EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Szántóföldi munka Németországban a menekültek között...

2015.11.28. 19:00 | Johnny Joker | 29 komment

November 25-én egy német TV, a ZDF magazinműsora bemutatott egy 24 éves afgán menekültet, hogy ő hogyan él ott. A videó 35. percénél a fiatalember egy barátjával sétál Hamburgban és megjelennek Jehova Tanúi. Az egyik idős hölgy egy nagy táblát tart a kezében. A kezükbe nyomják az Őrtornyot németül és arab nyelven. A fiatalember azt mondja a videóban, hogy először örültek, mert azt hitték segíteni akarnak nekik, de sajnos csak ezeket a kiadványokat kapták és valószínűleg valamilyen vallási csoport akarja őket magához csalogatni...

Beküldő: rea23

A teljes videó német szinkronnal itt tekinthető meg 35:05-től kezdve.

jehova1.PNG

jehova2.PNG

jehova3.PNG

jehova4.PNG

Címkék: képek

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr978123064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2015.11.28. 19:19:04

" Amikor a jelenlétének jeléről beszélt, megemlítette, hogy a hű és értelmes rabszolgát fogja felhasználni, hogy megadja a háziszolgáknak az „eledelüket a kellő időben”.* (Olvassátok fel: Máté 24:45–47.) Most, a vég idején Jézus a hű rabszolga által táplálja az igaz követőit. "

sajna, csak ennyire telik abból a 100 milliárd dollárból, ami felett az 500 részvényes rendelkezik. szerencsére a fiúk elfogadták a kiadványt, és így nem kerülnek a gyehennába.

Az angyal be is húzta nekik a stigulát, a testvérnő pedig felkent lesz, mert nagyszerű módját találta meg annak, hogy hogyan kell duplaannyi kiadványt elterjeszteni.

az örtorony tele van zöldséggel, ezért egészséges, és sületlenséggel, ezért az elkészítése egyszerű. nem is hízlal, azonban mivel 1914-ben lejárt a hitelessége, ezért sokan hánynak tölle, vagy legalábbis megfekszi a gyomrukat.

a századik juh 2015.11.28. 19:23:56

Még csak annyit, hogy angliában a CÉG

JÓTÉKONYSÁGI SZERVEZETKÉNT működik.

Mert ott az egyházaknak tételesen, számlával kell igazolni minden kiadásukat....

Jótékonysági szervezet.... csak tudnám, kivel jótékonykodnak.

bizony mondom nektek, aki ad egy örtornyot ezek legkissebikének, nekem adta azt

l.gabi 2015.11.28. 20:24:08

@a századik juh: engem tényleg érdekel, hogy honnan lehet azt tudni, hogy Angliában jótékonysági szervezetként működnek? Keresem, de nem találom.
A jwgift szerint azzal jótékonykodnak, hogy ingyen adnak vallási kiadványokat és oktatást és ehhez gyűjthetnek legálisan adományokat - ehhez van egy regisztrációs számuk.

A témához is szólva, amikor a Keletinél voltak a menekültek, figyeltem melyik felekezet milyen indokkal ment ki missziózni. Jó sokan szégyenkezhetnének. A Tanúk legalább nyíltan csinálják.

a századik juh 2015.11.28. 22:47:29

@l.gabi:

Angliában beperelik a WTBTS-t a gyűlöletkeltése miatt

2011.12.18.

ennek a tudósításnak a legvégén mondják.

l.gabi 2015.11.29. 00:36:01

@a századik juh: Köszönöm, megtaláltam a jó linket:
apps.charitycommission.gov.uk/Showcharity/RegisterOfCharities/SearchMatchList.aspx?RegisteredCharityNumber=0&SubsidiaryNumber=0

(remélem jó)
Ők azt állítják a jwgift oldalon, hogy bibliai kiadványokkal és bibliai oktatással jótékonykodnak, hiszen ingyen adják.

l.gabi 2015.11.29. 00:39:02

@l.gabi: be kell írni a keresőmezőbe: Jehovah's Witnesses és utána jön fel a lista

a századik juh 2015.11.29. 07:23:12

@l.gabi: csakhogy ez nem fedi a valóságot.ugyanis ha én kimegyek a tengerpartra, és összeszedek egy zsák követ,bezörgetek minden házba, hogy hoztam egy követ ingyen, attol én nem leszek jótékony, mert olyat adok,amire semmi szüksége nincs az embereknek.

A jótékonyság önzetlen segítségnyújtást jelent. Fogalomkörébe az önkéntes
tevékenységek egy része éppúgy beletartozhat, mint a rászoruló
csoportoknak, személyeknek és az ôket segítô szervezeteknek juttatott
adományok. Adományokon mindazokat a természetben és pénzben
nyújtott támogatásokat értjük, amelyeket az egyének minden ellenszolgáltatás
nélkül ajánlanak fel nonprofit vagy egyházi szervezetek, közintézmé-
nyek, illetve a családi és baráti körükön kívüli magánszemélyek számára. Az
adományozás igen gyakori megjelenési formája, de nem szinonimája a jó-
tékonyságnak. Indítékai, céljai és hatásai egyaránt sokrétûek lehetnek; sok
különbözô módon szolgálja a támogatók és támogatottak társadalmi integrációját.

Egyrészt NEM ELLENSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL TESZIK, ezt szerintem mindenki tudja.

Másrészt azt is pontosan tudjuk, hogy a tanúk munkája nem önkéntes.

HISZEN JÉZUS PARANCSBA ADTA EZT A ZRT TANÍTÁSA SZERINT!!!

ergo ha engem a főnököm utasít, hogy végezzem el az adott munkát, utánna nem mondhatja, hogy én önkéntes munkát végzek, miként én sem mondhatom, hogy a munkám önkéntes, mert tudom, hogy ezen csoport tagságának feltétele az, hogy prédikáljak. aki nemad le 6 hónapig jelentést, az tétlenné válik, és elesik egy csomó dologtól.ez nem önkéntesség!

Harmadrészt a tanulmányozások, beszélgetések adddig a pillanatik számítanak csak bele ebbe a körbe, amíg NEM TÖRTÉNIK KOMMUNIKÁCIÓ. hiszen onnantól kezdve, hogy beszélgetés kezdődik, a ulat az "IGAZSÁG BARÁTJA" nevet aggatja az adott személyre, úgyhogy már nem fér bele ebbe: "családi és baráti körükön kívüli magánszemélyek számára".

Mindannyian tudjuk, hogy ez nem egy jótékonysági szervezet. csak az angliában enyhébb elszámoltatás miatt választották ezt a formát.

Azonban van egy érdekes vetülete is a dolognak:

nem bújhatnak amögé, mint pl magyarországon, hogy aki nem teljesíti a vallás előírásait, azt kiközösíthetik, és ebbe semmilyen bíróság nem szólhat bele. mert ugye ez nem egy vallás angliában. nem véletlen, hogy a perek jelentős része ott indul.

Megnézném például, hogy hogyan reagálna az ottani bíróság arra, ha pl kiközösítenének, mert ezt az oldalt látogatom, és erről lenne hangfelvételem.

egy vallás megtehetné ezt, de egy jótékonysági szervezet nem tehet olyat, hogy megtíltja a tagjainak, hogy mit és mikor olvashatnak, illetve pl a cigi: egy jótékonysági szervezet nem közösítheti ki a tagjai azért, mert cigiznek: angliában biztosan nem, ahol iszonyt odafigyelnek a diszkrimináció legapróbb jelére is...

Meggyőződésem, hogy a pénzhajhászat ezen különleges módja miatt angliában jobban támadható a zrt, kevésbé védett jogilag, és lényegesen nagyobb nyílvánosságot is kapnak az ügyek, és jobban is érdeklik az embereket az ilyen jellegű visszaélések.

Ha a tégé eset ott történik, valószínű efté ma is a börtönben ülne.

l.gabi 2015.11.29. 08:38:13

@a századik juh: A zsák köves példád találó és nekem is nehéz jótékonysági szervezetként gondolni a JT-szervezetre. Ők még a gyülekezeteket egyenként is ilyen módon jegyezték be a www.gov.uk/government/organisations/charity-commission oldal szerint. Igaz, az Üdvhadsereget sem nézném segélyező szervezetnek, de valahol mégis az és szerintem kevesen kételkednek benne.
A www.jwgift.org/ oldalon a szervezet elmondja, hogy miért tekintik magukat ilyen státuszúnak.
Itt nem érdekes azonban az, hogy a józannak tűnő logika mit diktál, a jogszabályok számítanak. A brit kormányzati honlap ismerteti, hogy kik jegyezhetők be ilyen szervezetként és az alapján a szervezet jogszerűen járt el. Sőt, van ezen a honlapon egy 1997. november 17.-i döntés, ami tartalmazza azt is, hogy egy vallás bejegyezhető-e ilyen minőségben és a válaszuk igen. Ezen túlmenően is nagyon részletes leírásokat lehet elérni azon a honlapon erről a témáról.

Például térítés nélkül adni a rászorultaknak Bibliát vagy bármilyen vallási kiadványt elég egyedi, erre a sokak által normálisnak tartott vallások sem hajlandók.

Persze mindettől függetlenül elég meglepő, hogy így jegyeztették be magukat, de ez éppen ott nem jogszerűtlen.

a századik juh 2015.11.29. 09:10:10

@l.gabi: köszönöm a linket, megnéztem, valóban gyülekezetenként KÜLÖN be vannak jegyezve.

Persze, hogy jogszerű, nem a jogszerűségét kétlem, tudom, hogy nem kispályások, de mint azt egy kiadványukban kifejtették, a legnagyobb hibákat a legrutinosabb pilóták követik el, mert RUTINBÓL cselekszenek. ugyanez igaz a szervezetre is: VAN RÉS A PAJZSON, van út a jog útvesztőjében, csak ki kell várni, hogy jól összeálljanak a dolgok. türelem, türelem, türelem... ha én nem hibázok, ők fognak...

Te lényegesen más dimenziókban űzöd az adatgyűjtést, mint én, (sokkal jobban), szerintem ezen szervezeti formában jobban támadhatóak, és a nyílvánosság ereje is nagyobb. tv műsorokban, híradásokban, újságok címoldalán foglalkoznak velük. és ne feledd, ott tudják, hogy nem egy visszásság van a szervezetben,az angol bírók ismerik a tanúk ügyeit, nem egyszer vesztettek már ottani ügyeket...Ráadásul most hallottam, hogy van már magyar nyelvű gyülekezet is angliában, lehet, megérné meglátogatni őket...

a századik juh 2015.11.29. 09:13:47

közvetve érint a témát: van valakinek infója arról a híresztelésröl, hogy afrikában pénzért adják a kiadványokat?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.11.29. 11:04:56

@l.gabi: "Például térítés nélkül adni a rászorultaknak Bibliát vagy bármilyen vallási kiadványt elég egyedi, erre a sokak által normálisnak tartott vallások sem hajlandók."

Mert nyilván mindennek megvannak a költségei, nem létezik olyan, hogy ingyen ebéd. Ha valakinek ez mégis megéri, hogy "ingyen" adjon valamit, akkor valószínűleg abban a dologban neki nagy üzlete van. A business vallások ebből a szempontból azonban nincsenek szabályozva és ezért "jogszerűek" vagyis a törvény keretein belül tudnak érvényesülni.
Azokban az országokban, ahol az emberek jogaira nagyobb hangsúly helyeződik, több nyilvánosságot kaphatnak a sértettek, mint Angliában az elmúlt hónapokban főműsoridőben adtak le dokumentumfilmeket a szekták tevékenységéiről (szcientológia, JT, valami meditációs csoport, meg egy online szekta volt kiemelve) így a tájékoztatás jobban megtörténik. Hogy mégis miért tarthatják meg a charity státuszukat (itthon az egyházit)? Hát mert biztosan ilyen alacsonyak az elvárások az ilyen szervezetekkel szemben, na meg egyébként is mindenkinek magának kell tudnia, hogy segített-e neki az adott szervezet vagy sem. A taglétszám meg azt mutatja, hogy azok, akik bent vannak és aktívan támogatják (vagyis fenntartják) az ilyen szervezeteket, mégis valamilyen hasznot húznak belőlük. Az agymosást, elmekontrollt és illetéktelen befolyást pedig még nem ismerik el a jogban, így az ezeknek áldozatul esett emberek teljes felelősséggel viseltetnek döntésük iránt (a jelenlegi jog állása szerint). Míg azoknak a szervezeteknek, melyek alkalmazzák ezeket a technikákat az emberek beszervezésénél és csoportban tartásánál, semmilyen következményekkel nem kell számolniuk.

Jónás_ 2015.11.29. 21:33:16

@l.gabi: "...nem érdekes ..., hogy a logika mit diktál, a jogszabályok számítanak. ... a szervezet jogszerűen járt el."
És ilyenkor hol van az az orbitális "EGYSÉG" amivel unásig nyomasztják azokat, akiknek csak átvillan egy kérdés a gondolataiban. Milyen egység az amiben még a státuszukat is anyagi megfontolások alapján határozzák meg. Oktatási szervezet is volt már, most ez a jótékonysági, de Mo. is korábban az egyház megnevezést kerülték, már nem tudom mi volt helyette. Viszont a szürkehírnököktől elvárják, hogy "élete árán is" betartson minden szabályt, előírást akár bibliai, akár világi, hogy tökéletes mintát mutasson a keresztény viselkedésből a kívülállóknak. A tanításban sokszor kiemelik, hogy ne keressünk kiskapukat és ne játsszuk ki a törvényt.

Virágvirág 2015.11.29. 21:51:04

@a századik juh: "van valakinek infója arról a híresztelésröl, hogy afrikában pénzért adják a kiadványokat?"
Ugandában ingyen adják, és Ghánában is, a többi országból nincs ismerősöm.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.11.29. 22:19:15

@l.gabi: Őszintén szólva nem tudom, hogy a magyar egyházak a nyár végi, kora őszi válságos helyzetben hogyan állták meg a helyüket a menekültek segítésében. Nem tudtam követni az eseményeket ilyen mélységben vidékről, de nem lep meg, ha valóban felkészületlenek voltak, és mások szervezett akciói jobban elérték, akiket szerettek volna.

Ugyanakkor tapasztalatból azt mondhatom, hogy bár természetesen nincs "hasonló kaliberű" ingyenesen elérhető irodalom máshol, de sok ingyenes Bibliát és oktató kiadványt mégis nagyon könnyen elérhetnek az érdeklődő emberek mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, különböző vallási szervezetek, és akciók keretében, akár interneten keresztül is.

Első körben a Gedeon Társaság jutott az eszembe: ki nem látta még az ő kis kék, meg zöld színű mindenfelé kizárólag ingyenesen terjesztett Újszövetségüket a Zsoltárok és Példabeszédek könyvével kiegészítve? :) Nekem is van ilyenem, még angol nyelvű változatban is. Vendéglátóhelyeken pedig többször előfordul a háromnyelvű variáció (német, angol, magyar), helyben olvasható formában.

hu.wikipedia.org/wiki/Gideons_International

Ezen felül évekkel ezelőtt egy visszaküldhető képeslap kampányban jutottam hozzá egy ingyenes magyarázatos angol Újszövetséghez is. Aki visszaküldte a kis kártyát, mind kapott egy képeslap-bélyeg áráért egy méretes kis kötetet, korrekt bibliaszöveggel. Aztán hogy a magyarázatokat ki hogyan fogadja egy ilyen Bibliában, az már rá csak tartozik. :)

De tudom azt is, hogy vannak olyan csoportok, akik pl. rendes tizedet szednek, és azt használják fel az üzenetük ingyenes formában való terjesztésére, még akár a tengerentúlról is. Ők mondjuk valóban talán inkább a "különcök" kategóriájába sorolhatók, kívülről szemlélve őket. :)

l.gabi 2015.11.29. 23:09:40

@Jónás_: Még véletlenül sem szeretnék a szervezet védelmére kelni, csak elolvastam azt a bizonyos brit kormányzati honlapot. Ott van rajta egy 1997 novemberi állásfoglalás arról, hogy vallás is lehet ilyen jellegű szervezet. Aki megkeresi, az láthatja azt is, hogy melyik "vallás" miatt hoztak ilyen állásfoglalást. Így igazából nem kerülték meg a törvényeket, hanem éltek egy lehetőséggel. Ettől még vallási szervezet maradtak.

Magyarországon a nevükben a "vallásszervezet" szó szerepelt, amit "egyház"-ra cseréltek fel.
Persze attól még létezik a Nemzetközi Bibliakutatók Magyarországi Társasága, meg egy pár másik szervezet, tehát otthon is lenne mit megbolygatni. Érdekes és egyben meglepő adatok kerülnének elő.

a századik juh 2015.11.30. 03:11:16

@l.gabi: Köszönöm az infót. a hiteles tájékoztatás nem azt jelenti, hogy véded őket. Többek között az információhiány is probléma a szervezetben.

Tehát akkor: Angliában

JÓTÉKONYSÁGI SZERVEZETKÉNT MŰKÖDŐ VALLÁS?

vagy: JÓTÉKONYSÁGI SZERVEZETKÉNT BEJEGYZETT VALLÁS?

ez egyéb jogokat ad a vallásnak, vagy korlátozza valamiben?

Mint a linkben olvasható, ott a jótékonysági szervezetet perlik, ami megjelentette ezt az ominózus-"elméjében beteg" kifejezést, amit más fórumokon azonnal törölnek is, vagy legalábbis figyelmeztetnek
érte.
Ebből úgy gondolom, hogy egy extra támadási felület.

Pl ami beugrott, az rögtön egy félretájékoztatási per, hiszen a jw.org honlapon található információknak ellentmond, amit a jótékonysági szervezet (ha jól gondolom, akkor egy angol nyomdaipari cég, amit a zrt alapított) állít.

Erre gondolok például, de nem csak ez az egy ilyen van, a jw.org ugye a "nyílvánosságnak szánt", a királyságszolgálati, avagy keresztény életünk, az meg szigorúan "belső használatra" van készítve.

De szerintem ez nem csak a jw. org kiegészítése, úgymond plussz információ, hanem konkrétan félrevezetés.

Elkezdem nyíltan hírdetni a testvérek között, hogy nem csak Jehova tanúi fognak megmenekülni, beleszövöm a programjaimba, erről beszélek a testvéreknek a szolgálatban (akik ugye szentségtörésnek tartják azt, hogy mi az már, hogy más is megmenekül????

"MI ÉRTELME VAN AKKOR A MUNKÁNKNAK" szó szerinti idézet egy nem fiataltól.)

Egy kettőre a kisteremben leszek, hangfelvétel, ha őket is tájékoztatom, mi áll a jw.org honlapon, anélkül hogy erre hivatkoznék, simán kiközösítenek, vagy feddésben részesítenek.

l.gabi 2015.11.30. 05:57:14

@a századik juh: nincs mit, azonban arra nem vállalkoznék, hogy jogi tanácsot adjak egy szervezet elleni eljáráshoz. Ha szeretnél egy ilyen jellegű "csapdát" állítani a szervezetnek, akkor már a tervezési fázisban keress hozzá egy ottani törvényekhez értő jogászt. A legapróbb dolgon is el lehet csúszni úgy, hogy az érdemi részleteket meg sem vizsgálják és elveszik a váratlanságban rejlő előnyöd is.

Szerintem a félretájékoztatás miatt nem lehetne őket perelni, mivel a feltételeknek ebben a formában is megfelelnek. Én itt utalgattam az 1997-es döntésre, hogy akkor egy számomra nagyon furcsa vallás is megkapta ezt a minősítést. Ahhoz képest a szervezet tényleg jótékonykodik, mert pénz nélkül ad vallási kiadványokat és vallási jellegű oktatást.
[Ezt az oldalt a számláló szerint 184 alkalommal letöltötték, de szerintem senki nem kereste elő melyik vallásról volt szó és meg merem tippelni, hogy nem is vállalkozik rá senki később sem. Ezért leírom, hogy a szcientológia miatt született meg a döntés.]

Ahhoz, hogy a kérdésedre válaszolni tudjak, ismernem kellene milyen működési formákra van még lehetőségük Angliában, illetve azok milyen lehetőségeket és korlátokat jelentenek, de ezt nem tudom.

l.gabi 2015.11.30. 06:25:09

@Columba: Direkt lementettem pár dolgot és az volt ezekben a belsős anyagokban, hogy mennyire ki kell használni a lehetőséget az evangéliummal való agitálásra. Ezt félreérthetetlenül indokolták. Ha tettek is valamit, teljesen egyértelműen az agitációs lehetőség hajtotta őket.

A Gedeon Társaság kiadványát ismerem, de mivel itt csak vendégségben vagyok, nem akarom megkritizálni.

Hely és idő megjelölése nélkül nem sok értelme van leírni, de megpróbálom.
Valamikor 2000 után, de 2010 előtt, Magyarországon történt. Egy aránylag nem túl nagy létszámú, de anyagiakat tekintve szegényekből álló csoportról van szó, akik kiszakadtak a Tanú-szervezetből. A csoport tagjainak mondták, hogy ne használják a szervezet fordítását, mert az ferdítés. Nem gond, volt nekik Károli, mivel korábban ahhoz szoktak. A körülöttük ügyködők (4 "normális" valláshoz tartoztak, a saját felekezetükön belül nem is kicsi emberek) mondták, hogy az sem jó, mert az újfordítású az igazi. A csoport ekkor kért maga számára ingyenes Bibliákat. Egyetlen darabot sem kaptak! Nem csupán azoktól kértek, akik velük kapcsolatban álltak, hanem a felekezet vezetőségéhez is elmentek. Az egyik elutasító válaszlevelet a mai napig őrzöm, annyira megdöbbentett a stílusa és a tartalma is. Nem nekem íródott, de muszáj volt elkérnem. Nekem ez a csontig hatoló élményem van ebben a témában.

Egyébként véletlenül sem akarom a szervezetet védeni, de hatalmas dolognak tartom, hogy a kereső embereknek a saját nyelvükön, pénz kifizetése nélkül adnak Bibliát és bármilyen más kiadványt, szinte mindenféle formában. Ez egy óriási előnyük, amivel számolni kell(ene). Ha valaki éremben akar velük szemben másik utat mutatni, ennél nem adhatja lejjebb. Illetve mégis adhatja, mert egy másik felekezetnél sem látok példát hasonlóra. Mindezt úgy írom le, hogy nem kedvelem a szervezetet.

Ott van például a hitetlennek egyáltalán nem nevezhető Zsotza, aki szintén reklamálta ugyanezt. Nem tudom melyik bejegyzésében tárgyalta ezt a kérdést a blogján, de nálam sokkal keményebben és találóan megfogalmazta. Egy visszafogott idézet tőle:

"Nekem,és nem kevés megtért sorstársamnak erősen az a véleményünk,hogy a(z evangéliumi) keresztény felekezeteknek nem fontos a Jehova Tanúit megszólító, missziós szolgálat.
[...]
Persze, valamennyire érthető az általános egyházi magatartás: minek nyúljanak "darázsfészekbe", meg sokkal fontosabb dolog egy keresztény koncert,kiállítás,és imaház-bővítés. Így viszont -akaratlanul is- a passzivitással Jehova Tanúi missziómunkáját támogatják."

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.11.30. 09:53:47

@l.gabi: Azt hiszem igazad van, ha ennél jóval többet vártál volna magukat kereszténynek valló emberektől. De sajnos abban is sok igazság van, hogy a "normálisnak" tartott felekezetekben is számtalan szektás jellegű belső fekély, belterjesség, szeretetlenség, nemtörődömség, sőt akár hitetlenség pusztít.

Ha van időd, kedved, kérlek írd meg privátban, hogy milyen kritikával fordulnál a Gedeon Társaság kiadványa felé. Magam is látok benne kritizálhatót, például azt, hogy egy ilyen széles körben, iskolákban, kórházakban is terjesztett kiadvány miért a régi Károli szövegét tartalmazza még mindig? (Ravasz László kis javításaival, de az is a múlt század első feléből származik.) Persze erre biztosan megvan a magyarázat... Az angol változat meg NKJV, ami szintén elég archaikus, hogy finoman fogalmazzak. Lehet, valakit ez nem zavar, de másokat viszont nyilván igen. (Ettől függetlenül úgy gondolom, a régi fordításoknak is van értéke, jelentősége, kidobni semmiképpen sem kell őket. Egyes igehelyeken még jobbak is az új fordításoknál, ami elég meglepő...)

A csillogóan szépre polírozott egyházi új fordítások meg eközben csak a könyvesboltokban kaphatóak komoly összegekért. Persze ezek sem annyira drágák, ugyanakkor ha mondjuk 30-40 példány kellene belőlük egyszerre, azt már bárki megérezné a pénztárcáján magyar viszonylatban, egy ekkora összeget már nyilván szét kellene teríteni a testvérek között. Megrendítő, amit erről a Tanúk közül kiszakadó szegény kis csoportról megírtál. Úgy látszik a közöttük "ügyködő" "keresztények" szívét nem hatotta meg túlságosan, hogy néhány szegény testvérük éppen most szabadult ki egy általuk elnyomónak tartott közösségből, és tőlük kér szellemi segítséget, támogatást... Súlyos lehet ez a levél, amit megőriztél magadnak.

Igen, a nagy egyházak óriási felelőssége (többek között), hogy teljesen elhanyagolták az ilyen közösségek felé való odafordulást. De mit is várhatnánk tőlük, amikor az összes ilyen felekezetnek a saját tagságát is belmisszióval kell(ene) felébresztenie a mély álomból? Bizonyos Tanús kezdeményezéseket milyen jó lenne átemelni más közösségek gyakorlatába is, de ez ugye a "darázsfészek"-hatás miatt a gyakorlatban elképzelhetetlennek tűnik...

a századik juh 2015.11.30. 14:43:36

@l.gabi: Én eddig úgy tudtam, hogy a szcientológia, mint egyház, be van tíltva angliában!

a századik juh 2015.11.30. 14:48:46

@l.gabi: Tehát az angliai szervezet azért jótékonysági szervezet, mert ingyen ad kiadványokat olyanoknak (is), akik nem tagjai a szervezetüknek?

Hát ez roppant érdekes, ugyanis tiltva vagyon, hogy 1példánynál többet kapjon egy kiközösített, vagy egy "hitehagyott".

Szerinted mi lenne, ha konkrétan a hitehagyottak nevében kérnénk x mennyiségű bibliát, éleslátáskönyvet, és egyéb dolgokat?
Adnának-e, vagy sem?

Nagy Guszti · http://nagygusztav.hu 2015.11.30. 15:05:15

@Columba:

Én úgy tudom, hogy egyszerűen jogi okai vannak a régi fordítások használatának. Mivel a szerzői jog 70 évig védi a szerzőt, a Károli fordítás jogszerűen használható. Az újabb fordítások esetén jogdíjat kellene fizetni.

A Biblia ingyenességéről én úgy gondolom, hogy helyi, egyéni szinten is érdemes gondolkozni. A mi gyülekezetünkben nem keveset költünk arra, hogy akár ingyen is adjunk Bibliát azoknak, akik nem tudnák megvenni. Én is nem gey ismerősömnek ajándékoztam már Bibliát, építő könyveket.

Az ingyenes osztogatásnak egyébként óriási a vesztesége, hiszen ami ingyen van, annak nagy része a szemétben köt ki.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.11.30. 22:25:21

@Nagy Guszti: Hát igen, a gyülekezetben mi is kaptunk már Ifjúsági bibliát, az óvodában pedig Egyszerű fordítású Újszövetséget anno, mindkettőt ingyen. És még csak azt sem mondhatnám, hogy olyan nagyon sokat jártunk volna. Nem volt válogatás, mindenki kapott egyet. :) Van, ahol működnek ezek a dolgok, nagy kár, hogy máshol ezek szerint nem.

Egyébként nagyon egyetértek az ingyenes osztogatás korlátaival kapcsolatban is. Valószínűleg olyan alacsony lehet a hatékonysága bizonyos dolgoknak, hogy ha a terjesztők tudnák a veszteség arányt, talán vissza is lépnének tőle. Emlékszem abból az angol Újszövetséges képeslapból én jó sok szétszórt sértetlen példányt szedtem össze és aztán én osztottam belőle pár embernek, akit érdekelt is a dolog. :)

Eldobott JT röplapokat, újságokat viszonylag rendszeresen szoktam látni, ahogy gondolom más is, bár néha más keresztény szórólapokat is. Csak annyi a különbség, hogy a Társulat nyomdatermékeit már jó messziről fel lehet ismerni. :) De írtam korábban arról is, amikor iskolában gyerekek több magyar nyelvű ÚVF Bibliát tüzeltek el bográcsozásnál... Mire megláttam, már késő volt, de nagyon rosszul esett a dolog, meg is lett beszélve az érintettekkel, hogy ezt azért nagyon nem kellene.

A kis Gedeon Bibliák is általában érintetlenül hevernek a közösségi tereken, csak néhányon látszik, hogy egyáltalán kézbe vette valaki. Szóval nagyon sokat számít az, hogy személyes kapcsolaton keresztül, valóban érdeklődő személyhez kerül-e egy kiadvány, vagy csak úgy a vakvilágba osztogatjuk. (Persze a nagy számok törvénye alapján, ha elég költséghatékony az előállítás, még így is kerülhet jó kezekbe sok kiadvány.)

Ilyen szempontból a Tanúk Manhattan-project-je is az értelmes megtakarítás irányába tett lépés. Ha valaki konkrétan odamegy és elvesz valamit a pultról, mert érdekli, az valószínűleg nem fogja a következő utcasarkon eldobni. Ez jó az embereknek, mert szabadon választhatnak, a Társulatnak, mert megtakarít, a hírnököknek, mert nem kell nyomulniuk kéretlenül, és még a környezetnek is sokat jelent. :) Szóval tiszta nyereség. :)

l.gabi 2015.12.01. 05:41:47

@a századik juh: Tudomásom szerint nem betiltva voltak, hanem nem tekintették őket vallásszervezetnek (kb. 1970 óta). Azonban 2013. december 11.-én született meg a bírósági ítélet, mely vallásnak minősítette őket. Frissebb fejleményről nem tudok. Arra soha nem vállalkoznék, hogy bemutassam a szcientológia által alkalmazott módszert, de egy jó példája annak, mennyire sokat számít az előzetesen alaposan átgondolt stratégia (nem maga a szcientológia indította a pert).

Rendszeresen kérek és kapok kiadványokat, mindenféle korlátozás nélkül. A nyár végén szükségem volt egy nagyobb tételre (nem személyesen nekem) és mivel a tömege elég jelentős volt, csak a helyi Királyság-teremnél tudtam átvenni. Bementünk, az irodalompultnál össze volt készítve és még segítettek is kihordani az autóhoz. Amikor mindent bepakoltunk és elindultunk, akkor véletlenül még köszöntek is.

l.gabi 2015.12.01. 06:09:12

@Columba: Annyira nem nagy történet, csak a light-verzió nem tetszik. Miért nem teljes Bibliát adnak? Miért csak az Újszövetség, Zsoltárok és Példabeszédek? Nekem ez a szelektálás nem tetszik benne, de mivel nem én vagyok a célközönségük, ezért nem reklamálok, csak sokszor találkozom a csökkentett terjedelmű Bibliájukkal és nem értem.

Én is azok közé tartozom, akiknek magyarban a Károli jobban tetszik, de ez nálam csak ízlésbeli dolog, nincs mögötte semmilyen világnézeti ok. Mivel az angolom enyhén szólva sem tökéletes, az újabb szövegeket kedvelem, mert ott nem csak a magyarból való emlékeim alapján ismerem fel miről van szó :)

Azt máshol is leírtam a napokban, hogy a JT-szervezetnek a kiadványok ingyenes osztogatása megéri. Nyernek ezzel 8 millió ingyenes és szolgálatkész munkaerőt bérköltségek és juttatások kifizetése nélkül. A 8 millió emberből speciális csoportokat alakítanak az úgynevezett "háttérmunkák" elvégzésére, ami például olyanokban ölt testet, mint egy építkezésekhez használt program teljes kifejlesztése vagy egy-egy hatalmas értékű ingatlan felépítése úgy, hogy szintén nincs mellette bérköltség.

Látom tehát ezt az oldalát is, de sajnos azt is, hogy az ingyenesség miatt sok kereső emberhez más kiadványok nem jutnak el. Mármint agitációs anyagokat kapnak, de "komoly" műveket nem. Ezzel szemben a JT-szervezet ingyen adja a saját "hittankönyvét" és minden mást is. Ebben óriási erő van, főleg ott, ahol nagy a szegénység. A reménytelenül szegény embereknél ennek komoly ereje van, mert képes azt üzenni nekik, hogy ők is értékesek Istennek. Számomra az a döbbenetes, hogy ezt a Tanú-szervezet mutatja meg nekik (vagyis érezteti velük!!!), holott megtehetné akárki más is, de nem teszi.
Ezért állítom azt, hogy amikor ingyenességről van szó, akkor szerintem a mérleg másik serpenyőjében nem az utcán eldobált kiadványok vannak, hanem az a szerep, amit az ingyenességet biztosító szervezetnek tulajdonítanak a megszólított kereső emberek.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.12.01. 09:16:10

@l.gabi: "Azonban 2013. december 11.-én született meg a bírósági ítélet, mely vallásnak minősítette őket."

Ez benne volt a Going Clear filmben is, hogy ha nem nyilvánították volna őket egyházzá, akkor olyan mértékű adót kellett volna befizetniük a bevételeik után, ami miatt gyakorlatilag bezárhatták volna az üzletüket. A korábbi vezető és alapító, Hubbard, azért is telepítette a székhelyét a tengerre, mert így tudott elrejtőzni a behajtók és egyéb hatóságok elől. Bár Hubbard szándéka nem teljesen és kizárólag üzleti volt, mivel hitt az általa kifejlesztett módszerben és maga is alkalmazta azt. A Dianetika rendszerének megalkotásával mégis elsősorban meggazdagodási tervei voltak. Teljesen nyilvánvaló, hogy súlyos (pszichés) problémákkal küzdött, amit időnként el is ismert, sőt még segítséget is kért - sikertelenül ugyan. Sajnos talált egy olyan "piacot", ami nem volt teljesen lefedve, és amelybe be tudott lépni és ahogy a Szcientológia sikeres növekedése mutatja, nem ő volt az egyetlen, aki érintett volt a problémában. Ráadásul az alapkoncepció, miszerint a múlt emlékeit kell felhozni és kisütni azok érzelmi töltéseit annak érdekében, hogy megszűnjenek a jelen problémái, működik, hiszen ma is ez az alapja a hatásos terápiáknak és önismereti módszereknek. Nem véletlenül ragadott meg annyi kiváló képességű embert, akiknek élete fantasztikusan sikeressé vált ennek hatására. Hubbard azonban továbbment az önsegítésnél: egy ideológiarendszert fejlesztett ki, mely nyilván az ő saját fantáziájából eredt (ezt a filmben Paul Haggis mondja el, hogy akkor kapta meg ezt az irományt, amikor már elérte az OT 3. szintet - vagyis elég mélyen doktrinálódott és sokat veszített volna, ha hátat fordít az egésznek). Ráadásul az önfejlesztés sem önkéntes volt, mivel a zsarolás, büntetés és bűntudatkeltés eszközévé vált kiváltképp a Sea.Org tagjainál.
Hogy mennyire folytatnak erőszakos marketinget a terjeszkedésük érdekében azt mutatja az a történet, amit a napokban mondott nekem valaki. Ez a nő még a 90-es években rendelt egy Dianetika könyvet magának, mert érdekesnek találta a módszert. Elolvasta, de nem érdekelte tovább, ezután nem rendelt semmit. A promóciós anyagokat pedig folyamatosan küldték a címére, annak ellenére, hogy többször is kifejezetten kérte, hogy ne tegyék. Ez ment kb 2 évtizedig, amikor végre sikerült elérnie, hogy abbahagyják.
Velem is megtörtént, hogy kitöltöttem valami tesztet az interneten. Semmi nem utalt sem szcientológiára, sem dianetikára, mégis felhívtak és behívtak egy személyes beszélgetésre. Mikor a címet megkaptam, akkor derült ki, hogy miről van szó, így már kíváncsiságból is elmentem (valahol a Corvin közhöz közel, az Üllői útról nyíló utcába kellett mennem). Mivel akkor már ismertem önismereti módszereket és kineziológiával is foglalkoztam, nem volt nehéz leleplezni az "e-meter" által kihozott eredmény ostobaságát, de látom, hogy a tájékozatlan, de kíváncsi embereket hogyan lehetne berántani egy ilyen dologba. A tesztet végző pasinak egyáltalán nem tetszett, amikor visszakérdeztem, vagy megkérdőjeleztem a műszer által kidobott eredményt. Ráadásul a "diagnózis" túl általános volt, az sem volt jó, mikor konkrét dolgokra kérdeztem rá.

folyt.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.12.01. 09:17:40

Érdekes, hogy bár a két csoport (JT, szcientológia) hasonló elveken működik, mégis teljesen más célcsoportot szólít meg. A drága kiadványok és tanfolyamok éppen úgy lehetnek vonzóak (persze nem a szegények számára), mint az ingyenesek. Az eredmény gyakorlatilag ugyanaz. Persze a Tanúk is jutnak anyagi bevételekhez a szegények/szegényebbek révén is, ami bizonyos értelemben még durvább (én nem vagyok kommunista szemléletű, így nem támogatom a gazdagok kirablását, de azért a szegények lehúzása mégiscsak neccesebb). Ahogy írod, a legaggasztóbb "az a szerep, amit az ingyenességet biztosító szervezetnek tulajdonítanak a megszólított kereső emberek", mivel valahol azért mégiscsak állami feladat lenne azoknak az emberi helyzeteknek (legalábbis részben) kezelése, melyek miatt elindul valaki egy ilyen kétes csoport felé. Nem beszélve arról, hogy a szekták és különféle destruktív csoportokról szóló tájékoztatásra - kiváltképpen a vallásos ideológiákkal manipuláló - szintén szükség lenne az alapvető emberi jogok védelme érdekében. És akkor még nem említettem meg a "panasztétel" lehetőségét, mely nélkül igazából nem lehet eldönteni, hogy egy adott csoport mennyi valódi társadalmi hasznossággal bír-e vagy sem. Mivel ezek az intézmények (tájékoztatás, panaszlehetőség) gyakorlatilag nem léteznek, így csakis és kizárólag az áldozatot terheli a felelősség a kétes csoportok működéséből eredő károkért. Ezt nevezik intézményes áldozathibáztatásnak, mely olyan mélyen beleívódott társadalmunkban (nem csupán ebben a kérdésben), hogy a legtöbb embernek olyan kézenfekvő, mint a levegővétel. Nap, mint nap tapasztalom, amikor itthon vagyok, hogy úgy akarnak eladni dolgokat, hogy nem mondják meg az árát (még akkor sem, ha kérdezem!!!), olyan szerződéseket akarnak aláíratni, melyek elfogadhatatlan feltételeket tartalmaznak. Amikor meg merek szólni, akkor nagy csodálkozva megjegyzik, hogy ezt már évek óta használják, és eddig senkit nem zavart. Jobb esetben kijavítják, rosszabb esetben még úgy is tekinthetnek rám, mint ha én lennék a bajkeverő. A múltkor egy késsel kellett levágnom az elérhetetlen magasságban csüngő panaszkönyvet, mivel nem akarták kiadni, mert szerintük a panaszom "nem jogos". :)

Amikor ennyire mélyen elfogadott az emberek átverése és az átverteknek mindez fel sem tűnik (mert ez számukra a norma), akkor ott nagyon könnyű manipulálni akár vallási, akár más destruktív csoportoknak, illetve ezek sokkal mélyebb károkat tudnak okozni.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.12.02. 19:04:30

@l.gabi:
Szia,...a megállapításodra reagálva...

"Annyira nem nagy történet, csak a light-verzió nem tetszik. Miért nem teljes Bibliát adnak? Miért csak az Újszövetség, Zsoltárok és Példabeszédek? Nekem ez a szelektálás nem tetszik benne, ...és nem értem."
-----

A feleségem kórházban dolgozott és amikor bementem hozza,találkoztam gyakran a nevezett Bibliákkal,hoztunk is haza belőle :)
Valóban csak a Zsoltárok Példabeszédek és az Újszövetség található meg benne.
Először azt hittem,hogy csak egy sima kivonatos Károli,de nem.
A végen van egy nagyon jó témakörökre(valós élethelyzetekre)bontott tematikus lista az adott oldalra való hivatkozással.

Például milyen vigaszra lelhetünk ha betegek,depressziósak stb... vagyunk.,...a megtéréshez vezető hasznos rövid bibliai gondolatokkal.
Ez a fajta Biblia egy bizonyos célközönségnek készült kimondottan célratörően evangelizálásra.
Ezert nem található benne a többi 60 könyv mert mert nincs rá szükség a cél eléréséhez.Ez persze költség hatékony is egyben,...hiszen óriási példányszámban adjak ki a világon(csak Magyarországon 1980-as évek vége óta).
Persze az átfogó Bibliai oktatásra kevés,de megtéréshez,több azért mint elegendő :)
------------

"JT-szervezet ingyen adja a saját "hittankönyvét"

A Katolikusok is.:)
Az adott parókián,"Hiszek" - Kis katolikus katekizmus című, igényes mondjuk így hittankönyv 300 Ft,de csak névlegesen,mert akinek nincs pénze annak csak úgy odaadjak.
------------

"Számomra az a döbbenetes, hogy ezt a Tanú-szervezet mutatja meg nekik (vagyis érezteti velük!!!), holott megtehetné akárki más is, de nem teszi. "

A Katolikus,Baptista,Evangélikus és az ökumenikus szervezetek tesznek ugyan ilyen söt nagyobb erőfeszítéseket,évek és évszázadok óta,csak nem csinálnak belőle piart,mert mondjuk így,/ez természetes számukra./
Tevékenykednek olyan helyeken ahova egy Tanú be sem tenne a lábat,mondva,hogy az veszelyes terület!!!
Például Csecsen föld,és a háború sulytotta közel-keleti országok és sorolhatnám.
Arról nem is beszelve,hogy egy éhezőnek,lehet,hogy nem a nyomdaillatú színes könyvekre van elsősorban szüksége,hanem ennivalóra és gyógyszerre...Utána hiteles lesz az is amit tanít majd.
Például a több egyetemet végzett Jezsuita növendékek,beköltöznek ezekbe a nyomornegyedeikbe azt eszik és isszák amit ök,ott alszanak ahol ök,...egy életközösségbe kerülnek velük és ezzel együtt evangelizálnak!...Ez így hitelesebben átmegy,mint egy kiadvány "elterjesztése".(Es ezek csak a Jezsuita missziósok).A többiről is csak azért nem hallunk,mert nem reklámozzak magukat.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.12.14. 11:30:58

A cikket frissítettem a teljes videó elérhetőségével, ahonnan a képek származnak.
süti beállítások módosítása