Egy érdekes témát szeretnék most megvizsgálni. A Bibliában van egy fogalom, kifejezés, ami a keresztény és hívő élettől elválaszthatatlan, hiszen a keresztény hívő élet a Biblia alapján ezzel kezdődik el. A megtérés az tulajdonképpen Isten hívására való emberi válasz az Újszövetségben, megtörténhet Isten Igéjének és Isten szolgáinak hatására, vagy az egyházon belüli igehirdetésnek a hatására, de megtörténhet e nélkül is, ahogyan például Pál esetében láthatjuk a közvetlen isteni hívást.

Ennek a cikknek a témája tehát a „megtérés”.

Igazából ez a kifejezés egy gyakorlatban megvalósuló eseményt jelent, de a jelentése sok mindent magában foglal. Amikor ezt a cikket meg akartam írni, megkértem egy volt Jehova Tanúját, hogy adjon nekem Jehova Tanúi irodalmából ezzel foglalkozó cikkeket, írásokat. A kapott cikkek mellé ezt a figyelemre méltó megjegyzést kaptam:

„Érdekes, hogy  konkrét megtéréssel foglalkozó cikkeket nem találtam. Csak ilyeneket amik megemlítik”

Ezek szerint Jehova Tanúi teológiájában a „megtérés” nem kiemelt jelentőségű téma, vagy pedig a valódi jelentésével nem akarnak szembesülni, illetve nem tárják azt a híveik elé, mert gondot okozna a felekezeti hitéletükkel kapcsolatosan ennek a témának az alapos megértése.

Végül aztán kaptam olyan cikkeket is Jehova Tanúinak irodalmából, amiben a megtéréssel kapcsolatosan sok mindent helyesen felsoroltak (például a bűnbánat, gondolkozásmód megváltoztatása, Istenhez fordulás, Isten szavába vetett hit, stb), de itt-ott már ezekben is megjelentek olyan finom csúsztatások, amik a jehovizmus csapdájához próbálták a megtérés fogalmát és megvalósulását is hozzákötni valamilyen módon. Nem szeretném túlzottan elnyújtani ezt a cikket, ezért itt most nem idéznék ezekből a szövegekből részeket.  Nem bonyolódok bele most ilyen módon való szövegelemzésbe, mert messzire vezetne, különösen amiatt, hogy a megtérés és újjászületés, valamint a megtérés és következményei témában kimondottan cseles és ügyes módon képesek fogalmazni Jehova Tanúi némely írásaiban, és hosszan is tudnak róla írni, mire végül kijön az, amit az ő sajátos teológiájuk megkövetel.

Sokkal hasznosabbnak látom, ha közvetlenül a Szentírásban vizsgáljuk meg ezt a kérdést, és akkor sokkal kevesebb macerával jár az, hogy belássuk a következőt:

Jehova Tanúi oly nagyon hangoztatott „bibliakövetése” komolyan megkérdőjelezhető a megtérés gyakorlatával és értelmezésével kapcsolatban is.

Ebben a cikkben most azzal szeretnék foglalkozni, hogy a GYAKORLATBAN a „megtérés” Jehova Tanúi felekezetében vajon megfelel-e a Bibliai megtérés-fogalomnak. Két szempontból érdemes ezt a kérdést megvizsgálni: egyrészt a gyakorlati megvalósulás eseményei, történései szempontjából, másrészt a hitre jutó emberek lelkében, személyiségében végbemenő folyamatok szempontjából.

Alapvető kérdések, hogy mi váltja ki a megtérést, hogyan valósul ez meg, mi a folyamata, és mik a következményei.

Ezekre a kérdésekre a leghitelesebb választ vitán felül álló módon az egyháztörténelem legelső tömeges megtérésének vizsgálatával kaphatjuk meg, ami Jeruzsálemben, pünkösdkor történt. Erre az esetre senki sem mondhatja azt, hogy nem hiteles, vagy hogy vitatható lenne az ekkor beszédével Isten akaratát szolgáló Péter apostol gondolkozásmódja, hite, vagy akár mondanivalója. Főleg, hogy 3000 ember megtéréséről van szó. Az ekkor történt megtéréseket komolyan kell vennünk, és hitelesnek kell elismernünk, és az is biztos, hogy felekezeti elfogultságtól is mentes.

(Megjegyzés: a cikkben néha úgy tűnhet, hogy a karizmatikus mozgalomra utalok, de ebben az esetben ezt tényleg nem szándékosan csinálom… ugyanis a helyzet az, hogy a Szentírás szövegére reflektálva ez a jelleg szinte elkerülhetetlen, olyan sokszor szerepelnek Péter beszédében a Szentlélekre utaló mondatok… kérem tehát az olvasókat, legyenek megértőek ilyen szempontból a cikk olvasásakor)

Nézzük tehát, mi történt aznap az emberek megtérésével összefüggésben, és hasonlítsuk össze ezt azzal, amit Jehova Tanúi számára jelent az Istenhitre való jutás, megtérés, Krisztusba vetett hit, egyháztagság, stb.

Ha nem találunk lényegi eltéréseket, akkor Jehova Tanúinak megtérése hiteles, de ha lényegi eltérések gyanúja merül fel, akkor már joggal kérdőjelezhető meg Jehova Tanúinak Istenhez fordulási módjának helyessége. Ne felejtsük el, hogy maga a megtérés fogalom az Istenhez való odafordulással van nagyon szoros összefüggésben, tehát a téma lényeges, ezért nem felesleges hitvitáról van szó!

Kezdjük tehát az aznapi események kiértékelését, időrendi sorrendben:

Apostolok Cselekedetei 2: 

14

Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!

1

Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;

16

Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától:

17

És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.

18

És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.

Mit látunk itt? Először is azt, hogy a helyszínen jelen volt az Isten Szelleme, és az az ember, aki beszélt a hallgatósághoz (jelen esetben Péter), ő az Isten Szellemének a hatása alatt volt. Vajon Jehova Tanúi prédikációi esetében ez a helyzet fennáll-e legalább az esetek többségében?

Nézzük tovább! Azt látjuk, hogy Péter azonnal elkezd Jézusról és csodáiról beszélni, Jézust egész mondanivalójának középpontjába helyezi, kihangsúlyozva, hogy Jézus feltámadt a halálból. így beszél Péter:

22

Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok.

23

Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:

24

Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia.

Vajon Jehova Tanúi közt az igehirdetésben ennyire központi helyre kerül-e Jézus maga, és Jézus feltámadása, a megtérésre felszólító beszédekben, mindenféle speciális körítés nélkül, és az itt elhangzottak lényegének megváltoztatása nélkül? Vajon igaz-e Jehova Tanúira az, amit Péter itt mond, hogy „maguk is tudják” azt, hogy Jézus kicsoda, és mi mindent cselekedett, tehát van-e Jézusról életszerű, biblia-hű képük?

Ezután Péter utal a hallgatóság által ismert szent írásokra, majd így folytatja:

32

Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.

33

Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok.

34

Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,

35

Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

36

Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek. 

Péter ezen a ponton hallgatóságának bűnösségére, valamint Jézussal és Istennel való szembehelyezkedésére, ellenséges viszonyulására utal.

Vajon Jehova Tanúi közt megvalósul-e ehhez hasonló módon, hogy Jézus megfeszítéséért a hallgatóságot teszi felelőssé a prédikátor, és ezzel a gonoszsággal szemben álló módon Jézust pedig Isten által felmagasztalt Messiásnak nevezi, valamint Úrnak? 

A folytatásban ezt látjuk:

37

Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?

A hallgatóság őszintén elkeseredett, tehát hirtelen felelősnek érezték magukat Jézus haláláért, és ráeszméltek bűnösségükre, főleg arra, hogy a Jézusban megjelent személlyel nem lett volna szabad szembefordulni. Ennek hatására azonnal szerettek volna valamit jót tenni ennek a siralmas helyzetnek a megváltozása érdekében, és feloldani ezt a problémát, főleg Isten személye felé, ha lehetséges, de nem tudták, mi ilyenkor a megoldás, a tennivaló, vagy feladat, isteni útmutatás. Meg is kérdezték, mit kell tenniük.

Vajon Jehova Tanúi lelkében lezajlik-e egy ilyen folyamat, mielőtt egyháztagokká nyilvánítják őket, vagy más szempontok érvényesülnek?

Nézzük tovább! Az események így folytatódtak: 

38

Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

39

Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

40

Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! 

A következőt látjuk:  Péter 5 dolgot mond válaszként:

1: meg kell térni,

2: meg kell keresztelkedni (alá kell merítkezni)

3: Jézus nevében kell ezeket megtenni,

4: bűnbocsánatot kell ezáltal nyerni,

5: ennek eredményeképpen a  Szent Lélekből (Szellemből) is fognak részesedni.

Fontos kiemelni, hogy Péter azt mondja, hogy „MINDNYÁJAN”. A hívők tehát mindnyájan ugyanabból részesülnek, ha megtérnek és megkeresztelkednek Jézus nevében.

Péter plusszban megerősíti, hogy a Szent Szellemből való részesedés Jóel általi ígérete mindenkinek szól, aki csak hisz, sőt, utódai számára is igaz lesz ez. Ezután még a gonosz emberektől való lelki elszakadásra szólít fel Péter, elsősorban itt is a megtéréssel összefüggésben, a megtérésre, mint gonoszságtól elválasztó döntésre is utalva ezzel.

Vajon Jehova Tanúinál ezek a lépések és azok lelki/láthatatlan következményei ugyanígy valósulnak meg?

Másik kérdés, hogy Jehova Tanúi a „felkenteket” külön kategóriának tekintik-e? Tudtommal igen, pedig itt láthattuk, hogy Péter szerint minden keresztény „Szellemmel felkentnek” van elhívva, válogatás nélkül, ez nem egy különleges dolog, hanem ez a természetes, függetlenül attól, hogy pontosan mit is jelent az.

Folytatás:

41

Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.

Vajon megtérhetnek-e Jehova Tanúi közt az emberek egy nap alatt, ahogy itt az Igében látjuk, vagy pedig csak hosszas procedúra eredményeképpen?

Az emberek megtérése utáni közvetlen folytatás:

42

És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.

43

Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. 

Vajon tesznek-e bármiféle csudát Jehova Tanúinak apostolai, ami istenfélelemre okot ad, vagy pedig csak beszélnek, beszélnek, beszélnek… ?

A felmerülő kérdésekre a válaszok a való élet gyakorlatából megkaphatók, és érdemes odafigyelni, hogy mi történik ezen a területen… ha valaki tényleg Isten Igéjét szeretné követni.

Én nem ismerem belülről Jehova Tanúit, ezt a cikket elsősorban gondolatébresztőnek szánom, de az alapján, amit tudok, biztos vagyok benne, hogy az esetek többségében semmiképpen sem nevezhető Jehova Tanúinak megtérése biblikusnak sem gyakorlati, sem lelki értelemben. Ez a tény pedig nem jelent áldást senkinek sem, aki istenkereső, és pont Jehova Tanúi közt próbál Istennel találkozni.

Ha komoly gondok és kérdések merülnek fel már az Istenhez fordulás első lépéseinél is, akkor fontos odafigyelnünk Jézus szavaira:

Lukács Evangéliuma 6:39

Példabeszédet is monda nékik:

Vajjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem mindketten a verembe esnek-é?

Laci7000