Bumbumöcsi levele a blogbelieknek!

Sokszor nehezen jön álom a szememre... Sokszor.... Tudjátok ez azért van, mert nagyon sokat gondolkodom az elmúlt évek eseményein. Fekszem az ágyamban és jár az agyam. Most is így van ez. Azt remélem, hogy nektek elmondhatom -kiírva magamból a fájdalmat- az "igazságban" eltöltött időm (és tapasztalataim) egy kis részét. Nem történtek velem túl jó dolgok. Néha merengve nézem a fiatalabb testvéreimet. Milyen jó nekik! Az élet nyomorultságaiból vagy a gyülekezetben történő rossz dolgokról semmi fogalmuk sincs... Talán jól is van ez így...

2003-ban lettem kisegítőszolga. Minden vén egyetértett abban, hogy igen jó képességekkel vagyok megáldva. Hamarosan ott találtam magam az emelvényen és a felolvasási feladatokkal lettem megbízva. A Teokratikus Szolgálati Iskolába már jó régen be voltam iratkozva és már rutinszerűen ment ott is minden. A programjaimról és a felolvasásaimról áradozva beszéltek a testvérek. (Nem szeretnék bennetek rossz érzéseket kelteni, hogy esetleg beképzelt lennék, de mások elmondása alapján írhatom ezeket).
...Szárnyaltam... Jehova a szárnyaira vett.
A megbecsülésben a legelső voltam. Igen példamutatónak tartottak.
Apukák anyukák nagymamák példálóztak csemetéiknek a szellemi előrehaladásomról.

Ezen közben bekerültem a kongresszusi elrendezésbe is. A takarítási osztályra kerültem és évekig ott szolgálhattam. De szép is volt. Mindezek mellett lelkesedésem és  buzgalmam a tetőfokára hágott. Már vezethettem könyvtanulmányozást is. No igen. Drága  testvérem (és barátom is) aki a csoport felvigyázója volt szépen bevezetett ebbe a munkába. Azután ahogy telt-múlt az idő különféle vállalkozásokba kezdett és én nála dolgoztam. Az édesanyja is elég idős és beteges volt. Azonban egy érdekes tulajdonsága is volt ezek mellett a mamának, ha valami nem tetszett neki -teljesen mindegy hogy mi- ordenáré módon kiabált vele bárki előtt. Tesó vagy világi? Mindegy. Szóval, szerintem ez volt az ok, amiért megnősült a felvigyázónk.
Tudjátok!!! Gyenge kezdet után viszonylag gyors hanyatlás. Kezdték ritkázni az összejöveteleket.
Nem nagyon ment a kisvállalkozása. Az asszonnyal még kevésbé ment a dolog. Kezdtek szaporodni a telefonhívások.
-Nem tudunk menni! Tartsd már meg a könyvtanulmányozást! Légyszi! (Később már nem is szólt.
Magunktól kezdtuk el a tanulmányozást).
Így hát egy könyvtanulmányozási csoportot kellett vezetnem. Sebaj. Megoldjuk. És meg is oldottam.
Szépen ment minden. Megkaptam Jehovától a szükséges erőt.
Aztán rájöttek a vének hogy gáz van és kaptunk egy új felvigyázót. Nem sokkal később sajnos el is váltak a barátomék és őt ki is közösítették. Nagyon sajnálom, mert nagyon sokat köszönhettem neki.

Mint jó tanú én is megpróbálkoztam az úttörőszolgálattal. Viszonylag sokat menetem prédikálni sok mindenkivel és sok tapasztalat ragadt rám. Innen jó dobbantani a teljesidejű szolgálat felé, gondoltam. Hááát.. Hogy is fogalmaztam? Azt írtam, hogy megpróbálkoztam?
Nos, igen de tényleg csak próba maradt. Nem sikerült. Okozott ugyan egy kis lelkiismeretfurdalást, azonban álmatlan éjszakáim nem voltak emiatt. (De belül bömböl az úttöröszellem és ez a lényeg)!
Amikor megkaptam az első nyilvános előadásomat? Hűha! Neeem! Nem felet artottam meg, hanem egy egész negyvenöt perceset.

Ezalatt inden "teokratikus" munkahelyet végigpróbáltam. Hordtam újságot, takarítottam és olvastam mérőórákat. Egyik sem akart igazán bejönni, mivel ezekkel pénzt nemigen lehetett keresni, viszont simán lenéztek érte. Az igaz, hogy mondjuk időm az volt. Ott voltam MINDEN! összejövetelen.
Ha jött a köf nem mulasztottam el, hogy minden szántóföldi összejövetelén ott ne legyek. Szabadságot vettem ki, hogy mindig ott legyek. Őszintén szólva ezeket szerettem a legjobban. Mindig tanult valamit az ember a szántóföldi szolgálatról, amit néha vének sem tudtak. (Mert nem voltak ott). Hűűűű!! A vének és a kisegítőszolgák összejövetele??? A csúcspont! A! A! A leghatalmasabb élmény! Hogy ott lehetek. Én? Nagyon jók voltak. Eleinte. Utána azonban gépies körmöléssé, biblialapozgatásá vált a dolog. Néha már nagyon vártam a végét.

Hamarosan kulcsot kaptam a királyság teremhez. Így nem volt nehéz már kiszolgálni a köföt. Mindig időben tudtam kinyitni, ahhoz, hogy hangosítsak (elvállaltam azt is), amellett, hogy kineveztek folyóiratszolgának, és én bonyolítottam a gyülekezet folyóirat, könyv és nyomtatványigénylését is.

Ekkor feltűntek a sötét felhők a szellemi életemben. Annyi dolgot bevállaltam, hogy már teherként nehezedtek rám a felelősségek. Volt olyan összejövetel, hogy össze kellet szednem a munkajelentéseket, programot kellett tartanom, hangosítanom, és összejövetel előtt és után folyóiratoznom. (Ki kellett osztani a folyóiratokat egy kb. százfős gyülekezetben, ja és egyedül, mert nem volt más. Mondjuk volt úgy, hogy emiatt nem kapott senki folyóiratot. Volt is háborgás).

Próbáltam jelezni a vének felé, hogy ez már sok egy kicsit nekem. Próbáltak ugyan segíteni, de szárnyaszegett próbálkozások voltak. Vagy amikor szóltam erről vállvonogatás volt a válasz. Az elnöklőnek nemigen mertem szólni. Jól ismertem a bináris gondolatmenetét. Két dolog volt nyilvánvaló:
1. Fogalma sincs arról, hogy mennyi munka van ezekkel a dolgokkal és mennyire nem bírom egyedül.
2. Nyilvánvaló,ha elmondom neki ezt a problémát akkor egy lázadó szellemiségű ember vagyok, egyszersmint alkalmatlan a kisegítőszolgai feladatokra.

Aztán kaptam egy testvért az első három napig bírta. Paráználkodott. Bírói ügy. És kész.
Ezután megint egyedül folytattam.
Újabb testvért neveztek ki mellém. Őneki az volt a hobbija, hogy összejövetel előtt esett be néhány perccel (-Hát a család tudod meg minden!-Harsogta vígan a fülembe). Próbáltam megszervezni, hogy ha nem tud időben odaérni, akkor telefonáljon. Szóljon nekem. Ez nagyon rövid ideig ment. Mit gondoltok? Mi lett az eredménye?
Hát persze. Minden vén elégedett volt a munkájával. Aztán beszéltem az illetékesekkel, elmondtam ezt a helyzetet és egy kicsit gatyába rázták. Azt hiszem, hogy ez sem ért sokat. Minden ugyanúgy folyt tovább.
Évekkel később aztán vén lett. Más területeken felmutatott elévülhetetlen érdemeiért.
Hajjaj, de sokszor volt, hogy elsőnek érkeztem, utolsónak mentem. A vének sikeresen rám tolták a zárás feledatát is. Ja igen! Amikor nem én zártam, jó párszor előfordult, hogy nem riasztottak be a tesók, vagy nem csukták be az ablakot és hányszor mentem be a királyság terembe hajnali kettőkor, háromkor meg ötkor,
hogy kikapcsoljam a visító riasztót, miközben a testvéreim otthon vígan hortyogtak.

Most már egész biztos, hogy folyt. köv.