EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 6. rész

2016.02.13. 20:45 | Johnny Joker | 46 komment

VI.

 AZ ÚR ÁLTAL A VILÁGOSSÁGRA VEZETVE

Evelyn Bedwell elmondása alapján

 

            Nagyon hálás vagyok azért, mert megoszthatok másokkal legalább néhányat ama számos útból, amelyeken az Úr vezetett végig minket életünk során. Férjem és én úgy érezzük, hogy különlegesen áldottak vagyunk, mivel Isten nemcsak kihozott minket egy olyan szervezetből, ahonnan csak kevesen menekülnek meg, de Ő vezette is minden lépésünket azon az úton, amely visszavitt minket a Krisztussal való közösséghez.

            Kilencéves gyermek voltam, amikortól kezdve hittem Krisztusban és imaközösségben voltam az Úrral, de formális képzést a Bibliából vagy az egyháztól gyakorlatilag nem kaptam. Amit tudtam, azt nagyrészt istenfélő nagymamámtól és dédnagyanyámtól tanultam.

       Fiatal menyasszonyként csatlakoztam férjem egyházához (Metodista) Chesterben, Pennsylvániában. Néhány évvel később, miután leszerelt a hadseregből, az én szülővárosomban, Martinsburgban telepedtünk le Nyugat-Virginia államban. Átigazoltunk egy Presbiteriánus Egyházba, ahol tevékenyek voltunk a munka minden vonatkozásában.

            Ha visszatekintek 1943-ra, ami nagyon régen volt, akkoriban fiatal asszony voltam Chesterben. Néhány évig egy Jehova Tanúja asszony tanulmányozott velem kisebb-nagyobb megszakításokkal. Abban az időben ez csak egy érdekes időtöltést jelentett egy magányos lány számára egy idegen városban.

            Évekig, noha tevékeny voltam az egyházban, Krisztusban kiskorú voltam és soha nem jutottam túl a szellemi tejhez hasonló táplálékon. Mindig is többet akartam tudni Isten Szaváról és jobban meg akartam érteni, csak éppen nem éreztem úgy, hogy önmagam is képes vagyok tanulmányozni és megérteni a Bibliát. Nem voltam tudatában annak, hogy Isten Szent Szelleme kellett volna, hogy vezessen ebben, ehelyett úgy véltem, valamely emberhez vagy valláshoz kell fordulnom, aki, vagy amely felsőbbrendű megértéssel vagy éleslátással rendelkezik. Nagyon sok megválaszolatlan kérdésem volt és szükségét éreztem annak, hogy mélyebben megismerjem Isten Szavát.

            1950 vége felé két Jehova Tanúja látogatott meg minket és úgy tűnt, nekik az összes válasz a birtokukban van. Minden héten eljöttek és tanulmányoztak velünk, idejüket és önmagukat is rászánva arra, hogy ott legyenek. „Bizonyították” hamis tantételeiket bibliaversek idézésével, de most már tudom, hogy azokat elferdítették és kiragadták szövegkörnyezetükből. Az anyaguk, amit tanulmányoztunk az Őrtorony Társulat kiadványiból származott és emberek érvelését tartalmazta. Ők folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy az Őrtorony Bibliatársulat „Isten egyetlen közlési csatornája

- 32 -

ma a Földön” és rámutattak a világ összes többi tézisének hiányosságaira, különösen a kereszténység vonatkozásában. Ezeket e kijelentéseket újra meg újra tényként ismételték meg mindaddig, amíg azok igazsággá nem váltak becsapott elménk számára. Lassan és módszeresen átmosták az agyunkat és belénk verték nézeteiket.

            A Tanúk lelkes tevékenysége mély benyomást tett ránk. Ők elmentek és házról házra szolgáltak az embereknek, ahelyett, hogy arra vártak volna, hogy azok menjenek el a templomba. Emellett volt egy tökéletesen megszervezett képzési programjuk is.

            Mire a megtérőket megfelelően kiképezik arra, hogy Tanúkká legyenek, addigra csaknem mindent elfogadnak, amit a Társulat mond. Elhiszik, hogy ők Isten népe, és az egyetlenek, akiknek a Szent Szellem megadja a Biblia megértését, egy olyan ismeretet, amelyről úgy vélik, hogy Jehovától származik és a legkisebb mértékben sem vonható kétségbe; noha állandóan változik. (Hogyan tudja egy változhatatlan Isten megváltoztatni a véleményét olyan igazságokkal kapcsolatban, amelyekről dogmatikusan azt tanítják, hogy Tőle származnak?) Ezeket a helyesbítéseket „új világosságnak”, vagy „a megfelelő időben adott eledelnek” nevezik. Amint a Tanúk megkapják gondolkodásuknak eme kereteit, a Társulat lesz Istenükké, mivel minden tájékoztatás, amelyet Istentől jövőnek tartanak a „hű és értelmes rabszolga osztályon” keresztül jön meg, akik azt a tájékoztatást az Őrtorony-kiadványokban teszik közzé. Jehova Tanúi oly módon fordulnak a szervezethez, ahogy a keresztények fordulnak Krisztushoz. Az lesz megmentőjük, mivel a szervezeten belül maradás jelenti az egyetlen reményt a megmentésre. A fejlődésnek ezen a pontján már úgy fogadják be az információt, mint egy gondolkodni nem tudó kompjúter. Az Őrtorony-féle agymosás megtévesztő, hipnotikus folyamat.

            Jehova Tanúi Krisztusa különbözik a Biblia Krisztusától. Ő nem személyes Megmentő, hanem egy szervezeti Megmentő. El fogják ismerni, hogy ő Isten Fia, de úgy gondolják, azt mondani már istenkáromlás, hogy Ő Isten. Számukra Ő csak Mihály arkangyal. Jehova Tanúi között két osztály található. Az egyik azt állítja, hogy ők a Jelenések könyvében olvasható 144.000, akik kizárólagosan alkotják Krisztus szellemi testvéreinek osztályát, a felkenteket. Az egyedülieket, akiket arra hívtak el, hogy a mennybe menjenek, amennyiben haláluk előtt nem buknak el. A másik osztályt az átlagos Tanúk alkotják, akiket „Jonadáboknak” neveznek, s akik egy paradicsomi Földön eltöltendő örök élet elébe néznek. Ezek, akik soha nem vennék a bátorságot arra, hogy magukhoz vegyék az Úrvacsorát, a megmentésüket sem Krisztus engesztelő áldozata révén igénylik, hanem ők csak akkor lehetnek megmentve, ha szolgálják Krisztus testvéreit, a felkenteket. Ők végül „saját igazságosságuk alapján” fognak megállni Isten előtt. (Olvasd el az „Örök Élet – Isten Fiainak Szabadságában” c. kiadvány 391., 392. oldalát.)

x x x x x

            Férjem 1952 nyarán keresztelkedett meg a szervezetben én pedig 1953 szeptemberében. Később fiatal tinédzserként idősebbik fiunk is megkeresztelkedett. Mindannyian az Őrtorony Bibliatársulat robot-szerű rabszolgái lettünk. Ez egy olyan vallás, amely teljes alávetettséget követel meg.

- 33 -

Soha nem fogom tudni teljes mértékben leírni azoknak az éveknek a gyötrelmét és zavarodottságát, amelyek során a szervezetben voltam. Sértve éreztem magam és titokban nehezteltem az Úrra, mert elvesztettem a Vele való közösséget. Amikor imádkoztam, úgy éreztem, mintha az Őrtorony Társulat egy nagy gát volna előttem. Az, hogy Isten ilyen távol van tőlem igazságtalannak tűnt számomra, mivel többet tudtam a megmentésről és keményebben is dolgoztam érte, mint bármikor azelőtt. Miért kellene neki épp most cserbenhagynia engem? Mi baj lehet velem? Az Úr folyamatosan kapcsolatban volt velem, de én úgy gondoltam, a Sátán az, aki elhelyezi ezeket a kételyeket elmémben és ez csak még közelebb vitt a szervezethez. Hátráltatott az ízületi gyulladásom is és nem tudtam annyit tenni, mint amiről úgy gondoltam, hogy tennem kellene. Bűnösnek éreztem magam, amikor nem vettem részt minden erőmmel a házról házra végzett munkában és bűnösnek, kiábrándultnak valamint haszontalannak éreztem magam, amikor buzgón részt vettem benne. Soha véget nem érő harc dúlt bennem. A szívem azt mondta nekem, hogy valami nem stimmel, de a fejem azt mondta, hogy tanulmányoztam és tudom, hogy helyes úton járok. Nem mertem megemlíteni Tanú-társaimnak, hogy egyszer már úgy gondoltam, én meg vagyok mentve, mert az ilyen nézetet a Tanúk egoistának és istenkáromlónak tartották, mert az elveszi az ítélet jogát Istentől.

        A legtöbb gyümölcs, amit a Tanúk között láttam, rossz volt. Úgy tűnt, az átlagosnál nagyobb mértékben van jelen közöttük az erkölcstelenség, az esztelenség, a pletyka, a gyűlölködés, az irigység, a hazugság, a széthulló családok – és még sorolhatnám. Nem értettem ezt. Ez valahogy nem jött össze. Lezártam az ügyet azzal, hogy Sátán támad minket, mert Isten szervezetét alkotjuk. Nagyon kevés olyan Tanú volt, akivel képes voltam összebarátkozni. Nem kedveltem őket és magammal se foglalkoztam túl sokat. Nem vettem észre, hogy Krisztussal minden lehetséges, de magunktól semmit sem tehetünk. (Fil 4:13, Jn 15:5)

      Boldogtalanságomért szeretteimen álltam bosszút. Szőrszálhasogató, civakodó, fanatikusan vezetett család voltunk. Idősebb fiunkat soha nem engedtük normális gyerekként élni. Amikor nem volt az iskolában, szolgálni volt, vagy gyülekezeti összejöveteleken, vagy tanulmányozásokon. Belekötöttünk, nyomást gyakoroltunk rá, és kritizáltuk ezt a gyereket, akit Isten adott nekünk, és megengedtük másoknak is a szervezetben, hogy ugyanezeket tegye vele, míg aztán tizenöt éves korában idegösszeomlást nem kapott. Csak ez önmagában azt mutatja számomra, hogy minden jó erkölcsöm és cselekedeteim ellenére Isten kegyelme és irgalma nélkül csak a szülői kudarc felelősségét hordozhattam. Az egyetlen oka annak, hogy a másik fiunk meg lett kímélve ettől a tapasztalattól az, hogy ő tíz évvel fiatalabb volt. Isten megbocsátotta már nekem azt, hogy rosszul bántam idősebbik fiammal, de kétlem, hogy én valaha is meg tudok bocsátani magamnak.

          Május 30.-án, körülbelül hét évvel ezelőtt egy barátom és én az üzleti tanúskodás szolgálatában vettünk részt. Ő meglátogatta Dell tiszteletest, a Rosemont Grace Brethren Church (A Kegyelem Testvéreinek Rosemont-i Egyháza, a ford.) lelkészét, amelynek most tagjai vagyunk. Később bekukkantottam hozzá, hogy megnézzem, mi tartóztatta fel a barátnőmet. Mondhatnám azt, hogy mindez véletlen volt, de azt hiszem, hogy ez Isten keze által történt, mert Ted Dencher, egy korábbi Tanú ott volt. Éppen ő tartott beszédet abban az egyházban. Elküldte barátnőmnek egyik könyvét. Ő és a férje elolvasták, de a barátnőm úgy érezte, nem tarthatja meg. Fiamon keresztül a könyv így

- 34 -

az én birtokomba jutott. Ekkorra már eleget tudtam a szervezetről ahhoz, hogy elhiggyem Dencher Úr bizonyságát, de úgy éreztem, hogy hitnézeteit csak keserűségből, avagy bosszúvágyból változtatta meg. Nem gyakorolt rám nagy hatást, de elvetette bennem a kétely magvát az, hogy megtudtam: egy aktív Tanú szabaddá lett.

            A dolgok közben a mi Tanú-gyülekezetünkben is folyamatosan alakultak. Férjem egyike volt a szolgáknak (véneknek) már évek óta. Ez idő alatt adódtak alkalmi nézeteltérések. Szellemileg még mindig elég érzékenyek voltunk ahhoz, hogy meglássuk: a dolgok rosszul mennek, és hogy írásellenes dolgokat gyakorolnak és elnéznek. A férjem megpróbált kiállni amellett, ami helyes, és segíteni másoknak. Figyelmen kívül hagytuk azokat a híreszteléseket, hogy a többi szolga „azon van, hogy elkapja” a férjemet, noha fura dolgok kezdtek megtörténni. Például amikor édesanyám meghalt, nem kaptunk egyetlen együtt érző szót, vagy egy levelezőlapot sem. Egyedül virrasztottunk a ravatalnál egész este. Hamarosan a férjemet kínosan szabályszerűen a Bírói Bizottság elé idézték a vendégszeretet állítólagos hiánya miatt. A helyettes felvigyázó felesége ugyanis azt állította, hogy eljött minket meglátogatni és én nem jöttem az ajtónkhoz. Azokban az években ő soha nem látogatott meg minket. Én fiunk iskolájában vettem részt a szülői munkaközösség egyik értekezletén és bizonyítani tudtam, hogy nem voltam otthon. Ez még csak kötözködés és sértődés volt, aminek mi továbbra sem szenteltünk túl nagy figyelmet. Tudtuk, hogy az ilyen szeretetlen viselkedés némelyikük természetének részét képezi, de arról soha még csak nem is álmodtunk, hogy ezek az emberek, akikkel évekig szorosan együtt dolgoztunk, arra lehetnek indíttatva, hogy kiközösítsenek minket.

            Mostanra idősebb fiunk huszonegy éves lett és feleségül vett egy Tanú-leányt. Az a felvigyázó még mindig szekálta. Végül, fiunk kívánságára, miután a felvigyázó ismét nyilvánosan megszégyenítette, a férjem megpróbált vele elbeszélgetni erről. Férjem világossá tette számára, hogy amennyiben mást nem tud tenni, minthogy tönkreteszi gyermekeinket, hát jobb lenne, ha békén hagyná őket. A felvigyázó dühbe gurult és vádaskodni kezdett. Noha a férjemnek igaza volt, jóindulatúan elment a felvigyázó otthonába és megpróbálta elsimítani az ellentéteket, de ő nem hallgatta meg, és férjemet megfosztották minden kiváltságától és felmentették minden beosztásából. A későbbiekben megkérdeztem a gyülekezet vezetőit ezzel kapcsolatban és a helyettes felvigyázó azt mondta nekem, hogy ő „megpróbált annak a Don Bedwellnek némi alázatot tanítani”.

            Végül elérték céljukat és férjemet kiközösítették „szolgatársai iránti illojalitás” miatt. Amikor hívatták, még azt sem mondták meg neki, hogy ez egy kiközösítéssel járó meghallgatás volt. Amikor megtudtam, miféle összejövetel volt az, megkérdeztem, lehetnék-e tanú az ő védelmében. A körzetszolga egyszerűen csak lerázott és otromba volt velem.

            Abban az időben nagyon alázatos voltam a Társulat tekintélyével szemben és biztosra vettem, hogy követni fogják a közzétett eljárásaikat. Amikor valakit kiközösítettek, azt úgy tekintették, mint aki halott Isten és minden Jehova Tanúja előtt. Az illető megszűnik létezni, és a közvetlen családja – kivéve, ha egy fedél alatt laknak és az ő felügyelete alatt állnak – sem léphet semmilyen érintkezésbe vele.

            Több barátunk és jómagam is beszéltünk a körzetszolgával, és tájékoztattuk a hazugságokról és a bírói meghallgatás igazságtalanságáról. Négyünket behívtak és azt

- 35 -

mondták nekünk, hogy nem vonhatjuk kétségbe a felvigyázó hatalmát. Nekem azt mondták, ha úgy érzem, hogy a meghallgatás nem volt igazságos, akkor nekem nemcsak jogom, de kötelességem is, hogy írjak a Társulatnak. Alig tudtam elhinni néhány dolgot, amit kijelentettek, és azt mondtam: „Úgy gondoljátok, hogyha a felvigyázó azt mondja nekem, hogy tegyek meg valamit, ami Írásellenes, akkor meg kell azt tennem?” A Bizottság szóvivője a vele lévőkkel egyetértésben azt mondta: „Határozottan igent kell mondanom: ha ő azt mondja neked, tégy meg valamit, ami rossz, akkor véred az ő kezein szárad.”

            Ha egy egyház megromlott, egy személy választhatott egy másikat és átmehetett oda, de az Őrtorony Társulatnál csak a helyi gyülekezet létezik, és annak egy tagja nem látogathat egy másik gyülekezetet. Oda kell járnia, ahová kijelölték. Bármennyire is meg akartam szabadulni ezeknek az embereknek a zaklatásától, meg voltam kötözve a szabályaik által.

            Írtam egy nagyon alázatos levelet, amelyben azt kértem a Társulattól, hogy nézzenek utána férjem kiközösítési ügyének. Akkor aztán engem is kiközösítettek „a Martinburg-i Gyülekezet szolgái lejáratásának kísérlete” miatt. A helyettes felvigyázó nevetett rajtam, mivel sikerült ravaszul rávenniük arra, hogy kövessem a tanácsukat. Annyira vigyáztam arra, hogy betartsam a szabályokat, mert tudtam, hogy az a szándékuk, hogy hibát találjanak bennem, és most, minden igyekezetem ellenére, sikerrel jártak. Bárcsak lenne elég hely ahhoz, hogy leírjam mindazt a hihetetlen ocsmányságot és hazugságot, amit megtapasztaltam. Az Őrtorony Társulat irányelveit, de még az elfogadott illemszabályokat is mind megszegték. Nem engedték, hogy tanúkat állítsak, és vádlóim alkották azt a Bizottságot, amely bírám volt. (Szerintük ez egy pártatlan Bizottság.) Nagyon megrázott mindez, és nem a kiközösítés, hanem az, hogy láttam azokat a férfiakat, akiket éveken át követtem, ilyen mélyre lesüllyedni a szemeim előtt. Mindez annyira indokolatlan volt és úgy tele volt véletlenekkel, hogy teljes szívemből úgy hiszem, hogy Isten használta fel ezeket az eszközöket arra, hogy lesújtson minket és megláttassa velünk az igazságot, pont olyan bizonyossággal, ahogyan azt Pál apostollal is tette. (Cselekedetek 9. fej.)

            De mindaz, ami történt, még mindig nem volt elég ahhoz, hogy eltávolítson a Tanúktól. Másfél évig minden összejövetelen ott ültem, úgy gondolva magamra, mint egy keresztény mártírra. Kapcsolatom azonban nem volt a gyülekezet tagjaival, mert számukra én megszűntem létezni. Mindig sajnálatot éreztem a kiközösítettek iránt, most mégis meglepett az, hogy csaknem boldognak éreztem magam, évek óta most először. Néha azon tűnődtem, hogy ez az ördög munkálkodása bennem, de igazából nem hittem ezt. Úgy gondolom az Úr szándéka volt az, hogy ott üljek, mert elkezdtem olyannak látni a szervezetet, amilyen az valójában volt. Azt gondoltam: „Ez lenne a bölcsesség nagyon értékes gyöngyszeme, amelyre rábíztam az életemet?” Egy dologban bizonyos voltam, és ez az volt, hogy nem akarok oda visszatérni.

            Úgy öt évvel ezelőtt szörnyű dolog történt, ami végül is közelebb vitt engem Krisztushoz. Idősebb fiunk, akinek addigra már volt egy kisfia, dinamittal dolgozott, és ahogy fölé hajolt, az belerobbant az arcába. Sokkot kapott, és közel egy napig visszautasította a gyógykezelést. Több mint százötven öltéssel kellett összevarrni, de ami mindennél rosszabb volt, az az, hogy megvakult. Meghalhatott volna, ha az egyik bordája fel nem fog egy a szíve felé tartó követ. Közel voltam ahhoz, hogy hisztérikus állapotba kerüljek. Egyszerűen nem tudtam elfogadni annak a gondolatát, hogy Ő vak

- 36 -

lesz, az arca pedig eltorzul. Húsvétkor, kora reggel a kocsiban a kórház előtt imádkoztam, úgy, ahogyan még soha annak előtte. Úgy tűnt, mintha egyszerűen nem tudnám elfogadni a „nem”-et válaszként. Egy idő múltán a béke és biztonság érzése töltött el, úgy, ahogyan korábban azt még soha nem tapasztaltam. Ismét közösséget éreztem Krisztussal. Noha fiam két hétig még vak volt, én tudtam, hogy jobban lesz. Meg sem próbálnám megmagyarázni ezt, de meggyógyult. Én csak azt tudom, hogy ezt az Úr cselekedte, és biztosítékot adott nekem arról, hogy meg fogja tenni. Az orvosok semmi mást nem tudtak tenni, minthogy csillapították a fájdalmat. A fiamnak most nemcsak, hogy jó a látása, de még szemüveget sem kell hordania, mint a baleset előtt. Még a sebhelyei is kicsik. Két kiváló szemspecialista is csodálatos betegnek nevezte őt. Három parányi kő robbant bele és ment teljesen keresztül a szemein, és a látása ennek ellenére jobb, mint annak előtte. Az egyik orvos azt mondta, hogy ő nem csinált semmit, hanem Isten cselekedett mindent. Több más orvost is elhívtak, hogy nézzék meg a szemeit, mert a gyógyulás olyan hihetetlen volt. Sokszor kérdeztem meg magamtól, miért van az, hogy a csodálatos gyógyulás után a fiam nem hagyta ott teljesen a szervezetet és fogadta el Krisztust. Csak néhány hónappal ezelőtt jutottam arra, hogy ez nem őérte történt, hanem azért, hogy engem visszavezessen Krisztushoz.

            Megígértem Istennek, hogy amennyiben meggyógyítja a fiamat, én az Ő akaratát fogom cselekedni, amint az fel lett tárva nekem. Nem tudom, mire gondolhattam, mert anélkül, hogy vártam volna Isten vezetésére, úgy döntöttem, neki azt kell akarnia, hogy én kérjem a visszafogadásomat az Őrtorony Társulatba. Émelyegtem ettől a döntéstől, mégis mindent megtettem, ami tőlem tellett, azért, hogy visszafogadjanak. A meghallgatás során az új felvigyázó, aki kedves fiatalembernek tűnt, azt mondta, hogy én becsületére váltam a gyülekezetnek. Ismételten megdicsért. Azt mondta, ő nem tud hibát találni bennem, ennek ellenére széttárta a kezét, megvonta a vállát és azt mondta: „Az én kezeim meg vannak kötve.” Ő volt a legfelsőbb hatóság ügyemben. Olyan volt, mintha az Úr közvetlenül cselekedett volna jó néhány alkalommal. Ma már az az egyetlen magyarázatom arra, hogy nem fogadtak vissza, hogy imádkoztam ugyan, de mivel nem tudtam arról, hogy várnom kell az Úrra, úgy éreztem, nekem magamnak kell kiszámítanom az Ő szándékát. Őszintén imádkoztam azért, hogy megszabaduljak ebből a zűrzavaros állapotból és az Úr meg is cselekedte ezt, annak ellenére, hogy mindent megtettem, hogy ellenálljak Neki és megszomorítsam a Szent Szellemet.

           Férjemet visszafogadták, de nem bírta elviselni a helyzetet. Végül abbahagyta az összejövetelek látogatását és aztán elkülönült. Addigra én már folyamatosan tanulmányoztam a Bibliát és valamennyire jutottam is vele, de sajnos ez a Biblia a Tanúk elferdített Új Világ Fordítása volt.

            Később, amikor kórházba mentem egy térdműtétre, újra láttam Dell lelkészt, amint egy másik beteget látogatott meg. Úgy éreztem, itt az alkalom arra, hogy beszéljek vele, de aztán belegondoltam, mennyire hiábavaló lenne egy ilyen beszélgetés, különböző hitnézeteink miatt. Hiányérzetem volt és lehangolt lettem, amikor eltávozott.

            Most egy újfajta zavarodottság tudatosult bennem: Hová fordulhatnék? A Tanúk kritikussá és gyanakvóvá tettek az egyházakkal szemben és némelyik, amelyiket ismertem, ki is érdemelte bizalmatlanságomat. Úgy éreztem, mintha sehová se tartoznék. Istennek bizonyára nem az volt a szándéka velem, hogy egész életemet egy elhagyatott szellemi ürességben töltsem.

- 37 -

             Az Úr utolért és sarokba szorított mindaddig, míg végül teljesen megadtam magam Krisztusnak. Tényleg nem volt semmilyen más választásom. Semmit nem tudtam azon kívül, hogy az Úr kellene, hogy vezessen engem, mert nem bíztam egyetlen emberben vagy vallásban sem, és az egyetlen hely, ahol biztos voltam, hogy megtalálhatom az igazságot, a Biblia volt. Még azt sem vettem észre, hogy választásom pont az volt, amit az Úr akart. Isten Szava elkezdett megnyílni nekem. Órák hosszat imádkoztam és tanulmányoztam a Szentírást. Úgy vélem, kissé őrült voltam szorult helyzetemben, de nem bírtam tovább elviselni ezt a zűrzavart. Összehasonlítottam a különböző fordításokat, fogtam minden egyes bibliaverset, és megkérdeztem magamtól, mit mondanak. Elolvastam és újraolvastam egész szakaszokat. Vezetésért és megértésért imádkoztam. Egyre jobban világossá vált számomra és a Szent Szellem is biztosított róla, hogy az ortodox tanításokat tényleg tanítja a Biblia.

         Ekkor egy újabb probléma merült fel. Kész voltam arra, hogy kapcsolatba lépjek egy jó egyházzal, de erős kétségeim voltak afelől, hogy létezik ilyen egyház. Mit kellene tennem most? Ismét kértem az Urat, hogy vezessen, és ez alkalommal vártam rá. Ezt kétségbeesésem miatt tettem. Ez volt minden, amit meg tudtam tenni. Nyilván nem fogok körülnézni annak a több száz egyháznak és szektának mindegyikében. Már így is túl sok évet vesztegettem el azzal, hogy a rossz helyeken kutakodtam.

         Ekkorra már kellően képzettnek éreztem magam ahhoz, hogy beszéljek a férjemmel, és megosszam vele azt, amit egy korábbi Tanú barátnőmmel folytatott tanulmányozásom során találtam. Ezt a barátnőmet már évekkel mielőttünk kiközösítették.

         Valamivel több, mint három évvel ezelőtt egy Billy Graham evangelizáció, Lane Adams vezetésével, két hétre a városba jött. Teljesen szokatlannak tűnt, hogy egy ilyen méretű evangelizációt egy olyan kicsi városban tartsanak meg, mint a miénk. Cinikus, gyanakvó hozzáállással mentem el, hogy megnézzem. Egyáltalán nem szerettem az ilyenfajta megnyilatkozásokat. Mindazok ellenére, ami családunkban történt, kisebbik fiunk még mindig tanulmányozott a Tanúkkal és azon volt, hogy megfeleljen azoknak a feltételeknek, amik ahhoz szükségesek, hogy Jehova Tanújává legyen. Az a férfi, aki tanulmányozott vele, olyan durván ítélte el az evangelizációt, hogy én teljes mértékben úgy érzem, fiunk azért jött el velem, hogy bosszantsa. Mi majdnem minden éjszaka részt vettünk az evangelizáción, férjem pedig egynéhány alkalommal. A barátnőm, aki korábban Tanú volt és a férje úgyszintén el tudtak jönni. Kisebbik fiunk korábban soha nem hallotta a megmentés üzenetét, nem volt templomban, sőt még zsoltárénekeket sem hallott. Nagyon erősen hatott rá, amikor megtudta, hogy Krisztus valóban „Az út, az igazság és az élet”. Előrement és elfogadta Krisztust személyes Megmentőjének, később pedig rávette a nagybátyját, Millard Bedwell-t, aki lelkész volt Idahóban, hogy keresztelje meg őt. A lelkész, akit lelki tanácsadójának jelöltek ki, ugyanaz volt, akit még mint Tanúk kerestünk fel korábban, Dell lelkész. Ez is Isten műve kellett, hogy legyen, mert abban a helyzetben, ha egy olyan egyházhoz mentem volna, amely nem Bibliában hívő és Bibliát tanító egyház, talán soha nem próbálkoztam volna újra.

              Dell lelkész rendkívül türelmes volt. Soha nem sürgetett, vagy gúnyolt, de mindig ott volt, hogy segítsen. Ki voltam éhezve Isten Szavára és most már volt segítségem. Dell lelkész könyveket adott nekem kölcsön, egyszerre többet is. Elolvastam őket és megkértem Dell lelkészt arra, hogy tovább adhassam azokat a barátnőmnek és a lányainak. Továbbra is naponta tanulmányoztam és imádkoztam. Az egyik legnagyobb segítségem a Tanúk által kiadott Kingdom Interlinear sorközi fordítás volt. (Az Új

- 38 -

Szövetséget eredeti görög nyelven és párhuzamosan angolul közreadó, Jehova Tanúi által kiadott könyv, amely a Tanúk Új Világ Fordítását és a nyers, szó szerinti angol fordítást is egymás alatt, illetve mellett teszi közzé, lábjegyzetekkel, persze Jehova Tanúi teológiája szerint- a ford.) Ebben a görög eredeti szöveg az oldal baloldalán volt, míg az Őrtorony Társulat fordítása (Az Új Világ Fordítás – a ford.) a jobbon. Ez tényleg megmutatta, hogyan hamisították meg a Tanúk Isten Szavát azért, hogy igazolják tévtanításaikat. Összehasonlítottam a fordításokat és megkértem a lelkészünket és a sógoromat arra, hogy nézzenek utána számomra a görög szavak jelentésének. Áttanulmányoztam az összes alapvető tantételt. Elolvastam jó néhány, a Tanúk ellen írt könyvet. Úgy tűnt, nem tudok eleget tanulni a tiszta igazságról. Nehéz dolog egy olyan valakinek, aki az egész Bibliát rosszul értelmezte, hogy elkülönítse a jó szellemi eledelt a fertőzöttől.

            Amikor először mentem el a templomba, nem tudtam visszatartani magam a sírástól, amikor meghallottam az egyházi énekeket. Annyira hiányoztak nekem mindezek, még ha azelőtt soha nem is mentem el egy ehhez hasonló templomba. Úgy éreztem, mintha meg kellene szorítanom a többiek kezét és elmondani nekik, hogy nagyra értékelem azt, amijük van, és hogy használják is fel azt. Hálás vagyok azokért a fájdalmas leckékért, amiket megtanultam, mert most igazán értékelni tudom az áldásokat, amiket kaptam.

            Férjem és én mindketten előrehaladtunk és újra odaszenteltük életünket Krisztusnak, majd megkeresztelkedtünk és csatlakoztunk egyházunkhoz. Kisebbik fiunk az Appalache-i Biblia Intézetbe jár. Naponta imádkozom családunk többi tagjáért és biztos vagyok abban, hogy semmi sem túl nagy Istennek, hogy el ne tudná intézni, és hogy semmilyen becsapott személy sem túl kicsi számára, hogy ne viselné gondját.

            A lelkészünk most Cooper lelkész. Igazán sokat segített nekünk abban, hogy érettekké váljunk. El sem tudom mondani mindazon utakat, amelyeken tudom, hogy az Úr vezetett engem. Megtanultam, hogy alá kell vetnem akaratomat az Úrnak, és hogy az imák választ kapnak. Még mindig megpróbálom időnként átvenni ügyeim intézését Tőle, de lassan megtanulom azt, hogy igazán bízzam az Úrban, életem minden vonatkozásában.

            Az évek során, mióta elhagytam az Őrtorony Társulatot, pletykáltak rólam és üldöztek, a családban voltak olyan helyzetek, melyek sérelmemre voltak, de mindez igazán semmit sem jelent ahhoz a belső békéhez képest, amit a Szent Szellem hoz el. Krisztus az egyetlen útja a megmentésnek, nem pedig az egyház. Ugyanakkor teljesen megértem annak jelentőségét, hogy összegyülekezzünk egy Bibliában hívő egyházban azért, hogy szellemileg erősítsük és bátorítsuk egymást.

            Annyira hálás voltam mindenért, amit az Úr értem tett, hogy ígéretet tettem arra, hogy segíteni fogok másoknak, ha tudok, noha lehetett néhány fenntartásom ebben az imában. Úgy gondoltam az Úr tudatában van a korlátaimnak, hogy csak egy asszony vagyok, egy szétesett személy. Noha ki vagyok közösítve, és Jehova Tanúi elkerülnek, az Úr mégis felhasznál engem, különösen azokkal kapcsolatban, akiket behálóztak arra, hogy tanulmányozzon a Tanúkkal. Megvásároltam és elterjesztettem jó könyvek tucatjait. Megírtam bizonyságtételemet, traktátusokat és füzeteket küldök el. Amikor úgy gondolom, hogy már mindent megtettem, amit tudtam, mindig új út nyílik meg számomra a tanúskodásra, és arra, hogy segítsek sok megtévesztett volt testvéremnek és testvérnőmnek, valamint a lehetséges áttérőiknek.

- 39 -

Mindenkinek azt tanácsolnám, aki elhagy egy szektát, hogy őszintén imádkozzon a Szent Szellem vezetéséért és védelméért, mert mindig elcsodálkozom, amikor látom, hogyan harcol az ördög az övéiért. Az egyik legáltalánosabb fegyvere úgy tűnik az, hogy egy újabb szektáját ajánlja fel, hogy a távozókat továbbra is becsapja. Személyesen ismerek olyan embereket, akiket démoni támadások értek folyamatosan, amikor saját maguk módján kísérelték meg a szabadulást. Azért is hálás vagyok, hogy noha nagyon nehéz volt, és azok után, hogy visszautasítottam és megszomorítottam a Szent Szellemet tudatlanságomban, meg lettem kímélve a szekták, vagy a démoni befolyás okozta további zűrzavartól.

             Amint azt saját tapasztalatomból tudom, még egy megmentett személyt is meg lehet téveszteni úgy, hogy Sátánt szolgálja. Az egyetlen védelem az, ha felvesszük Isten teljes fegyverzetét. (Efézus 6. fej.) Olvasd a Bibliádat! Mutass hitet imáidban! Add át egész életedet az Úrnak!

            Keresztény, készülj fel, aztán beszélj kedvesen az ajtódban álló Jehova Tanújával. Imádkozz az ő megmentéséért, és azért, hogy szemei megnyílhassanak!

Fordította: Tikikus

Kapcsolódó írások:

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 1. rész, tartalomjegyzék

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 2. rész

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 3. rész

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 4. rész

Edmund C. Gruss - Elhagytuk Jehova Tanúit - Személyes bizonyságtételek - 5. rész

Címkék: élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr118388012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.02.15. 00:00:58

Ehhez valamiért senkinek nem akaródzik hozzászólni.
Miért?
Szerintem:
"Néha a kevesebb több."
"Sok beszédnek sok az alja."

leslie07 2016.02.15. 08:32:06

Evelin Bedwel ezen oszinte elbeszélése csak megerosít abban, hogy a volt jehova tanúira miután
eltávolították oket a szervezetbol, vagy saját maguk hagyták el azt további veszélyek leselkednek.
A legnagyobb veszélyt a Sátán részérol az jelenti számukra ,ha sikerul kikezdeni jehova tanúi és a volt tanúknak az Istenbe és az O Szavába vetett hitét. Evelin Bedwel ezt idoben felismerte és kérte a Szetszellem segítségét. Ortorony szemléletét teljesen félre téve újra kezdte megismerni a Szentírást. Ez adott neki hitet a további harchoz a Sátán megtéveszto praktikáival szemben. Sokat tanulhatunk mindnyájan,akik ezt a blogot látogatjuk Evelyn elbeszélésébol.
A Sátánnak akkor sikerul gyoznie, ha eléri, hogy jehova tanúi elforduljanak Udvozito Istenuktol Krisztustól, ill. el se jussanak hozzá.
A Sátán legravaszabb taktikája, hogy rabszolgaságba tartsa a volt tanúkat, akik kiszolgáltatott szellemi állapotuk miatt az Ortorony bálványszervezetben nem voltak képesek megszabadulni testi kivánságaiktól, de azt titkolniuk kellett félve a lebukástól a kikozosítéstol. Miután megszabadulnak a szervezet békjóiból sokan átengedik magukat a szabadsex és egyéb testi vágyak kiélvezésének. Már maga a Szentírás is útálatossá kezd válni a számukra, hisz annak olvasása lekiismeret furdalást okoz, hisz az Isten Szavának való engedelmesség egyet jelentene a kívánságaikról való lemondásról.
Ezt az áldozatot pedig nem képesek meghozni. Foleg anem úgy, ha elfordulnak az Isten Szavától , hituk
alapjának zálogától. Egy olyan istent és olyan Krisztust kovetelnek maguknak , aki akkor is szereti oket , ha élvezetuket elégítik ki.
Nem kell nekik olyan Krisztus,aki elvárja toluk ,hogy szentek legyenek, hogy hordozhassák magukban újjászuletésuk forrását a Szetzsellemet.

Ez elszomoríto.

Evelyn példája ellenben buzdító. Hisz igazolja, hogy vannak még a világban olyan volt jehova tanúk, akik igazán szeretik Krisztust, és segíteni
szeretnének sorstársaiknak elkerulni a Sátán megtéveszto csapdáit amelyek a szervezetbol való szabadulás után leselkednek a volt tanúkra.

2016.02.16. 12:53:57

@leslie07:

>>Ortorony bálványszervezetben nem voltak képesek megszabadulni testi kivánságaiktól, de azt titkolniuk kellett félve a lebukástól a kikozosítéstol.<<

- Nem érted a lényeget - most már főleg nem, de talán soha nem is értetted.

Minden vallás előszeretettel mutatja be példaként azokat, akik náluk, az ő tanításuk nyomán szabadultak meg korábbi bűnös szenvedélyüktől, rossz magatartásformájuktól.
DE!
1. Ők vannak kevesebben!
2. Valójában nem az akármelyik társulat tanításai nyomáén változtak meg, hanem a Bibliában olvasottak alapján!!! (Zsid 4.12) - Ezt nagyon fontos észrevenni, mert ez ad magyarázatot arra, hogy egy hamis vallásban lévő ember miért képes gyökeresen változtatni az alapvető személyiségjegyein.

Csak egyetlen egy dolog számít: Az igazság Istenről.
Miért?
Mert ha eljön az idő (bármelyik végjáték ideje), csak ők fognak tudni nyomás alatt megváltozni a pillanat törtrésze alatt, és akkor fog a felszínre kerülni a szív belső rejtett embere.
Miért?
Szerinted miért erkölcstelen valaki?
Sokan választott módon, de sokan, a testi ember vonzásában állnak.
Kérdezz meg egy ilyen embert, szeretne megszabadulna "attól az embertől", aki rosszra csábítja?
Gondolkodás nélkül "igennel" fog válaszolni, mert ő is szenved saját magától - börtön ez neki.
Mi a tökéletesség?
Hogy megszabadul végre a rossz a genetika, családi, társadalmi beidegződésektől - amik a vérévé váltak, és lett belőle az, aki.
DE!
Az igazság elfogadása Istenről, az nem a külső, hanem a belső ember képessége - keresés, vágy, elfogadás.
Vagyis: Mit szeretne egy ember, ha volna választási lehetősége?
Érted ezt, leslie07?

Az én tanácsom (erről írást nem kapsz, de hallgatólagosan így van):
Ha senki nem szólhat bele, szeretnéd elfogadni Istent, a maga valójában, úgy, ahogy JT között tanultál róla, de a bűneid miatt (testi és nem szellemi; a szellemi tulajdonképpen az, hogy nem fogadod el Istent, tehát ez most ebben a kontextusban tárgytalan) úgy érzed nem lehet?
Ne tedd!
A kiközösítés nem baj, a lelkiismeretfurdalás nem baj (sőt, az lenne a baj, ha nem lenne), hogy csúnyán néznek rád nem baj (te azért ne nézz rájuk csúnyán - ne viszonozd), hogy nem szólnak hozzád nem baj (de üdvözöld, és öleld meg őket magadban), legyél rendszeres az összejövetelen (rendszeresebb. mint egyesek, akik ha egy kicsit esik az eső, már nem mennek), Az előadások alatt jegyzetelj, az Őrtorony tanulmányozás alatt minden kérdésre válaszolj magadban; de a legfontosabb hagyd, hogy dolgozzon benned a Bibliából kiiskolázott lelkiismereted, mert akkor nem te vádolod magad (ahogy leslie07 írja), hanem Isten vádol téged - hagyd ezt meg neki, hisz Ő jót akar neked!!!

Hát így...

2016.02.16. 15:20:59

@a századik juh:

Ha ezt az írásomnak szántad, jó.
Persze nem tudom, hogy pozitív vagy negatív felhanggal tetted-e ezt.

Ha pozitív:
Tudod milyen vagyok:
támadó
kemény
lázadó (minden rossz és igazságtalan ellen)
megalkuvást nem tűrő
ami a szívemen a számon
érzéketlen (bár egyszer azt írta nekem valaki, hogy szürreálisan érzékeny vagyok - és igaza van, mert ő jól ismer)
stb.

Viszont szeretném rendbe tenni a dolgaitokat.
Elhangzott - "Jehova Tanúja voltam." - előadások a Tanúkról presbiteriánus szemszögből - egy adat, ami szíven talált.
Nem emlékszem az arányszámra (és nem bírtam újra végighallgatni, hogy rátaláljak), de azt mondta, hogy sokan, akik kiábrándultak, inkább ateistákká válnak.
Ez nem helyes!
Ezért írtam azt, amit.
De!
Ezzel nem azt sugallom, hogy akik ezért vagy azért elhagyják JT-t, jól döntöttek, vagy igazuk van.
Csak ők valami olyat láttak úgy, ami bizony próbára tette a hitüket.
Ezért írtam neked, hogy én csak próbálom visszafordítani.
Mert minden rossz, amit leírtál, az egész világon minden vallásban megvan - csőstül, ezerrel!
Viszont egy valami nincs meg az egész világon a többieknél: Az igazság Istenről.
(És most ne gyere azzal, hogy sokan imádkoznak, és meghallgatásra talál az imájuk, mert a muzulmánok is imádkoznak egy nem létező istenhez, és úgy érzik, hogy meghallgatásra talál az imájuk. - ez nem feltétel... nem ez a feltétel!)

Ha negatív:
Örülök, hogy szereztem neked pár derűs pillanatot, de semmi több.

2016.02.16. 17:09:14

@a századik juh:

>>:-D<<

- :-D, mi, miért?

Zalahusztra 2016.02.16. 22:39:06

@leslie07: Hála Istennek egyre kevesebb J Tanúja van. Elfogynak, mint az ingyenebéd karácsonykor !!!

leslie07 2016.02.17. 07:35:00

Minden vallás előszeretettel mutatja be példaként azokat, akik náluk, az ő tanításuk nyomán szabadultak meg korábbi bűnös szenvedélyüktől, rossz magatartásformájuktól."

A szabadulás akkor kovetkezik be, ha valaki nem tér vissza a korábbi buneihez.

Ily Szabadítást csak a Szetszellem általi megigazítás eredményez, ahhoz pedig az Igaz Isten Krisztus szeretete szukségeltetek.

E két fontos tényezo hiányzik az Ortorony bálványszervezetben, így jehova tanúi ki vannak szolgáltatva a bukott angyalok kénye kedvének,
akik csúfot uznek a védtelen jehova tanúkból.

Ennek élo bizonyítéka vagy te magad is.

Ahhoz, hogy egy jehova tanú megszabadulhasson
buneitol elobb ki kel menekulnie abból a kozegbol, ahol lelke szabadpréda a hiteto és erkolcstelen szellemek számára. Ez egyértelmu azok tapasztalaitaiból,akik elhagyták az Ortorony bálványszervezetet.Természetesen onmagában a szervezettol való eltávolodás nem segít, félre kell dobni, mint szemetet az Ortorony bálványszervezet spiritiszta Istenkáromló tanítását, a hamis bigliát. Újra meg kell ismerni Isten Szavát hamisítatlanul.

2.Kor. 6:11-18

leslie07 2016.02.17. 07:46:49

"DE!
Az igazság elfogadása Istenről, az nem a külső, hanem a belső ember képessége - keresés, vágy, elfogadás."

Nos ez volt a kérdés ,amikor Izraelstene emberi testben jelent meg a foldon.

Akik felismerték, hogy Izrael Istene nem más, mint Krisztus, azok kovették is.

Akik csak eyg teremtményt, embert láttak benne, talán csodálkoztak tudományán, a csodákon,amelyeket véghezvitt, de nem kovették Ot.

Ez a gond az Ortorony bálványszervezetbe csábított jehova tanúival. A bálványszeervezet bordogppajai
tévtanításainak prioritása a démonisten jehova nevének ajnározása után megútáltani Krisztust az Istent és elfogadtatni egy más krisztust a mélység anygalát Abaddont, aki senkinek sem segít megszabadulni a rossz dolgoktól, hisz maga is gonosz, azért van bezárva a mélységbe.

A harmadik lépés ortornyoséknál elhitetni jehova tanúival, hogy a Szetszellem nem is valós személy,
ezért nem segíthet. Így a szerencsétlen tanú csakis a Vezeto Testulet útmutatásait koveti,ami
lekét egyenesen a hádesz urához és a halál angyalaihoz manoverezi. Nos ezért van szuksége jehova tanúinak,azok segítségére,akik már ezt felismerték.

2016.02.17. 09:44:59

@Zalahusztra:

Létezett egy világ, amiben a több százmillió ember közül végül csak 8 maradt.

Szodomában, egy egész városban nem volt tíz olyan ember, akik miatt Isten megkímélhette volna a helyet. (1Móz 18:32b)

Hányan voltak az izraeliták a föld összlakosságához képest?

Hányan voltak a (ős)keresztények a föld összlakosságához képest?

325-től 1881/1919-ig (1556/1594 éven keresztül) hány igaz keresztény élt a földön?

A számok - úgy, ahogy te gondolod - nem fontosak.

És képzeld, lesz egy világ/föld, ahol mindenki JT lesz (az égben már most is mindenki az).

2016.02.17. 10:13:52

@leslie07:

>>A szabadulás akkor kovetkezik be, ha valaki nem tér vissza a korábbi buneihez<<

- Ez hülyeség.

1. Ha valaki fel is hagy azzal a néhány kimondott/kimondatlan bűnével, amivel mérgezi a testét, lelkét, szellemét, akkor is bűnös marad.
Ebből a bűnből csak a halál, vagy a szempillantás alatti elváltozással lehet megszabadulni, mert romlandó nem örökölhet romlatlanságot.

2. Tudod hányan visszaesnek (és nem csak JT közül), hogy az ihaj!
A kérdés az, hogy feláll valaki és leporolja magát, vagy lent marad, és végérvényesen beleragad.

Egyszerűen nem tudom, hogy fogalmazzam meg huszadszorra, hogy végre megértsd:

Megszületik az ember bűnben (Ádámtól örökölve. Köszi, Ádám!)

Jézus minden embert megszabadított a váltságáldozatával - oda és visszamenőleg - ettől a(z öröklött) bűntől.
Akik ezt megértik és elfogadják, nekik már a mostani életükben is jó.
De többen vannak azok - az egész világtörténelemben -, akik vagy nem is hallottak róla, vagy hallottak róla, de nem fogadják el igazság szerint (Nagy Babilon, a hamis vallások világbirodalma).

Minden ember meghal.
A bűn zsoldja a halál. Ez mit jelent?
Hogy mindenki felszabadul a Sátán világában leélt életében elkövetett bűnök alól. Ők a feltámadásuk után a tökéletesség felé fognak haladni, egy Sátán mentes világban (ahogy Ádám és Éva is élt Sátán megjelenése előtt).
Akik élnek a nagy nyomorúság alatt, azok minden segítséget megkapnak, hogy jól dönthessenek, mert eltűnik Nagy Babilon, az összes hamis vallás, és csak egy marad... ill. két út: Isten vagy Sátán útja.
Akik jól döntenek élve mennek át (de elváltoznak egy szempillantás alatt), akik rosszul döntenek, mennek Armageddon csatájába (de ők fognak így dönteni, és nem Isten küld oda bárkit is az akarata ellenére!).

Aztán elkezdődik Jézus ezeréves uralkodása...
Ezalatt mindenki tökéletességre jut (testileg, elmebélileg), új könyvek nyittatnak meg (szellemileg).
Aztán eljön Sátán (ahogy Ádámnál és Évánál eljött), hogy megkísértse utoljára az emberiséget.
Ott is dönteni kell, és mindenki a saját döntése következménye szerint mehet az élet fájához, vagy kerül a tűz tavába.

És akik jól döntöttek, azok számára ezután kezdődik el az igazi élet, ami örökké tart.

De rejlik itt (a mában) egy nagy veszély...
Aki ma Isten ellensége, az bár az ezer év alatt tökéletes lesz (testében, elméjében), de a szívében mégis gyökeredzik valami olyan, ami miatt az ezer év végén újra Isten ellenségeinek táborát választja.

Hát így...

a századik juh 2016.02.17. 10:17:57

@a jövő hírnöke: "(az égben már most is mindenki az)."

tehát egy amerikai cég tagja az égben minden angyal?

Ők egyébként mikor keresztelkedtek?

Kell-e jw.org-os kitűzőt hordaniuk?

Kinek adják le a munkajelentésüket?

Nyílvános-e a bírói bizottságok ülése?

Vannak-e megjegyzett angyalok?

Kell-e olvasniuk az ébredjeteket és az örtornyot, hogy tudjanak haladni az égi szekérrel?

2016.02.17. 10:21:20

@leslie07:

>>Akik felismerték, hogy Izrael Istene nem más, mint Krisztus, azok kovették is.<<

- Három és fél áldozatos munka után (pedig Jézus tökéletes tanító volt), voltak/maradtak 120-an?...

Aztán a korántsem tökéletes apostolok tanúskodása után lettek hirtelen háromezren.
Aztán növekedtek számban, de az utolsó apostol halála után kezdett felhígulni a társaság (Sátán elkezdte vetni a magját), amiből 325-re már semmi nem maradt (közösségileg)!

2016.02.17. 10:36:56

@a századik juh:

Én elsősorban az angyalokra gondoltam.

Emlékszel, Jézus az ellenségei közt kezdte meg az uralkodását az égben (amikor Isten a hosszú várakozás után felhatalmazta erre), és az első dolga az volt, hogy egy háború során kitaszította Sátánt és démonait az égből, ezzel megtisztítva azt.
Úgyhogy az égben már csak JHVH Istent választó, mellette kitartó, róla tanúskodó angyalok maradtak.

Régen a földre küldött angyalok kiről tanúskodtak?
Jézus kiről tanúskodott?
A nagy nyomorúság alatt földre küldött angyalok kiről fognak tanúskodni?

a századik juh 2016.02.17. 10:59:39

@a jövő hírnöke: "Jézus kiről tanúskodott?"

Mond meg te! Megismertette mindenkivel a Teremtő nevét, amit ma is világszerte ismernek, mindezt úgy, hogy egyszer sem használta a Jehova nevet, vagy a YHWH tetragrammont.

Akkor melyik név is van mindenek felett?

leslie07 2016.02.17. 11:25:51

@a jövő hírnöke: Az alapveto gond, hogy nem a Szabadító Istent váratják jehova tanúival ordogpapjaik, hanem
Armageddont, azzal riogatnak.

Minden igaz keresztény arra vár, hogy eljojjon a Megváltó Isten Krisztus, amint megígérte a Máté
24. fejezetében és egybegyujtse a foldrol a választottait, hogy magához vegye oket, még mielott
a sotétség kora elérkezik.

Ezzel szemben ,mit tesznek jehova tanúi alig várják, hogy eljon Armaggedon.

Olvass és okulj:

Jelenések 16:13És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat;14Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.15(Ímé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.)16Egybegyűjték azért őket a helyre, amelyet zsidóul Armageddonnak neveznek.

Armageddont csak az ordogok surgetnék, no meg az Ortorony bálványszervezet ordogpapjai.

Ámós 5:18Jaj azoknak, akik kívánják az Úrnak napját! Mire való néktek az Úrnak napja? Sötétség az és nem világosság.

Elobb az Úr kiszabadítja választotjait az Ortorony bálványszervezet hálójából, kotéseibol.

Ezékiel 13:7Avagy nem hiábavaló látást láttatok-é, és nem hazug jövendölgetést szóltatok-é? midőn ezt mondjátok vala: Monda az Úr! holott én nem szólottam!8Ennekokáért így szól az Úr Isten: Mivelhogy hívságot szólottatok és hazugságot láttatok, azért ímé én ellenetek leszek, ezt mondja az Úr Isten.9És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten.

20Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én kötéseitek ellen leszek, amelyekkel ti a lelkeket vadásszátok, mint madarakat; és leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, melyeket ti vadásztok, szabadon bocsátom, mint madarakat.21És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.22Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam.23Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

2.Kor. 6:11-18

FUSSATOK!FUSSATOK!

Margo64 2016.02.17. 11:49:58

@a jövő hírnöke: Mostanság ezen a hitehagyott oldalon tanúskodtok?Most már nincs kisterem ezért?

tikikus55 2016.02.17. 16:11:52

Ez itt csak egy kis tudatlan aknamunkája. De ha annyira szorgos, ugyan válaszolja meg azon kérdésemet, miért hamisították meg az Új Világ "Fordításban" görögül és héberül nem tudó dilettánsok több száz helyen a Bibliát? Akárcsak Joseph Smith, a Mormon "próféta"? Erre a kérdésre kéne választ adni mindenek előtt. De válasz az nem lesz, mert akkor ugye ide leírnék kapásból napi 10 bizonyítékot egy éven keresztül...

Zalahusztra 2016.02.18. 08:50:17

@a jövő hírnöke: Na erre befizetnék egy körre, hogy lesz-e ilyen világ ! Ha mégis lenne, én nem szeretnék benne élni !!!

2016.02.18. 10:27:45

Azért hallgattam eddig mert elszámoltam magamban háromig... sokszor háromig.

Ez a négy nekem szánt válasz/beszólás (az ötödik csak hab a tortán), így egymás után megmozdított valamit.

Régen már ezerrel visszavágtam volna, és nem szépen.
Ha a bennem lévő indulat tüze valóságos lett volna, Budapest egy atomvillanásban tűnt volna el a föld színéről - sőt, még nem régen is...

De most megtörtént az áttörés.
Jól vagyok.
Tudom kezelni.
Már tudok csak szépen írni/beszélni/enni/stb.
De ez egyben azt is jelenti, hogy (innen) kifelé áll a szekérrúd...

2016.02.18. 10:32:16

Ja, ha tízig számoltam volna el, akkor kevesebbszer kellett volna sokszor tízig elszámolni.
De, ha jobban belegondolok, a végeredmény ugyanaz lett volna:

nagyon sokszor 3 = kevesebbszer sok 10

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2016.02.18. 10:34:05

@a jövő hírnöke: Nahát! Köztünk tanulsz önuralmat gyakorolni. :)
"De ez egyben azt is jelenti, hogy (innen) kifelé áll a szekérrúd..."- Na, majd meglátjuk.

a századik juh 2016.02.18. 10:45:33

@a jövő hírnöke: Én is gratulálok, csak így tovább...

A prédikátor könyve 7:21-22

"Ne figyelj mindenféle szóbeszédre, és ne halld meg, ha a szolgád átkoz!
Te magad is sok esetről tudsz, amikor te átkoztál másokat."

2016.02.18. 11:15:57

@a századik juh:

Természetesen tudom mire gondolsz, de sokakhoz hasonlóan te is alapvetően két különböző dolgot (személyt) próbálsz összekeverni.
Pont ezért gyalázatos a szentháromság dogmája; és minden olyan egyház, amelyik ezzel hamis tanítással tartja sötétségben az embereket Isten kilétét illetően.

Jézus név van mindenekfelett, és az ő nevére hajt mindenki?
Ez tagadhatatlan, hisz a Biblia ír erről, DE:

"Mert (JHVH) Isten mindent az ő (Jézus) lába alá vetett.
Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő (Jézus) lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak (JHVH) kivételével, aki neki (Jézusnak) alávetett mindent."

"Ezért fel is magasztalta őt (Jézust) (JHVH) Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy

!!! Jézus Krisztus Úr az Atya (JHVH) Isten dicsőségére." !!! - és nem a saját dicsőségére!

Mert ha észrevetted, Jézus sosem magát dicsőítette, magasztalta fel, hanem Istent kérte, hogy dicsőítse meg őt ("Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat"), mert ő is ismeri az alapelvet, "aki magát felmagasztalja fel...", és ugye ott Nabukodonozor esete is.

Nem számítok arra, hogy megérted.
Miért?
Te bíróság előtt támadnád a tanúkat, és aki így gondolkodik, az miért is kapná meg a megértés szellemét?
Igen, mert így működik a Isten szent szelleme a mi korunkban.
A testünk templom, és ebben a templomban Isten szelleme megérinti a mi szellemünket, és segít a megértésben.

Ha Isten szelleme nem segít, soha nem értheted meg.
De amíg nem fogadod el, ill. nem törekedsz rá, hogy megismerd, és megértsd Őt, ill. ha meg is ismerted, de nem fogadod el Jehova/Jahve Istent, miért is várod el, hogy segítsen neked?
De azért ő még így is próbálkozik - ha érzed ezt, ha nem -, mert még nyitva van az ajtó.

És ahogy korábban írtam, az a veszélyes abban, hogy most elutasító vagy, hogy ez a tüske az új világban is benned lesz valahol mélyen eltemetve, és bár a tested az elméd tökéletes lesz, de a szívállapotod, csak egyedül rajtad múlik!!!

Ezért hatalmas ajándék, hogy már most - ebben a bukásra ítélt világban - dönthetünk, Isten mellett letéve a voksunkat; és erősíthetjük, fejleszthetjük, kiigazíthatjuk, és újra helyes irányba fordíthatjuk a szívállapotunkat (egy esetleges bukás ellenére is), de mindvégig kitartva isten mellett.
Ennek bizony a jövő világában kimondhatatlanul nagy haszna lesz, mert Isten sosem felejtkezik el a munkánkról, Ő mindent számon tart, és szép sorban vezeti rá az adatlapunkra.

2016.02.18. 11:24:56

@nicku:

Miért kik között kéne?

Amikor jó helyen vagyok, akkor semmi bajom.
Nyugodt vagyok, rengeteget mosolygok, szelíd vagyok, mint a bárány... olyankor kenyérre lehet kenni.

De amikor belépek a ketrecbe...
Amikor a velem szemben lévő is ......., és a lelátóról is ......, akkor bizony én is ........

Aztán kijövök a ketrecből, leporolom magam, felöltözöm, megigazítom a nyakkendőm, elmosolyodom, és csak annyit kérdezek: "Mit ebédelünk?"

2016.02.18. 11:39:09

@leslie07:

Megint csúsztatás, és logikai bukfenc.

Még hogy JT nem várják Jézus második visszajövetelét!?
Csak azt várják!

Kérdés hozzád:
Mikor jön el Jézus újra?

>>egybegyujtse a foldrol a választottait, hogy magához vegye oket, még mielott
a sotétség kora elérkezik.<<

- Szóval egybegyűjti a választottakat?
és a többiekkel, a nem választottakkal mi lesz?

Persze, hogy várják Armageddont, hisz ez egy prófécia, tehát meg fog történni.
És miért várják?
Ugyanis Armageddon után kezdi meg Jézus az uralkodását, és onnantól kezdve újul meg a földünk, és válik paradicsommá, és onnantól fogva haladunk a tökéletesség fele, és akkor már nem lesz senki beteg, vagy nyomorék, vagy gyenge, és nem lesz fájdalom sem, sem sírás (legfeljebb örömkönnyek), és arra a földre támad fel végre mindenki, pl Mózes is.

Ezt az időszakot rossz dolog lenne várni?

Akkor rossznak mondják a jót, és jónak a rosszat.

a századik juh 2016.02.18. 11:56:55

@a jövő hírnöke:
figyu! az általad idézett YHWH tetragrammon NINCS benne az újszövetségbe.

Azt csak, ahogyan a szervezet fogalmaz: BETETTÉK az újszövetségbe.

Ennélfogva az érvelésed hibás alapokon nyugszik.

a századik juh 2016.02.18. 11:58:23

@a jövő hírnöke: "Ennek bizony a jövő világában kimondhatatlanul nagy haszna lesz, mert Isten sosem felejtkezik el a munkánkról, Ő mindent számon tart, és szép sorban vezeti rá az adatlapunkra."

nocsak, nocsak...

2016.02.18. 12:00:08

@Margo64:

Először is szigorúan egyes számot kéretik használni, mert egyedül boldogítom a népeket.

X(Y) különleges ügynök vagyok, fedett bevetésen, vagyis nem árulhatok el részleteket.

De sajnos rossz hírt kéne közölnöm a feletteseimmel.
Igen jól olvastad, "kéne", de nem közlöm velük azt, amit ők már úgy is tudnak, és óva intettek, mert attól tartottak, hogy beszippant ez a dolog, és én is elhagyom az Utat.
De eszem ágában sem volt soha!

És miért nem hallgattam rájuk mégsem?
Mert én szeretem a saját bőrömön érezni, megtapasztalni a dolgokat.
Valaki mond valamit (pl) erről?
Az egyik így érzi, és ezt mondja, míg a másik úgy érzi, és úgy mondja.
Akkor most melyik?

Ja, és mi a rossz hír?
Mission impossible (or not?)
Én már tudom a választ: Van hivatalos és nem hivatalos is, de 30 évre titkosítom mindkettőt.

2016.02.18. 12:43:07

@a századik juh:

Nem idéztem a tetragrammát, azért tettem zárójelbe az idézeten belül.
Így olyanok is be tudják azonosítani őket (hogy ki kicsoda), akik kevésbé ismerik a Bibliát, mert bizony itt vannak olyanok is, akik elégséges bibliaismeret nélkül ütik a tanúkat.

2016.02.18. 12:50:03

@a századik juh:

nocsak, nocsak... - mi?

Tudod milyen sok dologra nem válaszolsz, vagy ha válaszolsz is, nem érdemben.

Én bírnék veled párbeszédet folytatni, de így nem lehet.
Először is csak egy témát kéne megvizsgálni, és addig nem menni tovább, amíg azt ki nem veséztük.
Tudod, ha mindig össze-vissza csapongsz, és mindig csak a gyenge pontot keresed, akkor nem jutsz - és nem csak velem, hanem senkivel - soha sehova.
Nem az a cél, hogy egyre kevesebbet tudjunk meg Istenről, és egyre kevésbé értsük Őt, hanem pont ellenkezőleg.
Te mi felé haladsz szerinted?

a századik juh 2016.02.18. 13:21:35

@a jövő hírnöke: ugyanezt a megtévesztő ódszert alkalmazza a szervezet is, hogy "segítsen azonosítani", igen, ismerős.

Szerinted ez nem megtévesztő, manipulatív módszer?

a századik juh 2016.02.18. 13:27:59

@a jövő hírnöke: "Én bírnék veled párbeszédet folytatni"

Rendben, kérlek magyarázd ezt meg, csapongás nélkül:

"Mert (JHVH) Isten mindent az ő (Jézus) lába alá vetett.
Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő (Jézus) lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak (JHVH) kivételével, aki neki (Jézusnak) alávetett mindent."

"Ezért fel is magasztalta őt (Jézust) (JHVH) Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy

!!! Jézus Krisztus Úr az Atya (JHVH) Isten dicsőségére." !!! - és nem a saját dicsőségére!

v.s

"Nem idéztem a tetragrammát, azért tettem zárójelbe az idézeten belül.
Így olyanok is be tudják azonosítani őket (hogy ki kicsoda), akik kevésbé ismerik a Bibliát, mert bizony itt vannak olyanok is, akik elégséges bibliaismeret nélkül ütik a tanúkat."

Te tényleg nem látod?

2016.02.18. 13:58:44

@a századik juh:

>>Szerinted ez nem megtévesztő, manipulatív módszer?<<

- Miért lenne az?

Szerintem sokkal manipulatívabb módszer, ahogy mások próbálják eltüntetni (erősebben fogalmazva: kiirtani) Isten személyes nevét (amit - ne felejtsünk el - ő adott saját magának) a Bibliából.

Lásd:

Károli revideáltat, amiben már sehol sem szerepel Isten neve, köztük a Zsoltárok 83:19-ben sem!

Protestáns új fordításút, amiben már a korábbi verzióval szemben nem tesz különbséget "ÚR" (itt a nagy "R" kisebb, mint az "Ú", de ez a felület nem engedi a betűméret csökkentését) és "Úr" között, és a 2Mózes 6:3-nál sem szerepel már a megjegyzésben, hogy mindenhol, ahol "ÚR" szerepel, az "Jehova" nevet helyettesíti.

Ki a hazugság atyja, ki próbálja félrevezetni az egész világot, ki ennek a világnak az istene, kinek az érdeke, hogy az emberek ne ismerhessék meg Istent?...

2016.02.18. 14:15:21

@a századik juh:

>>Te tényleg nem látod?<<

- Érdekes, én ugyanezt szeretném kérdezni tőled:

"Te tényleg nem látod?"

Az Ószövetségben csaknem 7000-szer szerepel Isten neve.
Jézus a zsidókhoz jött elsősorban.
A zsidók nagyon is jól tudták, hogy ki Isten (és mi Isten neve), nekik az volt a problémájuk, hogy olyan szinten elhajlottak az igaz Istentől, hogy képtelenek voltak felfogni, megérteni, elfogadni, hogy Jézus Isten fia, pedig az Ószövetségben is rengeteget írtak róla, tehát elvileg fel kellett volna ismerniük.

Már ott látszik, hogy valahol valamit nagyon elrontottak, hogy míg spiritiszta csillagjósok jóval korábban útra keltek, hogy megtalálják Jézust, addig a zsidók még csak nem is keresték, pedig ott volt tőlük egy karnyújtásnyira.
Szóval jöttek a csillagjósok, és elmondták miért jöttek, erre a zsidók akkor vették elő a könyvet, és kezdtek benne keresgélni, hogy akkor most mi is van.
Aztán megtalálták: "Jé, tényleg!"
Aztán a reakciók sem voltak semmik.
A vezetők: "El kell pusztítani."
A nép: Öröm ujjongott? Özönlött oda?
A zsidók közül a Betlehem környékén élő pásztorok látogatták meg - CSAK!

Szerintem ez nagyon szomorú (mert előrevetíti az emberek hozzáállását - ha választott nép tagja, ha nem).
Szerinted?

a századik juh 2016.02.18. 14:42:43

Szerintem ez a Legfelségesebb terve, Ő így akarta.

lehetett volna rolexórás tvprédikátor is Jézus, nem?

2016.02.18. 15:29:04

@a századik juh:

>>Szerintem ez a Legfelségesebb terve, Ő így akarta.<<

- Pontosan!

Mármint nem az, hogy a hamis vallások képviselői (vagy a hamis vallások képviselőinek megfelelni akarók) kitöröljék Isten személyes nevét.
A Biblia titok - miközben egyáltalán nem az! -, mégis, hogy lehet titokká tenni olyanok előtt, akik nem előrehaladni szeretnének az igazság megismerésében, hanem másokat igyekeznek visszafogni ebben?

De ne értsd félre Istent!
Ő nem akar eltitkolni semmit, Ő teljesen nyilvánvalóvá tette magát számunkra.
Aki magába, vagy valami hamisságba zárkózik, az fosztja meg saját magát attól, hogy a fény átragyogja az életét.

És tudod miért nincs mentség arra, hogy valaki miért nem fogadja el Istent, amint van (miközben van mentség addig, míg nyitva az ajtó - vagyis az utolsó pillanatig)?
Mert mindenki saját magáért áll, vagy bukik.
Itt, ebben a helyzetben nem számít a családi kötelék, az ilyen-olyan rokoni kapcsolat:
Anyu, apu, gyerekek, nagymamák, nagypapák, unokák, unokatesók, nagybácsik, nagynénik, stb., mindannyian csak magukért adnak számot.

Te valójában miért is támadod a tanúkat?
Tényleg érdekel.

--------

Viszont egyet elmondanék neked - mert láttam már tőled eleget:
Ha sikerülne is tárgyalásig juttatni az ügyed (vagy másokét), én, nulla (világi) jogi ismerettel, keresztbe-kasul megcáfolnám, és ellehetetleníteném minden vádad.

Amúgy te miért nehezményezed, hogy...
Mi is volt veled? Kiközösítettek? ha igen, miért is?
Bocsi, de utálom a múltat (ami elmúlt elmúlt, azon már nem lehet változtatni), és nem szeretnék 6000 oldalt elolvasni, hogy rátaláljak az okra.
Köszi a segítséget, mert akkor itt is lekavarhatunk egy próbapert - ha akarod.

a századik juh 2016.02.18. 16:30:21

@a jövő hírnöke: én? te összekeversz valakivel! nem adta át az előtted levő az infókat? elkeveredtek a jegyzetek?

Nocsak, nocsak...

2016.02.18. 17:01:40

Szerintem meg nem keveredtek el.
És most?

a jövő hírnöke (törölt) 2016.02.18. 17:39:30

@a századik juh:

>>mi lesz a vacsora?<<

- Van választásom.
A gyrostól és a hamburgertől már undorodom, de kezdem újra felfedezni a kínait (ha kínaiaknak jó a kutya, akkor nekem is).
De most a háromnapi hideg élelem közül választok valamit.
Sajt, sonka, paradicsom.
Kérsz belőle?

a jövő hírnöke (törölt) 2016.02.18. 17:51:51

Mint a szél!

a jövő hírnöke (törölt) 2016.02.18. 17:56:21

Ez csak ennivaló.
Ettől még nem leszel ...
Ettől még nem leszek ...

a századik juh 2016.02.18. 17:58:04

@a jövő hírnöke: Köszönöm szépen!
Ez jól esett.
süti beállítások módosítása