Sziasztok. Az én történetem szerintem egyedi, mert hasonló történetet máshol még nem hallottam. Rudi vagyok, 20 éves, a Bács-Kiskun megyei Kunadacson élek. Születésünk óta engem és a bátyámat Jehova Tanújaként neveltek a szüleink. Sokáig, mint a jó tanú gyermekek, mi is jártunk velük együtt gyülekeztbe. A bátyám 2006-ban hagyta ezt abba, amikor 20 éves volt. Akkor még elleneztem a szüleimmel együtt, amit tett, és sokszor kérleltük hogy jöjjön el velünk, amikor mentünk (kereszteletlen hírnök volt, amikor elmaradt az "igazságtól"). Jómagam 2010 vége óta nem járok, de a történet nem is itt kezdődik. A szüleim 1981 óta házasok, lényegében fogalmazhatunk úgy is, hogy anyám feltétele az volt apámnak, hogy akkor megy hozzá feleségül, ha ő is Jehova Tanúja lesz. Anyám és apám most mindketten 60 évesek. Anyám ebben nevelkedett, apám pedig 1978-ban lett Tanú. A család kálváriája már 1983-ban kezdődött. Ekkor apám hugát és a férjét kiközösítették a gyülekezetből. A férjét azért, mert elment katonának, a nagynénémet pedig azért, mert vért mert adatni újszülött fiának, aki ha nem kapott volna, meghalt volna. A vének csak úgy flegmán azt felelték nekik, hogy "így járt volna". A lényeg az, hogy apámék ekkor sem ébredtek fel a vallásos fanatikus agymosás álmából. Sőt, még rosszabb lett. 1986-ban született bátyjám. Ezt követően egészen 2003-ig nem is volt semmi gond a gyülekezettel. Én is szerettem oda járni, iskolatag is lettem. bátyjám pedig ekkortájt lett kereszteletlen hírnök. Ám az agymosásnak köszönhetően a 2000-es évek elejétől mintha szinte megbolondultak volna: megigényelték a szocpol támogatást azért, hogy építsünk egy szobát az egyébként is hatalmas házunkhoz. Ez úgy lett később kialakítva, hogy fűteni sem lehet. Így végképp semmi célt nem szolgál. És ami még rosszabb, sokkal kevesebb pénzt adtak érte vissza, mint amennyiből épült a szoba. Tehát végképp kiderült, hogy teljesen felesleges volt. Ám mikor még nem volt kész, fel kellett venni egy újabb hitelt, hogy be tudjuk fejezni, Ezt még a mai napig is nyögjük. Itt még nem volt vége, mert ezt követően sorra vettek fel hiteleket különböző célokra, amik javarészt értelmetlenek voltak. A bátyám azért, hogy rajtuk segítsen, felvett ő is egy csomó hitelt. Ez miatt több adóssága lett, mint nekik. Ám nemcsak anyagi áldozataink voltak. Az iskolában ránk szálltak, nem is éppen a "hitünk" miatt, hanem mert visszahúzódóak voltunk, meg persze mert nem kívántunk nemhívőkkel egy társaságba keveredni. Ez miatt többször meg is vertek minket az iskolában. Anyámék persze elrendezték annyival hogy ne törődjek vele, mert Jézust is megverték. Amikor középiskolába kerültem, ekkor jött igazán számomra a feketeleves: nem vehettem részt a gólyaavatón, ami miatt teljesen levegőnek néztek az új osztálytársaim az első évben. Nem vettek gyakorlatilag emberszámba. A tanulás is nehezen ment, év végén 3 tantárgyból is megbuktam ez miatt. A szüleimtől persze csak annyit kaptam, hogy az a lényeg, hogy Isten szeret. Amikor szülői értekezletre hívták őket, nem mentek el. Az egyik tanárom be akarta hívni anyámat, hogy beszéljen vele a gyenge jegyeimről. Anyám erre azt ígérte, be fog menni, és megkérdezi tőle: magának az a legnagyobb gondja, hogy megbukik a gyerek, mikor mindjárt itt van Armageddon? Ezt persze nem tette meg sosem, csak ígérte, bár nem tudom mit ért volna el vele... A lényeg, hogy semmilyen szülői támogatásra nem számíthattam. Ekkor már láttam, mi miatt történt minden rossz, ami történt velünk: a vallásunk közvetett vagy közvetlen módon közrejátszik benne. És innentől jön képbe a 2010-es év. Az osztályomban fokozatosan nyertem vissza emberi formámat, egy normális átlagos fiatal életét kezdtem el élni, mint ahogyan a legtöbb ember is tenné. Viszont ez miatt szembekerültem a vallásommal és a szüleimmel is. Ezért beszéltem az akkori osztályfőnökömmel, aki egy nagyon kedves asszony volt. Örömmel segített nekem mindenben. Az én ötletem az volt, hogy inkább kerülök az állami gondozottak közé, mint a szüleimmel lakjak. Nem azért mert utálom őket, mert ez nem így van, és soha nem is volt így, hanem azért, mert az agymosásnak köszönhetően nem tudnak normális emberként gondolkodni, így normális szülőként sem tudnak viselkedni. El is mentem a kunadacsi családsegítő szolgálathoz, ahol először bíztató információkat kaptam. Egy hétre rá a családsegítő szolgálat el is jött hozzánk, és beszélt a szüleimmel, vagyis csak próbált, mert ők ebben nem igazán voltak partnerek. Amikor aznap hazaértem az iskolából, rögtön úgy fogadtak, hogy mi az fiam, hogy te ilyeneket terjesztesz rólunk, hogy mi vallásos fanatikusak vagyunk, holott tudod hogy ez nem igaz? Erre én csak annyit feleltem nekik, hogy márpedig sajnos azok vagyunk minden tekintetben. Anyagilag ekkor már a csőd szélén álltunk, és csak azért tartottunk fenn egy autót, hogy eljárjunk vele a gyülekezetbe. Mi bátyámmal azt javasoltuk, hogy adjuk el, vagy ha nem is adjuk el, legalább csökkentsük a havi tankolásra szánt pénzt, ami azért kellett, hogy elmenjünk az összejövetelre. A szüleim hallani sem akartak erről, helyette inkább az élelmiszerre szánt kiadásokat csökkentették, ami sajnos meg is látszott rajtunk. Nem vettek tüzifát sem, aminek következtében fűteni sem tudtunk rendesen (ekkor december volt), ez miatt fagyási sérülés lett a kezemen. Amikor újra elmentem a családsegítők hivatalába, megmutattam nekik a kezemet. Azonban ez is kevés volt: azt mondták, hogy biztosan nem kerülök állami gondozásba, mert nem tudják megindokolni azt. Magyarul ez nekem akkor azt jelentette, hogy nincs jogom a normális életre. Az iskolában az osztálytársaim viszont mellém álltak: hoztak nekem minden nap ennivalót és innivalót is, ami nagyon jól esett nekem ezekben a nehéz időkben. Próbálkozásom a családsegítőknél mégsem volt eredménytelen, mert anyámék adtak egy kis zsebpénzt ezután, és elfogadták azt is, hogy nem járok gyülekezetbe ezután, noha még csak 16 éves voltam, és korábban bevett dogmájuk volt az, hogy 18 éves koromig köteles vagyok járni velük. Ezt azonban nyilván csak azért tették, hogy befogják a számat, mert ettől az anyagi helyzetünk nemhogy jobb lett volna, napról napra rosszabb. Ami pedig tavaly történt, végleg kiverte nálam a biztosítékot. Tavaly novemberben eljött a gyülekezetbe a körzetfelvigyázó, és meglátogatta a családunkat is. Éppen ekkor is meg voltunk eléggé szorulva anyagilag, és nagyon nem is volt itthon mit enni. A körzetfelvigyázó erre azért adott nekik 5000 ft-ot, hogy tudjanak tankolni és el tudjanak menni a gyülekezetbe és a vele lévő közös ebédre. Anyámék erre ezután azt mondták, hogy ha akarunk enni, akkor menjünk el velük a gyülekezetbe. Mi azt mondtuk erre, hogy csak ezért biztosan nem fogunk menni... Szerintem ezt érzelmi zsarolásnak szokták hívni... Ekkor én nagyon dühös lettem, és betüzeltem egy csomó folyóiratukat meg könyveiket, még ők a gyülekezetben voltak. Amikor hazaértek, akkor észrevették, és azt mondták, ki fognak otthonról rakni, ha még egyszer ilyet csinálok. Másnap megint jöttek, és azt mondták ha ilyet csinálok, feljelentenek mert megsértettem a vallásszabadságukat. Persze ez nem történt meg, mert semmi olyat nem követtem el, ami ezt megsértette volna. De ezt is nyilván a gyülekezetben mondták nekik... Mert itt nem ők irányítják a családod gyakorlatilag, hanem a gyülekezet vénei, legalábbis nekem ebből ez jön le. Azóta eltelt egy év. A helyzet valamicskét jobb lett, nekem és a bátyámnak is van munkája, így nagyjából van mit enni, de vannak napok amikor kevesebbet és az étel sem normális minőségű szokott lenni. Idehoztuk a nagyanyámat, anyám anyját, aki szintén Tanú. Már 92 éves. Amikor idekerült, nagyon nagy balhét rendezett azért, hogy hazavigyük oda, ahol eddig lakott. "Jókeresztény" módjára kiszaladt az utcára bottal a kezében, hadonászott az arra járó autók előtt, és kiabált, hogy elloptuk a pénzét. A szomszédok kihívták a polgárőröket is. Apámról azt terjesztette a szomszédoknak, hogy megerőszakolta őt (egy 92 éves öregasszonyt). Még nekünk is mondogatta ezt a mesét. A gyülekezetbe, mikor elvitték, ott persze hallgatott, nyugton ült végig. Mikor hazaértek akkor elkezdett káromkodni hogy őt megerőszakolták, mint egy k*rvát (a kifejezésért elnézést, idéztem őt), aztán meg leült fennhangon imádkozni, mint egy farizeus. Arról hogy itthon miket művelt, biztosan nem meséltek anyámék a gyülekezetben... Anyám szerint azért csinálta, mert "meszesedése" van, és ez a korral jár. Én beszéltem az orvossal, azt mondta hogy biztosan nem azért csinálja. Anyám persze falaz neki. Ilyenkor nem számít, ki a "jókeresztény"... De mi ketten bátyámmal az "Ördögtől származunk", mi képviseljük odahaza az Ördögöt szerintük. Lényeg, hogy mi szinte sohasem működtünk úgy, mint egy normális család. A bátyám beszélgetett erről egy Tanú kollégájával, és szerinte is rossz volt, amit a szüleim csináltak. Szeretnék rajtuk nagyon segíteni, mert szeretem a szüleimet, és én áldozatként tekintek rájuk mindezek ellenére is. Nem tudom szinte mit tehetnék. Azt mondják sokan, ha elköltöznék, akkor megoldódna, de én nagyon szeretnék rajtuk segíteni. Ti mit tanácsoltok?

Előre is köszönöm a segítségeteket :)