A Biblia jehovista változata teljes félrefordítása a Szentírásnak. A jehovisták szerint a Mennyországba jutást illetően vannak egyenlők és egyenlőbbek. Ugyanők emellett elutasítják az államhatalmat, de a vérátömlesztést is – derült ki egy budapesti evangélikus közösség meghívására tartott előadáson Szalai András metodista teológus előadásából.
Az előadás egy kis keresztény egyházakat kritikusan szemlélő négyrészes előadássorozat harmadik része. Az első egy áttekintés volt, a második a hetednapi adventistákról, a negyedik pedig, december 9-én a mormonokról fog szólni. Előadásának bevezetőjében Szalai azt mondta: nem a jehovistákról kíván beszélni, „akik lehetnek kedves, aranyos emberek, mint bárki más”, hanem a magáról a jelenségről.
Mint a metodista teológus fogalmazott, a Szentírás egy könyv, amit értelmezni kell. Az egyház kétezer éve olvassa, alkalmazza, értelmezi a Bibliát, azonban az egyház sosem tekintette föladatának, hogy a Biblia egyetlen lehetséges értelmezését adja. Szalai szerint azok a vallási közösségek, amelyekről előadásai szólnak, az elmúlt kétezer év során született bibliaértelmezéseket és -magyarázatokat félretolják, „odaáll egyvalaki és értelmezi a pucér Bibliát, vagy ami maradt belőle”. Kiderült: az egyházat Charles Taze Russell alapította. Aki csak a Bibliát olvassa, az a sötétségbe jut, de aki az ő bibliakommentárját is, az a világosságba – vallotta Russell. Követőinek az ő bibliaértelmezését kellett követnie – közölte Szalai. Ráadásul a jehovisták kiadója, a brooklyni Watchtower Society (Őrtorony Társulat) által jegyzett bibliafordítás teljesen kifacsarja a Szentírást – tette hozzá.
Szalai úgy tudja: a Jehova Tanúinak világszerte hat-hétmillió tagja van, a perioikoszokkal együtt ez a szám tizennyolc-huszonegymillió lehet. Magyarországon bő húszezer a megkeresztelkedett, aktív tagok száma. „Halálpontos statisztikát vezetnek” arról, hogy ki hány órát prédikált, hány Őrtornyot sózott rá az utcán a járókelőkre, állította. A Watchtower Society a világ egyik legnagyobb nyomdaipari konszernje, egyszerre százötven nyelven, több mint kétszáz országban adja ki az Őrtornyot. A szakember úgy látja: a jehovisták „gyakorlatilag mindent tagadnak, amit a bibliai és történelmi kereszténység vall”.
Charles Taze Russellről azt mondta: posztókereskedő volt a XIX. századi Egyesült Államokban. Bár Pastor Russell néven futott, semmilyen lelkipásztori végzettsége nem volt. Russell református háttérből érkezett, majd csatlakozott egy adventista közösséghez. Az adventisták a világvége dátumait adták meg, majd amikor eljött az adott idő, de a világvége elmaradt, előálltak egy másik dátummal. Amikor az 1874-es világvégéből nem lett semmi, mivel Jézus negyven napig bolyongott a pusztában, hozzáadtak negyven évet. 1914 óta Jézus jelen van a Földön, csak láthatatlanul – hirdetik azóta az adventisták.
A jehovisták azonban nem érték be ennyivel, ők folyamatosan újabb és újabb dátumokat adtak meg a XX. században. Újabban azonban már nem időpontot adnak meg, csak azt mondják: „hamarosan”.
Szalai hangsúlyozta: a XX. század szerinte hamis prófétái sosem a jövő hétre hirdették a Messiás visszatérését, hanem mindig hagytak maguknak pár év laufot, addig tömegek csatlakozhattak hozzájuk, „akiknek ráment erre egy csomó idejük, pénzük, energiáik, emberi kapcsolataik”. Ha a dolog nem jött be – márpedig nem jött be – pont ezek az emberek tudták a legbuzgóbban megideologizálni, hogy a hamis próféta miért nem hamis próféta – mondta a teológus. Ennek szerinte az az oka, hogy „nagyon nehéz beismerni, ha az embert lóvá teszik”. Például az 1975-ös elmaradt világvége után a jehovistáknak csak a két százalék hagyta ott a gyülekezetet.
A Jehova Tanúi – Szalai által ferdítésnek becézett, Új világ címen futó – bibliafordítása 2003-ban jelent meg. A fordítók az anonimitást választották. A jehovista bibliafordítás 237-szer – s ebből 155-ször az Újtestamentumban – használja a „Jehova” szót az „Úr” vagy az „Isten” helyett. Ez a Russell halála után a mozgalom élére került Joseph Franklin Rutherfordnak köszönhető, aki egy 1931-es kongresszuson úgy döntött, hogy fölveszik a Jehova Tanúi nevet.
Szalai úgy tudja: a jehovisták különbséget tesznek az Atya és Jézus Krisztus között: utóbbi számukra csak Mihály arkangyal, az első teremtmény, de nem Isten, legfeljebb isten, akihez imádkozni sem szabad. Szerintük a Szentlélek is csak „Isten tevékeny ereje, egy személytelen valami”. Az Isten és Jézus közötti különbségtételt a jehovisták „célzatos bibliahamisítással” segítik elő. Az Újszövetségben teljesen hasraütésszerűen használták az „Úr” vagy az „Isten” szó helyett „Jehovát”, ami azért is ferdítése az Írásnak, mert יהוה az Újtestamentumban sem így, héberül, sem görög fonetikus átírásban egyáltalán nem szerepel.
Szalai számos, az Új világ fordításban szereplő fordítási hibát említett. Ilyen például, hogy az „istenség” helyett „isteni jelleg” szerepel benne Pál apostol kolossebélieknek írt levele második részének kilencedik sorában. „Ezt a szemetet” – fogalmazott Szalai a jehovista bibliafordításról. „Vagy tudnak görögül, vagy nem. Ha nem tudnak, akkor hogy mernek belenyúlni a szövegbe? Ha tudnak, akkor pedig szándékosan csapják be saját olvasóikat. Ez félelmetes” – tette hozzá.
A Jehova Tanúi egy másik jellemzője az úgynevezett kétosztály-elmélet. Eszerint egyes jehovisták – Isten gyermekei, összesen 144 ezer ember, közülük jelenleg nyolc-kilencezer él – jutnak csak a Mennybe. Mindenki más, a hat-hétmillió jehovista túlnyomó többsége, nem Isten gyermeke, nincs újjászületve, nem felkent. Ennek megfelelően ők az úrvacsorán sem vehetnek részt. „Hihetetlenül manipulatív és lelketlen az egész. Ha a Jehova Tanúinak igaza lenne, nem lenne megváltás” – közölte Szalai.
A jehovisták nem éneklik hazájuk himnuszát, sem az Egyesült Államokban, sem Magyarországon. Mivel az államot pogánynak tartják, nem vállalnak állami hivatalt sem, sőt: érvényes szavazatot sem adnak le. Nem fogadnak el vérátömlesztést az állati vérevés tilalma miatt. „Ebbe emberek, a saját híveik haltak bele” – mondta a teológus, akit különösen fölháborít, hogy sem az Új világ fordítás, sem az Őrtorony nem közli a fordítók, illetve a szerzők nevét. „Én minden szavamért vállalom a felelősségem” – ellenpontozta a jehovisták kiadványainak a nagyközönség előtt ismeretlen szerzőit Szalai, aki egy, a Jehova tanúiról szóló háromszáz oldalas könyv szerzője. „Imádkozzunk a jehovistákért. Senki sem adott olyan sokat olyan kevésért, mint ők” – zárta gondolatait Szalai András.
Forrás: http://hvg.hu/itthon/20101129_jehova_tanui_szalai_andras
Utolsó kommentek