Írta: Lee Marsh

2011. december 11., vasárnap 

Utáltam ezt. Még a McDonald's-ba menni is zavarbaejtő volt, mert a vén férjem elvárta tőlünk, hogy étkezés előtt imádkozzunk. De itt legalább nem állt fel hozzá. Amikor a gyerekek még kicsik voltak, összedugtuk a fejünket, és a férjem halkan elmondta az imát. De ahogy egy kicsit idősebbek lettek, nagyon nehézzé vált elrejteni / álcázni, mit is csinálunk. Ekkor valamilyen oknál fogva a férjem elkezdett imádkozni még mialatt az autóban ültünk, mielőtt beléptünk volna a gyorsétterembe. 

Talán, a nyilvánosság előtti imádkozásban az zavart engem, hogy túlságosan úgy érződött, mint egy kiáltvány, hogy én jobb vagyok, mint a szomszéd asztalnál ülő személy. Ez egy üzenetet közvetített, amely azt mondta: "Nézz rám! Istenhez imádkozom. Nekem vannak erkölcseim, neked nincsenek. Igazabb vagyok nálad." 

Te is tudod, hogy egy Jehova Tanúján kevés dolog akad, amely ne ezt az üzenetet tükrözné. Még ha meg is próbálsz módot találni arra, hogy titokban imádkozzál, az üzenetet akkor is elküldted. Úgy tanultuk, hogy büszkén kell vállalnunk azt (de nem inkább alázatosnak kell, hogy legyünk?), hogy kapcsolatban vagyunk Jehovával, ellentétben mindazokkal az emberekkel, akik csak úgy gondolják, hogy kapcsolatban állnak Istennel. Úgy éreztem, mintha azt mondanám: "Az én Istenem jobb, mint a te Istened."; ez olyan volt, mintha azt mondanám: "Az én apám erősebb, okosabb, jobb, mint a te apád." Gyerekes játékok, tényleg. 

Gyanítom, azért volt az összes hangsúly azon, hogy folyamatosan mindenki másra ragasszuk rá ezt az üzenetet, hogy megfeleltessenek minket az összes szabállyal, és azért, mert a szervezetnek - fennmaradása érdekében - intenzíven szüksége van arra, hogy mindig tanúskodjunk másoknak. Nem volt elég, hogy felébresztjük őket hétvégenként, vagy hogy minden adandó alkalommal prédikálunk nekik. Tanúskodnunk kellett akkor is, ha éppen nem tanúskodtunk.

Forrás: Freeminds - Lee Marsh

Fordította: Laura

Vannak/voltak hasonló tapasztalataid?