RICHARD E. KELLY SZEMLÉJE

Leon Festinger 1956-os, When Prophecy Fails (Amikor a prófécia csődöt mond) című, átütő sikerű könyvében már a legelső bekezdésnél magával ragadja az olvasót,

„A meggyőződéses embert nehéz megváltoztatni. Mond neki, hogy nem értesz vele egyet és elfordul. Mutass neki tényeket vagy illusztrációkat, és megkérdőjelezi a forrásod. Hagyatkozz a logikára és nem érti, mire akarsz kilyukadni.”

A „meggyőződéses ember” leírása nagyon könnyen ráillik sok „világvégét váró” Jehova Tanújára (JT). Mivel Festingernek a kognitív disszonanciával kapcsolatos meglátásai miatt úgy tűnhet, hogy egyes JT-ról ír, ezért a szemlémet ekképpen mutatom be:

„Tegyük fel hogy a <JT-nak> egy olyan megdönthetetlen bizonyítékot mutatnak, mely szerint a hite téves: Mi fog történni?A <JT> nem csak hogy megingatlanul jön ki ebből az egészből, hanem még inkább meg lesz győződve a hitének az igazáról, mint azelőtt. Sőt, <a JT> talán még buzgóbban próbál meggyőzni másokat az igazáról, illetve amellé állítani őket.”

Hogy és miért van az, hogy egy ellentmondó bizonyítékra ilyen reakció születik? Festinger kifejti a könyvében, hogy az észérvek általában nincsenek hatással a döntéseinkre. Ehelyett ragaszkodunk az elképzelésünkhöz, és ahhoz próbáljuk idomítani a tényeket.

Festinger öt feltételt is felsorol, amelynek jelen kell lennie, hogy valaki elvessen egy nézetet. Ezek (az én megjegyzéseimmel) a következők:

• 1) A vélekedésnek mély meggyőződésen kell alapulnia és meghatározónak kell lennie az illető viselkedésében
• 2) A személy, aki vallja azt a meggyőződést, elkötelezett kell, hogy legyen iránta, amely fontos cselekedetekben is megnyilvánult <mint például közösségmegvonás a gyermekeivel szemben, hogy elnyerje Isten jóindulatát>, melyet nehéz visszacsinálni.
• 3) A hiedelemnek elég konkrétnak kell lennie, és valós földi eseményekhez kell kapcsolódnia <Armageddon el fog jönni 1914-ben, 1925-ben, 1975-ben, vagy ’mindjárt itt van’.>
• 4) Cáfolhatatlan bizonyíték <hogy Armageddon nem jött el> megléte és annak a hitet gyakorló <Tanú> általi elfogadása,
• 5) <A JT> kell, hogy élvezze a környezete támogatását, hiszen valószínűtlen, hogy egy elszigetelődött <JT> ellen tudna állni effajta kellemetlen bizonyítéknak. „Amikor <egy JT> elkötelezett egy hiedelem és annak megélése iránt, akkor tiszta, cáfoló bizonyíték könnyen eredményezhet benne még mélyebb meggyőződést és erőteljesebb evangelizációt.

Az erőfeszítések, hogy érveljünk Jehova Tanúival, csak megerősítik a meggyőződésüket. Ugyanakkor egy bizonyos fokú disszonancia is bekövetkezik.

De mivel magyarázható a JT-k egyre növekvő vágya, hogy érveljenek és meggyőzzenek másokat a maguk igazáról egy be nem teljesült prófécia után? Festinger ekképp magyarázza ezt a vágyat:

„A disszonancia és a harmónia fellelhető a vélemények, a hiedelmek, környezetünk ismerete, valamint az egyén saját cselekedetei és érzései között. Más szóval két vélemény vagy hiedelem disszonáns vagy ellentmondásos.”

„A disszonancia csökkentésére tett kísérlet egy vagy több módon történik: 1) Az egyén megpróbálhatja megváltoztatni egy vagy több nézetét. 2) Új információra vagy véleményre tesz szert, amelyek növelik a fennálló összhangot, hogy csökkentsék a disszonanciát. 3) Elfelejti vagy lecsökkenti azoknak az információknak a jelentőségét, amelyek disszonánsak. És ha bármelyik kísérlet sikeresnek bizonyul, élveznie kell a külvilág vagy a társadalom támogatását <mint például a kizárólag JT-kel tartott rendszeres összejövetelek a Királyság Termekben, gyülekezetekben és közös alkalmakon>.

„A disszonancia megszűnt volna, ha <a JT> elvetette volna azt a hitet, amely meg lett cáfolva <nem járt volna összejövetelekre és evangelizációkra>.

„De sokkal gyakoribb hogy a megfelelési kényszer a hitnézet felé olyan erős, hogy szinte bármi más reakció elfogadott. Kevésbé fájdalmas tolerálni a disszonanciát, mint elvetni egy hitet és beismerni, hogy tévedett. Igen, <a JT-k> szemet hunynak afelett, hogy a jóslatok nem teljesedtek be, vagy, hogy a hitük egyik lényeges eleme kirívóan hamisnak mutatkozik.”

Az ésszerűsítés csökkentheti valamelyest a disszonanciát. Ugyanakkor hogy az ésszerűsítés teljesen hatékony legyen, szükséges a többiek támogatása, hogy a magyarázatot, vagy a módosítást helyesnek láttassák. És persze van módja a maradék disszonancia csökkentésére. Ha egyre több ember meggyőzhető, hogy a <JT> hitrendszere helyes, akkor nyilvánvalóan végül is az egész helyes <és ez kell, hogy legyen az igazság>.”

Az elsődleges célom az volt, hogy megosszam Festinger elméletét a kognitív disszonanciáról, hogyan függ össze a Jehova Tanúi megtapasztalásainak valóságával. De szeretnék hozzáfűzni néhány naprakészebb szemléletet – Saul McLeod leírása a kognitív disszonanciáról – amint az egy 2006-os blogban szerepel:

„A kognitív disszonanciának részét képezhetik a magatartásformák, a hitek, és a viselkedésformák konfliktusai. Ez kellemetlen közérzetet eredményez, amely az egyik magatartásforma, hit, vagy viselkedés megváltozásához vezet annak érdekében, hogy enyhítse ezt a kellemetlenséget és visszaállítsa az egyensúlyt. Például amikor az emberek dohányoznak (magatartás) és tudják, hogy a dohányzás rákot okoz (ismeret) <vagy közösségmegvonással sújtanak egy volt JT-t (viselkedés) és tudják, hogy ez érzelmi zsarolás és sokszor vezet öngyilkossághoz (ismeret)>.”

McLeod kijelenti, hogy Festinger kognitív disszonancia elmélete azt sugallja, hogy van egy belső késztetésünk arra, hogy megőrizzük a teljes magatartásformánk, hitünk és viselkedésünk összhangját és elkerüljük a diszharmóniát (vagy disszonanciát).

A magatartás változhat egy személyen belüli tényező miatt. Egy fontos tényező ebben a kognitív harmónia alapelve, amelyre Festinger kognitív disszonancia elmélete is fókuszál. Ez az elmélet arra az elgondolásra épül, hogy következetességre törekszünk a hitünkben és a viselkedésünkben, amikor két ismeret ellentmond egymásnak, és van egy erőteljes késztetés, hogy fenntartsuk a harmóniát, ez irracionális és néha merev viselkedést szülhet.

Festinger szerint számos ismerettel rendelkezünk a világról és magunkról; amikor ezek ütköznek, ellentmondást idéznek elő olyan állapotot hozva létre, amely kognitív disszonanciaként ismert. Mivel a disszonancia kellemetlen, az a késztetés van bennünk, hogy ezt csökkentsük vagy megszüntessük, és összhangot vagy egyezőséget érjünk el.”

A kognitív disszonanciát először Festinger kutatta, amely egy (apokaliptikus) szekta tagságáról szóló tanulmányból nőtte ki magát. Abból, hogy ez a szekta úgy hitte, hogy egy nagy áradás elpusztítja a Földet, és hogy mi történt a tagjaival – különösen az igazán elhivatottakkal, akik feladták az otthonukat, állásukat, hogy a szektának dolgozzanak – amikor az áradás elmaradt.

„Míg a szektához kevésbé kötődő tagság hajlamosabb volt felismerni, hogy hülyét csináltak magukból, és ’elkönyvelték tanulópénznek’, addig az elhivatottabb tagság inkább arra hajlott, hogy újraértelmezze a bizonyítékokat, hogy azok azt mutassák, hogy végig igazuk volt, minthogy a Föld nem pusztult el a szektatagság hűségének köszönhetően.”

Tehát ha nem vagy Jehova Tanúja – vagy ex-Tanú vagy – vedd előzetes figyelmeztetésnek, ha úgy gondolnád, hogy tények és illusztrációk bemutatásával valóban meg tudod változtatni egy aktív Tanúnak a hitét. Még akkor is, ha a JT egy közvetlen családtagod, vagy közeli barátod, kevés, szinte semmi esélyed nincs, hogy megváltoztasd a hitét, ha az aktívan evangelizál, rendszeresen részt vesz összejöveteleken, és az érintkezése a társadalommal a hívő társaira korlátozódik.

A Jehova Tanúi bizarr hitvallására adott logikus érvelésed a tényekkel, illusztrációkkal, nagy valószínűséggel (Festinger szerint) csak megerősítik őket a tanításaikban, fóbiáikban, félelmeikben, és csak megerősíti bennük azokat az irányelveket, amelyeket az Őrtorony Társulat helyezett rájuk.

Forrás: http://aawa.co/blog/cognitive-dissonance-and-jehovahs-witnesses/

Fordította: Béláim

(Átnézte: Columba)