EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

A tanúk szeretetből vagy félelemből szolgálják Jehovát?

2011.06.26. 22:57 | Johnny Joker | 31 komment

"Azt hiszem Jehova Tanúi vallása egy olyan hihetetlen, de tragikus társadalmi kísérlet, amely azt bizonyítja, hogy az elme akkor a legsérülékenyebb az agymosásra, amikor egészségtelen állapotban van. Úgy tűnik, hogy vonzza a kétpólusú, skizofrén, depressziós és a paranoid hajlamú embereket. Prédaként csap le az olyan negatív érzelmekre, mint a szomorúság és a félelem. A 25 éves tanú pályafutásom alatt annyi mentális zavarral küzdő emberrel találkoztam, amennyivel egy pszichiáter az egész karrierje alatt. Feltűnt ez nektek is? A Királyság-termek majd hogy nem elmegyógyintézetek!

A szolgálat során, az emberek akik valóban meghallgatnak minket az ajtóban és elfogadják a tanulmányozást, azok néhány nehézséggel küzdenek épp, az adott időszakban. Rengetegszer hallhattunk már Jehova Tanúitól olyan tapasztalatokat, hogy a házról-házra végzett tanúskodás során éppen egy öngyilkossághoz készülő emberhez kopogtattak be. Fegyverrel a szájában, készen a ravasz meghúzására, amikor csöngettek. Majd: "Ez az ember most már megkeresztelt úttörő"... még egy súlyos problémákkal és mentális betegséggel küszködő ember lett tanú, és mindenki tapsol.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A legtöbb ember, akivel ebben a vallásban találkoztam a következő okok miatt tanú: szeretné újra látni egy elhunyt hozzátartozóját, félelem az aktuális eseményektől a világban, félelem az armageddonkor bekövetkező pusztulástól, félelem attól, hogy kerülni fogják (a tanú rokonai, barátai ha nem marad tanú), arra vágynak, hogy megszabaduljanak egy betegségüktől, és néha csak a szaftos pletykázás miatt (nem csak az idősebbek). Az apámat az anyja elvesztése miatti bánat hajtja, az öcsémnek számos orvosi kezelés alatt bekövetkező halálközeli élménye volt, őt a halálfélelem hajtja, az édesanyámat pedig a megöregedéstől való félelme.

Nem inkább a Jehova iránt érzett szeretetükből fakadóan kellene szolgálniuk őt? Ez nem szeretet, ez félelem és bánat. Manipulálni a meggyengült elméjűeket úgy, hogy azt tegyék amit mi szeretnénk... kicsit mint a szociopaták (ami önmagában is egy betegség). Talán ezért nem működik jól ez a vallás azoknál, akiknek egészséges az elméjük, és/vagy az átlag értelmi szinten (IQ-n) felül vannak. (Ezért származik az oktatás az Ördögtől).

Ti is felfigyeltetek ezekre?"

 

beküldő: anonymus

Címkék: ébredjetek! olvasóim küldték élettapasztalatok győződj meg személyesen

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr443017302

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jehova Tanúi és a mentális egészség 2012.07.24. 09:58:35

Jehova Tanúi és a mentális egészség Írta: Lee Marsh Gyermekként tudtam, hogy kezelésre van szükségem az átélt zaklatásaim miatt. De Jehova Tanújaként nem volt erre lehetőségem. Azt mondták nekem, hogy a szociális gondozók, a terapeuták és psz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bobibá 2011.06.27. 21:12:55

Akárki írta -anonymus - telitalálat. Ez lenne a kiváasztottak gyülekezete? Vagy piszkos tizenkettő? Én se sok olyan tanúval találkoztam, aki őszinte és szívből jövő indítékoktól vezéreltetve ténykedett volna. Megvezetett, rettegésben élő emberek.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.06.29. 09:36:48

Megtalaltam egy 2004 marc 15-i naploreszletemet, amely megirasara a veszpremi gyulekezetben atelt helyzet ihletett:
'....penteken (12-en) itt volt a kof. a ....val. Nem mondhatnam, hogy tulsagosan feldobott...........O semmirol sem tudott (megj.: pedig akkor mar tobb, mint 3 eve ment a problema a venekkel) az elozmenyeket illetoen, ezert felvazoltuk a helyzetet neki. A gyulekezetbejarast forszirozta. Amikor a betegsegemre hivatkoztam, ami orvosilag nem kezelheto es a gyulekezet csak ront rajta, akkor nem tudott mit mondani. Elismerte, hogy igazunk van ebbol a szempontbol. Tudjak azt is, hogy anyagi gondjaink vannak....'

De hiaba volt igazam, mert szamomra ket valasztas maradt 1. menni a gyulekezetbe, ahol lebetegszem a fennallo stressz helyzet miatt (pontosan elmondtam, hogy a kivel mi a bajom), ami miatt munkakeptelenne valok (persze ez senkit nem erdekel)
2. nem menni a gyulekezetbe, de akkor ohatatlanul a 'romlas utjara' lepek, hitehagyottkent kezelnek es elfordulnak tolem, mint olyantol, aki 'elhagyta Jehovat'.

Es a kof-nel megallt az esz es a tudomany, letudta a 'kotelezo' latogatast, meg csak meg sem probalt tovabbi segitseget nyujtani....es ebben nem o volt az elso.

Valo igaz, az Ortorony tarsulat a 'nagy nyomorusagba' vezeti a kovetoit, de igeretukkel ellentetben nem fogja oket onnan kivezetni, mert a jelenleg fennallo helyzeteket nem kepes orvosolni.
De jo hirem van azoknak, akik a helyes inditekbol vannak a szervezetben (nem tudom kinel mi, de nalam az igazsag megismerese es Isten szolgalata iranti szeretet volt), mert ki lehet jonni barmilyen nyomorusagos helyzetbol, de ennek az egyetlen modja a felemekkel valo oszinte szembenezes nem pedig azok leplezese egy vallasos kontossel, ahogyan ez divat a JT gyulekezetekben.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.06.29. 10:11:00

Egy kis szojatek az angolul tudoknak;

FEAR is when you're
Finding Excuses And Reasons
to stay right where you are.
(Felelem az, amikor kifogasokat es okokat keresel arra, hogy ott maradhass, ahol most vagy.)

Ennek ellentetete:
Have Only Positive Expectations (HOPE)
(Remeny: csak pozitiv elvarasaid legyenek)

Nem ez van veletlenul a BIbliaban is, hogy ne a felelem vezereljen, hanem inkabb a remeny?

Nem szabad felni, mert ez magneskent mukodik, vagyis meg tobb felelmet fog vonzani. Ha viszont kivancsisaggal es jatekossaggal kozelitunk meg egy helyzetet, akkor az meg a legvadabb remenyeinket is felulmulja.

3 Péter 2011.06.29. 15:37:28

nem embereknek kellene megfelelnetek, mert azok tökéletlenek. vajon a köf, vagy a biblia mondja azt, hogy nem hagyva fel egybegyűlésünkkel? ha lestrsszelsz egy helyzettől, vagy emberektől, gondolkozz el azon, azok a keresztények, akiket régen is, és ma is börtön vagy lincselés fenyeget, vajon hogyan oldották meg ezt.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.06.29. 17:45:42

@3 Péter: Azt senki nem tudja kedves Peter, meg te sem, hogyan oldottak meg a regi keresztenyek a bortont vagy lincselest, ezert nincs min elgondolkozni.
En nem is tuztem ki ezt eletcelomul, hogy megtudjam.
Nem elunk sem haboruban sem fenyegetesben, ha megis felelemben el valaki, akkor orvozhoz kell fordulni.

3 Péter 2011.06.30. 06:57:57

amit régebben megírtak, a mi oktatásunkra írták meg, írja a biblia, ami sok ember vívódásáról beszámol. betegséggel valóban fordulhatunk emberekhez, és/vagy a Teremtő Istenhez, aki azzá válik, amivé akar, akár egy olyan Orvossá, aki tud rajta segíteni kockázatok és mellékhatások nélkül.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.06.30. 08:32:07

@3 Péter: ...az egy nagyon nagy okulas mindenesetre, hogy a multban elofordulo helyzeteket hogyan tekintette Isten. Pl amikor az okori gyulekezetben vagy akar a zsidok kozott mindenfele istentelen dolgok fordultak elo, bizony MINDIG hitehagyas volt mogottuk, ami Isten nem-tetszeset vonta magara.
Az egyes emberek kulonfelekeppen reagaltak. David pl elmenekult idegen orszagba Saul dardadobalasai elol es hosszu ideig ott elt.

Egy kereszteny nem koteles kitenni magat nyilvanvaloan rossz befolyasnak, ami lebetegitheti, mert a rossz tarsasagtol is ovakodni kell. Ez is a Biblia tanacsa, nem de? Ha Krisztus a feje a gyulekezetnek (marmint a JT gyulekezetnek, ahogy te allitod) akkor annak a nyugalom helyenek kene lennie nem pedig a viszalykodase. Jezus gyogyitotta az embereket, nem pedig lebetegitette oket.
Azok az irasellenes viselkedesek es eljarasok, amelyek nekem annakidejen sulyos fizikai tuneteket okoztak, a kof es egyeb felelos testverek feladata lett volna kezelni.
Elmeletileg.
Ehelyett egyszerubb volt megvadolniuk es lejaratniuk. De nehogy azt hidd, hogy szanakozom ezen, mert orulok, hogy igy tortent, mert tisztabban latok, de ez a tortenteken meg nem valtoztat.

Ha te ragaszkodsz a gyulekezethez, az a te dolgod, senki nem mondja, hogy ne tedd.
Csak azt nem ertem, ha olyan nagyon koveted a tanacsokat, akkor mit keresel ezen az oldalon?
Vagy te ugy gondolod, hogy a kikozositettekhez 'hivattal el'? Vagy meg az itteni hozzaszolasaidert az orakat is irod?

3 Péter 2011.06.30. 11:56:43

ha zavarnak a hozzászólásaim, szóljatok, és nem írok többet ebbe a blogba. de komolyan. nyugodtan írjátok meg, ha ki akartok közösíteni innen, mert más a véleményem.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.06.30. 12:24:54

@3 Péter: Kedves Péter! A hozzászólásaid nem zavaróak, és nagyon örülünk, hogy itt vagy, akár hiszed, akár nem! Itt lehet nem egyetérteni!

Valóban mindenki a saját dönéséért felelős. Én nem szeretnék senkit meggyőzni semmiről. Azt szeretném, ha mindenki maga járna utána ezeknek a dolgoknak, és saját belátása szerint mérlegelne, döntene. Az objektív döntéshozást szeretném segíteni, illetve a Jehova Tanúi közül kivált valláskárosultakon segíteni, kérdéseiket megválaszolni, továbbá saját vallásuk történelmét szeretném bemutatni nekik, mert sokan, a döntő többség ezt nem ismeri!!! Rengetegen hálásak nekem ezért, és ez örömmel tölt el.

Nem, nem fogok vallást alapítani, és nem gyűjtök követőket, nem származik anyagi hasznom a kutatómunkámból. 18 évig jártam gyülekezetbe a családommal, édesapám vénként szolgált. Szerencsére az egész család kiszabadult, és azóta valóban boldogan élünk...
Nem mondjuk ezt úgy, ahogyan tanúként kellett, pedig nem voltunk azok. Mostanra megértettük, hogy miért is voltunk boldogtalanok a "szeretet gyülekezetében, Isten földi szervezetében". Remélem egyszer te is megérted! Ez az idő akkor jön majd el, amikor nem kell többé becsapnod magad, és be mersz majd ismerni dolgokat saját magadnak.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.06.30. 19:38:08

@3 Péter: Egyaltalan nem zavaroak a hozzaszolasaid, nyugodtan leirhatod a velemenyedet, mint ahogy masok is. Mindenkinek meg van a sajat nezopontja dolgokrol, amit tiszteletbe kell tartani.
En inkabb ugy ereztem, hogy teged zavar az amit en irok, de bocs ha nem igy van...

lilliana33 2011.07.29. 22:16:29

Nagyon megragadott a cím! Ami miatt MOST írok kapcsolatban van a címmel...Eddig úgy gondoltam, hogy egészséges félelemmel félem Jehovát, (nehogy megbántsam a tetteimmel), de rájöttem 33 év után, hogy én szeretem Istent, de a félelem ami bennem volt-van az mind az "ember-ajándékok" miatt van! Egy szerető Isten nem akarhatja, hogy féljenek Tőle, ezt már nem tudják nekem bemagyarázni! Isten nem kegyetlen, aki szereti szenvedni látni azt, aki igaz szívvel fordul hozzá, bárki legyen is az..Szóval szerintem a legtöbb Tanú a vénektől és a többség nyomásától fél!
Én is így voltam, de már a végén nem voltam önmagam és rájöttem, hogy nem érdekel innentől kezdve ki mit gondol, hiszen Isten a szívemet látja, nincsen értelme olyannak mutatni magam amilyen nem vagyok. Annyi minden van bennem, ami most próbál kitörni, már nem félek!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.29. 23:13:01

@lilliana33: János, a szeretett apostol írja, hogy a szeretetben nincs félelem. Azonban János apostol görögül írt.

Az ógörögben kétféle szó van a félelemre: az egyik phobosz a másik az eulabeia. Istenben nincs "phobosz", azaz rettegés. (Innen a "fóbia" szó.) Azonban van "eulabeia" (félelem), amely a Szentlélek ajándéka. Az istenfélelem (eulabeia) és a ijedelem külön fogalmak (fobosz>fóbia).

A magyar is kifejezi a görög "phobosz" és "eulabeia" közötti megkülönböztetést: Más az Istentől félni, rettegni, és más az Istent félni! Jézus Krisztus is (emberi természete szerint) istenfélelméért kapott meghallgatást, nyert az áldozata elfogadást az Atyánál.

Az eredeti görög vallási iratokban kétféle félelemről van szó a "rossz" félelemről azaz a PHOBOS-ról (fóbosz) amelyből a "fóbia" fogalom származik, és az "eulabeia"-ról, ami = istenfélelem, azaz a hódolat, a tiszteletteljes leborulás a Teremtő előtt. A kettő élesen különbözik, de a magyarra fordítás ügyetlen, mert nem FÉLELEMRŐL van szó mindkét esetben.Ezért a félelem szó alkalmazása az "eulabeia"-ra félrevisz. Isten nem büntet, magunkat büntetjük és nem félni kell tőle, mert ő hosszútürő és végtelenül irgalmas, ezernyi példát találunk erre a Bibliából, az utolsó lator iránti irgalmas megbocsátásig - hanem szeretetből engedelmeskedni, hogy viszonozzuk a szeretetét.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.29. 23:17:20

@lilliana33: A szolgai félelem valójában nem istenfélelem, mert nem szeretetből, hanem önféltésből való: a lélek csak azért féli Istent, hogy elkerülje bűnei büntetését. A tökéletes istenfélelem forrása a gyermeki szeretet, mely fél megbántani a mennyei Atyát (istengyermekség), ill. a jegyesi szeretet, mely az Istennel egyesült lélek szeretete.

A 1Jn 4,18 kijelentése („a szeretetben nincs félelem”) a szolgai félelemre, a phoboszra vonatkozik.

az a helyes, ha az ember Istent szeretetből féli, és nem félelemből szereti

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.29. 23:19:59

@lilliana33: Egy évtizedek óta Tanú ember ezt írta:

"Egyszerű paraszti ésszel is belátható, hogy JT tanításának az a része, amely Armageddon folytonos közelségéről szól, szintén egy tudatmanipuláció. JT történetének lényegében semmi másról nem szól, mint arról, hogy "ne csinálj semmit, csak prédikálj, mert úgyis itt a vég, és ha nem fogsz prédikálni, akkor megdöglesz". Igy lehetne a "jóhírt" tömören összefoglalni."

lilliana33 2011.07.30. 09:37:51

@Johnny Joker: Köszönöm a válaszodat! Az a különös, hogy hiába tudtam én is azokat az szeretetteljes példákat, mégis amikor voltak olyan kérdéseim vagy kételyeim, akkor a szerető testvérek nem ezekkel próbáltak meg érvelni, hanem azokkal,amiknek a végén mindig azt éreztem, hogy én egy rossz ember vagyok...és természetesen Isten büntetését vonom majd magamra...

lilliana33 2011.07.30. 09:56:47

@Johnny Joker: Amióta édesanya vagyok, azóta értem meg teljesen, hogy mit érezhet Isten, az Ő gyermeki iránt - minden gyermeke iránt!
Sajnos én úgy tapasztaltam, hogy ezt a fajta szerető félelmet is úgy ki tudják fordítani és saját maguk fűszerezte félelemmé alakítani,hogy az ember hiába tudja az eszével-szívével mi az igaz, de mit tehet egymaga??? Rágalmazásért szinte azonnal kisteremmel riogatják, megvonják a hozzászólást és a végén, ha nem tudja befogni a száját kiközösítik, így aztán végleg elhallgattatják, mert a legtöbb testvér fél még ránézni is a kiközösítettre, nehogy behívják a kisterembe gyóntatni...Vajon Isten ilyen? NEM NEM

lilliana33 2011.07.30. 10:16:08

@Johnny Joker: Amióta én is próbálok egyszerű paraszti ésszel gondolkodni átlátok a koszos üvegen, amit elém tartottak.Mi lett az eredménye? Mikor nem sikerült engem meggyőzni, jöttek a gyermekemmel, hogy hát érte felelős vagyok és ha ezt így folytatom akkor mi lesz vele? Mivel kicsi még én felelek érte...és mi lesz ha jön a vég...gondoljak csak bele...
Ez a szerető segítség amit kaptam, egyszóval megfenyegettek, ha nem csinálom azt amit kell( fogjam be a szám és legyek birka) akkor nemcsak én hanem a fiam is meg fog halni. Azóta nem járok gyülekezetbe, ez volt az i-re a pont.
Az igazságba születtem és nagyon sok mindent átéltem, nálunk mindenki Jehova Tanúja, a férjem részéről is. Bűnt nem követtem el,amiért szankcionálhatnának, elég volt , hogy a férjemet, aki "vénember" volt tönkre tették( kk.), mert fel merte vállalni, hogy kiáll az igazság mellett és nem félt az emberektől. Szóval több évnyi meghurcoltatás és fenyegetés eredmény az lett, hogy most már tudjuk mit vár el tőlünk Isten és azt is tesszük, nem ápolva közösséget azokkal, akik félelemben tartottak saját maguk törvényei szerint. Azóta nagyon boldogok vagyunk és érezzük Isten szeretetét! A családjaink egy ember kivételével nagyon normálisak velünk, sőt még talán oldottabbak is, csak én féltem őket, mert őket még bánthatják...

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.07.30. 10:23:36

@lilliana33:
Nagyon orulok, hogy ratalaltal erre az oldalra. remelem, erzekelheto a hozzaszolasokbol, hogy nem kritizalni szeretnenk az szervezetet (na nem elsosorban, nem azert mert nem lenne mit rajta), hanem inkabb megosztani tapasztalatainkat es tamogatast nyujtani azoknak, akik hozzad hasonloan szenvednek az emberi ostobasagoktol a gyulekezetben.
Az altalad leirt erzeseken, gondolatokon az itt kommentelok tobbsege hasonloan keresztul ment es nem akarjuk elfogadni a megbelyegzest a JT szervezet reszerol csak azert, mert merunk erezni es gondolkodni, egyszoval onmagunk lenni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.08.01. 09:45:49

@lilliana33: Ha a hamis, hajánál fogva előrángatott érveikkel nem tudnak tovább ügyeskedni, akkor az érzelmi zsarolás jól bevált módszerével próbálkoznak: barátok, családtagok, rokonok nyomásával (esetenként direkt arra kondícionálva őket, hogy hatással legyenek rád), hiszen ők még tanúk, ők szeretnek, mi lesz velük stb. Sok tanú a hozzátartozói (mivel máshol már nincsenek) miatt marad benn, depresszióba esve, mivel megalkudott önmagával. Nem hiába olyannyira fontos a brooklyn-i Őrtorony Társulatnak, hogy ne legyen SEMMI kapcsolatunk a külvilággal, hiszen akik nem tanúk azok veszélyes világiak.

Az én édesapámat is azért hurcolták meg, és azért adta inkább vissza a vénségét mert kiállt az igazság mellett és nem lehetett zsebre tenni, nem ment bele a kis véni játszmákba, susmusokba. Ezt sajnos csak azok ismerik akiknek volt már ilyenekkel dolga, mi azonban együtt, összefogva megpróbálunk erre mindenki előtt fényt deríteni!!

Sokan szabadulásuk után csöndben maradnak, mi azonban ne tegyünk így, hanem önzetlenül segítsünk a torony szenvedő rabjainak!!!

gabrielle81 2011.08.05. 19:41:38

@3 Péter: Azt hiszem te talán JT vagy a lelkiismereted merre jár ilyenkor amikor "hitehagyott oldalon irkálsz ?
A depresszió ami itt meg volt említve sajnos JT között tapasztalatból tudom nagyon gyakori .
Ezen nem segít sem a szent szellem ereje sem Isten mindenható volta .
Mivel a Tanukat egy maximalista életre nevelik , bár azt mondják nem jó mégis mást tesznek így soha nem fogják magukat jól érezni ,mert értéktelenség érzését ültetik beléjük a jó szándékú tanácsaikkal . a mi gyülekezetünk 80%-a szorongáscsillapítón élt . Vajon ez a boldogság amiről a Biblia ír ? Ezek a személyek tanúskodtak buzgón , olvasták a bibliát a kiadványokat mégsem sikerült kilábalni belőle , imádkoztak ,mit kellett volna még tenni ?
Sokan nem ismerik fel azt ,hogy orvoshoz és életmód váltásra van szükség ahhoz , hogy kilábaljanak belőle .
Az orvos menni az nem jó , mert ciki Isten nem segít akkor mit tegyenek ?
Nem jó , ha elmondják másnak , hogy hová járnak orvoshoz ,mert lenézik őket .
Ez volna a testvéri szeretet ?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.08.05. 23:31:52

@gabrielle81:
Ezt a kerdest en is feltettem Peterunknek, aki valszeg megsertodott ezen.....De mar nem szokott kommentelni, lemondott rolunk.

En annak idejen azok koze tartoztam, aki orvoshoz fordult a depressziojaval, es mondhatom, a legtobben elfordultak tolem, mint valami fertotol. Pedig majdnem mindegyik kiadvany megemlitette ezt a lehetoseget akkoriban (90-es evek vegen-2000 elejen), megsem eltek vele, sot szegyennek tartottak. A venek pedig a gyulekezet bajkeverojenek es szegyenhozojanak tartottak, mert titokban sok testverno megkeresett, mert kivancsiak voltak, hogy mit mond az orvos...

A depressziombol kigyogyultam, mint ahogyan sulyosnak mondhato egyeb betegsegeimbol is, de onnantol kezdve nem voltam 'jo alany', mert nem nyeltem le a visszassagokat, hanem inkabb szova tettem azokat.

metanoia 2011.08.06. 21:00:48

@gabrielle81:

A teljesítmény centrikus közösségek szinte futószalagszerűen termelik a megnyomorított, boldogtalan depressziós embereket.

Az adott rendszeren belűl valóban lehetetlen kigyógyulni belőle. / Münchausen báró.../

Ahol az emberek idejét úgy lefoglalják az állandó összejövetelekkel és elvárásokkal, hogy semmi idő nem marad a családra, elcsendesedésre, kikapcsolódásra, ahol egymáshoz hasonlítgatják magukat az emberek, ahol személytelen, értéktelen emberként kezelik őket, minden irgalom, szeretet, megértés nélkül, ott nem is lehet más mint:
kilátástalanság,
elkeseredettség,
testi/lelki betegségek
és súlyos depresszió!

Ott ahol a Bibliát önállóan nem olvashatják,
ott ahol a "Szent Szellem" csak a vezetőségen
működik, ott ahol Krisztushoz nem szólhatnak,
ott ahol diktatórikus rendszer működik, ott ahol nem lehet önállóan gondolkodni, ott ahol félelem és megfélemlítés van, ott ahol besúgóhálózat működik, ott ahol képmutatás van, ott ahol nem Krisztus az alap, hanem egy állandóan változó emberi tanrendszer, milyen gyümölcsök várhatóak?

Ki kell lépni ebből az ördögi csapdából, ki kell menni Krisztus zöld legelőjére a friss levegőre,
mert az IGAZSÁG valóban szabaddá tesz.
Az IGAZSÁG pedig nem egy emberi hamis tanítás, hanem KRISZTUS, aki a VALÓSÁG!
Le kell rombolni a bálványokat és megismerni Istent, amilyen Ő valójában.
Nem egy közösség szemüvégén keresztűl, hanem a Szent Szellem által.

"Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent." Rm.8:31. ök.ford.

answers 2011.09.03. 15:21:05

Szervusztok, ma találtam ezt az oldalt, és meg vagyok döbbenve. Most, hogy olvastam a cikket, rájöttem, hogy a mi gyülekezetünkben is rengeteg a depressziós és pánik beteg. (Én is az vagyok.)
Éppen ma gondolkoztam el azon, hogy miközben mindig azt a tanítást halljuk, hogy a lelkiismeretünket kell fejleszteni, hogy helyesen döntsünk, közben részletesen le van írva sok területen, hogy mit helyes és mit nem. Tehát a lelkiismeretünk ezek után csak egyet tehet, furdal bennünket, amikor valamit nem pont úgy teszünk, ahogy a tanítás szerint kellene. Úgy érzem, a szabadulás útján vagyok, egyre inkább látom, hogy mekkora hazugságban és félrevezetésben éltem 20 évig. Most sajnálom ezt a 20 évet.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.09.03. 15:56:49

@answers: Isten hozott kedves ébredező!
Szeretettel tanácsolnék néhány dolgot.
Nyugodj meg. Ne kapkodj. Adj időt magadnak, ne rúgj fel mindent pár nap alatt. Egyenlőre ne beszélj a testvéreknek(családodnak, ha tanúk) a felismeréseidről. Kezdj el kutatni (ez az oldal sokat segít), ne feledd az igazság minden igaz próbát és mennél inkább kipróbálják annál inkább igaznak fog bizonyulni. Tehát nincs mitől félned, mert vagy kiderül a hamisság és meg tudsz szabadulni és másoknak is segíthetsz megszabadulni, vagy megerősödik a bizalmad a szervezetben. Ne bánkódj a 20 év miatt, Raymond Franz 40 évig volt teljes idejű szolga és nagyon sokan évtizedek után szakítanak, neked most jött el az időd. Jobb lett volna ha a kocsmáztál és cigiztél volna 20 évig? Ami neked a problémád az valakinek az álma.
Kutass, imádkozz és bátran kérdezz minket, itt sokan vannak akik szívesen segítenek neked és az adományaidat sem fogják kérni.
Emlékezz Jézus szavaira! -"Megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket."

answers 2011.09.03. 16:01:09

@zatarra: Köszönöm a válaszodat, igazad van. Valójában az, hogy annak idején JT lettem, jobb irányba fordította az akkori életemet. Erre eddig nem is gondoltam.
A tanácsoddal egyetértek, egyenlőre olvasok, imádkozom, és gondolkozom. Csak egy családtagomnak szóltam, aki nem JT, és nagyon örül, és bízik benne, hogy helyes úton haladok tovább.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.09.03. 16:48:19

@answers: Figyeld meg a "gonosz világiak" legtöbbje vagy nagy ívben tesz rá, hogy tanú voltál vagy tök barátságosak, megértőek és segítőkészek. Persze van egy-két baromarcú aki majd mondja: -én már akkor megmondtam, hogy ez hülyeség... A kérdés, hogy akkor ő tudott e értelmes életcélt mutatni neked, szeretettel rávilágított-e a szervezet hibáira, bűneire, hazugságaira?
Figyeld meg, lesznek normális barátaid akik elfogadnak, lehet velük nevetni és másról is beszélgetni, mint hogy hány kecske csapta rád az ajtót tegnap a szolgálatban.
Élvezd az utazást!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.03. 16:49:45

@answers:
Érthető, hogy sajnálod a 20 évet, de ezzel nincs mit tenni, mert az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Amint zatarra írta, neked most jött el az időd.
Valószínűleg az, hogy annakidején 'jó irányba' fordította az életedet a JT-vel való kapcsolat, az azért is lehetett, mert talán önhibádon kívül, de kilátástalan helyzetbe voltál valami miatt. Ezért érezhetted a gyülekezeti hatásokat 'jónak'. Én úgy tekintek az én 15 évemre, mint Csipkerózsika álomra, ami ugyan megóvott bizonyos értelemben sok rossztól, de meg is akadályozott sok mindenben.
A mostani gondolkodásod, viszont egy minőségileg más életet indíthat el. A múlton való bánkódás helyett inkább próbálj pozitívan állni a jövőhöz.

answers 2011.09.03. 16:56:41

@karalabe4: Pontosan így érzem én is. Az a tanítás, amit kaptam, valójában sok területen jobb emberré tett, és megvédett sok rossz döntéstől, de közben sok mindenben akadályozott is. De tényleg, ha átgondolom, nincs miért bánkódnom, és várom, hogy mit hoz a jövő.

answers 2011.09.03. 16:59:59

@zatarra: zatarra, ez természetes, hogy a "világiak" kedvesek és barátságosak, hiszen az ördög örül, hogy ha valaki kijön Isten igaz szervezetéből. :D:D
Ok, ez csak vicc volt!

answers 2011.09.03. 17:14:48

@zatarra: kicsit lassan jár az agyam, de most, ahogy gondolkoztam azon, amit írtam neked kb. negyed órával ezelőtt, rájöttem, hogy akármit csinálhat egy JV, ami nincs összhangban a szervezet tanításával, arra mindre van egy logikusnak tűnő, de bűntudatot és félelmet keltő tanítás. Ez igazából borzasztó!

icele 2011.12.01. 12:25:09

@answers:
Hát Igen!
Bezeg mikor én jártam...
Akoriban nem volt lehetőség szinte bárminek is
utána járni,vagy "véletlenül" belebotlani!
Anyi kérdésem volt hogy nem tudtam melyik zsebembe tegyem őket........
Ha nics bennem Szeretett és Igazság utáni vágy,ha nem utálom a képmutattást..
Azok a kedves vének hogy sietek mikor padlon voltam,mire oda értek,már csak az elkülönülö levelet adtam oda...
Belle gondolok,mit kértem Atyámtol "Ha mélto leszek viszatérek,ne feledkez el rolam"
Soha nem hagyot magamra,pedig cselekedtem nagyon gonoszul az ő szemei ellöt! Menyit tanultam ebböl!Igen Isten előbb szerettet minket mint mi őt!
Te szerencsésebb vagy mint én,35-év után kapok csak válaszokat.Menyit bolyongtam!
Most meg,mikor értem az ő Szeretettét,és tudom hol a helyem,ki vagyok....
Egy idegroncs vagyok,Elvesztetem önmagam
De megtanultam Mi a SZERETETT!
Belle gondolok
süti beállítások módosítása