“Tegnap zárult a Jehova Tanúi debreceni kerületkongresszusa az Oláh Gábor utcai Loki-pályán. A mérleg: mintegy négyezer résztvevő, pokoli hőség és 215 újonnan megkeresztelkedett hívő.

A Kassai úti gyógyfürdő egyes számú medencéjében 56 férfi és 159 nő vett részt az úgynevezett megmerítkezés szertartásán, s életkoruk 11 és 79 év közé esett. Ahhoz, hogy megkeresztelkedésre alkalmasak legyenek, a jelöltek áttanulmányozták az alapvető bibliai tanításokat. Mielőtt a vízbe merítették volna őket, Kokovai István beszélt hozzájuk. Az előadás a keresztényi megkeresztelkedés jelentőségére emlékeztette a várakozókat.”

Dolgozatom tárgyát egy mára már sokak által ismert vallási közösség avatási rítusa képezi. A közösség tagjai magukat Jehova Tanúinak nevezik, a rítus pedig, amely által valaki Jehova Tanújává válik: a megkeresztelkedés. Azt a kérdést szeretném megválaszolni, hogy hogyan válik valaki Jehova Tanújává, milyen lépéseket kell megtennie az egyes embernek ahhoz, hogy a Jehova Tanúival való első találkozástól eljusson a megkeresztelkedő helyre.

A tanulmányban bemutatott anyag az 1990-es évek második felének állapotát tükrözi, elsősorban a magyarországi viszonyokat, de mivel ez az egyház erőteljesen központosított jellegű, a brooklyni Vezető Testülettől származó előírásoknak megfelelően az itt leírtakat megfigyelhetnénk a világ bármely pontján, a különböző társadalmi rétegeket képviselő Jehova Tanúi körében.

Igyekeztem minél több forrásból adatokat meríteni a tanulmány megírásához. Interjút készítettem néhány egyháztaggal; tanulmányoztam a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania gondozásában megjelent magyar nyelvű kiadványokat: olyanokat, amelyeket a szervezet másokkal történő megismertetésének céljával adtak ki illetve olyanokat is, amelyek “belső használatra” készültek, tehát Jehova Tanúi nap mint nap forgatják őket. Ily módon lehetőségem nyílt különböző brosúrák, folyóiratok, könyvek és videokazetták megtekintésére és alkalmazhattam a résztvevő megfigyelés módszerét is, amikor jelen voltam egy körzetkongresszus azon részén, amikor a megkeresztelkedés történt. Az így szerzett ismereteket igyekeztem még kiegészíteni olyan írásokból, amelyek nem ennek az egyháznak a kiadásában jelentek meg, így megközelítési módjuk más természetű.

Elöljáróban röviden bemutatom a Jehova Tanúi nevet viselő kisegyház történelmét és szervezetét.

“Jehova Tanúi modernkori történelme kevéssel több mint száz évre nyúlik vissza. Az 1870-es évek elején egy alig észrevehető csoport bibliatanulmányozásba fogott az USA Pennsylvania államának Allegheny nevű városában. Charles Taze Russel volt a fő indítványozó a csoportban. 1879. júliusában megjelent a Sioni Őr Torony és Krisztus Jelenlétének Hírnöke című folyóirat első kiadása. 1880-ra e kicsiny bibliatanulmányozó csoportból a gyülekezetek tucatjai jöttek létre a közeli államokban. 1881-ben megalakult a Zion's Watch Tower Tract Society, és 1884-ben törvényes testületként bejegyezték. Az elnöke Russel volt. A Társulat nevét később Watch Tower Bible and Tract Societyre változtatták. Sokan házról házra tanúskodtak, bibliai irodalmat kínálva fel. 1888-ban ötvenen végezték ezt teljes idejű szolgálatként – most ez a szám az egész világra vonatkoztatva átlagosan meghaladja a 450 000-t.

1909-re a munka nemzetközivé vált, és a Társulat a jelenlegi helyére költözött Brooklynba (New York).”

Az elkövetkező évtizedekben változtak a Társulat vezetői. Jehova Tanúi sok megpróbáltatásnak voltak kitéve, a II. világháború során például antimilitarista álláspontjuk miatt Hitler nem nézte jó szemmel tevékenységüket, így sokakat internáltak, halálra ítéltek. A szervezet több országban kénytelen volt illegálisan működni. Így volt ez Magyarországon is, ahol a XX. század eleje óta vannak jelen azoknak a magyaroknak köszönhetően, akik az USA-ból és Kanadából visszatérve megkezdték itthoni missziós tevékenységüket.

Több évtizedes tiltás után 1989 a fordulat éve volt a magyarországi Jehova Tanúi számára, hiszen a szabad vallásgyakorlás törvényes engedélyezésével prédikáló szolgálatuk előtt megnyíltak a kapuk.

A szervezet irányítását napjainkban is a brooklyni székhelyű Vezető Testület végzi. A Vezető Testület képviselőket küld ki minden évben 15 vagy még több “zónába” világszerte, hogy tanácskozzanak minden zóna fiókhivatali képviselőivel. A fiókhivatalokban fiókbizottságok vannak, melyeknek taglétszáma három–hét fő. A fiókbizottságok a hatáskörük alá tartozó országok munkája fölött felügyeletet gyakorolnak. Az ország vagy terület, melyet egy–egy fiókhivatal kiszolgál, kerületekre van osztva, a kerületek pedig körzetekre. Mindegyik körzethez körülbelül 20 gyülekezet tartozik.

A gyülekezetek összejöveteleiket magánlakásokban és az úgynevezett Királyság–termekben tartják, melyek többnyire a nagyobb településeken, főleg városokban vannak, de ez nem jelenti azt, hogy a gyülekezet csak városiakból áll. Azok, akiknek a lakhelyén nincs gyülekezeti összejövetelre alkalmas helyiség (így pl. a kisebb falvakban), a legközelebbi városba utaznak a meghatározott időpontokban, hogy részt vehessenek az összejöveteleken.

Jehova Tanúi az egyes gyülekezetekhez tartozó “vonzáskörzetet” felosztják kisebb részekre, mindenki kap egy-egy területet, ahol minden egyes ház lakóját igyekszik meglátogatni és elbeszélgetni vele. A beszélgetés soránmegosztják a hallgatókkal a birtokukban lévő tudást, és nekik is felajánlják azt. Prédikáló szolgálatuk teljesítése közben a legkisebb falvakba is eljutnak, és így új színfoltot jelentenek a települések vallásos életében.

Amikor a királyság hírnökei ismeretlenül bekopogtatnak az egyes házakhoz, az ott lakók reakciója valószínűleg minden esetben különböző: vannak olyanok, akik szóba elegyednek velük, vásárolnak a kiadványaikból, és elfogadják a felkínált lehetőséget a bibliatanulmányozásra, mások viszont mereven elzárkóznak a Jehova Tanúival való kapcsolatteremtéstől. Arra nézve nincsenek adataim, hogy a meglátogatott emberek mekkora hányada érdeklődik komolyan az első beszélgetések után, de előfordulhat, hogy már az első találkozás meghatározó jellegű, és így az érdeklődő igényt tart a mélyebb ismeretszerzésre. Természetesen függetlenül attól, hogy hanyadik találkozás után nyilvánul meg a hallgató úgy, mint potenciális tag, a későbbiekben elvileg ugyanaz történik vele.

Ha valaki szeretne többet tudni Istenről és szándékáról, akkor Jehova egyik Tanúja közös bibliatanulmányozást kezd vele. Ehhez egy külön erre a célra összeállított, az egyház tanításait tömören összefoglaló könyv szolgáltatja az alapot, amely az Ismeret, amely örök élethez vezet címet viseli. Ezt a könyvet a Bibliával párhuzamosan kell forgatni, a benne megjelölt bibliaverseket áttanulmányozva. Ezáltal megbizonyosodhat az érdeklődő arról, hogy a hirdetett tanok a Bibliában gyökereznek. A könyv tizenkilenc fejezetének megbeszélése után a “tanulónak” átfogó ismerete lesz a Bibliáról és a Jehova Tanúi nevet viselő közösségről. A további ismeretszerzés érdekében ajánlott számára a gyülekezeti összejövetelek látogatása is.

A megfelelő szintű ismeret birtoklása azonban még nem elegendő ahhoz, hogy valaki megkeresztelkedjen. Ehhez a meghatározott elvárások teljesítése szükségeltetik, miszerint a “jelöltnek”, és a későbbiekben mint a közösség tagjának tisztának kell lennie szellemileg, erkölcsileg, elmebelileg és fizikailag.

A szellemi tisztaság azt jelenti, hogy Jehova Tanúi nem tartozhatnak egyetlen más (hamis) vallási közösséghez sem, illetve ha már birtokában vannak az Istenről szóló tudásnak, nem hagyhatják magukat félrevezetni más felekezetek tanítása által.

Az erkölcsi tisztaságot úgy lehet megőrizni, ha mindig igaz keresztények módjára viselkednek. Így például kerülik a szexuális erkölcstelenséget.

Akkor lehet fenntartani az elmebeli tisztaságot, ha tanulmányozzák Isten Szavát, és nem gondolnak tisztátalan dolgokra, sőt elkerülik azokat a szórakozási alkalmakat is, amelyek beszennyezhetnék gondolataikat.

A fizikai tisztaság kézenfekvően a test, a ruházat, és a környezet tisztántartását jelenti.

A tisztaság fenntartása mellett más megkötések is léteznek. Így pl. súlyos bűnnek számít – tehát elkerülendő – a hazugság, a szerencsejáték, a lopás, az erőszak, a spiritizmus, a részegség, a dohányzás, a kábítószerezés stb.

Ha az adott személy a testvérek segítségével megismerkedett a tanítások alapjaival, mentes a felsorolt, Istennek nem tetsző cselekedetektől, szívében átadta magát Istennek, és úgy érzi, hogy a birtokában lévő tudást másokkal is szeretné megosztani, akkor alámerítetlen hírnökként ő is prédikálhat. Ez előtt viszont sor kerül a gyülekezet vénjeivel egy beszélgetésre, amely során felmérik, vajon képesített és képes-e a “tanuló” arra, hogy részt vegyen a rendszeres prédikáló tevékenységben. Ennek megállapítására a jelöltnek 124 kérdést kell megválaszolnia. Helyes válaszok esetén egy tapasztalt testvérrel együtt elindulhat házról házra.

Amennyiben a személyenként változó időtartamú alámerítetlen hírnöki szolgálat ideje alatt az egyénben megszületett az elhatározás, hogy elfogadja a Jehova Tanúi által felkínált életutat, és ő is ezen szeretne járni, először egy személyes hangú, szívből fakadó ima által elkötelezi magát Isten szolgálatára. Csak ez után következhet, hogy mások előtt is bizonyítja az Isten akaratának cselekvésére való önátadását, tehát megkeresztelkedik. Ez mindenki részéről önálló döntés, hiszen csak felnőtt, döntéshozatalra képes emberektől származhat. A gyermekkeresztség náluk nem gyakorolt forma. A legalacsonyabb korhatár 11–12 év. Ennyi idős gyerekek is általában csak akkor keresztelkedhetnek meg, ha ilyen szellemben nevelkedtek fel. Felső korhatár természetesen nem létezik.

Az az idő, amely a Jehova Tanúival való első találkozástól a megkeresztelkedésig tart, egyénenként változó. Vannak akik néhány hónap alatt elsajátítják a szükséges szellemi alapokat, másoknak ehhez több évre van szükségük. Az átlagos idő fél és egy év között húzódik.

A megkeresztelkedés módja

“A Biblia azt mutatja, hogy Jézus a Jordánban, egy meglehetősen nagy folyóban “keresztelkedett meg.” “Megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből.” (Márk 1:10; Máté 3:13, 16) Jézust tehát ténylegesen bemerítették a Jordán folyóba. János merítette be őt, aki a bemerítés elvégzéséhez alkalmas helyet keresett, és a Jordán folyó völgyében, Sálem közelében választott ki egy helyet, “mert ott sok volt a víz” (János 3:23). Az a tény, hogy Jézus követői körében a teljes víz alá merítés volt az irányadó “keresztelési” gyakorlat, az etiópiai eunuch szavaiból is látható. Fülöp tanításaira reagálva így kiáltott fel: “Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?” … Azután megfigyelhetjük, hogy “leszállának mindketten a vízbe”, majd “feljöttek a vízből” (Cselekedetek 8:36–39).”

A bibliai minta követése Jehova Tanúinak egész életét átszövi, így a megkeresztelkedés lebonyolításában is ezekhez az alapokhoz nyúlnak vissza. A folyó vízben való keresztelkedéstől eltekintenek, az igazán fontos az, hogy a jelölt egész teste víz alatt legyen néhány pillanat erejéig.

A megkeresztelkedés helyszíne és ideje

A megkeresztelkedések mindig kongresszusi összejöveteleken történnek, a helyi gyülekezetekben nem keresztelnek. A kongresszusoknak három fajtáját lehet elkülöníteni országos szinten. Ezek a következők: különleges kongresszusi nap, körzetkongresszus és kerületkongresszus. Meg kell még említeni a nemzetközi kongresszusokat, amelyek szintén jelentős események Jehova Tanúi életében. 1997 őszére készült el Jehova Tanúi Kongresszusi Terme, azóta hétvégenként ott tartják meg ezeket a nagy volumenű összejöveteleket. A kerületeket érintő találkozókat a nagyvárosok (pl. Debrecen, Nyíregyháza) stadionjaiban rendezik.

A helyszín vonatkozásában ki kell térnem a keresztelkedő helyre is. A Kongresszusi Terem felépülése előtt általában strandok fürdőmedencéiben, illetve a stadionokban felállított hordozható medencékben történt a megkeresztelkedés. Az új épület elkészültével ebben is változás történt, hiszen a Kongresszusi Teremben külön e célra építettek egy medencét, amely kiemelt helyen található a helyiségben: a “színpad” jobb oldalán (nézők felőli jobb oldalon). Azokon az összejöveteleken, amelyeknek nem a főváros ad otthont, továbbra is a hordozható műanyag-medencéket használják.

A kongresszusok programpontjait megvizsgálva hamar kitűnt, hogy az összejövetelek egészében központi szerepet játszik az új tagok felavatása: minden esetben a szombati napon vannak a megkeresztelkedések, mégpedig dél körül.

Az eseménysor

A 11 óra 35 perckor kezdődő programpont az “Önátadás és megkeresztelkedés” címmel jelenik meg a programfüzetekben, és azt jelenti, hogy először egy olyan előadás hangzik el, amely a központban lévő keresztelkedőknek szól. A Kongresszusi Teremben ők ülnek az első sorokban, a stadionokban pedig a központi tér adott pontján elkülönülten foglalnak helyet. Az előadásban az éppen soros előadó összefoglalja a keresztelés jelentőségét, az általam is ismertetett, megkeresztelkedéshez vezető utat, és jó tanácsokkal látja el a közösség leendő tagjait.

Az előadás felszólítással zárul, mely arra irányul, hogy a keresztelkedők fennhangon és fennállva válaszoljanak meg két kérdést:

– Jézus Krisztus áldozata alapján megbántad-e bűneidet és átadtad-e magad Jehovának?

– Akarsz-e ezen Isten Szellemétől irányított szervezet tagja lenni?

A válasz természetesen mindkettőre igen.

Ezt egy, az Énekeljetek dicséreteket Jehovának című énekeskönyvből származó ének követi, végül egy ima hangzik el, melyben a szertartásvezető áldást kér elsősorban az újonnan megkeresztelkedőkre, másodsorban pedig minden jelenlévőre.

Ezek után egy tag a rendezőségből Keresztelkedők feliratú táblácskával a kezében kivezeti a teremből a keresztelésre várakozókat. A menet az öltözőkbe vezet, ahol mindenki felölti magára a fürdőruháját vagy rövidnadrágját és pólóját, esetleg más, tipikusan strandokon használatos ruhadarabját. A hosszas öltözködés ideje alatt a közönség a medence körül gyülekezik, és izgatottan várja a keresztelkedőket. Először az a vén érkezik meg, aki az alámerítést végzi. Fehér pólót és fehér rövidnadrágot visel. A fehér szín köztudottan a tisztaság jelképe, valószínű, hogy ez esetben is ezt jelenti, hiszen a megkeresztelkedés megtisztuláshoz vezet, de anélkül, hogy rituális mosakodás lenne, amint azt a Bibliában is olvashatjuk:

A fehér ruhás vén a medencében állva várja a keresztelkedőket, akik sorát a férfiak nyitják meg, csak utánuk következnek a nők. A művelet nagyon egyszerű: a jelölt bemegy a medencébe, a keresztelő vén jobb oldalára áll, a közönséggel szembe. Egyik kezével befogja az orrát, a másikkal az orrot fogó kezet. Az alámerítő a hátánál és a kezénél fogva egy erőteljes mozdulattal hátrafelé bemeríti a vízbe, úgy, hogy néhány pillanatra az egész test a víz alá kerüljön. A közönség heves tapsolással buzdítja, erősíti az éppen keresztelkedőt, miközben sok esetben elkészülnek az emlékül szolgáló fotók is. Az alámerítés után a vízből kijövőt, mint Jehova új Tanúját, a medence szélén egy öltönyös férfi köszönti, és kézfogással gratulál a testvérnek. Ezután a megkereszteltek ismét bemennek az öltözőkbe, ahol megtörölköznek és felöltöznek. Közben a közönség is elvonul a medencétől, mely köré a kongresszus további idejére függönyt húznak, mivel már nincs rá szükség. Ezzel befejeződött a megkeresztelkedés folyamata. A délutáni programokon a frissen kereszteltek már ugyanúgy viselkednek, mint a korábban megkeresztelkedett testvérek.

A megkeresztelkedés jelentősége

“Keresztelkedésünk napja olyan nap, amelyet mindig becsben kell tartanunk, és amelyre mindig emlékeznünk kell. Végül is ez volt az a nap, amikor mindenki előtt nyilvánvalóvá tettük, hogy átadtuk az életünket Isten szolgálatára” – olvasható az Őrtorony egyik számában.

Maga a megkeresztelkedés folyamata beavatási rítusként értelmezhető. “Gyakran állítják: a modern világ egyik jellegzetessége, hogy a beavatásnak nyoma veszett. Míg a hagyományos társadalmakban elsőrendű fontosságú, napjaink nyugati társadalmában gyakorlatilag megszűnt létezni. Igaz, a különféle keresztény hitvallások – változó mértékben – még őrzik a beavatási misztérium jegyeit: a keresztelő alapvetően beavatási rítus; a papi hivatás beavatást is magában foglal” – írja ELIADE. Az avatást NÉMETH Imre a következőképpen definiálja: “[ …] az emberi élet jelentős fordulatait, társadalmi állapot–, státus– és környezetváltozásait sűrítetten kifejező rítus és szokás, amelyet egyének vagy az egyént befogadó társadalmi csoportok és szervezetek gyakorolnak”.

Jelen esetben is egy olyan jelenséggel állunk szemben, amely az egyén életét gyökeresen megváltoztatja. A változás természetesen nem egyik pillanatról a másikra történik, a megkeresztelkedést megelőző tanulás során a “jelölt” életében eddig ismeretlen elemek tűnnek fel, pl. a Biblia folyamatos olvasása, a gyülekezet látogatása stb. A korábbi életével való konkrét szakítás azonban csak a vízzel való megkeresztelkedés által következik be.

A víz jelképiségére vonatkozólag ismét ELIADE szavait idézem: “Bármilyen vallási összefüggésben jelentkezzék is a víz, funkciója mindig ugyanaz marad: felbomlasztja, megszünteti a formákat, “lemossa a bűnöket”, megtisztít és egyúttal újjáéleszt.” Ezek a szerepek itt is tetten érhetőek. Jehova Tanúi számára talán épp az utolsó funkció, az újjászületés a leghangsúlyozottabb. Amikor alámerítenek valakit, vagyis “eltemetnek” a víz alá, akkor a korábbi, saját magára összpontosító életmódra nézve meg kell halnia és gyökeresen szakítania kell a világi élettel is. Amikor feljön a vízből, egy új életre emelkedik ki, olyan életre, melyet Isten akarata és nem a sajátja vezérel.

Az új élet tényét világítja meg az is, hogy a vízben az ember számára nincs élet, és a keresztelés alkalmával ebből az életképtelen közegből Jehova szervezete emeli ki a testvéreket. Ettől a pillanattól kezdve mindig Isten törvényei vannak a szemük előtt, és próbálnak olyan életet élni, amely Istennek tetsző.

Jehova Tanúi a keresztséget nem tartják szentségnek, csupán jelképnek tekintik az új életút kezdetén, amely egy egész életen át tartó szolgálat kiindulópontját jelzi. Istennek önátadott szolgákként Jehova Tanúi kötelesek követni Jézus utasításait, hogy “tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” (Máté 28: 19).

Jehova Tanúi nem elégedhetnek meg azzal, hogy megkeresztelkedtek, további erőfeszítéseket kell tenniük szellemi előrehaladásuk érdekében. Ehhez segítséget az otthoni bibliatanulmányozások és a gyülekezeti összejövetelek nyújtanak. Hetente három alkalommal találkoznak: hétvégenként vannak a nyilvános bibliai előadások és Őrtorony–tanulmányozások; hétköznap pedig hetente kétszer találkoznak egymással szervezetten: a közös bibliatanulmányozási összejövetelen és a Teokratikus Szolgálati Iskola alkalmával. Ez utóbbi azt a célt szolgálja, hogy a prédikálások során minél hatékonyabban tudjanak fellépni, ezért ekkor olyan feladatokat oldanak meg, amelyek beszédkészségük és érveléstechnikájuk fejlesztését segítik elő. Ezek az alkalmak az állandó kontroll által szinten tartják szellemi képességeiket, és megakadályozzák, hogy helytelen cselekedeteket hajtsanak végre. Mindezek végső célja pedig a következő: “Az előrehaladásod nemcsak abban segít majd neked, hogy megőrizd az örömet és boldogságot, hanem abban is segít, hogy biztos helyed legyen Isten új világában, ahol égi Királyság – uralma alatt az előrehaladásod örökké folytatódhat majd!”