EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóink küldték 52.

2012.06.05. 13:41 | Johnny Joker | 35 komment

Bumbumöcsi levele a blogbelieknek!

Sokszor nehezen jön álom a szememre... Sokszor.... Tudjátok ez azért van, mert nagyon sokat gondolkodom az elmúlt évek eseményein. Fekszem az ágyamban és jár az agyam. Most is így van ez. Azt remélem, hogy nektek elmondhatom -kiírva magamból a fájdalmat- az "igazságban" eltöltött időm (és tapasztalataim) egy kis részét. Nem történtek velem túl jó dolgok. Néha merengve nézem a fiatalabb testvéreimet. Milyen jó nekik! Az élet nyomorultságaiból vagy a gyülekezetben történő rossz dolgokról semmi fogalmuk sincs... Talán jól is van ez így...

2003-ban lettem kisegítőszolga. Minden vén egyetértett abban, hogy igen jó képességekkel vagyok megáldva. Hamarosan ott találtam magam az emelvényen és a felolvasási feladatokkal lettem megbízva. A Teokratikus Szolgálati Iskolába már jó régen be voltam iratkozva és már rutinszerűen ment ott is minden. A programjaimról és a felolvasásaimról áradozva beszéltek a testvérek. (Nem szeretnék bennetek rossz érzéseket kelteni, hogy esetleg beképzelt lennék, de mások elmondása alapján írhatom ezeket).
...Szárnyaltam... Jehova a szárnyaira vett.
A megbecsülésben a legelső voltam. Igen példamutatónak tartottak.
Apukák anyukák nagymamák példálóztak csemetéiknek a szellemi előrehaladásomról.


Ezen közben bekerültem a kongresszusi elrendezésbe is. A takarítási osztályra kerültem és évekig ott szolgálhattam. De szép is volt. Mindezek mellett lelkesedésem és  buzgalmam a tetőfokára hágott. Már vezethettem könyvtanulmányozást is. No igen. Drága  testvérem (és barátom is) aki a csoport felvigyázója volt szépen bevezetett ebbe a munkába. Azután ahogy telt-múlt az idő különféle vállalkozásokba kezdett és én nála dolgoztam. Az édesanyja is elég idős és beteges volt. Azonban egy érdekes tulajdonsága is volt ezek mellett a mamának, ha valami nem tetszett neki -teljesen mindegy hogy mi- ordenáré módon kiabált vele bárki előtt. Tesó vagy világi? Mindegy. Szóval, szerintem ez volt az ok, amiért megnősült a felvigyázónk.
Tudjátok!!! Gyenge kezdet után viszonylag gyors hanyatlás. Kezdték ritkázni az összejöveteleket.
Nem nagyon ment a kisvállalkozása. Az asszonnyal még kevésbé ment a dolog. Kezdtek szaporodni a telefonhívások.
-Nem tudunk menni! Tartsd már meg a könyvtanulmányozást! Légyszi! (Később már nem is szólt.
Magunktól kezdtuk el a tanulmányozást).
Így hát egy könyvtanulmányozási csoportot kellett vezetnem. Sebaj. Megoldjuk. És meg is oldottam.
Szépen ment minden. Megkaptam Jehovától a szükséges erőt.
Aztán rájöttek a vének hogy gáz van és kaptunk egy új felvigyázót. Nem sokkal később sajnos el is váltak a barátomék és őt ki is közösítették. Nagyon sajnálom, mert nagyon sokat köszönhettem neki.

Mint jó tanú én is megpróbálkoztam az úttörőszolgálattal. Viszonylag sokat menetem prédikálni sok mindenkivel és sok tapasztalat ragadt rám. Innen jó dobbantani a teljesidejű szolgálat felé, gondoltam. Hááát.. Hogy is fogalmaztam? Azt írtam, hogy megpróbálkoztam?
Nos, igen de tényleg csak próba maradt. Nem sikerült. Okozott ugyan egy kis lelkiismeretfurdalást, azonban álmatlan éjszakáim nem voltak emiatt. (De belül bömböl az úttöröszellem és ez a lényeg)!
Amikor megkaptam az első nyilvános előadásomat? Hűha! Neeem! Nem felet artottam meg, hanem egy egész negyvenöt perceset.

Ezalatt inden "teokratikus" munkahelyet végigpróbáltam. Hordtam újságot, takarítottam és olvastam mérőórákat. Egyik sem akart igazán bejönni, mivel ezekkel pénzt nemigen lehetett keresni, viszont simán lenéztek érte. Az igaz, hogy mondjuk időm az volt. Ott voltam MINDEN! összejövetelen.
Ha jött a köf nem mulasztottam el, hogy minden szántóföldi összejövetelén ott ne legyek. Szabadságot vettem ki, hogy mindig ott legyek. Őszintén szólva ezeket szerettem a legjobban. Mindig tanult valamit az ember a szántóföldi szolgálatról, amit néha vének sem tudtak. (Mert nem voltak ott). Hűűűű!! A vének és a kisegítőszolgák összejövetele??? A csúcspont! A! A! A leghatalmasabb élmény! Hogy ott lehetek. Én? Nagyon jók voltak. Eleinte. Utána azonban gépies körmöléssé, biblialapozgatásá vált a dolog. Néha már nagyon vártam a végét.

Hamarosan kulcsot kaptam a királyság teremhez. Így nem volt nehéz már kiszolgálni a köföt. Mindig időben tudtam kinyitni, ahhoz, hogy hangosítsak (elvállaltam azt is), amellett, hogy kineveztek folyóiratszolgának, és én bonyolítottam a gyülekezet folyóirat, könyv és nyomtatványigénylését is.

Ekkor feltűntek a sötét felhők a szellemi életemben. Annyi dolgot bevállaltam, hogy már teherként nehezedtek rám a felelősségek. Volt olyan összejövetel, hogy össze kellet szednem a munkajelentéseket, programot kellett tartanom, hangosítanom, és összejövetel előtt és után folyóiratoznom. (Ki kellett osztani a folyóiratokat egy kb. százfős gyülekezetben, ja és egyedül, mert nem volt más. Mondjuk volt úgy, hogy emiatt nem kapott senki folyóiratot. Volt is háborgás).

Próbáltam jelezni a vének felé, hogy ez már sok egy kicsit nekem. Próbáltak ugyan segíteni, de szárnyaszegett próbálkozások voltak. Vagy amikor szóltam erről vállvonogatás volt a válasz. Az elnöklőnek nemigen mertem szólni. Jól ismertem a bináris gondolatmenetét. Két dolog volt nyilvánvaló:
1. Fogalma sincs arról, hogy mennyi munka van ezekkel a dolgokkal és mennyire nem bírom egyedül.
2. Nyilvánvaló,ha elmondom neki ezt a problémát akkor egy lázadó szellemiségű ember vagyok, egyszersmint alkalmatlan a kisegítőszolgai feladatokra.

Aztán kaptam egy testvért az első három napig bírta. Paráználkodott. Bírói ügy. És kész.
Ezután megint egyedül folytattam.
Újabb testvért neveztek ki mellém. Őneki az volt a hobbija, hogy összejövetel előtt esett be néhány perccel (-Hát a család tudod meg minden!-Harsogta vígan a fülembe). Próbáltam megszervezni, hogy ha nem tud időben odaérni, akkor telefonáljon. Szóljon nekem. Ez nagyon rövid ideig ment. Mit gondoltok? Mi lett az eredménye?
Hát persze. Minden vén elégedett volt a munkájával. Aztán beszéltem az illetékesekkel, elmondtam ezt a helyzetet és egy kicsit gatyába rázták. Azt hiszem, hogy ez sem ért sokat. Minden ugyanúgy folyt tovább.
Évekkel később aztán vén lett. Más területeken felmutatott elévülhetetlen érdemeiért.
Hajjaj, de sokszor volt, hogy elsőnek érkeztem, utolsónak mentem. A vének sikeresen rám tolták a zárás feledatát is. Ja igen! Amikor nem én zártam, jó párszor előfordult, hogy nem riasztottak be a tesók, vagy nem csukták be az ablakot és hányszor mentem be a királyság terembe hajnali kettőkor, háromkor meg ötkor,
hogy kikapcsoljam a visító riasztót, miközben a testvéreim otthon vígan hortyogtak.

Most már egész biztos, hogy folyt. köv.

Címkék: ébredjetek! olvasóim küldték élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr684566832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reboot (törölt) 2012.06.05. 15:52:58

ez olyan, mint a dallas c.sorozat !!! amikor a legjobb részek jönnek, akkor hirtelen véget ér :D

ne tedd ezt velünk testvér ! kérjük a mielőbbi folytatást ! :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.05. 16:28:00

"Mióta elhagytam Jehova Tanúit, a legrosszab napom is jobb volt, mint a legjobb napom Jehova Tanújaként." - Mani Garcia

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.05. 18:59:32

Sokan fáradtak bele abba, hogy a vének áldásos tevékenységének köszönhetően alig volt ember a feladatokra, az a kevés meg majd beleszakadt.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.11. 20:43:39

-Szinte mintha magamat olvasnám...rájöttem én is,hogy hiába a törekvés és a a bámulatos teljesítmény...sajnos pont ez nem dominál...
-hiába tartottam már én is 100-nál is több nyilvánost nem is akár milyet;;olyat amire évekre visszamenőleg is visszaemlékeztek sokan...
--ha nem vagy szimpi, mert irigyek rád és képességeidre...vagy netán az a félelem járja át szívüket;hogy ha netán bekerülnél a vének testületébe...esetleg jól gatyába ráznád őket (mert akinek hatalom van a kezében attól fél legjobban ha másnak is a kezébe kerül;főleg ha olyannak akitől van is miért félni)(az erős meg addig erős míg csak gyengék veszik körül;ezért szándékosan gyengéket gyártanak az erősekből addig ők biztonságban vannak...mindent megtesznek azért;hogy csak a hibáidat lásd...és ne haladj tovább...én már csak a hibáimat látom mind a mai napig...mert csak ezt láttatták velem !!!...olyanok akik fele annyit nem tettek a királyságért mint én.-Persze Te csak szolgálj...mit is ír az Őrtorony...???- tettszik ez a kifejezés:"Kedvezőtlen körülmények ellenére"is!
-De mi van ha csak az van?...és nem akar meg szűnni???
-Hát most nézhetnek mit tettek velem is;...a jóvoltukból elkezdtem GONDOLKODNI...vesztükre...mert nem nagyon fognak látni már többet.:)....szerintem a folytatásod is hellyel közzel valami hasonló lehet mint az enyém..persze nem biztos:)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 20:46:45

@kingdom: Ez egy érdekes dolog, amit már többször megfogalmaztam itt. Ezzel a furcsa tevékenységgel, azokat az embereket veszíti el a társulat, akik a legodaadóbbak voltak. És úgy tűnik nem is érdekli a dolog, mert nem tesz ellene semmit

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.11. 21:03:23

@sefatias: ...-egyre inkább én is úgy érzem...mintha csak személytelen kis fogas-kerekek lennénk egy nagy szerkezetben;....ja kilóg,vagy kiesett egy fogaskerék...nem baj van másik...lehet nem olyan mint ami volt;de fogaskerék és betölti a szerepét...amíg kell...és mindig és mindig ott lesz egy újabb a cserére...tipikus arctalan személytelen mechanizmusba vannak zárva a testvérek.-Hű,de nehéz ezt felismerniük.

reboot (törölt) 2012.06.11. 21:06:17

@sefatias: Nekik nem kellenek az ilyen emberek :)

Ellentétben a szavakkal, jt-nál a mennyiséggel ellensúlyozzák a minőséget, vagyis nem baj ha kiesik egy tehetséges vén vagy ksz, majd lesz helyette 3 másik, igaz kicsit gyagyák, de legalább bele simulnak az összképbe, nincs velük gond.

Jt-nál nem gondolkodó emberekre van szükség, hanem szorgos kezekre, még ha kicsit tehetségtelen is az a kéz.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.11. 21:10:14

@reboot:
Jól mutatja ezt az is, hogy bár sosem volt ennyi JT, sosem volt ennyire magas az egy megtérthez szükséges átlagos óraszám. A létszám nő, a színvonal csökken. Továbbá egyre nagyobb a rotáció aránya [újonnan belépők és a kilépők száma].

www.jwfacts.com/watchtower/statistics.php

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 21:14:04

@kingdom: Amikor leváltottak, és senki nem hallgatott meg, senki nem figyelt rá, akkor fogalmazódott meg bennem ez. igencsak hálátlan ez a szervezet

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 21:22:21

@reboot: nincs ebben semmi logika. Ez számomra teljesen érthetetlen

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.11. 21:22:41

Egyszer kérdeztem a KÖF-öt miért kell állandóan jelentést írnia rólam mint SZKI végzettről a Társulat felé...-én kis naiv abba ringattam magamat,hogy milyen figyelmesek velem...a Társulat GONDOL rám vagy ilyesmi....erre azt mondta...hát nem akar megbántani,de a társulat csak szeretné tudni megtérült -e a befektetésük!(mert sokba voltunk).
-Szóval csak egy megvásárolt igás ló szintjén voltam a szemükben...kedves szavak mi??
-Először azt hittem viccel;de mivel nem javította ki magát...ezért kénytelen voltam elhinni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 21:24:23

ez talán egy kicsit ideillik:

Újságíró készít riportot az elmegyógyintézetben. Azt kérdi a főorvostól:
- Hogyan állapítják meg egy páciensről, hogy már elhagyhatja a kórházat?
- Vannak olyan feladataink, amiket helyesen végrehajtva bizonyíthatják elmeállapotukat.
- Tudna egy ilyen példát mondani?
- Persze. Vegyük például ezt: van egy kád, teli vízzel. Van a fürdőszobában három tárgy, egy kiskanál, egy pohár és egy vödör. Melyikkel tüntetné el a vizet a kádból?
- Ó, hát ez egyszerű! Minden normális ember a vödröt választaná.
- Nem, minden normális ember kihúzná a dugót a kádból...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.06.11. 21:34:45

@kingdom: Minden vénről aktát vezetnek a bételben. Vének mondták, akikről a KÖF-juk hamis dolgokat jelentett ezért bementek a bételbe, a Kokovai meg eléjük tette az aktát, kikeresték magukat és rágalmas hazugságokat találtak magukról a jelentésekben. Ezt konkrétan egy KÖF-ről tudjuk, hogy hazugságokat írt. Amúgy ennek az aktának a létezése titkos. Perelhető személyiségjogi kérdéseket vet fel.

Ha vagytok elegen exvének, indíthatunk egy csoportos pert, van ügyvéd. Sőt egy ilyen ügy éppen folyamatban is van... a vének könyve a kezünkben és sokan tudnak belső infókat. Csak össze kell hangolni és jól megtervezni...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 21:37:29

@Johnny Joker: akkor lehet hogy megnézték az aktámat, aztán látták, hogy ezért nem érdemes küzdeni :DDD

reboot (törölt) 2012.06.11. 21:39:11

@Johnny Joker: Ezt hívják fluktuációnak :) és a multi cégeknél nagyon csúnyán néznek, ha ez nagy, mert az elvándorlás azt mutatja, hogy a dolgozok elégedetlenek a munkahelyükkel, és a vezetőikkel !!

Végső soron ez egy üzenet a menedzsmentnek, hogy baj van. És tulajdonképpen egy negatív reklám, amit nagyon utálnak. Mert a tulajdonosok és a politikusok nem ezt várjak a cég vezetőitől.

Jt vezető testülete cseszik erre. Inkább gyorsítja a begyűjtését, de így az elvándorlást is gerjeszti. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 21:39:27

@kingdom: elkeserítő. és a legrosszabb az egészben, hogy az ember azt hiszi ezek alapján, hogy Isten is igy tekinti őt, és azt hiszi nem is számít már neki

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.11. 21:41:42

@Johnny Joker:
-Gondolod nincs egy jó kis szabadulási tervük erre az esetre?...
-Valahogy úgy érzem mesteri módon letagadnának mindent...vagy kitalálnának valamilyen álszent dumát...gondolj pl.:az ENSZ-re...:)
-Kiforrott módszereik lehetnek vészriadó tervként.....ennyire azért megismertem őket:)

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.11. 21:45:07

Tényleg úgy állok, hogy nem járok gyülibe. Próbáltam megértetni másokkal, hogy én nem is érzem hiányát. Nem érzem magam ettől különösebben rosszul. Nem is nagyon olvasom a kiadványokat, esetleg csak szórakozásképpen. Sok testvérem jön el hozzám és panaszolják el a bajaikat. És ezen a ponton lepődtem meg. Ugyanis nem látok képmutatást bennük. Nyíltan elmondják a bajaikat, kritizálják a rendszert a véneket...stb.
Egyik testvérem elmondta, hogy szerinte a gyülekezetben csak az haladhat előre aki a vénekkel jóban van. (Nem így mondta, hanem, hogy nyalja azt a bizonyos részét). Én soha nem hallottam ilyesmit a gyüliben. Szerintem nagy bajok vannak.
Járnak hozzám vének és tanulmányozzuk az "Isten szeretete" című könyvet. Sajnos nem tudom elmondani, hogy talán nincs is értelme, mert mindazokat, amiket leír a könyv ismeri az ember, de alkalmazni az más. Őszintén értékelem az erőfeszítéseiket, de ha egyszer beletekintettél az "igazság" másik oldalába, amiről nem ír a Hirdetők könyv akkor, már smmi nem ugyanaz, mint régen.
Járnak hozzám más őszinte és tisztaszívű emberek is. És tudjátok tényleg azok. De emikor azzal "bátorítanak" hogy, HAÍGYFOLYTATODAKKORÚGYISMEGHALSZ, akkor mindentől elmegy a kedvem. De tudjátok van ilyen. A legjobb barátom is beígérte, hogy ha nem változtatok, akkor megszakítja velem a kapcsolatot. Szerencsére nem jellemző rá, hogy állná a szavát és sokat tudunk beszélgetni a dolgaimról, mind a mai napig.
Mostanában a vének finoman elkezdték fokozni a nyomást és sűrűbben jelennek, meg és telefonálnak. Ettől még mindig nem jött meg a kedvem a gyülibe járáshoz.

@kingdom: :"Kedvezőtlen körülmények
ellenére"is! Erre egy dolog jutott hirtelen az eszembe. Egyszer egy 9 órás tűző napon eltöltött munkanap után odaértem a gyülibe. Görcsbe ugrott a gyomrom, hogy mi lesz. Hangosítás, folyóiratozás, megbeszélés programtartás, jópofizás a tesókkal, feszítés a vének előtt, figyelni hogy ki mit fog elszúrni, + valaki helyett valahova beugrani. Beszéltem egy pár szót az egyik kisegítőszolga társammal, és azt mondta, hogy a gyülekezetben sokszor nagyobb stresszt kell elviselni, mint a világi munkahelyen. -Uramisten! Ilyet! És ekkor kezdtem el gondolkodni. Bizony igaza van. Nekem az elnöklőm( akkor még nem koordinátor volt a megnevezése {rangja :) } ), mindig azt, monda, hogy a gyülekezet a "BÉKE SZIGETE" ebben a zűrzavaros világban. -Hát neked elnöklőkém lehet, hogy az, de nekem a zűrzavar világa.
Azóta már ezt is másképpen szemlélem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 21:47:19

@reboot: és ez miértjó? irgalmas emberi, illetve jézusi hozzáállással még a hamis tanítások ellenére is többen ott maradnának mint így. sokan nem 1914 miatt, vagy más hülyeség miatt hagyják el a szervezetet, hanem az esztelen, könyörtelen irányítás miatt

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 21:51:28

@bumbumöcsi: érdekes...én elnöklő voltam közel hat évig, de pont ugyanazt éltem át mint te: "Egyszer egy 9 órás tűző napon eltöltött munkanap után odaértem a gyülibe. Görcsbe ugrott a gyomrom, hogy mi lesz. Hangosítás, folyóiratozás, megbeszélés programtartás, jópofizás a tesókkal, feszítés a vének előtt, figyelni hogy ki mit fog elszúrni, + valaki helyett valahova beugrani."

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.11. 21:52:56

@sefatias:
-Ne is mond...;de sokszor az bánt ha ezt sumák módon a hátad mögött teszik...neked a képedbe mosolyognak.....közben meg megy a levél az alapján amit elpusmognak rólad az ellenségeid....
-Azért én arra nem gondoltam ,hogy Isten is így tekintene rám...inkább arról győzött meg,hogy ez egy csakis emberi szervezet tele bürokratikus elemekkel....valahogy sohasem éreztem,hogy a szervezet egyenlő lenne azzal amit Isten valójában rólam gondol.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 22:01:16

@kingdom: én csak sejtettem, hogy Jehova másként tekint rám, mint amit a szervezettől, és a testvérektől kapok. Őszintén hittem abban, hogy ez Jehova szervezete. Öszintén hittem, hogy Jehova irányítja. Ezért nem értettem a dolgokat. És csak a leváltásom után mertem megfogalmazni pontosan azt, hogy a szent szellemnek az ég világon semmi köze ehhez a szervezethez, és ezekhez az elrendezésekhez

reboot (törölt) 2012.06.11. 22:02:08

@sefatias: Szerintem már fáradt vagy. Amúgy tok érthető, hogy miért így csináljak.

reboot (törölt) 2012.06.11. 22:17:50

@sefatias: Tudom hogy fura, és az ember azt gondolná hogy egy kicsit korrigálva a dolgokat sokan itt maradnának, de ez nem igaz. Ehhez a szervezethez ez a mentalitás illik.

reboot (törölt) 2012.06.11. 23:06:13

@kingdom: Ezt én is megjegyeztem már párszor. Azt mondtak hogy ne érezzek így mert isten értékeli a szolgálatomat. És dicséretet se várjak mert istennek teszem, nem embereknek... Nagyon ügyes magyarázat :) pontosabban átverés !!

reboot (törölt) 2012.06.12. 10:59:10

@bumbumöcsi:

szia öcsi :D

1 hete várom a sztorid folytatását ... azért heti egy epizódot lenyomhatnál nekünk, irgumburgum

nos, mikor jön a folytatás? :)

reboot (törölt) 2012.06.12. 11:02:47

@bumbumöcsi: az ilyen típusú tanulmányozásokat a vének külön kedvelik, ez a legkönnyebb terep, és prédikálni sem kell menni :P

reboot (törölt) 2012.06.12. 11:51:56

@Johnny Joker:

2005-ben naponta 200 000 ember született, és 224 lett jt !

Mit jelent ez? Naponta 199 774 nő azoknak a száma, akik el fognak pusztulni armageddonkor ! mert a világ népessége arányában jobban növekszik, mint jt létszáma !

(2Péter 3:9) 9 Jehova nem lassú az ígéretét illetően, amint némelyek a lassúságról vélekednek, hanem türelmes hozzátok, mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki megbánásra jusson.

A számok tükrében - és jt magyarázatai fényében - a fenti verssel ellentétben úgy látszik, isten türelme célt tévesztett, mert egyre több ember van ezen a földön, aki armageddonkor el fog pusztulni !

mi történhetett?

[1] isten célt tévesztett
[2] nem jt-in teljesedik be az a vers

másik példa:

(Ézsaiás 60:22) 22 A kevés ezerré lesz, a kicsiny pedig hatalmas nemzetté. Én, Jehova, felgyorsítom ezt a maga idejében.”

>>felgyorsítom<<

az fenti adatok alapján:

[1] vagy még nincs itt az idő a felgyorsításra
[2] vagy nem jt-n teljesedik be az a vers

--

én mindkét esetben a [2]-ra szavazok :)

Neo 2013.05.10. 18:56:48

Ugyanebben a cipőben járok én is most! Nagyon ismerős.
Kisegítőszolga vagyok, nyilvánosok, folyóiratszolga, csoportszolga, kulcs a teremhez. Mindez 20.évesen :)

Draven87 2013.05.10. 19:26:44

@sefatias: ott a pont ez így van teljes mértékben.

reboot (törölt) 2013.05.10. 20:23:49

@Neo: na és mik a terveid? a pirulát már bevetted ... jól döntöttél :) mi jön ezután?
süti beállítások módosítása