Szia. Itt lesznek tőlem tapasztaltabbak is. Nem tudom, mit mondjak.
Kihozni, ezt írod. De mégis hogyan gondolod? Talán nem önként ment oda?
Figyelj, ő most kómában fekszik, és szinte semmi kapcsolata sincs a külvilággal. Nem reagál. Most nem tehetsz semmit, csak várhatsz, vajon elkezd-e ébredezni. Ez azonban nem jelent passzív várakozást. Addig is tanulj. Tanuld még mit állít ez a szekta. Tanuld meg mit nem szabad mondani egy Jehova tanújának. Olvass sokat ezen és a hasonló blogokon. És ha látod hogy ébredezik, kamatoztasd atudásod.
De vigyázz, előbb tanulj, s csak azután próbálkozz. Mintha tojáson lépkednél. Veszélyes vizek. Nehéz segíteni. Az első lépést onnan kifelé neki egyedül kell megtennie, te csak ezután segíthetsz.
Ez csak az én véleményem. Nem voltam tanú. Voltam már a helyedben.
Áldás, Békesség.

És még valami. Hogy nekem sikerült-e? Nos, azt hiszem igen. De nem úgy, ahogyan szerettem volna. Ez is hozzátartozik. Isten nem úgy gondolkodik mint én.
Még szerencse. :)

Az előttem szólóhoz hasonlóan, azt mondhatom, vannak itt tapasztaltabbak. S az én véleményem korántsem autentikus, csupán egy szösszenet.

Értékelem „aggódásodat”, de a levélből nem derül ki világosan a cél, hogy miért is akarjátok kihozni? Mert szerintetek már csak félelemből van ott? S, mi lesz vele, ha kijön? Mit kap helyette? Ti tudtok adni valamit, ami pótolja? (Ezek csak csendes kérdések). Véleményem szerint sok tanú, azért nem jön ki, mert utána nincs hová mennie, s valahol a közösség iránti igény a lelki jólétünkhöz tartozik.

Ha értelmezni próbálom a levelet, számomra az jön le, hogy volt egy lány, egy útkereső, s ha keresgélt, akkor nem volt stabil amit kapott. A Mama ezt empatikusan kezelte. S itt van egy , bökkenő:

"Az apósom egészsége erre ment rá (ő sem tudott arról, hogy hová jár). Egyfolytában azt kérdezgette tőlünk: Hol rontottam el a nevelését.” Ha az Após nem tudta, hová jár (bocsánat a frivolságért, de akkor mitől kapott infarktust?). A Tanúknak vannak hibáik és sok lelki nyomorúságért okolhatók. De, nem vagyok benne biztos, hogy az Apa halálát az Ő számlájukra kelleni írni.

A gyász évekig tart, s azt gondolom, hogy bár az én gyászomban lettek volna mellettem. A gyászban nincs normál kerékvágás, akkor gyász van. S, ha voltak ebben segítői számomra ez nem megvetendő.

A sorokból azt érzem, hogy itt a szektáskodás a gond. A mindegy, hogy hová, de oda ne! Megértem. Egy kisebb közösségben ez rém ciki lehet.
S ahogyan a levél író írta:
„A harag nem volt jó tanácsadó. Talán a szeretet az lesz.”

Hát, akkor a szeretet szellemében fogadjunk el másokat, úgy ahogy vannak, hogy ott tartanak az útjukon ahol., és azt hogy senkit nem menthetünk meg! Mindenki csak magát mentheti meg!

Remélem nem bántottam meg senkit.

Az biztos, hogy az ellenkezés csak azt eredményezi, hogy még inkább oda akar tartozni, mert annak bizonyítékaként fogják fel, hogy náluk van az igazság. Nagyon nehéz, mert azt kell tenned, hogy nem teszel semmit, csak ott vagy, és nem utasítod el, ha esetleg valamivel hozzád fordul. Nem lehet "kihozni" onnan őket, mert ahhoz meg kéne változtatni a hitét, amihez - sajnálom, hogy ezt kell mondanom - kevés vagy, és minden mesterkedést azonnal kiszúrnak. Iszonyú nehéz feladat, mert passzívan végig kell nézni, hogy mit csinálnak, toleránsnak kell lenni velük szemben, és csak remélni lehet, hogy kijönnek saját jószántukból. A legtöbb, amit tehetsz, hogy imádkozol értük.

Ez egy nagyon jó kis cikk. Esetleg megpróbálkozhatnál vele, hogy nézze meg a sógornőd is. Teljesen általánosan ír a vallásokról...
nem ír igehelyeket, nem nevez meg tévtanításokat mégis nagyon elgondolkodtató. Nincs benne konkrét előítélet a tanúk felé. Próbáld meg megkérni arra, hogy olvassa el és mondjon róla véleményt.
www.apologia.hu/index.php/vallasok/tanacsok/74-vallasi-fogyasztovedelem

Nagyon jó cikk, esetleg ki lehet próbálni, bár én szkeptikus vagyok. Nálam nem jött volna be annak idején, de ez mondjuk nem jelent semmit.

Nem cikknek készült(azt nem tudom,hogyan kell)...kiírtam magamból a tényeket és a gondolataimat.
"Teljesen általánosan ír a vallásokról..."
Római katolikus vagyok,de nem szoktam "köpködni" mások vallását(hangsúlyozom:vallását)
"nem ír igehelyeket"
Én a hitemet megélem...nem tudom szóval jól megfogalmazni,de érzem az "erejét"
Írhatnék végtelen sok igehelyet, talán még meg is magyarázhatnám....de minek? Más meg meg lehet másként magyarázná...de minek?Ha nem tudja megélni...
"nem nevez meg tévtanításokat "
Tele van velük az internet..minek soroljam fel őket még én is?
"Nincs benne konkrét előítélet a tanúk felé"
Miért lenne?Nem ők tehetnek róla,hogy egy kegyetlen szekta "rabszolgái" Csak talán rosszkor voltak rossz helyen és elsodorta őket az "ár". Az ártó szó hatalma kegyetlenebb bármilyen fegyvernél...

Köszönöm neked és mindenkinek aki válaszolt!

@lionking01: Az apologia.hu cikkéről volt szó, amit svtor linkelt be

@Volt Tanú: A volt barátnőmnek adtam oda ezt a apológiás cikket. Nem tudom mennyire hatott rá, mivel még nem találkoztunk. Az számomra is világossá vált, hogy elképesztően nehéz magától kijönni onnan. Tovább "könnyíti a helyzetét, hogy az anyukájával együtt él, aki már vagy 20 éve tanú és igen uralkodó jellemű. Próbáltam neki sokféle módon segíteni, de egyelőre nincs még érezhető eredménye. Az biztos, hogy az imaélete az embernek ilyenkor megnő. Neked mi segített, hogy ki tudj jönni?

@lionking01:

Legyél szeretettel üdvözölve első hozzászólásodat követően!

@lionking01:

És a cikket is köszönjük... Elnézést, ezt még nem tettem meg.

@svtor: Hát ez egy hosszú folyamat volt, évekig érlelődött, nagyon sok eseménnyel és hatással, amiket most nem szeretnék részletezni, de senki emberfia sem akart "kiszedni" engem onnan. Szépen lassan elfogyott a lelkesedésem, elkezdtek nagyon zavarni a visszásságok, kiüresedett a hitem és fokozatosan inaktívvá váltam. Akkor döntöttem el, hogy elkülönülök, amikor rájöttem, hogy elsősorban nem Isten szeretete volt az indítékom, hogy csatlakozzak, hanem valami nagyon más. Azért léptem ki, hogy megtudjam, vajon az akkori fejemmel, kívülről nézve, újra Tanú akarnék-e lenni. Legalábbis ezeket fogalmaztam meg magamnak tudatosan. Azt az örömet nem akartam megadni senkinek, hogy ő döntsön a sorsom felől azzal, hogy kiközösít. Így hát beleugrottam a nagy ismeretlenbe és először sokáig nagyon féltem, hogy mi van, ha mégis igazuk van a Tanúknak, ez még mindig ne múlt el teljesen. Ezt leszámítva mázlim volt, hogy nem volt olyan, aki belülről nyomást tudott volna gyakorolni rám, megvolt nekem az a luxus, hogy nem kellett, hogy érdekeljen, ki nem fog köszönni nekem. Ugyan nem volt egy darab "világi" barátom sem, de kerestem magamnak közösséget, ahol emberi kapcsolatokat tudtam kialakítani. Ezzel egyidejűleg elkezdtem szétnézni a neten, elolvastam a Lelkiismereti válságot, kezdett felnyílni a szemem, és lassacskán megnyugodtam, hogy valószínűleg életem legjobb döntését hoztam meg. Mindezek mellékhatásaként teljesen elfordultam a keresztény tanításoktól, máshol kerestem szellemi vezetést, és csak néhány éve fokozatosan tudtam ismét szembenézni a kereszténységgel és ezzel az egész kérdéskörrel. Nagyon fájdalmas folyamatra vállalkozik, aki erre adja a fejét, és ha még zsarolják is belülről, az iszonyú traumatikus lehet, és nem tudom, én mit tettem volna, ha velem is megteszik. Mondjuk a vének az elkülönülésemkor mondták, hogy a földi örök életemmel játszom, de ez a szöveg momentán nem érdekelt, mert egyrészt meghoztam a döntést és gyorsan véget akartam vetni a beszélgetésnek, másrészt azt gondoltam, hogy Isten látja a lelkemet, és jobb őszintén elkülönültnek lenni, mint hazug indítékkal Tanúnak, és ha tényleg szeret, akkor ezt figyelembe fogja venni. Ma már nem álmodok olyat, hogy visszamegyek és újból Tanú leszek. Nagyjából ennyi az, ami publikus a sztoriból. Ha konkrét kérdés van, privátban szívesen válaszolok.