EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Oklevél - Egyedülálló testvérek bibliaiskolája

2013.01.25. 12:38 | Johnny Joker | 39 komment

jt oklevél név nélkül.png

Címkék: ébredjetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr805042994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bornagain 2013.01.25. 12:43:43

micsoda nagy szeretet!
lám - a singlikre is gondolnak...

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.01.25. 14:43:51

Érdemed elgondolkozni az oklevél szövegén miről is ad felhatalmazást.

1." Felszentelt evangélium hirdető":

-Minden JT evangélium hirdető;...és nincs felszentelési eljárás sem az iskola el végzőinek.
Valójában ez a kifejezés sem használatos és nem köthető egy JT féle gyakorlathoz sem....csak jól hangzik:)...egy kicsit Katolikus ceremoniális kifejezés.

2. "aki képesített arra hogy oktasson":

...az elvégzők igen kis hányada rendelkezik az oktatás valódi készségével,...ha rendelkezik is valami hasonlóval az egy a társulati kiadványokra épülő kérdez- felelek szerű egyoldalú kinyilatkoztatások torkon való leerőszakolása.És a társulati kiadványok ismeretén alapszik és nem egyedi megértésen.
Sok botcsinálta szónok került ki ebből az iskolából az én osztályomból is,..sajnos tényleg ez az igazság
,..lazán ellehet aludni rajtuk az első mondatuk után,..se füle se farka az előadásuknak.

3."jóra ösztönözzön másokat":

Ha ksz. szolgaként végzel még ha kimagasló is a képességed,ha felszerelt is vagy mindennel ami kell a valódi segítség nyújtáshoz,...a helyzetednél fogva erősen le vagy korlátozva avval,hogy nem vénként végeztél,..ha mégis buzgalmat mutatsz ezen a területen ez sok esetben a vének testülete törtetésnek veszi,túlbuzgóságnak,..valójában azonban keserű féltékenység irigység van sok esetben a háttérben ez miatt nem is fogsz tudni igazi segítséget adni,....lekorlátoznak.
...segítséged közreműködésed sem kérik,..
...látod a hibákat és frusztrálsz egy idő után,..aztán apatikus leszel...

4."azon fáradozzon,hogy tartós béke legyen,a tökéletes rend és igazságosság törvénye érvényesüljön minden nép között"
:)
NO KOMMENT....
ez olyan hazafias:)..gyönyörű szóvirágok,...tartalmi érték nélkül.

5."különösen arra ajánljuk őt,hogy a Magyarországi JT egyház irányítása alatt szolgáljon...vele együttműködve"

-Miért lehetne másként is???:)

6."Jehova Isten és JK által vezetett Királyságnak a jó hírét prédikálja"

...minden JT tudja >Primer< jellegét ennek a munkának ...hogy ez a fajta evangélium hirdetés közvetlenül a felkentekből álló vezető testület irányítja az un. Hű és értelmes rabszolga a legapróbb részletekig...lásd
"A Királyság szolgálatunk" kiadványt..szolidan szántóföldi szolgálatra ajánlott bevezetőit....bár nem tudom van-e még ilyen tartalma.
....A valós alap Célja egyfajta önmegmentés mellett másodlagosan az új tagok begyűjtése a szervezetbe és annak kegyeltjévé tétele a tanítványképzés folyamat által.

Mindig elgondolkoztatott mit is adott ez az iskola?....igy utólag?
....Hmmm semmit amit magamtól meg nem szerezhettem volna...akkor miért van???

Egy kicsit a párt iskolákra sémájára emlékeztet,..ott sem annyira a tudás bővítése hanem inkább a párt iránti hűség első kézből való megfigyelése volt a fő cél,..a párt iránti lojális ELITEK kiszűrése és bevetése.

Remélem nem tűnik túlzásnak amit írtam,...de én vállalom :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.01.25. 14:49:53

@bornagain:

Amikor én voltam rajta,...volt akiről kiderült,hogy van valami jegyes féléje,
...hmmm haza is küldték szegényt.
...mert becsapott mindenkit!..még Jehovát is!..és igazságtalanul volt jelen ezzel azokkal is igazságtalan volt akik pont ez miatt nem keresték a más nembeliek társaságát.

...az ilyeneknek nincs helye a elit csapatban!
A cölibátus erre az időre követelmény és utána is egy ideig.

reboot (törölt) 2013.01.25. 14:58:11

1. Milyen friss a dátum :)
2. Micsoda szöveg ez?

'Azon fáradozzon, hogy tartós béke, tökéletes rend és az igazságosság törvénye érvényesüljön minden nép között'

Nincs ez egy kicsit túl dimenzionálva? A földön járnak ezek?

- fáradozzon
- tartós béke
- tökéletes rend
- tökéletes igazságosság
- minden nép között

Tudjátok, ebből mi fog megvalósulni???

A FÁRADOZÁS ...

Bezzeg ha a politikusok mondanak ennél kevésbé nagyratörő frázisokat, akkor megy a kollektív blamálás, hogy az 'ember az emberen uralkodik kárára', meg a 'járására se tud ügyelni' ... Gyerekek, fel kellene ébredni ebből :)

Ez a plecsni kb olyan, mintha a szervezet magát az Úr Jézust küldené ki szolgálatra ... Még neki se rakták fel ennyire a mércét ... még hogy minden nép között ... Ez egy vicc :D

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.01.25. 15:07:13

@reboot: 1. Milyen friss a dátum :)
..............
Én is néztem,..de pont ,hogy csak a nap dátumát törölték ki...szóval ha volt Decemberen akkor tutira kiderült hogy a legutóbb végzősök között már van egy kakukktojás:)

...hogy bírta ki a 2 hónapot tudva azt,hogy rizsa az egész ???...minden tiszteletem az övé:)

bornagain 2013.01.25. 15:10:11

"other days other ways..."
más idõk más szokások - mondaná egy angol :-/

bornagain 2013.01.25. 15:12:51

Egy Karl-Heinz-et nem "illik megkérdojelezni"! Pont!! :D

reboot (törölt) 2013.01.25. 15:13:19

@kingdom: Nem túlzol, sok ilyen kiképzett figurát ismerünk többen is.

Hogy milyen célja van? Maguk az oktatók is elismerik, hogy ez egy vizválasztó. Többeket ismerek, akik az iskola alatt kezdtek jobban belátni a színfalak mögé, illetve az iskolán szembesültek azzal, mennyire labilis alapokon áll jó pár jt-s tanítás :)

reboot (törölt) 2013.01.25. 15:15:01

@kingdom: az előző osztályokban is volt kakuktojás :) tudom :) nem is akármekkora !

Aranyosi 2013.01.25. 15:33:49

Csepelen történt oktatáson az "egyedül áll. isk."
múlt év végén történt egy esemény az egyik tanuló betörte a gipsz karton falat, felindultságból. Azonnal hirzálatott rendeltek el az oktatók. Azt mondták, hogy a bétel sem tudhat az eseményről. A végzősök között akit kihelyeztek területre, már nem akkar odamenni. A társa így egyedűl maradt,minden költség az ő vállat nyomja.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.01.25. 15:37:30

@reboot:

Azt hiszem a rémálmuk élik meg ilyenkor amikor pont egy a szervezet által képzett és a szervezet eljárásait is jól ismerő személyből ellen lábas lesz.
....A legnagyobb ezt mutató példa szervezeti szinten Raymond F. bácsi....hát akkorát szólt,hogy csak na :)...ráadásul tele volt közlés vággyal...
...nem tudom hány százan köszönhetik neki és könyveinek a szabadulásukat,...és új keresztény életüket.

Kellenek ezek az emberek....ezek aaaa kakukktojások :)

reboot (törölt) 2013.01.25. 16:53:09

@világítótest: hehe jó kis sztori lehetett :)

mondjuk eddig akárki fiával beszéltem, aki kiképző iskolát végzett, előbb utóbb elő rukkolt a döbbenetes sztorikkal, hogy ki/mit/kik/mit csináltak, amiért a hétköznapi hírnököt durván elővették volna

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.25. 17:14:09

bár már meséltem róla, de az adventista összejövetelen én is találkoztam egy szolgálati kiképzőt végzett sráccal. A szavaiból nem derült ki, hogy vén, vagy ksz. volt, De amit mesélt abból arra következtetek, hogy vén. Most meg adventista. Oszt ki sincs közösítve

Szabad Vagyok 2013.01.25. 17:19:39

A 'singli' klubban anno előfordult olyan is aki írni és olvasni is alig tudott, olyan is volt aki ' szakított' a barátnőjével,amikor visszajött megint összejöttek és újabb 6 hó múlva különleges úttörők lettek :D Micsoda karrier! :D

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.25. 17:20:07

Erről az oktatósdiról korábban bigpast írta az alábbi kommentet:

Jehova, vagy a Szervezet céljai? 2011.09.11. 10:30 | bigpast | Szólj hozzá!

Régóta nem olvastam, így szereztem egy példányt a legfrissebb októberi Királyság-szolgálatunkból. Található benne egy cikk, melynek címe: ’Fordítsuk javunkra a Jehovától jövő oktatást’. A cikk így kezdődik: „Nagy Oktatónk, Jehova azt szeretné...” Majd: ”Jehova ma minden idők legnagyobb oktatási programját irányítja.” „Jehova különleges képzésről is gondoskodik azoknak, akik szeretnék őt még teljesebb mértékben szolgálni.”

A következő oldalakon 13 különböző fajta képzési lehetőségeket ajánl, de már nem Jehova, hanem a Szervezet.

Egy-két kivonat a célokból:

Írás-olvasás tanfolyam: „hogy képesek legyenek..., megismertetni másokkal az igazságot”

Teokratikus szolgálati iskola: „hogy a jó hír hatékony prédikálói legyenek”

Nyelvtanfolyamok: „idegen nyelven prédikálják a jó hírt”

Királyság-terem-építés: „Királyság-termek építése és felújítása”

Úttörőszolgálai iskola: „segít az úttörőknek teljesen ellátni a szolgálatukat”

Bételbe jövők iskolája: „jól ellássák a Bétel-szolgálatukat”

Királyság-szolgálati iskola: „el tudják látni a felvigyázói és szervezéssel kapcsolatos feladataikat”

Gyülekezeti vének iskolája: „eleget tenni gyülekezeti feladataiknak”

Utazófelvigyázók és feleségeik iskolája: „hatékonyabban tudják kiszolgálni a gyülekezeteket”

Egyedülálló testvérek bibliaiskolája: „olyan gyülekezetekbe nevezik ki, ahol nagyobb a szükség”

Házaspárok bibliaiskolája: „ a szervezete még teljesebb mértékben fel tudja őket használni”

Őrtorony Gileád Bibliaiskola: „teljes idejű szolgák képzése”

Fiókbizottsági tagok és feleségeik iskolája: „a gyülekezeteket érintő szolgálati ügyek intézése”

Sehol nem olvassuk a Bibliában, hogy Jehovának szüksége van egy szervezetre. Főleg nem olyanra, amely szervezet a saját haszna érdekében képez embereket, ráfogva mindezt Jehovára. Jobban hangzana, ha azt írnák már a cikk elején, hogy ’Nagy Oktatónk, a Szervezet azt szeretné...’ Majd: ’A Szervezet ma minden idők legnagyobb oktatási programját irányítja.’ ’A Szervezet különleges képzésről is gondoskodik azoknak, akik szeretnék őt még teljesebb mértékben szolgálni.’ Sem a célokban, sem a gyakorlatban nem Jehovához irányítják az embereket, hanem egy Szervezethez, amely állítólag Isten földi csatornája.

Vajon szüksége van-e Istennek a Szaván kívüli magyarázatokra, illetve egy olyan képzési rendszerre, mely az Ő neve alatt fut, de egy részvénytársaság érdekeit szolgálja!?

reboot (törölt) 2013.01.25. 17:27:10

@Johnny Joker: kár hogy már nem kommentel, postol bigpast ... de megértem, ha úgy döntött, hogy tovább lép

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.25. 17:32:07

@reboot: engem elég sokat nyüstölt. Rengeteget tanultam tőle. Aztán mikor megtudtam hogy ki ő.... :DDD

Rakétacukor (törölt) 2013.01.25. 17:58:03

Az elméletem:
Ezek az iskolák az elitképzésről szól(ná)nak. Kérem szépen! Ahhoz, hogy valaki ezeken a képzéseken részt vehessen minden feltétel le volt írva a Királyság-Szolgálatunkban (km11 10-H Hu). Hogy hogynem, de véletlenül elfelejtették megemlíteni a feltételek között, azt, hogy bizony két éves általános-úttörői szolgálat is kellene. Nem tudták a Bételben ezért nem írták le? Nehezen hihető. Akkor miért? Ez a feltételrendszer jelentősen leszűkíti a lehetséges résztvevők számát. Miért? Azért, mert így a "mezeiek" könnyen kirostálódnak és csak a Céghez lojálisak jutnak be az elitképzőnkbe. (persze utána szép lassan mindenki megtudta, hogy az úttörőség jelentős, ha nem a legjelentősebb kritérium). Hallottam én is érdekes történeteket testvérekről aki(k) már a nősülést is betervezték az ikola után. (Pont egy szegedi sztori volt). Így tehát selejteznek a testvéreink. Nem lehet akárki "felszentetl evangéliumhírdető". Neeeem lehet a népek Pontifex Maximusa, csak úgy valaki.
(Ennek az okiratnak lehet még akár közéleti vagy politikai jelentősége is. Ki tudja?)
Egyre inkább hasonlítunk a katolikus papságra. Lesznek (vagyis már vannak) laikusok és felszentelt evangéliumhírdetők (akik ugye, már szintén léteznek)...

Nils Bloggerson 2013.01.25. 18:13:56

Szóval úgy mennek, hogy én magam is a mai napig ámulok azon, hogy milyen ocsmány dolgokat tettek és tesznek meg a vének Szegeden. Nemrég a munkajelentés-hamisításról hallottam az egyik gyülekezetből.(Régebbi történet, de a a vének, még hatalmon vannak). Nem gondolom, hogy mindent el kell hinni, de miért hazudnának nekem.
Persze vannak olyanok is, akik amúgy becsületesek, de például szeretik sanyargatni a testvéreket. Pl: ASzeged-Újszeged ex koordinatőrje S.S. aki nemrég vidékre távozott sok szegedi tesó őszinte megkönnyebbülésére.
Ezek után ki csodálkozik, hogy Szegeden ilyen a helyzet?

reboot (törölt) 2013.01.25. 18:31:22

@sefatias: na mi lesz a blogoddal? vagy újat kezdesz?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.25. 18:59:54

@reboot: még nem tudom tesa. A Johnny érve elég jó, ahhoz, hogy újat kezdjek, viszont sajnálom abbahagyni a régit

reboot (törölt) 2013.01.25. 19:02:49

@sefatias: nem hajt a tatár tesókám :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.25. 19:04:09

@Rakétacukor: Nálunk is volt egy nősülés előtt álló srác, aki jelentkezett a sulira. A feltételek között szerepelt, hogy olyan, aki nem tervezi az esküvőt. A srác jó barátom volt, ezért tudtam(mint mindenki) hogy udvarol, és ezért nem támogattam a jelentkezését, mondván, hogy nem felel meg az egyik legfontosabb feltételnek. A srác(vén volt) himelt-hámolt, hogy az még nem udvarlás, meg így meg úgy meg stb. De a lényegen nem változtatott semmi. Csaja volt a havernak. Egész a köf.-ig ment a vita (Kardos. I.) aki azt mondta, hogy had menjen. ne szőrözzek vele. Elvégezte a sulit oszt azon nyomban meg is nősült

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.25. 19:05:13

@reboot: na ebben például teljesen biztos vagyok :)

küzdős 2013.01.25. 19:05:17

@Nils Bloggerson: SS vidékre távozott??? Ez mit jelent? Én szeretem őt, jó embernek tartom, sajnáltam, amikor komoly betegsége miatt azt gondoltam, véget ér az élete. Nem egyszerű ember, de úgy élte életét, ahogyan tanulta a szervezetben. Én évtizedek óta ismerem, sokszor idegesítőnek tűnt, de példás életet élt, ahogyan tanulta! Aki nem igazán ismeri, az nem tudna vele sokáig egy gyülibe járni, de a szíve rendben van. Jó egészséget kívánok neki! Adjátok át neki, akik itt vagytok!

Nils Bloggerson 2013.01.25. 20:00:48

@küzdős: Azt jelenti amit mondtam. Legyőzte a betegségét. Jól van. Tényleg elköltöztek az egyik fiukhoz hónapokkal ezelőtt.
Ami azt illeti nekem sem volt "sok" bajom vele, de másnak igen.

Consuelo 2013.01.26. 00:36:32

@reboot:

Ahogyan olvastam a kommentedet, az jutott eszembe, hogy „bel berkekben” mindig elnézőbbek, valahogyan, az egyházak, mint a „mezei” tagokkal.

Nincs ez másképp a többi egyháznál sem.
Eszembe jut Malota László: A gyalázatosak szentélye című könyv. (S, persze valószínűleg a Tanúknál nem „nyelnek be” ennyit).

Érdekes, amit az egyik oldal ír a könyvről:
Az Index "Olvasson Hiába" kuratóriumának szakvéleménye szerint, aki nem akar pap lenni, az ne legyen, inkább írjon kétes értékű bestsellert.

Consuelo 2013.01.26. 00:56:17

Ej, kérem, lássuk a pozitív oldalát is! Végül is legalább egy „eszmei” elismerés maga az oklevél.

Pl. én anno, igen fel voltam háborodva, amikor Édesapám véni tevékenységét korlátozta, egy (a minősítés szándéka nélkül írom, szabólegény, aki inkább egy SS tisztre emlékeztetett) SS tiszt vénnek hívtam.
Édesapám megöregedett, betegségek tűzdelték életét. De, az elméje és a szellemisége, helyén volt még sokáig, a halálát (és otthon való több hónapos haldoklását megelőző időkig). A gyülekezet tagjai szerették és értékelték, sokszor volt, hogy kérték bizonyos bírói ügyekben legyen jelen, mert ha ő nem lesz, ott el sem mennek. Empatikus és szeretetteljes volt az öreg.

Az ellene sutyiban való áskálódások (csak azért mert mások ragaszkodtak a személyéhez, s nem igen akadt haragosa, sőt ha belegondolok, olykor még ma is ismeretlen virágokra bukkannunk a temetőben, nem tudjuk ki látogatta meg). Lehet, hogy egy „számára nem világos eszme” mellett voksolt, de abban hűséges volt, de mindenek fel lett emberi.

Ez az ember annyit nem érdemelt meg, mint a pártállamiságban valaki, akit eltávolítottak, hogy: érdemei elismerései mellett…stb. etc…etc..

Nekem akkor, megvallom őszintén hányingerem volt, a JT-s eljárás módról.

Aki öreg, hiába vannak más öregek, akiknek még mindig fontos a szava, az élettapasztalata, ha nem húz már úgy, mint egy ló, akkor „sít telepre” vele.

Akkor azt éreztem, hogy még egy pártállam is képes „tisztességesen nyugdíjazni, elismerni, amit tettél a közért” a tanúk még ennyit se. Pedig gesztus értékű lehetett volna.
De, az nem szól a prédikálásról, a több adományról.

Hanem csak, annyiról szólna (szólhatott volna, hogy) J. bácsi köszönjük, és szeretünk Téged!
Most pityergek egy kicsit…

L.Erika 2013.01.26. 08:26:06

@Consuelo: a storyd nagyon emlekeztet ahogy edesapammal bantak.....es ahogy viszonyultak(nak) hozza!!!a bicska kinyilik az ember zsebeben a hozzaalastol......

reboot (törölt) 2013.01.26. 12:01:24

@Consuelo: egy vén sokáig sántíkálhat a határmezsgyén, a Bétel úgy áll hozzá, hogy akibe sokat fektetett Jehova attól nem válnak meg könnyedén… sok visszás dolog ezért húzódik el évekig, a kéz kezet mos szitu meg még érdekesebb dolgokat szül

Rakétacukor (törölt) 2013.01.26. 21:38:53

Ki tudná megfejteni, hogy mit jelenthet ez a mondat hogy: " Különösen arra ajánljuk őt, hogy a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház irányítása alatt, szolgáljon..."
Kik ajánlják? És legfőképpen ki(k)nek? Mi az, hogy különösen? Esetleg más egyházaknak is ajánlhatnák? Voltaképpen mi ez?

reboot (törölt) 2013.01.26. 22:34:37

@Rakétacukor: az ajánlás a gyülekezeti véneknek, köfnek szól elsősorban

magyarul: használják fel az iskolát végzettet sokkal inkább, mint másokat, akik nem végezték el az iskolát

Rakétacukor (törölt) 2013.01.26. 22:45:38

@reboot: Ksz. Bár ezt sehol nem írják...De nem csodálkozom. Így azért már érthetőbb.

EveH 2013.01.29. 22:50:56

@Rakétacukor: Nekem is nagyon furcsa volt mindjárt ez a megfogalmazás. Nem lehet, hogy ez csak egy rossz fordítás? Mert nyilvánvalóan angolból fordították, mint minden más iratot. Pl. lehet, hogy úgy értették, hogy különösen, vagy különösképpen ajánlják erre a munkára, de nem úgy, hogy különösen arra, hogy Jehova Tanúinál szolgáljon.......mert nyilvánvaló, hogy semmilyen más egyházba nem akarnák őket küldeni......

EveH 2013.01.29. 22:53:13

@EveH: Ha egyetlen szót más helyre teszünk, egész mást jelent a mondat:
"Különösen arra ajánljuk őt, hogy a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház irányítása alatt, szolgáljon.."

vagy:
"Különösen ajánljuk őt arra, hogy a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház irányítása alatt, szolgáljon.."

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.29. 23:50:54

@EveH: Ez ugyan olyan nettó hülyeség, mint a véni levelek végén ez a megfogalmazás:

"Talán a Levelek indexe – Vének testületeinek (S-22) című nyomtatvány gyülekezeti példányát is szeretnétek frissíteni ez alkalommal."

MI AZ HOGY TALÁN??? Ez egy egyértelmű utasítás, ami szerint minden vénnek el kell járnia.

Szerintem valami jogi dolgot védenek ki ezzel, mással nem tudom magyarázni ezt az idióta megfogalmazást.

EveH 2013.01.29. 23:58:06

@Johnny Joker: Ez szerintem a "You may want to....etc" udvarias angol formula rossz fordítása......
süti beállítások módosítása