Fiktív levél ex-páromnak.
64 éves férfi vagyok, egy Budapest közeli kisvárosban élek.
Több mint 10 éve özvegy vagyok, két felnőtt fiam és öt unokám van.
Már 54 elmúltam, amikor megismerkedtem Okanikával (csak egy kitalált fiktív név) aki szintén özvegy volt (akkor 48 éves), gondoltam semmilyen morális vagy egyéb akadálya nem lehet annak, hogy összejöjjünk.
A világ legszebb nője és a legjobb embere volt, nem véletlenül szerettem belé...
Mindketten aktívan dolgoztunk, szinte minden este találkoztunk, aztán ki-ki ment haza aludni.
A hétvégek azért ennél jobbak voltak...
Ez így ment kb. 4 éven keresztül én egy családi házban egyedül, Ő pedig egy lakótelepi lakásban - akkor még kiskorú fiával, (nem sok mindent tehettünk árvasági ellátás stb.) Papa-Mama a közelben – róluk gondoskodni kellett.
Pár év múlva a Papa meghalt, de halála előtt még néhány hónappal beengedte lakásukba jehova tanúit (talán kíváncsi volt, meg rá is ért) akiket ettől kezdve nem lehetett lerázni.
Mama - miután egyedül maradt – nagy szüksége volt lelki támaszra, vigaszra, úgy tűnt, hogy a tanúktól ezt meg is kapja. Okanikának ekkor már nem volt munkája, a Mamát sem akarta egyedül hagyni, így Ő is jelen volt ezeken a beszélgetéseken. Ártatlannak tűnt az egész, hiszen csak a „végtelen szeretetről, a jóságról" kaptam beszámolókat. Gondoltam, ebből baj nem lehet..
Nagyon boldog voltam amikor Okanika hozzám költözött. Persze ez mégiscsak kétlaki élet volt, mert este mentem érte, reggel meg vittem „haza" hiszen Mamáról, Fiáról gondoskodni kellett, én meg mentem dolgozni.
Volt egy kis pénze, felajánlotta, hogy tegyük kényelmesebbé, jobbá leendő otthonunkat. Én nem szeretek belesétálni semmilyen potenciális csapdába, a ház nekem így is jó volt, de addig erősködött míg be nem adtam a derekam. Mindezek mellett kihangsúlyozta, hogy ez nem kölcsön, hanem ez az Ő hozzájárulása közös jövőnkhöz.
Rengeteget nevettünk és örültem, hogy meg tudom nevettetni.
Kb. 2 éve kezdődött a változás. Akkor már vasárnaponként rendszeresen jártak a „királyság terembe" . Kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel, de amikor rákérdeztem a szertartásokra, az volt a válasz, hogy minden szép és jó, minden rendben van.
Ennek ellenére Okanika egyre irracionálisabban viselkedett egyre furcsább elvárásai voltak velem szemben, egyre többször hangoztatta, hogy a mi kapcsolatunk nem tetszik az „úrnak".
Már egyre ritkábban öleltem magamhoz, mert ilyenkor (nem fizikai értelemben) mindig valami hidegséget, taszítást éreztem részéről. Jöttek az apróbb veszekedések, viták.
Augusztus közepén egy ilyen alkalommal rendesen kiborított, mondtam Neki, hogy néhány napig nem szeretném látni. Gondoltam lenyugszunk, aztán rendbe lesz minden.
Nem lett.
Három nap múlva lejött hozzám, közölte, hogy vége, elhagy engem. Az egész jelenet furcsa volt, tudtam, hogy ezek nem az Ő szavai, legfőbb indoklása az volt, hogy „büszke vagy, gőgös vagy", távozásakor még visszaszólt: „mást is mondtak". Ja, és hogy adjam meg a pénzt amit kölcsönadott. Napokon belül.
Kellet kis idő míg magamhoz tértem, akkor jöttem rá, hogy valakivel napi szinten kapcsolatban van, valaki irányítja ( a pár nap alatt szertartáson nem lehetett)
Hm. Talán maga az „úr"
Igen, csak azt nem tudom, hogy „Kovács úr, vagy Balogh úr, vagy Kiss úr" persze ez már részletkérdés.
Írtam egy levelet Okanikának, amit soha el nem küldtem, talán el sem fogok küldeni.
Inkább közzéteszem, mert érdekel mindenkinek a véleménye az esetről.
Legyen ez a történet fikció, ha valaki konkrét személyekhez tudná fűzni a fenti esetet, az pusztán a véletlen műve lehet, de inkább tévedés... :-))
Szia Okanika!
Áttanulmányoztam a kérésedet.
Te ezt az összeget kéretlenül adtad – veszekedésbe torkolló erős tiltakozásom ellenére – azzal a céllal, hogy tegyük kényelmesebbé, jobbá leendő otthonunkat, ahol majd együtt éljük öreg napjainkat, kihangsúlyozva, hogy ez nem kölcsön.
Most meg azt mondod: „az kölcsön volt"
Jó. Így is megközelíthetjük a dolgokat, de akkor az itt-lakásod lehet szállásadás, a fuvarozás lehet taxi pénz, az erdélyi, meg egyéb utak lehetnek „közös nyaralás ki-ki alapon"...
Közel 10 éves kapcsolatunk alatt, legalább 5 éven keresztül minden éjszakát nálam töltöttél – úgy éreztem, boldogságban – (meg ne tudja jehova...) készültünk a jövőnkre, amennyire készülhet egy hatvan körüli pár.
Naponta fölvittelek kocsival Édesanyádhoz-Fiadhoz, hisz ott takarítani, főzni kellett (ráadásul úgy érzed, ha Te valahol nem vagy, akkor ott biztosan megáll az élet), este mentem érted többnyire kocsival, vagy gyalogosan sétáltunk.
Beteges féltékenységed miatt már szinte sehova nem jártam, barátaim, ha voltak is, lekoptak mellőlem, hisz nekem CSAK TE VOLTÁL.
Abban a pillanatban kezdett minden tönkremenni, amikor elkezdtél bejárni a „jehova tanúi" nevű szekta szertartásaira.
Először csak Édesanyádat vitted, aztán egyre aktívabban vettél részt az összejöveteleken.
Én azt hittem, ártalmatlan dolog, hiszen úgy beszéltél róluk, hogy minden csupa jóság és szeretet. Gondoltam, ebből baj nem lehet....
És lett.
Az utóbbi évben – miután próbáltál megtéríteni, persze sikertelenül – kezdtél furcsán viselkedni, néha olyan irracionális magatartást tapasztaltam Tőled, ami már számomra elgondolkodtató volt. Rendszeresen éreztem a felém irányuló bűntudat-keltésedet, odáig fajultak a dolgok, hogy már mindenért engem hibáztattál. Hányszor hallottam Tőled: „A mi kapcsolatunk nem tetszik az úrnak"
Kaptad a házi feladatokat a szektától, egyre többet basztattál, a jókedv, a nevetés szép lassan eltűnt...
Ha öleltelek, már idegent öleltem....
Csak következtetek, de úgy érzem állandó kapcsolatban vagy valamelyik vezetővel, aki osztja az észt Neked. Bizonyára sok esze lehet, valószínű, hogy bölcs lelkész, tele történelmi, politikai, vallási, pszichológiai, és filozófiai ismeretekkel.
El tudom róla képzelni, hogy civilben pl. „SZOBAFESTEŐ EÉS MÁZOLÓ".
És Te ilyenekben bízol. Mert bennem soha nem bíztál.
Bizony, nagyon hiányzott a bizalmad.
Tudod, nem az a fontos, hogy valaki mit mond, hanem az, hogy mit cselekszik! Én azt gondolom, hogy az én cselekedeteim mindig melletted voltak.
Mi maradt most Neked?
A félelem a „sátántól", félelem az „úrtól", félelem attól, hogy mindig megfelelj az ottani elvárásoknak. És súlyos frusztráció. Ez maradt Neked.
Mikor nevettél egy jót utoljára?
Augusztus közepén éppen az agyamra mentél, nem akartalak látni néhány napig, gondoltam lenyugszunk mindketten, azt rendbe lesz minden. Aztán egy pár napos szünet után lejöttél hozzám, és közölted, hogy végleg elhagysz ! (Bizonyára a „vén szar" utasítására)
Indoklásaid a következők voltak:
- Megbántottál, nagyon megbántottál !
- Büszke vagy !
- Gőgös vagy !
Aztán kifele menet még azt is mondtad: „Mást is mondtak"
Én két lábon állok a földön, de akkor köpni-nyelni nem tudtam!
Megbántottalak? Büszke vagyok? Gőgös vagyok? Mást is mondtak?
De kik? És vajon kik használnak ilyen szavakat „Büszke" „Gőgös"
Emlékszel, amikor szarkeverő pletykás rosszindulatú vén picsák szét akartak választani minket? Mert a boldogtalan emberek nehezen viselik más boldogságát.
Akkor is nekik hittél!
És elég nagy erőfeszítésembe telt a hazugságuk bizonyítása.
Most teljesen más a helyzet. Egy idegenért már nem harcolok!
Mindezek mellett tudni akartam, hogy mi történt Veled, mi fordított ki ennyire végzetesen,
mit műveltek Veled?
Tudni akartam, hogy is működik a Te „vallásod".
Az én vallásom a logikus és következetes gondolkodás – életem során mindig bevált – (amire akár még büszke is lehetek, nem gőgös, csak büszke) meg néhány információ az internetről, aztán össze is állt a kép.
Okanika!
Téged nagyon becsaptak!
És ezután is be fognak.
Hamarosan arra is sor kerül majd, hogy meg fognak alázni.
Akkor jussanak majd eszedbe ezek a sorok!
Súlyos hipnotikus állapotban vagy, elhipnotizáltak a SÁTÁN KUTYÁI akiket Ti „véneknek" hívtok.
Mindent kitálaltál nekik? Kapcsolatunk összes részletét?
Miközben azt hitted, - szegénykém - hogy egyenesen az Úrhoz beszélsz?
És nem találtak GYENGE PONTOT ?
Nem csak azért, mert ostobák, hanem mert nincs.
Csak azt, hogy „büszke", meg „gőgös" ?
Jut eszembe, mégiscsak találtak valamit:
Szakításunk előtt néhány héttel megkérdezted tőlem:
„Tomi, te buzi lettél?"
Bizonyára láthattad fejemen a robbanás előtti pillanatokat, visszaszívtad, hogy csak vicceltél.
Én el akartam hinni, hogy csak vicceltél, annak ellenére, hogy közel 10 éves kapcsolatunk alatt egyetlen viccet, vagy vicces dolgot nem hallottam Tőled.
Ilyesmit csakis attól a vén kutyától hallhattál, aki rendszeresen mossa az agyadat, merthogy nem az ujjadból szoptad, az biztos. És Te akkor, ezt el is hitted!
Micsoda briliáns logika: ha már nem szeretek egy nőt (akiről érzem, hogy már nem az enyém – talán már jehováé, vagy ki tudja ) akkor buzi lettem. 64 évesen, két felnőtt fiú gyermekkel, öt unokával mögöttem....
Persze, akiből nem tudnak agyalágyultat csinálni, aki képes az önálló gondolkodásra, az mind büszke meg gőgös. Vagy buzi...
Micsoda vallás az, ahol a „sátán vén kutyái" ráveszik a „bárányokat", hogy szakítsanak szeretteivel, apával, gyermekkel, házastárssal, párjukkal, pont azokkal, akikre egyébként számíthatnál. És hány családot szétbomlasztottak már!
Hányszor hazudtál nekem? Hiszen hitetlennek hazudni nem bűn, mi „hitetlenek" nem vagyunk méltóak az igazságra.
Oké. Én már lapáton vagyok!
Ki következik?
A Fiad?
Ha képes vagy ilyesmire, akkor igazi „LÉLEKGYILKOS" vagy!
Úgy is mondhatnám, hogy a „sátán vén kutyái" kiképzik a SÁTÁN BÉRGYILKOSAIT!
És ti „bárányok", azt se tudjátok már, hogy mit tesztek mások ellen, saját magatok ellen, és elvégzitek a piszkos munkát.
Ez a Te vallásod!
Nem félek én a sátán kutyáitól, hisz azok csak kutyák. Bármikor elbánok velük.
Csak a sátán bérgyilkosától félek, mert pont akkor szúr szíven, amikor ölelem....
Világvége?
Igen, könnyen lehet világvége, (pontosabban világvége nem lehet, legfeljebb életvége) hiszen a Föld csak egy porszem, akár a Galaxisban is. (Bár ezt Ti úgysem értitek) Bármikor megszűnhet, nagyon törékeny.
Hát legyen „világvége"
Az emberiség leghumánusabb halála lesz. Nem maradnak élők, akiknek fájdalmas kínokat kell majd átélniük szeretteik elvesztéséért.
Majd maradtok Ti akik feltámadtok, véget nem érő élettel, akkor majd jusson eszetekbe (már ha egyáltalán lesz ész a túlvilágon) az a földi halandó, akitől önző módon elfordultatok, cserébe a feltámadásért.
Azt kívánom, hogy véget nem érő életetekben állandóan gyötörjön ez a kín, bűntudat. Persze lehet, hogy a túlvilágban sem ész, sem gondolat nem lesz (hiszen már sokatoknak most sincs). Mit fogtok csinálni? Csak ültök vagy álltok és idióta arccal mosolyogtok egymásra? Ez lesz a végtelen boldog élet?
Orgazmus biztosan nem lesz, arra ne számítsatok. Szerintem :-)))
Pénzt kérsz?
Azt a pénzt kéred vissza, amit befektettél közös jövőnkbe?
Én az életemet fektettem be a közös jövőnkbe (a házamat nem is említem) és életem végéig gondoskodni akartam Rólad.
Tudod mit? Fordulj ügyvédhez!
Megértem, hogy nehéz a szekta nyomása, de nincs más választásod!
Majd a bíróság eldönti.
Mondhatnám, hogy add vissza az életemet, az életünket, a közös álmokat, terveket.
Az hány forint lehet?
De hogy is kérjek ilyesmit egy idegentől?
Mert az a nő már meghalt akit szerettem, Te csak külsőleg hasonlítasz Rá.....
Nem kell, hogy válaszolj erre a levélre.
Csak gondolkozz el ezeken a sorokon és legalább magadat próbáld megmenteni.
A kapcsolatunkat már nem tudod, mert Neked már nincs utad vissza hozzám.
Kis városban élünk. Épp ezért kérlek, hogy az utcán kerülj engem, én is kerülni foglak, hisz benned van a sátán és attól egy kicsit félek.
nincsem
Utolsó kommentek