EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Körzet fel, vigyázó jön!

2011.01.25. 02:23 | Johnny Joker | 54 komment

Körzet fel, vigyázó jön!



Kisegítőszolgai kinevezésem után szinte égtem a vágytól, hogy végre részt vehessek a „vének és kisegítőszolgák összejövetelén”, melyet a körzetfelvigyázó látogatásakor és az ő irányítása mellett tartanak meg. Már önmagában a körzetfelvigyázó érkezése is jelentős esemény az egész gyülekezet életében, izgalom tölt el mindenkit. Kit azért, mert azt gondolja, hogy talán elcsíphet egy-két magvas gondolatot a körzetfelvigyázó pazar előadásaiból, kit azért, mert itt a ragyogó alkalom új lendületet venni a prédikáló szolgálatban, kit pedig azért, mert némileg tart attól, hogy néhány kedvezőtlen irányt vett statisztikai adatot igen nehéz lesz majd kimagyarázni. A gyülekezet példamutató tagjai ilyenkor igyekeznek szabadságot kivenni, hiszen így a délelőtti „kivonulásokon” is részt tudnak venni. Akár egy dolgos hadsereg, az egész gyülekezet teljes díszben felvonul a körzetfelvigyázó előtt, megvillantva egész szellemi fegyverarzenálját. A körzetfelvigyázói látogatás olyan, mint egy teljes héten át tartó, odaadó keresztényi életvitelt megvillantó, prédikálás dömpinget lebonyolító, „önátadás bizonyító mega-pack”.

Végre eljött az általam várva várt nap estéje, elkezdődött a vének és kisegítőszolgák összejövetele. A lelkesedéstől teljesen megvakulva és megsüketülve, gyakorlatilag nem is emlékszem, hogy milyen konkrét dolgok hangzottak el, de nagyon örültem, hogy végre részt vehettem egy ilyen bennfentes összejövetelen, mert így valahogy közelebb éreztem magamhoz azt az ügyet, amelyért oly elkötelezett voltam. Aztán ahogy teltek a látogatási ciklusok, úgy lettem egyre figyelmesebb, hogy mi is hangzik el valójában. Próbáltam a lehető legtöbb hasznot meríteni, így egyre jobban figyeltem, jegyzeteltem. A körzetfelvigyázók időnkét váltják egymást, így sikerült több stílusban is meghallgatnom azt, ami legnagyobb megdöbbenésemre szinte mindig ugyanaz a lemez volt, stílusonként is mindig újrahangszerelve. A legtöbbet átrágott témák a mai napig élénken élnek az emlékeimben: óraszámok, gyülekezeti átlag, hány órát jelenthet a gyermekét tanító családfő, taníthat-e az anya, bekösse-e a fejét, részt vehetünk-e olyan esküvőn ahol kiközösített van jelen, köszönhetünk-e, elfogadhatunk-e, mondhatjuk-e hogy, kivéve akkor ha, hordhatjuk-e, használhatjuk-e, felállhatunk-e, és így tovább… Betartandó, megkérdőjelezhetetlen „parancsok”, mint egy hadseregben. A legrosszabb az volt, hogy ezen a ponton már elhittük, hogy mindez helyes, szükségszerű, és leginkább Isten akarata. Egy idő után azonban mégis frusztrálni kezdett ez a beszabályozósdi, mely aztán egyszer egy olyan pontra ért, amikor már a saját emberiességemet tette próbára. A jelenet valahogy így zajlott le:

Körzetfelvigyázó: Jehova szemében tehát az a személy, aki nem bánja meg a bűnét és kiközösítésre kerül, vagy aki elkülönül Jehova szervezetétől, az megátalkodott gonosztevő. Értitek? MEG-Á-TAL-KO-DOTT GO-NOSZ-TE-VŐ! Ugye, hogy az testvérek?

Miközben ránk nézet, lassú fejbiccentéseivel szinte ki akarta provokálni, hogy mi is bólogassunk. Néhányunk bólintott is. Zavar keletkezett bennem. Átfutott az agyamon, hogy kiket is ismerek, akik éppen ki vannak közösítve. Nem éreztem igaznak a kijelentését, a bensőm „törvénye” mást súgott. Kényszeredetten megindítottam egy bólintást, de nem sikerült. A szívem visszahúzott. Ültem mozdulatlanul és inkább más irányba néztem, mint aki gondolkozik. Semmiképp nem tudtam egyetérteni.

Körzetfelvigyázó: Vannak helyzetek, amikor nagyon nehéz így kezelnünk ezeket a személyeket, például amikor az egyik hozzátartozónkról van szó. Vegyük például, amikor meghal egyikőtök felesége és a kiközösített fiaddal kell közölni a hírt. Mit teszel? Legyen, mondjuk telefonon! Megkérlek, testvérem próbáljuk ezt el, hogy pontosan lássuk, hogy mit helyes tenni! Én leszek a fiad, Te pedig felhívsz.

Színpadias telefonáló mozdulatok után a kiválasztott vén testvér beleszólt a jelképes telefonba: Halló!

Körzetfelvigyázó a fiát megszemélyesítve: Szervusz apa!

Vén: Szervusz fiam! Egy szomorú hírt kell közölnöm Veled. Édesanyád meghalt.

Körzetfelvigyázó: Köszönöm. Nos, mi volt a hiba ebben? Biztosan érzitek mindnyájan.

Néma csend. Utána erőltetett szótagok, mintha amúgy mindenki tudná, csak nem akar beelőzni a megoldásban egy másik jelenlévőt. A körzetfelvigyázó felszólított egy másik vént: Igen testvérem? Tessék, mond csak!

Vén2: Ha jól hallottam köszönt a fiának. Ez hiba volt!

Körzetfelvigyázó: Igen, így van! És még?

És még? – gondoltam magamban. Mi a csuda lehet ebben még rossz? Már így is olyan ez, mintha egy elembertelenítő kurzuson vennék részt.

A néma csöndet a körzetfelvigyázó törte meg: Túl hosszú és udvarias! Ne felejtsétek el, hogy egy olyan emberrel beszéltek, akinek Jehova nem kegyelmez, ha ebben az állapotban marad. Ő egy megátalkodott gonosztevő! Ne akarjuk ezt enyhíteni! Ha ő köszön is, mi ne tegyük, és ne udvariaskodjunk! A helyes ez: Apád vagyok, anyád meghalt. És azonnal letesszük a telefont, vagy ha már van időpont, akkor röviden közöljük a temetés időpontját és helyét. Ennyi!

Csak ültem ott némán és néztem ki a fejemből. Gondolkodtam. Hol vagyok én tulajdonképpen? Mit keresek én itt? Hirtelen nem tudtam, hogy sajnáljam, vagy vádoljam magam. Bizonyos aspektusból nézve még viccesnek is találtam. Olyan volt, mint egy paródia. Lepörgettem lelki szemeim előtt „teokratikus” pályafutásomat és hirtelen olyan érzésem támadt, mintha egy mennybéli eufóriából szépen lassan a pokol egyik legmélyebb bugyrában találnám magam, pont abban ahol lelkileg terrorizálják a foglyokat némi szarkazmussal szurkálva őket.

Ez egy „apró” szösszenet volt azokból a tapasztalatokból, melyeket személyesen éltem át. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy kizárólag negatív tapasztalataim voltak Jehova Tanúi között, de azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy ismertté váljon az Őrtorony Társulat eme arca is. Nagyon szomorú, amikor valaki 6-8 év odaadó szolgálat után szembesül ezekkel a dolgokkal és azokat az éveket már nem tudja visszaforgatni. Rossz esetben pont a legenergikusabb fiatal évei mennek rá erre.

Összegezve a látottakat és hallottakat, a körzetfelvigyázó szerepéről a következő véleményem alakult ki:

Ő egy megbízott, akinek mindennél fontosabb feladata, hogy fenntartsa, „vigyázza” a feltétel nélküli engedelmességet. A szembeszegülőkkel kapcsolatos piszkos munkát ugyan nem ő végzi el, de az ideológia folyamatos hangoztatása és a szabályok betartatása a legfőbb feladatai közé tartoznak. Mindent elkövet a véneken keresztül annak érdekében, hogy a gyülekezetben lévők teljes engedelmességre legyenek hangolva a társulati „törvényeket” illetően, a kiközösítetteket és elkülönülteket pedig teljes mértékben elszigetelteti a „nyájtól”, hiszen őt is erre oktatják, tudván milyen „veszélyeket” rejt magában, ha a tagok objektív felvilágosítást kapnak a társulat működéséről, múltjáról. Teszi persze mindezt a „szelídség szellemében”, így sokkal könnyebb az általa közvetített elveket elfogadni. Mindezek mellett pedig egy olyan tekintélyt épít fel neki a társulat, amely megkérdőjelezhetetlenné teszi a személyét, munkájának helyességét, küldetésének „szent és nemes” célját. Kultuszfigura, akinek látogatásakor az egész gyülekezet jelképesen vigyázzban áll és tiszteleg.

Számomra az a legmegdöbbentőbb ebben a jelenségben, hogy legtöbbjük, a számukra kitűzött feladatok és célok mögötti indítékokat nem is látják, észre sem veszik, hogy csupán célfeladatra kiképzett zsoldosok. Erősnek és mozdíthatatlannak kell látszaniuk, de jobban megismerve őket ugyanolyan esendő emberek, mint bármelyikünk. Hála Istennek a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan közülük felismerik az igazságot a társulattal kapcsolatban és van erejük megváltoztatni az életüket.

Szerző: Resign
 

Címkék: titkok kiközösítés ébredjetek! olvasóim küldték élettapasztalatok felvigyázók

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr132611456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.01.25. 11:19:43

>>"(A körzetfelvigyázó)a kiközösítetteket és elkülönülteket pedig teljes mértékben elszigetelteti a „nyájtól”, hiszen őt is erre oktatják, tudván milyen „veszélyeket” rejt magában, ha a tagok objektív felvilágosítást kapnak a társulat működéséről, múltjáról. Teszi persze mindezt a „szelídség szellemében”, így sokkal könnyebb az általa közvetített elveket elfogadni. Mindezek mellett pedig egy olyan tekintélyt épít fel neki a társulat, amely megkérdőjelezhetetlenné teszi a személyét, munkájának helyességét, küldetésének „szent és nemes” célját. Kultuszfigura, akinek látogatásakor az egész gyülekezet jelképesen vigyázzban áll és tiszteleg."<< A legnagyobb veszély az Őrtorony Társulat hatalmával kapcsolatban,ha a Jehova Tanúi megismerik a Szervezet múltját,és a Bibliát,-a Őrtorony magyarázatok nélkül. A körzetfelvigyázó egy fontos "csavar a Gépezetben". Amikor neki is lesznek olyan kérdései,amelyekre nem lehet a brooklyni sablonok alapján válaszolni,akkor lesz esélye a szabadulásra.

mjt 2011.01.25. 18:28:55

Nem teljesen idevág de mégis.

Azt vajon tudjátok-e, hogy a kifejezetten véneknek szóló programokon (legyen az csak köf látogatás, vagy éves összegyűlés a "körzet véneinek" Csepelen) TILOS diktafon, vagy egyéb hangrögzítő eszköz használata, illetve jegyzetelni is kizárólag "manuálisan" (papír, notesz, toll, ceruza stb.) lehet, de pl. elektronikus jegyzetet (pl. notebookkal) készíteni szintén TILOS.

Miért? Mitől kell ennyire félni? (Azt hiszem ezek inkább költői kérdések...)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.01.25. 18:52:04

@mjt: Valóban találó költői kérdések! Képzeld itt már senki nem mer bemenni a csontozóba, bocsánat kisterembe, véni beszélgetésre, csak a zsebben elrejtett diktafonnal. Ha engedélyezett lenne, talán folyamatosan postolhatnánk xD
Szörnyű, hogy így titkolják a *%"# dolgaikat... mjt köszönöm a hozzászólásod!
Ajánlom minden olvasónak, hogy rögzítse a beszélgetéseket, a későbbi félreértések (hazugságok) elkerülése és tisztázása végett.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.01.25. 19:13:59

@mjt: Nagyon fontos infók! Köszönöm! Egyre inkább az a határozott meglátásom,hogy egy vallási köntösbe bújtatott diktatúra működik a "Jehova Tanúi Egyház" név alatt.

2011.01.25. 20:29:52

Ez durva... nekem akkor volt ilyen "mit keresek itt" érzésem, amikor a körzetkongresszuson rákos daganathoz hasonlította a kiközösített vagy elkülönült családtagokat a körzetfelvigyázó az előadásában. Azt hiszem, az egy döntő pillanat volt az életemben. Sohasem tudtam gyűlölni másokat csak azért, mert másképp gondolnak/ hisznek/ tesznek dolgokat, mint én.

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2011.01.25. 20:51:35

"Apád vagyok, anyád meghalt. És azonnal letesszük a telefont..."

Amikor ezt elolvastam, hangosan felröhögtem. Aztán jobban belegondoltam, hogy honnan szabadultam ki, és elszomorodtam azok miatt, akik még mindig az agyhalott vezető testület és vének agymosottá vált áldozataiként élnek a jézusi szabadság helyett. Nem tudnék egy ilyen helyre visszamenni többé.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.01.25. 23:01:35

@infaustus: Ez szerintem is csucs volt (apad vagyok, anyad meghalt). Ez megdobbento, hogy ez a Kof. igy demonstralta a kikozositettekkel valo beszelgetest, mar annal is inkabb, mert en emlekszem olyan OT cikkre, amiben a kikozositett csaladtagokkal valo beszelgetest nem tiltottak. Sot elvileg meg a veneknek kene is tenniuk erofesziteseket a kikozositettekkel valo beszelgetesre, azon az elven, hogy Jezus a jo pasztor peldajat mutatva 'az elveszettet megkereste'. Ha valakinek van ilyen tapasztalata, hogy otet valaki megkereste szellemi segitsegnyujtas miatt, azt jo lenne tudni.

l.gabi 2011.01.26. 15:35:17

Sokszor volt olyan, hogy a gyülekezetben elmondtunk tapasztalatokat és azt mondtuk utána, hogy "mennyire jó volt hallgatni". Na, ez volt egy olyan "tapasztalat", ami jó volt, akkor is, ha önmagában tragikus (bár utólag már inkább tragikomikus).

baka012 2011.04.06. 14:10:43

Sziasztok!

Már elég régen jártam errefele. Eszembe jutott valami jehova tanúival kapcsolatban.
Mindig azt hírdetik, hogy együtt fognak játszani az oroszlánokkal és az állatokkal a "paradicsomban, itt a földön". Mi lesz akkor a biológiai lánccal? Az oroszlán füvet fog legelni, mert akkor nem ölheti meg a gepárdot???
Ha a béka nem eheti meg a legyet és a szúnyogot, akkor azok el fognak szaporodni?
Vagy majd az állatoknak fogamzásgátlót kll szedniük? Ha senki és semmilyen állat nem fog elpusztulni, akkor nem fognak egy kicsit túlszaporodni? Ugyebár örökké élnek...az abortusz pediglen tiltott! Ha egy kicsit belegondolunk ebbe a csodás paradicsomi létbe, ahol nem lesz ajtókra és ablakokra szükség, akkor betekintést nyerhetünk szomszédaink intimebb életébe is:)
Tiszta hatvanas évek!!! Tömegszex, aminél csak arra kell vigyázni, nehogy kimaradj:).
Már elnézést, de belegondoltatok abba, hogy pornófilmet nem lehet nézni, de mivel nálatok nem lesz ajtó, ablak, egyenes adásban lehet nézni, hogy Ildikó testvérnő hogyan pipázik éppen egy gyönyörű naplemente közben, miközben füvet legel mellette egy oroszlán és nem kap oda, ha közben még cirógatod is.
A szexuális felvilágosítás meg lesz oldva:)
És mi lesz a védekezéssel? Mert a paradicsomban nem lesz méreg, nem lehet tablettát szedni, mivel tudjuk, hogy méreg, nem tesz jót a májnak stb...Kedves tanúk, kérek akcióterveket ezekre a problémákra, hogyan oldhatnám fel már most a gátlásaimat, mert egy kicsit szégyenlős vagyok. Tudjátok az eredeti paradicsomi állapot lesz visszaállítva, ahol Ádám és Éva pucér volt:)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.04.06. 14:22:02

@baka012: Erről most az a kép jutott eszembe, ahol a megboldogult túlélők egy ligetben (európai táj) símogatják a koalát, a gepárd és egy bárány ott ül a lábuknál, és egy elefánt is mászkál a háttérben. Namost ha a húsevő állatok növényre lesznek kapcsolva, a testfelépítésük, fogazatuk, életmódjuk hogyan változik? A szeráf jelképek miért is azok? A bikafejű, sasfejű, oroszlán és emberfejű négy főszeráf? Mert ezek az állatok szimbólumok (minek is a szimbólumai, van ennek pogány vonatkozása, eredete? egyiptom? babilon? posztgyanús téma!!) !! Képzelj el egy fehérfejű sast ahogy sóskát majszol az oroszlán pedig kurkumás macskagyökér diétán lesz. Az állatok pedig majd leszarják az eredeti élőhelyüket és ide európába meg brooklyn közelébe gyűlnek majd (mivel itt van a tanúk 70%-a) símogatás céljából. Mondjuk a koalának biztos hiányoznak majd az őshonos eukaliptuszerdők ezen az európai tájon. Dehát a brooklyni bérfestők csak tudják... xD

baka012 2011.04.06. 14:34:36

@Johnny Joker: Ez az agymosás. Amikor teljes mértékben elhiszik, hogy békesség meg minden, csak nem látnak bele, hogy ez kivitelezhetetlen.
Minek jártak biológiára? És ne legyenek felháborodva, inkább szokjanak hozzá, hogy a királyságterük előtt fogok párosodni. Szokjanak hozzá a kánaánhoz. Ez az igazi paradicsom. És, ha rámhívják a rendőrséget, én is fel fogom őket jelenteni a paradicsombanXD. Tudod a pariban nem lesznek ajtók, ablakok...

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.06. 15:08:42

@baka012: Örülök,hogy ismét erre Jártál! Lehet,hogy mégis lesz karhatalom az Őrtorony-Újvilágban....? Egy régi ex-JT paródia jut erről eszembe: "126 nap Armageddon után">>: exjt.hu/126.html

baka012 2011.04.06. 15:28:08

Szia Zsolt, pont ezt olvastam és a mellékelt képen, ami j.t-tól származik nagyon sok ellentmondás van. A megmenekülteknek nem látom a családját, ennek ellenére boldogság ül az arcukra, miközben a hitetlen családjuk pörkölődik a hátuk mögött. Ez a szeretet...Az istenük gonosznak és erőszakosnak tűnik, ráadásul környezetszennyező. Ajjajj, mennyi munka lesz a pusztítás után. Ráadásul, mivel ezután a paradicsom következik, sajnos a dögkeselyűk nem segíthetnek be, mert már csak füvet ehetnek. Ezért nagy feladat lesz ezeket az állatokat újra elnevezni! Pl.:egerész ölyv/ füvező ölyv, mérges pók, mondjuk ezt még könnyű lesz átkeresztelni boldog póknak, mindegy sok munka lesz és sok szappan:D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.01.27. 16:13:07

Ez jó volt. érdekes tapasztalat, de szeretném leszögezni, hogy ezt a körzetfelvigyázót nem a társulat kérte meg erre az "interjúra" csakis a saját feje után ment. mint a legtöbb körzetfelvigyázó. Nekem volt pár ilyen látogatásban részem, és gyakran tapasztaltam, hogy az újonnan jött köf néhány dologban teljesen ellentmondott a réginek. vagy amikor az új köf mondott valamit, amit furcsának találtam, akkor felhivtam a régit, aki akkor már egy másik körzetben volt, és azt mondta hogy az hülyeség. Sajnos a hatalom gyakran ösztönzi a viselőjét túlkapásokra

Aaaron 2012.06.03. 02:06:34

Édesapám jól ismert vén volt a 80-as évek közepén-végén, aztán családjával külföldre külföldre költözött, ahol néhány év után szintén felvigyázó lett. Csak a családja tudta róla, hogy mennyire szeretetlen, ellentmondást nem tűrő ember, a külső szemlélő előtt szépen meg tudta őrizni a nyájas szeretet látszatát.
Mindig nehezemre esett vele a kapcsolattartás, és az sosem volt nyílt és őszinte, mindig inkább csak formalitás.
3 éve, amikor kiközösítettek, írtam neki egy levelet, amire csak ennyit válaszolt: "ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek." 1Kor 5:11.
Azóta semmilyen kapcsolatban nem vagyunk, ezt szó szerint kell érteni. Igaz, korábban kifejtette, hogy az izraeliták idejében a bűnöst halálra kövezték, és utána már ott sem volt lehetőség a hozzátartozóknak kapcsolatot ápolni a bűnössel (hiszen meghalt). Napjainkban viszont Jehova kegyelméből fizikailag ugyan életben marad az illető (hogy legyen lehetősége visszatérni), de a szellemi halál ugyanolyan következményekkel jár!
:-(

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.03. 05:48:21

@Aaaron: jól látod a kiközösítés alapjait. Mózesnél kell keresni. de azt elfelejtik, hogy az a fára lett szegezve

ORION 2013.03.19. 06:19:01

@Aaaron: Adjon Isten erőt egészséget mindenkinek!! Máté,11.19. "Eljött az Emberfia eszik és iszik és azt mondják.Íme falánk és részeges ember vámszedők és bűnösök barátja."(Testvérem ő én nékem).

S. Gordon (törölt) 2013.09.20. 12:38:23

A Hajdúnánási gyülekezetben van egy vén. Annyira elfoglalta magát az "Úr munkájában", hogy a kis felesége a neten unalmában összejött néhány fickóval. A testvérek jöttek rá, a romantikára, mert ugye annyira bugyuta volt a nő (mag a kandur is) hogy nem privátba leveleztek. Mire kitörölték a szöveget, a fél gyülekezet látta. A csávó kénytelen volt lemondani, de már újra vénként szolgál. 1 év és elévül a hiba. -:)

S. Gordon (törölt) 2013.09.20. 12:43:27

Az eszem megáll. Mivel az Építőbizottságban és a Kongressusi Bizottságban szolgált, hamar visszakaparta magát. Sajnos ez is olyan szervezet, mint minden emberi, hogy kéz kezet mos. Akinek vannak kapcsolatai, annak nincs mitől félnie.

Oswald Spengler 2013.09.20. 22:32:06

@S.Gordon: Kérlek ne ferdítsd el az igazságot.
H.Tibi alapvetően egy jó srác. Katinak az a baja, hogy nem tudott gyereket szülni és bekattant.

Tibit leváltották, nem ő mondott le !!

Kati hibázott, de nem k@félt félre,max. flörtölt srácokkal.

Tibit sehol nem használják fel, max. kinevezték újra vénnek.

Gordon !! Objektivitást kérnék, másképp hiteltelenné válik a blog.

S. Gordon (törölt) 2013.09.21. 20:00:47

Eszemben sincs tönkre tenni a blogot. Nem állítottam, hogy Kati k@félt félre. Erről szó sem volt. Az egy más dolog, hogy a fülem hallatára mondta néhány éve, hogy nem a Tibi alkatú az ideálja. De ő dolguk.
Azt nem hiszem, hogy nem fogják felhasználni. Az egyik közeli gyülübe volt egy jó képességű vén. Aztán történt valami, 11 évvel ezelőtt egyszer csak nem vén. Pedig TÉB, Kongresszusi Bizottság stb. Két éve újra vén lett, és máris a konresszuson mindenféle feladat, program, ahogy régen. Persze nagyon jó szervező, meg remek szónok. Szerintem Tibivel is ez lesz.

S. Gordon (törölt) 2013.09.22. 08:19:56

Nem. Szabolcs Megyében van a gyülekezet. HT-t ő vitte be a TÉB-be és a Kong irodára is. Aztán T. felkapaszkodott.

Oswald Spengler 2013.09.22. 09:23:04

@S.Gordon: Én azért nem fogalmaznék ennyire kisarkítva. Miklósnak konkrét nő ügye volt, majd' a válásig fajultak a dolgok.
Tibi egy építőmérnök srác, aki kellett a Társulatnak az ingyen szaktudása miatt. Ennyi. Nagyon sokan csinálták ezt, több száz vagy talán ezer ember volt ennek az áldozata a magyarországi építkezések óta. Mérnökök,technikusok, nagyon jó szakemberek adták oda egy évben 5-6 hétvégéjüket, hogy ingyen építsenek termeket az egész országban.
(Persze akkor is volt a buzdítás, hogy ne tanulj. Csak kíváncsi lettem volna Karlheinz papa képére, ha szóltak volna neki, hogy helló: nincs aki építsen, mert nincs szakmája senkinek, hiszen mindenki úttörő és azon kívűl csak újságot hordanak ki vagy részidőben takarítanak.)

Szóval nem kellett itt kapaszkodni, ment az magától. A kongresszusokról meg csak annyit, hogy nem győzik összeszedni a valamire való előadókat. Az egyik mostani nyári kongresszuson, egy tesónak mind a 3 napon volt programja. Beszéltem a KÖF-el, azt mondta: sorra küldik vissza a tesók a programokat.

S. Gordon (törölt) 2013.09.22. 15:52:29

Lassan többet tudsz, mint a Szolgálati osztály. Vagy hekkeled a gépüket? Miklós ügyének vizsgálatában magam is részt vettem anno, Wolfgang kérésére. Úgy hogy téves az infód. Valóban volt egy lány a gyülekezetben, aki rákattant, M pedig nem kezelte le korrektül, hanem fogadta a rajongást. De nem volt több flörtnél. Válásról pedig nem volt szó. Persze a felesége nem tapsolt, de túlélték. Máig jól megvannak. 2 hete találkoztunk.

S. Gordon (törölt) 2013.09.22. 16:01:50

De arra emlékszem, hogy sokan örültek, amikor lemondott. Dócs T, aki később bekaparta magát a TÉB-be, magán kívűl volt örömében, amikor megtudta. -:)

Szegedről felhívott egy tesó, aki úgy tudta, hogy már le is lépett az új nővel. Ennyit a pontos információról.

Kongresszus: Ott is azok vannak futtatva, akik úttörők, mindegy hogy a szavát sem érteni, de "példakép". Munkanélküli...

Oswald Spengler 2013.09.22. 21:03:21

@S.Gordon: "Miklós ügyének vizsgálatában magam is részt vettem anno, Wolfgang kérésére"
Wolfgangnak már akkor kiállt a rúdja, őt akkor már semmi nem érdekelt.
"Úgy hogy téves az infód. Valóban volt egy lány a gyülekezetben, aki rákattant, M pedig nem kezelte le korrektül, hanem fogadta a rajongást. De nem volt több " Az info nem téves. Mikivel igen jóban voltunk.....
"Válásról pedig nem volt szó. Persze a felesége nem tapsolt, de túlélték." Válásról volt szó. Csak éppen a menyecskét a Miki apja felvilágosította, hogy a sok száz millás közmű cégből neki semmi nem fog járni, max. a kis Miki utáni minimálbérre bejelentett tartásdíja...
A nő sem volt hülye otthagyni az üvegpalotát.Nyelt kettőt és happy mindenki.
"Máig jól megvannak. 2 hete találkoztunk. " Van az a pénz, amiért nekem is korpás a hajam...

"Dócs T, aki később bekaparta magát a TÉB-be, magán kívűl volt örömében, amikor megtudta. -:)"

Dócs T. egy szerencsétlen szobafestő, aki a mai napig nem találta meg a helyét az életben. Festés után kartonozás, utána Velux ablak beépítés, utána kuktákat árult MLM-ben.
Szerinted mennyire komoly ember ?

Voltunk Nyíregyházán nyáron kongresszuson.
Nagyrozvágyi 8 általánost végzett tesó (B.Géza) tartott olyan programot amire figyelni szerettem volna. Nem sikerült.
Figyelj !
A Társulatnak már csak a sérült, nagyravágyó emberek kellenek, mert azokat lehet irányítani. Letűntek a karakteres előadók, akik el mertek térni a vázlattól és saját gondolatokat vittek bele az előadásba.
Leírták őket.

LPoti 2013.09.22. 21:18:33

@S.Gordon: jaja, a munkanélküli vagy újságkihordó uttörők vagy vének a példaképek, akik családi segítséggel tartják és tartatják el magukat. Természetesen nem a munkanélküliséget vagy az egyszerűbb munkákat szólom le, sőt. Inkább ezen urak és hölgyek élethez való hozzáállását kritizálom és vetem meg a magam részéről, akik mások segítségével vagy másokon kvázi élősködve tundak 'többet tenni' és így >példaképek<-ként tartanak progamokat. Ők az egyik kaszt. Kíváncsi lennék, mások jóindulata/hülyesége nélkül mire tudtak volna menni.
És az ilyenek még beszólnak és gyakorlatilag nehezményezik azok életét, akik végigdolgozzák a napot, hogy eltartsák a családjukat. Ők a 'rossz példa', a nem szellemi ember, aki nem teljes erejével a szervezetért van.
Persze a hülyék arra nem gondolnak, hogy a dolgos kezek és a jómódú adakozók nélkül felépült volna-e Csepel, Selters, most Walkill, nyomtatnák e a kiadványok millióit.
Hányok ezektől az arcoskodóktól, akik előadják, hogy micsoda szellemi emberek, közben kitartatják magukat, vagy esetenként ügyeskedéssel teremtenek magunkak olyan anyagi létet, ami mellett elöljáróskodhatnak meg úttörőzhetnek.

LPoti 2013.09.22. 21:23:31

@Oswald Spengler: ezt fontosnak tartom megismételni, mert nagyon jó gondolat, köszönjük:
"A Társulatnak már csak a sérült, nagyravágyó emberek kellenek, mert azokat lehet irányítani. Letűntek a karakteres előadók, akik el mertek térni a vázlattól és saját gondolatokat vittek bele az előadásba. Leírták őket."

Oswald Spengler 2013.09.22. 23:47:58

@lpoti: Dunától keletre-nyugatra vannak vének, akik így látják.
Mind olvassák a blogot, de egyelőre csend van.

"Merjünk nagyok lenni, s valóban nem oly nehéz, de legyünk egyszersmind bölcsek is!" gróf Széchenyi István.

S. Gordon (törölt) 2013.09.23. 19:30:35

@Oswald Spengler: "Miklós ügyének vizsgálatában magam is részt vettem anno, Wolfgang kérésére"
Wolfgangnak már akkor kiállt a rúdja, őt akkor már semmi nem érdekelt.

És ezzel most mit is akartál mondani?

Az info nem téves. Mikivel igen jóban voltunk.....

Az lehet, de nem feltételezem, hogy Neked mást mondott volna, mint nekem.

S. Gordon (törölt) 2013.09.23. 19:41:55

@lpoti: Szerinted mennyivel tisztességesebb H Tibi szinesfémgyűjtése? "Ad meg a császárnak, ami a császáré..." A 80% bevétel szla nélkül. Se ÁFA, se ny.adó, se oszt.adó. Aztán adj tanácsot a kis hírnöknek, ha ki akarja kerülni az adózást. Itt meg 100 millák adósikkasztással. Vagy ez tiszteséges lopás?
És a Nus Kin? Hányat beszervezett? Nyílvánost jött tartani, aztán meg beléptetések. A sok marha meg szedte össze a pénzt, mert a véntestvér mondta, biztos tisztességes... Utánna meg nem tudták kiszedni belőle a pénzüket, T meg a sok jutalékot felmarkolta. De korrekt gyerek, ugye? A nője meg bekattant, mert nem lehet gyerek? Hát az ilyen jobb is ha nem szaporodik, szerintem a természet volt kegyes. De most lízingelnek egy kislányt.
Amúgy fura lenne, ha minden feleség bekattanás után az interneten élné ki a pasizós vágyait. Ettő aljasabbul nem lehet megazázni egy férjet. -:)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.09.23. 21:13:28

@Oswald Spengler: "A Társulatnak már csak a sérült, nagyravágyó emberek kellenek, mert azokat lehet irányítani. Letűntek a karakteres előadók, akik el mertek térni a vázlattól és saját gondolatokat vittek bele az előadásba. "

ezt én is igy látom.a normálisabbja kezd eltúnni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.09.23. 21:17:49

@Oswald Spengler: szerintem egy óriási elkülönülő hullám többet érne, mint a fűben lapulás. Aki még kiszolgálja a rendszert, egyszer csak arra fog ébredni, hogy tönkretette a gyerekei életét

S. Gordon (törölt) 2013.09.24. 09:16:07

@lpoti: Pl. Ollé S? Kudarcos pályafutás a Társulatnál, kudarc a vállalkozói életben, aztán kegyelem kenyeren egy vállalkozó testvér nyakán élősködik. Most úttörő és "igazi példányképe a nyájnak".

Oswald Spengler 2013.09.24. 11:52:29

@S.Gordon: "Pl. Ollé S? Kudarcos pályafutás a Társulatnál, kudarc a vállalkozói életben, aztán kegyelem kenyeren egy vállalkozó testvér nyakán élősködik. Most úttörő és "igazi példányképe a nyájnak"."

Úgy őszintén...Ha most szélnek engednék az egész magyar bételt, szerinted hány százalékuk tudna megállni a saját lábán ? Tipp-mixelnék, hogy a zéró felé konvergálna a szám. Max. akik jól beszélnek nyelveket ÉS van szakmájuk, talán-talán egy bruttó 140 eFt-os állást megcsípnének.
Ezután jönne a feketeleves. Albérlet+rezsi+kajcsi+egyebek. A Cserkút úti Bétel megépítése után elég sok távozó életét tudtam nyomon követni és igen kevesen tudtak önállóan talpon maradni.
Szerinted J.István hol helyezkedne el így 50-60 között ? (Vízvezetékszerelő volt a szakmája anno)

Maja vagyok 2013.09.24. 12:23:36

@Oswald Spengler: És hány olyan van aki szinte egész életében nem dolgozott, mert nagyon fiatalon különleges úttörő lett stb. pedig előbb-utóbb Őket is szélnek fogják engedni és akkor jön majd a nagy pofára esés.

Cogito. 2013.09.24. 13:21:38

@Oswald Spengler: @Maja vagyok:
A Bételesek csak így tudnak talpon maradni Egyiptom földjén, vagyis a világban, hogy van mindig egy-egy testvér aki felkarolja őket vagy bejuttatja valamilyen céghez, ahol ő is dolgozik. Még a legértelmesebb volt bételessel is így van. Benne vannak a Társulati kiadványokba, hogy külföldön a volt Bételesek milyen jó állásokat csíptek el. Csak nem írják, hogy kinek a segítségével, illetve ha ez külföldön működik is, úgy látszik nálunk nem.
Másrészt a teljes idejű szolgák az ált. úttörőket leszámítva, társadalom biztosítási jogviszonyban vannak, így az életkor és legalább azt hiszem 15 év munka vagy szolgálati viszony megléte esetén kapni fognak nyugdíjat, de mondjuk addig is meg kell élniük valamiből. Lehet, hogy ezért is gyűjtik a köfök és mások is a pénzt a testvérektől ,mert nem bíznak a jövőben, ha abbahagyják a szolgálatot.
A Való Világ kicsit különbözik a Bételtől.
Ezt gondolom a Bételesek is tudják és így érdemes jót tenniük néhány jó módú, a világban is befolyásos testvérrel, mert ha kimennek a Bételből, akkor legalább lesznek akik támogatni fogják őket. De hát miért is ne?
Az O.S. még a Bp. Sportcsarnokban tartott régebben egy programot, ahol szépen elő tudta adni, hogy neki is van neve és ő az O.S. Ezt kiáltotta világgá mindenkinek. Úgy látszik a PR már ekkor elindult nála.

Maja vagyok 2013.09.24. 13:46:37

@Cogito.: Azért nem mindenki van a húsos fazék közelében. Van akinek a nulláról kell szinte kezdenie, ha már nem tudja folytatni a teljes idejű szolgálatot. Végül is mindennek ára van. A beilleszkedésük a társadalomba az ilyen embereknek ezerszer nehezebb, mint egy sima hírnöknek akik egyébként is dolgoznak és eltartják magukat.

Oswald Spengler 2013.09.24. 13:52:18

@Cogito.: "Másrészt a teljes idejű szolgák az ált. úttörőket leszámítva, társadalom biztosítási jogviszonyban vannak, így az életkor és legalább azt hiszem 15 év munka vagy szolgálati viszony megléte esetén kapni fognak nyugdíjat"
Sztem nem vonatkozik rájuk semmilyen kedvezményes nyugdíjba vonulás. Tudom, hogy minimálbér után vannak bejelentve mint egyházi munkások, de nem olvastam semmi megkülönbözetőt az új nyugdíj-törvényben erről.
40 év munkaviszony ÉS - bár itt még van átmeneti időszak- 65 éves kor után lehet nyugizni.
Mondjuk ebben Lehoczky a nagy spíler,mert Ő már évek óta kapja a nyugdíját -nem is keveset-, járja a gyülekezeteket, ahol húzza le a tesókat és ráadásul elég jó német tesós vonala is ki van építve, ahonnan tolják pénzzel. Szóval Krisztiánnak nem sok gondja lesz az apjával, hogy támogassa öreg korára.

Cogito. 2013.09.24. 14:01:50

@Oswald Spengler: 40 év után kap teljes nyugdíjat. El kell érje a kort, most 63 de jövőre vagy utána talán már 65 és egyenlőre ennyi marad.
Aztán ha elérte a kort és van legalább minimális munkaviszonya (ami 15 év) akkor kap minimális nyugdíjat, minél több éve van annál több nyugdíjat kap. Persze csak 65 évesen mehet nyugdíjba, előbb nem. Illetve a nők 40 év után, még ha fiatalabbak is.
Az L.Zs ha valakivel szemben nem akart eljárni, nem akarta leváltani, akkor csak annyit mondott, hogy "legyünk nagyvonalúak", de mindig csak a haverokkal?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.09.24. 17:52:17

@S.Gordon: @Cogito.: @Oswald Spengler:
Hehehe. Én ott voltam, mikor a Sanyira kitöltetett a szent szellem. Egy JT szabadidős rendezvényen - akkor még volt - a széksor mögötti korlát tetején kis mécsesek égtek... a Sanyi kicsit hátrébb dőlt, mint kellett volna, és ollé!!! Lángnyelvek jelentek meg a feje tetején. =D

A másik történet, hogy ők a feleségével keményen MLMeztek is. Volt egy haldokló bácsi a gyülekezetünkben, akinek a családját meggyőzték, ha ezt és ezt a csoda táplálékkiegészítőt megveszik, akkor a papa tovább él majd... a család hiába költött a kis megtakarított pénzéből tízezreket a készítményekre, a papa heteken belül meghalt. Live Forever!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.09.24. 18:18:35

@Johnny Joker: Még az jutott eszembe, hogy Sanyáék azzal az >ürüggyel< jöttek ki a bételből, hogy gyermeket szeretnének. A valódi okot szerintem nem kell részletezni senkinek...

S. Gordon (törölt) 2013.09.24. 23:04:53

Jobb ha az ilyen nem szaporodik. K Miki, miatta ment el az apja cégétől. A fater hipp hopp felvette Sanyót igazgató helyettesnek. -:) jó mi? Aztán úgy viselkedtek mint apja-fia. Emlékszem, egy kongresszusi előkészületre: M+ a kisfia pakolták a székeket, M bácsi meg Sanyi, szinte kézen fogva, mint az Atya-fiú együttes sétálgattak a nyáj között. Ha én lettem volna M helyébe pofán vágtam volna. Állitólag már leépitették a cégnél, mert sült hülye. Csak M bácsinak szüksége van rá, hogy kézben tartsa a hatalmát. Nagy mágus az öreg is! 2-3 véntárs alkalmazott és pofa be mindenkinek. Minden Kf-et sietett kivinni a rencsre, aztán minden jó és szép volt.

S. Gordon (törölt) 2013.09.24. 23:11:16

Szerintem, ha M bácsi átmegy a másik dimenzióba, Sanyinak elkezdődik a földi pokol. Ahogy M-t ismerem, már elkészitette a forgatókönyvet, Sanyika kiherélési ceremóniájára. -:)

Unokatestvér 2013.10.30. 14:46:24

@Johnny Joker: kedves Unokatestvérek! Kérlek Titeket, foglalkozzatok a saját problémáitokkal, ne az enyémmel/miénkkel. Nyílván okkal szabadult meg tőletek a Szervezetünk, akkor pedig az a lovagias, ha Ti is elfelejtitek. Ne úgy vegyetek elégtételt, hogy unalmatokba azokon csemegéztek, akik még hűségesek a szervezethez. Ha hátat fordítottatok, akkor irány - arccal ELŐRE! -:)

Unokatestvér 2013.10.30. 15:01:14

@Oswald Spengler: Már megbocsáss, de én nem ismerlek és Te sem ismerheted az én ügyemet. Én nem voltam veled"igen jóban"!-:) Ha "igen jóban" lettünk volna, nem irnál ide sületlenségeket. Azt, hogy Ti honnan szeditek össze az ilyen információkat, az a Ti dolgotok. Feltételezem bukott Bételesek vagytok, vagy még mindig ott kétszínűsködtök(?)De én a Ti helyetekbe, ha már segget fordítottatok a szervezetnek, akkor nem abba keresném az élvezetemet, hogy az itt maradottakkal ironizáltok. Vagy nincs más szórakozás, gyerekek? Unjátok magatokat Sátán ölében? Nyílván, hihetetlenül bölcsnek hiszitek magatokat? Talán veletek ki is hal majd a Bölcsesség! Annyit foglalkozzatok velünk, mint amenyit a Szervezet foglalkozik veletek. Van családotok? Vagy már az is elhagyott? Ha mégsem, akkor vele/velük foglalkozzatok.

Unokatestvér 2013.10.30. 15:08:43

@S. Gordon (törölt): Kedves Gordon! Te egyáltalán nem vagy ismerőse K Mikinek, abban biztos vagyok. De meglepően jók az értesüléseid. Csak azt nem értem, miért kell "ilyen helyen" hangot adni az érzéseidnek?
Nem fog O. Sanyikának semmilyen földi pokol elkezdődni miattam. Ilyet ne terjessz, mert ez nem igaz. Van neki elég baja anélkül is, hogy bárki tetőzné.
Tőled is azt kérem, hogy a saját dolgoddal foglalkozz, ne a másokéval.
Ha most szembe állna veletek a 16 éves énetek, valószínűleg szembe köpne benneteket. Persze erre azt mondjátok, hogy akkor még be voltatok korlátozva, ma már megvilágosodtatok. Hát persze...ahogy azt Mórica elépzelte...-:)

Rovarölő 2013.10.30. 17:38:11

@Unokatestvér:
Hé Uncsi tesó!
"Annyit foglalkozzatok velünk, mint amenyit a Szervezet foglalkozik veletek. Van családotok? Vagy már az is elhagyott? Ha mégsem, akkor vele/velük foglalkozzatok."
Szokol te gyűlésekre járni a tanoknál? Óvasgatol tornyocskát meg ébresztőket, esetleg királyságszógálatit? Hallgatól elég kongresszusi propaganda maszlagot, nyílvános rizsákat?
Szerinted ki foglalkozik a másikkal többet és ki fenyegeti a tagjait velünk, mocskos elmebeteg hitehagyottakkal?
Ki hazudik nagyobbakat a másikról? Ki az, aki szemét, hazug módon írja le a másikat, aki természetesen csak az ilyen blogokon tud védekezni és elmondani a valóságot?
Nem a te védenced, a Sátán által irányított jehovista szervezet aljas, képmutató vezetői, akik belőletek élősködve irányítanak titeket, hűséges rabszolga imádókat?
Mi törődünk a családtagjainkkal, nem úgy, mint ti, akik csak felosztjátok a családok egységeit is, képesek vagytok egy bálványszervezet sátáni gondolkodását magatokénak tudni és megtagadni emberi és családi kapcsolataitokat csupán azért, mert nem úgy gondolkodnak, mint a hazug vezetőitek!
Legyél továbbra is hűséges hozzájuk és arcoddal feléjük menetelj innen, keresd meg anyukádat, vigyél neki virágot, aztán irány a gyülekezet, dobáld az adományokat és tanulj sokat tőlük!
Az istenetek további hasonló nagy áldását kívánom neked, mint amivel eddig is megáldotta a szervezetet! További ötleteket az újabb világosságaitokhoz és a bibliátok magyarázatához!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.10.30. 17:54:13

@Unokatestvér:
Szia!

Először is tanuljál meg helyesen írni, mert a végén a gonosz, okos emberek még hülyének néznek. A sok Őrtorony-kiadvány olvasása mellé igazán beférne az Akadémiai Kiadó: A magyar helyesírás szabályai című könyv tanulmányozása is.

Én személy szerint nagyon örülnék, ha más is foglalkozna a problémáimmal, hálás lennék neki és szerintem ezzel mások is így vannak. Én vagyok olyan rendes, hogy foglalkozok mások problémáival és segítek nekik.

Tévedés ne essék én csupán kereszteletlen hírnök voltam, majd nem jártam többet, így nem igaz amit írsz, nem a szervezet szabadult meg tőlem, hanem fordítva.

Lovagias, ha elfelejtjük? Hát szerintem ez struccpolitika, ami nem visz előre. Éppen az a lovagias, ha nem felejtünk, hanem tapasztalatainkat összesítve megpróbálunk más, hasonló cipőben járó sorstárainknak segíteni, nem hátrahagyva őket a szarban.

Továbbá mi nem veszünk senkin elégtételt, csupán feltárjuk a tényeket az Őrtorony Zrt.-ről. Másrészt nem unalmunkból tesszük ezt, hanem a drága szabadidőnket áldozzuk erre, én három éve napi 4-5 órát.

A szervezetnek van joga szétszakítani a családokat, elmebetegeknek, rákos daganatnak és fertőző vírusoknak nevezni bennünket úgy, hogy minket sehol senki sem hallgat meg érdemben? Akkor ha máshol nem, itt miért ne mondhatnánk el a tapasztalatainkat tényeket feltárva a szervezetről, hm?

Oswald Spengler 2013.10.30. 18:30:28

@Unokatestvér: " Már megbocsáss, de én nem ismerlek és Te sem ismerheted az én ügyemet."

Kedves Miklós !
Hidd el, ismerjük egymást. Igaz így, egy nickname mögé bújva valóban nehéz beazonosítani valakit. De vajon hány olyan MVT-nek szóló levelet olvastál ami alá volt írva a Bétel részéről és tudtad kivel levelezel ? Azt gondolom, teljesen korrekt, ha valaki nem vállalja fel a nevét -jelenleg- mivel a mostani állapotában többet ártana magának, mintha névvel lép ki a színre.

Látom, ma regisztráltál a blogra. Ennek őszintén örülök.(Vicc nélkül). Próbálj bele-bele olvasgatni pár érdekesebb gondolatba és kérdezz, vagy próbálj érvelni ellene.
Talán nem túl szerencsés volt ennyire kiadni Magad, mivel most így a Bétel és a gyülekezeted is látja, hogy "hitehagyott" emberekkel kerültél kapcsolatba. Ezt most jelezni fogod a vén-társaidnak ? Merthogy engem -is- jól kiosztottál, vulgáris módon reagáltál a commentekkel kapcsolatban és közben Önmagad egy karakán kereszténynek fested le.
Ne, ne válaszolj !! Nem fogsz Te senkinek sem szólni, sőt a commentedet olvasó többi JT sem fog szólni senkinek. Látod mennyire egyszerűen működik a hazugság ? Számodra csak akkor lesz valami rossz vagy helytelen, ha más csinálja és kilóg a sorból. Ameddig jársz rendületlenül prédikálni,gyülekezetbe és nem kérdezel vissza, addig bármit csinálhatsz. (Nézz vissza a saját családoddal kapcsolatos történetre. Hidd el, először magunkban kellene rendet tenni -ami nagyon hosszú idő is lehet,mint például nálam- és utána kell másokat rendre utasítani)
süti beállítások módosítása