EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Örömteli tanítványképzés

2011.04.22. 21:07 | Johnny Joker | 38 komment

Örömteli tanítványképzés - avagy az igazság ismeretének őszinte öröme...

Ma jártam pesten és ezt muszáj volt... a tekintete megfogott...

nagyobb méret  

 

Cikk a néniről:

"... Áll a néni a hajnali forgatagban, tiszteltre méltó kitartással, és kezében tartva árulja a vallását. Arca közömbössége fájón ellene mond a magazinban taláható hurráoptimista, szocreál Újjá Teremtett Föld örömnek. Közömbösség, szigorúság komorlik az arcáról. Minden reggel ott áll, minden reggel végzi az Istentől hite szerint kapott munkáját..."

Lóarcú néni vallása" ** Írta:Mohácsi Zoltán **

Címkék: képek ébredjetek! élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr942848478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.04.22. 21:21:01

Nyugi a néni rábólintott utána a közzétételre, de azt sem tudja mi az "a inteeenet".

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.22. 21:43:02

Johnny,a helyszín: Újpest-Központ? Ha nem tévedek,Ő Margit néni ! Holnap reggel megyek Újpestre...hátha meglátom Őt! Nagyon tisztelem Őt,-nem tolakszik,nem áll senki elé....akit érdekel az Őrtorony,az odamegy. Isten adjon Margit néninek erőt,egészséget...felszabadulást....-és örömet!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.22. 21:47:49

Évekkel ezelőtt Margit néniről született egy esszé,-az író Mohácsi Zoltán- az Ő engedélyével publikáltam a blogomban,előszót írva a műhöz: zsotza.blogspot.com/2009/11/loarcu-neni-vallasa-mohacsi-zoltan.html

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2011.04.23. 10:38:39

Csak hogy jól értem-e. Ott áll, és senkihez nem megy oda, nem kezdeményez. Várja, hogy akit érdekel, az megszólítsa. És közben peregnek a percek, írja az órákat a munkajelentésbe, miközben semmit nem tesz, csak az érdeklődést fogadja, és kerüli a konfrontálódást. Jól értem? Mert akkor nem túl hűségesen végzi a dolgát az Őrtornyos szemüvegen át ("térítgess folyton!") nézve.

Másrészt viszont én pozitívnak értékelem, ha nem erőszakolja rá másra. Tudom, milyen kellemetlen az, mikor sietnék valahová, és valaki megállít egy kérdőívvel, vagy azt akarja, hogy csatlakozzam hozzájuk.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.23. 11:22:09

@infaustus: Igen,"csak" ott áll,és tartja az Őrtorony folyóíratot. Talán Jehova Tanúi is lassan-lassan kezdenek ráébredni,hogy a XXI. században,amikor az emberek döntő többsége nem sétál az utcán, az aluljárókban,hanem konkrét céllal siet,a leszólítós módszer abszolút rossz. Viszont érdekes jelenség,amikor egyszerre ketten,hárman állnak egymás mellett az Újpest-központ aluljáróban. Az még érthető-az ő szempontjukból-hogy beszélgetéssel jobban megy a "szántóföldi szolgálat". Régen ezért "fejmosást " kaptam volna a vénektől.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.04.24. 10:12:35

@Zsolt520: Meg en is predikaltam ezzel a modszerrel meg a 90-es evek elejen az Ors Vezer teri aluljaroban es tok jo tapasztalataim voltak. Akkoriban meg eleg uj es forradalmi volt es engem is fejmosasban reszesitettek emiatt, de azt mondtam, hogy ha vannak 'eredmenyei' akkor miert kritizaljak, csak mert nekik nem tetszik. Kesobb az egyik ven is csatlakozott hozzam, aki uttorozott az egyik honapban es a teljes munkaido mellett csak keso estenkent ert ra, na meg amugy sem lett volna ajanlatos egy magamfajta (akkoriban) fiatal lanynak egyedul bolyongani az aluljarokban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.24. 22:44:26

@karalabe4: Köszönöm szépen! Ma is kevés Jehova Tanúja missziózik így,evvel a tapintatosabb módszerrel. Pedig -szerintem is - ennek lenne jobban létjogosultsága.

@ndtomas 2011.04.25. 01:20:58

jól nyomja!
aki arrajár, adja át neki üdvözletem ázsiából!
abba ne hagyja!
az arca meg olyan, amilyenre sikerült
próbálj meg mosolyogni órákig,
megnézném meddig sikerül

20 éve, az első, magyarul ebben a formátumban megjelent folyóirat óta alkalmazom ezt a módszert,
de sok más országban mások már még régebb óta,
és csak jó tapasztalataim vannak vele

érdekes, ha megszólítunk, az ab aj,
ha nem, csak állunk, és úgy kínáljuk,
akkor meg az

sapka sincs rajta, az is baj?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.04.25. 22:42:46

@@ndtomas:
szerintem felreertetted. ez a poszt nem arrol szol, hogy a mi a jo modszer vagy mi nem hanem a kep sokat elarul az 'uzenetrol', amit a neni kozvetit.
Vagyis az a bizonyos 'jo hir' milyen hatast gyakorol azokra, akik azt befogadjak.
Teljesen mindegy a modszer ebben a vonatkozasban, hiszen a megszolitast is lehet udvariasan es tapintatosan vegezni, de az 'uzenet' maga attol meg egy destruktiv szervezet sajatos bibliamagyarazata, amit a neni arca pontosan abrazol.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.04.26. 10:33:23

@@ndtomas: Szervusz! 20 éve prédikáló szellemileg érett Jehova Tanúja kereszténytől nem hallottam még egy idősebb hittársa prédikálómunkájának minősítésére a "jól nyomja" kifejezést. Az üdvözleted átadtam ma munkába menet. A post célját karalabe4 nagyon pontosan megfogalmazta. Egy pár kérdés testvérem:
Jézus és a tanítványai így tanuskodnának? Jézus és a tanítványai mit szólnának ehhez a módszerhez? Ez nem inkább megerősíti az embereket a tanúkról kialakult véleményükben? Ez dícséretet vagy szégyent hoz Jahveh, a tanúk nevére? Ha nem mosolyogsz akkor ilyen arcot vágsz? Minősíti ez a tanúskodás a kiadványokat és a bennük rejlő üzenetet?

Örülök a sikereidnek, sapka nincs rajta és nem baj... =D

@ndtomas 2011.05.09. 13:05:41

nem csoda, ha szeretett társamnak összefacsarodik a szíve-szája, ha minduntalan a hitetlen fejetek kell lássa

és mielőtt beleélnétek magatokat a közönség megtalálásába személyemben, közlöm, hogy csak a védelme miatt szántam rátok e figyelmet, folytatás nélkül

csak közlöm: ha eszetekbe jutna őt legközelebb efféle szavakkal bántani, gondolj arra, hogy vagyunk páran, akik készek vagyunk megvédeni, ne éljétek bele magatokat a gyengének látszó préda fikázásába - és itt elsősorban nem ránk, a látható személyekre gondoltam

menjetek neki annak, Akinek a nevét méltatlan módon az ujjadra vetted!
ott dől el szavatok hatalma, nem a nagymamátokkorabeliekről a neten gúnyolódáson

majd ha az élet a ti protkótokat is megigazítja, akkor majd megnézném milyen meseszép a tieteké egy lóarccal vetélkedve

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.05.09. 17:48:18

@@ndtomas:
Most fenyegetozol?
Figyeltem szavaidra: "probalj meg orakig mosolyogni..." ....Miert kene mosolyognom orakig? A neninek sem kell (nem is mosolyog), nyilvan van miert, ezt senki sem vitatja. De ha igy van, akkor nem kene eloszor a sajat gondjaival foglalkoznia? Mert ha azt megoldotta, akkor a mosoly termeszetesen es erolkodes nelkul fog legordulni az arcarol.

'Szeretett tarsadnak' sem kell a hitetleneket nezegetnie allandoan, mert senki sem kenyszerit benneteket, hogy ezt az oldalt latogassatok. Ha megis megteszitek, akkor szamolnotok kell azzal, hogy masnak is van velemenye...

@ndtomas 2011.05.10. 20:19:55

A „néni” a feltételezett gondjai ellenére követi Jézus parancsát:

„...menj el, és mindenfelé hirdesd az Isten királyságát.” (Lukács 9:60)

„...tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket...” (Máté 28:19)

Nem a gondjai megoldása neki az első, hanem Jézus parancsa, mert Jézus ezt is feltételül szabta hozzá, annak aki a követője óhajt lenni:

„Egy másiknak aztán ezt mondta: „Légy a követőm!” Az így szólt: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat.” De ő ezt mondta neki: „Hagyd, hogy a halottak temessék el halottaikat, te pedig menj el, és mindenfelé hirdesd az Isten királyságát.” Megint másvalaki pedig így szólt: „Követlek téged, Uram, de előbb engedd meg, hogy elbúcsúzzam azoktól, akik háznépemhez tartoznak.” Jézus ezt mondta neki: „Senki sem alkalmas az Isten királyságára, aki az eke szarvára tette a kezét, és a mögötte levőkre néz.” (Lukács 9:59-62)

Nem éppen ez az önfeláldozás az, ami tiszteletet érdemel? Nem pedig a gúnyolódást, amit te teszel, csatlakozva a poszt forrásához? Mindezt azzal legitimálva, hogy a tényekből kiindulva egy feltételezéssel olyan általános következtetést vonsz le, ami már nem felel meg a valóságnak:

Egy Jehova tanúja a vallási tevékenysége közben kinéz, ahogy kinéz - nem éppen megnyerő, sajnos (ez tény), de ebben nincs semmi különös, hiszen egykor a követett Példaképéről is ez van megírva:

„...nincs szép alakja, sem pompája; amikor meglátjuk, nem olyan a külseje, hogy kívánatos volna előttünk. Megvetett volt, és kerülték az emberek; fájdalmak embere és betegség ismerője. Arca mintha elrejtetett volna előlünk. Megvetett volt, és semmire sem becsültük őt.” (Ésaiás 53:2,3)

De te ebből mégse azt következtetést vonod le, hogy akkor mégiscsak jó úton jár a „néni”, mert még a külsejében is kénytelen utánozni (hogy miért, azt sem ebből a posztból, sem a trackbackből nem tudtuk meg) akit választott keresztényként (t.i: a szó jelentése az eredeti görögben: Krisztus-követő). Hanem azt állítod, hogy az a ’jó hír’, amit terjeszt, az okozza ezt a külsőt (ez feltételezés), sőt maga az egyház is destruktív (általánosítás).

Csakhogy ez a levezetés mellőzi a logikát. Ellenben feltárja, hogy mindez elfogult rosszindulatból fakad, és pontosan ez az, ami „sajátos értelmezése a Bibliának”, mert figyelmen kívül hagyja a fenti Bibliarészeket, és másokat is. Te mégis ezzel a gyakorlattal egy egész egyházat hamisan vádolsz meg, tények híján - tehát rágalmazol (Rágalmazó=Ördög).

De tőlem teheted ezt is. Ha neked ez vélemény... Tudjuk, a neten könnyű bátornak lenni , látszólag védtelen néninek beszólni, fegyvertelen egyházat megbélyegezni - ha ettől derék embernek érzed magad. Csak legyél tisztában azzal - azért közöltem -, hogy attól, hogy itt beszólsz a „néniről”, sőt a vallását szidod, azzal még nem maradnak következmények nélkül a dolgok.

Neked ez fenyegetés? Részemről? :) Ne tévedjünk! Hogy újra emlékeztesselek arra, amit a társam védelmében írtam - csak talán elkerülte a figyelmedet - arról a szervezetről, aminek vannak látható és láthatatlan tagjai is, de„itt elsősorban nem ránk, a látható személyekre gondoltam”, hanem:

„Amikor az igaz Isten emberének szolgája korán felkelt, és kiment, íme, hadsereg vette körül a várost lovakkal és harci szekerekkel. A szolgája rögtön így szólt hozzá: „Jaj, uram! Mit tegyünk?” De ő ezt mondta: „Ne félj, mert többen vannak mivelünk, mint ővelük.” Elizeus akkor imádkozni kezdett, és ezt mondta: „Ó, Jehova, nyisd meg, kérlek, a szemét, hogy lásson!” Jehova azonnal megnyitotta a szolga szemét, úgyhogy látott; és íme, a hegyvidék tele volt tüzes lovakkal és harci szekerekkel Elizeus körül. ” (2 Királyok 6:15-17)

„Jehova angyala táborozik az Őt félők körül,
És megszabadítja őket.” (Zsoltárok 34:7)

„Mert ezt mondja a seregek Jehovája: »A dicsőség után elküldött engem a nemzetekhez, melyek fosztogattak benneteket; mert aki titeket bánt, az a szemem fényét bántja. ” (Zakariás 2:8)

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.05.10. 22:23:09

Visszaolvastam a kommenteket... lát itt valaki k o n k r é t a n gúnyolódást?

CsernokLaci 2011.05.10. 22:34:34

@Zsolt520: Szerintem Mohácsi írását sem olvasta el, csak csípőből lő, itt senki nem gúnyolódik a nénin, hanem inkább mélységes sajnálatot érez iránta.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.05.10. 22:47:31

@CserLaci: Köszönöm,CserLaci! Igen,erről van szó. Sajnos,én is ilyen voltam "Jehova Tanú"-korszakomban. Ha úgy láttam,hogy nem úgy beszéltek ex-felekezetemről,akkor _verbálisan_ "ütöttem",és ráborítottam az áldozatra a "kereszténység összes bűneit",-persze már csak azért is,hogy még "fehérebbnek" tűnjön a brooklyni Vezetőség. De az,hogy NdTomas olvas egy kritikai blogot,-amit Jehova Tanúinak szigorúan NEM szabadNA olvasni,ha "lojálisak" akarnak lenni a "Hű és bölcs szolga-osztály" hoz. De szerintem egyre többen éreznek,és sejtenek valamit..... lehet,hogy Brooklynban mégsem minden "O.K."! Különben miért tennék kockára "teokratikus jó hírüket",és az esélyüket az Örök Életre (-"a Paradicsomban a Földön....") ?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.05.10. 22:47:40

@CserLaci: egyetértek veled. a cím persze csípős, de pusztán a hirdetett üzenet, Jézus parancsa (amit az előttem szóló már szépen idézett is) és a valóság közötti különbséget hivatott érzékeltetni; más néven kontraszt. a nénivel többször beszéltem, és próbáltam mélyebb gondolatokról megkérdezni, de sajnos hiába. Ő "tudja, hogy ez az igazság, ebbe fog meghalni, és senki sem veheti el tőle"- ez minden, a többi pedig Őrtorony. Egy óvodásnak sem magyarázol másodfokú egyenletet, mondtam a néninek, hogy így tovább, és otthagytam. tényleg sajnálom szegényt...

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.05.11. 08:28:58

@Johnny Joker: Nyilvan valahol 'megakadt nala a lemez', de hat o nem az egyeduli es korantsem kirivo eset (es persze tegyuk hozza nem csak JT kozott...).
A baj csak az, hogy a JT leginkabb arra vannak 'buzditva', hogy elsosorban 'nyomjak az igazsagot' barmi aron is, a szemelyes ketelyeiket vagy rossz erzeseiket pedig hagyjak figyelmen kivul. (vagy ha megsem akarjak, akkor tudjuk mi tortenik...)
Igy a kimondott 'uzenet' az egy dolog, de letezik egy kodolt uzenet is, amit beszed nelkul kozvetitenek, ami persze nem mindenkinel egyforma, attol fuggoen ki milyen szemelyes szorun engedte at a JT doktrinakat.
Kulonben az onfelaldozasnak, ha az nem onszereteten alapul, semmi ertelme, mert az onmagat nem szereto ember nem kepes szeretetet kozvetiteni masok fele.
Kivancsi lennek arra, hogy vajon a helyi venek eszrevettek-e a neni 'uzenetet' es probaltak-e neki erdemi segitseget nyujtani a szokasos 'buzditason kivul?
(koltoi kerdes: a valaszt sajnos tudom)

@ndtomas 2011.05.12. 14:43:13

nem csodálkozom,
hogy érdemi válaszra nem futotta senkitől, c
sak a szokásos kritizálás
ejej, de uncsi, és de következetlen!

már maga a címe is gúny mindkét írásnak
úgyhogy megint hazudtok
vagy ennyire nem veszitek észre, hogy mit tesztek?
ha szerintetek nem jól csinálják Jehova Tanúi, akkor egyszerű a történet:
csináljátok ti jól!
lehet alapítani másik vallást

de így, amit tesztek, az nem más,
mint vallási üldözés
mai nemcsak hogy tanúknak nem ajánlott,
hanem hivatalból is üldözendő bűncselekmény a

C. T. Russell 1909: „Mindazok, akik elszakítják magukat a Társulattól és annak munkájától, ahelyett hogy saját maguk jólétnek örvendenének vagy másokat építenének a hitben és a szellem kegyelmében, szemmel láthatóan épp ennek ellentétét teszik — megpróbálnak ártani annak az ügynek, amelyet egykor szolgáltak, de több-kevesebb feltűnéssel fokozatosan feledésbe merülnek; csak maguknak ártanak, meg azoknak, akik hasonlóan ilyen pörlekedő szellem megszállottjai . . . Ha egyesek úgy gondolják, hogy más asztaloknál is kaphatnak ilyen vagy ennél jobb elemózsiát, vagy hogy képesek maguk ilyen vagy ennél jobb eledelt készíteni — ám legyen, menjenek útjukra . . . Azonban míg mi hagyjuk, hogy mások bárhová máshová menjenek, hogy kielégítő táplálékra és világosságra leljenek; addig azok, akik ellenfeleinkké válnak, bármilyen különös is, teljesen más utat követnek. Ahelyett, hogy a világ férfias kiállásával azt mondanák, hogy »Találtam valamit, ami szerintem jobb ennél. Viszontlátásra!«, az ilyen személyeknél harag, rosszindulat, gyűlölet, viszály — »a test és az Ördög cselekedetei« — mutatkoznak meg, még pedig oly mértékben, ahogyan tudomásunk szerint még világi emberek sem nyilvánítják ki. Úgy tűnik, mintha őrültséggel, sátáni hidrofóbiával [veszettséggel] lennének beoltva. Néhányan közülük hatalmas ütéseket mérnek ránk, és aztán azt állítják, hogy mi ütöttük őket. Készek hitvány hazugságokat írni és mondani, s arra a szintre alacsonyodnak le, hogy aljasságot tesznek.”

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.05.12. 18:00:55

@@ndtomas: Kedves Tomas! Ha Russell-t idézel, kérlek JÓZAN PARASZTI ÉSSZEL, az idézeted utolsó mondatát JÓL FEJBEN TARTVA olvasd el ez a kis összeállítást is amit neked készítettem:

C. T. Russell:
1877: Krisztus királysága fogja átvenni a teljes uralmat a Föld felett 1914-ben; A zsidók, mint nép, helyre lesznek állítva Isten támogatásával; a "szentek" a mennybe lesznek vitetve. - Charles Taze Russell és Nelson H. Barbour, A három világ (1907)

1891: 1914 lesz "a legtávolabbi határa a tökéletlen emberiség uralkodásának." - Charles Taze Russell, Az idő elközelgett (1891)

"Charles Taze Russell, téged az Úr koronázott királlyá, és neved ismert lesz az emberek előtt örök korokon át, ellenségeid pedig el fognak jönni, hogy lábaidnál imádjanak." (Őrtorony 1916. december 1., 376-377 oldal)

"...senki... sem mondhatja őszintén, hogy tudást kapott az isteni tervről bármely más forrásból, mint Russell Testvér lelkészségétől/minisztériumától... az Úr Szolgájától. Megtagadni őt és a munkáját egyenértékű az Úr megtagadásával." (Őrtorony 1922 május 1, 132. oldal)

"Úgy találtatik, hogy a helyet Szt. Pál mellett ... Charles Taze Russell foglalja majd el." (Russell Pásztor Prédikációi, 1917, 3)

"Russell Testvér ... uralkodóvá lett téve az Úr minden java fölött." (Őrtorony 1923 március 1 68,71 oldal)

"Ki prédikálja Russell Pásztor tanítását? Biztosan nem Jehova Tanúi! ... nem idéznek tőle mint egy tekintélytől és nem jelentetik meg ... az írásait." (Ébredjetek! 1951 május 8, 26. oldal)

"Russell és a társai nyíltan kiálltak a ... Biblia tanítása mellett." (Jöjjön el a királyságod, 1981, 143-144 oldal)

------------------------------------------------------------
5 Mz 18:20-22
"20 De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és a ki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta.

21 Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképen ismerhetjük meg az ígét, a melyet nem mondott az Úr?

22 Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!"

Lukács 21:8
„Vigyázzatok, félre ne vezessenek titeket; mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: »Én vagyok az«, és: »Elközeledett a megfelelő idő.« Ne menjetek utánuk."
------------------------------------------------------------
Zion's Watch Tower, February, 1881 (p. 188)

...ugyanaz az Úr, aki akkor világossággal látott el minket az igéből, még most is ugyanúgy gondoskodik erről. (...) Ha embert követnénk, kétségkívül más lenne a helyzetünk; az egyik emberi ötlet kétségkívül ellent mondana a másiknak, és azt, ami egy vagy két vagy hat évvel azelőtt világosság volt, most sötétségnek tekintenénk. Istennél azonban nincsen változás, még a visszafordulás árnyéka sem, és így van ez az igazsággal is; bármely ismeretnek vagy világosságnak, amely Istentől jön, olyannak kell lennie, mint a szerzője. Az igazság új szemlélete sohasem mondhat ellent egy korábbi igazságnak. Az „új világosság” soha nem oltja ki a korábbi „világosságot”, hanem növeli azt.
------------------------------------------------------------

ezeket olvasd el:
Russellről:
jehovatanui.blog.hu/tags/o%3Ac.t.russell

jehovatanui.blog.hu/2011/04/20/level_jehova_tanuihoz

jehovatanui.blog.hu/2011/04/21/uj_vilagossag_az_uj_vilagossag_uj_vilagossaganak_uj_vilagossagarol

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.05.12. 18:08:14

@Johnny Joker: Félelmetesen JÓ összeállítás! Jehova Tanúi között ma egyszerű "hírnök" sem lehetne C.T.Russell,pedig az ő pénze nélkül ma sehol sem lenne az Őrtorony Társulat. Szinte minden jellegzetes tanítását (hamis) próféciáit kidobta J.F. Rutherford - lett is az akkori "Bibliakutatók" között nagy balhé! Tragikus.... Sajnos,Jehova Tanúi nem mernek szembesülni a történelmi tényekkel. Ugyanaz a 'szitu,mint a szocializmusban: akkor nem volt szabad hallgatni a nyugati magyar nyelvű rádióműsorokat (Szabad Európa Rádió,BBC,Deutschlandfunk,Amerika Hangja),most Jehova Tanúinak nem szabad olvasni az Őrtoronyból megszabadult emberek blogjait,honlapjait. Mégis itt vannak,olvassák....kommentelik... hogy van ez? A JT-blogokra-mert azok is vannak-azokat nem kommentelik (?) Igaz-szinte egytől egyik Watchtower Library bemásolás... nem is mernek semmi személyest írni,-és semmi olyat,ami eltérhet a brooklyni Központ tanításaitól.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.05.12. 18:11:40

@@ndtomas: ... érdemi válasz... milyen kérdéseidre is?

btw itt a véleményem:

- a néni csinálja amit csinál, NEM EZ JÉZUS PARANCSA

- egy pogány gyökerekkel rendelkező, hamisan prófétálgató, tőzsdéző, vagyon- és ingatlanhalmozó, az egyén lelkére és környezetével való viszonyára destruktív vallás tagtoborzó tevékenységét végzi

- szomorú, lelombozó arccal hirdeti az állítólagos "örömhírt"

- érdekes, hogy gúnyosnak találod a címet, szerintem nem kéne, hmm? (Jézus igaz követőjére egy ilyen megjegyzés gúnynak számít? kíváncsi lennék akkor rád barátom)

- Jehova Tanúi (és még rengetegen) nem jól csinálják, és a következő a történet: SENKI NEM FOG VALLÁST ALAPÍTANI, mert tudod itt bukik el a dolog... bár, hogy ezt hozod fel elsőként, az tükrözi a gondolkodásmódod!

- amit mi csinálunk az nem vallási üldözés... ez egy tükör felétek, a tanúk felé, ezt bárki láthatja (nem úgy mint a görbetükröt amit mutattok a világ felé, aztán ha valaki bekapja a csalit szépen befanatizáljátok)

- a néni megengedte hogy megosszam a képét, bár szerintem nem ismeri az internetet, de jobb is így neki, mert ha beírná a google-be hogy jehova tanúi, meglepődne XDDDDDDDDD >D

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.05.12. 18:31:11

@Johnny Joker: erről van szó. >>"Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata HTML, PDF 19. cikk:

Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se zaklassanak, továbbá hogy bármilyen eszközzel és hatásokra való tekintet nélkül mindenki tájékozódhasson és tájékoztathasson és eszméket megismerhessen, információkat és eszméket terjeszthessen " << Hogy lehetséges az,hogy Jehova Tanúi csak maguk javára tudják ezt a jogot értelmezni/alkalmazni...-hogy nekik szabad rámutatni a vallási tévedésekre- de ha valaki az ő tévedésüket-tévelygésüket bizonyítja be,akkor az már tilos...? >>" A kétféle súlymérték és a kétféle éfa — mindkettő egyaránt utálatos Jehovának. "<< (Példabeszédek könyve,20:10-"Új Világ fordítás")

@ndtomas 2011.05.13. 09:32:47

Sejtettem, hogy Russel említése kiveri a biztosítékot. De azt nem, hogy elviszi a témát. Ha neked valaki a mondandója alátámasztásához idéz valakitől, akkor az eredeti téma megválaszolása helyett elkezded elemezni az idézett személyt, a tök más témában ejtett szavait, meg, hogy mások mit mondtak róla, stb? Beszélünk az Alföldről, miközben Petőfit idézem, és te elmégy abba, hogy melyik versét, mikor rímelte félre, mit írt róla a Nyugat, milyen alsógatyát hordott a pantalló alatt?

Russelt a téma miatt idéztem, az most nem lényeg, hogy ki volt, miket tévedett, hanem, hogy a mondandómat az idézettel alátámasszam. Mert az nagyon is ül. De ezzel az erővel idézhettem volna Szun Ce: A háború művészetéből, vagy Machiavelli: A fejedelem c. művekből is, mert azokban is hasonló gondolatok vannak erről. Hogy ne az legyen, hogy a tanúk mind olyan "sötétek", hogy csak az Őrtornyot olvassák.

Ezért ahelyett, hogy tételesen felelnék a részletes válaszokra - amit ettől függetlenül értékelek, hogy fáradtatok vele, mert végre nem úgy érezhetem magam, mintha csak süketek párbeszédét folytatnánk -, maradnék az eredeti témánál. Mert az ellenkezője még inkább szétdarabolná a beszélgetést, ami nem célom, mert ezeket megbeszélitek bizonyára magatok közt elég részletesen, nélkülem is. Inkább megtisztelve vele a posztírót, hogy nem vagyok offtopic. Vagyis, hogy miért mentetek neki a néninek, ahelyett, hogy inkább „tolnátok a magatok szekerét”, ezzel mutatva neki példát, hogy hátha rájön, hogy "nálatok az igazság". Hogy, hogy jön ehhez Russel?

Amikor az általam fent idézett szavait írta, 1909-ben mindössze néhány ezer hű olvasója volt. Az ellentáborról, nincs adatom, de tegyük fel, azok is ugyanannyian voltak. Mindenki azonos eséllyel indult, nézzük a befutót: Eltelt, ugye 100 év, és lám, a szidott csapatból sokmilliós nemzetközi szervezet lett. De mi lett a másik oldallal? Mit hoztak létre? Hol az ő szervezetük, ami ugye „Isten támogatásával rendelkezik” - szerintük. Nem szükséges válaszolnom, mert a tények, tények. Mit bizonyít mindez?

Most ti ugyanúgy arra vagytok berendezkedve, amiről Russel az akkori - fogalmazzunk úgy, hogy ne érintsek érzékeny pontot a szerintetetek „Őrtoronyízű” megfogamazással – ellenvéleménnyel rendelkezőkről írt. Megy a kritika feszt, de semmi produktum. Góllövés helyett, lábra mentek.

A Muppet-show jut eszembe. Tudjátok, az a bábműsor, ahol Breki, Topi Maci, Miss Röfi és a többiek hétről-hétre szórakoztatják valamivel a nagyérdeműt: ének, zene, komédia, ökörködés, ha más, nem marad, hát viccmesélés. A két öreg meg a páholyból alázza, gúnyolja, lehúzza amivel a többiek megszenvedtek. Ahelyett, hogy mikrofont ragadnának, és bizonyítanák a tehetségüket, a szorgalmukat, a közönség szeretetét; hogy hogy is kell ezt csinálni. Ezek vagytok ti.

Nem kell vallást alapítani, ha nem akarsz. De mivel bizonyítod a hited? Hogy Istennel jó kapcsolatban vagy. Hogy szolgálod a szellemi értékeket - a szeretetet, a mások iránti alázatot, önzetlenséget, nagylelkűséget, stb. -, amik minden kultúrában nagyrabecsült dolgok vallástól, eszmétől függetlenül? Mert itt csak perlekedést, ellenségeskedést, vádaskodást; csupa negatívumot látok nálatok.

Ne alapíts vallást, ha úgy érzed nem az a helyes. Akkor taníts faluról-falura, Isten Királyságáról, és gyógyíts betegeket! Vagy ülj lótuszülésben, és oszd meg az új filozófiádat! Vagy írd a szúrákat térdreborulva! Vagy építs templomot, és fess bele képeket, faragj szobrokat! Vagy jajgatva csókold a siratófaladat! Vagy szúrkáld a babádat kéjes kárörömmel. Akármit, csak imádd az Istened, ahogy jólesik! Ehhez jogod van, ez a vallás.

De hol a gyümölcse a ti vallásotoknak?

Arra berendezkedni, hogy a másét fikázd, azt lesni, hol vétenek hibát, és nyomni a netre, régi tévedéseiken lovagolni, stb. ez vallási üldözés. Akármekkora küldetéstudattal rendelkeztek, hogy nektek ezt kell tennetek, ez akkor sem isten-imádat. Hiába is ollóztad be az Emberi Jogokat, erre a világon nem lehet vallást alapítani, hogy „AntiJehovaTanúi”! Nincs vallási doktrina, csak egy másik doktrina tagadása. Nincs küldetés, csak egy másik küldetés leszólásának küldetése. Gyerekes dac van csak, de semmi férfias kiállás – ahogy Russel mondta -, hogy „megtaláltam az igazságot, ujjé, szólok másnak is, akit érdekel, megyek, járok Az Úton”, stb. Ehelyett kárognak a varjak a Muppet-páholyból

Ez mégcsak nem is „jehovatanúiblog”, ez jehovatanúiFIKAblog. Tehát hazudsz még a címben is. Ezért tévedtem ide, mert megtévesztettél. És azért tettem kivételt, hogy szóba állok egy hazuggal, mert úgy döntöttem, hogy megvédem a társamat, akinek a háta mögött a képét ellene használjátok fel. Részedről, aki ezt kiposztoltad, ez a személyi szabadság megsértése is egyben. Mert kötve hiszem, hogy az orrára kötötted, hogy illusztrációnak fogod felhasználni arra, hogy a vallását gyalázd. Ez kb.olyan, mintha a te nagyanyád képét elkérnék, aztán beollóznák egy pornó magazinba, hogy: „lám, így jár, aki gyereket, unokát nevel kínkeservesen, de milyen jól néz ki mellette CsiniCica, aki nem a répát pucolja.”

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.05.13. 13:15:22

@@ndtomas: üdv! direkt két választ írtam, az egyiket ruszi pásztorbácsiról a másikat pedig direkt a témához, neked válaszolva. Ez nem eltérés a témától, hanem egy plusz komment, ami ruszi vonatkozásban érinti a témát, a másik pedig clear válasz a témában.

pásztorunkról: oké, hogy csinált egy céget, tőzsdére vonult, részvényeket és csodabúzát árult, aztán csinált egy vallást rá, mert kapóra jött, oké, gurul azóta a vagyon és taghalmozás. De milyen ellentáborra gondolsz? Komolyan nem értem... nem volt ellentábor. Ez most olyan mintha a panasonic vagy tungsram ellentáborról beszélnénk.. nincs. Ezek cégek, JT-i egy vallássá nőtt szekta, és gurul a szekér azóta.. (oké, már erősen döcög, a szabad információáramlás bukkanóin :D)

a témáról: "megy a kritika feszt..." nincs produktum barátom. DE VAN! Neked ha nincs ló jó a szamár is? Ezt most arra mondom, hogy ha csinálsz valamit amiről tudod hogy több helyen sántít, azt azért csinálod mert nincsen más helyette? Vagy mert szerinted valláshoz kötött Jézus és Jahveh szolgálata?

Tudod én ~20 évig jártam gyülibe, és éreztem, mindig tudtam hogy ez vakvágány. A családon belüli rossz kapcsolatok, a depresszió, a képmutatás, a ROSSZ GYÜMÖLCSÖK (amikről rengeteg tapasztalatot olvashatsz az olvasóim küldték rovatban) miatt hagytam ott ezt az egészet. Szerencsére sikerült kiszabadítanom a szüleimet 20 év után, és azóta helyre állt az életünk, és valóban boldogok vagyunk, jól érezzük magunkat, a kapcsolatok a családban helyreálltak (erről is rengeteg hasonló pozitív tapasztalatot olvashatsz, az elkülönülés utáni megkönnyebbülésről, valódi boldogságról).

Engem pontosan a szüleim által belém nevelt igazságérzetem indított e blog létrehozására!!! Nem bírom elviselni hogy sokan szenvednek bent de nem tudják miért, nem bírom elviselni, hogy képmutató kicsinyes vének teszik tönkre mások életét teljesen, és depresszióba, öngyilkosságba taszítva őket.

Tudod ebben a vallásban sosem lehetsz elég jó. Szeretik a tanúk önmagukat? Vagy azon keseregnek egyfolytában, hogy ők sosem lesznek elég jók, még többet és többet kell tenniük, hátha megmenekülnek armageddonkor. Ha így van, hogyan szerethetnék úgy felebarátjukat, mint önmagukat? Sehogyan, de ezt a példák, a GYÜMÖLCSEI ennek a vallásnak tükrözik legjobban. Nincs köztük 'valódi szeretet' csak képmutatás, és önámítás. És ez a nénin is látszik. Megy minden nap, mintha ezen múlna a megmentése. Ez nem canossa járás! Oké prédikáljon így, nem zavar, de ne egy folyton megújuló Isteni világosságokat tanító (más szóval hazudozó) vallás tanait szórja, hanem Jézus tiszta szavait, és ne emberi hűtlen és értelmetlen zagyvaságokat. Mutatok neked tisztán WT idézeteket amiket ha összehasonlítasz rájössz, hogy önmagukat köpik szembe, kloákát csinálnak a szájukból új világosságra hivatkozva, meg arra hogy "egyesek" úgy értelmezték. ..SZT ők írták le tisztán a hazugságaikat, és ha beismernék legalább és nem a tagokra kennék akkor nem ágyúznánk így azt a rozoga, még-még álló tornyot.

Ha akkor megtagadtad az ÉVSZÁMOS JÓSLATAIKAT kiközösítettek. Utána új fény jött, új évszámokkal... de erről van is pár cikkem barátom. Örülök hogy értelmesen válaszolgatsz, most mennem kell... este re!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.05.13. 14:03:03

Nem utat mutatok... nem is szeretnék, mindenkinek szíve joga, hogy merre és ki után megy.

Azt mutatom, hogy merre NE!

(nem tudom miért hiszi azt minden JT hogy vallást alapítok XD eszemben sincs, ott bukik meg minden, ha valaki meg akarja mondani másoknak, hogy mit és hogyan... én csak tükröt tartok a tanúk elé, tényeket, információkat, véleményeket közlök, nem buzdítok senkit semmire. A szerzett információval mindenki ahhoz kezd amihez akar.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.05.13. 19:36:53

@Johnny Joker: >>" Nincs köztük 'valódi szeretet' csak képmutatás, és önámítás. És ez a nénin is látszik. Megy minden nap, mintha ezen múlna a megmentése. Ez nem canossa járás! Oké prédikáljon így, nem zavar, de ne egy folyton megújuló Isteni világosságokat tanító (más szóval hazudozó) vallás tanait szórja, hanem Jézus tiszta szavait, és ne emberi hűtlen és értelmetlen zagyvaságokat. Mutatok neked tisztán WT idézeteket amiket ha összehasonlítasz rájössz, hogy önmagukat köpik szembe, kloákát csinálnak a szájukból új világosságra hivatkozva, meg arra hogy "egyesek" úgy értelmezték. "<< Jehova Tanúi teológiájára két dolog veszélyes: 1.: A Bibliai -tiszta,Watchtower-free tanulmányozása,-figyelembe véve a szöveg-összefüggést, 2.: A saját (elhallgatott) történelmük. Nem véletlenül rejtik el a 30 évesnél régebbi kiadványokat...! Talán még Margit néni is ledöbbenne,ha közvetlenül C.T.Russellt,vagy J.F. Rutherfordot olvashatna!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.05.13. 19:42:06

Hogy kell rákenni a hamis próféciás balhét az egyszerű "hírnökökre? >>"ehova Tanúi nem állítják magukról,hogy ihletett próféták. Voltak tévedéseik. Mint Jézus Krisztus apostolainak,nekik is voltak téves várakozásaik."<< ("Érveljünk az Írásokból,139.oldal) Semmi egyenes gerinc,hogy >> "Igen,mi a Hű (?) és bölcs (!?!) Rabszolgaosztály hamisan jövendöltünk, többször dátumra jeleztünk előre Armageddont,világméretű anarchiát,a Zsidók visszatérését őshazájukba,-és ezekért (is) bocsánatot kérünk Jehovától,és a sok sok becsapott áldozattól! "<< De semmi hasonló...! Semmi alázat, nyoma sincs a bűnbánatnak! De vajon miért volt Jehova Tanúinak "téves várakozásai"? Nem azért mert a Hű (?) és bölcs (!?!) Rabszolgaosztály tanításait követték...? Jehova Tanúi nagyon büszkék arra,hogy náluk bezzeg totálisan egység van,ugyanazt tanulják mindenütt...-és az egész Világon ugyanúgy hirdették a hamis próféciákat. Istennek hála,és a fennmaradt kiadványoknak köszönhetően az Internet segítségével már nem lehet "információs búra" alatt tartani a gondolkodni,kérdezni,vizsgálni merő embereket. Istennek hála,egyre több ember előtt "omlik le" az "információs berlini fal", az Internet segítségével,és saját szemével láthatja,hogy milyen Szervezetre bízta az életét! Ma még csak a fiatalok zöme találkozik az elhallgatott Watchtower-történelemmel, pár év múlva már az idősek is... Margit néni,és korosztálya is.

metanoia 2011.05.13. 22:38:00

@@ndtomas:

Kedves Tomas!

Ez a Johnny blogja!
Ide bárki beírhat. Ez nem egy homogén társaság. Nem is ismerjük egymást, nem szoktunk összejárni és az Őrtornyot kritizálni.
A Szervezet tanítása önmagáért beszél!
Saját magát leplezi le. A hamis próféciákat az idő igazolta, igazolja, - immár 140 éve.

Hogy ki a "befutó" ? - ahogy írod
Az majd ama napon eldől!
Egy Egyházat, közösséget SOHASEM fennállásának ideje, SOHASEM a létszáma igazolja igaznak, vagy hamisnak.
A Katolikus Egyház kicsit régebbi... de nem ez minősíti.

Az üdvösség /megmentés/ nem "produktum" alapján történik, hanem KEGYELEM által.
Az ítéletet pedig az Atya a Fiúnak adta!
Krisztus fog MINDENKIT megítélni. Személy szerint mindenkinek számot kell majd adni.
Nem Egyházak fognak ott állni, hanem személyek. Senki sem hivatkozhat majd az egyházára. Krisztus nem egyházat hanem embereket fog üdvözíteni.
Hogy minek alapján, az le van írva a juh-kecske példázatban.
Sokan fognak az Úrra hivatkozni, mégis fájdalmas lesz hallani, hogy : "sohasem ismertelek!"...

Hamár kifogásolod a kritikai észrevételt, akkor mutass egyetlen ŐT-ot amiben nem hangzik el a hamis vallás ellen vmi. Hamár pedofil papokól tesznek említést, akkor miért nincs pedofil vénekről említés?
Egy nyílvános előadáson - ami "érdeklődőknek" szól - az előadó megemlítette, h rálőttek a pápára, de sajnos nem pontosan céloztak. Erre az egész gyülekezet NEVETETT!
Ezt ugye te sem neveznéd a Szellem gyümölcsének?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.05.14. 09:45:18

@@ndtomas: Kedves Vendeg1
Nagyon ertekelem, hogy megosztod velunk a szemelyes velemenyedet. Igazad van, nem kell mindent elturni masoknak. Kellenek az olyan JT, mint te, nem kell mindenkinek olyan bargyunak lenni.
A stilusod is nagyon tetszik, olyan 'ludasmatyis'...en batoritalak arra, hogy tarts ki ebben a hozzaallasban, mert talan szukseged lesz ra egy napon...

Kulonben a Muppet-show-t en is imadom, a ket oreg eppugy resze a produkcionak, mint az osszes tobbi...nem hiaba tettek bele oket.

@ndtomas 2011.05.19. 08:22:03

@Johnny Joker:
@Zsolt520:
@metanoia:
@karalabe4:

Köszönöm a személyes információkat. Én hasonló „régi motoros vagyok”, nagyszüleim az ’50-es években ismerték meg ezt az utat – ahogy az I.sz-ban mondták a keresztények, és ahogy mi mondjuk ma: -, az igazságot, és idővel a Tanú rokonaim csaknem az ország egész területén megtalálhatóak lettek. Ezért ahogy te, elmondhatom én is, hogy van némi fogalmam róla, milyenek tudnak lenni egyesek, ha hatalmat kapnak. Csakhogy én azt is tudom, hogy néhány magyar gyülekezet életéből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az egész szervezetről.

Jelenleg egy olyan gyülekezetben vagyok, ahol a vének testülete mind az 5 földrészből képviselteti magát. A gyülekezet tagjai több mint 30 országból érkeztek, és a munkájukból adódó kényszerű költözések miatt folyamatos a fluktuáció. Emellett minden összejövetelen 10-20 alkalmi látogató testvér is előfordul a világ különböző helyeiről, mint turisták, gyógykezelésre érkezettek, szolgálati ügyekben utazók, stb. Túlnyomó többségükkel nemigen találkozom többet, mert másfelé akad dolguk, viszont újak járnak erre helyettük. Úgyhogy van némi alapom a fenti kijelentésre.

Ha igaz, elfogulatlan képet akar alkotni valaki a magyar vénekről, akkor nem árt, ha figyelembe veszi a világi történelmet is. Magyarország elsősorban agrárország, másodsorban ipari. Tehát az ezekkel kapcsolatos foglalkozásokból eredően egyfajta magatartás, érdeklődés kör, viselkedésmód jellemzi a lakosokat. Emellett a múlt rendszerben a klasszikus értelmiséget, a polgári értékrendet, a vallásos kultúrát szinte teljesen kiirtották, a megmaradtakat a külföldi behatásokról elszigetelték, a vallásgyakorlást szigorúan üldözték.

Ilyen hátrányos környezetben kellett a magyar véneknek felépíteniük a saját keresztény egyéniségüket, szakítva a múltjukkal, és a gyakorlatban alkalmazni a Jehova tanúitól kapott bibliai tanácsokat a gyülekezet tagjai irányában. Az a csoda, hogy egyáltalán sikerült valamennyire megfelelniük az elvárásoknak. De amit tapasztaltál tőlük, az mintának aligha nevezhető a szervezet egészére nézve. Még inkább távol van a tökéletestől, mint amit elvársz tőlük. Úgyhogy bőven van anyag a blogodba.

Valamiért Isten nem angyalokra bízta azt a munkát, amit Jézus elkezdett. Ezért mindig fogsz találni hiányosságokat. Az jó, ha az igazságérzeted megszólal ilyenkor. Russelt is pontosan ez nem hagyta nyugodni, annyira, hogy a korabeli vallásokban talált volna helyet magának. Ezt be is vallotta, hogy nem volt mindig buzgó vallásos. Úgyhogy az sem igaz, hogy elhazudják a múltjukat. Bőven vannak esetek az őszinteségükre.

Joseph F. Rutherford pl. 1906-ban keresztelkedett meg mint Bibliakutató — ezen a néven ismerték akkoriban Jehova Tanúit —, 1917 januárjában pedig ő lett a Watch Tower Society elnöke. De sosem tagadta, hogy egykor ateista volt. A The Homestead című helyi lap egyik újságírója interjút készített Rutherforddal hogyan lett újra kereszténnyé, s a beszámolót újra kinyomtatták a Watch Towernél is, az 1913-as kongresszust felelevenítő füzetben:

„Rutherford kifejtette, hogy amikor azt tervezte, hogy megházasodik, a baptista felekezet nézeteit osztotta, leendő feleségének pedig presbiteriánus nézetei voltak. Amikor Rutherford pásztora azt mondta, hogy „a lány a tüzes pokolba fog kerülni, mivel nem merítkezett be, Rutherford pedig egyenesen az égbe megy, mert ő bemerítkezett, Rutherford logikusan gondolkodó elméje fellázadt, ő maga pedig ateista lett”.

Aztán több évig kutatott gondosan, hogy újra felépítse az Istenbe mint személybe vetett hitét. Azt mondta, abból a feltételezésből indult ki, hogy „ami nem nyújthat megelégedést az elmének, annak ahhoz sincs joga, hogy a szívnek megelégedést nyújtson”. A keresztényeknek „biztosra kell venniük, hogy a Szentírás, melyben hisznek, igaz” — fejtette ki Rutherford, s még ezt is hozzáfűzte: „Ismerniük kell az alapot, amelyen állnak.” (Őrtorony 1997 10/1 6. o. Ismerd meg Jehovát, az Istent, aki személy)

Úgyhogy neked igazad van, ha az igazságérzeted nem hagy nyugodni az igazságtalanságok láttán és nem fogadsz el olyan dolgokat, amit nem értesz, csak mások akarnak beléd beszélni. Ez csupán a kommunista ideológián felnőttek reakciója lenne a marxista-leninista egyetemen a pártagitátor sulykolására, vagy egyes keresztény egyházak módszere a téziseik és a Biblia közti ellentmondások elfogadtatására.

A korai Bibliakutatók - Jehova tanúi korábbi néven - pontosan ennek ellentettjeként érezték szükségét kizárólag olyan dolgok tanításának, amiről előbb meggyőződtek, hogy mint alap, megállja-e a helyét a Biblia vizsgálatában. Még a legkorábbi időkben sem várták el, hogy a tagjaik elvtelenül fogadják el ezeket, és ha ellentmondást látnak, akkor ne keressenek választ a kérdéseikre, és csak higgyenek vakon. Ezért érezzük többnyire a megkönnyebbülést, megszabadulva a vallásos hazugságoktól, és ezért nem érzünk kényszert mások erőltetésére. Mert mindenki maga tudja ezt az utat bejárni; egymást csupán segíteni tudjuk ebben, nem siettethetjük, vagy presszionálhatjuk, hogy gyorsabban fejlődjön, mint mi azt szeretnénk.

Vannak persze, akik így leegyszerűsítenék a tanítványképzést, mert talán maguk sem győződtek meg a tanítások helyességéről pontosan, és csak sematikusan követik azt, ahogy korábban megszokták más elmélet hatása alatt. Emellett maga az ország korábbi zárt jellegéből adódóan a magyar Jehova tanúja nem talál annyi hallgató fület, mint amennyi képzésére fel van készülve. Viszont anyagi, vagy személyes okokból nem változtat a lakóhelyén, hogy olyan területen folytathassa a szolgálatát, ahol erre nagyobb igény van. Ezért válnak néhányan türelmetlenné. Vagy akadnak olyanok is, akik szándékosan hatalmi lehetőséget látnak e vallás tagjaivá válni, és a korábbi rezsimben megszokott módszerek szerint „termelés-központúan” vezetik a gyülekezetet.

Ezért tűnhet úgy, hogy egyesek boldogtalanok a megfeleléskényszer hatása alatt. De ez egyáltalán nem jellemző az egész közösségre a világ minden részén. Máshol más problémák vannak, az ottani helyi sajátosságok miatt. De ez idővel javulni fog, ahogy fejlődik a szervezet, úgy képzik az új vezetőket is, hogy hagyjanak fel a korábbi környezeti hatásokból felszedett viselkedéssel, és sajátítsák el jobban Krisztus gondolkodását.

Tehát amiről te beszélsz, az egyre inkább múlt idő lesz. Egy olyan dolog feltárására pazarolod magad, ami Magyarországon egyre inkább eltűnőben van, és ami külföldön egyáltalán nem volt jellemző, csak néhány rosszindulatú személy egyes eseteket nagyít fel a neten, visszaélve a forrás leellenőrizhetetlenségével. Persze, senki nem mondja, hogy legyél naiv, mindent kritika nélkül elfogadva, de az, hogy a hülyeséget észreveszed másokon, az mégis mire jogosít fel? Meddig jó elmenni a bírálatban? Mit diktál a szeretet? És mi az, ami csak önzésből fakad? Mit tett Jézus ebben a helyzetben? A vallásos képmutatást leleplezte, ezért ez helyes. De nem kezdett el írni egy könyvet „A bibliaírók súlyos bűnei”, vagy „A tanítványaim ballépései” címmel. Pedig lett volna miről írni.

Mekkora szenzáció lenne most a blogodban, pl. hogy „Egy Jehova tanúja megsebesített egy rendőrt, amikor az le akarta tartóztatni a gyülekezet egyik vezetőjét.” (Péter apostol) Vagy: „Egy felelős vezető Jehova tanúja a rendőri kihallgatáson háromszor is kijelentette, hogy nem hisz Jézusban.” (Péter apostol) „Két magyar vén levelet ír Brooklynba, azt kérve, hogy a Vezető Testület tagjai közé válasszák őket az első két fő helyre.” (András és Jakab apostolok) „Egy vén ezt mondja: „Ha kell, hasraütésből írok ilyen könyvet, mint a kiadványaink” (Mózes) „Egy misszionárius titokban megszökik arról a hajóról, ami a kijelölt területére vinné” (Jónás) „A meglátogatott gyülekezet tagjai kicsúfolják a körzetfelvigyázót előadás közben” (Izrael egyes prófétáival) „Jehova tanúi azt írják a könyveikben, hogy feltámadtak a halottak” (Himéneusz és Filétusz) „A helyi Jehova tanúi gyülekezet tagjai kijelentik, hogy alig várják, hogy eljöjjön Armageddon és átvegyék mások anyagi javait” (Aszáf)

Jézus is megtehette volna, hogy ezeket jól kitárgyalja, de ő nem ezzel foglalkozott, ahogy mondta is: „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiát a világba, hogy megítélje a világot, hanem hogy a világ megmentésben részesüljön általa.” (János 3:17). Ha kizárólag a farizeusok leleplezésére fókuszált volna, akkor nem maradt volna ideje, energiája arra a feladatra, amivel Isten megbízta, ezért inkább: „. . .elkezdett városról városra és faluról falura járni, prédikálva és hirdetve az Isten királyságának jó hírét.” (Lukács 8:1).

Margit néni a képen ugyanezt teszi – szavak nélkül. Mert aki elveszi tőle az általa ajánlott kiadványt, az ugyanerről a Királyságról olvashat, mint ami az emberiség egyedüli megoldása a gondokra. És ezt megteheti kényelmesen amíg utazik, várakozik a megállóban, a munkahelyén ebédszünetben, két tanóra közt, vagy az otthon melegében. Mindezt megnyerő tálalásból, érdekes és hasznos témákkal fűszerezve, szép illusztrációkkal, minőségi kiadásban, ingyenesen. Anélkül, hogy személyesen azzal fárasztaná a hölgyet, hogy elmondassa vele, amit újra-meg újra el kell mondania másnak, vagy anélkül, hogy magát égetné vele, ha kényelmetlen neki a társasága, de amúgy az üzenet érdekelné. Kell ennél tapintatosabb módszer?

Egyáltalán muszáj ezt csinálni egy kereszténynek? Vagy csak Jehova tanúi hülyítik ezzel szegény Margit nénit? ”Jézus pedig odament, és így beszélt hozzájuk: „Nekem adatott minden hatalom az égben és a földön. Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig.” (Máté 28:18-20).

Igen, ezt már régen mondta, de ezek az utolsó szavai, és mindig az utolsó parancs a parancs. Márpedig szervezet nélkül, ekkora méretekben ezt nem lehet megcsinálni. Persze, a tanúk is leleplezik a vallásos képmutatást, de nem ezzel foglalkoznak elsősorban, főleg nem kizárólag, ahogy te. Ezért a Jehova tanúi, mint szervezet az nem arról szól, hogy „Ruszi bácsi kitalálta, hogy kéne egy cég, ami pénzt hoz”, meg „csinálok rá egy szektát, ami taghalmozással akár vallás is lehet.” Hanem arról, hogy a XIX.sz. végén páran keresztények, különböző vallásokból ott folytatták ahol Jézus abbahagyta a Királyság-hirdetési kampányát. Pontosan azért, mert a saját egyházuk már réges rég felhagyott ezzel, viszont ők azt szerették volna, ha Isten akarata valósul meg és komolyan elkezdtek engedelmeskedni Jézusnak. Őket erre indította a belső igazságérzetük.

Ezért a szervezet az nem cél Jehova tanúinak, hanem eszköz Jézus parancsának teljesítéséhez. Menet közben vált világossá, hogy ahhoz, hogy az evangélizációs megbízatást minél hatékonyabban teljesíteni tudják, ahhoz szükségük van a tenni vágyáson kívül eszközökre is. Eleinte ők is el akarták ezt kerülni, nem tartották fontosnak. Szó sem volt eleinte vallásalapításról. Russel is pl. direkt azért viselt szakállt, mert ennek abban az időben olyan jelentése volt, hogy világiként különáll a keresztény vallásvezetőktől. Kezdetben azért elégedett meg azzal, hogy mások újságjaiba írogat. De miután a főszerkesztő leszólta az egyik megjelent cikkét, amiben Jézus váltságáldozati szerepéről írt, akkor kénytelen volt saját pénzből kinyomtatni azt, ha közölni akarta másokkal is. Pontosan azért, hogy engedjen az igazságérzetének, ahogy te, és ne tartsa meg magának, amit megtudott a Bibliából erről a fontos témáról. Bízott benne, hogy lesznek majd olyanok, akiket érdekelni fog. Vagy, ha más nem, ő legalább megtette, amit a szíve diktált válaszul a bibliai parancsra.

Így szereztek be nyomdagépeket, papírt, rádiót, hangfelvevőket, -lejátszókat, vetítőgépeket, szállítójárműveket, stb. Ezeket valahova le kellett tenni, a kezelőszemélyzetnek valahol le kell hajtania a fejét, az egymás bátorításához valahol össze kellett jönniük, az oktatásokat meg kell tartaniuk valahol - amikhez épületekre van szükség. Mindezeket valaki nevére kellett venni, amire magánszemély ugye nem lett volna alkalmas, mert annak elhalálozása után a Királyság-hirdetésben nem érdekelt örökösök fellépése esetén az eszközök nem tudnák betölteni az adományozók céljait. Egy ilyen jogi személy bejegyzésére ahány ország, annyiféle törvényi előírások vonatkoznak, hogy melyiket milyen célra lehet használni. Ezért a kezdeti egyesület az USA egyik államából a törvényi környezet változásait figyelembe véve alakult át folyamatosan jogilag vallássá.

A jogban jártasak szintén „eszköznek” nevezik bizonyos esetekben a jogi személyeket is. Aminek a használatára többek közt azért lett szükség, hogy jogi védelmet kapjanak a szellemi termékeik (könyvek, folyóiratok, oktatási anyagok, stb.) felett. Hogy pl. ne használhassa jogosulatlanul senki az Őrtorony logóját, mint ahogy te teszed a blogod linkjében. Vagy ne terjeszthesse jogosulatlanul a cd-romjukat, ahogy te teszed a blogodban. Hogy ezek kiadásában, terjesztésében adómentességet élvezzenek, pedig ez nem gyarapítja egyetlen magánszemély vagyonát sem, annak ellenére, hogy mások ezzel vádolnak bennünket alaptalanul, mint ahogy te teszed a blogodban.

A tevékenység anyagi részéről Charles Taze Russell 1915-ben ezt mondta: „Társulatunk nem földi gazdagság felhalmozására törekszik, hanem inkább pénzét feláldozó intézmény. Bármit, amit Isten gondoskodása kéregetés nélkül küldött el hozzánk, igyekszünk az Úr Szavával és Szellemével összhangban a lehető legbölcsebben felhasználni. Már régen ezelőtt kijelentettük, hogy ha a pénzalap megszűnik, ezzel arányosan megszűnik a Társulat tevékenysége is; és amint a pénzalap gyarapszik, a Társulat tevékenysége is fokozódni fog.”

„A legtöbb ember természetesen tudja, hogy az ilyen irodalom kinyomtatása pénzbe kerül, és akik értékelik azt a szolgálatot, melyet a Tanúk végeznek, azok talán adományozni akarnak valamennyit, hogy segítsék a munkát. Az ilyen embereknek elmagyarázzák, hogy a bibliai oktatás világméretű munkáját, melyet Jehova Tanúi végeznek, önkéntes adományokból támogatják. Az adományokat boldogan elfogadják, de nem kérik azokat.” (Jehova tanúi Isten Királyságának hirdetői c. könyv 21. fej. 350. o. Mindezt hogyan finanszírozzák? c. fejezet)

A vallási testületek működését a világon mindenhol a hatóság ellenőrzései kísérik, ami azt a célt szolgálja, hogy megakadályozza a meghatározott céllal ellentétes tevékenység végzését. Biztos lehetsz benne, hogy az eltelt évtizedek alatt lett volna rá alkalmuk, hogy a visszaéléseket leleplezzék, mert ez nekik is érdekük. Ezért az állítások ellenére biztonsággal kijelenthető, hogy ezek az eszközök mind egy közös célt szolgálnak: Isten Királyságának terjesztését és az ezt elfogadó személyek további szellemi bátorítását - amíg az el nem jön a földön is.

OK, lehet, hogy te nem hiszel ebben. De mi igen, és érdekes: egyre többen. Mind becsapottak lennénk, mint ahogy beállítjátok Margit néniről itt a képen? Lehet, hogy van, aki nem meggyőződésből vesz részt ebben, hanem a szülei nyomására, mint te anno, vagy más okból. De ennyire azért nem kell hülyének nézni milliókat. A „taghalmozás” nem cél, hanem egy következménye annak, hogy ennyi ember hisz ebben az isteni ígéretben, amit mindössze közlünk azokkal, akiket ez érdekel. Ha meg akadnak ilyenek, mert akadnak, akkor ezekkel meg valamit kezdeni kell, mert Jézus elvárja a szellemi etetésüket. És azt ki végzi? Melyik egyház? Talán te a blogoddal? Vagy a beírogató kommentelők? „Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura kinevezett a háziszolgái fölé, hogy megadja nekik eledelüket a kellő időben?” (Máté 24:45).

Isten elkészíttette a Bibliát, és a „rabszolgának”, ha „hű és értelmes” akar lenni, ha be akarja tölteni a célját, ezt kell felhasználnia, mint nyersanyagforrást, hogy másoknak „ebből főzzön” tápláló szellemi ételt. Mivel ez egy kimeríthetetlen forrás, ezért egy élet is kevés, hogy minden feltáruljon belőle. Ebben maga Isten az, aki megnyitja az emberi elmét, hogy megértsünk belőle bizonyos dolgokat. Erre jó példa Jákob fia, József, akinek Isten feltárta az egyiptomi fáraó álmának titkát, míg másoknak nem. Vagy Dániel, aki csak leírta az Istentől kapott információkat, de később kezdtek azok érthetővé válni. János jelenései szintén ilyenek. Ez egy türelemjáték, ami folyamatos odafigyelést igényel a felelősöktől. De nem lehetnek a kiszolgált emberek sem hálátlanok a fogyasztásban, ha nem akarnak úgy járni, ahogy a pusztában lázadozó zsidók az egyhangú manna miatt, hogy miért nem ehetnek Egyiptomban megszokott ételeket.

Jehova tanúi kiadványainak írói ugyanolyan emberek, mint te vagy én, sokszor hibáznak. Tanulmányozzák, kutatják a Bibliát, és szeretnének belőle másoknak hasznos dolgokat mutatni. Ezért jelennek meg a kiadványaik, amiket időnként ki kell javítaniuk, ahogy ők is fejlődnek, és ahogy egy jó szakácsnő is igyekszik. A te mamád, vagy feleséged, vagy szakácsnőd sose rakott eléd belül nyers, a szélén odaégett, sótlan, vagy elsózott ételt? Ez már azt jelenti, hogy ő a „gonosz mostoha, aki meg akar mérgezni”? Vagy inkább azt, hogy szeretné, ha jóllaknál, de nem minden úgy jött össze, ahogy szerette volna?

De az őszinteség az nem jelenti azt, hogy romlott ételt kiteszik az étteremben díszszemlére, hogy „lám, mi nem takargatjuk a régi tévedéseinket.” Ez mire lenne jó? Ezért itt sincs is kiradírozva a múlt, ahogy állítjátok, csak nem beszélünk róla nap, mint nap. De aki óhajtja, az 50-60 éves kiadványokat is olvashat a 2010-es angol nyelvű cd-romon, vagy ahol vannak régebbi kiadványok a Királyság-termeink, Béthel-otthonok könyvtáraiban, ott azt se rejtegetik el a kutatók elől. De igyekeznek a korábbi tévedéseket kijavítani. Mert mindeközben azon vannak, hogy aktuális szellemi dolgokkal táplálják azokat, akik Istenről és a dolgairól akarnak tanulni a Bibliából. Nincs más egyház, szervezet, személy, aki ezt ugyanilyen hatékonyan, lelkiismeretesen végezné, visszatérve az I.századi mintához.

Jean Crépeau, a québeci (Kanada) legfelsőbb bíróság bírája hasonló véleményen volt egy 2000. október 4-én hozott ítéletében: „...az első keresztény gyülekezet nyomdokát követik azzal, hogy házról házra felkeresik a szomszédaikat azok otthonában, hogy kimagasló erkölcsi és szellemi értékek ápolására buzdítsák őket . . . Jehova Tanúinak a látogatásai keresztény közszolgálatnak minősülnek, és . . . azok a kiadványok, amelyeket a Tanúk az érdeklődő személyeknek felkínálnak, fontos témákkal foglalkoznak, például vallással, a Bibliával, kábítószerekkel, alkoholizmussal, a fiatalok oktatásával, házassági gondokkal és válással.”

Ha egy orvosnál takarítószereket látsz, akkor az jut eszedbe, hogy feladta a hivatását, és takarító lett belőle? Vagy inkább az, hogy ezek csak eszközök arra, hogy tisztán tartsa a rendelőjét? Jehova Tanúi jogi testületei, épületei, anyagi javai ugyanígy nem öncélúan a profitszerzést szolgálják, hanem eszközök arra, hogy ellássák azt a feladatot, amivel Jézus megbízta a tanítványait: „. . .tanúim lesztek ... a föld legtávolabbi részéig.” (Cselekedetek 1:8).

Tudja ezt Margit néni is, ezért nem érzi magát becsapva. Gondolom ismert a mondás: „Sose sajnáld azt, akinek repülője van.” Vagyis a fenti képen szereplő Margit néni meg van győződve róla, hogy neki jó így, és nem tartják a fejéhez a dobtárast, hogy reggelente felkeljen a hitét kinyilvánítani, neki értékes dolgait reklámozni, mert úgy hiszi, hogy ezzel neki bérelt helye van a Paradicsomban. Tehát, nem kell őt sajnálni, ő már „ül a repülőn” a jóba. Másoknak persze nem kötelező ezt választani, viszont a szabad akarat elve miatt tisztelni kéne az ő választását. Elvégre is nem cselekvőképtelen páriáról van szó. De sajnos nem kapja meg a tiszteletet, amiben feltételezik róla, hogy tudja mit csinál, mit vállal, mit vall. Hanem elvennétek a jogot tőle a hite megválasztáshoz, sajnáljátok, hogy így „befírolták ezek a gonosz jehovások”, de majd ti fogadatlan prókátorként „felvilágosítjátok a tutiról.”

Tele van a történelem és a jelen küldetéstudattal rendelkezőkkel, „jótevőkkel”, világmegváltókkal, akik úgy tartották/tartják magukról, hogy ők látják jól a dolgokat, náluk „a fény”, amit mások előtt visznek világosságul, és emiatt joguk van adott esetben akár mások jogait is elvitatni, mert „nincsenek abban a helyzetben, hogy felelős döntést hozzanak”, de majd „milyen hálásak lesznek, amikor rájönnek, hogy a javukra történt mindez” – ha kell nekik, ha nem.

Az első ilyen „felvilágosító”, a nevében viselte magaválasztotta szerepét (Lucifer=Fényhordozó), akinek az első emberpár lett az első hallgatója, híve, követője, tegyük fel ilyen szavakkal: „Igazad van Kígyókoma, jó, hogy szólsz! Isten átvert minket ezzel a fával. Nem akarja, hogy a magunk kezébe vegyük a sorsunkat, csak belénk beszélné, hogy csináljuk, amit ő mond, mert az lesz a jó nekünk. Hát csak szeretné! Ebből nem eszik. Megyünk amerre látunk, nekünk nem dumál többet. Teremtsen magának más bolondot! Mi majd tudjuk, hogy mi a jó nekünk, nem kérünk ebből a megvezetésből. Te meg de rendes vagy! Nincs még valami más jótanácsod? Most, hogy leráztuk a rabigát, és szabadok lettünk, rájöttünk, hogy még csak most jöttünk le a falvédőről, ööö a fáról, de nagyon elkélne egy kis fény ebben a nagy sötétségben itt a vadonban. És úgy látjuk az asszonnyal, hogy te itt eléggé képben vagy. Nem segítenél egy kicsit? Igérjük, nem leszünk a terhedre! Na, ugyan már! Ha kell, téged szolgálunk, ahogy csak akarod, csak ne hagyj minket magunkra, mert be vagyunk...”

Az meg persze kapva kapott az alkalmon, hisz pont ez volt a lényege annak, hogy beleköpött Isten levesébe. Az már nem volt benne a pakliban, hogy a hívek belehalnak majd a nagy szabadságba. Mert volt volt a terv, hogy van ott egy másik fa is, amiről ha vesznek frissen patronáltak, akkor sose halnak meg, és minden marad kerek. Csakhogy a Kert-tulaj azt gyors elzárta, az új istennek meg arra nem terjedt ki a hatalma, hogy ezt megakadályozza. Na, ennyit a „fényről”, amit ő hordoz.

Ezzel persze nem vonta le a következtetést magában, hogy kevés ő ehhez, mert tudta azt előtte is. Mert a hatalom az kéne a megfelelő képesség nélkül is, mert ki akar csicska lenni, ha megteheti, hogy úr legyen? Hogy ennek majd más issza meg a levét, az meg őt hol érdekli? Az új főnök azóta púp a hátán az Embernek, sőt jött mellé még millió hasonló önjelölt népvezér szellemtársa. Ezek azóta itt tanyáznak, és ha kérjük, ha nem, osszák ránk a „hasonló nagy okosságokat”, ha beledöglünk, akkor is. És még vágjunk hozzá jó képet is, sőt csókolgassuk a kezüket, amivel vasmarokkal szorítják a nyakunkat a tilóhoz, amíg ki nem csöppen az utolsó vérünk is.

Ha most erre azt mondod, hogy ez csak a Biblia elmélete a világ berendezkedéséről, akkor én meg azt mondom, hogy nem vagy tisztában más kultúrákkal. Létezik pl. olyan, ami jóval népesebb a magyarénál, és aminek köze nincs a Bibliához, ahol a mindenkori uralkodó palotájának falán nyíltan ábrázolják, sőt tanítják, hogyan jöttek le az égből a szellemek a földre, ott náluk miket csináltak, és, hogy mai napig ők a valódi uralkodók, a látható vezető az csupán az ő földi képviselőjük, aki ezt tudja is, és ennek megfelelően viselkedik, amit az egész társadalom is ismer, elfogad, sőt napi gyakorlatának része, hogy ezekkel megtárgyalja a dolgait, megoldást keresve náluk a gondjaira; vagyis kéri „a fényt”.

Ami nem is csupán tömegfantázia, hiszen konkrét esetek vannak, amikor emberek mondják el, hogy milyen ügyleteket kötöttek ezekkel a szellemekkel, akik aztán annak megfelelően cselekedtek, majd azok az előre megbeszéltek szerint benyújtották a számlát. Ezt persze teljes részleteiben csak olyanok teregetik ki, akik nagy nehezen, de kiszabadultak ezekből az emberi oldalról igencsak előnytelen kapcsolatokból, amikben nyilván csak a végén derül ki, hogy mire is megy ki a játék.

Ezek legalább nem játsszák meg magukat, hogy milyen „istenesek”, mint más kultúrákban. Bevállalják! Persze a net világában - ugye ennek előnyeiről nektek nem kell beszélni – tudomásunk van róla, hogy a felszínen Isten által vezéreltnek hazudott más rendszerek is hasonló szisztémával működnek. A kirakatba tett vezetők mögött valójában titkos szervezetek hálója húzódik meg, amik folyamatosan kontroll alatt tartják a látható világ 3 fő hatalmi ágát, a politikai és végrehajtó hatalmat, a nagy kereskedelmi vállalatokat, és a vallásrendszert.

Ezek a titkos szervezetek pedig direkt módon szellemek irányítása alatt állnak, amik aztán döntenek arról, hogy a kulcspozíciókba mikor, milyen projektek alapján, kik kerüljenek, hogy minden „a fény” szellemiségében történjen – amikről kiugrott tagok és lelkiismeretük miatt megszólaló belső ellenzékiek beszámolói alapján van fogalmunk. Ezek természetesen nem a mainstream média útján kerülnek publikálásra, hiszen az is a valódi háttérvezetők elképzelése szerint működik, szigorúan csak az ő érdekeiknek megfelelően. Pedig Jehova tanúi már több mint egy évszázada figyelmeztetnek, hogy: „. . .mert nem vér és test ellen van viaskodásunk, hanem a kormányzatok ellen, a hatalmak ellen, e sötétség világuralkodói ellen, az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen. „ (Efézus 6:12).

Nem meglepő, hogy ennek ellenére sokan ezzel abszolút nincsenek tisztában, hiszen pont ez a cél: menjen mindenki amerre lát – akár az első ősök – miközben a háttérben mások mozgatják a szálakat, és elég ha erről az a néhány beavatott tud, akik kellőképpen bizonyították rátermettségüket, hűségüket a valódi uralkodók előtt. A többség így azt gondolja, hogy tudatos életet él, mert a rendelkezésre álló lehetőségek közül igyekszik mindig a legjobb felé haladni, fejlődni, megújulni. Ezért nem érzik igényét Isten Királyságának, mert a fénnyel mást is lehet, mint világítani az utat, ahogy ezt az autópályán közlekedők is tudják, amikor a szembejövő felkapcsolva felejti a fényszóróját. ”Ha pedig leplezett is a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elvesznek, akik között ennek a világrendszernek az istene megvakította a nem hívők elméjét, hogy ne ragyogjon át a Krisztusról, az Isten képmásáról szóló dicsőséges jó hír megvilágosító fénye.” (2Korintusz 4:3-4).

Ezt a lehetőséget, hogy valaki megvezeti majd őket, Ádám és Éva sem vette figyelembe. És így „Aladdin csodalámpája” hiába ígért nekik fűt, fát, hogy nem halnak meg, ennek ellenére nem ehettek az örök élet fájáról. Ezt a lehetőséget elvesztették azzal, hogy már az első körben elbuktak, amikor a jó- és rossz tudásának fájáról ellopták, amire nem kaptak engedélyt a tulajtól. Ezzel valójában nem nyertek semmit, mert az csak egy teszt volt, valódi tartalom nélkül. Ugyanis az ellenkező ígéret ellenére mégsem váltak istenné - vagyis független, másnak alá nem rendelt, szuverén személlyé. Nem tudták meg egycsapásra, egyetlen falattól, hogy a mi a különbség a jó és rossz dolgok között. Nem nyílt ki a szemük, mint amire számítottak, ugyanolyan tudatlanok maradtak azt illetően, hogy is kell vezetni saját magukat. Aki még nem vesztette el a hitét ebben a mítoszban, hogy ez lehetséges, az vessen egy pillantást a történelem siralmas próbálkozásaira, amik az elfogulatlan szemlélődőnek bőven szolgáltatnak bizonyítékot az önkormányzat sikertelenségére.

Akkor most el vagyunk veszve? Mások hülyesége miatt van elbaltázva a mi jövőnk is, és sose szabadulunk meg láthatatlan elnyomóinktól? Szó sincs róla! Senki nem hagyná, hogy gondosan felépített házát vandálok tönkretegyék. Az Alkotó sem azért szenvedett annyit a tervezéssel, megvalósítással, hogy széthullni hagyja művét. Ahogy a szellemvilág urai is urai a látható világnak, ezzel párhuzamosan ő is intézkedéseket tett, hogy az érdekei ne szenvedjenek csorbát.

Első akciója volt, hogy a szellemektől elvette a lehetőséget, hogy fizikai testben élhessenek a földön, ezzel együtt vízbefojtotta mindazokat akiket azok megnyertek maguknak, pedig voltak köztük a szellemeknek feleségeik, gyerekeik, azokat se tudták megmenteni, ahogy Ádámot, Évát se. Micsoda pech! El lehet képzelni, hogy mennyire dühösek lehetnek emiatt. Jó, hogy nem látjuk a fejüket, de azért most is aktívak elég szépen, eszükben sincs maguktól abbahagyni a kavarást. De ez már más lapra tartozik. A lényeg most, hogy tudjuk azt, hogy akkor csupán egyetlen család maradt életben egy egész állatkerttel. Ezt számtalan, egymástól távoli kultúra által megőrzött beszámoló tanúsítja, nem kell ehhez még a Bibliában hinni sem.

Naiv elképzelés tehát az, hogy ez nem csak egy első figyelmeztetés, és nem követi ezt egy végső megoldás. Jézus megmondta:ű, nem a tanúk a vészmadarak: „Mert amilyenek a Noé napjai voltak, olyan lesz az Emberfiának jelenléte is. Mert amilyenek azokban a napokban voltak az emberek az özönvíz előtt: ettek és ittak, a férfiak nősültek, a nőket férjhez adták, addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és semmit nem vettek észre, mígnem eljött az özönvíz, és elsöpörte mindnyájukat, olyan lesz az Emberfiának jelenléte is” (Máté 24:37-40). És itt jön az első elgondolkodtató személyes pont:

Mit tettél volna, ha akkor élsz, és Noéban találsz valami kifogásolnivalót, ahogy most a tanúkban? Tegyük fel, igazad van, és Noé nem felel meg a minimális emberi elvárásoknak sem, mert mondjuk böfög evés közben, vagy hangosan szellent, vagy akármi, amit a vénekben, „Ruszi bácsiban”, vagy a többi tanúban találtál, hogy téged zavar. Különben is, ki akar a disznóval, csirkével egy fedél alatt lakni? Csakhogy Noénak van egy behozhatatlan előnye: tudja, hogy lehet túlélni a közelgő katasztrófát. De így inkább kinn maradsz?

És ma, te tudod, hogy lehet túlélni majd ami jön, amiről Jézus beszélt? Mutatod az utat? Tényleg felvilágosítasz? Vagy csak azt magyarázod, hogy hova NE menjünk? Tudsz más szervezetet, amelyik Isten Királysága prédikálására van megszervezve? Én csak egyet. Nem tökéletes ez se, de a célját betölti. Ahogy Noé bárkája se arra lett tervezve, hogy évezredekig az óceánokat járja, ugyanúgy ez is csak egy eszköz arra Istennek, hogy teljesítse a rendeltetését: 1. Reklámozza a Királyságát, 2. és bátorítsa azokat, akik ezzel vannak elfoglalva. Ha angyalok szerveznék meg kizárólag, akkor biztos jobb lenne, de ilyen nincs, ezzel kell beérni.

Igen, ha ló nincs, nekem jó a szamár is – ahogy Jézusnak is: „Íme! Királyod jön hozzád, szelíden, és szamárháton. . .” (Máté 21:5). Vagy te inkább megvártad volna Noét, amíg csinál neked egy luxus óceánjárót? Csinálj akkor te jobbat, ha nem tetszik, amit a Tanúknál látsz. Vagy még jobb, ha az adottságaidat ebben a már (szerinted úgy-ahogy, szerintem kiválóan) működő rendszerben hasznosítod. A kispadról könnyű bekiabálni, hogy is kéne focizni.

Ezzel lehet, hogy ezzel a bloggal kielégíted az igazságérzetedet egyfelől, másfelől viszont hol ebben a szeretet a hibázó felebarátaid iránt, Isten iránt, aki megtűri a bűneiket, ahogy a tiedet is? Ez így egyenlőtlen használata az Istentől örökölt tulajdonságaidnak. Mint amikor kiemeled a magas hangokat a balance-on a kocsirádióban, a mélyet meg leviszed. Ki bírná azt hallgatni? Lehet, hogy vannak páran, akikre erre áll a fülük, „mert lesz időszak, amikor az egészséges tanítást nem fogják elviselni, hanem a saját kívánságaikkal összhangban gyűjtenek össze maguknak tanítókat, hogy csiklandoztassák a fülüket; és az igazságtól elfordítják fülüket, a valótlan történetekhez ellenben odafordulnak. Te azonban maradj meggondolt mindenben, szenvedd el a rosszat, végezd az evangéliumhirdető munkáját, teljesen lásd el szolgálatodat.” (2Timóteusz 4:3-5).

Ha te is ezzel foglalkoznál, és végeznéd az evangéliumhirdető munkáját, akkor lennél Jézus követője, és akkor elmondhatnád, hogy te is az igazságról beszélsz, mint ahogy ő válaszolta Pilátus kérdésére, hogy tényleg király-e: „Magad mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett. Mindenki, aki az igazság oldalán áll, figyel a hangomra.” (János 18:37). Ennek hiányában nekem úgy tűnik te vagy az, aki öncélúan viselkedik, és nem azzal foglalkozik, amivel Isten megbízta, mint mindenkit, aki közeledni akar hozzá, és követni óhajtja a Fiát. Közben viszont elmulasztod Isten Királyságát hirdetni, amire viszont Jézus direkt parancsot adott – sőt, talán nem is hiszel benne. Amire utasítást kapsz, azt nem csinálod, amire meg senki nem hatalmazott fel, arról meg kijelented, hogy azok Isten érdekeit szolgálják. Ejnye! Szól a főnököd, hogy locsold meg a virágokat, mert elhervadnak, te meg sósavat öntesz rá, mert megszúrt az egyiknek a tüskéje. Közben meg vállveregetésre számítasz. Téged ez mire emlékeztet? Engem erre:

„Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben, démonokat űztünk ki a te nevedben, és sok hatalmas cselekedetet vittünk véghez a te nevedben?« De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek!” (Máté 7:21-23).

A kulcs: „aki cselekszi Isten akaratát”. Olyan felhívást sehol nem találsz a Bibliában, hogy ilyen küldetést folytass, amit te itt végzel ezen a blogon, hogy leszóld azokat, akik prédikálnak Isten Királyságáról. Ezért ez kizárólag a te egyszemélyes harcod, hogy majd te felvilágosítod a sok megtévesztett Jehova tanút. De nem igazán látom a tömegeket hálás leveleket küldözgetve neked, eltekintve egy-két kósza rajongótól. De nem látom benned a boldogságot, és kiegyensúlyozottságot sem, amit állításod szerint a szüleiddel azóta éreztek, amióta elhagytátok Jehova tanúi gyülekezeteinek látogatását, de másokon sem, akik itt megszólaltak. Sokkal inkább látok nálatok keserűséget, viszályt, haragot. Viszont van valaki, akiről azt olvasni a Bibliában, hogy „háborút folytat azok ellen, akik megtartják a Jézus melletti tanúskodás munkáját”. És közben „tele van haraggal”. (Jel 12:17,12) Ti akkor most kinek az érdekeit szolgáljátok? Milyen fénnyel „világosítotok?”

Ez azért kemény szembesítés, mi? Te hivatkoztál az igazságra, hát tessék a Biblia igazsága! Sajnálom, ha ez fájdalmat okoz, de úgy látom, hogy nem lehetett védelmére kelnem egy buzgó, vallásos idős hölgynek, anélkül, hogy az általános dolgokat ne érintettem volna. Annál mélyebbek itt az ellentétek, érzelmi sérelmek, berögzült magatartásformák, hogysem az elvek tisztázása nélkül is felülkerekedhetne bennetek az együttérzés, és a mások jogainak tiszteletben tartása az isteninek vélt, de a Bibliával sosem igazolható saját érdekeitek felett. Azért, hogy önmérsékletet tanúsítanátok, és átértékelnétek mire használjátok az általam nagyra becsült társam portréját.

Megértem, hogy van egy szilárd meggyőződésetek - ez természetesen a véleményszabadság általam is tisztelt elve alapján megillet benneteket is. De azelőtt már értetlenül állok, hogy a véleménynyilvánításában odáig mentek, hogy elvi DOLGOK megállapításához egy valós SZEMÉLY jogait figyelmen kívül hagyjátok, és ilyen érzéketlenség mellett olyan elfogadhatatlan indoklással, hogy mindezt az ő érdekében teszitek, t.i: hogy szerintetek még neki kéne hálásnak lennie, amiért ezzel „felnyitjátok a szemét”, és a jogait is csak az ő érdekében sértitek meg.

Lúdas Matyi kedvenc figurám nekem is, de ezután a személyes háttér információk után már más stílusban jobbnak tartottam megfogalmazni a hozzászólásom első felét, de azért úgy döntöttem, hogy nem fogom végig tompán használni „a szellem kardját”, a Bibliát, meg ami jön mellé. Mert az igaz, hogy nem nekem kell itt rendet vágni „Döbrögiéknél”, de azért mindent én se tompíthatok könnyen emészthetővé, ha igazat akartok olvasni tőlem. Valóban, ahogy írta egyikőtök, személyesen fogunk majd állni az ítélet előtt, és azután már nem lesz lehetőség külön véleményekre. Legkésőbb akkor eldől, hogy ki tett jó lóra. Mert Istennek nincs szüksége ellenzékre, mint a Muppet-shownak botcsinálta színikritikusokra. Csak a valódi Ellenség szeretné ha a dualista világkép, a jó és a rossz körforgása, a Jin és Jang ellentétpár örök maradna, most, hogy ő már színre lépett, mint konkurens isten. Na, hiszen! Ettől azért nem kell hasra esni előtte. Egyelőre úgy tűnik, hogy elérte a célját, de „az nevet, aki utoljára nevet”.

Hogy ki lesz a nyerő isten, az pedig világos az alapos igazság-kutatóknak, ha már egyszer a legrégebbi héber, görög, arámi, szír, latin, stb. kéziratokban, kódexekben ez a név szerepel a Világegyetem Legfőbb Uraként: YHWH. Ejtsd,a hogy jólesik, csak ne ellenkezz vele, mert úgyis hiába.

A szolgáit is felesleges zaklatni, mert ez a blog se ér semmit ellenük, csak egy a több ezer hasonló közül. Pár sértett és alázathiányos embernél többen nem kíváncsi rá senki. Hiába tűnik úgy arrafelé ahol te élsz, hogy a net hatására Jehova tanúinál már „csak döcög a szekér”, a tény az, hogy világviszonylatban naponta több százan keresztelkednek meg, és ami folyamatosan növekedő szériát mutat kezdettől fogva. Persze, a számok nem számítanak abban, hogy kinek van igaza. De az azért csak mond valamit, hogy egyre többen jönnek rá arra, hogy amibe a szüleik, tágabb környezetük beletették őket, az hazugság, és itt találják meg az igazi választ a kérdéseikre. Vagy éppen az olyan szerencsések, mint te meg én, azok maguk is rájönnek idővel a személyes kutatás eredményeképpen – ahogy Rutherford - hogy jobb örökséget nem is kaphattak volna –ahogy én is gondolom. Mert annyival tartozunk magunknak, hogy ennek utánajárjunk, és ne csak a sértett kisgyerek érzelmei irányítsanak felnőtt korban is.

Nem hinném, hogy te többet térítesz ki az írásaiddal, úgyhogy előbb-utóbb te is eltűnsz majd az időben, ha nem hagysz fel ezzel a szélmalom-harccal. Ahogy Russel felesége is, mint a legközelebbi ellenkritikusa, és a többi korábbi társa is, aki egy idő után vele szakított, ahogy Jézusnak is voltak korai tanítványai, akik idővel felhagytak a követésével. Akik közül egyik sem élvezte Isten helyeslését, különben akkor az ő imádati formájukat, valláselméletüket, vallásgyakorlatukat - vagy nevezd ahogy akarod -, áldotta volna meg azzal, hogy ekkorára növekedett, mint szervezet, és ilyen egységet, örömet tapasztal világ mértetekben. Javaslom, győződj meg erről egy nemzetközi kongresszuson, hogy mennyire vannak tele megvezetett, boldogtalan emberekkel. Szerintem ha máshol nem, ott majd rájössz, hogy te is csak magadnak ártasz az egésszel, de nekik nincs szükségük a te világosságodra.

Különben is, te talán azt képzeled, hogy tökéletes vagy, és semmi okod szégyenkezni, hanem te vagy Jehova tanúi makulátlan bírája? „Ezért nincs mentség számodra, ó, ember — bárki vagy is —, ha ítélsz; mert amiben a másikat megítéled, önmagadat ítéled el, mivelhogy te, aki ítélsz, ugyanazokat gyakorlod. Tudjuk pedig, hogy az igazsággal összhangban az Isten ítélete van azok ellen, akik ilyeneket gyakorolnak. De azt képzeled, ó, ember, aki megítéled azokat, akik ilyeneket gyakorolnak, holott magad is ugyanazokat teszed, hogy te majd megmenekülsz az Isten ítéletétől? (Róma 2:1-3).

Olvassátok hát a végső konklúziót a képen szereplő Margit néni és más Jehova tanúi ellen folytatott kampányotok miatt. Ha már rám nem hallgattok, akkor legalább a hozzátok hasonló ellenségeskedésből egy pillanatra elgondolkozott egykori farizeus, Gamáliel bölcs szavait fogadjátok meg: „Így hát a mostani körülmények között azt mondom nektek, hogy ne zaklassátok ezeket az embereket, hanem hagyjátok őket békén (mert ha emberektől van ez az elgondolás vagy ez a munka, meg fog bukni, de ha Istentől van, nem lesztek képesek megbuktatni őket); különben még esetleg olyanoknak találtattok, akik a valóságban Isten ellen harcolnak.” (Cselekedetek 5:38,39).

Aqwsed12345 2011.05.19. 18:24:34

@@ndtomas:

Kedves ’@ndtomas’ !

Látom nem nagyon spóroltál a szavakkal, csak úgy érzem benned azt az erős küldetéstudatot, hogy most aztán jól meg akartad mondani nekünk, akik szerinted „az Igazság” (töltött szó, JT zsargonban annyit tesz: Őrtorony hatályos tanítása) ellenségei vagyunk.

A JT tagok körében előforduló hibák, erkölcstelenségek védelmére kelsz. Hivatkozol a társadalmi körülményekre, az emberi tökéletlenségekre, és arra, hogy de hát ilyen az első században is így volt. Oké, a hivatkozásod teljes mértékben helyes: attól, hogy egy adott felekezetben vannak bűnösök is, az nem rontja le az adott felekezet legitimitását. Viszont egy nagyon fontos dologról megfeledkeztél, barátom.

Van ugyanis egy dolog, ami igen csak nem fair. Amíg JT-i körében történnek meg ezek az esetek, addig Te és a testvéreid szájában a legnagyobb buzgalommal forognak ezek a kifogások, addig nem tűnik fel, hogy Brooklyn ugyanezt kijátssza mások ellen. Hogy tapsikolnak, hogyha egy másik keresztény felekezet elöljárója, vagy akár tagja botrányba keveredik? Akkor nincs „de hát ilyen az első században is volt”, akkor örvendeznek a megszégyenülésén, és arról van szó, hogy „no lám ilyenek ezek, Nagy Babilon” stb.

Az az „életérzés” JT-i körében, hogy „mi különbek, erkölcsösebbek, jobbak, lelkesebbek stb. vagyunk, mint MINDENKI MÁS” olyan magától értetődő tételként van kezelve, amivel aztán majd saját felekezettagjaikat zsarolják, ehhez hasonló szavakkal: „Otthagynád a Szervezetet? Ugyan hová mennél, melyik felekezetbe? Hiszen mindegyik telve van ördögi tévelygéssel és erkölcstelenséggel, mind Babilon része, satöbbi.”

Szóval ez így nem fair. Csak a példa kedvéért teszek egy kis összehasonlítást, hogy lásd, hogy minden ezzel kapcsolatos érved megfordítható. A katolikus Egyházat például divat szidni az olyan múltbeli dolgok miatt, mint pl. az inkvizíció, vagy jelenkorban nagy médiahátszelet kapott pedofilbotrányok. Őket nem illeti meg ez az exkuzáció? Csak JT-it? Lássuk ők mit írnak erről egy rövidke idézet, aztán folytatom:

„HOGYAN EGYEZTETHETŐ ÖSSZE AZ EGYHÁZ SZENTSÉGE A BENNE TAPASZTALHATÓ BOTRÁNYOKKAL?

Válasz:
Az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai súlyos bűnösök. Az Egyház ui. Jézus Krisztus keresztáldozatának és a Szentlélek megszentelő tevékenységének köszönheti szent mivoltát.

Magyarázat:
Az Egyház szent, mert a végtelen szent Isten alapította; szent, mert jegyese, Jézus Krisztus sugárzik át rajta, aki életét adta az Egyházért; és szent, mert a Szentlélek őrzi. Az Egyház szentsége természetesen nem jelenti tagjainak bűntelenségét. Az Egyház nem tagjaiban, hanem céljaiban és Főjében szent. Azáltal szent, akihez tartozik és aki alapította, s nem azok által, akik hozzá tartoznak, annak ellenére, hogy nem ritkán egyes tagjaiban is felragyog az Egyház szentsége. Az atyák az Egyházat „bűnösökből álló bűntelennek" nevezték, sőt Clairvaux-i Szt. Bernát kifejezése még élesebb: Sancta Meretrix (Szent Szajha).
A bűnös ember így az Egyház szentségét meg sem karcolhatja. Vagy azért, mert a bűnös tagnak olyan súlyos a vétke, hogy el is veszítette az Egyházhoz való tartozását, vagy azért, mert bűnbánata és Krisztus kiomló vére által megszentelődik.

Igazolás:
Szt. Pál apostol tanítja, hogy Krisztus szentségessé tette Egyházát: „Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen" (Ef 5,27). Az Apostol szerint: „Isten temploma szent, ti vagytok az" (1 Kor 3,17). Ezért mondjuk: Szent Egyház.
Szt. Pál apostol is súlyos hibákat és bűnöket talál már a korai Egyházban is, de meg sem fordul a fejében, hogy az Egyház megszűnt volna Egyháznak és szentnek lenni. Kiközösítést követel és nem új alapítást: „Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel" (1 Kor 5,1).
Júdás is bemocskolta személyét és apostoli hivatalát, de az a többi apostolt nem érintette. Bűne és következményei csak reá szállottak, nem az Egyházra: „Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei" (ApCsel 1,17).
Szt. Péter is megtagadta Jézust, de bűnbánatát elfogadta Krisztus, és az Egyház vezetője maradt, bár Jézus megkövetelte tőle a hitvallást: „Majd harmadszor is megkérdezte tőle: »Simon, János fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: »Szeretsz engem?« S így válaszolt: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« Jézus ismét azt mondta: »Legeltesd juhaimat!«" (Jn 21,17).
Maga Jézus is megmondta, hogy a bűnök és a botrányok elkerülhetetlenek egy közösségben, ez azonban csak a személyre nézve jár következményekkel: “Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket!” (Lk 17,1).
Sokan úgy gondolják, hogy a Római Egyház már rég megromlott s csak idők kérdése, mikor omlik végleg össze. Ennek határozottan ellentmond Jézus csalhatatlan ígérete, hogy ő Egyházával marad „mindennap, a világ végezetéig" (Mt. 28, 20), s az a másik kijelentése is, hogy amíg az Egyház Szent Péter sziklatalapzatán áll, addig „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta" (Mt. 16, 18).”

Folytatom. Látod már? Ha kihúzod a „bűnös emberek” érvet, akkor ha következetes akarsz maradni, akkor többé nem hivatkozhatsz a többi felekezet bűnös tagságára sem! Akkor pedig igen csak hasra esne a „bölcsnek” nevezett rabszolga osztályod, hiszen mennyire meglovagolja ő a történelmi felekezetek visszásságait.

Amikor JT-i körében előforduló képmutatásról, bűnökről írunk ezeket nem ÖNMAGÁBAN tartjuk érvnek, hanem ezeket azért kell feltárni, hogy letörjön az az arrogáns JT hozzáállás, hogy ők különbek, mint bárki más. Ha nem így állna hozzá egy átlag JT a külvilághoz, ha nem sugallnák ezt a kiadványok (szellemi paradicsom, egyedül minket vezet Isten stb.), ha nem tapsikolnának a más felekezetek bűnein, valóban semmi szükség nem lenne ezekről írni. De amíg ez így van, addig igen is reflektor fénybe kell tolni, minden ilyet, hogy törjön csak be végre ez a hazug hivatkozás.

Ebben a „szellemi paradicsomnak” kinevezett rendszerben csalódott, de ki nem lépett testvéred ezt írja: „Ha igaz Krisztus állítása, miszerint „arról ismernek meg benneteket, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy a szeretet lesz kozottetek“, akkor a Tanúk nem Krisztus tanítványai. Az, amit ok szeretetnek neveznek, egy ures, lélektelen, papírszagú színjáték. Vezényszóra szeretik egymást, de csak akkor, ha te is a helyes irányban vagy, és azt mondod, amit kell, ami a megszámozott bekezdésben szerepel. Egy tanú egész élete egy nagy, megszerkesztett, megszámozott bekezdéshalom, itt-ott megtarkítva egy-két bekeretezett résszel. Nincs egyéb alternatíva. Ha bármit is megkérdojelezel, azonnal public enemy leszel. Én egy ilyen diktatórikus rendorállamban nevelkedtem, és ennek ellenére sikerult engem újra becsapni. Mélyen megrendultem. Mindazonáltal szuntelenul deklamálják kifelé, hogy micsoda határtalan testvéri szeretet, tolerancia és keresztényi béke uralkodik kozottuk. Mit gondoltok, ha ezek a sorok a kezukbe kerulnének, a szellem gyumolcsei kozul melyiket gyakorolnák rajtam? Úgy kirúgnának, hogy a lábam sem érné a foldet. Egy tikos, rogtonítélo bíroi bizottság, anelkul, hogy nyilvános meghallgatáson meg tudnám védeni magam, azonnali exkomunikációra ítélne, és megtiltaná mindenkinek, hogy a kozelembe keruljon, és gyakorolja a krisztusi szeretet-parancsot. „

„Összegyülekezésüket egy totális szeretetlenség jellemzi. Nem hiába használják a "szeretet kimutatása" szavakat az egyszerű "szeretet" szó helyett. Igen, mindig a dolgok kimutatása fontos, a felszín, a mosolygás, az "igazságról" való áradozás, hogy valaki elegánsan, nyakkendőben végigülje az egészet, jelentkezzen a feltett kérdésekre, és olyan jó fésült válaszokat adjon, ami a lehető legpontosabban adja vissza az Őrtorony szavait. Ezért sokan meg sem erőltetik magukat, egyszerűen csak felolvassák az előzőleg (otthon) aláhúzott válaszokat. És ezt az otthoni aláhuzogatást nevezik "felkészülésnek", meg "tanulmányozásnak". Még a kérdések is úgy vannak megtervezve, hogy nehogy véletlenül valamilyen nem megfelelő irányba terelődjenek a gondolatok. És ez az irányított gondolkodás van "elmélkedésnek" nevezve. Ime megvalósult Orwel 1984-je, a szavak mást jelentenek, mint amit jelenteniük kéne, itt van szemünk előtt az "újbeszél" nyelv. Az Őrtorony tanulmányozás vezetőjének ezeket az előírt kérdéseket kell feltennie, és a hallgatóságnak pedig az otthon aláhúzott válaszokat egy kicsit átfogalmazva visszamondania. Mint valami színjátszó kör. Talán legfontosabb dolog, hogy meg kell akadályozni a spontaneitás minden megnyilvánulását.”

A "hitet gyakorolni" az ugyanolyan "újbeszél" szó, mint a "szeretetet kimutatni". A kongresszusokon soha nem az a felszólítás hangzik el, hogy "szeressétek egymást", hanem az, hogy "mutassátok ki a szereteteteket". Meg olyasmi, hogy "mutassátok ki szellemi éhségteket". Meg hogy "tegyetek erőfeszítést a szellemi éhségtek (vagy szeretetetek) kimutatására". Ez bizony marhaság. Ha nekem tele van a szívem az evangéliummal, akkor nem azért kell erőfeszítést tennem, hogy nyilvános kijelentéseket tegyek az evangélumról, hanem azért, hogy vissza tudjam tartani magam attól, hogy beszéljek az evangélimról. Ha én éhes vagyok, akkor nem azért kell tennem erőfeszítést, hogy kimutassam az éhségemet, hanem azért, hogy ne mutassam ki. Ha nekem egy alapvető szükségletem van, pl. ha WC-re kell mennem, akkor nem azért kell erőfeszítést tennem, hogy ami bennem van az kijöjjön, hanem pont fordítva: azért, hogy nehogy túl hamar kijöjjön. Ha valakinek folytonos noszogatásra van szüksége ahhoz, hogy valamit (aminek a szívében kéne lennie) kimutasson, annak nincs a szívében semmi. Akkor az egész csak egy üres képmutatás és kölcsönös hülyítés.

Talán más keresztény felekezetekre nem igaz, hogy elnyomták a kommunista diktatúrában? Hogy a vezetőiket (ld. Mindszenty) bebörtönözték, a vallásgyakorlásukat korlátozták, a hittant betiltották? Náluk ezt nem kell figyelembe venni, de azért lehet gúnyolódni a katolikus parasztembereken, hogy nem elég magas a hittani ismerete?

Persze ezeknek a hivatkozásoknak megvan a maguk történelmi előzménye is, hiszen a kérdés visszavezet a donatista vitához. A donatizmus egy 4. századi tanítás, amelynek szellemisége nagyon sok felekezetet uralmanapság. A 4. században a Karthago-i püspöki szék utódlásáért folytatott vitában a donatisták a katolikusokkal szemben azt állították, hogy egy püspök vagy pap, aki súlyos bűn állapotában él, se nem szentelhet, se a szentségeket nem szolgáltathatja ki érvényesen. „Bizonyítékuk” erre az állításra nagyon egyszerű, ügyes, egyenesen címszószerű volt: az Egyház szentségei azért vannak, hogy a kegyelmet közvetítsék. Hogyan adhat azonban valaki olyant, amije nincsen? Hogyan adhat át olyan valaki másnak kegyelmet, aki maga nincs a kegyelem állapotában? Első pillantásra úgy tűnik, hogy azok érvei, akik ezt a véleményt képviselték, megcáfolhatatlanok, egyszerűek és ezen kívül még sokkal konzekvensebbek és idealisztikusabbak, mint a „lanyha” katolikusokéi. És mégis, ez a tanítás mint a donatisták tévtana került be az egyháztörténelembe. Anélkül, hogy a donatista szemléletű hívek átlátnák, valójában egy olyan egyházban hisznek, amely elbukhat (ld. az ún. "nagy hitehagyás" legendáját!), amely ennél fogva nem az az Egyház, amelyet a mi Urunk, Jézus Krisztus alapított. Az Ő általa alapított Egyház nem bukhat el, mert fogyatkozhatatlan. Fönn fog állni eme Egyház a Második Eljövetelig mint látható, hierarchikusan kormányzott közösség, az igazságot tanítván, és tagjait megszentelvén.

A vita innen indult, de szétterebélyesedett és általában a „méltatlan Egyház” kérdésköre köré csoportosult. Hátterében az a szemlélete húzódik, meg mint a vámost lenéző farizeus esetében:

„Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. - A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! - Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.” (Lukács 18:9-14)

Ezzel ellentétben Jézus az Egyházat egy olyan hálóhoz hasonlította, amely „mindenféle halat összefog”, és csak az Utolsó Ítéletkor lesznek kiválogatva belőle a rosszak. A donatizmus tévedése a bűntelen tagokból álló Egyház víziója. A donatizmus köszön vissza, valahányszor vasárnapikeresztényeznek, pedofilpapoznak, vagy az inkvizíciót hánytorgatják fel. A donatisták az Egyház szent voltának biztosítékát abban látták, hogy állandó üldözésnek van kitéve (nem ismerős ez valahonnan?). Ezért a Konstantin-féle békét sem fogadták el. Sokuknál a vértanúság hangoztatása öncél lett, s a vértanúság látszatáért olykor az öngyilkosságot is vállalták.

Na de akkor most essen le, aminek le kéne: ha elveted a donatizmust (márpedig elveted, hiszen, ha nem vetnéd el, akkor JT-i nem lehetne igaz vallás, hiszen tagjai közt vannak bűnösök is), akkor légy következeteses. Ha a bűnök nem rontják le a felekezet igazát, akkor viszont ott tartunk, hogy a nagyegyház sem veszthette el a legitimitását, és akkor megint csak ott tartunk, hogy semmi szükség nem volt Russelre és az Őrtorony Társulatra, hiszen az Egyházon/gyülekezeten még a pokol kapui SEM (!) vehetnek erőt. Püff. Tehát ezzel a hivatkozásoddal ugyanott tartasz, mint eddig. És csakugyan a Bibliában nincs ilyen, hogy méltatlanság címén legitimitás vesztés, van rá példa elég:

Jer 32,32-35 – ószövetségi papok és vezetők gyermekáldozatokat mutattak be.
2Kir 23,6-7 – Az Úr templomában szakrális prostitúció folyt.
Jn 12,4-6 – Az apostolok között is volt bűnös. (vö. Mt 16,14-16)
Mk 14,50 – Az összes apostol „magára hagyta és elmenekült.”
Mk 14,66-72 – Péter apostol háromszor tagadta meg Jézust.
Jn 20,24-25 – Tamás apostol kételkedett Jézusban.
Mt 13,47-50 – Az Egyházban is vannak bűnösök. (vö. Mt 13,24-30; 1Kor 5,1-2; 11,18-22; Jel 2,4-5;.10.14-16; stb.)
ApCsel 20,28-30 – Az Egyház vezetői között is lesznek bűnösök.
Róm 3,3-4 – „Ha vannak, akik hűtlenek lettek, vajon nem teszi hitetlenségük Isten hűségét hatástalanná? Egyáltalán nem.”
2Tim 2,13 – „ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg.”
Jn 11,51-52 – Bűnös ember is lehet tévedhetetlen.

A Szentírásban Isten az aki a kegyelmet adja, ő kezdeményez, és a feltételek ő állapítja meg. Nem bibliai kategóriák ezek a méltó-méltatlan; hiteles-hiteltelen dolgok. Itt csak a legitimitás játszik. Vagy van legitimitása, vagy nem, és akkor neki nem osztottak lapot. A Szentírás nem beszél arról, hogy az Egyház egyes tagjainak vétkei miatt elveszítheti a legitimitást. Kimondja, hogy az apostoloknak volt dolga lerakni az Egyház alapjait, újraalapításról, harmadik szövetségről nincs szó, ez apokrifus mesebeszéd. A legitimitást egyedül Isten veheti vissza, ámde azt az idők végezetéig az Egyháznak odaígérte, a kulcsokat nem vette vissza. Az ilyen szövegelőknek mindez csak egy ürügy, hogy a lényeg helyett a lelki kiskorúakat ijesztgető rémtörténetekkel tereljék a figyelmét, amelynek nagy része legföljebb féligazságok halmaza, kiegészítve az egyházellenes hecckampány során reá rakódott bűzös rágalmakkal. Íme, az Isten ítélete, aki hagyja megátalkodni a keményszívűeket a gyűlölködésükben! És valóban, az inkvizíción sápítozó népségek ocsmány szövegeit olvasva, nagyon is úgy tűnik, hogy egy-egy ilyen embert tényleg csak a gyűlölet tart össze.

Olvass utána a Vörös hering (red herring) érvelési hibának. Ez annak a tipikus esete, mint amikor a diák ahelyett, hogy bevallaná őszintén, hogy nem tanult felrakja a kifogás.txt-t, hogy „hááát, elfelejtettem hazavinni a könyvemet, meeeg beteg voltam, meg izé…”. Bizony, a szemfüles olvasó kiszagolja a kedvenc témái alapján, hogy a csak utólag alakult felekezetek legitimitása milyen kétes lábakon áll, ha egyszer az a végső érve mindig, hogy „Mi azért vagyunk jók, mert mások rosszak!”. Az ilyen mozgolódásnak a „kontra”-jellege messziről szaglik: önmaga létjogosultsága nem önmagában van, hanem kénytelen másokra mutogatni. A katolikus Egyház azonban megáll önmagára, sose volt szüksége másokra mutogatnia, bizonyítékként, mert önmagában megáll. Jól mondja John Henry Newman:

„Az eretnekség ismertető jele az, hogy tantételei terméketlenek, nincs teológiája, és amennyiben tévtan, nincs is önálló tana. Ha elvesszük katolikus teológiáját, mi marad meg? Vita, magyarázgatás, protestálás. Saját szakterület hiányában legfeljebb bibliakritikához és vallás.bizonyítékokhoz folyamodik. Tanításának tételei fejlődés nélkül önmagukba térnek vissza, mert azok csak szavak, terméketlenek, mert elhaltak. Ha élők lennének, szaporodnának és fejlődnének. Ha pedig élnek és gyümölcsöt hoznak… fejlődése fölbomlás, de semmit sem teremt, nem irányul rendszer felé. Egyetlen kialakuló dogmája az egyes vagy valamennyi dogma és minden teológia tagadása, az Evangéliumra hivatkozva. Nem csoda, ha tagadja azt, ahová ő maga nem képes eljutni.”

Mintha az egyház-legitimitás egyéni vétkekkel elveszíthető, vagy jólviselkedéssel megszolgálható volna!

„…A Fölséges uralkodik az emberek királysága fölött. Annak adhatja, akinek akarja; akár a legutolsó embert is trónra emelheti…” (Dán 4:14)

„…de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg…” (2Tim 2,13)

Hivatkozol Russel és Rutherford megtérésének történetére, és lelkesen írsz az őszinte buzgalmukról. De ez is milyen szelektív hozzáállás a kereszténység történetéről. Ennek a két embernek az egyéni lelki folyamatai, érzései azok érdekesek, és másoké nem? Ugyan, tudsz te valamit mondjuk Assisi Szent Ferencről? Vagy Pascalról? Newmanról? Olvastad Kempis Tamástól a ’Krisztus követése’-t? Persze, hogy nem, hiszen Őrtorony szemüvegen ők mind smafu, az ő lelki élményeik, megtérésük az nem ér semmit, de ha Russel félt a pokolról, és az annihilacionizmus nyugtatta meg, akkor ez máris olyan szép és fontos történet, és ezt a háztetőkről kell kiabálni.

Ez pontosan az a szemlélet, amelyről az apológián írtak:

„Hamis egyházideálok: A történelem nélküli egyház
Az egyház történelmietlen szemléletével [...] a protestáns hátterű szakadár közösségekben [...] szinte dogmaként találkozni. E szemlélet hívei [...] a saját közösségeik megalakulása előtti időszakra úgy gondolnak, mintha az nem az egyetemes egyház, hanem „csak a katolikus egyház történelme” lenne. Úgy látják, hogy „az Egyház” történetében az első, nagyszerű évszázad és [...] 19. században született mozgalmuk között csak hosszú szünetjel van. „Egyház” alatt kizárólag [...] a saját közösségüket értik, és az egyháztörténet lapjain is csak azokban a közösségekben vagy személyekben akarják felismerni „az igazi kereszténységet”, amelyek megfelelnek a sajáttanbeli kritériumaiknak, tehát precedens-értékű a rájuk való hivatkozás. Ez a megközelítése például a 19. századi amerikai „helyreállító” (restaurációs) mozgalomból kinőtt „nem felekezeti” egyházaknak, a „végidők egyháza” identitású adventista és új apostoli egyházaknak, illetve a mormon vallásnak. Bár mind másban látják a helyreállítás lényegét, mind úgy vélik, hogy bennük az első évszázad „eredeti” kereszténysége támadt fel.
Először is azonban, Krisztus azt állította, hogy ő maga építi az egyházát, és a pokol kapui sem vehetnek erőt rajta (Mt 16:18). Aki szerint az egyház gyakorlatilag évszázadokra megszűnt (tehát a pokoli erők mégiscsak diadalt arattak), az ezzel – akarva, akaratlanul – azt is állítja, hogy Jézus nem váltotta be az ígéretét, hanem hazudott. Egyháza nem csupán sebeket szerzett és betegeskedett az évszázadok során, hanem sok évszázad után exhumálni kellett.
[...] Az egyháztörténelem dicsőséges és nyomorúságos oldalai, ma is példának állítható, ugyanakkor nagyokat hibázó alakjai ugyanúgy a protestánsoké, mint a katolikusoké és az ortodoxoké – és fordítva. Aki még sosem olvasott ókori és középkori keresztény tanítóktól, az nem tudja, miről marad le, akkor is, ha buzgó protestáns [...]
Harmadszor, a múlt ilyen szelektív szűrése még nem szolgált mást, mint a felekezeti gőgöt. Ha a múlt minden bűne a katolikusoké, akkor könnyen el lehet határolni magunkat tőlük, és magunkat ezáltal is többnek, jobbnak érezhetjük – de nem éppen ez a farizeusi logika (vö. Lk 18:9-14)? Az egyház múltja nem azért van, hogy elfelejtsük, vagy hogy kiválogassuk belőle magunknak azt, amivel szívesen azonosulunk, hanem hogy minden lapjából tanuljunk – akárcsak az Ószövetségből vagy a saját hitéletünk jó és rossz napjaiból.”

Were the Early Christians Jehovah’s Witnesses?
www.cephas-library.com/jw_faith_of_our_fathers_1.html
www.cephas-library.com/jw_faith_of_our_fathers_2.html

Látod-e, hogy milyen szegényes az a kereszténység, amely keresztényeknek nem hajlandó elismerni másokat, mint az ős-Jehovatanúinak kinevezett „első századi keresztényeket” és az Őrtorony Társulatban végig bennlévő embereket?

Ez után rátérsz „a munkára”, ti. az Őrtornyos értelemben vett prédikálásra, amely gyakran elhangzó ultima ratio. Ha JT-inek rámutatnak a vezetőségük múltbeli be nem jött végidő-tanításaira, akkor kb. arra hivatkoznak, hogy „nem jósoltak, hanem egy túlfűtött reménység volt BENNÜK". De hát mi ez? Játék a szavakkal? És ki az a "bennük" ? Kiben? Talán Juliska néniben és Pista bácsiban? Bizony nem ezekben!!! Ezek csak áldozatok voltak, akik be voltak hülyítve. Mert főleg azokban az 1970-es években JT-i között olyan terror uralkodott, hogy a legkisebb egyet nem értésért kiközösítették Pista bácsit. Úgyhogy Pista bácsi azért hitte azt, amit hitt, mert ez a díszes szélhámos társaság, amely gőgjében és felfuvalkodottságában már régen túllépett a normalitás határán, azt harsogta, hogy ne tanulj, ne nősülj, ne udvarolj, ne, ne, ne, ne, ne csinálj semmit (csak további tagokat toborozz, mint valami őrült vírus), mert a Vég már annyira közel van. És amikor kiderült, hogy az egész nem igaz, akkor meg azt mondja, hogy "Jehova népében túlfűtött reménység volt". Pedig nem is a népben volt a túlfűtöttség, hanem annak uralkodó osztályában, aki utólag, amikor már baj van, a felelőség vállalása helyett elmaszatolja a körvonalakat, hogy a felelőség megoszoljon ő és a tehetetlen tagság között. Undorító. Egyetlen vezetőségi tagban sem volt annyi gerinc, hogy kiállt volna a nép elé, hogy uraim tévedtem, de még hazudtam is, amikor azt állítottam, hogy a Teremtőtől kaptam ezeket az információkat.
Az meg súlyos mellébeszélés az Őrtorony Társulat részéről, hogy a dátumos hamis próféciák „egyesek túlzott várakozása” volt. Gondolj bele csak egy kicsit: egy olyan erősen központosított vezetésű felekezetben, mint a "Jehova tanúi", ilyen, hogy "egyesek véleménye", ilyen egyszerűen nem létezhet! Aki eltér a brooklyni vonaltól, azt simán kizárják! Az ilyen érvelést, hogy a hamis próféciákért az egyszerű, buzgó hírnökök a felelősek, csak fanatikus, félrevezetett emberek hiszik el.

Egyszerű paraszti ésszel is belátható, hogy JT tanításának az a része, amely Armageddon folytonos közelségéről szól, szintén egy tudatmanipuláció. JT történetének lényegében semmi másról nem szól, mint arról, hogy "ne csinálj semmit, csak prédikálj, mert úgyis itt a vég, és ha nem fogsz prédikálni, akkor megdöglesz". Így lehetne a "jóhírt" tömören összefoglalni. Én csak azon csodálkozom, hogy világviszonylatban még nem léptek fel ez ellen a jogászok, hiszen ez nem más mint rémhírterjesztés. Főleg azért az, mert már 100 éve ezt teszik. JT generációk születnek és halnak meg a "sürgősség" tudatában. Aztán mikor majd megöregszenek, mehetnek egy katolikus szeretetotthonba, mivel még egy nyomorult öregotthont sem képesek egy országban fenntartani.

Az igaz, hogy írtak már a korábbi baklövéseikről, csak hogy meglehetősen kozmetikázva, a felelősséget elkenve. Most mutogathatsz a zöld hirdetők könyvre, de javaslom olvasd el ezzel kapcsolatban ezt: xjt.atw.hu/hirdet.html

És a lényeg, amit kihagytál. Amikor még Russel volt a Társulat elnöke, és amikor Rutherford hívő lett, akkor a szervezet nem olyan volt mint most. Gyanítom, hogy olyan foglalkozású ember lehetsz, akinek volt köze a marketinghez, hiszen elsőre nagyon meggyőzően tudod azt sugallni, hogy JT mintha ma is olyan lenne, mint Russel elkezdte: felmerül egy probléma, és van rá egy szabad kutatás. Hát kérlek szépen, te neked kell a legjobban tudnod, hogy ilyesmi JT-inél nincs:

Ma ott libeg a „hű és értelmes rabszolga” osztály tekintélye. JT-it egykor bibliakutatóknak hívják, de ma már a tulajdonképpeni bibliakutatás az a vezetőség kiváltsága lett. A többinek bőven elégségesek a kiadványok, esetleg az abban hivatkozott versek, lehetőleg a szövegkörnyezetből kiragadva, természetesen az ÚVF-ben (mi másban?).

Russelnek a maga felekezetében lehetett az igazságérzete zavart, és kutathatott szabadon és nem mentek oda hozzá ilyen demagóg kérdésekkel, hogy „ugye tudod, hogy ezért Isten megbüntet”, és nem vágták ki, mint a rongyot. Russel ezt megtehette a maga protestáns felekezetében, ellenben akinek a mai JT-tandszer bántja az igazságérzetét, az már nem teheti meg ezt az Őrtorony-szisztémában. Illetve megteheti, csak hát akkor viselje a következményeit: minden ottani ismerőse, barátja hátat fordít neki. Szép.

Egy testvéred írja: „ez az orrvérzésig való prédikálás az lényegében felsülés. Annyira alacsony hatásfokú, hogy ez megdöbbentő. És mi értelme van az Emlékünnep előtt szétosztani ezeket a meghívókat? Hiszen a kutya sem jött el eddig. Aztán meg falun vannak szétosztva olyan öregasszonyoknak, akik még 50 méterre sem tudnak a boltba menni, nemhogy 100 kilométert utazni az emlékünnepre. De nem is ez a fő baj. A fő baj, hogy már 120 éve az van mondva, hogy közel a vég. EZ a fő baj. Mert próbáld mondani csak 12 évig egy pásztornak, aki a juhokat őrzi, hogy "jön a farkas". Ha 12 évig nem jön, akkor a "jön a farkas" kiáltás csak fordított hatású lehet. Tehát amikor tényleg jön a farkas, akkor már a kutya sem hisz benne, és így sokkal több juhot fog megenni, mintha 12 évig semmit sem mondtál volna.”

Amerikában az itteninél sokkalta fejlettebb infrastruktúra van, és számtalan tanulmány látott napvilágot arról, hogy pszichológusok kivizsgálták JT-it. Megdöbbentő eredmény lett az, hogy körükben sokkalta gyakrabban fordulnak elő a különböző mentális betegségek. És ez nem meglepő: Zárt rendszer ez, de némiképp életidegen, paranoid, beszűkült és hosszú távon intellektuálisan is tarthatatlan. Aki használja az agyát, előbb-utóbb beleütközik a ti aklotokban is, és akkor jó esetben visszatér valamelyik keresztény felekezetbe.

Itt csak két szabály van:
1. Jehova tanúinak mindig igazuk van.
2. Jehova tanúi bírálóinak sosincs igazuk.

Tehát a hivatkozásod mellément: ha ez csak a magyar történelmi sajátosságok miatt van így, akkor miért van ugyanígy az USÁ-ban is? Miért állt meg az a nagy növekedés a fejlett országokban, ahol sokkal több a tanult ember? Ma már tényleg csak a vakegerek maradtak? Ez olyan mint a pedofília: kihasználni egy érintetlen, tudatlan személyt.

Ezt írod:
„Persze, senki nem mondja, hogy legyél naiv, mindent kritika nélkül elfogadva…” – Ez orbitális hazugság. Nemde leírta az Őrtorony számtalanszor, hogy óvakodni kell a független gondolkodástól, az Őrtorony szervezettől jövők megkérdőjelezésétől? Nem de leírták, hogy az Őrtorony-tanrendszerben való kételkedés az ördög műve, ami ellen harcolni kell? Nem de arra buzdítanak a kiadványok ma már szinte havi rendszerességgel, hogy mennyire fontos a LOJALITÁS a rabszolga osztály felé? A vénes könyv is azt írja, hogy a kételkedés a szellemi gyengeség jele, és abban mutatkozik meg, ha csökken a buzgalom a SZERVEZET iránt!

Főleg, hogy Jézusnak az bizonyos kérdése, hogy ki a hű és bölcs szolga nem egy prófécia a brooklyni központról, hanem egy egyszerű példázat. Jehova Tanúi "felkentekből" álló vezetősége a Biblia megfelelő igehelyét (Mt 24:45) próféciaként értelmezi, és önmagára vonatkoztatja ('hű és értelmes rabszolga osztály'), és azt állítja, hogy az ő feladata Isten népének 'idejében megadni az eledelt' (a Társulat kiadványait). Valójában ez csupán egyike Jézus példázatainak, és e példázat a 24-25. fejezet egészével együtt vigyázásra és sáfárkodásra int, nem a 20. századról jövendöl. A példázat lényege tehát folytonos éberségre intés, mint az egyházi elöljárók különös kötelessége. A hű és hűtlen szolga tehát itt egyszerűen minden embert jelent, aki Krisztust jó cselekedetekkel várja, illetőleg aki késő jövetelére számítva magát bűnre adja.

Jézus Máté 24-beli szavait az egyháztörténelemben egészen Russellig mindenki példázatként kezelte. Ahhoz, hogy megérthessük, hogy mit akart itt mondani Jézus a hallgatóságának figyelembe kell venni, hogy a Máté 24. és 25. fejezetének az egész szakasza Krisztus parúziájáról szól, és tele van vigyázásra való intésekkel. Bár a Társulat mindig a Mt 24:45-öt adja meg a példázat elejeként, a 45. vers kezdő sora („Kicsoda hát...?) értelemszerűen visszautal az előző, 44. versre, az pedig („Azért...”) az előtte levő példázatsorra (fügefa, Noé napjai, ketten a mezőn, ketten a malomban, éjjeli tolvaj). A 44. vers ugyanis mindezeknek a tanulságát összegzi, amikor figyelmeztet: „Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” A 44. vers után Jézus további három példázatban ad figyelmeztetést egy új szempontból: a már említett hű és bölcs szolga példázatával (24:45-51), az eszes és a bolond szüzek példázatával (25:1-13) és a talentumok példázatával (25:14-30). Az új szempont: csak azért, mert a parúzia időpontja ismeretlen, a tanítványok nem csinálhatnak azt, amit akarnak. A tanítványok sáfársággal vannak megbízva: amit Uruk rájuk bíz, azzal gazdálkodniuk kell, mert egy napon számon kéri rajtuk. Aki tehát figyelembe veszi a vigyázásra intő szót, és a dolgát is hűségesen végzi, az valóban „hű és bölcs szolga”, vagy „eszes szűz” vagy „hasznos sáfár”. Ez a három példázat különböző élethelyzetekkel, de ugyanarra hívja fel a figyelmet. Jézus egyszerűen vigyázásra és sáfárkodásra buzdít. Nem lehet véletlen, hogy az 1. századtól Russellig valóban soha senkinek sem jutott az eszébe a hű és bölcs szolga példázatát próféciaként értelmezni, illetve egy konkrét 19. századi emberre vagy egy 20. századi testületre vonatkoztatni.

Jézus nem járt házról házra, és az apostolok sem. Nem mindenki emberhalász, és Jézus sem adott ÁLTALÁNOS minden közkeresztényre kötelező érvényű parancsot. Az apostolok Jézusnak a „menjetek” stb. parancsolatát nem általánosították az egész egyházra, hanem csak magukra, illetve az igehirdetőkre, evangélistákra, hasonlókra. De nem mindenki evangélista, apostol stb. Egy cikk: www.jwfacts.com/watchtower/preach.php és egy videó: www.youtube.com/watch?v=hISbLIr_2Sw

JT-i persze belehamisították a „házról házra” járást az ÚVF-be. A Csel5:42 és Csel20:20,21 hamisan van fordítva az Őrtorony fordításában, ugyanis ott nem "házról házra" szerepel, hanem házanként. A "házanként tanít" egyébként kizárja, hogy idegen emberekre tört volna rá Pál a saját házukban. Itt valószínűleg házi gyülekezetekben való tanításról, intésről beszél, nem holmi Jézussal házaló ügynökmunkáról. Nem ez az első vers, amit az Őrtorony egy kicsit „megtold” az ÚVF annak érdekében, hogy igazolja a maga felekezeti ideológiáját, ha nem hiszi hasonlítsa csak össze a Róma 13:1-et az ÚVF-ben és egy bármelyik másik fordítással. Efölött, mint módszer fölött én meg nem is kívánok ítélkezni, megteszi azt az Ige: „Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben.” (Jel 22:18)

Az ApCsel 2:46-ban UGYANAZ (!!!) a görög szó szerepel, mint az 5:42-ben és a 20:20,21-ben, érdekes módon ott mégsem úgy fordítják, hogy házról házra járva végezték a kenyértörést. Lám, az ÚV-"fordítás" tudja, hogy kell ezt a kifejezést helyesen fordítani, ha éppen nincs az útjában saját ideológiája: "magánotthonokban étkeztek." Pedig a maguk illogikája szerint bátran fordíthatták volna úgy: "Házról házra járva étkeztek."

Nagyon tévedsz, hogyha azt állítod, hogy Isten Királyságát csak az Őrtorony-felekezet hirdetni. Olvass csak el bármilyen más egyház által kiadott alapfokú teológiakönyvet, és merd azt mondani, hogy mások ne ezt hirdetnék! Persze te nyilván valami speciálisan őrtornyos hangsúlyt hiányolsz ezekből - de vajon milyet, és milyen alapon? Persze mi nem használunk ilyen szörnyszülött, magyartalan kifejezéseket reá, mint a „Királyság prédikáló és tanítványképző munka”, hanem ez úgy hangzik jobb helyeken, mint igehirdetés, és tanítványok helyett megtértekről, hírnökök helyett keresztényekről beszélünk.

Tévedsz tehát abban, hogy Jehova „tanúi” az első századi „mintát” (?) követnék a házalós tevékenységük során. Először is emlékeztetnélek kell arra, hogy mindössze az Őrtorony második elnöke, J. F. Rutherford vezetése alatt indult be az a típusú missziós tevékenység, amelyben ma minden Jehova tanújának el kell végeznie. Előtte nem volt ilyen - sem a Bibliakutatók (Jehova Tanúi hitelődei) történelmében, sem a kereszténység történelmében,-a mindenki által kötelező házról-házra végzett missziós szolgálat. Ha elfogadjuk Jézus Krisztus állítását,hogy az ő Egyházát kősziklára építette,és azon az "alvilág kapui sem vesznek rajta erőt" (Máté 16:18-Szent István Társulat fordítás), tehát nem szűnik meg (pláne nem 1800 évre!), akkor azt is be kell látni: a missziós munka nem feltétlenül azonos a "házról-házra" végzett szolgálattal. Ha a „házról-házra” végzett missziós munka nélkül nincs hiteles kereszténység, akkor Rutherford előtt sem voltak élő hitű keresztények.

Na de mit is jelent valóban ez a "házanként" tanítás? Az első századi keresztények, mivel nem volt bevett vallás a római birodalomban, nem rendelkeztek kifejezetten istentiszteleti célokra rendelt épületekkel: templomokkal-imaházakka. "Királyságtermek " meg pláne nem voltak. A házakban tartották az Istentiszteleteket (Pl.: Filemon 1:2, Kolossé 4:12, stb...)

Kérdés: hol olvastál te az Újszövetségben Őrtorony-magazinról, Ébredjetekről stb.-ről és hogy Pál ezek tanulmányozását írta volna elő? Ezek bizonyára Pál apostolnak a brooklyniakhoz írt levelében találhatóak :-)

Ha a keresztény élet legfontosabb területe a házról-házra, és az utcai missziós szolgálat,nem furcsa,hogy a Szentírás nem ad általános , mindenkinek szóló tanácsokat? Az apostoli levelekben sincs arról szó, hogy Pl.: a korinthusbeli hívők hogyan „munkálják be” városukat, kettesével menjenek-e, férfi férfival induljon prédikálni, vagy lehet-e "vegyes-páros", hogyan töltsék ki a "munkajelentést", stb. .... pedig bőven foglalkoznak az apostoli levelek a gyülekezeti élet gyakorlati dolgaival-anélkül,hogy bármelyik apostol minden keresztényt kiküldene missziózni házról-házra,és utcai szolgálatra. Ha pedig az "igaz vallás" ismertetőjele a házról-házra/utcai misszió-munka, akkor vagy a Bibliában van a hiba, vagy az Őrtorony Társulat nem tanít jól. Ismert tény, hogy a Római Birodalomban sok rabszolga lett keresztény. Ha az "igaz imádat" része a házról-házra végzett missziós szolgálat, akkor a rabszolgák miért lettek keresztények? Kimenőt kaptak volna gazdáiktól? Hehehe… Ha a rabszolgák ugyanazt csinálták volna,mint Jehova Tanúi, akkor vajon mikor "értek rá" foglalkozni a munkájukkal?

Az Őrtorony Társulat részvénytársaság volt, üzleti vállalkozás, amelynek mindenki tagja lehetett, aki legalább 10 dollárért részvényt vásárolt. Az Őrtorony Társulat vezetői világ körüli útjaik során nagyon ritkán szálltak meg testvéreik otthonában. Nem egyszer csak azért, hogy jelezzék, hogy ők magas rangú vallási vezetők, előkelő és drága szállodákban szálltak meg. E honlap készítői nem állítják, hogy Jehova Tanúi és az Őrtorony Társulat valódi hátterében a pénzszerzés áll, de vannak akik igen. Az tény, hogy az Őrtorony Társulat nagyon jó helyen van az amerikai vállalatok között a pénzügyi eredményeit tekintve. A pénzügyi visszaélésekről is vannak hírek:
* www.sixscreensofthewatchtower.com/6itsonlyabusiness.html
* www.sixscreensofthewatchtower.com/6worldwidework.html
* www.sixscreensofthewatchtower.com/6massivepublishingcompany.html
* www.sixscreensofthewatchtower.com/6massivepublishingcompany.html

Az Őrtorony Társulat vallási vezetői nem voltak sem hűek, sem „értelmesek” (bölcsek). Időről időre változtatgatták a tanításaikat bizonyos részletkérdésekben (pl. szabad-e vérátömlesztést elfogadni stb.), ill. újra és újra olyan dátumokat határoztak meg, melyek nem következtek be. Amikor ezekkel a TÉVEDÉSEKKEL szembesítjük Jehova Tanúit, mindig elmondják, hogy a rabszolga-osztály tagjai sem tévedhetetlenek, sem nem ihletettek. Ha ez így van, akkor viszont miért kellene követni őket? Figyeld meg a szervezet és a Társulat mindig névtelen vezetőinek az ellentmondásos viselkedését! Amikor megfelelő tekintéllyel akartak fellépni, és engedelmességet várnak el a tagoktól, akkor Isten dátumára, Jehovamodern prófétájára (a felkentek, a hű és értelmes rabszolga osztály), a szent szellemre, angyali vezetésre ésbibliai kronológiára hivatkozva jövendöltek. Prófétának nevezték önmagukat, sőt minden felkentet. Amikor viszont számon kérték rajtuk a be nem jött jóslatokat, akkor a saját létjogosultságukat is tagadva azt állították, illetve állítják, hogy nem ihletett a prófétálásuk! De mitől „próféta” az, aki nem ihletett?
Ez számomra körülbelül olyan, mint amikor valaki azzal mentegeti magát a sikertelen műtét után, hogy nincs orvosi szakképzettsége, tehát rajta nem lehet számon kér- ni, hogy a beteg meghalt. De akkor mit keresett a műtőben?!

Azt állítod, hogy a tévedések kutathatóak: hivatkoztál a Watchtower CD-re. Először is ez annak fényében nevetséges, hogy néhány sorral feljebb megróttad Johnny-t hogy kitette a LINKET, ahonnan külsősök is letölthetik. Mellesleg nem exTanúk, hanem éppen a te testvéreid pakolták ki a netre, miért nem őket froclizod a szerzői joggal? A magyar nyelvű CD-n csak a 80-as évektől vannak fenn a kiadványok, így a múltbeli, hamis próféciák kapásból nem olvashatóak benne. A zöld könyv, mint már említettem igen csak megszépíti a múltat. A könyvtárban pedig a legtöbb tag nem igen szokott kutatni. Ergo a szervezet nyugodtan kiépíthet egy féligazságokból összetákolt alternatív valóságot a tagság számára. Mellesleg sokszor a könyvtárba is szűrt információk kerülnek. Egy példa:

Nemrég egy JT azon panaszkodott, hogy kb. 10 éve leadott pár régi könyvet, pár Rutherford könyvet az egyik helyi gyülekezetben, mert hogy úgymond "jobb helye lesz annak a gyülekezeti könyvtárban". Aztán elfeledkezett róla, majd amikor az egyik tanulmányozója felvetett valami kérdést Rutherford írásaival kapcsolatban és ki akarta kérni a vénektől, egyszeriben senki sem tudott semmiről. A könyvek elvesztek. Ekkor merült fel a kérdés, hogy vajon a régi könyvek összegyűjtésére van valami rendelkezés? Nos, annak idején valamikor, 2000 körül jött egy ilyen belső intézkedés, hogy könyvtárakat kell létrehozni a királyságtermekben a régi könyvekből. Bejelentették a gyülekezetben, hogy akinek van régi könyve az bocsássa azt a gyülekezet rendelkezésére. A 75-ös prófécia csődje után is volt egy ilyen felkérés, hogy a régebbi irodalmakat meg kell semmisíteni, vagy behozni a véneknek, és majd ők megsemmisítik. Tipikusan jellemző az Őrtorony szervezetre, hogy igyekszik még a saját irodalmát is utólag meghamisítani.

Az Őrtorony 1988. január 1. (angol) számában 12. oldal 8. bekezdésének a végén tettek egy merész kijelentést, mégpedig azt, hogy a 20.század végével a mű is lezárul.
* „Pál apostol [...] egy olyan munka alapjait rakta le, amely a mi 20. századunkban befejeződhet.”
* „The apostle Paul was spearheading the Christian missionary activity. He was also laying a foundation for a work that would be completed in our 20th century.”

A bekötött évfolyam (és a magyar kiadás, beleértve a Library-t is) már ezt tartalmazza:
* „…amely napjainkban befejeződhet.”
* „…a work that would be completed in our day.”

Ezek az Őrtorony kijelentések igazolják, hogy az 1975-os jóslatot 1989-ben egy újabb követte, mégpedig a mű teljes befejezését a 20 század vége ellőttre jósoló hazugnak bizonyult jóslat. Nos, ez nagyon kényessé vált az ŐT szervezet számára, és ahelyett,hogy megbánást tanúsítva elismerték volna, hogy tévedtek, inkább a saját kiadványukat hamisították meg.A zt gondolták, hogy észre sem veszi a sok jámbor hiszékeny megtévesztett sáskaszolga. De tévedtek, mert észrevették és leleplezték az egész világ előtt az ŐT szervezet csalását és hazugságát. Tehát igenis az Őrtorony szervezet takargatja a tévedéseit.

„A Párt azt állította, hogy Óceánia sohasem volt szövetségben Eurázsiával. Ő, Winston Smith, tudta, hogy Óceánia igenis szövetségben volt Eurázsiával, méghozzá nem is olyan régen: négy évvel ezelőtt. De hol létezett ez a tudás? Csak az ő agyában, az pedig szükség esetén könnyen megsemmisíthető. S ha mindenki elhitte a hazugságot, amelyet a Párt állított - ha minden írott emlék ugyanazt a mesét tartalmazta -, akkor a hazugság bevonult a történelembe, és igazsággá vált. "Aki, uralja a múltat - hirdette a Párt jelmondata -, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is." Ám a múlt, változtatható jellege ellenére, sohasem változott. Ami igaz most, az igaz örökkön-örökké. Nagyon egyszerű az egész. Semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy szünet nélkül újra meg újra legyőzze az ember az emlékezetét. "Valóságszabályozásnak" nevezték ezt a módszert, újbeszélül: "duplagondol"-nak.” (Orwell: 1984)

Ezt írtad gúnyosan:
„Tele van a történelem és a jelen küldetéstudattal rendelkezőkkel, „jótevőkkel”, világmegváltókkal, akik úgy tartották/tartják magukról, hogy ők látják jól a dolgokat, náluk „a fény”…” – de nem gondolod, hogy ez éppúgy igaz a szeretett felekezeted alapító atyáira? Vagy akár csak a mai vezetőség attitűdjére is? Miénk az igazság, mindenki ellnünk van, mi tudjuk mi a tuti az embereknek, a mi tanunk az életmentő üzenet, stb. Kettős mérce.

Az Őrtorony szervezet tanrendszerének megkérdőjelezését, bírálatát a paradicsomi kígyó kísértéséhez hasonlítod. Micsoda arrogancia! Az Őrtorony Sátánnak Isten hatalma elleni lázadását egy olyan diák tettéhez hasonlítja, aki kétségbe vonja tanára rátermettségét. Csakhogy a tanár és a diák mindketten emberek, Sátán viszont teremtmény, Isten pedig a Teremtő. Ugyanakkor a tanító általi lázadással már elülteti az olvasó elméjébe a Társulat tanítói tekintélyének jogosságát vizsgáló kérdésekkel kapcsolatos ellenérzést és helytelenítést. Erről a következő idézet jut eszembe (Lothar Gassmann):

„Az 1931-es columbusi kongresszuson a csoport önmagát abszolutizálva, Rutherford körül a csúcspontjára jutott. A szektás jelleg,amely mindenekelőtt a saját csoport vagy álláspont kizárólagossá tételében mutatkozik meg, legkésőbb itt lesz alig túlszárnyalhatóan nyilvánvaló. „Jehova Tanúi" mindmáig „a" szekta iskolapéldájának számítanak.”

„Előrevetítés és párhuzamvonás
Jehova Tanúi bibliamagyarázatának további jellegzetessége az előrevetítés, „előárnyékolás". Ez azt jelenti, hogy bibliai személyeket vagy eseményeket későbbi alakok vagy események 'típusainak', előképeinek tekintenek. Így a hagyományos teológiában is elterjedt eljárás, hogy ószövetségi alakokat, történeteket Krisztusra és művére való utalásként láttassanak. Ezt az eljárást persze csak óvatosan és fegyelmezetten lehet alkalmazni. Különben a magyarázat túl könnyen általános és önkényes lesz, úgy például, mint ahogyan egyes egyházatyáknál is, hogy az Ószövetség minden fájában Krisztus keresztjének előképét látták.
Jehova Tanúi azonban az előképezés módszerét minden mértéken felül alkalmazzák. A Biblia személyeit és eseményeit úgy értelmezik, ahogyan a legjobban illik nézeteikhez. így például az özönvíz az egyház megsemmisülésének előrevetítése az armageddoni csatában -, Noé bárkája pedig a Teokratikus Társaság képe, mint egyedüli védelem a megsemmisüléstől az utolsó idők katasztrófái közepette (Őrtorony 1952. január 15.) Az előrevetítés módszerével szorosan összefügg a párhuzamba állítás, amely Jehova Tanúinál egyszerű fekete-fehér sémával történik A Biblia pozitív alakjait az Őrtorony Társulat mellé helyezik, a rosszakat ellenségei mellé. Klasszikus példája ennek a gazdag és Lázár példázatának magyarázata (Lk 16,19-31), amelyet később említendő okokból Jehova Tanúinak át kell értelmezniük. Az „Isten igaz marad" című könyvben (1946) a (negatív) gazdag „a 'keresztény' papság önző osztályát", a (pozitív) szegény Lázár ezzel szemben „Krisztus testének" maradékát ábrázolja, amelyet az Őrtorony Társulat testesít meg.(84kk.). A párhuzamvonás Jehova Tanúinál szokásos további formája a bibliai kronológia szakaszainak átvitele a közelmúltra, a jelenre vagy a jövőre („párhuzamos üdvrendek"). Például a Jézus nyilvános fellépése és a jeruzsálemi templom lerombolása közötti negyven év (30 ill. 70) a napok végén bekövetkező aratás negyven évének párhuzamaként. (Russellnél: Krisztus láthatatlan visszajövetele 1874-ben, az ítélet érlelődése és az ezeréves birodalom felállítása 1914-ben, követőinél is hasonló sémák). Azt, hogy az ilyen párhuzamok igen önkényesek, az eddigi összes számítás teljesülésének elmaradása mutatja.”

„A bibliai kijelentések azonosítása (például a „két tanú", a „hét trombitaszó" stb.) azonosítása a saját csoporttal, minden más ember és esemény kizárásával párosítva világosan megmutatja Jehova Tanúinak szektás szellemiségét. A Jelenések 1988-ból való magyarázata alig marad el „A beteljesült titok" című könyv 1917-es kiadásától polémia és intolerancia tekintetében. Tartalmilag néhol változtattak, a hang valamelyest mérséklődött, de a szekta és a szektával kapcsolatos élmények abszolutizálása ugyanúgy megmaradt.”

Ez a mondat is nyugodtan ráolvasható az Őrtorony Társulatra: „…a látható vezető az csupán az ő földi képviselőjük, aki ezt tudja is, és ennek megfelelően viselkedik, amit az egész társadalom is ismer, elfogad, sőt napi gyakorlatának része, hogy ezekkel megtárgyalja a dolgait, megoldást keresve náluk a gondjaira; vagyis kéri „a fényt”.” – Csak be kell helyettesíteni Istennel, az őt állítólag képviselő rabszolga osztállal, vagyis gyakorlatilag azzal 7 legénnyel ott Brooklynban, és a tőle várt fényt a „szellemi eledelnek” nevezett kiadványokkal. Ugye milyen könnyen meg lehet fordítani a puskád csövét?

Ezt is írod:
„Jézus megmondta: nem a tanúk a vészmadarak” stb. – azonban ha nem tűnt volna fel, a többi keresztény felekezet is hisz Isten országában, várja annak megvalósulását, várja Jézus eljövetelét az ítéletre stb., ami itt probléma az az Őrtornyos hangsúly, nem ezek a tények. Tehát hiába takarózol bibliaversekkel, hiszen azt minden keresztény felekezet hiszi, csak a rá adott Őrtornyos magyarázattal, és a hozzáállással van probléma.

Itt tehát egy a lényeg: igazolni kell, hogy Jézus valóban kinevezte-e az Őrtorony Társulatot 1919-ben Isten szervezetévé vagy sem. Minden más, ez a jaj de szép kedves emberek, csak üres melléduma. A legitimitás az egyedüli kérdés, minden más mese habbal. Ez pedig a saját kiadványaik alapján is cáfolható, és nem kell hozzá ilyen belelkesedett hosszú és érzelgős szöveg, amit te itt előadtál a végére.

A „zárszódban” idézet részre pedig az áll, hogy érdekes, hogy ezt a figyelmeztetést nem az apostolok mondták, hanem Gamáliel. Ez a hivatkozás is csak azt tükrözi, amit fentebb mondtam. Gamáliel nem az Őrtorony Társulatról beszélt. Jehova tanúi előszeretettel vonatkoztatják magukra Gamáliel szavait. Persze az apostoloknak nem volt szükségük bizonygatniuk, hogy küldetésük az Istentől van, hisz csodás jelek kisérték őket. A tanúknak meg a gyerekes bizonygatáson kívül nem marad más.
Mellesleg: ugyanezt nem lehetne bármely más keresztény felekezetre vonatkoztatni? Akkor miért is harcol ellenük az Őrtorony Társulat? Hiszen ha Gamáliel szavait ilyen szó szerint veszed, akkor nem kellene „leleplezni” őket, hiszen ha nem Istentől való, akkor úgyis MAGÁTÓL meg fog bukni, Őrtorony-propaganda nélkül is. Püff.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.05.20. 22:11:48

@@ndtomas:
Koszonom a valaszodat, bar kisse Ortorony-szaguak, vagyis ismerosek szamomra, de azert az latszik belole, hogy olvasol, vannak onallo gondolataid is, kepes vagy ervelni es fejlodni ( a kommunikaciso stilusodban mindenfelekeppen).

Azert nekem tetszett, amit irtal.

Mindenfelekeppen dicseretes, hogy probalod megerteni a testverek szemelyes hatteret, bizony nem mindegy, hogy honnan kell feltornasznunk magunkat. Ahogy kiveszem irasodbol, elegge 'vagany', kalandvagyo tipus vagy, vetted a batorsagot es elkoltoztel egy masik orszagba, ami ketsegtelenul kiszelesitette gondolkodasmododat. Lehetoseged van egy nemzetkozi osszetetelu gyulekezethez tartozni (ahol meg olyan szerencsebe is reszesulsz, hogy a gyulekezet tagjait csak egyszer latod, vagyis nem kell szembesulnod nagyon a hibaikkal sem), ami meg jobban segit megerteni a Mo-on tapasztalt allapotok 'melysegeit'. Megis azt kell mondanom, hogy tapasztalataid nemikepp korlatozottak.

Tudod, mindannyian masfele esemenyeket eltunk meg, igy masfele nezopont szerint szemleljuk a dolgokat. Nagyon szep, ahogy az Ortoronyba taglalva van a dolgok elmelete es valoban hihetonek is tunik, ezzel jomagam is igy voltam, az olvasottak alapjan egy 'kepet' alakitottam ki magamban a Szervezet mukodeserol, amihez aztan 'bizonyitekokat' gyujtottem. Egeszen addig, amig en magam nem kerultem abba a helyzetbe, hogy a venekhez kellett fordulnom...
Valoszinuleg te, mar a helyzetednel fogva sem, soha nem voltal egy molesztalt kislany vagy egy (JT ferj altal) megvert feleseg. Igy nem tudhatod, hogy az OT lojalis kepviseloi (a tasulat szekeret tolo venek) hogyan viszonyulnak egy ilyen szemelyhez. Mennyire rugjak fel nem csupan a Biblia szavait de meg a sajat kiadvanyaiket is. Nem akarom itt reszletezni a sajat tortenetemet (ha erdekel az Olv. Kuld. 9-ben elolvashatod), de en szemelyesen kertem segitseget annak idejen a brookyni betelbol is, igy nemzetkozi szinten lettem figyelmen kivul hagyva (nem csupan olyan venek altal, akiknek gumicsizma volt a jeluk az ovodaban).
Vagyis a brooklyni 'erett testverek' egyetertettek es jovahagytak a szegeny 'hatranyos helyzetu magyar agrar testvereik' donteset, ahelyett, hogy 'segitseget' nyujtottak volna nekik, hogy kiigazitsak irasellenes nezeteiket.

Mindennek ellenere ugy gondolom, hogy csak egy ember lenne kepes az eletemet tonkretenni, es az en lennek. De valahogy a JT tarsasagat nem tartom egeszseges dolognak, sot kifejezetten rombolonak, amitol jobb nagyobb tavolsagban lenni es a 'paholybol' szemlelni oket, mint abban a bizonyos Muppet show-ban.

Azt a bizonyos kepzeletemben letezo 'alomkepet' pedig sikerult vegre osszetornom es nem erzem szukseget, hogy barmilyen mas (vagyis 'jobb') vallasszervezetbe kellene becstalakoznom.
süti beállítások módosítása