JEHOVA TANÚI HIHETETLEN HITVALLÁSA

(1974-es írás)

Jehova Tanúi az egyik legerőteljesebb és leglátványosabb térítő felekezet napjainkban. Világszerte seregnyi kitartó és lelkes tagjuk talpal házról házra, sürgetve az embereket, hogy élet-halál kérdéseként fogadják el a tanításaikat. Állításuk szerint több mint egymillió embert térítettek meg az elmúlt években, főként Amerikában; a Saturday Evening Post, a Collier's Weekly és a Reader's Digest kiadványok is nemzeti és nemzetközi fontosságú jelenségként említették őket. 

Ez az új szekta az USA-ból származik, ahonnan a mormonok, a keresztény tudomány, a hetednapi adventisták, Divine Atya és még oly sok furcsa vallásos mozgalom is elindult. Charles Taze Russell, egy pittsburghi textilkereskedő - akit később Russell „pásztorként” ismertek - alapította a mozgalmat 1872-ben. Nathan Homer Knorr (1905-1977) a szervezet jelenlegi [1974] feje szívesebben mondja így: „Berobbantunk Jehova Tanúi történelmébe” 1872-ben. Ez máris a nevek kérdéséhez vezet bennünket.

Egy név fejlődése

Nincs egyetlen modern mozgalom (talán a kommunistákat leszámítva), amely önmaga megalapozására tett erőfeszítései során Jehova Tanúihoz fogható mértékben alkalmazta volna a folyamatosan változó nevek álcázó taktikáját.

Russell az őáltala így nevezett „Millenniumi Hajnal” prédikálásával kezdte, és követői hamarosan Millenniumi Hajnalosokként [Millennial Dawnists] váltak ismertté. Nemsokára azonban Russell a Sioni Őrtorony Traktátus Társulat [Zion's Watch Tower Tract Society] nevet vétette fel követőivel. 1896-ban ezt az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat elnevezésre változtatta. 1909-ben arra az elhatározásra jutott, hogy a Népi Szószék Társaság [People's Pulpit Association] jobban illik a főhivatalhoz, amelyet a New York-i Brooklynban alapított meg. 1909-ben visszaállította a címet Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat-ra [Watch Tower Bible and Tract Society]. 1914-ben a munkát Nemzetközi Bibliakutatók Társasága [International Bible Students' Association] néven folytatták. 

Ugyanezt a taktikát alkalmazták az irodalmuk kiadásában is. 1919-től kezdve egy folyóiratot, Az Aranykorszak [The Golden Age] jelentettek meg. 1937-ben ugyan ez a folyóirat Vigasz [Consolation] néven jelent meg. 1946-ban a nevet Ébredjetek!-re [Awake!] változtatták. Ezek az állandó névváltoztatások arra kényszerítették azokat, akik már egyszer cáfolták a szervezetet az adott nevén, hogy mindent elölről kezdjenek; és amíg próbáltak felzárkózni az szervezet éppen aktuális divatjához, a russelliták elég tagot tudtak toborozni ahhoz, hogy megszilárdítsák állásaikat. 

Végül felvették a jelenlegi, láthatólag tartós nevüket.: 1931-ben Rutherford bíró úgy döntött, hogy a Milleniumi Hajnalosokat [Millennial Dawnists] ezentúl Jehova Tanúinak hívják majd. Nathan Knorr most [1974-ben] azt mondja, hogy „Jehova Isten az Alapítója és Szervezője a Tanúknak ezen a földön”, és hogy Isten maga jelezte ezt, amint „megfelelő módon kijelölte az Ő földi tisztviselőit”. Eléggé furcsa, hogy magának Russellnek, a mozgalom alapítójának fogalma sem volt erről! Russell 1916-ban hunyt el, tizenöt évvel e felfedezés előtt. De honnan jött ez a felfedezés? 1931-ben bukkant rá Rutherford bíró az Ézsaiás 43:10 versében, „Ti vagytok az én tanúim — ez Jehova kijelentése”. 

Képtelen feltevés az, hogy Ézsaiás próféta a russellistákra gondolt több mint 700 évvel Krisztus előtt, és semmi bizonyíték nincs rá. E nehézség áthidalására Nathan Knorr kijelentette: „Mi nem önkényesen vettük fel ezt az Isten adta nevet.” Miért nem? „Hát mert mi tanúskodunk!” „Tevékenységünk bizonyítja, hogy a név illik ránk.” De miről is tanúskodnak ezek az emberek? Amint látni fogjuk, nem az Isten által kinyilatkoztatott igazságról. Ha a puszta tanúskodás, melynél nem számít, mi mellett folyik, valakit Isten küldöttévé tenne, akkor a kommunistáknak, (akik a maguk nemében szintén tanúskodnak az egész világra kiterjedő marxista propagandájukkal), több joguk volna, isteni megbízatásra hivatkozni, mint a russellistáknak. De Nathan Knorr egyszerűen megkerüli e nehézségeket. „Istennek” – írja – „mindig is voltak tanúi. Először Ábel, majd hosszú láncolatban Énók, Noé, Ábrahám, Mózes, Jeremiás, egészen Keresztelő Jánosig. Mindenek felett álló módon Krisztus ‘a hű és igaz Tanú’, Aki kijelölt másokat. „Tanúim lesztek … a föld legtávolabbi részéig.” (Cselekedetek 1:8) Jehova Tanúi csupán az utolsók Isten földi szolgáinak hosszú sorában.” 

Természetesen semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy Jehova Tanúinak bármilyen kapcsolatuk volna az fentebb említett tanúkkal. Sőt, a tantételeik nyilvánvaló ellentmondásban állnak e korábbi tanúk tanításaival. 

Charles Taze Russell 

Charles Taze Russell a pennsylvaniai Pittsburghben született 1852-ben, egy textilkereskedő fiaként, aki később Allegheny-ben alapított üzletet. Charles buzgó munkába fogott a helyi kongregacionalista gyülekezetben, de hamarosan megszállta a pokoltól való letaglózó félelem és azok a komor kilátások, melyeket az akkori kálvinista teológia az emberiség nagy részének tartogatott. Charles a legkülönfélébb helyekre írt fel a hitetleneket a pokollal riogató bibliaverseket, továbbá 1869-ben, 17 évesen megpróbált áttéríteni egy ateistát, akivel a sors összehozta. De végül az ateista rombolta le Russell hitét, úgyhogy ő maga vált hitetlenné. Ezután többé nem hitt a pokolban! 

Bár Russell feladta a templomba járást, a Bibliáját nem tudta letenni, és hamarosan felfedezte, hogy hihet benne anélkül is, hogy hinne a pokol létezésében - egyszerűen azért, mert szerinte a Biblia egyáltalán nem tanítja a pokol létét. 

20 éves korában kezdte el hirdetni ezt a „jó hírt”, és a tanai legvonzóbb elemének, a pokoltagadás eszméjének köszönhetően hamar követőkre is talált. Eladta szövetbolt üzletét, melyet apjától örökölt, és 1878-ban felvette a „Russell pásztor” címet, miközben új, saját vallást alapított. 

Termékeny íróvá vált; ötleteit, melyeket a Michigan állambeli J. H. Pantontól kölcsönzött, eleinte Hajnalhasadás [Day Dawn] címmel publikálta. Russell ezeket az eszméket saját, isteni ihletésű tanításaiként hirdette, a Milleniumi Hajnal [Millenial Dawn] címet egyszerűen Hajnalhasadásra [Day Dawn] cserélve, hogy megkülönböztesse saját rendszerét Pantonétól. Ezt később a kevésbé szembetűnő Írástanulmányokra változtatta. 

Russell azt állította, hogy több bibliamagyarázó könyvet írt, mint Pál, János, Arius, Waldo, Wycliffe és Luther Márton együttesen, akiket az Egyház őelőtte élt hat nagy hírnökének nevezett. Oly sok más adventista szektához hasonlóan ő is azzal az elképzeléssel kezdte, hogy Krisztus második eljövetele és a végítélet igen közel van; majd ezután az egész Szentírás magyarázatára vonatkozóan olyan tévedhetetlenséget állított magáról, amely messze túlment azon, amelyet bármely pápa vagy Isten kinyilatkoztatásának bármely magyarázója követelt magának. Követői annak a „hetedik hírnöknek” vagy „angyalnak” fogadták el őt, akit az Ezékiel 9. fejezete említ, és úgy tartották, hogy a „dicsőség csarnokában” Szent Pál után ő, Krisztus evangéliumának képviselője, a Nagymester következik. 

Mégis milyen ember volt ez a Charles Taze Russell? Bizonyára szakértője volt a pénzkeresésnek, nézzük akár a textilkereskedését amíg el nem adta, a bányákba és ingatlanokba fektetett beruházásait vagy a könyvei és a „csodabúzája” értékesítését. Sajnos, jogilag arra kötelezték, hogy térítse vissza a vásárlóinak azt a pénzt, amit a csodabúzájából szerzett, mivel tisztességtelen módon jutott hozzá. Azonban Russell pásztor meghatározó erénye nem a becsületesség volt. 1913-ban az Ontario állambeli (Kanada) hamiltoni bíróságon, eskü alatt, kijelentette, hogy az állításainak érvényt szerezzen, hogy a Szentírás szakértője és tudósa, valamint hogy tud görögül. Egy görög Újszövetséggel a kezében azonban kénytelen volt beismerni, hogy még a görög ábécéről sincs fogalma; továbbá, hogy egyáltalán nem tud héberül vagy latinul, az általa keltett látszat ellenére, miszerint ismerte ezeket a nyelveket is. Ha valaki nem tud ezeken a nyelveken az nem bűn, természetesen. Azonban hazug álcával azt a látszatot kelteni, hogy ismeri ezeket, aligha van összhangban azzal az állítással, hogy egy ilyen személy Isten prófétája volna; ugyanakkor eskü alatt hazudni még rosszabb, mivel így a hamis tanúzás bűnébe esik. 

Nem kevésbé méltatlan ehhez az önjelölt próféta szerephez az a tény, hogy 1879-ben a felesége elvált tőle két különböző nővel, egy gyorsírónővel és egy szobalánnyal történő házasságtörés vádjával; és, hogy a bíró megbírságolta őt, miután engedélyezte a válást, mivel általánosságban rosszul bánt a feleségével. Hogy elkerülje a bíróság által elrendelt tartásdíj megfizetését, Russell azonnal átruházta a több mint 240.000 dollárra rúgó vagyonát az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatra. 

Russell 1916. október 31-én a Texasbeli Pampa-hoz közel, egy Santa Fe-ből Kansas City-be tartó vonaton hunyt el; és manapság már ritkán említik őt Jehova Tanúi. Ezt a férfit, akiről egykor a követői úgy tartották, hogy a rangsorban Szt. Pál után következik a „dicsőség csarnokában”, már szinte teljesen elfelejtette az utódja által vezetett következő nemzedék. 

J. F. Rutherford bíró

Russell halála idején egy Joseph Franklin Rutherford nevű férfi töltötte börtönbüntetését Atlantában, akit az akkoriban tomboló első világháborúban elkövetett lázításért ítéltek el. Ez a férfi, a börtönből való szabadulása után, vette át az irányítást a russellista szervezet fölött.

Rutherford 1869-ben született és 1892-ben lett ügyvéd. A szervezet jogi meghatalmazottjának választották, mivel elég agyafúrt volt ahhoz, hogy lássa annak lehetőségeit, így teljesen elkötelezte magát mellette. Elnökként úgy kívánta, hogy az impozáns „Rutherford bíró” címen nevezzék, bár hivatalosan soha sem nevezték ki bírónak. Erőteljes személyisége határozottan a lábára állította a mozgalmat. Véget nem érő könyvekkel és traktátusokkal árasztotta el követőit, hogy a kiadói üzletágat működésben tartsa, és amelyekkel olyan új tantételeket tanított, amelyekről Russell soha sem hallott továbbá ezek gyakran teljesen ellentétben álltak azzal amit korábban maga Russell tanított. Ő volt az, amint láthattuk, aki 1931-ben megalkotta az új elnevezést: Jehova Tanúi. A hangsúly, amit a szlogennek adott, „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!”, tömegeket vonzott maga köré, ahol csak meghirdették a beszédét. Ő azonban, sajnos, nem azon milliók között volt, akiknek az a sorsa, hogy nem halnak meg.

1942. január 8-án Joseph Franklin Rutherford bíró búcsút intett ennek a világnak fényűző villájában, amelyet a kaliforniabeli San Diegoban építtetett, és használt hivatalos rezidenciaként, míg az Úr visszatérését várta, hogy megítélje az élőket és halottakat. 

Nathan Homer Knorr

Rutherford halála után Nathan Homer Knorrt választották meg az Őrtorony-szervezet elnökének. A pennsylvaniai Bethlehemben született 1905-ben, és 16 évesen térítették meg a russellisták néhány Őrtorony kiadvány felolvasásával. 1923-ban, 18 évesen teljes idejű hírnök lett vasárnaponként, emellett csomagolóként és szállítóként dolgozott a Brooklyn-i főhivatalban a hétköznapokon és az estéit a Biblia tanulmányozásának szentelte Russell és Rutherford értelmezései alapján. 1932-ben a Brooklyn-i kiadó irodák általános menedzsere lett; 1934-ben az igazgatótanács tagjának; majd 1942-ben Rutherford bíró utódjának választották meg, akinek helyén még mindig ő a legfőbb uralkodó. 

„Az új kereszténység”

Jehova Tanúi az elsődleges feladatuknak tekintik, hogy „leleplezzék” (megbélyegezzék) az összes többi vallásos szervezetet. Rutherford kijelentette, hogy „a vallás intézményét a világon az Ördög vezette be”. „Több mint három évig”, szónokolta „Jézus folytatta az igazság hirdetését és figyelmeztette az embereket a vallás gyakorlása ellen”. „A vallás” jelentette ki Rutherford „nem tiszteli Jehova Isten nevét és gyalázatot hoz rá, míg a kereszténység a Mindenható Isten nevét üdvözíti és tiszteli. Ezért van az, hogy az igaz keresztényeket mindig üldözik a vallásosak”.

Ebből nyilvánvalóan kiderül, hogy Rutherford a vallás szót teljes mértékben a saját értelmezése szerint használja. Az egyik alkalommal, amikor arra kérték, hogy határozza meg a szó jelentését azt mondta, hogy „A vallás az imádat minden formája, amelyet teremtmények gyakorolnak valamilyen vélt vagy valós ‘felsőbb hatalom’ elismeréseként, és amely gyakorlat kizárólag a hagyomány útján öröklődő tanításokkal nyer alátámasztást vagy létjogosultságot”. Az, hogy Russell és Rutherford tanításai kizárólag emberi tanítások, amelyek Jehova Tanúi között a hagyomány útján öröklődnek, úgy tűnik, elkerülte a figyelmét. 

A kereszténység definiálására így válaszol: „A kereszténység a Mindenható Isten imádatát jelenti szellemben és igazságban Isten parancsolataival és Jézus Krisztus tanításaival összhangban. Bárki, aki nem így tesz, az nem keresztény. Nincs olyan tanítás, hogy ‘keresztény vallás’, mert a vallás és a kereszténység pontosan ellentétesek, az egyik a másikkal szöges ellentét áll”. 

Ez természetesen abszurd. 

A kereszténység vallás, maga az igaz vallás, amely szemben áll minden hamis vallással - ideértve Jehova Tanúit is mint azt később látni fogjuk e dokumentum folyamán. 

A többi egyház gyűlölete 

Úgy tűnik, hogy Jehova Tanúi egyik fő feladata az, hogy gyalázkodások özönét zúdítsák az összes keresztény egyházra, különösen a Katolikus Egyházra. Ez természetesen nem egy új trükk. Minden leendő vallásalapítónak azzal kell kezdenie, hogy leleplezze (megbélyegezze) az összes korábbi vallást, különben hogyan indokolhatná az új vallás indulását egyáltalán? 1860-ban csupán 12 évvel azelőtt, hogy Russell gondolt volna erre, a hetednapi adventisták kijelentették, hogy a Hetednapi Adventista Egyházat kivéve az összes egyházat félrevezette a Sátán a pápaság közreműködésével a vasárnap megtartásával. Ezért mindegyikük „Babilon” részét alkotja és Isten elutasítja őket. Azonban ez különösen igaz a Katolikus Egyházra amely felett maga az „Antikrisztus” vagy a „Vadállat” elnököl a pápa személyében. 

Ugyan ezt a vonalat követve, Russell azt mondta 1878-ban, hogy Isten elutasított minden létező egyházat, és a russellistákat tekinti az Ő egyetlen szóvivőinek ezután. Azonban Rutherfordnak nem tetszett annak burkolt elismerése, hogy az egyházak mind igazak voltak Russell színrelépéséig. Ezért kijelentette, hogy Krisztus feltámadása után, az Ördög azonnal munkához látott és egy hatalmas birodalmat épített: a pápaságot. Később az Ördög inspirálta a különböző protestáns egyházak megalkotását is - mindegyiket, ideértve még a hetednapi adventistákat is. Minden pap és protestáns lelkész az Ördög szolgája, mondta Rutherford. Isten ellenségei és egyszerűen az „Antikrisztus” megtestesítői. Nathan Knorr elmondja nekünk, hogy „1881-re az alapvető hitnézetek közötti növekvő különbségek egy óriási szakadékot hoztak létre a Tanúk és az ortodox egyházak között”. A „növekvő” különbségek a russellistáknak voltak köszönhetőek mivel új, még soha sem hallott tanokat gyártottak saját maguknak 1878-tól 1881-ig. 

Ha azonban az összes egyházat ördöginek bélyegeznek meg, akkor mi a helyzet a Tanúkkal? Ezt a nehézséget úgy oldották meg, hogy tagadják, hogy „egyház” vagy „felekezet” volnának. Azt állítják, hogy a Biblia szerint nincs semmilyen létjogosultsága semmilyen „egyháznak” vagy bármiféle „hierarchiának”. Ez senkit sem fog lenyűgözni, akinek valódi ismerete és megértése van a Biblia tartalmáról. Mert sok minden ott van, amiről Jehova Tanúi azt állítják, hogy ők nem találják, és sok minden, amiről azt állítják, hogy ott van, pedig valójában nincs. Azonban lássuk, hogy mit mondanak saját magukról. 

Azt állítják, hogy ők az előfutárok, akiket Isten küldött az emberiség figyelmeztetésére, hogy egy „teokratikus királyság” van jelenleg megalakulóban. És csak ők egyedül azok, minden evilági ember közül, akik ehhez a teokratikus királysághoz tartoznak. 

Állampolgári hűtlenség

Ragaszkodva ahhoz, hogy kizárólag ennek a Teokratikus Királyságnak tartoznak hűséggel, Jehova Tanúi visszautasítják a földi állampolgárság kötelességeit. A világ, ahogy mondják, két fő ellentétes csoportra oszlik, a „teokratikus királyságra” és „Sátán szervezetére”. „Sátán szervezete” magába foglalja az összes egyházat és kormányzatot. És ahogyan az egyházak között különösképp a pápaság a „Vadállat”, a nemzetek tekintetében ez Amerika és Nagy-Britannia. 

„A Népszövetség Hágai Világbíróságának megalakulásával”, írta Rutherford bíró, „Nagy-Britannia és Amerika átvette a vezetést, és ez a bizonyíték arra, hogy az angol-amerikai birodalom a kétszarvú vadállat.” (Világosság, II. kötet, 98. oldal [Light, Vol. II, p. 98] A „brit izraelitáknak” ez nem fog tetszeni, mivel azt állítják, a Bibliából bebizonyosodott, hogy Nagy-Britannia és Amerika alkotja közöttük Isten kiválasztott népét! Mi csak hagyjuk, hogy a brit izraeliták és Jehova Tanúi elrendezzék ezt az ügyet egymás között. 

Eközben, összhangban a hamis elveikkel, a Tanúk elutasítják a Föld bármely nemzetének zászlaja előtti tisztelgést, lelkiismereti okokból megtagadják a katonai szolgálat minden formáját és azt mondják, hogy csak Jehováért és az Ő népéért fognak harcolni - ami azt jelenti, hogy a saját véleményükért mindazokkal szemben, akik ellenzik őket. 

Annak eredményeként, hogy nem hajlandók teljesíteni az újszövetségi intést, „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak; Akár helytartóknak, mint a kiket ő küld ... az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.” (1Péter 2:13-17), rengeteg Jehova Tanújára szabtak ki börtön- vagy egyéb büntetést, amíg Ausztráliában és Új-Zélandon 1940-es esztendő során illegálisnak nyilvánították a szervezetüket. Az új-zélandi legfőbb ügyész elmondása szerint, Jehova Tanúi abban az időben „a vallások, polgártársaik, az állam és a kormányzat bemocskolásának” szentelték magukat. 

Üldözési mánia

A Tanúk arra panaszkodnak, hogy üldözik őket a vallási meggyőződésük miatt, meglehetősen következetlenül, mivel tagadják azt, hogy a rendszerük egy vallás lenne. A panaszuk azonban minden esetben megalapozatlan. A kis szekták csak akkor kerülnek bajba, ha gyakorlataik sértik a közerkölcsöt. Ha a Tanúk közösségeinek folyamatosan nekitámadnak, az azért van, mert ők maguk aljas és sértő módon támadják a más vallású embereket, megnyilvánulásaikkal a legfelháborítóbb polgári hűtlenség fényében sütkéreznek.”

Az amerikai Saturday Evening Post című kiadvány ezt írta a témával kapcsolatban: „A tudatos rosszindulat grandiózus mértékét tekintve, semmilyen más amerikai csoport sem mérhető Jehova Tanúihoz. A mások által becsben tartott dolgok tagadása a mindennapi kenyerük. Minden vallást gyűlölnek - és ezt nyíltan fel is vállalják. Minden kormányzatot éppoly leplezetlen odaadással vetnek meg... Mivel általánosan támadóak, ezért már számos tagjuk fejét betörték, a gyűléseiket feloszlatták, Királyság-termeiket kifosztották, és még börtönbe is juttatták magukat a viselkedésükkel.

„Nathan Knorr azzal érvel, hogy a Tanúk állhatatossága a legsúlyosabb üldözés, lincselések, bántalmazások, mocskolódások, gyalázkodások, bebörtönzések és még a halál ellenére is nem más, mint csodálatos és az isteni küldetésük biztos bizonyítéka. Az, hogy a fanatizmus és makacsság, amellyel ő maga magyarázná Mohamed követőinek vakmerő buzgalmát, magukra a Tanúkra is ráillene, úgy tűnik nem tűnt fel neki. Minden bizonnyal ugyanazokkal a vonzó ajánlatokkal ösztönzik őket a cselekvésre: a nagyobb rossztól való halálos félelmet ültetik beléjük, ha meghunyászkodnak a „kisebb” félelmeik előtt, és ideiglenes jutalmakról szóló mesés ígéreteket tesznek, ha esetleg az életükbe kerülne Russell és Rutherford próféták ügye. 

Egy vallásos szervezet

Furcsa módon, ellentétben azzal, hogy elítélnek minden „szervezett vallást”, „egyházat”, „hierarchiát” és „papságot”, a saját formációjuk egy igen jól szervezett és hierarchikus vallásos társulat - Jehova Tanúi jóvoltából!

Nathan Knorr, a Vallás a Huszadik Században-nak adott hivatalos hozzájárulásában, rendszerének ismertetésével kezdve kifejti, hogy nem ember vezeti Jehova Tanúit, mivel „Jehova Isten jelölte ki Jézus Krisztust az ő Vezetőjüknek és parancsnokuknak”. Azonban kijelenti, hogy Krisztus az ügyeket egy „látható szervezeten” keresztül irányítja, amelynek főhivatala a New York állambeli Brooklynban található.

A látható feje ennek a földi látható szervezetnek maga Nathan Knorr. Őt úgy veszi körbe az Igazgatótanács, ahogyan a pápát veszi körbe a Bíborostanács. Szerte a világban helyi közösségeik vannak, a „gyülekezetek”, amelynek tagjai a „Királyság-termekben” gyűlnek össze. Azonban minden „gyülekezetnek” vannak „szervezeti szolgái”, akik minden tevékenységet felügyelnek. A teljes idejű szántóföldi szolgákat, akiket a Társulat anyagilag támogat, „úttörőknek” nevezik, és jelenleg több mint 6500 ilyen tagjuk van. Jehova minden egyes aktív Tanújára úgy hivatkoznak, mint „az Isten - és nem emberek - által megbízott és felszentelt lelkészek”, akiknek házról-házra kell járniuk, könyveket árulva a feljebbvaló tisztjeik által számukra kijelölt területeken.

De ha mindannyiukat Isten bízta meg, szentelte és hatalmazta fel, akkor mi ez, ha nem egy hierarchia vagy a szervezett és szent férfiak testülete, amely istenadta és különválasztott fennhatósággal rendelkezik? Továbbá hogyan gúnyolhatják Jehova Tanúi egyéb vallásokat és más egyházak papságát, miközben azt állítják, hogy mentességet élveznek a katonai szolgálat alól arra hivatkozva, hogy ők mindannyian „a vallás lelkészei”? A „szervezett vallásuknál” egyetlen egyház sem rendelkezik jobban koncentrált kormányzattal, mint ők. Az 1940-es Évkönyv a 47. oldalán lefekteti a szabályokat:

„Minden harmincadik napon minden egyes működő fiókhivatal a földön . . . egy jelentést készít, amelyet írásban ad le a Társulat elnökének, amely részletesen rögzíti a hónap során elvégzett prédikálómunka eredményét. A költségvetési év végén minden fiókhivatal . . . írásban benyújt egy jelentést az elnöknek, amelyben lefedi a Társulat tevékenységeit az év során.” 

Nagy üzlet

A „költségvetési év” említése a szervezet üzleti tevékenységeinek megfigyeléséhez vezet.

A „szervezett vallás” elleni támadás rosszul hangzik a világ legszervezettebb társulatainak egyikétől. Ugyanígy sohasem volt olyan vallásos csaló, mint az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat, amely minden más egyházat „nagy üzletben” érdekelt „csalónak” nyilvánít.

Russell pásztor alapította ezt a Társulatot, a saját írásait világszerte kiadó és terjesztő ügynökségeként; és Rutherford bíró is ugyanezzel a céllal működtette tovább. Mára egy nagy pénztermelő vállalkozássá vált. A Brooklynban található kiadó könyvek, traktátusok és füzetek lenyűgöző folyamát árasztja magából. Az első világháború óta több mint 485 millió példányt terjesztettek el ezekből, több mint 80 különböző nyelven. 

Rutherford bíró szerint ezeket a könyveket és traktátusokat „az előállítási költségnél nem sokkal drágábban” árulják és hogy az „elhanyagolható nyereség” Nemzetközi Bibliakutatók Társulatához vándorol. Ha eladásonként átlagosan egy penny nyereségük van, akkor több, mint kétmillió fontot számolhatunk. Mivel az átlagos profit négy, sőt talán hatszorosa ennek, a 10 millió fontos nyereség az említett időszak alatt közelebb állhat a valósághoz. Az Évkönyv bölcsen írja elő, hogy semmilyen pénzügyi kimutatást nem közölnek, mert az ellenségeik arra használnák ezeket, „hogy akadályozzák a Társulat munkáját”. 

Egy dolog biztos. A hatalmas jövedelme ellenére a Társulat semmilyen erőforrást sem fordít közmunkára vagy jótékonyságra. Az Amerikai Rádióbizottság vizsgálatán szembesítve Goux, a russelliták titkára, bevallotta, hogy egyedül a New York-i ingatlanjaik több, mint egymillió dollárt érnek és hogy nem tudná megmondani, hogy a Vállalat összes vagyona mennyire rúg. Amikor Mr. Sirovich, asszisztálva a Bizottságnak megkérdezte, hogy „az igehirdetésen kívül tettek-e valamit a szegény ördögökért, akik gazdaságilag hátrányos helyzetben élnek, szenvedésben és éhségtől gyötörten vagy nyomorban és nélkülözésben? Adtak már valamennyit is ebből a pénzből a megsegítésükre?” 

Goux így válaszolt: „Ennek a tevékenységnek nem ez a célja. Ennek a társulásnak nem ez a célja. A Bizottság feladata, hogy Jehova Tanúi bizonyságot tegyenek az emberek között.” 

Bizonyságtételük során, ami azt jelenti, hogy Rutherford füzeteit terjesztik, 22 304 „Hirdetőknek” nevezett utazó ügynök megy házról-házra a számukra kijelölt körzetekben. A legnagyobb részük gyakorlatilag a semmiért dolgozik, a hét folyamán rendes világi foglalkoztatásuk van és minden szabadidejüket a „szántóföldi szolgálatra” szentelik. Nathan Knorr magyarázata szerint „őszinte személyek, akik az irodalmunk segítségével tértek meg, foglalkoznak a terjesztési munkákkal”. 

Az újonnan megtértek, amikor aktív munkásokká válnak egy azonosítókártyát kapnak, hogy megmutathassák, hogy ők „Isten lelkészei”. Ez egy pszichológiai jelenség, amellyel oly sok hiszékeny embert be lehet csapni és arra kondicionálni, hogy önkéntes ügynök legyen egy ilyen vállalkozásban. Semmi sem sikeresebb a sikernél, tartja a mondás. 1919-ben az Ohio állambeli Cedar Pointon 8000 Tanú találkozott egy kongresszuson és „elkötelezték magukat a hirdetőmunka mellett”. Ugyanezen a helyen 1921-ben 20 000 Tanú mondta ki a híres jelmondatot: „Hirdesd, hirdesd, hirdesd a királyt és a királyságát!” 

Még prózaibb szavakkal ez azt jelentette, hogy „/Propagáld Rutherford tanításait és áruld a könyveit.” 1946-ban az Ohio állambeli Clevelandben hasonló lelkesedéssel töltötték meg a Tanúk szívét. 

Mindebben az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat sosem áll vesztésre. Önkéntes terjesztők fizetnek a kapott könyvekért; és ha túladnak rajtuk, ugyan így tesznek a saját költségükön. Számos ilyen terjesztő téríti vissza nem csupán a könyvek teljes árát, hanem további adományokat is, amelyeket a világi munkájuk során kerestek meg. 

Egy további technikai tényező, amely hozzájárul a széleskörű értékesítéshez, hogy a könyveket „adományok” ellenében ajánlják fel és nem „árusítják” őket, így nem szükséges árusítási engedély, az értékesítés nem adóköteles és az üzlet még vasárnapokon is mehet. Mindezt nagyon ravaszul eszelték ki. 

Természetesen, az embereket először meg kell téríteni az új vallásra mielőtt ilyen elkötelezetten dolgozni kezdenének; és a vallást, amelyre megtérítették őket kell most sokkal közelebbről szemügyre vennünk. 

„Bibliás keresztények” 

Jehova Tanúi azt állítják magukról, hogy ők „Bibliás keresztények”. Nathan Knorr elmondja nekünk, hogy „a Biblia az Isten ihletett Szava, amelyet a most, az utolsó napokban élőknek íratott le.” Hogy honnan tudja azt, hogy Isten Szava és, hogy ki jegyezte le és, hogy az elmúlt korokban élőkkel szemben miért csak a most, az „utolsó napokban” élőknek szól olyan témák, amikről inkább nem beszél. Csak annyit mond, hogy Charles Taze Russell „nem talált olyan keresztény felekezetet, amely azt tanította volna, amit a Biblia ír”, és ezért „átfogó bibliatanulmányozásba kezdett, különös tekintettel Krisztus második eljövetelére és ezeréves uralkodására.” 

Sajnos Russell pásztor, aki Isten által ihletett volt, ha hihetünk az első követőinek, úgy tűnik, nem volt túl sikeres. Az 1916-ban bekövetkezett halála után Rutherford bíró vette át a helyét és nyomban olyan tanításokat kezdett terjeszteni, amelyek Russellétől teljesen különbözőek voltak. Ennek következménye a mozgalmon belüli széthúzás lett. Azonban Nathan Knorr szerint „a túlnyomó többség Rutherfordot és az Igazgatókat támogatta. A legyőzött és elégedetlenkedő ellenzéki erők visszavonultak, és egy független szervezetet hoztak létre, sok apró jelentéktelen csoportra” hullva szét. 

Így hát Rutherford bíró maradt a legfőbb próféta a mozgalomban, és az ő bibliamagyarázatai váltak a tanúk dogmáivá. Míg a Tanúk azt mondják, ők abban bíznak, amit a Biblia mond, valójában abban bíznak, amit Rutherford állítása szerint mond. Goux titkár azt mondta az 1934-es Rádió Bizottságnak a szervezet nevében, hogy Rutherford bibliamagyarázatai nem emberi vélemények, hanem Isten ihlette őket. Ehhez képest a pápák tévedhetetlensége nem is olyan erős állítás. 

Rutherford bibliamagyarázataiban semmiféle elfogadott értelmezési elvet nem követett, a kritikai gondolkodásmódról pedig fogalma sem volt. Hogy elméletét támogassa, bármilyen szöveget felhasznált, szinte találomra, és olyan jelentést magyarázott bele, amilyet csak akart. 

Ennek ellenére, a tanítványai ragaszkodnak ahhoz, hogy ők „Bibliás keresztények”. Mondják ezt, miközben nem hisznek a „keresztény vallásban”, hanem a „keresztényiségben”. Megvan a maguk sajátos beszédmódja, amelyet nagyon nehéz követni, de ahhoz elegendő, hogy kimutathassuk, a rendszerük ellentmondását majdnem minden keresztény alaptanításnak. 

„Jehova Isten” 

Az egyik furcsaság, amellyel ebben az új vallásban találkozhatunk, a „Jehova Isten” kifejezés különös használata. Nathan Knorr arra panaszkodik, hogy „a kereszténység tömegei még csak fel sem ismerik azt a tényt, hogy ‘Jehova’ Isten neve”. 

Istennek azonban bizonyosan nem azért van neve, hogy megkülönböztesse őt más „istenektől”, ahogyan Nathan Knorrt megkülönbözteti a keresztneve azoktól, akiknek ugyanaz a vezetékneve. Ahogyan a „Jehova” szó sem igazán bibliai eredetű. A Szent Iratok eredeti szerzői soha nem hallottak róla. Ők héberül írták le a Jahve szót, mely szó szerint azt jelenti: Aki van. Ennélfogva a 'Jahve' Istennek egy alternatív neve volt, nem pedig valamiféle „keresztény név”, amely megkülönbözteti őt más istenségektől. A „Jehova Isten” kifejezés sehol sem található a Bibliában, és ez egy végtelenül groteszk szókapcsolat. 

Ezenkívül, Rutherford Bíró azt mondja a könyvében, a Reconciliationben (Megbékélés), hogy „a Fiastyúk csillagkép hét csillaga Isten örök trónjának a helye – Jehova lakhelye.” Miféle Isten Rutherford Istene, aki egy csillagon lakik? És hogyan alkothat a Fiastyúk, ami maga nem örök, egy örök trónust? 

A Háromság keresztény tanát Rutherford határozottan tagadja. Ezt írja: 

„Sosem volt megtévesztőbb tanítás, mint a háromság. Csak egyetlen elméből származhat, ez pedig a Sátáné, az Ördögé.” (Reconciliation [Megbékélés] 101, old.) 

Annak, hogy Krisztus maga parancsolta követőinek, hogy „kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek a nevében”, nincs jelentősége Rutherford és tanítványai szemében. Ők elhagyták a kereszténységet az unitarianiznus kedvéért. Számukra Krisztus nem Isten Örökkévaló Fia, a Szentlélek pedig nem egy isteni személy. Rutherford az állítja, hogy a Szentlélek bármilyen erő vagy hatás lehet, amelyet Isten fejt ki. Krisztus azonban a Szentlélekről mint személyről beszélt.

„A Szentlélek”, - mondta - „akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (János 14:26) 

De vizsgáljuk csak meg egy kicsit alaposabban, mit is mond Rutherford tantétele Krisztusról. 

Krisztus 

Az Evangéliumok egyik leglényegesebb kérdése: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” (Máté 22:42) A keresztények erre mindig hitük habozás nélküli kinyilvánításával felelték: „Az élő Isten Fia.” Nem így a Jehova Tanúi. 

Ezek a Tanúk egyetértenek azzal, hogy Krisztus létezett, mielőtt megszületett ezen a világon, de azt állítják, hogy ő maga csupán teremtmény volt – az első teremtmény, akit Isten megalkotott és akit aztán minden egyéb megteremtésére használt fel. Russell azt mondja, hogy ő volt „Mihály arkangyal”! Amikor, ezredévekkel megteremtése után, ez a teremtmény emberré vált, a természete is tökéletesen megváltozott, angyali és szellemi helyett anyagi és emberi lett. „Isten iránti engedelmességből feladta szellemi lényét és megszületett Mária fiaként, mint egy teljességgel emberi lény”. Ez nyilvánvalóan Mihály arkangyal végét jelentette, mely tényről János sajnálatos módon elfeledkezett, amikor a Jelenések könyvét írta, mivel ott Mihály még mindig él Krisztus oldalán, akivé, Russell állítása szerint, átváltozott. 

De menjünk csak tovább. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, a Tanúk szerint ő csupán egy ember volt és a halálával vége is lett, teljesen és tökéletesen vége. Egy „szellemteremtmény” azonban előjött a sírból, hogy „egy” istenné váljon, nem „az” Istenné, ami nyilvánvalóan jobb, mint ha csak Mihály, az Arkangyal lenne, aki korábban volt. 

Az a tanítás, mely szerint Krisztus három egymás után létező és egymástól független lény lett volna: Mihály, az Arkangyal, az ember Jézus, és az új világ félig isteni természetű királya, bizonyosan nem a keresztény tanítás szerint való, akármi más szerint való is. A legtöbb értelmes ember joggal mondaná, hogy fantazmagória. 

És mi történik a keresztény vallás legalapvetőbb tényével – Krisztus feltámadásával? „Ha pedig Krisztus nem támadt fel,” mondja Szent Pál, „semmit sem ér a hitetek.” (1Kor 15:17) Jehova Tanúi tagadják, hogy Krisztus feltámadt. „Az ember Krisztus,” mondják, „örökre halott.” „Az az Személy, aki meghalt,” mondja Russell, „halott is maradt, és soha többé nem lesz látható emberként.” Mi történt a testével? Russell azt mondja, hogy ezt senki sem tudja. Úgy gondolja, hogy valószínűleg gázokká bomlott, vagy Isten természetfeletti módon eltávolította, hogy megőrizze, amíg úgy nem határoz, hogy Krisztus munkájának emlékeztetőt vagy emlékművet állít belőle. De ez csak egy anyagi holttest lesz. 

De azt mondják, ne aggódjunk. Ha Krisztus nem is a szó hosszú ideje elfogadott keresztény értelmében támad fel, „szellemteremtményként” feltámadt és ajándékként halhatatlanságot és isteni természetet kapott Istentől. Ez az egész nagyon zavaros. Ha az „az ember, aki meghalt, halott is maradt”, akkor ki volt az, aki halhatatlanságot és isteni természetet kapott? Ha Isten alkotott egy új élőlényt, akinek megadta ezeket a kiváltságokat, akkor ez az új élőlény nem Krisztus volt, hanem valaki más! Russell azonban továbbra is azt állítja, hogy Krisztus annak ellenére, hogy halott maradt, a feltámadása után visszatért a tanítványaihoz egymástól független, minden egyes alkalomra külön létrehozott „testben való megjelenésekben”! 

A mennybemenetelkor - Russell szerint - Jézus, mivel többé már nem ember volt, „szellemteremtményként” emeltetett isteni természetre, és láthatatlan szellemteremtmény is marad, mivel többé semmiféle kapcsolata sem volt már emberi természetünkkel. Azonban ha az „az ember, aki meghalt, halott is maradt,” Jézus nem csupán nem emberi többé – de egyáltalán nem is létezik már! Lehet, hogy Russell képes ilyen kitekert módon gondolkodni, ahhoz azonban nincs joga, hogy úgy tegyen, mintha követőnek az eredeti új testamentumi tanításokhoz kicsit is hasonlót nyújtana. 

„A második eljövetel” 

Most vizsgáljuk meg, mi is a russellista rendszer igazi kiindulópontja. Nagy jelentőséggel bír, hogy a végén kezdődik, és onnan visszafelé halad, ahelyett, hogy megpróbálná követni az isteni kinyilatkoztatást abban a sorrendben, ahogyan Isten megadta. Mert Russell, ahogy láthattuk, azzal kezdte, hogy Krisztus második eljövetelére és „ezeréves uralkodására” összpontosított. Miután ennek a szempontnak megfelelően kiválasztottak egy elméletet, minden mást el kellett torzítani, hogy ezzel összeegyeztethető legyen. 

Russell átvette az adventistáktól azt az gondolatot, hogy a világvége nagyon közel van. Egy rejtélyes, a próféciákból kiinduló matematikai kalkulációs folyamattal „felfedezte”, hogy Krisztus második eljövetele már tulajdonképpen megtörtént 1874-ben. Hogy az embereknek a leghalványabb sejtelmük sem volt erről, az csak azért van, mert félrevezette őket a Cselekedetek könyve 1:11: „Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” Russell azt mondja, hogy az apostolok nem látták Jézust elmenni, mert láthatatlanul, szellemként ment el, és 1874-ben vissza is tért láthatatlanul, szellemként. De egyelőre nem a földre, hanem a „fellegekbe” tért vissza. Russell arra is rájött, hogy 1878-ban néhány kiváltságos, az apostolok és a „kicsiny nyáj” más tagjai, szintén felemeltettek, hogy találkozzanak az Úrral, és ők most ott lebegnek vele együtt a „mennyekben”. 

1914-ben, mivel addig pontosan 2520 év telt el Sedékiás i. e. 606-ban történt veresége óta, eljött a „pogányok idejének” vége. Ebben az évben, amint megtudjuk, Sátán kegyetlen harcot indított Krisztus és a szentek ellen a „fellegekben”, és ezzel egyidőben „nemzet támadt nemzet ellen” a földön az első világháborúban. 

Russell maga szilárdul hitte, hogy 1914-ben el fog jönni Armageddon végső nagy csatája, a világnak a ma ismert formájában vége lesz, megtörténik Krisztus leereszkedése a „fellegekből” és királyként való megkoronázása a Millennium idejére – melynek ezer éve után a Végső Ítélet fog elkövetkezni. 

Amikor ez nem történt meg, Jehova Tanúi, balsikerük miatt cseppet sem csüggedve, az eseményt jó néhányszor áttették más időpontokra, pl. 1916-ra, 1918-ra, 1924-re, 1928-ra, stb., egészen addig, amíg Rutherford bíró kitalált egy zseniális magyarázatot, mely szerint a második eljövetel (a „mennyekbe”), ahogy Russell is mondta, 1874-ben megtörtént, Krisztus királyként trónra lépett (a „mennyekben”) 1914-ben, és ugyanabban az évben, legalább is a törvény szerint, a világ az általunk ismert formájában véget ért. Valójában, és a szó szoros értelmében, az összes földi királyság és vallás megsemmisítése az Armageddon végső nagy csatájában későbbre halasztódott - arra az időre, amikor Jehova Tanúi már befejezték munkájukat: a Krisztus trónralépéséről szóló jó hír hirdetését és azt, hogy az összes nemzetet figyelmeztessék a közelgő katasztrófáról! 

Itt majdnem ugyanazt a taktikát láthatjuk, amit a hetednapi adventisták is alkalmaztak. William Miller, az adventista, kiszámolta, hogy Krisztus második eljövetele 1843. március 21-én fog megtörténni. Amikor ez elmaradt, azt mondta, hogy a helyes dátum 1844. március 21-e. Csak egy apró hiba csúszott a számításaiba. Amikor ezen a napon sem történt semmi, a dátumot megint tovább tolta, 1844. október 22-re. De, sajnos, ekkor sem történt semmi. Ekkor jött Hiram Edson Adventista, akinek „isteni kinyilatkoztatás felfedte”, hogy Krisztus mégiscsak eljött a legutóbbi időpontban, de nem ebbe a világba tért vissza. Azon a napon egy „mennyei szentélybe” lépett be, hogy megkezdje az egész emberiség feljegyzett adatainak megvizsgálását, hogy megtudja, kik voltak jók, és kik gonoszak. Mrs. Ellen G. White, a mozgalom elismert prófétanője, ezután felismerte, hogy amint Krisztus befejezi a könyvek átvizsgálását a „mennyei szentélyben”, le fog szállni a földre, hogy végrehajtsa az ítéletet – és ez már bármelyik pillanatban megtörténhet.

Rutherford hasonlóképpen gondolkodik, nem hajlandó megmondani, hogy Isten mikor fog úgy dönteni, hogy Jehova Tanúi befejezték tanúskodó munkájukat – csak annyit, hogy ez most már bármikor megtörténhet! Még odáig is elment, hogy azt bizonygatta, ennek a generációnak az életében lesz ez meg. Innen a szlogen: „A most élő emberek közül milliók  sohasem halnak meg!” 

Nem sok értelme van Jehova Tanúi figyelmét felhívni ihletett prófétáik sorozatos sikertelen jóslataira. Amikor a világ menetrendszerű vége nem következett be, és Russell meghalt 1916-ban, ahelyett, hogy várakozása szerint megélte volna, hogy lássa, Rutherford azzal a vigasztaló gondolattal szolgált követőinek, hogy ugyanúgy, ahogyan Ezékiel is néma volt egy év, öt hónap és 26 napig, lehetséges, hogy egy hasonló időszak fog eltelni a halott Russell némasága után, mielőtt a vég eljönne. Eltelt 26 év, majd Rutherford maga is meghalt 1942-ben, ahelyett, hogy azok között a milliók között lett volna, akik megérik, hogy lássák a világ végét. 

De az effajta apró részletek nem gyengítik Jehova Tanúi számára az egész elgondolás nagyszerűségét, melyben mindenki más félelmetes büntetésben részesül majd, míg ők maguk megmenekülnek minden ártalomtól és örök boldogságban részesülnek mint társuralkodók Krisztussal együtt a világ felett. 

Armageddon 

Armageddon csatája, amelyet Jehova Tanúi szó szerint értelmeznek az apokaliptikus szimbolikát figyelmen kívül hagyva, bármelyik pillanatban elkezdődhet, annak ellenére, hogy érthetetlen módon már közel negyven éve késik. Úgy tűnik, a baj az, hogy Sátánnak még nem volt elég ideje a bajok és csapások súlyos felfokozására, amelyet a Szentírás megjósolt az átmeneti időszakra. 

Azonban az idők jele azonban egyértelműen azt mutatja, hogy ez a folyamat gyakorlatilag kiteljesedett. Krisztus és a seregei hamarosan alászállnak a „fellegekből” és egy óriási természeti katasztrófát követően az egész világot meg fogják tisztítani minden gonoszságtól és a gonoszaktól, amelyektől csupán Isten egyetlen szervezetében lesznek biztonságban - Jehova Tanúiéban. És mi lesz ezután? 

A millennium

A Jelenések könyve 20:6-ban Szent János Krisztus „ezeréves” uralkodásáról beszél. Ez a kifejezés, a könyv egész karakterével együtt, jelképesen értendő; nem szó szerint vagy számszerűen. „Egy hosszabb időszakot” jelent, Krisztus születése és a második eljövetele, amikor is ítéletet mond élők és holtak felett, közötti egész intervallumot. 

Russell és Rutherford, azonban, nem így fogja fel. Mindketten szó szerint veszik a millenniumot, és kijelentik, hogy Krisztus második eljövetele előbb fog bekövetkezni. Amikor Krisztus újra eljő, akkor kezdődik meg az ezeréves uralkodása e földön; és ezt követi majd a Végső Ítélet. A dátumokkal kapcsolatban felmerülnek apró kavarodások. Néhány Tanú azt mondja, hogy mivel Krisztus 1874-ben jött el újra, a Végső Ítélet 2874-ben fog bekövetkezni; míg mások ezt elutasítják, és az 1914-től 2914-ig terjedő periódusra teszik. 

Russell úgy tartotta, hogy hét évezrednek kell lennie. Az 1874-es esztendő volt, állítsa szerint, pontosan a 6000. év Ádám teremtése óta. Az, hogy a geológusok találtak legalább 20.000 éves, a neolitikus és paleolitikus korszakhoz tartozó emberi maradványokat, ismeretlen volt számára, de nem is zavarta volna, még ha tudomása is lett volna erről. Nem engedte, hogy bármilyen nemű bizonyíték is bezavarjon a teóriáiba. Hat millenniumnak kellett már lennie a teremtés hat „munkanapjának” megfelelően; és egy hetediknek, a millenniumok „szombatjának”, mind közül az utolsónak. 

Mivel már az Úr visszatért - láthatatlanul -, és még most is gyakorolja az „ezeréves uralmát” a világon, a Tanúkat használja fel e tény tudatására. A „Teokratikus Királyság” elérkezett. Mindazonáltal Krisztus uralkodása nem teljesedhet ki az Armageddon, a csata Krisztus és az ő ellenségei között, utánig, amely már megmagyarázhatatlanul késik. 

Az Armageddon után, ha hihetünk Russellnek, az összes elhunyt, aki valaha is élt, újból életet nyer egy második “próbaidős” időszakkal együtt, természetesen sokkal kedvezőbb körülmények között, a Sátántól megszabadulva, egy folyamatos evangélikus kampánnyal összekötve, hogy segítsenek nekik meghozni a helyes döntéseket. 

Ha csak a történelem elmúlt 6000 évét vesszük alapul, ez 250 milliárd embert jelentene egyszerre a földön, amelyet olyan sűrűn borítanának be, hogy nem mindenki tudna egyszerre leülni! Russell örökösei, akiknek ez az apróság felhívta a figyelmét, most azt mondják, hogy nem minden valaha élt ember fog visszatérni, csak a “hűségesek”, akik nem voltak annyira javíthatatlanul romlottak, hogy hátat fordítsanak egy második esélynek. Az utóbbiak pedig megmaradnak a megsemmisülés állapotában. 

A halhatatlanság tagadása

A halál pillanatában való megsemmisülés tantétele az emberi lélek természetének problémájához vezet. Russell és követői szerint, az ember nem birtokol lelket; ő maga a lélek. És a lelke a teste. Amikor az ember teste meghal, a lélek egyszerűen megszűnik létezni. Nincs szellemi értelemben vett lélek, a természeténél fogva halhatatlan. „A halál” mondja Russell, „egyenlő a totális megsemmisüléssel. Sehol sincsenek feltámadásra várakozó lelkek. Egyetlen emberi lény sem létezik többé, aki valaha is élt és meghalt.” 

Russellt nem nyűgözték le az írásokban található referenciák a pátriárkák és a próféták halál utáni élő valóságára (mint például Ábrahám, Mózes, Éliás, Sámuel és a többiek). Amikor szembesítették Russellt  Krisztus, a haldokló tolvajnak címzett szavaival, „Bizony mondom néked: Ma velem leszel a Paradicsomban” azt mondta, hogy a szöveg helyes görög olvasata „Bizony mondom néked ma: velem leszel a Paradicsomban.” Egyedül, a világ összes görög tudósával szembeszállva, ez az ember, aki még a görög ábécét sem ismerte, megmondja nekünk, hogy a görögök úgy értették! 

Mindazonáltal Nathan Knorr, ahelyett hogy azt mondaná „Mivel Jehova Tanúi hisznek a feltámadásban, hisznek abban is, hogy az ember halhatatlan lélek gazdája” következetlenül az ellenkezőjét vallja. Azt vitatja, hogy pontosan azért mert hisznek a feltámadásban, azért nem birtokolnak halhatatlan lelket. Noha, nem fogunk addigra már létezni, hogy visszajöhessünk, Jehova Tanúi tantétele szerint, mindannyian visszatérünk majd és kapunk egy második lehetőséget a Millennium alatt - hacsaknem, persze, megfelelünk „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” szlogenben leírtaknak. 

A második esély 

A „millennium” alatt, a „Teokratikus Királyságban” az embereknek örök életet fognak felkínálni, az Új Szövetség feltételeinek megfelelően. Ez az élet nem az egyetlen próbatételünk. Annak ellenére, hogy a Bibliában sehol sem említenek további próbatételeket a halál után; annak ellenére, hogy a Szentírás kimondott tanítása „Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre kerül” (Héberek 9:27); a Mi Urunk figyelmeztetésének egyértelmű végkifejletének ellenére is „elkérik a te lelkedet te tőled” (Lukács 12:20), a Tanúk azt mondják nekünk hogy újra és újra visszakapjuk az életünket, és hogy semmi sem fog számítani, ami ebben az életben történt. Minden azon múlik hogy hogyan viselkedünk a sokkal jobb, millenneumi körülmények között. 

Ahogy a „millennium” már megkezdődött, az ember azt gondolhatná, hogy most azok között a körülmények közepette kellene élnünk! Azonban a dolgok nem menetrendszerűen történnek. Mindazonáltal, amint Jehova Tanúi eleget tanúskodtak, az Armageddon ránk zúdul, a holtak feltámadnak, és minden ember újrakezdheti. 

Ítélet 

Az végső ítélet a millennium végén, 2874-ban vagy 2914-ben, fog bekövetkezni. Isten ekkor fogja létrehozni az igazságosság új világát, igazolva ezzel saját nevét. A Sátán, aki ezer évre börtönre volt kárhoztatva, kiszabadul, hogy agyafúrt módszerekkel terjessze a gonoszságot. Mindenkire megkísértés és próbatétel vár. 

Azokat, akik sikeres átvészelik ezt a végső próbát, két osztályba sorolják. 

Az első osztály, az „Istennek szentelt osztály” vagy a „Kipróbált osztály” egy „kicsiny nyájat” fog csak képezni, 144.000 főre lekorlátozva, ahogyan az a Jelenések könyvében szerepel. Szellemteremtményekként fognak a fellegekbe szállni, hogy együtt éljenek és uralkodjanak Krisztussal a szenttel, egy nem evilági királyságon. „Elválaszthatatlan” élettel lesznek megáldva, amely örök, és mentes minden szükséglettől. Említésre sem méltó, hogy ezek mind Jehova Tanúi lesznek, noha, hogy pontosan mely Tanúk is fognak osztozni ezen a „mennyei dicsőségen” Krisztus oldalán, az továbbra is fejfájást okoz a több mint egy milliót számláló gyülekezet jelenlegi tagjainak. 

A második osztály a megmentettek maradékából fog állni. Ők hús és vér testükben maradnak majd, így nem részesülhetnek a mennyek királyságából. Ez a föld lesz az ő örökös otthonuk. „A mennyei Királyság igazságos uralma”, írja Nathan Knorr, „felülről fog a föld felé szállni és meghozza a választ az imára: legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:1). A megmentettek a földön fogják megalkotni a „más juhokat”, a mennybéli „kicsiny nyáj” ellentétét. Ők fogják beteljesíteni Isten tervét és elterjeszteni az édeni körülményeket e földön, majd pedig benépesíteni azt a nők és férfiak igazságos fajával;  bennük teljesül majd be Isten, az alázatosnak tett ígérete, kik megkapják örökségül a földet. Nekik nem lesz „elválaszthatatlan” életük, de élhetnek majd a föld ételkészletein örök békében, háborúktól, elnyomástól, betegségtől és haláltól mentesen. És majd sokasodnak és gyarapodnak, benépesítve ezzel a földet. Hogy mi lesz a világ sorsa, ha az emberek végtelenül sokasodnak, anélkül hogy bárki is meghalna, az az olvasó képzeletére marad. 

És mi lesz azoknak a sorsa, akik nem mennek át a végső próbán? Együtt fognak elpusztulni az Ördöggel és az angyalaival. Jehova Tanúi tagadják a következő életben való szenvedés elképzelését. A holtak, mint mondják, nem léteznek; ezért nincs is purgatórium. A végső ítéletkor, a tudatosan és szándékosan gonosz emberek fognak megsemmisülni; ezért nincs is pokol. Amikor a Biblia pokolról beszél, szerintük, az csupán sírt jelent. Mindenféle örök kárhozatról és büntetésről szóló pokol csupán mítosz tárgyát képezi. 

A cikk folytatódik: TOVÁBB