Nem tudom ki, hogy volt vele, de én a 16 év alatt, amíg Jehova Tanújaként tevékenykedtem, soha nem éreztem azt a boldogságot, amiről az Őrtorony-kiadványok írtak, és amiről a kongresszusokon beszámoltak a „boldog” testvérek. Pedig két évig még általános úttörőként is szolgáltam (ami sok Tanú szerint a boldogság kapuja!). Soha egy percig sem éreztem a megelégedettséget. Persze ilyenkor jön a szokásos duma: valamit biztos nem jól csinálsz! Naná, hogy te vagy a hibás, ha nem érzed a mindent átható boldogságot! Csak az volt a bökkenő, hogy nem láttam másokon sem ezt az érzést! A gyülekezetünkben például nagyon sokan hangulatjavító gyógyszereket szedtek. Kérdem én, minek hangulatjavító azoknak a személyeknek, akik megtalálták a boldogsághoz vezető utat? Minek kellenek antidepresszánsok Jehova „boldog népének”? Egy-egy testvér annyit szedett belőlük (pl. xanaxból), hogy már látszott a tekintetén, amikor a szer hatása alatt volt. Hogy van az, hogy egyesek mielőtt gyülekezetbe indultak volna, begyógyszerezték magukat? Hiszen ott várta őket a boldogság! Vagy mégsem?
Azt próbálták éveken keresztül belénk sulykolni, hogy Jehova Tanúi között igazi társakra találunk, hogy új barátokat szerezhetünk. Nos, én csak végtelenül unalmas életet élő embereket találtam. Lehet, hogy én vagyok a furcsa, de engem sok minden érdekel. Érdekel a zene, a történelem, a csillagászat, a földrajz, a botanika, az ásványtan, az irodalom, a filmek, a természetjárás és még sorolhatnám. A Tanúk között azonban alig lehet olyanokat találni, akiket érdekel valami a szolgálaton kívül. Az összejövetelek után próbáltam beszélgetni sokakkal, sokfajta témáról, de egy idő után rájöttem, hogy csak egy dologról lehet: a szolgálatról. Jehova Tanújaként én is fontosnak tartottam a szolgálatot, de azért más dolgok is érdekeltek. Nem értettem ezeket az embereket, akik soha nem hallgattak zenét, soha nem néztek meg egy jó filmet, soha nem olvastak könyvet (csak a Társulat kiadványait), évekig nem mentek kirándulni sehova, nem volt hobbijuk, csak mentek nap-nap után és beszéltek az embereknek az Új Világról, ahol majd sok érdekes dolgot lehet majd csinálni (de minek sok érdekesség olyan embereknek, akiket úgysem érdekel semmi?).
Persze voltak néha úgynevezett „társas összejövetelek”, amelyek azt a célt szolgálják, hogy valamelyest feldobják a gyülekezeti élet szürke hétköznapjait. Miről szóltak ezek a rendezvények? Közös étkezés és aztán „teokratikus” társasjáték! Lehet, hogy megint én vagyok a hibás (hiszen mindig mindenben én vagyok!), de engem nem nagyon érdekeltek a dedós barkochba játékok, így egy idő után én és a családom már el sem mentünk ezekre a „szórakoztató” bulikra (ilyenkor persze azzal vádoltak minket, hogy kihúzzuk magunkat a társaságból és, hogy magunknak valóak vagyunk). De ha egyszer már nem vagyok óvodás!
Szeretnék egy tapasztalatot megosztani azzal kapcsolatban, hogy milyen „jól érzik magukat a bőrükben” a Tanúk. Volt egy testvér, aki állandó depresszióban szenvedett, annak ellenére, hogy sokszor végzett úttörőszolgálatot és ki nem hagyott volna egyetlen összejövetelt sem. Ez a testvér sok hangulatjavító gyógyszert szedett. Mivel ezek nem használtak, hát egyre többet és többet vett be belőlük. Annyira megemelte a gyógyszeradagjait, hogy már csak úgy tudott megfelelő mennyiségű szerhez jutni, ha receptet hamisított! Egy idő után persze már ez sem volt elég, elkezdett hát az interneten olyan kábítószereket keresni, amelyek még nem kerültek fel a hatóság tiltólistájára. Talált is ilyeneket és rendszeresen rendelt is belőlük (közben a lopásra is rászokott, mert pénz kellett neki a sok kábítószerhez). Sokfajtát kipróbált (még szipózott is!), amikor egyszer csak az egyik alkalommal rosszul lett és a mentők vitték el. Ezután persze kiderült minden. Ami megdöbbentő volt számunkra, hogy a testvér sokszor kábítószer hatása alatt vezetett autót, ráadásul úgy, hogy én és a családom is az autójában ültünk! Láttuk rajta, hogy sokszor furcsán viselkedik, de azt hittük, hogy a gyógyszer okozza, amit szed. De miért is szokik rá valaki a kábítószerre („világi” korában előtte soha nem kábítószerezett), ha egyszer megtalálta az igaz vallást és az örök boldogság kulcsát? Az Őrtoronyban megjelennek cikkek, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy az „igazság” megváltoztatja az embereket. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinálnának ezzel a tapasztalattal?
Én nem boldog embereket ismertem meg Jehova Tanúi között, hanem unalmas, szürke és örömtelen életet élő embereket, akik ráadásul azt képzelik, hogy különbek másoknál.
Minden jót!
Ney
Utolsó kommentek