsőbb hatalmakat” úgy magyarázták, mint „a Legfelségesebb isten, Jehova, és az Ő felmagasztalt Fia, Jézus Krisztus” (Ez Jelent Örök Életet című kiadvány, 197. old.)

VISSZATÉRÉS A KORÁBBI ÁLLÁSPONTHOZ: „Annak ellenére, hogy a Pogányok ideje 1914-ben véget ért, Isten megengedte e világ politikai hatalmainak, hogy megmaradjanak, mint a ’felsőbb hatalmak’, mint ’azok a hatalmak, amelyek Istentől lettek elrendelve’ ”(Elesett Nagy Babilon! Isten Királysága Uralkodik! című könyv, 548. old.)

 

10.) A Nagy Sokaság, mint egy szellemi osztály – igen, nem.

 

ÁLLÍTÁSOK: „ A Nagy Sokaság közvetlenül Istentől kap szellemi szintű életet?”

Válasz: Igen, ők közvetlenül kapnak életet, úgy, hogy ők a Szent Szellem által lettek nemzve, és amikor ily módon nemzettek, akkor ez ugyanazon a módon történik, mint a kicsiny nyáj esetében, mert mi ugyanabban az egy reménységben lettünk elhívva. Ők nem teszik biztossá az elhívásukat és a kiválasztásukat, de mivel nem érdemlik meg a második halált, ezért ők szellemi szinten kapnak életet!” (Mit Mondott Russell Pásztor?, 297. old.) Néhányan minduntalan arra a következtetésre jutnak, hogy a „nagy sokaság” nem szellemi osztály lesz. Ezékiel próféciája megmutatja, hogy az effajta következtetés hibás! Az a tény, hogy az ő elhelyezkedésük hét lépcsőfokkal magasabban van, mint a kívül levőké, azt mutatja, hogy nekik szellemteremtményekké kellett lenniük… Ők szellemteremtmények kell, hogy legyenek azért, hogy az isteni elrendezés külső udvarában lehessenek, amint azt Ezékiel leírja” (J. F. Rutherford, Bizonyítás (vagy Igazolás) című könyv III. kötet, 204. old.).

ELLENTMONDÁS: „Így a nagy sokaságot határozottan azonosították: nem, mint egy szellem által nemzett osztályt, akiknek a reménysége egy mennyei  helyre irányul, de olyan osztályként, amely bízik az Úrban, és aki örök életben reménykedik a földön…” (J. F. Rutherford, Gazdagság című könyve, 324, 325. old.). 

- 113 -

 

KÖVETKEZTETÉS


Alátámasztják-e ezek a példák azt az állítást, hogy az Őrtorony Bibliatársulat „megszervezésétől kezdve mostanáig” Isten „egyedüli kollektív csatornája volt a bibliai igazság áramlása számára a földi emberek felé?” Alátámasztják azt az állítást, hogy a Tanúk magyarázatai Istentől származnak? Engedjük meg az olvasónak azt, hogy olvassa el és alkalmazza a következő kijelentéseket, amelyeket az Őrtorony anyagaiban lehet megtalálni.

„Jehova soha nem követ el semmilyen hibát. Ahol (és amikor – a ford.) a tanulmányozó emberekre támaszkodik biztos, hogy bajba fog keveredni.” (J. F. Rutherford, Prófécia című könyv, 67, 68. old.)

„Az emberek nemcsak Istennek mondanak ellent, hanem egymásnak is. Hogyan tudnak megbízható vezetők lenni, hacsak nem úgy, hogy szavaikat Isten szavaira alapozzák. De honnan tudhatjuk meg, hogy vajon ők így tesznek vagy sem? Úgy, ha közvetlenül Isten Szavához fordulunk, mint ami számunkra a tekintély forrása. Kutass te magad, és hagyd, hogy Isten legyen igaz!” (Ébredjetek, 1963. március 22, 32. old.)

Számos korábbi Jehova Tanúja tud bizonyságot tenni arról, hogyan szabadult meg ettől a szervezettől, mivel „közvetlenül Isten Szavához fordult”, mint olyanhoz, ami az ő megvilágosodásuknak és a tekintélynek a forrása.

Az Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek sorozat korábbi részei

A 9. fejezet 1. része

A 9. fejezet 2. része

A 9. fejezet 3. része

A 9. fejezet 4. része

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr8312671137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása